Ferenc pápa

Ferenc pápa vezette a hagyományos pünkösdi virrasztást a Szent Péter téren
Vasárnap délben a római Pantheon 43 méter magas tetőnyílásából több ezer vörös rózsaszirmot szórnak le. ...
Ferenc pápa balázsfalvi cigányokkal találkozott
A toleranciáról beszélt nekik romániai útja utolsó napján, és arról, hogy az egyház eddig elhanyagolta a roma közösséget. A templom papja szerint nincsenek feszültségek, de ettől még vannak, akik nem szeretik a cigányokat.

A hvg.hu videója Ferenc pápa érkezéséről
Munkatársaink megörökítették a pápai autókonvojt és az integető katolikus egyházfőt.
Ferenc pápa Csíksomlyón
A katolikus egyházfő pontifikált misét a Mária-zarándokhelyen .
Egyedi rendszámos Dacia Dusterben járja Romániát a pápa
Ferenc pápa a hétvégén jár Romániában és egy komoly átépítésen átesett Dacia Dusterből integetett. Még csak neki járó, vörös betűs SCV 1 rendszámot is sikerült elintézni az utolsó pillanatban.
Egyedi rendszámos Dacia Dusterben járja Romániát a Pápa
Ferenc pápa a hétvégén jár Romániában és egy komoly átépítésen átesett Dacia Dusterből integetett. Még csak neki járó, vörös betűs SCV 1 rendszámot is sikerült elintézni az utolsó pillanatban.
Ferenc pápa egyvalamiről nem beszélt
Óriási eső, rengeteg zarándok, és egy hatalmas mise Erdélyben. De miért kap annyi kritikát Ferenc pápa, és hogy kerül Csíksomlyóra a migráció?
Ferenc pápa egyvalamiről nem beszélt
Óriási eső, rengeteg zarándok, és egy hatalmas mise Erdélyben. De miért kap annyi kritikát Ferenc pápa, és hogy kerül Csíksomlyóra a migráció?
Ezt mondta Ferenc pápa Csíksomlyón
A mise előtt órákig szakadt az eső.
Ferenc pápa Csíksomlyón
Ezekben a percekben is tart a mise, amelyet a katolikus egyházfő pontifikál a Mária-zarándokhelyen .
Ferenc pápa háromnapos látogatáson vesz rész Romániában - Fotók
A szombati eseményeket élőben is követheti a tévében. Fotók a szombat délelőtti eseményekről. ...
A hvg.hu elkapta a pillanatot, amikor Ferenc pápa megérkezik Csíksomlyóra - videó
Munkatársaink megörökítették a pápai autókonvojt és az integető katolikus egyházfőt.
Böjte Csaba: Ferenc pápa nagyfiú, könnyű félremagyarázni a szavait
Az erdélyi szerzetes szerint ők minden áron hűek lesznek a pápához, és ő személy szerint is jó pápának tartja Ferencet. Böjte Csabával a látogatás előtti napon beszéltünk Csíksomlyón.

Pápalátogatás - Ferenc pápa szentmiséjét élőben megnézheti a televízióban
Egész napos műsorfolyammal készül a közmédia. ...
Ferenc pápa megérkezett Romániába
11 után pár perccel szállt le az Alitalia-gép a bukaresti repülőtéren, rajta Ferenc pápával.
Ferenc pápa örült a magyar fociválogatott által dedikált meznek
A repülőn adta neki át az RTL Klub stábja.
Ferenc pápa örült a magyar fociválogatott által dedikált meznek
A repülőn adta neki át az RTL Klub stábja.
XVI. Benedek migrációs gondolatai miatt támadják Ferenc pápát
A pápa csíksomlyói látogatása alkalmából összehasonlították a két pápát, több az egyezőség, mint a különbség.
XVI. Benedek migrációs gondolatai miatt támadják Ferenc pápát
A pápa csíksomlyói látogatása alkalmából összehasonlították a két pápát, több az egyezőség, mint a különbség.
Ferenc pápa megérkezett Romániába
11 után pár perccel szállt le az Alitalia gép a bukaresti repülőtéren, rajta Ferenc pápával.
Megkezdte háromnapos apostoli látogatását Romániában Ferenc pápa
A katolikus egyházfő helyi idő szerint 11 óra (magyar idő szerint 10) óra után néhány perccel érkezett meg Romániába.
Pápalátogatás: egész napos műsorfolyammal készül a közmédia
A Duna TV-n élőben lesz látható Ferenc pápa szentmiséje, amelyet a csíksomlyói hegynyeregben mutat be szombat délelőtt. Emellett egész napos műsorfolyammal: háttérműsorokkal, exkluzív interjúkkal, dokumentumfilmekkel, helyszíni tudósításokkal...
Ezzel érkezik Ferenc pápa a Csíksomlyóra - Részletek, tudnivalók
A templomból pápai mise helyszínére, a hegynyeregbe szállítják az ötszáz éves Mária kegyszobrot.  ...
Ferenc pápa - Több tízezer embert várnak Ferenc pápa bukaresti látogatására
Több tízezer embert várnak Ferenc pápa bukaresti látogatásáraTöbb tízezer embert várnak Ferenc pápa bukaresti látogatására ...
Ennek a motornak most hirtelen nagyon megugrott az értéke
Ferenc pápa a Jesus Bikers International motoros klub tagjaival találkozott a heti általános audienciáján a vatikáni Szent Péter téren, az egyik motoron pedig otthagyta a kézjegyét is. ...
Pápalátogatás - Május 31-én valamennyi oktatási intézményben szünet lesz Bukarestben
Ferenc pápa május 31. és június 2. között látogat Romániába. Ferenc pápa programja: ...
Soron kívül kellett rendszámot szerezni a pápa Daciájára Romániában
Romániában is az egyedi rendszámú pápamobilokkal közlekedhet jövő hét végére tervezett látogatásán Ferenc pápa: ennek érdekében sürgősségi rendelettel módosította a bukaresti kormány csütörtökön a közlekedési törvényt....