ultrahang

A legfrissebb hírek, cikkek, információk gyűjteménye az ultrahanggal kapcsolatban.

Az első ctg után közölte az orvos: azonnal császár!
Az első ctg után közölte az orvos: azonnal császár!
Hosszú lesz a történetem, csak jelzem azoknak, akik csupán egy gyors kávé mellé szánják. Ha csupán egyetlen olvasó erőt merít belőle, már nem írtam le hiába. 2014 tavaszán kezdődik a történetem, amikor három év ismeretség után összeházasodtunk a párommal. Sajnos én csak 32 évesen jutottam odáig, hogy gyermeket szeretnék. Egészen addig ez a vágy nem jelentkezett nálam. Későn érek, de ez van. Körülbelül egy évig próbálkoztunk, de nem tudtam teherbe esni. Miután a ciklusom óraműhöz hasonlóan működött, biztos voltam abban, hogy termékeny vagyok. Nőies az alkatom, férjem pedig nagyon férfias, biztos voltam benne, hogy ahogy elhagyom a fogamzásgátlót, azonnal terhes leszek. A körzeti orvos ajánlott egy nőgyógyászt, nála is voltam a „nagy projekt” előtt. Laborvizsgálatot nem kért, fizikálisan pedig mindent rendben talált. Már letettem a dologról magamban, abbahagytam a magzatvédőt is, amikor osztálytalálkozóra hívtak. Ott is szóba került a téma, keseregtem, hogy sajnos nincs gyermekem. Közben észleltem néhány napja, hogy késik, és másnap reggel pozitívat teszteltem. Volt nagy öröm! Férjemnek szóltam, és legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy legyünk biztosak előbb, aztán tud örülni. Ez nem esett jól. Én kis naiv rögtön másnap kértem is időpontot nőgyógyászhoz. Természetesen semmit sem látott. Következő találkozásnál is csak üres petezsák volt. Azt mondta, a következőnél biztosan lesz szívhang. Erre a vizsgálatra már elkísért a párom is. Sajnos nem volt szívhang. Le voltunk sújtva. Párom is. A dolgot egy nagyobb lelki megrázkódtatás előzte meg. Anyukám kórházba került. Ültem bent az ágya szélén, és azon gondolkoztam, mondjam-e neki, hogy jön az újabb unoka. Nem mondtam, mert még bőven a 12. hét előtt jártunk. Nem sokkal utána pedig közölték velem, hogy sajnos nincs is szívhang. Meg kell szakítani a terhességet. A műtéten átestem 2015. november 20-án, anyukám pedig szerencsére látszólag felépült, hazatérhetett. Én viszont nem hagytam annyiban, ragaszkodtam a kivizsgálásokhoz. Sikerült találnom egy nőgyógyász-endokrinológust. Arra ugyanis hamar rájöttem, hogy a nőgyógyászokkal sokra nem megyek. Küldtek terheléses cukorra, az eredmények alapján nem vagyok inzulinrezisztens, de eltérnek az értékek a normálistól. Küldtek dietetikushoz is. Diabéteszes diétát javasolt, de szerencsére a kalóriát nem kellett figyelnem, csak számolnom a szénhidrátbevitelt. Rohamtempóban olvadtak le rólam a kilók, bár egyébként sem voltam túlsúlyos. Férjem megelégelte a dolgot, mert attól félt, hogy elfogyok. Az említett nőgyógyász-endokrinológus laborvizsgálatokra küldött, többek között AMH-t is néztek. Gyakorlatilag az összes értékem olyan volt, mint egy menopauzán áteső nőnek. Azt mondta, hogy spontán fogamzásra nagyon kicsi az esély, érdemes lenne felkeresni egy meddőségi centrumot. Illetve ezzel egy időben életem párját is meg kellene vizsgálni. Neki ugyan van egy nagykorú fia, de azóta eltelt néhány év. El is cipeltem páromat egy andrológushoz, nála minden rendben volt. A véremben a D-vitamin szintje is a béka hátsója alatt volt, tehát azonnal extra nagy adagot írt fel. Közben anyukám 2016. május 30-án elhunyt. Halálán volt szegény, én meg nem csupán attól szenvedtem, hogy hamarosan elveszítem, hanem attól is, hogy a fránya menzeszem is éppen akkor jött meg, de nagyon fájt is. Anyukám elvesztése már mindennek a teteje volt. Utáltam a világot. A munkahelyemen is egyre több embernek szóltam be, nem tartottam magamban a véleményemet. Férjem nagy nehezen rábeszélt arra, hogy hagyjam abba ezt a szerinte felesleges diétát, menjünk el nyaralni. Közben júniusban hiába vártam a menzeszt, nem jött, terhességi teszt negatív. A nyári uborkaszezonban hiába akartam visszamenni a már említett nőgyógyász-endokrinológushoz, szabin volt. Felkerestem egy másikat. Megvizsgált, terhességre utaló jelet nem talált. Javaslatára hetente teszteltem. Ciklus júliusban se jelentkezett. A nyaralás jót tett. Kicsit visszazökkentem a normál életembe. Abbahagytam a diétát, a kilók a legnagyobb megdöbbenésemre nem jöttek vissza. Tehát ún. „jojó-effektus” nélkül megszabadultam tőlük. Elmentem én is egy meddőségkezelésben jártas orvoshoz. Javasolta, hogy ciklus 3-5. napján jelentkezzem vérvételre, abból tud majd kiindulni. Tehát vártam szorgalmasan a ciklust. Nem jelentkezett. Mondtam is a páromnak, hogy klimaxolok 34 évesen, bár egyéb tünetem nem volt, ami erre utalt volna. Ő biztos volt abban, hogy teherbe tudok esni. Hiába mutogattam neki a laboreredményeket, nem érdekelte. Aztán egy szép reggel 2016. augusztus elején újra két csíkot láttam a teszten. Szerintem mindenkinek megvan a csöpögős filmekből a jelenet, amikor a nők sírnak a teszttel a kezükben. Én örömömben csupán néhány könnycseppet morzsoltam el, és megfogadtam, csak akkor mondom el páromnak, ha biztos leszek ebben. Látta, hogy milyen lelkiállapotban vagyok még mindig, ezért augusztus 20-a körül kivettünk néhány nap szabit, hogy egy mini-wellness üdüléssel lezárjuk a nyarat. Munkahelyemen nem volt gond, főnököm látta, hogy anyukám halála után nem jöttem rendbe, elengedett szabira. Közben én meg tartogattam édes kis titkomat. Pechemre akkor hívtak fel a klinikáról az orvosi vizsgálat miatt, amikor sehová se tudtam elhúzódni a párom elől. Miután így „lebuktam” csak annyit kérdezett: „Mégis mikor akartad elárulni? Amikor a hasadon libikókázol mellettem az ágyban?”. Tehát boldognak kellett volna lennem, de engem állandó kétségek mardostak, vajon minden rendben van a magzattal? Lányom szépen fejlődni kezdett. Egyetlen dolog zavart, hogy nem tudtuk, mennyi idős a magzat. Általában az előző ciklushoz nézik a korát, de az nekem május végén volt. Egész terhesgondozás alatt ez az egy kellemetlenség volt, hogy ezt mindig magyarázgathattam minden ultrahang előtt. Miután valahogy számolni kellett, így az első vizsgálatkor az embrió mérete alapján határozták meg a terhességi hetet, és utána mindent ehhez számoltak. Gombhoz a kabátot… A terminus április 20-a volt. Később látni fogjátok, hogy ez tévedés volt, de senkit sem hibáztatok. Közben megtaláltam azt az orvost, akinél szülni szerettem volna. Így a terhesgondozást az említett nőgyógyász-endokrinológusnál kezdtem, de a választott szülészorvosomnál fejeztem be. A 33. héten már olyan nagynak látta a babát, hogy le is állított a magzatvédőről, illetve hörgőtágítót írt fel. A méhszáj teljesen zárt volt. Olyan érettnek látta a magzatot, hogy szerinte március végén indítanunk kell, különben nem tudom megszülni. De az elkövetkező két hétben pihenjek, nehogy meginduljon a szülés. Azt mondta, hogy 35. héten találkozunk már a kórházban, a megbeszélt időpontban vár ctg-re. Ez az időpont 2017. március 14-e volt. 13-án laborra mentem, illetve szemészhez, hogy kiállítson egy papírt arról, hogy szülhetek hüvelyi úton annak ellenére, hogy rövidlátó vagyok. 14-én reggel láttam, hogy e-mail útján küldték a laboreredményeket. Otthoni nyomtatónkkal futottam néhány kört, mire sikerült kinyomtatnom. Beletettem a terhes kiskönyvembe. Beáztattam a kései ebédre szánt babot, siettem 11-re az első ctg időpontra. Férjem minden olyan vizsgálatra elkísért korábban, ahol látható volt a kicsi, vagy akár csak a szívét hallhattuk. Erre sajnos nem tudott jönni, azt mondta, el kell mennie egy oktatásra, különben pont akkor fogják berángatni, amikorra várjuk a babát. Így egyedül mentem be a vizsgálatra. Tömtem magamba a csokit, hogy élénk legyen a baba. Éreztem is a mozgását. Hasamra tették a pántot. Gyanús volt, hogy a nővér nehezen találta meg a szívhangot. Bejött a választott orvosom, leült, szinte régi ismerősként váltottunk pár szót, mutattam neki a laboreredményeket. Problémamentes volt a terhesség, 12 kilót híztam csak, mindketten azt hittük, könnyű menet lesz, ez pedig habkönnyű vizsgálat. Aztán felugrott, és nézte a papírcsíkot. Azt mondta, baj van. Elégtelen a szívhang, kóros és beszűkült oszcilláció. A kórházban maradok, 24 órás ctg-re tesznek. Aztán ultrahangon is megvizsgált. Méhszáj zárt, baba biztosan 2,5 kg felett van, most császározunk! Azt hangoztatta, hogy nem akar börtönbe kerülni, nem enged haza, azonnal műtenek. Hívta a műtőt, én közben a férjemet, aki először nyilván azt hitte, hogy megbolondultam. Én azonban rövidre zártam a beszélgetést: „Gyere azonnal! Császár lesz.” Majd letettem. Előkészítettek, bekísértek lábon a műtőbe. Megkaptam az injekciót a gerincembe. Közben férjem is megérkezett. 13 óra után néhány perccel rám tették a lányomat. 2870 grammos, 53 centis boldogságcsomagocska. Elkezdődött a közös életünk. Hálás vagyok választott orvosomnak. Fenyegető magzati asphyxia miatt császározott. Ha később megyek ctg-re… Nem tudom, akkor mi lett volna. Semmiképpen sem tudtam volna természetes úton világra hozni, mert rövid volt a köldökzsinór. Vélhetően ez okozta a ctg anomáliát is. Ki sejthette előre, hogy egy gondozott, problémamentes terhesség ennyi hibafaktort rejt magában? Költői kérdés, a választ szerintem senki se tudja. Első alkalommal, amikor megvizsgált, kérdezte, hogy miómát sose találtak nálam? Nem. Több orvosnál is jártam, de nem. Kiderült, hogy a méhem tele volt vele, ezért is küzdöttek, hogy visszamasszírozzák a helyére. Atonia is fellépett a császározás során. Örülök, hogy ott szültem, ahol. Bevallom, ez egy magánintézmény. Családi tragédia miatt (nővérem fia 10 naposan meghalt késleltetve indított szülés miatt) megfogadtam, csak magánklinikán szülök. Kérem, hogy aki ezt felrója nekem, ne is írjon inkább hozzászólást. Nem vagyok krőzus, én erre az egészre évek óta spóroltam. Utólag egy dolgot csináltam volna másképp. Nem vártam volna egy évet a rendes kivizsgálásokkal. Ha valaki tanácsot kérne tőlem, ezt az egy dolgot tudnám neki javasolni. Remélem, tudtam segíteni néhány olvasónak. Sissi 82 További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
szombat, 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Okozhat gondot az ultrahang vizsgálat a babának?
A modern tudomány, és a fejlett egészségügy ellenére a mai napig kifejezetten sokszor vetődik fel a kérdés a kismamákban: vajon káros lehet az ultrahang a magzatra? A kérdés megválaszolásában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász van a ratkotunde.hu segítségére.
péntek, 00:00
Babanet.hu
Hamis ultrahangképekkel csalt ki pénzt a külföldi „apukától” a tatabányai nő
Csalás miatt vádat emeltek a tatabányai nő ellen, aki ikerterhességre hivatkozva hamis ultrahang felvételekkel, majd a gyerekek fotóival verte át a külföldi férfit.
csütörtök, 11:50
Kemma.hu
hirdetés
Úristen, mi lesz, ha megszülök?
Úristen, mi lesz, ha megszülök?
35. hét Az elmúlt két hét elég mozgalmasan telt számunkra. Lányomat nem vittem bölcsibe, mivel tudtam, hogy a rengeteg program mellett, amit főleg a család szervezett le, csak egy-egy napra kéne beadnom, arra meg úgy gondoltam, hogy minek, elleszünk mi itthon szépen. Így is volt, nagyon jó volt együtt lenni kettesben-hármasban (attól függően, hogy férjem dolgozott-e), összebújni sokszor, csavarogni, barátokkal, rokonokkal együtt lenni. Voltunk az Ördögkatlanon bábszínházat nézni, Szalóki Ágit hallgatni, voltunk többször strandolni több helyen is, találkoztunk ritkán látott barátokkal, jöttek hozzánk rokonok vendégségbe, mentünk mi vendégségbe szülinapot köszönteni, meg csak úgy együtt lenni. Nem unatkoztunk, bár néha belecsempésztünk egy-egy délelőttöt, délutánt, amikor csak úgy itthon voltunk, de ugye a panellakás 40 fokos hőmérsékletben nem az igazi, szóval ilyenkor is inkább a játszótéren voltunk, ami árnyékos és legalább járt a levegő. Közben voltunk nőgyógyásznál, még a lányt is magunkkal vittük, mert ultrahang is volt, és már nagyon sokszor el akart jönni velem a doktor bácsihoz, aki anyát meg a pici babát vizsgálja. Nagyon megilletődött volt a helyzettől, de gond nem volt, a kérdéseire válaszoltunk, valószínűleg nagy élmény nem volt számára. Az ultrahangon látszott, hogy a baba már befordult, a feje van lent, de éreztem is, hogy sokkal erősebben nyom lent, mint korábban, ebből azért már gyanítottam, hogy irányba fordult. Most a dokim elment szabadságra, legközelebb augusztus végén találkozunk, de azt mondta, hogy nagyon csodálkozna, ha addig történne bármi is. Viszont elfelejtette, hogy ctg-re kéne mennem (37 hetes leszek, mire megjön), beutalót nem adott, nálunk a 36. héttől kéne menni. A védőnő javasolta, hogy hívjam fel a klinikát, kérdezzem meg, hogy mi a teendő ilyenkor, elvileg ők is tudják, hogy az orvosom szabadságon van, mert ott is dolgozik. A héten megejtem, remélem nem lesz a beutaló hiányából gond. Jártam a védőnőnél is, egy picivel többet híztam a szokásosnál (fél kilóval, a védőnő azt mondta, hogy ez már a víztől lehet, nem kell rajta aggódni), a vérnyomásom továbbra is normális, a meleg nem viselt meg ilyen szempontból. A láb- és bokadagadásra javasolt egy árnika tartalmú gélt, ami be is vált, jelentősen levitte a dagadást, most már a kedvenc szandálomat is újra fel tudom húzni. Volt körutam a háziorvosnál is, EKG meg vérvizsgálat, a szokásos vashiányomon kívül (nem is emlékszem, mikor volt olyan vérvételem 10 éves korom óta, amikor nem voltam picit vashiányos) minden rendben, cukorral sincs semmi gond. Nagyon örülök ezeknek a híreknek, ha eddig kihúztam gond nélkül, akkor az utolsó heteket is szeretném itthon eltölteni. Eddig elég bezzegelősre sikerült a beszámolóm, semmi gondom, élem az életem, lányommal vagyok, minden szuper és jó. Csakhogy a hétvégén utolért a valóság és az, hogy ez bizony már a 35. hét, fordulok rá a célegyenesre. A sok-sok program nagyon jó volt, én úgy éreztem, hogy nem hajtom szét magam, de valószínűleg még is ez történt, péntek délután ugyanis éreztem, hogy ez így nagyon nem jó, nagyon-nagyon nem esik jól az állás, a járás, húzódik és keményedik mindenem. Kicsit be is pánikoltam, hogy én hülye, minek szerveztem ennyi programot, minek járkáltam ennyit, nem is bírom, még a végén megszülök idő előtt. Na, innentől jött az igazi pánik, hogy úristen, mi lesz, ha én a következő három hétben megszülök, amikor még a lány óvodai beszoktatása visszavan, meg különben is, be kell vásárolnunk a nagylánynak egy-két őszi ruhát, fel kell készülni az ovira, ott vannak a babaruhák, ki kell mosnom, vasalnom őket, meg különben is, ennek a szegény picurnak még mindig nem döntöttük el, hogy mi legyen a neve (oké, leszűkítettük a listát kettőre, de valahogy nem az igazi). A szombati családi programot természetesen rögtön lemondtam, miután szombat reggel is erős húzódással járt, hogy felkeljek, és estére se bírtam fájdalom nélkül öt percnél tovább állni és járkálni. Vasárnapra már jobb lett, és azóta is javult a helyzet, de most igyekszem óvatos lenni. A tanulság? Újabb sebességi fokozattal kell visszább vennem. Hiába nincs már munkahely, stressz, rohangálás, muszáj beosztanom az erőmet megfelelően, mert limitált. Sajnos korlátaim vannak, és nem akarom túlfeszíteni a húrt még egyszer. Úgyhogy nagyon nem bánom, hogy hétfőtől megint bölcsődébe megy a lányom, még két hétig, végre ott vagyok, hogy nekiállhatok az igazi készülődésnek. Szóval az eheti programom is megvan, csak most itthon, és inkább apránként csinálok meg mindent, közben pedig nem sajnálom a pihenésre sem az időt, ha úgy érzem, hogy fáj és elég volt, akkor leülök és megnézek egy sorozatot részt, vagy olvasok egy kicsit. Gitta További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
szerda, 09:25
Bezzeganya.postr.hu
Romlott az epilepsziám a második terhesség alatt
Romlott az epilepsziám a második terhesség alatt
2. rész Az első rész itt olvasható>>> A szülés után az epilepsziára a gyógyszert továbbra is szedtem, de átmentem egy másik neurológushoz, aki – felvéve a kórtörténetemet – azt gyanította, hogy ez nem is epilepszia, hanem csak a hormonok játszottak velem. Ez a megállapítás sokat segített nekem az elkövetkező hónapokban, mert elkezdtek nőni Zsófi fogai, és 4 hónapig nem sokat aludtam, ami az epilepsziának nem tesz jót. De én nem aggódtam, hiszen csak a hormonok játszottak velem. Azért az orvos elküldött MR vizsgálatra, biztos, ami biztos, de mire annak meglett az eredménye, a fogzás durva része lezajlott. Az MR vizsgálat ugyanis egyértelműen kimutatta az epilepsziát. Sebaj, azt mondta az orvos, hogy 30 százalék az esélye annak, hogy javulni fog a betegség, 40 százalék, hogy ilyen marad, 30 százalék, hogy rosszabb lesz. Én pozitívan gondolkodom, és úgy jöttem el, hogy hurrá, csak 30 százalék az esélye annak, hogy romlani fog! Aztán elkezdtük tervezni a második babát, kis korkülönbséget (kb. 2 év) szerettünk volna. Újabb hormonvizsgálat, ultrahang. Jobb lett a helyzet, mint Zsófi előtt, de így sem volt túl sok esélye annak, hogy „rásegítés” nélkül működjön. Ezért jött megint a peteérést serkentő gyógyszer, most viszont kiegészítettük egy tüszőrepesztő injekcióval. Megkaptam az injekciót délelőtt, és délután kezdtem furcsán érezni magam, vagyis a fejem. Előkaptam az injekció papírját, ahol nagy betűkkel ott volt, hogy epilepsziásoknál csak nagy körültekintés mellett szabad alkalmazni (ez még ugyanaz a nőgyógyász, mint az előző terhességnél volt). Gyorsan felhívtam a neurológust, hogy mit csináljak, mondta, hogy azonnal emeljek a gyógyszer adagomon, aztán menjek a következő rendelésre. De egyébként több gyógyszer mellett kaphatom az injekciót. Ez még az a mennyiség volt, ami mellett nincs mellékhatása a magzatra a gyógyszernek. Az első ciklusban nem történt semmi. A következő ciklus utolsó napja szilveszterre esett. Csak mértékkel fogyasztottam alkoholt, és kb. 10 percenként mentem a vécére megnézni, megjött-e már. Ahogy teltek az órák, egyre biztosabb lettem abban, hogy itt valami történik. Most – tanulva a korábbiakból – vártam pár napot a teszttel, és tényleg pozitív lett. Most az orvoshoz rohanással is vártam pár napot, aztán lelkesen rohantam az ultrahangra. Az orvos nézi, és azt mondja: úgy látom, ez nem élő terhesség. Kb. fél perc múlva: vagyis várjon, ott dobog a szíve. Ismét ugyanaz az orvos. Akkor lettem 100 százalékig biztos, hogy nem én esem mindig 1-2 héttel később teherbe, mint kellene, hanem az orvos vak. Biztos hülyék vagyunk, de ekkor sem váltottuk le, mert ismét biztosak voltunk abban, hogy nem lesz itt gond a terhességgel és a szüléssel (én úgy értékeltem utólag is az elsőt, hogy nem volt gond.). Most nagyon lelkiismeretes volt, már túlságosan is, kétszer paráztatott be minket: egyszer a feje, egyszer a szíve volt túl nagy a babának, de szerencsére mindkettőről kiderült, hogy az orvos nem lát jól. Aztán a leváltás kérdése megoldódott, elköltözött külföldre zenét tanulni (komolyan), így kaptunk egy nagyon jó orvost, szóval jó volt a csere. A terhesség 16. hetében kezdtem furcsán érezni magam, vagyis a fejem. Rohantam a neurológushoz, mert ekkor már tudtam, hogy ez nem jó jel. Azt mondta, van egy jó híre, meg egy rossz. A jó hír az, hogy szerencsére mindig érzem, ha romlik az állapotom, a rossz az, hogy rosszabb lett. Teljesen kiborultam. Addig azt gondoltam, hogy ez nem egy betegség, hanem egy állapot, szedem rá a gyógyszert, és nem lesz gond. Viszont így, hogy most rosszabb lett, azt kezdtem el érezni, hogy ez mégiscsak egy betegség. Hogy fogom így felnevelni a gyerekeimet? A probléma a memóriaközpontomban van, azt képzeltem, teljesen el fogok butulni, a saját nevemre sem fogok majd emlékezni, nemhogy az övékre. Megemeltük a gyógyszeradagot, szerencsére a terhesség ezen szakaszában már nincs káros hatása a babára a több gyógyszernek sem. Aztán emeltük tovább, már naponta nem kétszer, hanem háromszor szedtem, ha délben nem vettem be, kora délután már rosszul voltam. Két hónappal a kiírt nap előtt begörcsölt a hasam, benn tartottak a kórházban megfigyelésen. Először nagyon ki voltam akadva, hogy miért kell nekem itt lennem, de amikor beindult a tejem, visszafogtam magam, valószínűleg tényleg közel volt a szülés. Így hát fekvésre ítéltek, ami egy kétéves gyerek mellett nem egyszerű. Vagyis azért nem volt olyan vészes, mert Zsófi ekkor már bölcsibe járt. Nem akartam vinni, de amikor rosszabb lett az epilepszia, beláttam, hogy komolyan kell vennem az alvást, és két gyerek mellett a sok alvás nem magától értetődő. De nem bántam meg a bölcsit, nagyon szeretett ott lenni Zsófi, és ekkor még nem tudtam, de a kisfiam elég problémás (=hisztis, anyás, stb.) baba volt, mellette nem sokat tudtam volna a nagyra figyelni. Az új nőgyógyásszal abban állapodtunk meg, hogy császárral szülök, de megvárjuk, amíg magától beindul a szülés. Tudom, hogy emiatt sok mindenki elítél, de én magam választottam a császárt. Amennyire nem féltem a szüléstől az elsőnél, most annyira rettegtem. Tudom, baromság, de attól a gondolattól, hogy kicsusszan belőlem egy gyerek, rosszul lettem. Nem a fájdalomtól, hanem attól, hogy kiszakad belőlem. Nem a szexuális életemet féltettem, hanem undorodtam ettől. (Már most elnézést kérek mindenkitől, nem másokat akarok bántani ezzel, a saját testemmel kapcsolatban érzetem ezt.) Így hát kértem a császárt. A kiírt nap előtt egy nappal hajnalban beindult a szülés, de most nem szabályos fájásokkal. Néhány óra után mégis elindultunk a kórházba, mert biztos voltam benne, hogy itt az idő. Először a kórházban nem teljesen értettek ezzel egyet, de aztán begyorsult, hívták az orvost, jöhetett a császár. Na, megbüntetett a sors azért, amiért a „könnyebb” utat választottam. (Első császárra várók ne olvassanak tovább!) Valamit elbénáztak az érzéstelenítéssel, és szinte egyáltalán nem hatott. Üvöltöttem, akkora fájdalmaim voltak. Az aneszteziológus mondta, hogy ha nem bírom elviselni a fájdalmat, elaltat. Mondtam neki, hogy most már mindegy, én elviselek bármit, most már nem szeretnék elaludni, mindjárt vége. Még próbálkozott azzal, hogy biztos, csak rosszul viselem a fájdalmat, meg hogy biztos az első szülés is ennyire fájt. Mondtam neki, hogy ne szórakozzon velem. Aztán a szülés után három napig annyira fájt a fejem, hogy kettesével kapkodtam a fájdalomcsillapítókat, pedig amúgy sosem veszek be. És a lényeg: 7.01-kor megszületett Ádám 3560 g-mal. Őt a szülés után csak 12 órával hozták szopizni, a nővérek most nem segítettek. A császár után most még gyorsabban lábadoztam, és a tejem szerencsére még hamarabb beindult. És az epilepsziám néhány hét alatt visszatért a „régi kerékvágásba”. A gyógyszert ismét le lehetett csökkenteni, és az orvos szerint, ha ennyi év alatt (5 éve volt a roham) nem lett rosszabb (terhesség alatti romlás nem számít), már kicsi az esélye annak, hogy romlik a helyzet. Valószínűleg nem sok érzelmet lehet kiolvasni az írásomból, de ennek csak annyi oka van, hogy így is nagyon hosszú lett, pedig csak tényszerűen próbáltam bemutatni az eseményeket (inkább a negatív elemeket, mert azok voltak „érdekesebbek”.) Ha még az érzelmeimet is leírtam volna, háromszor ilyen hosszú lett volna. Judit További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
08.08. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Ezért nem szűnnek a pajzsmirigyzavar okozta tünetek
Ezért nem szűnnek a pajzsmirigyzavar okozta tünetek
Legyen szó pajzsmirigy alul-vagy túlműködésről, mindkét állapot igen kellemetlen tünetekkel járhat. Az esetek többségében a gyógyszeres kezelés hatására a panaszok csökkennek vagy megszűnnek, ám előfordulhat, hogy hiába a tökéletes laboreredmények és ultrahang kép, a tünetek továbbra is fennállnak.
08.04. 06:00
Wellnesscafe.hu
Rossz lett a vérképe, másfél óra múlva császározzuk!
Rossz lett a vérképe, másfél óra múlva császározzuk!
Már rég meg akartam nektek írni születéstörténetünket, hiszen valahol ennek a közösségnek, és egy itteni kismamanaplónak köszönhetem az életünket (Zizik). Hosszú, sikertelen próbálkozás után lettem terhes első gyermekünkkel, mindenki nagyon örült a családban is, amikor karácsonykor bejelentettük. Terhességem orvosi szemmel eseménytelen volt, minden leletem végig rendben volt, annyi nehezítés adódott magánéleti téren, hogy már nagyobbacska pocakom volt, amikor költöztünk (kisebb lakásunk volt, három kutya, addig is kertesbe vágytunk, ekkorra halaszthatatlan lett), emiatt orvost és védőnőt váltottam. Védőnővel szerencsém volt (van), egy nagyon kedves, kb. velem korú csaj, van is egy kétéves kisfia, szimpatikus volt már elsőre. A nődoki viszont, akit az előző nőgyógyászom ajánlott, egy idősebb, hótt elfoglalt prof, nem annyira volt lelkes, persze látott már terhes nőt, nem azt vártam, hogy körbeugrál, de amikor a lábdagadásra azt monda, igyak kevesebb folyadékot, vagy mikor hüvely ultrahanggal vizsgálta a hasamat kívülről, akkor azért néztem nagyokat... Mindenki mondogatta, hogy ne olvasgassak terhesblogokat, meg kismama fórumokat, mert ráparázok, de a Bezzeganya tetszett, főleg, hogy nem csak a bejegyzésekből, de a kommentekből is lehet okosodni. Aztán a 36. héten egyik hajnalban gyomorfájásra ébredtem. Reggel mondtam a férjemnek, hogy olvastam erről, és lehet, hogy baj van, nagyon aggódok. Azt mondta, hogy ne aggódjak, az interneten annyi mindent írnak, de menjek be napközben a dokihoz, majd az megnyugtat. Én persze ellenkeztem, hogy jön a futár, ki veszi át, meg próbáltam húzni, halasztani, de végül csak fölkerekedtem, mert „úgyis pont rendelt a nődokim”. Hát ő mért vérnyomást, amit normálisnak talált, megkérdezte, hogy mit ettem (?), de aztán írt egy beutalót, hogy a kórházban majd többet tudnak, menjek be. Be is buszoztam szépen a Jahn Ferenc Kórházba, ott rettentő sok várakozás (meg tévelygés) után megvizsgáltak, vettek vért, meg vizeletet, mértek vérnyomást, megnézték (hasi) ultrahanggal a babát, de azt mondták, hogy a HELLP szindróma, amire gyanakszom a gyomorfájás miatt, az nagyon ritka, a vérnyomásom normális (nekem amúgy alacsony, így lett normális), a vizelet negatív, az ultrahang szerint kisebb a gyerek, mint lennie kéne, de biztos elszámolták a korát... Üljek be az egyik szülőszobába ctg-re, míg megjön a vérképem, de biztos minden rendben. Beültem hát, üzengettem a férjemmel (aki közben hazament munkából átvenni a rendelt árukat), már ott ültem majdnem két órája, pont azon gondolkoztam, hogy taxizzak-e hazafele, vagy buszozzak, mikor elszaladt a szoba előtt a nődoki, aki vizsgát, benézett, és futtában bekiáltott, hogy „Rossz lett a vérképe, másfél óra múlva császározzuk!” - és szaladt is tovább... Hát én csak hebegtem, habogtam, hogy „Mi?! Doktor úr, mondjon már valamit!” de már jött is be két szülésznő, kezdtek vetkőztetni, kötötték be az infúziót... Én meg sírva írtam a páromnak, hogy jöjjön és hozza a bőröndömet (amivel szétszekált korábban, hogy minek van már összecsomagolva, hol van az még, hova készülök). Nagy kavarodás és kb. teltház volt pont akkor a szülészeten, nem részletezem, nekem a kórházról az volt a benyomásom, hogy a takarítóktól a nővéreken keresztül az orvosokig mindenki túlterhelt, de azért a nagy részük nagyon kedves. Végül sor került a műtétre, epidurált kaptam, meg közben egy kis nyugtatót, mert nagyon remegtem, meg fújtattam, nagyjából fél óra lehetett az egész, közben világra jött a kisfiunk 1900 grammal és 46 cm-rel. Az első két napot még inkubátorban és infúzión töltötte (szerencsére jó PIC részleg van a Jahnban), mert nem tudott még annyi folyadékot bevinni, amennyire szüksége lett volna, de amikor kivették onnan, és én etethettem, meg pelenkázhattam, az maga volt a csoda. Szegény, kicsit olyan volt, mint egy fészekből kiesett madárfióka, de hamar behozta magát, most, lassan egyévesen nyoma sincs elmaradásnak. Összesen 11 napot töltöttünk kórházban, szerencsére én is bent maradhattam vele baba-mama szobában, ami szuper volt, én olyan kipihenten jöttem haza a kórházból a gyerekkel, mint senki. Ott azért eléd raknak napi három kaját (még ha nem is egy Hilton színvonal), más dolgod sincs, mint aludni, pihenni, vagy a gyerekkel lenni. Mire haza kerültünk, már nem kellett vérhígítót szurkálni (nem tudom, itthon ki adta volna be), a varratomat is kiszedték, a gyerek köldökcsonkja is leesett, már olyan jól összeszoktunk, a nővérkék mindent megmutattak... Összességében nem így terveztük, de minden jó, ha a vége jó! A. További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
07.30. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Epilepsziás rohamot kaptam félidős terhesen
Epilepsziás rohamot kaptam félidős terhesen
1. rész Az én történetem tinédzser koromban kezdődött: 13 évesen menstruáltam először, ezt követően pedig évente 1-2 alkalommal jött meg. 16 évesen anyukám elvitt nőgyógyászhoz, aki fogamzásgátlót írt fel a tünetek kezelésére. Ma már azt gondolom, hogy egy ilyen esetben az okokat kell megkeresni, és azt kezelni, nem a tüneteket, de 16 évesen ezen még nem gondolkodik el az ember. 18 éves koromban kiderült, hogy nagy a trombózisra való hajlamom, ezért abba kellett hagynom a gyógyszer szedését, majd mégis újrakezdtem egy másik orvosnál, aki szerint „fiatal vagyok még, nincs más kockázati tényező”, ezért szedhetem. 27 évesen férjhez mentem, és úgy terveztük, hogy az esküvő után jöhet is a baba. A múltamat tekintve – hogy gyógyszer nélkül nem túl gyakran jött meg – nem bíztam abban, hogy természetes úton teherbe tudok esni, de hát, gondoltam, ennyi év alatt változhatott a dolog (persze miért változott volna). Fél évvel az esküvő előtt abbahagytam a gyógyszer szedését, de mivel utána egyáltalán nem jött meg, az esküvő után egyből (na, jó, csak néhány héttel később) a nőgyógyászhoz vezetett az utam. Ő elküldött vérvételre, ultrahangra (miután megjött a menstruációm egy gyógyszer hatására), és persze semmi, se peteérés, se normális hormonszintek. Ekkor kaptam újabb gyógyszert, amitől megjött, és egy másikat, ami serkentette a peteérést. Igen, ekkor sem jártunk utána, hogy mi okozhatja a bajt, csak kezeltük a „nem-menstruálás” tüneteit. Mondhatnátok, hogy 27 évesen miért nem volt több eszem, mint 16 évesen, de megmondom őszintén, kicsit túl lazán vettem az életet, ami azóta szerencsére már megváltozott. A másik ok pedig az volt, hogy több mint 20 éve azt gondoltam, és éreztem, hogy nekem nem lehet természetes úton gyerekem. (Persze ennek nem volt komoly tudományos alapja, csak arra építettem, hogy az első években nem jött meg túl gyakran, és a hormonvizsgálatokon nem szerepeltem túl jól, ennél azért alaposabban utánajárhattam volna). Így tehát az esélytelenek nyugalmával indultam, már a lombikot terveztem, vártam, hogy minél hamarabb túl legyünk az első, gyógyszeres próbálkozásokon, és belevághassunk a lombikba. Még a férjemnek is azt mondtam az esküvő előtt, hogy úgy vegyen el feleségül, hogy nem biztos, hogy lesz saját gyerekünk. Persze ő – örök optimista – csak nevetett rajtam. Elkezdtük a gyógyszeres kezelést, az első ciklusban nem történt semmi. Vagyis az történt, hogy a peteérést serkentő gyógyszer jól hatott, mert az ultrahangon láttak érett petesejtet, mindjárt kettőt is, de azok végül nem termékenyültek meg. A következő ciklusban nem voltam ultrahangon, mert épp elutaztunk a férjemmel, de ott azért „tettük a dolgunkat”. A ciklus végén nem jött meg, gondoltam, ennyire rosszul működik a szervezetem. Mindenesetre csináltam egy tesztet, mert este ünnepeltük a szülinapom, és nyugodtabban fogyasztottam volna alkoholt, ha tudom, hogy nem vagyok terhes. Negatív lett. Eltelt egy hét, gondoltam, visszamegyek a dokihoz, hogy adjon egy másik gyógyszert, mert ez nem segít, még csak meg sem jön tőle. Azért reggel csináltam egy tesztet, mert úgyis azzal kezdi a dolgot, hogy „nem lehet, hogy Ön terhes?” És pozitív lett! El sem akartam hinni, a férjemmel sírtunk örömünkben. Még aznap elrohantam az orvoshoz (akkor már betöltöttem az 5. hetet), de csak annyit mondott, hogy egy üres petezsákot lát, nem lehet tudni, hogy ez élő terhesség-e. Szerintem ezt el lehet ezer féle módon is mondani, de neki sikerült úgy, hogy sírva jöttem ki az ajtón. Persze hamar megnyugodtam, ilyenkor gyakran nincs még szívhang. Egy héttel később újra találkoztunk, de a helyzet nem változott. Betöltött 6. hét, szívhang sehol. Az orvos ismét azt mondta, hogy ez valószínűleg nem egy élő terhesség, egy hét múlva megszakítjuk. Persze azért előtte még csinál egy ultrahangot. Teljesen összetörtem. El sem tudom képzelni, hogy mit érezhet az, aki félidősen vagy még később veszíti el a babáját, ha én ennyire kiborultam egy olyan „valaki” elvesztésén, aki tulajdonképpen még nem is létezett. Aztán néhány nap alatt megnyugodtam, újra elkezdtem reménykedni, mert lehetnek még csodák. A munkahelyemen bejelentettem, hogy nőgyógyászati műtétem lesz, nem leszek pár napig, bementünk a kórházba csomaggal, hálóinggel, köntössel, de még egy kis kitérőt tettünk az ultrahang felé. És ott volt a szívhang! Előtte megfogadtuk, hogy kirúgjuk a dokit, ha mégis minden rendben lesz, de annyira boldogok voltunk, hogy már nem is foglalkoztunk ezzel. Egy heamatoma miatt feküdnöm kellett az első trimeszterben, ezért a munkahelyemen szóltam, hogy nem alakult túl jól a „nőgyógyászati műtét”, otthonról kell dolgoznom (mindenki azonnal tudta, hogy terhes vagyok). Az első hetek nagyon jól teltek, semmi „mellékhatás”, sem mellfeszülés, sem hányás, még émelygés sem. Aztán a trimeszter végén már nem bírtam otthon, lassan kezdtem visszajárni a munkába, de ez nem is volt gond, mert közben felszívódott a heamatoma. Dokit tehát nem váltottunk, bár azért néha elgondolkodtunk rajta, mert sok mindent elfelejtett, például vizsgálatokra küldeni, vagy szólni, hogy egy heamatoma mellett nem szabad szexuális életet élni, de végül is kitartottunk, abban bíztunk, nem lesz semmi komoly gond, ami miatt „jobb” orvosra lenne szükségünk. Aztán a kezdeti nyugalom után kezdett izgalmassá válni a terhesség. Először csak apróságok (az autónkba hajtott egy másik autó, influenza a H1N1 tombolása alatt stb.), de egyik sem járt nagyobb bajjal. Aztán a terhességem 21. hetében éppen a szüleimnél töltöttem a hétvégét (a férjem Budapesten maradt, reggel jött utánam vonattal). Reggel felébredtem, kinyomtam az ébresztőórát, és minden elsötétült. A szüleim tudták, hogy fodrászhoz készülök, és mivel nem hallottak mozgást, bejöttek a szobámba, és ott feküdtem az ágyon eszméletlenül, a fél arcom csupa vér volt. Gyorsan hívták a mentőt, és olyan lélekjelenlétük volt, hogy apukám felhívta a fodrászt, hogy nem megyek, anyukám meg szép pizsamát adott rám, mire odaért a mentő. Mire a mentő Debrecenbe ért (20 km), a nővérem már ott várt turmixolt reggelivel, mert a szüleim szóltak neki, hogy valószínűleg nem tudok enni, mert mozognak a fogaim. Hihetetlen családom van. A kórházban nem tudtak egyértelmű választ adni, hogy mi történt, csak hogy valamilyen rohamom volt, ami olyan erős volt, hogy kimozdultak a helyükről a fogaim, és ettől lettem csupa vér. Elvittek egy MR vizsgálatra, hogy kizárják az agyi trombózist, szerencsére itt rendben találtak mindent. Az az érdekes, hogy én végig mosolyogtam, egyszerűen éreztem, hogy nem lett a kislányomnak (akkor még nem tudtuk, hogy kislány) semmi komoly baja, magammal meg nem nagyon foglalkoztam. Sőt, az MR vizsgálatot különösen élveztem, mert akkor mozdult meg először a kislányom. Persze az a tudat nem töltött el örömmel, hogy erre a nagy zajra kezd el mozogni, de hát akkor is, végre éreztem. Visszatérve Budapestre diagnosztizálták az epilepsziát, és bár egy roham után még nem feltétlenül kap az ember gyógyszeres kezelést, nálam elkezdtük a terhesség miatt. Kis adaggal kezdtük, lassan emelve a dózist (kéthetente), de így is megviselt. Az gyógyszerszedés kezdetén és utána minden emelésnél két napig nem aludtam, egész nap sírtam, már pszichológushoz akart küldeni a nőgyógyász, de aztán rájöttünk, hogy ez a gyógyszer mellékhatása, és 2-3 nap alatt mindig elmúlt. A fogaimat egyébként egy fogorvos visszahúzta a helyükre, és egy kis sín tartja azóta is a helyükön őket. Ezt követően már nyugodtan telt a terhesség. Nem féltem sem attól, hogy bármi probléma felmerülne, sem a szüléstől. Azt tudtam, hogy a naponta adott vérhígító injekció (a korábban említett trombózisra való hajlam miatt) mellett nem kaphatok epidurális érzéstelenítést, de így sem féltem (nagyon). Eközben minden ultrahangon azt jósolták, hogy legalább 4 kilós lesz a baba. Bár az azért beárnyékolta egy kicsit, hogy az epilepsziás rohamom után pár héttel a férjemre elkezdtek pánikrohamok törni. Egyrészt miattam, másrészt a baba miatt aggódott, plusz – ahogy a háziorvos mondta – elérte őt is a mai kor népbetegsége: a fiatal apukák pánikolása. Attól, hogy nekik kell eltartani a családot, képesek lesznek-e rá, jó apák lesznek-e stb. De az orvos szerint ez általában elmúlik, amint megszületik a baba, mert akkor már nem magukkal fognak foglalkozni (Ez így is történt.) Aztán 6 nappal a kiírt időpont előtt begörcsölt a hasam, de nem úgy, ahogy a fájásokat képzeltem, hanem kb. 2 percen keresztül nem bírtam megmozdulni, olyan volt, mintha egy kést forgatnának a hasamban. Másnap felhívtam az orvost, aki amúgy szabadságon volt, mondta, hogy inkább menjek be a kórházba, nézzen rám valaki, mert lehet, hogy belgyógyászati problémára utal. Bent megvizsgáltak, és arra jutottak, hogy ez bizony jóslófájás volt, befektetnek, mert biztos közel van már a szülés. Én boldogan feküdtem be a kórházba, mert abban bíztam, hogy akkor itt az idő. Hát nem volt. Öt napig feküdtem benn úgy, hogy nem történt az égvilágon semmi. Nyár volt, 40 fok, sorban mentek el mellőlem szülni a szobatársak, horror sztorikat hallgattam a terhespatológián. Még enni sem tudtam egy rendeset, mert az volt a parám, hogy ha a szülés előtt bezabálok, akkor az a szülés közben jön ki, ami nem néz ki túl jól (ebben a kórházban nem volt beöntés). Aztán feladtam, kértem egy óriás menüt a mekiből, ettől visszatért a jó kedvem, és újra boldogan várakoztam. Aztán a kiírt napon reggel 6-kor felébredtem, és egyből 20 perces fájásokkal végre elindult. Boldogan pakolásztam, vártam az orvost és a szülésznőt, akik aznap jöttek vissza a szabadságról (tudott a gyerek időzíteni), 9-kor megvizsgáltak, és mondták, hogy megyünk szülni. A férjemnek még nem szóltam, mert aznap reggel 9-re ment a kardiológushoz (a pánikbetegség nála úgy jelentkezett, hogy a szíve hevesen vert, és azt hitte, meg fog halni), és nem akartam, hogy kihagyja a vizsgálatot. Azt éreztem, hogy ha ott minden rendben találnak, akkor megnyugszik, és elmúlik a pánikbetegség. Háromnegyed 10-kor, mikor hívott, hogy végzett, mondtam, hogy ne beszéljen, jöjjön. Én addig sms-eket írtam a szülőszobáról, gondoltam, ha ilyen a szülés, akkor nem lesz itt gond. Fél 11-kor megrepesztették a burkot, és mire a férjem beért, pont akkorra durvultak be a fájások. Akkor valahogy már nem akartam sms-eket írogatni. És valahogy az sem zavart, hogy kb. 10 orvostanhallgató nézi a lábam közét, tudomást sem vettem róluk. Bár tudtam, hogy szülés közben nem jó feküdni, de én annyira szerettem volna! A férjem és a szülésznő alig bírt rábeszélni, hogy sétáljak, mert úgy jobb lesz. Aztán a zuhany alatt, labdán ülve valóban jobb lett. Fél 1-1 körül megvizsgált az orvos, aztán elkezdett halkan beszélgetni a szülésznővel. Megijedtünk, hogy baj van, aztán mondták, hogy baj nincs, csak beakadt a baba feje, és innen visszatolni már nem lehet, ki nem tud jönni, császárra van szükség. Gyorsan aláírtam mindent, és mentünk a műtőbe. Tudom, a legtöbb nő császárellenes, de előttem csak egy dolog lebegett: mindegy, hogy jön ki, a lényeg, hogy egészséges legyen. Arról nem is beszélve, hogy a szülés utáni hetekben kiderült, hogy gyakorlatilag nem tudja előre hajtani a fejét, tehát tényleg nem tudott volna befordulni a szülőcsatornába. És a lényeg: 13.29-kor megszületett Zsófi 3700 g-mal (hah, még hogy 4 kg). A szülés után néhány órával már hozták szopizni, a nővérek segítettek, hiszen mozogni még nem tudtam, nagyon kedvesek voltak. A császár után nagyon gyorsan lábadoztam, néhány nap után már szinte szaladtam, a tejem is hamar beindult. Az epilepsziás rohamnak szerencsére nem lett nagyon komoly hatása Zsófira. Egyrészt hypotonia, másrészt a nyakában és a hátában annyira be voltak feszülve az izmai, hogy nem tudott előre gömbölyödni, még 2,5 hónaposan sem tudta egy milliméterre sem megemelni a fejét. De röpke egy év gyógytorna alatt teljesen rendbe jött. Akit nem rettentett el a hosszú olvasmány, az legközelebb folytathatja a 2. résszel a 2. gyerekről. Judit További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
07.28. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Van elég anyatejem? A kevés jelei, lehetséges okai
Van elég anyatejem? A kevés jelei, lehetséges okai
Nincs olyan szoptató anya, aki ne tenné fel magának a kérdést: van elég anyatejem? Ne aggódj, nem vagy egyedül a kételyeiddel, és valójában a legtöbb nő keményen megdolgozik a sikerért. Most kiderül, hogy mikor kell aggódnod, és mire kell figyelned szoptatás érdekében! Kevés anyatej jelei 6 hetes korig elsősorban a pisis-kakis pelusok száma a mérvadó. 5-6 pisis pelenkának lennie kell. Egy „adag” vizelet 2-3 evőkanálnyi folyadékot jelent. Érdemes tesztelni a dolgot, és tiszta pelenkába beleönteni ezt a mennyiséget, hogy tudd mit kell észlelned, ha a pisis pelusok számát figyeled. Kakis pelenkából napi 1 a minimum, de 6 hetes kor után már ez nem lesz lényeges. Lehet, hogy napi 3-szor érkezik csomag, de lehet hogy csak 3 naponta. A szám szerinti hízás legalább 100-120 gramm hetente, de havonta átlagosan 4-500 gr. A babák súlyfejlődése nem egyenletes, és 3 hónapos kor után lelassul, ezt figyelembe kell venni.   Kevés anyatej lehetséges okai, teendők Egyszerűen nem elég Az esetek nagy részében csak arról van szó, hogy a babának be kell állítania a saját igényeinek megfelelő mennyiségű tejet, ami nagyjából annyit jelent, hogy 2-3 napig nem történik más csak összebújás, és szopizás. Nem szabad a babát sem időben, sem az alkalmak számában korlátozni. Tökélyre tudod fejleszteni a tejszaporítást, mégpedig úgy, hogy egy szoptatáson belül váltogatod az oldalt. Amikor úgy érzed „kifogyott” az egyik cicid, akkor átteszed a másikra. Ezt lehet a végtelenségig csinálni, ha a babának is van kedve hozzá. Lényegében ezzel eléred, hogy rengeteg inger érje a mellet, és megérteted a szervezettel, hogy több tejre van szükség. Ha ez a módszer nem kivitelezhető, akkor jön a fejés, mint opció. A fejés úgy a leghatékonyabb, ha közben beindul a tejleadó reflex is, ez általában egy jól behatárolható érzéssel társul, illetve ilyenkor több sugárban, szinte spriccelve érkezik az anyatej. Naponta 6-8 alkalommal jó ha fejsz, és úgy az igazi ha közvetlenül szoptatás után teszed. Próbálj meg mindig kicsit többet lefejni, mint előző nap. Létezik szaporító fejés is, amikor is váltva, minkét mellből fejsz legalább fél órán keresztül. A családot ér riasztani, és segítséget kérni némi élelem bekészítésében ezekben az embert próbáló napokban. :) Ide még egy gondolat: 40 napig elvileg nem apad el teljesen a tej, és fel lehet tornászni a mennyiséget! Ne add fel! Nem hatékony szoptatási gyakorlat/mellre helyezés A kereslet-kínálat elve csak megfelelő mellre helyezés esetén működik. Ekkor jut a női szervezet a megfelelő jelzésekhez a tejtermelés beállítására. Amikor jól van mellen a baba akkor a szoptatás nem kellemetlen, nem fájdalmas. A kicsi hallhatóan, láthatóan nyel, kortyol, anyatej csordogál a szája szélén. Ha aggódsz, akkor érdemes hozzáértő szakemberrel megnézetni, hogy megfelelő-e a technikátok. Illetve ő mindenféle szoptatási pózokat tud mutatni, annak érdekében, hogy több irányból maximálisan kiürüljenek a mellek, ami szintén serkenti a tejtermelést. Kevés tejtermelő mirigy Vannak olyan ritka esetek, amikor a kevés tejtermelő mirigy okozza a problémát. Ebben az esetben a jó szoptatási gyakorlat mellett sincs elegendő anyatej. Ebben egy ultrahang vizsgálat tud mérvadó lenni, és mindenképpen kérj segítséget. Beszélj szoptatási tanácsadóval, védőnővel! Ne keseredj el, semmi probléma sincs, ha vegyes táplálásban részesül a babád! Te mindent megteszel, amit lehet! Menetrend szerinti szoptatások Említettem már, hogy mennyire lényeges, hogy ne korlátozzuk a babát! Egyen ahányszor, és ameddig csak akar, persze ha lehetséges ezt kivitelezni. Az időre etetett babák egy részénél megfigyelhető, hogy 3-4 hónapos korra elkezd csökkenni a tejmennyiség. A mellek gyakori kiürítése megelőzi ezt a problémát. A napirend nagyon fontos, de a szoptatásnak nagy ellensége lehet. Ha konkrét napi rutinnal működtök, akkor időközönként próbálj meg fejni a szoptatások mellett! Cumizavar, bimbóvédő, pótlás Sokan vitatják a cumizavar létezését, én viszont számtalanszor látom a hátrányát a nem megfelelően adott pótlásnak, vagy a cumiknak. A lényeget mindenki tudja, a cumisüvegből gyorsabban jön a tápszer, sőt első pillanattól bőven jön belőle, nem kell megvárni, amíg beindulnak a dolgok, nem kell dolgozni érte. Illetve más a szopizási technika a cumisüveg cumijánál, és a bimbóvédőnél is, mint az anyamellnél. Az eredmény egy roppant bosszús baba lesz szoptatás közben, aki csak dobálja magát, kiköpi a cicit, és nem akar szopizni. Ráadásul a mellbimbót is felsebzi a baba a helytelen technika miatt. Ilyenkor a legjobb félálomban mellre tenni, ekkor nyugodtabb, és jobban elfogadja a cicit. Sokszor jól jön egy tapasztalt szoptatási tanácsadó segítsége is. Sok kicsi gond nélkül megoldja a vegyes, cumisüveges táplálást, de ha nem muszáj, akkor nem kell kockáztatni. Pótlást -ha szükséges- érdemes pohárból, svéd itatópohárból vagy fecskendőből adni a babának. Illetve van egy remek kis találmány, a szoptanít. A nyakadba akasztasz egy tartályt, amibe a tápszert teszed. A tartályból vékony csövecske vezet el a mellbimbódig, így a baba a csövecskével együtt fog szopizni, tehát a szoptatások alkalmával már a pótlást is megkapja, és a mellet is több inger éri. Lényeges segítség abban is, hogy a cumizavaros türelmetlen kicsi is megkapja az “azonnal jön a kajcsi” érzést. Érdemes a szoptanít készüléket a beruházás előtt megismerni, esetleg, ha van rá lehetőség akkor kölcsönözni. Így fogod látni, hogy nektek bejön-e. Néhány ügyes anyuka egyébként simán legyártja otthon magának pár forintból :)   http://downegyesulet.hu Növekedési ugrás A pótlás adásának módját megbeszéltük, de nagyon fontos azt is tudni, hogy ha egy mód van rá, akkor szánj rá időt, és próbáld meg a hiányzó adagokat sok szoptatással, fejéssel összehozni. A legjobb, ha lefejt tejjel pótolsz. A növekedési ugrásoknál pedig nem szabad kétségbeesni. A már sokszor említett 1-2 nap rendkívüli állapot után a baba képes megnövelni a tejmennyiséget, ha megadod neki a lehetőséget. Tudom, hogy nehéz, de nem kell idegességedben rögtön a tápszerhez nyúlni! Túltelítődés, tejcsatorna elzáródás, mellgyulladás A túltelítődés elkerülése érdekében fontos, hogy soha ne generáld saját magadnak a problémát! Ne „gyűjtögesd” a tejet! A szervezet nagyon okos, ha érzi, hogy telítődtek a mellek, de nem ürülnek hatékonyan, és rendszeresen, akkor máris küldi a jelzést, hogy nincs szükség ennyi anyatejre, és csökkenni fog a termelés. Ráadásul tényleg rosszul jöhetsz ki a dologból. Nagyon sok anya átesik az első 6 hétben a tejcsatornák elzáródása miatti lázon, gyulladáson sajnos. A legfontosabb a mell rendszeres, hatékony kiürülésének biztosítása jó szoptatási gyakorlattal, vagy fejéssel. A kényelmes melltartó kiválasztására is időt kell szánni, annak érdekében, hogy ne nyomódjon meg a mell- éjjel alvás közben sem!   Ha pirosság, csomók, láz, gyulladás jeleit észleled, akkor még jobban rá kell kapcsolni a szoptatásra/fejésre – 2 óránként, éjjel is. Annyiban még segítheted a javulást, hogy szoptatás/fejés előtt 5-10 percre meleg borogatással vagy zuhannyal segíted a tejcsatornák nyílását a problémás területen. Próbálj minél több pozícióban szoptatni, hogy mindenhonnan ki tudjon ürülni a tej. Régebben javasoltuk a masszírozást, mostanra már ezt nem tartjuk helyes lépésnek. Sokszor többet árt, mint használ! Ha sehogyan sem boldogulsz, és napok óta lázas vagy, akkor érdemes felkeresni egy szoptatási ambulanciát, persze ha egyáltalán van a közeledben Sajnos kevés található az országban. De nyugodtan hívhatod a védőnődet, szoptatási tanácsadót, elhúzódó esetben pedig a kórházat keresd fel, ahol szültél, vagy a szülész orvosodat! Ilyenkor vérvétellel, ultrahanggal megállapítják, hogy szükséges-e antibiotikum, illetve ha máshogy nem megy, akkor segítenek lefejni a pangó tejet, és tanácsokat is kapsz a probléma megoldására. Egyébként az első hetek nehézségeiben jól jöhet otthonra egy elektromos mellszívó.  Sajnos sokszor a láz múlásával még nem ér véget a kálvária, mert a regenerálódáshoz is idő kell. Néhány anyuka beszámol róla, hogy nehézkesen lesz újra annyi teje az érintett mellben, mint előtte. Kitartás, vissza fog állni minden! Lehetőleg erre területre fokozottan figyelj! Előfordulhat, hogy ugyanott jelentkezik a későbbiekben is probléma!   http://babamama.hu Életmód Beszéljünk először a stresszről. Az életben adódhat rengeteg nehézség, ami nemcsak a baba, és a kevés anyatej problémája körül forog. Nagyon nehéz minden helyzetben helyt állni, és az erre érzékeny anyáknál rögtön a tejtermelés látja kárát. Gondolj arra, hogy a babának a szoptatás több, mint táplálékforrás. Neki a megnyugvást, a testközelséget, a biztonságot jelenti. Próbálj te is megnyugodni, és csak saját magatokra koncentrálni. Egy rövid időre tedd félre a gondokat, és a mérleget! Élvezd ki a sajátgyártású kis gyönyörűséged illatát, bőre érintését, fürödj a tekintetében, hallgasd a kis kacajokat! Hamar feltöltődsz, és könnyebb lesz így szoptatni. Természetesen kerüld a dohányzást, az alkohol- és drogfogyasztás, nyilván nem tesz jót szoptatás sikerének. A kóros alultápláltság is vezethet az anyatej mennyiségének csökkenéséhez, ezért fontos az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás, és a bő folyadékfogyasztás. Ha gyógyszert kell szedned, mindig említsd meg az orvosodnak a szoptatás tényét! Remélhetőleg olyan készítményt választ neked, ami nincs hatással a szoptatás kimenetelére. Baba gondok A megfelelő mellre tétel, és szoptatási technika fontosságáról tudsz, viszont előfordul, hogy a babával van gond. Az első időszakra jellemző, hogy nagyon aluszékonyak. Muszáj ébresztgetni őket! Nem biztos, hogy minden baba sírással jelez, ha éhes. Kezdetben tátog, keres, nyugtalan. Az első jelre mellre kell tenni! Egy újszülött, ha ilyenkor nem kap enni, akkor szépen visszaalszik. Hosszú órákig tartó alvásba ne engedjük bele az újszülöttet! Az ébresztés nagyon finoman indul, takarjuk ki, beszéljünk hozzá, simogassuk. Ezt érdemes a felületes alvás időszakában megtenni, amikor az aktív szemmozgás fázisában van. Lehet kicsit megdörzsölni a hátát, megcirógatni a száját, ha semmi nem segít, akkor jöhet a levetkőztetés, és a peluscsere. Ha éber, és felkeltettük az érdeklődését is, akkor biztosan ügyesen szopizik majd. Sokszor halljuk a „lusta baba” jelzőt. Ha kikeveredett a pici a sárgaságból, akkor érdemes megnézni, hogy a lustaság például nem lenőtt nyelv miatt alakult-e ki. A nyelvfék műtéti bemetszése szükség esetén megmenti a szoptatást, de a későbbi beszédfejlődést is. A száj köröli izomtónuszavarok, nyaki hipotónia stb. mind vezethet problémához a szoptatás során. Gyanú esetén érdemes felkeresni egy Dévényes gyógytornászt, mert rengeteget tud segíteni! Ha tovább olvasgatnál a témában: Mit tegyünk, hogy több anyatejünk legyen?szoptatásanyatejcsecsemő etetésecumizavarmellgyulladástanulópohár
07.27. 22:57
Cukimamik.hu
Új berendezések a kardiológián
Három új eszközzel bővült a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat kardiológiai szakrendelése.A diagnosztikus paletta egy új, felső kategóriás, kardiológiai ultrahang készülékkel, egy Holter...
07.10. 22:22
Ittlakunk.hu
hirdetés
A doki még az ágyat szerelte, nekem már nyomnom kellett
A doki még az ágyat szerelte, nekem már nyomnom kellett
Két éve már bontogatta szárnyait a nyár, amikor azt vettem észre, hogy egyre többször vagyok rosszul, kezdenek úrrá lenni rajtam azok a bizonyos tünetek. Ez 1-2 héttel a születésnapom előtt volt, és tettem egy olyan meggondolatlan kijelentést, hogy csak a szülinapom reggelén csinálok tesztet. Hát mondanom se kell, alig vánszorogtak a napok, pedig a kisfiam igazán sok időmet lefoglalta. Végre eljött a nagy nap, és megkaptam a legszebb születésnapi ajándékot, ugyanis két csík jelent meg a teszten. A várandósság további része szinte végig eseménytelen volt. Az utolsó 1-2 hónapban egyre többször kezdett fájni a csípőm meg a medencecsontom, de próbáltam gyorsan túltenni magam ezen. Január végén megünnepeltük a kisfiam 2. születésnapját és elkezdtem járni hetente ctg-re. Mindig szépen ficánkolt a kicsike, így gyorsan végeztünk is. A 39. hétben jártunk már, mikor ctg után mentem az orvosomhoz aláíratni a papírt. Mindent rendben talált, de ha már ott voltam, akkor meg is vizsgált. Nem kis meglepetésemre közölte, hogy kétujjnyira nyitva a méhszáj, és ha az utolsó héten lennénk, akkor haza se engedne. Szerencsére hazamehettem, de azért megjósolta, hogy a héten szülni fogunk. Ez volt szerdán. Péntek este megérkeztek hozzánk a férjem szülei, hogy ha hétvégén indul meg a szülés, akkor tudjanak vigyázni a kisfiunkra, amíg a párommal a kórházban vagyunk. Szombat hajnalban elkezdődött az ismerős folyamat. Fájdogált a hasam, ki kellett mennem mosdóba többször is. Aludni már nem tudtam, csak vártam, hogy erősödnek-e a fájások. Nem lettek nagyon erősek, de egyre sűrűbben jelentkeztek. Így 5 óra körül beértünk a kórházba. Néma csend volt mindenhol, a szülészet csengője csak úgy hasított bele a csendbe. A szülésznő kissé morcosan nyitott nekünk ajtót, és furcsán nézett rám, hogy miből gondolom, hogy szülni fogok. De azért beengedett (a férjem a folyosón maradt), mondta, hogy öltözzek át, és hívta az ügyeletes dokit. Hát mondani se kell, hogy ő is akkor lett ébresztve, így neki se a mosoly volt az első reakciója, mikor meglátott. Megvizsgált, és megállapította, hogy kétujjnyira vagyok kitágulva,így elkezdtük kitölteni a papírokat. Nagyjából egy órát ültem hálóingben a széken, mire végeztünk minden adminisztrációval. Erre azért volt szükség, mert a fiunk születése után költöztünk ide, és a kötelező ultrahang vizsgálatokon kívül nem volt sok közöm a kórházhoz. (Valószínűleg gyorsabban ment volna a dolog, ha egyszer nem száll el minden bevitt adat a gépből. ) Felrakták rám a szívhangfigyelőt. Kimutatta a rendszeres fájásokat, de nem volt elég erős. Ekkor jött a nappalos szülésznő. Már jóban lettünk az éjszakással is, de a nappalos egy tünemény volt. 7-kor felkelhettem, és élveztem a majdnem balatoni kilátást az esőben. A szülésznő furán nézett rám, mikor közöltem hogy unatkozom, mert ilyet (nem is tudom miért…) a kismamák nem szoktak mondani egy szülőszobán. Már megnéztem minden apró részletét a szülőszobának, az orvosok ügyeletes beosztását, írogattam a családnak, barátnőmnek. Közben megérkezett a nappalos doki, aki szintén megvizsgált, és megállapította, hogy még mindig csak kétujjnyira vagyok kitágulva, így lehet, hogy jobban járnánk, ha áttenne a terhespatológiára. Ez az ötlet annyira nem tetszett, főleg hogy a kisfiam se volt még nélkülem fél napnál többet, így gondoltam, elég lesz a kötelező három nap a kórházban nekem. Ekkor az orvos tudomására jutott, hogy ez már a második szülésem lesz. Megnyugodott, és közölte, hogy felhívja a saját orvosomat, utána pedig megkapom az oxitocint. Fél 9-kor kötöttek infúzióra. Ekkor megkaptam az ügyeletes orvostól, hogy a dokim lemondhatja így az egész szombat délelőttre tervezett programját. Jah, és 9-re jönnek a saját kismamái szülőszoba-látogatásra. Ha lehet, akkor hozzám is benéznének, mert ez az egyetlen egyágyas szülőszoba, és általában mindenki oda kerül. Meg ha lehet, akkor mosolyogjak, nehogy megijedjenek a kismamák. Utána pedig eltűnt. Elkezdett hatni az oxitocin, erősödtek a fájások. 9-kor megérkezett az orvosom, ő is megvizsgált. Már 3 ujjnyinál jártunk, amin kissé meglepődött, hogy milyen gyorsan haladnak a dolgok. Így csinált egy gyors burokrepesztést és el is ment beöltözni a szép zöld ruhájába. Itt már azért elkezdtem szorítani a férjem kezét elég rendesen. Majd egyszer csak meghallottuk a közeledő látogatókat (majdnem fél 10 volt). Persze, hogy nem bírták ki, hogy ne kukucskáljanak be, de szerencsém volt, pont két fájás között jöttek, így volt erőm egy fél mosolyt dobni feléjük. De arra azóta is emlékszem, hogy milyen fejet vágtak. ( Lehet, én sem voltam a legszebb látvány.) Abban a pillanatban, hogy a látogatók eltűntek, a szülésznőre néztem, és megkérdeztem, hogy létezik-e, hogy érzem a baba fejét. Ekkor ért vissza a dokim. Egyből elkezdték szétszedni az ágyat, és felrakni a lábtartókat, ami persze nem akart a helyére menni, így még a férjemnek is be kellett segítenie a szerelésbe. Én ott tartottam, hogy rohadtul nem érdekelt a lábtartó, csak nyomnom kellett. A második nyomásra már kinn is volt a kislányunk, miután egy kis gátmetszés teljes utat engedett neki. Így 9.43-kor már hallottuk a sírását a 3090 grammos, 53 cm-es Csöppségünknek. A varrás részét most se élveztem, de azért kibírtam. Volt mit fércelni, mert a gyors szülés hátulütője a sok kis horzsolás és seb lett. A dokim pedig 10.15-kor folytathatta a hétvégére tervezett programját. A gyerekágyat utólag visszagondolva élveztem. Szülés után hagyták, hogy egyedül pihenjek (a szülőszobás két órát kihasználtuk hármasban), és csak délután hozták be a Picit. A kislányunk pedig a három nap alatt szinte csak evett és aludt. A benn töltött időszak egyik fura élménye az volt, mikor sorra jöttek az ügyeletes orvosok, és mindenki gratulált a gyors szüléshez (nagyon gyorsan híre ment az osztályon), majd gyorsan hozzátették, hogy akkor jöhet is a harmadik. Már bocsánat mindenkitől, nem vagyok harmadik gyerek ellenes (főleg, hogy már a pocakban növekszik), de valahogy pár órával/nappal a szülés után, valahogy nem azon pörgött az agyam, hogy mikor állunk neki a következő babaprojektnek. STM További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
07.09. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Terhesnapló10 - Liza: Az utolsó ultrahang (37. hét)
Eljött az utolsó ultrahang ideje. Sajnos a férjem a munkája miatt nem tudott velem jönni, de szerencsére kaptunk videófelvételt a vizsgálatról, így ő is meg tudja majd nézni, ahogy a kicsi fiúnk mozgolódik odabent. 
07.09. 00:35
Babanet.hu
Csecsemőkori vese és húgyúti fejlődési rendellenességek, húgyúti fertőzések
  Már a várandóság alatt elvégzett ultrahangvizsgálat során fény derülhet a baba vesefejlődési rendellenességére   Ilyen esetekben kötelező elvégezni a születést követően a baba hasi ultrahang vizsgálatát, amely megerősítheti vagy kizárhatja a korábbi gyanút. A fejlődési rendellenességek lehetnek olyanok, amelyek a vese alakjának eltérésével járnak, vannak, amelyek a vesemedence tágasságát okozva jelzik, hogy a húgyúti rendszerben valahol vizelet elfolyási akadály, nehezítettség van. Gyermeknefrológus szakorvosi kivizsgálás során derülhet fény arra, hogy milyen mértékű az elváltozás, jár-e vesefunkció romlással, igényel-e és mikor műtéti kezelést. 
07.08. 04:10
Babanet.hu
Elment a babám a nyolcadik héten
Elment a babám a nyolcadik héten
Mivel már a kisfiunk születésekor tudtuk, hogy szeretnénk még babát kis korkülönbséggel, ezért mikor a fiunk betöltötte az első évet, úgy döntöttünk, itt az ideje a tesó érkezésének. Nem is kellett sokat várni rá, mire a „nagy” 13 hónapos lett, már kezemben is volt a pozitív teszt. Most nem siettem a dokihoz, gondoltam, ráér majd a 7-8. hét körül, addigra látunk is már valamit, lesz szívhang is. A 7. hétre kaptunk időpontot, de sajnos még nem látszott sok minden, csak egy kis petezsák. Mondták, hogy menjek vissza egy hét múlva kontrollra. Sajnos odáig már nem jutottunk el. Egyik este – épp hétvégén – elkezdtem vérezni. Nem volt mellette semmi görcs, és nagyon minimális volt a vérzés, de hiába nyugtattak, hogy előfordul, rossz megérzésem volt. Másnapra semmi baj, már kezdtem megnyugodni teljesen, aztán ismét visszajött. Akkor mentem is be a kórházba. Aznap még minden „okés” volt, a petezsák nőtt, az embrió ugyan még mindig nem látszott, de továbbra is véreztem. Sok mindent nem kezdtek velem a kórházban, kaptam progeszteronpótló gyógyszert, bár nem a legerősebbet, és napi kétszer kellett szednem. A harmadik napra megjöttek a görcsök, és erősödött a vérzésem is. Akkor már fel voltam készülve a legrosszabbra, amit a délutáni ultrahang be is igazolt. Elvesztettem a babámat. Az orvos velem morgott, hogy akkor minek ebédeltem, így nem tudják elvégezni a műtétet, másnapra meg sokan vannak előjegyezve. Mondom bocs, hogy délben nem arra készültem, hogy az egy órai ultrahangkor már nem lesz velem a babám. És hogy volt jobb dolgom is annál, minthogy a műtét miatt aggódjak. Másnap délelőtt megműtöttek. Elmondták a szokásos protokollt: no házasélet, ülőfürdő, szövettan eredmény x hét múlva, nőgyógyászati kontroll. Én csak arra vágytam, hogy végre hazamehessek a kisfiamhoz. Nagy erőt adott nekem, ha ő nem lett volna, összeomlottam volna. Persze jött a szokásos, hogy sajnálja mindenki, meg majd legközelebb, meg úgyis lesz másik, idővel jobb lesz. És igen, idővel tényleg jobb lett, de a műtét utáni hetek teljes önvádban töltődtek, a „mi lett volna ha...” Ugye azt gondolja az ember, hogy a rossz dolgok mindig csak mással történhetnek meg. Hát itt volt ez a nagy pofon, hogy nem csak mással, velünk/velem is megtörténhet. Minden előzmény nélkül, egy teljesen jól alakuló első terhesség után is el lehet veszíteni egy babát. Hiába volt ő csak egy kis élet lehetősége, nagyon fiatal terhesség, sosem fogom elfelejteni. Úgy éreztem, hogy nekem már sosem lesz második gyermekem. A mai napig is töprengek azon, hogy vajon fiú lett volna-e, vagy lány, kire hasonlított volna jobban, ki lehetett volna belőle. Nem is tudom elképzelni, hogy mit élhetnek át azok, akik a terhesség későbbi szakaszában vesztik el a babájukat, bár a veszteség az veszteség… A fájdalmamat leginkább a következő terhességem enyhítette. Három hónappal később ismét pozitívat mutatott a teszt... titi További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
07.07. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Kézfej nélkül született egy magyar kisfiú, az orvosok 17 ultrahang vizsgálat után sem vették ...
Pereli a terhesgondozását végző kórházakat az a salgótarjáni asszony, akinek negyedik gyermeke csonka bal karral, kézfej nélkül született. Állítása szerint két intézményben összesen tizenhét alkalommal végeztek rajta ultrahang vizsgálatot, de senki sem szólt neki, hogy baj van a babával - adta hírül a Tények.
07.06. 15:55
Csaladinet.hu
Pajzsmirigy: nem elég a vérvétel, kell az <strong>ultrahang</strong> is!
Pajzsmirigy: nem elég a vérvétel, kell az ultrahang is!
A laborvizsgálaton kívül szükség van a szerv ultrahangos vizsgálatára is, ugyanis a pajzsmirigy gyulladás, daganat, megnagyobbodás, illetve a benne lévő göbök is okozhatják a pajzsmirigy alul-vagy túlműködését. Az ultrahangos vizsgálatot célszerű rendszeres időközönként elvégeztetni, hogy nyomon lehessen követni a betegség alakulását.
07.03. 08:00
Eletforma.hu
El kellett altatni a sürgősségi császárhoz
Imádtam a terhességem, sosem gondoltam, hogy ez ennyire jó dolog lehet. Nem voltam kívánós, sokat mozogtam, távmunkában dolgoztam otthonról, jutott időm a kutyámra, akivel minden nap órákat sétáltam, és közben újra és újra elképzeltem azt a percet, mikor majd a vajúdás után magamhoz ölelem a fiamat. Az a perc lesz majd a MINDEN, ahonnan elindulunk együtt!  Sokat olvastam a természetes szülés témával kapcsolatosan, hogy milyen nagyszerű érzés, mikor kezedbe adják a babát, és hogy ez mennyire fontos a korai kötődés miatt. Eleinte tartottam attól, hogy egy fiúval nem fog annyira szoros kapcsolat kialakulni, mint egy kislánnyal. Mert ugye a fiú majd az apját fogja követni, az ő hobbiját fogja előnyben részesíteni, vele fog elmenni bandázni, és nagy valószínűséggel az apjára fog hasonlítani, nem rám. Így hát mindenképp törekedtem arra, hogy kialakuljon már az elején az a „híres nagy kötődés”. Rettentően készültem a szülésre: könyveket, fórumokat bújtam, jegyzeteltem. Masszázsolajokat és illóolajokat szereztem be a szülés idejére. Szülésfelkészítőre jártam. Külföldi oldalakról videókat nézegettem a légzéstechnikákról és a vajúdás alatt végzendő mozdulatokról. Szóval mondhatom azt, hogy szinte úgy készültem, mint az államvizsgámra.  Mindenki furán nézett rám, mikor megkérdezték, hogy félek-e a szüléstől. Én pedig nemes egyszerűséggel kapásból vágtam rá: Dehogyis, nem félek, abszolút felkészültem és várom. Mantrám lett, amit az egyik könyvben olvastam: „Ha nincs félelem, nincs fájdalom.”  Eljött a 19. heti ultrahang ideje, amikor a vizsgálaton az orvos szűkszavúan csak annyit mondott, hogy a placenta mélyen tapad és a belső méhszájat eléri. Fogalmam sem volt mit jelent ez az egész. Ő igazából rám sem nézett, nem kezdte el magyarázni, hogy ez mit takar. Azt viszont érzékeltem, hogy ez nem jelent túl sok jót. Csak annyit mondott, majd a fogadott orvosommal megbeszéljük. Ahogy kiléptem, egyből hívtam az orvosomat. Ő azt mondta, hogy semmi pánik, simán feljebb mehet még, van idő. Majd innentől kezdve jobban figyeli ő is az ultrahangvizsgálaton a helyzetét. Aztán teltek a hetek, dokim azt mondta szerinte feljebb ment egy picit, semmi probléma. Egyre jobban közeledett a vége, de azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar és így lesz vége.  Vasárnap délután szokásos kis utamat jártam a kutyámmal, bár kicsit hűvös volt, így két nadrágot vettem fel. Fél óra múlva valami furcsát éreztem, olyan volt, mintha valami rosszat ettem volna, mintha azonnal vécére kellett volna mennem. De aztán egy perc múlva abba is maradt. Ahogy sétáltam tovább, hirtelen lökésszerűen megindult valami belőlem. Mivel első terhességem volt, nem tudtam, hogy ez vajon a magzatvíz vagy sem, de azt sejtettem, hogy valami nincs rendben, azonnal haza kell mennem. Szerencsére csak pár percre voltam otthonról. Ahogy léptem, egyre jobban és jobban éreztem, hogy valami ömlik ki belőlem, ráadásul darabokban. Hiába volt rajtam két nadrág, úgy tapadtak rám, mintha egy tóból léptem volna ki. 37 hetes voltam ekkor. Otthon szembesültem azzal, hogy ez tényleg nem, vagy nem csak magzatvíz. Térdem aljáig vörös voltam a vértől. Hívtam az orvosomat, azt mondta azonnal kórház, ne is zuhanyozzak, ő is nemsokára bent lesz a kórházban. Fogalmam sem volt mi történik, nem voltam ijedt, mivel abszolút jól éreztem magam fizikailag. Sőt, kifejezetten jól bírtam a vér látványát. Öt perc múlva, 18 órakor már a kórházban voltam párommal a szülészeten. Ott megkérdezték, miért jöttem, mondtam szerintem valami nem oké, mert nagyon vérzek. Azt mondtak, előbb néznek egy vérnyomást. Közben kérdésekkel bombáztak: hol van a terhes kiskönyvem, mik lettek az utolsó labor eredményeim, mi a vércsoportom, blablabla. Ne, most tényleg? 2017-ben ezeket nem tudják megnézni a rendszerben? Nincs nálam semmi papír, siettem és persze minden otthon maradt. Páromnak intettek, gyorsan menjen haza érte.  Szóval míg ők teljes nyugalomban a vérnyomásomat akarták ellenőrizni, én közbeszóltam, hogy tényleg nagyon vérzek, érdemes lenne megnézniük! „Na, jó, akkor vetkőzzön le, hadd lássuk!”  Csak félig húztam le a nadrágomat, mikor a szemben levők arcán rémületet láttam. Na, mondom most megint mi van, senki nem szól hozzám, mintha nem is rólam lenne szó. Aztán egyszer csak elkezdődött a rémálom. Szülni kell... Azonnal vegyem fel az idióta kórházi hálóinget, fogjam a lábam közé a kb. 40 cm-es betétet, nyitott hálóinggel vonuljak végig a folyosón, ott vár rám egy ágy, feküdjek rá és majd tovább tolnak... Mi van??? Miért??? Valaki mondja már meg mi fog történni! Felfeküdtem az ágyra, egyre több ember csatlakozott a kísérethez. Fölém hajolt egy nő: „Én vagyok az altatóorvos, nem lesz semmi baj...” Most már tényleg nem értem... Nem, nem, rosszul tudják. Császárnál nem altatni kell, hanem csak érzésteleníteni. Meg egyébként is, láttam egy filmet, amiben elaltatnak egy srácot szívműtét előtt, azonban az altatás nem sikerül, így mindent érez a fickó, de nem tudja ezt kifelé kommunikálni. Na, szóval ezek után engem senki ne akarjon elaltatni.  És ekkor megjött a válasz a miértjeimre: a méhlepényemről darabok váltak le, erősen vérzek, a baba nem biztos, hogy kap oxigént és lehet, hogy velem is gondok lesznek, ezért kell altatni. Nincs időnk várni, míg hatni tudna az érzéstelenítő. Kitolják a műtőből az éppen császározni készülő anyukát, aki már megkapta gerincbe az érzéstelenítőt, és én megyek be SOS a helyére. Na neeee, ettől az infótól úgy éreztem, hogy ez nem az én történetem. Már bent is voltam a műtőben, megláttam a beöltözött dokimat, miközben valami rettentő csípős szerrel kentek be melltől csípőig. Alkudozni próbáltam, hogy hagyjak abba, mert rettentően csíp, de nem üzleteltek. Majd  jött a következő mondat, amit soha senki nem akarna hallani. „Ez most nagyon rossz lesz, nyugodtan ordítson, ahogy csak tud, senki nem fog haragudni.” Miért?????? „Most tesszük be a katétert.”  Istenem, én már semmit nem értek… Akkor jöjjön az iszonyú fájdalom, ahogy beharangozták. De szerencsére nem volt fájdalmas, valószínű az adrenalin keményen dolgozott bennem. Mindeközben az altatóorvos a fejem mellett állt és utasított, hogy csak akkor szippantsak a maszkba, ha szól, véletlenül se hamarabb. Aztán miután betették a katétert, zöld utat adott. Most mehet a légzés... Oké, gondoltam, kezdődjék az utazás.... Szemem újra nyílik, csempéket és ágyakat látok, miközben rettentően fázom és mérhetetlen nagy fájdalom van az egész testemben. Majd észreveszem páromat, aki mellettem ül. Ő fogta meg műtét után a babát, a mellkasára helyezték. Majd megláttam a csöveket, infúziót, katétert. Dühösen sírok, és reménykedem, hogy ez nem igaz, én nem így akartam szülni. Aztán megtudom, hogy a babámat még jó pár óráig nem láthatom. Helyette próbálják meg aludni. Majd ha lezuhanyoztam hajnalban, akkor később átvisznek egy másik szobába, ahol majd láthatom a babát.  Aztán eljött a zuhanyzás ideje, féltávig sikerült eljutnom, elájultam. Így megint nem kerültem közelebb a babámhoz. Délelőtt elérkezett a pillanat, átkerültem a másik szobába. Rettentő fájdalmam volt, soha nem gondoltam, hogy a császár és az altatás kombinációja ennyire tud fájni. Azt mondták, próbálják megerősödni, mert ha nem muszáj, akkor nem adnának vért... Ettől meg dühösebb lettem. Majd behozták a fiamat. Olyan pici és sérülésmentes volt.  Furcsa érzések voltak bennem, valami nagyon hiányzott. Az a bizonyos aranyóra. Ott feküdt tisztán, felöltöztetve, hang nélkül. Csalódottságom az egekig szökött, amiért ez lett a gondosan eltervezett szülésemből. Nem helyezték rám egyből a babámat, nem tudtam magzatmázas testét megfogni, nem érezhettük egymást, elmaradt a kötődés kezdete. Őszintén szólva mai napig irigykedem páromra. Hiszen 9 hónap után nem én voltam az első, aki kezében tarthatta, akinek illatát érezhette, akihez teste tapadt, akin megpihenhetett. És bízom abban, hogy ezek ellenére kialakul köztünk egy erős és életre szóló kötödés, ahogy elképzeltem. Most már csak esténként fáj az emléke, mikor elcsendesedik minden, amikor ránézek a jegyzetfüzetemre. Kicsit már könnyebb, mert tudom, hogy a műtét elkerülhetetlen volt, hiszen bármelyikünk meghalhatott volna. A sors (vagy nevezzük bárminek) akarta, hogy így találkozzunk, hogy így induljunk el együtt ketten... R. További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
07.02. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Kellemes meleg fürdő válthatja a mammográfiát
Új ultrahang-technikával vizsgálhatják a jövőben a mellet az emlőrák szűrése során. Az új módszer különlegessége, hogy a vizsgálat során az mell víz alatt van. Ez a módszer lényegesen kényelmesebb lehet, mint a hagyományos mammogramos megoldás.
06.30. 09:00
Vital.hu
Kardiológiai szűrés és érvizsgálat
EKG, alsóvégtagi doppler/ultrahang vizsgálat, tanácsadás.Helyszín: János kórházJelentkezés októbertől ezen a telefonszámon: 06-1-458-4500/4865 mellék 
06.27. 01:04
Ittlakunk.hu
<strong>Ultrahang</strong> is kell a pajzsmirigyzavar diagnózishoz
Ultrahang is kell a pajzsmirigyzavar diagnózishoz
A pajzsmirigyzavarok pontos diagnózisához a laborvizsgálaton kívül szükség van a szerv ultrahangos vizsgálatára is, ugyanis a pajzsmirigy gyulladás, daganat, megnagyobbodás, illetve a benne lévő göbök is okozhatják a pajzsmirigy alul-vagy túlműködését.
06.22. 06:00
Wellnesscafe.hu
A 29. héten született meg a kisfiam
A 29. héten született meg a kisfiam
Hajnalban, négy óra körül éreztem az első fájást. Jött egy megérzés, hogy ma szülni fogok, de ez teljesen lehetetlennek tűnt számomra, hiszen még csak a 29. héten voltam. Ezt aztán el is felejtettem, csak hónapokkal később tudatosult bennem, hogy ez egy intuíció volt, megéreztem. Aludtam tovább. 7-8 óra körül már egyre erőteljesebbek voltak a fájások. Hívtam az orvost, de nem értem el telefonon. Ekkor felhívtam Ilikét (Csattos Ilona), aki megnyugtatott, és kérte, hogy akkor is induljak el a kórházba (SOTE I. sz. Szülészeti Klinika), ha nem tudok beszélni az orvossal. Felöltöztem, és újabb két fájás között bepakoltam egy hátizsákba, éppen, ami eszembe jutott. Férjemmel elindultunk. Elkezdtem figyelni, hogy hány percesek a fájások, de olyan sűrűn követték egymást, hogy úgy éreztem, most csak az számít, hogy beérjünk a kórházba minél előbb. A várandós ambulanciáról a szülőszobára küldtek, ahol azelőtt soha nem jártam, a 29. héten ugyanis még nem mutogatják a szülőszobát. Rátettek a hasamra valami kék izét, (akkor még nem tudtam, hogy ez a ctg) és hallgattam a hangos kattogást, amiről csak később derült ki számomra, hogy a kisfiam szívverése. Megállapították, hogy a méhszáj négyujjnyira nyitva. Időközben megjött az orvosom is, aki előző este állapította meg ultrahang alapján, hogy a baba 1280 gramm és minden rendben van vele. Felhívtam a férjemet, aki közben leparkolta az autót. Közöltem vele, hogy szülök, és megkérdeztem, hogy bejön-e. Természetesen jött. Kaptam tüdőérlelőt, de olyan gyorsan megindult a szülés, hogy nem kapta meg a baba teljes mértékben. Burkot repesztettek, mert nem folyt el a magzatvíz. Az orvos mondta, hogy használjam ki a tolófájásokat, de egyre fáradtabb lettem, és úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Ekkor, az Ilikétől hallottak alapján, élesen láttam kisfiam születése közben, hogy az életben mindent így csinálok, inkább feladom, mintsem végigvigyem, ha szenvedek benne. A félelmem attól, hogy nem sikerül, mindig erősebb volt. Tudtam, hogy itt most másra van szükség. Megéreztem az erőt magamban, és tudtam, hogy végig tudom csinálni, hiszen ha már elindult a gyermekem kifelé a nagyvilágba, akkor nekem segítenem kell őt ebben. Rövid időn belül az orvos segítségével, egy gátmetszés közben a bennem lévő soha nem ismert erő által világra jött első kisfiam. Nem láthattam őt, elszaladtak vele az intenzív osztályra. A férjemet kérdeztem, milyen színű a haja, hogy néz ki, ő erre azt mondta, hogy fekete a haja és azt mondta az orvos, hogy felsírt, és ez jó jel. Ott ültünk a férjemmel döbbent csendben, és csak annyit mondtam, nem vettünk még kiságyat, nincs hordozónk, aztán elhallgattam. A terveim, hogy vidéken megünneplem a közelgő szülinapomat, hogy elmegyek tgyás-ra és ezt meg azt fogok még csinálni kismamaként, és majd élvezem a kismamalétet, meghiúsultak. Már nem volt fontos, hogy mikor hol leszek majd a jövőben. Már tudtam, hogy csak az a fontos, ami mindig éppen most történik, csak arra kell figyelnem. Nyugodtak maradtunk, hatalmas bizalom volt bennünk, hogy kisfiunkkal minden rendben van és csak szeretet volt bennünk, amely erősebb volt a régi szokásos félelmünknél, hogy jaj, most mi lesz? A pihenőben töltött idő után saját lábamon mentem fel az első emeletre, persze azért lifttel, ahol kismamák között kaptam szállást az intenzív osztályon. Amikor lepihentem, megkérdezte az egyik nővér, hogy bemegyek-e megnézni Balázskát, mert látogatási idő volt. Ahogy beléptem oda és megláttam a 35 centis, 1280 grammos babát, gyönyörűnek láttam, a világ legcsodálatosabb babájának. Minden nap bejártunk hozzá látogatási időben. Ez idő alatt gyönyörködtünk ebben a pici testben, dalokat dúdoltam az inkubátor mellett, mély szeretettel mormoltam egy imát, és legbelül mélyen tudtam és bíztam, hogy a kisfiam napról napra erősödik, növekszik. Naponta tájékoztattak az orvosok minket Balázska állapotáról, cseppnyi súlygyarapodásokról, gyógyszerekről. Napközben ugyan nem volt velünk és nem tudtuk, hogy mi történik, de a látogatási időt, a napi egy órácskát szeretetben töltöttük el együtt. Mindvégig hálás voltam az orvosoknak is, akik minden tőlük telhetőt megtesznek a babákért. Öt hetet töltött Balázska az intenzív osztályon, három hetet a Péterfy kórházban. Most egészséges, szép kisfiú. Balázska születése után sokáig nem is beszélgettünk a férjemmel második gyerekről, de mivel mindketten nagy családban nőttünk fel, úgy döntöttünk, hogy szeretnénk még egy babát. Az orvos azt mondta, hogy a 28. hét körül befeküdhetek a kórházba az első koraszülésre való tekintettel. Én csak legyintettem; mondván, „ugyan már, attól, hogy az első koraszülött lett, még nem biztos, hogy a második is az lesz”. Heni (Folyt. köv.) További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
06.18. 11:15
Bezzeganya.postr.hu
Fals pozitív eredményt hozott a méregdrága vérteszt
Fals pozitív eredményt hozott a méregdrága vérteszt
Régóta olvasom a Bezzeganyát, így csak egy dologban voltam biztos, amikor az első terhességemre készültem: bármi megtörténhet. Nincs két egyforma várandósság, hiába a sok jótanács, biztosra nem tudsz menni, végső soron mindig a megérzéseidre hallgass. Ezzel indultam neki ennek a nagy kalandnak. A férjemmel lassan 6 éve voltunk együtt, amikor tavaly összeházasodtunk. Nem sokkal utána hagytam abba a tabletta szedését, mert mindketten nagyon szerettünk volna már egy kisbabát. A pozitív teszt sem váratott magára sokat, nagy volt az örömünk, alig hittem el, hogy ilyen mázlisták vagyunk. Mivel volt pár rossz tapasztalat a környezetünkben a túl korán bejelentett terhességről, ezért úgy döntöttünk, hogy a 12. hétig megtartjuk magunknak a titkot. Ez idő alatt sokat beszélgettünk a jövőről és többek közt a lehetséges vizsgálatokról. Egyetértettünk abban, hogy nagy beteg babát nem tudnánk vállalni, így ha van lehetőség, akkor az ésszerűség határain belül szűrjünk minden betegséget, amit lehet. Sokat olvastam a jelenleg elérhető vizsgálatokról, azok érzékenységéről, hogy hányféle betegséget szűrnek, milyen kockázattal jár maga a beavatkozás, stb. Ezek alapján úgy döntöttünk, hogy kérünk a kombinált teszt mellé egy olyan vérvizsgálatot is, ami az anyai vérben keringő magzati DNS darabkákat elemzi. Az egyik jó nevű budai intézményt választottuk, ahol az orvosok kicsit le akartak minket beszélni ez utóbbiról, hogy minek az nekünk, hiszen fiatalok és egészségesek vagyunk. Ez szimpatikus volt, nem éreztük azt, hogy csak a pénzre hajtanak. Valóban csak 30 évesek vagyunk, de a legtöbb beteg babát pont a 35 év alatti nők szülik, mert ennél magasabb kornál már minden anyának erősen ajánlják a szűréseket, ezalatt meg nem igazán foglalkoznak vele. Mi úgy voltunk vele, hogy ha anyagilag belefér és ugyanazzal a tűszúrással le van tudva, mint a kombi teszt, akkor miért ne vállaljuk. A kombinált teszt eredményét már aznap megkaptuk, természetesen a korunk, egészségügyi állapotunknak megfelelően nagyon alacsony kockázat jött ki mindhárom genetikai rendellenességre és az ultrahang is azt mutatta, hogy minden rendben. Hazamentünk, örültünk és elkezdtük a jó hírt bejelenteni. Ezzel együtt mi is elkezdtük jobban átélni az egész terhességet, kezdtük felfogni, hogy valaki tényleg nő bennem. Mert látszódni még nem látszódott semmi rajtam. Szerencsére az első trimesztert gyakorlatilag minden tünet nélkül megúsztam. Nem volt kívánósság, rosszullét, hányinger, vérzés, görcsök, csak puffadás pár hétig és az orrom érzékenysége. Azt hittem, hogy akkor most már hátra lehet dőlni, hiszen a mindenki által rettegett kritikus időszak véget ért és a mindenki által gondtalannak leírt második trimeszter heteivel folytathatom. Be is fizettem barátnőkkel egy olaszországi kirándulásra, hogy kihasználjam a jó közérzetemet. A genetikai tesztre két hetet mondtak, mire eredményt kapunk. Letelt a két hét és hívtak, hogy úgy tűnik, meg kell ismételni a vérvételt, mert nem volt elég magzati DNS a véremben, h minden tesztet lefuttassanak. Remek. Bementem másnap reggel, 5 perc alatt meg volt a lecsapolás és újra indult a 2 hetes számláló. Kicsit bosszantott a dolog, de mivel előzetesen olvastam, hogy ritkán, de előfordul az ilyesmi, nem aggódtam. Jól voltam, élveztem a tavaszt, fogadtam a gratulációkat, kezdtünk neveken agyalni a férjemmel. Ő közben elutazott az apjával két hétre és én is úgy időzítettem, hogy ebben a két hétben a szüleimnél leszek húsvétolni, aztán a barátnőkkel kirándulok. Éppen 16 hetes terhes voltam, amikor egy nappal a tervezett barátnős utazás előtt megcsörrent a telefonom és közölte velem egy orvos, hogy valószínűleg nagy baj van a babával, a megismételt vérteszt alapján magas kockázata van az Edwards-kórnak. Be tudnék-e menni hétfőn magzatvízvételre, mert csak az adhat végleges bizonyságot, hogy baj van-e vagy esetleg fals pozitív lett a teszt. Az egész olyan hihetetlennek tűnt, csak az orvos komoly hangjából tudtam, hogy ez nem valami rossz vicc, hanem a valóság. Próbáltam koncentrálni és nem pánikolni. Mondtam, hogy elvileg holnap reggel repülőre szállok és csak pár nap múlva leszek újra itthon, mennyire sürgős a dolog, mikorra lenne eredmény meg egyáltalán biztos, hogy ez az én eredményem?? Furcsállottam, hogy a kombinált teszt erre a betegségre is alacsony kockázatot hozott. Persze ha tényleg baj van, lemondom az utazást, de ha téves riasztás, akkor várhat egy hetet a szúrás, segítsenek dönteni, hogy melyik verzió a valószínűbb. Felajánlották, hogy menjek be egy soron kívüli ultrahangra, mert ennyi idős magzatnál már látszódniuk kellenek azoknak a súlyos fejlődési rendellenségeknek, amit ez a kór okoz. Ha ez lesz, akkor azt ajánlják, hogy minél hamarabb menjek be a magzatvízvételre, mert ha beigazolódik a gyanú, akkor meg kell szakíttatni a terhességet. Ha nem látnak rendellenességre utaló jelet, akkor valószínűbb, hogy fals pozitív a teszt. Ebben maradtunk és szereztek nekem még aznap délutánra időpontot. Amikor letettem a telefont, akkor fogtam fel az egészet teljesen. Éreztem, hogy elfogyott minden erőm, lerogytam a kanapéra és elkezdtem zokogni. Nem tudom, mennyi ideig kergették egymást a fejemben a negatívabbnál negatívabb gondolatok, de végül elcsendesedtem és próbáltam a következő feladatra koncentrálni: hogy közöljem telefonon ezt a borzalmas hírt a férjemmel, aki pár ezer kilométerrel odébb van tőlem. Nagyon hiányzott az ölelése! Végül erőt vettem magamon és beszéltünk. Én közben el-elsírtam magam. Ő kb. 5 perc után már a repjegyeket nézte, hogy most azonnal hazajön, hogy mellettem lehessen. Aztán átrágtunk minden infót újra meg újra és lehiggadtunk. Mondtam, hogy ne kapkodjunk, várjuk meg a délutáni ultrahang eredményét, tegyük ettől függővé, hogy ráér-e egy hetet a magzatvízvétel vagy sem. Ha azt mondják, baj van, akkor jöjjön ő is haza és én is lemondom az utat, de ha biztatnak az orvosok, akkor maradjon minden az eredeti terv szerint. Sose teltek olyan lassan a percek, mint aznap délután. A buszon, a váróteremben, mindenhol úgy éreztem, hogy engem bámulnak az emberek. Kisírt szememet napszemüveggel próbáltam takarni. Amikor végre behívtak, úgy éreztem, mintha életem vizsgájára mennék. A térdem remegett, a szám kiszáradt. Szerencsére az a doki fogadott, aki a 12 hetes ultrahangot is csinálta, és most is nagyon megnyugtató volt a jelenléte. Sokat magyarázott, mindent alaposan lemért. Ahogy haladtunk az egyes testrészeken végig, egyre bizakodóbb volt, nem talált semmilyen eltérést, és azzal zárta a vizsgálatot, hogy az ultrahang alapján ez egy egészséges baba, szerinte nyugodtan utazzak el, és ráér egy héttel később is magzatvízvétel, mert erős a gyanú, hogy fals pozitív a teszt. De a vizsgálatot mindenképpen ajánlja, mert az ad biztos eredményt. Utána még egy genetikussal is átbeszéltük a kapott eredményt, aki teljesen magába volt zuhanva, hogy náluk ilyen még nem fordult elő, hogy a kombi és ez a pontosabb vérteszt ennyire homlokegyenest ellenkező eredményt hozzon és milyen borzalmas, hogy engem ezzel a helyzettel kellett szembesíteniük. Ő is azt taglalta, hogy a két teszt valószínűséget mér, a magzatvízvétel viszont megmondja a biztosat, ezért mindenképpen javasolja, hogy egy hét múlva csináljuk meg. Mivel ezek után én nem tudtam volna nyugodtan várni a terhesség végét, beleegyeztem. Gyorsan felhívtam a férjem, közöltem a reménykeltő híreket és kértem, hogy ne jöjjön haza, felejtsük el egy hétre ezt az egészet. Ő szkeptikus volt, hogy én mennyire tudom ezt tényleg elengedni és nem agyalni ezen, de mondtam, hogy érzem, hogy ha otthon maradnék, akkor golyóznék be, muszáj, hogy lekössenek új élmények. Így is lett. Feltöltődve jöttem haza és a férjemmel együtt már könnyebb volt várni a hasba szúrás napját. Persze nem bírtam ki, hogy közben ne guglizzam meg a témát, az Edwards-kórnak, a vértesztnek és a magzatvízvételnek is alaposan utánaolvastam. Egy kicsit segített, hogy tudtam, mik az esélyeink. Egy ponton túl már nem is az eredménytől féltem (egyre jobban éreztem, hogy minden rendben lesz, nem beteg a kislányom), hanem magától a magzatvízvételtől. Anno nem véletlenül nem akartuk ezt a vizsgálatot elvégeztetni, pedig volt olyan ismerős, aki azt tanácsolta, hogy rögtön indítsunk ezzel, mert csak ez a tutti, a vértesztek és ultrahangok nagyot tévedhetnek. A férjem kísért be a beavatkozásra, ami előtt szintén megnézték a gyereket ultrahangon, és ott is mindent normálisnak láttak (17 és fél hetesen), ez megint adott egy pozitív megerősítést. A szúrásnál nem lehetett bent a férjem, amit valahol megértek, szerintem jobb ezt nem látni, én is csukva tartottam a szemem. Maga a szúrás csak picit fájt, utána kb. egy percig tartott maga leszívás és közben végig feszítést éreztem a hasamban. Nagyon koncentráltam valami szép dologra, próbáltam nyugodt és laza maradni minden idegszálammal (persze nem ment). Az egyik doki ugyanaz az ultrahangos orvos volt, végig kommentálta a dolgokat, tudtam, hol tartunk és tényleg nagyon hamar vége lett. Aztán kikísértek egy pihenőbe, ahol csatlakozott a férjem is, és feküdtem még fél órát, közben rám néztek egyszer, hogy minden rendben van-e. Remegtem az átélt izgalomtól, de szép lassan elmúlt, amíg pihentem. Aztán ahogy ajánlották, nagyon lassan, óvatosan hazamentünk autóval és lepihentem. Éhes voltam és végtelenül kimerült, miután ettem, rögtön elaludtam. Megelőzésként szedtem bő egy hétig magnéziumot, de nem volt soha egy görcsöm se. Első nap még érzékeny volt a hasam ott, ahol szúrtak, de ez is fokozatosan elmúlt. Kíméltem magam két hétig. Az előzetes eredményt már két nap múlva közölték, az alapján minden rendben volt! A végleges eredmény két hét múlva jött, az is igazolta, hogy egészséges a babánk. Az első vérvételtől a végleges magzatvízvétel eredményig 50 nap telt el. Pont, amikor kezdtem volna jobban kötődni a kisbabámhoz, amikor kezdtem volna igazán átélni az állapotomat, jött a hidegzuhany. Nehéz helyzet volt: próbáljam magamtól távol tartani érzelmileg a bennem növekedő életet, amíg nem tudom biztosra, hogy megmaradhat? Az orvos az első soron kívüli ultrahangnál még nem tudta, hogy megmondja-e a nemét, adjon-e róla újabb képeket. Én rávágtam, hogy mindent tudni akarok! A megérzésem (vagy a vágyam?) azt súgta, hogy minden rendben lesz. A szörnyű telefonhívás napjától kezdve még többet simogattam az egyre növekedő pocakomat, „megbeszéltem” a lányommal, hogy erős, egészséges baba lesz, aki időre fog születni és neki most csak az a dolga, hogy hízzon és fejlődjön. Nevén neveztük a lányunkat, bátran meséltük az ismerősöknek a kálváriánkat és végig pozitívak maradtunk. Hiszen mit segített volna, ha végigrettegjük ezeket a heteket? Fals pozitív volt a drágább vérteszt. Erre kevesebb, mint 0,1 százalék esély volt. Ez a hibaszázalék most mi voltunk. Nem csalódtam a tesztben, se rá, se lebeszélni senkit se fogok, csak arra vagyok én is egy példa, hogy bármi megtörténhet. Az intézmény orvosai végig nagyon alaposak, lelkiismeretesek voltak, átérezték a helyzetünket és ez nagyban segítette az események feldolgozását. A drága vérteszt biztosításába belefért az extra ultrahang és a magzatvízvétel is, nekünk ez plusz pénzbe nem került. És így nem kellett arra gondoljunk, hogy a szakmai érveken kívül más is játszik, amikor amellett érveltek, hogy járjunk plusz vizsgálattal a dolgok végére. Lehet azt mondani tanulságként, hogy a túlzott óvatosságunk miatt kaptunk felesleges érzelmi stresszt a nyakunkba, és elég lett volna a kombinált tesztet elvégeztetni, de nem lenne igazságos. Iszonyúan pici esélye volt ennek a fals pozitív forgatókönyvnek. Kisebb, mint annak, hogy a kombinált teszt nem mutat ki egy olyan betegséget, amit a magzati dns-t elemző teszt viszont igen. Minden gyermeket váró párnak magának kell eldöntenie milyen vizsgálatot vállal be. Kis kapaszkodóként írtam le a történetem, hogy akik hasonló helyzetbe kerülnek, ne zuhanjanak magukba, lehet még jó vége a történetnek. Anita    
06.17. 10:30
Bezzeganya.postr.hu
Diagnosztikai vizsgálatok - Az ultrahang (UH)
Az ultrahangvizsgálat során magas frekvenciájú, az emberi fül számára nem hallható hanghullámokat használnak a test bizonyos részeinek képi ábrázolására. Az UH-vizsgálat a szervezet számára nem jár sugárterheléssel, invazív, fájdalommentes, bármikor ismételhető.
06.15. 08:36
Patikamagazin.hu
Nem akarjuk tudni a baba nemét
Nem akarjuk tudni a baba nemét
21. hetes kismama vagyok. A terhességem hamar kiderült, mivel egyrészt extra érzékeny vagyok a testemben lezajló dolgokra, másrészt – egy kis túlzással – óramű pontossággal jelentkezett mindig a „mikulás”. Február közepén már biztosra tudtuk, hogy velünk van a mi kis Pöttyünk. Hamar elkezdtük a tervezgetést, hol lesz a szobája (részemről inkább MILYEN lesz a szobája), mit hol fogunk beszerezni, mi kell, és persze azt, hogy mi lesz a neve. És ugye a nevéből adott a kérdés: vajon milyen nemű? Azt tudtuk/tudjuk biztosan, hogy mindkét fajtából szeretnénk legalább egyet. Így jött az ötlet, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk nem megtudni a nemét. Mert (főleg első babás „kisszülőként”) rájöttünk, hogy annyira mindegy a neme, legyen egészséges, mert mi így is, úgy is nagyon várjuk. A család ennek nagyon örült, bár némely tagja néha pedzegeti, hogy nem akarjuk-e esetleg mégis megtudni, egyszerűbb lenne neki vásárolni. De így is könnyű: uniszex. Amúgy sem szerettünk volna rózsaszín/kék pompát, inkább a letisztult színeket szeretjük, majd maximum a születése után kap lányos/fiús kiegészítőket (szoba/ruhák/kiegészítők: PIPA). A barátaink közül egyesek viszont egyenesen bolondnak néznek minket. Sokan terhesek/nemrég szültek a baráti körünkben, és mindenki megtudakolta a nemét, amint lehetett. Nem hiszik el, hogy kibírjuk. Bevallom, az ultrahangok alkalmával nem tudom nem nézni, hogy mi lehet ott neki középen, de szerencsére tök hülye vagyok hozzá (az első ultrahangon a szikhólyagot simán benéztem a fejének). A neveket már kitaláltuk, még mázli, hogy a monogram ugyanaz lesz (monogramos kiegészítők/mégis hívjuk már valahogy: PIPA). Nemsokára megyünk az első 4D-re. Na, az lesz még szép, hogy ott ne bukjon le. Az orvosunknak így is elmondjuk minden ultrahang előtt, hogy még mindig nem szeretnénk tudni a nemét. Ő tuti tudja már (mázlista). Sokan nem értik, hogy a mai modern világban, ilyen technológiai fejlettség mellett (és ilyen fiatalon) miért dönt valaki úgy, hogy nem akarja megtudni. Vannak, akik elfogadják és izginek, jónak találják a döntésünket. Viszont kaptunk már a fejünkre, hogy ez milyen butaság, hát így hogy lehet készülni egy baba fogadására?! Pedig akkor már mondhatnánk, hogy lányunk/fiunk lesz, stb… Valóban nehéz sokszor, de úgy vagyunk vele, hogy az a pillanat, mikor megszületik, először a kezünkbe adják, és azt mondják: „Gratulálok, kisfiú/kislány!”, az majd mindent felülmúl, és majd kárpótol pár hónap tudatlanságért, mi pedig büszkék leszünk a lányunkra/fiunkra, akit már a 9 hónap alatt is szerettünk már pusztán csak azért, mert létezik. Szana További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
05.29. 09:00
Bezzeganya.postr.hu
Nyolc hónapig éltem sztómazsákkal a hasamon
Nyolc hónapig éltem sztómazsákkal a hasamon
Mint előző történetemben megírtam, szülés után közvetlenül tehermentesítő műtéten kellett átesnem, ami azt jelentette, hogy sztómát kaptam, kivezették a vastagbelemet a hasfalamra. Az indok IV. fokú gátrepedés volt, ami a „ volt orvosom” szerint kb. az én testi adottságom miatt történt, tehát a gátmetszés után szétrepedt odalent minden. Egybeszakadt a hüvely a végbéllel. Ezt így kimondani és leírni is elég szörnyű, míg átélni megfogalmazhatatlan érzésekkel, lelki fájdalommal bír.  Akkor azt mondogatta a nőgyógyász, hogy szerető családom van, túl fogom élni az egészet, és három hónap múlva vissza lehet rakni, ő nemzetközi szinten utánaolvasott. Reménykedtem benne, hogy így lesz, bár a sebész, aki a nőgyógyászati részt is varrta össze és a sztómát is, minimum hat hónap-egy évet mondott. Ez akkor még az egész lelkivilágomra rányomta a bélyeget. De talán az még jobban, amikor is ezt a helyzetet meg kellett tanulnom kezelni, együtt élni vele, megpróbálni „elfogadni”. Az elfogadás szinte lehetetlen volt. Hiszen ott lógott egy zacskó a mellkasom és a köldököm között, ami teljesen új és ijesztő, eleinte fájdalommal járó volt. Minden egyes napom azzal végződött, hogy bevonultam a fürdőszobába lecserélni a sztómazsákot és újat felragasztani. Mindig akkora lyukat vágni, hogy ne legyen nagyobb, mint amekkora kell, mert különben kimarta a bőrömet, ami abba belekerült. Ezek után pedig azon izgultam, hogy le ne essen a zacsi, vagy ne legyen rajta olyan rész, ahol elengedné a ragasztás a bőrömet, mert az akkor elég kényelmetlen volt, a szagokkal küzdöttem. Ha ilyen megtörtént, napközben is kénytelen voltam kicserélni.  A vége felé egyre ügyesebb voltam. Természetesen hallatszott minden, ahogy működött (ez miatt is kerülendő volt a puffasztó és egyéb ételek fogyasztása) és mellé még a zacsi is „csörgött”. Közben persze élni kellett az életet, ott volt a kisfiam, akire ugyanúgy oda kellett figyelni, mintha semmi történt volna. Igyekeztem nem érezteti vele, hogy baj van, a külvilág felé azt mutatni, minden oké, rendben vagyok. Közben az első három hónapban jártam vissza kontrollra sebészhez, amikor ránézett a sztómára, illetve a záróizom erősségére. Decemberben azzal köszöntünk el, hogy januárban kérhetem az időpontot gasztroenterológushoz, aki majd megcsinálja a vizsgálatokat, amik szükségesek lesznek, ahhoz, hogy a helyreállító műtét megtörténhessen. Olyan vizsgálatok, amelyek megmutatják, tudom-e majd újra használni a záróizmot (tükrözés, anorectalis manometria-zárózom erőssége, ultrahang). Kértem időpontot, január közepén mentem, teljesen jó érzésekkel, hiszen ott már csak elindul valami, gondoltam. Nem teljesen így történt, az orvos gyorsan elvette a kedvem (de megjegyzem: rendes volt és látszódott rajta, hogy együttérez velem), mert szerinte „sanszos” volt, hogy egy ilyen mértékű sérülésnél vissza lehet ezt tenni. Ekkor elkezdte mondani, hogy mindig jobb együtt élni egy jól működő sztómával, mint egy rossz záróizommal, és hogy nyáron legfeljebb egyrészes fürdőruhát veszek fel… (Nekem nem a fürdőruha jutott eszembe először…) Ennek ellenére azért megbeszéltük az időpontokat. Február közepe, három nap vizsgálatokból állt. Első nap csak rutinvizsgálatok, vérvétel, stb. Második nap kezdődött egy beöntéssel, utána a végbél-, vastagbéltükrözés. Hát az elég durva volt, iszonyatosan fájt, kényelmetlen volt. Harmadnap jött a nyomásvizsgálat, záróizom milyen erős. Itt jó eredmény lett, örültem nagyon. Utána mentem közvetlen a végbél-ultrahangra, ami szintén rendben volt. Megkaptam a papírt, amelyen az állt, hogy nincs akadálya a műtétnek. Annyira boldog voltam és megkönnyebbültem. Ezzel a papírral mentem vissza a sebészhez február végén, bízva abban, hogy mihamarabb sor kerül a műtétre. Két lehetőség volt: vagy megműt márciusban (de áprilisban ki kell mennie külföldre, és ha bármi baj lenne, nem lesz itthon) vagy május elején. Nyilván a májust választottam, hiába szerettem volna hamarabb. Inkább a biztos, ha már ennyit kibírtam, ezt is ki fogom. Így is lett, pontosan egy éve ennek, május 3-án megtörtént a műtét, NYOLC hónap után! Először el se hittem, csak mikor felhúztam a ruhámat, és egy kötést láttam a sztóma helyén. Az első hét borzasztó fájdalommal járt, mintha kitépték volna a hasfalamat. Egy hét után hazamehettem, négy hétig nem emelhettem semmit, utána pedig csak fokozatosan. Nem emelhettem fel a kisfiamat, aki mindig csak nézett, miért nem veszem ki a kiságyból… Lassan elteltek a hetek, addig párom volt itthon velem. Aztán szépen helyreálltak a dolgok az eredeti kerékvágásba. Most már csak egy heg emlékeztet a testemen, mi is volt ott. Fizikailag úgy érzem, rendben vagyok, de a lelkem még nem dolgozta fel a történteket. Nagyon sok gondolat és érzés nincs megfogalmazva itt, nem is lehetne mindent leírni, de azt gondolom, nem is kell, hiszen ha belegondol az ember egy ilyen „traumába”,  talán ha nem is tudja elképzelni, de sejtheti, milyen lehetett. Igyekszem minél hamarabb túllépni ezen, pszichológus segítségét kérve. Kékmadár06 További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
05.25. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Mennyire kell kitágulni, hogy szülhessek?
Mennyire kell kitágulni, hogy szülhessek?
Három hónappal az esküvőnk előtt megbeszéltük a párommal, hogy abbahagyom a fogamzásgátló szedését, és utat engedünk a babaprojektnek. Nem görcsöltünk rá, még 25 évesek se voltunk, csak élveztük az életet. Kb. fél évvel később felkerestem a nőgyógyászomat (tudom-tudom, ennél többet illik türelmesen várni), mert nemhogy baba nem volt, de a menzeszem is elég ritka vendég volt. Jöttek a vizsgálatok, ultrahang, vérvétel, aztán megállapította, hogy PCO-m van. Nem örültem (igaz, nem is estem kétségbe), de nem is lepődtem meg olyan nagyon, mivel ekkor már a nővéremről több, mint egy éve tudtuk, hogy hasonló cipőben jár. A doki akkor a város legjobbjának számított, kimondottan meddőségi témával is foglalkozott. Azt gondoltuk, hogy ennél jobb kezekben nem is lehetnénk. Betartottunk mindent, amit mondott. Kaptam petesejt érlelő bogyókat, aztán félidő előtt megnézett ultrahangon, és az előírt időpontokban akcióztunk. A 3-4. hónapban ez már annyira nem volt izgalmas, mert semmi eredménye nem lett, de szép kis pénzt hordtunk hozzá. Akkor azt mondta, hogy a bogyó már nem elég, kezdjünk el egy injekciókúrát. Annyira nem tetszett az ötlet, de belementem. (Utólag mindig okosabb az ember, most már tudom, hogy nem kellett volna). A második kör injekció receptjéért már el se mentem, többet nem is találkoztunk a dokival. Már egy év eltelt, mikor úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a mindenki által ismert meddőségi központ hozzánk legközelebb eső intézetébe. Nagyon szimpatikusak voltak, gyorsak, precízek, és ami nem utolsó, fekete-fehéren ki volt írva, hogy mi mennyibe kerül. Pár hét alatt meglett az összes szükséges eredmény ahhoz, hogy az orvosunk diagnózist állítson fel. Ami pedig annyi volt, hogy nincs más út, mint a lombik. Ugyanis az én PCO-m a párom alacsony számú és lusta spermáival elég rossz párosítás. Hát itt már elsírtam magam. Ekkor voltunk 25,5 évesek. Először rábólintottunk, és megkaptam az első instrukciókat, hogy mit is kell csinálni, de pár nap után meggondoltam magam. (Részben azért, mert találtunk egy méregtelenítő kúrát, amiben én nagyon hittem. Azt itt és most leszögezném, hogy ez a poszt nem a reklámról szól, részletesebben nem is szeretnék erről a dologról említést tenni.) Mikor ezt az orvosunkkal közöltük, akkor annyit mondott, hogy ha megnyugtatja a lelkem, akkor próbáljuk ki. Fiatalok vagyunk, nem vesztünk semmit, de szerinte egy év múlva újra nála fogunk ülni. Nem estek jól a szavai, de ezt már történelem. (2013. január) Éltük a kis életünket, vártunk türelemmel, majd május végén kezdtem furán érezni magam, hányinger, émelygés, stb. Csináltam tesztet, persze hogy negatív, mi más is lehetne. Gondoltam, hogy csak beképzeltem magamnak, de két hét múlva megint elkezdődött, de akkor már erősebben. Az első orvosnál való próbálkozások után, már elég rossz viszonyban voltam a tesztekkel, de akkor adtam még egy esélyt lesz, ami lesz. Sose felejtem el, kb. hajnali 5 óra volt, a második csík szépen elkezdett sötétedni, nem akartam hinni a szememnek. Mentem egyből a férjemhez, aki még csak próbált ébredezni, hogy munkába kell indulni. Az orra alá dugtam a tesztet, először azt se tudta, hogy mit mutatok neki, de azért pár perc után felfogta és együtt örültünk. Visszafogottan. Felhívtam az új nőgyógyászomat időpontért. Három héttel későbbre kaptam, uhhh, gondoltam, annyit nem bírok várni. Végül arra jutottunk, hogy a meddőségibe elmegyünk, nézzék meg ott, hogy mi a helyzet. Két héttel később a doki megmutatta a 7 hetes pocaklakónk szívhangját. Megint sírtam, de akkor már örömömben. Az első 12 hét az hányingerrel, émelygéssel telt, de azon szerencsések közé tartozom, akik egy kezükön meg tudják számolni, hogy hányszor hánytam. A várandósság további része eseménytelen volt, élveztem a visszafogottan növekedő pocakomat. (Mondjuk, elég magas is vagyok (180 cm), így volt helye a babának.) Karácsony előtt voltunk a 32 hetes vizsgálaton, mikor a dokim közölte, hogy egy ujjnyira nyitva a méhszáj, úgyhogy jó lenne, ha kicsit visszafognám magam és többet pihennék. Így is tettem, és a picikénk is jól érezte magát. Eljött az a bizonyos januári este, amikor nem tudtam aludni, így még éjfélkor is a kézi eb-t néztem egyedül. Mikor már minden meccsnek vége lett, felmentem az emeletre aludni. Fél 3-kor viszont felébredtem, hogy csikar és fáj a hasam. Kimentem mosdóba, jobban is lettem, visszafeküdtem. Aludni már nem tudtam. Fél óra múlva megint. Kb. háromszor mentem mosdóba, és kezdtek egyre gyakrabban jönni a fájások. Ez volt az a perc, mikor ébresztettem a férjem. Nagy nehezen magához tért. Amíg aludt, addig én voltam ideges, hogy most ez tényleg már AZ a bizonyos fájás-e. Miután felkeltettem, én teljesen megnyugodtam, csak ő volt ideges. Végül sikerült elindulni a kórházba. Az 50 perces utat, férjem állítása szerint fél óra alatt megtettük. Őszinte leszek, nekem fogalmam sincs róla, mert a kocsiban szabályos 5 perces fájásaim voltak. Odaértünk, leparkoltunk, a kórház földszintjén volt még egy köröm a mosdóban, aztán irány a szülészet. Addigra minden „bajom” elmúlt. Ez volt reggel fél 6-kor. Az éjszakás szülésznőnek is csak félve mertem mondani, hogy azt hiszem, szülni jöttünk. Átöltöztem, jött az ügyeletes doktornő. Megvizsgált, majd közölte, hogy 3 ujjnyira ki vagyok tágulva, mondjam, ki az orvosom, mert behívják. Azt itt halkan megjegyezném, hogy a várandósság elején elhatároztam, hogy nem fogok neten semminek utánanézni, mert nem szeretnék félni, meg ijesztőbbnél ijesztőbb sztorikat elolvasni. Hát ennek volt köszönhető, hogy kis naivan megkérdeztem, hogy mennyire kell kitágulni. A szülésznőt is meglepte a kérdésem, de én még jobban meglepődtem, mikor válaszolt, hogy négynél szülünk. Rákötöttek a gépekre, férjem ott volt mellettem. Azzal foglalta le magát, hogy nézte, milyen erősségű fájások jönnek-mennek. Hát gondolatban elküldtem párszor melegebb éghajlatra… Protokollból megkérdezték, hogy kérek-e fájdalomcsillapítót, de már annyira előrehaladott állapotban voltam, hogy állításuk szerint csak addigra hatott volna, mire már késő. Így akkor már nem kértem. Fél 7-ig light-osan elvoltam, majd kezdték adagolni az oxitocint, a következő fél órát még egész jól bírtam, aztán a nappalos doki tekert még rajta egy kicsit, hát jujjjjj. Azóta mondom, hogy én is rákötném a férfi dokikat és tekergetném felfelé az adagot, csakhogy érezzék a törődést… Innentől már a férjem keze is erőteljesen kezdett lilulni. Mikor már a tolófájásokhoz értünk, akkor eligazították az ágyat, fogalmam sincs hányan bejöttek a szülőszobára, a kis törpe nappalos doki mellém ült az ágyra, hogy fentről nyomja a hasam, a szülésznő próbálta a gátvédelmet, a saját dokim meg a babánknak segített. Pár fájás alatt ki is bújt a kicsi fiunk 8:05-kor. De pár pillanattal később néma csend, nagy csörömpölés. Nem láttam semmit, de szerencsére hallottam, ahogy felsírt a fiunk. Utólag derült ki számomra, hogy a gyönyörű sárga falat egy rossz mozdulatnak köszönhetően végiglocsolták egy tálnyi betadine-nal. Engem ez már cseppet sem érdekelt. Ott volt a kezemben az 50 cm-es 3370 grammos szépségem. A varrás részét már annyira nem élveztem a dolognak. Egy darabig eltartott a fércelgetés, sőt még tűt is kellett cserélni, mert túl tompa (?!?!?!?) volt. A gátvédelem nem sikerült, de szerencsére ennek semmi hátulütőjét nem érzékeltem azóta sem. Csütörtökön szültem, vasárnap mehettünk is haza. Nagyon hasfájós volt a kicsikénk, nekem meg többször volt mellgyulladásom a sok tejtől, de szépen összeszoktunk úgy hármasban. Mára pedig egy igazi belevaló ovis, aki a húgával mindenkit levesz a lábáról. STM További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.05.21. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Hogy lehetek 5 hetes terhes?!
Hogy lehetek 5 hetes terhes?!
Múltkor ott hagytam abba, hogy hiába volt kétcsíkos a teszt, az ultrahang nem mutatott semmit. Szombaton a férjem elment dolgozni, a gyerekekkel itthoni programot terveztünk, de a kisfiam nem volt semmihez lelkes, csak feküdni és mesét nézni szeretett volna. Ez nála sose jelent jót, főleg hogy az elmúlt 3,5 hónapban többet jártunk gyerekorvosnál, mint előtte három évig. Egész nap alig evett, és délután már láza is volt, így hívtuk az orvost, hogy aznap el tudunk-e menni hozzá. Szerencsére mehettünk. A doktornő megvizsgálta, és nagyon tudtunk örülni, mikor kiderült, hogy a füle rendben van (az elmúlt egy hónapban ugyanis kétszer volt fül-és mandulagyulladása), de a torka már nem volt. Gennyes mandulagyulladás, és egy újabb adag antibiotikum. Egy hetet volt oviban, hurrá… Szinte az egész éjszakát mellette töltöttem, pedig a saját szobájában szokott aludni egyedül, de megint belázasodott. Reggel Apának megint munkába kellett mennie, de közbejött egy kis eső, így végül velünk töltötte a napot. Nagyon tudtam ennek örülni, mert fáradt is voltam és a rosszullétek se kerültek el. Pici lányunk szerencsére nem kapott el semmit a betegségből, így „csak” egy gyereket kellett ápolni, és könyörögni neki, hogy vegye be a gyógyszert. A hét első napja telefonálgatással és mindennapi dolgokkal telt. Lemondani az ovis kaját, időpontot kérni orr-fül-gégészetre, mert ott már két hónapja erősen ajánlották az orrmandula kivételét. Úgy döntöttünk, hogy akkor nincs más kiút, időpontot kérünk a műtétre. Szerencsére keddre kaptam is időpontot, így az ultrahanggal együtt el tudtuk intézni. 11 óra elmúlt, mire a kórházba értünk. Hívtam az orvosom, és hamarosan jött is, addig a férjem a gyerekekkel felsétált az 5. emeletre meg vissza. Ez persze a fiunk ötlete volt, de hát valamivel csak múlatni kellett az időt. Az ultrahangot most se láttam, de a dokim elég gyorsan közölte, hogy van szívhang, aminek nagyon tudtam örülni. Azért a biztonság kedvéért megkérdeztem, hogy egy baba van-e, és igen volt a válasz. Az asszisztenseknek diktálta az adatokat, és annyit mondott, hogy még kicsike, grav.s. 5. Ezen már akkor is meglepődtem, de nem kérdeztem semmit, hiszen ő a doki, csak jobban tudja. Miután felöltöztem, gyors lefényképeztem az ultrahangképet, hogy legalább legyen egy fotónk róla, amit meg tudok mutatni a kis családomnak. Mielőtt eljöttem, megbeszéltük, hogy most már mehetek a védőnőhöz kiskönyvet kérni, és a 12 hetes ultrahang vizsgálat lesz a következő, meg akkortájt nézzek majd be hozzá is egy vizsgálatra. A közel 2,5 órás kórházi lét mindenkit kifárasztott, így reméltük, hogy a gyors ebéd után gyors alvás fog következni. A lányunk így is tett, de a fiunk nem akart elaludni, pedig nagyon fáradt volt, alig állt a lábán. Ekkor döntöttem el, hogy az első óvodai anyák napja az én életemből ki fog maradni. Nagyon sajnáltam, de úgy éreztem, többre megyek egy félig-meddig kipihent gyerekkel, mint egy fáradt, nyűgös, anyához bújóssal a műsor alatt. (Az orvostól egyébként engedélyt kaptunk, hogy bemehetünk az ünnepségre, ha láztalan 24 órája.) Mikor végre mindketten aludtak, újra elkezdett kattogni az agyam, hogy hogyan lehet az, hogy a babát 5 hetesnek mérték. Miután este a férjem hazaért, neki is előadtam a teóriámat, és mindketten biztosak voltunk benne, hogy „idősebbnek” kell lennie. Főleg azután, hogy 3 hete már két csíkot jelzett az itthoni teszt. Ezek alapján számolgattunk, hogy mikor is kellene majd 12 hetes ultrahangra menni, meg hogy a védőnő is téves adatot fog beírni. (Az utolsó menstruáció dátuma nem játszik nálam, mert az március elején volt.) Aztán este, mikor elkezdődött a fürdetés, ami ugye apás program nálunk, kidőltem a kanapén és elővettem a telefonom, hogy megnézzem a kórházban készült képet. Nézegettem, és egyszer csak feltűnt, hogy hoppá, hiszen ezen már rajta van a picurka kora is. Ránagyítottam, hogy biztosra menjek, és a 6w5d köszönt vissza róla. STM További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.05.19. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Egy gólya miatt vettem terhességi tesztet
Egy gólya miatt vettem terhességi tesztet
Itt ülök a kanapén, miközben a kisfiam az ovi mini csoportjában ténykedik, a 15 hónapos kislányom pedig a szobájában az igazak álmát alussza. Én még harcolok az ebédemmel, és próbálom meggyőzni, hogy maradjon a gyomromban, de ő csakazértis el-elindul visszafele… Az egész történet húsvétkor kezdődött. Férjem szüleinél voltunk, és az udvaron játszottunk a gyerekekkel. Egyszer csak egy gólya repült el felettünk oda-vissza, kb. a háztető magasságában. Anyósom egyből feltette a kérdést, hogy kinél várható baba, de mi a lehetőséget továbbadtuk a sógoromnak. (Na, jó, azért gondolatban adtam esélyt magunknak.) Ő hárította a dolgot, és nem is esett több szó róla. Másnap egy nagyon „izgalmas” szűk 4 órás autókázás után odaértünk az én szüleimhez, ahol éppen a csomagokat pakoltuk be a házba, mikor az egyik szomszéd elment mellettünk az utcán. De visszafordult, elkezdett méricskélni, és egyből megkaptam a kérdést: „Csak nem?” Hát az igazat mondtam neki: „A két gyerkőc a házban, többről én nem tudok.” Beérte a válasszal és továbbállt. Másnap még átjött locsolkodni a fiával, de akkor már nem kaptam semmilyen megjegyzést a (szerintem is az átlagosnál puffadtabb) hasamra. Miután hazaértünk, nem hagyott nyugodni a dolog, így kedden vettem egy tesztet, és alig vártam, hogy szerda reggel meg tudjam csinálni. Nem kis meglepetésre, de annál nagyobb örömünkre két csík tekintett vissza ránk. Másnap elmentem orvoshoz, aki a vizsgálat alapján megerősítette, hogy igaza lehet a tesztnek, de következő nap menjek be a kórházba, megnéz ultrahangon. Amíg a kórházban voltam, addig a férjem hazajött vigyázni a gyerekekre, és várta a híreket. Mert ő kitalálta (női megérzéseire hivatkozva), hogy ikrek lesznek. A doki megérkezett, és kezdődött az ultrahang. Mivel ideiglenesen elköltöztették az ultrahangot, így én semmit sem láttam belőle, csak a dokim arcát. Hát nem volt épp megnyugtató, majd pár pillanat múlva közölte, hogy nem lát még semmit, de menjek vissza szerdán, addigra már tuti, hogy látszani fog a petezsák. Hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kenődtem el, de a gyerekeknek hála kevés időm volt ezen agyalni. Végre elérkezett a szerda délután. Mentem a kórházba, hívtam a dokimat, hogy merre találom, és öt perc múlva már újra elemezte az ultrahangképet. Ebből se láttam semmit, de a doki arca már nem volt ijesztő és elég gyorsan közölte, hogy látja a petezsákot, ami 7 mm-es (itt egy kicsit meglepődött, hogy pénteken ebből még nem látszott semmi). Kérdésemre az is kiderült, hogy teljesen jó helyen van. Mikor ezeket elmeséltem a férjemnek, megint jött az ikres dologgal. (Ami egyébként nem zárható ki teljesen, mivel a közeli családomban két ikerpár is van, valamint a ciklusom is elég messze áll a rendszerestől.) Úgy jöttem el, hogy szűk két hét múlva menjek vissza, akkor újra megnéz, és már szívhangot is kell hallanunk. Ebből egy hét még mindig vissza van. STM További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.05.12. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
„Minden
rendben, de attól még lehet baja a babának”
„Minden rendben, de attól még lehet baja a babának”
21. hét Múlt héten kedden végre eljutottunk a 20 hetes genetikai nagy ultrahang-vizsgálatra. Fél egyre kaptam időpontot, előtte vérvétel is volt, ezért egész napra szabit vettem, hiszen nem lett volna értelme két óra munkavégzésért két órát utaznom. Erre a vizsgálatra férjem is elkísért, egyrészt mondtam, ha rossz hírt kapunk, ott kell lennie mellettem, másrészt az előző terhességnél úgy jártunk, hogy olyan kedves dokit kaptunk, aki véletlenül se kapcsolta volna be a kivetítőt, amin keresztül én is láttam volna az ultrahangot, és így legalább ő (férj) látta a babát. Nem tudom, ki találta ki, hogy a szülészeti és nőgyógyászati klinikát egy domb tetejére kell építeni, mivel szerintem a kismamák úgysem a kilátásban gyönyörködnek ott, de így legalább mindenki jól kifárad, mire felcammog (még a klinika parkolójából is egy meredek kaptatón kell felmenni). Aznap mi voltunk az utolsók, szerencsére nem volt nagy csúszás, 25 perc elteltével mehettünk is be a vizsgálóba. Ezúttal másik dokihoz volt szerencsénk, fiatalnak tűnt, névről ismertem, szakmailag jónak tartják, de a folyosón nem volt a kismamák kedvence. Elég szófukar volt, csupán a számadatokat diktálta az asszisztensnőnek, akinek így volt ideje közben Mahjonggal játszani (férjem a háta mögött állt és látta). Mindenesetre alaposan megvizsgált az orvos, sőt, a szívnél annyira sokáig elidőzött, hogy félve, bátortalanul rákérdeztem, hogy van-e valami gond. De mondta, hogy nem lát semmilyen gondot. Amikor már úgy éreztem, hogy közeledünk a vizsgálat végéhez, megkértem, hogyha esetleg látná a nemét, akkor árulja el nekünk, de mondta, hogy sajnos nem látja, maximum tippelni tud (lány), de ez a következő ultrahangnál még változhat. Hát, ilyenek az én gyerekeim, a lányom se mutatta meg magát félidőben még. A vizsgálat végén aztán a következőt mondta az orvos: "Hát, én most semmilyen elváltozást nem láttam, úgy tűnik, minden rendben van, de ettől még születhet a gyerek fejlődési rendellenességgel." Hát, kösz. Ilyen egy igazi pesszimista hozzáállás. Azért mosolyogva megjegyeztem neki, hogy én ettől függetlenül most egy kicsit örülök ennek a vizsgálati eredménynek, aztán a többit meglátjuk. Jogászként értem, hogy miért mondta, amit mondott, de belegondoltam, hogy ha ezt az első terhességem alatt hallom, hát az biztos, hogy nem lettek volna a mondatától nyugodt éjszakáim! De valahogy most képes vagyok felülemelkedni azon, hogy folyamatosan azon aggódjak, hogy még mi történhet velünk, mert különben bediliznék. Nyugtatom magam azzal, hogy eddig problémát sehol, senki nem talált, az előző terhességem is problémamentes volt, a szülésem is az volt, bár császár lett belőle, és most sincsen semmi tünetem. Végre eljutottam abba a nyugalmi állapotba, ami az előző terhességemet is jellemezte ebben az időszakban, és amire már úgy vágytam. Baba mocorgását már lehet kívülről is érzékelni, se hányingerem, se savasodásom, se túlzott fáradékonyságom nincs, és az utóbbi heteim mozgását kissé megnehezítő szalagnyúlás miatti fájdalom is abbamaradt (volt, hogy 4 percig tartott, mire a 4. emeletről levánszorogtam, mert a jobb oldalon annyira nyúltak a szalagok lent). Így ebben a jó, és ilyenkor „áldottnak” tűnő állapotban jött el az Anyák Napja. Bevallom, nekem Anyák napja mindig is az egyik legkedvesebb ünnepem volt, már gyerekként is. Szerencsés vagyok, anyukámmal a cirkuszaink ellenére jó és kifejezetten szoros a kapcsolatom, és tudom, hogy mindig, mindenben számíthatok rá. Gyerekként sokszor csináltunk valami különleges ajándékot húgommal neki, amivel kedveskedhettünk ezen a napon. Sajnos idén nem volt időm valami különlegeset kitalálni, ezért hortenziát vettem neki, hogy kiültethesse a kertbe. A lányom nagyon édes volt, kedden készítették el az ajándékot a bölcsiben, és ő onnantól kezdve minden délután oda akarta nekem adni. Pénteken végre megtehette, és ez annyira tetszett neki, hogy valahányszor hétvégén észrevette a lakásban a kis remekművét, újra és újra elővette, hogy átadja nekem Anyák napja alkalmából. Férjem persze nem szervezte jól a hétvégét, mert vasárnap délelőtt eszmélt rá, hogy nekem nem vettek a lánnyal virágot, ezért elvonult megbeszélni a lányunkkal, hogy ők akkor most elmennek boltba, hoznak ennivalót meg vesznek nekem virágot titokban. Hajni boldogan szaladt hozzám a következő percben: - Anya, képzeld, Apával elmegyünk boltba virágot venni neked! Azt hiszem, még van mit tanítani neki azon, hogy mit jelent a titok és az, hogy nem mondunk el másoknak bizonyos dolgokat. Amióta nekem is van gyerekem, azóta pedig mindig elgondolkozom, hogy mit is jelent nekem az anyaság, mit jelent számomra anyukám, nagymamáim, és mit jelent az, hogy most már nekem is gyerekem van. Szívből örülök neki és hálás vagyok a Sorsnak vagy a Jóistennek, hogy megélhetem az anyaságot. Én a terhességet is egyfajta csodaként élem és éltem meg. Nyilván biológiai tanulmányaimból pontosan tisztában voltam azzal, hogy hogyan fejlődik a zigóta, majd embrió, végül magzat az anyaméhben, és nyilván ez a világ legtermészetesebb dolga, hiszen így szaporodunk és sokasodunk, de teljesen más megélni azt, hogy a SAJÁT testemmel történik mindez. Hogy az én testem a tudatom nélkül is tudja, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy táplálja ezt a kis emberpalántát, hogy otthont és meleg keltető-fészket biztosítson számára. De nem csak ezt jelenti nekem az anyaság. Anyaként az egész testemet és lelkemet, a lényemet, az énemet igyekszem adni a gyerekemnek. Amíg meg nem született a lányom, tényleg nem tudtam, mi az az igazi, feltétel nélküli, megkérdőjelezhetetlen szeretet. Persze, szeretem a férjemet, anyukámat, apukámat, testvéremet, családomat, de a lányom iránt érzett szeretetem semmihez nem fogható. Igyekszem őt óvni, tanítani, terelni, gondozni, nevelni. Volt nemrég egy írás arról, hogy mi itt Európában úgy neveljük a gyerekeinket, hogy ők majd boldogok legyenek felnőtt korukban. Nem hiszem, hogy a lányom felnőttkori boldogsága rajtam állna. A gyerekkori boldogsága igen, ezt igyekszem is a saját eszközeimmel és képességeimmel megadni neki, alapvetően a férjemmel együtt egy önálló, kiegyensúlyozott, független felnőttet igyekszünk nevelni belőle, aki majd képes lesz megtalálni a helyét ebben a zűrzavaros nagyvilágban. Persze én is hibázok. Sokszor. Türelmetlen vagyok, nem jó megoldást választok a problémára, bosszús és mérges tudok lenni rá, aminek időnként hangot is adok. De ha egy ölelésre, jó szóra, puszira vágyik, arra van szüksége, akkor igyekszem mindent félretenni, hogy megadjam neki, mert elcsépelten hangzik, de tényleg a szeretetem az, ami végtelen és kifogyhatatlan (ellentétben a türelmemmel), és talán ez a legnagyobb útravaló, amit adhatok neki az életben. Most pedig már félúton járok a következő picikével. Már csak 4 és fél hónap van hátra! Gitta További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.05.10. 08:30
Bezzeganya.postr.hu
Orvosi képalkotás: ez történik, ha átvilágítanak
Orvosaink diagnosztikai gyakorlatában ma is kulcsfontosságú a szemmel látható jelek értelmezése. Ebben segítenek nekik az orvosi képalkotó eljárások. De kinek kell röntgen, kinek MRI, és kinek ultrahang? És melyiket nem ajánlják várandós anyáknak? ...
2017.05.03. 09:00
Hazipatika.com
Nincs egy göncöm se!
Nincs egy göncöm se!
20. hét Végre egy nyugodt hét! Mármint úgy nyugodt, hogy semmi extra nem történt, a lány bölcsibe járt, mi meg dolgozni, és mivel a melóhelyen sem voltak extra képzések vagy megbeszélések, végre el tudtam kezdeni utolérni magam a munkában. Kimondottan szeretem, hogy egymagam dolgozom az irodában, magamra csuktam az ajtót, és a saját tempómban, nyugodtan tudtam dolgozni anélkül, hogy félpercenként megzavartak volna. A lány egész napos zizegése mellett kimondottan nyugtató hatású a munka. A hét egyetlen eseménye így az volt, hogy megtörtént az ovis beíratás. Mivel nem a körzetis bölcsibe jelentkeztünk, ezért még jövő hétig tart az izgalom, hogy vajon felveszik-e, de ha mégis a körzetesben kötünk ki, akkor se fogok a kardomba dőlni. Igazából azért nem a körzetest választottuk, mert ott vegyes csoportok vannak kizárólag, mi meg jobb szeretnénk korcsoportos elosztást, ezért a másik, amúgy tőlünk gyalog negyedórányira lévő ovit választottuk. A jelentkezési lapra felírtuk, hogy melyik kispajtások jelentkeztek még ide, illetve járnak ide, hátha figyelembe veszik. Mivel hétvégén se mentünk sehova a szokásos nagyszülős körökön kívül, így végre jutott egy kis idő a háztartást, a lakást meg magunkat rendbe rakni. Márciusban már elkezdtem a ruhák szortírozását (hiába, egy panelben külön nyári-téli ruhatár van, amit cserélni kell, mert máshogy nem férünk el), azonban volt még vissza pár ruha, amit rendezni kellett. Márciusban, a verőfényes napsütésben én, naiv optimista jól elraktam a téli pulóvereket és elővettem az ujjatlanokat, a topokat meg a nyári ruhákat, és megállapítottam, hogy milyen jó lesz nekem nyáron, vannak lenge, könnyű ruháim, amikkel nagy hassal is kényelmesen fogok tudni mozogni. Azóta azonban beköszöntött az áprilisi tél, és egyelőre elég messzi vágyálom lett az ujjatlan, meg a könnyed nyári ruha. Viszont balga módon megfeledkeztem róla, hogy a hasam nem kizárólag majd július-augusztusban fog növekedni, hanem az már most nekiindul, és bizony szűkek lesznek a nadrágjaim, leggingsben meg mégse járhatok három hónapon keresztül dolgozni. Szerencsére egy barátnőmtől két terhesnadrágot is kaptam kölcsönbe, amiknek nagyon jó hasznát veszem. De a héten eljött az a reggel, amikor a hajnali kelés és a terheshormonok együtt kihozták belőlem azt, ami legalább az életében egyszer minden nőből kiszakad, míg a ruhásszekrénye előtt áll: nincs egy göncöm, amit felvegyek. Vagy, ahogy én gondoltam: nincs egy göncöm, amit terhesen felvegyek. Persze ez így nem volt igaz, hiszen ott sorakoztak a szekrényben a felsőim, amik még bőven jók rám, mivel amúgy is szeretem a kicsit hosszabb derekú fazonokat. De lelki szemeim előtt divatos kismamaruhák jelentek meg, amelyek gyönyörűen igazodnak alakhoz, pocakhoz, és amikben már eleve jól érzi magát az ember. Valószínűleg egyszerűen csak mást akartam, mint amit a polcokon láttam. Mást, különlegeset, kényelmeset, munkára alkalmasat. Persze végül sikerült megfelelő felsőt és nadrágot találnom, amiben elindulhattam, viszont munka közben oda-odasandítottam a kismamaruhákat áruló csoportokra, webáruházakra. De aztán letettem róla, mondván, van elég ruhám és van elég időm, hogy beszerezzek erre a pár hónapra pár ruhát, különben is, ahhoz képest, hogy mennyi ideig használom őket, még az áruk sem olcsó, ha újonnan veszek. És elkezdtem számolgatni, hogy vajon hány ruhára lesz szükségem. Az előző terhességet egy terhesnadrággal, két bandázzsal és öt kifejezett kismamafelsővel, valamint a korábbi ruhatárammal oldottam meg, de az utolsó hónapra már minden ruhámból elegem lett. Akkor nyáron kezdtem el a növögetést, nem volt gond, és valahogy jobban ki tudtam használni az akkori ruhatáramban rejlő lehetőségeket. Most viszont kitört rajtam a ruhavásárlási láz, hogy igenis legyenek kimondottan csinos terhes-felsőim, tunikáim, terhesnadrágjaim. Úgyhogy hormonjaimnak engedelmeskedve péntek délután elmentem az egyik kifejezett kismamaruhákat árusító boltba, és az elmúlt szülinapom és húsvét alkalmából megleptem magamat többek között egy gyönyörű fehér-kék ruhával, amit munkához is felhúzhatok majd, valamint két felsővel. Biztos nagyon hiú dolognak hangzik, hogy ennyire fontos nekem a ruha-téma, de a hangulatomon máris sokat javított. Jövő héten pedig jön a 20 hetes genetikai ultrahang. Mire ezt a posztot olvassátok, túl is leszek rajta. Addig is, életbe lép a nálam szokásos paramami állapot (igyekszem visszafogni, de sajnos nem mindig járok sikerrel). Remélem, minden rendben lesz! Gitta További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.05.03. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Ugye fiút akartok?
19. hét Az előző posztot húsvét előtt hagytam abba, ezért a négynapos hétvégével folytatom. Nem tudom, kinél hogy szokott lenni, nálunk amióta a lányom megszületett, minden második nagy ünnep betegséggel telik el. Volt már hányás-hasmenés, nagy lázzal járó betegeskedés, utazás-elhalasztás. Ez a húsvét pont beleesett ebbe a bűvös körbe. Lányomnak már egész héten folyt az orra, semmi jelentős, még az átlátszó szutyi, amiért nem szólnak a bölcsiben, de azért jelzi nekünk, hogy ebből betegség lesz, ha nem javul. Mégsem ő lett először beteg, hanem a férjem, aki péntek este fájlalta először a torkát, aztán szombatra még inkább, hogy vasárnapra szokás szerint az a kiállhatatlan fajta beteg legyen, akivel nem tudsz jót tenni. Lányunk szintén köhögni kezdett az egyre súlyosbodó orrfújás mellé – ebben hibás vagyok, a bolond április időjárásban nem mindig találtam el, hogy hogyan öltöztessem fel, volt, amikor valószínűleg megfújta a szél, volt, amikor meg kiizzadt a rétegek alatt. És persze én se maradhattam ki, bár én csak enyhe torokfájást éreztem, se lázam, se fejfájásom nem volt. Ezért a következő hétre a döntés az volt, hogy nagyrészt a férjem vigyáz a lányra, akit kedd reggel az orvos sem engedett bölcsibe, én egy napot kiveszek, illetve pénteken fél napot dolgozom, így akkor is be tudok segíteni. Többet otthon maradni nem tudok, mert jelenleg úszom a munkában, és fogalmam sincs róla, mikor sikerül végre utolérnem magam. És sajnos a munkám jellegéből kifolyólag rövid távon senki nem csinálhatja meg helyettem, ha majd elmegyek tartós táppénzre, akkor jelölhetik ki azokat, akik átveszik a feladataimat. Mindegy, két hónap van vissza terveim szerint, azt megpróbálom túlélni, remélem a lány sem fog most már nyárig sokat betegeskedni. Meg remélem, hogy a gondolkodásom sem fog tovább tompulni, ugyanis meggyőződésem, hogy a gyermekeim nemcsak tápanyagot, de agysejteket is szívnak el tőlem (vagy csak korán kezdek meghülyülni). Így továbbra is húzódik a békésen sugárzó arccal ülök, pocaksimizek és mosolygok mindenkire állapot, de egyébként nem panaszkodhatom. Tünetek elmúltak, poci növöget (a kép minőségéért elnézést, Tündének ígértem, hogy készítek egyet, és persze elfelejtettem, ezért az utolsó pillanatban rögtönöztem), sikerült az elmúlt három hétben csak egy kilót felszednem magamra, baba lelkes ficánkolását pedig nagyrészt érzem (szerencsére ez még nem az a borda-kiütős, hólyagot-boxolós, sarokkal-anya-hasát-kitolós mozgás), és az előző terhességem kedvenc melléktünete, a kevésbé zsírosodó haj is jelen van. Úgyhogy továbbra is a legizgalmasabb terhesnaplók versenyének hátsó szekciójában kullogok, de nekem azért maradt egy izgalmas kérdés még, a kérdés, amely közvetlenül a hány hetes terhes vagy kérdés után hangzik el: kisfiú vagy kislány lapul-e a pocakban. Erre kérdésre még nem tudjuk a választ. Utoljára a 12. héten volt ultrahang, ott még nem látszott, legközelebb pedig május elejére kaptam időpontot a 18-20. heti genetikai ultrahangra. Mivel érzem a baba mocorgását, ezért nem kértem külön ultrahangot ebben az időszakban plusz pénzért (igen, drága a magándokim, és még külön pénzt is felszámol érte, viszont ő műtött legutóbb és megbízom benne, ezért nem váltok). Emiatt viszont maradt a kérdés és a találgatás, és persze a kedvenc kérdésem másoktól: ugye fiút akartok? Ha őszinte akarok lenni, nekem tényleg teljesen mindegy, hogy milyen nemű lesz a gyerek. Mindig is vágytam egy lányra, megkaptam a sorstól, ezért most már nekem bármit hozhat. Viszont tudom, hogy a férjem meg ugyanúgy vágyik egy kisfiúra, ahogy én egy lányra, ezért örülnék, ha most egy kisfiú érkezne hozzánk. Férjemnek nem volt túl jó a gyerekkora, elváltak a szülei, kamaszkorára már rossz kapcsolata volt az apjával, és a mai napig emlegeti, hogy érzi, hogy nem volt férfi minta előtte, túlságosan is nőies lett bizonyos dolgokban. Tudom, hogy ez a fő oka annak, hogy szeretne egy kisfiút, mert szeretné megadni mindazt neki, amit ő nem kaphatott meg gyerekkorában. És egy szőke, kék szemű, a dolgokban elmerülő, merengő, kicsit csöndes kisfiút én is nagyon el tudnék képzelni nálunk. De ha a családom nőágából indulok ki, akkor nincs túl sok esély fiúra, egy szem unokaöcsém kívül nálunk csak lányok születnek. Persze, tudom, hogy ez nem így működik, de még mindig nagyobb esélyt látok arra, hogy lányunk lesz, minthogy egy fiú érkezzen hozzánk. És ha az előző terhességből indulok ki, akkor lehet, hogy eleve sokáig kell várnunk, mire a kérdésre választ kapunk, mivel Hajni kizárólag a 32. héten volt hajlandó igazán megmutatni magát, addig azért mondták rá, hogy lány, mert ha fiú lenne, valahol valaminek azért a zárt lábak mellett is látszódnia kellene. Hamarosan úgyis kiderül, hogy ki is lapul odabenn, addig pedig a családban továbbra is megtehetik tétjeiket a gyerek nemével kapcsolatban. Gitta További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.04.27. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Háromgyerekes, elvált nő vagyok. És terhes
Ez nem terhesnapló… …de terhes vagyok. Mondjuk a gyermek mindössze meggymagnyi, orvos se látta még. Pár nap múlva fogja, mielőtt bárki a szívéhez kapna, hogy itt mostan egy eltitkolt, gondozatlan terhességet kell nyomon követni, melynek ki tudja, mi lesz a vége. Pedig lecsupaszított helyzetembe akár még ez is beleférne. Háromgyerekes elvált nő, az anyjával él, férje sincs… De a valóság azért mindig színesebb. 33 évesen váltam el három fiam apjától, egy évvel később megismertem a páromat, ő apja helyett apja lett neveletlen gyermekeimnek, s társa életemnek, Lassan minden egyenesbe csúszott, érzelmek, anyagiak, kapcsolatok. Aztán egyszer csak, kétévnyi együttélés után, felvetődött a kérdés: akarunk-e közös gyermeket. Akartunk. Próbálkoztunk. Telt az idő. Nem sikerült. Aztán öt hete orvos, mert miért nem, miért most nem, miért nekem nem, meg egyébként is, lépjünk valamit, sosem voltam én türelmes ember, most meg már majd’ egy éve… A doki végtelen türelmes, jóravaló, nyugodt. Vizsgálat, rákszűrés, beszélgessünk, ultrahang. És hoppá..! „Kedvesem, itt nem egy, de két pete várja, hogy… irány haza és kívánok nagyon, nagyon, nagyon jó éjszakát!" Én megtettem mindent. A kedvesem is. És a ciklus 24. napján, merő kíváncsiságból csináltam tesztet. Pozitív. Később is, az is pozitív. Meg még később is. Az vesse rám az első követ, aki meg tudott állni egyetlen kétcsíkosnál. Na, jó, inkább ne vesse, mert tudom, hogy vannak szupernők, akik egyetlentől magabiztosak voltak. Napokon belül vár az orvos, hogy megerősítse 7 hetes állapotomat. De ugye ez nem terhesnapló. Hanem csapongó gondolatok, engem foglalkoztató kérdések. Ami talán titeket is érint, érintett vagy érinteni fog. És rögvest az első. A gyermekeim nem kifejezetten örvendenek a kistesónak. Egyelőre nem tudják, hogy az eddig elméleti síkon tárgyalt téma realizálódott, s kissé rettegek a közléstől. Pedig az hamarra esedékes, részben mert máris vannak jelek, amiből előbb-utóbb úgyis összerakják (anya nem cigizik, viszont feltűnő sokszor rossz a gyomra), részben pedig mert szűk felnőtt társaságban azért beszélünk róla, s utálnám, ha véletlenül tudnák meg (mert én beszélni szeretek nagyon, ők meg hallgatózni). Hónapokkal ezelőtt az elméleti megbeszélés, miszerint ki szeretne kistestvért, a következő kinyilatkoztatásokat eredményezte: Szeretnél kistestvért? „Ha rám lenne ez bízva, nem lenne. De ha jól sejtem, nem rám van.” „Nem tudom. Igen. Nem. Csak ha lány. De a szobámba akkor se jöhet be.” „Ennyire nem tolhattok ki velem, anya…!” Elhatároztam, hogy ha az orvos megerősíti a terhességem, elmondom a fiúknak. Alig várom. És úgy tartok tőle. Ti hogyan mondtátok el a nagytesónak? És ugye figyeltetek: „két érett pete várta, hogy…” Jajnekem... Amitenda További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.04.21. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Hogyan vizsgálják a kromoszóma rendellenességeket a várandósság alatt?
A babavárás egy nő életében talán az egyik legszebb időszak, minden izgalom és aggódás ellenére. Vajon minden rendben van? Egészséges a magzat? Megfelelő ütemben fejlődik a kicsi? A kérdések megválaszolása érdekében a kilenc hónap alatt ultrahang- és szűrővizsgálatok sora vár a kismamákra. Nézzük, hogy milyen modern diagnosztikai eljárások érhetők már el hazánkban is, amelyek az egyik leggyakoribb kromoszóma rendellenesség, a Down-kór magzati szűrésére szolgálnak.
2017.04.18. 00:00
Babanet.hu
Pozitív lett a tesztem, mégsem vagyok terhes
Itt a baba, hol a baba? 27 éves vagyok, három éve házas, Angliában élek, az ember azt gondolná az élet fenékig tejfel. Az is! Valakinek… A „vigyázz, mert ha rád néz egy pasi terhes leszel” közegben nőttem fel, ami későbbiekben az ellenkezőjét hivatott igazolni. Házasságom előtt volt egy hétéves kapcsolatom telis-tele próbálkozással, ami feszt kudarcba fulladt, sőt, kialakult egy igen frusztráló probléma, ami a non-stop vérzést jelentette. (Persze nőgyógyászok hada hajtott el, hogy ugyan ne hazudozzak már.) Végül feladtam. Úgy tűnt, a külföldi levegő jót tett ennek a problémának, mert úgy, ahogy jött, meg is szűnt és normalizálódott a helyzet egy időre. Később a párommal különváltunk, ekkor jött a képbe a férjem. Szerelem, esküvő, boldogság, oké, oké, baba? Lehetne hogy…? Persze, hadd szóljon! Első örömök, a menstruáció kimarad, a teszt negatív. Remek. Teszt number 2: először negatív, majd később pozitív. Hurráá! Siker! Irány a háziorvos. Gondoltam is, ez aztán a hollywoodi élet! Háziorvos gratulál, mi boldogan várjuk az első ultrahang időpontját, amikor jön a nem várt vérzés… Ügyelet, vérteszt, ultrahang… Sorry. ilyen „idősen” (7 hét) nem állítjuk meg. Oké. Sírás- rívás, sebaj, majd legközelebb. Ekkor kezdődött ismét a konstans vérzés. Na, jó, majd a fejlett nyugat talál megoldást, gondoltam én naivan. Orvosról orvosra, vizsgálatról vizsgálatra. Eredmény: ez biza polip, műteni kell, de utána lehet baba. Ám legyen. Megvolt a műtét, polipot nem találtak, diagnózis: ha fennáll a vérzés továbbra is, akkor PCOS. Vadul hangzik. Persze miért is változott volna, jó volt úgy egy 2-3 hónapig, majd ismét. Háziorvos megint, mert ebben a csodás kis országban nem úgy megy ám, hogy elcsattogok a nőgyógyászhoz, ők legalább annyira megközelíthetetlenek, mint a királynő. Szóval a háziorvos írt egy receptet, szedd be ezt a gyógyszert és jó lesz, de azért beutallak egy specialistához. Beszedtem a gyógyszert, minden jó lett valóban, specialistához az időpont négy hónap múlva. (Ezek a nyugati népek meg mindig hisznek abban, hogy az idő gyógyít.) Specialista minden vizsgálat nélkül közli velem: Mit akarsz: gyereket vagy vérzést? Hát mondom, úgy kiegyeznék mind a kettővel. Olyan nincs. Jó, én kérek elnézést, akkor én most távozom. Otthagytam, hiszen az a pár bogyó megoldotta a ciklus gondot. Telt múlt az idő, próbálkozás próbálkozás hátán, kimaradt menstruáció, remény, terhességi jelek, pozitív teszt, icipici boldogság majd ismét vetélés. Na, ebből még egyet átéltem, „csodás” érzés. Eldöntöttem: nem érdekel… Lesz, ami lesz. És akkor elérkeztünk a jelen időbe. Novemberben kimaradt vérzés, teszt alig láthatóan pozitív, de nem fűztem hozzá sok reményt, de nem is mondtam senkinek. December, vérzés sehol, újabb teszt, negatív. Január, hello, vérzés, már vártalak. (Legalább magamon kívül senkinek nem okoztam pofára esést.) No, igen ám, de februárban ismét semmi. Tojok rá, majd megjön. Semmi. Március, semmi. Teszt: negatív. Szuper. Mondom, már csak elmegyek a háziorvoshoz, hogy mégis mi a túró van. Hozzám se nyúl, elküld vértesztre. Lecsapolták a vérem, tűkön ülve várom az eredményt. Négy nap örökkévalóság. Én lehetettem aznap az első „betelefonáló”, csókolom, a vértesztről érdeklődnék. Válasz: normális! Aha, értem… és ez mit jelent? Hát, hogy normális. Jó. Köszönöm, majd teszem oda, ahova teszem. Csak frusztrált a dolog, vettem tesztet, megcsináltam, halvány pozitív, de alig látható. Hívjuk száradási csíknak, ezt most tanultam. Telik-múlik az idő, hangulatváltozás, gyötrő fáradékonyság, csípő-, derékfájdalom, ahh, csak kéne meg egy teszt. Hajnalok hajnalán félhomályban rápisiltem, majd visszafeküdtem aludni, hadd érjen. A tesztből elsütöttem még négyet, hasonló vonalkákkal. Roppant boldog voltam, hiszen ez már azért valami. „kigugliztam”, hogy másoknak sokkal halványabb, és mégis babásak. Semmi kétség, én is. Drága barátom, a háziorvos, már alig vártam, hogy az orra alá dörgöljem, hogy itt van, terhes vagyok, a vértesztetek meg kuka. Fogadott is, mondta, hogy hmm, ez igen, akkor megtapizza, hogy nem méhen kívüli-e. Jó, mondom, tapizz. Tapi kész volt, tök jó, mert rendes terhesség. Gondoltam, hogy valami varázskeze lehet, hogy ilyeneket tud, de hát én földi halandó, honnan tudnám, mit kell érezni? Én és a férjem csendben örültünk, bár engem nem hagyott nyugodni, motoszkálni kezdett a gondolat, hogy azért csak látnom kéne. De ez a „fejlett” nyugat, nőgyógyász csak akkor lát mint már említettem, ha a háziorvos engedi. Mondhatnám úgy is, Istenhez csak akkor nyersz betekintést, ha Szent Péter jóváhagyta. Hát én sodródtam az árral, hiszen ugye ez kell, hogy legyen a bevált szokás. A háziorvos mondta, hogy a következő lépés, hogy beregisztrálok a „Midwife-hoz” (otthon ez a védőnő), ahol majd megcsinálják az ultrahangot. Szupi. Hazaértem, beregisztráltam, öt percen belül csöng a telefonom, hogy akkor három nap múlva várnak. Jajjj, de nagyon vártam! Legalább végre ultrahangon is megbizonyosodhatok, hogy ez terhesség. (Valahogy nem hittem el.) Elérkezett a nap, bekocsikáztunk a férjemmel valami lepukkant bölcsődeszerű helyiségbe, ahol azért kétségeim támadtak. Vártunk a váróban, kijött egy nő, kezembe nyomott egy csuprot, pisiljek bele. Oké, készséggel. Pisi megvolt, tartottam a kis üveget, mire a kezembe nyom egy adag papírt, hogy töltsem ki, amíg várok. Hát jó. Szerva itt, csere ott, a férjem megnyerte a pisis üveg tartását. Végre, végre behívtak. Körbenéztem, ultrahang sehol. Kicsit megemelkedett a vérnyomásom. Két szorgos asszonyka letámadott és kérdezgetett az előéletemről, erről-arról, terhességi tanácsokkal látott el, adott egy halom papírt a terhességről, miközben KÉZZEL!!!! – nagy hangsúly rajta – töltögette a közel 20 oldalas füzetkémet, és hogy legyen nekem is meg nekik is, ezt kétszer megtette. Számítógép nincs. „Még pereskedünk érte.” Remek. Közölte a hölgy, hogy kezdjek el gondolkozni azon, hol szülök meg miegyebek, lecsapolt tőlem öt üveg vért, mire feltettem a kérdést neki: „Elnézést, de honnan tudja, hogy terhes vagyok?” Megállt a toll a kezében az egyiknek, a másik éppen a pisimet tartotta, és fehérje szintet mért. (Öt fityinges terhességi tesztre nem futja.) Mereven néztek rám, és közölték, hogy hát azért tudják, mert én mondtam. Ahhhaaaa, szóval akkor akár a kijáratnál át is vehetem az orvosi diplomámat?! Két és fél órát ültünk ott papírokat töltögetve, és a terhességre felkészítve úgy, hogy nem is voltam benne biztos, hogy terhes vagyok, de hát ők igen. Mondanom sem kell, őrjöngtem, amikor kijöttem, hiszen itt vagyok papíron 12 hetes terhes és 4 + csíkon kívül semmit sem láttam. A férjem lenyugtatott, itt ez a rendszer, ne izgulj, tudják, mit csinálnak, majd adnak időpontot ultrahangra. Na, attól a ponttól ő is ellenfelemmé vált, és magánakcióba kezdtem. Gugli, magán ultrahang, időpontkérés mindenki tudtán kívül. Közben a kórház már küldött két ultrahangra időpontot, az egyik Down-szűrés (meg nem is tudják, hogy terhes vagyok-e valójában), a másik meg majd a 20 hetes ultrahang májusban. Na, jó, gyerekek, még jó, hogy kértem én privát időpontot. Ma volt a napja. Elterveztem, hogy meglesz az ultrahang, hogy mondom el a családnak, tök jó lesz. Elmentem, megultrahangoz a nő, semmi… Jobbra, balra keresi… Semmi… Nyoma sincs terhességnek. Jajj, de tudtam! Csinált utána hüvelyi ultrahangot is. Semmi. Policisztás petefészek az van, de baba, aaaaz nincs. Miért is lenne?! A méhnyálkahártya sincs megvastagodva, szólva menstruáció sem várható mostanában. Hogy mi várható? Semmi. Újabb széttárt karok, fejvakargatás, kísérletezés, de megoldás nem. Vagy a gúnyos kérdés, hogy hogy akarsz te PCOS-es terhes lenni, na, haladjál és fogadj örökbe egy aranyhalat… Azért írtam le a sztorimat kicsit ércesen, és szeretném megosztani mindenkivel, mert rengeteg blogot olvasok arról, hogy ki mennyire akar gyereket, és hogy mi mindent fedeznek fel a testükön, amit jelnek vesznek. A terhességi teszt is az a kategória, ami semmit sem bizonyít a jelek szerint. Az én véleményem az, hogy az az ember, aki nem olyan, mint az „átlag”, hogy rápislognak, terhes lesz, és már a beágyazódás után két perccel ujjam vastag pozitívat tesztel, azaz olyan, mint mi, ne vegyen semmit készpénznek, csak az intuícióit. Ez nem reményvesztettség, és nem negatív gondolkodás, hanem egészen egyszerűen saját magad megkímélése a pofára eséstől. Én magam is olyan sokat törődtem vele, figyeltem a jeleket, most meg itt ülök, és azon gondolkozom, hogy te jó ég, egy héten át a férjem és én az aznapi vacsorát simogattuk a hasamban… De fel a fejjel, egyszer mi is kiválasztottak leszünk. Zsanett
2017.04.17. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Kórházi csomag- Ezeket ne felejtesd otthon!
A kórházi csomagot a 36. hét környékén már érdemes összekészíteni. Intézményenként eltérőek a szokások, ezért jó, ha a párok tájékozódnak az adott kórház ajánlásairól. A szakorvosok, szülésznők szívesen segítenek, de a szülés felkészítő tanfolyamokon is rendre szóba kerül a téma. Az egészségügy szomorú helyzete miatt olyan dolgokat is kérhet egy-egy intézmény, amikre nem is gondolnánk. Fontos a tájékozódás! Ha megindul a szülés, akkor nem biztos, hogy zökkenőmentes tud maradni a folyamatirányítás. Legyen egy táska csak a szülésre összeállítva, és legyen még egy, ami a kórházi benti léthez szükséges. Nem árthat egy-egy cetlit rájuk tenni, hogy ne keveredjenek össze. Illetve a hazahozós csomagot is pakoljuk össze, ne bízzuk apára! :) Kórházi csomag Kép forrása: jenniferleephotographee.com IRATOK - személyi igazolvány - lakcímkártya - TAJ kártya - várandós anya gondozási könyve + leletek (minden lelet szükséges, de kiemelten az ultrahang leletek, Hepatitis B, és Wassermann szűrések eredménye, vércsoport, ellenanyag meghatározás, utolsó vérkép, 36. heti hüvelyváladék tenyésztés eredménye)         - házassági anyakönyvi kivonat (már ritkán kéri az intézmény, hogy friss legyen) vagy   apasági nyilatkozat - apa személyi igazolványának, lakcímkártyájának másolata SZÜLŐSZOBÁRA - 2-3 fél literes szénsavmentes ásványvíz, szívószál - szőlőcukor, csoki (ha az intézmény engedi) - hálóing (általában ezt biztosítják) - köntös - papucs (1 db zuhanyzáshoz, 1 db szobai) - zokni - 2 kis törölköző (arctörléshez, borogatáshoz) - törölköző - WC papír, papírzsebkendő - tusfürdő - pár db nagy, szülés utáni betét - eldobható bugyi - egyéni gondolatok mentén: gátmasszázsolaj, illóolaj, zene cd - hajgumi, hajpánt - feltöltött fényképezőgép - telefon töltővel - apának: enni-és innivaló, papucs, kórházi védőruha/műtősruha (ha nem  biztosítanak - babának vékony takaró, sapi (ha az intézmény nem biztosítja) GYERMEKÁGYAS OSZTÁLYRA ANYÁNAK - szülőszobáról átkerül a köntös, a tusfürdő, a papucsok, és a wc papír - szénsavmentes ásványvíz - 2-3 nagy törölköző, illetve egy kisebb méretű - legalább 3-4 db szoptatós hálóing (néhány intézmény nem szereti a  pizsamát, de tény, hogy ilyenkor valóban célravezetőbb a hálóing  viselése) - szoptatós melltartók - melltartóbetétek - bugyik (eldobható is, illetve jó pár darab nagy, magas derekú pamut     bugyi - esetleges császármetszésnél jól jöhet, mert nem nyomja a friss sebet) - zoknik - egészségügyi betétek (a lehető legnagyobb nedvszívó képességgel,   pl Tena Lady extra) - evőeszközök, tányér, pohár - szalvéta - papírzsebkendő - sampon, esetleg hajszárító is - papír wc ülőke - fertőtlenítő spray - körömvágó olló - opcionális:           - mellszívó + fertőtlenítő folyadék (nem mindenhol bevihető)           - aranyérre kúp/krém           - bimbóvédő krém           - bimbókiemelő (szükség esetén)           - tejtermelést fokozó “szerek”           - haskötő/hasleszorító/hasleszorító bugyi/elasztikus hosszabb top           (általában császáros anyukáknak ajánlott, fontos, hogy kényelmes legyen)             - szülés utáni ülőpárna/gyógypárna             A BABÁNAK - eldobható pelusok (newborn méret is, napi 6-8 db, nagyrészt biztosítják, de nem mókás egy-egy baleset után könyörögni pelusért a nővérkéknél:)) - 5-6 db textilpelus - 1 db takaró (nem mindenhol kérik) - 1 db sapka (nem mindenhol kérik) - babaruha, rugik, bodyk (általában biztosítanak, de mégis szebb, jobb a      sajátja, pláne, ha rögtön újszülőtt fotózáson is részt vesz a baba;  érdemes lehet 1-2 db 50-es méretetű rucit is beszerezni) - karmolás elleni kesztyű (általában teljesen felesleges, ráadásul a babának szüksége van az érintés élményére, mindenével érezni szeretné a mamáját!) VÉGRE INDULÁS HAZA... - kényelmes ruha anyának, persze az is tökéletes, amiben bementél - évszaknak megfelelő ruházat a babának - autósülés/hordozókórházi listakismama
2017.04.13. 10:48
Cukimamik.hu
Újabb ikersztori! Egy hihetetlen ultrahang-felvétel látott napvilágot
Carissa Gill, a terhessége 24. hetében a 3D/4D ultrahang vizsgálatról egy fantasztikus képpel távozott: a szkenner pont elcsípte, ahogy az iker-magzat megpuszilja egymást!
2017.04.13. 00:00
Babanet.hu
A doki azt mondta, császárra készüljek
17. hét Az elmúlt héten voltam a nőgyógyászomnál és a védőnőnél is. Bár ultrahang most nem volt, úgy tűnik, egyelőre minden rendben, szépen fejlődik, aminek fejlődnie kell, a vérnyomásom rendben van, a súlyom szerencsére továbbra sem gyarapodott (ez az én esetemben nem hiba). Igyekszem is odafigyelni még jobban az étkezésekre, meg az étvágyam továbbra is fele annak, ami volt. Ezenk ívül még egy fontos dolgot beszéltünk meg az orvosommal: azt, hogy ezúttal tuti császárra készüljek. Ennek a döntésnek persze vannak előzményei.  Akit érdekel a hosszú verzió, annak ajánlom az előző szülésem történetének elolvasását itt a Bezzeganyán. Akiket a rövidebb verzió érdekel: kifejezetten rossz szemem van, -10-es dioptriás, ezért bár az első szülésemnél nem volt kizárt a természetes szülés, az csak kíméletes szülésvezetés mellett valósulhatott volna meg. Hogy mi számított volna annak? Mondjuk egy kisebb súlyú baba egy gyors, magától meginduló szüléssel. Ehelyett az én lányom a 42. héten indított szülésnél, nagy súllyal sem volt hajlandó magától kibújni (konkrétan háromszor elaludt), így végül a műtőben látta meg a napvilágot. Ilyen előzmények után pedig azt mondta az orvosom, hogy ez alkalommal ne kockáztassunk és próbálkozzunk semmit, legyen fixen császár, és én nem tiltakoztam, inkább megjegyeztem, hogy azt már legalább ismerem. Persze olvastam és hallottam történeteket olyan nőkről, akik gyenge szem mellett is szültek természetesen következmények nélkül, és arról is olvastam, hogy egyes orvosi vélemények szerint egyáltalán nincs is összefüggés a kettő között. De őszinte leszek: nem én akarok a tesztalany lenni ehhez. Ha mégoly pici is az esély arra, hogy komolyabb baja legyen a szememnek a szülés alatt, akkor sem szeretném ezt a kockázatot vállalni csak azért, hogy természetesen szülhessek. Nekem a császáros szülésem egy jó élmény, egy szép élmény volt, így nincsenek bennem rossz érzések ezzel kapcsolatban. Egy dolgot kértem csak: ha már fixen császár lesz, akkor ne kelljen ez alkalommal túlhordanom. Utáltam annak minden pillanatát, már nagyon terhes volt, és bár tudom, hogy célszerűbb kivárni, míg a baba maga úgy dönt, hogy kijön, de talán egy 40 hetes magzat már elég fejlett a külvilághoz. Viszont a 40. hétnél se nagyon szeretném előbb az indítást, ennek viszont teljesen más jellegű oka van: a lányom szeptemberben kezdi az oviba beszoktatást, én pedig szeptember közepére vagyok kiírva. Jó lenne, ha a beszoktatás még a kistesó születése előtt rendben lezajlana. Extrák az igényeim, nem igaz? Majd meglátjuk, mit hoz az élet, pontos időpontról még nem beszéltünk, ahogy arról sem, hogy ezúttal lesz-e vajúdás a császár előtt. Persze, kicsit sajnálom, hogy kimaradok a természetes szülés élményéből (bár első alkalommal az egyperces fájásokig eljutottam), de hát az élet ilyen. Hallva és olvasva sok olyan természetes szülés élményét, amely nemhogy szép élmény, hanem egyenesen horror volt az anya számára, igazából nem is cserélném el senkivel az én első szülésemet. Nekem az úgy volt kerek és teljes. Nagyon remélem, hogy a második szülésemet is ugyanígy fogom megélni. És hogy ne csak a szülésről beszéljek, hanem aktuális dologról is: orvosi engedéllyel ismét elmentem spinningezni, és nagyon-nagyon jó volt! Igazából ez spin-racing, vannak benne karhajlítós feladatok, ülve és állva végzett gyakorlatok zenére. Én egy alapvetően közepes tempóban csináltam végig, a sprinteket kihagytam, illetve az erősséget is óvatosan állítottam. A lényeg az volt, hogy a pulzusom ne menjen egy bizonyos tartomány felé és egyenletes legyen. Ezt sikerült is elérnem, az edzés végére pedig így is kicsit megizzadtam. Igazából azért mentem, mert a hátamnak és a derekamnak nagyon jót tett az elmúlt évben a spinning, ezt szeretném fenntartani, illetve gyerek mellett igazán csak egy ilyen rendszeres órát – igaz, csak heti egyet – tudok beiktatni, mert egyébként egy lusta dög vagyok. Ez legalább felfrissített, és segített kicsit kikapcsolni a hétköznapok nyűgjei között. Valószínű a második trimesztert igyekszem végigtekerni, de amint fájdalmat fogok érezni, leszállok róla és nem ülök vissza többet. Szép hetet és kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindannyiótoknak! Gitta További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.04.12. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Négykilós koraszülöttet hoztam a világra
Elmesélem, hogy lettünk hivatalosan is nagycsalád. 2007-ben megszületett a fiam, és még abban az évben el is költöztünk, társasházból a kertvárosba egy családi házba. Karácsony előtt pár héttel költöztünk be, és úgy éreztem, hogy minden álmom valóra vált. Olyanok voltunk, mint a tévéreklámokban az ideális család: anya-apa-egyfiú-egylány.  Autó, ház, csicsergő madarak… A fiam már majdnem egyéves volt, és nekem éppen ajánlottak egy olyan munkalehetőséget, amivel a következő néhány hónapban csak minimálisat kell foglalkozni, viszont ha a pici elmegy bölcsibe, utána teljes állást jelent. Éppen ezt a lehetőséget fontolgattuk és készültünk a trónörökös első születésnapjára, amikor kiderült, hogy újabb mű készül a beépített öntőformában (bővebb magyarázatért légyszi olvassátok el az előző szültörit). Szaladtunk az orvoshoz, aki gratulált a babához, akinek erős, határozott szívhangja volt és a maga néhány milliméterével a legszebb emberkezdemény volt a nagyfelbontású ultrahang történetében. Egyszerre voltunk ijedtek, boldogok, meglepettek és büszkék. A család inkább meglepett volt és ijedt. Elhangzott néhány „nemvagytoknormálisak” és „felelőtlenség” is a környékünkön, de nem törődtünk velük. A nagylány örült, a fiam még fel sem fogott semmit. A kiskezemen kiszámoltam, hogy 21 hónap lesz köztük és ekkor esett le a kétfilléres, hogy most itthon kell majd lennem egy kicsivel meg egy picivel. És valószínűleg bele fogok gebedni. Ez a félelem végigkísérte a terhességet, nagyon aggódtam, hogy hogyan fogok megbirkózni a helyzettel. Azzal nyugtattam magam, hogy megoldom majd, jó a környék, majd sokat sétálunk, stb. Persze később a valóság köszönőviszonyban sem állt az elképzeléseimmel, de az egy másik történet lenne. Szóval: készülődtünk a babára, most már némileg több rutinnal, mint eddig. A terhességgel semmi gond nem volt, bár szednem kellett izomlazítót, mert a külső méhszáj egy kicsit nyitva volt. Egyébként fantasztikus volt a nyár, Anyunál voltunk Balatonon. Nem mindig volt könnyű a két gyerekkel meg a növekvő pocakkal a partra menni, de nyár végére jó kis rutinom lett benne. Nagyon élveztem, különösen szép időszakként maradt meg bennem. Szeptemberben a nagylány iskolás lett, úgyhogy ezzel voltunk elfoglalva. Valamikor menet közben elugrottunk egy 4D-s ultrahangra, ahol eltéveszthetetlenül kiderült, hogy a legújabb fejlesztésünk lány típusú. Ennek megfelelően varrtam az újabb baldachint, ágyneműt. És most kitomboltam magam babaruha-ügyben: habos-babos, rózsaszín, csillámos csodákat vásároltam, mondván mikor, ha nem most. December végére voltam kiírva, meg is szerveztük, hogy hogyan lesznek az Ünnepek, ha közben szülök. December 8-án hétfőn (!) vizsgálatra voltam hivatalos a dokihoz, aki mindent rendben talált, megdicsért, hogy milyen jól bírom a véghajrát, lelkemre kötötte, hogy most már ne emelgessem a fiamat és ne süssek-főzzek órákig.  Rákövetkező szerdára adott időpontot, mire viccesen említettem, hogy én eddig kedden szültem, érdekes lenne, ha ez holnap is így lenne. Morgott, hogy az még korai (nem volt betöltve a 37. hét) és érti, hogy én már szívesen találkoznék személyesen is a babával, de neki holnap spec. garázskaput jönnek szerelni, úgyhogy inkább ne. Másnap reggel – kedden – szép, kitartó, mérhető, szabályos és rendszeres fájásokra ébredtem, úgy fél 6 tájban. Mondtam a Zembernek, hogy inkább ne menjen dolgozni. Elmagyarázta, hogy ma nem szülhetek, hiszen 1. még korai, 2. a doki sem ér rá. Én két határozott fájás közben értésére adtam keresetlen egyszerűséggel, hogy sem engem, sem a születendő lányát nem érdekli ez az egész, irány a kórház, az a biztos. A 3. gyereket ugyebár észrevétlen szüljük meg, futtunkban. Szóval még azon is aggódtam, hogy beérünk-e a kórházba időben. Nagylányt azért még elvittük a suliba, szóltam az ofőnek, hogy szülni megyek, ma más jön a gyerekért. Akkora lett a szeme, mint a levesestányér, de mire kettőt szólhatott volna, már ott sem voltunk. 9 körül értünk be a Péterfy-be, ahol gyorsan sorra kerültem (3. gyerek? fájások? jesszus, azonnal nézzen rá valaki!). Megállapították, hogy vannak rendszeres fájások, de ez még nem szülés. Viszont szerintük 24 órán belül meglesz a baba. Sétálgassak. Hát, gondoltam magamban, ez nem igaz: nekem a szülés egy maratonnyi sétával kell, hogy kezdődjön mindig? Untam már a kórházi folyosókon grasszálást és hiába volt a Péterfy padlója más mintájú, így sem vonzott a dolog. Így – külön engedéllyel – elhagytuk a kórházat és a Keletinél lévő gyorsétteremben kb. halálra zabáltam magam. Ha jól emlékszem, két menüt ettem meg. Szerintem ma belehalnék a mennyiségbe. Vissza a kórházba, ahol kora délután elkezdtük a szülés-előkészítő procedúrát: öreg barátommal, a beöntéssel kezdtünk. Ez életem egyik legviccesebb szituja volt: aznap ott volt a szülészeten egy gyakornok lány. A beleegyezésemmel részt vett az előkészítésben: borotvált, ctg-re kötött, stb. A beöntést is ő csinálta, de szegény nagyon rutintalan volt (valszeg én több beöntést csináltam végig, mint ő), és sokáig pepecselt a csövekkel, meg a vízzel. Én meg ott feküdtem kiterítve, várva a végzetet. Egyszer csak felharsan egy határozott hang: „Akárkicsodácska, kész a beöntés a kettesnek?”  „Még nem” – hangzik az elhaló válasz és némi kapkodás figyelhető meg. „Hát akkor igyekezz, mert elhűl a víz, anyukának meg megfázik a bele!” – mindezt ordítva. Jót kuncogtam a dolgon, közben valaki behívta a dokimat, aki csoda boldog volt, hogy legalább a garázskapuját megszerelték délelőtt, így pont ráér egy szülésre. Azért nem aggódtam, mert megbeszéltük, hogy kapok gerinces érzéstelenítést, így egy cseppet sem foglalkoztam a dologgal, úgy voltam vele, hogy majd felfekszem a szülőágyra, kicsit beszélgetünk, aztán majd érzek némi halvány nyomási ingert, és mire háromig számolok, már foghatom is a kislányomat. Majdnem így is történt, azzal a kis különbséggel, hogy az érzéstelenítő valamiért egy kb. 4 cm széles sávban a hasam alsó részén egyáltalán nem hatott. Úgyhogy a kéjutazás helyett egy faramuci és fájdalmas helyzetben találtam magam. Nem úgy és nem ott fájt, ahol megszoktam az előző két szülés alatt, viszont abban a 4 cm-ben mintha tüzes kampókkal hasogattak volna. Úgyhogy elég sokat óbégattam, fájdalmamban és sértettségemben (nem ezt ígérték…). Szóval nem volt őszinte a mosolyom, ráadásul most a kitolás is lassabban ment, plusz a szülésznő is erőszakoskodott, hogy figyeljek rá, és lassítsak, ha nem akarok gátmetszést. Valahogy sikerült koncentrálnom a dologra, de arra nem emlékszem, hogy hányadik nyomásra született meg a lányom. Azt tudom, hogy nem felsírt, hanem felvisított, mint egy kis malac. Mire megtörölgették és ellátták, addigra már jól hatott nálam az érzéstelenítő és a doki meg a szülésznő vígan hímezgettek valamit ott belül, de ebből én semmit sem éreztem. Viszont majdnem lefordultam az ágyról, mikor behozták a babát, és közölték, hogy 57 cm és 4000 gramm. Ráadásul hivatalosan koraszülött, mert a 37. hétben voltunk. Szóval lett egy süldő méretű koraszülöttem, aki addigra megbékélt a dolgokkal és nyugodtan pislogott a büszke apa karjában. Rutinos szülészet-járóként egy kétágyas kórtermet kértünk, szerencsére az egyik alapítványi fizetős szoba pont szabad volt. Berendezkedtem a háromnapos együttlétre. Amiből persze nem lett semmi – szokás szerint – mert a babának besűrűsödött a vére, amit 9 napon keresztül hígítottak vissza a koraszülött intenzíven. Ahol grátisz még súlyosan be is sárgult. Úgyhogy a kétágyas kórteremben azzal múlattam az időt, hogy a szobatárs ikreit nézegettem, olvastam, és amikor csörgött a mobil, hogy mehetek szoptatni, akkor szaladtam. Az intenzív osztályon első nap jelezték, hogy vigyek be saját ruhát, mert ők nincsenek felkészülve 62-es méretre. Végül minden rendben lett, karácsony előtt néhány nappal haza is mehettünk. Valóban nem volt könnyű a két picivel, de azért valahogy túléltem. Bár néhány hónap elég homályos. Mindenki nagyon büszke volt ránk a családból, hogy milyen szépek vagyunk így öten. Senki sem sejtette, hogy erre azért még egy ÁFÁ-nyi létszámot simán rádobunk. A lyány azóta már 8 éves elmúlt, szőke, kékszemű, és valami elképesztő önbizalma van. Úgy él, ahogy született: sietve, visítva, utat törve, elégedetten, gyönyörűen… Zsé További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.04.09. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Harmadszor sem maradt meg a terhességem
Lassan két és fél évvel ezelőtt született meg a kisfiam, most jutottunk el odáig hogy jöhet a kistesó. A házas életünk hullámzó, mert még mindig pocsék alvó a fiam. Így februárban a ciklusom 7. napján védekezés nélkül együtt voltunk, bár tudtuk, hogy ezzel még a célt nem érhetjük el. Pár nap múlva mindenki beteg lett, így megfeledkeztünk a dolgokról. Kicsit az előzményekről. 2013-ban eldöntöttük, hogy szeretnénk gyermeket. Ebben az évben két missed ab-om volt, a 6. hétig fejlődött csak a terhesség. 2014-ben végigaggódtam a terhességet, de egy egészséges gyermekünk született némi komplikáció miatt császárral.  Most viszont valahogy nem aggódtam, mert tudtam, hogy nem lehetek terhes. Kirándultunk, cipeltem a 18 kg-os fiam a lépcsőn, szóval semmi kímélő üzemmód. Majd a melleim gyanúsan megváltoztak. Március 8-án csináltam egy digitális tesztet kora délután, 1-2 hetes (3-4 hét valójában) terhességet mutatott. Ledöbbentem én is és a férjem is, hisz semmi esélyt se láttunk rá.  Felhívtam az orvosomat, aki az előzmények miatt felírta gyógyszert, és szedtem vitamint is. Az első vizsgálat időpontját március 23-ra beszéltük meg, én korainak éreztem, de ő ragaszkodott hozzá.  Előtte este vizes, véres folyásom lett, ami átváltott vérbe, majd reggelre barnásba. Így mentem az ultrahangra, hogy tudtam baj van. Egyből csinálták az ultrahangot, hatalmas friss vérömleny a petezsák mellett. 8 hetesnek mérte a terhességet, hiába mondtam, hogy kizárt, tudom, mikor voltunk együtt védekezés nélkül. Nem foglalkozott az elmondottakkal, véleménye 8 hetes terhesség, szívműködés nélkül, missed ab. Összetörtem. :( Megbeszéltem a dokimmal, hogy másnap 7 órára megyek, éhgyomorra. Felvesznek az osztályra és csinálnak még egy ultrahangot. Így is történt. A másik orvosnak, aki csinálta az ultrahangot, elmeséltem mindent, számolgatott. A mensi alapján még csak 5+5, nem feltétlen kell szívhangnak lenni, ha a vélhető fogantatást vesszük, akkor is még csak 6+5, plusz ott még lehet 2-3 nap. Azaz szerinte szívhangot ha még nem látnak, nem lehet nagy baj, élhet a terhesség, semmi esetre se küldene a műtőbe. Ő az ultrahangon látott vélhető szívműködést és 7 hetesnek mérte a petezsákot. Így vért vettek, hogy a hcg változását nézzék, hiszen az a legbiztosabb. Még megvártam az eredményt, ami magas hcg-szintet mutatott és hazajöttem. Hétfőn (március 27-én) kellett mennem újra. Reggel felvétel az osztályra, vérvétel és ultrahang. Majd pedig az ítélet. Terhestünetem a mellfeszülésen kívül semmi se volt, minden nap apát kérem, hogy ellenőrizze. Fekszem majdnem egész nap, és már csak pár cseppes halványbarna folyásom van. Türelmesnek kéne lennem, de nagyon nehezen megy. Azt már tudom, hogy a vérömleny nem ok arra, hogy megszakítsák a terhességet, hiába mondta az első ultrahangon az orvos. Remélem a legjobbakat, hiszen görcseim nincsenek, főleg hogy egy kis reményt adott pénteken az orvos. Március 27-én a hcg szint növekedett, de az ultrahangon egy másik orvos nem látott szívműködést. Megbeszéltül az orvosommal, hogy adunk még egy kis időt, így március 31-én mentem újra.  Sajnos számomra is, mint laikus egyértelmű volt a kép. Összeesett petezsák, megvastagodott szikhólyag és nincs szívműködés. Hétfőn újra missed ab, immáron harmadszor. SzKatika További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.04.04. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
A meddőségi kezelés előtt egy hónappal teherbe estem
Történetünk nem egyszerű, de hát kié az mostanában? 2010-ben megismertem a párom, szinte az első perctől együtt lakunk, ő szerzett nekem munkát, úgy érzem, elég jól kiegészítjük egymást, boldogságban élünk. Három év együttélés után, 2013-ban úgy voltunk vele, hogy akkor vágjunk bele a „babaprojectbe” – hozzáteszem, egy alkalommal se védekeztünk előtte se, de akkor még nem tulajdonítottam ennek nagy figyelmet. Szóval eltel fél év, nem történt semmi, közelítve az egy évhez úgy voltam vele, hogy valamerre lépnem kell, bár akkor én 24, a párom 29 volt, szóval nem voltunk elkésve semmivel... Elkezdtük a szokásos procedúrát, hormon vérvétel, ovu tesztelés, 30 perc pihi együttlét után, párom kivizsgálása. A párom injekciós kezelést kapott a kiskatonák felturbózására, de az injekció sikeresen lenullázta az addigi „éppen elmegy” eredményt. Szuri abbahagy, óriási vitaminkúra, turmixok ivása, még több vitamin, kiskatonák feléledtek, megnyugodtam. Nekem volt peteérésem rendesen, minden hónapban viszonylag időben megjött, de még mindig semmi. Eltelt még egy év, 2016 áprilisban kiharcoltam az átjárhatóságit, ahol az eredmény kétoldali elzáródás, beutaló egyből a meddőségi klinikára. Összetörtem, közben elvesztettük édesapánkat, a baba se jött, semmi nem volt jó. Megkaptuk az időpontot a klinikára, örültünk, végre sínen vagyunk, 2016 augusztusban konzultáció, szeptemberben indulhat a buli, igen ám, a sors közbeszólt, hatalmas balesetet szenvedtem, Egy hónap itthon, klinika lefújva, új időpont 2017 február. Nem adtuk fel, szedtük a vitaminokat, nagyon vigyáztunk magunkra és persze egymásra is. Tudtuk, a 2017 a mi évünk lesz! Eljött a január, már nagyon vártam, hogy megjöjjön az általában annyira nem várt menstruáció, de tudtam, hogy akkor telefonálhatok a februári indítás miatt. Eltelt egy hét, még nem jött meg, teltek a napok, még mindig semmi. 12-én egész nap a munkában azon agyaltam, hogy este veszek egy tesztet, megcsinálom, negatív, megnyugszom és megjön végre. A páromnak nem szóltam közben semmiről. Kivételesen a késésre se figyelt fel annyira. Szóval 12-én este vettem egy tesztet, bementem az első mosdóba, ami az utamba esett, mondom lesz, ami lesz. Mire feleszméltem, a két csík majd leugrott a tesztről, nem tudtam, hogy most ez komoly, vagy csak káprázik a szemem, soha nem láttam még kétcsíkos tesztet... Két nap múlva két másik teszt, mindkettő pozitív. Hétfőn azonnal orvos, nem tudta a doki az arcáról levakarni a vigyort, eredmény, héthetes magzat, szívhanggal. Nagyon örültem, de le voltam döbbenve még mindig. A meddőségi kezelés előtt egy hónappal spontán teherbe esni kétoldali elzáródással? Hatalmas boldogság! 12.hét – genetikai ultrahang. A doki letörte a jókedvem, határértékhez közeli tarkóredő érték, megijedtem. Azonnali beutaló genetikushoz. Március 28, magzatvízvétel, félek! A 14. hetet tapossuk most, poci szépen növekszik, benne a kis életünk értelmével. Itt tart a mi kis „nyugis” életünk, reméljük, hogy minden rendben lesz. Próbálunk pozitívak maradni. Sokat küzdöttünk ezért a csodababáért, akiről ennyit írtak a papírra: Male? Bogyóka További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.03.21. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Papírra írta az ultrahangos a baba nemét
19. hét 2016.07.16.-2016.07.22. A héten megvolt a második genetikai ultrahang, amiért szintén felbumliztunk Pestre. Férj sajnos nem tudott jönni, nagy rendezvényre készült a hétvégére, úgyhogy mama (leendő dédi) és a lányok kísértek el. Elég mókás látványt nyújthatunk, amikor négyen belibbentünk a rendelőbe, hogy akkor jöttünk mozizni. Én bunkó, a bemutatkozás helyett rögtön azzal kezdtem, hogy a neme titok, tippet kaptunk az előző vizsgálaton, és szeretném, ha csak egy papírra firkantaná le nekem, hogy milyen típusú. Nézett rám nagy szemekkel, aztán jót nevetett, hogy de jó, hogy ezt így hamar tisztáztuk, mert sokszor „véletlenül” elszólja magát. És milyen érdekes, hogy titokban akarjuk tartani, mert a legtöbben már az első pillanatban világgá kürtölik. Hát nem vagyunk átlagos esetek, na. A dokinak mondtam, mi a helyzet ezzel a parvovírus dologgal, megnézte a laborleletemet, és a nagyon alacsony rizikó mellett is azt mondta, hogy simán el tudja képzelni azt is, hogy ez csak egy laborhiba lehet. Gizi egyébként nem volt túl együttműködő a vizsgálaton, böködés, rázogatás ellenére sem sikerült elsőre megnézni mindent, nem óhajtott úgy feküdni, ahogy az jó lett volna. A doki végtelenül alapos volt, minden szervét szemügyre vette, néha már-már annyira, hogy azt hittem valami baj van. Főként a szívénél és az agyánál időzött sokat, előbbit a férj szívbetegsége, utóbbit a vírusfertőzés miatt vizsgálta tüzetesebben. Az arcát azonban nem nagyon akarta megmutatni, így aztán kiküldtek sétálni meg kávézni egyet, hátha akkor hajlandó lesz végre irányba fordulni. Jó páciens módjára le is küldtem egy gépi eszpresszót, elmentem mosdóba, majd a maradék 20 percet sétával és pici ugrándozással töltöttem. Ennek hatására a második nekifutásra már mindent megmutatott őnagysága, kaptunk róla dvd felvételt, egy szem fotót (kb. 20-at csinált, de ez az egy lett értelmes, s ezen is csak a háta és a kis keze – mind az öt ujjával – van rajta), illetve egy pici cetlit, amire felrajzolta a doki a női ivarjelet. A vizsgálatot egyébként szegény már nagyon unhatta, nem győzött mindig elmászkálni a fej alól. Viszont mint egy úrinő, kisujját eltartva, keresztbe tett lábakkal pózolt egyet a legvégén! A héten már a lányok is érezték a mocorgást. Nagyobbik nagyon meglepődött, mivel úgy állt hozzá, mint mindenhez mostanában, neki úgysem fog sikerülni, tiszta kamasz... Aztán Gizi akkorát rúgott, vicces volt látni a döbbenetet az arcán! Ezután minden este a lefekvés előtti program a Gizifigyelés volt, mozog vagy sem, kicsit rúg vagy nagyot, vajon hol fekszik, és közben jókat beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Az időjárás megint megtette a magáét, ettől az össze-vissza változékonyságtól megint kitört rajtam pár napra a fáradtság. Hosszú idő óta először jutottam el arra a pontra, hogy fájdalomcsillapítót kellett bevennem, úgy sajgott a fejem, hogy már nem bírtam. Éjszaka persze leszakadt az ég, hatalmas vihar volt áramszünettel, meg minden, nyilván ezt éreztem meg előre. Gizi hatalmasat nőtt, közel a félidőhöz 20 cm hosszú és 227 gramm. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mekkora lesz a végére, mivel nem vagyok egy robosztus alkat, remélem szépen el és ki fog majd férni! absz További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.02.22. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Ezért fontos a nyakiverőér-ultrahang
A nyakiverőér-ultrahang során az orvosok képet kaphatnak a szervezet artériáinak általános állapotáról is. Mikor szükséges elvégezni egy ilyen vizsgálatot, és hogyan zajlik? ...
2017.02.17. 14:00
Hazipatika.com
A Czeizel Intézet Erdély felé nyit
A Czeizel Intézet erdélyi képviselete 2017. február 18-án kezdi meg működését Sepsiszentgyörgyön. Az Intézet a tőle megszokott szakmai tudással és a legmagasabb szintű ultrahang technológiával, helyben nyújtja majd elsősorban a 20. terhességi hét körül végzendő, fejlődési rendellenességek szűrésére irányuló vizsgálati lehetőséget az erdélyi várandósok számára.
2017.02.15. 00:00
Babanet.hu
Várandós vizsgálatok régen és most
Tudta, hogy a várandóssági vizsgálatok alapját is képező ultrahang-vizsgálatot valójában a haditechnika ihlette? Vagy, hogy a modern terhességi diagnosztikai módszerek előtt még a magzatra káros röntgent alkalmazták? Honnan indult és hova fejlődött a prenatális diagnosztika? Melyek a legújabb vizsgálati módszerek?
2017.02.10. 08:00
Eletforma.hu
48 kiló voltam félidős terhesen
18. hét 2016.07.09.-2016.07.15. A bűvös 18. hét. Eleinte gondolkoztam, mikor lenne ildomos elmondani vagy nyilvánosan vállalni a terhességet, hiszen sokan a 18. hetet is kivárják, a második genetikai ultrahang biztos eredménye miatt. Hát azt kell, hogy mondjam, a mellékelt ábra alapján, hogy a jó idő beköszöntével esélyem sem lett volna titkolni, még ha akarom sem, olyan szép nagyra nőttünk már, a gyerek is, meg én is. A héten hívott a védőnő, hogy megjött a rubeola szűrés eredménye. (Off: a 13. héten szólt egy munkatársam, hogy a gyerkőcei rubeolásak, és már feltehetőleg akkor is azok voltak, mikor találkoztunk, mivel egy nappal később lett mindegyikük lázas, kiütéses. Nem is értem, ezt az a heti naplómba mért nem írtam bele?!) Alapvetően nem is értettem, miért oda küldték a papírt, miközben nekem meg a szakrendelőben kellett érdeklődnöm. Hívtam is őket többször, az utolsó időben minden másnap, és mindig mondták, hogy még nem érkezett meg. Elég furcsa rendszer, hiszen a védőnőnek technikailag semmi köze nem volt a vizsgálathoz, őszintén nem is szóltam neki a vérvételről. Szó mi szó, a rubeolára negatív lett a lelet, viszont parvovírusra pozitív értéket adott. Elég furcsa egyébként, mert egymásnak ellentmondásos infók vannak benne. Emiatt visszamentem a doktornőhöz, de ő meg szabin van épp. A helyettesítő orvos meg majdnem kinevetett, hogy túlaggódja a védőnő is meg én is, mindössze kontroll labort kért, aminek az eredményére újabb két hetet kell várni. Érdekes, mivel a lelet szöveges véleményezésénél kifejtették, hogy fokozott ultrahang ellenőrzés és utánkövetés javasolt. Persze Google barátommal megszakértettük, hogy azért javasolják, mert a terhességnek azon fázisában, mikor fertőződtem, agyi fejlődési rendellenességeket okozhat a vírus. A doki reakciójából nekem teljesen az volt a benyomásom, hogy nem igazán ismerik ennek a vírusnak az esetleges hatásait, illetve mindenki állította, hogy a kutyától kaptam el. Nosza, megkérdeztem az állatorvosunkat is, ő pedig mondta, hogy nem létezik, mert ez állatról emberre nem fertőz, sőt, különböző fajok sem adhatják át egymásnak (malac csak malacnak, kutya csak kutyának, mert nem egyforma a vírus). De hogy megnyugtasson, azt mondta, még aznap megnézi valami szakkönyvben, de ő ezt 100 százalék biztosra mondja. Gizi egyre többet mozgolódik, most már napjában sokszor érzem, mondtam a védőnőnek is, akin azért látszott az aggodalom, hogy mi van, ha a fertőzés miatt már nem is élő terhesség, mivel ultrahangon hetekkel azelőtt voltam utoljára. Rajtam kívül még mindig senki nem érzi, de tök mókás, hogy én már láttam is, ahogy a rúgkapálás hatására egy-egy ponton icipicit kidudorodik a hasam. A védőnőnél egyébként minden rendben volt, a vizsgálatok negatívak. A vérnyomásom viszont meglepően alacsony volt, 85/65, mondta is, hogy ezt nem írja be, nehogy problémázzanak rajta. A súlyomat viszont rendesen elmérték, a látogatás előtti napon otthon 48 kilót mutatott a mérleg, a rendelőben meg több mint 50-et. S bár mondta, hogy háááát, ez mindig csal, azért bevéste a magasabb értéket. És akkor egy majdnem félidős állás: kilók száma 48 (ehhez ragaszkodom), haskörfogat 83 cm! ABSZ További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.02.08. 10:00
Bezzeganya.postr.hu
Videó: A siket párnak ultrahang felvétellel árulja el a gyereke, hogy nagyszülők lesznek
A leendő nagypapának először nem esik le, hogy mi látható a képen, amelyet a csomagban talált.
2017.02.05. 09:00
Mon.hu
Indított szülésből sürgősségi császár lett
Július hatodikára voltam kiírva a kisfiammal. Első baba, nagyon féltem a szüléstől világéletemben, ezért sokáig úgy éreztem, hogy talán sose leszek olyan bátor, hogy gyermeket vállaljak. A párommal Írországban élünk, akkor már több mint négy éve voltunk együtt. Babáról nem nagyon beszélgettünk, de nem voltunk elég óvatosak, így teherbe estem. A kezdeti riadalom után (epilepsziás vagyok, teljesen egyedül vagyunk, nagyszülők erre-arra a világban, így segítség nem nagyon lesz, anyagi szempontok, karrierem) nagyon vártuk a kisfiam születését. A terhességem nem volt nehéz, bár sokat aggódtunk, mivel itt a terhesgondozás elég gyér, hozzám a terhesség negyvenedik hetéig nem is értek, ctg a szülésig nem volt. Mégis, a genetikai ultrahang hiánya zavart legjobban (itt nincs, mivel az abortusz minden esetben illegális), emiatt haza kellett utaznom kétszer is, mivel az epilepsziagyógyszerem miatt nagyobb volt a kockázat fejlődési rendellenességekre folsav mellett is. Saját orvos vagy saját szülésznő nincs, csak ha az ember privát kórházban szül, de itt az valami horribilis összegekbe kerül, és nem éreztünk szükségesnek pont a baba érkezése előtt egy ekkora kiadást. Végül eljött a kiírt időpont, meg aztán teltek a napok, végül július 15-re, párom szülinapjára írtak ki szülésindításra. Reggel 8-ra mentünk, cuccostul, mindenestül, izgatottan, bár abban nem reménykedtünk, hogy első babaként, indítással még aznap meglesz. Vizsgálat, ctg után az ügyeletes doktor felhelyezte a zselét 9 körül, majd elmondta, hogy egy óra fekvés után felkelhetek, majd mehetek, amerre akarok, aztán öt óra múlva jöjjek vissza a következő adagért, majd ugyanez, aztán majd valami lesz. Az egy óra fekvés alatt elkezdtem fájdogálni, de mondták, hogy kisebb fájdalmak lehetnek, úgyhogy nem gondoltuk, hogy ez már az lesz. Az egy óra vége felé volt egy erősebb fájás, aztán még egy tíz perc múlva. Mondtam az ügyeletes szülésznőnek, aki elnéző mosollyal mondta, hogy még csak most helyezték fel a zselét, ez még biztos nem az, csak nyugodjak meg, menjek csak sétálni. Mondom, jó. Úgy döntöttünk, eszünk egy gofrit a kórházzal szemben, aztán meglátjuk, hogy alakul. Már a kórházból kiérve volt egy erős fájás, akkor már sejtettem, hogy valami van. Volt még két tízperces gofrievés alatt, aztán egyszer csak hárompercesekké váltak. Megrémültünk, szaladtunk vissza a kórházba, már amennyire tudtam. Mondjuk, hogy itt valami van, ctg után jön a doktor, jaj, elindítottunk valamit. 10:45-kor már elfoglaltam az ágyat a szülőszobán. A terhesség vége felé egyre jobban utánaolvastam a magzati póznak, mert minden kisbabaképen a baba háttal kifelé volt „rajzolva”, én pedig éreztem a kaparászó kis kezeket az alhasamban Persze tudtam, hogy a kisfiam poszterior, de ez rajtam kívül nagyon senkit nem érdekelt, majd megfordul, ennyit mondtak. A szülőszobán töltött első félóra után jutottam el arra a szintre, hogy hiába volt a számban a gáz, szívás helyett csak kiabálni tudtam, halkan, elfojtottan, de minden fájásnál, mert a hátamban vajúdtam és rettenetesen fájt. Pihenés nem volt, fájások egybeértek. Labdán ültem, mert terhességem alatt és végig azon volt a legkényelmesebb. Párom végig nyomta a derekam, így az kicsit segített, de a fájdalom annyira erős volt, hogy alig emlékszem valamire, és hetekig rémálmaim voltak a fájdalommal. Én tudtam, hogy nagyon fájni fog, anyukám mesélt róla, de ő mindhármunkat fájdalomcsillapító nélkül szült, így gondoltam, én is megpróbálom. Tudom, hogy minden szülés fáj, de minden ember más, fájdalomküszön és tűrőképesség kérdése is, és én úgy éreztem, hogy nekem nem fog menni. Talán önzőnek hangzik, de minden erőmmel arra kellett koncentráljak, hogy csak azt a fájást éljem túl. Nem tudtam másra figyelni, sem a betanult légzésre, se másra, szerencsére azt tudtam, hogy minden fájással közelebb jutok ahhoz, hogy megszülessen a kisfiam, ez a gondolat sokat segített. A ctg vészes pittyegése viszont egyáltalán nem. Néha felocsúdtam a fájdalomból és lassan elkezdtem észlelni a külvilágot, hogy egyre több ember van a szobában és a párom aggódó tekintettel néz, próbál segíteni az előttem térdelő szülésznőnek a hasamon tartani a ctg-t, mert azt sejtették, hogy rosszul van fenn, ugyanis a baba szívverése minden fájás alatt lelassult, és ez ennyire az elején még nem normális. Végül felfektettek az ágyra, és aki szült már, az tudja, hogy a fájás alatti fekvést/mozdulatlanságot szinte képtelenség kibírni. Három szülésznő és egy tanuló orvos volt bent, majd elmagyarázták, hogy a baba szívverése folyamatosan esik, így vért kell venni a fejéből, hogy ellenőrizzék az oxigénszintjét, mert még csak három centire vagyok kitágulva, és innen még elég hosszú az út a kibújásig. Ettől persze nagyon kétségbeestem, a tanuló orvos nem volt a helyzet magaslatán, a párom később mesélte, hogy háromszor kellett „visszamennie”, mert nem vett le elég vért a baba fejéből. Én ebből szerencsére semmit nem éreztem. Remélem, a baba sem. Közben mivel a fájdalom meg a kétségbeesés együtt úgy éreztem, legyűrnek, epidurálist kértem. Közben megérkezett a véreredmény: van elég oxigén, de éppenhogy. Még jobban kétségbeestem. Ezzel egy időben megérkezett az epidurális doki, akire azóta is a megmentőmként gondolok. Beadták fájás közben, alig éreztem. Még pár fájást éreztem, végül elmúltak. Alig volt időm értékelni ezt a csodás érzést, amikor egy öltönyös, idősödő férfi lépett be, ránézett az eredményekre, majd kijelentette: sürgősségi császár, mert a baba distresszben van. Még jobban kétségbeestünk, ekkor már sírtam, a fájdalom elmúltával elkezdtem megérteni, hogy mi is történik. Hamarosan beadták a morfiumot meg a spinálist, így az aggodalmam elmúlt. A páromé persze nem. A császármetszés nagyon érdekes érzés volt, ahogy vágnak, tépnek, szaggatnak, de azt értékeltem, hogy nem érzek semmit, csak kellemes bizsergést. Végül kiemelték a kisfiamat, felsírt, megvizsgálták, minden rendben van. Hatalmas kő esett le a szívemről. Kiderült, hogy a köldökzsinór volt rátekeredve. Nem a nyakára, hanem a karjára, kezében tartotta és szorongatta, ezzel elzárta a saját oxigénjét, de minden rendben volt a gyors császárnak köszönhetően. Mindenesetre nagyon gyors szülés volt, délután 4-kor született meg Jack 3660 grammal, 50 centivel. Császár után késve indult meg a tejem, a kilencedik napon. Addig pumpa, tápszer, egy hónap után pedig kizárólag szoptatás hat hónapos koráig, mert vissza kellett mennem dolgozni. Összességében elmondhatom, hogy úgy érzem, az egész szülés csak megtörtént velem, hiába próbáltam meg mindent, hamar kicsúszott a talaj a lábam alól, csalódtam magamban, valószínűleg ezért tartott a baby blues időszakom két hónapig, a babával is először az igazi kapcsolatot hathetes korában éreztem. Nagyon sokat sírtam emiatt, úgy éreztem, ennél ő jobbat érdemelne. Sokat olvastam erről,            és világossá vált, hogy az azonnali kötődés, a mindent elsöprő szeretet hiánya nagyon is gyakori az elején, az ember úgy érzi, hogy hirtelen 24/7 bébiszitter lett. Az alvásmegvonás, étvágytalanság, a szoptatással és a császárból való felépüléssel járó fájdalom sem segít. Aztán amikor először rám mosolygott a kisfiam, hirtelen, egyik pillanatról a másikra megértettem, mi az a hatalmas szeretet, amit az ember a gyerekei iránt érez, amiről állandóan hallottam. Detti További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.02.05. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Várandós vizsgálatok régen és most
Tudta, hogy a várandóssági vizsgálatok alapját is képező ultrahang-vizsgálatot valójában a haditechnika ihlette? Vagy, hogy a modern terhességi diagnosztikai módszerek előtt még a magzatra káros röntgent alkalmazták? Honnan indult és hova fejlődött a prenatális diagnosztika? Melyek a legújabb vizsgálati módszerek?
2017.02.03. 08:00
Wellnesscafe.hu
Új endoszkópos ultrahang készülék a Dél-pesti Kórházban
Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzatának jóvoltából egy új, korszerű, csúcstechnológiás, 48 millió Ft értékű endoszkópos ultrahang készüléket helyezett üzembe a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és...
2017.02.02. 01:53
Ittlakunk.hu
Hol hányok, hol falási roham tör rám
17. hét 2016.07.02.-2016.07.08. A nyaralás után felpörögtek az események, csak én éreztem úgy magam a héten, mint aki legalább két lépéssel le van maradva utánuk. Feltorlódott a munka és a házimunka is egyaránt, csak az erőm nem volt meg egyikhez sem. Így érdemben sok eseményről nem tudok beszámolni. Megint előtörtek ezek a rendkívül érdekes hányinger- és rosszulléthullámok (pedig már azt hittem, kinőttük őket), tarkítva a falási rohamokkal, ami leginkább a kávéra és édességre hegyeződött ki. Szerintem hirtelen növésben lehet a gyerek, a pocakom is elég dinamikusan nő, s ezért van szüksége a szervezetemnek a több szénhidrátra, cukorra. A kávéval azért a napi kettőnél megállok, s az sem egész adag minden alkalommal. Gondolkoztam, hogy áttérek a 2in1 instant verziókra, mivel abban kevesebb a koffein, de az meg gyakorlatilag tele van minden más szarral, így szerintem még mindig egészségesebb a rendes, főzött kávé. A rosszullétek teljesen jól köthetők az időjárás alakulásához. Amint jön az eső vagy hidegfront, nagyjából semmire nem vagyok képes. A terhesség előtt kimondottan migrén tört rám ilyenkor, most  csak  a „mozdulni is képtelen vagyok” és „aludnom kell” érzés keveredik a „lehet, hogy hányni fogok” mantrával. Az első két alkalom után már rájöttem, hogy ilyenkor azonnal vízszintbe kell vágnom magam, különben rettenetesen elharapódzik az érzés és tényleg róka a vége. Ezzel szemben a jó időben kivirulok, viszont elkezd dagadni a kezem-lábam. Nem tudom eldönteni, melyik a jobb vagy rosszabb. Szerencse, hogy ilyenkor legalább lenge öltözéket és papucsot húzhatok, mert ha ez így marad, nem tudom, hogy fogom télen felapplikálni a csizmát vagy bakancsot a lábamra. A baba mozgását egyelőre rajtam kívül senki nem érzi, főleg, hogy még nekem is nagyon türelmesnek kell lennem hozzá. Nagyon bizarr, érdekes érzés, hogy belül érzem a mozgását, de a kezemmel kívül nem mindig. Ugyanakkor tökre megnyugtató is, hogy adja a kis jeleket. Azóta nem is izgat annyira az ultrahang, így is tudom, hogy itt van és minden rendben van! absz További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.02.01. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Fejbe rúgtam a doktornőt a méhszájvizsgálat alatt
Előzmények: 2011 októberében a bal petefészkemben egy 4X5 centis ciszta volt. 2012 januárjában megoperáltak: ekkor már 6X7 centis volt a ciszta, ún. csokiciszta, a diagnózis szövettan nélkül is kimondható volt – endometriózis. A hasfalamban, a méhemben, a jobb petefészkemben nem voltak elváltozások, csak a bal petefészkemben volt ez az emberes méretű ciszta. Műtét után fél évig injekciókat kaptam, majd 2 évig gyógyszert szedtem: ezek kiütötték a peteérést, mesterséges klimaxot előidézve, így nem vált le minden hónapban a méhnyálkahártya, azaz ha bárhol máshol voltak ilyen elkóborolt nyálkahártya darabok (endometrikus szövetkék), nem gyulladtak be hónapról-hónapra, nem fejlődhettek ki csokiciszták. 2014 nyarán eldöntöttük a párommal, hogy babát szeretnénk, így november elején befejeztem a gyógyszer szedését. Hagytam időt magunknak, illetve a szervezetemnek, hogy helyreálljon, visszatérjen és rendeződjön a ciklusom. 2015 augusztusában mentünk először orvoshoz: látszólag nem volt semmi gond, minden lelet negatív lett (volt nekem cukorterhelés, teljes hormonpanel, ultrahangos vizsgálatok, illetve a páromnak spermavizsgálat). Az orvos azt javasolta októberben, hogy az előzményeim miatt ne csak sima petevezeték-átjárhatósági vizsgálatot csináljunk, hanem legyen egy laparoszkópos kisműtét, ami során megcsinálja az átjárhatósági vizsgálatot, csinál egy méh-tükrözést, illetve ha van valami baj, azt megpróbálja orvosolni (ekkor azt mondta, hogy szerinte kizárt, hogy az endometriózis visszatérjen ilyen alapos kikezelés után). Beleegyeztem a műtétbe, november elején túl is estem rajta: a diagnózis lehangoló volt, kiderült, hogy mindenem tele volt endometrikus szövetkékkel, így gyakorlatilag – bár amennyit csak tudott, eltávolított az orvos a műtét során – csak mesterséges úton lehet babánk. Amikor mentem a varratszedésre, az orvos vázolta a lehetőségeinket, „menetrendet” is adott a gyógyszeres kezeléshez, hogy mikor kell ilyen-olyan gyógyszer bevenni, injekciózni, ultrahang, stb.. Azt mondta, hogy azonnal kezdjük, műtét után van a legnagyobb esélyem a teherbeesésre. Mivel megbeszéltük a műtét után a párommal, hogy egyelőre nem lépünk a mesterséges útra, hanem várunk még, így mondtam az orvosnak, hogy köszönöm, de nem kezdenék bele. Konkrétan hülyének nézett (szerintem nem látott még ilyen nőt, aki először jön, hogy gyereket akar, aztán meg visszakozik…), de megnyugtattam, hogy „Doktor úr, ne izguljon, jövő ilyenkor így vagy úgy, de eggyel többen leszünk!”. Nem volt egyszerű ettől függetlenül feldolgozni a tényt, ahogy az arcomba kaptam a megállapítást, hogy ne nagyon reménykedjek abban, hogy teherbe tudok esni. Volt egy-két mélypontom, de valami mindig átlendített ezeken – nem tudom, hogy mi vagy miért, de én rendületlenül hittem abban, hogy 2016-ban babánk lesz. Márciusban pedig megtörtént a csoda: egyszercsak azt éreztem, hogy valami nagyon nagy változás jön, valami nagyon más. 28-án, húsvét hétfőn délután pedig pozitív lett a teszt, április 4-én pedig ott volt az ultrahangon az egyértelmű oka a változásnak: az orvosom őszinte döbbenetére 5 hetes terhes voltam. Csak annyit mondott: „Gratulálok, magával megtörtént a csoda!”. A teherbeesésem családi legendája: az egyik kollégám, aki tudta, hogy szeretnénk babát, még januárban kérdezte, hogy mikor hozzon gyöngyös tojást. Merthogy szerinte a gyöngytyúk tojása fickósít, ha ő akar valamit az asszonytól, gyorsan megeszik egy 10 gyöngytojásos rántottát… Akkor mondtam neki, hogy majd máskor, most odavan Zoli sítáborban, majd-majd-majd (nem vettem túl komolyan…). Február végén beállított az irodába az aprócska tojásokkal, hazahoztam, mondtam a páromnak, hogy tessék, ezt úgy edd meg, hogy fickós leszel tőle. Pár nap múlva, március elején megette… Én nem mondom, hogy ok-okozati összefüggés van és a gyöngyös tojás miatt lettem terhes, de azért mókás, hogy a fogantatás ideje nagyjából egybeesik azzal a nappal, amikor a párom megette azt a 10 tojásos rántottát… A terhességem eseménytelenül telt, bár végig táppénzen voltam, mert az előzmények miatt veszélyeztetett terhesnek minősültem. Az orvos azt mondta, hogy mivel nálam ez a teljesen természetesen, ágyban-párnák közt létrejött terhesség a csoda kategóriája, így szánjam rá a 9 hónapot és nagyon vigyázzak magamra, pihenjek végig. Igaza volt, nagyon jót tett, hogy nyugodtan, pihenéssel telt el ez a legfontosabb, legszebb 9 hónap. Szülés: November 29-re voltam kiírva, de a baba nem akart jönni. Bíztam benne nagyon, hogy az adott napon megszületik, mert a pocakomban mindent „időben” csinált (első rúgás, befordulás), így azt gondoltam, hogy a nagy napot is kivárja a mi kislányunk és kibújik. Előjelek voltak, 28-án már brutális 8-10 perces jósló fájásokkal hívtam a szülésznőmet, hogy mi legyen, menjünk vagy maradjunk. Az ő tanácsára maradtunk, lezuhanyoztam meleg vízzel és a fájások megszűntek. Mivel itt, Békéscsabán az a protokoll, hogy a terminus napján be kell feküdni, így nem volt mit tenni, nov. 29-én reggel bevonultam a kórházba. Gyors vizsgálaton kiderült, hogy szűk 1 ujjnyi a méhszáj, tehát maradok, de nem szülök. Nem tagadom, sírtam, mint a zálogos szamár, kiborultam, mondtam a páromnak, hogy én ezt nem bírom ki, nem akarok kórházban lenni, illetve de, akarok, csak szülni is akarok, nem pedig hemperegni egy kifeküdt ágyon és várni. Mert ezt otthon is tudnám csinálni, és ha ennyire sehogy sem állunk, akkor miért ejtenek túszul? A választott doktornőm és a szülésznőm is nyugtatgattak, hogy ki lehet ezt bírni, meg fog indulni a szülés, ne sírjak. De ha nem indul be, akkor egy hetet várunk és Mikulás-babánk lesz, mert dec. 5-én megindítják. Még aznap délután távozott a nyákdugó, boldogan rohantam az ügyeletes orvoshoz, de az pikírt arccal közölte, hogy mivel nagyon mosolygok, biztosan nem fogok szülni. Eseménytelenül eltelt két nap (se jóslók, se további tágulás), majd dec. 2-án délelőtt megvizsgált a doktornő és boldogan közölte, hogy majdnem 2 ujjnyi a méhszáj, kicsit megfeszegeti. Lazán fejbe rúgtam a „kis feszegetés” közben. Különösebben nem haragudott meg, de azt mondta, hogy inkább ordítsak, mint rúgjak. Délután lementünk a párommal a kórház köré sétálni, amikor egyszercsak megállt mellettünk egy autó és kiintegetett belőle egy Mikulás. Olyan döbbent csodálattal álltunk, mint a gyerekek. Mondtam is, hogy na, ez a gyerek az elmúlt 1 hétben most már tényleg mindent látott bentről (Bikini koncert, első adventi gyertyagyújtás, első havazás), ideje kijönnie. Már úgy mentünk vissza az osztályra, hogy egyre erősebb, de rendszertelen fájásaim voltak. A párom hazament, ekkor volt fél 5. Letusoltam jó meleg vízzel, átöltöztem és elindultam a vacsorámért. A folyosón összefutottam a doktornővel, aki láthatott rajtam valamit, mert egyből azt kérdezte, hogy rendeződnek a fájások? Mondtam, hogy lehet, eddig nem mértem, de a meleg víztől sem múltak el. Akkor sétáljunk le a szülőszobára egy vizsgálatra. Méhszáj 3 ujjnyi, hurrá, szülünk, hívjam az apukát, ő hívja a szülésznőt. Fél 6 volt ekkor. Villámgyorsan beért a párom is és a szülésznő is, lecuccoltunk a nőgyógyászatról (a túlhordásos terheseket ott tárolják) a szülészetre, elfoglaltam a szobámat. Megkaptam a beöntést, fájdogáltam kicsit a szobámban, mialatt a párom és a szülésznő mellettem beszélgettek a csok-ról meg nézték a tévét. Itt még nem volt vészes a helyzet, néha én is bekapcsolódtam a beszélgetésbe, nevetgéltem is. Jött a doktornő, látta, hogy alakulnak a fájások, mint kiderült, a szülésznőm mérte is, 3 percesek voltak. Fél 7-kor visszavonultunk testületileg a szülőszobára, doktornő kicsit babrált a méhszájjal (ordítottam, nem rúgtam), burkot repesztett és innentől kezdve nálam megszűnt a világ. Három emlékképem van a szülésről: az első, hogy állok a nyitott ablakban az egy szál kórházi hálóingben, szívom be a -7 fokos levegőt, mert azt érzem, hogy megfulladok, miközben a többiek menekülnek a szobából, mert fáznak. A második, hogy a szülésznő és a párom felváltva zuhanyozzák a hasamat és a derekamat. A harmadik, hogy azt mondja a doktornő, hogy gyerünk, úgy nyomjak, ahogy a csövön kifér, mert a baba most olyan helyen állt meg, hogy nem jó neki, a következő nyomásra meg kell szülni. És jön a fájás, nyomok egy nagyot és kint is van a baba. December 3., 0 óra 17 perc. Ekkor kitisztul a tudatom, újra felfogok mindent. Burokrepesztéstől számítva 6 óra telt el. A párom elvágja a köldökzsinórt, rám teszik az icipici, de annál gyönyörűbb kislányomat és egy teljesen új világ köszönt ránk. A kicsit gyorsan megfürdették, becsomagolták és odaadták az apukájának. Eközben kijött a méhlepény, majd engem elkezdtek összerakni. Kaptam belülre is egy-két öltést, de nem éreztem semmit. Ha jól emlékszem, varrás előtt kaptam fájdalomcsillapító injekciót, de nem vagyok benne biztos. A párom azt mondja, hogy a gátmetszés előtt biztosan kaptam injekciókat, lehet, hogy azok hatottak. Hajnal 1-re minden kész volt és onnantól kezdve fél 3-ig gyönyörködtünk a félhomályban a kislányunkban. Utána felállítottak, visszasétáltam a szobámba, a szülésznő segített zuhanyozni, felöltözni, lefeküdni. A párom hazament, én pedig pihenhettem volna, de semmi más nem járt a fejemben, csak az, hogy egy éve, pontosan egy éve, amikor kimondták, hogy lehet, hogy nekem nem lesz babám, én azt mondtam az orvosnak, hogy egy év múlva többen leszünk. Önbeteljesítő jóslat? Vagy inkább csoda? Mert csodák márpedig vannak. Tényleg. O. További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.01.29. 11:45
Bezzeganya.postr.hu
A szülőszobában döbbent meg igazán a házaspár: ezt nem mutatta az ultrahang
Ritka dolognak lehettek tanúi azok, akik ott voltak.
2017.01.26. 13:35
Femina.hu
A harkányi gyógyvíz segített teherbe esni
Előzmények itt >>> Szóval, közben már megint ősz lett, de a szuper nyárnak köszönhetően kipihenve, testileg, és lelkileg megerősödve álltam a következő lombik elébe. El is kezdődött a megszokott folyamat: fogamzásgátló, stimulálás. Ez esetben egy kicsivel emelt a doki az adagomon, hogy jobb petesejtszámot érjünk el, mint tavasszal - volt nagy meglepetés, mikor végül 15(!) darabot sikerült produkálni, amiből 12 meg is termékenyült. Az orvossal megbeszélve végül 2 kis sejtecske került vissza hozzám, és jöhetett megint a várakozás. Telt-múlt az idő, igyekeztem nem analizálni magam, és figyelni minden kis jelre, vagy annak vélt dologra. Az, hogy egyik nap az utcán sétálva a hentestől kiáradó sült hús illat úgy tolult az orromba, és minden zsigerembe, és szívott be a henteshez, hogy szinte magam előtt láttam a színes illatcsíkot, pont úgy, mikor a Tom és Jerryben az egér megérzi a sajtszagot, és golyózni kezd a szeme - na, hát ilyen mindenkivel megesik, ez nem lehet tünet, ugye? Miután rendeltem majdnem fél kiló mindenféle húst, és megettem egy ültő helyemben - azon mondjuk már elgondolkodtam egy  picit, hogy ez mennyire jellemző amúgy rám (semennyire). A beültetéstől számított két hét múlva elérkezett a vérvétel ideje. Amikor a nővérke belém szúrt a tűt, éreztem, hogy valahogyan egészen más érzés, mint amilyen a vérvétel szokott lenni. Általában a vérvétel nekem nem fáj, oda se szoktam nézni, se bagózni, amikor belém szúrnak egy tűt - most viszont szinte éreztem, ahogy a tű hideg, éles fém hegye recsegve beleszúródik a bőrömbe, áthatol rajta és a vénámba ér. Mi ez az egész, mi van velem? Hazamentünk a férjemmel, majd hívnak.  Már otthon voltunk, amikor hívott a doki. Olyan kis érzelemmentes hangja van (nem tudom, hogy direkt ez a szabály náluk? Vagy hogy lehet érzelemmentesnek maradni ilyen helyzetben?), emlékszem, ahogyan mondta: „Na, hát megvannak az eredmények...” Férjem a kanapén ül, néz rám, én állok a szoba közepén, kimerevedik a pillanat, bennem meghűl a vér, idő megáll - „..és jó hírrel szolgálhatok, a hsg szintje blablbalbalblablalblalblal” Azt hittem, elájulok, csak mutattam a férjemnek, az OK jelet a kezemmel, és vigyorogtam, mint a vadalma, közben pedig hüledeztem a dokinak a telefonba, hogy ez milyen jó hír.... Menjek vissza két hét múlva, megnézzük ultrahangon, hogy jó helyen van-e a baba, és hogy minden rendben van-e. Boldogság! - de! Türelem. Jártunk mi már így, várjuk ki a végét. Majd, majd. Két hét múlva a férj megint éppen külföldön volt, egyedül kellett mennem. Halálra váltan mentem el a kocsival a klinikára, mint egy gép. Szerintem olyan fehér voltam, mint egy A4-es papírlap. Sosem voltam még egyedül a meddőségin, sosem voltam még egyedül ennél a dokinál. És most egyedül kell megtudnom, hogy mi a helyzet? Mindegy, mindegy, ezen túl kell esni. Várakozás, bemenni, vetkőzni, ágyra fel, lábakat fel, várakozás. Jön a doki, jön az ultrahang. Egy baba! Egy kis bab formácska, jó helyen, kis pulzálással, „Nézze csak!” - fordítja felém a doki a monitort, én meg nézem-nézem, és hiszem is, meg nem is. Tényleg pulzál, doktor úr? Tényleg minden rendben van? Tényleg tényleg tényleg? A doki csak mosolygott rajtam, gratulált, és gratulált a nővérke is. Két hét múlva újabb ultrahang, és ha minden rendben, akkor onnantól terhesgondozás. Az örömtől megrészegülve, reszkető lábakkal igyekeztem az autóig, ahol hívtam a férjemet (aki már kinézte a repjegyet aznapra, arra az esetre, ha valami gond van), apukámat, barátnőmet. Mindenki annyira, de annyira örült velem együtt! Hihetetlenül jó érzés volt. Szóval ez az én történetem. Azóta túl vagyunk a 13. héten, túl vagyunk a genetikai vizsgálaton - minden rendben van. Még mindig alig hiszem el, ami velünk történt. Ez egy csoda! Nagyon sok tanulságot le lehet vonni a történetemből, mindenki le tudja vonni a magáét. Persze minden meddőségi történet más és más, mások az okok, a környezet, a sikerhez vezető út. Én biztos vagyok abban, hogy nálunk a harkányi kezelés és a pszichológus segítsége kellett ahhoz, hogy megfoganjon a baba. Senkinek nem tanácsolnám, hogy hagyja abba a lombik-kezelést, de biztos vagyok benne, hogy ez a két kiegészítő kezelés rengeteget segít. A harkányi kórházat már vissza is hívtam, és elújságoltam a doktor úrnak a jó hírt - nagyon boldog volt ő is, és a nővérkék is. Remélem, hogy a történetemmel talán egy picit segítek azokon a nőkön, akik hasonló szituációban, élethelyzetben vannak. Nem szabad feladni, nekünk 3,5 év után sikerült, úgy, hogy minden egyes orvos azt mondta, hogy mindketten egészségesek vagyunk - és mégis ennyi ideig tartott. Kívánok mindenkinek sok erőt, pozitív energiát, és támogató családot, barátokat ehhez az embert próbáló úthoz! Valamint nekik és mindenki másnak kívánok még Boldog Új Évet, egészséget, szeretetet és sok szerelmet. Perdita További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.01.26. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Várandós vizsgálatok régen és most
Tudtad, hogy a várandóssági vizsgálatok alapját is képező ultrahang-vizsgálatot valójában a haditechnika ihlette? Vagy, hogy a modern terhességi diagnosztikai módszerek előtt még a magzatra káros röntgent alkalmazták? Honnan indult és hova fejlődött a prenatális diagnosztika? Melyek a legújabb vizsgálati módszerek? Ultrahang kontra terhesség Az ultrahang története egészen a 18. század végéig nyúlik vissza: ekkor figyelték […]
2017.01.22. 09:37
Babafalva.hu
Már babamozit is kérhetsz a szakrendelőben
2017. januárjától két új szolgáltatással bővült a szakrendelő: elektroneurográfiás (ENG) és elektromiográfiás (EMG)-, valamint 3D/4D terhességi ultrahang (babamozi) vizsgálatot is végeznek.A...
2017.01.20. 11:00
Ittlakunk.hu
Haditechnika, ultrahang, genetika
Tudtad, hogy a várandóssági vizsgálatok alapját is képező ultrahang-vizsgálatot valójában a haditechnika ihlette? Vagy hogy a modern terhességi diagnosztikai módszerek előtt még a magzatra káros röntgent alkalmazták? Honnan indult és hova fejlődött a prenatális diagnosztika? Melyek a legújabb vizsgálati módszerek?
2017.01.20. 08:03
Anna.hu
A fürdőkúrától reméltem, hogy teherbe esek
Előzmények itt >>> Amíg az eredményre várunk, elmondanám, hogy természetesen más vonalakon is elindultam, melyiken korábban, melyiken későbben. Az egyik tünet, ami nem hagyott már hónapok óta nyugodni, és attól tartottam, hogy ennek köze lehet a meddőséghez, az a botrányosan kevés menstruációs vérzésem volt. A havimat letudtam néhány tisztasági betéttel, és kb. 3-4-5 nappal. A vetélésem előtt soha nem volt ilyen, ezért arra gyanakodtam, hogy a műtét tett bennem kárt, vagy valami olyat, aminek ez a következménye. Azonban bárhogyan is kérdezgettem az orvosaimat, bújtam a netet, senki nem mondott rá semmit. Az orvosok azt mondták, hogy amíg rendszeresen megjön, addig aggodalomra nincs ok. Megjön persze, de hát épphogycsak. Az ultrahangnál mindig megvizsgálta a doki a nyálkahártya-vastagságot, és azt mondta, hogy minden rendben van. Mégis, minden egyes alkalommal, amikor megjött, akkor azt mondtam, hogy ez így biztosan nem normális, amit én produkálok. Valaki azt a tippet adta, hogy menjek el endo dokihoz, mert ez az endometriózis jele is lehet. Kaptam is egy szuper tippet itt Anditól (köszi Andi! :), és fel is hívtam a kedves endo-specialista doktornőt, aki azt kérte, hogy ősszel hívjam vissza, a lombik után, és akkor megejtjük a vizsgálatot, és ha szükséges, a beavatkozást. Így hát egy egészen rendes kis tervvel álltam a nyár, és az ősz elébe: háromhetes gyógyfürdőkúra, ősszel lombik, és ha nem sikerül, endo doki és laparoszkópia. Addig is pedig lazítás a férjemmel, nyaralás, buli, sport, utazás. Megkaptam a visszajelzést, mehetek a háromhetes kúrára - itt jegyzem meg, hogy egyáltalán nem volt könnyű elszakadni a munkahelyemről három hétre, és biztos vagyok benne, hogy ezt nem mindenki tudja megtenni. Nekem sem volt egyszerű megszervezni, de arra gondoltam közben, hogy ha most három hetet nem tudok meg-, és leszervezni, akkor mi lesz velem, ha babát várok/szülök/kisgyerekünk lesz? Szerencsére nagyon jó munkatársam van, aki bevállalta, hogy arra a három hétre viszi a munkám oroszlánrészét, a másik részét pedig én tudom intézni a kórházból, laptopról. Szervezés - pipa. A nyarunk valóban nagyon jól telt! Annyi időt töltöttünk a Balatonnál a régi, lepukkant kis családi nyaralóban, amennyi tudtunk, fesztiválokra jártunk, túrázni, biciklizni, grilleztünk, olimpiát és meccset néztünk - isteni volt, tényleg.  Közben természetesen a háromhetes kúra is lezajlott. El kell mondanom, hogy én ilyen kórházzal, kórházi személyzettel, orvosokkal még életemben nem találkoztam. Hihetetlenül pozitív élmény volt. Minden egyes nővérke, masszőr, dietetikus, orvos, takarítónő, mindenki annyira pozitív, kedves, és segítőkész, hogy egyik ámulatból a másikba estem a három hét alatt. Már a kúra előtt sejtettem, hogy egy ilyen gyógykezelés sokkal emberibb lesz, mint mondjuk egy lombik, de a valóság minden reményt felülmúlt. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de amikor az ember teljesen összetörve, aprócska, elesett, többszörösen csalódott, elkeseredett lényként odabotorkál, akkor egy jó szó, egy kedves mosoly is rengeteget segít. Nekem ez a három hét hihetetlenül jót tett, mint testileg, mind lelkileg. Egyik hétvégén a férjem is meglátogatott, kirándultunk, jókat ettünk, szuper volt. A háromhetes kúra elején, és a végén volt egy-egy nőgyógyászati vizsgálat, aminek a során a saját szememmel győződhettem meg róla, hogy az - egyébként sem rossz - leleteim a három hét alatt még jobbak lettek - ezt az ultrahang és a számok egyaránt bizonyították. A doki tudott róla, hogy lombikra készülünk ősszel, nem is akart belenyúlni a programba, de azt mondta, hogy igyekezzünk, talán  még előtte hátha összejön természetesen. (Spoiler: nem  jött). Ami a kúra egyik plusz hozománya volt, az a tündéri, lelkiismeretes, és nagyon emberi ottani nőgyógyász tanácsára elkezdett pszichológiai kezelés. Ő volt az, aki a felvételemkor, a jó egy órás beszélgetés alatt, amikor végignézte a papírjaimat (Maga teljesen egészséges! – Na, csak nem mondja, doktor úr?), akkor azt mondta, hogy nem is érti, hogy miért nem ajánlotta nekem idáig egyik orvos sem, hogy menjek el pszichológushoz. Itt viszont a kórházban van pszichológus, menjek el hozzá pár alkalommal, beszélgessünk kicsit. Először tiltakoztam (nem akarok már megint erről beszélgetni, az elmúlt három évben mást se csinálok, csak ez a téma), de aztán olyan kedvesen győzködött, hogy beadtam a derekam. A beszélgetések tényleg jól sikerültek a szakemberrel, olyannyira, hogy a harmadik hét végén én kértem tőle tanácsot, hogy kihez járhatnék tovább a fővárosba visszatérve. Kaptam is tippeket, és az egyik, a számomra legszimpatikusabbnak tűnő pszichológusnőhöz elkezdtem járni nyár végén. Elkezdtük kibogozni a szálakat, és dolgozni magamon. A kezdeti tétovázásom hamar átfordult, minden beszélgetés után jó érzéssel jöttem el a kezelésről. (Folyt. köv.) Perdita További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.01.17. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Ezeket a vizsgálatokat végeztesd el várandósság idején
Sokan már áldott állapotban köszönthették az újévet az évvégi intim pillanatoknak köszönhetően, és szeptemberben új taggal bővül a család. A várandósság gondozásának legfőbb tényezője a magzat fejlődésének ellenőrzése, amiben az ultrahang játszza a főszerepet. Összegyűjtöttük, hogy a várandósság különböző szakaszaiban, mely ultrahang és fontos egyéb vizsgálatokat javasolt elvégeztetni.
2017.01.13. 08:00
Eletforma.hu
Így lehet tökéletes a 4D ultrahang élmény!
A babamozi a várandósság minden szakaszában más-más élményt nyújt. Korábbi vizsgálat esetén többet láthatod mozogni, míg később egy igazi kisbaba képe rajzolódik ki előtted. Minden 4D ultrahang során sor kerül a magzat és a méhlepény vizsgálatra is. Emellett készülnek képek és természetesen videó is. Aki szeretné, a várandósság alatt akár többször is elmehet babamozizni, hiszen […]
2017.01.11. 16:30
Babafalva.hu
Így lehet tökéletes a 4D ultrahang élmény!
A babamozi a várandósság minden szakaszában más-más élményt nyújt. Korábbi vizsgálat esetén többet láthatod mozogni, míg később egy igazi kisbaba képe rajzolódik ki előtted. Minden 4D ultrahang során sor kerül a magzat és a méhlepény vizsgálatra is. Emellett készülnek képek és természetesen videó is. Aki szeretné, a várandósság alatt akár többször is elmehet babamozizni, hiszen […]
2017.01.11. 16:30
Babafalva.hu
Nem áruljuk el senkinek a baba nemét
14. hét Túl vagyunk a genetikán VÉGRE! A hétből gyakorlatilag ez az egyetlen, amire igazán jól emlékszem. Nem kicsi félelem volt bennem, de úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben. 7,3 cm az ülőmagassága, és nagyon rendesen viselkedett, végigvárta, hogy a doki mindent megnézzen, ami szükséges. A nyaki redő kevesebb, mint 2 mm, látszott az orra és egy csomó icipici csontja is. A vizsgálat kb. 10-15 percig tartott, kaptunk róla videófelvételt és fotókat is. A labort előtte vették le, s pár órával később mehettünk is vissza az eredményért. Többek között emiatt vállaltuk, hogy 250 kilométert utazunk a fővárosba a vizsgálatra, mert azonnali eredményt fogunk kapni, nem kell még egy hétig izgulni rajta. A labor és az ultrahang együttes értékelése alapján egészséges, a doki egy laza tippet is adott a nemét illetően, de mondta, hogy azért ez még nem tuti, mert ha így nézi, lány, ha úgy, fiú, de inkább egyik, mint másik. Ezzel kapcsolatban egyébként már az elején úgy döntöttünk, hogy szeretnénk ezt az infót megtartani magunknak egy kis titoknak, többek között azért, hogy senki ne kotyogjon bele a névválasztásba, illetve ne árasszanak el kizárólag rózsaszín vagy kék cuccokkal. Nagyobbik húgom ballagási ajándékként azt (is) kapta, hogy elkísérhetett a vizsgálatra, illetve fejvesztés terhe mellett megeskettük, hogy senkinek egy szót se a neméről. Látszott rajta, hogy milyen büszke, hogy tudhatja, s biztos voltam benne, hogy megtartja a titkot! Csütörtökön végigjártam az eredményekkel a doktornőt, védőnőt. Megbeszéltük, hogy innentől kezdve végigkíséri a terhességet, illetve szülhetek is nála, ami nekem nagy megnyugvás. A terminuson azonban kicsit izgulok, mert dec. 19-re számolták, így karácsonykor elég zűrzavarban lehetünk majd. Nem is tudom, mi lenne a jobb, ha 10 nappal előbb, vagy inkább Szenteste után születne. Viccelődtünk is, hogy milyen mókás lenne, ha 24-én születne, s grátisz Ádám vagy Éva lenne a neve. Mostanában elég sok magnéziumot szedek, főként ha sokat vagyok talpon, egyrészt hamar fáradok, másrészt érzem, hogy húzódik a hasam. Még mindig nem fájdalmas, nem görcsöl, de elég furcsa érzés. A védőnőnél a szokásos szűrésen nitrit volt kimutatható, amire kaptam antibiotikumot, bár alapvetően semmiféle panaszom nem volt. Sokat gondolkoztam, hogy bevegyem-e, de aztán előtört belőlem az aggódó anya, és inkább megittam a cuccot, mint hogy a babának baja legyen. A gyógyszer után negatív lett a kontroll, viszont mint minden antibiotikum kezelés után gyakorlatilag mindenhol viszketni kezdtem, úgyhogy most meg használhatom a gombaölő krémet, remélem, hogy ennél nem lesz nagyobb baj. Beszéltünk a nyaralásról is, a doktornő szerint mindent lehet, amitől jól érzem magam, nyugodtan napozhatok vagy fürödhetek is, ha jól esik (azért megjegyezném, nem medence, hanem tengervíz). Két hét múlva megyünk, már nagyon várom! Az előző védőnői látogatás óta +2 kilót híztam, így most már 47 kg vagyok, a hasam körfogata pedig 81 cm. Valamelyik nap, mikor férjem megjegyezte, hogy micsoda pocakot eresztettem, akkor kibukott az első „akkor most kövér vagyok” kérdés is, de végül jót nevettünk rajta. absz További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.01.11. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Csak akkor látnak el rendesen, ha előre fizetsz a dokinak?
Nagy volt a dilemma, amikor szinte az első éles próbálkozás után – nem várt hirtelenséggel - teherbe estem. Sose jártam magán nőgyógyásznál. Habár nem okozott volna anyagilag gondot, én még abban a világban nőttem fel, ahol, ha az embernek egészségügyi problémája volt, akkor elment a kijelölt háziorvoshoz, szakrendelésre. Ezért mindig a lakóhelyem szerinti SZTK nőgyógyászához jártam – megjegyzem, ez igen ritkán történt, mert szerencsére „egyszerű eset” vagyok nőgyógyászati szempontból. A teherbeesésem előtt 1-2 hónappal ráadásul új helyre költöztünk, ahol teljesen új nőgyógyászok rendeléseit látogathattam. Egyiküket sem ismertem, csakúgy, mint egy esetlegesen frissiben választott magánorvost sem… Mivel mindkét lehetőség zsákbamacska volt, maradtam az ingyenorvosnál. Végül nem sült el rosszul, de ez jórészt köszönhető annak, hogy a terhességem többé-kevésbé problémamentes volt, mivel menetközben azért érezhető volt, hogy nem kapok elegendő figyelmet. Például lemaradtam az integrált teszt elejéről (a 12. heti vérvétel+ ultrahang kombóról)…. olvastam én rengeteget a témáról, de meg voltam győződve arról, hogy a dokim majd szólni fog (ahogyan ezt korábban – kb. 5 hetes terhesen már jártam hozzá gondozásra – ígérte is), ha aktuális lesz, mivel, megbeszéltük, hogy a komolyabb szűrővizsgálatokat nem kizárólag SZTK alapon tervezem. (Mert ugye a TB finanszírozott 12-es ultrahang az nem ugyanaz mint a fizetős kombinált teszt…) Hát nem szólt, mint ahogy az életkoromból (37) adódóan kötelező genetikai tanácsadásra is csak azért küldött el, mert kifejezetten rákérdeztem („Jaaaa, hogy maga 37 éves???”) Többször is borítékkal állítottam be a rendelésre (mert igazából nem spórolni akartam ezen az egészen, de egyrészt nem vagyok az „előrefizetés híve”, másrészt szívesen honorálom, ha jól bánnak velem, akár fizetős, akár TB-s szolgáltatásról van szó…), de mindig történt valami olyan esemény, ami miatt egyszerűen nem bírtam odaadni neki. Végül egy fillért nem fizettem, az ugyanis végleg betette a kaput, hogy a 32. heti ultrahang időszakában , amikor – előzetes megbeszélésünk szerint - beutalóért mentem volna hozzá, 3 hétre szabadságra ment… Így kénytelen voltam új, idegen orvos manuális vizsgálatára „beugrani” és beutalót kérni – bár örültem is, hogy végre valaki megvizsgál „úgy is”.  Ő el is küldött nemcsak ultrahangra, hanem ctg-re, laborra is. Mire pedig a leletekkel időpontot kaptam a saját orvosomhoz, addigra (pont aznap reggel) egy hidegfront hatásnak köszönhetően elfolyt a magzatvizem – így terhesgondozás helyett a szülészeten jelentem meg. Mivel ekkor (37/5) még mindig farfekvéses volt a babám, megcsászároztak.  A szülészorvossal nagy szerencsém volt, bár ahogy hallottam, ebben a budai kórházban – jelenleg legalábbis – egy nagyon jó szülészgárda tevékenykedik. (A babám amúgy tökéletes állapotban született meg, és azóta is minden rendben van vele.) Megjegyzem, fizettem is a dokinak (számomra természetes módon utólag, varratszedésnél), úgy gondolom egy igen szép összeget ahhoz képest, hogy ő „csak” szimplán ügyeletes orvosként látott el. Szülés után az egyik kétágyas szobába helyeztek el, ahol császáros „tömeg” hiányában végig egyedül voltam. Persze első gyerekes anyukaként jobban örültem volna egy tapasztalt szobatársnak… A négy napos kórházi tartózkodásom alatt úgy éreztem, hogy a szükséges minimális alkalommal nyitják rám az ajtót. Ez egyfelől nagyon jó volt, mert nagyon nagy nyugalomban lehettünk együtt a kislányommal. Másfelől viszont hiányzott a válasz sok-sok kérdésemre. Én még életemben nem pelenkáztam be babát, a családi körben és az ismerősök között sem találkoztam újszülöttel, így tényleg nulla tapasztalattal csöppentem bele az egészbe, és őszintén szólva nagyon magamra hagyva éreztem magam. Azt gondoltam, valami minimális „ilyen pózokban lehet szoptatni”, „így kell kezelni a baba köldökét”, „így kell pelenkázni” stb. tartalmú alapozás azért belefér a szülés utáni napokban, de semmi ilyesmi történt. De még csak egy kérdés se, hogy „anyuka tudja, ezt és ezt hogyan kell csinálni?”. Kvázi minden aktuális kérdésemmel nekem kellett a friss vágásommal elcsoszognom a csecsemősökhöz, ahol többnyire igyekeztek háromszavas válaszokkal elintézni. (Természetesen azért volt egy-két kivétel – a benn töltött négy nap alatt jó pár műszakkal találkoztam -, akik úgy álltak hozzám, ahogyan azt én ideálisnak tartom!) Korábban olvastam egy cikket arról, hogy egy anyuka a kórházban Youtube-on nézte meg, hogyan kell/lehet szoptatni… Akkor még röhögtem rajta, de aztán rájöttem, hogy nekem is kb. ez a lehetőségem van, ha magamtól nem megy… Márpedig nem nagyon ment, főként a váratlan császárnak köszönhetően. Persze anyukám szerint azért történt mindez így, mert nem „adtam előre”, és hogy az ilyennek híre megy… Én viszont úgy vagyok vele, hogy ha ez tényleg így működik (legalábbis itt, Magyarországon), akkor inkább a Youtube! Még egyszer hangsúlyozom, nem sajnálom a pénzt senkitől (aki segített nekem a kórházban, annak meg is köszöntem különböző összegekkel!), de hogy ELŐRE fizessek azért, amiért sok éve fizetek, és még sok évig fizetni is fogok a bruttó jövedelmemből – az nekem sajnos nem megy. Levonva a konzekvenciát, örülhetek, hogy a terhességem és a szülésem is alapvetően problémamentes volt, és persze, hogy a babámmal is minden rendben volt, mert kérdéses számomra, hogy ilyen-olyan problémák esetén miként kaptam volna meg a szükséges mértékű TB-alapú figyelmet, esetleg ellátást. A fentieket nem azért írtam le, hogy sírjak, vagy panaszkodjak, hiszen én választottam ezt az utat (mert miért ne választhatnám, ha egyszer 18 éves korom óta fizetem a TB-t), de tanulsága, főként az első babavárás okán azért van. A leglényegesebb szerintem az, hogy egy első babás nőnek (főként ha béna módon életében nem látott még közelről csecsemőt, mint én se) sokszorosan fel kell készülnie legalább elméletben a terhesség, a szülés és az első napok alapvető és esetlegesen felmerülő feladataira is, mert nem alapozhat arra, hogy a kellő időben megkapja majd a kellő terelgetést, információt, támogatást. A szülés óta egyébként ahhoz a dokihoz járok, aki császározott, és ha újra szülnék, azt is vele intézném (mármint az orvosi részét), mert ő rajta ügyeletes orvos státusza ellenére is éreztem azt a „törődést” és pozitív hozzámállást, amit a TB-s nőgyógyászomból hiányoltam.  Viki Mamuka További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.01.09. 08:00
Bezzeganya.postr.hu
Emlőrák: mit lát a röntgen és mit az ultrahang?
A nők rettegett betegsége az emlőrák, élete folyamán minden tizedik nőnél jelentkezik. A korai diagnózis azonban életet ment, amely röntgen mammográfiával és emlő ultrahang vizsgálattal történik. Mikor melyiket érdemes alkalmazni?
2017.01.03. 08:00
Eletforma.hu
Mammográfia vagy emlő ultrahang?
A nők rettegett betegsége az emlőrák, élete folyamán minden tizedik nőnél jelentkezik.
2016.12.22. 08:00
Weborvos.hu
Ezeket a vizsgálatokat végeztesse el várandósság alatt
December vége nem csak a várva várt ünneplés hónapja, hanem a kimutatások szerint az intim együttléteké is, ugyanis a születési statisztikák alapján az év utolsó hónapjában fogan a legtöbb gyermek. Összegyűjtöttük, hogy várandósság különböző szakaszaiban mely ultrahang és fontos egyéb vizsgálatokat javasolt elvégeztetni.
2016.12.20. 17:18
Hajraegeszseg.hu
Otthon szülésre készültem, császármetszés lett belőle
Két kislányom van.  Az első természetes úton született, kórházban, traumatizálódtam. Ő már 4 éves lesz december végén. A második alkalommal, mikor várandós lettem - nagyjából most egy éve - eldöntöttem, hogy most kezembe veszem az irányítást, nem hagyom, hogy megegyen az egészségügy gépszalagja, személytelensége, lekezelése, döntésképtelenné tevése, félelme... és még sorolhatnám, miféle nyomokat hagyott bennem az első szülésem élménye. Már a várandósságom előtt tudtam, otthon szülést szeretnék. Háborítatlant, vízben vajúdással, szüléssel. Gyertyafény, füstölő, csodás bábák, dúlák, nők, női energiák és a csodás férjem kíséretében. A 7. héten véreztem az első ultrahang után. Majd pár nap múlva újra. Teljes rémület, táppénz, szigorú fekvés. Januártól kezdve semmi munka, semmi megterhelés, pihenés, babára vigyázás. Néhány nap múlva rájöttem, ez a legvarázslatosabb dolog, ami csak történhetett velem, velünk. Indult a teljes és háborítatlan befelé figyelés naphosszat. Faltam a könyveket a témában. Ina May Gaskin, Lelki köldökzsinór, stb. Tavasszal eldöntöttem, részt veszek egy dúla-képzésen.  Jött hát az utazgatás Budapestre a 220 km-re fekvő kisvárosból, ahol élünk. Fantasztikus volt. Bepillantást nyerhettem a kórházi és kórházon kívüli szülés- , születés-, illetve szüléskísérési élményekbe olyan mélységekben, amiről nem is álmodtam. Emellett szülésfelkészítőre jártam Geréb Ágneshez, bábát találtam, majd mivel nem éreztem minden megfelelőnek, bábát váltottam. Közben jártam a szükséges vizsgálatokra, immáron a megfelelő információk birtokában tudtam szelektálni mi az, ami fontos, mi az, ami nem. Fantasztikus védőnőnk van, az orvosomban is maximálisan megbíztam, építettem ki a kórházi hátteret az otthon szülésemhez, ha esetleg mégis be kellene mennünk közben. Mindenki fantasztikusan készséges volt, úgy éreztem, értenek engem, támogatnak mindenben. Végül meglettek a bábák is, csodálatos nők, érzelmileg, szakmailag, mindenhogy a helyükön éreztem őket, és mellettük magamat is. A férjem mindenben az égvilágon támogatott, segített. Ahová csak kellett jött velem, megoldottunk minden utazást, a nagyobbik lányom felügyeletét, ha kellett. Soha életemben nem éreztem még ennyire a helyemen magamat. Tudtam mi a dolgom, mit kell tennem, merre kell mennem. Tökéletes volt minden. Szépen kerekedtem, Bodzus egészséges volt, én szintén, semmi komplikáció. A bizalom köre teljes és rendíthetetlen volt. 30. heti uh – magán „Ajjaj, ez bizony faros fekvésű, ilyenkor már nincs nekik hely megfordulni, ez bizony császár.” Első mondat. A legelső a vizsgálat során. 36. héten - még mindig faros. Beszélek az orvossal. Hát akkor ez eldőlni látszik, mondja. ( Faros babát nem lehet otthon a világra hozni hivatalosan. ) Beindultam. Márpedig ez a baba be fog fordulni. Beszéltem vele nap mint nap. A férjem szintén. A 20. héttől jártam magzatkommunikációra minden héten. Menni fog ez, kétség nem fér hozzá. A bábákkal és a dúlákkal mondhatni napi kapcsolatban voltam. Taktikák, praktikák, tornák, pózok, úszni jártam, homeopátia, a férjem hintát szerelt fel a kertben, mert az is segíthet, azt mondják... Mindent megtettünk. Faros-faros-faros... Az orvosom egy szép hétfői napon azt mondja, semmi gond, beleenged engem a természetes szülésbe, nem lesz császármetszés. Boldog vagyok. Nagy a baba, bpd (azaz a feje) túl nagy, nem engedhetnek bele. Császár. Három nap múlva újabb találkozó az orvosommal. Nagyon sajnálja, de neki el kell menni szabadságra, átad valaki másnak. Hoggyem el, nagyon jó szakember. ( Ez egy kisváros, tudtam, ki ő, nem volt szimpatikus soha em, de adtunk neki esélyt.) A 37. hét végén jártunk. Ment a huzavona, szüljünk Pesten, a bábák tudnak jó orvost. Fordíttassuk be manuálisan orvossal. (Nem akartam.) Találkozó az új, helyi orvossal. Átment rajtam, mint az úthenger. Két nap múlva be kell indítani a szülést, mert ha otthon indul be, a baba meghal, míg beérek. ( A kórház 2-3 percre van.) A 38. héten elutasítottam az orvos ajánlatát, pontosabban magát az orvos személyét. Ott álltunk a 38. héten egy várhatóan nagy babával, farosan, orvos nélkül. Otthon már nem szülhettünk, orvosunk nem volt. A mi városunk kisesett, mert nem volt olyan orvos, aki szóba jöhetett volna. Szétnéztünk először a környéken, hátha akad valaki, aki vállalna minket természetes úton, de nem volt senki. Jött az infó, hogy Jászberényben van egy faros szülés „specialista”. Felhívtuk, elindultunk konzultációra kedden. Csípőkörző, ultrahang vizsgálat. Túl kockázatos lenne természetes úton, tényleg nagynak tűnik a kis buksi. Programcsászár csütörtökön. Haza sem mentünk, beköltöztünk a családi szobába mindhárman, és vártuk a csütörtököt. Sírtunk, hogy végre vége. Nincs több hajcihő, nincs több utazgatás, nincs több orvoscsere. Végre jött egy orvos, aki emberszámba vett, kommunikált velünk, elmondta a mit-miérteket. Végre megnyugodtunk. Vártunk. Csütörtök reggel 8:30-ra voltunk beütemezve. Szerdán pontban éjfélkor Bodza elindult kifelé. Burok megrepedt, víz elfolyt, kontrakciók 5 majd 2 percenként. Fantasztikus szülésznő volt épp az ügyeletes. Megkérdeztem, megnézhetném-e a lepényt szülés után. Megbeszélte a műtős „fiúval” és megmutatta utána. Másfél órát vajúdtam. Megadatott.  Elindult kifelé a kislányunk akkor, amikor ő szeretett volna. Nem lett hát programcsászár. A műtőben mindenki, de mindenki nagyon kedves volt a lehetetlen időpont ellenére. Elmondhatom, hogy császármetszés ide vagy oda, ez a lehető legháborítatlanabb szülés volt az adott körülmények között. Örökké hálás leszek a műtős fiúnak, a szülésznőnek és a csecsemős nővérnek, aki amint lehetett mellre tette a babámat, ott maradhatott velünk, nem vitték el csak vizitekre. Az orvosunk pedig... Szavakat sem találok rá. Fantasztikus. Otthon szülésre készültünk a maga összes alternatív mivoltával. Ehhez képest lett egy programnak indult császárunk, de az összes sebem, amit a traumatizált első szülésem okozott, begyógyult. Köszönöm a kislányomnak azt a temérdek tanítást, amit a várandósságom és a szülésem alatt kaptam tőle. És még csak most jön a java! Linda További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.12.18. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Ezeket a vizsgálatokat végeztesse el várandósság alatt
December vége nem csak a várva várt Karácsony, nagycsaládi ünneplés, hosszabb pihenés és az újévi bulizás hónapja, hanem a kimutatások szerint az intim együttléteké is, ugyanis a KSH születési statisztikája alapján az év utolsó hónapjában fogan a legtöbb gyermek. Valószínűsíthetően azért, mert a szeretet és a család ünnepén a többség nagyobb figyelemmel fordul párja felé. Az újévet az intim pillanatoknak köszönhetően már sokan áldott állapotban köszönthetik és szeptemberben új taggal bővül a család. A várandósság gondozásának legfőbb tényezője a magzat fejlődésének ellenőrzése, amiben az ultrahang játszza a főszerepet.   Összegyűjtöttük, hogy várandósság különböző szakaszaiban, mely ultrahang és fontos egyéb vizsgálatokat javasolt elvégeztetni.
2016.12.14. 00:00
Babanet.hu
Nem lesz fogadott orvosom
9-10. hét Egyszer csak minden átmenet nélkül elmúlt a hányingerem, amin persze baromira megijedtem, mivel a doktornő azt mondta, addig biztosan minden jó, amíg az megvan. Bár semmi nem utal arra, hogy baj lenne, azért ijesztő, hogy este lefeküdtem a szokásos émelygéssel, és reggelre eltűnt. Végül ez az állapot csak átmeneti lett, csak hogy megnyugodjak, még egy róka koma is beköszönt egyik délután.  A folyamatos fáradtságom és bármikor-bárhol el tudnék aludni érzésem azért megmaradt. A pocakom egyértelműen nő, legalább is nekem egyértelmű, szinte már alig van olyan nadrág, amit be tudok gombolni úgy, hogy ne szorítson. Egyelőre tudom úgy hordani, hogy cipzár fel, gomb kigombolva és pulcsi vagy derékvédő ráhúzva, mert azért még elég hűvös van, de lassan időszerű lesz egy-egy kényelmesebb, esetleg gumis derekú darab beszerzése. Bejelentkeztem a kombinált tesztre egy magánklinikára, viszont nekik nem volt elég a 6 hetes ultrahang eredménye, frissebb leleteket és méreteket kértek, mert ki tudja, hogy azóta nem történt-e valami, és hogy élő-e még a terhesség. Na, bumm. Emiatt újfent el kellett látogatni a rendelőbe, ami azért bizonyos szempontból megnyugtató volt. Az ultrahang hihetetlen élmény volt, mindketten bent lehettünk, és a doktornő mindent megmutogatott részletesen, már ami egy ekkora babából ekkora monitoron látszódhat. Határozottan baba alakja van, szépen látható az elkülönült buksija, pocakja. Láttuk a kis kezeit, lábait, össze-vissza kalimpált, még a talpait is meg tudtuk nézni. Tök bizarr, hogy mennyit ficereg, és ebből egyelőre én semmit nem érzek. Aztán egyszer csak ledermedt, mintha rájött volna, hogy figyeljük, utána meg újra nekiállt ficánkolni. Végeredményben akkora, mint egy babszem, 2,63 cm-es ülőmagassággal. Néhány gondolat erejéig még agyaltunk kicsit a férjemmel, hogy legyen-e fogadott orvosunk, mármint a klasszikus értelemben, magánrendeléssel, stb., de végül úgy döntöttünk, leginkább az én jóérzésemre támaszkodva, hogy nem kell, szívesebben járnék a doktornőhöz, még ha „csak sztk-ban” rendel is. Annyira természetesen és emberségesen áll hozzá mindenhez, nem paráztat, elmondja a lehetőségeket, elfogadja, ha egyes vizsgálatokat nem a kórházban szeretnék megcsináltatni. Volt egy megjegyzése, ami nagyon tetszett: amikor az ultrahangra mentünk, kicsit félve megkérdeztük, hogy bejöhetünk-e mindketten, mert nagyon érdekelné azért a férjemet is. Egy pillanatig nem problémázott, mondta, hogy természetesen, ha ez nekem/nekünk nem okoz problémát, akkor neki sem, mindent lehet, amit a kismama is szeretne. Én meg csak kamilláztam, még mondtam is neki, hogy hát köszönjük, mert eddig nem igazán ez volt a tapasztalatom. Szépen módszeresen elkezdtem leépíteni a gyógyszeremet, most már csak kétnaponta szedem, egyelőre nem érzek változást. A hangulatom az továbbra is rettenetesen ingadozó, sokszor érzem úgy, hogy ez nekem nem megy, már most sem. Ami rém mókás helyzeteket tud produkálni néha, hogy előjött az „ölni tudnék” hangulatom, aminek következtében kb. 10 másodperc alatt úgy felhúzom magam bármilyen kis semmiségen, hogy ihaj... Például a védőnőn már most. Bejelentkeztem hozzá, kitöltötte a kiskönyvemet, feltett egy rahedli kérdést. Cserébe gondoltam én is felteszek párat, de alapvetően egyenes és korrekt választ nem kaptam rá, mert ezeket majd nekünk kell eldönteni. Mért súlyt, illetve haskörfogatot, 46 kilóval és 78 centivel indulunk neki a bulinak, nagyon kíváncsi vagyok, a végére mennyi lesz. ABSZ További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.12.12. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Miben segít az ultrahangos vizsgálat?
Az ultrahang szó hallatán a szemünk előtt többnyire a vizsgálóasztalon nagy pocakkal fekvő, izgatott kismama képe jelenik meg. A képalkotó vizsgálat felhasználási köre a valóságban azonban a növekvő magzat fejlettségének, és nemének meghatározásánál jóval szélesebb. Az ultrahang diagnosztikáról dr. Szabó Andrea radiológust, az Ultrahangközpont főorvosát kérdeztük.
2016.12.09. 19:10
Stylemagazin.hu
Elfáradtam a hányástól
5-8. hét Sokszor gondolok Anyára. Olvasom a naplóját, amit akkor írt, mikor engem várt, s próbálom elképzelni, mit érezhetett ugyanezekben a napokban. Tudom, hogy örült, de sokat aggódott is, ahogy aggódna most is. Néha felkavarnak az érzések, s nehéz napirendre térni felette, folytatni a megszokott rutint. Sokat beszélgettünk és megígérte, hogy küld nekünk egy szőke, göndör hajú kisangyalt. Valamiért – talán a sztereotípiák miatt már most meg vagyok győződve róla, hogy kislány lesz. Persze ettől még sok negatív és félelmetes gondolat merül fel bennem, de ezeket igyekszem elkergetni. Igazán markáns tüneteim a 6. hét körül kezdtek jelentkezni. Pl. egyik napról a másikra nem kívántam a kávét. Nem undorodtam tőle, de nem volt rá szükségem. Lehet emiatt is, de fáradt voltam folyamatosan, de volt olyan nap, amit gyakorlatilag némi evéssel megszakítva végigaludtam. Néhány napig erős mellfeszülést is éreztem, de ez pár nap elteltével elviselhető szintűre csökkent. Emellett beköszöntött az állandó és evéstől független émelygés, folyamatos hányási ingerrel tarkítva, aminek eredményeként egyik reggel sikerült az első reggeli rókát is kicsalogatnom. Meglepő, de utána jócskán megkönnyebbültem, ugyanakkor hányástól én még így sosem fáradtam el. Olyan vacakul voltam, hogy csak melegítőt és pólót húztam, úgy mentem dolgozni. Aztán egész délelőtt azon izgultam, hogy nehogy az aznap érkező magas rangú vendégünk és az egész sajtóbrigád előtt dobjam ki a taccsot újra. Ami szintén furcsa, nekem legalábbis, hogy nem tudok vagy csak nagyon nehezen koncentrálni. Kedvetlen vagyok, nyilván attól, hogy semmi értelmeset nem tudok csinálni, minden tevékenységemben találok hibát utólag, az pedig mondjuk egy többmilliós költségvetés tervezésénél nem túl mókás. A reggeli hányingerre néhány nap alatt kikísérleteztem, hogy a mentolos rágó úgy-ahogy segít, így most reggelenként azzal kezdem, hogy felülök, kisvödör már a kezemben és tolom a rágót az arcomba. Fogkeféről és fogkrémről szó sem lehet, amint a számba kerülnek, hiába mentolos, iszonyatosan elkap a rókázhatnék. Így most bármennyire is nem higiénikus, a délutáni jobb pillanataim egyikében szoktam megejteni a fogmosást, mert azért azt mégiscsak illik. A lányok nagyon aranyosak, hagynak pihenni, segítenek a maguk módján. Viszont jó volt itthon tölteni néhány napot, a saját ágyamban aludni (bár otthon is van saját ágyam, kissé skizó érzés ez az itthon/otthon kérdése). Ilyenkor aktívan tudok pihenni, fekvés, sok alvás, mint egy csecsemő. Férjem jókat szórakozik, hogy folyamatosan tudok aludni, akár munka közben a laptoppal a kezemben. Evés tekintetében nincsenek problémáim, naponta többször csap át a hányinger hihetetlen falási rohamokba. Leginkább a nyers gyümölcsöt és zöldséget kívánom, almát, répát, uborkát, de e tekintetben nem vagyok válogatós. Egész eddig nem undorodtam semmitől, de egyik este a pirítósra kent fokhagyma szagától felfordult a gyomrom. Olyan erősen és áthatóan éreztem mindenhol a lakásban, hogy folyamatosan öklendeztem, ha megpróbáltam kijönni a vécéből. Az 5. heti ultrahang, aztán a 6. heti szívhanghallgatás után már nagyon vártam a következőt, kíváncsi és aggodalmaskodó voltam, hogy most minden rendben legyen. Választott doktornőm szerint minden a legnagyobb rendben, sőt, azt mondta, akkorát nőtt ez a gyerek, hogy lassan mehet óvodába. Elsőre is nagyon jó benyomást tett ránk, de igazság szerint ezen a vizsgálaton döntöttük el, hogy a terhesgondozásra mindenképp hozzá szeretnék járni, illetve ha vállal, akkor szülni is nála szeretnék. Egyelőre ennek a megbeszélésével még várok, annyiban maradtunk, ha úgy gondolom, az engem megnyugtat, jöhetek akár hetente is nézegetni a kölköt, hogy minden rendben van-e, csak hozzá jöjjek, mert nagy valószínűséggel (mivel most problémamentesnek vagyok titulálva) a többi sztk-s doki lepattintana, hogy mit is keresek ott. Ezt nem kellett kétszer mondania, meg sem fordult más a fejemben. Férjem heti aranyköpése, mikor panaszkodtam, hogy hányingerem van, közölte, hogy az jó. Kérdeztem, hogy ugyan kinek, amire kapásból rávágta, hogy hát, rajtad kívül mindenkinek. Igaz és még mókásnak is hangzik, de a következő reggeli róka után már nem éreztem magam olyan vidáman, még a gyerekeket sem tudtam elfuvarozni a suliba, nem mertem autóba ülni. ABSZ További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.12.07. 13:00
Bezzeganya.postr.hu
Édesanyám nem érhette meg, hogy nagymama legyen
Hosszú-hosszú ideje nem írtam, mert először nem volt rá időm, majd nem volt hozzá erőm, majd nem tudtam mit írjak és végül nem tudtam, hogyan. Így, több mint egy év távlatából tisztulni látszanak a dolgok, s egyre bizonyosabb vagyok abban az első bekezdésben, amivel utolsó posztomat kezdtem: „Egyre jobban bizonyos vagyok benne, hogy semmi sem történik véletlenül. Például pont akkor sikerült munkahelyet váltanom, amikor már úgy éreztem, nem bírom tovább. Például olyan helyre kerültem, ahol társadalmilag is hasznos munkát végzünk és jó emberekkel vagyok körülvéve, akik közül egy az édesanyám. Vagy például az, hogy 10 hét alatt nem érkezett meg az immunológiai vizsgálat egyik összetevője." Azóta megérkezett az immunológia eredménye (negatív lett az a bizonyos teszt), valamint a munkahelyem is ugyanaz a szervezet, melyet immáron sok kedves kolléga, barát segítségével vezetünk. Egy kivétellel, az Édesanyám, bár mindig velünk van, de már nincsen közöttünk. Akkoriban napról napra változtak az események. Egyszer már nekiveselkedtem, hogy elmeséljem, de akkor még nem ment igazán. Majd nem sokkal ezután írtam meg életem egyik legnehezebb levelét,  - ma már úgy gondolom, nemcsak nektek, hanem önmagamnak is, hogy könnyítsek. 2016. március 15-e éjjelén kiírtam magamból, és két héttel később végre hatalmas ajándékot kaptunk  a sorstól. Azóta őrizgetem a papírokat, s most jött el az ideje, hogy ugyanazokkal a szavakkal, változtatás nélkül veletek is megosszam. „Két hónapja ment el. Elment, elköltözött, hazatért. Nem itt hagyott, hiszen az tudatos döntés. Ez pedig nem volt, nem lehetett az. Egyszer már próbáltam írni és sikerült is, de nem tetszett. Nem én voltam. Csak egy beszámoló volt az elmúlt hét hónapról. Nem szürke és tényszerű, de csupán történések összegzése kronológiai sorrendben. Rengeteg döntés volt az elmúlt időszakban, amelyet meghoztunk önként, vagy meg kellett hoznunk kötelességből, szeretetből, bármilyen nehéznek is bizonyult. Voltak közte olyanok, amelyekre büszke vagyok, s így utólag persze olyan is, amit ma már másként csinálnék. Mert rengetegszer pörgeti végig az ember újra és újra, kockáról kockára a történteket. Néha fáj és sírsz, néha pedig mosolyogsz, mert tudod, hogy már nem fáj. Utolsó írásomat követően először úgy döntöttünk, felfüggesztjük az éppen aktuális lombik kezdetét, de ahogy körvonalazódott a helyzet súlyossága, egyre nagyobb volt a nyomás. Emlékszem, mikor felhívtam a klinikát, hogy mégis időpontot egyeztessek, kedvesen érdeklődtek, hogy ilyen gyorsan javul a helyzet? Erre én az örök pesszimista, aggódó típusú ember mondtam, hogy nem, csak félek. Félek, hogy kifutunk az időből. Nem a miénkből, az Övéből. S tudom, sok minden más is volt, amire nagyon vágyott, de úgy gondolom a top 3-ban egy unoka azért benne szerepelt. De nem sikerült, ötödszörre és hatodszorra sem. Rettenetesen mérges és csalódott voltam. Frusztrált, hogy biztos miattam, a stressz, na meg nem igazán tartottam be a „szigorú” fekvést. Bár előzőleg igen, de ugyebár már akkor sem jött be. Nem értettem, nem értettük. Akkor. Most már igen, s hiszem, bízom benne, értelmet nyer hamarosan. Hihetetlen fél év van mögöttünk. Azt kell, hogy mondjam, hogy az idő tényleg relatív. Néha vánszorog, néha meg csak kapkodja az ember a fejét. Életem 27 éve alatt összesen nem tanultam, tapasztaltam ennyit, mint az elmúlt 6-8 hónapban. Amikor egy rossz hír lába lóg a levegőben, szerintem az ember ösztönösen érzi, ha csak jó szokás szerint nem próbálja azonnal elnyomni magában a megmagyarázhatatlan gondolatokat. A vizsgálati eredmények megérkezése és a diagnózis kimondása előtt, nagyjából az első tüneteknél már elmondtam a konkrét félelmem, megérzésem a férjemnek. Persze kinevetett, mért feltételezem azonnal a legrosszabbat. Azt a pillanatot nem tudom elfelejteni, az összes momentum előttem van. Ahogy azok a percek is, mikor minden a lehető legrosszabb irányba mozdult. Kétféle ember van. Az egyik stresszhelyzetben bepánikol, és még ha tudja is mit kell tenni, képtelen gondolkozni, logikusan összerakni a feladatokat, mondjuk a másodperc tört része alatt. A másik típus ennek az ellentéte. Mondják, hogy az egészségügyi dolgozó a legrosszabb beteg, és még rosszabb, ha hozzátartozó. Van is benne igazság, meg nem is. Hálát adok az égnek, hogy szakmája miatt is megtanított, már nagyon korán arra, hogy veszélyhelyzetben mi a fontos, mi nem, és hogyan őrizzem meg a hidegvéremet. Ezért nem lehetek elég hálás és persze a lecke adott, hogy mindezt hogyan adhatom majd tovább. Ugyanakkor borzasztó, hogy mindannak a tudásnak a birtokában van az ember, ami miatt vannak helyzetek, hogy higgadtan, nyugodtan ki tudja mondani azt - innen nincs visszaút. Az utolsó hetekben ezt számtalanszor kellett, hiszen olyan felfoghatatlan. S már-már érzéketlennek tűnhettem, s éreztem is magam, mert elfogadtam azt a tényt, amit akkor a család többi tagja még nem. Kívül nyugodt voltam, de belül... nem a szívem szakadt meg, hanem mindenem. Mintha lényem egy darabját tépték volna ki, és nem tudtam ellenállni. Nem volt más választás, mint tűrni-tűrni, helytállni, ápolni fizikailag és lelkileg magunkat, mindenkit. Mert tudtuk, ez az állapot véges. És újra itt az a mocsok idő, ami néha olyan hosszúnak tűnő átvirrasztott éjszakákat, könnyekkel teli nappalokat és néha hihetetlen rövid perceket is tudott produkálni. Aztán elmúlt. Minden elcsendesedett és vége lett. Nem küzdött már tovább, s bár majd belebolondulok, el tudom fogadni, mert azt, amit átélt – s mellette mi mindannyian – nem lehet szavakba önteni. Lehet róla beszélni, de az érzéseket elmondani nem. Többek között azért sem, mert mindannyian másként érzünk, hiszen más a kapcsolat, s ha az mégis azonos, hát testvérek között is más korosztály vagyunk. Az ő nevükben nem írhatok, nem is szeretnék. Volt, akitől a hitét irigyeltem, mert az utolsó pillanatig kizárólag azt volt hajlandó elfogadni, hogy meggyógyul. Volt, aki teljes nyugalommal viselte a jó és a rossz híreket is. Volt, aki egy véletlen mozdulatnak, egy akaratlan dolognak is úgy tudott örülni, mintha egyértelmű jele lett volna a gyógyulásnak. S voltam én, aki nem is igazán tudom mit gondoltam. Ahogy ma sem. Sokszor gondolkoztam, hogy mindent jól csinálok-e. S nem jött a megerősítés, hogy „igen, szívem” vagy „ne legyél már ilyen butus”. A világom a feje tetejére állt, hiszen az az ember, az egyetlen, aki mindig, minden körülmények között feltétel nélkül szeret, a legyőzhetetlennek hitt személy, az Anyukám nincs velem többé. Velem van, csak mégsem. Sokszor nem tudom, hogy ezért szégyellnem kellene-e maga, mindenesetre lelkiismeret-furdalásom van bőséggel. Mert így is több jutott nekem, mint bármelyik testvéremnek. Sokkal több. Mire fog emlékezni az, aki alig 10 évesen válik félig árvává? Sokszor rettegek tőle, hogy tudunk-e annyi szép emléket adni neki Róla, hogy ne csak fehér folt legyen majd visszagondolva. És ilyenkor hihetetlen fájdalom fog el, mikor az örömteli percekre gondolva rádöbbenek, hogy ez már sosem lesz így. Engem még Ő tapsolt a ballagáson, kísért el az államvizsgára, éljenzett a diplomaosztómon. Ő segített bele a menyasszonyi ruhába, ápolt a kórházban és otthon, együtt ittuk le magunkat, mikor az kellett. Nekem ez kijutott, de a testvéreimnek már nem. Olyan világban élünk, ahol a pénz és a siker hajszolása a legfontosabb, s közben az emberek elfelejtenek élni, szeretni. Szerencsére a mi pici, belső világunk nem ilyen. S megtanultam a külsőt is kizárni, arra koncentrálni, ami fontos. Hatalmas leckét kaptunk az élettől, ha úgy tetszik, a jó Istentől. És persze feladatot is mellé, hiszen itt vagyunk egymásnak mi. Soha ennyire nem becsültem még a család erejét, a férjem kitartását és szeretetét. Hogy elfogadja a helyzetet, a hónapok óta tartó különélést, hogy rám most itt van szükség. S bevallom, nekem is arra van szükségem, hogy a családommal legyek. Ugyanakkor azt hiszem, semmi sincs véletlenül. Ha minden terv szerint alakul, nagyterhesen vagy pici babával ezt a segítséget, a 0-24 órás ápolást, kórházi éjszakázást nem tudtam volna megtenni. S az, ha választás elé kellett volna állnom, hát belegondolni is szörnyű. Így is csak mély hálánkat tudom kifejezni a kórház hozzáállásáért, hogy az első bent töltött naptól az utolsó percig ott lehettünk, nappal és éjszaka, hétköznap és az ünnepek alatt. Azt a rengeteg mosolyt, bátorítást, ölelést, amellyel az ápolók biztattak, az orvosok hihetetlen hozzáállását szinte lehetetlen szavakba önteni. Lassan, két hónap távlatából az ember kezd tisztábban látni. Nem fáj kevésbé, az sosem fog enyhülni. De talán a várakozás és az öröm majd kisegít minket. Mert megígérte, hogy segít. Amikor majd a jó Isten mellől figyel minket vagy épp a Cassiopeia jobb alsó csillagán üldögél, velünk lesz, csak legyünk figyelmesek. S küld majd egy kis angyalkát is, hiszen már olyan nagyon várjuk.” Nem sokkal később egy rákszűrés és rutin ultrahang után a doktornő azt mondta, ő azért lát itt valamit, azért vannak még csodák, tessék próbálkozni, hátha. El is újságoltam neki, hogy szerintem boszorkány lehetett előző életében, mert egy hónappal később, a negyedik házassági évfordulónkon egy másik orvos megerősítette: igen, babát várok. Ugyan lassan a finishez érve, aktuális terhesnapló hiányában, kissé rendhagyó módon, utólagosan is szívesen beszámolok az elmúlt hetek eseményeiről. Mit szóltok? absz További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.11.30. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
„Kismama, minek hív mentőt, ha csak vérzik?”
Az előző írásomat ott fejeztem be, hogy két hét múlva kontroll. Az írás a tegnapi napomról fog szólni, amit most mindjárt meg is osztok veletek. Szombat volt, egész nap semmi dolgom, a szokásos háztartási munkákat leszámítva, így a vekker se csörgött, aludtam, ameddig jólesett. Mikor megébredtem, még feküdtem kicsit az ágyban, aztán a szokásos napi első dolgomra indultam: pisilni. És itt kezdődött minden, ugyanis véreztem. Nem nagyon, hanem csak éppen hogy, a vécépapíron látszódott csak. Megijedtem. Kezet mostam, szóltam a páromnak. Gondolkodtunk, hogy mi legyen, mert a kocsink a szervizben, az ügyelet két kilométerre van, de ÍGY nem merek se sétálni, se biciklire ülni (amikről amúgy is le vagyok tiltva), maradt a busz, ami 2,5 óra múlva jön. Addig legalább letusolok, valami ételfélét magamba erőltetek, felöltözök, megetetem a macskát, és nagyjából le is telik.  Előtte azért felkukkantottam a netre, hogy utánaolvassak, mással is történt-e már hasonló. Írtak ilyeneket, hogy van, akinek még az első néhány hónapban megjön, mégis terhes, így észre sem veszi… Na, jó, de nekem már az első se jött meg. Aztán volt olyan is, hogy produkálhatja a szervezet a PMS tüneteket a szokásos időben, „megszokásból”… de a vérzés az már nem PMS tünet. Végül írtak olyat is, hogy igen, előfordul a menstruáció „szokásos” idejében némi vérzés – gyors számolás után rájöttem, hogy tényleg akkor lenne az ideje. Meg olvastam még két gyógyszer nevét is, de azokra nem emlékszem. Picit megnyugodtam, hogy nem én vagyok az első a világtörténelemben. Aztán kimentünk a buszhoz. Az ügyeleten csak egy néni volt előttem, gyorsan sorra is kerültem. Az asszisztens meg mondta, hogy ott se ultrahang, se más eszköz, amivel meg tudnának vizsgálni, úgyhogy AZONNAL menjek a 60 km-re lévő kórházba a sürgősségire! Na, mondanom sem kell, a frászt hozta rám, nekiálltam bőgni. Ugye kocsink még mindig nincs… Kérdezte, hogy mivel jöttünk, mondom busszal. Ok, akkor hív egy mentőt. Na, remek. Felvette az adataimat, írt egy beutalót a sürgősségire, vérnyomást mért, meg pulzust számolt, és próbált nyugtatni, hogy ha a hasam nem görcsöl – nem görcsölt, meg nem vérzek NAGYON, akkor nem biztos, hogy nagy a baj, lehet, hogy csak benn tartanak pár napot a kórházban, hogy megfigyeljenek. Na, remek, anyának még el se mondtam, hogy nagyi lesz, és ha így kell megtudnia, az remek lesz. Megjött a mentő, beszálltunk – a párom is, szerencsére. Kérdi a sofőr a másik mentőst, hogy kell-e sziréna. Rám nézett, de nem tudom, hogy az arckifejezésem miatt, vagy amúgy se, de szerencsére nem kellett. A mentős útközben kérdezett pár dolgot, hogy hol születtem, anya lánykori neve, van-e allergiám, és hogy tud-e valamit segíteni. Mondtam, hogy ha esetleg van víz, az jó lenne. De nem volt. Nem tudom, hogy beszélgetni próbált-e, vagy minek szánta, de megkérdezte, hogy mióta lakom a jelenlegi városomban, hogy az ország másik végében születtem. Aztán mikor válaszoltam, utána csak csendben ültünk egész úton. A párom néha megsimogatta a vállam, az arcom. Beértünk a kórházba a sürgősségire, ahol fel se vettek, küldtek egyből a szülészetre. Visszaültünk a mentőbe, és mentünk vele harminc métert. Kiszálltunk, a lift tíz méterre volt, úgyhogy beleültettek egy kerekesszékbe… Mindig is utáltam az ilyet, el tudok menni a saját lábamon is, ettől csak valóban betegnek érzem magam, és kellemetlen, és kényelmetlen is. De nem ellenkeztem, és próbáltam nem pofákat vágni. A lifttel felérve megszólalt a mentős, hogy akkor most talán nem a műtőbe megyünk, hanem az osztályra. Uhh, kössssz… De tényleg… (agyam eldobom) már nem bírtam ki, eleresztettem egy grimaszt, mire kinevettek. Az osztályra érve jött a doki, bevitt a vizsgálóba. Mondta, hogy vetkőzzek le. Hasi ultrahanggal nem látott semmit (pedig két hete még ott volt!), úgyhogy meg is ijedtem, de csinált egy hüvelyi ultrahangot is. Nem mondott semmit, csak vizsgálgatott. Befutott az asszisztens, latin szavakat diktált neki. Aztán megkérdeztem, hogy most mi van? Aztán mondta, hogy zárt a méhszájam, jó szívhangja van a kicsinek, jelenleg vérzést nem látott.  Amúgy nagyon bunkó, vagy inkább pökhendi volt. Mondta, hogy már rég el kellett volna mennem, hogy vegyenek gondozásba, már ha meg akarom tartani, és hogy ilyenért minek hívok mentőt (hogy mekkora egy segg, de komolyan). Mert ha tömegszerencsétlenség történne, nem lenne kocsi, ami kimenjen, mert én mentőzgetek (ja, mert ha nyolchetesen elvetélek, az nem probléma?!), hanem be lehet ülni a kocsiba (és ha nincs?). De ilyenért amúgy se kéne bejönnöm, meg főleg nem a sürgősségire (mintha én találtam volna ki), és csak mondta, mondta tovább… És azzal fejezte be, hogy menjek haza, vegyek ki táppénzt, és 1-2 hétig feküdjek. Aztán kérdeztem, hogy de akkor mitől véreztem, és mikorra múlik el, és ha erősebb lesz, akkor mit csináljak, stb., stb. Annyi volt a válasz, hogy ha több kérdésem nincs, akkor viszontlátásra. És kiment. Eddig se hallottam túl jókat erről a kórházról, a szülészeti osztályról főleg, és már amúgy is azon gondolkodtam, hogy melyik szomszédos megyébe menjek szülni, mert most már egészen biztos vagyok benne, hogy ide nem jövök! Amúgy a vizsgálat után elmentem pisilni, és a doki jelenleg nem látott ugyan vérzést, de én meg láttam a vécépapíron, ismét. És még ma reggel is, bár annyira halványan, hogy lehet, hogy azt már csak odaképzeltem. (Na, jó, tényleg ott volt.) Remélem, legközelebb jó hírrel jelentkezhetek. CicaPicur További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.11.23. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Aki azt mondja, császárral könnyű szülni, az sosem próbálta!
Egészen a 35. hétig természetes szülésre készültem. Nagyon boldog voltam, hogy az előző császármetszés után megpróbálhatom természetes úton világra hozni a lányomat. Németországban már a 34. héttől be kell jelentkezni a kiválasztott kórházba (de még ekkor sem kötelező ott szülni, csak nem árt, ha tudnak az emberről legalább egy helyen). Ilyenkor felveszik az anamnézist, előkészítik a kórházi matricákat, karkötőket, leveszik a tesztet MRSA vírusra, ez utóbbi bármiféle kórházi bent tartózkodásnál kötelező. Megmutatják a szülőszobákat, elmondják, mi hogy fog történni, mi várható. Így amikor az ember szülni megy, akkor csak és kizárólag magával és a babával kell foglalkoznia, semmi adminisztráció, semmi nyaggatás a TB-kártyáért. A 36. héten én is betotyogtam a kiszemelt kórházba. A Hebamme nagyon kedvesen fogadott, de az üdvözlés utáni első kérdése az volt: „Akkor császármetszés lesz?” Én nagy mellénnyel nemleges választ adtam. Láttam, ahogy kiült az aggodalom az arcán.  „Pedig Önnek van választási lehetősége, a legtöbb nő császár után nem akar simán szülni, mert veszélyes.” És innentől kezdve egy órán keresztül azt hallgattam, milyen veszélyei vannak a hüvelyi szülésnek császármetszés után. Persze mindig hozzátette, ez az én döntésem, megpróbálhatom simán, de tudnom kell a veszélyekről és neki kötelessége felhívni rá a figyelmem. Akár szét is nyílhat a méhem, és hasonló borzalmakat is ecsetelt. Aztán bejött a doktornő is, aki szintén felhívta a figyelmem a veszélyekre, és hozzátették, ha akarom, az az orvosom is csinálhatja a császármetszést, akihez terhesgondozásra járok. Döntsem el, hogy mi legyen, de ők császármetszést javasolnak. Ekkor még kitartottam a természetes szülés mellett, de ahogy kiléptem az ajtón, hihetetlen idegesség tört rám. Felhívtam a férjemet, mondtam neki, hogy november 9-re javasolták a császármetszést. (Mert közben konkrét időpontot is ajánlottak.) A férjem azt mondta, hogy ha ennyire kockázatosnak érzik ők, így inkább válasszuk a császármetszést, mert ha bármi baj történik, akkor kinek számolunk el a lelkiismeretünkkel.  (Kicsit off, de egy ismerősünk azt mondta, hogy akinél csak egy hajszálnyi esély van a császárra, a kórházak azt választják, mert több pénzt kapnak érte a biztosítótól...) Beszéltünk a doktornőmmel is, elmondtuk, mit mondtak a kórházban. Neki nem volt jó a november 9, így 8-ra ütemeztük elő a császármetszést. Addigra a 39. hetet tapostam. A császármetszés előtt még egyszer be kellett mennem a kórházba adminisztratív dolgokat elintézni, felvilágosítottak a spinál érzéstelenítésről, elmondták a császármetszés menetét. Készült még egy ultrahang a babámról, már több mint három kiló volt, éreztem is, mert a mozgásom már egyre nehezebb lett. Elérkezett a nagy nap, november 8, kedd. Hajnalban korán keltünk, a 2,5 éves nagylányomat egy magyar barátnőmhöz elvittük. Megbeszéltük vele, hogy ma elmegyünk a Hugicáért, délután már találkozhatnak is. Persze jönni akart ő is, kicsit sírt, hogy otthagyjuk, ami az én amúgy is feldúlt lelkivilágomra még rátett egy lapáttal. Nehéz szívvel hagytam ott, de tudtam, hogy jó kezekben van. (Később a barátnőm küldött képeket, hogy a lányom szépen játszott, evett, és segített a négy hónapos kisbabája körüli teendőkben is.) A kórházba fél 7-re kellett bemenni. A szülőszobáknál bejelentkeztünk, bekísértek egy szobába; középen ágy, oldalt fotel, szép képek a falon. Át kellett öltöznöm a kórházi hálóingbe, kaptam kompressziós harisnyát és hajhálót. A férjemet is várta védőruha, papucs és az elmaradhatatlan hajháló. Még rám kötötték a ctg-t, 40 percen keresztül hallgattuk a lányom szívverését. Lefolyattak egy adag antibiotikumot megelőzésként, majd elcsoszogtam a műtőbe. Amíg megkaptam a spinált, a férjem addig kint várakozott. Itt már enyhén pánikban voltam. Reszkettem a hidegtől, hiába melegítették alattam a műtőasztalt. A Hebamme végig maximálisan támogatott érzelmileg is, fogta a vállam és biztatott, hogy minden rendben lesz. A spinálhoz valamiért nagyon nehezen tudtam domborítani, de aztán csak sikerült. Az aneszteziológus hölgy végtelenül türelmes volt velem. Amikor végzett, megkérdezte, hogy érzem-e a meleget a fenekemben. Mondom, igen. Na, akkor jó.  Elfektettek, felhúzták a függönyt, hogy ne lássak semmit. A lábaimmal fokozatosan veszítettem el a kapcsolatot, végül semmit nem éreztem. A férjem ekkor bejöhetett már, leült a fejemnél. Közben több elektróda lógott rajtam, mint Frankensteinen.  Hát akkor kezdjük el. Már vágnak? Már elkezdték? És innentől egy rémálom volt. Nem fájt, de ahogy húzták-vonták a hasam, hánynom kellett, szúrt a szívem és zsibbadt a bal kezem. Bárki, aki azt állítja, császárral szülni könnyű, az még valójában sosem próbálta. Szerettem volna felállni és elszaladni, meg is kérdeztem a férjem, hogy mit szólnának, ha most felülnék és elmennék? Hát hajrá, a hasamat felmetszették, a lábaim szinte nem is léteztek. És végre kihúzták Nórit a hasamból. Egyből felsírt, én pedig megkönnyebbültem, minden bajom elmúlt. Potyogtak a könnyeim, egyből odahozták a fejemhez, aztán gyorsan becsomagolták és a férjem kezébe nyomták. 3215 g és 50 centi, kis duci Juci. Innentől történhetett bármi, nyugodt voltam, Nóri ott szuszogott a fejem mellett, a férjem tartotta oda. Mikor majdnem végeztek velem, akkor megvizsgálták, felöltöztették és Apukára bízták. Visszatoltak az őrzőbe, ahol így hárman két órát töltöttünk el. Senki nem zavart minket, háborítatlanul élveztük egymás társaságát. Később áttoltak az osztályra, Nórit „babaöbölbe” tették, hogy könnyebben ki tudjam venni. Egy pillanatra sem vitték el mellőlem, a kórházi bentlétünk alatt végig együtt voltunk. Naphosszat heverésztünk úgy, hogy ő a mellkasomon szuszogott, ami meg is hozta a tejet, azóta is bőven van. A kórházról csak pozitívan tudok nyilatkozni, naponta jött a gyógytornász, masszírozta a hátam, az étel is maximálisan ehető volt és még finom is. Mindenki kedves volt és türelmes. Bár amikor megnyomtam a nővérhívót, mindig görcsben állt a gyomrom, hogy na, most lekapják a fejem, hogy minek nyektettem őket, de soha nyoma nem volt ilyesminek. Mindenki mosolygós, kedves és segítőkész volt. Délután behozta a férjem a nagylányunkat is. Mivel ketten voltunk egy szobában, megkérdezte, hogy a másik baba is a miénk-e. (Jobb tudni, mivel kell számolnia.) Aztán meglátta a Hugicát, megjegyezte, hogy ez az enyém! Amikor a kezébe adtuk, Nóri kifejezte a nemtetszését, a nagylányom megjegyezte: „Ne sij, Nojika, itt vagyok!” ​​​​ Azóta itthon vagyunk, pénteken hazasírtam magunkat, szerencsére nem kötözködtek, hazaengedtek. Mondván második gyerek, már van tapasztalat, meg egész gyorsan összeszedtem magam. Nem mondom, hogy nem fájdogál még mindig a heg, de napról napra jobb. A nagylányom születéséről azért nem tudok írni, mert teljes altatásban történt, sürgősségi császármetszéssel. Egy fiatal Hebamme elnézte a szívhangot a farfekvéses babámnál, és riasztotta az orvosokat, hogy meghalt a magzat... Egyébként is császármetszés lett volna másnap reggel, mivel nem engedték kitolatni a kisasszonyt. Hiába mondtam, hogy a babám mozog, minden rendben van vele, és nézze meg köldöktájt a szívhangot, pánikba esett, és neki köszönhetően pikk-pakk a műtőben találtam magam. Mivel a férjem is abban a kórházban dolgozott, bejöhetett a sürgősségi császármetszésre, így csak az ő elbeszéléséből tudom, hogy amikor a nagylányomat kiemelték és felsírt, mindenki megkönnyebbült, de a kis fiatal Hebamme nem köszönte meg, amit utána kapott az orvosoktól. Szóval így szültem én. Kétszer, császármetszéssel. Mind egészségesek vagyunk és ez a lényeg.  Elza További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.11.20. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
A köhögéstől is eltiltott a dokim
Ahogy korábban írtam, a pozitív tesztem után az orvosom azt mondta a telefonba, hogy két hét múlva mehetek hozzá. Nos, letelt. Kis kitérő: a mi városunkban két nőgyógyász rendel, de annyira unszimpatikusak, sőt bunkók, és böszmék, hogy mivel a rákszűrés is esedékes volt már, ezért magánrendelésre mentem. A doki felvette az adataimat, aztán a tünetek felől érdeklődött. Kérdezte, hogy émelygek-e, esetleg volt-e olyan, hogy hánytam? De szerencsére ez engem elkerül (bár az előző sztoriban írtam, hogy egyszer majdnem hánytam, de azt el is felejtettem, a dokiig nem is jelentkezett hasonló se), ezt nagy kedélyesen el is mondtam neki, mire felvonta a szemöldökét, rám nézett, majd folytatta a kérdezősködést, én meg szépen válaszolgattam. Aztán végre megvizsgált. És ott van, láttam! 12 mm-es, gyönyörű, szabályos petezsák! Úgy örültem, majd’ leugrottam a székről. Gyorsan nekiálltam felöltözni, közben a doki száját tátva nézett (nem engem, hanem maga elé), és meg is jegyezte, hogy X éve (nem emlékszem, mit mondott) a szakmában dolgozik, de nagyon ritkán lát olyan nőket, akik így örülnek a várandósságnak! (Szándékosan kerülöm a terhes szót… Nem tetszik, nekem ez nem teher, én NAGYON várandós vagyok.) A cipőmet alig bírtam felvenni, úgy siettem, hogy behívjam a párom, és megnézhesse. Ezután jött csak a „feketeleves”. A doki leültetett minket, és elkezdte mondani a teendőket. Vagyis előbb inkább a tiltásokat: azt mondta, hogy ő elég szigorú, szigorúbb, mint a többi doki, mert nagyon sok mostanában a vetélés. Most azt tanácsolja, hogy 6-8 hétig ne szeretkezzünk, semmi mellsimogatás, láb közé nyúlkálás, és a heves csókot is kerüljük, mert ezek előidézhetik a méh összehúzódását vagy görcsét, aminek következtében ki is lökődhet az a csöpp kis zsákocska, aminek úgy örülünk. Továbbá ne lépcsőzzek, oldjam meg, hogy napi egyszer le, és egyszer fel! Ne bicózzak – szobabicikli is kizárva, ne sétáljak, ne nagyon buszozzak, a vonat az oké (bár odáig is el kéne jutnom valahogy, mert sajnos nem pont a ház előtt áll meg a galád)! Ne cipekedjek, ne vágjak fát – ezt az egyet amúgy se terveztem, ne idegeskedjek, ne tüsszentsek, és ne köhögjek (köszi...). Nincs fürdés, csak zuhanyzás (amúgy is zuhanypárti vagyok), és edzésre se járhatok, hanem majd lesz terhestorna (már megint a terhes szó…), ha annyira mozogni akarok (még jó, hogy akarok!). Két hét múlva kontroll, de mivel akkor ő elutazik, viszont fontos az ultrahang, ezért menjek a városi dokihoz, illetve keressem fel a védőnőt is. A terhestanácsadást elvállalja, ha szeretnénk, csak sajnos azért nem állunk olyan jól anyagilag, hogy ezt megengedhessük magunknak. Viszont ajánlott egy jó genetikai központot, ahol jó pénzért nagy pontossággal sokféle genetikai rendellenességet ki tudnak szűrni, ezt viszont majd igénybe vesszük. Előrebocsátotta, hogy szülést már nem vállal, de ha szeretnék majd orvost fogadni, szívesen ajánlana valakit, de persze ez nem kötelező, csak ha úgy döntünk. Mondta, hogy szedjek terhesvitamint, de azt már úgyis elkezdtem a pozitív teszt után rögtön. Két nappal később… az ebédem és a vacsorám is viszontláttam este, lefekvés után tíz perccel. Azóta, onnantól, hogy kinyitom a szemem, egészen addig, hogy el nem alszom, folyamatosan hányingerem van, van, hogy megkívánok egy bizonyos kaját, és amint beveszem a számba, olyan hányinger kap el, hogy ha nem köpöm ki, tuti nem sokáig maradna benn. Leginkább a zöldségekre, gyümölcsökre, és a főtt ételekre jellemző. Olvastam mindenféle citromos-gyömbéres akármikről, amiket amúgy szeretek, de az én problémámat nem oldják meg. Kizárólag a péksütik, és az egészségtelen kaják „esnek jól” (vagy inkább maradnak benn gond nélkül) és a túró rudi, ami szintén nem túl egészséges, de azt azért nem zártam ki eddig se a mindennapjaimból. Remélem, hamar elmúlik ez az egész, mert nagyon nem egészséges, hogy szinte semmi rostot, természetes vitamint, ásványi anyagot nem tudok bevinni, viszont szénhidrátot, cukrokat, meg zsírokat azt igen. És így is fogytam, mert ezekből is csak keveset. CicaPicur További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.11.15. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
23 hetes terhesen leállhat a méhlepényem
Harmincegy éves, naptár szerint 23 hetes várandós vagyok, egy kisfiút hordok a szívem alatt. Angliában élek, ahol egy kissé más a terhesgondozás, mint otthon. Bár most azt mondhatom, ha gond van, szemmel tartanak a szakavatottak. Az első három hónap problémamentesen zajlott, bár a Down-szindróma miatt megijesztettek – ezért is csináltattam egy vértesztet, ami hálistennek kizárta a három-négy fő genetikai rendellenességet. Majd jött a 18-21. heti ultrahang. Ekkor 19 hetes voltam. A babát kb. két héttel kisebbnek tartották és továbbutaltak egy nagyobb kórház magzati részlegébe. Következő héten el is mentem, ahol szintén aggodalmaskodtak a baba méretei, különösen a combcsont miatt. Az áramlásvizsgálatból úgy gondolták, hogy a méhlepényem nem működik megfelelően, és a baba, bár kapja a tápanyagot, oxigént, de szerintük nem eleget és ezért van a lemaradás. Egy rossz motorhoz hasonlította az orvos a placentát, ami bármikor leállhat, nem tudni, meddig jutunk el vele. Persze az is benne van a pakliban, hogy kihúzzuk, de az az idegesség, amit éreztem/érek, nem önthető szavakba. A baba egyébként egészséges, csak sajnos nagyon korainak tűnik ez a méhlepény-probléma. Két héttel később újabb kontroll, az ultrahang szerint két hét alatt mindössze 60 grammot nőtt a baba, ez valóban nagyon aggasztó. Másrészt igenis hiszek benne, hogy ezek az ultrahangos mérések igenis tévedhetnek. Most még aggodalmasabb volt az orvos, lényegében a helyzet változatlan. 22 hetesen 267 grammot mért, ez nagyon kevés, és annyira távolinak tűnik így az a súly, ahol a baba már életben tartható! Tíz nap múlva várnak vissza kontrollra, ami most pénteken esedékes.  Most mindenfelé nyomozok, ma megyek akupunktúrára és a homeopátia felé is fordulok. És persze bizakodok! Azért írtam, hátha valaki tud nekem jó példával szolgálni, hogy ennek igenis lehet pozitív végkimenetele. Az orvos szerint semmit nem tehetek (magyar orvosokkal is beszéltem), ágynyugalommal sem tudom ezt befolyásolni. De már nagyon gondolkodom rajta, hátha táppénz alatt többet nőne a babám. Valami csodának kellene történnie, hogy a méhlepény elkezdje a finomságokat még hatékonyabban adagolni a kisfiamnak. Zsuzsa További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.11.10. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Elvesztettük a babát, nincs tovább
8. hét helyett... Elvesztettük. Ennyi adatott meg. Talán intő jel ez a későbbiekre, hogy nem véletlenül nem örülünk annyira publikusan a 12. hétig. Annyira jó lenne most arról írnom, minden rendben, szépen növöget odabenn a csöppség. Sajnos nem így történt. Csütörtökön elkezdett rózsaszínes pecsételésem lenni, amivel jobbnak láttam elmenni az ügyeletre. Ott nem látták hasi ultrahanggal, behívtak másnap reggel korai sürgősségi hüvelyi ultrahangra. Egy fiatalabb lány kezelte az ultrahangot, az egyik petefészket nem is látta. A petezsák jó helyen volt, kb. 5-6 hetesnek mérte, bár a papíron semmi méretet nem írt le ezzel kapcsolatban. Két hét múlvára adott időpontot. Közben gondolkodtam, lemondjam-e a délutáni magán ultrahangot. Nem tettem, és milyen jól tettem. Itt már pontosabb infót kaptunk: kétesélyes a dolog, nem szeretnének találgatni, de felkészítettek arra is, hogy egy hét múlva látunk embriót, de arra is, hogy nem. Arra is, ha a természet végezné a dolgát. Bár az idő kerekét nem tudom előre tolni, mégis úgy éreztem, megfelelően láttak el, megkaptam a megfelelő információt. Innentől nem volt más hátra, csak várni. Szombaton délután iszonyat görcseim lettek és nagyon elkezdtem vérezni. Miután egyik alkalommal két nagyobb darab szövet távozott, én úgy zokogtam, mint még soha. Nagyon vártuk ezt a gyerkőcöt. Ekkor már éreztem, elvesztettük, ennyi volt. Újra az ügyeleten kötöttünk ki, amiről szívem szerint nem is beszélnék (Newham, mi más, iszonyatos görcseim voltak, ez van legközelebb) orvos nem látott, hülyeségeket írtak a papíromra, lényeg a lényeg, normál lefolyású vetélés, menjek haza, szedjek fájdalomcsillapítót. Majd hétfőn hívnak, hogy majd valamikor egy hét múlvára kapjak ultrahang időpontot. Hétfőn délután hívtam őket, nem is tudtak rólam... Ma megvolt az ultrahang. Az elmúlt két nap nem dolgoztam, így jött a fiunk is velem. Aludt, de mintha ezt sejtettem volna, hogy így fog történni. „Ongoing Miscarriage”. Folyamatban lévő vetélés. De megoldjuk, mindig megoldottuk. Kivizsgáltatom magam, és lehet, hogy nem itt. Megoldjuk. Legközelebb jobban alakul. Tildy További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.11.03. 09:00
Bezzeganya.postr.hu
Fája a hasad? Ez lehet az oka!
Olyan szerteágazóak lehetnek a hasfájás okai, hogy érdemes orvoshoz fordulni a pontos diagnózisért! Bizonyos egyértelmű eseteken túl ajánlatos egy hasi ultrahang vizsgálattal kezdeni, ahol sok mindenre fény derülhet – hangsúlyozza dr. Szabó Andrea, az Oxygen Medical ultrahang specialistája.
2016.10.26. 09:00
Eletforma.hu
Hiába mondták, hogy nem kéne még nyomnom
Előzmények itt>>> Tíz évvel, és egy férjjel később ismét becsekkoltam a védőnőhöz egy kiskönyvért. Az előzmények miatt a hetedik-nyolcadik hét némi feszültségek közepette telt, de a 12. héttől már bebútoltam a boldog, felhőtlen babavárás című programot. Ez tartott egészen a 13. hétig. Kellemes idő volt délelőtt. A munkahelyemről kiszaladtam a pénzautomatához, visszafelé jövet becsábított egy ruhabolt. Kitaláltam, hogy nyáron még tökéletes kismamaruha lesz a most divatos, felül gumírozott „A” vonalú nyári ruha. Találtam is egy szürkét, halvány virágokkal. Meg egy szürke szandált, aminek mérsékelt sarka volt. A munkahelyemen ebéd előtt még elszaladtam a mosdóba. A vécépapír véres lett. Elégé véres. Visszabotorkáltam az irodába, mondtam a kolléganőmnek, hogy én most azonnal bepályázom a kórházba, majd azzal a lendülettel elrobogtam. A kórházban, amikor mondtam, miért jöttem, soron kívül berántottak a vizsgálóba. Az ultrahangon láttam a gyereket, és a szívét, ahogy kalimpált. Azt kérdezgették, görcsölök-e. Nem görcsöltem. Nem baj! Befekvés. MOST! Az osztály ügyeletes főorvosa is megvizsgált. Láttam az arcán, hogy nem túl bizakodó. Aztán megláttam a vizsgálószék alján a vér mennyiségét. És én sem voltam már bizakodó. A felvételes nővér ágyhoz jött, és ágyhoz jött a nővér is, hogy bekösse a branült. Csináltak már nekem ilyet, de ezúttal úgy bírta belém vágni a tűt, hogy a szemeim majdnem kiugrottak a helyükről. - Görcsöl? - Nem! - Nem baj, magnéziumot kap, attól nem is fog! Félóránként jött egy orvos, vagy egy nővér, megnézték, mi van velem. És mindenki hihetetlenül kedves volt. Délután is jött egy doki, és elvitt megultrahangozni. Kérdi, mennyi vér jött azóta. Hát, mondom, esélyem nem volt még felkelni és a mosdóba menni, mert idáig tele voltam csővezetékekkel. Miután ezt tisztáztuk, és megtekintettük a bébit, amint lelkesen lubickol odabent, felkászálódtam az ágyról, magam után tekintélyes tócsát hagyva. Na, ekkor kezdtem el igazán kétségbeesni. Kérdeztem az orvost, lehet-e tudni, mitől van ez az iszonyat vérzés, de csak egy süket dumát nyomott, hogy a női test egy része a vetélésért küzd, más része a megtartásért. Ergo fogalma sem volt… A magnézium vissza belém (- Görcsöl? – Nem!) Aztán csak ott feküdtem, és hallgattam, ahogy a legördülő cseppek kluttyognak a kis tégelyben, és próbáltam elterelni a figyelmem az alsó fertályamról, ahonnan rendszeres időközönként vér buggyant ki. Rémes éjszakám volt. A szobatársammal verseny-nemaludtunk. Én a kezemet próbáltam úgy tartani, hogy a branül, és a csővezeték-rendszer ne mozduljon el. Egyébként eléggé fájt, ahogy benne volt. nem is tudom, ez normális-e. Hajnalban csengetés a nővérnek, csatlakoztasson le, mert sürgős mosdózhatnékom van. Kivonultam a borzadályos közvécére (ez a szülészet leggyengébb pontja), kizúdult belőlem az éjjel felgyülemlett vér, aztán úgy vártam a folytatást, de meglepően kevés jött. Ekkor kezdtem el úgy istenigazából bízni abban, hogy megússzuk. A reggeli vizit után újabb ultrahang- a diagnózis: Hematóma. 4 cm x 1 cm. Kérdeztem, ez akkor most jó, rossz, vagy mi, és már lezajlott, vagy még csinálhat csúnyát? A válasz az volt, hogy nem tudni.  És igen, csinálhat még gebaszt. Feküdjek, pihenjek. Más gyógymód nincs rá. Öt nap kórházazás után végül a hematóma 2,5 cm-re zsugorodott. Ennek nagyon örült az orvos, és mivel ő is, hát én is. A vérzés teljesen elállt, csak (elnézést a  naturalista részletekért, remélem, senki nem eszik olvasás közben) alvadékos barna valami jött, az is mérsékelt adagban. Azt mondták, ha jókislány leszek, és rendesen fekszem, akár haza is mehetek. Úgyhogy akár lett. És ezek után, a negyvenedik hétig már nem történt semmi érdekes. Aztán a negyvenegyedikig sem. 2013. december 9. hétfő. Este megpróbáljuk szexszel távozásra bírni odabentről a gyereket. Eredmény: vérezni kezdek. Tanakodás, hogy mi legyen, nincs kedvem felindulni a kórházba, főleg, mert nem dől a vér. Telefon a szülésznőnek: ha kevesebb a mennyiség, mint menstruációkor, akkor nincs gond. Okés, kevesebb, és erőteljesen csillapodik is. Maradunk otthon, másnap reggel úgy is a dokinál kell kezdenem. Magzatvízvizsgálattal és turkálásokkal kecsegtetett előző alkalommal, amitől kicsikét be vagyok tojva. Éjjel egy-két jóslóm is van. 2013. december 10. kedd Reggel reménykedve ülök be az autóba, hátha... Felérünk a kórházba. Dokim előkerül, a vizsgálóban éppen festés. Amnioszkópiát bukom így, nincs kéznél éppen kukucska. Mindegy. Megvizsgál. De hát vérzek! Igen, tudom, mondtam is! Jaa! Ja! Oké, ilyenkor az már normális. Ohh. Helyzet egyébként változatlan. Gyerek az egekben fent. Méhszáj totál zárt. Következő randi: csütörtök. (És közben nézem a dokimat, és azon gondolkozom, miért nem tudtam én szombaton megszülni, amikor ő nem volt elérhető. Nem is akarok nála szülni!!! Az a jófej orvos, aki ő régen volt, sehol nincs. Megfáradt, megkeseredett lett.  És szerintem az egészségével is komoly gondok lehetnek. De a 41. héten már nem váltunk dokit!) Mérges vagyok, mert azt hittem, a vizsgálatok után legalább beindulnak valamiféle folyamatok. Ehelyett újabb béna, parttalan várakozás csak. Legalább az idő gyönyörű, én sétálok a városban egy hatalmasat. Éjjel arra ébredek, hogy megint jósló fájásom van. Kettő rövidke. Aztán elmúlik. Két- három óra múlva megint kettő. Talán beindul valami? Aztán szépen elalszom, és reggel megint arra ébredek, hogy nem történt semmi. 2013. december 11. szerda Miután felkelek, és megyek a reggeli fürdőszoba-vécé ügyemet intézni, azon kapom magam, hogy kb. 5 percenként jóslózom ismét. De megint csak 3-5 másodpercig tartanak. Kicsit elgondolkozom rajta, mi is legyen: A) felmegyek Emberrel Pestre „dolgozni” és ha van valami, megyünk a kórházba. B) maradok a fenekemen. Barátnőmmel megbeszéltem már régen, ha úgy jönne rám a szülés, hogy Ember dolgozik, akkor ő visz fel a kórházig, aztán lead ott apjoknak. Végül ezt a verziót választom, Minek üljek ott fent annyit? Embert elmenesztem dolgozni, lelkére kötöm, a telefonját ne rakja messzire! Barátnőmet is várakozó álláspontra helyezem. A délelőtt szép komótosan telik-múlik. Ugyanolyan gyakorisággal ugyanolyan rövidke fájások. 11-kor megunom, elmegyek fürödni. A meleg víz izomlazító hatásában bízom. És meg is van az eredménye! Izmaim ellazulnak, a fájásaim MEGSZŰNNEK!!! Pedig már annyira bíztam benne, hogy aznap bébi lesz a vége! Barátnőmet lefújom, Embernek is telefonálok, hogy ma sem lesz akciózás. A gyerekek szépen hazaszivárognak az iskolából, aztán nekifogunk a délutánnak. Ebéd, tanulás, minden, mi szem-szájnak ingere. A fiúk rákaptak akkoriban a gyúrásra, elsétálnak a kondiba. Ötkor befut Ember is, vacsorázik, aztán közben megint arra eszmélek, hogy visszajöttek a jóslók. Pont úgy, mint délelőtt. Sűrűek, rövidek, és kicsit fájnak csak. Egy órát tántorgok így a lakásban, aztán elkezdünk róla beszélgetni, mi legyen. Öcsémék Pesten laknak, a kórház közelében. Nincs kedvem egy esetlegesen éjjel beinduló szülésnél eszeveszett módon rohanni, meg az orvos másnap reggel amúgy is vár. Telefon az öcséméknek: náluk alszunk. Ha beindul, akkor ott leszünk a közelben, ha meg nem, akkor jót dumálunk este velük. Jó, akkor ha a fiúk hazaérnek, induljunk! Közben a fájások, anélkül, hogy a sűrűségük illetve a hosszuk változna, erősödnek. Koncepciót váltunk: menjünk be a kórházba, megnéznek, aztán ha nem indult még be, akkor öcséméknél alvás. Már Pest határában vagyunk, mikor az arcom kicsit elkezd torzulni a fájásokkor. Nézem, még mindig 3-5 percesek, és nagyon rövidek. Nagyelőadást tartok Embernek, hogy ilyennel nem lehet szülni. A kórházba fél 8-ra érünk be. A táskát lent hagyjuk az autóban. Max. majd visszamegyünk érte, ha kell. Negyedik emelet. Becsöngetek a szülőszobára. Kijönnek: Mit szeretnék? Vigyorgó fejjel előadom, hogy vagy szülni jöttem, vagy nem. Nem tudom! Kicsit szeptikus fejjel hívja a nővér az ügyeletest, hogy vizsgáljon meg. Túl virgonc vagyok. Felpattanok a székre, kérdezi a doki, eddig milyen volt a méhszájam? (Na, basszus, mondom magamban, ez még mindig nulla.) Mondom neki, zárt. Erre közli, hogy oké, mert most bő 4 cm! Az állam leesik, a doki meg szól a nővéreknek, hogy tényleg szülök. Leültetnek a géphez, az adataimat felveszik komótosan.Ekkor meglátom, hogy éppen a kedvencem az ügyeletes szülésznő. Ő messze a legjobb a környéken, és nagyon szerettem volna nála szülni már régebben is. Csak akkoriban még nem lehetett őket megfogadni. Aztán telefon az orvosomnak, hogy eset van. Már a telefonbeszélgetésből amit kihallok vágom, hogy fennforgás lesz. Az ügyeletes leteszi, és mondja nekem, hogy sajnos a doktor úr nem tud visszajönni, nem érzi jól magát. Szerintem ekkora vigyort még nem láttak arcon ilyen hír hallatán mástól. Akkor fel kéne feküdni az ágyra, egy ctg-t csinálnak kezdetnek. Branült is kapok, mert antibiotikumot adnak a 36 hetesen pozitív strepto miatt. Én meg elkezdem mondogatni, hogy EDA-t szeretnék mindenképpen. Jó, akkor legyen az, hogy ctg után beöntés. (Kérek beöntést? Ja, igen, persze, miért is ne?)És utána kapok EDÁ-t. Megvan a 20 perc ctg. Átsétálok a zuhanyzós helyiségbe, ott belém nyomnak 1,5 liter vizet, hogy 10 percig tartogassam, utána hajrá. Tartogatom, de nincs meg a 10 perc, nagyon csavarja a hasam a víz. Valahogy nem jó semmi sem, Hideg veríték van meg hasfájás. Felrángatom magam a vécéről, közben már beszólnak, hogy rendben vagyok-e. A vécé mellett van egy béna zuhanyzó, leöblítem magam, de hűvös a víz, és így inkább kellemetlen. Közben elgondolkozom azon, vajh létezik-e hogy megrepedt a burok, mert mintha szivárogna valami. De a nagy csobbanás elmarad. Úgy vagyok vele, hogy akkor ez nem az volt. Visszavergődöm a szülőszobába. Mondják, hogy feküdjek fel az ágyra, ráhallgatnak a gyerekre. Közben van megint egy fájás, ami már megközelíti a „pocsék” minősítést. Rám teszik a tappancsot, és bekötik az infúziót az EDÁ-hoz. És megint egy fájás, ezúttal már az elviselhetetlen fajtából. Még szerencse, hogy rövid ez is, mint a többi. Azon gondolkozom, hogy fogom kibírni, míg lecsorog az infúzió. A következő fájással együtt megint jön alul valami folyadék. Mondom a szülésznőnek, vagy bepisiltem, vagy szivárog a víz. Az ügyeletes orvos mondja a szülésznőnek, hogy hozzon oxitocint. Én felhúzom a szemöldököm, azt meg minek? De majd pörölök akkor, ha belém akarják nyomni! Aztán megint egy fájás, amivel együtt egy nagyon furcsa hang buggyan ki belőlem. Meg is lepődöm, mert eddig mindig csendben szültem. Ráadásul ez most pont az a furcsa „orgazmus hang”-nak definiált valami volt, amire azt szokták mondani, hogy már a kitolást jelzi. Jól meg is lepődöm, mert ez lehetetlen. Egyrészt alig jöttünk még be a kórházba, másrészt nem kaptam még EDÁ-t!!! Eddig jutok a gondolataimmal, mikor újabb fájás, újabb óbégatással. Erre már mindenki, aki a környéken van, és éppen ráér, besereglik. A felvételes ügyeletes doki belevigyorog a képembe: Ugye, mondtam, nem lesz itt idő EDÁ-ra! (Nem is mondta!) Kéjgázt kérek? Nem kérek! Úgysem használ! Jön a másik ügyeletes is, egy doktornő. Mondja, hogy akkor nála fogok szülni, megvizsgálna. Benyúl, közli, hogy majdnem eltűnt a méhszáj, de még ne nyomjak. Aztán megint egy hülye hang belőlem, és esküszöm, nagyon, de nagyon nem akarok nyomni, de egyszerűen nem tudom megállni. Közben visszaér a szülésznő az oxis fecskendővel, és tátott szájjal néz, hogy akkor itt most mi van? Érzem, hogy kicsit csíp belül, ez azt jelentheti, hogy repedek... Remek. A következő /még mindig kb. 20-30 másodperces/ fájásra kint van félig a feje, aztán még egy nyomás és kint van egészen a gyerek. Utána jön csak a medence teljes tartalma. A magzatvizet ledugózta eddig. Már akkor kiabálva reklamál, hogy hogy merészelik itt macerálni. Este 9 óra 22 perc van. Fiú ő is, ahogy azt az orvos már a 12. héttől mondta nekünk. Rárakják a hasamra, és nem látom, csak a feje tetejét, meg a vállait, de nagyon szép rózsaszín már akkor. És ő nem is véres. Picit fekszik rajtam, aztán Emberrel elvágatják a zsinórt, és ők elnyargalnak fürdetni (nem is láttam még a pofiját!).  Én meg maradok a doktornővel, meg a tűkkel. A császár előzmény miatt akkor benyúlna és kitapintaná a hegem. (Hallelúja. Dezsavű.) Belém helyez egy rakás vasat, majd közli, hogy akkor belém nyúl kézzel. Ez most kicsit kellemetlen, de szintén nem fáj. Majd kezdetét veszi a hímzőszakkör. Nos, nem hiába mondták, hogy nem kéne még nyomnom. Doktornő közben magyaráz a szülésznőnek, és veregeti a saját vállát, hogy milyen frankó nyolcas öltést rakott most belém, ami szépen csillapítja a vérzést. Lehet, hogy szépséges a cérnák elhelyezése, de iszonyatosan fáj! Pedig TUDOM, hogy kaptam érzéstelenítőt, mert mondta, mikor azt döfte. Több helyre is. Mondom neki, hogy nagyon fáj az öltögetés, ő meg sajnál. Ötven percig stoppol. Amikor végez, szólnak Embernek, hogy jöhet befelé a csomagocskával. Közben vigyorogva kacsintgatnak neki, hogy fúú, milyen szépet rittyentettek neki oda rám alulra. /Pedig nő! Akkor most a szexista poén ér?/ Utólag elismerem, tényleg zseniálisan varrt! Bár hónapokba telt, míg teljesen felépültem, de azóta remekül szuperál a berendezés. És akkor az orvosomról végezetül. Én voltam az egyik utolsó betege, mert december 31-el befejezte a munkáját, nyugdíjba ment 60 évesen. Csak idén tudtam meg, hogy a nyugdíjat nem sokáig élvezte, mert másfél hónapra rá meghalt. Beteg volt tényleg. És innen már majd' három év távlatából üzenem, hogy nyugodj békében Orbán doki! Borsoly Kérdésed van? Nem tudsz megoldani egy problémát? Ötleteket gyűjtenél? Tapasztalatot cserélnél más anyukákkal? Csatlakozz a Bezzeganya zárt Facebook csoportjához, ahol segítséget kaphatsz. Szeretettel várunk!
2016.10.23. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Állást akartam változtatni, terhes lettem
Mostantól péntekenként is terhesnaplózunk, ezúttal egy régi Bezzeganya-olvasó osztja meg tapasztalatait már a kezdetektől. Fogadjátok szeretettel Tildy naplóját! 6. hét Miután lejárt a maternitym májusban, visszamentem dolgozni. Sajnos a fogadtatás nem volt olyan, mint amire számítottam. Egy nagyon vidám, családias környezetet hagytam ott még tavaly nyáron, és amikor visszaérkeztem, nekem az újak voltak újak, az újaknak meg én voltam új. Totál kicserélődött a  csapat, teljesen megváltozott a  munkamorál/hozzáállás/szabályok. Csak erről nekem elfelejtettek szólni. Bizonyára én is változtam – nem tagadom –, de olyan légkörbe kerültem vissza, ahol már nem éreztem jól magam. Az a hely, ahol éveket imádtam dolgozni, már nem létezett. Miután egy bullying után totál kiborultam, hogy én ezt nem szeretném eltűrni , végül átkerültem egy másik projektre. Egy jó csapatba. Tudtuk, augusztus végével ennek a projektnek  vége. Így megint egy  új projektre raktak. Ideiglenesen, kb. hat hétre. Na, itt döntöttem el, hogy akkor új állás után nézek. Közben folyamatosan ment a morfondírozás, hogy  mégsem  akkor kéne munkahelyet váltani, ha kis korkülönbséget tervezünk a  gyerekek közt. Márpedig azt terveztünk. Május óta próbálkozunk. Csimpivel és a tesójával anno elsőre összejött, így őszintén megvallva most is ebben reménykedtem. Bár volt bennem félelem, én se lettem fiatalabb, ráadásul ugye egy petevezetőnek annyi lett, azért reménykedtem. Minden egyes hónap teszteléssel telt (na nem csak azzal), minden egyes hónapban szomorúan konstatáltam, hogy megint negatív lett. Egy héttel a várható menzesz előtt teszteltem, gondoltam, hátha  van valami, csodálatos születésnapi ajándék lenne. Negatív lett persze, el is kedvetlenített. Miután a régi csapatom egyik tagjától kaptam időközben egy igen jó állásajánlatot, nekiálltam frissíteni az önéletrajzom, a linkedin profilom. Majd beadtam még egy helyre a jelentkezésem, na ezt nem kellett volna, nyakamba szakadt négy nagyobb volumenű állásteszt. Egy 14 hós mellett el lehet képzelni, mennyi időm van 90 percre kizárólagosan odakoncentrálni valamire, munka után. Nem sok. Főleg, hogy bármit csinálok , este 10 előtt nem hajlandó elaludni. Akár van fürdés, akár nincs, akár le van fárasztva, akár nem, egyetlen megoldás, ha napközben egyáltalán nem alszik, azt meg csak nem kellene. Végül sikerült egy szabad időszakot találni, hogy-hogy nem, pont a születésnapomon. A férjem hiába vitte el a  fiunkat a  városba, persze megzavartak mások. Hol a council embere, hol anyum. Persze nem is jött össze a kódolás úgy, ahogy szerettem volna, egyáltalán nem voltam büszke magamra. Az egész napom elég rosszul alakult, egyszerűen minden összejött, aminek nem kellett volna, nagyon nem az én napom volt. Ráadásul  akkor még úgy tudtam, még a  gyerkőc se jött össze. Másnap azonban elég furán fájt a hasam alja. Miután a következő nap is erre keltem, úgy döntöttem, csinálok még egy tesztet. Immár digitálisat, heteket is mutatóst. Pozitív lett! El nem tudom mondani, mekkora megkönnyebbülést éreztem ekkor. Mintha egy kő esett volna le a szívemről.  Rohantam be  a  nappaliba elújságolni a  férjemnek, na azt le kellett volna fényképezni. Na, nem engem, hanem őt! Úgy ugrált örömében, a gyerek meg csak lesett, apa tuti nem normális. Így ha utólag is, de lett „nagy” születésnapi ajándékom. Viszont annyira hihetetlen volt még mindig, hogy igaz lenne, hogy totál terhességi teszt-addikt lettem. Mondhatni csíkozódni akartam, de hát azok a csíkos tesztek csak nem akartak duplacsíkosak lenni. Majd másfél héttel az első pozitív digitális teszt után végre lett egy duplacsíkosom is. Szóltam a háziorvosnak és elkezdtem kórházakat nézni. Közben megtörtént az első orvosi konzultáció és az első ultrahang is. Az ultrahangra kicsit korán mentem, még csak 5 hét 4 naposan, embrió még nem, de a petezsák már látszik. Jó helyen van! Ez volt a lényeg, a korábbi méhen kívüli után erre voltam leginkább kíváncsi. A legközelebbi ultrahang egy hét múlva lesz, akkor már talán többet látunk. Tudom, nagyon az elején vagyunk, de reméljük a  legjobbakat. Tildy Kérdésed van? Nem tudsz megoldani egy problémát? Ötleteket gyűjtenél? Tapasztalatot cserélnél más anyukákkal? Csatlakozz a Bezzeganya zárt Facebook csoportjához, ahol segítséget kaphatsz. Szeretettel várunk!
2016.10.21. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Új ultrahang készülék az Ady Endre utcai Szakrendelőben
Az Ady Endre utcai Szakrendelőben eddig havonta átlagosan 215 ultrahangos vizsgálatot végeztek, mely éves szinten közel 2600 diagnosztikát jelent.Az új készülék jó képminősége, a kép tisztasága,...
2016.10.20. 16:20
Ittlakunk.hu
Megeszi a fogaimat a gyerek
16. hét Borzasztóan gyorsan telnek a hetek. A héten meg is lepődtem, hogy mindjárt vége a negyedik hónapnak. Nem tudom, hogy minden második gyereknek ez-e a sorsa, de sajnos kevesebb időm jut rá. Néha a nap végén leülök, és csak akkor jut eszembe, hogy basszus, öt hónap múlva megszületik. Ráadásul semmire sem gondoltam még. Az első gyerekkel megvoltak a szép listáim, olvastam a fórumokat, lestem, hogy mik ajánlottak. Egyelőre ebből semmi sincs. Persze a dolgok egy része alapból meglesz már, de így is kell majd vásárolni. Főleg, ha fiú lesz. Éjjel még adhatok rá majd pink pizsamát, de nappal már nem járhat majd a nővérétől örökölt szép ruhákban. Meglett közben a második nagy ultrahang ideje, pont hat hét múlva lesz. Akkor elvileg kiderül a neme is. Ami végül is nem egy kardinális kérdés, de a nevekkel hadilábon állunk. A lányunknál egyszerű volt, a férjemnek volt egy kedvenc lányneve, ami ráadásul nemzetközi volt. Fiúnévben akkor sem tudtunk megegyezni. Pedig akartam egy alternatívát, hátha a doki elnézte. Megjártam az ehavi körömet a dokinál és a szülésznőnél. A szülésznő tájékoztatott, hogy a jelenlegi szabályozás szerint, ha problémamentes a terhesség, elég trimeszterenként egyszer dokihoz menni (plusz természetesen az ultrahangok), de javasolta, hogy kérdezzem meg a dokimat, mit gondol róla (kicsit régi vágású doki, viszont nagyon alapos és kedves). Természetesen a doki javasolta, hogy azért menjek havonta, ránéz a méhszájra, hogy zárva van-e, és ha bármi van, rögtön tud segíteni. Azt már csak magamban tettem hozzá, hogy biztosan jól jön a havi összeg, amit a biztosítóm fizet neki, minden egyes látogatásért. Nekem meg az a havi 20 perc nem egy nehezen teljesíthető cél. Átbeszéltem vele a baktériumos dolgot is. Egyelőre abban maradtunk, hogy nem avatkozik be antibiotikummal, mivel a baktériumszámon kívül semmi sem utal gyulladásra. Egyelőre marad a kéthetente való ellenőrzés. Voltam fogorvosnál is. A terhesség előtt már voltam, ahol betömték, amit kellett az első terhesség után. Csak egy fog kérdéses volt. A doki nem volt biztos benne, hogy szükség lesz-e gyökérkezelésre. Ezért abban maradtunk, hogy várni fogok és kontrolláljuk. Mázlim van, mert nincs szükség a beavatkozásra, és be is tömték. Viszont megjelent két pici lyuk a fogaimon, úgyhogy novemberben még vissza kell mennem. Remélem, nem romlik a helyzet. Alapjáraton rossz fogaim vannak, kb. minden évben van tömésem, már kétszer is gyökérkezeltek. A terhességgel, terhességekkel kapcsolatosan nem voltak reményeim, azt hittem, hogy bele fog kerülni egy-két fogamba. Elnézést, hogy múlt héten lagymatagul sikerült követnem a kommenteket. Sikerült benyalnom egy megfázást és torokgyulladást. Szerencsére a férjem itthon tudott maradni pár napot velünk, úgyhogy a gyereknek nem kellett a Youtube előtt lógnia naponta ötször. Nagyon lassan akar múlni a köhögésem, egyelőre csak természetes cuccokkal próbálkozom. A kisasszony pedig valami csodával határos módon megúszta a betegséget, pedig a lelki szemeim előtt láttam már az orrszívó használatát. A betegség hatására elkezdtem bébisintért keresni, csak hogy legyen a biztonság kedvéért. Meglátjuk, hogy hogy sikerül majd a keresés.  Pubi További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.10.19. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Mik lehetnek a hasfájás okai?
A hasfájás okai olyan szerteágazóak lehetnek, hogy érdemes orvoshoz fordulni a pontos diagnózisért. Bizonyos egyértelmű eseteken túl ajánlatos egy hasi ultrahang vizsgálattal kezdeni, ahol sok mindenre fény derülhet - hangsúlyozza dr. Szabó Andrea... ...
2016.10.12. 14:00
Hazipatika.com
Mik lehetnek a hasfájás okai?
A hasfájás okai olyan szerteágazóak lehetnek, hogy érdemes orvoshoz fordulni a pontos diagnózisért. Bizonyos egyértelmű eseteken túl ajánlatos egy hasi ultrahang vizsgálattal kezdeni, ahol sok mindenre fény derülhet - hangsúlyozza dr. Szabó Andrea, az Oxygen Medical ultrahang specialistája.
2016.10.11. 09:12
Csaladinet.hu
Ne félj! Nem minden mellcsomó daganat!
Amikor a nők kitapintanak kisebb-nagyobb fájdalmas és fájdalmatlan csomókat a mellükben, azonnal a mellrákra gondolnak. Gyakran ezek ártalmatlan elváltozások, de megnyugtatóan az emlő ultrahang ad erre bizonyságot. Hogy pontosan mik okozhatnak csomókat, arról dr. Gergely Máriát, az Ultrahangközpont radiológusát kérdeztük.
2016.10.09. 09:00
Eletforma.hu
Mellkasi fájdalom – gyakori panasz
Mindenkinél előfordult és előfordulhat, hogy a mellkasában érez különböző helyen és különféle típusú fájdalmakat, gyakran a szívtájon. Néha nagyon ijesztő, de szerencsére sok esetben ártalmatlan lehet (izom vagy ízületi eredetű), azonban biztosat mondani a kardiológus csak szakorvosi vizsgálat, műszeres vizsgálatok (nyugalmi és szükség szerint terheléses EKG, szív ultrahang) után tud mondani.
2016.10.05. 10:59
Patikamagazin.hu
Elfelejtettem ultrahangra menni
14. hét A héten több egyéni számom is volt. Először is elkezdtem feledékeny lenni. Az egy dolog, hogy mindent már egy naptáralkalmazásban vezetek, de még a temérdek emlékeztető ellenére is elfelejtek dolgokat. A legjobb az volt, amikor elfelejtettem elmenni pajzsmirigy ultrahangra (itt csak a biztonság kedvéért adnak beutalót, ha szeretnék, hát gondoltam, kihasználom az alkalmat). Na, ezt szépen sikerült elfelejtenem a telefonban lévő emlékeztető és a rendelőtől jövő sms ellenére is. Szerencsére egy héttel későbbre kaptam újabb időpontot. A második dolog: teljesen érzékeny lettem. Én, aki mindig kemény és tartja magát. Tudom, néha jó ez, néha nem. Ilyen vagyok, nincs mit tenni. Szerencsére a közelemben lévő emberek ismernek, és van olyan ember (férj és nagyon jó barát is) akinek ki tudom adni magam. Azonban most totálisan érzékeny lettem. Bármire. Egy Halász Judit koncerten is képes vagyok elbőgni magamat a YouTube-on. Én. Szegény férjemen is kiakadtam, pedig csak szépen megkért, hogy ne tegyem tönkre a laptopkábelt. Erre én bőgőrohamot kaptam. Miért? Máskor csak tudomásul venném és kész. A héten sikerült eltömítenem egy parkolóautomatát is. Délutánokra elfáradok, általában a gyerekkel alszom egy órát. Na, ez egy nap kimaradt. Sikerült is a parkolókártyát begyömöszölnöm – természetesen nem fogadta el a gép – a papírpénz helyére. Én hülye meg ott erőszakoskodtam vele, mire 1-2 perc múlva eszembe jutott megnézni a feliratokat. Na, utána jött a megmentő hadműveletem, amit szerencsére a lányom teljes nyugodtsággal követett a babakocsijának kényelméből a szép, meleg, őszi napon. Központba lemenni hülyének éreztem magam, úgyhogy a táskámban lévő hajtű végével elkezdtem kihuzigálni a jegy végét. Pár perc után sikerrel jártam. Természetesen addigra már nézőközönség is volt a hátam mögött. Na, ilyet eddig még nem alakítottam. Gondoltam – előző terhességi tapasztalatok alapján, amikor is a második trimeszterben szinte mindenre képes voltam – elmegyek egy másfél órás sétára hegymenetben. Na, ez tavaly meg se kottyant volna. Most olyan, de olyan lassú voltam, mint egy lajhár. Ide nekem fittség, mi?! Hónap közepére sikerült időpontot foglalnom a dokimhoz a következő havi vizsgálatra. A 4. hónapban itt nincs tervezett ultrahang, hacsak nem indokolt. A következő csak a 20-22. hét között van. Egyre inkább furdal a kíváncsiság a baba neméről. Lehet, hogy rá tudom venni a dokit, hogy megnézzen, ha nem lesznek utánam, mert ő általában 30-40 perceket ül az ultrahang vizsgálatokon. Mindent átnéz töviről hegyire. Én meg elkezdhetnék kicsit vásárolgatni, főleg, ha fiú. Pubi További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.10.05. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Ezt mutatta az ultrahang, és ilyen volt, amikor kibújt: cuki előtte-utána felvételek
Vajon mennyire hasonlít az ultrahangkép a babára?
2016.09.27. 16:05
Femina.hu
Terhesség: ne képzeld magad orvosnak!
A 26. héten újra 4D-re mentünk. Biztos van, aki megvet ezért, de én nagyon nem bírtam 3-4 hétnél tovább ultrahang nélkül. Tudni akartam, hogy minden rendben van vele. Sajnos nincs ablak a hasunkon, ezért az ultrahang maradt. Itt már annyira látszott a kis pofija, a kis vonásai, az orra! Ez volt az első ultrahang, amin majdnem elsírtam magam. Azóta is simogatom a képeket, amiket készítettem a felvételről. A kis Pocok itt már majdnem 1 kg volt. Stramm kis legény! Azóta minden rendben, leszámítva a szívritmuszavart, valamint azt, hogy a testem minden apró kis rezdülésére idegesítően nagy figyelemmel és aggodalommal reagálok. Pl. Egyre többször érzem, hogy minden fájdalom nélkül elkezd feszülni a hasam, de a nőgyógyász szerint az a haskeményedés ( ami gond lehet) az nem ilyen, ott görcsös fájdalom is van, ami kisugárzik a hátamba is akár. Ilyesmiket olvastam aztán a neten is. Most a köldököm mellett érzek ilyen húzódásos-szúró érzést. Rövid ideig belenyilall, enyhe fájdalommal, főleg mozgásra, vagy mély levegővétel miatt. Párszor már ez előjött, szegény nőgyógyászomat zaklattam is miatta, de azt mondta, ne aggódjak, ez nem a baba. Volt itt már minden. Mikor először lett egy kis folyásom, azonnal megijedtem, hogy ez bizony fertőzés. Más nem lehet. Majd rá kellett jöjjek, hogy ezt IS túlaggódtam. Kétségbeestem már ultrahang adatokon is. Hiszen minden kismama egy kicsit orvos is lesz. Ezért viszont elkezdtem az internetet okolni. Túl sok információhoz jut az ember akarva-akaratlanul is. Mindenhol orvosi szakszavakkal dobálóznak, te tudni akarod, hogy mégis mi az, mivel felhívják rá a figyelmed, hogy ha ilyened van, akkor nagy a baj. Utánaolvasol, kiokosítod magad a témából, egy kis időre még azt is elfelejted, hogy azért egy orvosi egyetem nem ennyi. És hogy ettől még nem leszel nőgyógyász, de még mielőtt ezt belátnád, már diagnosztizáltad is a problémádat. (Senki ne vegye magára, mert magamról beszélek. Szerencsére az öniróniám nem hagyott el.)  Hiszen valljuk be, kevés olyan kismama van, aki ne nézné meg, hogyan fejlődik a babája hétről hétre. De minden ilyen oldalon ezernyi rémtörténet rejtőzködik, amibe úgyis belecsúszol. Ha pedig mégsem, akkor ott a következő hiper-intelligens találmány: a gép megjegyzi, mikre kerestél rá, és ebben a témában dobálja fel neked a Facebook az ajánlott oldalakat, amit el sem kell olvasnod, sokszor a szalagcímtől elvitt egy kétoldali infarktus. Remélem, már semmi nem jön elő. Remélem, a férjem is bírja még valahogy. De ha őszinte akarok lenni, őt sem irigylem! Eddig nagyon szépen viseli, az egyetlen amit mondott: „Mostanában egy kicsit érzékenyebb vagy, nem?!” Soha nem vallanám be neki, csak nevettem, amikor mondta. De bakker, igaza van! Csuri További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.09.26. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Minden anya rémálma: 10 vérfagyasztó ultrahang fotó, amitől végigfut a hátadon a hideg
Az ultrahangos képeket általában az összes anyuka büszkén mutogatja a családtagjainak, barátainak, és elrakja emlékbe, hogy a későbbiekben is bármikor elővehesse. Abban azonban biztosak vagyunk, hogy a következő fotókat - amikre szerintünk a legjobb jelző a horrorisztikus - senki sem szeretné sokszor nézegetni. Maximum az ördögűzők. Ezek a legfélelmetesebb ultrahangos felvételek, amiket valaha láttunk!
2016.09.25. 20:46
Femcafe.hu
Íme, az első fotó a legújabb Kardashianről
Rob Kardashian posztolt egy képet Blac Chynával közös gyerekéről. Igaz, hogy ultrahang felvételt, de akkor is.
2016.09.23. 18:19
Velvet.hu
a "bükki füvesember" Gyuri bácsi receptjeiből
Gyuribácsi, ismertebb nevén a „bükki füvesember” a gyógynövények szakértője. Színte mindenre tud valami természetes gyógymódot. Rengetegen követik, és előadásokat tart, hatalmas sikerrel. Most itt egy lista, amin szinte minden betegségre megtalálható a gyógymód, vagy a megelőzése, részletesen leírva. Érdemes elolvasni, és tovább osztani, hogy mindenkihez eljussanak ezek a gyógymódok.AGYDAGANAT: minden nap egyszerű petróleummal, amit háztartási boltokban lehet kapni a 2 nyaki ütőeret kell bekenni és belemasszírozni napjában többször.AGYI VÉRELLÁTÁS: félig megtöltünk egy kisebb dunsztos üveget megpucolt fokhagymával és 2 dl.almaecettel leöntjük. Ezt érleljük legalább egy héten keresztül, majd a két nyaki eret két oldalt időnként bekenjük és beledörzsöljük az érbe.AGYI EREK TISZTÍTÁSA: Cavinton helyett: 3 gr. kis téli zöld meték és 3 gr. orvosi veronika ezt leforrázzuk 2 dl vízzel 10 perc állás után megisszuk, naponta 2x 1-1 csésze.ALLERGIA ÉS ASZTMA: Vagy martilaputea, vagy útifű tea, vagy fehér pemetefűtea, kígyószisztea,ezerjófűtea. 1 csapott evőkanál, 2dcl. forrásban levő vízzel leöntjük, 10 perc állás után meginni.EGY ÉVIG KELL INNI, ÉS TELJESEN TÜNETMENTES LESZ AZ EMBER.A legjobb köptető: ökörfarkkóróból készült tea: 1 csapott ek. tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után inni.ARANYÉR: Az aranyeret tökéletesen lehet gyógyítani útifűvel, de csak a frissel. Itt nem jó a lándzsás útifű pedig az a jobbik, abban van több hatóanyag, hanem a nagy útifű kell !!! Letépjük,megmossuk,megcsipkedjük körömmel és az eres oldalával befelé egy kis szivarkát csavarunk belőle és odatesszük az aranyerünkhöz. Reggel egyet, este egyet – 12 órán keresztül ott lehet tartani, ott marad. Nekem is volt aranyerem, elmúlt 6-8 hét alatt. Érdemes használni, de mint mondtam csak a friss útifű jó. A száraz nem alkalmas erre, mert akkor már nem kezdi termelni az aukubin nevű anyagot.ARCÜREGGYULLADÁS: diólevél egy cs. evőkanál tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után naponta 1x2x felszívni és próbálni bent hagyni az orrüregben, úgyis egy idő után kifolyik. A szájat és torkot öblögetni ugyanevvel a teával, a megmaradt megáztatott diólevelet éjszakára a fájós helyre dunsztkötésben rakjuk rá a területre.A papsajt tea hidegen készül, 2-3 órát állni hagyjuk, és ezzel kenegessük be az orrjáratot.Mandulagyulladás esetén: közönséges galajteát kell inni.Náthára és köhögésre a bodzavirágból készült tea a leghatásosabb.BÉLRENDSZER:Amikor a bélrendszerünk nem jól működik. begyulladnak a beleink és ott pang a salak a bélrendszerünkben, a vastagbélben. Érdemes kitisztítani, úgy, hogy csinálunk egy hashajtást, nem túl erős, egy gyenge hashajtóval. Úgy hívják, hogy gyújtoványfű egy csészével megiszik belőle, az biztos, hogy székletet csinál, és kitisztítja a beleit, két nap is meg lehet csinálni egymás után, még akkor sem száradunk ki. Nagyon lényeges, hogy tiszta legyen a vastagbelünk. Gyulladásra a diólevél, szintén a diólevél – 6-8-10 héten keresztül iható napi egy csésze. Crohn betegségre is lehet alkalmazni a diólevél teát, korlátlanul egy ideig iható. De Crohn betegségnél megy is a hasa az illetőnek. Amíg a hasa megy, addig a vadsóska vagy lósóska magját kell használni, megenni – megdarálni, megenni úgy a leghatékonyabb. Lehet teát is csinálni belőle. Egy evőkanálnyit kell naponta megenni belőle, egy csészével a diólevéllel meginni és akkor elmúlik. Csak addig kell használni, amíg a hasunk megy, utána abba kell hagyni.BŐRRÁKRA: diólevél, fehérfagyöngy, bíborhere virág 3-3-3 grammot összekeverünk, csinálunk belőle egy tinktúrát, és ezzel kell kenegetni a rákos szemölcsöt, vagy foltot és teljesen leszárad, majd tünetmentes lesz az ember. Naponta 2 csészét is el kell fogyasztani ebből az italból.Ciszta, vagy mióma a petefészken: diólevél tea ½ l készíteni, ebből 2 dl. -t meginni és a maradék 3 dl-rel irrigálni, éjszakára, pedig a megáztatott füvet a hasra tenni és átkötni.CUKORBETEGSÉG: Esetén a Béta sejt ellustul, és szinte várja az inzulint.Megelőzésre: szederlevél tea bármennyi, bármikor vagy: kukoricahéj tea vagy: fehér babhéj tea 1-1 csésze, de ezt ritkán kell inniHa már kialakult a cukorbetegség és 6-7 körül van a cukor, akkor 3-4 hónapos olyan diéta, hogy nagyon kevés szénhidrátot szabad enni. Sokat kell mozogni. A cukor legfelső határa 6 mmol.Fekete áfonya teát kell fogyasztani napi 1 litert, mivel ez inzulinpótló.CUKORBETEGSÉG1: Nagyon rosszul étkezünk, keveset mozgunk. Maga a mozgás elég ahhoz, hogy ne alakuljon ki a cukorbetegségünkNekünk van ez a cukorteánk (DIABESS), amit a Országos Gyógyszerészeti Intézet törzskönyvezettmmár, a patikában kapható.Ha a cukorbetegség kialakult akkor – epekövesek kivételével – ez a tea kiválóan működik.CSONTHÁRTYAGYULLADÁS, CSONTBETEGSÉG: Mindenféle gyulladásra jó a diólevél, és emellett pedig vasat kell etetni – a szederlevélben nagyon sok a vas. Vagy céklát, vagy a fekete ribizlinek a levelét. Vagy magát a fekete ribizlit, vagy magát a fekete szeder gyümölcsöt, és hihetetlen, hogy a diólevél mi mindent tud csinálni. Kívülről-belülről.CSONTRITKULÁS: Tyúktojást megmosni, ha kiürítettük a fehérjét és sárgáját, akkor belül van egy vékony hártya, azt ki kell húzni belőle, megszárítani, leőrölni és naponta egy kávéskanállal belekeverni az ételbe.EKCÉMA: A friss útifű levele nagyon jó. Zölden kell szedni, és beledörzsölni az ekcémás helyre, ha száraz már nem használ.EMÉSZTÉSJAVÍTÁS: Sav vagy koleszterin gond lehet, nem jól indul az emésztés, de a rágásunkkal van a legtöbb baj. Nem rágunk rendesen.EPE: Amikor már probléma van az epénkkel, akkor érdemes a tyúkhúr mellett a veronikát használni.EPEKŐ: minden, este sok retket kell enni, de csak este, mert napközben szinte mérgezi aszervezetet a retek.FOGINYSORVADÁS: két növényt ajánlunk. Az egyik a diólevél teájával kell ecsetelni afogínyünket, a másik pedig a fagyalkéreg, de ez egy mérgező növény, csak ecsetelni szabad vele,kiköpni és utána kimosni a szánkat, viszont hihetetlen jó fogínysorvadásra.FOGÍNYGYULLADÁS, ÉS SZÁJÖBLÖGETÉSRE A LEGJOBB: 3 gr /egy csapott evőkanál/ diólevél 2 dl. felforralt víz, 10 perc állás után beletenni valamilyen kis üvegbe és minden fogmosás után ezzel öblögessünk.FÜLGYULLADÁS: Mindenféleképpen azt kell megnézni, hogy jó e az agynak és a fülnek a vérellátása – nyaki ultrahang. Ha ott minden rendben van, azért belül lehet még egy kis elzáródás, szűkülés, vagy egy gyulladás a hallójáraton belül. Kakukkfű teával ki kell mosni, naponta kétszer-háromszor. Fültisztító pálcikára kakukkfűtea, ezzel kitisztítani kétszer-háromszor és a kövirózsának a levét belecseppenteni, egy-két-három cseppet. Ha a fültőmirigy is be van gyulladva, akkor hátul körömvirág kenőccsel bekenem. Ez általában jól működik. Magának a hallásnak a javítására is jól működik ez a módszer.GERINCSÉRV: A gerincsérvnél az a gond, hogy a két csigolya összecsúszik, hiányzik a síkosító anyag kettőjük közül, és el van meszesedve. Ahogy mondtam fokhagymás almaecettel be kell kenni, lemosni a meszet róla, utána étkezési zselatint elkészíteni, rákenni, rászárad, lemosni (naponta kétszer legalább), a vékony hártyát nem szabad lemosni, és fekete nadálytő krémmel bekenni, és be fog épülni 6-8 hét múlva a zselatin a két porc közé.És ha kicsi a gerincsérv még vissza is húzódik.GYOMOR problémák gyomorfekély, nyombélfekély, reflux, nyelőcsőfekély: Mindenképpen az alapbajt kell meggyógyítani. Az alapbaj pedig a gyomorideg, gyomorhurut, a hurutos gyomor rengeteg savat termel, és az felbüfög, rengeteg savat termel és az marja a nyelőcsövet, a számat, a hangszalagjaimat teszi tönkre.GYOMORÉGÉS: Étkezésnél, minden falatot legalább 60x meg kell rágni, az íze is ilyenkor jön ki az ételnek. A hurutos gyomor savat termel és ettől ég a gyomor, ennek kiváltó oka a gyomorideg.6 hétig 1 csapott evőkanál orbáncfű 2 dl. forróviz, 10 perc állás után minden nap meginni.A savtermelés csökkentésére fehérakácvirág tea.Lúgosításra fehér árvacsalán tea.A 6 hetes kezelés után 6 hét pihenő és megint lehet kezdeni elölről.2 naponta meg kell inni 2 dl. vízben feloldott 1 teáskanál szódabikarbónás vizet.HAJ-növesztő: Diólevél teával. Bekenni. Hajmosás után a diólevél teát rajta hagyni.KORPÁS ÉS ZSÍROS HAJ: 3 gr. Diólevelet le kell forrázni 2 dl. vízzel, majd 10 perc után be kell dörzsölni a megmosott hajba és 10 percig rajta hagyni, majd leöblíteni. Ha nem öblítjük le, akkor a hajhagymákat működésre serkenti és hajnövekedés lesz.Van egy még jobb: Egy fél citromlé, ugyanannyi tejszínnel és 4-6-8 csepp mandulaolajjalösszekeverni és azt beledörzsölni hajmosás után a hajba, és ezt egy fél óra után le kell mosni, mert akkorra a mandulaolaj beszívódik a hajhagymákba, hihetetlenül jó korpásodásra és hajnövekedésre.HASMENÉS: Nem jó a kamillatea, mert teljesen szétroncsolja a bélbolyhokat.Diólevél tea fogyasztása 6 hétig.Vadsóskamag nyersen darálva.HOMLOK, ORR, FÜL ÉS ARCÜREGGYULLADÁS: diólevél egy cs. evőkanál tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után naponta 1x2x felszívni és próbálni bent hagyni az orrüregben, úgyis egy idő után kifolyik. A szájat és torkot öblögetni ugyanevvel a teával, a megmaradt megáztatott diólevelet éjszakára a fájós helyre dunsztkötésben rakjuk rá a területre.A papsajt tea hidegen készül, 2-3 órát állni hagyjuk, és ezzel kenegessük be az orrjáratot.IDEGRENDSZER ERŐSÍTÉSE: Akarattal, azt mondják, az idegeinkkel rendbe hozni akarattal lehet. De vannak ideg erősítő teák – a citromfű és az orbáncfű. A citromfüvet korlátlan ideig lehet inni, az orbáncfüvet nem.És van egy csodálatos teánk: Van egy menta, az a neve, hogy bugás macskamenta. Ez volt amagyar táltosok itala. Csapodi: Hihetetlenül jó az immunrendszerünkre is.IMMUNERŐSÍTÉS: Kakukkfű tea napi egy csésze, vagy a Béres csepp és C-vitamin /pld.csipkebogyó, amit áztatni kell, a méregzöld színű paprika, káposztafélék, savanyú káposzta, citrom,citrusféle gyümölcsök.Megázásos időszakban, pedig naponta inni a bugás macskamenta teát /én iszom nagyon finom.IZÜLET:Köszvény: erdei málna levél és fekete hamvas szeder összekeverve, 1-1 csapottevőkanállal 2 dl. forró vízzel leforrázva, 10 perc állás után naponta 2x egy-egy csésze, 2 hét alatt már eredmény van. A hús evése egy héten 1x ajánlott, még ha nincs is köszvényünk, akkor is.KLIMAX: Ösztrogénhiány – cickafark tea, palástfű tea, pásztortáska tea összekeverve és minden nap 2x 1-1 csésze.KÖTŐHÁRTYA-GYULLADÁS: Kötőhártya gyulladásra is kitűnő a diólevél, kívülről kell mosogatni, nem baj, ha belemegy. De jó rá a kamilla is. A diólevél jó árpára, szaruhártya gyulladásra is!MAGAS KOLESZTERIN: nem jó, mert az érfalakban lerakódik a zsír, normál értéke 0-5.1, ha már 4 felett van az kifejezetten nem jó érték. Tyúkhúr teát kell inni, addig, amíg az érték nem lesz jó.Egy pécsi tanár úrral beszélgettem néhány évvel ezelőtt: Mit ajánlok koleszterinre.Mondom neki: tojást. Mit? Mondom, hogy egyen sok tojást. Aztán elkezdett gondolkozni rajta, és mondta: Tényleg, igazad van. Beviszem a koleszterint, akkor nem fog termelni, mert megkapta kívülről.KÓLI BAKTÉRIUM: A kóli bacilusra jó a diólevél, nagyon jó baktériumölő tulajdonsága van, de akinek a kóli megjelent a szervezetében, ott gyenge az immunrendszer. Elsősorban az immunrendszert kell helyrehozni C vitaminnal, és a diólevélből kell használni – teát, ha olyan helyen van ülőfürdőt. De az alapbaj az immunrendszer.KÖRÖMGOMBA: diólevélből készült teával mosogatni, vagy áztatni a lábat. Lábgomba esetén pedig: tölgyfakéreg teát kell használni. Éjszakai izzadás elkerülése végett a zsálya tea a legjobb esténként.KÖTŐHÁRTYA GYULLADÁS A SZEMEN: szemvidítófű egy csapott evőkanál 2 dl. víz, leforrázni 10 perc állás után ezzel kenegetni a szemet.LÁB : Ortopéd cipőben fáj a lábPásztortáska tinktúra nagyon jó vérkeringés javító, van még benne palástfű, fehér árvacsalán,málnalevél. Nagyon jó az izomműködésre, és akkor nem fáj a lába.Lábizzadás, vagy hidegláb: diólevélből készült teával mosogatni, vagy áztatni a lábat.Lábgomba esetén pedig: tölgyfakéreg teát kell használni. Éjszakai izzadás elkerülése végett a zsálya tea a legjobb esténként.Lábköröm-gomba: A diólevél rendbe tudja hozni 3-4 hónap alatt. Nem a tea, hanem maga a diólevél. Belsőleg is kell használni, és a diólevelet rá kell tenni a körömgombára.A másik pedig a tölgyfakéreg, ennek a teájával kell ecsetelni.Lábszárfekélyre:Diólevelet ajánlok, térdtől lefelé naponta mosogatni kell, egy csészét rákenni, és a diólevelet rátenni a fekélyre éjszakára, tűzpiros lesz két-három napig, nem kell megijedni, be fog gyógyulni.Ha keringési probléma az ok és szed gyógyszert, akkor a Sinkumát tessék leváltatni.Erősíteni kell az érfalat, lehet tornáztatni, forró víz- hideg víz.Lehet olyat használni, hogy egy fél citromot minden reggel kicsavarni reggel és felhígítani másfél decire, és háromfele elosztva meginni minden nap ebből a léből.De mindenképpen ki kell cseréltetni a gyógyszert!MANDULA: gyulladás esetén közönséges galajteát kell inni. Náthára és köhögésre a bodzavirágból készült tea a leghatásosabb.MÁJ: A máj összefügg az emésztésünkkel, a koleszterin termelésével, ez nagyon fontos. A májunk megtermeli a koleszterint, az epehólyag tárolja, étkezéskor megy be a gyomorba és elindítja az emésztést. A koleszterinünknek amellett, hogy az emésztés ezzel indul, van egy olyan szerepe is, hogy amíg kevés a koleszterinünk, addig lerakódik az érfalon és védi az érfalat. Amikor még ez vékony védi az érfalat, és ez fontos, hogy ne sérüljön, rugalmas maradjon. Elsősorban a rugalmasságának segít a koleszterin. Ha megvastagodik, akkor már baj van, mert elkezd a mész lerakódni és merevedik az érfal, könnyen törik és pattan el..A tyúkhúrnak a teája, ami – ha kell – csökkenti, és nagyon jól rendbe tartja a koleszterintermelésünket. Korlátlanul iható és ehető.A tyúkhúr télen is zöld és salátába lehet tenni. Salátába egy héten egyszer elég egy maroknyit belevágni és megenni. Soha nem lesz a májunkkal probléma.A koleszterinünket rendbe tudjuk tartani még veronikával. Ezt viszont este kell alkalmazni, mert altat is.MÉREGTELENÍTÉS: Méregtelenítő szervünk három van – a máj, a vese és a verejtékmirigyek.A verejtékmirigyeinkkel sajnos nem nagyon foglalkozunk, megöljük őket dezodorokkalAz arcunk vagy bőrünk is például azért pattanásos, mert a szervezet nem tudja azt a méreganyagot, amit megetetnek velünk- kidolgozni, és valahol ki kell, hogy jöjjön pl. pattanás formájában. Az arcunkon vagy esetleg az egész testünkön, vagy májfoltban a testünkön bárhol.MÁJ: A máj kezelésére – ahogy a koleszterinnél is – nagyon jók a keserű anyagok:gyermekláncfű..A katángban van nagyon sok, mezei katáng, katángkóró. Ez a növény is jól működteti a májunkat,de az epénket is, és emésztésjavító, székletcsinálónak is hívjuk ezt a teát.Májra még tökéletes a pemetefűbe, a cickafarkban, az ezerjófűben. Ezeket a keserű anyagokat lehet használni megelőzésképpen, vagy ha már a májfunkció rossz, akkor mindenképpen diólevél.A vesénk működését is segíteni kell.Mivel méregtelenítő szervünk egyike, és a verejtékmirigyünket alig használjuk, (elfojtjuk dezodorral, különösen a hónunk alatt,) ezért próbálja a vese átveszi a szerepét.HA MÁR CISZTA VAN A MÁJBAN AKKOR A LEGJOBB a diólevélből készült tea. 6 hétig kell inni és a leforrázott diólevelet dunsztkötésben éjszakára a májra kell tenni.MOZGÁSSZERVI BETEGSÉGEK:A mozgásszervi problémáink 80%-a veséből ered. Ha a vesénk nem működik rendesen, akkor az adalékanyagok lerakódnak, és az egyik oka a reumának, hogy begyullad az ízület.Amikor gyulladás van két növénnyel: réti legyezőfűvel (nálunk sajnos nem terem, mert nincs rét,csak gyep) és a fűzfa kéreggel. Mind a kettőben szalicil van, és ezek a szalicilek nagyon jógyulladásgátlók. Jó, ha felváltva használjuk.ORR: Orrmandula gyulladás, vagy van egy orrpolip az orrunkban, akkor a diólevéllel kell felszívni, vagy pumpával felnyomni és a két orrjáratot kitisztítani belülről.ÖVSÖMÖR: Az övsömörnél nagyon érdekes módon a kövirózsának a levelét kell beledörzsölni, a gyógyszer után. Erre egy nagyon jó gyógyszer van, nem vagyok a gyógyszerek híve, de ez nagyon jó gyógyszer.PAJZSMIRÍGY, AKÁR ALUL, AKÁR FELÜL MŰKÖDIK:Sok embernek van problémája a pajzsmiriggyel, alulműködik vagy túlműködik. A népi gyógyászatban először mindig meg kell keresni, hogy miből ered a probléma. Van egy olyan mirigyünk, hogy agyalapi mirigy, ez 11 féle hormont termel, a 11 féle hormon egyike a pajzsmirigyünket működteti, a pajzsmirigyünk az egész anyagcserénk szabályozója. Ha ez az agyalapi mirigy azt a hormont nem megfelelő módon termeli, nem megfelelően szabályozza a pajzsmirigyünk működését, akkor az egész anyagcsere folyamatunk felbomlik. Elsősorban az alapbajt kell kezelni, s ezt úgy hívják, hogy szurokfű, vad majoránna. Rendkívül jó az agyalapi mirigy működésére, korlátlan ideig iható, korlátlan mennyiséget lehet belőle meginni és nemcsak arra, hanem 11-féle hormon termelésére kedvezően hat (tejtermelés, peteérésre,hereműködésére, növekedés szabályozó, stb.), nagyon sok féle hormont termel. Megelőzésként elég hetente egyszer, tíznaponta egyszer egy csészével meginni belőle. Érdemes használni a szurokfüvet. Nálunk a Babaváró programban a keverékben szurokfű is van.Ha már a pajzsmiriggyel baj, vagy ha nincs baj, akkor is érdemes egy galaj növényt használni. Maria Treben az írja, hogy a közönséges galaj a legjobb. Majdnem ugyanolyan hatású a ragadós is.A harmadik a tejoltó galaj. jó a vesénkre és a mirigyrendszerünkre.A közönséges galaj nyelvrák ellen is jó frissen készítve.Érdemes ezzel a galajjal foglalkozni és segíteni a pajzsmirigy működését, akkor mikor már úgy alakult. Akár alul, akár túlműködik. Gargalizálni kell és utána meginni. Ha van rajtunk göb, akkor mindenképpen a göbre rá kell tenni a galajfüvet, éjszakára dunsztkötésbe. Nem hatnak gyorsan a gyógynövények, de hat-nyolc hét alatt rendbe teszik mindenképpen. És el lehet hagyni a pajzsmirigyműködést segítő gyógyszert is, kb. egy év múlva. Apróbojtorján teát korlátlan ideig kell inni: egy csapott evőkanál, 2 dl. vízzel leforrázni és naponta meginni. A diólevél teát ugyanígy kell elkészíteni, ezzel gargalizálni kell, majd szép lassan kortyokban meg kell inni. A visszamaradt diólevelet éjszakára dunsztkötésként fel kell tenni a nyakra.PIKKELYSÖMÖR: Egy elég komoly betegség. Erre egy keverékünk van, – külső – belső, és orbáncolaj.A külsőben mérgező növény van, a farkasalmalapu. Nagyon jól működik.Két tea – egy külső és egy belső, és még az orbáncolajjal kell kenni, és akkor a pikkelysömörelmúlik. Az övsömör már nem.PORCKORONGKOPÁS, AMIKOR A ZSELÉS ANYAG KIFOGY A PORCOK KÖZÜL:Ez is nagyon jól kezelhető egy egyszerű módszerrel, étkezési zselatinnal. Beépül, a bőrön keresztül is felszívódik. Úgy kell elkészíteni, ahogy rá van írva. Rá kell kenni, amikor rászárad, akkor le kell mosni, egy vékony hártya marad ott, ott kell hagyni és az is beszívódik, és beépül pl. a térdporc közé, vagy a gerincnél, akinek gerincsérve van. Naponta egy mokkáskanállal együnk is belőle, garantálja, hogy 6 hónap után visszatermelődik a zselé a porcok közé. De a gerincnél, gerincsérvnél először a fokhagymás almaecettel kell lepucolni a gerincét. És esetenként a fekete nadálytő tinktúrájával kell bekenni a térdét, vagy a vállízületét, vagy acsípőízületét.PROSZTATA : Ha éjjel 2-nél többször kell pisilni, és akadozva jön a vizelet: 1 hónapban 1x kisvirágú füzike tea 2 x 1 csészével. Meg kell tanulni a prosztata-tornát, ami abból áll, hogy a pisilést meg kellszakítani többször, és ezzel izmosítják a prosztatájukat a férfiak. Ha már megnagyobbodott aprosztata, akkor a következő teát kell inni, amit forrázni kell: PORCSINFŰ, KORPAFŰ,KISVIRÁGÚ FÜZIKE, ezt össze kell keverni és 1 púpozott evőkanál teát le, kell forrázni2,5 dl. vízzel, 10 percre lefedjük és állni hagyjuk, naponta 1 csésze.Prosztata-megnagyobbodásra kisvirágú füzike nagyon jó rendszeresen használni, és tökmagotkell enni, a héj nélküli tökmagot, ami úgy terem, héj nélkül. Ez egy gyógytök.PROTÉZIS: Ha valakinek van protézise, és a protézist a lába nem fogadta be, és begyulladt neki, akkor diólevél pakolást érdemes rátenni, mert lehúzza a gyulladást róla. És belsőleg kell használni, a kocsonyát. Régen ették a sertésbőrt, régen ették a tyúkbőrt, régen tyúklábból csináltunk kiváló húslevest, és az másnapra olyan kocsonyás volt, hogy kocsonyaként ettük meg. Tessék ezt használni.RÁK: Áttétes kivétel utánMindenféleképpen lúgosítani kell. A ráknak az ellenszere a lúgosítás, céklalevet igyon meg minden nap, egy decit legalább. Háromnaponta egy közepes nagyságú krumpliból nyers krumpli levet.Megreszeli, kicsavarja, megissza a levét.A sötét színű gyümölcsöket, amiben sok az antioxidáns, tehát olyan, hogy fekete szilva, feketeszőlő, mazsola, fekete szeder, ezeken mindenképpen igyon, egyen, amennyit tud.Sok C-vitamin, elsősorban gyümölcsből, zöldségből. És igyon diólevél teát legalább 8-10 hétig. Ha nem szed vérhigítót, akkor a diólevél teát is ihatja.RHEUMA: réti legyezőfűSZÁJ: A szájon belül rengeteg problémánk van. A végbelünkben nincs annyi károkozó, mint ami a szánkban van.. Érdemes csak megelőzésként is diólevél teával gargalizálni és kiköpni. Azok a gyerekek, akik már gargalizálni tudnak, azoknak nem lenne szabad megengedni, hogy kivegyék a manduláját. A diólevél nagyon jó a mindenféle a gyulladásra, ami a szánkon belül van. Még a mandulagyulladáshoz is hatékonyabb mint bármelyik antibiotikum (leveszi a gennyet).SZEM: Szemünkre nagyon kell vigyázni. A szemünk gyógyítására két növényt használunk, az egyik adiólevél, a másik a szemvidító fű.A diólevél hivatalosan is ki van mutatva a szemnek a működését segíti, és csak bele kell dörzsölni fél decinyi diólevelet.Nagyon jó látásjavító és szemfenéktisztító a diólevél.Szürke hályog ellen ajánljuk, amikor még nem alakul ki, akkor naponta, hogy egy kicsikét csak négyszer-ötször bekenjük a szemünket, bele is kell, hogy menjen a szemfenékbe, mert ki kell tisztítani. Ha már kialakult a szürke hályog, akkor már nem használ.A zöld hályognál viszont sokáig kell használni, egy évig, és annál használ.Látásjavító, hogyha nem termel könnyet a szemünk, akkor száraz szem ellen lehet használni. Egyik telefonálóm visszahívott,hogy megszűnt a kettős látásom a diólevéltől. Beleteszi a kezét a diólevél-teába, és dörzsöli naponta ötször-hatszor. Nem gézzel, nem vattával, hanem kézzel.A másik betegnél a ciszta eltűnt a szemfenékről.Tehát: SZEMÜNKRE, HA MÁR NEM LÁTUNK JÓL: diólevél tea: egy csapott evőkanál, 2 dl. víz,leforrázni, 10 percig áll és ezzel kenegetni, vagy beáztatott vattapamaccsal betakarni a szemet és 10 percig pihentetni.Ha zöldhályog van, akkor 1 évig kell használni.SZÉKLET: Sok rostos ételt kell enni. Az alma lereszelve hashajtó, ha pedig rágjuk, akkor hasfogó.Nagyon jó széklet van a szilvától, szőlőtől, Igmándi keserűvíztől.Ha szorulás van, akkor erősségi sorrendben az alábbi teákat lehet fogyasztani:Gyujtoványfű-tea, mezei katáng virág hígabb széklet, kökényvirág kutyabengekéreg a legerősebb, vagy a bodza fiatal rügye.SZÍVINFARKTUS: Baloldali hátsófali SZÍVINFARKTUS elkerülése végett 2-3 naponta 1-2 csészével kell meginni 160-as vérnyomás felett. Minden reggel fehérfagyöngyből készült teát kell inni, amit hideg vízben egész éjjel áztatunk, és reggel meglangyosítjuk, a legjobb vérnyomáscsökkentő tea. 65 éven túl 1 hónapban 1x vagy 2x cickafark tea egy nap két csésze hirtelen szívhalálelkerülése végett.Női SZŐRÖSÖDÉS: Androgén erősödés van az illető hölgynél, ez a férfihormon. Korlátlan mennyiségben kell inni a fodormenta teát.T É R D ÉS BOKADAGADÁS: Vesére mindenképpen ajánlom a tejoltó galajt és azon kívül kenje be a térdét és bokáját zselatinnal,amikor meg van dagadva, akkor káposztalevéllel szívassa le a duzzanatot a lábáról. Fehérkáposzta jó csak rá, rá kell kötni és leszívja pár nap alatt a vizet.TOROK: Nagyon jó a torkunkra az apróbojtorján, amelyik a torokfertőtlenítést végzi és amellettemésztésjavító is. Érdemes használni.TÜDŐ: Nagyon régi növények vannak és azok nagyon jól működnek az útifű, a kakukkfű, a martilapu, a pemetefű, az ezerjófű, mindenképpen.Ha a hörgők le van tapadva, arra ökörfarkkóró virág kell, mert nagyon jól felszabadítja ahörgőket, feljön a slejm.A martilaput asztmára is lehet használni.A kakukkfüvet, útifüvet régen használják, nagyon jó a tüdő tisztán tartására.Régen volt olyan, hogy pemetefű cukorka, és ez még a májnak is segít a keserű anyagánál fogva.(A tüdőfüvet már kevesebben ismerik. Érdekeségként van erre egy keverékem, most Torok barátja a neve, ebbe még beleteszem az ezerjófüvet, beleteszem a fekete nadálytő levelét hiába mondják,hogy mérgező- ,- és beleteszem még a kígyósziszt is, ezt ma már nem nagyon lehet kapni. )TYÚKSZEM: Maria Treben a fekete nadálytő tinktúráját ajánlja. Vagy olyan cipő, ami nem csinál tyúkszemet.VASHIÁNY: szederlevélből készült tea a legjobb.VESE: A vesénk működését is segíteni kell. Mivel méregtelenítő szervünk egyike, és a verejtékmirigyünket alig használjuk, (elfojtjuk dezodorral, különösen a hónunk alatt,) ezért próbálja a vese átveszi a szerepét.Ha a vesénk nem dolgozik rendesen, akkor a méreganyag lerakódik az ízületekben. Vesét működteti, tehát vízhajtó: a bodzavirág tea, aranyvesszőfű, nyírfalevél /még vesekő esetén is hatásos napi 1 csésze fogyasztása esetén/, tejoltógalaj, csalántea /de csak 6 hétig lehet inni, majd 6 hét pihenő után újabb 6 hét.A vese működtetésére legegyszerűbb gyógynövény a bodza virág, amit nátha teának hívunk.Nemcsak köhögést és lázat csillapít, hanem izzaszt is , és az izzadás már önmagában is tisztítja a szervezetünket, és a vesénk működését is segíti, és ezáltal hamarabb kitakarodik belőlünk az a sok szemét, amit megeszünk. Nagyon jó ízű a teája, érdemes időnként inni belőle. Korlátlan ideig iható.A következő ilyen növény – tejoltó galaj.Három galajfélét ismerünk: a tejoltó, a közönséges és a ragadós galaj. A közönséges és ragadós galaj fehér virágú, a tejoltó pedig sárga virágú. mindegyik galajféle rák megelőző A tejoltó galaj egyedüli a galajok közül, ami a vesét működteti. Heti egy csésze a vesénket tökéletesen rendbe fogja tartani. És ezen kívül az egész nyirokrendszerünknek, az egész mirigyrendszerünknek segíteni fog a működésében, és ez azt jelenti, hogy nem lesz belőle daganat a hónom alatt, a mellékvesén és az összes mirigyem jól fog működni, mert kapnak megfelelő támogatást ennek a növénynek a hatóanyagaiból. Dél-Amerikában is van, és úgy hívják, hogy macskakarom. (A Dávid professzor teája amacskakarom, rák ellen ő ezt ajánlja.) A másik két növény elsősorban pajzsmirigyműködésre való.A vesénknek a következő segítőjét úgy hívják, hogy nyírfa levél. Ukrajnából hozzák be a nyírfa vizet literszámra a piacra – ugyanazt tudja, mint a tea. Nyíregyházán árulják -, ami ugyanazt tudja,mint a tea. Tavasszal gyűjtik. Régebben megcsapoltuk a nyírfát, ferdén belefúrtunk, egy nádszálat tettünk bele, egy óra alatt három liter víz is lejött egy ilyen fából. Hihetetlenül jó a vesére. Kőmorzsoló a levelének teája is, és a vize is. Akinek veseköve van érdemes nyírfalevél teát inni Szétmorzsolja a vesekövet!!!Ha ciszta van a vesénken, akkor a zsurlót kell használni, a teát, 8 hétig egyfolytában, utána 4, de inkább 8 hét szünet, és a zsurlófüvet rátenni a cisztára és dunsztkötésben rajta hagyni. Ez van a májnál is, ha ciszta van, akkor diólevél kell, belülről és pakolás kívülről.VÉRNYOMÁS: Mindenképpen kezelni kell a vérnyomásunkat és a szívünk működését is segíteni kell. Nagyon jó gyógynövények vannak a szív és vérnyomás működésére is. Talán a leghatékonyabb erre a galagonya virágos hajtása. Vérnyomást csökkent, szívritmust szabályoz, szívideget nyugtat,érelmeszesedés ellen jó, a koszorúeret nagyon jól kitisztítja és a szív és erek inait rugalmasan tartja.Ez utóbbi nagyon lényeges.A virágos ág és a termés között az a különbség, hogy a virágos ágban van szívideg nyugtató, atermésben nincs. A termésben viszont a magját ha megtörjük, akkor vérhígító van benne, tehát lehet sűrűvérűség ellen is használni. Érdemes használni, nagyon jó gyógynövény.A másik a fehér fagyöngy levele és az ága.A fagyöngy vérnyomás szabályozó, hideg vízben kell áztatni.Azok az anyukák, nők, akiknek nem sikerül a baba, azoknak is tessék a fagyöngyöt használni. Az egész mirigyrendszerünkre is jó a fagyöngy, és korlátlan ideig iható.MAGAS VÉRNYOMÁS: vagy a vesétől, vagy a szívtől, vagy a koleszterintől van.Ha a vesétől van /ezt orvos állapítja meg, hogy jó-e a vesénk/, akkor a vízhajtásnál leírt teákat kell iszogatni naponta 2 csészével.Ha a szívvel van a gond /orvos/, akkor a galagonya virágos hajtásából készült tehát kell naponta 2 csészével fogyasztani, a szívizmokat rugalmasan tartja, a szívritmust, pedig szabályozza.VISSZÉR: Mindenképpen összehúzó növényeket kell. A szederlevél teája, az erdei málnalevél, az orvosi zsálya teája, és krémként lehet kezelni a körömvirággal, ha a visszér be is van gyulladva.Ha nincs begyulladva, akkor a vadgesztenye krémjét.POLIP, MIÓMA, CISZTA: Megölte a diólevél a polipot. Meg a cisztát is elmulasztja, meg a miómát. Azt mondják az orvosok, hogy az nem lehet, mert a mióma nem gyógyítható. Sőt az endometriózis is gyógyítható, azzal a módszerrel, amit a nép már nagyon régen tud, irrigálni kell vele és inni és pakolást is tenni rá, ha a jobb petefészken van a ciszta, akkor a jobb petefészekre tenni a füvet, amit készítettünk. Egyik nap diólevél, másik nap cickafark fél liter. Úgy működik, hogy addig kell fedő alatt tartani, amíg testmelegre kihűl, utána le kell szűrni, a szüredéket félretenni. Két decit meginni, három decivel irrigálni. Kádba feküdni, feltenni a kád szélére a lábát, beönteni irrigátorral 20 percig a méh szájánál tartani vagy tamponnal bent tartani, és a jobb petefészek tájékára rátenni éjszakára a cickafark vagy diólevél füvet. Ezt lehet 10-12 hétig csinálni.magyarvagyok.info /forrás: http://szupertanacsok.blog.hu/Feng shui tanácsadás, lakberendezés,harmonizálás, színtanácsadás, tértisztítás,Bach-virágterápia,Tarot sorselemzésInformáció: faczanyi@gmail.com,időpont egyeztetés: +36/30-8232-440
2016.09.23. 06:17
Faczanyifengshui.com
Éjjelente bepisil a hatéves gyerekem
Az éjjeli ágytisztaság hiánya mikortól kóros? Az óvodás topikban beszélgettünk erről korábban és megígértem ott, hogy beszámolok erről, ha kijöttünk a kórházból. Túl vagyunk a kivizsgáláson, így most megosztom a tapasztalatokat. Remélem, hasznosnak találják azok, akik ugyanebben a cipőben járnak és még előtte vannak a vizsgálatoknak. Májusban jártunk a Heim Pál Gyermekkórház urológiai szakrendelésén, amit védőnői és gyerekorvosi tanácsra kerestünk fel. Nagyobbik gyermekem akkor már betöltötte a hatot, nappalra kétéves kora óta megbízhatóan szobatiszta, éjjel azonban 100 százalékban pelenkára szorul. Ezt úgy kell érteni, hogy nem volt olyan éjjele még életében, amikor száraz lett volna. A védőnő már négyéves kora óta jelezte, hogy keltegessük éjjelente, de nem volt erőszakos és megértette, hogy örülök az átaludt éjszakáknak (akkoriban kistesó miatt főleg), de a gyerekorvos csak a hatéves státuszon szembesült azzal, hogy még pelenkás éjszakára és szerinte ez négyéves kortól kezdve kóros. Tanácsára azonnal levettük éjjelre a pelust, és egyszer keltettük. A szakrendelésre pár hét múlva tudtunk menni (nem kell időpont, csak lent be kell jelentkezni). Ahhoz képest, hogy másodiknak érkeztünk, másfél órát vártunk. A kórházi bennfekvés ideje alatt tudtam meg, hogy ez azért van, mert a rendelő orvos az osztályon is dolgozik párhuzamosan, ugyanabban az időben. A doktornő egy rövid manuális vizsgálat után (hasát és a heréket tapogatta) mondta, hogy be kéne feküdnie egy ötnapos teljeskörű kivizsgálásra. Ezek a bennfekvések nála péntektől-keddig tartanak. Egyeztettünk időpontot, ami már az ovis szünetre esett nekünk. Kérte, hogy előtte pár nappal telefonáljunk, mert egy gép nem működik. Telefonáltunk, még mindig javítás alatt volt, így elnapoltuk a kórházat. Augusztus végére kaptunk új időpontot. Ezen idő alatt mi szorgalmasan keltegettük a gyereket. A késői ivásról maga mondott le, ennek ellenére legtöbbször kétszer is elázott reggelig. Ébresztésnél nem volt magánál, nem is emlékezett minden alkalomra. Röviden: semmi előrelépés nem volt ezzel a módszerrel, de kitartóak voltunk. Péntek reggel 8-kor kellett jelentkezni az osztályon (előtte az aulában leadni a papírt a beutalóval). Fenn az osztályon kell kérni a szülői elhelyezést. Nekünk nem volt probléma, mert egész hétvégére négy gyerek volt, abból kettő egyedül, mert idősebbek voltak. Így saját szobánk volt. Első körben a nővérrel találkoztunk, aki elmondta, hogy kell mérni minden egyes pisit és ivást. Lemérte a saját poharunkat, és így könnyű volt vezetni a folyadékbevitelt. A vécében minden gyereknek benevezett mérőedénye volt, azt is vezetni kellett egy lapra. Ezeket a lapokat esténként összesítették, így látszott, mennyire egyenletes a folyadékbevitel/leadás. Ugyancsak a nővér kért vizeletmintát, vettek le vért laborhoz. Ezután találkoztunk a doktornővel, aki beutalt minket. Kikérdezett: családi anamnézis, születés, egyéb betegségek. Elmondta, hogy még milyen vizsgálatok várhatóak: flowmetria – egy géppel megnézik, milyen erős a vizeletsugár. Ezt naponta egyszer, ehhez minimum 100 ml vizelet szükséges. Minden ilyen mérés után hasi ultrahang, hogy van-e visszamaradt folydék a hólyagban. Egy nagy hasi ultrahang (nekünk erre hétfőn került sor, a negyedik napon) teli hólyaggal. Minden reggel az első vizeletet le kellett adni, ott süllyedést néztek. A doktornővel ekkor találkoztunk utoljára, legközelebb kedden reggel láttuk, a vizitnél, majd megkaptuk a zárót tőle egy rövid beszélgetés kíséretében. Pénteken még annyit elmondott (ezzel el is keserített egy kicsit), hogy készüljek fel, hogy 99,99 százalékban nem fognak semmi gondot találni (ami egyébként nagyon jó, nem ezt sajnálom, hanem hogy nem igen tudják gyorsítani a folyamatot pl. gyógyszerrel vagy valami módszerrel), és csak legyünk kitartóak. Nem tudnak okokat, valószínűleg genetikus, későn érés, de semmiképp nem kóros, stb. Eltelt a hétvége, méregettünk szorgosan, próbáltuk elfoglalni magunkat. Végül is igaza lett a doktornőnek, hálistennek minden ok, semmi elváltozás. Itt beszúrok egy rövid leírást a hormonról, amiről lehet itt-ott hallani (orrspray formájában). Senki még csak nem is említette a szakszemélyzet közül, de minden anyuka beszélt róla ott benn és netes cikkekben is említik (pl. webbeteg). Rákérdeztem a zárójelentés átvételekor. A hormon azoknak kellhet, akiknek alacsony a süllyedés, tehát hígabb a vizelete, így az besűríti kicsit. Ehhez az is fontos, hogy este ne igyon a gyerek, mert ha a hormon mellé iszik, sejtszinten felhalmozódik a víz és úgy már csúnya mellékhatásai lehetnek. Az OEP ki is vette a támogatási körből, a Heim Pálban nem is írnak fel már ilyet. Mindenesetre nálunk ez nem is jött szóba, mert a süllyedés rendben volt. Azzal bocsátottak el minket, hogy folytassuk  a keltegetést, legyünk kitartóak és türelmesek. Placebóként adhatunk a gyereknek este C-vitamint, hogy a kórházban ezt adták, hogy szedni kell, ez valakinek segíthet pszichésen. Illetve egy-egy szál ropit, de ivás nélkül este. A só segíthet visszatartani a vizeletet éjjel. Összességében nem mi csináltunk valamit rosszul, hanem ez egy érési folyamat, amiben vannak lassabb gyerekek. Türelem, türelem, türelem. K.O. További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.09.23. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
A KÜRT sikeres „szív transzplantációt” hajtott végre
A nem menthető esetek újragondolása, a közös kutatómunka és az egyedi fejlesztések vezettek oda, hogy a KÜRT itthoni mérnökei a cég német leányvállalatával, a Műegyetemen működő EFI-labs csapatával, valamint az MTA EK Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet Mikrotechnológiai Osztályával összefogva olyat alkosson, ami a világon eddig még senkinek nem sikerült. Ennek a módszernek a segítségével a törött memóriakártyák (pl. micro SD kártya), és az SSD-k is menthetővé válhatnak. A szakemberek ezúttal egy USB házas hordozható merevlemezbe épített (firmware) törött chipről mentettek adatokat, röntgen, ultrahang és lézer-technológia alkalmazásával. Az ilyen típusú adatmentési „szív transzplantáció” eddig még egyetlen adatmenő cégnek sem sikerült, ez azért is nagy jelentőségű áttörés, mert az ilyen chipek a hétköznapi használati eszközeink részei, megtalálhatók pl. hordozható USB házas merevlemezekben, SSD-kben, mobiltelefonokban, digitális fényképezőgépek átmeneti tárolóiban és azok vezérlésében, gépjárművek vezérlőrendszerének memóriáiban, repülőgépek adatrögzítő feketedobozaiban is.
2016.09.15. 01:49
Profitline.hu
Már megint csuklik vagy bukik
Újszülötteknél és csecsemőknél igen gyakran előfordul a bukás és a csuklás. Ezek a jelenségek néha ijesztőek lehetnek, különösen az elsőgyerekes szülők számára. Nem kell megijedni, rendszerint ártalmatlan a dolog. Folyton csuklik A csuklás ősi reflex, gyakran jelentkezik a kicsiknél, sőt ultrahang-vizsgálatoknál néha sikerül elcsípni, hogy már a magzat is csuklik. Előfordulhat, hogy az anyuka is […]
2016.09.14. 14:05
Babafalva.hu
Sokkolta gyermeke ultrahang-képe - fotók
A 27 éves nő azt hitte, hogy egy kis szörnyeteg fejlődik a pocakjában.
2016.09.13. 16:28
Kisalfold.hu
Sokkolta gyermeke ultrahang-képe - fotók
A 27 éves nő azt hitte, hogy egy kis szörnyeteg fejlődik a pocakjában.
2016.09.13. 16:28
Delmagyar.hu
Szívritmuszavarom lett a terhesség alatt
Eljött az idő a Down-szűrésre. Ezekkel az előzményekkel én olyan idegállapotban mentem oda, hogy miattam a baba sem mozdult. Lépcsőzni kellett volna, de nekem nem szabadott. A baba abból a kis rossz helyzetből nem akart tágítani, úgy meg nehezen lehetett megvizsgálni. Rengeteg cukor és egy liter víz segített picit a helyzeten, így másfél-két óra után amit kellett, meg tudtak mérni. Nem a TB-által támogatott verziót választottam, így 35 ezer Ft-ba került, viszont úgy gondolom, megérte. Egy vérvétel, két ultrahang, összesen két alkalom. Ezt követte egy nagyon precíz értékelés, és nagy megkönnyebbülésemre teljesen tökéletes eredményekkel jöhettünk el a második alkalom után (nem mellesleg két képpel is gazdagodtunk a kis Pocokról). Ezt követően igazából a folyamatos éberségen kívül minden teljesen jól haladt. A 17. héten megtudtuk, hogy kisfiunk lesz. Apuka egészen idáig ellenezte, hogy az ő keresztnevét adjuk a kis Pocoknak, de úgy látszik egy kis kuki csodákra képes! Hirtelen apuka jött elő az ötlettel, hogy akkor legyen a baba neve is az, mint az övé! A 18. héten éreztem az első apró rúgásokat. Szerintem elég későn, én már nagyon vártam, és már minden terhes-hírlevélben azt olvasgattam hetek óta, hogy a figyelmesebb kismamák már érzik a babájukat. Ismét megbizonyosodhattam róla, hogy nem vagyok elég figyelmes kismama! Már meg sem lepődtem. Két napig élvezhettem az apró kis mocorgásokat, ezt követően semmi. Egy nap. Semmi. Két nap. Semmi. Jött a harmadik nap, még mindig semmi. Csodálom, hogy nem kaptam agyvérzést. Nem tudom leírni, mit éreztem. Csak az én hibám lehet, ha bármi baj van! Miért nem mentem előbb orvoshoz, ha éreztem, hogy nem rúg?! Vasárnap volt, kórház, ultrahang: minden rendben, de azért benn kellene maradni (itt ez a szokás). Felhívtam a nőgyógyászom, aki megnyugtatott, és őszintén közölte, hogy túlaggódom a helyzetet. A lepény elhelyezkedése miatt is nehezebben (később) érzem a babát, illetve lehet, hogy épp úgy fekszik, ráadásul még nagyon pici. Saját felelősségre nem maradtunk, hazamentem. A stressz, vagy a várandósság, nem tudom, de még ezen a napon előjött egy remek kis szívritmuszavar. Kimaradt a pulzusom: extrasystoléim lettek. Elég sűrűn, legsűrűbben akkor, ha a bal oldalamra feküdtem. Kardiológia, szív-ultrahang, majd transztelefonikus EKG (nagyon modern kütyü)! Megállapították, hogy extrasystoléim és bigeminiám lett. A kettő nagyjából fedi egymást, csak a bigeminia rosszabb: ott azt játssza a szív, hogy üt egyet, egy kimarad, majd ismét üt egy nagyot, egy megint kimarad. Ez újra és újra. Ez kellemetlen, fárasztó, de teljesen ártalmatlan, mivel nem társult semmiféle szerkezeti problémával. Az ultrahang alapján ugyanis minden rendben a szívemmel. Jelzem: ez azóta sem múlt el. Hol jobb, hol rosszabb. Ami remek , hogy szinte csak a jobb oldalamon tudok emiatt aludni!  Hanyatt nem merek, azt olvastam, az nem a legjobb terhesen. Azóta szedek magnéziumot is. Hátha segít, a stressz miatt nem sok lehetett már amúgy sem a szervezetemben. (Folytatjuk.) Csuri További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.09.12. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Babát szeretnék, de a párom még nem akar
Sokat olvastam az itteni történeteket, néha sírok, néha nagyon megijedek szüléstől. Sokat gondolkodtam, hogy leírjam-e a történetem, de tudom, jót tesz, ha kiírom magamból. 28 éves vagyok. Mindig is úgy terveztem, hogy 30 éves korom előtt szülök, és még most is így szeretnék. 4,5 éve vagyunk együtt a párommal. Van egy pici lakásunk, amiben már most elterveztem, hogy fog kinézni a gyerekszoba. És egy megmagyarázhatatlan érzés (biztos sokat voltak így), de valahonnan tudom, hogy lányom lesz. Aztán lehet, hogy koppanok. Ha megkérdezik tőlem, hogy szeretnék-e már babát, a válaszom igen, de erre mindenki azt mondja, hogy „ráérsz/értek még a gyerekkel” vagy, hogy „fiatalok vagyok még” meg még sok ilyen és ehhez hasonló idegesítő mondatok. Én hogy utálom ezt már most! Legszívesebben a képébe ordítanék annak az embernek, hogy „kuss, majd én érzem, hogy mikor akarok babát”! Vagy a másik véglet, hogy folyamatosan azt kérdezik, hogy mikor lesz nektek is már babátok? Általában erre nem válaszolok, csak a vállam húzom fel, már annyira elegem van. Vagy a „jön, amikor jön” válasz, ami még bevált, hogy leszálljanak rólam. Nem került szóba még közöttünk a gyerekvállalás. Én már szeretnék, és úgy is érzem, készen állok rá teljes mértékben. Én igen, de a párom sajnos még nem. Ő még nem akar. A párom 30 éves, imádja a gyerekeket és jól is kijön velük. A keresztfia a mindene. Első perctől kezdve megfogta, nem félt, attól hogy összetöri, gügyögött neki, szeretgette, részt vett az életében (pelenka tartalmától félt csak). Az én szüleimnek még nincs unokája, az ő családjában viszont már van egy gyerek, a nővérének. Szerintem ezért sem akar még, mert beéri a keresztfiával, mint gyerekkel. Ha itt van, lehet vele foglalkozni, játszani, de még sincs saját gyereke, és ami vele járna. Sokáig szedtem fogamzásgátlót, de 2013-ban abbahagytam, utána tudtam meg egy ultrahang során, hogy a májamon van egy góc a gyógyszer szedéséből adódóan (viszonylag gyakori), és ezért semmilyen hormontartalmú készítményt nem szedhetek. Így védekezés is csak egy bizonyos spirállal lenne lehetséges, amit végül nem tetettem fel, révén, hogy még nem is szültem, és nem is biztos, hogy beválna nálam, túl drága is lett volna, 50-60 ezret nem akartam kidobni az ablakon. (Sajnos mindennel együtt ilyen drága ez a bizonyos spirál, így az orvos is azt tanácsolta, hogy gondoljam át jól.) Az óvszerrel nem volt egyikünknek se baja, de hát mégis egészséges, monogám kapcsolatban vagyunk, ezért elhagytuk, így hát nem védekezünk. A nagy félelmen, hogy még most lehet, tényleg ráérünk a babával, de mire rájön, hogy ő is szeretne, akkor derül ki, hogy nem is olyan egyszerű összehozni.  Tudom, hogy most ezeket olvasva mindenki gondolhatná, hogy bőven ráérek, hogy 30 felett is egészséges baba születik mindenféle komplikáció nélkül, de mi van azzal az érzéssel, ami most bennem van? Mindenhol babákat, kismamákat látok. Folyamatosan jönnek az ingerek, és sokszor nagyokat kell nyelnem, hogy ne sírjam el magam, de sokszor nem sikerül… Bárhol elsírom magam a vágy miatt. Úgy alakult a múlt hónapban, hogy késett a menstruációm. Nem tudom pontosan, miért, de féltem, nem is szóltam a páromnak a késésről. Látta rajtam, hogy valami nincs rendben, de akkor halt meg a nagypapám, és ő szerintem ennek betudta a rossz kedvemet.  Azon morfondíroztam, ha pozitív lenne a teszt, mit mondana. Féltem a reakciójától, pedig hogy gyerek legyen, ahhoz ő is kell: benne van a pakliban, ha nem védekezünk. Végül csináltam egy tesztet és egyvonalas lett. Rá pár napra meg is jött a menzeszem. Az anyukájával már beszélgettünk a babatémáról, és ő azt mondja, hogy ha jönne a baba, biztos örülne neki a párom. Teljesen őszintén én is félnék, ha kiderülne, hogy terhes vagyok, hisz az egy óriási változás lenne az életünkben. R További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.09.10. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Terhesség: „Ott van baszki, a jobb petevezetőben”
Sajnos most már én is leírhatom a tapasztalataimat – hátha jól jön másoknak. Három hete teszteltem először nagyon halvány pozitívat, ami aztán háromnaponta gyönyörűen erősödött. Végül már a tesztvonal sötétebb volt, mint a kontrollcsík. Sírtam a boldogságtól. Huszonhat éves vagyok, és szeretnék 30 előtt szülni. A barátom ragaszkodott hozzá, hogy menjek orvoshoz, hiába mondtam neki, hogy kb. 3-4 hetes vagyok, semmit nem lehet majd látni. Foglaltam időpontot tehát három héttel későbbre, de azért csak elmentem orvoshoz még a héten. Tapintással vizsgált, azt mondta, menjek haza, nem vagyok terhes (a pozitív teszteket meg biztos rajzoltam...). Nem hagyott nyugodni ez a nemtörődömség, így még aznap elmenten magánorvoshoz. Nagyon kedves volt, csinált hüvelyi ultrahangot, de persze nem lehetett látni semmit. Azt mondta, menjek vissza egy hét múlva. Jött a hétvége boldogságmámorban úszva, és küszködve, hogy kibírjuk-e a nagy bejelentést a család előtt. Nehéz volt, mert szülinapozás volt, és olyan álomkór volt rajtam, hogy mást se csináltam, csak aludtam. Hogy anyósom ne gondoljon semmirekellőnek, azt mondtuk, beteg vagyok. Vasárnap azonban hasonlóan kezdett görcsölni a hasam, mint amikor megvan, es elkezdett belőlem folyni valami, ami a barna és a rózsaszín összes árnyalatában pompázott. Egyből beparáztam, mert a korábbi vetélésem pontosan így kezdődött. Első dolgom volt, hogy rohantam az éjszakai ügyeletre a MÁV kórházba. Vettek vért, a hcg 415 lett, ultrahangon semmi, a pecsételés is alábbhagyott. Az orvos két nap múlvára visszarendelt vérvételre. Halálra izgultam magam. A barnázás is megvolt még, a hcg viszont kicsivel több, mint 24 óra múlva már 560 lett. Ultrahang negatív. Azt mondták, még mindig korai, de én csak nem nyugodtam. Egész héten feküdtem rendületlenül. Hét elején elég bizarr fájdalom volt a jobb oldalamon, olyan volt, mintha zsibbadt volna a csípőm, de megnyugtattam magam, hogy csinálja magának a helyet a baba, mert mások is tapasztalták már ezt. Közben telefonon elmondtam anyukámnak, hogy terhes vagyok, de úgy érzem, nincs minden rendben. A legutóbbi vetélésemről is hónapokkal később értesítettem, és úgy voltam vele, hogy ha bármi baj lesz, nem tudom újra egyedül túltenni magam rajta. A legközelebbi hcg 1130 lett, és én borzasztóan boldog lettem, hogy igen, duplázódik, minden rendben, de ultrahangon még mindig semmi. A méhnyálkahártya 15 mm, a méhem 56x42 mm-es volt. Nem gond, még pici, nem kell látszódnia. Hétvégére hazautaztam, és elmondtam apukámnak, aki évek óta nyüstöl az unokáért, meg a tesómnak. Volt nagy összeborulás meg minden. Barnázás még azóta is megvolt, de kaptam rá progeszteron-pótlást. Szombaton ismét rózsaszínt láttam a vécépapíron, irány a kórház. A doki kézzel vizsgált, minden rendben, egy kis barna folyás normális az elején, bár nyugalomra okot nem ad. Azt tanácsolta, hogy csináltassak újabb hcg kontrollt. Hétfőn megint magándokinál kötöttem ki, hátha lehet már látni valamit. Ájuldozok az izgalomtól, sorra kerülök. Ultrahangon SEMMI, de a doki rá sem hederített a korábbi leleteimre. Vidáman mondta, hogy 10 mm a nyálkahártya, felpuhult a méh, még nagyon pici a terhesség. Egy hét múlva kontroll. Teljesen kiakadtam, hogy 5 mm-t nem tévedhet a gép, elkezdett leválni a méhnyálkahártya, tuti felszívódott a baba. Másnap újabb hcg vizsgálat: 2190. Az ultrahang továbbra is negatív, viszont megvolt a 15 mm-es méhnyálkahártya, és a méhem majd nem egy centit nőtt egy hét alatt. Újra madarat lehetett velem fogatni, de mondta az orvos, hogy pénteken (ez kedden volt) újabb hcg + ultrahang. Ha nem látszik semmi, bent tartanak hétvégére megfigyelésre, de az eredményeim alapján szerinte ez méhen belüli lesz. Rendben. Közben a barnázgatás teljesen megszűnt, ami amúgy sem volt sok, csak vécépapíron volt néha. Görcs semmi. Terhességi tünetek semmi, kivéve a gyakori pisilést, de az sem minden nap. Se émelygés, se mellfájdalom. Pénteken utazótáskával mentem a kórházba, de már azt terveztem, hogy hogyan osszam be az időmet, hogy mielőtt dolgozni megyek, még a pakkot haza tudjam vinni. Mondtam anyukámnak, na, majd küldöm nemsokára az ultrahangképet. Először ultrahangra mentem, mert nem volt senki előttem. A nénike fél órán keresztül vizsgálgatott: méhen belül semmi. Aztán egyszer csak megszólalt, hogy aha, ott van, már látom. Boldogságkönnyek hullottak az arcomról. Miközben öltözködtem, közölték velem halál nyugodtan, hogy nem biztos, hogy megtalálták méhen kívül, jó lenne, ha orvos is látná. Mondom tessék?! Akkorát fordult velem a világ, hogy éppen nem estem össze. Utána vérvétel, majd nagyon hosszú, nagyon kemény négy óra várakozás a nagy pocakos kismamák között. Eredmény 4200. Az orvos már haza sem engedett. Annyira sírtam, hogy a labort nem tudták levenni. Felhívtam mindenkit, aki tudott a babáról, hogy sajnos úgy tűnik, méhen kívüli. Felvettek az osztályra péntek délután. Szombat reggel hcg + ultrahang: 4900 + méhen belül semmi. Az egyik orvos mondja a másiknak, hogy „ott van baszki a jobb petevezetőben”. Minden reményem elszállt. Tünetek semmi. Se vér, se barnázás, se fájdalom, se szurkálás, se görcs, mintha terhes sem lennék. Az összes tünet megszűnt, ami volt. Megnyugtattam magam, hogy tuti rosszul látják, mert aztán nekem semmi erre utaló jel nincs, velem ez nem történhet meg. Nulla görcs, nulla vér, magas, emelkedő hcg. Azt mondták, hétfőn operáció lesz. Vasárnap délután a szüleim közreműködésével megszöktem a kórházból. Átvittek a SOTE 1-re és a 2-re is. A kettesben zárva volt az ultrahang, nem tudtak megnézni, az egyesben pedig olyan mérhetetlen bunkóság fogadott, hogy ott hagytuk a francba, és visszajöttünk a MÁV-ba, lesz, ami lesz. Hétfő reggel még mindig panaszmentesen (viszont már 6-7 hetesen) hcg 7000, ultrahangon belül semmi, kívül csak sejthető. Egyből toltak is a műtőbe. Nagyon pici volt, de műtét során könnyen megtalálták, és ki is vették a jobb petevezetéket. Fizikailag nincsenek fájdalmaim a műtét után, és engem a gáz sem kínoz. Lelkileg viszont meghaltam a műtőben. Tanulság: veled is előfordulhat. Nem kell, hogy fájjon, nem kell, hogy vérezzen. Ha megvárom az első időpontot, amit foglaltam három hétre az első pozitív teszttől, lehet, hogy épp most véreznék el az autópályán (mert persze ma épp Prágába kellene tartanunk a párommal a nyaralásunkra). Sz. További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.09.09. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Hormonkezelés után az emlő ultrahang életet menthet
Több nő is kénytelen élete folyamán valamilyen hormontartalmú gyógyszert szedni, legyen szó mesterséges megtermékenyítésről, hormontartalmú fogamzásgátlóról, vagy a menopauza tüneteinek csökkentéséről. Bármi is legyen az indok, az ilyen terápiák megnövelhetik a mellrák kialakulásának kockázatát. dr. Gergely Mária radiológus, az Ultrahangközpont orvosa ennek okait és az ultrahang vizsgálat fontosságát ismerteti. Miért fokozza a kóros sejtburjánzást a […]
2016.09.07. 10:30
Babafalva.hu
Ingyenes ultrahang szűrővizsgálat és komplex prevenciós program 6-8 hetes csecsemőknek a ...
Modellértékű, ingyenes programjában ultrahang szűrővizsgálattal és prevenciós csoportokkal segíti a Gézengúz Alapítvány a koraszülött gyermekeket nevelő és rászoruló családokat a CIB Alapítvány mintegy 1.000.000 Ft-os támogatásával, az alapítvány budakalászi Cseppek Háza Központi Intézetében.
2016.09.07. 06:29
Csaladinet.hu
Ezekre figyelj, hogy a gyermekednek ne legyen lúdtalpa és gerincferdülése!
Újszülött korban, elindulás után 3-6 hónappal, óvodáskorban, iskola előtt célszerű felkeresni az ortopéd orvost, mert ezekben az időszakokban a legfontosabb a szűrés. Fontos, hogy megfelelő cipőt adjunk a gyermekünk lábára, és szoktassuk rá a rendszeres mozgásra: ezzel tesszük a legtöbbet azért, hogy a megelőzzük az ortopédiai problémákat. Kertész Ágnes konduktor, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet gyógytornásza válaszolt a kérdéseinkre. Ortopédiai szempontból milyen korszakokra lehet osztani a gyerekek fejlődését? (újszülöttkor: csípő, aztán láb, lábfej, gerinc, stb.) Kertész Ágnes: Ortopéd szempontból érzékeny időszak a születés utáni időszak: a nyaktartási (ferdenyak) problémáknak már az első vizsgálat során ki kellene derülnie. Forgatással, válltámasztással a nyakizom passzívan megnyújtható, amely a későbbi mozgás-eltéréseket előzheti meg. Születés után 6-8 héten belül az első ortopéd vizsgálat a csípőszűrésre koncentrál. A szakorvos szűri a lábfejtartási eltéréseket, amely általában befelé forduló lábfej vagy sajkaláb. Ezt speciális cipővel szükséges kezelni, mindenképp még a felállás, járás előtt. A járás kialakulása után kb. hatéves korig dominál a lábfej bedőlése és az „élettani” lúdtalp is. A gyerekek talpa puhább, zsírszövettel jobban telt, később a járás, futás, séta megerősíti a lábakat, talpakat. Ha a gyerek nem gyalogol, nem hord saját, ortopéd szempontból jó cipőt, garantált a lúdtalp fennmaradása. Iskoláskorú gyermekeknél pedig a sok ülés (tévé, számítógép) miatt 2-3 éven belül kialakulnak a gerinceltérések. Az egyes életkorokban mire kell figyelnie a szülőknek? Kertész Ágnes: Fontos az újszülöttkori szűrés: a csípő, a lábfej, a nyak, igényel figyelmet. A járás kialakulása után elengedhetetlen a megfelelő cipő, iskolás korban a megfelelő hátitáska, elegendő mozgás. 4-6 éves kor körül a bedőlő bokára már saját gyógycipő is készülhet. Növekedési fájdalmak (lábszár első éle, talp éjszakai fájdalma) tartós fennállásánál is indokolt az ortopédia vizsgálat. Iskolás korban az iskolaorvos köteles ortopédiai szűrést végezni, és szükség esetén ortopéd vizsgálatot vagy gyógytornát előírni. Szülőként a rossz tartásra, láb- és hátfájdalmakra kell figyelni. Mikor javasolt orvoshoz fordulni? Kertész Ágnes: A megelőzés híve vagyok, szerintem fontosak a panasz nélküli szűrések. Újszülött korban, elindulás után 3-6 hónappal, óvodás korban, iskola előtt mindenképp célszerű felkeresni az ortopéd orvost. Ezen kívül bármilyen láb-, térd- vagy csípő-, hátfájdalom esetén szükséges lehet a vizsgálat. Az egyik ismerősömnek a gyerekét egy géppel vizsgálták, amire rá kellett állnia. Az eszköz analizált és kimutatta, hogy a gyermeknek bokasüllyedése van. Mennyire megbízhatóak ezek a módszerek? Kertész Ágnes: Ezek jó és megbízható módszerek, gyorsan, könnyen elérhetőek, de nem helyettesítik az orvosi kontrollt. Milyen életkorban kell elvégeztetni a csípőszűrést, és mi a helyzet, ha problémát találnak? Kertész Ágnes: A valódi csípőficam ma már ritka. Születés után 6-8 héten belül történik az első ortopéd szűrés, és ha az ultrahang is megerősíti a csípőízület fejletlenségét, akkor a csecsemőnek terpeszbetétes pelenkanadrágot javaslunk, és megtanítjuk a szülőket azokra a tornagyakorlatokra, melyeket a kisbabával rendszeresen végezve a csípőízület fejletlenségét korrigálni lehet. Ezt követően 4-6 hetente kontroll következik. Ha ezek a kezelések nem elegendőek, akkor Pavlik-kengyelt helyeznek fel a gyermekre, amely terpesz helyzetben tartja a csecsemő lábait, így alakítja a csípőízületet. A babák 2-6 hónapig viselik általában, szoros kontroll mellett. Hogyan lehet felismerni, és mi a teendő lúdtalp esetén? Meg lehet előzni a lúdtalp kialakulását speciális cipővel? Kertész Ágnes: Lúdtalpnál szabad szemmel is látszik, hogy a talp belső éle eléri a padlót. Aki bizonytalan, vizes lábbal papíron is ellenőrizheti a talp ívét. A lúdtalp kialakulásában (izomgyengeség) 50 százalékban az öröklött tényezők játszanak szerepet, javításában 25 százalékban a lábtorna, séta, gyaloglás, 25 százalékban a jó cipő a felelős. Milyen a jó gyerekcipő? Dr. Kertész Ágnes: A jó cipő lehetőleg kívül-belül bőr, talpa befelé döntött, hajlékony, bokát tartó. Talpán enyhe lúdtalpbetét van. Mi történik, ha nem hordja a gyerek a megfelelő cipőt?  Kertész Ágnes: Ha valaki mégsem hordja a megfelelő cipőt, nem lábtornázik, láb-, térd-, csípő- és gerincfájdalmakra számíthat. Végleges megoldás a Calcaneo stop elnevezésű műtét, ahol a sarokcsontba befúrt csavarral akadályozzák meg a további lábfej-bedőlést, térd- és gerinc elcsavarodást. 2-3 év múlva kiveszik a csavart, így újabb műtétre kerül sor. Hogyan lehet megelőzni a gerincferdülést, és ha kialakult, melyek a kezelési lehetőségek? Kertész Ágnes: A gerincferdülés megelőzése érdekében hatásos az aktív mozgás, úszás, lovaglás, foci, torna 4-6 éves kortól, de fontos a jó cipő, a jó iskolai hátizsák is. Ha már kialakult a gerincferdülés, évekig tartó gyógytorna, rendszeres úszás lehet a megoldás. Súlyos esetben háti fűzőt írnak fel, vagy műtéttel korrigálnak. A korrekció fontos, mert a tüdőkapacitás is csökkenhet súlyos gerincferdülés miatt. Köszönjük a válaszokat! Tünde További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.09.06. 13:00
Bezzeganya.postr.hu
Hormonkezelés után az emlő ultrahang életet menthet
Az emlőkben keletkezett tumorok jelentős része hormonfüggő, fő felelős az ösztrogén.
2016.09.04. 07:57
Weborvos.hu
A barátnőm diagnosztizálta, amit az orvosnak nem sikerült
Vasárnap Panka barátnőmhöz vagyunk hivatalosak kertipartizni. Mivel közel lakunk, már délelőtt átvonulunk segíteni neki az előkészületekben. Míg mi bőszen aprítjuk a salátákat, a lányom a gyerekeinkkel bíbelődik. Megérkeznek a vendégek. A gyerekeket, akiket eddig a lányom kötött le, beszippantja a nyüzsi, így a leányzónak is jut némi szusszanásnyi idő. Lefekszik a kanapéra /francos telefonját nyomkodta biztos egész éjjel!/ Megy a kerti dáridó, aztán látom, a gyerekem eltűnt a szobából. A házigazdák mondják, hogy felment aludni a felső szobába. /A telefonját tuti kihajítom./ Aztán vége a vendégségnek, jön lefelé Panka, hogy menjek már, a lányom lázas. Eléggé meleg a homloka. Király. Valami vírus lesz. Bágyadt. Otthon gyógyszer- fél óra múlva már szinte semmi baja, csak sűrűn járkál vécére. Na, remek! Hasmenést vittünk a társulatnak? Meg fognak nyuvasztani, volt vagy 10 gyerek ott! Bónuszként Emberem is elkezdi a kanosszát a toaletten. Héjj! Nem kéne szolidaritani! A lányom másnap menne apjához, de ott a kistesó, talán nem kéne őt is megfertőzni. Telefon, hogy nem megy. Hétfő A gyerek egészen jól van már, kicsit fáj még a hasa, meg hát hasmenése is van. Apjával lebizniszeli, hogy kedden megy csak hozzá. Délután ráadásul már virgoncan jön-megy. Gyógyultnak nyilvánítom. Kedd Reggel korán elmegyek dolgozni, telefonál, hogy megint fáj a hasa, és megint sűrűn jár  vécére. Apához persze megy! Szerda Délután apjával átsétálnak az ügyeletre, ahol egy kifejezetten mogorva, bunkó orvos leteremti őket, hogy a vírusos nyavalyájával miért pont az ügyeletet kell fárasztani. Az sem hatja meg, hogy akkorra rosszabbodott. Vírus, és kész. Görcsoldó a fenékbe, ettől jobb lesz 15 perc múlva. Csütörtök Reggel hívom, hogy hogy van. Nem jól! Szöget üt valami a fejembe. Guglizom a vakbélgyulladás tüneteit. Nincsenek egyértelmű leírások. Írok Pankának – pár hónapja vakbéllel műtötték –, hogy ő mit érzett. Jobb oldalon fáj? Fáj! Ha lenyomja, átlósan fáj? Fáj! Lábát felhúzza, fáj? Fáj! Akkor ez vakbélgyulladás! Délután ment volna a gyerekorvoshoz, de hívom a doktornőt, vakbél-gyanúval hová menjen? Telefonon instruálom a lányt, mit-hogy intézzen. Apja kíséri. Ultrahang aznap nincs a vidéki rendelőben. Megkapják a beutalót. Heim Pál. Jönnek fel Pestre. Azt beszéljük meg, ha mégsem vakbél, csak vírus, akkor mennek is vissza. Ha meg vakbél, akkor megyek én, leváltom az apját. Délután 3 körül telefonálnak, hogy megvan az ítélet: vakbélgyulladás. Nagyon nehezen sikerült megállapítani, mert „felcsapott a féregnyúlványa”, nem egészen ott van, ahol lennie kell, így tapintásra is máshogy reagált.  Kétszer is ellenőrizték ultrahangon, hogy helytálló-e a diagnózis. A Bókayban  műtik. Rongyolok a kórházba. A gyerek ott ül az ágyon, nagy vigyorogva. Kedvesek, mindenki nagyon kedves. Jönnek, bemutatkoznak, magyarázzák, hogy mit fognak vele csinálni – elsősorban nem is nekem, hanem neki. Ő meg örül, hogy lesz egy hege. /Furcsa ez a kislány!/ Mivel evett – grrrr, mondtam neki még a telefonban, hogy NE egyen! – 7 előtt nem vágnak bele. A terv a laparoszkópia, de ha valami mégsem úgy sülne el, ahogy elképzelték, akkor persze nyiszálnak. Magyaráznám a gyereknek az eljárás lényegét, de leint, hogy Youtube-on látott állatműtéteket, amiket így csináltak, tudja, mi ez. /Mondom, furcsa!/ Pontban 7-kor jönnek. A doktornő magyarázza, hogy a műtét 1 és 3 óra között normális időtartamú, ne ijedjek meg, ha csak 3 óra múlva lesznek vele kész, az is még belefér. De mivel vasárnap óta vannak panaszai, így lehet, hogy van már ott némi genny is. Két óra elteltével már nem annyira őszinte a mosolyom, valahogy úgy képzeltem el, hogy gyorsan túl lesz rajta. Kávéautomata után tapogatózom a kórház folyosóján, mikor is meglátom a doktornőt, aki műtötte. Széles mosollyal ecseteli, hogy a féregnyúlványon kívül nem volt semmi más gyulladt, és nem volt genny, nem volt tályog, így laparoszkópiával sikerült mindent szépen megoldani. Visszakerült az ágyába. Először még nincs olyan jól, nyöszörög egy keveset, aztán már válaszol, beszél, HUMORIZÁL. Másnap még kapja az antibiotikumot, szombaton pedig reggel megyünk haza. Vasárnap már veszekszem vele, hogy nem mehet ő a boltba reggelit venni! Köszönet a Bókay Gyermekklinikának a fantasztikus hozzáállásukért, és a munkájukért! Míg bent voltam, láttam, ahogy az egészen pici betegekkel is bánnak, és igazán remek csapat dolgozik ott! Borsoly További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.09.03. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Négy hónap alatt épültem fel a császármetszés után
1. rész 2016. március 31-én császármetszéssel jött a világra kislányom, Dóra Anna. 36 évesen, az első terhességemből, az első gyermekem. 2016. július 27-én, 118 nappal később került le a hasamról a kötés. Hogy az hogyan lehet, amikor a császármetszés átlagos gyógyulási ideje 6-8 hét? Hogyan lett ebből 16 és fél? Nos, a történet: április 30-ra voltam kiírva. A terhességem tökéletesen eseménytelen volt; nem volt hányinger, hányás, kívánósság, undorodás, rossz alvás, elgémberedett, fájdalmas végtagok és a többi. Magyarul egy álomterhesség volt. Szépen eljártam a kötelező vizsgálatokra, orvost nem választottam a „több szem – több csipa” elv alapján, mondván minél többen látnak, annál nagyobb a valószínűsége, hogy ha valami nincs rendben, azt észreveszik. Minden rendben valónak tűnt – eltekintve a vérképemtől, mely folyamatosan gyulladást jelzett. Ez odáig fajult, hogy januárban a háziorvosom a kórház hematológiai osztályának egyik főorvosával konzultált. A hematológus véleménye szerint így reagált a testem a magzatra. Ez január 31-én történt. Február hónapban – a sok januári találkozó hatására nem találkoztunk a védőnőmmel. Március hónapban, a 31-i, csütörtöki nappal együtt összesen kétszer voltam orvosnál és egyszer külön a védőnőnél. Egyetlen panaszom volt ekkor – ez pedig a dagadó láb. Viszont tekintettel, hogy a mérésekkor nem volt rossz a vérnyomásom és a vizeletemben sem volt fehérje, mindannyian elfogadtuk, hogy az akkor már kb. 25 kg-mal nagyobb súlyomat viseli nehezen a lábam. Március 31-én, 36 hetes terhesen megjelentem a kötelező ultrahang, ctg, vérvétel, védőnő és nőgyógyász „körön”. És itt borult fel minden… Jött a védőnőnél a szokásos párbeszéd: Ha már állok, akkor lépjek fel a mérlegre! Ránézett a lábamra és megkérdezte, hogy: Hogy néz ez ki?! Mondtam, hogy hát így… Na, akkor vérnyomás. 150/101. Nézzük azt a vizeletet! És fehérje volt benne. A védőnő azonnal átvitt a nőgyógyászhoz, aki ránézett az adatsorra, és rám nézve azt kérdezte, hoztam-e magammal holmit?! Merthogy ez toxémia, és azonnal kórház. Haza, összepakolás, vissza, terhespatológia, ágy. És elkezdődött a vérnyomás-méregetés, majd egy puff a nyelv alá, majd mérés, majd két gyógyszer, majd mérés, majd két puff, majd mérés, majd magzati tüdőérlelő injekció, majd mérés. És a szülőszoba (ekkor már 200 felett volt a vérnyomásom). Ez délután négykor volt. Hívtam a férjemet, anyámat, hogy bizony én itt vagyok, és infúzió, és magzatmonitor, és állandó vérnyomásmérés. Sok gyógyszer – jó vérnyomás, kevesebb – rossz vérnyomás. Az ügyeletes orvos este nyolckor jött. Hát itt nem lehet várni, meg kell császározni. Ahogy az elején írtam, első terhesség, első gyerek és nem terveztem császárt. No, meg nővér, szülésznő és orvos sem vagyok. Vagyis halvány gőzöm nem volt arról, hogy mi történik velem. A gyógyszer adagjának változtatgatása miatti vérnyomás-ugrálás totál kikészített; úgy fájt a fejem kb. este hatra, hogy már azt sem tudtam, hol vagyok. Simogattam a hasam, hallgattam a lányom szívverését és igyekeztem kitartani. Ahogy a döntés megszületett, a szülésznő elkezdett felkészíteni. Ez inkább fizikálisan, mint mentálisan történt. Az egyetlen, ami a beavatkozással, az azzal kapcsolatos tudnivalókkal volt fűszerezve, az az volt, hogy ha gond van a lányommal, akkor tekintettel, hogy amely kórházban voltam, nincs koraszülött osztály, így azonnal viszik egy másik kórházba, ahol van. Én akkor mehetek utána, ha lesz székletem. Borotválás, ágytálazás, adatfelvétel (gyerek neve, stb.). Egy sürgős hasi műtét miatt este tízkor kerültem a műtőbe. Megjegyzem, a gerinc-érzéstelenítés a föld legjobb dolga, bár engem ez akkor abból a szempontból érdekelt, hogy a fejfájásom, mely azt is megakadályozta, hogy rendesen lehajtsam a fejem (ez egy műtősfiú segítségével ment, aki szó szerint ránehezedett a tarkómra), hogy a hátam a megfelelő szögben legyen a szúráshoz, egy csapásra elmúlt. Hozzáteszem a következő pillanat a rémületé volt, mivel egyetlen mandulaműtéten kívül (17 évesen) a közelében nem voltam kórháznak, de még orvosnak sem igazán, mert igazítani akartam a lábam és nem volt lábam. Panaszomra rögtön kaptam a választ; jaj, igen, elfelejtettük mondani, hogy mi fog történni. A lényeg, hogy a kislányom 22 óra 15 perckor kikerült a hasamból. Megmutatták; egy szürke kis gombóc volt, az egyetlen, amire emlékszem, hogy bevillant: Vajon kitől örökölte az orrát?! Őt elvitték. Kb. háromszor feltett kérdésemre, hogy minden rendben van-e, nem kaptam választ, majd egyszer csak meghallottam őt; már rendbe rakva, felöltöztetve hozta a nővér; ordított és már nem volt szürke. A műtét vége felé sikerült hánynom egyet, melynek nagy része a hajamban kötött ki, mivel csak tessék-lássék volt a fejem az a bizonyos sapka. Kikerültem az osztályra, jött a férjem, hozta a telefonjával készített képeket a lányunkról, elmondta, hogy végig vele lehetett és minden rendben, oxigént kap, meg gyógyszert, megelőzési céllal, de semmi baja, nem viszik sehova. Mivel a vérnyomásmérő rajtam volt, így folyamatosan jött a nővér ellenőrizni azt. Hajnali négy-öt között majdnem a teljes érzékelés visszatért. Közben minden alkalommal kérdeztem, hogy rendben van-e a lányom. Ahelyett hogy megtett volna húsz lépést és a csecsemős nővértől megkérdezte volna, mindig azt a választ kaptam, hogy: „Ha baj lenne, úgyis szólnának!” Biztos én vagyok a hisztérika, de engem totál kiakasztott ez a válasz. Szóval nem voltam nyugodt. Hat óra körül megkérdezte, hogy fel tudom-e emelni a csípőm, mert akkor megmosdatna. Mondtam, hogy persze, így megszabadultam a katétertől is, ő pedig megmosdatott. (Megjegyzem, sosem voltam egy meztelenkedő ember, zavart, ha kilóg valamim – itt már nem érdekelt, csak láthassam a lányom.) Megtörtént a váltás, jött a nappalos, hogy fel tudok-e kelni, mennyire fáj?! Kérdeztem, hogy hol a gyerekem? Mire mondta, hogy a folyosó másik felén. Kérdeztem, áthozzák-e. Mondta, hogy nem. Mondtam, hogy ez esetben nem kérdés, hogy fel tudok-e kelni. Felkeltem, segített felvenni a bugyimat, mivel ugye nem kicsit véreztem. Elmentem fogat mosni, igyekeztem arcot mosni, kifésülni a hányás maradékát a hajamból. Jött, hogy várjak, mindjárt hozza a tolószéket. Na, itt mondtam, hogy most volt elég, ha el tudtam menni a mosdóig fogat mosni – csukott ajtónál, egyedül, akkor simán átsétálok a folyosó másik felére. Így is lett, ő hozta a csomagjaimat, kiléptem a folyosóra, már ott ült a férjem, mivel ugye nem készültünk pelenkával és popsitörlővel, amit az osztályra vinni kell, azokat hozta kora reggel. És végre láthattam és megfoghattam a lányomat. Őróla ebben a történetben mélyebben nem mesélek, mivel vele minden, de minden rendben volt és van! Csütörtökön éjjel született, és már kedden mondta a doktornő, hogy részéről a Dorka mehet haza. Itt kezdődik az, ami miatt úgy döntöttem, hogy leírom, mi történt, hogy mások okulhassanak. Dorka anyukája (Folytatjuk!)
2016.09.01. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Vetélés után három hónappal ismét babát vártam
2012-ben megvolt az esküvőnk. Kellett egy kis munkaviszony, és jöhetett a baba, mindig is így terveztük. Hónapról hónapra csak tesztelgettem. A hatodik hónap után már kezdtem félni, hogy valami nincs rendben. Elmentem a nőgyógyászhoz, aki megnyugtatott, hogy minden szuperül működik a vérvétel és vizsgálat alapján. Annyit mondott még, hogy ha gondolom, nézessük meg a férjem „katonáit”, utána vizsgálódnánk tovább nálam. A férjemnél minden rendem volt. A következő lépés: petevezeték-átfúvás! Meg is lett az időpont erre a félelmetes eseményre. Itt jött a fordulat: a műtét előtti napon pozitívat teszteltem. El sem akartam hinni, egyből hívtam is az orvosom, hogy lemondjam a másnapi akciót. Azt beszéltük meg, hogy két hét múlva megyek vizsgálatra, addigra már látszódni fog minden. Egy hét elteltével a munkahelyemen barnás pecsételést vettem észre, amitől nagyon megijedtem. Hazaérve egyből hívtuk a kórházat. Nem tudtam, mire számítsak, a telefonban sok jóval nem biztattak, ráadásul nagyon lekezelőek voltak. Gondolom millió ilyen eset van, hogy első babás anyuka agyon aggódja magát címszóval próbálják lerázni a kismamákat. Úgy gondoltam, be kell mennünk. „Ultrahang alapján nem normális formájú petezsákban életjelet nem adó embrió feltételezhető.” A hatodik hétre saccolta az ügyeletes orvos. Rendes volt, de nem mondta, hogy minden rendben lesz. Azt mondta, hogy egy hét múlva jelentkezzek orvosomnál. Sajnos spontán vetélés lett belőle, amit soha nem felejtek el. Szerencsére műteni nem kellett, magától kitisztult minden. Az orvosom nagyon pozitív beállítottságú: teherbe tudok esni ez már tény. Vigasztalt, hogy ennek a babának lehet, hogy valami baja lett volna, a természet végezte a dolgát. Fel a fejjel, gyakoroljunk tovább! Három hónapra rá ismét pozitív a teszt. Boldog voltam a kétségek között: mi lesz, ha megint baj van? Hívtam az orvosom, aki adott időpontot egy héttel későbbre. Szerencsére minden rendben volt: szabályos petezsák, de még nem volt szívhang, csak a két héttel későbbi vizsgálaton. Kaptam gyógyszert az előző vetélés miatt. Borzasztó hosszú volt kivárni a következő ultrahangot, ahol megbizonyosodhattunk, hogy vele már minden rendben, dobog a kis szíve. A terhesség tökéletes volt, minden percét imádtam, hiányzik is sokszor. Na, nem az utolsó két hét, az tény. A kiírás dátuma 2015. 03.09. Ezen a napon sem történt semmi, kezdődtek a másnaponkénti ctg-k. Na, meg a magzatvíz vizsgálat (amnioszkópia). Az orvosom azt mondta, hogy itt Győrben, a kórházban tíz napot lehet ráhúzni, ha minden oké, utána indítják a szülést. Március 14-én szombaton reggel ctg. Mondta az aznap ügyeletes dokim, hogy úgy látja, akár ma is meglehetne a baba. Nem nagyon tetszett az ötlet, hiszen még volt három-négy napunk. Féltem az indítástól, sok jót nem olvastam róla. Abban egyeztünk meg, hogy ha gondolom, délután menjek vissza. Eszem ágában sem volt! Minimálisan már nyitva volt a méhszáj, de hát van, akinek az egész terhessége alatt nyitva van. Nem fog engem csőbe húzni a doki! Nem történt aznap semmi. Hétfőn újból ctg: semmi! Itt már kaptam konkrét információt a szerda reggeli indításkor, hogy reggel 7-kor az osztályon jelentkeznem kell, ha addig nem indul be a szülés. Aznap este nagyon sokat sírtam, féltem mindentől. El kell őt engednem magamtól. Vártam is, meg nem is. Kedd délután négy óra körül az indítás előtti napon  szurkált a hasam. Kicsit fájt is, de igazából nem tudtam, mit kell éreznem, ha egyszer majd beindul a szülés. Kezdtem figyelni az órát: szabályosan, tíz percenként jöttek a fájások. Szóltam a páromnak, hogy lehet, hogy beindult magától, milyen jó! Örültem. Este 9-kor jutottam el odáig, hogy hol három perces, hol öt percesek a fájások, most már induljunk a kórházba. 9:25-kor felvettek, megvizsgált az ügyeletes, aki annyit mondott, hogy nyugodtan maradhattam volna még otthon. Hát köszönöm szépen! Utólag igaza volt. Tájékoztatták a fogadott orvosomat, akivel ugye másnap reggel lett volna a randink. Beöntés-borotva-ctg-séta! Teltek az órák, de semmi nem történt, csak egyre jobban fájt. Visszagondolva már összefolynak az események, kihagy az emlékezetem. Nem kaptam semmit, minden haladt a maga rendjén, csak lassan. Senki nem mondta, hogy mindjárt vége, pedig ezt már nagyon szerettem volna hallani a hajnali órákban. Reggel 7-kor megjelent a fogadott orvosom, megvizsgált és burkot repesztett. Nem kérdeztem mit, miért, hogyan, csak legyen már vége! Na, innentől kezdve önkívületi állapot! A 10. óra vajúdás nagyon fájt már. Labdán már nagyon nem volt jó, mondtak mindenfélét, hogy mit hogyan kellene, de úgy nagyon nem volt jó. Végre elérkezett a pillanat, amikor kimondták, hogy következő fájásnál nyomhatok. Na, de nekem nem volt olyan érzetem, hogy nyomnom kellene! Ezt ott akkor nem mondtam, csak nyomtam! Három nyomásra 9:29-kor megszületett a kisfiunk, és tényleg abban a pillanatban elmúlt minden fájdalom. Kemény menet volt, de őérte bármikor újra végigcsinálnám! Renáta További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.08.21. 08:40
Bezzeganya.postr.hu
Valami gond van a köldökzsinórral
32. hét Első célkitűzésemet – miszerint a 32. hétig igyekszek egyben maradni Bogyóval – sikerült teljesítenem. És ettől határtalanul boldog vagyok. A fiatalúr a legutóbbi ultrahang szerint kb. másfél kilós, és befordult fejvégűbe. Ez egyben magyarázza azt is, hogy miért érzek mostanság állandó késztetést a vécélátogatásra, illetve a medencémbe olykor-olykor belenyilalló fájdalmat is. Nagyon úgy tűnik, hogy a ctg-t ki nem állhatja Bogyó, ugyanis miután felrakták a tappancsokat, olyan püfölésbe kezdett, hogy csak úgy rengett a hasam, és egyértelműen az egyik tappancsot támadta meg. Azt próbálta meg lerugdosni. Na, és akkor eddig tartottak a jó hírek. Sajnos úgy tűnik, elkezdődött versenyfutásom az idővel. Hiába másfél kilós Bogyó, egy kicsit kisebb, mint kellene lennie, és ez nagy valószínűséggel azért van, mert elkezdett vacakolni a köldökzsinór. Még nem vészesen, de már nem 100 százalékosan szállítja a cuccokat. Mit mondjak, örültem volna, ha ezt a mondatot nem hallom a terhességem alatt, de benne volt a pakliban. A doki próbált biztatni, mondta, hogy egész jól állunk, mivel még csak most kezd el jelentkezni a dolog, egész sokáig ki lehet húzni, meg különben is már most is szép, fejlett a baba. Mindenesetre azért elmondta, hogy ha nagyon dagad a lábam, vagy 150 fölé megy a vérnyomásom vagy fáj a májam (azaz a HELLP tünetei jelentkeznek), akkor azonnal menjek be. Úgyhogy mostantól komolyabban mérem a vérnyomásom (nem elég a „na, jól van, rakjuk a kezünkre, úgyis a bányászbéka segge alatti értéket fog mutatni), és írom is az adatokat. Ha meg bármit érzek, akkor trappolok be vagy a dokihoz vagy a kórházba. Mondjuk már az ultrahang vizsgálat alatt meglepődtem, hogy a fejkörfogatot és a sípcsontot is a gép 30 hét +6 naposra saccolta 32 helyett, mivel eddig ugye minden tankönyvi értékű volt. Amikor ezután a doki átkapcsolt egy másik nézetbe, ahol olyan piros-kék fények jönnek elő (nézzétek el nekem a pongyola fogalmazást, nem vagyok orvos, de még az egészségügy is messze áll tőlem. Sejtem, hogy mi lehet az, csak hülyeséget meg nem akarok írni.) Szóval, amikor átkapcsolt erre a nézetre, és hosszan nézte Bogyó fejét, akkor már éreztem, hogy ez nem túl jó jel. Utána nézett még valamit, amire ráírta, hogy „kleiner Notsch”. Utóbbi szót nem értettem, de az egyből lejött, hogy valami kisebb, mint kellene. Utána magyarázta el a doki a szitut. Az is igaz, hogy kb. 4-5 napja bárhogy is variálom az étkezésem, mindig van egy enyhe kellemetlen érzésem utána, ami majdnem egész nap kitart. Úgy gondolom, hogy a májam az, mert a gyomrom más nyomást szokott gyakorolni. Azért még nem vészes, de nyugtalanító. Mindenesetre mostantól extra-extra módon figyelek arra, hogy májkímélőn egyek. Amúgy is átkapcsoltam egy kissé hipochonder üzemmódba. Jelenleg szeretném, ha a 36. hétig ki tudnám húzni, a 40. hét ebben a pillanatban teljesen irreálisnak tűnik nekem. Kissé át is kell gondolnom, hogy mit hogyan szeretnék, ugyanis eddig az volt programterv, hogy szeptember 3-án lesz egy bababörze itt nálunk, ott szétnézek babakocsi és egyéb kiegészítők ügyében, és ha nem találok semmi jót, akkor máshonnan keresek. Illetve az is tervben volt, hogy én is leadok egy adagnyi ruhát. Most így nem tudom, hogy tudom-e ezt teljesíteni, illetve nem lesz-e késő már akkor nekiállni böngészni. Légzésfigyelőt pedig azt hiszem, hogy nagyon hamar be fogok szerezni, mert a tudat, hogy van, megnyugtató számomra. Azon kívül egy korababához kötelező kellék. Azt hiszem, kicsit hamarabb össze kell készítenem a babaváráshoz szükséges dolgokat, bár nagy előmunkálatokat azért nem szándékozok tartani. A kiságy amúgy is itt van fenn a lakásban, csak össze kell szerelni, azt meg úgyis a férjem fogja csinálni, ráér, amíg mi kórházban leszünk. Viszont szeretnék hozzá venni új lepedőket, mert a régiek már nagyon elhasználódtak, illetve egy helyzetjelző lámpát is be akarok szerezni az esti szoptatásokhoz. Illetve át kell néznem a babaruhákat is, hogy kiválogassam a legkisebbeket. Ez szerintem jó móka lesz a kislányommal, tuti örülni fog neki. Hogy én beleőszülök-e ebbe a kalandba, azt még nem tudom, de van egy sejtésem, hogy azért az idegeim meg lesznek cincálva az akció végére. Legalább eltelik 1-2 szünidei nap vele. A mi ovinkban ugyanis csak most kezdődött a szünet, egészen pontosan 21 napig fog tartani. Mivel szeptember 1 csütörtökre esik, ezért a szünidő első napja egy szép szerdai nap volt. Precízen kiszámolva, természetesen. Remélem, lesz nyár is, mert eddig nem igazán volt itt ilyesmi, „érdeklődés hiányában elmaradt”. Még a második trimeszterben gondolkodtam azon, hogy tényleg jó ötlet-e elköttetnem magam, hisz lám-lám, megy ez a terhesség dolog nekem is, nem csak a többi több millió nőnek. De most már nincs kétség bennem ezügyben. A terhességem idején két lábon járó bombafenyegetés vagyok saját magam számára. Köszönöm, erre nincs szükségem.   Zizik További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.08.17. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Mi derülhet ki a hasi ultrahang vizsgálat során?
A hasi ultrahang vizsgálat során képet kaphatunk a máj, az epehólyag, a hasnyálmirigy, a lép, a vesék, a húgyhólyag, a méh, a petefészkek, és a prosztata állapotáról. Dr. Szabó Andrea, az Oxygen Medical radiológusa a vizsgálat okairól, menetéről beszélt.
2016.08.15. 06:30
Csaladinet.hu
Mikor van szükség hasi ultrahangra?
A hasi ultrahang vizsgálat során képet kaphatunk a máj, az epehólyag, a hasnyálmirigy, a lép, a vesék, a húgyhólyag, a méh, a petefészkek, és a prosztata állapotáról. Dr. Szabó Andrea, az Oxygen Medical radiológusa a vizsgálat okairól, menetéről... ...
2016.08.13. 12:00
Hazipatika.com
Mit mutat és mire jó a hasi ultrahang vizsgálat?
Az ultrahang vizsgálat nagy előnye, hogy fájdalom- és kockázatmentes eljárás, amely nagyon pontos információt ad.
2016.08.12. 07:02
Weborvos.hu
Vizoviczki születendő gyermeke meggyilkolásával fenyegette az ügyészséget
Az előzetesben ülő vállalkozó ultrahang-felvételt küldött az ügyészségnek, majd azt kérte, ne gondolják, hogy érzelmileg próbál nyomást gyakorolni.
2016.08.01. 11:12
Index.hu
Jaj de cuki a baba az ultrahang felvételen! Egy frászt – mintha horrort néznénk
Alighanem most fognak megkövezni minket az anyukák: de elég az álszenteskedésből. Ezek az ultrahang felvételek egyszerűen ijesztőek! Biztosak vagyunk benne, hogy most már nagyon aranyosak, de a felvételeket nézve álmatlan éjszakáink lesznek, az biztos.
2016.07.29. 06:40
Mon.hu
Dobó Ági cuki képpel árulta el második babája nemét!
Dobó Ági boldogsága nem is lehet teljesebb, hiszen a csinos modell és anyuka másodszor is várandós. A Czeizel Intézetben végzett 26. heti ultrahang vizsgálaton pedig az is kiderült, kisfiút hord a szíve alatt, és első fia, Benedikt már alig várja, hogy személyesen is találkozzon az öccsével. Beni „babamozi” keretében már megismerte a testvérét, és mint [...]
2016.07.22. 07:00
Bellacafe.hu
Dobó Ági elárulta születendő gyermeke nemét
Dobó Ági boldogsága nem is lehet teljesebb, hiszen a csinos modell és anyuka másodszor is várandós. A Czeizel Intézetben végzett 26. heti ultrahang vizsgálaton pedig az is kiderült, kisfiút hord a szíve alatt, és első fia, Benedikt már alig várja, hogy személyesen is találkozzon az öccsével. Beni "babamozi" keretében már megismerte a testvérét, és mint az egykori szépségkirálynő elmesélte: az ultrahang saját születéskori élményeit idézte fel a 3 éves csemetében.
2016.07.21. 16:07
Delmagyar.hu
Dobó Ági elárulta születendő gyermeke nemét
Dobó Ági boldogsága nem is lehet teljesebb, hiszen a csinos modell és anyuka másodszor is várandós. A Czeizel Intézetben végzett 26. heti ultrahang vizsgálaton pedig az is kiderült, kisfiút hord a szíve alatt, és első fia, Benedikt már alig várja, hogy személyesen is találkozzon az öccsével. Beni "babamozi" keretében már megismerte a testvérét, és mint az egykori szépségkirálynő elmesélte: az ultrahang saját születéskori élményeit idézte fel a 3 éves csemetében.
2016.07.21. 16:07
Kisalfold.hu
Dobó Ági elárulta: kisfiút vár!
Megdöbbentő részleteket mesélt terhességéről a az egykori szépségkirálynő   Dobó Ági boldogsága nem is lehet teljesebb, hiszen a csinos modell és anyuka másodszor is várandós. A Czeizel Intézetben végzett 26. heti ultrahang vizsgálaton pedig az is kiderült, kisfiút hord a szíve alatt, és első fia, Benedikt már alig várja, hogy személyesen is találkozzon az öccsével. Beni „babamozi” keretében már megismerte a testvérét, és mint az egykori szépségkirálynő elmesélte: az ultrahang saját születéskori élményeit idézte fel a 3 éves csemetében.
2016.07.21. 00:00
Babanet.hu
Nem tudom, hány hetes terhes vagyok
28. hét? Nos, egy vallomással kell kezdenem. Fogalmam sincs, hogy tulajdonképpen hány hetes vagyok. Szerintem és az ultrahang szerint 28, de a kiskönyvembe a doki és a hebamme 29-et írtak. Már rögtön az elejétől fogva „zavar támadt az erőben”, mivelhogy a fogantatása Bogyónak nem tankönyv szerint történt. Szerettük volna, ha a kislányunk mellé egy kisfiunk is lenne, ezért kipróbáltuk az ovulációs számolós módszert. Jelentem, nálunk bevált. Viszont emiatt egy héttel később fogant, mint az „illett” volna neki. Az elején ezt meg is beszéltük a dokival, az akkori ultrahangos mérések alapján is az én adatom volt a megfelelő, de már akkor éreztem, hogy ebből még úgyis bonyodalom lesz a későbbiekben. Mindenesetre beírták a kiskönyvbe a tankönyvi dátumot, illetve a korrigáltat is a szülés időpontjára vonatkozólag. Én továbbra is úgy számolom, hogy a 28. héten járunk, és így eljött a harmadik trimeszter és még egyben vagyunk. És én ennek nagyon örülök. A kislányom ezen a terhességi héten született, majdnem teljesen öt évvel ezelőtt. Ekkorra már sok mindenen túl voltunk. Kapott tüdőérlelőt még a 25. héten, mert magzatvízszivárgás gyanújával egy hétig „élveztem” a SOTE II. terhespatológia vendégszeretetét. Aztán rá egy hétre „vetődtem” egyet, azaz át kellett mennem egy építési területen, és hiába éreztem, hogy ez nem fog menni, nekivágtam, mert más út nem volt. A vége eszméletvesztés és mentőhívás volt. A következő hét sem volt eseménymentes, akkor görcsölt be úgy a májam, hogy azt hittem, tényleg belehalok. Az akkor kijövő ügyeletes orvosra azóta is haragszom a nemtörődömsége miatt. Rá hat napra sürgősségi császárral megszületett a kislányom, aki akkorra már két héttel el volt maradva a korától, mert a köldökzsinór már nem tudott elég tápanyagot szolgáltatni neki. Ennek ellenére bármily hihetetlen, felsírt (na, jó, inkább nyávogott) és hallottam a neonatológust, aki vizsgálás közben megjegyezte, hogy milyen kicsi, és mégis mekkora erővel ellenkezik. Ez ott, akkor a műtőben megnyugtatott. Ekkorra már állandósult az orrvérzésem, fájt a fejem, tele voltam pattanásokkal, a bokám és a csuklóm pedig egy elefántéhoz hasonlított. A gyűrűmet sem tudtam levenni a műtőben. Amikor beértem a kórházba, a vérnyomásom 191/106 volt, majd egy óra múlva a vérnyomáscsökkentő ellenére felment 201/110-re. Azóta is azon csodálkozom, hogy nem kaptam agyvérzést. A császár utáni 3-4 napról csak foszlányok vannak, nem tudom őket sem sorrendbe rakni, sem az egészet felidézni. Csak egy-egy jelenet maradt meg. Talán jobb is így. Most Bogyóval eddig szerencsére egyetlen vészes vagy abnormális tünetem sincs, a vérnyomásom inkább alacsony, bokaduzzadás csak akkor van, ha igazán megerőltetem magam, pattanásom nincs, májam nem fáj, orrom csak ritkán vérzik (olyankor mindig meg is ijedek és gyorsan rohanok a vérnyomásmérőért, illetve aznap általában többször is megmérem) és ezerrel készülök a nyaralásra. Amitől szerencsére nem tiltott el a doki a legutóbbi találkozáskor. Csinált egy rövid ultrahangot is, tényleg épp csak a méretét nézte meg, így most már azt is tudom, hogy már egy kg körül van Bogyó. Ez majdnem 25 százalékkal több, mint a testvérének a születési súlya, és én ennek szívből örülök. Ha neadjisten mégis valami folytán koraszüléssel végződne a terhességem, akkor ilyen kis korban, minden gramm számít. Tudom, hogy hülyeség, de az lesz a következő megnyugtató eredmény számomra, ha azt mondják, hogy már 1,2 kilós is megvan. (Na meg persze, ha azt is hozzáteszik, hogy minden rendben szépen fejlődik, HELLP-nek nyoma sincs, és betöltöm a 32. hetet) Amúgy jelenleg faros elhelyezkedésű, a doki azt mondta erre, hogy a következő négy hétben meg kellene fordulnia fejvégűbe. Ha ez nem történik meg, akkor tud ajánlani egy akupunktúrás kezelést, az általában szokott segíteni, de ha mégsem, akkor császár lesz. Mondtam, hogy nem gond, úgyis sterilizációt is szeretnék. A kislányom folyton a tesójáról kérdezget, az nagyon tetszik neki, hogy iszik a magzatvízből (ráadásul: „Na, de anyaaa, abból iszik, amiben fürdik?!”) és utána még csuklik is. Szinte mindennap kérdezget Bogyóról, hol ezt, hol azt. Érdekes módon arra még sose kérdezett rá, hogy miért kell ennyiszer mennem az orvoshoz. Most hogy már nagyobb a hasam, meg is szokta simogatni. Úton-útfélen minden szembejövőnek elmondja, hogy „anyának kisbabája lesz”, nem mintha nem látnák most már az emberek. A szomszéd idős néni is kifaggatott, amikor találkoztunk az utcán. Szeretem, hogy most már látszódik, hogy kismama vagyok és nem meghíztam. Zizik U.i: Mivel a megjelenés pillanatában már épp a nyaralásomat töltöm, ezért előre is bocs, de nem tudok majd kommentelni. További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.07.20. 07:30
Bezzeganya.postr.hu
Véletlenek sora vezetett a diagnózishoz
Hol is tartottunk legutóbb? 2015 januárjában arról írtam posztot, hogy végre megvan a megfelelő pasi, a megfelelő idő, a megfelelő élethelyzet, jöhet a baba. És hogy hol vagyok másfél évvel később? Ezeket a sorokat a SOTE I. számú női klinikájának nőgyógyászati osztályán írom. Szombat reggel 8 óra van. Öt óta fent vagyok, itt korán indul a nap, és amúgy is pisilnem kellett. Éjjel már szerencsére csak kétóránként, és fel is ébredtem hozzá időben. Míg el nem aludtam - félig ülve, az ágy rácsos háttámlájának dőlve - húszpercenként mentem, és az inger jelentkezése után szó szerint csak másodperceim voltak célba érni. A katéter hatása. Egyszer még az éppen zuhanyzó sorstársamhoz is bekéredzkedtem emiatt. Egyszer pedig nem sikerült a sprint. (Az éjszakai betét szerencsére sok mindent felfog.) Már ha nevezhetjük sprintnek a tyúklépésben, görbe háttal teljesített, rövid távú gyorscsoszogást. Hogy a csodába és miért kerültem én ide? Az ok egyszerű: kettes stádiumú endometriózis. Ha azonban, végiggondolom az idevezető utat, rájövök, hogy tényleg egy kisebb csoda, hogy itt vagyok. Anélkül, hogy visszamennénk Ádámig és Éváig, a történetem azzal a bizonyos poszttal kezdődött. Amikor megjelent, rögtön meg lettem invitálva a Babagyárba, de eleinte vonakodtam. Nem akartam babagyári tag lenni. Együttérzéssel olvasgattam a babáért küzdők történeteit, és féltem, ha csatlakozok, beigazolódik az a régi sejtésem, hogy ez nekem sem lesz egy könnyű menet. Pár hónap után aztán beadtam a derekam, és de jól tettem! Hihetetlen mennyiségű információt, segítséget, lelki támogatást kaptam, és bizony szükségem is volt rá. Mert a baj csőstül jön - esetemben a történet két szálon fut. Az, amelyik ebbe a kórterembe vezetett, egy egyszeri kommenttel kezdődött. Valamelyik beszélgetésfolyamban valaki a körzetes nőgyógyászára panaszkodott, aki elég komoly bakit vétett. Feltűnt, hogy ez az én rendelőmben történt, a doki monogramja pedig egyezik az én dokiméval. Később kiderült, hogy másnak is akadtak vele komolyabb gondjai. Bennem erre elindult a vezérhangya: keressünk másik orvost! Kutakodtam, keresgéltem, szempontokat mérlegeltem, Facebook csoportokat olvasgattam, de valahogy egyik doki se volt jó. Ezt el is panaszoltam itt a Bezzeganyán, és azóta tudom, hogy ide bármikor jöhetek rinyálni, nyavalyogni, mert valahogy mindig akad valaki, aki megoldandó problémát lát a nyafiban, és megoldást javasol. Így jutottam el tavaly szeptemberben egy közeli, és minden szempontból ideális(nak tűnő) magánrendelőbe. Első, ismerkedős alkalommal - amikor azt is megemlítettem, hogy fél éve próbálkozunk eredménytelenül - sor került az esedékes rákszűrésre is, amikor is a kenetvétel után a doktornő, legnagyobb meglepetésemre, az ultrahang géphez invitált. Az eleddig rajtam sosem alkalmazott hüvelyi ultrahang rögtön valami újdonsággal szolgált. Félig telt cisztikus képlet a bal petefészekben. Hogy ez mi, az akkor konkrétan nem hangzott el, csak annyi, hogy ne aggódjak, egy hónap múlva újra megnézzük. Az októberi vizsgálatra a „képlet” már teljesen megtelt a sűrű, sötét színű folyadékkal. Doktornő: - Azt mondtam a múltkor, hogy ez valószínűleg endometriózis? - Nem, nem mondta. - Nézzünk tumormarkert, az megerősítheti a gyanút. Ott helyben levették a vért, és mire másnap megérkezett az eredmény, én már elolvastam az összes cikket, amit itt és a kommentekben belinkelve találtam. Az írások és vélemények három főbb téma köré csoportosultak: Műttetni vagy nem műttetni? Tünetek vannak vagy nincsenek? Mik azok? Mennyi idő telik el, míg felismerik, kezelik? A műtét ellenzői voltak a hangosabbak. A doktornő sem műtétpárti. Várjunk, mondja, várjuk ki az egy évet, ilyen fiataloknál (én 35, párom 39, khm) érdemes kivárni. Míg várunk, én mindjárt kétféle tévhitbe is beleringatom magam. Azon szerencsés kevesek közé tartozom, akiknek nincsenek tüneteik. Azon szerencsés kevesek közé tartozom, akiknél már az elején elcsípték a kis nyavalyást, nem teltek el évek a kialakulás és a diagnózis között. Januárban újabb ultrahang: a ciszta, köszöni, él és virul, nőtt is egy kicsit. A doktornő még mindig várna márciusig, hátha megtörténik a csoda, de már ő is kilátásba helyezi a műtétet. Futok egy újabb panaszkört a Gyárban, az eredmény: endometriózisra specializálódott doktornő mobilszáma. Sokáig hezitálok, végül mégis felhívom. Április végén járunk. Megvizsgál, optimista. Pici a ciszta, könnyű eset vagyok, máshol talán nincs is kóros szövet, bélérintettség pedig egyenesen kizárt. Május elején műtéti konzultáció, június közepére elő is jegyeznek ott nyomban. És akkor itt térnék vissza azokra a bizonyos tévhitekre. Amikor felébredtem az őrzőben, és jött a doktornő, hogy tájékoztasson, megtudtam, hogy kettes stádiumú volt az állapotom. Bélérintettség tényleg nem volt, de tele volt a kismedencém kóros szövetekkel. Ez pedig igenis azt jelenti, hogy ez bizony régóta, évek óta fennálló állapot volt. Csakhogy a szakirodalmat tanulmányozva túlságosan is a drasztikus tünetekre koncentráltam, és nem véletlen, hiszen a szerzők is főleg azokat hangsúlyozták: heveny, görcsös fájdalommal járó menstruáció erős vérzéssel járó menstruáció szabálytalan ciklus Nekem viszont mindig is szabályos időközönként jelentkező, könnyen viselhető menstruációm volt. Egészen addig, amíg - betöltve a 30-at - nem lett még könnyebb, még rövidebb, még kevesebb vérzéssel, viszont előtte-utána barnázással járó, 28 nap helyett, 25-26 naponta jelentkező. Na, ennek kellett volna gyanúsnak lennie, ezzel kellett volna orvoshoz fordulni! Ehelyett elkövettem azt a hibát, hogy megtanultam együtt élni egy problémával, elfogadtam a testem abnormális működését, miközben abban a hitben éltem, hogy, ha az évi egyszeri rákszűrést letudom, és ott minden rendben, akkor egészséges vagyok. Nagyon nincs az jól, hogy véletlenek egész sora kellett, elvezessen egy diagnózishoz, ám, ha már így történt, örülök a szerencsémnek, és igyekszem tanulni belőle. Veletek is megesett már, hogy hasonló, kacskaringós úton jutottatok el egy megoldáshoz?  andiebaby További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.07.04. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Így még nem pillanthattunk vemhes cápába
Először végeztek vemhes cápán ultrahang vizsgálatot ausztrál kutatók.
2016.07.01. 18:25
Origo.hu
Lombikbabámról kiderült, hogy Down-szindrómás
Harminchét éves vagyok, nyolc éve ismerkedtem meg a nálam három évvel fiatalabb párommal. Nagyon jó a kapcsolatunk. Harminchárom éves voltam, amikor már beszéltünk a gyerekvállalásról. Elmentem nőgyógyászhoz, minden szép és jó volt. Próbálkoztunk, de nem jött a baba. A nőgyógyász azt mondta, ne várjunk, irány egy meddőségi klinika. Ott kivizsgáltak, igazán nem találtak semmit, de ők is azt mondták, ne várjunk, ne fussunk felesleges köröket, vágjunk  a közepébe. Sajnos édesanyám, aki nagyon várta, hogy kisbabám legyen, időközben elhunyt. Nagyon megviselt. 2015 májusában elkezdődött a stimuláció. Nem volt vele gond, az adagot csökkentette az orvos, mert minden olyan szépen alakult. Május 22-én délelőtt punkció. Amikor kitoltak, már akkor nagyon erősen görcsöltem. Kaptam még egy infúziót, rendben lezajlott minden. A hazafele úton nagyon rosszul lettem, többször hánytam. Otthon lepihentem, de továbbra is erősen görcsöltem, izzadtam és hánytam. Éjfél előtt borzasztó göcsökre keltem, elindultam a vécé felé, próbáltam pisilni, de nem ment (rögtön átfutott az agyamon a katéter gondolata). Aztán már csak arra emlékszem, hogy a padlón fekszem, a párom felettem áll nagyon rémült arccal, és kérdezget (hogy hívnak?, hány éves vagyok? stb.), hogy eszméletemnél vagyok-e? Az ügyeletet felhívtuk, azt mondták, rögtön kórház. Mivel a kórház két perc autóútra volt tőlünk, bementünk. Akkor már mindenem fájt, a kulcscsontomnál azt éreztem, mintha éles késeket szurkálnának belé, még a lélegzetvétel is fájt. A sürgősségin megvizsgáltak (vérnyomás, EKG, vérvétel – immáron a kb. 42. Felküldtek a nőgyógyászatra. Sem folyadékot, sem vért nem találtak. A fájdalmak erősödtek. Négy napig voltam bent, infúziót kaptam. Megtörtént a beültetés, egy nappal később a tervezettnél, mert a biológus telefonált, hogy a prof. azt üzeni, a körülmények miatt várjunk még egy napot. Oké. Hazamentem, pár nap pihi, majd munka. Na, de újra elkezdődött. Akkorra már mindenhol fájt, a petefészkeim, a méhem az egész alhasam, le a hüvelyemig, mintha késsel szurkálnának. Nem tudtam vécére menni, szinte sírtam a fájdalomtól. Egy nőgyógyász viccesen azt mondta, ha neki lenne petefészke, az övé is fájna miután egy ilyen beavatkozáson átesett. Jó, kerestem proktológust, megvizsgált (kaptam kúpot, krémet), közölte, érzi, hogy nagyon érzékeny a méhnyak/méhszáj, szóljak a nőgyógyásznak). Utána nőgyógyász, de semmit nem találtak, kaptam egy kúpot azért. Na, a  kúptól pár nap múlva még rosszabb lett, akkor már sírtam (sem ülni, sem nevetni, köhögni nem tudtam, minden fájt, néha még a járásnál is benyilallt). Berohantam a TB-s rendelésre, gyógyszert írtak. Nagyon erős gyógyszer volt, két hétig szédültem, émelyegtem, de segített. A beültetés nem sikerült. Semmi gond, van még három fagyasztott embriónk. A második ET transzfer-nél emelkedett hcg, ami pár nap múlva visszaesett. Kiadtam magamból, nekilátunk újra, még mindig van egy fagyasztott embrió. Kivizsgálások, minden rendben ismét. Jó, próbáljuk meg. Időközben drasztikusan változtattam a táplálkozásomon. Siker, hcg 462, nagy öröm, pityergés. Minden rendben a 12 hétig, minden nap beszélgetek vele, szeretgetem (ezt végig csináltam, nem hagytam abba). A kombinált teszt (genetika), nagyon rossz eredményeket hozott. Két napig sírtam. Újabb teszt, vérvételes, drága, egy hét múlva eredmény: ismét pozitív Down szindrómára. Akkor már nem bíztam. A főorvos úr felhívott, be tudok-e menni másnap 7-re, azt mondta, ez az ICSI eljárásnál előfordul, hisz nincs természetes kiválasztódás, na, és persze sikerült a kicsi hibaszázalékba beleesni. Bementem, ott közölték, akkor még ma Chorion-biopszia. Féltem nagyon. A méhlepény hátsó falon tapad, az orvos azt sem tudta, hogy álljon neki. Első bökés nem vészes, másodiknál azt hittem, hányni fogok. Vége. Átkísérnek a szobába. Lefekszem és csak zokogok. Nem fáj, nem tudom, miért. Ráadásként még egy szuri az RH negativitásért. Másnap reggel vizes valami távozik, na, jó kórház, ultrahang, nem magzatvíz. Cserébe jól lepirítanak, hogy ha anno oda megyek és nem kombináltra, és ők rendellenességet látnak, már másnap elküldenek chorionra, már rég lenne eredmény, de hát ki akarja megböketni magát, ha nem muszáj. Oké, ez van. Két nap múlva hív a genetikus doktornő. Le a kalappal a gyorsaságért, mert egy hetet ígértek. Sajnos a gyanú beigazolódott. Előtte rengeteget sírtam, nem szeretném megtartani, de hogy jövök én ahhoz, hisz nem vagyok a Mindenható, hogy döntsek egy kis életről, sorsról. Ennek ellenére úgy döntöttünk, nem tartjuk meg.  Szörnyű, amin keresztülmegyünk. Hétfőn 7-re megyek a kórházba. Nagyon félek, hisz nem tudom mi fog történni, hogyan végzik ezt az egészet. 14 hetes kismama vagyok/voltam. Az álomból rémálom lett. Megoldjuk, csak legyünk már túl rajta. Bizakodom, legközelebb összejön. Azt mondják az orvosok a legközelebbinél szinte semmi esély rá, hogy beteg legyen. SE További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.06.30. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Nem mutatja az arcát a babám
25. hét Ez a hét az orvoslátogatásokról szólt. Pont úgy jött ki a lépés, hogy egy héten belülre került az extra ultrahang is és a nődoki-látogatás is. Az extra ultrahanghoz megint el kellett utaznom a távolabbi nagyvárosba, ami egy óra oda és egy vissza vonattal. Mivel kora délelőttre volt időpontom, ezért korán kellett kelnem. Kb. egy vízihulla sebességével és agykapacitásával közlekedtem, raktam össze a reggeliket, ebédeket férjnek-gyereknek, majd vonultam az állomáshoz. A férjem is össze tudta volna rakni a kajákat, de egy kissé kontrollmániás vagyok, ha nem én csinálom, akkor biztos végig azon morfondírozok, hogy minden flottul megy-e otthon. Na, mindegy, meg is érkeztem öt perc késéssel a rendelőbe. Gyors kör a vécén, és már épp le akartam tenni a hátsómat a váróban, amikor szólítottak is, hogy mehetek. Hűha, ez gyors volt! Nagyon alaposak voltak, 45-50 percig voltam bent, mindent átnéztek a babán. Rögtön az elején meglepődtem, mert vártam a hideg zselét, erre amikor rám löttyintettek vagy fél litert, meglepve tapasztaltam, hogy a trutyi meleg! Ezután az ultrahangos szabadkozva mondta, hogy a vizsgálat hosszú lesz. Én azóta sem értem, hogy emiatt miért kell szabadkozni, hisz azért mentem, hogy megvizsgáljanak. Ha ez sok időt vesz igénybe, akkor sokáig maradok, erre lett rászánva a napom. Van, aki ilyesmiért panaszkodik?! Mondjuk a mentegetőzésből kiindulva biztosan vannak ilyen emberek is. Először úgy kb. húsz percig a szívét vizsgálták. A doktornő mindig mondta, hogy most a jobb kamrát nézi, most a balt, most az aortát stb. stb. Szerencsére semmi zörej, semmi elváltozás nem volt látható. Ezután átvizsgálták tetőtől talpig, de tényleg! Megnézték mindkét talpát meg a kézfejeit is, mindenhol megvolt az öt ujjacska, megmérték a combcsontjait, a sípcsontjait, az alsó- és felső karcsontjait. A nagyobb szervek közül a gyomrát meg a tüdejét. Ez utóbbit én is láttam, olyan szépen kirajzolódott, nagyon jó felbontású volt a gép. Megnézték még a felső ajkát is, hogy ott is rendben van-e minden, nincs-e eltérés, szájpadhasadék. Mondjuk ez utóbbit eléggé nehezen sikerül a dokinőnek abszolválnia, mert Bogyó épp aludt, és nagyon befúrta magát, de azért sikerült. Néha eléggé oda is nyomta a vizsgálófejet a hasamhoz, az azért nem volt jó érzés, Bogyó is elkezdett lökdösődni, hogy „naa, hagyjál békén”. Szerencsére minden mérete a korának megfelelő, mutatta a doki néni, hogy mekkora a súlya meg a hossza, de olyan gyorsan el is kapta a képet, hogy nem bírtam megjegyezni. Na, sebaj, az infó számomra elég, hogy tudom, megfelelő méretű. Átnézés szintjén megnézték a köldökzsinórt is, ott is minden rendben volt. Van egy külön vizsgálat rá, amikor főleg az áramlást nézik úgy a 30. hét környékén, de csak akinek szükséges, vagy kifizeti. Kíváncsi leszek, hogy a nődokim kiírja-e nekem ezt a vizsgálatot majd, vagy sem. Az ultrahangos doki sajnálkozva mondta, hogy nem tudott képet csinálni a babám arcáról, de mondtam, hogy az azért nem olyan fontos. Azon gondolkodom, hogy amíg otthon leszünk Magyarországon, lehet, hogy befizetek majd egy babamozira. Hazafelé, mivel megéheztem, és amúgy is volt kuponom, gondoltam, betérek a helyi „hambikirály” nemzetközi lánc egyik kiszolgálóegységébe, és kértem két csirkekrokettes szendvicset. Hú, basszus számomra olyan csípős volt, hogy alig tudtam megenni! Nem vagyok hozzászokva a csípőshöz amúgy sem, bár a wasabit szeretem. Sajnos lett egy nem várt következménye is a dolognak: elkezdett az orrom vérezni. Fáradt is voltam, gondolom, a csípőstől az erek is kitágultak („az orromat is tisztíccsa”), elpattanhatott egy. Egész délután ezzel vacakoltam, meg is ijedtem, hogy mászik fel a vérnyomásom, de itthon megmértem, és teljesen normál értéket mutatott. Amúgy is volt egy-egy kisebb orrvérzésem a három vendéglátás után (barátok-anyós-anyu). Nálunk szó szerint orrvérzésig tartott a vendégeskedés. Aztán a héten a másik dokilátogatás sem volt általános, mert most volt a kis cukorterhelés. Lesz majd egy úgynevezett nagy cukorterhelés is, ami csak abban különbözik a kicsitől, hogy több mindent vizsgálnak. Itt is édes löttyöt kell inni, de elmondták, amikor kértem az időpontot, hogy nyugodtan reggelizzek előtte, nem kell reggel 10-ig éheznem. Egyébként a szokásos nődokimnál csinálták ezt a tesztet is, nem kellett emiatt sem máshova mennem. Amúgy nekem kifejezetten ízlett a lötyi, szomjas is voltam, kb. 3 deci vízbe keverték bele a port, tök jól esett. Csak arra kellett vigyáznom, hogy ne igyam meg túl gyorsan, mert előírás szerint 3-5 perc alatt kell leküldeni. Aztán várni egy órát, majd vérvétel. Most tök flottul ment minden, nem voltak olyan sokan, ismét a barna hajú védőnő volt, de ma sokkal kedvesebb volt. Amikor látta rajtam, hogy nem igazán értem, amit mond, átváltott angolra. Igaz, hogy nem túlzottan tökéletes a nyelvtudása (finoman szólva), de nekem is van hova fejlődnöm németből, úgyhogy kvittek vagyunk. Viszont így fele angol fele német társalgással egész jól megértettük egymást. Aztán a nődokihoz sem kellett sokat várnom. Említettem neki az orrvérzéses dolgot, de azt mondta, hogy nem vészes, sok kismamánál előfordul. Mivel előző hónapban mindent rendben talált, és mondtam, hogy azóta odalenn nincs változás, csak egy kicsit bő a folyás, ezért nem is vizsgált meg. Viszont megnézte ultrahanggal, hogy megfelelő mennyiségű-e a magzatvizem (igen) és kérdezte, hogy a nagyvárosi ultrahangon csináltak-e 3D-s képet a babáról. Mondtam, hogy nem, mert Bogyó épp aludt, és nagyon eltakarta az arcát. Úgyhogy ő is megpróbált egyet csinálni, de a fiatalúr már most nagyon huncut, mert folyamatosan takarta az arcát hol a kezével, hol a térdét húzta föl, hol egyszerűen csak belefúrta magát a hasamba. Viszont már most megkapta a nődokim a három nappal ezelőtti ultrahang eredményeit, és valami minimális eltérés van a veséimnél. Én észre sem vettem, hogy ezt is megnézték. Valószínű, hogy nem HELLP-re mutató dolog, de ha megyek három hét múlva, akkor újra leellenőrzi. Illetve a vércukorméréssel egyidejűleg több (egészen pontosan négy) kémcsőnyi vért is levettek tőlem, hogy megnézzék, nincs-e HELLP-el kapcsolatos nyom. A doki azért elmondta, hogy szedjem továbbra is az aszpirint, mérjem a vérnyomásom, és ha a gyomrom felső részében szúrást, vagy görcsöt érzek, akkor menjek vagy hozzá vagy a kórházba, időszaktól függően. A vércukormérés eredményét kb. öt perc után meg is mondták, minden rendben, nem vagyok cukros. Két hét múlva pedig már elkezdődnek a ctg-k, amit szintén itt fognak elvégezni a Hebammék. Zizik További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.06.29. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Mi az ott az ultrahang-képen? Egy kisautó?!
Aggodalomra semmi ok! Ez nem egy kisautó, hanem csak egy kisautó formájú baba...
2016.06.14. 17:59
Kiskegyed.hu
Az ultrahang felvétel, amit mindenki látni akar ma
Nem egy híresség posztolta a következő képet, mégis pár óra alatt végigsöpörte a netet. Hidd el, ha megnézed, rögtön megérted, miért…
2016.06.14. 14:05
Cosmopolitan.hu
Ultrahang segítheti a tökéletes csokoládé előállítását
A kakaóvaj kifogástalan kristályosodásának ellenőrzésére belga kutatók új és gyorsabb módszert fejlesztettek ki, az ultrahangos átvilágítással az édesipar nem kevés időt és pénzt takaríthat meg.
2016.06.05. 14:39
Drinfo.hu
Ultrahang segítheti a tökéletes csokoládé előállítását
A kakaóvaj kifogástalan kristályosodásának ellenőrzésére belga kutatók új és gyorsabb módszert fejlesztettek ki, az ultrahangos átvilágítással az édesipar nem kevés időt és pénzt takaríthat meg.
2016.06.04. 08:35
Élőben.hu
A tökéletes csokoládé előállítását ultrahang segítheti
Az átvilágítással az édesipar nem kevés időt és pénzt takaríthat meg.
2016.06.03. 15:29
Elelmiszeronline.hu
Ultrahang segítheti a tökéletes csokoládé előállítását
A kakaóvaj kifogástalan kristályosodásának ellenőrzésére belga kutatók új és gyorsabb módszert fejlesztettek ki, az ultrahangos átvilágítással az édesipar nem kevés időt és pénzt takaríthat meg.
2016.06.03. 13:54
Ma.hu
Kiakaszt a védőnőm
21. hét Káosz Asszonyság ismét nagyot alkotott. Nem tudom, hogy azért, mert sok volt az orvos-védőnő látogatásom idején a váróban a kisgyerekes anyuka, vagy azért, mert ez a hebamme ilyen, mindenesetre most legutóbb megcserélték nálam a sorrendet és először mentem a dokihoz, majd utána a hebamméhoz. Előre felírtam a kérdéseimet a dokinak, így mindent meg tudtunk beszélni. Kaptam felhelyezhető kapszulát strandoláshoz és Balatonozáshoz. Igazából csak nagy dózisú C-vitamin, ami savasít, így jobban véd a fertőzésektől. Volt ultrahang is, aktuális második trimeszteri. Bogyó épp aludt, kezét-lábát a fejénél „tárolta”, így sajnálkozva mondta a doki, hogy az arcát nem tudja megmutatni. Sebaj, annyi gond legyen! 41 dekás (+/-60g) és 31 centis. Így hosszúságra majdnem akkora, mint a nővére volt, amikor megszületett, súlyra meg pont a fele. Kissé elámultam, hogy ilyen „súlyos”, de a doki szerint teljesen rendben vannak a méretei, korának megfelelő. Gugli doktor itthon elég nagy szórást mutatott: a 20-25 dekástól a 35-40 dekásig mindenféle tartomány kijött, így inkább hiszek a dokimnak. Viszont ekkora súllyal már nem csodálkozom, hogy olyan nagyokat tud rúgni. A fej- és haskörfogatot is megmérte az orvos, az is rendben van. Mivel a következő hónapban nincs biztosító által finanszírozott ultrahang, ezért szintén megkérdeztem a dokit, mi a véleménye a 2D/3D ultrahangról. Azt mondta, hogy mivel azért a magzatvíz-vizsgálat miatt egy kissé megnőtt a rizikó, ő javasolja, hogy menjek el. Írt rá receptet is, így elméletileg mégiscsak állni fogja a biztosítóm a vizsgálatot (honlap alapján, ha az orvos úgy ítéli meg, akkor havi egyet finanszíroz), de ha nem, az sem gond, mindenképpen elmegyek. Vagy ugyanoda kell mennem, ahol a magzatvizet nézték, vagy ugyanők hetente egyszer jönnek ide, a közelebbi nagyváros kórházába is vizsgálni. Én személy szerint inkább utazok egy picivel többet, mert úgy gondolom, hogy a megszokott helyen és eszközökkel nyugodtabban tudnak az orvosok is vizsgálni, mint egy kihelyezett helyen. Miután mindezt megbeszéltük, mentem a hebamméhoz. Illetve vissza a váróba, és vártam, hogy szólítson. Most nem kellett olyan sokat várnom, mint legutóbb, de megint a barna hajú volt, nem a szőke (aki szimpatikusabb nekem). Mosolyogva szólított, így reménykedtem benne, hogy a múlt havi morcosság csak múló dolog volt. Bementem az „irodájába”, leültem, majd vártam, mert kiszaladt valamiért. Gondolom, ellenőrizte a másik kismamát, aki épp ctg-re volt kötve. Majd visszajött és elém kanyarította a mappáját, hogy a B betűnél keressem ki magam. Eee??? Na, jó, kikerestem magam, mondta, hogy milyen hamar megtaláltam a nevem (ja, elöl van), majd elém csűrt egy tollat a kupac aljáról, hogy írjam alá, hogy itt voltam. Kösz szépen! Majd jött a vérnyomásmérés, rárakta a csuklómra a műszert, és mondta, hogy tartsam. De mindezt olyan foghegyről, hogy nem értettem. Akárhogy is morogta, juszt se értettem. Akkor odavetette angolul is. Ja, így már világos. Legalább egy plusz pontot kapott tőlem, bár ez sovány vigasz. Na, jó, tartom magamnak a műszert, és megint kirohan. Műszer már rég megmért, Káosznő sehol, én meg azon filózok, hogy vajon ha kikapcsol magától a gép, akkor elhiszi bemondásra a mért értéket, vagy újrakezdjük? Végül is időben visszatért, beírta a kismamakönyvembe. Ezután mondta, hogy menjek ki utána. Hát jó, már meg sem lepődök. A kinti mérlegen megmért (igaz, nála is van mérleg), majd mire visszaértünk az asztalához, elfelejtette, hogy mennyit is mutatott a mérleg, így két kilóval többet írt be a kiskönyvbe, de ezt csak utólag vettem észre. Érdekes lesz a következő havi „mázsálás”. Még súlymérés előtt megcsinálta a szokásos vérvételt. Úgy megszúrta most meg az ujjamat, hogy még másnap is fájt a helye. Érzem, hogy dolgoznak bennem a hormonok, azért is kerítek ezeknek a dolgoknak ekkora feneket, de hogy nem akarom, hogy ez a nő jöjjön ki vizsgálni Bogyót, az is biztos. Na, majd választok a kórházból valakit. Amúgy a héten pünkösdi szünet volt az oviban, illetve itt volt négy napra az anyósom is. Tisztára úgy éreztem magam, mintha üdülnék, anyós és a gyerek elvolt, mint a befőtt, én meg tettem-vettem. Persze előre beterveztem magamnak mindent, hogy mi mindent fogok megcsinálni, amíg itt lesz, aztán nagyjából semmi sem valósult meg a dologból, viszont egyáltalán nem bánom, mert tök jól éreztem magam. Annyira elszoktam a koránkeléstől, hogy hétfőn, amikor csörgött a telefonom ébresztője, kellett vagy két perc, mire észbe kaptam, hogy ez nem a férjem ébresztője, hanem az enyém. Még morogtam is magamban, hogy mi a fenéért nem tudja kinyomni, amikor észleltem, hogy a hiba nem az ő „készülékében” van. Bámulatos módon tudok egyébként bármit elfelejteni, az agyam helyén csak hangyák zsizsegnek, érdemi gondolkodásra képtelen vagyok. A hasam meg elkezdett viszketni, nem tudom, hogy van-e értelme kenni?! Mondjuk, ha bekenem, akkor utána másnap nem viszket. Eddig kétszer kentem, egyszer egy sajátmárkás (a kétbetűs drogériától) mamakrémmel, egyszer meg a „heti nagygenerál” alkalmával, amikor átdörgöltem kókusz-zsíros cukorral. Zizik További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.06.01. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Nem mindig hatékony az emlő ultrahangos szűrés
A sűrűbb emlőállománnyal rendelkezők esetén a mammográfia után végzett ultrahang csupán kevés életet menthet meg, míg a költségek és téves pozitív események mennyisége fokozódik – olvasható az Annals of Internal Medicine december 9-én megjelent kiadványában.
2016.05.27. 06:35
Noinetcafe.hu
Ez a videó bemutatja, hogyan fejlődik a magzat édesanyja méhében. Lélegzetelállító!
Az ultrahang fejlődésével, és az újfajta technikák elterjedésével már egészen élethű képet kaphatunk a csecsemők méhen belüli fejlődéséről. Ez a videó azonban bemutatja mind a kilenc hónapot, amit az anya gyermekét a szíve alatt hordozva tölt.
2016.05.21. 17:30
Kiskegyed.hu
Könyökkel és vákuummal segítették világra a fiamat
Előzmények itt. Jó pár hét megint csak eltelt, és ez lesz az én utolsó bejelentkezésem egy ideig. 37. héttől heti egy ctg vizsgálatra jártam, ahol a kisfiam hol aktív, hol passzív üzemmódba kapcsolt, de minden értéke hibátlan volt. Élveztem tovább a terhességet (és tényleg élveztem), jártam bike with babyre, jógázni, sétálni. Ittam közben a málnalevelet, homeós bogyókat és próbáltam felkészülni a közelgő eseményre. Az SZTK-s orvos 04.04-re számolta a babát, így beutalt a kórházba ambulanciára, hogy onnantól ők kezdjenek velem valamit. A kórházi protokoll, hogy terminus betöltésekor néznek egy ultrahangot és kétnaponta ctg-t. Az ultrahangon látszódott, hogy a baba még nagyon jól érzi magát benn, vize van elég, minden rendben megy. A vizsgálat is ezt erősítette meg, zárt, hátul lévő méhszáj, a baba feje méhszájra illeszkedik, de magasan van még, nem akaródzik kijönni. A kórházi doki ekkor az összes leletemet átnézte és átszámolta a terminust, mert szerinte azt a 16. héttől elszámolta az orvosom, így kaptunk még egy hetet: 04.11-re módosult a terminus.  Az egész család tűkön ült, hiszen 04.11 dupla szülinapot jelentett volna a családban, mivel a testvéremnek is ezen a napon van a szülinapja. Ezen a hétfőn is besétáltam ctg-re és ultrahangra, ahol megint megkaptam az infót, hogy minden rendben van odabenn, jól érzi magát a kisfiam, és nem úgy néz ki, hogy ki akarna jönni, de ki tudja, bármikor úgy dönthet. Persze jöttek ekkor a jó tanácsok már százezredszerre: „lépcső, csípős étel, szex”. Mintha ezt én nem tudtam volna, meg mintha ez a kisfiamat ki tudná tessékelni... Nálam csípősebben senki se evett a családban, mióta terhes vagyok, így ránk ez tuti nem hat. Mivel már az újraszámolt terminust is túlléptem, ezért a kórházi ambuláns doki közölte, hogy a jövő héten be kell majd feküdni, és ott megfigyelnek, ha kell, megindítják a folyamatot, de hozzátette, ha nem indokolja semmi, hogy indítsanak, akkor nem fognak. Így hát visszamentem 04.18-án 41. hetesen a kórházba, ahol újabb ultrahang és ctg volt. A vizsgálat megint a szokott eredményt mutatta: zárt méhszáj, baba feje ráilleszkedik, flow és ctg tökéletes, csak egy kicsit sok a magzatvíz. Megkaptam a beutalót: 04.19-én reggel 10:00-kor jelentkezzek az osztályon, ahol felvesznek fekvőbetegnek és onnan naponta ctg meg miegymás, aztán ha nem lesz semmi a hétvége felé, akkor beindítják. Szépen hazamentem, újra rendszereztem a szülős csomagot, hosszabb várandós  tartózkodásra készülve: extra olvasnivaló és miegymás. Este 10:00-kor viszont érdekes, kicsit fájdalmas, rendszeres görcsökre lettem figyelmes, de a görcsök 10 percenként érkeztek és simán kibírhatóak voltak, tehát tudtam, hogy kapkodni még nem kell, 5 percre van a kórház, és oda 5 perces fájásokkal kell menni. Szépen lefeküdtem aludni, majd éjfélkor arra ébredtem, hogy ez már sűrűbb és erősebb fájdalom.  Ötpercenként jött a görcs. Jó, akkor várjunk egy órát, hogy meglássuk, van-e benne rendszer, vagy ez csak jósló. Fél óra elteltével viszont megbizonyosodhattam róla, hogy elindult a folyamat, hiszen a fürdőszobát elárasztotta a magzatvíz. Páromat ébresztettem, hogy azt hiszem, menni kell. Erre ő mint egy profi visszakérdezett: „Rendszeres, 5 perces fájások vagy magzatvíz?”  Szépen összekészültünk és bevitt a szülészetre, ahol a szülésznő meg is állapította, hogy igen, anyuka marad, egyujjnyi tágulás, de a magzatvíz, mint a Niagara folyik. Apuka menjen haza nyugodtan pihenni. A vajúdóban elfeküdtem szépen, ahol a fájások erősödtek, így a jógán tanult módszer alapján szépen beültem a labdára a forró zuhany alá, és próbáltam túlélni. Még jó, hogy a fürdő rész egyben van vécével, hiszen 5 percenként csikart a hasam is a görcsök mellé. Reggel 7-re csak másfél ujjnyi lett a tágulás, de mondták, hogy hívjam be apát és menjünk szülőszobára, hiszen itt a nappalos váltás, aki le fogja vezetni a szülést. A szülőszobán felrakták rám a ctg-t, ahol az erősödő fájásokat mutatott, de rendszertelenek lettek, és a baba szívhangja is leesett a fájások közben. Másfél óra olyan fájdalom jött, amire már nem emlékszem, de akkor tudom, hogy nem bírtam mást csinálni, csak feküdni, „csavarni a matracból a vizet” és pihegni. Az orvosom, amikor kérdeztem, hogy kaphatok-e fájdalomcsillapítást, felajánlotta az EDA-t, de várni kellett az anesztesre. Közben kaptam oxitocint, hogy megvizsgálják, hogy reagál a baba az erős fájásokra. Az EDA bekötése megváltás volt, egyáltalán nem fájt, viszont utána a fájások végre nem fájtak, csak a görcsöt éreztem, de a fájdalmat nem. Tudtam így két órát „pihenni” a végjáték előtt. 12:00-kor próbatolást csináltunk, majd 12:13-kor elindultak az igazi tolófájások. Ekkor vákuum és orvosi segédnyomás (könyök), meg egy mini gátmetszés során 12:25-kor megszületett kisfiam, akit a pocimra helyezték, majd utána elvitték a szülőszoba másik végébe lemosni, megmérni. 3580 gramm és 55 cm gyönyörűség ezután apa kezébe került, amíg engem összeöltöttek. A szülőszobán maradhattunk még két órát, ahol megkaptam az ebédem, segítettek mellre helyezni a pöttömöt és élveztük az újdonsült kis családunkat. Átvittek utána minket a gyermekágyas részlegre, ahol egyedül helyeztek el engem egy háromágyas szobában a babámmal. A kórházzal (Szent Imre kórház), az ügyeletes orvosokkal és szülésznőkkel, csecsemősökkel teljesen meg vagyok elégedve. Nem egy Hilton, de kórháznak pont megfelelő. Na, jó a reggeli/vacsora az lehetne valami finomabb, mint a száraz zsömi + méz kombó, de az ebéd hibátlan volt. A baba ellátását megtanulni egy csecsemős nővér segített nekünk, majd harmadik napon 04.22-én haza is jöhettünk. Az egyetlen negatív esemény az a szülés után öt nappal távozó nagy mennyiségű alvadt vér jelentette, amire méhösszehúzókat kaptam, amik mellékhatása kicsit visszavetette az épp beindult tejtermelést. Hamarosan jelentkezem a bébinaplóval is. Waczkor További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.05.17. 13:00
Bezzeganya.postr.hu
Hiába volt rengeteg anyatejem, ki kellett öntenem
Előzmények itt. Végre elérkezett a várva várt nap, pillanat, amikor értelmet nyert az összekészített babaruhás táska és babahordozó. Hurrá, hazahozhatjuk a kisbabánkat a NIC-ről! Elérte a 2 kg-ot! Milyen fura ezt ilyen távlatokból leírni, mikor már másfél éves, és elhagytuk a 10 kg-ot is! Természetesen a kiválasztott ruhácskák, melyeket a várva várt napra tartogattam, válogattam nagy odaadással, mind nagynak bizonyultak, de a nővérke szavaival élve – és ehhez már én is tartom magam –„inkább nagy legyen, mint kicsi” alapon, tökéletesek voltak. Még a babahordozóban, a szűkítő használatával is eltűnt kicsi lányunk, olyan csöpp volt. A hazaindulás előtt célzottan, füzettel, tollal a kezemben felvértezve az összes, jól átgondolt, férjemmel átbeszélt kérdéseken pontról pontra átmentünk a doktornővel, aki készségesen válaszolt nekem. (Sajnos ekkor a férjem szintén nem lehetett bent, hiszen a NIC házirendje ezt nem tette lehetővé). Milyen kérdések is kavarogtak ekkor a fejemben? Mikor és mennyi tejet adjak neki? Meddig maradjon a mennyiség? Mikor szoptathatom? Milyen vizsgálatok várnak még rá? Mikor kell visszajönni, ha kell? Hogy öltöztessem? Vihetem-e közösségbe? Mikortól? A vérszegénységet hogy kezeljük? Hogy veszem észre? És mi lesz, ha krónikussá válik? (Merthogy kétszer kapott a kislányunk vért a kórházban töltött idő alatt.) Mostanra úgy gondolom, elég sok mindent megtapasztaltunk és sok mindennek utánajártunk. Például, hogy a testsúlyának megfelelő mennyiségű tejet kell adni, lehetőleg igény szerint, de az elején szigorúan 3 óránként. Mivel 2 kg volt, etetésenként 40 g anyatejet adtam neki, és nyolcszor evett. Mivel még pici volt, 3 óránkénti szigorú etetéseket írtak elő, mondván, olyan pici, hogy a pocakja nem ébreszti még fel, szóval én keltsem fel enni. Ezeket én mind szigorúan betartottam. Szerintem többek között biztos ezért is fejlődik ilyen szépen. Én továbbra is szigorúan 3 óránként fejtem magam, nehogy elapadjak. Mivel jóval több tejem termelődött, sok került fagyasztásra. Minden etetés után fejtem, kivéve a hajnali 3-asnál, mert ott csak etettem és visszafeküdtem aludni. Hogy fárasztó-e? Persze. Hogy nem tudtam napközben sem aludni, mert leginkább rajtam aludt a kislányunk, ez mind nem probléma, mert nem kellett kórházba járni és akkor foghattam meg, vehettem fel, amikor szerettem volna! Persze amikor apuka tehette, átvette és rajta aludt tovább, melyből a kislányunk észre sem vett semmit. Szerintem ez is hatással volt a tejtermelésre és a méhösszehúzódásra is, nem is beszélve a lelki oldaláról. Más korababás anyukával beszélgetve, bár nekem nem volt ilyen tapasztalatom, de biztos van benne valami alapon, az etetések 90 százalékát én csináltam, merthogy kell az agyamnak az inger, nehogy elapadjak. Amikor hazaérkeztünk, természetesen megpróbáltam szoptatni, nehogy elfelejtse, hogy azért az lesz az igazi. Ezt minden 500 grammos hízás után ismételtem, tehát kb. hetente. Az első itthoni szoptatás után azonban nagyon megijedtünk férjemmel, mert zöld lett a széklete. Mint utóbb kiderült, valószínűleg azért, mert sok volt az előtejem. Ennek persze az lett az eredménye, hogy kb. másfél óra múlva jelzett a kisasszony, hogy bizony valamit még enne. A további vizsgálatokról mind-mind a zárójelentésben szó esett. Minden oda volt írva, hogy mikor, hova kell érkezni, illetve ahova nekem kell időpontot kérni, ott telefonszám is meg volt adva. Ezek a vizsgálatok a következők: pl. szemészet, hallásvizsgálat, koponya- és hasi ultrahang, fejlődés-neurológia, anyagcsere-vizsgálat. Ezek mind-mind nagyon fontos mérföldkövek annak érdekében, hogy minden rendben fejlődik-e, bár még pocakban kellene lennie a babának, vagy van-e bármi olyan eltérés, ami már kezelésre szorul. Kicsit kanyarodjunk vissza a történet elejére. A kórházban azt az instrukciót kaptam, hogy kb. 3,5 kg-t érje el, amikor átállunk a szopira. Nos, kislányunk ezt nem várta meg, kb. 3,2-3,3 kg-an elkezdte a szopizást, amibe annyira belejött, hogy este még most is kéri! Eleinte még mindig több tejem volt, mint amennyire neki szüksége volt, így fagyasztottam, de nemsokára visszaállt a szervezetem az ő igényeire. Hogy mi történt a töméntelen mennyiségű fagyasztott tejjel? Most jön a legmegdöbbentőbb talán az egész történetben! Kb. 85 százaléka a kukában landolt! Igen, jól olvassa mindenki! Miért? Én aztán tényleg megpróbáltam mindent, hogy másnak hasznára legyen. Beszéltem a gyerekorvossal, a védőnővel, a gyógytornász sok más védőnőnek felhívta a figyelmét arra, hogy rengeteg plusz tejem van. Jött egy anyuka, aki vitt tejet, de végül a kislánya nem fogadta el a tejemet. Hívtam a tejgyűjtőt, ajánlottam mindenkinek, de senkinek nem kellett. Mivel az eltarthatósága is nemsokára lejárt, nem volt mit tenni. Nem voltam vizsgálatokon, mert úgy gondoltam, hogy elsősorban a koraszülött kislányomnak szeretnék mindenképpen adni, és ha marad tej, akkor viheti, aki szeretné. Nem kellett senkinek! Nos, erre is talán nagyobb figyelmet kellene fordítani, hogy ilyen ne történjen meg! Folyt. köv. E. További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.05.11. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
1500 grammal született a lányom a 35. héten
A történetünk eleje olyan volt, mint a mesében. Minden jól alakult, a tervek alapján. Ami meg mégsem, az utólag igazolódott, hogy jobb is, hogy nem úgy lett. 2014 december elején eldöntöttük, hogy jöhet a baba. Mindezt abban a tudatban, hogy tinikorom vége felé két különböző orvos állította, hogy maximum 50 százalék az esélye, hogy gyerekem lehet. Abban maradtunk, hogy próbálkozunk, és ha sikerül, örülünk, ha nem, akkor meg nincs mit tenni, így is teljes az életünk kettesben. Karácsony előtt kezdődött kéthetes szabink, de én szinte átaludtam. 13-15 órákat aludtam naponta, mégis nagyon fáradt voltam. Sejtettem, hogy valami van, de a tesztek negatívak lettek. Szilveszter napján, mielőtt elindultunk volna a házibuliba, jött egy gondolat, hogy tesztelni kéne. És lám-lám, POZITÍV! Na, basszus! Akkor innentől ez már komoly! A bulin senki nem szúrta ki, hogy nem iszom, éjfélkor mi már a családunkra koccintottunk. Eseménytelen terhesség volt, a fáradtság tartott 3-4 hónapig, de ennyi. Volt két ultrahang, és viszonylag kevés midwife konzultáció, ezeken mindig minden rendben volt. Szeptember 9-re voltam kiírva, azt terveztem, hogy július végéig dolgozom, az augusztus pedig a babára való készülődés lesz. Hát persze… Tényleg befejeztem a munkát július utolsó péntekén. Kicsit túlhajtottam magam, egész héten rohangáltam, kapkodtam, hogy minden legyen kész. Alig híztam szerencsére, de ezen a héten (33. hét) kezdtem nagyon bevizesedni. Azt olvastam, hogy ez normális így a vége felé. Szóval pénteken búcsúebéd a cégnél, szombaton délelőtt pedig az esküvőnk. Sikerült belepasszírozni engem a ruhámba. (A pici pocakomnak bőven volt hely a ruha szabásának köszönhetően.) Szép szertartás volt, utána fotózkodtunk a parkban. Itt már nagyon nem volt őszinte a mosolyom, nagyon fáradt voltam kb. délben. Utána ebédeltünk, sétáltunk kicsit, majd mindenki hazament. Alig vártam, hogy átöltözhessek. Vasárnap nem csináltunk semmit, hétfőn viszont szétbombáztuk a lakást, kezdtük festeni a gyerekszobát. Én fáradt voltam, szinte csak fetrengtem egész nap, a férjem meg festett. Nem volt továbbra sem nagy a pocakom, mégis olyan nehéznek éreztem, és a baba is mozgott, rugdosott folyamatosan. Nagyon kellemetlen volt, már nem bírtam magamat sem elviselni, nem volt jó már semmi. Se ülni, se feküdni, de állni végképp nem. Szerdán töltöttem (volna) a 35. hetet, ekkorra terveztem elkezdeni inni a málnalevél teát. De innentől már nem én befolyásoltam az eseményeket. Hétfőn bevacsoráztam kínai édes-savanyúból, rá desszertnek nutellás kenyér. Kedd reggel fájó gyomorral ébredtem. Nem volt vészes, de gondoltam, ma keksz-tea diéta lesz. Délelőtt volt időpontom szamárköhögési oltásra, el is mentem, de mondtam a nővérnek, hogy nem vagyok túl jól. Azt mondta, rendben, így nem adja be, jövő héten is még bőven időben leszünk, gyógyulgassak. Otthon ittam a teát, a kekszhez nem volt kedvem, fáztam, pedig meleg volt, és a férjem a kedvemért fűtést is kapcsolt, de akkor is fáztam két paplan alatt, lázam nem volt (35,5). Befeküdtem egy kád forró vízbe, de ott is fáztam. Nem éreztem semmit, csak hogy fáj a gyomrom és fázom. Eszébe jutott a férjemnek, hogy mérjünk már vérnyomást. 150+ Érdekes! Soha nem volt magas, 100, de inkább alatta szokott lenni. Tízpercenként újra mérte, 170-nél visszamentünk az orvoshoz. Azonnal fogadtak, ő is megmérte a vérnyomásom, megtapogatta a pocakot, meg a gyereket. Babuci már szokatlanul csendes volt. Telefon a kórházba, vártak minket azonnal. Fél órán belül ott voltunk a szülészet recepcióján, a kisfaluból mentünk át a városba. Jött egy midwife, ctg-re tett, és vérnyomást mért, vért vett. Öt percen belül orvost hívott, és kaptam egy szép privát szobát. Én egy szál farmer+pólóban, csak a papírjaim voltak nálam. Fél kettőkor vettek fel hivatalosan. Monitorra kötöttek, hogy halljuk a kicsi szívhangját, meg a vérnyomásomat automatikusan mérték 10 percenként. Olyan szorosra fújta fel magát a gép, hogy még hetekig lila csíkos volt a karom utána. Ultrahangoztak, kicsi a gyerek. Katétert kaptam, meg vérnyomáscsökkentőt, és mivel addigra erősebben fájt a gyomromtól jobbra (mint később kiderült, a májam) így kaptam fájdalomcsillapítókat. Na, ez a sok szer együtt életem legbrutálisabb migrénjét okozta perceken belül. Mindkét karomban infúzió, hasamon a szívhangfigyelő. Folyamatos vérvételek. A férjem viszont mellettem. Mivel csak 34+6 hetes volt a baba, kapott tüdőerősítésnek szteroidot. Hogy az milyen durva volt! Ez volt az egyetlen momentum, ahol üvöltöttem. Azt mondta az orvos, hogy ezt óránként fogja adni. Csodás. Néhány perc múlva jön az orvos a diagnózissal: Pre-eclampsia. Kötött be oxitocint, és azt mondta, 24-48 órán belül megszüljük a babát (természetes úton). Na, itt húztam a szám, mert rengeteg horror szülés így kezdődik. Mondtam a férjemnek, hogy ennek nem örülök, de hát nincs mit tenni. Eddigre már nem fájt semmi, nem éreztem semmit, mondhatni jól voltam. Szépen csepegtek az infúziók, mi beszélgettünk, és mivel aznapra vártuk a futárt Magyarországról egy csomaggal, kissé feszült voltam, hogy hogy vesszük át, stb. Férjem telefonálgatott, próbálta megoldani. Volt egy idilli 15 percünk, majd bejött az orvos, hogy mivel a vérnyomásom 200, a picurkám szívhangja pedig kezd szabálytalan lenni, ezért fél órát ad. Közben bejött az anesztes átbeszélni a dolgokat, meg papírozni. Alig fejeztük be, mikor visszajött a doki, hogy oké, nem lehet tovább várni, szülünk. Most!  Apa gyorsan elszaladt a mosdóba, kapott kék műtősruhát, és már toltak is. Benn fáztam, reszkettem. Minden félelmem ellenére meg sem éreztem a spinális érzéstelenítést. Gyorsan kezdett hatni, vicces volt, ahogy zsibbadtam lefelé. Jó hangulat volt a műtőben, mindenki jófej, sokat hülyéskedtünk, egy pillanatnyi aggodalmam nem volt. A férjem végig ült a fejemnél. Pikk-pakk kikapták manót, aki fel is sírt szépen. Én nem is láttam a babát, azonnal vitték a koraszülött osztályra, Apa ment vele. Engem összevarrtak, majd az őrzőbe toltak. Baromi jó hangulatban, és gördülékenyen zajlott az egész, teljesen pozitív élmény volt! Nézem a telefonom, hét nem fogadott hívás, ebből három a futár, négy pedig anyám. (Nem szóltunk szinte senkinek az eseményekről még.) Visszahívtam őt is, így elmondtam a nagy hírt, meg a futárral is lerendeztem a dolgot. Kicsit vicces, hogy tíz perce még a műtőben voltam, aztán telefonálgatok. Eddigre visszaért a férjem a babától, mutatott képeket, mondta, hogy jól van, egészséges, csak nagyon picike, 1520 gramm és 41 cm. Egy idő után visszatoltak a „szobámba”, folyamatosan kaptam a vérnyomáscsökkentőt infúzión, és óránként jöttek vért venni és vérnyomást ellenőrizni. Éjfélkor toltak át a babaosztályra, ekkor találkoztunk először, skin-to-skin. Utána külön voltunk, ő ugye inkubátorban (kapott egy napig antibiotikumot, de önállóan lélegzik, enni szondán át kap), én még a szobában, szintén csövekhez és ágyhoz kötve. Aludni lehetne, de nem tudtam, mert valaki mindig bejött. Apa fotelban aludt egy órát. Szerda délutánig maradt benn a katéter, és csöpögött a magnézium lötty. Ekkor már székben ülve toltak át babázni, csütörtökön viszont már visszautasítottam a széket, és sétáltam. Onnantól a nővérek nem találtak az ágyban. Mindig a babámnál voltam. Szerencsére 0/24-ben vele lehettem, ha akartam. Kivehettem az inkubátorból, kenguruztunk, sokat voltunk így összebújva. Szopizni nem tudott, így fejtem a tejet, és szondán kapta három óránként. Ekkor már egy négyágyasban voltam az osztályon, szerencsére csak egy angol anyukával ketten. Az ő kislánya is korababa volt, szinte sosem találkoztunk, mindig „váltottuk” egymást a két osztály közt. Naponta háromszor kaptam vérnyomásszabályzó és fájdalomcsillapító tablettákat. Aki hagyta magát, annál visszautasítottam, lévén nem fájt semmi. A vérnyomáson nagyon lassan normalizálódott. Picikém egy napot volt szigorú megfigyelés alatt, aztán áttették a sima koraszülöttekhez, még inkubátorban.  A férjem tökéletesen helyt állt. Támogatott a műtét után, segített fürödni, öltözni, ő húzta fel a kompressziós zoknimat, közben folyamatosan ment a babaosztályra, pelenkázta, beszélgetett hozzá, ölelgette. Esténként pedig az otthonunkat tette rendbe, befejezte a festést, összekészítette a babaágyat, elrendezte a ruhákat, szép otthon várt minket. Én egy hét után hazamehettem, babám összesen 23 napot töltött benn. Első héten ugye folyamatosan mentem át hozzá, második héten éjszakára hazamentünk aludni, harmadik héten viszont kaptunk egy szép nagy szobát, ahol együtt lehettünk, és én benn aludtam vele, a férjem pedig munka után jött hozzánk. Az első hetet leszámítva én, illetve mi láttuk el a picit, megtanítottak minket, hogyan etessük a szondán. A nővérek csak beszélgetni jöttek, dolguk nem volt nálunk. Az utolsó két napban már cumisüvegből etettük, ez volt az egyik feltétele a kiengedésnek. Végül augusztus 27-én, 1890 grammal hazavihettük a mi csodaszép, egészséges kislányunkat. Zahir További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.05.08. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Miben segít az ultrahangos vizsgálat?
Az ultrahang szó hallatán a szemünk előtt többnyire a vizsgálóasztalon nagy pocakkal fekvő, izgatott kismama képe jelenik meg. A képalkotó vizsgálat felhasználási köre a valóságban azonban a növekvő magzat fejlettségének, és nemének meghatározásánál jóval szélesebb. Az ultrahang diagnosztikáról dr. Szabó Andrea radiológust, az Ultrahangközpont főorvosát kérdeztük.
2016.05.07. 17:40
Stylemagazin.hu
Zsófikát a kórházban hagyták, csak mert beteg volt. Te mit tennél?
A Babagenetika Mozgalom elmúlt egy évéhez A koraszülött osztályon találkoztam Zsófikával. Nevét az osztály dolgozóitól kapta. Zsófinál a sokszorosan összenőtt, hiányos ujjak, a farkastorok, a nyúlszáj volt a legkisebb gond súlyos fejlődési rendellenességei közül. Zsófikát – amúgy jól szituált – szülei egyszerűen otthagyták a kórházban születése után egy nappal. Lemondtak róla. Mert Zsófi korábbi ultrahangján nem látszott, hogy bármi baja lenne. A kislányt helyettük az osztály nővérei szeretgették. Sevcsik M. Annával, a Babagenetika Mozgalom elindítójával szoros barátságban vagyunk régóta. Megkért, beszélgessünk arról, írjuk le, ami az elmúlt egy évben történt. Ekkor eszembe jutott Zsófika. Vajon vele mi lett? Felhívtam a kórházat, emlékeztem az egyik koraszülött nővér nevére. Elértem. Zsófikáért pár nap múlva elment az egyik nagymamája. A szülők helyett ő volt az, aki nem tudott lemondani róla. Visszament az unokájáért, és hazavitte, hogy felnevelje. Ez a beszélgetés kicsit minden Zsófikáról szól. Ma egy éve indult el az a része az életednek, amit – ahogy te fogalmazol - soha nem gondoltál volna. Mit látsz így egy év távlatából, az emberek ennyire hajlandók szembenézni a genetikai betegségekkel, mennyire hajlandók elfogadni és megismerni azokat? Azt látom, hogy nagyon fekete-fehér a gondolkodás. Sokan nem beszélnek róla, nem ismerik, nem értik. Mások épp próbálnak mindent pozitívan beállítani, az elfogadásra helyezni a hangsúlyt, ami jó. De még mindig ritkán van szó a kórházakban hagyott beteg gyerekekről. A betegségekkel járó mindennapos küzdelmekről, nehézségekről. Nagyon sokat számít, hogy az állam, a társadalom és a szűkebb közösség sem figyel oda a megszületett gyermekekre, ezért sem tudnak hogyan segíteni. A szakma egy része pedig még mindig erősen azt az irányt képviseli, hogy előbb javasolja a terhesség megszakítását, mint hogy megfelelően körüljárják az adott helyzetet, és csak utána szülessen döntés. Tudom, hogy nem egyszer félremagyarázzák a kampány céljait. Mindig kérdéses számomra, hogy mennyire értik meg, amit képviselünk. De minden jóérzésű ember gondolhatja, hogyha valaki ország-világ elé tárja az abortuszát, az egy nagyon nehéz döntés, és biztosan nyomós oka van. Vajon az helyes, ha a 12. heti ultrahang alapján felmerül a gyanú, hogy beteg a baba, és egy anyuka ilyenkor azonnal dönthet úgy, hogy elveteti, pedig nem biztos, hogy tényleg baj van? Vagy az, ha a kötelező vizsgálat nem mutat problémát, majd a beteg kisbabát születés után ott hagyják a kórházban, mert képtelenek szembesülni azzal, amit kaptak? Tudni kell, hogy mit teszünk, és miért tesszük azt. Valaki megteheti, hogy fejleszti beteg gyermekét anyagiakat, időt, energiát nem sajnálva, valaki azt sem tudja, melyik betegséggel mi jár, és a környezete, közössége támogatása nélkül esélye sincs, hogy méltó életet biztosítson a gyermekének – feltéve, ha egyáltalán képes a baba viszonylag normális életre. A hangsúly mindig a felelősség vállalásán van, és felelős döntést csak megfelelő tájékozottsággal tudunk hozni. Mi soha nem szeretnénk befolyásolni a szülőket a döntésükben. Nem szeretnénk azt mondani, hogy az egyik döntés helyes, míg a másik elítélendő. Senkinek nem lenne szabad ítélkezni mások felett. Mindenkinek szüksége lehet segítségre. Nekünk pedig az egyetlen dolgunk az, hogy legjobb tudásunkkal, tapasztalatainkkal és szakértőinkkel segítsük őket. A mi feladatunk szempontjából nem a döntés a fontos, hanem az út, amin eljutnak odáig. Mi ezen az úton kísérjük el őket, de nem mondjuk meg a végén, hogy merre forduljanak. Mennyiben segíti, vagy épp mennyire hátráltatja a mozgalom a saját személyes gyászod feldolgozását? Ha nem indítottam volna a mozgalmat, már lehet, hogy újra babát várnék. Így egyelőre nem tudok túljutni a történteken. Ha kiszállnék, elengedném a gyermekem, de most ebből veszem az erőt, hogy támogatni tudjak másokat. Minden nap személyes történetek, tragédiák közelébe kerülök, engedem el mások babáját vagy épp osztozom érzelmeikben. Rengeteg pozitív visszacsatolás ér, emberileg nagyon felemelő. Szégyellném, ha ezt mind magam mögött hagynám, csak, hogy én jobban legyek. Vizler-Nyirádi Luca További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.05.07. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Mosolygós emberek között szültem Jászberényben
A jászberényi Szent Erzsébet Kórházban szültem. Terhességem alatt úgymond problémamentes voltam, leszámítva az első három hónap hányásait és a hormonok játékát. Fogadott orvosom volt, ő kísérte végig várandósságomat. Első baba, kötelező vizsgálatok, nyomtatott ultrahang képek, szépen gömbölyödés. A kiírás dátuma november 14, amiből hat nap túlhordással november 20 lett. A jászberényi védőnői szolgálat és a kórház közös szervezésében tavasszal és ősszel is volt szülésfelkészítő tanfolyam, mely heti egyszer egy előadás + egy babahét volt. Mivel pont beleesett várandósságom, mindkettőre el tudtam menni. Nagyon sok hasznos előadás volt hozzáértő emberekkel és végre nem orvosi nyelven, hanem valódi szülésznők, orvosok hétköznapi beszámolói. Kifejezetten tetszett, hogy nem kíméltek minket szép, már-már csodaszerű történetekkel. Volt szó fájdalomról, vérről, boldogságról. Elmondták és meg is mutatták, hogyan kell ellátni egy cseklő-nyakló újszülöttet, és mi is kipróbálhattuk az öltöztetést, fürdetést és a szoptatási pozitúrákat is (mondani sem kell, voltak vicces pillanatok és közös nevetések pocakos társaimmal). Javaslatukra többen eljártunk az ingyenes terhestornára, ahol a lazító-erősítő gyakorlatok mellett megtanultunk vajúdó lélegezni és toló-lélegezni (aminek tényleg hasznát vettem később). A terhesség 30. hete körül javasolta a szülészorvosom, hogy válasszak szülésznőt. Szerencsére egy olyan tüneményes hölgyet fogtam ki, akin, ha keresek, sem találtam volna hibát. Nem volt az a negédes, gügyögős típus. Nyugodt, kellemes beszéde és több évtizednyi tapasztalata engem is megnyugtatott. Elérkezett a kiírás dátuma, és ezzel egy időben az izgalmunk is tetőfokára hágott. Sajnos kislányunk nem jött időben, így két ctg-re járkáltunk, ami szerencsére időpontra történt. Hatnapi terminus túllépés után tízperces fájásokkal este 6-kor bevitt férjem, ahol a szülésznő fogadott. Az orvosom nem jászberényi, így őt telefonon értesítették és – mivel első szülés, gondolták, nem lesz egy villám menet – így kényelmesen összekészült, és nekivágott a másfél órásútnak. Ezalatt az ügyeletes orvos (akit eddig nem ismertem) megvizsgált és burkot repesztett. A szülésznő végig velem volt, holott műszakja 7-kor letelt. Masszírozta a derekam, beszéltetett, törölgette a homlokom és folyamatosan buzdított, beszélt, kedveskedett. Mikor Dóri lányom úgy döntött, megindul kifele, egy pillanat alatt tele lett a szoba mosolygós arcokkal és az ügyeletes orvossal. Négy tolás és kint is volt, fél perc, és már a hasamon pihent bebugyolálva. A körülöttünk lévők csendesen, kedvesen és megértően látták el a dolgukat. Mindenki tapintattal viseltetett irántunk. Nem készültünk apás szülésre, de férjem pont akkor toppant be, mikor a mellkasomra tették. Adtak neki köpenyt, a szülésznő vezette be és gratulált elsőként. A pihenőidőben eltűnt mindenki, hagytak minket, immáron hármunkat örülni, elcsendesedni és feldolgozni minden élményt. Dóri lányunk pénteken, 20.52-kor született. Három kiló, 55 cm. 10 pontos kislány. Mire a fogadott orvos megérkezett, a baba már a hasamon volt és varrtak össze. Első terhesség, sok olvasmány, tanácsok, terhestorna, málnalevél tea, terminus túllépés és íme, három óra alatt megérkezett a csoda. Éjfélkor már az ágyban aludtam. A jászberényi kórházban a baba 6-22 óráig a kismamával lehet, így szokják egymást, mielőtt együtt mennek haza. Nálunk ez remek volt. A szobák tiszták, naponta takarítanak, és többször cserélnek kukát. Vannak két- és négyágyas szobák is, mindhez külön mosdó és zuhanyzó tartozik. Az étel elegendő és finom volt. Mindent hazahoztam, amit a látogatók hoztak be nassolni, enni. A vizitek alkalmával csak mosolyt láttam, gratulációkat és a kérdést: Van-e tejem? Ez a kórházban és a felkészítők alkalmával is központi kérdés volt. A Jászberényi Védőnői Szolgálat és a Kórház is száz százalékig támogatja az anyatejjel való táplálást. Ezért is vagyok elégedett. A csecsemős lányok mind kedvesek és figyelmesek voltak. Ha kérdeztem, mutatták, segítettek. Amit külön kiemelek: nincs bejárkálós látogatás. Ablakon keresztül csak, csak az anya mehet ki. Ez nekem pozitív, védelmező. Azt a három napot kibírja mindenki. Még a férjem is. Összességében pozitív tapasztalataim vannak. Szent Erzsébet Kórház, Jászberény szülés ideje: 2014 pontszám: 10/10 Zsuzsi További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.05.06. 13:00
Bezzeganya.postr.hu
Wifi is van a dombóvári szülészeten
2014 decemberében született a legkisebb gyermekem a dombóvári Szent Lukács Kórházban farfekvés és korábbi császármetszés miatt császárral. Az osztály egy többemeletes épület harmadik emeletét foglalja el. A nagyobb szülőszoba és a gyermekágyas részleg felújított, és nagyon szépek. A szobák kétágyasak, zuhanyzóval, vécével, illetve plusz egy külön mosdóval és pelenkázóval, valamint szoptatós fotellel berendezve, utóbbi a kedvencemmé vált, szinte többet tartózkodtam benne, mint az ágyban. A szobák és a mellékhelyiségek tiszták, naponta kétszer takarítják. A szülőszobákban minden szükséges felszerelés rendelkezésre áll. Általában sikerül a szülő kismamákat a felújított, nagyobb szülőszobába helyezni, előtte a kis vajúdóban tartózkodnak a párjukkal/kísérőjükkel, ahol labda is rendelkezésre áll. Műtét után az anyukák a szobájukba kerülnek vissza. Babáknak csak popsitörlőt és popsikrémet kell vinni, illetve utóbbit nem, mert az ajándékba adott mamacsomagban található kis doboz termékminta tökéletesen elég. Pelenkát ha jól emlékszem, napi 6 db-ot adnak, valamint kis felsőt húznak a babákra, és úgy helyezik őket szép fehér pólyákba. Természetesen szabad saját ruhát is bevinni a kicsiknek. Esténként mérés után a csecsemősnővérek fürdetik meg a babákat, és utána viszik vissza az édesanyjukhoz. Még a kórházi bent tartózkodás ideje alatt az újszülöttek koponya- és hasi ultrahang vizsgálaton esnek át, kérni és fizetni sem kell érte. Látogatási rend: naponta 10-11-ig, valamint 16-18-ig. Szobákban látogatókat nem lehet fogadni, a kismama kimegy a folyosóra, a látogatók a babákat az ajtó üveg részén keresztül tekinthetik meg. A vizsgálatokról, a dolgozók hozzáállásáról és a szüléslevezetésről is csak jókat írhatok. Műtét közben a korábbiakkal ellentétben csak finom nyomkodást éreztem, az ide-oda „tolást” és húzást nem. Nagyon kedves mindenki, az osztályvezető főorvostól, orvosoktól és főnővértől kezdve a szülésznőkig, csecsemős és „felnőtt” nővérekig valamint a műtősökig bezárólag. Bármikor, éjszaka is kedvesen és szakszerűen segítenek. Naponta minimum egy órát a szobában tartózkodik a szoptatási tanácsadó, ott segít, ahol tud. Az osztály 2009 óta bababarát, és maximálisan anyabarát is. Tartanak szülésfelkészítő tanfolyamot, azon nem vettem részt. Napi háromszori étkezést biztosítanak, akinek szükséges, neki diétásat. Reggelinél és vacsoránál a kenyérből repetázni lehet, illetve tejből is többször lehet tölteni. Nem a szobákban, hanem a nővérpult melletti asztaloknál lehet étkezni. Nekem teljesen megfelelt az ellátás ezen a téren is. Nem utolsósorban rendelkezésre áll wifi. Bővebb információ ezen a linken érhető el. Pontszám: 10/10. Nagyon jó szívvel ajánlom a kórházat a kismamáknak. Szent Lukács Kórház, Dombóvár szülés ideje: 2014 pontszám: 10/10 Leona További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.04.29. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Négyszer szúrt hasba a specialista
16. hét Nehéz volt az elmúlt időszak. Csütörtökön voltam a specialistánál, jó alaposan megnézte ultrahanggal a babát. Olyan pici fekete maszatokat nézett, hogy én konkrétan azt hittem, azok csak valami kis szöszök a képernyőn. Még a vizsgálat elején elmondta, hogy az ultrahang azért nem ad semmiről sem bizonyosságot, csak a magzatvízvizsgálat. Mondta, hogy elérhető náluk a vérvizsgálat is, de csak a magzatvízvizsgálat ad 100 százalékot. Így beleegyeztem. Remélem, nem lesz semmi baj a szúrásokkal, sem vetélést, sem koraszülést nem fognak okozni. (Rémálmom, hogy a balatoni nyaralás alatt megindul a szülés.) Ugyanis négyszer szúrtak, mert mint utólag elmondta egy nagyon kedves doktornő, különböző helyekről vettek mintát és ugyanazokat a kromoszóma-rendellenességeket is megnézik, mint a vérteszttel. Ritka szar érzés volt minden egyes szúrás, bár van, amelyik kevésbé és van, amelyik jobban. Két szúrásnyom még mindig látszik, kettőnél már „csak” kék foltok láthatók a hasamon. Amint hazaértem, a kislányom egyből szemügyre vette a sebtapaszt, „Hol van a sebecskéd?” felkiáltással. Mivel becsuktam a szemem, hogy ne is lássam, mit csinálnak, így fogalmam sincs, mi hogy volt. A végén azért megmutatták a magzatvizet. Ezzel nincs gondom, azt is szoktam nézni, ahogy vérvételen csorog a lé, csak magát a szúrást nem bírom nézni. Az ultrahang után egyből meg is csinálták ott helyben, még másik kezelőbe se kellett átmennem. Utána 10 percet pihentem ott, majd 20 percet egy pihenőhelyiségben. Utána jött a kedves doktornő, aki mindent elmagyarázott. A specialista nem volt túl bőszavú, annyit mondott, hogy van orrcsontja, és a belső szervei rendben vannak. Habár valamit nem látott a gyomra körül, arra azt írta, hogy később meg kell még nézni. Én meg úgy voltam vele, hogy nem kérdezgetem vizsgálat közben, nehogy kibillentsem a gondolatmenetéből. Visszatérve a doktornőhöz: elmagyarázott mindent, kikérdezte a családom betegségeit. Ez jó sokáig eltartott, mert még az unokatesókról is kérdezgetett, nekem meg abból sok van. A magzatvízvizsgálat eredményére 10-14 napot kell várni, de volt rá lehetőség, hogy kérjek egy gyorstesztet. Éltem vele (60 eurónk bánja), így már pénteken megtudtam, hogy nem Down-os a baba. Hát bizony elsírtam magam a telefonban örömömben. Szerencsére nem kellett meghoznom életem legnehezebb döntését. Előtte volt egy kis idegeskedés, mert felhívtak, de süket volt a telefon másik vége. Aztán nekem akadtak problémáim a hangpostámmal, de végül sikerült visszahívnom őket. A labort kellett hívnom, akik megkérdezték a nevem, majd mondták, hogy átkapcsolnak egy másik számra. Na, gondoltam magamban, ez már jót nem jelenthet. Egy ideig ment a tralllala, aztán sikerült az átkapcsolás, de megint süket volt a vonal másik vége. Hát legszívesebben sikítani tudtam volna. Újabb hangposta, újra visszahívom őket, amikor is elnézést kértek a süket vonal miatt és bemondták az örömhírt. Egyébként iszonyú büszke vagyok magamra, mert végig németül társalogtam, nem volt szükségem arra, hogy „angol-mankót” kérjek. A specialista szép lassan, tagoltan beszélt, így értettem mindent (gondolom nem én voltam az első külföldi, akivel találkozott). A doktornő már gyorsabb beszédű volt, de vele sem volt gond, csak egyszer kellett visszakérdeznem. Sajnos a férjem nem tudott velem jönni, mert a kislányunk pont csütörtökre „kreált magának” egy jó kis lázas torokgyuszit, úgyhogy a „zuram” maradt vele otthon, és lerágta a körmét idegességében miattam. Azt beszéltük meg, hogy ha vége a vizsgálatnak, felhívom. De mivel gyorsan jöttek egymás után a folyamatok, ezért nem tudtam felhívni. Másfél óra múlva hívott, hogy „mivanmá?”, de pont akkor voltam benn a doktornőnél. Így most újra elkezdhetek tervezgetni, mert az utóbbi időben ezt teljesen háttérbe szorítottam. Imádok nagggyon előre gondolkodni, így már az elején elkezdtem nézegetni a használt babakocsikat, illetve magamnak egy kismama tankinit nyárra, meg terhes melegítőalsókat, mert a simák, amik vannak, már nem kényelmesek. Minden másunk van. Illetve kell még légzésfigyelő is, a kislányunknál csak kölcsönbekapott volt, azt vissza kellett adnunk. Nálunk életmentő volt, kétszer is besípolt, és nem tévesen. Mivel a leánykánk apnoés volt, már a kórházban megmutatták a nővérek, hogy mit kell ilyenkor csinálni. Így számunkra nem is kérdés, hogy a másodiknál is kell légzésfigyelő. Inkább riasszon tévesen ötször. Sajnos az előző babakocsi bepenészedett a pincében, így attól megváltunk. Újat nem akarok venni, mert egyrészt nagyok az igényeim, így ami újonnan tetszik, az egy vagyonba kerülne, másrészt meg eléggé spúr vagyok, és értelmetlennek tartok egy ekkora kiadást még akkor is, ha lenne rá pénzünk. Harmadrészt pedig olyan jó állapotú használt babakocsikat árulnak, amiket vétek lenne kidobni. Azért a lelkivilágom azóta sokkal jobb megint (nem meglepő módon.) Bogyó pedig kitalálta magának, hogy reggel 6 előtt 5 perccel ébreszt már jópár napja, és ha a hasamon fekszem, akkor érzem, hogy bulizik odabenn. Akarjátok tudni a nemét? Zizik További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.04.27. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Elképesztő ultrahang felvétel! Nem hiszed el, mit csinálnak a kismama hasában az ikrei! (videó)
A testvér rivalizálás már az anyaméhben elkezdődik, a magzatok megharcolnak a maguk helyéért…
2016.04.25. 13:30
Kiskegyed.hu
Na és akkor megjelent Jézus az ultrahang felvételen
Alexandra Meyer épp a pocakjában növekvő gyermek ultrahang felvételét mutogatta a barátainak, amikor az egyikük rámutatott egy különös foltra a képen, és azt mondta: – Te? Az ott nem Jézus?
2016.04.22. 13:06
Mon.hu
Gyerekenként havi 190 euró a családi pótlék Németországban
15. hét Tik-tak, tik-tak. Holnap megyek a specialistához. Köszönöm a rengeteg építő jellegű hozzászólást az előző bejegyzésemhez, és a csatolt linkeket. Átnéztem, átgondoltam őket, döntöttem. Eldöntöttem, hogy annak alapján kérek vagy nem kérek tesztet, amit a specialista mond. Ha azt mondja, hogy ultrahang alapján szinte egyértelmű a Down, akkor egyből amniót kérek, ha bizonytalan, akkor nekifutok először a vértesztnek. Másban a véleményem nem változott, köszönöm, hogy nem estetek nekem. Mivel egyéb újdonsággal jelenleg nem tudok szolgálni így a kivárás időszakában, ezért arra gondoltam, hogy egy kicsit írnék még a német rendszerről. Jelenleg egy gyerek után 190 euró a havi családi pótlék (Kindergeld). Ez alapesetben 18 éves korig jár. Kihúzható az igénylés 25 éves korig, ha továbbtanul (illetve 21 éves korig, ha munkanélküli). A 3. gyereknek 196 euró jár, a 4. és attól fölfelé levőknek 221 euró/hó. A családi pótlék nem jár automatikusan, igényelni kell. Van egy ún. Elterngeld (leginkább a magyar GYES/GYED-nek felel meg), amit 12, illetve 14 hónapig lehet megigényelni. Az utóbbi eset akkor áll fönn, ha a másik szülő is kivesz két hónapot úgy, hogy nem dolgozik heti 30 óránál többet. Akkor lehet igényelni ezt a juttatást, ha az igénybevevő szülő heti max. 30 órát dolgozik, egy háztartásban lakik a szülő és a gyermek, illetve, ha van bejelentett németországi lakcíme. Az összege igen széles körben mozog, a minimum összege 300 euró/hó. A részletekbe nem mennék bele (eléggé száraz matematika lenne), mindenféle szűkítő és bővítő esetek vannak, főszabályként leegyszerűsítve az mondható, hogy aki a szülés előtt dolgozott, az a fizetésének 67 százalékára jogosult. A juttatás nem adómentes. Ha van a családban még egy 3 évesnél fiatalabb, vagy két 6 évesnél fiatalabb gyermek, akkor az összeg minimuma 375 euróra nő. Egyedülálló szülő mindenképpen 14 hónapig jogosult a juttatásra, illetve megoldható az is, hogy a szülők kérjék a „futamidő” kiterjesztését a duplájára. Ekkor természetesen nem jár többletpénz, hanem az alapösszeget felezik le és utalgatják több ideig. Nem igényelheti a juttatást, aki a szülést megelőző adóévben az adózás előtti jövedelme meghaladta a 250 000 eurót, illetve, ha szülőpárról beszélünk, akkor az 500 000 eurót. Szerintem ez így igazságos, ez már iszonyatosan nagy bevétel, még adózás után is vígan el lehet „lébecolni” belőle, nincs szükség állami támogatásra. Van még az ún. Muttergeld (leginkább a TGYÁS-ra hajaz), amit a dolgozó nők kapnak. Így én értelemszerűen ebből kiesek. A várható szülés előtti 6 hét és a szülés utáni 8 hétig kaphatja az ember lánya a juttatást. Ha ikrek születnek vagy korababa/2500 gramm alatti, akkor a szülés után 12 hétig jár a pénz. És ami az összegét illeti: max. 13 euró/nap, vagy ha nincs állami TB-je akkor max. 210 euró. Ami konkrét, havi állandó kiadás nálunk most felmerül a kislányommal kapcsolatban, az a havi 90 eurós ovidíj. Ebben a következők vannak benne: napi 5-6 óra az oviban, illetve „italpénz”. Az italpénz havi 5 euró, ebből vesznek az óvónők ásványvizet, teát és almalevet a gyerekeknek, amit napközben ihatnak. Az ovi díja aszerint változik, hogy hány órára íratod be naponta a gyereket. Én ezt a legrövidebb periódust választottam, ha napi 8 órát lenne benn a kislányom, akkor 99 euró lenne az összeg. Az oviba semmi mást nem kell vinni, a vécépapírtól kezdve a papírzsepin át, a különféle foglalkozásokhoz szükséges alapanyagokig minden benne van az árban. Most lesz az első olyan dolog, amiért külön kell fizetni, meg is lepődtem. Bábszínház megy majd az oviba, erre kérnek gyerekenként 5 eurót. Jövő héten a faluban is lesz bábelőadás, oda 7 euró a belépő. Az ebéd díja nincs benne az ovidíjban, azt mindenki úgy oldja meg, ahogy akarja. Ha rendelnénk ovibaszállítós kaját, akkor 8 euró/nap lenne. Mindig két hétre előre ki van írva, hogy mi lesz a menü. Mindennap van egy alap, egy vegetáriánus és egy mozlim választék. Pl. bolognai spagetti, paradicsomszószos tészta, pulykahúsos bolognai. A menü mellé ki van rakva egy ív, amire felírhatod, hogy melyik nap melyikből kérsz a gyerekednek. Jövőre iskola-előkészítő csoportos lesz a kislányom, ez napi 8 óra elfoglaltságot fog jelenteni, ugyanis délutánonként lesz külön „nagyos” foglalkozás nekik. A héten pl. az ideieknek a mágnesességgel voltak játékos feladatok. De karácsony előtt aprósütit sütöttek. Mivel az előkészítő kötelező, ezért ingyenes is. Amit állami alapon kap a kislányunk: fejlesztő torna és logopédia. Mindkettő orvosi szakvéleményhez kötött, heti egyszeri. A fejlesztő tornát normál esetben nem az oviban tartanák, csak abban az esetben, ha kifizetnénk a pedagógus útidíját. Egyéb esetben egy külön kijelölt helyre kellene járnunk. De mivel van az oviban olyan kisgyerek, akihez kijár a fejlesztő tornász TB alapon, ezért egyúttal foglalkozik a többi gyerekkel is, ezért nem kér külön pénzt. Gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy ez nekünk mennyire kényelmes. A legtöbb receptre felírt gyerekgyógyszer ingyenes, de ennek mértéke és köre azért attól is függ, hogy melyik egészségpénztárba tartozik az ember. Illetve ennek nem is néztem annyira utána, mert a 9 hónap alatt, amióta itt vagyunk, szerencsére a kislányom csak egyszer betegedett meg annyira, hogy receptre kiváltható gyógyszer kelljen neki. Nekem is egyszer kellett receptre felírt gyógyszer,  - egy ecsetelő -, az is ingyen volt. Zizik További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.04.20. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Ne már! Már megint testvérem lesz?!
illusztráció Kezdjük megszokni, hogy nagy számokban kell gondolkodnunk. Megjegyzem, még mindig kisebb sokk alatt állok, azt hittem, lassacskán eltűnnek a rácsok és a mesterséges, játék alkotta akadályok. Nem kell legót piszkálnom a talpamból, ha mezítláb átmegyek a nappaliból a konyhába, és végre mindhárom manifesztálódott gyermekem olyan korba ér, amiben értékelni tudják az olyan művészek alkotásait, mint Martin Scorsese, és apukájukhoz beszállnak az addigra világhódító családi teabizniszbe. A reggeli szertartásomhoz ami abból áll, hogy a kedvenc (természetesen saját gyártású) teámat a teraszon kortyolgatom, mielőtt felébred a család, egy kisebb akadályversenyen át jutok el. Ugyanis legkisebb lányom, a kétéves Panna miatt az alsó szint leginkább egy ketreces kifutóhoz hasonlít. Rács a lépcsőfeljárónál, rács a teraszajtónál. Mondanom sem kell, kedves sorstársaim, hogy alig vártam, hogy hajlott koromra eltűnjenek ezek az ember alkotta akadályok, melyek Panna önpusztító mechanizmusait hivatottak kordában tartani. Szóval kijutottam a teraszra és a kellemesen hűvös reggelben kortyolgattam a meleg teát, ami átjárta bensőmet. Azon gondolkodtam, hogy mit fognak szólni a gyerekek, amikor ma este az ultrahang vizsgálatot követően elmondjuk nekik a nagy hírt, hogy testvérük fog születni. Luca, a nagylányom reakciója kétes, mert ő már a kijelentette, hogy nem szeretne több testvért, így is éppen elegen vannak. Marci, a fiam többször felvetette már, hogy tenni kellene valamit a családon belüli ivararány javítása érdekében, mert jelenleg többen érdeklődnek a babák, mint a kardok iránt, bár igaz, hogy a Panna hajlandó kardozni vele, de az mégsem ugyanaz, mintha ezt egy fiútestvérrel tehetné. Az az érv, hogy de a kutyánk is fiú pedig egyszerűen felháborította, mondván, hogy az nem számít, mert megbeszélték az oviban a többiekkel, hogy ilyen kérdésekben csak azok jöhetnek számításba, akik a házban laknak, tehát vagy behozzuk a kutyát, vagy ne szórakozzunk vele. Egyébként is a többiek egybehangzó véleménye szerint egy kutyát tök hülyeség Choppernek hívni, még akkor is ha apukája motoros szenvedélyéből csak ez maradt. Ilyen kilátásokkal futottunk neki az estének. Amikor Évi hazajött a vizsgálatról, ahhoz a jól bevált módszerhez folyamodtunk, hogy egy alkalmas pillanatban (két rész közötti szünet a Pom-Pomban) megmutattuk nekik a kicsiről készült ultrahang képet és feltettük a szokásos „Szerintetek mi ez?” kérdést. Rövid tanakodás után abban maradt a két nagy (Panna kihúzta magát a szavazásból és inkább a cumisüvege felé fordult), hogy anya köldöke, hiszen ezt a vak is látja. Mikor elmondtuk a nagy hírt, hogy kistestvérük lesz, Luca közölte, hogy nem hiszi el, hogy megint, és nagyjából két percig szótlanul ült a fotel karfáján (megjegyzem, ezt szigorúan megtiltottam) aztán felállt, és lemondóan legyintve elment karkötőt készíteni. Marci harsány „Ez az!” felkiáltással körbeugrálta a lakást. Panni arra a kérdésre, hogy szeretne-e kistestvért, csak annyit válaszolt: JÓ!  Teagyáros További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.04.16. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Korszerű ultrahang diagnosztika a kecskeméti kórházban
Tovább nő a stroke betegek ellátásának a színvonala a megyei intézményben.
2016.04.14. 14:38
Weborvos.hu
Korszerű ultrahang diagnosztikai készüléket kapott a Bács-Kiskun Megyei Kórház
Április közepén teljesítette a Duna Aszfalt a Bács-Kiskun Megyei Kórház kérését, melyben egy ultrahang-diagnosztikai eszköz vásárlásához járult hozzá nagymértékben a Neurológiai és Stroke Osztálya számára. A hordozható eszköz várhatóan évente legalább 4.000 beteg vizsgálatát teszi majd lehetővé, fontos szerepe lesz a stroke betegség korai felismerésében, a betegek monitorozásában, illetve a prevencióban is. A betegség diagnosztizálása a készülékkel biztosabbá és gyorsabbá válik. A vállalat adománya egy jól átgondolt és célzott támogatási terv része, amely a jövőben is sokak számára biztosíthat reményt és lehetőséget.Az európai uniós fejlesztések és intézkedések mellett kiemelkedő fontosságú a vállalatok társadalmi felelősségvállalása. Üdvözlendő minden egyes kezdeményezés, amivel a vállalatok hozzájárulnak az emberek minél magasabb szintű orvosi ellátásához. A Bács-Kiskun Megyei Kórház ékes példája ezeknek a virágzó együttműködésnek – emelte ki beszédében Dr. Mészáros János, egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár. A stroke betegség korszerű diagnosztikáját, terápiáját és nyomonkövetését biztosító eszközt Lehel Zoltán, a vállalat innovációs főmérnöke és szóvivője adta át Dr. Svébis Mihálynak, a kórház főigazgatójának. A Duna Aszfalt társadalmilag is felelős vállalatként feladatának és kötelességének tekinti, hogy azokon a területeken is támogatást nyújtson, amelyekre alaptevékenysége nem terjed ki, legyen szó közlekedésbiztonságról, sportról vagy egészségügyi területekről”- mondta el Lehel Zoltán. A Bács-Kiskun Megyei Kórház Neurológiai és Stroke Osztálya igen komoly szerepet lát el Kecskemét és az agglomeráció egészségügyi ellátásában. Csak a Neurológiai és Stroke Osztályon évente mintegy 2.000 beteg, járóbetegként több mint 12.000 beteg ellátására kerül sor. A most átadott, legkorszerűbb ultrahang- diagnosztikai készülék hiánypótló szerepet tölt be az osztályra érkező betegek diagnózisának felállításában. A stroke, a szívbetegségek és rosszindulatú daganatok után a harmadik leggyakoribb halálok, és a legjelentősebb rokkantságot okozó betegség hazánkban. Az új eszköz lehetővé teszi a betegség korai felismerését és a pontos diagnózis mellett a kezelés megtervezéséhez is nagy segítséget nyújt. A készülék segítségével megállapítható az erek esetleges szűkülete, az erekben áramló vér sebessége és iránya. Ebből következtetni tudunk egy esetleges vagy újabb stroke kialakulásának a lehetőségére, és meg tudjuk határozni a beteg számára szükséges terápiát. Ez az új készülék már alkalmas a TCCD (Transzkraniális Color Doppler) vizsgálat elvégzésére is, mellyel az agyi erek állapotáról is képet kaphatunk, és segítségével monitorozhatjuk a stroke-ot elszenvedett betegeinket - mondta Dr. Bihari Katalin, a Neurológiai és Stroke osztály főorvosa.A kórházunk irányába támasztott magas szintű elvárásokat csak igazán korszerű diagnosztikai eszközök használatával és munkatársaink legmagasabb szakmai felkészültsége mellett tudjuk biztosítani. A most kapott ultrahang-diagnosztikai eszköz javítja diagnosztikai kapacitásunkat, segítségével gyorsabban kaphatunk biztosabb képet betegeink állapotáról. A 15 millió forint értékű készülék sokak életét mentheti meg. – tette hozzá Dr. Svébis Mihály, a kórház főigazgatója. A Duna Aszfalt az elmúlt 3 évben több mint 100 millió forintot fordított az egészségügy támogatására. Regon
2016.04.14. 12:56
Alon.hu
Nem tartom meg a babát, ha Down-szindrómás
14. hét Kétségbeesés, futkosás, kivárás, elegem van, lehetőségeken való siránkozás, újratervezés. Ezek jellemzik most a napjaimat. Meg az, hogy felültem az érzelmi hullámvasútra, ami miatt most hol lent vagyok a bányászbéka segge alatt 20 km-rel, hol reálisan látom a dolgokat, hol pedig az „úgysem lesz semmi gond” optimizmusa ad erőt. Tudtam, hogy nem lesz egy fáklyásmenet ez a terhesség, tudtam, hogy nem fogok rózsaszín felhőcskéken ugrabugrálni, tudtam, hogy végig velem lesz a „mi lesz, ha...” érzése, tudtam, hogy kockázatokat vállalok be az újabb babával, de hogy mit és mennyit, azt előre senki sem tudja. 1:72-höz lett a genetikai eredményem. Az én koromban (nem vagyok sem túl öreg, sem túl fiatal) 1:300 és afölött lenne az ideális. Nem túl rózsás, igaz? Remélem, én a 71-be tartozok bele és nem én vagyok a „kiválasztott” 1. A dokim beutalt egy ultrahang specialistához, két hét múlvára kaptam időpontot. Nem tudom, hogy kibírom-e addig? Szeretnék egy speciális tesztet (köszi csajok az infót!) csináltatni, aminek 4-6 nap az átfutása, de a dokim azt mondta, várjunk azzal a specialista véleményéig. A lehető legteljesebb mértékben tudni szeretném, hogy hogyan is állunk, nem szeretnék felelőtlenül dönteni. Ha bebizonyosodik, hogy Down-os a baba, akkor elvetetem és nem lesz több gyerekem. Remélem vaklárma lesz a dologból, de ha nem, akkor a naplónak vége lesz. Nem tudok bevállalni egy beteg babát, egyszerűen nincs hozzá erőm, néha az is eléggé idegesít, hogy a kislányom nem csinál meg időre valamit (maximalista vagyok). Például az ugrással eléggé sokat szenvedtünk, mire megtanulta. Köszönöm, de nekem eddig terjed a tűrőképességem, egy beteg baba kikészítene. És nem próbálkozok több terhességgel, nem nekem találták ezt ki. Így is úgy érzem, hogy az állapotom nem várandósság, hanem kőkemény terhesség. Nem tudom, hogy azért, mert öt évvel idősebb vagyok, mint az elsőnél, vagy azért, mert azóta sokkal többet tudok és sokkal több mindenen idegeskedek, hogy jól menjenek a dolgok. Az elsőnél végig vidám voltam, arcomon bájvigyor, hogy „igen, nézzetek ide, én babát várok és örülök neki, és a legszebbnek tartom magam”.  Büszkén toltam ki a pocakom. Amúgy is azt gondolom, hogy annál szebb látvány nincs, mint egy boldog kismama nagy pocakkal. Szóval az első várandósságom a rózsaszín felhők között telt minden nehézsége ellenére. (Mivel nem vettem tudomást róluk.) Ez a mostani nehéz. Minden problémát felnagyítok, elemzek, nehezen veszem a megszorításokat, állandóan aggódok, hogy nehogy valamelyikőnknek baja legyen, hogy meddig tudom elvinni ezt a terhességet. Nem hiszem, hogy most szép kismama lennék. Csak azt szeretném, hogy a 9 hónap minél hamarabb elteljen, és a végén legyen egy egészséges babám és az én egészségemen se essen maradandó kár. Több ilyet nem akarok bevállalni, ami nem megy, az nem megy. Annak is örülhetek, hogy legalább egy egészséges gyerekem van. Jelen pillanatban azonban csak a beteg-e a baba témán kattogok állandóan. Nem jó semmi sem. Éhes vagyok, de semmit sem kívánok, szomjas vagyok, de nem jó egyik innivaló sem. Idegesít minden és fáraszt. Legszívesebben elbújnék egy barlangba, hogy egyedül lehessek, de tudom, az sem lenne jó. Akkor meg nagyon egyedül lennék. Még egy hét... Utálom a bizonytalanságot, legyen meg az ítélet, hogy tovább tudjak lépni. Ha egészséges, akkor végre élvezném, hogy hajnal 3-kor arra ébredek, hogy bulizik odabenn. De egyelőre érzelmileg nem akarok vele szoros kapcsot kialakítani. Ha beteg, akkor csak a magam dolgát nehezítem meg. Ha beteg, akkor „megvalósítom önmagam”. Nekiesek a nyelvtanulásnak, elvégzek 1-2 tanfolyamot és megnyitom a cukrászdám. Bekóboroljuk hármasban Európát. Újra jobban fogok magammal foglalkozni, ismét kitalálok magamnak valami állandó mozgásformát, amivel fitt leszek és boldog. Ismét előveszem a takarítási és háztartási rendszeremet (mert most eléggé gyalázatosan néz ki a lakás), újra beállok akár több órára a konyhába, hogy mindenféle finomsággal lepjem meg a családom (és magam). Terveim vannak. A és B esetre is. Csak tudnám, hogy merre kell mennem! Egyrészt nem tudom elhinni, hogy esetleg tényleg velem ez megtörténhet, másrészt meg nagyon is valósnak tűnik, hogy beteg a baba.  Kész skizofrénia! Persze nem látom mindig ilyen sötéten a helyzetet, csak délelőttönként túl sok időm van a saját gondolataimon rágódni. Az oviból hazafelé jövet már teljesen leköt a kislányom, csacsog, meséli a történéseket, futkározik, virágokat, rügyeket szemlélünk, alaposan kielemezzük őket. Melyik fagyott el, melyik hajlott el, melyiknek szedték le a virágát? Csupa megannyi érdekes dolog, amik lekötnek mindkettőnket, így gyorsan telik a délután. Mire feleszmélek, már a férjem is hazaér. Akkor általában beülök egy kád vízbe, mert az jó nekem. Megnyugtat és ellazít. Amúgy is vízicsirke vagyok. Aztán vacsora, altatás stb. A férjem nagyon támogató, biztosított, hogy bárhogy lesz, mellettem áll, segít nekem. És ez hihetetlen erővel tölt el. Azóta minden nap elmondja (előtte „csak” 2-3 naponta), hogy mennyire vonzónak talál és mennyire szeret, és megölel. Tudja, hogy ez megnyugtat engem. Hálás vagyok neki, és látom rajta, hogy mennyire erőlködik, hogy ne látszódjon rajta az aggódás. Remélem, hamar kikeveredek a hullámvölgyből és jövő héten már egy pozitívabb posztot tudok írni. Zizik További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.04.13. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Már Csepelen is elvégzik a babák kötelező koponya és csípőszűrését!
Csepelen is elvégezhető lesz a csecsemők kötelező koponya- és csípőszűrés ultrahang vizsgálata. A Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat radiológiai osztályán hivatalosan átadták április 6-án a már...
2016.04.12. 09:26
Ittlakunk.hu
A bababarát kórház azt jelenti, hogy neked kell gondoskodnod az újszülöttedről
Az alábbiakban az egri Markhot Ferenc Kórház tesztje olvasható a Bezzeganya korábbi szempontsora alapján. (Itt pedig egy másik teszt ugyanerről a kórházról.) A kórház neve: Markhot Ferenc Kórház, Eger A szülés időpontja: 2014 november Van lehetőség felvenni a kapcsolatot a szülésznőkkel, a telefonszámok kint vannak a terhes ambulancia ajtaján. Viszont amennyire én tudom, a körzeti védőnők is össze szokták fogni a helyi kismamákat, és tartanak egy felkészítő tanfolyamot. Amin én részt vettem, kicsit biológiaóra-szagú volt. Volt választott szülésznőm, vele sokkal mélyebben el tudtam beszélgetni erről a témáról. A kórház külseje: átépítés folyt és folyik még, nem olyan kellemes a külseje. A mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: tiszta, de kicsi. A kórház felszereltsége: nem volt alkalmam szülés alatt mindent megnézni alaposan, de ami kellett, az volt szerintem. Ami lényeges volt: ctg, hogy hallhassuk a pici szívverését végig, vajúdást segítő szék, higiéniai eszközök (gumikesztyű, speciális kézmosószer, stb.), kényelmes ágy. A terhesgondozás elején az sztk-ba jártam, de később magánrendelőbe. A terhesgondozás alatt a legfontosabb az ultrahang, szerintem az sztk-ban ez teljesen jól felszerelt szoba. A szülőszoba kényelme: kb. négy-öt ágy van egy helyiségben, de el vannak választva nagy-nagy függönyökkel. Én egyedül voltam bent, nem tudok véleményt mondani, hogy milyen az, ha sokan szülnek egyszerre. A vizsgálatok tapasztalatai: korrekt – bár volt saját, választott orvosom is, nyilván nem úgy kezelt teljesen, mint egy nem saját beteget. Pikk-pakk megkaptam a beutalókat, eredményeket, stb. Viszont el kell mondjam, hogy addig, amíg nem volt választottam, hanem a közellátásban vettem részt, igenis csak egy beteg voltam, akire rá sem néztek, ha hozzá beszéltek, és még egyszer le is szidtak, mert nem tudtam valamit (nem vagyok orvos, jó, hogy nem tudtam). A dolgozók hozzáállása: tény, hogy ambulancián minden nap más orvos van. Vannak kötelező vizsgálatok, így ha menni kell három-négyhetente, valószínű, hogy mindig más orvos fog megnézni. Így nem is lehet személyes, emberi kapcsolatot elvárni, de egy kedves jó reggelt talán igen, de azt sem kaptam. A szülésvezetés: 100 százalékig meg voltunk és vagyunk elégedve vele. Az újszülött osztály: nagyon tiszta és barátságos, tágas. A csecsemős nővérek: sokan vannak, és más-más műszakban, így a személyes kapcsolat szinte lehetetlen, és segítséget kérni megint csak nehezebb volt. A látogatási rend: végeredményben bármikor lehet jönni, de csak az üvegajtó mögül lehet megkukkantani a babát. Kicsi a hely, nem túl jó ötlet ez így.   Bababarát-e a kórház: igen. Bármilyen egyéb tapasztalat: jó lett volna előre kérdezni és tudni dolgokat, minden szempontból. Szerintem jó, ha előre tájékozódunk akár a szoptatásról, akár magáról az osztályról. Jó lett volna tudni előre, pl., hogy bimbóvédő kenőcsöt, glicerines kúpot, aranyérkenőcsöt, négy-öt hálóinget (nem elég szerintem három) vigyek magamnak, mert nem biztos, hogy az osztályon van. Illetve, hogy hét-nyolc bodyt és öt rugdalózót (nem három-négyet, meg kettőt-hármat) vigyek, mert akár a kötelező három napból akár öt nap is lehet, és igenis egy elsőbabás anyukának nem megy hipp-hopp a pelenkázás, szoptatás. És még egy dolog, amit igenis nagyon fontosnak tartok, hogy tudják a leendő anyukák: a bababarát azt jelenti, hogy TE gondoskodsz a babáról. Nem számít, hogy frissen császároztak, vagy friss a gátsebed. Szülés után öt-hat órával készenlétben kell lenned, ugyanis az anyukákra egyetlenegy nővérke jut, és a folyosón kb. hat-hét szoba van, négy-négy ággyal ellátva. Ha sok az anyuka, akkor neki is sok a munkája. A pontszám (10-es skálán): 7 Markhot Ferenc Kórház, Eger szülés ideje: 2014 pontszám: 10/7 További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.04.08. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Az ultrahang szerint óriási daganat volt a nő testében. Amikor az orvosok kivágták, nem hittek a szemüknek! (videó
A 75 éves nő anya, és három unoka boldog nagymamája. Életében átélt már néhány viharos akadályt, és a mostani komoly műtéte is igen kockázatos volt. És bizarr. Már, ami kiderült.
2016.04.07. 16:00
Kiskegyed.hu
Azt hitte egy babát vár, de ötöt szült egy indiai asszony
A nő soha nem vett részt ultrahang vizsgálaton, ezért nem tudta, hogy több gyermekkel várandós.
2016.04.04. 08:51
Mon.hu
Nyaki ultrahang vizsgálat a stroke megelőzésére
Akiknek a nyaki artériáiban zsíros plakkok rakódtak le, hatszor nagyobb az esélyük a stroke-ra.
2016.03.30. 09:11
Weborvos.hu
Egészségünket károsíthatja az ultrahang?
A legtöbb ember nem hallja, ezért sokáig azt hitték, hogy az ultrahang nem ártalmas a szervezetünkre. Most sem lehetünk ebben teljesen biztosak, de egy angol kutató a magas frekvenciájú hangok veszélyeire figyelmeztet. Márpedig ultrahangforrások... ...
2016.03.29. 07:00
Hazipatika.com
Négy szülésznővel és két orvossal szültem meg farfekvéses babámat
illusztráció Két gyönyörű fiú után a harmadik fiúcskát december 21-ére vártuk. A 36. hét körül már nagyon aggódtam amiatt, hogy faros, de még bíztam benne, hogy megfordul. Anyukám azt mesélte, hogy én az utolsó nap fordultam meg.  A nagyok betöltött 38. hétre születtek, így már december második hetére türelmetlen voltam, próbáltam vele megbeszélni, hogy jöjjön hamarabb, de sokáig semmi jele nem volt. Az orvosom szabadságra ment, így vártam, hogy majd akkor megszületik. A kisebbik bátyja is akkor született, amikor a doki szabin volt. December 11-én voltam ctg-n, ahol 16-ra adtak újabb időpontot, mert aznap már lesz az orvosom. Ahogy a kocsihoz mentem, lyukba léptem, és a bokám alám fordult. Szerencsére nem estem hasra. Egy házaspár segített beülni az autóba, hogy hazavezessek 40 kilométert. Délután a sürgősségire vitt be a párom, ahol az ügyeletes traumatológus részleges bokaszalag-szakadást diagnosztizált. És a következőket javasolta:  pihentetés (hehe, két gyerek mellett), fej fölé polcolás (39. hétben???). A lehetőségekhez képest igyekeztem mindent megtenni, hogy a doki előírásainak megfeleljek. Másnaptól, tehát 12-től, minden nap 2-3 órán keresztül voltak fájásaim, de mindig elmúltak. Így jött el a 16-a. Reggel mondtam a páromnak, hogy tegye be a táskámat a kocsiba, legyen bekészítve, hogy ha menni kell, ne tapogassunk. Egyedül mentem volna a ctg-re, ha tudtam volna vezetni. Csak a sántaságomnak köszönhetem, hogy nem egyedül mentem. Útközben az autópályán megint elkezdtem fájdogálni, de nem vettem komolyan az elmúlt napok jóslói miatt.  Mikor odaértünk, az ajtóban elkapott egy fájás. Míg a ctg vizsgálat tartott, a szülésznő hívta a dokit, aki előbb azt mondta, hogy menjek fel az osztályra, kiértékeli a leletet, de a szülésznő ragaszkodott hozzá, hogy lejöjjön megnézni, mert szerinte vizsgálat is kell. A 11:30-as ctg időpontommal úgy 12-re végeztünk, a doki valamikor negyed egy után ért le, megvizsgált, mondta, hogy majdnem kétujjnyi a méhszáj, de papírvékony, úgyhogy induljunk felfelé a szülőszobára. De előtte csináltassak gyorsan egy ultrahangot (oda is telefonált), mert a baba bizony még mindig faros. Jó lenne tudni, hogy mekkora lehet. Ahogy kijöttem a vizsgálóból, abban a pillanatban elfolyt a magzatvizem. Így azzal a lendülettel vissza is fordultam, hogy mondjam a dokinak. A szülésznő átkísért az ultrahang vizsgálóba, az orvosom is jött utánunk. 3000 gramm körülire becsülték a súlyát, igaz, nehéz volt már vizsgálni, mert nem volt víz.  Ezután megindultunk a dokival fel a szülőszobára, útközben arról beszéltünk, hogy akkor mi legyen, megműtsön-e, vagy megpróbálom megszülni. Végül is nem első baba, nem is olyan nagy... Abban maradtunk, hogy fenn majd nyugiban megbeszéljük. Szegény párom csak kapkodta a fejét, mert annyit látott, hogy bemegyek a vizsgálóba, aztán mire mondtam volna neki, hogy ma szülünk, már el is folyt a víz. Leküldtem a kocsihoz a táskáért, míg engem felvesznek meg átöltözök. Visszaért, kivittem a ruháimat és kivettem a papucsomat. Jött a szülésznő, hogy írjam alá a papírokat, aztán mehetünk is be a szülőszobára, de akkor már nyomni kellett. Így mondtam, hogy semmit nem írok alá, menjünk. Megkérdezte, hogy apás szülésre készültünk-e. Odaszóltam „Apukának”, hogy bejön-e, de azt mondta, még nem áll készen, kicsit később bejön.  Összeszaladt szerintem mindenki, aki akkor ott volt, felfektettek az ágyra és kiabáltak a dokinak (gondolom átöltözni indult, de nem végzett, mert nem műtősruhában jött, hanem még a fehér kórháziban). Óriási lett a sürgés-forgás, egy szülésznő bekötött egy kanült, meg egy oxitocinos infúziót, bekészítettek egy fecskendőt a kanülbe oxitocinnal, meg még egy infúziót.  Ahogy felkerültem az ágyra, jött megint egy fájás, ami alatt megcsinálták a gátmetszést, aztán kaptam egy lélegzetvételnyi szünetet, én meg már vártam, hogy jöjjön a következő, legyen vége. Az orvosom közben odahívta a szülőszobán ügyelő orvost, merthogy faros a baba. (Az az orvos volt, akinél a ketteskét szültem, ügyeletben.) Így már négy szülésznő és két orvos állt körül. A szülésznők – mindegyik kezemnél egy-egy – nyugtatgattak meg biztattak, az orvosom a főszülésznővel a lábam között, és a másik orvos az ágyam szélén nekem háttal. Jött a következő fájás, ami alatt benyomták a tömény oxitocint, iszonyú erővel kellett nyomnom, és visszatartották a babát, majd röviddel utána még egy ilyen fájás. Azt hittem, szétszakadok. Akkor mondtam a dokinak, hogy MOST VEGYE KI ezt a gyereket. De mondta, hogy erről már lekéstem. A következő fájásra aztán engedték megszületni. Egyből a hasamra tették, és le is pisilt azon melegében. Az orvosom ekkor nézett csak fel, hogy el is felejtette megnézni az órát, amikor a baba kibújt, az egyik szülésznő mondta, hogy 13:11 a születés ideje. Mikor elvitték mérni, meg öltözni, kértem az egyik szülésznőt, hogy hívja be Apukát, így miután megkaptam a díszítősort is, már apuka hozta a legkisebb királyfit. Ekkor tudtam meg, hogy 3220g lett, így ő lett a legkisebb súllyal született gyerekem. Meg is köszöntem neki, hogy nem bent nőtt meg ennél nagyobbra, mert nem tudtam volna/nem engedték volna megszülni. Utólag visszagondolva minden úgy történt, ahogy az nekünk a legjobb volt. Az orvosom már visszajött a szabiról, a baba pont akkorára nőtt, amit még engednek farosan megszületni, és pont bent voltunk a kórházban, mikor kellett. Nem értünk volna be időben, ha otthon indul meg a szülés. Az pedig, hogy megúsztuk a császármetszést, már csak hab a tortán. MamaNgozi
2016.03.27. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Jelentősen nőtt a kereslet a magánegészségügyi szolgáltatások iránt
Az elmúlt két évben egy közvélemény-kutatás szerint negyedével nőtt azok száma, akik valamilyen egészségügyi szolgáltatást magánegészségügyi szolgáltatótól vettek igénybe. A szolgáltatások 81 százaléka szakorvosi tanácsadás volt, 53 százaléka pedig modern diagnosztikai eljárás: CT, MR és ultrahang.
2016.03.23. 17:20
Profitline.hu
Egyre többen mennek magánredelésekre
Az elmúlt két évben enegyedével nőtt azok száma, akik valamilyen egészségügyi szolgáltatást magánegészségügyi szolgáltatótól vettek igénybe. A szolgáltatások 81 százaléka szakorvosi tanácsadás volt, 53 százaléka pedig modern diagnosztikai eljárás: CT, MR és ultrahang.
2016.03.23. 15:22
Origo.hu
Baba 3D-emlékképek a falra, házilag - Egyedi, filléres ajándékötlet a nagyinak vagy a rokonoknak
Ne a fiókban vagy a padláson őrizgesd kisbabád féltve őrzött kincseit, hanem gyűjtsd össze őket, és készíts belőle nagyszerű személyes ajándékot! A bármilyen kedves családi alkalomra adható emléktárgyat szinte el sem lehet rontani, mert mindenféle elrendezésben jól fognak mutatni az első ultrahang fotók, első kiscipők vagy az utolsó kedvenc cumik.
2016.03.23. 11:43
Szuloklapja.hu
Bolond, aki a császármetszést választja!
A szerző egy korábbi posztban elmesélte, hogy harántfekvéses kislánya miatt programcsászárra írták ki. Azóta világra jött a baba. Megszületett a kislányom, Zsófi. Erős, egészséges, gyönyörű baba. Maga a szülés, hát, nem életem legkellemesebb élménye. Nem szeretnék ítélkezni senki felett, de véleményem szerint bolond az a nő, aki ezt az utat önként választja.  Ahogy közeledett a kiírt időpont, én egyre feszültebb, idegesebb lettem. Velem együtt a férjem is, aki nagyon aggódott mindkettőnkért. Tudta, mennyire szerettem volna természetes szülést, így hát próbált biztatni, erőt adni. Szerdán kellett befeküdnöm a kórházba. Az influenzajárvány miatt látogatási tilalom volt, tudtam, hogy a férjem csak a szüléshez jöhet be, addig lehet velem az egyik előkészítőben, amíg betolnak a műtőbe, majd utána egy percre láthatjuk egymást. Ott lehet majd, amikor a babát megfürdetik. Egy végtelennek tűnő nap a kórházban. Simulok a kórházi etiketthez. Még egy ctg, még egy méhszájvizsgálat, egy utolsó ultrahang, este a kanül beszúrása, tüdőérlelő injekció a biztonság kedvéért, borotválás, beöntés. Megkapom este a kórházi hálóinget és a fürdetőt, amivel hajnalban meg kell mosakodni, a hálóingben várni a szülésznőt hajnali hatkor. Csütörtök reggel folytatom a simulást a protokollhoz. Hatkor a fehér hálóingben várom a szülésznőt, aki bekísér az egyik előkészítőbe, felteszi a ctg-t, ennek mennie kell, míg jön a műtősfiú. Bekötik az infúziókat. Közben megérkezik a férjem. Az apacsomagos ruhákban ő is úgy fest, mint az orvosi stáb tagja. A szeme tele aggodalommal, de nyugtatni próbál. A szülésznő a vérnyomásom láttán mosolyog, nem tűnök idegesnek. Pedig csak alacsony vérnyomással élek a harmadik trimeszter óta. Na, és ekkor jönnek a rosszabb részek, felkerül a katéter, rémesen fáj, csíp. A méhem előkészítése érdekében oxitocin infúziót rendelt el az orvos, ettől még erős görcseim is lesznek. Amikor jön a műtősfiú és arra kér, menjek át a gurulós ágyra, képtelen vagyok egyedül felállni és átülni oda, remeg mindenem, fáj nagyon odalent. A műtőben teljes pánik, az aneszteziológus alig tud megszúrni, félek, és már egy szúnyogcsípésnyi fájdalom is elviselhetetlennek tűnik. Aztán elzsibbadok, nem érzek semmit, csak azt, törölgetnek, mocorgatnak, majd rángatnak. Nem tudom, mi történik, a zöld paraván mindent eltakar. Aztán egyszer csak felsír a kisbabám, az orvos gratulál a gyönyörű kislányhoz, akit pár perc múlva egy kicsit odahoz hozzám a szülésznő, ahogy ígérte. Itt éreztem először megkönnyebbülést.  Ugyanakkor rossz érzések kerítenek a hatalmukba azóta is, ha rágondolok arra, vajon a kislányom mit élhetett át. Hiszen egyszer csak kivették őt a testem védelméből, nem ő döntötte el, jönni akar, mert készen áll. Én annyit éreztem a szülésből, hogy egyszer csak könnyű lélegeznem. Ebből tudtam, a sírásán kívül persze, hogy már nincs ott bent. Jó volt, amikor az őrzőben odatették a karjaimba, ahogy hozzászóltam és ő rám nézett, végignézte az arcom és a tekintete elárulta, tudja, ki vagyok. Akkor ugyan lett tejem rendesen, három nappal a szülés után, azóta sajnos máris tápszeres kiegészítésre szorulunk. Próbálkozom minden tejszaporító módszerrel, kevés sikerrel. Letör, hogy nem megy a szoptatás. Ezen kívül, azt hiszem, lelkileg még mindig nem tudom hová tenni ezt a császáros szülést. Tudom, hogy a családtagjaimnak igazuk van, örüljek a szép, egészséges kislányomnak, hisz több rizikófaktora is volt a természetes szülésnek, mint az az utolsó ultrahangon kiderült. A babám szemmel láthatóan boldog, jól érzi magát, próbáljuk kialakítani a napirendjét, egyelőre természetesen vannak nehezebb napok.  Mindent összevetve, azt hiszem, hosszú időre lesz szükségem ahhoz, hogy ezt az élményt feldolgozzam. És ha üzenhetnék valamit a programozott császáron gondolkodó nőtársaimnak, az annyi lenne, gondolják át még egyszer. Ez nem a könnyebbik út, bármennyire annak tűnik is, ez inkább egy kórházi műtéti protokollba simulás, aminek a végén kapnak egy kisbabát. Ha kistestvér mellett döntünk, remélem, ő jöhet normál úton. én További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.03.21. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Császármetszés után hat héttel teherbe estem
Szülés után a libidóm is igen hamar visszatért, mi pedig engedtünk a vágyainknak. A hathetes kontrollal kicsit megcsúsztam, novemberben szültem és márciusban mentem vissza az orvoshoz, alhasi fájdalomra panaszkodva. Egy gyors ultrahang után pedig jött a hidegzuhany: 11 hetes terhes vagyok. A sokk azt hiszem gyenge kifejezés arra, amit akkor ott éreztem. Szinte azonnal automatikusan mondtam, hogy nem akarom megtartani. A doktornő azt mondta, még megszakítható a terhesség, de mindent nagyon gyorsan, 1-2 nap alatt el kell intéznem. Hazamentem és leforráztam a férjemet a hírrel: terhes vagyok. Azt hiszem, úgy egy óráig mozdulni sem bírt, de én már egyből daráltam, hogy elvetetjük, délutánra már intéztem is időpontot a CSVSZ-es védőnőhöz az engedély miatt, ne aggódjon, nem lesz baj. Furcsa, hogy én próbáltam őt nyugtatni. Nagyon gyorsan történt minden, a családnak nem is mondtuk el, hogy mi a helyzet. Én lépten-nyomon elsírtam magam, mert a kezdeti magabiztosságom ellenére kezdtem elbizonytalanodni. Mégiscsak az én kisbabám... pont, mint a nővére... ő miért ne kaphatna esélyt az életre? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, aztán jöttek az észérvek: a lányom is még csak négy hónapos, a férjem épp munkanélküli, a tartalékunkat éljük fel napról napra, nincs még egy szobánk, és nagyon friss a császármetszésem. A kórház előtt is sírva váltam el a férjemtől, és még a betegfelvételnél is az járt a fejemben, vajon helyesen cselekszem-e. Kaptam egy ágyat a nőgyógyászaton, és a tágító felhelyezése előtt csináltak még egy ultrahangot. Egy másik doktornő végezte és végezte volna az abortuszt is, mivel az enyém szabadságon volt. Közölte, hogy akárhogy is méri, ez a baba bizony már túl nagy. 12 hét 4 napos. Elvégzik, ha ragaszkodom hozzá, de gondolkodjak még egy kicsit, van rá pár órám. Felhívtam a férjemet, elmondtam mi a helyzet, letettük, gondolkodtunk, újra telefonáltunk. Közben telefonon beszéltem a főorvossal, aki megnyugtatott, hogy a friss császár ellenére kihordható a terhesség, csak egészen biztosan programozott császárral kell szülnöm. Nehéz órák voltak, de döntöttünk. Megtartottuk a babát. Legalábbis akkor azt hittem, ketten döntöttünk. Szépen lassan kezdtük a családnak is beadagolni, hogy érkezik a kistesó. Mondanom sem kell, mindenki azt mondta nem ép az elmém, és nem fogom bírni. Sokáig én sem tudtam feldolgozni, hogy történhetett ez ilyen gyorsan. Hogy eshettem teherbe császár után körülbelül 6 héttel, menstruáció nélkül? Mennyi volt erre az esély? De a válaszok már nem is voltak olyan fontosak, a lényeg az volt, hogy alkalmazkodjak a helyzethez és helyt tudjak állni olyan anyaként, akinek 10 hónap van csak a babái között. 17 hetesen az 5D ultrahangon megtudtuk, hogy most egy kisfiút várunk, aminek az apuka hatványozottan örült. A lányom 2014 novemberében született, a fiamat 2015 szeptemberére vártuk. Ezért lehet, hogy az ősanyák és természetes szülés-pártiak megköveznek, de nagyon örültem neki, hogy ez alkalommal minden szenvedést megspórolva, programozott császárral ér véget a terhességem. Képtelen lettem volna még egyszer átélni azt, ami az első szülésemnél történt velem. „Szerencsére” az évszázad legmelegebb nyarára esett a terhesség nagy része, és mellette ott volt a kislányom is, akit emelgetnem, hurcolásznom kellett, virrasztani vele éjszaka, ringatni, ha a nagy meleg miatt nem tudott aludni, és ez bizony nagy pocakkal nem volt könnyű. Pihenésről nem is álmodhattam, pedig néha nagyon jólesett volna. Talán ennek köszönhető, hogy az egész terhesség alatt kemény 4-5 kg-t szedtem magamra, amit már a műtőasztalon sikerült is leadni. Az az érdekes, hogy egész életemben husi voltam, a levegőtől is képes voltam hízni, de a terhességek alatt alig szedtem magamra valamit. A lányommal is csak 7 kilót híztam, most pedig vékonyabb vagyok, mint a gyerekeim előtt voltam. Közben a férjem már áprilisban már talált is munkát, ami magyar viszonylatban még egész jól is fizet, mondjuk megtakarításunk nem sok maradt, de legalább már mindenünk megvolt, ami egy babának kell. Sajnos nagyon gyakran veszekedtünk, nehéz volt elviselni neki is és nekem is, hogy majdhogynem szünet nélkül két évig terhes vagyok. Ő félt, hogy nem fogja bírni a felelősséget, amit két pici gyerek jelent, és sokszor hibáztatott is, hogy ez az egész az én hibám. Ha hamarabb elmegyek az orvoshoz... Egyébként is az a fajta, aki mindig mindenért másokat okol. Szerinte én ráerőltettem a döntésemet, szerintem meg megvolt a lehetősége, hogy elmondja az őszinte véleményét, hogy mit is szeretne. Még szülés előtt pár nappal is összevesztünk, azt mondta, nem tudja, hogy képes lesz-e szeretni a fiunkat. Nem olyan terhességem volt, amiről egy kismama álmodik. Az én pocakomat nem simogatta apuka, nem leste minden kívánságom, nem jött velem ultrahangra, nem érdekelte sem a bababútor, sem a ruhák, meg úgy egyáltalán semmi, ami a babához köthető. Bár a védelmére szóljon, súlyos lelki traumákat hozott magával a gyekkorából. Mindezek ellenére én szeretem, és ő is szeret engem, a lányunknak pedig csodálatos apja. Azon szerencsés nők közé tartozom, aki nyugodt szívvel a férjére bízhatja a gyereket: etet, pelenkázik, játszik, altat. Gondoltam, ha meglesz a fia, képtelen lesz nem szeretni, és hát végül is ez így is lett. A műtétet illetően nem volt semmilyen félelmem, tudtam mi és hogyan történik, tudtam, mikor és mennyire fog fájni. A 39. hét elejére kaptam időpontot. Délre vitt be a nagypapám a kórházba, a férjem dolgozott, a kislányomat pedig a nagymamám és nagynéném gondjaira bíztam. Becsengettem a szülészeten, hogy „jó napot, én vagyok a délutáni programcsászár”. Bekísértek egy meglehetősen puritán szülőszobába, de mivel tudtam, hogy nekem itt most nem sok dolgom lesz, nem zavart. Átöltöztem egy kórházi hálóingbe, kaptam infúziót, csináltak egy ctg-t, és közben a férjem is megérkezett. Ctg közben, ahogy zakatolt a fülembe a babám szívdobogása, azon agyaltam, hogy szegény még csak nem is sejt semmit az egészből, hogy hamarosan kikapják őt a jó meleg kis vackából. Hirtelen elöntött az izgalom, az adrenalin, szédültem és hányingerem lett. Egyszer még a baba szívhangja is leesett. Már közel sem voltam annyira magabiztos, mint addig, iszonyatosan izgultam. Leginkább azért, hogy minél hamarabb legyünk túl rajta, és láthassam végre a fiamat, na, meg hát azért mégis csak nagy hasi műtétem lesz, vagy mi a fene.  Azt hittem – a magyar egészségügy helyzetét ismerve – estig itt fogunk várni, mire az orvosom időt szakít a műtétre, hiába fogadott. Szerencsére nem így történt. Nem sokkal 14:00 előtt jött a műtősfiú, és átkísért a műtőbe. Megkaptam az érzéstelenítőt, amit most is csak egy kis feszítés és apró áramütés érzése kísért, majd lefeküdtem és vártam a zsibbadást. Kérték, hogy feszítsem meg a fenekemet, majd amikor már a fenekem létezését sem éreztem, nemhogy megfeszítsem, elkezdtek vágni. Ott is elkapott a hányinger és a szédülés, a szívem eszeveszetten kalapált, kaptam is valamit az infúzióba, hogy megnyugodjak kicsit, aztán már csak a szívó jellegzetes hangjára lettem figyelmes. Rángattak, húztak-vontak, nyomtak (ismét), egyáltalán nem volt kellemes, sokkal rosszabb volt, mint amire emlékeztem. Minden bajom volt ott az ágyon, fájt a hátam, fájt a karom, kényelmetlen volt ott úgy abban a pozícióban feküdni. Jó, tudom a kényelem itt sokadlagos, de minimális komfortérzet jobb lett volna. Aztán éreztem egy hatalmas nyomást, azt hittem, beroppantak a bordáim, majd ezt követően 14:10-kor felsírt Marcell Kristóf. Gyorsan megmutatták, sűrű, fekete haja volt, a szája édesen lefelé biggyedt, és nagyon elégedetlennek tűnt a kinti világ körülményeivel. 2950 gramm és 48 centi, hiába, én már csak ilyen mini babákat tudok összehozni. Összevarrtak, ami alatt kérte az orvosom, hogy most pár évet „pihenjek”, mert elképesztő vékony a méhfalam. Mondtam neki, hogy ez a méh már egy életre megpihenhet, én „megcselekedtem, amit megkövetelt a haza”. Végeztek az operációval, a műtős fiú felkapott és átdobott egy másik ágyra. Döbbenet volt, ahogy fölém emelte a lábam, mintha nem is az én testrészem lett volna. Kint a műtő előtt várt a férjem, megcsókolt, megdicsért, hogy ügyes voltam, és toltak is le az őrzőbe. Apuka ismét bejöhetett velem, és mivel csak ketten voltunk császárosok, bent is maradhatott viszonylag sokáig. Behozták Marcikát is, kicsit megölelgettem, és átadtam apának, mert nem bírtam tartani, meg gondoltam, hátha kialakul valami apa-fia kötelék. Nem mondom, hogy nem örült, mosolygott és büszkén küldözgette a képeket az ismerősöknek, beszélgetett hozzá és majd' egy órát ringatta. Egy kicsit megkönnyebbültem, de azért még nem felejtettem el, amiket a terhesség alatt mondott. Hamar elmúlt az érzéstelenítő, hamarabb, mint ahogy emlékeztem. Legutóbb csak akkor kezdtem fájdalmat érezni, amikor megmozdultam, most már egy órával műtét után kezdett fájni a vágás. A méhösszehúzódások is sokkal erősebbek voltak, némelyikbe leizzadtam. Magamra hagytak, és másik két szobatárssal szépen csendben szenvedtünk. A felállás viszont most sokkal gyorsabban ment, és ráadásul segítség nélkül, így még aznap este átküldtek az egyágyas szobába, ahol azért közel sem volt nyugodt éjszakám. Óránként kellett kivánszorognom az ágyból és elszenvedni magam a mosdóba, aztán valahogy vissza az ágyba. A vizelés nehezen ment, bár az inger erős volt, ráadásul égett és csípett is. A katétertől elkaptam valami fertőzést, amire még a kórházban adtak antibiotikumot. Székelési ingerem is volt, de sehogy sem tudtam produkálni, erre a problémára reggel kaptam kúpot, de azt meg nem tudtam pár percnél tovább tartani, aminek így semmi értelme nem volt. A műtét alatt annyira összenyomta az asszisztáló orvos a bordáimat, hogy levegőt is csak nagyon nehezen tudtam venni, talán az fájt a legjobban. A szoptatás alatt kemény összehúzódásaim voltak, sokszor csak összeszorított fogakkal tudtam a fiamat etetni. A férjemen kívül csak anyukám járt bent nálam egyszer, így viszonylag sokat tudtam pihenni. Vittem be laptopot és egész nap mentek a sorozatok, kicsit otthonosabb volt így a légkör.  Amikor csak tudtam, aludtam, ha egy órára elvitték a babát, máris kucorodtam be az ágyba. A kislányom nagyon hiányzott, sokszor el is pityeredtem, de nem akartam, hogy behozzák a kórházba, így csak akkor láthattam újra, amikor hazaértünk a kórházból. Mindent összevetve, a második császármetszés sokkal fájdalmasabbra sikerült, akadtak szövődmények is, de itt is csak a varratszedésig mozogtam nehezebben, utána szinte csak a heg emlékeztetett a szülésre. A férjem egy hét szabadságot kapott, így elég sokáig lehettünk immáron négyesben. A kapcsolata a babával nagyon pozitív irányba változott, már kéthetes korában elküldött otthonról, hogy menjek és kapcsolódjak ki a lányunkkal, ő addig vigyáz a picire. Szóval továbbra is jó apa, bár egy harmadik terhességet és gyereket biztos nem bírna ki, hozzáteszem, én sem. CSOK ide vagy oda, gyereket nem a 10 millióért kell szülni, így hát mi maradunk négyesben. Néha visszagondolok az első szülésemre, és hiányérzetem támad. Nem mintha akkor ott nem mondtam volna el tucatnyi köszönömöt a császárért, de hiányzik a szülés vége. Valószínűleg nem ez a megfelelő kifejezés, de kíváncsi vagyok a tolófájásokra, hogy milyen lehet kinyomni a babát, és milyen az a megkönnyebbülés, amikor végre kicsúszik az a kis test. Néha fekszem esténként az ágyban, és lejátszom magamban, hogy ha újra ott lennék, mit csinálnék másként. Amiben teljesen biztos vagyok, hogy sokkal több időt töltöttem volna itthon, próbáltam volna jobban a lazulásra koncentrálni és nem bepánikolni. Várnék az oxitocin beadásával, és eszemben sem lenne EDA-t kérni, mert minden mozgásban megakadályozott, ami jólesett volna, ráadásul nem is használt. De ez már mind feltételes mód, a valóság máshogy alakult, de a lényeg mégis a végeredmény. Most, 25 évesen már két gyönyörű baba anyukája lehetek, és ha újrakezdhetném, sem csinálnám másként, most is ugyanúgy kifordulnék az abortusz kapujából.  Az, hogy milyen az élet és milyenek a mindennapok két ilyen picivel, akik közt 10 hónap és 9 nap a korkülönbség, egy másik posztba tartozik, talán majd arról is mesélek. Lexi
2016.03.20. 08:40
Bezzeganya.postr.hu
Finoman közölték, hogy valószínűleg Down-os a babám
A sztori 2014 júliusában kezdődött, amikor vettünk egy házat, amit ugyan fel kell újítani, de azt gondoltuk, hogy mire jön a baba, addigra tudunk költözni. Már májusban abbahagytam a gyógyszer szedését, de meg akartuk várni a hat hónapot, hogy „tisztuljak”. Augusztusban már nem bírtunk magunkkal. Szeptemberben elmentem egy jó nevű nőgyógyászhoz, hogy kukkantson már be, hogy minden oké-e, mert babát szeretnénk. Még elküldött kardiológushoz, aki szintén zöld utat adott. Szeptember közepén még megjött, októberben már nem. Még csak három napja késett, amikor már vettem tesztet. Azonnal pozitív lett! Munkahelyen szabi, irány a doki. Az ultrahangon két petezsák látszott (TE JÓ ISTEN, ÉN EZT NEM AKAROM!) A doki megnyugtatott, hogy mivel még csak öt hetesek, még bármi lehet, ne izguljak. Köszi. A következő kontroll három hét múlva. Addig sem mentem dolgozni, mert veszélyes anyagokkal foglalkozik a cég, és nem lett volna jó a hígítót szagolgatni. Három hét múlva ultrahang. Már csak egy élő embrió látszott, ami 8 hetes volt. Vegyes érzéseim voltak, rossz volt, hogy az egyik eltűnt, másrészt féltem volna az ikerterhességtől. Vizsgálatok, kiskönyv, bejelentkezés a 12 hetes kombinált tesztre. Mivel első gyerek, azt sem tudtam, mi az a kombinált teszt, de gyerünk. Védőnő, belgyógyászat, vérvételek, minden leletem tökéletes. Rosszullétek nem jelentkeztek, csak néha egy kis gyomorégés, és persze a világ összes fáradtsága. Vártam már a kombinált teszt eredményét. Eljött az a bizonyos nap. Szép napsütéses decemberi nap volt. Kedvesen fogadtak a Klinikán, adminisztráció, vérvétel és várakozás az ultrahangra. Az ultrahangon egy fiatal kedves orvos volt, aki mindent elmagyarázott, hogy mi micsoda, méricskélt, tiszta babamozi volt. Amikor az orrcsonthoz ért, nem találta, de azt mondta, hogy ez nem akkora szörnyűséges, mert bármi okozhatja, ne aggódjunk. Ismét várakozás. Néztük a boldog párokat, ahogy megkapják az eredményt és a dvd-t a váróban. Szólítottak, én mentem oda a hölgyhöz, hogy elvegyem a papírokat. A hölgy mondta, hogy jöjjön a férjem is a külön szobába. Gyomorgöcs. Finoman közölték, hogy valószínűleg Down-os a baba. A számított esély 1:4. De miért? Miért pont mi? Nem fogtam fel tisztán mindent, csak azt, hogy biztosnak kell lenni benne, amihez mintavétel szükséges. Négy napra rá kaptam időpontot chorion-boholy mintavételre. Másfél óra sírás után felhívtam az orvosomat, aki közölte, hogy azonnal szóljak, ha van eredmény, mert foglal időpontot abortuszra. Kérdés nélkül. Ítéljetek el, de nem szerettem volna megtartani. Nem éreztem annyi lelkierőt magamban.  Mintavétel: Maga a vizsgálat nem igazán fájdalmas, csak a tudat. Hazafelé már fájt a hasam, és utána is pár napig jobb volt feküdni, bár lehet, hogy a sok idegeskedéstől és a sok sírástól nem volt erőm. Azt az állapotot, amibe a vizsgálat után kerültem, nem kívánom senkinek. Sírva ébredni, aztán álomba sírni magad, mert tehetetlen vagy és mi lesz és egyébként is. Abban az egy hétben be kellett volna tiltani az internetet. Egy örökkévalóságnak tűnt az az öt nap, míg az eredményt vártuk. Egy héttel az első vizsgálat után telefon. A kislány (mert kértük a nem meghatározást) EGÉSZSÉGES! Ők sem számítottak erre az eredményre, de minden rendben van. (Köszi…) Azért még majd 18 hetes genetikai ultrahangra menjek vissza hozzájuk, mert kíváncsiak, hogy minden rendben van-e. Én is. Visszamentünk a 18. héten, minden rendben volt, megint nagyon rendesek és segítőkészek voltak. Mindezeket a vizsgálatokat a TB ugye nem fedezi, elég borsos költsége volt. 100 ezer forintot dobtunk ki az ablakon egy hét idegeskedésért. A terhesség további része zökkenőmentesen zajlott, leszámítva az állandó gyomorégést és a savhányást az éjszaka közepén. És a gyereknek nincs haja. Tímea teljesen egészségesen született meg a 36. héten. Végignéztem az egész gyereket a szülés után, Down-os jeleket keresve (tudom, hülye vagyok). A szülést majd egy másik alkalommal írom meg. Manita További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.03.19. 08:30
Bezzeganya.postr.hu
Debrecenben megkérdezik, kérsz-e beöntést szülés előtt
2015-ben szültem meg a gyerekemet a debreceni Kenézy Kórházban. Mivel debreceni vagyok, a terhesgondozás elején a kórház belvárosi járóbeteg-központjába jártam. Problémamentes terhességem volt, a körzeti nőgyógyász csak akkor nyúlt hozzám, amikor én kértem, a néha idétlennek ható kérdéseimre is türelmesen válaszolt. A védőnő szakszerűen, kedvesen magyarázott, ha kérdeztem. A labor külön van várandósoknak, vagyis nincs olyan probléma, hogy nem engednek előre az éhgyomri vizsgálatoknál. Maga az épület kopott, a nőgyógyászati részleg nincs fejlesztve. Érdemes vécépapírt, kézfertőtlenítőt vinni magaddal – én a vizeletmintát üvegben vittem minden alkalommal. Várakozni kell, de nem vészes. (Egy könyvvel bármennyit ki lehet bírni). A 18. heti „genetikai” ultrahang, ha a TB által finanszírozott rendelésre akarsz menni, a Klinikán van, állítólag nagyon jók a gépek, és az orvosok jó diagnoszták. Én - ez egyszer -  magánrendelésre mentem. Itt egyébként bizonyos kor (37 év) felett rutinból ajánlják a magzatvízvételt, én nem éltem a lehetőséggel. Körülbelül a harmincötödik héten a körzeti nőgyógyász elköszön tőled, legközelebb a hathetes kontrollon látod, ha nem a kórházba mész vissza. Innentől, mivel a ctg ott van, ott lesz a további gondozás  (illetve a Klinikán, ha azt választod; „normál” esetben a városiak oda járnak, míg a vidékiek a kórházba). A kórház ambulanciája nagyon el van maradva a szülészet többi részétől: ide még nem jutott el a felújítás. De a nővérek, szülésznők, szonográfusok nagy többsége nagyon kedves, ezt én fontosabbnak találtam a vécé elhanyagoltságánál (takarítva rendesen van, csak hát régi, na.). Igaz, nekem megvan az a jó tulajdonságom, hogy a pisilési ingert ki tudom kapcsolni néhány órára, vagyis nem kell olyan helyen pisilnem, ahol nem akarok. A legtöbb nőnek ez nyilván súlyos negatívum: megértem őket. Az orvosok elfoglaltak, nekem nem volt fogadott orvosom, így az ambulancián viszonylag sokat vártam alkalmanként. A kórházban van szülésfelkészítő tanfolyam, erről nyilatkozni nem tudok, mert nem vettem részt rajta. A magzatvíz elfolyásakor mentőt hívtunk, gyorsan jöttek, megvizsgáltak, bevittek. Az ügyeleten (ez hajnalban volt) egy nagyon kedves doktornő vizsgált meg, ügyesen, fájdalommentesen, és az adatok felvétele után felküldött a szülőszobára. A külön szülőszoba épp üres volt, nyilván azért kaptam meg, ennek egyébként nagyon örültem. Nem láttam labdát és hasonlókat, jó eséllyel ezen a részen nincsenek ilyesfajta segédeszközök - én nem igényeltem őket, nem hiányoztak. A szülőszobán lezuhanyozhattam, kaptam hálóinget, aztán megkérdezték, bánnék-e beöntést-borotválást, az engedélyemmel megcsinálták. A magzatvíz elfolyása miatt rám kötötték az ctg-t, emiatt nem mozoghattam, nem bántott a dolog. A férjem bejöhetett velem, ami viszont fontos volt nekünk. Néhány óra „semmittevés” után bekötötték az oxitocint, nekem ez sem volt ellenemre, bár utólag utánanéztem, és máshol sokkal tovább hagyják a természetre a vajúdás megindulását. Lehet, hogy csak rá kellett volna kérdeznem, vagy megbeszélni: ez akkor nem jutott eszembe, érdemes lehet megpróbálni. A szülésznők, akik rendszeresen rám néztek, nagyon kedvesek, előzékenyek és türelmesek voltak, minden feltett kérdésemet korrektül megválaszolták. A két orvos közül, akivel „dolgom volt”, az egyik unott, majdnem goromba, ő a megkérdezésem nélkül vizsgált, fájdalmasan, aztán többet nem láttam (szerencsére). A másik, aki a szülésre bejött, nem nyúlt semmihez, hozzám is csak akkor, amikor a szülésznők már ügyesen kisegítették a babát. Ezután, míg a babát mérték, és rám tették, összevarrta a sérült részeket - mivel a baba, amikor elindult, igen hirtelen jött ki, sok varratom lett. A csecsemős nővérek türelemmel vizsgálták a babát, kedvesen megdicsérték, milyen szép és ügyes, majd, amikor már mellre tettem, és volt időnk együtt, levitték az osztályra - én még ebédet kaptam ott fent, aztán én is lekerültem. A gyermekágyas osztály teljesen fel van újítva, olyan, mintha egy szállodában lenne az ember lánya. Kétágyas szobában voltam, de láttam a folyosón kétszer kétágyast, ahol négy anyára jutott egy fürdőszoba. A babákat a szülés után minimum hat órával hozzák be hozzád, hogy tudj pihenni, és éjjelre, ha akarod, elviszik. Minden szoptatáskor jönnek segíteni a csecsemősök, van, aki kedvesebb, van, aki türelmetlenebb, de a szomszéd ágyon fekvő kismamához hárman is odagyűltek, hogy tippelgessenek meg segítsenek neki, és addig maradtak, amíg kellett. Mellszívót lehet, sőt érdemes bevinni, ha tudsz fejni, a pótlást odaadják a babának éjjel, ha nincs nálad, és éhes. Tápszerről nincs adatom. Mivel közvetetten ugyan, de érintett vagyok diétás étkezésben, ezért nagyon megmaradt, hogy bár a normál kaja ehető (nekem; nem vagyok válogatós, a többiek sokszor húzták a szájukat. Nem tudok ebben állást foglalni, én tényleg bármit megeszem), a diétás kajához a nővérek nem értenek, a cég, aki hozza, nincs rá felkészülve, az egyik vidéki kismama gyakorlatilag egy napig nem evett, míg be nem hozott neki a családja ennivalót. Erre a diétázóknak érdemes előre rákérdezni, utánajárni, nehogy gond legyen. Összességében a tapasztalatom pozitív. Kenézy Kórház, Debrecen szülés ideje: 2015 pontszám: 10/9 xy További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.03.18. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Gátmasszázzsal készülök a szülésre
Jó pár hét eltelt az előző írásom óta. Jelenleg 36. hetet tapossuk, a fiúcska olyan április elejére várható. A legutolsó vizsgálat, amiről írtam, még a 29. hét környékén volt, azután eltöltöttem pár napot Németországban. Hát, aki azt mondja terhesen könnyű a repülés, azt irigylem, mert én a repülés részét nagyon megszenvedtem. Émelygés, fehéredés, sok-sok erős hasmozgás. Szerencsére amint földet értünk, minden oké volt. De tényleg, leszállt a gép, átültem a kocsiba, és hopp, volt gond – nincs gond. Haza is jöttem gyorsan, és a 32. heti ultrahang vizsgálaton minden rendben volt, megkaptuk az aktuális fotót, az orvos is elégedett volt, majd visszarendelt a 36. hétre még egy ultrahangot csinálni. Akkor vesz majd kenetet és ideadja a labor beutalót. A közte lévő négy hét mozgalmasan telt el, hiszen dolgoztam még, plusz a hétvégéken is lejártunk vidékre a családjainkhoz. Sikerült a kiválasztott kórházban dolgozó egyik csecsemős nővérrel is beszélni, aki ismertette velünk, hogy mi fog történni, miután megvan a baba, mit kell vinni, mire kell figyelni, mikor mehetünk majd haza. Összességében teljesen sikerült megnyugtatnia, hogy jó kezekben leszek az ő felügyelete alatt. Nekem ez az egyik nagy parám, mert nem volt kistestvérem, nem tudom, mit hogy kell csinálni, és szeretném, ha még a kórházban valaki odafigyelne rám és megtanítana mindenre. A 35. héttől szabadságra mentem, így lett időm otthon rendbe szedni a babacuccokat, mindent, amit kell, kimosni és kivasalni, a dolgokat egy kicsit rendszerezni. Otthon viszont a hirtelen jött szabadidőmmel kezdeni is akartam valamit, ami vagy a főzés, vagy a varrás (új hobbi, egész jó móka babacipőt varrogatni), vagy a kismama klubok és egyéb tevékenységek látogatása. Az egyik ilyen tevékenység, amit ki akartam próbálni egész terhesség alatt, de munka mellett nem tudtam eljutni, az a Bike With Baby óra. Tehát egy spinning óra, amin a babák a mamájuk hátán (vagy hát várandósok esetében pocakjában) vannak, amíg a mamák pedig tekernek, mint a kisangyal. Így hirtelen szabadidőt kihasználva elmentem egy ilyen órára, mivel még mindig mozgáshiánytól szenvedek (ez az átka annak, ha négy éve rendszeresen sportol az ember és a terhesség alatti kímélt életmód nem elegendő neki) és teljesen beleszerettem. Nem gondoltam volna, hogy a „szobabiciklizés” ilyen jó móka tud lenni, de a társaság, a mozgás teljesen kikapcsol és feltölt energiával. (Az úszást a 30. hét környékén abbahagytam.) A babák eszméletlen tündériek, ahogy örömködnek, kisautóznak az anyukájuk hátán, majd szépen sorban álomba ringatóznak. Amíg lehet, ilyen órára tehát rendszeresen el fogok járni, aztán a gyermekágyi hat hét után újra. A 36. heti vizsgálatoknál már egyértelműen látszott, hogy „Pocak” irányba fordulva várja a maradék heteket, amiket a Mami Hotelben tölthet el. Aktív baba, így a vizsgálatot jól megnehezítette a doki számára, de szerencsére minden rendben van vele. Azt mondják, nem lesz nagy baba, hiszen csak 2729 grammos a becsült súlya. Hát szerintem az pont elegendő, hiszen van még vissza pár hét. Méhszáj zárt, kenet levéve. Jövő héten labor és ctg vizsgálatra jelentkeznem kell. Amennyire szörnyű volt a terhesség elején az orvosi része a dolgoknak, annyira megváltozott az egész. Vagy már megszoktam? Nem tudom, de a lényeg, hogy már nem zavar. A 36. hét végére esett az utolsó hivatalos munkanapom is. Kollégákkal a szokásos pár heti reggelizést tartottuk, ahol sikerült meglepniük egy kis ajándékkal a lurkó számára, és jelezték, hogy várnak mihamarabb vissza, legalább a reggelikre jöjjek be, amikor tudok. A munkahelyemért az fix, hogy összetehetem a két kezem. Kismamaként és családosként a lehető legjobb munkahely. Innentől már táppénzen leszek és várom, hogy Pocak mikor akar a nagyvilággal találkozni. Na, nem csak ücsörögni fogok, hiszen még csak most állunk neki majd a babaszoba festésének (nem én csinálom, közelben se leszek) és berendezésének (nem én csinálom, csak koordinálom). Dolog van még bőven, de szerencsére idő is akad.  Amit a szülésre felkészülés során teszek mostanság, az a málnalevél tea fogyasztás és a gátmasszázs. Remélem hasznos tevékenység mind a kettő, mert egyébként nem a kedvenceim. De ha ez egy kicsit is könnyít az életemen, akkor megérte. A következő írásom valószínűleg már áprilisban lesz, amikor is egy fővel gazdagodik a kis családunk köre. Waczkor További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.03.17. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Terhesnapló 35. hét – Sűrűsödik a program
Ezen a héten volt a harmadik, egyben utolsó ultrahang. Erre azért volt szükség, hogy ellenőrizzék, elég nagy-e a baba, mivel az én testtömeg-indexem alacsony. Szerencsére minden rendben volt.
2016.03.17. 00:00
Babanet.hu
Szülés után úgy éreztem magam, mint akit megerőszakoltak
I. rész 2014 Valentin napja igen jól sikerült. Néhány héttel később egy pozitív terhességi tesztet tartottam a kezemben. A párom akkoriban Ausztriában dolgozott, ő 37 éves volt, én 24. Gyors hazaköltözés, lakásfelújítás, esküvő és babavárás. Ezek külön-külön is próbára tesznek egy kapcsolatot, de valahogy csak túléltük. Abban a kórházban választottam orvost, ahová egyébként is tartozom, egy nagyon kedves fiatal doktornőt. A terhességem teljesen problémamentes volt, én valahogy mégsem éltem meg csodának. A szüléstől meg egyenesen rettegtem. Szülőszoba-látogatáson is voltunk, ahol sokkot kaptam a kengyellel felszerelt szülőágy és a szülés közben használt műszerek-eszközök látványától, de azzal nyugtattam magam, hogy annyi nőnek sikerült már a környezetemben (is), akkor nekem is meg kell csinálnom, ki kell bírnom. Sokáig dilemmáztunk a férjemmel, hogy bejöjjön-e velem, vagy inkább meghagyja-e ezt a nemes feladatot az anyukámnak, de végül az apás szülés mellett döntöttünk. Mivel a baba nem érkezett meg a kiírt időpontig, és még csak jósló fájásaim sem voltak, az orvosom azt javasolta, hogy indítsuk meg a szülést. Még végzett egy utolsó méhszájvizsgálatot, és most idézem:  „Ühümm, bő egyujjnyi. Na, jó, akkor legyen kettő” - és begyömöszölte a másik ujját is a méhszájamhoz. Azt hittem, leugrok az asztalról. Másnap reggel 7-re beszéltünk meg egy randit a szülészetre, és azt ígérte, estére meglesz a baba. Hazafelé sírtam az idegességtől, félelemtől (a hormonoktól?). Tudtam, innen nincs menekvés, nekem itt holnap szülnöm kell. Otthon véglegesítettem a kórházi csomagot, megfürödtem, hajat mostam, és simábbra borotváltam magam, mint a nászéjszakára. Reggel irány szülni! Aztán ember tervez. 23:30-kor nagyon erős hastájéki fájdalomra riadtam. Majd tíz perc múlva újra és újra. Rögtön tudtam, hogy ez bizony AZ, itt ugyan nem kell semmit megindítani. Először feküdni próbáltam, de sehogy sem volt jó. Aztán sétálgattam össze-vissza a lakásban és mértem a fájásokat, amik jöttek is rendszeresen 8-10 percenként. A férjem teljes pánikban volt, hogy „úristen induljunk a kórházba, nehogy a háló padlójára szüljek”, és inkább engedtem neki, mintsem nekiálljak vele vitatkozni, pedig így utólag milyen jó lett volna még egy kicsit itthon vajúdni, meg mondjuk egy kád jó meleg vízben „lazítani”. Hajnali 4 órakor vettek fel a szülészetre, ahol az ügyeletes szülésznő megvizsgált, megállapította a bő egyujjnyira nyitott méhszájat, és azt mondta, ő inkább nem tenné be mellé a másodikat. Normál esetben még hazaküldtek volna, de mivel 3 óra múlva úgyis indítottak volna, és teltház sem volt, így „bekvártélyoztak” a szülőszobába. Volt itt minden kérem szépen: szülőágy, franciaágy, bordásfal, labda, sarokkád, spanyolfal, szépen festett falak, színes függönyök (hogy én ezt pár óra múlva mennyire leszartam!). Felraktak a ctg-re és türelmesen vártunk. A fájások lassan sűrűsödtek, erősödtek. Közben 10-15 percenként rohangáltam a mosdóba hol kis-, hol nagydolog miatt. Hét órakor érkezett a váltás, és érkezett az orvosom is. Pechemre nem választottam szülésznőt, csak orvost, így egy igazi boszorkányt dobott nekem a gép. Első perctől kezdve tudtam, hogy egy árva mosolyt vagy jó szót sem várhatok tőle, de legalább a hálapénzt is megspóroltam. 7:30-kor jöttek egy óriási „kötőtűvel” burkot repeszteni. Nekem rettenetesen fájt és feszített, ugyan magát a repesztést nem éreztem, de amíg a doktornő feszegette a méhszájamat és mozgatta a babám fejét, szégyen vagy sem, nyüszögtem, mint egy kutya. Bíztam benne, hogy ezután majd begyorsulnak az események. Próbáltam sétálni, labdán ülni, beleguggolni a fájásba, de nekem egyik sem jött be igazán, viszont fura módon a vécén ülve egész kényelmes volt, na de azért mégse mertem 8-10 órára befoglalni a szülészet egy szem mellékhelyiségét. Mivel délelőtt 10 órakor még mindig csak kétujjnyinál jártunk, bekötötték az oxitocint. Azt, ami utána következett, soha senkinek nem kívánom. Szinte azonnal kétperces, iszonyatosan erős fájások jöttek, olyanok, amiktől levegőt is alig tudtam venni. Senki nem okosított ki semmiféle légzéstechnikáról, így jobbára kapkodtam a levegőt, ahogy csak éppen képes voltam rá. Néha beleszédültem és hányingerem lett, erre a szülésznő csak annyit mondott, hiperventillálok és nyugodjak meg. A férjem ült mellettem, meglehetősen passzív szerepre utalva, csak néha mondta, hogy gondoljak valami szép dologra. Köszbazmeg. Ha valamihez hasonlítanom kéne az érzést, akkor azt mondanám, olyan volt, mintha egy szögesdrót hálót húztak volna a méhem köré, és egy tonna erővel próbálták volna meg kiszakítani a helyéről. Közben minden egyes fájásnál úgy éreztem, bekakilok, amit próbáltam visszatartani, utólag belegondolva nagyon helytelenül, de akkor ott próbáltam amennyire lehet nő maradni a férjem szemében, és nem az orra előtt magam alá „rondítani”. Ezt sem lett volna szabad így csinálni, inkább lett volna velem anyukám és engedtem volna minden ingernek, de hát utólag már okosabb az ember lánya. Csak ültem ott a szülőágyon, mert ez volt az egyetlen kivitelezhető testhelyzet, szorítottam a lepedőt magam alatt, és fohászkodtam valami felsőbb erőhöz, hogy legyen már végre vége. Amikor magam alá néztem, láttam, hogy tocsog alattam a vér és a magzatvíz gusztustalan keveréke, és minden egyes fájásnál kipréselődött egy újabb adag. 12-kor még mindig nem értem el a háromujjnyi tágulást sem, így nyomatékosan közöltem mindenkivel: EDÁT IDE AZONNAL! Szerencsére jött is az anesztes hölgy, és gyorsan bekötötte, csak egy kis áramütés-szerűséget éreztem, de egyáltalán nem volt vészes. Ezután vártam a megváltást, ami sajnos elmaradt, egyszerűen megvonta mindenki a vállát, előfordul az ilyen, nálam nem hat az EDA. A fájások nem enyhültek, ráadásul két fájás közt sem tudtam lazítani, mert pokoli fájdalmat éreztem a gerincemben, egyszerűen képtelen voltam ellazítani a hátam. Hozzáteszem, évek óta küzdök gerincproblémákkal, a terhesség alatt reumatológusnál is jártam, de nem látta akadályát a természetes szülésnek. Egy 70 kilós görcs voltam. Körülbelül óránként jöttek vizsgálni, hol a doktornő, hol a szülésznő, és próbáltak kézzel tágítani, de csak nem haladtunk. Közben, ha pisilnem kellett, ágytálat kellett kérnem, mert az EDA miatt nem állhattam fel. Életemben nem éreztem még magam ilyen kiszolgáltatott és megalázó helyzetben. Érdekes dolog, hogy akkor ott egy örökkévalóságnak tűnt minden perc, utólag pedig órák estek ki. Csak voltam ott és csak túl akartam élni a fájdalmat. Délután háromkor háromujjnyinál jártam, pedig a 3-as cseppszámot az oxitocinos adagolón ekkora már 18-ra emelték. Azt hiszem, itt valami elszakadhatott bennem, nem is ismertem magamra. Sírni kezdtem és könyörögtem, hogy császározzanak meg. Mondtam én mindent, hogy bármit aláírok, vagy fizetek is akár érte, de én ezt nem bírom tovább, és vegyék már ki végre a gyereket… akárhogy. Éppen egy sürgősségi császár zajlott mellettem a műtőben, így várnom kellett a soromra. 15:30-kor egy idegen nő lépett be a szülőszobába a szülésznőmmel együtt, egy főorvos. Ő is megvizsgált, a háromujjnyira nyitott méhszájat néhány határozott mozdulattal négyujjnyira próbálta tágítani, mozgatta-forgatta a babám fejét, miközben én egy addig számomra ismeretlen hangomon már visítottam, sírtam és könyörögtem, hogy hagyja abba, elég! Megadta az áment a császárra, mert a baba feje egyáltalán nem állt jó irányban, nem is tudta beforgatni, és már nekem sem lett volna erőm nyomni, ha egyszer sok óra múlva el is jutottunk volna odáig. A műtét hivatalos okaként magas egyenesállás, valamint primer és szecunder fájásgyengeség lett feltüntetve. Gyorsan előkészítettek az operációra, majd a saját lábamon sétáltam át a műtőbe, de még út közben is jött egy fájás, aztán még egy az asztalon, amikor már próbálták beadni az érzéstelenítőt. Nem is tudom, hány ember fogott le, hogy közben nehogy megmozduljak. Ez ismét nem fájt, vagy csak az erősebb fájdalom miatt nem éreztem, hogy újabb tűt szúrnak a gerincembe. Hanyatt feküdtem, és lassan jött a zsibbadás. Annyira megkönnyebbültem, hirtelen elmúlt minden fájdalom és én csak békésen feküdtem ott, szinte lebegtem, amíg a lepedő túl végén gyakorlatilag majdnem félbe vágtak. Nem érdekelt, hogy rángattak, húztak-vontak. Csinálhattak, amit akartak, már „mindenmindegy” állapotban voltam. Egyszer csak szólt az anesztes asszisztense, aki végig fogta a kezem és simogatta a fejem, nyugtatott, ahogy tudott, hogy most jön. Egy nagy nyomás és 16:10-kor megszületett Lilianna Míra, aki egy kis macskanyávogással tudatta: „Hello, világ, itt vagyok”. Egy csíkos konyharuhába csavarva egy másodpercre odatartották a fejemhez, és amennyire a könnyeimtől láttam, nagyon picike volt, véres és egy hatalmas horpadás futott végig a fején, valahova nagyon beszorulhatott, nem jó helyen akart kibújni. Miután megvizsgálták, még egy puszi erejéig visszahozták, és vitték is le a csecsemőosztályra. Engem még úgy 20-30 percig elvarrogattak ott, aztán toltak le a gyerekágyas osztályra. A műtő előtt a férjem várt rám, könnyek között csókolgatott, a szülészet előtt pedig szinte ott volt az egész családom, mindenki szemében az örömkönnyek, na meg persze az enyémben is. Az osztályon egy ötágyas őrzőbe kerültem, ahol még négy császáros feküdt. Úgy látszik, ez egy ilyen nap volt, úgy tudom, aznap csak egyetlen baba látta meg természetes úton a napvilágot. A férjem nem sokkal később megjelent az ajtóban, karjában egy óriási plédbe csomagolva, békésen szunyókálva a mi drága kislányunk, aki 2650 grammal és 46 centivel, 17 óra vajúdás után császármetszéssel jött a világra. Együtt lehettünk úgy fél órát, gyönyörködtünk a babánkban, majd visszavitte csecsemősökhöz. Azóta is olyan bűntudatom van, hogy nem öntött el semmi eufória, semmi giccses átszellemülés, egyszerűen annyira fáradt voltam testileg és lelkileg, mint még életemben soha, és csak aludni akartam. Úgy éreztem magam, mint akit megerőszakoltak. Egy „megerőszakolós” szülésélményen voltam túl, amiben szerintem semmi természetes nem volt. Elaludtam, aztán hat óra múlva a nővér keltett, hogy fel kéne állni. Erről korábban egy császáros barátnőm eképp nyilatkozott: „Olyan érzés, mintha a belső szerveid mind ki akarnának szakadni a helyükről.” Hát, elég helytállónak bizonyult a hasonlat, már a felülésnél is össze kellett szorítanom a fogaimat, de a felállás és minden egyes lépés a mosdóig a csillagokat láttatta velem. A zuhanyzásig nem jutottam el, csak a mosdónál felülről kicsit megmostam magam, aztán elszédültem, és visszaszenvedtem magam az ágyba, miközben mondogattam magamban, hogy soha többé nem vagyok hajlandó szülni. Se így, se úgy.  Sose hittem volna, hogy könyörögni fogok egy katéterért, de meggyőztem a nővért, hogy nyugodtabb lesz mind a kettőnk éjszakája, ha bent hagyja, mert én tuti nem tudok felkelni pisilni. Végezetül kimerítettem a megengedett fájdalomcsillapító keretemet, és másnap reggel 6-ig mozdulatlanul aludtam. Másnap egy egyágyas alapítványi szobát kaptam, így hol az anyukám, hol a férjem szinte egész nap velem lehettek. Veszettül próbálkoztam a szoptatással, de nagyon bénák voltunk a lányommal, a csecsemős nővért pedig jobban foglalkoztatta, hogy eladjon nekem minden szart a kis zsúrkocsijáról, mintsem segítsen a szoptatásban. Ennek hála tápszeres lett a kicsi, és egy hét után már fejni se tudtam. Ezt leszámítva a gyermekágyas hat hét viszonylag könnyen ment, a varratszedés után minden fájdalmam megszűnt, mintha sose szültem volna. A libidóm is igen hamar visszatért, mi pedig engedtünk a vágyainknak. A hathetes kontrollal kicsit megcsúsztam, novemberben szültem és márciusban mentem vissza az orvoshoz, alhasi fájdalomra panaszkodva. Egy gyors ultrahang után pedig jött a hidegzuhany: 11 hetes terhes vagyok. Lexi
2016.03.13. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Félidős terhesen szültem meg a babámat
Sokat gondolkoztam, hogy leírjam-e a történetemet, végül úgy döntöttem, hogy megosztom veletek, hátha valakinek, akinek hasonló dolgokon kell keresztülmennie, segíthetek. Tavaly nyáron kezdtünk bele a párommal a babaprojektbe. Miután abbahagytam a gyógyszert, másfél hónapba telt, hogy teherbe essek. Magam sem gondoltam, hogy ilyen gyorsan sikerülni fog. Az esküvőnk előtt két héttel tudtam meg, hogy terhes vagyok. Igazából sokáig fel sem fogtam mi történik, felgyorsultak körülöttünk az események: meló, az esküvővel kapcsolatos intéznivalók, rohangálás, nászút. Kb. 9 hetes terhes lehettem, amikor elmentünk az orvoshoz, és „hivatalosan” is megállapításra került: babát várunk! Nem vártuk meg a 12. hetet, a családban mindenkinek elújságoltuk a nagy hírt. Viszont nem az a felhőtlen boldogság uralkodott bennem, volt valami negatív érzésem. Az első három hónapban nagyon sokáig elég rossz közérzetem volt, arra gondoltam, biztos velem van a baj, próbáltam tudatosan változtatni az állapotomhoz való hozzáállásomon, nyugtatgattam magam, hogy ez majd elmúlik, nem kell izgulnom, minden szép és jó lesz. A 12. heti genetikai ultrahangra a kórházban került sor, ám kicsit megkésve kaptunk időpontot, 13 hét 3 naposan vettünk részt a vizsgálaton. Az ultrahang során mindent rendben találtak, volt orrcsont, csak a tarkóredő vastagságát találta a megszokottnál nagyobbnak a doki. Természetesen rögtön sírva fakadtam, mivel ez nem jelent jót. Egyből arra gondoltam, mi van ha Down-szindrómás a kicsi. A férjem nyugtatgatott: ez biztos csak azért van, mert kicsúsztunk az időből, már jóval a 12. héten túl mentünk a vizsgálatra, a baba is fejlettebb, simán belefér ez az érték a korába. Az ultrahang után egyből elküldtek minket a kombinált teszthez szükséges vérvételre, aminek az eredményére azt mondták, kb. egy hetet kell várni. Szörnyű várakozással teli időszak következett, semmi jóra nem tudtam gondolni. Telt-múlt az idő, az eredményünk elkészültéről szóló sms-t nem kaptam meg. Eltelt két hét, még mindig semmi. Ekkor felhívtam az orvosom asszisztensnőjét, hogy mi lehet vajon a késlekedés oka. Ő sem tudott magyarázatot adni, kérte: várjunk még, biztos hamarosan jön az sms. Az sms nem jött, három hét telt el, ekkor már személyesen mentünk be a kórházba, hogy mégis mi a túró van, meddig kell még várnunk. A kórházban adtak egy kis füzetet, amiben a vizsgálatot végző központ elérhetősége van: érdeklődjünk ott, biztos elírtak valami adatot. (Nem értem, miért nem lehetett a kis füzetet már az elején odaadni, hogy tudjuk, hol kell érdeklődnünk, ha valami gubanc van?!) Felhívtuk a telefonszámot, mint kiderült elírták az elérhetőségemet. Király. Volt postai címem, miért nem küldték ki oda? Végül elektronikus úton már délután elküldték a vizsgálat eredményét – ekkor már 16 hetes terhes voltam –, ami közepes kockázatot hozott ki a Down-szindrómára. Egyből rám tört az a bizonyos rossz érzés: valami nem oké! Én 29 éves vagyok, fiatal, egészséges, a párom 42 éves, de ő is egészséges, miért pont velünk történik ez? Mit csináljunk? Hogyan tovább? Kihez forduljunk? Végül úgy döntöttünk, orvost váltunk. Villámgyorsan időpontot foglaltunk a dokinőhöz, akit ajánlottak nekünk, akihez már a 16. héten el is jutottunk. Felvázoltuk a helyzetünket, a közepes kockázatot a Down-ra, ő pedig megvizsgált. Az ultrahangon ekkor észrevette, hogy a pici gyomránál valami nincs rendben. Első ránézésre azt mondta, szerinte ezek béltágulatok, de mindenképp javasolta, hogy keressünk meg egy általa is elismert genetikus orvost. Két nappal később már annál a bizonyos genetikus orvosnál voltunk. Először elmeséltük neki a kombinált tesztünk eredményét, ő megnyugtatott, hogy ez még egyáltalán nem a világ vége, van ennél rosszabb is, majd szóba kerültek a béltágulatok is. Ekkor láttam az arcán azt a tekintetet, ami egyáltalán nem jó érzést váltott ki belőlem. Megvizsgált ő is, és az ultrahangon látszottak azok a bizonyos kisebb-nagyobb fekete foltok a baba hasában, amit béltágulatnak gondoltak. Ezután talált egy cisztát is az agyában – ekkor már azt hittem, ott nyomban elájulok –, de semmilyen Down-ra utaló jel nem volt. A méretei rendben, a korához megfelelő fejlettségi állapotban van. Azt mondta, hogy itt nincs mese, szükséges a méhlepény biopszia, amilyen gyorsan csak lehet, mert a teszt eredménye és plusz még, amit az ultrahangon látott, elkerülhetetlenné teszi azt, hogy meggyőződjünk arról, nincs-e kromoszómabeli genetikai betegsége a kicsinek. Az agyi cisztával kapcsolatban megnyugtatott: ez nagy számban jelen van a terhességek ezen szakaszában, és nyom nélkül fel tud szívódni. Nem tudtam türtőztetni magamat, sírva fakadtam, beszélni sem tudtam, egy szó nem jött ki a torkomon. A párom egyeztetett le mindent a dokival, megbeszélték, mivel jár, és hogyan fogják elvégezni a mintavételt, milyen kockázatokkal jár, miközben nekem csak folytak a könnyeim és néztem ki a fejemből. Tudtam, hogy ezen a vizsgálaton át kell esni, hogy végre kiderüljön mi is a baj, ha van egyáltalán. De, mint szerintem mindenki, akinél szükségesnek találják ezt a vizsgálatot, totálisan be voltam parázva a köznyelvben ismert „hasbaszúrós” vizsgálattól. Természetesen elkezdtem az interneten utánaolvasni, hátha találok olyan sztorikat, ahol leírják, hogyan is kell ezt elképzelni. Nem sokat találtam, csak néhány történetet, volt köztük rossz is és „jó” is. Magammal megbeszéltem, hogy minden rendben lesz, nem fog fájni, nem lesz semmi komplikáció, rendben túl leszünk a dolgon mindketten, meg sem fogjuk érezni. A vizsgálat előtt néhány nappal a kromoszómavizsgálatot végző biológussal részletesen megbeszéltük a folyamatot, aki jól elmagyarázott mindent töviről hegyire, jó fej, barátságos, megnyugtató, türelmes volt. Felvilágosított, hogy kb. napi 20-30 ilyen vizsgálatot csinálnak a kórházban, nagy rutinjuk van benne, nem olyan ritkán fordul ez elő, mint gondoljuk. Elmondta, hogy fogjuk fel ezt a vizsgálatot úgy, hogy nekünk megadatott az a lehetőség, hogy bizonyítványunk legyen arról, hogy a kisbabánk genetikailag rendben van, és lehetőség arra, hogy végre nyugodtságban létezhessünk tovább. Totálisan lenyugodtam, fellélegeztem, tudtam, hogy a vizsgálattal nem lesz semmi baj. A 17. héten a megadott napon jelentkeztünk korán reggel a vizsgálatra. Én voltam az első aznap, akivel kezdték a vizsgálatot. Ott volt a genetikus orvos, a biológus és a főorvos is. Nagyon kedvesek voltak mindannyian, de azért remegő lábakkal léptem be a „műtőbe”, ahol a fentieken kívül még ketten voltak jelen, gondolom, asszisztensek. Felfektettek az asztalra, lefertőtlenítették a hasamat. Közben remegtem, mint a nyárfalevél. A fejemet oldalra fordították, ahol a monitor volt, amin a babát láthattam. Megmutatták, hogy hol a méhlepény és hol fogják belém szúrni a tűt. Összességében nem lesz több pár percnél az egész művelet. A biológus dokinő végig szóval tartott, beszélt hozzám, próbálta elterelni a figyelmemet. Egyszer csak éreztem egy szúrást a hasamon. Egyáltalán nem mondanám fájdalmasnak. Ekkor szóltak hozzám, hogy ez csak a helyi érzéstelenítés volt, de ennél rosszabbra nem kell számítanom. Huh, mondtam magamban, akkor ez sima menet lesz. A biológusnő csak kérdezgetett, beszélt hozzám, közben láttam a monitoron, hogy beszúrták a másik tűt, és ki-be húzogatják. Mondták, hogy így veszik le a mintát, kb. 10-15 másodpercig még ez lesz, és végeztünk is. Ez kicsit kellemetlen érzés volt, de semmi extra. Majd kihúzták a tűt, óvatosan segítettek felülni, és kitámogattak az ajtón, mondván, hogy nem kell rohanni, minden rendben, óvatosan sétáljak be a kórterembe, és pihenjek le. A férjem ott várt az ajtónál, és utána már együtt döcögtünk az ágy felé. Úgy éreztem magam, mint egy hős! Túl vagyok rajta, el sem hiszem! Lefeküdni, és innentől fél nap pihenés várt rám, a következő fél órában utána kicsit fájt a hasam a tűszúrás helyén. A férjem végig mellettem volt, türelmesen várt, ha segítségre volt szükségem, már pattant is. Délután már ki is engedtek minket, minden rendben, mehetünk haza, az eredményre kb. két hetet kell várni, de engem berendeltek a következő hétre egy ellenőrző ultrahangra, hogy megnézzék, mi a helyzet a pici hasával. A 18. héten bementünk a kontrollra, ahol a genetikus doki és a főorvos fogadott minket. Amikor az ultrahangra pillantottam, nem tudtam elhinni, amit látok. A pici fél hasát a fekete foltok töltötték ki, jelentősen több ilyen folt volt, mint a legutóbbi alkalommal. A két doki közben egymással beszélt, olyan nyelven, amit nem értettem. A férjem és én feszülten figyeltük őket, miről beszélhetnek. Majd amikor végeztek, a főorvos felénk fordult és a következőket mondta: úgy néz ki, amit béltágulatnak hittek, az nem az. A jelenlegi ultrahang alapján megállapítható, hogy a kicsi bal veséje helyén ciszták alakultak ki, a szerv maga nem létezik, ezért a következő lehetséges opciók közül kell választanunk: A ciszták nem fognak növekedni, a terhesség a továbbiakban rendben alakul, de születés után a babát egyből műteni kell, a bal veséjét kivenni, és egy vesével élheti tovább az életét. A ciszták növekedni fognak, esetleg más szervben is kialakul, és a többi szervet nyomni fogja, nem tudnak majd rendesen növekedni, kifejlődni. Ez esetben a babára és rám nézve is veszélyes lehet a továbbiakban a terhesség, koraszülés lehetősége és is fennállhat. Megszakítjuk a terhességet, és esélyt adunk egy következő, teljesen egészséges babának. Hogy micsoda? És mi van a kromószóma-vizsgálat eredményével? Ez genetikai jellegű betegség vagy fejlődési rendellenesség? Mitől lehet ez? Mekkora az esély az egyes opciókra? A doki közben megsúgta, hogy esetemben gyorsított kromoszóma vizsgálatot végeztettek, aminek eredménye alapján genetikailag teljesen egészséges a kicsi, se Down-szindróma, sem egyéb nem volt kimutatható. Ez egy 3 százalékban előforduló fejlődési rendellenesség, aminek multicisztás vesebetegség a megnevezése. Bárkinél előfordulhat, teljesen véletlenszerűen alakul ki, attól függetlenül, hogy a szülők teljesen egészségesek. A továbbiakban semmi sem garantált, de ha úgy döntünk, folytatjuk a terhességet, heti rendszerességgel kontrollra kell járni, és figyelni, hogy hogyan alakulnak odabent a dolgok. A 24. hét az a határ ahonnan, már nincs visszaút, a terhesség nem megszakítható, és végig kell csinálni, addig van időnk gondolkodni. Mikor kijöttünk a vizsgálóból a párommal, igazából fel sem fogtuk azt, hogy mi történik velünk. Némán sétáltunk ki a kórházból. Belül már tudtam, ezért lehetett az, amiért az elejétől kezdve negatív érzésem volt a terhességemmel kapcsolatban, és tudtam azt is, hogy ezt így nem lehet folytatni. Hazaérve egyből a netet kezdtük bújni: milyen egy vesével élni, milyen életszínvonala lehet az ilyen gyerekeknek, lehetnek-e komplikációk, mik a legjobb eshetőségek. Mindketten éreztük, mi lenne a helyes döntés: megszakítani a terhességet. Irtózatosan nehéz volt ezt kimondani, de ki kellett. Tudtuk, hogy ha folytatjuk, a továbbiakban sem lennénk nyugodtak, én egyfolytában stresszelnék, mint eddig is, komplikációk lehetnek, és még a legjobb lehetőségünk sem volt megnyugtató. Születés után egyből műteni, orvostól orvosig járni majd a kicsivel, mindentől mindennél jobban félteni, mi történhet vele, vajon jól van-e, nem történt-e semmi baja a bölcsiben, oviban, iskolában. Nem akartuk őt kitenni a betegségnek. És ha nagy lesz, hogy mondjuk el neki, hogy kisfiam, neked egy veséd van, úgyhogy jó lenne, ha vigyáznál magadra, nehogy baj legyen? Miután meghoztuk a döntést, és kimondtuk azt, amit nagyon nehéz volt, teljesen összezuhantam. Elmondani a családnak szintén nem volt könnyű, megrökönyödve hallgatták a történetet, nem akarták elhinni, mi történik velünk. A döntésünkkel viszont egyetértettek, egy percig sem hibáztattak minket, akármilyen nehéz, de végig kellett csinálnunk, hisz sokkal nagyobb az esély arra, hogy a következő baba egészséges legyen. Miután felhívtuk a dokit, és aláírtuk a szükséges papírokat a megszakításhoz, felvettük az újonnan választott dokinővel a kapcsolatot – aki a genetikust is ajánlotta –, és elmeséltük neki mi az elmúlt két hét eredménye. Úgy döntöttünk, a vetélést vele fogjuk végigcsinálni. Innentől kezdve az elkövetkező öt nap, ami még hátra volt, eléggé szörnyen telt. Nem tudtam nem sírni. A párom volt a bástyám, ő próbált erős maradni, hiszen tudta, hogy ha most ő is elgyengül, nem tudja tartani a lelket bennem semmi és senki. Ő volt az, aki a dokikkal mindent megbeszélt, mindenben intézkedett, telefonált, segített, amiben csak lehetett, és mindent megtett azért, hogy én ne érezzem magam olyan szörnyen. Hisz nagyon nehéz volt elengedni őt. Éreztem, hogy mozog, ficánkol, rugdos, hogy ott van bennem. Irtózatosan nehéz volt erőt venni magamon, hogy végigcsináljam. Míg az utolsó nap elköszöntem tőle, és azt mondtam magamnak: innentől kezdve nem sírhatsz! A 19. héten, december elején bementünk a kórházba. Ennyire még nem féltem semmitől. Egy kétágyas szobában kaptam helyet reggel 9 körül, kipakoltam a cuccomat, átöltöztem, kimentem a páromhoz és csak vártunk. Az első nap a lamináriák felhelyezéséről szólt. Kb. du. 1 óra lehetett mire szólt a dokinő, hogy itt az idő. Megkérdezte még utoljára: biztos, hogy ezt akarom? Igen, ez a helyes döntés. Műtő, asztal, felfekvés, lábakat felrakni, leszíjazás. Remegtem most is. A dokinő rám szólt, hogy ne feszítsem be magam, próbáljak laza maradni, különben nem fog sikerülni. Mondom magamban, ez nem olyan egyszerű… Külső fertőtlenítés után egy kacsaszerű műszer segítségével nyúlt fel és a méhszájat kicsit szétnyitotta valamivel, majd 5 db tágítót helyezett fel. Az érzést nem tudom leírni. Eléggé rossz volt, kicsit fájt is, de nem annyira, mint ahogy elképzeltem. Ezen is túl vagyok, oké. Ezt követően kitoltak, be a szobába, nem mozoghattam két órát, nehogy kicsússzanak a pálcák. A férjem kint várt, de nem bírt magával, bekönyörögte magát a szobába, így végül beengedték hozzám egy kicsit. Megnyugtattam, hogy jól vagyok, kibírtam. Kaptam antibiotikumos infúziót, a nap hátralévő részében többször is. Ez tudjuk, miért kellett. Másnap reggel 6-kor már a szülőszobára kellett mennem. A férjem is jött velem. Azt mondták, végig bent lehet velem, és ha beindul a folyamat, azért majd az utolsó „stádiumban” el kell majd elhagynia a szobát. A lamináriákat eltávolította, majd burokrepesztés következett, amit a dokinő kézzel végzett el egy szülésznő jelenléte mellett. (Természetesen a férjemet ez időre kiküldték.) Ez rettenetesen fájt, sírva is fakadtam. A szülésznő közben végig figyelt rám, kedvesen nyugtatni próbált. Éreztem, hogy folyik a magzatvíz. Ezt követően bekötötték az infúziót, amitől be kellett volna indulnia a fájásoknak. A férjemet visszaengedték, fogta a kezemet, láttam néhány könnycseppet a szemében. Ekkor én kezdtem el őt nyugtatni, vigasztalni. Telt-múlt az idő, nem éreztem semmi fájást, nem tágultam, így gyorsítottak az infúzión. Két tasaknyi lement, de a fájások nem jöttek, csak nagyon enyhe menstruációszerű görcsöm volt, ami szóra sem érdemes. Már délután 4 óra volt, éhes voltam és szomjas, nem ehettem, nem ihattam előző este óta semmit, fáradt voltam én és a férjem is, túl akartam már lenni a dolgon, de nem ment, nem indult be a dolog. A dokinő mondta, hogy akkor mára ennyi, próbálkozunk holnap, már erősebb hatóanyagú infúzióval és túl leszünk rajta. A férjemmel visszamentünk a szobámhoz, megvárta, míg megettem az üres zsemlémet vacsorára, és lepihentem, közben 4 óránként antibiotikumos infúziót kaptam. Másnap reggel 6-kor már újra szülőszobán voltam, a férjem kicsit késett, már be volt kötve nekem az infúzió, mire megérkezett. 3-4 órába így is beletelt, mire elkezdtem fájásokat érezni, először gyengéket, majd egyre erősebbeket. Elkezdtük mérni az időt, hogy milyen sűrűséggel jönnek. A fájásokat úgy tudnám jellemezni, olyan, mintha valaki a hasamba könyökölt volna és szép lassan egyre jobban, lejjebb és lejjebb nyomja a könyökét. Ennek viszont az ellenkezője látszott, a hasam ki volt púposodva és meg volt keményedve. Kaptam fájdalomcsillapítót is az infúzióba, attól ellazultam, kicsit beszédültem, de úgy éreztem, a fájdalom nem lett kevésbé érezhető. Elkezdtem ebben a kelekótyás állapotban sírni. De nem igazán a fájdalom miatt sírtam, hanem azért, mert tudtam, hogy most vége, tényleg mindjárt vége, és elbúcsúzunk örökre. A kétperces fájásoknál a férjemet kiküldték. Éreztem, hogy nyomnom kell, nem tudom visszatartani. Innentől kezdve kb. 20 percbe telt, mire „megszültem” a dokinő és a szülésznő segítségével. Délután kettő óra, hallottam, hogy hangosan mondják. Ezt követően a fájdalomcsillapító hatására kissé tehetetlen állapotba kerültem, mozogni nagyon nehezen tudtam. Valahogy a műtősfiú segítségével átmásztam az ágyra, amivel áttoltak a műtőbe a küret végett. Nem emlékszem, mikor altattak el, csak arra, hogy óvatosan pofozgatnak, hogy nyissam ki a szemem. Amikor kitoltak, a szüleimért és a páromért kiáltottam kissé öntudatlan állapotomban, akik mind a váróban vártak. Sírtam. A szobámban kellett pihennem két órát, csak utána kelhettem fel. Anyukámat beengedték kb. két perce hozzám. Alig vártam, hogy leteljen a két óra, és kimehessek hozzájuk. Az altatás miatt koordinációs problémáim voltak, de  végül csak ki tudtam menni hozzájuk. Nem bírtam sokáig ülve, ezért visszakísértek a szobához, és megpróbáltam aludni. Két napot még a kórházban kellett maradnom megfigyelésre, és csak ezután engedtek haza. Ezúton is köszönet az orvosomnak, és szülésznőnek, nővéreknek, akik segítettek nekem, és támogattak ezeken a nehéz napokon. Köszönet a családomnak és a páromnak, akik végig mellettem voltak, és segítettek, amiben csak tudtak. Nekik köszönhetem, hogy nem betegedtem bele a történtekbe, és a jövőre tudtam koncentrálni. Tudatosan próbáltam magamat „gyógyítani”, és az egészséges babára gondolni. Most, közel három hónappal a történtek után, újra próbálkozhatunk a párommal, és hiszünk abban, hogy a következő babánkkal nem lehet semmi gond. Niki További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.03.07. 08:25
Bezzeganya.postr.hu
Nem szülhetem meg természetes úton a kislányomat
Harmincéves vagyok, és az első babámat várom két sikertelen terhesség után. Érdekes ez is, mennyit változtam az elmúlt időszakban. A főiskolás éveim alatt és még elég sokáig azok után is úgy éreztem, én nem akarok férjet, gyereket. A tizenéves korom elején túlsúllyal küzdöttem, én voltam az osztályban az okos, kövér lány. 15 évesen döntöttem el, hogy ez így nem mehet tovább, én nem akarok többet okos és kövér lenni. Megtaláltam magamnak az aerobikot. Anyukám szigorú volt, állította, a fejlődésben lévő szervezet nem fogyókúrázhat, így az egyetlen dolog, amivel számolhattam, az a heti három, később négy aerobik óra lett. A gimi végére már egész jó formában voltam. Azután jött a főiskola, már nem engedtem a szüleimnek, hogy dirigáljanak nekem, jött a jól átgondolt diéta, és kezdetét vették a futóversenyek is. Így lett az okos, kövér lányból okos, vonzó lány. Én észre sem vettem, hogy lettem fokozatosan egyre külsőség-centrikusabb. A főiskola után, mivel akkor kezdődött itthon a válság, nem tudtam álláshoz jutni hosszas pályázgatás után sem, a külföld mellett döntöttem. Így dolgoztam Görögországban, majd Egyiptomban, végül pedig Ciprus szigetén fitnesz animátorként. Az animáció, a szezononkénti utazgatás sokat kivett belőlem, így meghoztam a döntést, itthon próbálkozom, akkor is, ha nem lesz könnyű. Persze a családi ebédeken folyton előkerült a kérdés: és, mi újság fiúügyileg? Mikor tervezel férjhez menni, gyereket szülni? Én még akkor is úgy voltam vele, nem erőlködöm férfi téren. A pasik bennem a csinos kiegészítőt látják – utólag belegondolva, ez az én hibám is volt, hiszen túl sokat törődtem a külsőmmel –, a pasiknak a feleség egyet jelent a házvezetőnővel, na, köszönöm, ebből nem kérek, arra ott az anyjuk. Gyerek? Jaj, ne. Nem akarok lemondani a versenyzésről, nem akarom tönkretenni az alakomat, és egyébként is, türelmem sincs hozzájuk. Aztán minden megváltozott. megismertem a páromat, aki csodálatos ember. Elég hamar összeköltöztünk, mert valahogy repült az idő egymás társaságában, megpróbáltuk együtt. A megismerkedésünk első évfordulóján volt az esküvőnk. Eloszlatta azt a kételyem, hogy a feleség csak házvezető, ő más. Azon kívül sosem éreztem divatos kiegészítőnek magam mellette. Igaz, én sem foglalkoztam annyit magammal, mellette valahogy minden más lett.  Az esküvő után felmerült a babakérdés. Félve vetette fel nekem, azt hitte, passzív leszek, inkább a sportot és az alakomat választom majd. De az igazság az, hogy akkortájt nekem is megfordult a fejemben, csak valahogy nem tudtam, hogyan hozhatnám szóba. Nagyon hamar terhes maradtam a gyógyszer után, de sajnos az a baba elment. Letelt a három hónap, újra megpróbáltuk, újabb siker, újabb vetélés. Ekkor jutottam el egy mélypontra és döntöttem úgy, hagyjuk ezt az egészet. Közben persze mindennél jobban vágytam a babára. A legjobb barátnőmnek akkor született a csodálatos kisbabája, a testvérem pedig várandós volt. Utáltam az egészet. Aztán nyáron egyszer csak késett, én állandóan aludtam volna, és fura fájdalmat éreztem a hasamban, de persze pms-re fogtam a dolgot. A párom öt napi késéskor a kezembe nyomott egy tesztet – mit veszíthetsz, max. negatív alapon –, mert szerinte ha terhes vagyok, orvoshoz kéne menni mihamarabb az előzmények miatt. Pozitív lett. Persze nem akartam vele foglalkozni, mondván, lehet, spontán megszakad. Két nappal később megszédültem a munkahelyemen, ezt vettem jelnek, másnap beteget jelentettem és felkerestem az orvost. Azonnal veszélyeztetett terhes állományba vettek és felírtak gyógyszert. Innentől tulajdonképpen jóra fordultak a dolgok, a baba szépen fejlődésnek indult, most 38+1 hetes kismama vagyok, szívem alatt a már a pocakban örökmozgó kislányommal és határtalanul boldog. Ami most foglalkoztat, az a szülés. A terhességem elején persze mindenki előadta a maga szüléstörténetét. A testvéremé és a barátnőmé igen friss volt még, mindketten nehezen szültek, természetes úton. Na meg persze az ismerősök, amint kiszúrták a kis pocakot. Nagyon vékony voltam, a méhem, mint kiderült előre hajló, mellső lebenyes a tapadásom, ezért hát elég hamar látszódni kezdett rajtam. Hallgatva a sok, talán kicsit túlzó történetet, félni kezdtem a természetes szüléstől. Hogy gátmetszés? 36 órányi szenvedés? Táguló fájások? És még sorolhatnám, mennyi dolgot hallottam.  Olyannyira félni kezdtem, hogy már azon gondolkodtam, kérni fogom az orvosom, aki mellett döntöttem, legyen programozott császár. De a kontrollok alatt annyira elvarázsolt a baba ultrahang képe, annyira örültem, hogy minden rendben velünk, hogy inkább halasztottam a kérés felvetését. A férjemmel sokat beszélgettem a félelmeimről, amiket ő mindig türelmesen meghallgatott, és arra biztatott, döntsek én. A szülés meghatározó élmény egy nő életében, ne más döntsön helyettem, ha nem muszáj. Ahogy telt az idő és érezni kezdtem a mocorgását, ahogy kinyomja magát, szinte bújik a kezemhez, én pedig egyre jobban kötődöm hozzá, úgy oszlottak el a félelmeim is. Mire befordultunk a harmadik trimeszterbe, már biztos voltam benne, természetes szülést szeretnék, nem akarom, hogy kivegyék, inkább küzdjünk együtt. A sors fintora, hogy a babám harántfekvésű, most, 37+4 hétnél nézte az orvos, már az okát is látja, miért nem fordult be. A méhlepény elöl és lent tapadt meg, szükséges a császármetszés, ami pontosan 39 hetesen lesz megcsinálva, tehát már csak pár napom van odáig. Most vegyes érzelmeim vannak. Egyrészről boldog vagyok, mert már csak pár nap és magamhoz ölelhetem a kislányomat, akit már nagyon várok. Másrészt szomorúságot érzek, mert ugyan az apukája ott lehet vele, amikor lefürdetik, megölelheti és hozzám is odahozzák majd a műtőben egy kicsit, és amint lehet, az őrzőben is, de az nem ugyanaz. Szegény meg lesz biztos ijedve, hogy egyszer csak kikerült a megszokott helyéről, már nem hallja a hangom, a szívverésem. És amikor szívem szerint jól magamhoz ölelném őt, akkor nem tehetem majd, mert zajlani fog a műtét, kütyük fognak rajtam lógni, és idő lesz, mire odaadják. És persze hazudnék, ha azt mondanám, magától a műtéttől nem félek. Azt kell mondjam, jobban, mintha természetes szülésre készülnénk. Bár lehet, ezeket most a csalódás mondatja velem, hogy nem szülhetem meg magam. Egy biztos, már most szeretem a babám és érzem, hogy ő is ragaszkodik hozzám. Csak egyet kérek most az égiektől, születhessen meg épségben és tarthassam a karjaimban végre. Hát ennyi lenne. Már most könnyebb, hogy leírtam. én
2016.03.03. 12:00
Bezzeganya.postr.hu
Káros-e az ultrahang a magzatra? A szakértő válaszol
Dr. Csermely Gyula szülész-nőgyógyász főorvos válaszol olvasónk kérdésére. Sorozatunkban szakértőink adnak választ az olvasók kérdéseire – most dr. Csermely Gyula szülész-nőgyógyász, a Rózsakert Medical Center főorvosa válaszol:Több helyen olvastam, hogy az ultrahang káros hatással lehet a magzatra. Ez tényleg így van, vagy csak egy tévhitről, alaptalan félelemről van szó?[cikk=45003] Sokan félnek az ultrahang vizsgálattól a várandósság alatt, azt gondolva, hogy esetleg valamilyen ártalmat okoz a babának. Sok év tapasztalata és vizsgálata alapján azt mondhatjuk, hogy a terhesség alatt végzett UH vizsgálatok nem ártalmasak sem az anyára, sem a magzatra nézve. Kétségtelen, hogy az ultrahangnak van hatása. Bár nem halljuk mi sem és a magzat sem, de mint minden sugárzásnak, ennek is van fizikai hatása – ezek azonban nem károsak a magzatra. Ha egy helyre nagy energiájú ultrahang sugarat összpontosítanak, és sokáig ezen a helyen tartják, hőmérséklet-emelkedés következik be a szövetben. A diagnosztikus ultrahang vizsgálatok során ez azonban nem történik meg, hiszen ez egy pásztázó ultrahang nyaláb, ami szinte mindig más területeket vizsgál, valamint nem nagy energiával működik. A terhesség alatt végzett ultrahang vizsgálatok az egyik legmeghatározóbb diagnosztikai eszköznek számítanak: segítségükkel észre tudjuk venni, ki tudjuk szűrni a fejlődési rendellenességeket, illetve az esetleges eltérések kezelésére már a magzati korban tervet tudunk készíteni.[cikk=47845]Te is kérdeznél dr. Csermely Gyula szülész-nőgyógyász főorvostól? Most megteheted! Írd meg a kérdésedet, problémádat az evamagazin@evamagazin.hu címre és mi továbbítjuk azt a szakértőnk felé. A tárgy legyen: "A szakértő válaszol". Kérdésed természetesen név nélkül fog megjelenni a weboldalon.
2016.03.01. 12:50
Evamagazin.hu
Szigorúan fekve, kengyelbe szíjazva kell szülni Zalaegerszegen
2014 októberében született a fiunk a Zala Megyei Kórházban Zalaegerszegen. Terhesgondozásra félig jártam a kórházba, mert az ultrahangokat ott készítették, de ezen kívül magánrendelésre jártam a fogadott orvosomhoz (ő nem rendelkezik a megfelelő ultrahang vizsgával, így nem végezhet genetikai szűréseket). Várakozni hol többet, hol kevesebbet kellett az ultrahangra, ez elmondható a nőgyógyászati vizsgálatokra, terhesgondozásra is (mások tapasztalatai alapján), de próbálják tartani az időpontokat, amennyire csak lehet. Az ultrahangok során az orvosok alaposak, korrektek voltak, ami az időbe belefért, azt megmutatták, jótanácsokat is kaptam, de szerencsém volt, mert mindig jó orvoshoz kerültem. Van két ultrahangos orvos, akihez máskor volt szerencsém, mindkétszer azzal az elhatározással jöttem ki, hogy ha legközelebb hozzájuk kerülnék, akkor be sem lépek az ajtón inkább.  Az épület modern, de a berendezésekre már látszik, hogy kevesebb forrás jutott. Bár az ultrahang készüléket pont most cserélik egy pályázat keretében, így arra nem lehet már panasz. A folyosón található férfi és női vécé, ezekben szappan, vécépapír nincs, de zárhatóak, és van víz (általában). A vérvételre is időpontra lehet menni, itt is igyekszik tartani a hölgy az időpontokat, de vagy sikerül neki is, vagy nem. Az asszisztensek mindig rohannak, de ha kérdés van, mindig készségesen segítenek, ha kedvesen szólítja meg az ember őket.  Szülésfelkészítő tanfolyam bizonyos időközönként indul, erről mindig raknak ki előre papírt a nőgyógyászati szakrendelőben, ultrahang-rendelőben. Telefonon lehet jelentkezni rá, nagyon sok témával foglalkoznak (szülés alatti légzéstechnikák, csecsemőápolás, étkezés terhesség és szoptatás alatt, torna a gyermekágy alatt, stb.), de én nem vettem részt rajta, így nem tudom, hogy mennyire hasznos, és mennyire a valóságot tükrözik az ott elhangzottak.  A szülészeten dolgozók nagy része is kedves, segítőkész. Lehet fogadni orvost és szülésznőt is, utóbbit papíron kell felkérni a 32. hétig, de érdemes már jóval előbb megbeszélni a szülésznővel ezt, mert az igazán jók hamar „betelnek”, ugyanis korlátozva van, hogy hány kismamát vállalhat egy szülésznő egy hónapban. Az utolsó hetekben a ctg-ket a választott szülésznő végzi már, ilyenkor át lehet beszélni minden kényes témát a szülésről. A szülés megindulásakor a hivatalos rend szerint fel kell hívni a fogadott szülésznőt és be kell menni a kórházba. Ott az ügyeletes orvos vizsgál meg (hacsak nem pont bent van az ember orvosa), és ha ő úgy ítéli meg, hogy valóban beindult a szülés, akkor értesíti a fogadott orvost. Erre állítólag a sok téves riasztás miatt van szükség. Én viszont annyira pórul jártam az ügyeletes orvossal, hogy pont pár hete megbeszéltem a fogadott orvosommal, hogy legközelebb ezt a kört kihagyjuk, és őt hívom akár éjjel is, ha úgy érzem, hogy megindul a szülés, és megvizsgál. Sajnos elmondható, hogy az osztályon dolgozik egy-két olyan orvos, akinek rossz híre van, az orvosom is kapásból kitalálta, hogy kihez volt szerencsém a mondatokból, stílusból, és abból, hogy könnybe lábadt a szemem, amikor elmeséltem, hogy mennyire fájt a vizsgálat.  A szülészeti protokoll más kórházakhoz viszonyítva elég szigorú és mondhatjuk úgy, hogy elavult, sőt erőszakosan avatkozik bele a folyamatokba. Kád, félhomály, szülőszék, bordásfal, stb. nincs. A beöntés, borotválás kötelező (ez utóbbit elhagyják, ha valaki otthon megcsinálja). A beöntés egy külön helyiségben történik, ezután át kell sétálni egy másik helyiségbe, ahol van két zuhanyzó és vécé (átlagos állapotú). Emellett található egy öltöző az apukáknak is. Ja, igen, apuka csak „műtős ruhában” jöhet be hivatalosan a szüléshez, ezt előtte az osztályon kell megvásárolni. Az más kérdés, hogy gyatra minőség, és a férjemről levetették, mert annyira viccesen nézett ki benne, hogy azt mondták, nem tudnak dolgozni, ha röhögnek. A homeopátiát a szülésznők támogatják (mindenki döntse el, hogy ez negatívum vagy pozitívum). Vajúdás alatt lehet ülni, van labda is, de kitolni szigorúan fekve, kengyelbe szíjazott lábbal lehet, és szinte mindenki kap oxitocint is, emellett a vajúdás vége felé már nem engedik felkelni a kismamát. A folyamatokat szeretik sürgetni az itt szült ismerőseim elmondásai alapján. A gátmetszés az orvosok nagy részénél rutinszerű, a gátvarráshoz az érzéstelenítő viszont sajnos már nem (négy szobatársamból háromnak nem adtak érzéstelenítőt).  Szülés előtt egyeztetni kell az orvossal, hogy a kismama mit szeretne, mert zárt ajtók mögött, azért el lehet térni ezektől a szigorú szabályoktól. Pár orvos és szülésznő már gátvédelem-párti, de ezt is jobb előre megbeszélni. EDA-ra nincs lehetőség, kivéve egy orvosnál, aki szülész-nőgyógyász és aneszteziológus is. Valamilyen fájdalomcsillapítót állítólag adnak vajúdás alatt, ha kéri a kismama, nekem az orvosom úgy írta le, hogy olyan mintha egy üveg vodkát innék meg. Én nem kaptam, mert gyorsan történt minden, mások meséltek róla, sokat nem hatott nekik, ahogy beszámoltak róla. Előszeretettel vagy inkább a sietett szülés levezetés miatt szükségből gyakran könyöklik ki az emberből a gyereket. A szülőszobákban van cédélejátszó, nem tudom, hogy mennyire használják, de nekem egy ismerősöm sem hallgatott zenét (én sem). Szülés után elviszik a babát pár vizsgálatra, de utána vissza is hozzák, és segítenek mellre tenni, ekkor két órát együtt lehet hármasban a család, illetve négyesben, mert a szülésznő általában ilyenkor bent van, hogy ha bármi baj lenne, észrevegyék. Az újszülött osztályon külön vannak a természetes úton szült nők és a császárosok. A természetes úton szültek ötágyas szobában, császárosok 2+2 ágyas szobákban. Egyágyas/vip/alapítványi szoba nincs. Minden szobához van fürdő és vécé. Ezek is átlagos állapotúak, naponta kétszer takarítják őket. Nálunk nem volt baj a tisztasággal, mindenki ügyelt rá, hogy ne legyen gond. Az ágyak régiek és kényelmetlenek, ha egyszer sok pénzem lesz, én veszek új ágyakat a kórháznak. A babák rooming-in rendszerben az anyukával vannak szinte egész nap, csak a reggeli vizit idejére viszik el őket, de van olyan gyerekorvos, aki ekkor is behívja a kismamát, hogy legyen ott. Bababarát a kórház, a címre nagyon büszkék, főleg a főorvosnő. A szoptatást nagyon támogatják, tápszert ritkán adnak. Az osztályos védőnő hétköznap segít minden kismamának, aki kéri, emellett a csecsemős nővérek is segítenek a mellre tételben, fejésben stb. A csecsemős nővérek nagy része kedves, segítőkész, egy-két mufurc van köztük, de általában minden párosban volt egy, akihez bátran lehetett fordulni, ha az embernek baja volt. A babáknak adnak ruhát, pelenkát (napi ötöt, sokan mondják, hogy kell bevinni, de amikor nálunk elfogyott, adtak zokszó nélkül), köldökápoláshoz szükséges dolgokat. A gyerekorvosok nagyon felkészültek, le a kalappal a szakmai tudásuk előtt. Egy doktornőt kivéve a modorukra sem lehet panaszom. Az ő heppje, hogy a kismamák hálóingben vagy pizsamában legyenek, a mellettem fekvő anyukát meg is ríkatta, mert lehordta mindennek, amiért azt hiszi, hogy wellnesselni van (melegítő volt az anyukán), és ráparancsolt, hogy öltözzön át normális ruhába. Én mondjuk a következő szülés utánra viszek be mást is pizsamán és hálóingen kívül, mert kényelmesebb lett volna, és engem nem is érdekel, ha a doktornő a fejére áll, de gondoltam leírom, hogy senkit ne érjen meglepetésként, ha esetleg belefut (bár talán most már lassan tényleg nyugdíjba megy, annyi ideje készülődik már).  Fürdetésnél is jelen lehet a kismama, sőt, az egyik csecsemős nővér pontról pontra elmondja minden áldott alkalommal (akkor is, ha többedik gyerek), hogyan kell otthon fürdetni, köldököt ápolni, stb. Látogatók sem a kórterembe, sem a folyosóra nem jöhetnek be. Vagy kamera alá kell betolni a babát a kiskocsiban, és a társalgóban láthatja a látogató tévén keresztül, vagy a folyosó végére kell kitolni, és üvegen keresztül nézhetik meg. A nőgyógyászatos nővérek mind tündérek voltak, az embernek a lelkére kötötték, ha gyengének érzi magát, ne keljen fel, hívjuk őket, segítenek kimenni; ha kell lepedőt cserélni, szóljunk, ne feküdjünk véres lepedőn. A protokoll része még a szülés után három (császár esetén négy) napig adott oxitocin injekció napi kétszer. Természetes szülés esetén a szülés utáni negyedik napon lehet hazamenni (szülés napja ebbe nem tartozik bele, tehát ha valaki szerdán szül, akkor vasárnap mehet haza), császárnál ez öt nap. De többedik szülés után, ha mindenki jól van, akkor egy nappal előbb elengedik az embert. Az ételek van, hogy nagyon jók, van, hogy a kórházi koszt blogra illenek. Amit még személyes érintettség miatt fontosnak érzek megemlíteni, az a gyógytorna. Ha bármi gond van a gát tájéki izmokkal (inkontinencia, fájdalmas gátseb szülés után, süllyedések, stb), akkor szakorvosi beutalóval ingyen lehet igénybe venni gyógytornászi segítséget. Nekem erre már évekkel ezelőtt is szükségem volt, és terhesség során is több alkalommal mennem kellett. Nagyon hasznos segítség a torna testileg, a gyógytornász hölgy személyisége pedig lelkileg. Szülés után a korábban „kezelt” pácienseket külön felkeresi a hölgy, és személyre szabott, már a gyermekágy alatt végezhető gyakorlatokat mutat, és egy rövid feladatsort is ad papíron, amit szoptatás alatt is lehet végezni és segít egy kicsit a testet karbantartani. Ha valakinek problémája van, bátran kérdezzen rá az orvosánál, nem fogja megbánni, ha pár alkalommal elmegy. Én személy szerint a terhesség alatti rengeteg vizsgálat mellé bevenném az intimtornát is legalább lehetőség szintjén. Csodákra képes, nekem a nőiességemet, a szexuális életemet mentette meg. Összpontszámnak 7-est adok. És reménykedem, hogy a szülészeti protokollban lesz fejlődés, mert ha naivan besétáltam volna a szülőszobára, nem biztos, hogy szép emlékként marad meg bennem az élmény, de így szerencsém volt. Az elégedettségemet mutatja, hogy költözés miatt már másik megyében lakunk, de a következő babánkat is itt szeretném világra hozni.   Zala Megyei Kórház, Zalaegerszeg szülés ideje: 2014 október pontszám: 10/7 Kata További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.02.26. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Döbbenetes ultrahang felvételen ámul ma a net
Képzeld, egy olyan 4D-s videót tettek közzé a Facebookon, amin jól látható, hogyan mozog, ásít és táncikál a baba az anyukája pocakjában! Ezt neked is meg kell nézned!
2016.02.22. 17:07
Cosmopolitan.hu
Százból egy baba szívfejlődési rendellenességgel születik
Amikor a harmadik lányomat vártam, az orvosom felhívta a figyelmemet egy – akkor még nem túl ismert – magzati szívultrahang vizsgálatra, amellyel már méhen belül  a legtöbb súlyos szívfejlődési rendellenesség kiszűrhető. Mivel a vizsgálat fájdalommentes, veszélytelen, ráadásul kedvezményesen vehettem részt rajta, elvégeztettem. Az egyik legjobb élményem volt, ami a terhesség alatti vizsgálatokat illeti. Fantasztikus volt látni a hatalmas monitoron a bennem fejlődő baba szívműködését, a vér áramlását, ráadásul a doktornő mindent részletesen elmagyarázott, sosem fogom elfelejteni. Szerencsére semmilyen elváltozást nem találtak, a lányom szíve tökéletes volt, de mint megtudtam, sajnos sok baba születik olyan szívbetegségekkel, amelyek jobb eséllyel kezelhetőek a születést követően, ha már méhen belül felismerjük. A témában Dr. Ladányi Anikó gyermekkardiológust kérdeztük. Mire való a magzati szívultrahang vizsgálat? A magzati szívultrahang vizsgálat (echokardiográfia) kifejezetten a veleszületett szívhibák kiszűrését célozza. Az ultrahang technika hihetetlen ütemű fejlődésének köszönhetően a magzati szív és érrendszer már méhen belül is vizsgálható a legmodernebb ultrahangkészülékekkel. Ellenőrizni tudjuk a szív anatómiáját, a szívbillentyűk, szívizomzat funkcióját, áramlást és szívfrekvenciát tudunk mérni, így a szívfejlődési rendellenességek és szívritmuszavarok döntő hányadára már magzati korban fény derülhet. Ezen kívül egyéb szervek is vizsgálhatók, valamint egyes kromoszóma-rendellenességek is kiszűrhetők. Miért fontos a magzati szívultrahang vizsgálat? A veleszületett szívhibák még napjainkban is a leggyakrabban előforduló fejlődési rendellenességek, a koraszülések mellett a csecsemőhalandóság legfőbb meghatározói. Száz újszülöttből egy veleszületett szívfejlődési rendellenességgel jön világra. A szívfejlődési rendellenesség típusának, súlyosságának ismeretében a szülőket felvilágosítjuk a szívhiba prognózisáról, megoldásának lehetőségeiről (gyógyszeres, sebészi, katéteres), megbeszéljük a szülés körüli teendőket, illetve ha például ritmuszavar derül ki, a gyógyszeres kezelés már magzati korban megkezdhető, ezzel a magzatot súlyosan veszélyeztető szövődményeket védhetünk ki, így a magzat életkilátásait nagymértékben javítani tudjuk. Hogyan, milyen módszerrel történik a vizsgálat? A vizsgálatot a hasfalon keresztül, egy speciálisan a szív vizsgálatára kifejlesztett ultrahangvizsgáló fejjel végezzük. Több metszési síkból tulajdonképpen 3D-ben rekonstruáljuk a szívet, így az összetett szívhibák döntő hányada felismerhető. Miután a magzati szív szűrés szempontjából az egyik legbonyolultabb szerv, vizsgálatához a legmodernebb ultrahangkészülék, az igen alapos gyermekkardiológiai ismeret és gyakorlat elengedhetetlen. A várandósság mely szakaszában érdemes elvégezni a vizsgálatot? A vizsgálat optimális ideje a 18-22. terhességi hét, ilyenkor a szív már megfelelő méretű. Természetesen bizonyos speciális esetekben, magas rizikójú terheseknél már mód van az ún. korai vizsgálatra is a 12-14. héten, amit később mindenképpen egy kontrollvizsgálatnak kell követnie. Milyen esetekben és kinél érdemes kérni ezt a speciális vizsgálatot? 1. A szülészeti szűrővizsgálat során, ha: - szívhiba vagy ritmuszavar gyanú merül fel - vastag a nyaki redő - egyéb szerv fejlődési rendellenességét mutatják ki - ha túl sok vagy túl kevés a magzatvíz - a szívburokban, mellüregben folyadékot találnak - kóros áramlást mérnek. 2. Ha a családban előfordult veleszületett szívprobléma vagy ritmuszavar: szülőknél, előző gyermeknél, rokonságban. 3. Ha az édesanya cukorbeteg, kötőszöveti- vagy autoimmun betegségben szenved, ha a terhesség alatt bizonyos magzatra ártalmas gyógyszereket szedett (pl. lítium, epilepszia kezelésére használt gyógyszer), vírusfertőzésen esett át. 4. Ikerterhességben. 5. Ha a baba mesterséges megtermékenyítés után fogant. 6. Kromoszóma-rendellenesség gyanúja esetén. A Down-szindrómás babák kétharmadánál találunk szívfejlődési rendellenességet. 7. Ha az anya életkora 37 év feletti Ha a fentiek egyike sem indokolja a vizsgálatot, van-e értelme mégis elvégeztetni? Igen, mindenképpen. Gyakran mondja el a kétségbeesett szülő, ha beteg gyermeke születik: „De hiszen nem volt semmi probléma, minden vizsgálat mindent rendben talált, nem dohányoztam, nem fogyasztottam alkoholt, akkor mégis hogyan történhetett ez velünk?” Sajnos a legtöbb szívhiba okát még ma sem ismerjük, másrészt a szívfejlődési rendellenességek legnagyobb hányada, mintegy 90 százaléka az úgynevezett „alacsony rizikójú”, azaz problémamentes terhességekből kerül ki. Tehát problémamentesnek mondott terhesség esetén is csak a speciális magzati echokardiográfiás vizsgálat elvégzése után tudjuk megnyugtatni a szülőket afelől, hogy születendő gyermeküknél súlyos, összetett szívfejlődési rendellenesség nem várható. Köszönöm a válaszokat! Tünde További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.02.18. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
15 millióan látták már ezt az ultrahang felvételt
Képzeld, egy 4D-s videót tettek közzé nemrégiben a Facebookon, amin jól látható, hogyan mozog, ásít és táncikál a baba az anyukája pocakjában! Ezt neked is meg kell nézned!
2016.02.15. 14:55
Cosmopolitan.hu
Hiányzik az otthonosság a mosonmagyaróvári szülészetről
2015 márciusában született meg kislányom a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban. A kórházban szerzett tapasztalataimról szeretnék beszámolni. Szülésfelkészítő tanfolyamon nem vettem részt, sehol sem tájékoztattak, hogy van ilyenre lehetőség. Bár ha tudtam volna róla sem biztos, hogy részt vettem volna. A kórház maga külsőre fel van újítva, kellemes ránézni, bizalomgerjesztő, bár még lenne része, ami felújításra szorul. A nőgyógyászaton a kórtermek állapota jó, minden szobában van zuhanyzó és vécé, ezek megfelelnek az elvárásnak, tisztán tartottak, felszereltek. A kórház felszereltsége hagy némi kívánnivalót maga után. Az ultrahang-készülék szerintem kicsit régebbi a kelleténél, újabb gépre lenne szükség. Elég sok tévedés volt már emiatt a múltban és manapság is. A szülőszoba a célnak megfelel, bár egy kicsit a régi sztk-hangulatot árasztja: semmi modern, mai nincs benne. Hiányoltam az otthonosságot belőle, a nyugtatóbb színeket. Felszereltsége minimális, ugyan ami a szüléshez feltétlen kell, az adott, viszont hiányolom a vizes medencét vagy a labdát és egyéb eszközöket, amivel könnyebbé tehetnék a kismamák dolgát, valamint egy kicsit jobb komfortérzetet is nyújthatna. Terhességem során a vizsgálatokkal meg voltam elégedve, ha kellett, az orvos alapos volt, és elküldött különböző szakrendelésekre annak érdekében, hogy minden rendben legyen. Bár némely orvos jellemén lehetne finomítani, hisz ilyenkor a kismamák érzékenyebbek. A vizsgálók az sztk részlegben vannak, ez még belülről elég retró: abszolút nincs felújítva, rideg és komor. A dolgozók kedvesek voltak és segítőkészek, bár vizitkor az orvosok eléggé durván beszéltek némely kismamával nyilvánosan, mindenki füle hallatára. Azt gondolom, ezt mellőzni kellene. A szülés levezetésével maximálisan meg voltam elégedve, az orvos 100 százalékban odatette magát, és látszott, hogy nemcsak azért, mert muszáj és ez a dolga, hanem mert hivatásnak tekinti, és szereti csinálni. Hozzáteszem: nem volt fogadott orvosom és szülésznőm sem. A szülésznő és a nővér előtt is le a kalappal. Mindent elmondtak lépésről lépésre, ha kérdésem volt, azonnal válaszoltak. Az újszülött osztállyal nem volt gondom, úgy gondolom, minden a helyén volt. A csecsemős nővéreknél van negatív és pozitív vélemény is. Negatív, hogy első gyermekesként teljesen tudatlan voltam, és a szoptatást, aminek már az első pillanata fontos, nem mutatta meg senki. Utólag tudtam meg, hogy ez az ő dolguk lett volna. Pozitív, hogy mivel bababarát a kórház, meg voltam elégedve a nővérekkel. Amikor visszavittem a babát az osztályra, és amikor kihoztam, teljesen rendelkezésre álltak, nem problémáztak. A látogatási rendről csak annyit, hogy szerintem hosszabb is lehetne, mivel azon kívül zárva az osztály, így ez az egy kikapcsolódás van, illetve lehetőség a találkozásra a családdal. A zárás egy korábbi probléma miatt került bevezetésre. Karolina Kórház, Mosonmagyaróvár szülés ideje: 2015 március pontszám: 10/8 Erika További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.02.12. 13:00
Bezzeganya.postr.hu
Az ultrahang sem mutat mindent: ezt látta a szülőszobán az angol házaspár
Meglepetés érte őket a szülőszobán: nézd meg a képeket!
2016.02.10. 13:35
Femina.hu
Biciklivel mentem szülni
Azt se tudom, hogyan kezdjem. Talán valahol a legelején. Mi nem azon párok közé tartozunk, akik hónapokat, esetleg éveket várnak a picire. Párommal 2015 február 14-én jöttünk össze. Én több éve már fogamzásgátlót szedtem, eddig nem is volt vele semmi bajom. Márciusban nem jött meg, ráfogtam arra, hogy új munkahely, új légkör, felfázás. Amikor már áprilisban sem jött meg, kezdett gyanús lenni a dolog, de ekkor már volt időpontom a doktor úrhoz egy rutinvizsgálatra. Keresztanyum cseszegetett, hogy ő ugyan jót mosolyogna azon, ha közölné velem a doki, hogy anyuka, maga bizony kisbabát vár. Vettem egy tesztet, ami már akkor pozitívat mutatott, amikor csak éppen beletettem a vizeletbe. Kikerekedett a szemem rendesen. Aztán elmentem orvoshoz, ő pedig megerősítette, hogy tízhetes terhességről beszélünk. Öröm és boldogság volt annak ellenére, hogy rögtön az első hónapban megfogant a mi kis csodánk gyógyszer mellett. Egy teljesen panaszmentes terhességet tudhatok magam mögött. Tényleg soha semmi nem volt se reggeli rosszullét, se hányás, se semmi. Na, jó, a gyomorsavam a 17. héttől kínzott. Jött végre a 18 hetes genetikai ultrahang, ahol megtudtuk, hogy egy kislány fejlődik a szívem alatt. Hazaértem, és közöltem a párommal, hogy Apuskám, ez nagyon lány! Olyan boldog volt egyem is meg, hogy az egész családot felhívta, hogy lánya lesz. Teltek-múltak a hetek, és azt vettem észre, hogy már az első ctg-re kell menni. Ami rögtön 40-es fájásokat mutatott, az alatt sosem volt. Amikor a kedves orvosom, meglátta, másnap beinvitált a kórházba méhszájat nézni, és ha tudott volna, akkor magzatvizet is, de zárt voltam. 2015.11.14-én szombat reggel mennem kellett ctg-re a szülészetre, mert épp ügyeletes volt a dokim, és azt mondta, hogy nem mer hétvégére ctg nélkül hagyni. Párommal felpattantunk a biciklire, betekertünk az orosházi szülészetre. Ctg pipa, jött a várakozás a doktor bácsira. Előkerült, mondta, hogy oké, hogy tegnap vizsgált, de megnézi ma is a méhszájat. Jött a nagy meglepetés, egy este alatt kétujjnyira tágultam. Na, mondta, hogy megyünk szülni. Lányos zavaromban össze-vissza kérdezgettem hülyeségeket. Gyors telefon anyunak, hogy hozza a cuccomat, mert szülünk. De engem közben előkészítettek beöntéssel. Grrrr, hát nem volt kellemes. 10:45-kor besétáltam szülőszobára, rá nemsokára apuka is jött be. 11:05-kor burokrepesztés, rögtön ötperces fájások. Egészen délután egyig, aztán jöttek a 2-3 percesek. Hát nem volt valami kellemes, de hogy labdázhattam, sétálhattam, így elviselhető volt. Aztán jött a mumus, a fekvés, úgy szinte elviselhetetlennek éreztem őket, de muszáj volt, mert a másik anyukát vitték császárra. Jött a doki, mielőtt bement a műtőbe, és megvizsgált: szűk háromujjnyi. Bekötette az oxitocint délután öt magasságában. Huuuuhaaabasszameg, jött ki a számon, az első tíz perc után olyan brutál fájásokat csinált, hogy kapartam a szülőágyat és szorítottam a párom kezét, de csak átsóhajtoztam a fájásokat szépen csendben. Meg is lettem ezért dicsérve. Vége lett a császárnak, a dokim jött, vizsgált: négyujjnyi. A fájások már állandóan jöttek. Ez volt 7 óra tájban, tolófájásaim voltak már. A szülésznő és az orvosom felválta vizsgáltak, de hiába voltak tolófájásaim, a kisasszony feje még mindig magasan volt. Közben jöttek a gebaszok sorban. Kisasszony szívhangja 180, az én vérnyomásom 160. Kitelefonáltak az orvosomnak, hogy jöjjön, baj van. Ez volt 19:30-kor. Mondta, hogy sajnálja, de nem várhat tovább, irány a műtő. Picit elkeseredtem, hogy nem tudtam természetes úton a világra hozni a kislányomat, de itt már két élet forgott kockán. 19:35-kor már a gerincemet szúrták. Másodjára sikerült is. Rá nem sokra a kislányom 2015.11.14-én 20:03 perckor 8,5 óra vajúdás után császármetszéssel megszületett. Rögtön megmutatták, megpuszilgattam, aztán kivitték apához lemérni: 3750 g és 51 cm. Jött a csecsemős nővérke vissza a már becsomagolt lánykámmal, akkor is megpuszilgattam. A lábadozás és a felépülés nálam nem tartott sokáig, hála istennek jól viseltem. Hálával tartozom az orosházi szülészet minden dolgozójának, de legfőképp az orvosomnak és a két tündéri szülésznőmnek (épp váltásban szültem, valamit a csecsemős nővéreknek egyaránt. E.
2016.02.08. 13:00
Bezzeganya.postr.hu
Lefilmezte az anya, ahogy két szellem lebeg a gyereke ágya felett - Nem mered megnézni a felvételt!
Egyre-másra kerülnek elő olyan képek és videók, amelyek állítólag szellemeket örökítettek meg. Beszámoltunk már a temetőben feltűnt zsoké kísértetéről, de megmutattuk nektek azt az ultrahang felvételt is, amin a magzat mellett az ördög arca látható. Egy ausztráliai anya napokkal ezelőtt posztolt ki egy nem kevésbé nyugtalanító videót: a babafigyelőn az látszik, ahogy két nem evilági lélek lebeg az asszony gyereke felett. Nézd meg a videót!
2016.02.06. 08:46
Femcafe.hu
Napi 6000 kalóriát fogyaszt az ötösikreket váró kismama
Azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy az interneten a legizgalmasabb terhesnapló jelenleg egy ausztrál kismamáé. Ugyanis a 26 éves Kim Tucci, aki férjével és két meglévő kislányával Perthben lakik, természetesen fogant ötösikreket vár, akik most már bármelyik pillanatban megszülethetnek. Annak az esélye, hogy valakinek beavatkozás nélkül ötösikrei foganjanak, egy a hatvanmillióhoz (a kétpetéjű ikrek előfordulásának esélye egy a hatvanhoz, az egypetéjűeké egy a kétszázötvenhez). De Kim még ehhez képest is rosszabb esélyekkel indult.  Nagyon szerettek volna egy harmadik, és egyben utolsó gyermeket a férjével, de Kim fél éven át hiába próbálkozott a teherbeeséssel. A nő folyamatos éles fájdalmat érzett alhasának jobb oldalán. Mivel az első vizsgálatok nem mutatták ki a probléma okát, az orvos laparoszkópiás felderítő műtétet javasolt 2015 márciusában. A műtét folyamán kiderült, hogy Kimnek endometriózisa van, és méhén az egyik császármetszéséből megmaradt hege összenőtt a beleivel – ez okozta a folyamatos fájdalmat. Mindemellett azt is megtudták, hogy policisztás ovárium szindrómája is van, jobb petefészkében 250 ml, a balban 25 ml folyadékot találtak. A műtétet végrehajtották és sikeresnek tekintették, de akkor még senki nem tudta, hogy a siker mekkora.  Mindössze négy hónappal később Kim pozitív terhességi tesztet tarthatott a kezében. Mivel kimagasló hormonszinteket és nagyon erős tüneteket produkált már a legelső napoktól, sejtette, hogy ikreket vár.  A hatodik héten az első ultrahangos vizsgálata ötösikreket állapított meg. „Átvittek egy másik ultrahangos géphez, hogy jobb képet kaphassanak, és bejött a vezető orvosnő, hogy megnézze az eredményeket. Elkezdett számolni: EGY? KETTŐ, HÁROM, NÉGY, ÖT! Jól hallottam? ÖT?! A lábaim elkezdtek kontrollálhatatlanul remegni, és csak nevetni tudtam.  […] Eljött az idő, hogy felhívjam a férjem. Amikor felhívtam az ultrahangos szobából, azt hiszem, nem hitt nekem, és gyorsan odajött kocsival. Láttam a lelkesedést az arcán, és azt mondta: „Meg tudjuk csinálni!” Kim Öttel meglepve című Facebookos terhesnaplóját 11 hetes terhesen kezdte el írni, és gyakran frissíti. Az oldalt 173 ezer ember kedveli, de az izgalmasabb híreket, és az ötösikres ultrahang-videókat még ennél is többen nézik és látogatják. A kommentekre és kérdésekre Kim jó humorral reagál, és kérésre képeket is rak fel. Posztjaiból és kommentjeiből megtudhatjuk, hogy a most 30. hétben járó kismama napi 6000 kalóriát kell, hogy elfogyasszon, és még így is veszíteni kezdett a súlyából.  Éjjelente tizenkétszer jár pisilni, és nem meglepő módon már mindene fáj. Már nincs az a párnamennyiség, aminek segítségével kényelmesen alhatna. Ennek ellenére megpróbál optimista és aktív maradni, kitartani, ameddig csak lehetséges. „Most már nagyon sok striám van, és nehéz elfogadnom ezt a hatalmas változást a testemben. De a férjem mindig emlékeztet, hogy viseljem őket büszkén, legyek büszke a csíkjaimra, és arra, amit a testem véghezvisz.” A négy kislány és egy kisfiú terminusa április 12, de most már helyhiány miatt bármikor beindulhat a szülés. Az orvosokat is meglepte, hogy Kim a 30. hétig ilyen jól bírta.   UPDATE: A cikk megjelenése előtt Kim megosztotta Facebook oldalán az örömhírt: az öt baba január 28-án megszületett. Tiffany 1170, Penelope 1160, Beatrix 1210, Allie 1200 és Keith 1269 grammal látta meg a napvilágot. Mindenki jól van. Másutt További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.01.30. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Még többet láthatnak az ultrahangos vizsgálatnál
Egy, a korábbinál nagyobb felbontású képet adó, új ultrahangkészüléket és két új ultrahang fejet helyeztek üzembe a napokban a megyeszékhelyen a Markhot Ferenc Kórházban.
2016.01.26. 20:30
Heol.hu
Terhesség helyett kemoterápiát kaptam
Az egész 2015 júniusában kezdődött, amikor úgy döntöttünk, hogy az akkor húsz hónapos lányunk mellé szeretnénk még egy kis csodát. Szerencsénkre nagyon hamar, a második hónapban már meg is lett a pozitív tesztünk. A 12. hétig minden rendben is ment, persze megvolt a hányinger és a félelem, de a boldogság ezt mind felülírta, ráadásul pont apa születésnapjára lettünk kiírva. A 12. heti ultrahangunk egy pénteki napon volt.  Rövid várakozás után be is hívtak minket. A boldogságom nagyon hamar félelemmé és kétségbeeséssé alakult át. Az első, amit az orvos megjegyzett, hogy a baba kisebb, mint lennie kellene, persze, lehet elszámolás is. A másik, hogy furcsa a méhlepény, mintha hólyagok lennének rajta. De mi is lehet ez? A válasz: parciális mola. Sosem hallottam még róla addig, fogalmam sem volt mi lehet, és milyen következményekre számíthatok. Néhány kérdést feltett az orvos, ami elbizonytalanította a diagnózisában, ezért méhlepény-biopsziát javasolt. Mi ezt el is fogadtuk, és a következő hétfőre kaptunk is időpontot a vizsgálatra. Hosszú és reményteljes volt a hétvége. Eljött a hétfő, megint rövid várakozás után behívtak a vizsgálóba, ahol ultrahangon megint megnézték a picimet. A jó hír, hogy él, és négy nap alatt annyit fejlődött, amennyit kell. Maga a biopszia nem volt kellemes, először érzéstelenítőt kaptam, ami kicsit csípő érzés volt, majd ultrahang ellenőrzés mellett megszúrtak. A vizsgálat után még kicsit feküdnöm kellett és mehettem is haza. Eredmény péntekre várható, hívnak telefonon. Megint várakozás és ahányszor megcsördült a telefonom, a gyomrom görcsbe rándult. Péntek reggel már hajnalban ébren voltam, és rettegve vártam az „ítéletet”. Délután fél háromkor csörgött a telefonom, az eredmény miatt hívtak. A vizsgálat nem igazolta a molát, nem találtak semmi élettel összeegyeztethetetlent, nem kell elvetetni a babámat, a kislányomat. Azt javasolták, hogy három hét múlva menjek kontrollra vissza, ezt el is fogadtam. Az időpontot leegyeztettük, én pedig úsztam a boldogságban, hogy újra egy kislányom lesz. Eljött a kontroll napja, már 15 hetes voltam, rajtam pedig megmagyarázhatatlan feszültség lett úrrá. Odaértünk a rendelőhöz, hamar sorra is kerültünk, és jött a sokk: a babánk nem mutat életjelenséget. Néhány mérés után megkaptam az instrukciókat, keressem fel az orvosomat, és beszéljem meg vele a műtét részleteit. Még aznap felhívtam a nőgyógyászomat, akivel meg is beszéltem, hogy másnap elmegyek hozzá. Odaértem, behívott, és elmondta, hogy sajnos a műszeres befejezést elkerülhetetlen, de ő már csak magánkórházban van, ezért beajánl egy kollégájának, aki majd elvégzi rajtam a beavatkozást.  Az ajánlott doktornő nagyon kedves volt, megbeszéltük, hogy másnap este, vagyis csütörtökön bemegyek a kórházba, pénteken megműt, és pár óra múlva már otthon is lehetek. Néztek a mola-gyanú miatt hcg-szintet, ami 460 ezer felett volt, ezért a műtét után rendszeresen nézni kell, hogyan csökken a hormonszintem. Az első kontroll vérvételen már csak 4000, majd egy héttel később 760 lett a hcg-szintem, közben megjött a szövettani eredmény, ami igazolta a parciális molát. A műtét után öt héttel a hcg-szintem 6000 feletti lett és stagnálni kezdett. Az ultrahang vizsgálat kimutatta, hogy a méhfalban van valami, aminek külön áramlása van. Az orvosok tanakodtak, majd jött a megoldás, a méhemet ki kell venni. Ebbe persze nem egyeztem bele, hiszen fiatal vagyok, és szeretnék még gyereket. Ezért egy specialistához irányítottak, aki a méhkivétel mellett más alternatívát is adott. Ez pedig a kemoterápia volt, mivel egy rákos sejt a lepényből befúródott a méhfalba. Három kúrát írtak elő, ebből az elsőn már túl vagyok, és remélek. Remélem azt, hogy átvészeljük ezt az időszakot és remélem azt is, hogy születik még egészséges gyerekem egyszer és fel tudom dolgozni azt, hogyan is kerültem az onkológiára, mikor csak egy babára vágytam. Viki További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2016.01.26. 08:30
Bezzeganya.postr.hu
Cumi kontra Ujjszopás
Valóban kardinális kérdés, hogy cumizik, vagy épp az ujját szopja a gyerek? Milyen különbségek vannak a kettő között? Melyikről nehezebb leszoktatni? Létezik jobb, vagy rosszabb? {adselite} "Én komolyan megpróbáltam, de kiköpi, nem kell neki a cumi..." - hangzott a magyarázkodásom az orvosi látogatáskor, mikor nem tudta meghallgatni a mellkasát a doktornő, mert sírt. Én meg számon lettem kérve, hogy miért nem cumizik a gyerek, attól csendben lenne. A szopás megnyugtatja a babát. Láthatunk olyan 4D-s ultrahang felvételeket is, amin szopizza az ujját, de gondoljunk csak bele, mikor nyűgös a pici, mellretétel után egyből megnyugszik - pedig szinte alig eszik, csak nyamnyog. Adjunk-e cumit a babának, vagy hagyjuk, hogy rátaláljon az ujjára? Cumizás A cumit sok szülő csak úgy emlegeti, hogy hangtompító. Ami igaz is, hisz maga a szopizás nyugtatja a picit, a cumi pedig ezt váltja ki nála. Szuper megoldást találtunk, gondolhatjuk magunkban. Ám jönnek a zökkenők. Nő a pici, egyre ügyesebbben játszik, de a cumi már állandó kellék. Éjszaka felriadhat arra, ha kiesik a szájából. Elhagyhatjuk a kedvencet, aminek szörnyű sírás , alvás sztrájk lehet a következménye. A beszéd beindulásánál némi hátrányt jelenthet, hisz a cumitól nehezen formázza a szavakat - akár beszédhibát is eredményezhet.  A szájban lévő rész kialakítása mindig életkor szerinti, ezért érdemes időnként cserélni őket. A fogakat semmilyen formában nem deformálja. Sőt, vannak olyan speciális anyagú és kialakítású cumik, melyek könnyítik a fogzás nehéz időszakát a pici számára. Leszoktatás Sok kisgyerek akkor kezd el leszokni a cumiról, amikor óvodába kerül. A cumit ugyanis az ovi kapuján kívül kell hagyni, még alváshoz sem használhatják a kicsik. Ezért már nyáron kezdjük el a leszoktatást. - Mondjuk, hogy ő már nagy a cumizáshoz- Beszéljük meg a gyerekkel, hogy hol cumizhat - csak otthon lefekvésnél pl.- Adjuk oda a cumikat a kistesónak/ barát-, vagy rokon kisbabájának- Beszéljük meg, hogy éjszaka elviszi a tündérke, és hoz neki cserébe egy szuper alvókát Amiket NE csináljunk: - ne tüntessük el úgy a cumit, hogy előtte erről nem beszéltünk- ne tegyük tönkre a cumit, hogy aztán arra fogva dobhassuk ki Ujjszopás Körülbelül 3 hónapos korban kezdi el a baba tudatosan szopni az ujját, és egészen 1 éves korig igen intenzíven teszi mindezt. Utána fokozatosan csökkennek az ujjszopással töltött időszakok. Teljesen elfogadott, ha  a gyerek 5-6 éves koráig alkalmazza ezt a módszert, mint stresszkezelés, önnyugtatás. Vannak, akik azért szorgalmazzák a mielőbbi leszoktatást, mert a fogakat deformálhatja. Amíg nincsenek kint a maradandó fogak, addig nem kell ettől tartani, bár egyes vélekedések szerint a felső íny íve, illetve a szájpadlás boltozata már ekkor is módosulhat. Amikor a gyermek elkezdi kézzel is felismerni, megvizsgálni a világot, az ujjszopás hirtelen lecsökken. Érthető, hiszen másra kell most használnia a kezét. Beszédnél is automatikusan kiveszi a többség az ujját a szájából. Leszoktatás Épp az teszi nehézkessé, amiért "szerethető", vagyis mindig kéznél van. Az óvodában bizony nem fogják jó szemmel nézni az ujjszopást napközben - csak alvásnál engedik -, ezért már a bekerülést megelőző hetekben érdemes szorgalmazni a gyermek számára, hogy csak bizonyos helyzetekben szopja az ujját. - Mondjuk, hogy ő már nagy az ujjszopáshoz- Beszéljük meg a gyerekkel, hogy hol szopizhatja az ujját - csak otthon lefekvésnél pl. Amiket NE csináljunk: - ne kössük be az ujját/ ne húzzunk rá kesztyűt- ne használjunk keserű körömlakkot- ne üssünk a kezére Összességében elmodható, hogy gyermeke válogatja, hogy  melyiknél kötelezi el magát. Mindkettőnek meg van a maga szerepe. Az egyikről talán valamivel könnyebb leszoktatni, a másik viszont kevésbé foglalja le a gyermeket. Nincs rosszabb, se jobb. Ahol nagyot tudunk mi szülők hibázni, az a leszoktatás! Ez egy folyamat. Ne várjuk el a gyerektől, hogy 1 hét után felhagy ezzel a szokásával. Legyünk türelmesek, és sose nyúljunk drasztikus módszerekhez. Soha sem szabad egy másik gyerekkel - még testvérrel sem - példálózni, és sose mondogassuk neki, hogy a többiek ki fogják nevetni emiatt. Ha a gyermek nem azért szokik le róla, mert megért rá - képes kezelni az ehhez kapcsolódó érzelmeit más módon is -, akkor vissza-vissza fog térni. Lehetséges, hogy mivel a megnyugtatás eszközét elvettük tőle, visszahúzódóvá, félénké válik. Amennyiben ilyesmit tapasztalunk, beszéljünk vele, adjuk vissza a cumit, engedjük az ujjszopást és kezdjük előlről az egészet.  tippek ötletekcumizásujjszopás
2016.01.22. 10:20
Cukimamik.hu
7 figyelemre méltó abortusztörténet, híres színésznők előadásában
Ebben a videóban Elizabeth Banks, Bellamy Young, Dascha Polanco és mások küzdenek a nők reprodukciós jogaiért. „Mindig anya akartam lenni.” „Azt mondták a férjemnek és nekem, hogy az ultrahang anomáliákat mutat.” „És akkor kiderült, hogy a fogamzásgátlási módszerem csődött mondott.” „Epilepsziás vagyok, és egy meg nem tervezett terhesség a munkámat és az egészségemet is veszélybe sodorta volna.”Ilyen és ehhez hasonló történetfoszlányokat mondanak a kamerába híres amerikai színésznők abban a videóban, amely a nemzetközi, New York-i központú Center For Reproductive Rights "Draw The Line" kampánya számára készült. A történetmesélők: Elizabeth Banks (Tökéletes hang), Amy Brenneman (A hátrahagyottak), Mercedes Mason (Fear the Walking Dead), Mary McCormack (Célkeresztben), Dascha Polanco (Orange Is the New Black), Retta (Girlfriends' Guide To Divorce) és Bellamy Young (Botrány).„Tudtam, hogy mindenképp el fogom veszteni a babámat, és semmit sem tehettünk volna, hogy megelőzzük ezt.” „Az egyik legrosszabb dolog az abortuszban az volt, hogy ki kellett mondani az 'abortusz' szót.” „Azt éreztették velem, hogy bűnöző vagyok ahelyett, hogy páciensként bántak volna velem, aki ellátásra szorul.” „Nem álltam készen arra, hogy felneveljek egy gyereket és megadjak neki minden figyelmet és gondoskodást, amit megérdemel.” Egy idő után azért kiderül, hogy a színésznők nem saját történetüket mesélik el, hanem „hétköznapi hősnők” leírásait. Itt a teljes történeteket is meghallgathatjátok (angolul).A New York-i központú nemzetközi szervezet az amerikai Legfelsőbb Bírósághoz fordult, hogy az vizsgálja felül Texas állam abortuszt szigorító döntéseit, amelyeknek értelmében például a 27 milliós államban csak 10 klinika foglalkozna ezzel a területtel. A "Draw The Line" kampány szerint túl sokfajta személyes történet állhat annak hátterében, hogy valaki az abortusz mellett dönt – egészségügyi problémák például –, és a nehéz helyzetben segítségért forduló nőknek inkább segíteni kellene, mint még nehezebb körülményeket teremteni számukra. TE MIT GONDOLSZ: EGYETÉRTESZ A KAMPÁNY ÜZENETÉVEL? SZAVAZZ!IgenNemEz bonyolult...Nem tudomMegosztom az eredménytvia huffingtonpost.com
2016.01.21. 17:03
Evamagazin.hu
A 3D nyomtatással készült magzat-más az új divat
A 3D nyomtatással készült magzat-szobor számít a jelenleg hódító legújabb „divatnak” – már, a kismamák körében. A 3D és 4D ultrahang, azaz „babamozi” is idejétmúltnak számít már, hiszen a „beszkennelt” magzatokról akár tapintható, maradandó emlékként szolgáló szobrocska is készíthető.
2016.01.21. 10:32
Élőben.hu
Tizennyolc óra vajúdás után császároztak
illusztráció Már nagyon régóta szerettem volna írni nektek a terhességemről és magáról a szülésről, és így 9 hónap után végre meg is teszem. Rólam annyit, hogy 27 éves vagyok, és már majdnem 4 éve, hogy külföldön (nem EU-s tagország) élek a férjemmel. Maga a teherbe esés meglepően könnyen ment. Már pár hónapja beszélgettünk gyerekről, a férjem nagyon szeretett volna már babát, én viszont bevallom, nem voltam biztos benne, hogy most akarok. Egyik nap úgy gondoltam, hogy jöhet, a másik nap pedig úgy éreztem, várnunk kellene egy kicsit. Aztán jött a nyár, amikor együtt eldöntöttük, hogy akkor most jöhet. Ahogy számolgattam, rögtön ezen döntés után teherbe eshettem, hiszen öt héttel később pozitív teszttel a kezemben ébresztettem fel a férjemet. Hihetetlen boldog volt! Ekkor még nem volt nőgyógyászom itt, mert ragaszkodtam az én magyarországi dokimhoz minden egyes alkalommal, amikor hazalátogattam. Ajánlás útján találtam meg a mostani dokimat, akit fel is hívtam úgy a hatodik héten. Kérte, hogy menjek hozzá kb. 2-3 hét múlva, hiszen addig nem sok mindent lehet látni. Mentem is, megállapította a terhességemet. Kedves volt és barátságos, bár a kommunikációnk kissé nehézkes volt, hiszen nem volt hozzászokva, hogy angolul kell beszélnie a pácienshez. Egy-két alkalommal később már simán értettük egymást, addig pedig a férjem segített. A 12-14. hét között kellett elmennem egy másik orvoshoz, aki rendesen megvizsgálta a kicsit, a szívét, a szerveit, és azt is megállapította, hogy kisfiunk lesz. (Ekkor majdnem lefordultam a székről, mert valahogy én teljesen lányos anyukának képzeltem magam.) Kb. a 23. héten jelentkeztem a védőnőnél. Először havi majd kéthetes rendszerességgel mentem hozzá a szokásos vérnyomás- és súlymérésre, valamint minden egyes alkalommal vizeletvizsgálat is volt. Mindig minden rendben volt. A terhesség vége felé híztam sokat, ami neki kevésbé tetszett (de hát a baba is nagy volt). Minden egyes ultrahangon azt írták a papíromra, hogy a kicsi feje két és fél héttel nagyobb, a hasa tíz nappal kisebb, mint a terhességi kor. Hozzá kell tennem, hogy ezt kb. két és fél hónappal a szülés előtt vettem véletlenül észre, mert egyik orvos sem említette soha. (Korábban azért nem vettem észre, mert nem értettem a nyelvet, amin ráírták, és olyan apró betűkkel volt ott, hogy azt hittem, az van odaírva, hogy miket vizsgáltak az ultrahangon.) Miután észrevettem, kérdeztem az orvost, hogy mit jelent ez, és hogy miért nem említette előtte, és azt mondta, nem akart megijeszteni, mert egyrészt az ultrahang nem pontos, minden vizsgálati eredményem (ultrahang, Down-szűrés, vérvétel) tökéletes, és nagyon gyakori, hogy a babák feje kicsit nagyobb. Plusz hozzátette, hogy a férjem sem kicsi. Külön kért egy extra ultrahangot az egyik szakrendelőben, és az is tökéletes volt, így nem látta értelmét, hogy én feleslegesen aggódjak. Még azt is hozzátette, hogy akkor lenne okom aggodalomra, ha a baba feje kisebb lenne a normálnál. Nagy nehezen, de megnyugodtam, bár azért elkezdtem vizsgálódni itt-ott ismerősöktől, és persze az interneten (ami nem volt a legjobb ötlet), és tényleg úgy vettem észre, hogy gyakori az, hogy a babák kicsit nagyobb fejjel születnek. A terhességem harmadik trimesztere nagyon nehéz volt mozgásügyileg és légzésügyileg is. Rengetegszer rám jött a fulladás, télen is nyitott ablaknál kellett dolgoznom, mert folyamatosan kapkodtam a levegőt. Itt nem szokás szülés előtt abbahagyni a munkát, kb. munkából mennek szülni a nők. Itt csak 12 hét a szülési szabadság, és csak erre az időszakra kap pénzt az ember lánya. (Én azon szerencsések közé tartozom, akik 7 hónapot lehettek otthon a babával.) Vártam a terhességem végét minden egyes nap. Be kell vallanom, a terhességem alatt rengeteget gondolkoztam a szülésen és magán a kórházi tartózkodáson, de valahogy a kis fejemben biztos voltam abban, hogy minden rendben lesz. Megszámolni sem tudom, hányan tették fel nekem azt a bizonyos kérdést: „Na, és félsz a szüléstől?” A válaszom mindig az volt, hogy „Nem. Miért kellene, hogy féljek?” Hiszen elképzelni sem tudom, hogy mire számítsak. Borzasztó fájdalmakról már hallottam másoktól, de mivel nem volt semmi összehasonlítási alapom, így úgy gondoltam, hogy jobb ezzel a fájdalom-kérdéssel nem foglalkozni. Rengeteget olvastam a szülésről, szoptatásról, és úgy általában a csecsemőgondozásról. Éreztem, hogy teljesen nem vagyok felkészülve (ha egyáltalán lehetséges teljesen felkészülni), de rengeteg információm volt. Tudtam viszont azt is, hogy nem minden történik úgy, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. Minden szülés más, minden gyerek más. Rugalmasan álltam hozzá mindenhez. Úgy voltam vele, hogy megpróbálom epidurális érzéstelenítés nélkül megszülni a fiunkat, de ha nem fogom már tovább bírni anélkül, akkor fogok kérni. A szoptatásról is így vélekedtem. Szerettem volna szoptatni, és eldöntöttem, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy sikerüljön, de ha eljutunk egy pontra, amikor már nem annyira megy, akkor nem fogom frusztrálni saját magam és a babát, megy majd a tápszerezés. (Utólag nem volt ez annyira fekete-fehér, de erről nem most írok.) És végre eljött 2015. március 22-e este 21.30.Egy irtó fájdalmas szúrást éreztem a hasamban, és azonnal elöntött a víz. Elkezdett folyni a magzatvíz, de bevallom, kellett pár perc, mire leesett, hogy mi is történik. A férjemnek küldtem üzenetet, mondta, hogy jön haza. Gyorsan lezuhanyoztam, és bepakoltam 1-2 dolgot még a bőröndbe. Kb. negyedóra múlva a férjem betoppant, nagyon izgatott volt. Kérdezte, hogy akkor most kórház? Én meg rávágtam, hogy nem tudom. Annyira pánikoltam, hogy elfelejtettem mindent, amit a könyvekben olvastam. Felhívta a kórházat, az ügyeletes pedig azt mondta, hogy menjünk be, várni fognak. Fájás sehol, viszont folyamatosan csurgott a magzatvíz. 45 perc múlva be is értünk, már vártak ránk. Felvették az adataimat, és az ügyeletes csinált egy tesztet, így egyértelmű volt, hogy a  magzatvíz folyik. Azt mondta, két lehetőségem van. Vagy megindítjuk a szülést oxitocinnal, vagy felküld az osztályra, adnak nekem egy ágyat valamelyik szobában, és várunk pár órát, hogy megindul-e magától a szülés. Ha nem indul meg reggel 7-ig, akkor mindenképpen ad majd oxitocint. Az orvos erősen ajánlotta az első verziót, de én az utóbbit választottam, hiszen egész nap dolgoztam, nem voltam benne biztos, hogy lesz elég energiám megszülni a fiamat. Amikor ezt mondtam neki, ő is gyorsan egyetértett velem. Már a szobában pihentem (a férjemnek haza kellett mennie), amikor kt óra múlva elkezdődtek a fájások. Egyre erősödtek, de még teljesen kibírhatóak voltak. Emlékszem, még gondoltam is magamban, hogy ha ez ilyen, akkor gyerekjáték lesz. Ezt hívnám a beetetés résznek, mert ami ezután jött, az minden volt, csak gyerekjáték nem. A férjem olyan 8-ra jött be a kórházba, akkor már 8-10 perces fájásaim voltak. Ő maga hívta a nővért, hogy jöjjön be (egész éjszaka nem néztek rám, hogy esetleg élek-e még, ami utólag nagyon furcsa volt), mondtam a nővérnek, hogy szerintem lázam van, erre ő jött a lázmérővel. 37,6-ot mért, ami nem annyira normális, és nem vettem jó jelnek, hogy még a vajúdás elején vagyok, és már lázam van. Felírta a kartonomra, de nem mondott semmit. Leküldött a szülőszobára, ahova a férjem kísért le. Egyébként a kommunikáció mindenkivel nagyon nehéz volt, kivéve a szülésznőt. Senki nem beszélt angolul, vagy éppen értettek engem, csak nem tudtak angolul válaszolni. A férjem volt a fordító, ami egyikünknek sem könnyítette meg a dolgát. A szülőszobán aztán nagyon erős fájások jöttek. Káromkodtam, szitkozódtam össze-vissza. Még jó, hogy senki nem értett magyarul, bár a férjemnek volt némi fogalma, mit mondhatok. Ordítva mondtam, hogy miért csinálják ezt a nők saját magukkal, ráadásul általában nem csak egyszer. Nem értettem. Anyósom is bejött a szülőszobába, amire nem számítottam, és persze a férjem sem. Tapintatos volt, mert minden vizsgálatnál kiment, és kérdezte, hogy szeretném-e, hogy elmenjen, de mondtam, hogy maradjon nyugodtan. Még segített is, hogy ott volt, masszírozott és beszélgetett velem két fájás közben, szóval nagyon örültem neki. A szülésznő bejött megnézni, és mondtam neki, hogy nem látok a fájdalomtól. Háromujjnyira voltam nyitva, és hozzátette, hogy a fájdalom, amit érzek, még csak a kezdet. Én meg válaszoltam, hogy nekem szerintem a végem. Orvosok jöttek-mentek, nézték a szívmonitort és a vérnyomásomat, aztán távoztak is. Olyan reggel 10 körül már epidurált kértem. A nővér el is ment, hogy hívja az aneszteziológust. Innentől kezdve, ameddig az epidurált beadták, csak hangokat hallottam. Képem nincs a történésekről. Örökkévalóságnak tűnt, mire jött a doki, és már ordítottam, hogy hol a fenében van már. Utólag kiderült, hogy 30 perc volt, amit én több mint egy órának véltem. Az időérzékem teljesen cserben hagyott. Olyan lassan csinált mindent az orvos (azért ó is, hogy nem kapkodta el), hogy azt hittem, az ágyon fogok kipurcanni. De hála Istennek, minden rendben volt az érzéstelenítéssel, és pár perc múlva már vigyorogtam össze-vissza. Annyira jól voltam, hogy a dokinak meg is mondtam, hogy ez nagyon jó cucc, és szeretnék belőle haza is vinni. Innentől kezdve pár óra „nyugalom” volt. A monitor szerint hihetetlen erősségű összehúzódásokat produkáltam, de ebből én semmit nem éreztem. Beszélgettem a férjemmel és az anyósommal, kb. 1 óráig. A szülésznő megvizsgált, és azt mondta, hogy most már ideje lecsökkenteni az epidurált, és megszülni ezt a babát. Kb. 20 perc múlva kezdtek visszajönni a fájások, de olyan mértékben, amire nem számítottam. Sokkal erősebb fájásaim voltak, mint az epidurál előtt, folyamatosan szomjas voltam (pedig rengeteget ittam), és éreztem, hogy a lázam is visszatért. Adtak antibiotikumot, mert nem tudták, miért van lázam. Tolófájásokat egyáltalán nem éreztem, amikor mégis éreztem valami hasonlót, akkor hiába próbáltam, nem történt semmi. Mindenféle pozíciót kipróbáltam, de semmi nem használt. Kb. két és fél órát próbálkoztunk a szülésznővel, de semmi nem történt, én meg már a végkimerülés határán voltam, beszélni sem volt erőm. Megemlítettem, hogy ha arra kerülne sor, hogy segítség kell, akkor a vákuumot preferálnám, és a császármetszést csak legvégső esetben szeretném. Az utolsó 45 percről nincsenek képeim, csak hangokat hallottam ismét. Rengeteg vért vesztettem, kimerült voltam, és csak aludni akartam, de a fájások nyilván nem engedtek, és persze lehetőség sem volt. Aztán az egyik pillanatban odafordultam a férjemhez, és azt mondtam neki, hogy baj van, azonnal vegyék ki a babát, mert már nem bírom. Ezután csak a férem elmondásából tudom a történteket, mert én valahol egy másik világban voltam, valahol nagyon messze. Olyan volt, mintha minden akaratomon kívül történne. A férjem azt mondta, hogy egy másodperccel azután, hogy azt mondtam neki, hogy baj van és vegyék ki a babát, két orvos és két rezidens futott be a szobába. Az orvosok egy pillantást vetettek a monitorra, és azonnal elkezdtek engem az ággyal együtt mozgatni. Arra még emlékszem, hogy annyit mondtam, vagyis ordítottam az orvosnak, hogy adjanak fájdalomcsillapítót, és vegyék ki a gyereket, ha lehet, vákuummal, de bevallom, már kevésbé érdekelt, hogy hogyan, csak azt akartam, hogy az egésznek vége legyen. A férjemhez odalépett az orvos és feltett egy kérdést, amit egy leendő apuka soha nem akar hallani: „Felhatalmaz arra, hogy bármit megtegyek, ami ahhoz kell, hogy mindkettő életét megmentsem?” Én ezt nem hallottam akkor, de egyébként is éreztem, hogy baj van. Amikor kitoltak a szobából, a férjem csak annyit mondott elszorult torokkal, hogy itt fog engem várni amikor visszajövök, és minden rendben lesz. Amint meghallottam, amit mondott, és ahogy mondta, már tudtam, hogy fogalma nincs, mi fog történni, és attól fél, hogy már nem lát viszont. Utólag bevallotta, hogy soha nem félt még ennyire életében, és az a 25 perc, ami ezután jött, élete leghosszabb percei voltak. Arra emlékszem, hogy a folyosón ordítottam az orvosnak, hogy adjanak valamit, mert nagyon fáj mindenem, és hogy vegyék már ki a gyereket. A műtőbe beérve már gyorsan ment minden – már amennyire gyorsan telik az idő ilyen fájásokkal. 25 perccel később három nyomás után világra jött a kisfiunk 3165 grammal. Még ma is emlékszem arra a megkönnyebbülésre, amit azután éreztem, hogy kicsusszant a fiam. A hasamra tették pár percre, éreztem meleg kis testét, és sírva fakadtam, ahogy azokkal a gyönyörű szemeivel rám nézett. Sajnos itt nem került mellre a babám, amit bánok egy kicsit, de folyamatosan attól féltem, hogy elejtem őt, annyira nem volt energiám, így nem kockáztattam, és persze hamar el is vitték. Emlékszem, az járt a fejemben, hogy mikor viszik már ki őt az apukájához, biztos halálra izgulja magát a férjem. A percek itt is csigalassúsággal teltek. Az orvosnak kb. 45 percbe került, mire összevarrt, de nem éreztem semmit. Utólag hálás vagyok neki, hiszen ezután semmilyen komplikációm nem volt sem a varrattal, sem a sebbel. Anyósom várt a szobában, mert a férjem elvitte a fiunkat fürdetni, de amikor visszajött, sírva a nyakamba borult. Azt mondta, hogy a fiunk tökéletes és gyönyörű, és nagyon félt attól, hogy elveszít minket. Összesen 18 órába telt, mire a fiunk megmutatta magát, és ez mindenkinek kicsit sok volt. A férjemet nagyon megviselte, hogy tehetetlennek érezte magát, úgy érezte, hogy a dolgok mennek a maguk útján, tőle függetlenül. Utólag kiderült, hogy több komplikáció is volt a szülés alatt, mégpedig a köldökzsinór teljesen rá volt tekeredve a babára. Olyannyira, hogy a zsinór egy kicsit sem engedte, hogy a feje lejjebb ereszkedjen, és emiatt nem tudtam őt kinyomni. Lázam is volt, rengeteg vért vesztettem, és egy csontkinövés is nehezítette a kitolást. Bár elvileg nem ez volt a fő probléma. Amit nem értettem, hogy miért nem látták azt az ultrahangon, hogy a köldökzsinór teljesen rá van tekeredve, sok szenvedéstől megkíméltek volna. Vagy lehet, hogy látták, de nem mondák, vagy éppen mondták, csak nem értettem. Minden lehet. Az igaz, hogy csak három órával a szülés előtt tágultam ki teljesen, lehet, hogy erre vártak inkább, és úgy gondolták, ha van esélye a természetes módon szülésnek, akkor inkább próbáljam meg. Már nem tudom. A lényeg, hogy minden rendben, és van egy egészséges 9 hónapos kisfiunk. Pikkee 
2016.01.17. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Elképesztő ultrahang felvételért rajong a net
A napokban újabb ultrahang felvétel robbantotta fel a netet, ezúttal félelmetes alak helyett azonban valami hihetetlenül cuki dolog tette különlegessé a képet! Ezt a saját szemeddel is látnod kell!
2016.01.13. 05:40
Cosmopolitan.hu
10 millióan látták már ezt az ultrahang felvételt
Képzeld, egy 4D-s videót tettek közzé nemrégiben a Facebookon, amin jól látható, hogyan mozog, ásít és táncikál a baba az anyukája pocakjában! Ezt neked is meg kell nézned!
2016.01.10. 18:00
Cosmopolitan.hu
Vagy Jézus vagy Lemmy jelent meg egy ultrahang felvételen
Az anya szerint Jézus az. Mi nem lennénk ennyire biztosak benne.
2016.01.10. 12:13
Táncra perdült egy magzat az ultrahang vizsgálat alatt
Mindig is érdekelte, mit csinál a magzat az anyaméhben? Hát bulizik!
2016.01.09. 10:45
Ultrahang: tengeralattjárótól a koszorúserekig
A korai felismerésen túl mára már a leghatékonyabb bőrfiatalító eljárás alapját is jelenti
2016.01.08. 12:15
Weborvos.hu
Terhesnapló9. - Fiú vagy lány?
Végre eljött az ultrahang! Izgatottan vártuk már, hogy milyen a mi kis magzatunk. Hogy fejlődik? Hogy ver a kis szíve? És úgy egyébként is... Fiú vagy lány? 
2016.01.06. 19:05
Babanet.hu
Sokkoló ultrahang felvételen szörnyülködik a net
Borzalmas kép robbantotta fel a netet, január elsején az egyik Imgur felhasználó ugyanis félelmetes ultrahang felvételt töltött fel, amin a magzat mellett egy gonosz arc látható.
2016.01.04. 11:36
Cosmopolitan.hu
Méhen belül meghalt a babám
Ez a mi történetünk, fájdalmunk. Karácsony előtt két héttel. Hétfő volt. A másfél éves kisfiam napok óta rosszul aludt, megint éjszakáztunk, így én is kivoltam. Egy jó dolog volt a napban, hogy végre mehettünk a 16 hetes ultrahang vizsgálatra. Vártam már nagyon, mint minden anyuka, mint minden szülő, én is kíváncsi voltam, talán megmondják, hogy kisfiú vagy kislány. Alig vártam, hogy induljunk a férjemmel. Jött is a férjem, akinek ugyancsak borzalmas napja volt, olyan igazi hétfő. Elindultunk, és olyankor már az ember kicsit boldogabb, hogy tudja, hogy látni fogja a kisbabáját. Időben be is hívtak, mint mindig, megvizsgált az orvos, mint mindig, és mondta, hogy feküdjek fel az asztalra, ultrahangon is megnézzük. Örültem, hogy végre, végre. Fejem alatt a párna, a férjem mellettem, bámuljuk a monitort, és az orvos rákeni a zselét a hasamra. Hideg, de türelmetlen vagyok, így ezzel már nem is foglalkozom. És végre látjuk. Kis fej, gerinc, csigolyák, minden jól kivehető, kezei, lábai, de valami nem stimmel. A máskor mindig sokat beszélő orvosom, amiért hálás vagyok, mert mindent elmagyaráz, most csendben van, nem szól semmit, és harmadszorra húzza át a kis testén az ultrahangot. Érzem, elönt a félelem, és csak ez hangzik bennem, hogy kérlek ne, csak ne. Nincs erőm megszólani, nincs. A férjem mellettem, ilyenkor ő az erős, és kimondja a közös kérdésünket. Valami baj van? És elhangzik életem legszörnyebb mondata: Igen, nincs keringés, nincs szívverés. A könnycsepp az arcomon lefolyva, éget, nem érzek mást, mint hogy menekülnék, érzem, látom, hogy a férjem is mellettem összetört, topog, mint aki futni készül. Az orvos kérdezget még párat, válaszolok, de már rendelőn kívül szeretnék lenni. A férjem szeretne megölelni, de nem engedem. Tudom,  hogy ha most megölel, összeomlok. Öltözés közben kérdezzük, hogy most mi a teendő, mit kell tenni, de nem értem. Mi történik? Mi ez? Nekem volt egy kisbabám, akinek néztünk kiságyat, terveztük, mit veszünk, nevén gondolkodtunk, és most arról beszélünk, hogy minél előbb ki kell szedni? Hálás vagyok a férjemnek, hogy ilyenkor is tud döntéseket hozni, ráhagyok mindent. Mintha nem is lennék ott. Már egy másik világban vagyok. Gyors megbeszélés, és szinte futunk ki. És a rendelő előtt megölel, és végem van. Elveszítettük, meghalt. Hogy lehet ez? Miért van ez? Ki érti? Felfordult a világ? Mi lesz most? Mi lesz az életünkkel? Hogy kell ezt folytatni? Túl vagyunk a kórházon, ürességet érzek. Egy pici lélek már nincs. Elment. Nincs meg a jövőnk, elveszett. Nem tudom, hogy kell ezt folytatni. És már én is egy csoport tagja vagyok, bár nem akartam. Az a csoporté, aki minden évben meggyászolja a gyermeke elvesztését. Szonja    
2015.12.22. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Maga ebbe a szülésbe 1870-ben belehalt volna!
Vasárnap éjjeli 1 óra. Minden előjel nélkül elönt a Niagara-vízesés, meglepetésemben csak egy „Ó!” szalad ki a számon. Férjem azonnal ugrik, igazából már hetek óta szerintem félálomban vegetál, annyira várja a fiát és minden éjjeli fürdőszoba járatnál kipattan a szeme, hogy hovamész-mitcsinálsz-nincsbajugye? Mondom neki, hogy öltözzön, a fia rendes gyerek, előző napra volt kiírva, de megvárta, hogy megünnepeljük az apja születésnapját. Persze egész nap tettem-vettem, főztem, vendégül láttam, majd este kezdtem halványan gyanítani valamit, leginkább, hogy valószínűleg nem vagyok normális, mert még totál ki is takarítottam. Nehogy már a gyereket ne fényesre suvickolt lakásba hozzuk haza! Szülésznővel egyeztetünk, mondja, hogy nem kell úgy sietni, nyugodtan szedjem rendbe magam, aztán majd ő is elindul és bentről értesíti a dokit. Állok a zuhany alatt és nézem, hogy megy össze a hasam, ahogy a bentlakó leengedte a fürdővizét. Mire kiszállok, mintha egy hónapot visszamentünk volna az időben, annyival kisebb a görögdinnye, amit cipelek. A terhességem tökéletesen zökkenőmentesen telt, az első pár hét rosszulléteit leszámítva végig minden rendben volt, az utolsó hétig dolgoztam is. Bízom az orvosomban, nyolc éve hozzá járok magánrendelésre, kedves, mosolygós fazon, nem egy pátyolgatós típus, de mindig felveszi a telefont, vagy visszahív és remek szakembernek tartják. Ő ajánlotta a szülésznőt is. Bízom bennük - gondolkodás nélkül teszem a fiam és a saját életemet a kezükbe. Kettőkor érünk a kórházba, üdvözült mosollyal lépek át a neonzöld „Szülőszobák” felirat alatt. A kocsiban már rám-rámjött egy-két fájás, de semmi komoly. Fiatal, szemüveges rezidens vizsgál meg és veszi fel az adataimat, majd egy nővér kísér át a hatágyas vajúdóba, ahol egyelőre rajtam kívül csak egy másik kismama fekszik. Bejön az ügyeletes szülésznő, és javasolja a férjemnek, hogy nyugodtan menjen haza pihenni, mert lévén fájásaim nem nagyon vannak és csak egy ujjnyira vagyok nyitva, ebből délután előtt nem lesz gyerek, hiába rövidült meg a méhnyak. Eközben a kísérgetős nővér próbálja bekötni a branült - harmadikra sikerül is neki. Addigra már két vénám pompázik a szivárvány színeiben. A férjem végül tényleg hazaindul, nem látom értelmét, hogy mellettem üljön a stokin, azt tervezem, hogy még próbálok aludni kicsit és rápihenni az elkövetkező kihívásra. El-elbóbiskolok, bár folyamatos a jövés-menés, érkezik még két kismama, és az ügyeletesek is jönnek vizsgálni mindenkit. Furcsállom, hogy úgy vizsgálnak, hogy ennyien jelen vannak, és azt is, hogy mindig valaki más vizsgál – lassan úgy érzem, hogy a büfés néni is bejön és kér egy terpesztést. Elhessegetem a gondolatot, hogy azt reméltem, szinte csak a fogadott szülésznő és fogadott doki vizsgál majd meg. Hajnali négy órakor búcsút intek a nyákdugónak (eddigre a víznek már se híre, se hamva) és innentől intenzíven sűrűsödnek és erősödnek a fájások. Oldalra fekve próbálom átvészelni őket, és igyekszem lazán venni, messze vagyunk még a végétől. Nagyon kell pisilnem, a nővér (ez már egy másik) rossz néven veszi, hogy le kell kösse rólam a ctg-t, alig akar kiengedni pisilni. A mellettem lévő kismama próbálja győzködni, hogy őt meg engedjék el sétálni, mert fájás semmi, de tapasztalatból tudja, hogy a séta segít. Hosszas huzavona után elindul korzózni a folyosóra. Visszaérve az ágy szélén ülve pihegek, mennyivel jobb így, mint fekve meg sem moccanni a ctg miatt, konstatálom, mikor is egy újabb nővér érkezik, és gyakorlatilag rám parancsol, hogy menjek sétálni. Értetlenkedve nézem, nem én akartam sétálni és nem is akarok, köszönettel, csendben elücsörögnék itt az ágy szélén, ha lehet. Nem lehet, menjen sétálni, később nem lesz rá lehetőség. Hát jó, elindulok én is és a folyosó korlátjába kapaszkodva görnyedezem, nem tudom, miért jó ez, de végül is ők a szakemberek, csak tudják. Elvesztem az időérzékem, fogalmam sincs, mennyit lépdelek, mert sétának nem nevezném, meg guggolok a folyosón, és azt sem tudom, milyen időközönként jönnek a fájások. Azt gondoltam, hogy ezt majd milyen evidens lesz, hogy méregetem, csak tudja az ember lánya hányadán áll. Hát nem. Óra sehol különben is, a telefonom meg a vajúdóban. Így hát a fogalmamsincsmennyi idő után visszamerészkedem az ágyam szélére ücsörögni. Épp ekkor érkezik a fiatal rezidens, aki felvett az elején, egy bozontos szemöldökű, goromba nővel. Ki lehet? Nővér? Orvos? Nem tudom. Kérdésemre, hogy hogy állunk, csak annyit vakkant oda, hogy jól haladunk, hiába szeretnék ennél konkrétabb információt, nem kapok. Rezidens doki mondja, hogy műszakváltás lesz, kedvesen kitartást kíván, majd még hallom, ahogy odaszól a bozontos szemöldökűnek, hogy figyeljenek rám, mert ebből még délelőtt baba lesz. Most már tényleg rosszul vagyok, hívom a férjem, hogy jöjjön lassan, már szeretném, ha mellettem lenne. Fél óra alatt beér. Reggel kilenckor végre megérkezik a fogadott szülésznőm is, aki nevetgélve mondja, hogy igazán rendesek vagyunk, hogy hagytuk pihenni. Nem tudok reagálni, épp lefoglal a soron következő fájás, és nem is értem igazán, hiszen nyolc órával korábban, éjjel egykor hívtuk… Labda, bordásfal, kád, lehet válogatni a szülőszobai étlapról. Alig várom, hogy beállhassak a forró zuhanyba, a fogaim vacognak a hidegtől – nagyon megkönnyebbülök, amikor végre átmelegszem kicsit, térdelek a kádban, a férjem masszírozza a derekam és engedi a hátamra a forró vizet. Rövid időre átveszi a szülésznő ezt a szerepkört, így hamar oda a nyugodt hangulat, kelletlenül és durván vereti rám a zuhanyt, percek alatt tiszta víz a hajam, végül is eddig nem fáztam eléggé… Két fájás között még próbálok viccelődni, hogy hozhattak volna fürdőruhát, annyira úszik a fürdő, de hamar elszáll a jókedvem, amikor a szülésznő közli (nem tudom, hogy jött ez akkor oda), hogy epidurált már nem kérhetek, mert már úgyis késő. Kér, hogy szálljak ki, hogy tudjon nézni egy szívhangot. Minden rendben, de szerinte még gyorsíthatnánk a folyamaton egy-két órát, ha kézzel tágítana. Bevillan, hogy a férjemmel átbeszéltem egy listát, hogy mik azok a beavatkozások, amiket semmiképp nem szeretnék. Beöntés? Ha ragaszkodnak hozzá nem gond. Gátmetszés? Első szülésnél gondolom elkerülhetetlen. Epidurál? Mindenképp, ha más nincs, akkor meg a bunkósbot. Fogó, vákuum? Inkább császár. Kézzel tágítás? Soha! A férjem csodálkozik is, amikor beleegyezem, biztos?, kérdezi. Mondom, persze, biztos. Azt hiszem, ez az a pont, amikor elvesztettem az önkontrollt. Kapaszkodjak nagyon, mondja a szülésznő, ez fájni fog, és fájás közben már nyúl is és tágít. Üvöltve könyörgöm, hogy azonnal hagyja abba, de nem teszi, nem értem, miért nem fogadja el, hogy meggondoltam magam, miért nem számít, hogy én mit akarok. Alig vagyok magamnál, mire befejezi a műveletet, ő pedig diadalittasan közli, hogy nyertünk kb. két órát. Hurrá, csak épp majdnem beledöglöttem. Ettől fogva gyakorlatilag egy egybefüggő fájás vagyok, próbálok lazítani, levegőt venni, de úgy érzem, minden feszít, minden nyom, levegőt is alig kapok, és magamra sem ismerek, mikor az első kétségbeesett, artikulálatlan sikoly elhagyja a számat. Aztán még egy és még egy, amit megszámlálhatatlanul sok követ. Úgy érzem, szétrobban a medencém. Nem gondoltam, hogy ez ennyire cudar lesz, nem tartom nyápicnak magam, bírtam teljes napot szilánkosra tört karral zokszó nélkül, ez a fájdalom viszont rosszabb, mint amikor frontálisan ütköztem egy kisbusszal és beszorultam a roncsba. Akkor pedig azt hittem, sejtekre szakadok. Tíz óra múlt és a doki még mindig sehol. Még jó, hogy megbeszéltük, hogy résen lesz, mert bizony alaposan benne van a császár a pakliban. A férjem majdnem két méter magas és száz kiló, engem meg a hóna alá csaphat a negyvenhárom – na, jó, terhesen ötvennégy – kilómmal meg az alig százhatvan centimmel. Ráadásul sem ő, sem én nem születtünk kis súllyal. Számtalanszor fel is merült korábban a császár-nem császár kérdés téraránytalanság miatt. Először megegyeztünk, hogy ha 3,5 kg fölöttire mérik a babát az ultrahangon, akkor „tuti császár”. Ezt hamar megugrottuk, négy kilóra saccolták. Gondoltam, oké, ha császár, akkor császár. A doki ekkor azonban azt mondta, hogy a súlybecslés sokszor nem jön be, így maradjunk abban, hogy ha 100 mm felett van a BPD, akkor viszont tényleg „tuti császár”. A 37. héten 96 mm-re mérték, nyilván nem nehéz rájönni, hogy akkor valószínűleg a 40. hétre ezt a lécet is ugorjuk. Ultrahangos mondta is, hogy szerinte ebből csaszi lesz. Nem csak ez számít, mondta ekkor a doki, hanem hogy én mennyire tágulok, egyezzünk meg, hogy „ha megy, megy, ha nem megy, nem megy”. Legyen így, bízom benne maximálisan. Gondoltam, ennek így kimondatlanul is úgyis császár lesz a vége, de legalább nem siettetjük a gyereket, jöhet, amikor akar, semmi programozás, meg amúgy sem árt sem neki, sem nekem, sem a tejgyárnak egy kis vajúdás, aztán majd időben betolnak a műtőbe. Bízom a dokiban, minden rendben lesz. Hát fél tizenegy és doki még mindig sehol, kínok között fetrengek a szülőágyon és kérdezem a szülésznőt, hogy ki fog-e férni a gyerek. Valószínűleg igen, hangzik a válasz egy flegma vállrántás kíséretében. Férjem kezét harapom, így próbálom elnyomni az üvöltést, és közben látom rajta, hogy megviseli, hogy nem tud segíteni. Arra gondolok, hogy milyen jó, hogy itt van velem, és milyen jó, hogy a nyáron diagnosztizált ráknak időben a torkára lépett és csak egy 20 centis vágás a nyakán maradt utána. A diadal nyoma. Nyugodtan nyomjak, attól könnyebb lesz, hangzik az utasítás – nyomok is, de minek, mindjárt szétrobban a medencém. Könyörgöm, hogy vegyék ki, szülésznő rám szól, hogy ő bizony előre megmondta, hogy minden nőnél eljön az a pont, amikor császárért könyörög, szedjem össze magam. Férjemet is rendre utasítja, mert szerinte nem támogat kellően hatékonyan… Tizenegy óra, mosolyogva berobog a doki. Eddigre teljesen kifáradok, révületben fekszem az ágyon, fájások sehol. Elmúltak a fájások, szekunder fájásgyengeség, hangzik az ítélet. Oxitocint neki. Jeges rémület fut át rajtam, én ezt biztos nem bírom ki és ekkor látom, hogy a férjemnél is végképp elszakad a cérna. Miért most ért be a doktor úr, kérdezi. Nehezen járható a város, hiába van vasárnap, érkezik a válasz. Én eközben, mint aki megzavarodott motyogom tovább, hogy császárt szeretnék, beszélni már nincs erőm, így csak motyogok. Az oxitocin segítene, próbálkozik mosolyogva a doki. A férjem ekkor határozottan rádörren, hogy hallotta-e, hogy mit mondok, van-e akadálya a császárnak. Mintha víz alól hallanám, hogy szó szót követ. Hamarosan azonban megjelenik mellettem egy kedves arcú anesztes adategyeztetésre. A következők mi vagyunk a műtőben. Itt ülésben ismét rám törnek a fájások, a szülésznő teljes súlyával rám nehezedik, hogy lefogjon és az anesztes ne szúrjon mellé. Reszketve kérem, hogy várjanak, megint fájás jön, rettegek, hogy nem bírom ki mozdulatlanul. Sikerül beadni, fektetnek is az asztalra, rengeteg ember sürög-forog, férjem megérkezik és leül a fényképezővel a fejemnél. A kimerültségtől percekre nem vagyok magamnál, aztán megint észhez térek: érzem, ahogy vágnak. Fáj, fáj, fáj, mondom, de a férjemen kívül nem hallja senki, neki kell szólnia, hogy fáj. Kapok maszkot is, megint nem vagyok magamnál. Mindjárt bekapcsolják rajta a szirénát, mondja a doki, amikor megint érzékelem a külvilágot. Fél tizenkettőkor világra jött a fiam, de alig vagyok észnél, és azt sem hallom, ahogy felsír. A szülésznő hozza oda hozzám a bebugyolált kis csomagot, puszilgatom össze-vissza, el sem hiszem, hogy végre itt van. A keze jéghideg és lila, a körmei feketék, nem értem a dolgot, és mint aki végleg bekattant, százszor is megkérdezem, hogy de miért ilyen hideg a keze? Senki nem válaszol. De miért ilyen hideg a keze? Következő kép, hogy tolnak fel az őrzőbe. Hullafáradt vagyok és a fiam születésével járó örömöt a megkönnyebbülés hatja át, hogy túl vagyunk rajta, nem pedig az elégedettség érzése. Ennél jobb érkezést érdemelt volna a fiam. Két táskával jöttem a kórházba, ebből az egyikbe a szülésznő bedobálta a szerinte az őrzőben legszükségesebbeket és felhozta hozzám. Alig köszönöm meg, ismét álomba ájulok. Négyen állnak az ágyam mellett, és sietve tanakodnak valamin. Látom, hogy kapkodva még plusz tasakokat kötnek be a branülön keresztül. Nagyon sok vért vesztettél, valószínűleg vért kell kapnod, mondja nyugalmat erőltetve magára a szülésznő és emelik le rólam a takarót, hogy hozzanak helyette tisztát és többet és vastagabbat, mert hangosan vacognak a fogaim és rázkódik az egész testem. Mészárszék, gondolom, ahogy meglátom, hogy az egész testem alatt áll a vér, majd ismét álomba zuhanok. Tudja mozgatni a lábát?, kérdezi órákkal később egy nálam is kisebb nővér, lecserélnék maga alatt mindent, mielőtt a család bejön, mert biztos rosszul lesznek, ha ezt meglátják, de egyedül nem tudom mozgatni. Persze, újból működnek a lábaim, amik eddig egy rongybabáéra emlékeztettek, próbálok együttműködni. Nagyon furcsa, hogy látom a rengeteg vért, de gond nélkül aludtam a tócsában, hiszen nem éreztem belőle semmit. Egyenként jöhet be pár percre a nővérem, a férjem és a szüleim. Kérdezem tőlük, hogy milyen a baba és hogy minden rendben van-e, mert én alig láttam, alig foghattam meg, és azt sem tudom, hogy tényleg a nyakán volt-e a köldökzsinór. Eszembe jut az egyik utolsó ultrahang, amikor egy egész egyetemi csoport kéredzkedett be nézegetni, és egy arab doki törve a magyart magyarázott nekik. Érdeklődtem, hogy még mindig a nyakán van-e a köldökzsinór, amit előzőleg a férjem vett észre, de a másik ultrahangos magától nem mondta volna, mert ilyesmivel nem szokták ijesztgetni a kismamákat, inkább nem mondják meg. „Nyákán, hásán, mindenhol, nyám problima” - hangzik a válasz, döbbent arcomat látva egy diáklány próbál csak biztató mosolyt küldeni felém, de megnyugvást nem kapok. Minden rendben a babával, nagyon cuki, mondja a család, én meg gondolatban kicipelem a követ a kertbe. Majdnem 3,6 kg és 56 centi. Örülnek, hogy hosszabban velük lehetett, mert a szülésznő engedte, hogy náluk legyen a folyosón – aztán viszont gyakorlatilag elfelejtett visszamenni érte, így egy arra tévedő csecsemős vette el tőlük és vitte fel az osztályra, felháborodva, hogy egy újszülöttnek nem itt van a helye. Valószínűleg vért fogok kapni, mondom nekik. Sokat nem tudunk beszélgetni, érkezik az apró nővér, hogy segít lezuhanyozni és aztán a férjem lekísérhet az osztályra. Nagy nehezen lezuhanyozom, nézem, milyen tangóharmonika lett a hasam és megkönnyebbülök, amikor rájövök, hogy a heget egyelőre nem látom, mert takarásban van a redők alatt. És a vérátömlesztés? – kérdezem. Hát ő úgy tudja, erre végül mégsem volt szükség. Így fél hatkor lekerülök az osztályra. Elvonszolom magam a csecsemősökhöz, hogy kihozzam a fiam. Kérdezem a csecsemősöktől, hogy miért van ennyire szörnyen bevérezve a szeme, mondják, hogy a nagy erőlködéstől, ahogy próbált megszületni. Látogatási idő van, mások is kint ücsörögnek a dobozos babákkal, így a katéter-ridikülöm társaságában én is kitolom a folyosóra a férjemhez. Gyönyörködünk benne és alig hisszük el, hogy végre itt van. Sosem gondoltam, hogy a terhesség olyan, mint a pizzarendelés. Titkon persze reméltem, hogy azon szerencsések közé tartozunk majd, akire a férje ránéz és már útnak is indul a gólya, de nem voltak illúzióim. Pár hónap, gondoltam, és csak összejön. Aztán kiderült, hogy ez nem ilyen egyszerű, kivizsgálások sora, és a meddőség diagnózisa jött a férjem oldalán. Műtéttel talán orvosolható a probléma, akkor majd lombikkal biztosan sikerül, mondták neki. Műtét, lábadozás, és rá három hónapra ránk kacsintott a szerencse vagy Isten ujja, nevezze mindenki, aminek akarja, de ott volt a két csík a teszten. Alig hittük el. (Ha erről posztot írnék, az az emberségről, szakmai alázatról és profizmusról szólna.) Erre gondolok, miközben nézem a békésen szundító fiamat, akit mintha álomporba forgattak volna, és elönti a szívemet a hála, hogy minden rendben életem férfijaival. Reggel hétkor a doki toppan be a szobába, érdeklődik, jól vagyok-e. Nem időzik, kérdez és már megy is. Napközben meglátogat a szülésznő is, mondhatnám, hogy azért, megnézze nem kaptam-e idegösszeomlást, de nem, bájcseveg, vihorászik, pénzére vár. Kérem, hogy magyarázza el, hogy mi volt ez a nagy vérzés, mert senkitől nem kaptam magyarázatot és szeretném tudni, hogy ez mégis milyen biológiai folyamat volt. Dobott egyet a méhed, feleli egy félmosoly kíséretében, mintha valami olyat mondott volna, amit még egy dedósnak is tudnia kéne. Ja, szép kis hátast dobott, gondolom magamban. Másnap reggel ismét beugrik a doki, mosoly sehol, köszönés semmi. Hallom, aggódik a család, mondja. Igen, aggódnak, mondom. Mivel még mindig nem tudjuk, pontosan mi történt, egy orvos ismerősnél érdeklődtek, hogy ez mégis mi lehetett, de úgy látszik, hamar körbeért az infó… Hát csak ne aggódjanak, förmed rám a doki, majd mint aki jól végezte dolgát, távozik. Pár óra múlva egy négyfős osztag szó szerint feltépi az ajtót, a rezidenssel az élen, aki a kezdet kezdetén felvett és figyelmes volt. Jól van?, kérdezik. Mondom, jól, mit tudom én, zöld vagyok, mint egy levelibéka, de biztos. Miért, hogy kell ilyenkor lenni? Jól vagyok, köszönöm. Borzalmas lett a vérképe, azonnal visszük le az ambulanciára, hagyja itt a gyereket. Nézek bambán, már hogy hagynám itt, nekem semmi bajom, köszönöm. Hagyja a szobatársnőre a gyereket, nem kell visszavinni a csecsemősökhöz, a nővérek lekísérik ultrahangra, mert félő, hogy azért veszített ennyi vért, mert bent maradt valami. Megfagy az ereimben az a kevés vér, ami még maradt. Az ultrahangos pont úgy fest, mint Obelix a meséből, ugyanolyan jó kedélyű is. Rám fér a mosolygós ábrázata, eléggé be vagyok rezelve, mi lesz az ítélet. Nézi az ultrahang képet, a leleteimet, meg engem és a bajsza alatt csak annyit mormog oda egy döbbent fejcsóválás kíséretében, hogy „Maga ebbe a szülésbe 1870-ben belehalt volna!” Nem lát semmi vészt szerencsére, nem maradt bent semmi nem odaillő tartozék. A két nővér, akit kíséretnek kaptam, visszakísér, a rezidens megvizsgál. Kérdezem őt is, hogy mondja már el, hogy mégis mi van, mert épkézláb magyarázatot még senkitől nem kaptam. Valószínűleg túl nagy volt a baba Önhöz képest, mondja. Kéri, hogy egyezzek bele a vérátömlesztésbe. Ez választás kérdése, kérdezem, azt gondoltam, ha kell, akkor kell. Intézik sürgősséggel a vért, addig ha elhagyom a szobát, szóljak a nővéreknek, hogy tudják, hol vagyok, nehogy valahol csak úgy bejelentés nélkül essek össze. A lelkemre kötik, hogy a transzfúzió idejére és éjszakára visszaviszem a fiamat a csecsemősökhöz – vissza is viszem, elvégre ki tudja, mennyire leszek rosszul… Amikor a vér felének elfogyasztásánál tartok, feldúlva tolja be a szobába egy csecsemős dobozostól a gyereket, hogy miért hagytam ott nekik? Mihelyst meglátja, hogy épp vért kapok, visszavonulót fúj. Ezek után persze első dolgom, ahogy kihúzzák a tűt belőlem, hogy rohanok a gyerekért. Nincs az az Isten, hogy ott hagyjam. Másnap reggel szokásos forgatókönyv szerint a doki toppan be. Magának vért kellett kapnia?, kérdezi döbbenten. Nem kevésbé döbbenek meg én is, hogy erről ő még csak nem is tudott. Azt mondták, rengeteg vért vesztettem és szörnyű a vérképem, mondom én. Szülésnél előfordul az ilyesmi, mondja olyan fejjel, mintha egy háromévesnek magyarázná, miért nem kaphat savanyúcukrot. Nem igazán érdekel semmi, az tartja bennem a lelket, hogy két nap múlva mehetünk haza. HAZA. Mintha előző életem mérföldekre lenne. A hazaindulás napján a leletekkel a kezemben battyogok vissza a szobámba végső kiadatásra várva. Nézem a zárójelentéseinket, gyerekkel minden rendben, és felkészülve, hogy végre megtudom, mi is történt, olvasom el a császármetszés okát: tocophobia - beteges félelem a szüléstől. Doki aláírása persze nem szerepel a zárón. Ekkor azt hiszem, végképp megbotlok idegileg. Nyilvánvalóan betegesen félek a szüléstől, ezért vajúdtam vagy tíz órát és emiatt vesztettem vért és dobtam fel majdnem a bocskorom. Alig látok a pipától. Még van képük rám kenni az egészet! Hát ezzel az emberrel én nem szeretnék még egyszer találkozni, az biztos. Egy hét múlva varratszedés? Nála biztos nem! Inkább elmegyek egy ismerős dokihoz, a varratokat majd ő kiszedi. Tervezett megjelenésem napján számítok rá, hogy a doki asszisztense rám csörög, esetleg elfelejtettem-e varratszedésre menni? De nix. Nada. Semmi. Egy hét múlva csöng a telefonom, a doki az. Hogy reagálok én? Ahogy egy intelligens, írásban-olvasásban járatos felnőtt nő: nem veszem fel a telefont. Többször is hív, pár nap alatt az asszisztense is próbálkozik, én meg hagyom, hogy csöngjön a telefon. Előbújik belőlem a kisördög és boldogan képzelem el, hogy esetleg aggódik, hátha nagyobb bajom van. Hadd aggódjon egy kicsit – úgy gondolom, megérdemli. Négy nap múlva veszem fel a telefont. Kár azért a pár percért is, így utólag. Megtudom, hogy szerinte meg tudtam volna szülni a gyereket, de emberileg (!) nem voltam rá alkalmas és hogy az egyetlen dolog, amiért felelősséget vállal, az a császármetszés. Az pedig rendben zajlott, nem? Neki különben sem szóltak időben, hogy be kellene mennie a kórházba. A vérzés? Hogy miért csak két nap múlva kaptam vért? Az nem mindegy? Lényeg, hogy az intenzíven kezelték a dolgot, és elállították a vérzést. Továbbra sem tudom tehát, mi történt, azt viszont igen, hogy emberileg nem vagyok alkalmas szülni és valójában hálásnak kéne lennem, hogy a XXI. században az egyik legjobbnak nevezett kórházban nem hagytak elvérezni. Csodás. Nem hagy nyugodni a gondolat. Csak kell legyen valami normális orvosi elnevezése ennek a jelenségnek. Nem tűnik túl hivatalosnak „a dobott egyet a méhem” diagnózis. Az internet a jó barátom: végre megtalálom a diagnózist. Szülés utáni méhelernyedés okozta vérzés. „Az ernyedt méhizomzat nem képes a szülés után megnyíló erekből származó vérzés csillapítására. A szülés utáni komoly méhvérzések 80%-a atoniás eredetű. (…)Okok: A méh kifáradása elhúzódó szülés miatt, melynek oka a téraránytalanság (túl nagy magzat, szűk medence) (…) forszírozott szülésvezetés, stb. A méh idő előtti kifáradásának előjelei a fájásrenyheség, elhúzódó tágulási és kitolási szak, hüvelyi szülésbefejező műtét (fogóműtét, vákuum extrakció) szükségessége, stb.(…) Prognózis: A korszerű gyógyszerek birtokában ma már jó. Régebben az anyai halálozás többsége atonia következménye volt. Megelőzés: Fontos a téraránytalanság korai felismerése és a császármetszés időben történő elvégzése.” Tanulság? Azt hiszem, a férjem megmentette az életünket azzal, hogy gyakorlatilag kikövetelte a császármetszést. Mi lett volna, ha nem apás szülés? Vagy ha az ügyletben lévő rezidens két nap múlva nem veszi észre, hogy vért kell kapnom? Mi lett volna, ha beszorul a fiam? Mit számít a dokinak egy kis oxigénhiány… Két liter vért vesztettem, és mint az utólag kikért kórlapból kiderült, 60/30 volt a vérnyomásom. Egy csomó mindenre egyáltalán nem emlékszem, pl. arra sem, hogy a folyosón még a kezembe adták tíz percre a fiamat… csak a férjem által készített képek örökítették meg emléknek. Emberileg nem voltam alkalmas…vagy inkább a doki nem az a szakmájára. Eltussolni a hibázást gusztustalan és etikátlan dolog. A rezidens jobban figyelt rám, mint a fogadott orvosom és a fogadott szülésznőm. Ráadásul a zárójelentés sem fedi a valóságot. Azóta is foglalkoztat, hogy vajon a dokik és a szülésznők felmérik-e, hogy a legnagyobb bizalom a világon az, amikor egy szülő nő a gyereke és a saját életét a kezükbe helyezi? Lehet-e ezek után bízni az egészségügy döntéskészségében? És egyáltalán… mi lett volna, ha…? De végül is igaza van a dokinak, a császármetszés jól sikerült: tangóharmonika hasam alatt pár nap után volt merszem megnézni a heget. Szép vágás, a két végén felfelé kunkorodva. Mosolyog a medencém. Most már mosolygok én is. Jól vagyunk. Nóri
2015.12.20. 10:30
Bezzeganya.postr.hu
Az ultrahang csodája: diagnosztikától a fiatalításig
Az ultrahang több mint 70 éve használatos eszköz a diagnosztikában, és a korai felismerésen túl mára már a leghatékonyabb bőrfiatalító eljárás alapját is jelenti. Dr. Demjén Renáta, az Oxygen Medical Ultherapy szakértője a felhasználás új területeiről beszélt.
2015.12.20. 09:57
Csaladinet.hu
Az ultrahang csodája: diagnosztikától a fiatalításig
Az ultrahang több mint 70 éve használatos eszköz a diagnosztikában, és a korai felismerésen túl mára már a leghatékonyabb bőrfiatalító eljárás alapját is jelenti.
2015.12.18. 17:52
Gondola.hu
Apa nélkül szültem az influenzajárvány miatt
Rendszeres olvasója vagyok a Bezzeganya oldalnak. Rengeteg segítséget kaptam az oldalra író gyakorló anyukáktól a terhességem kezdetétől az első időszak alatti és a jelenlegi problémák kezeléséhez, a mindennapok tartalmas kitöltéséhez és a jövő tervezéséhez, ezért gondoltam, én is billentyűzetet ragadok és megírom a véleményemet a kórházról, ahol szültem. Így remélem, hogy ezzel én is segíthetek azoknak a kismamáknak és leendő kismamáknak, akik Hatvan környékén tervezik a szülést. Hatvanban születtem én is, az Albert Schweitzer Kórházban, és mivel Hatvanban lakom, kézenfekvő volt, hogy itt hozom világra a gyermekem. 2015 februárban született meg a kisfiam, Dominik. Már a terhesség legelejétől ebbe a kórházba jártam vizsgálatokra. Nem volt választott orvosom. A kórház jól felszerelt, az orvosok és ápolók emberségesek, kedvesek, felkészültek, türelmesek voltak, minden kérdésemre érthető és alapos választ adtak. A vizsgálatoknál minden esetben elmondták, mi fog következni, mire számítsak, mikor lesz eredmény (pl. vérvételnél), hova kell még menni vizsgálatra, az eredmények kiértékelése is érthető volt.  Volt szülésfelkészítő tanfolyam, de én ezen nem vettem részt, így erről sajnos nem tudok beszámolni. A kórház épp ebben az időszakban kapott új külsőt, és egy új szárny is épült hozzá egy uniós pályázat révén, így akkoriban eléggé káoszos volt az épület megközelíthetősége. Egyáltalán nem volt csendes napközben és furcsa is volt, hogy a harmadik emeleti ablakban munkások jönnek-mennek állványokon, de ettől eltekintve belülről kifogástalan állapotban volt a szülészet-nőgyógyászat osztály és a Rendelőintézet nőgyógyászati osztálya is (ide jártam a kötelező nőgyógyászati vizsgálatokra és a terhesgondozásra). A mellékhelyiségek és zuhanyzók tiszták voltak, naponta takarították őket. A szülőszobát meg lehet nézni a szülés előtti hetekben, de én ezzel a lehetőséggel sem éltem. A kötelező ultrahang vizsgálaton felül kérhető 4D ultrahang és van babamozira is lehetőség (ide apuka is bejöhet, a sima ultrahangra nem), ezek azonban pénzbe kerülnek. A sima ultrahang vizsgálaton 500 Ft/kép áron kaphat a kismama fotót a magzatról. Nem szüléstörténetet vártok, de nagyjából mégis le kell írnom a folyamatot, mert ebből kiderül még pár dolog az ellátással kapcsolatban. A szülés nálam fájdalom nélkül indult, szép csendben spontán burokrepedéssel elfolyt a magzatvíz 2015.02.03-án este 8 körül, este 10-re értünk be a kórházba. Az ügyeletes szülésznő kedvesen bevezetett a vajúdóba, elkérte az iratokat, a párom közben felhozta a csomagomat (a védőnőtől és a kórháztól is kaptam előzőleg listát a babakelengyéről és a saját kórházi felszerelésemről, valamint még az otthoni alap dolgokat is összeírták, így könnyebb volt bevásárolni a picinek). Mivel ebben az időben látogatási tilalom volt érvényben a kórházakban az influenzaszezon miatt, párom nem lehetett jelen a vajúdásnál, szülésnél. A szülésznő bekísért a vajúdóba, ahol át kellett öltöznöm, majd megvizsgált, ezután az ügyeletes orvos elmondta, mi fog történni, ezt írásban is megkaptam (alá kellett írni a nyomtatványokat), ő is megvizsgált, kaptam oxitocint és vártunk. Éjjel 2-től indultak a fájások, az ügyeletes nővér végig odafigyelt rám, segített, ajánlott különböző technikákat, hogy könnyítsen az állapotomon (légzés, gimnasztikai labda, fotel, zuhany), reggel fél 6-kor bekísért a szülőszobára, itt a másik ügyeletes orvos vizsgált meg, másik szülésznő volt már mellettem.  Aznap csak én szültem, így volt mellettem két orvos, egy rezidens és egy tanuló is a szülésznőn kívül, de csak a szülésznő és a tanuló volt mellettem végig, az orvosok bizonyos időközönként, illetve a szülésznő kérésére jöttek csak be. A kitolási szakaszban egy orvos és a rezidens segítették világra Dominikot, aki természetes úton született gátmetszéssel. Sokáig varrt a rezidens, ezután egy órát még bent maradtam a szülőszobán, a kisfiam eközben a csecsemőosztályon volt, előzőleg elvégezték rajta a kötelező vizsgálatokat és megfigyelés alatt tartották. Mivel nem volt még tejem, nem engedélyezte a gyermekorvos a rooming-in-t, viszont bármikor bemehettem a kisfiamhoz, ezen kívül 3 óránként hozták, egy órát lehetett velem. A maradék időben a csecsemős nővérek foglalkoztak vele, tápszerrel táplálták (mindig tájékoztattak, mennyit evett a baba), öltöztették, pelenkázták, reggel fürdették, nekem a pihenés, erősödés volt a dolgom. Emellett bármilyen kérdéssel fordultam hozzájuk, mindig készségesen válaszoltak. Az újszülött osztály is remekül felszerelt, jól fűtött és tiszta, rendezett volt. Kisfiam 2450 grammal született és a gondos ápolásnak köszönhetően 2500 grammal távozhattunk az intézményből. A látogatási tilalom miatt nem jöhettek be hozzánk a kórházi személyzete kívül látogatók, de alapjáraton mindennap délután 4-től este fél 6-ig tartott a látogatási idő. Erről és a napirendről a folyosón és a kórtermekben is tájékoztató táblák adtak információt. Naponta többször is volt vizit. A kórtermek négyágyasak voltak, egy televízió, egy hűtő, egy kézmosó törölközőtartóval, tükörrel, kis polccal, egy vezetékes telefon volt bennük, valamint egy beépített szekrény négy részre osztva. Az ágyak mellett gurulós, fiókos tárolók voltak.  A kórháznak saját konyhája van, így mindennap helyben készült, finom ételeket kaptunk ebédre, a reggeli és vacsora is változatos volt. Három napot töltöttünk bent. Összességében elégedett vagyok az ellátással, a környezettel és rendszerrel, a felújítás okozta zaj miatt viszont nem lehetett pihenni, így tízes skálán 9-est adok a kórháznak. Ezúton is még egyszer nagyon köszönöm a munkájukat, segítségüket, türelmüket az egész terhesség, szülés és lábadozás alatt. Ha lesz következő gyermekem, őt is itt szeretném megszülni. Albert Schweitzer Kórház, Hatvan szülés ideje: 2015 február pontszám: 10/9 Enikő További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2015.12.18. 08:30
Bezzeganya.postr.hu
Kendős anya leszek
A héten sok jó dolog történt velünk. Elsősorban végre sikerült a normális tartományba kerülnie a pajzsmirigy értékeimnek, ennek köszönhetően kicsit ritkábban kell már kontrollra járnom. Valamint találtunk végre egy olyan lakást, ami mindkettőnknek megfelel. Mondhatjuk úgy is, hogy szerelem volt első látásra mindenkinek. Semmi belekötnivalót nem találtunk benne. A legjobban az tetszik, hogy a kisebbik szoba is akkora, hogy a két kiságy mellé még nekem is kényelmesen elfér egy ágy, hogy szükség esetén a gyerkőcökkel tudjak aludni, amire sokszor lesz szükség, hogy a párom pihenni tudjon a munkája mellett. Szerencsére csomagolni és dobozolni bőven van időm, mert csak február végén költözünk. Másrészről addigra már méretes pocakom lesz, de sebaj, megoldjuk. Rengeteg tervünk, elképzelésünk van már, hogy mit hogyan szeretnénk berendezni, pár bútort biztos vennünk is kell majd az elkövetkezendő hetekben. Megfogadtam, hogy a költözésig nem vásárolok túl sok mindent a babának, főleg, hogy nem tudjuk a nemét. Egyik este találkoztam egy szintén várandós ismerősömmel, aki már túl van a 26. héten. Ő mesélte, hogy az orvosok eddig teljesen meg voltak róla győződve, hogy kisfiút hord a szíve alatt, erre az utolsó vizsgálaton kiderült, hogy mégiscsak kislány lesz. De rögtön mesélte az ellenpéldát is, hogy egy közös barátunk is babát vár január végére, náluk pedig teljesen biztosak voltak eddig az orvosok, hogy kislányuk lesz. Ők már elég sok mindent vettek és kaptak, de múlt héten kiderült, hogy kisfiuk lesz. Ebből kiindulva és hát alapból is úgy terveztük, hogy nagyon ráérünk még a vásárlással. Kisfiamnál elmentünk 4D-s ultrahangra, most csak akkor tervezzük, ha sokáig bizonytalan lesz az orvosom a nemét illetően. Titokban már elkezdtünk tanácskozni a szóba jöhető nevekről és szabad kezet kaptam, mert a kisfiunk nevét a párom választotta ki az általam kiválasztott és mindkettőnknek tetsző három név közül. Az utolsó ultrahang után inkább lánynevekben gondolkozom, bár tudom, hogy nem biztos még egyáltalán, ezért van a tarsolyomban fiúnév is. Nagyon reménykedem, hogy január elején megmutatja magát. Fejtörést okoz még egyelőre, hogy vajon a babának vegyünk-e egy új kiságyat, vagy a kisfiam kapjon egy új, leesésgátlós ágyat. Biztosan sétál már egyedül a lakásban, nem igényli, hogy kézen fogva vezetgessük. Éjszaka egy-két alkalommal még ébred és felállva vár az ágyában, de a legtöbb esetben evés után vissza is alszik azonnal. Kombi kiságyat csináltattunk neki annak idején, ami később ifjúsági ággyá alakítható. Valószínű, hogy kivárjuk a terhesség végét, hogy mennyire lesz érett egy leesésgátlós ágyhoz, mert kicsit korainak érzem még, viszont még egy kombi kiságyat biztosan nem szeretnénk. A másik dolog, ami sokat foglalkoztatott mostanában, a hordozás. Tudom, hogy két gyerkőccel nem lesz egyszerű az élet. Már a kisfiamnál próbálkoztam a rugalmas kendős hordozással, mivel nagyon hasfájós volt, de nem éreztem igazán, hogy én ezt szeretném, és kisfiam sem mindig díjazta, inkább csak könnyebbség volt magamra kötni és úgy tenni-venni a lakásban. Most viszont érzem, hogy ez lesz a mi utunk. Így jobban tudok majd foglalkozni a kisfiammal is, míg a pici esetleg nyugodtan pihen a mellkasomon, illetve közlekedni is könnyebb lesz így az utcán, mint babakocsival. Nézegettem már sokféle hordozóeszközt, de teljesen tapasztalatlan vagyok ilyen téren, az előző kendőt csak kölcsönbe kaptuk, úgyhogy van még hova fejlődnöm. A szülés előtt mindenképpen tervezem még meglátogatni a helyi hordozó klubot, ahol lehetőség van többféle eszköz kipróbálására. Már csak az kell, hogy a babám is olyan lelkes és együttműködő legyen ilyen téren, mint én. Lotti További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2015.12.16. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Így látnak bennünket a delfinek
Amerikai kutatók sikeresen leképezték, hogyan érzékeli a vízben lebegő embert egy delfin – az állat által a társainak továbbított  ultrahang képek meglepően részletesek és pontosak voltak, így szeretnék továbbvinni a projektet, hogy még jobban megismerhessék a delfinek echolokációs képességeit.
2015.12.10. 15:50
Origo.hu
Megálmodtam a babám nemét
17. hét Az ultrahangok időpontja előtti éjszakákon kicsit mindig nyugtalanul alszom. Jár az agyam, elképzelem előre a vizsgálatot, lefut a fejemben többféle verzió, hogy milyen párbeszéd fog elhangzani majd közöttünk. Anno, amikor orvost választottam, sok szempontot mérlegeltem. Hiába nem lehet az általam választott intézményben orvost fogadni a szüléshez, azért dolgozzon a kórházban aktívan, legyen elismert szakember, legyen közvetlen, legyen szimpatikus már az első találkozásnál. Az előző orvosom egy általam támasztott feltételnek nem felelt meg: nem praktizált a kórházban. Gyors tájékozódás után az ismeretségi körünkben és az interneten egy középkorú, rendkívül közvetlen és vicces orvost találtunk. Tudom, sokan nem szeretik az ilyen stílusú orvosokat, de nekem nagy megnyugvást ad, hogy nem egy komor, mogorva ember vizsgál minden alkalommal, és nem mellesleg tényleg jó szakember és bízni tudok benne. A mai napig mosolygok azon, hogy az első szülésem során a burokrepesztés közben azt mondta, hogy nyugodtan kezdjem el szidni a felmenőit, mert tudja, hogy fáj, amit csinál. Visszatérve az éjszakámra: az ultrahang előtti éjjel megálmodtam a babám nemét. Minden ismerősöm azért szurkol, hogy kislányom legyen, mert van már egy kisfiam, ennek ellenére én nem bánnám, ha mégis kisfiú lenne, mert szerintem nagyon jól el tudnának játszani a későbbiekben ketten. Másrészről, ha kislány lenne, akkor azért örülnék, mert megtapasztalnám azt is, hogy milyen lányos anyukának lenni, és a család véleménye szerint pont kerek lenne a mi kis családunk az egy fiú és egy lány felállással. Megérzésem eddig még nem volt a baba nemét illetően, de álmomban kisfiam született. A 16. heti ultrahangot az orvosom a magánrendelőjében végezte el, nem is kellett sokat várnunk, amikor odaértünk. Gyors vizsgálat, úgy látta, hogy minden a legnagyobb rendben van. Persze kikívánkozott belőlem ezek után, hogy esetleg látni-e már, hogy kisfiú vagy kislány. A fekvése nem volt éppen a legideálisabb, azonban mintha látna valamit, de inkább nem árulja el. Nagy nehezen meggyőztem, hogy mégiscsak mondja el, nem fogok ez alapján nagybevásárlásra indulni kisruhákból. Nos, eddig úgy néz ki, hogy nincs kukaca, kislány lesz. Jó, tényleg nem élem magam bele, majd a következő ultrahangon talán egyértelműbben látszik január első hetében. Ez az ultrahang nem a magánrendelőjében lesz, hanem a kórházban, ahol dolgozik, és egy picivel modernebb a gép. Hetek óta nézelődünk már, ugyanis kinőttük a lakásunkat. Nekem a mostani szerelem volt első látásra, nem egy hatalmas hodály, hanem igazi otthonos, kuckós, tipikus első lakás fiatal pároknak. Nehéz az elválás, bár a józan eszem tudja, hogy itt nem lesz már kényelmes nekünk, de eddig még nem találtam meg az igazit. Párom szerint el sem akarok igazán költözni, mert eddig akárhány lakást találtunk, mindig belekötöttem valamibe: ez túl nagy, ez túl pici, ennek nem jó az elosztása, ez nem elég világos, stb. Hát, én türelmes vagyok, nem szeretném elkapkodni. Ezen a héten csak egy vérvételre kell mennem a pajzsmirigyem miatt, aztán jövő héten pedig vissza az orvosomhoz az eredménnyel. Reménykedem, hogy most már jó értékeim lesznek. Változást csak annyiban érzek, hogy már kevésbé vagyok fáradékony, sokkal kevesebb alvással is működőképes vagyok. Persze ez betudható annak is, hogy már túl vagyok az első trimeszteren, és az előző terhességemnél is volt ilyen váltás, hogy a hirtelen nagy alvásszükséglet egyszer csak elmúlt és tele lettem energiával. Ennek legjobban a kisfiam örül, ugyanis a bárányhimlő alatt 10 hónaposan megtette az első önálló lépéseit. Ma már önállóan tipeg utánam mindenhová a lakásban, unatkozni nem lehet mellette, és fél percre sem vehetem le a szemem róla, mert rendkívül élvezi, hogy ennyire kitárult előtte a világ. Lotti További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2015.12.09. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Nyitott hasfallal született a kisfiam
Egy németországi nagyvárosban élünk a férjemmel és immáron 7 hónapos kisfiunkkal. Egy viszonylag gyors és tervezett teherbeesést követően megkönnyebbülésül nyugtáztuk, hogy túl vagyunk a kritikus három hónapon, és mindenki rendben van.  Itt nem orvost vagy szülészt választ a nő magának, hanem kórházba vagy klinikára kell bejelentkezni. Igyekeztünk minél hamarabb választani is egyet (pl. volt olyan népszerű kórház, ahol a 9. hétben már késő volt), de összehasonlítva az otthoni viszonyokat, úgy éreztük és láttuk is, hogy nagyon mellé nyúlni nem lehet. A 16. heti vizsgálaton sikerült megállapítania a doktornőnek, hogy kisfiút várunk (itt nevettünk egy sort a férjemmel, mert én a „jelek”alapján kislányra tippeltem). Talán akkor nevettem a terhesség alatt utoljára, mert kb. két perccel később még kérdeztem valamit a doktornőtől, mire hümmögve csak annyit válaszolt, hogy az nem gond, viszont lát itt valamit, ami neki nem tetszik. Tovább nézte a monitort, majd közölte, hogy a kicsinek nem záródott be időben a hasfala (a 12. hétig kellett volna), és már nem is fog. Majd persze az asztalánál elmagyarázott mindent: ő úgy látja, hogy a belek és a gyomor is „kint” van. Az esetek 30 százalékában (aznap utánaolvasva már 40 százaléknál jártam) olyan egyéb súlyos genetikai rendellenességgel párosul ez a diagnózis, hogy a terhességet meg kell szakítani. Ha a szerencsésebbekhez tartozunk, akkor is azonnali műtétre lesz szüksége a picinek, hogy  összezárják a hasfalat. Szerencsére másnapra sikerült időpontot egyeztetnie egy perinatál centrumba, így csak egy napig zokogtam, és voltam teljesen kétségbeesve, de valójában nem is hittem el, amit a nőgyógyásznő mondott. A férjem még reménykedett, hogy hátha csak  elnézte a köldökzsinórt, stb., de erre túl sok esélyt nem láttam, inkább a 60-70 százalékban  reménykedtem. A perinatál centrumban mondhatni jó híreket kaptunk: „csak ” a vékonybél egy része van kint, ez is persze műtétet igényel, a fertőzésveszély (és az esetleges rövidbél szindróma) elkerülése miatt persze programozott császárral fogok szülni, ha minden jól megy, a 34-35. héten. Mivel ez már egy másik rendellenesség, itt rendszerint nem kell genetikai megbetegedéstől tartani. Rögtön meg is kérdeztem lelkesen a dokit, hogy akkor a tervezett amniocentézisre nincs is szükség, de sajnos volt. Ráadásul a 27. héttől heti-kétheti amnio várt rám az orvos szerint, aki azzal indokolta, hogy egy idő után a magzatvíz már nem teljesen tiszta, ami a belekre rossz hatással lehet, és annak súlyos következményeit szeretnék elkerülni a mihamarabbi császármetszéssel. Az egész vizsgálat és beszélgetés alatt az orvos és a nővér is nagyon megnyugtató volt (már szinte rutinszerű műtétnek kezdtem hinni), hangsúlyozta is, hogy ez nem ok az abortuszra, mert operálható jelenségről van szó (ez utóbbit csak az anyósomék akarták, akik gondolhatjátok, mennyire lopták be magukat a szívembe). December közepét írtunk ekkor, egy héttel a hazautazásunk előtt. Hiába volt nagyon biztató az orvos, bennem egy világ dőlt akkor össze. Egyszerűen nem értettem, hogy hogy kaphatok ilyen rossz híreket, mert ezt egy babát váró kismama sem érdemli meg, pláne nem a pici. Ha meg belegondoltam, hogy mi vár rá a születése után, a szívem szakadt meg. Tudtam, hogy muszáj őt ennek „kitennem” azért, hogy élhessen, és biztos voltam benne, hogy idővel minden rendben lesz. Vettem egy koraszülöttekről szóló könyvet, de nem egy könnyű olvasmány. Pár kibőgött hét után  megembereltem magam, becsuktam ezt a könyvet és a netes beszámolókat erről a rendellenességről (rögtön az első kettő egy nagyon szomorú és tragikus végű volt) és próbáltam „normális” kismamaként élni. Január elején konzultáltunk a gyereksebész főorvossal, aki a műtét menetét magyarázta el. Mondandóját azzal zárta le, hogy kb. 3 hét kórházi tartózkodás után vihetem majd haza az egészséges kisfiamat. A szülésig ebbe a szép mondatába kapaszkodtam. A 26. hét előtt rendszeresen jártunk a perinatal centrumba ultrahangra. Az orvos többek között mindig elmondta, hogy minden rendben van – a körülményekhez képest (ha ezt nem tette volna hozzá, biztos hazugnak hiszem). A 26. és a 28. héten megvoltak az amniocentézisek, jó eredményekkel. Kilátásban volt egy magzatvízfeltöltés is, ha kevés lett volna (én magzatvízcserét is összeolvastam a neten),de ezekre szintén nem került sor. A 29. hétre már egy kis kórházi bőrönddel kellett mennem, de az ultrahang alapján nem is kellett volna bent maradnom (de a 30-tól már biztos, hogy a kórház vendégszeretetét kellett volna élveznem). Az orvos a magzatvízvizsgálatot azért elvégezte. Én a saját vérvételemet sem tudom végignézni, mert nem lenne jó vége, így utólag a férjem mesélte el, hogy amikor már húzta ki a tűt az orvos, a kisfiam túl aktív volt és a lábfejével megrúgta a tűt, ami eltalálta a méhfalat és bevérzett. Így a tiszta magzatvíz után nem sokkal már véres víz volt a fecskendőben. Én ebből csak annyit fogtam fel, hogy valami nincs rendben, és dőlt rólam az izzadság, nagyon rosszul lettem. Itt természetesen véget is ért a vizsgálat és beutaltak a kórházba. Állandó infúzión voltam, napi 1-2 ctg és néha persze orvosi vizsgálat. Más nem nagyon történt, egyszer vizsgált meg a perinatal centrum főorvosa, aki később a császárt is végezte a másik kórházban. Tüdőérlelő injekcióból hármat kaptam összesen, de itt halkan megjegyezném,hogy a méhfal átszúrása után nekem ez az injekció fájt a legjobban – nem vitatva persze annak fontosságát. A spinális érzéstelenítést például alig éreztem, pedig attól nagyon tartottam). Majd bő egy hét viszonylagos nyugalom után az említet főorvos újra megvizsgált a rendelési ideje végeztével (nem volt betervezve, nekem pedig semmilyen panaszom nem volt). A szobatársőm is furcsállta, így amikor visszatértem a szobába, rögtön kérdően rám nézett, de nem tudtam neki sírás nélkül elmondani, hogy a jövő hét elejére már intézik a műtéteket a másik kórházban. Nem tetszett már az orvosnak az egyik bélszakasz, így nem akartak semmit sem kockáztatni. Ez egy csütörtök esti nap volt, és nagyon hálás voltam neki, sok erőt adott, különösen úgy, hogy másnap ő volt kiírva császárra a 32. héten – ikrekkel. Felnéztem rá, amiért olyan pozitívan állt a szüléshez és az azt követő időszakra, pedig nem tudtam eldönteni, hogy melyikünknek lesz nehezebb az első időszak (a kisebbik babája 890 grammal született). A hétvégén viszont már egész nyugodt voltam, és próbáltam élvezni az utolsó közös napokat a kisfiammal. Hétfőn kora reggel szállítottak át abba a korábban említett kórházba, ahová magunktól nem tudtunk már bejelentkezni a terhességem 9. hetében. Akkor nem is értettem, hogy mire ez a nagy felhajtás, mekkora sznob kórház lehet, meg hasonlók, de már az első napokban megértettem. Képzeljetek el egy kórházat, ahol a beteg szemszögéből minden jól működik, felszereltség is kiváló, és ami a legritkább még itt is, hihetetlen kedves és odaadó személyzet. A kisfiam fél 9-kor született, férjem is bent lehetett a műtőben, így együtt hallottuk meg, ahogy felsírt. Olyan gyorsan ment a műtét, hogy elsőre csak az jutott eszembe, hogy már itt is van? Utána persze hihetetlen boldog is voltam már csak azért is, hogy ilyen körülmények között is felsírt. Hastól lefelé betették egy steril zacskóba, majd egy kicsit meg is mutatták nekünk. Picike volt, de főleg vékony, 1520 grammal született, majd elvitték az intenzívre, hogy felkészítsék a műtétre. Engem visszatoltak a szülőszobára még pár órára, addig a férjem intézte a papírmunkát, és még a kicsit is megnézhette. Mikor visszajött, akkor igazán megijesztett, mert láttam, hogy sírt. Kérdeztem, hogy mi a baj, de csak annyit mondott, hogy semmi, ill. hogy milyen gyönyörű. Itt együtt zokogtunk, kijött az addigi feszültség. 11 órakor áttoltak a másik osztályra, de közben még tettünk egy kerülőt a gyerek intenzívre. (Ezt sem gondoltam volna, hogy majd ágyastul tolnak be egy ilyen helyre.) Ekkor már be volt intubálva és persze számos csővel lett „gazdagabb”. Már korábban is láttam őt, amikor a párom lefényképezte és intenzíves ápoló létére szépen el is magyarázott, ami  épp rajta volt. Így nem volt sokkoló vagy ijesztő a látvány, sőt, inkább megnyugtatott , hogy ennyi műszerrel figyelik. Késő délután jött fel az operáló gyereksebész. Elsőre sikerült a műtét. Esélyes volt, hogy még egy műtétre lesz szükség pár napon belül, ha nem tudnák „betenni” a vékonybél teljes részét, mivel  a has körfogata alapból kisebb ilyenkor. Két napig még lélegeztetőn tartották, a rákövetkező napon már magamhoz is vehettem. Minden alkalommal, amikor megnéztem őt az osztályon, egyre jobb állapotban volt, egyre kevesebb csőre, katéterre, kanülre vagy gyógyszerre volt szüksége. Nagyon ügyes kisbaba volt már akkor is, az egyik nővér is, mondta, hogy példaértékű az állapota. Ami nálunk kulcskérdés volt, az az emésztőrendszer beindulása. Ameddig nem volt meg az első széklet, nem is kaphatott mást, csak infúzióban táplálékot. Az ötödik napon megtörtént a várva várt esemény, és rögtön meg is kapta az első 3 ml anyatejét. Ez sajnos soknak bizonyult, 1(!)ml-re lecsökkentették az adagját, amire szükség is volt, hogy a szervezete hozzászokjon. Másnap délután már 10 ml-t adtak neki, 3 óránként. Az intenzív osztályon az inkubátorban cserélhettem először pelust, szoptathattam vagy üvegből etethettem. Azt sem gondoltam volna korábban, hogy mosolyogva fogok majd bemenni az intenzívre és ott csodálni a kisfiamat, de ezt szerintem csak az értheti meg, aki volt hasonló helyzetben. Egyáltalán nem olyan nyomasztó ez a hely, mint amilyennek én a terhességem alatt elképzeltem. Minden nap, amikor megérkeztünk, odajött hozzánk az aktuális nővér, megbeszéltük , hogy mi történt az éjjel, mikor lesz alkalmas őt magunkhoz venni, stb. (Bár a dokumentáció nagy része ott volt, így igazából azt is láthattuk, hogy melyik órában éppen milyen pózba fordították.) Mindezeket figyelembe véve, leginkább nyugodt voltam ebben az időszakban (ha leszámítjuk azt a napot, amikor engem hazaengedtek a kórházból és a kicsikémet ott kellett hagynom, az talán a második legfájdalmasabb pontja volt a történetnek).  Két hét után már nyitott inkubátorban találtam rá, aznap délután át is került a kora- és újszülöttosztályra. Itt csak három napot töltöttünk, utána átmentünk a csecsemőosztályra, ahol egy külön baba-mama szobában helyeztek el mindkettőnket. Kifejezetten kellemes és egyben modern szobát kaptunk, de a lényeg persze az volt, hogy most már együtt vagyunk, és nem csak látogató vagyok a fiamnál. Ekkor a kisfiam még nem töltötte be a 34. hetét sem. Háromóránként evett, de mellből vagy üvegből csak nagyon kis mennyiséget tudott enni. A fennmaradó mennyiséget szondáznom kellett. A háromórás ciklusunk kb. így nézett ki: 45 percig próbáltam üvegből etetni, előtte vagy utána pelenkacsere, majd a fennmaradó tejet lassan gyomorba szondázni, ami nagyon gyakran felpuffadással és hasfájással végződött. Általában fél órán belül tudtam csillapítani a fájdalmát, majd kezdhettem fejni a tejemet. Nem sok időm maradt a következő etetésig, ami egy idő után éjszaka lett nagyon kimerítő. Egy hét után megjelent egy új éjszakás nővér, aki megkérdezte, hogy melyik éjszakai etetést vegye át. Biztos sokan vannak, akik ki nem adnák önszántukból az újszülött gyereküket a kezükből, de már akkor éreztem, hogy még egy darabig biztos itt maradunk, és nem utolsósorban már akkor nagyon fáradt voltam, így onnantól kezdve, ha nem is ajánlotta fel a nővér, mindig megkértem őket egy etetésre. Egy napot töltöttünk el így, „kettesben” ebben a szobában. Gyakorlatilag az egyetlen ok, ami miatt nem mehettünk haza, hogy nem tudott önállóan enni. 37 hetesen jött az áttörés, és pontosan 38 hetesen, 7 hét után mehettünk haza. Ekkor jártunk 2500 grammnál. Otthon is próbálkoztam a szoptatással, de őszintén szólva, amikor sokáig fél óra alatt evett meg 10 ml tejet, én már attól is nagyon boldog voltam, hogy végre eszik és tejem is van, úgyhogy túlságosan keményen sem forszíroztam a dolgot. Mikor „már ”40-50 ml volt az adagja, maximum 10 ml-t tudott szopni (és persze előtte-utána mérlegelni, maradékot üvegből adni és utána még fejni is), ami elég lelombozó volt. Nem mertem megkockáztatni azt sem, hogy éhes maradjon, és még a végén veszítsen is a súlyából, így a cicim egyet jelentett számára a nyugtatócumival. Néha ki kellett egészíteni a tejet tápszerrel is, később, mikor már nagyobb étvágya volt, kb.4 hónapos korától beálltunk a napi egy tápszer, négy anyatejes arányhoz. Azt a tézist, miszerint a tej mennyisége erősen függ a pszichétől, meg tudom erősíteni. A kórházban fejt mennyiség mindig kevesebb volt, mint otthon, ha idegesebb voltam, vagy már indulnunk kellett volna valahová, szintén kevesebb jött, mikor láttam, hogy a kicsi többet eszik , a cicim is tudta, de amikor azon gondolkoztam , hogy költözés után az új lakhelyünkön is kiírassam-e a fejőgépet, vagy elég lesz-e a kézi, na akkor el is apadt. Hathónapnyi fejés elég is volt nekem, remélem neki is a tejem. Három hónapos korában még egyszer vissza kellett mennünk egy napra a kórházba. Lágyéksérvet kapott, így azt mindkét oldalon meg kellett műteni. Egy végigordított nap után kisfiamat viszont teljesen kicserélték, a korábbi állandó felpuffadás (konkrétan hordóhasa volt) és hasfájás azonnal elmúlt (nem mellesleg a sok sírás is). A második műtét utáni kb. két hónapban 200+ grammokat hízott, öt hónapos kora után viszont úgy elkezdett mozogni és forogni, hogy már szinte alig hízik. Jelenleg hét hónapos, forog mindkét irányba, már négykézlábra is állt, kezdetlegesen kúszik. A gyógytornásza szerint már be is hozta a koraszülöttségéből adódó két hónapos (mozgásfejlődési) lemaradást. Ő a mi kis csodánk és hősünk egyben, aki ráadásként három hónapos kora után már éjszaka aludni is hagyta szüleit. Szerettem volna egy kicsit „kiírni” magamból ezt a nem éppen gördülékeny kezdetet, remélve, hogy így hamarabb túl tudom magam tenni rajta, de valahol azt érzem, hogy elfelejteni nem fogom tudni. Tina További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2015.12.08. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
68 évesen lesz apa a Rolling Stones tagja, Ronnie Wood
Ikrekkel várandós a 68 éves zenész, Ronnie Wood felesége. Az örömhírt csak most jelentették be, miután megvolt a 12. heti ultrahang.Forrás: Nők Lapja Café: 68 évesen lesz apa a Rolling Stones tagja, Ronnie Wood
2015.12.07. 12:16
Nlcafe.hu
Karácsonyi ajándékötletek - fotózás minden mennyiségben!
Ajándék fotózás, vagy fotó ajándékba? Mindkettő tökéletes választás karácsonykor is. Légy kreatív, adj emléket, adj szépséget, adj szívmelengető pillanatokat, adj lehetőséget! Emléket adni az egyik legszemélyesebb dolog, épp ezért kedves választás egy családi fotósorozat a nagyszülőknek, avagy épp a nagyszülőkkel. Adhatod ajándékba is a fotózás lehetőségét. Ezzel a figyelmes gesztussal egy egész családot meglephetsz, ők pedig örökké emlékezni fognak erre, az elkészült képeket elő-elő véve. {adselite} Még keresed párod számára a megfelelő karácsonyi ajándékot? Mutasd meg magadat úgy, ahogy eddig még sosem látott téged. Sejtelmes fényekkel, profi beállításokkal, érzéki, vagy épp buja képek születnek, melyekkel egész biztos elvarázsolod majd a kedvesedet. Egy fiatalnak nőnek, tinédzsernek a legnehezebb valóban értékes ajándékot találni. De melyik nő ne örülne egy profi fotózásnak, ahol sminkes, fodrász és a profi fotós is csak azért dolgozik, hogy ő a legtökéletesebb formáját mutassa? Ugye, hogy egy se. Egy kismamát is meglephetsz pocakos fotózással, vagy épp 4D ultrahanggal. Sok fotós kínál karácsonyi ajándékutalványt - amit később a megajándékozott tetszőlegesen felhasználhat -, karácsony témájú fotózást - mely képeket ajándékba adhatod - vagy különböző csomagajánlatokat. Karácsonyi ajándékba fotózást, fotókat! Mutatunk néhány szuper tippet: Elkapott pillanatok - Kismama-, baba- és családi fotózás "Célom, hogy igényes és egyedi fényképekkel örökítsem meg a gömbölyödő pocakokat, a ráncos kis újszülött talpakat, a csodálkozó babaszemeket, az első lépéseket, a fülig érő mosolyokat és a krokodilkönnyeket egyaránt. Tudom milyen anyának lenni, ezért a fotózás során a babák és mamák felejthetetlen pillanatainak megörökítésére törekszem." http://www.elkapottpillanatok.hu/ Bella Ferenc fotográfus - Beauty&fashion-, esküvő-, portré-, glamour fotózás Egy fotót gyakran előveszünk, megcsodáljuk, gondolatokat ébreszt, új oldalait látjuk meg. Ezért is tartom fontosnak, hogy mind a műtermi, mind a külső helyszínes fotózást megpróbáljam egy kicsit személyessé, különlegessé tenni, hogy ne tucat képek készüljenek. Kifejezetten szeretem az esküvőkön és egyéb rendezvényeken megörökíteni a csodálatos, meghitt és az "úgy se látta senki se" pillanatokat. Amikor csak egy ember áll a kamerám előtt, teljesen rákoncentrálva, közösen alkotjuk meg a legelőnyösebb és évek múlva is szívesen elővehető fotókat. Ez a szenvedélyem, a fotózás. Most minden Cukimamik olvasónak 10% kedvezmény! http://www.bellaferenc.com/ Tungler Photo - Portré-, páros-, glamour- és akt fotózás Az igényes fotósorozatok készítése során több száz hölgy vendégemnek sikerült már fotókkal bebizonyítanom, hogy szebb, mint gondolná. A tökéletes végeredmény kedvéért a művészi aktfotózás során fodrásszal és sminkmesterrel dolgozom. Vendégeim izgulás-mentes, önfeledt átváltozása annak is köszönhető, hogy a stábom kizárólag nőkből áll. Gyere el a stúdiómba! Hidd el, egy percig sem fogod feszélyezve érezni magad, hiszen én is nő vagyok, és pontosan tudom, milyennek szeretnéd látni magad a képeken. http://www.tunglerphoto.hu/ 4D Genesis - 4D Ultrahang vizsgálat (videó és fotó) Cégünk közel 10 éve foglalkozik 4D ultrahanggal. Nagy szaktudással rendelkezünk, és kitapasztaltuk a megfelelő praktikákat, hogy a lehető legjobb felvételek készülhessenek a pocaklakóról. Rendelőnk a Budagyöngye bevásárlóközponttól 2 percre található. Ingyenes parkolás, visszatérőknek kedvezményeket biztosítunk. Otthonos környezetben, szeretettel várjuk a kismamákat és családjukat! http://www.4dgenesis.hu/  ajándékötletekkarácsony
2015.12.04. 13:49
Cukimamik.hu
Még mindig nem tudni, élő-e a terhességem
Előzmények Várakoznunk kell. Az ultrahangon ma mintha már látszódott volna egy 2 mm-es valaki, de a doktornő nem biztatott semmi jóval. Aztán gyorsan hozzátette, az egyik kolléganőjüknek a 8. hétig nem látszott a magzat. Ma négyéves.  Újra vettek vért, holnap kora délután lesz eredmény. Ha emelkedett a hormon szint, akkor várunk még egy hetet és jövőhéten kontroll ultrahang. Ha nem, akkor pénteken műtét.  Amíg a váróteremben ültünk, azon gondolkodtam, ez az embrió olyan, mint a Schrödinger macskája. Nem tudhatjuk, hogy él-e vagy halott, amíg nem nézzük meg. De aztán a bizonytalanságot tovább növelte az ultrahang felvétel. Nem egyértelmű, még mindig nem az. Már nem vagyok benne biztos, hogy jó lenne, ha életben maradna. Lehet, hogy beteg és ha tovább fejlődik is, lehet, hogy nem fog sokáig élni. A lányom is nehezen viselte a korán kelést., elég nyűgös is volt. Reflektálva a kommentekre, este 10-től reggel 10-ig alszik, napközben még másfél órát durmol, így van időm magamra is. Nem szerettem volna felfedni a kilétem, ezért nem írtam külön mindenkinek. Köszönöm a hozzászólásokat, de még mindig csak várakoznunk kell. Holnap délután fog eldőlni, de még akkor sem teljesen biztosan. Hiszen ha növekedett a hormonszint, akkor még további várakozás előtt állunk. Bár mi maga a várandósság? Hosszú várakozás egy nagyon fontos találkozásra. Elza További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2015.12.02. 11:40
Bezzeganya.postr.hu
Terhesen nem vicces a gyökérkezelés
16. hét Örömmel jelentem, hogy a bárányhimlő elmúlt, egy pici nátha maradt hátra belőle, de már nincs szobafogság, a kicsit hideg, de tiszta időben sokat sétálgatunk délelőttönként. Nekem rettentően hiányzott, és a kisfiam is újra élvezi, hogy nézelődhet. Igazi fiú, mi más kötné le legjobban a figyelmét séta közben, mint a közlekedő autók? Nagy mumus nálam a fogorvos témakör, sokáig húztam-halasztottam, hiába szimpatikus, kedves, precíz a fogorvosom, ha nem muszáj, nem szívesen ülök be a székébe. Ezzel szerintem még sokan így vagyunk. Talán a gyerekkori sztk-s időszakból maradt vissza ez a félelmem, amikor nem túl gyerekbarát módon jött a fogaim közelébe a doki. De hát ami muszáj, az muszáj, így pár hete már rávettem magam egy fogászati szűrésre, ahol úgy vélte a fogorvosom, hogy az egyik fogam gyökérkezelésre szorul. Ezen a héten kellett volna visszamennem, hogy a gyógyszeres tömés után sor kerüljön a végleges tömésre. Egyik délelőtt úgy gondoltuk, hogy „kihasználjuk” a nagyszülőket, akik pont szabadságon voltak, hogy vigyázzanak a kisfiunkra, és nekivágunk a boltoknak karácsonyi ajándékokat vadászva. Hát, azon a napon, két nappal az időpontomat megelőzően megfájdult a fogam. Gyors egyeztetés után fogadott is a fogorvosom, kivette a gyógyszeres tömést és úgy egyeztünk meg, hogy két nap múlva, ha elmúlik a fájdalom, megpróbálja betömni. Örültem, mert minden fájdalom megszűnt, be is lett tömve a fogam a megbeszélt időpontban. Egy nap volt még a hétvégéig, ha mégis elkezdene fájni, akkor jelentkezzek. Természetesen elkezdett fájni, így a hétvégére való tekintettel újból tömés ki, fog belseje szabadon. Folyt. köv. majd csak januárban, nehogy az ünnepek alatt újabb problémát okozzon. Visszatérve a vásárlásra, miután az ajándékvadászaton túlestünk és nem jutottunk dűlőre, úgy gondoltuk, hogy idén inkább személyes és egyéni ajándékokkal lepjük meg a családtagjainkat. Tipikusan a „nekem már nem kell semmi, ne költsétek feleslegesen a pénzt” hozzáállás érezhető a család több tagjánál, így tényleg úgy döntöttünk, hogy nem veszünk felesleges dolgokat. A nyertes ajándékötlet a fényképes naptár lett, amit sikerült is a hétvégén számítógépen megszerkeszteni a kisfiunk vigyorgós fényképeivel. Rengeteg fényképet csináltunk év közben, próbáltuk az emlékezetes pillanatokat megörökíteni, nem volt egyszerű 12 képet kiválasztani. Tipikusan bőség zavara helyzet volt. Ez az első karácsonyunk hármasban, izgatottan készülődök, csinosítgatom a lakást, bár tudom, hogy egy 11 hónapos gyerek még nem fog emlékezni rá, hogy az ablakokon mikulásos és karácsonyi matricák voltak. A gyertyagyújtás közben elkalandoztak a gondolataim. Pár nap és újabb ultrahang következik. A szívem legmélyén még ott a félelem, ami a szülésig nem is fog elmúlni. De nem hagyom magam, nem szeretném, ha ez bélyegezné meg minden napomat, pozitívan tekintek előre, hogy jövőre már négyesben készülődünk a karácsonyra, két mosolygós és egészséges gyermekkel az ölünkben. Sokszor eszembe jut, hogy milyen is lesz az élet négyesben. Tudni fogom majd egyformán szeretni őket? Legbelül érzem, hogy menni fog, hiszen tiszta szívünkből szeretnénk ezt a babát és a szeretetem a kisfiam iránt nem osztódni fog közöttük, hanem sokszorozni, hogy elég legyen mindkettejüknek. Kívánom, hogy mindenki békében és boldogságban tudjon készülődni az ünnepekre! Lotti További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2015.12.02. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Holnap derül ki, megmaradt-e a babám
Az ember sosem találja a szavakat, amikor szüksége lenne rá. Holnap kell visszamennem a nőgyógyászhoz, hogy kiderüljön, lesz-e tesó vagy sem. Múlt hét szerdán csak a petezsákot láttuk az ultrahangon. A doktornő szerint még korai, bár a méh nagysága alapján 7+1-nek látta. Ami talán megnyugtató, hogy sem vérzés, sem barnázás nem fordult elő. Vettek le vért is, hogy megnézzék a terhességi hormon szintjét, bár az eredményről még nem értesítettek. Nem tudom, másnál ez hogy volt. Azt sem tudom, hogy beképzelem-e, vagy már tényleg nincsenek terhességi tüneteim. Bár a férjem szerint ilyenkor már nem szívódik fel magától, hanem vérzéssel megy el, és az mindenképp biztató, hogy arra nem került sor. Az első nőgyógyászati ultrahang előtt másfél héttel a férjem is készített hasi ultrahangot, ahol szintén csak a petezsákot láttuk. (Külföldön élünk, a férjem orvos, így ha szükséges, bármikor tudunk hasi ultrahangot készíteni.) Már akkor is nyugtalanított, hogy nem láttunk senkit, hiszen az első gyermekünket 6 hetesen is kristálytisztán láttuk a hasi ultrahangon is. Se keze se lába nem volt még, de a szíve vert, és életünk egyik meghatározó élménye volt. Először együtt láttuk meg. Nem tudom, másnál hogy volt hasonló helyzetben. Az internetet böngészve vegyesen találni történeteket: volt, akinél megmaradt, volt, akinél elment. Ez a bizonytalanság kíséri az elmúlt egy hetemet. Nagyon türelmetlenül, mégis félve várom a holnapot. Nem tudom, mi vár a nőgyógyásznál. Ha továbbra is üres a petezsák, akkor megszakítják a várandósságot. Abban az esetben külön logisztikát igényel, hogy hogyan szervezzük meg az életünket. A 21 hónapos nagylányomtól eddig csak két órát töltöttem külön. Segítségünk alig van, a nagyszülők 1000 km-re élnek tőlünk és ilyen rövid idő alatt egyikük sem tud szabadságra menni és eljönni hozzánk. Arról nem is beszélve, hogy hiába a Skype és a telefonhívások, a lányunk mégis idegenként tekint rájuk. Nem számítok semmi jóra, így talán nem ér akkora csalódás. Kicsit már beleéltem magam, hogy nyáron jön a tesó. A mózeskosárról és a bébi autósülésről is leszedtem a huzatot, kimostam – bár tudom, hogy a várható születésig még sok idő van – és elképzeltem, milyen lesz két kisgyerekkel. Azon gondolkodtam, testvérfellépőt vagy buggypod-ot vegyünk a lányunknak, melyik lenne majd a jobb? Elterveztem a gyerekszobát, bútorokat nézegettem és órákat töltöttem rajzolgatással. Aztán múlt hét szerdán hidegzuhanyként ért, mikor az orvos azt mondta, nincs embrió. De gyorsan hozzátette, még korai, várnunk kell. És ilyenkor nagyon nehéz türelmesnek lenni. Legszívesebben minden nap rohannék a férjemhez, hogy csináljunk ultrahangot, nézzük meg, ott van-e már! A férjem holnap elkísér. Kell a lelki támogatás is, és ha baj van, ő jobban megérti az orvosi dolgokat. Már korán reggel megyünk. A lányunkra ugyanaz az ismerősünk fog vigyázni, aki múlt héten is. Szerencsére ott laknak a kórház mellett, így nem kell messzire mennem tőle. Bár múlt héten is tiltakozás és panaszkodás nélkül viselte, hogy anya nincs ott. Mire érte mentem, megtanult csípőre tett kézzel táncolni.  Elza További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2015.12.01. 15:00
Bezzeganya.postr.hu
Csak álltam, és folyt belőlem a sötétpiros vér
Másfél év sikertelen babaprojekt után összeszedtem magam, és döntöttem. Kivizsgálás! Páromnak is! Ő nem lelkesedett annyira, de beleegyezett. Neki persze egyszerűbb volt, egy vizsgálat, cucc lead, majd eredmény. Én hormonsor vérvételre kaptam beutalót. Vártam a piros napot, hogy elkezdődjön a ciklusom. De nem jött. Helyette jött barnázás, 1,2,3, nap. Gyanús lett. Aggódva hívtam az orvost, hogy mi legyen. Az asszisztens kérte, hogy hívjam vissza húsz perc múlva. Hazaértem. Teszt, csak a terhesség kizárása céljából. Padlót fogtam, azon bizony két csík lett. Idegesen telefonáltam. Mi van most? Valószínű korai vetélés – volt a telefonos diagnózis. Egy hét múlva látni akart ultrahangon. Sokkolódtam. És kétségbeestem. Pozitív teszt. Barnázás. És már terhestüneteim is voltak. Millió gondolat cikázott a fejemben. Miért pont most? Miért így? Mi lesz most VELE? Végre ultrahang. Sokáig nézte a doki, de semmi. Méhnyálkahártya: 14,1 mm. Nagyon-nagyon korai terhesség. Nem nyugtatott meg igazán. Rákérdeztem a barnázásra. Előfordul. Vegyes érzésekkel és letörve távoztam. Mit mondok a páromnak? Van és mégsincs? Vagy csak sejthető? Még egy hét bizonytalanság. Próbáltam a munkába temetkezni, de alig vártam, hogy elteljen a hét. A következő időpont nov. 3. volt. Október 31-én kezdődött. Barnáztam. Kicsit, de kitartóan. Aggódtam, így ügyeletre mentünk. „Előfordul” – mondta az ügyeletes doki. Ne aggódjak, csak pozitívan. Azt mondta, keddnél hamarabb ne jöjjek vissza. Hát másnap megint az ügyeleten kötöttem ki. Már véreztem is.  Szerencsére bent volt az orvosom. Valószínű, vetélés – állapította meg az ultrahangon.  Mint akit leforráztak. Annyit mondott még, hogy lehet, hogy megmarad. Csütörtökre hívott vissza, hogy kiderüljön, fejlődik-e a petezsák. Hosszú napoknak néztem (néztünk) elébe. A vérzés pedig nem múlt. Erősödött, de az orvos utasításait követtem, addig nem megyek vissza, míg nem lesz erősebb a menstruációnál, és nem görcsölök jobban. Kedden felébredtem, első utam a vécé volt. Éreztem, hogy valami nem stimmel. Nagyon nem stimmel. A betét már nem volt elég. Folyt belőlem a sötétpiros vér. Csak álltam, és nem tudtam, mi van most. Vagyis tudni véltem, csak leblokkoltam. Átöltöztem. Mosdás, majd összeszedtem magam, és elvittem a nagyfiút az iskolába. Vettem parkolószelvényt, majd reggeliztem. Azon agyaltam, hova menjek először: a háziorvoshoz vagy a klinikára? A klinikára mentem. Ekkor már nem éreztem jól magam. Görcsölt, fájt mindenem. És véreztem. A doki mindjárt jön, mondták. Két órát vártam rá. Megint ultrahang, de már úgy folyt belőlem minden. Délután műtét. Ne menjek sehova. Megírja a papírt, aztán jelentkezzek a betegfelvételin. Összeomlottam. De hisz én csak vizsgálatra jöttem! Én ezt nem akarom! A Kicsikénk! Mi van Vele? Már nincs velünk? Tudom, nem is láttuk még. De ennyi volt? Lehangoltan válaszoltam a kérdéseikre. Az osztály (terhespatológia) előtt felhívtam a páromat kétségbeesetten. Műteni fognak. Nincs remény már. Nem tudott megnyugtatni. Igazán senki nem tudott. Magamba roskadva foglaltam el az ágyam a kórteremben. Vártam a sorom. Ürességet éreztem, és azt, hogy nem akarok több gyereket. Elég az egy szem egészséges. És féltem nagyon. Egyedül voltam, nem tudtam, mi hogy zajlik. Az idegeim pattanásig feszültek. Csak legyek végre túl rajta! Eljött az idő. Műtő, kérdések, altatás. Agy kikapcs. Az ágyban ébredtem. Rettentő nyugalommal. Pislogtam párat, de elég kómás voltam. Visszacsuktam a szemem. Még aludni akartam. Aztán előkerestem a telefonom, és közöltem szeretteimmel, hogy túl vagyok rajta. És most keresem a miért-et. Miért pont velem, velünk történt ez meg? Hisz annyira vágytunk rá! A mi kicsikénkre. Hogyan tovább?  Lesz még felhőtlen örömünk a gyerekvállalás? Audreyh További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2015.11.30. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Az ultrahang is a rendellenességeket szűri?
Kónya Márton biológus a korszerű, rendellenesség-szűrő vizsgálatokról és az ultrahang fontosságáról beszél a VideóRendelőben. ...
2015.11.26. 15:36
Hazipatika.com
Az állami rendelőben az ultrahang sem elég jó
Legutolsó posztom óta jó sok minden történt, gondoltam, összeszedem megint a tapasztalataim. Egyik indok, hogy így majd én is könnyebben emlékszem rá vissza később, a másik, hogy hátha hasonló helyzetben van valaki, és kíváncsi egy másfajta megoldásra. Szóval a 12. heti vizsgálatok után szépen mentek a dolgok a maguk rendjén, munka, család miegymás, babavárásnak most megint a várakozás-megfigyelés részét töltöttük. Sajnos a 16. hétre sikerült összeszednem egy felfázást, amire sajnos se az üzemorvos, se a házidoki nem tudott/mert mit adni. Ennek az lett a vége, hogy véres-gennyes vizelettel az urológián kötöttem ki, ahol sajnos azt mondták, hogy antibiotikumot kéne szedni. (Sajnos, mert melyik kismama akar gyógyszert szedni?) Szerencsére ez a dolog 4-5 nap alatt helyreállt. (A lényeget mindenki ismeri a kezelésben: inni, inni és INNI). Közben volt egy kis netes és babaexpós vásárolgatás a babának, ahol nagy örömömre beszereztünk egy-két dolgot, amit már elterveztünk, és sok ismerős ajánlja. Plusz lekerült a padlásról a leendő apuka kiságya kb. hibátlan állapotban, tehát a legfiatalabb generáció is abban az ágyikóban fogja álomra hajtani a buksiját, amiben apukája tette. Még időben akartam lehozni, hogy ellenőrizzük, minden része megvan-e és jó-e, és szerencsére a nagyszülők házában bőven elfér még így összerakva is egy ideig. Eljött a 18. heti ultrahang és kontroll ideje. Na, itt van megint egy kérdéses pont, hiszen a 18. héten ugye genetikait szoktak csinálni, hogy ellenőrizzék, minden rendben van-e odabenn. Főként 2D-ben vizsgáltak, de a végére kaptunk egy pillantásnyi 3D képet is. Na, sajna az sztk szonográfusa csak „előszűrés jellegű” vizsgálatot tudott végrehajtani. Tehát megnézett jó pár dolgot (fej, orrcsont, has, combcsont, vesék) aztán annyi, a leletre meg rákerült az „előszűrés jellegű” és a „nem helyettesíti az MSZNUT B kategóriás vizsgálatot” sor, meg megjegyzésben, hogy a gyereknek van egy minimális vesetágulata. Na, ez annyira nem tetszett a családom kórházban dolgozó részének, és a vidéki nőgyógyászomnak sem. Rákérdeztem az sztk-ban, hogy van-e nagyobb értékű genetikai ultahang, de közölték, hogy államiban nincs ennél az intézetnél. Eldöntöttük, hogy akkor keresünk egy olyan dokit, aki akár magánban, de csinál nekünk egy nagyobb értékű vizsgálatot. A dokinak megvolt a C kategórás vizsgája (felsőfokúnak tekinthető ultrahangból), és az UH gép is egy modern masina volt. Ezzel újra megnéztük a babánkat, de immáron sokkal részletesebben, minden szervét, testrészét szépen megvizsgálva, még azt is, hogy áramlik a vére. A vesetágulatra kijött az, hogy nincs is, szerencsére. (A doki szerint az sztk-ban öreg gép van és a szonográfus is még alapfokon járhat.) Mi tehát magánban is végigmoziztuk a babánkat 2D - 4D között váltogatva. Láthattuk, ahogy kalimpál és bújócskát játszik a hasamban. Tapasztalataim alapján aki tud rá pár ezer forintot szánni, hogy a babát megfelelő képesítésű orvos ellenőrizze, az ne hagyja ki, hatalmas élmény, főleg mert általában a fizetős dokiknak a berendezései modernek, és sokkal több mindent meg lehet velük nézni. (Nem azt mondom, hogy feltétlenül muszáj fizetős orvos, de ha a sima rendelésen nem megfelelő a technika, akkor jó lehet.) Az eredményekkel visszamentem az sztk-ba kontrollra (eddig minden oké), ahol odaadták a vércukor terhelés beutalót. 75 gramm cukor + citrom + víz. Ez számomra kínzás lesz. Dokimnak említettem, hogy a házidoki szerint vasat kéne szednem, de nem merte felírni. Erre a doki válasza: „Persze, mindig a nőgyógyászok a bátrabbak.” Tehát eddig a második trimeszter nagyon happy, főleg mert a baba is szépen növekszik odabenn, és ez egyre jobban érződik és látszik. Ja, az érzésekről eszembe jutott, hogy olvastam sok helyen, hogy pillangóhoz hasonlítják a magzati mozgásokat. No, én inkább egy pici puha kiscicához hasonlítanám. Mintha a hasamon járkálna egy 10-12 napos aprócska kiscica, csak belülről. No, de én úgyis cicás vagyok. Waczkor További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2015.11.26. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Nem hiszed el, mit mutatott a pici édesanyja pocakjából!
Lenyűgöző pillanat: ultrahang képen üzent a baba szüleinek
2015.11.25. 20:51
Kiskegyed.hu
A világ legviccesebb ultrahang felvétele
Képzeld, egy kisbaba az anyukája pocakjából üzent a szülőknek, hogy nagyon jól érzi magát, méghozzá a legelképesztőbb és legcukibb módon! Ezt a fotót neked is látnod kell!
2015.11.25. 11:51
Cosmopolitan.hu
Azt mondták, ilyen értékek mellett nem eshetek teherbe
Sziasztok! Lotti vagyok, 25 éves, egy nyugati megyeszékhelyen élek, második gyermekemet május közepére várom. Párommal hét és fél éve ismerkedtem meg, mindketten középiskolába jártunk még. Viharos, se veled, se nélküled kapcsolat volt akkoriban a miénk, de ahogy telt az idő, rájöttünk, hogy egymás mellett képzeljük el az életünket. Mindketten nagyon határozott, temperamentumos személyiségek vagyunk, így elkerülhetetlen néha a veszekedés. 2013 karácsonyán meglepett egy eljegyzési gyűrűvel, azonban az esküvőre a mai napig nem került sor. Nem érzelmi okokból természetesen, hanem egyéb rajtunk kívül álló dolgok miatt. Tavaly májusban együtt örültünk a pozitív tesztnek. Régóta szerettünk volna gyermeket, de sajnos csak egy év próbálkozás után adatott meg. Abban az időszakban, amikor már nem görcsöltünk rá. Mindig is fiatalon szerettem volna anyuka lenni. Nem volt álmom a nagy karrier, inkább az anyaságot szerettem volna előbb átélni. A terhességem problémamentesen zajlott, nagyon élveztem minden percét, büszke voltam a növekvő pocakomra, és arra, hogy tele voltam energiával, szinte az utolsó pillanatig dolgoztam. Január elejére voltam kiírva, december közepén döntöttem úgy, hogy elég volt a munkából és ideje csak a születendő kisfiamra koncentrálni. Azonban ő úgy döntött, hogy kicsit megvárakoztat bennünket, mert végül a kiírt időponthoz képest hat nappal később bújt ki. Indított szülés volt, azonban mivel az oxitocin hatására sem tágultam semmit reggel 7-től délután 4-ig, valamint a burokrepesztés után nem távozott magzatvíz (ugyanis nem volt már magzatvizem, nem termelt már a szervezetem), a baba érdekében császármetszésre került sor. Nagyon boldog voltam, amikor este 6 órakor a kezemben tarthattam a kisfiam! A kórházi napok hamar elteltek, lelkesen próbáltam szoptatni, ami sajnos csak tíz hétig sikerült, ugyanis mellgyulladásom lett, amit meg is kellett műteni. Az orvosok úgy látták jónak, ha elapasztják a tejem gyógyszerekkel. Kisfiam már abban a pár napban szépen átállt a tápszerre, amíg én kórházban voltam. Az, hogy miért lett mellgyulladásom, miért nem tudott rendesen szopizni a kisfiam, pedig segítségünkre volt több alkalommal is szoptatási tanácsadó, pár hónapja derült ki, de ez már egy másik történet. A nyár folyamán már beszélgettünk arról párommal, hogy szeretnénk még egy kisbabát, lehetőleg minél kisebb korkülönbséggel. Nagyjából úgy terveztük, hogy karácsony környékén jó lenne meglepni a családot egy pozitív teszttel. Azonban ember tervez… De nem ilyen téren. Augusztus közepén kiderült egy vérvétel után, hogy pajzsmirigy alulműködésem van, rendkívül rossz értékeim lettek. A TSH értékem kereken 100 volt, míg a referencia tartomány 0,38 és 4,2 között van. Egyből elkezdtünk olvasgatni az interneten, tájékozódni több orvostól is, mindenhonnan azt a választ kaptuk, hogy amíg ilyen magas ez az érték, nem lehet gyermekünk. Elkezdtem szedni a megfelelő gyógyszert és vártunk. Szeptember elején volt egy megérzésem, vettem egy terhességi tesztet. Elvégeztem, nagyon halvány pozitív. Nem akartuk elhinni, hiszen teljes biztossággal állította több orvos is, hogy nem lehet babánk egyelőre. Pár nap múlva újból teszteltem. Erősebb pozitív. Felhívtam a nőgyógyászom. Elmondta a kockázatokat, hogy ilyen érték mellett nagyon ritka a teherbe esés és elég gyakori a vetélés. Október első napján mentünk az első vizsgálatra, számításaink szerint kb. 7-8 hetes terhes lehettem akkor. Nagyon izgultunk mindketten, és bíztunk benne, hogy lesz szívhang. Szerencsére mindent rendben találtak, de a biztonság kedvéért javasolták a kombinált teszt elvégzését. Mára már azon is túl vagyunk, nagyon féltem, de november elején megvizsgált az egyik legelismertebb orvos a Dunántúlon, és teljesen egészségesen fejlődő, izgága babát láthattam a képernyőn az ultrahang alatt. Közben életem párjáról kiderült, hogy nem volt még bárányhimlős, és sikerült elkapnia valahol. Nem kívánom senkinek sem, egy hétig feküdt minden nap lázasan és több száz pötty volt rajta. Én ötévesen átestem már rajta, a nőgyógyászom szerint nem volt okom aggódni. Mire meggyógyult és végre nem volt itthon karantén, addigra kijöttek a pöttyök a most 10 hónapos kisfiamon is. Hát, ha a páromon azt hittem, hogy sok pötty van, akkor rajta rengeteg volt. Nagyon megviselte mindkettejüket, de most már a kisfiam is túl van a nehezén, nincsenek már egy hete új pöttyök, már csak a régieknek kell meggyógyulni. A második terhességem teljesen más. Kicsit bűntudatom is van, mert az elsőnél minden új volt, minden nap izgultam, azon járt az eszem, hogy vajon kisfiú vagy kislány, vajon milyen lesz, picit féltem is az anyaságtól. Most viszont teszem a dolgom nap mint nap, élvezem az együtt töltött időt a kisfiammal, akire rettentő büszke vagyok, mert egy hete megtette az első önálló lépéseit. A pocakomban levő babára is sokat gondolok, de kicsit még félek, hogy minden rendben van-e vele. Jövő héten lesz a 16. heti ultrahang, talán utána még jobban bele merem majd élni magam, hogy pár hónap és négyen leszünk. Lotti További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2015.11.25. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Szerezz örömet karácsonyra! - Nagy ünnepi nyeremény-bazár!
Mi már nagyon készülünk az ünnepekre, épp ezért most egy nyereményjátékkal szeretnénk kedveskedni. Nagy ünnepi nyereménybazárunkban van néhány jó ötletünk, amelyekből Te választod ki, hogy mit szeretnél megnyerni. 8 felajánló- 10 szerencsés nyertes! Sokszínű felajánlások 44.290 Ft értékben, csodás nyeremények, melyek arra várnak, hogy valaki megnyerje őket!Nincs más dolgod, csak válaszd ki azt a terméket, amelyet meg szeretnél nyerni, és lepd meg szeretted, netán magad egy varázslatos ajándékkal!  Kérlek olvasd el figyelmesen a nyereményjáték menetét! 1. Nézd meg a felajánlott Nyereményözön termékeit! 2. Válaszd ki, amit meg szeretnél nyerni, és küldd el nekünk a nyeremenyjatek@cukimamik.hu e-mail címre. FONTOS! Minden egyes felajánló leírását olvasd el, hogy tudd, mit szeretnél megnyerni. A nyereményjáték 2015. november 27. 18:00 óráig tart, ezt követően sorsolunk! A nyerteseket e-mailben értesítjük a sorsolást követő napokban, illetve ennek a bejegyzésnek a végén is ki fogjuk írni a nyertesek nevét. A nyereményeket a felajánló cég fogja kipostázni. Figyelem, egy személy, csak egy nyereményért szállhat ringbe. Ha más ajánlat is megtetszik, hívd meg barátaidat, rokonaidat, és kérd meg, hogy játszanak velünk ők is. :) 1. Ajándékozz mesekönyvet!- Mesekönyvek a BABILON Kiadótól A négy tündéri mesekönyv (A hebrencs hód, A jámbor jávorszarvas és A melegszívű medve és A vadvízi kaland) három szereplője felváltva kap főszerepet a bájos, könnyed humorú, tanulságos, de nagyon is mai mesékben. Nicholas Oldland remek, lényegre törő és vidám szövegei mellett a velük összhangban álló egyedi képi világ is része a meghatározó élménynek, amit a könyvek olvasása jelent. A jámbor jávorszarvas kalandjaiból megtudhatja az olvasó, hogyan kell felfedezni és élvezni az élet apró örömeit. A hebrencs hód történetéből kiderül, hogy minden helyrehozható, amit elrontottunk, csak elhatározás kérdése, hogy sikerül-e. A melegszívű medve című mese arra tanítja meg az olvasót, mekkora hatalma lehet egy szívből jövő ölelésnek. Válassz idén könyvet ajándékba! - ITT mindenkinek találsz kedvére valót!;) A nyereményjátékban 3 szerencsés nyertes fogunk kisorsolni! A nyeremény tartalma: 3 db könyv.   2. Apróságok Boldogsága- Kriszta KReáció Bújós puhaságok a kiságyba, vagy utazáshoz, netán egy hozzá illő bögre, puha pompom golyók az ágy fölé? Ezek, és még sok más is készül kis műhelyemben. Egyik ötlet szüli a másikat, így biztos találsz mindig újdonságot is. Megtalálhatsz a honlapomon, a facebookon, és vásárokban is, legközelebb december 5-én a Pici Piacon Budapesten a Bálnában. Szeretettel várlak!   Kriszta KReáció játékában 1 db Marokrénszarvast sorsolunk ki! Nézd meg a többi terméket is: https://www.facebook.com/krisztakreacio "Hó fölött, ég alatt Nagy könyvből dalolnék Fehér ingben, mezítláb Ha Karácsony volnék"   3. Adventi gyönyörködés- 4D magzati ultrahang -nemcsak babamozi! Egy csodálatos élményt szeretnénk felajánlani egy kismamának a a 4D Genesis.hu felajánlásának jóvoltából!:)A 4D Genesis-ben átlagosan 30 percet töltünk egy kényelmes ágyon, amivel szemben egy hatalmas LCD tévé kap helyet, hogy minél jobban szemügyre tudjuk venni a csöppségünket. Apuka, vagy más kísérő természetesen mellettünk ülhet. A rideg kórházi atmoszféra helyett, itt barátságos és kellemes hangulatot kapunk. A 4D Genesisről ITT még többet megtudhatsz! Nyeremény tartalma: DVD-n rögzített vizsgálat min 30perc,szívhanggal -CD-n 30-40 db kép -10x15cm-s színes fotópapírra nyomtatott fotó -lelet(írásos szakvélemény)   4. Varázslatos karácsonyi pillanatok- Peggy Baby A Peggy Baby nyálkendői dekor oldala 100 %-os, kellemes puha pamutból készültek, amelyek garantáltan bababarát viseletet jelentenek. A közel 50 mintás kínálatból kislányoknak és kisfiúknak egyaránt választhatnak, de unisex kendő is megtalálható. A Peggy Baby baba nyálkendő kiváló ajándék is lehet, hiszen minden édesanya örül olyan meglepetésnek, ami nem csak trendi, de a mindennapjait is megkönnyíti.A Peggy Baby nyálkendők elsődleges sajátossága, hogy 100 %-os pamut van összedolgozva PUR (kent) frottírral, amitől vízhatlan. Peggy Baby felajánlott nyereménye:   A nyertes által választott színben egy téli szett + egy baba nyálkendő, összértéke 6.700 Ft Apróságok karácsonya, nézd csak meg a többi terméket is!;) peggybaby.hu   5. Ünnepi tündöklés- Fl'Art bababarát szilikonékszerek Nyakláncaid, karkötőid, fülbevalóid az ékszeres doboz mélyén hevernek? Ha, kisbabás anyukaként, Veled is ez a helyzet,  akkor sürgősen be kell szerezz egy Fl'Art Szilikonékszert! Szeretni fogod mert ezentúl bátran hordhatsz ékszert, anélkül, hogy aggódnál gyermeked kárt tesz benne vagy magában;  minden ékszerünk BPA mentes, orvosi szilikonból készül; Antiallergének és mindemelett divatosak is! Babád szeretni fogja mert hozzádbújva babrálhatja és olyan jó érzés szorongatni, rágcsálni:) Puha, de ugyanakkor elég kemény, hogy enyhítse a fogzás okozta kellemetlen feszítő érzéstélénk színűnek, érdekes formájúak... Még többet tudhatsz meg a Fl'Art ékszerekről, ha ellátogatsz az oldalukra- minket meggyőzött:)  https://www.facebook.com/flartszilikonekszer/?fref=ts Válaszd ki, hogy melyik színű nyakláncot szeretnéd megnyerni, és küldd el e-mail címünkre! A játékban 1 db nyakláncot fogunk kisorsolni!   6. Kell egy jó CUCC ajándékba?;)- CUCC papírzsákok Mindenki szereti a rendet. Csak éppen a fenntartása okoz néha problémát.. Itt egy egyszerű, könnyen kezelhető, strapabíró és stílusos megoldás! 20 kg-ig terhelhető, erős papírzsákok a lakás minden pontjára. ... hogy a Cuccok a helyükre kerüljenek! Rend a lelke mindennek!- A játékban 1 db karácsonyi papírzsákot fogunk kisorsolni, amit Te választasz ki (karácsonyfa/szarvas/hópihe-a megjegyzésbe írd be, amikor küldöd az e-mailt)! Játssz a cucc papírzsákért:) Ha pedig ajándékba is szeretnél nézz be IDE!     7. Természet adta ajándékötlet- VeraNatura manufaktúra   A VeraNatura manufaktúra kis családi vállalkozásban készíti kézműves natúrkozmetikumait, nagy figyelmet fordítva az alapanyagok minőségére. Kozmetikumaik komplexen ötvözik minden szaktudásukat, így a gondosan összeállított receptek nemcsak finoman ápolnak, de kihasználják a gyógynövények jótékony hatásait, valamint az aromaterápia titkait is. A VeraNatura játékában 1 db Krémes dezodort fogunk kisorsolni, levendula és zsálya illatban! Nézd meg a többi természetes alapanyagból készült kozmetikumokat is! VeraNatura Manufaktúra 8. Nyerj egy csodaszép párnát!- Baby on Could A Baby on Cloud termékeit a skandináv trendek inspirálják. Kis manufaktúránk célja a letisztult és egyben stílusos kiegészítők készítése, elsősorban gyerekszobákhoz. A kollekciók egyes darabjait egységes stílusjegyek alapján álmodjuk meg, ezért bátran és tetszés szerint variálhatóak egymással. A Baby on Could felajánlásának jóvoltából egy menta színű felhőpárnát sorsolunk ki, amely kisfiúknak és kislányoknak egyaránt szuper lehet!;) Nézd meg a Baby on Could többi termékeit is! Baby on Could gyerekszoba dekorációk   Nyereményjátékunk véget ért. Babilon könyvkiadó szerencsés nyertesei: 1.Berger Viktória 2.Sebe Eszter 3.Egri Tímea Kriszta Kreáció szerencsés nyertese: Pilisy Viktória 4D Genesis nyertese: Stadlerné Zombori Zita Peggy Baby ajándékcsomag nyertese: Csikós Nóra Fl'Art bababarát szilikonékszert nyert: Műllner Tímea Cucc papírzsák szerencsés nyertese: Mészáros Timi VeraNatura manufaktúra szerencsés nyertese: Pichler Anna Baby on Could csodás párnát nyert: Szaka Boglárka Gratulálunk! A nyerteseket e-mailben értesítjük.       nyereményjáték
2015.11.19. 13:06
Cukimamik.hu
Miért nem mennek el a pasik prosztatavizsgálatra?
Szerencsére ma már a legtöbb nőismerősöm komolyan veszi a rendszeres méhnyakrákszűrést, és a mellvizsgálatot, mammográfiát sem hanyagolja el (bár van, hogy az eredményre hónapokat kell várni), ugyanakkor nem nagyon hallok arról, hogy a férfiak igénybe vennék a szűrővizsgálatokat. Nemrég olvastam, hogy az ötven feletti pasik második leggyakoribb haláloka a prosztatarák. Egy olyan betegség, ami időben felismerve száz százalékosan gyógyítható! Beszéljünk erről egy kicsit a prosztatarák megelőzésének hónapjában, melyet világszerte MOVEMBER-nek hívnak. Úgy tűnik, a férfiak nehezebben szánják rá magukat arra, hogy orvoshoz forduljanak – gyakran még panaszok esetén sem keresik fel az orvost, nemhogy akkor, amikor nincsenek is tüneteik! A rendszeres szűrővizsgálat pedig nekik is fontos lenne, hiszen a prosztata elváltozásai nem minden esetben okoznak panaszt. Amikor már vizelési zavar vagy fájdalom jelentkezik, és akkor mutatják ki a betegséget, a gyógyulásra már sokkal kisebb az esély. Az orvosok 45 éves kor fölött évente egy urológiai szűrővizsgálatot javasolnak: a fájdalommentes vizsgálattal időben észrevehető, ha valami nincs rendben. A „rettegett” vizsgálat három lépésből áll: először vért vesznek, melyből arra lehet következtetni, hogy van-e valamilyen gond a prosztatával. Ha a PSA (prosztata specifikus antigén) értéke emelkedett a vérben, az többféle elváltozás lehetőségét mutatja. Nem feltétlenül kell a legrosszabbra gondolni: az emelkedést okozhatja gyulladás vagy megnagyobbodás is, viszont mindenképp oda kell figyelni akkor is, ha nem okoz panaszt. Amennyiben nem daganatos elváltozásról van szó, a vérvételt három hónappal később megismétlik, hogy a PSA érték változását megfigyeljék. A szűrés második eleme a fájdalommentes ultrahang vizsgálat, melyen a prosztata méretét és szerkezetét lehet megnézni. Ha a prosztata szerkezete homogén, és a PSA szintje is normál tartományban van, akkor nagy valószínűséggel nincs komolyabb gond a prosztatával. Ha az ultrahang inhomogenitást mutat, vagy krónikus gyulladásra lehet gyanakodni, vagy rákos elváltozás lehet a háttérben. Fontos infó, hogy a prosztata mérete és az esetleges panaszok között nincs egyértelmű összefüggés. Nem feltétlenül okoz panaszokat a kétszer akkora prosztata, míg az enyhén megnagyobbodott prosztata okozhat súlyos vizelési panaszokat is. Az előző két vizsgálatot követi egy harmadik, mely úgy tűnik, a férfiakat a leginkább visszatartja attól, hogy részt vegyenek a prosztataszűrésen: a manuális vizsgálat. Meg kellene valahogy nyugtatni őket, hogy a vizsgálat nem fáj. Csak akkor okoz panaszt a vizsgálat, ha gyulladásban van a prosztata. Ha a gyulladást nem kezelik (mert nem is derült ki korábban), krónikus gyulladásos állapot alakulhat ki, mely a beteg számára éveken át fennálló panaszokat, fájdalmat, diszkomfort érzést okozhat. Ha a vizsgálat szerint a prosztata úgynevezett porckemény tapintatú, az felveti a rosszindulatú daganat lehetőségét, azonban a tömöttebb tapintatú prosztata sem feltétlen jelent rákos daganatot, amennyiben a PSA érték nem kiugróan magas.   Az esetleges rákos elváltozás időben felfedezve szinte száz százalékosan gyógyítható. Ezért lenne fontos, hogy a férjek/párok/barátok is rászokjanak arra, ami a legtöbb nő életében már rutin: az évenkénti szűrővizsgálatra. Tünde További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2015.11.19. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
A szülőszobán adtam örökbe a kisfiamat
Elveszve a világban. A körülöttünk lévő körforgásban. A rohanó napokban, pezsgésben csak létezni, érezni, hogy éppen csak az tart minket életben, hogy lélegzünk. Érezni az erőt, majd ugyanolyan intenzitással összezuhanni. Megpróbálni mosolyogni, de abban a pillanatban ezernyi kést érezni a szívünkben. Üres lesz a világ, szürke minden, zavar a napsütés, könnyek jönnek az esővel… Történetem 18 évesen kezdődött, amikor a hitem erősebb volt abban, hogy megtaláltam az igazit, mint a szívem. Nem sokkal később megszületett kislányunk, aki ma már 10 éves nagylány, és az egyik legnagyobb kincsem a világon, mert van még egy. Eltelt ennyi év, túl megannyi boldog percen, síráson, veszekedésen, férjemmel különváltak útjaink. Lányommal ketten együtt eveztünk a csónakban és építgettük az életünket. Két és fél éve fordulatot vett az egész életünk, mert megtalált az igazi. Az az ember, aki miatt bárki mindent megtesz és felad, de mindenekelőtt az, akinek mindent elhisz és csak benne hisz. Ezeken a szavakon van a lényeg, mert annyira hittem benne, hogy mindenemet neki adtam oda. Türelmesen vártam, hogy elválik a feleségétől és az ő két gyerekével és az enyémmel majd egy boldog családot alkotunk. Azok is voltunk. Tökéletes volt. VOLT. Amíg meg nem elégeltem az örökös ígérgetést, a sok tarts ki kérlek mondatot és választania kellett. Másnap már csak ketten ültünk a nagy családi házban, berendezve a közös emlékekkel. Az eszem tudta, hogy vége, de a szívem nem engedte őt el. Emiatt meglepő módon gyorsan teltek a napok, hetek, hónapok. És január lett. 2015 január. Akkor az eszem újra hitt neki, és azzal a szándékkal, hogy végre magyarázatokat kapok és megnyugodhatok, továbbléphetek, találkoztunk. Reggel mellette ébredtem. Ő pedig rám nézett, lehajtotta a fejét, annyit mondott: "Sajnálom." Majd a gyűrű visszakerült az ujjára. Akkor tudtam: soha többet, soha semmi közünk nem lesz egymáshoz. Újra tévedtem. Egy ország választ el minket, és egy kisbaba szívdobbanása köt minket össze. Terhességem ugyanúgy telt, mint az előző. Napra pontosan, minden hónapban jelentkezett a menstruációm. Talán mintha éppen csak híztam volna. De semmi egyéb. Majd augusztusban az éves vizsgálaton az orvosom döbbenten közölte, hogy 28 hetes terhes vagyok. Hogy én? Hogy mi? Nem. Lehetetlen. Nem lehet. Ez mese. Csak valami félreértés. Akkor ott, augusztus 25-én összeomlott az életem. Minden. És elkezdődött a kálváriám. Meglepő módon hideg fejjel és tisztán gondolkodtam. Mindent édesanyámmal osztottam meg. Azonnal minden vizsgálat,vérvétel, ultrahang. Kisfiú, ott van, nézze meg, gratuálok. Én pedig néztem és zokogtam. Kisfiú, az enyém, de hogyan? Az életem most nem olyan, nem lehet, nem tudom. Azok a gondolatok ott, akkor olyan fájdalmasak voltak, hogy elmondani nem lehet. Az életem éppen építés alatt állt, a hirtelen családos állapotból újra egyedülálló lettem, albérletbe, fizetnivalókkal… kétségbeesés. Majd egy hét „eznemisvelemtörténik” állapot. Hasam alig volt, de a szemem előtt egy dolog volt minden egyes percben.Tíz hét múlva szülni fogok. És  sokkot kaptam. Tétlen voltam. Tudtam, hogy mivel ő Ausztriában él, esélyem sincs vele találkozni, ezért e-mailben írtam le neki mindent. A reakció először az volt, hogy azonnal mindenben támogat, és akkor majd hétfőtől-péntekig velünk lesz, hétvégére visszamegy a családhoz. Nem is tudom, mit vártam. De ebbe nem mentem bele. Majd ő sem keresett többet. Én pedig továbbra is dolgoztam, rejtegettem a hasamat, próbáltam kihúzni addig, amíg egyszerűen ki nem találom, hogyan tovább. Majd összeraktam az életemet, nézegettem az internetet és döntöttem, majd tárcsáztam. Egy alapítványt. A vonal másik végén pedig egy hölggyel beszéltem, akinek a hangja megnyugtatott, akinek órákat sírtam, de döntöttem. Nem tudom őt vállani. Nem láttam kiutat. Semmit. Visszagondolva akkor annyira könnyűnek tűnt. Az orvosom, aki a mai nap már szinte barátom, az első perctől kezdve mellettem volt, meghallgatott, segített, végig „fogta” a kezem. Egyike azoknak az embereknek, akikből nagyon kevés létezik ezen a világon. Láthatatlan kapocs alakult ki köztünk, ahogy V.-val is, az alapítványtól. Végigjártam a vizsgálatokat, a vérvételeket, a védőnőt, a háziorvost és közben annyi könnyet ejtettem, mint még életemben soha. A döntésemben, hogy örökbe adom akisfiamat, mindenki mellettem állt. MELLETTEM állt, de nem biztos, hogy nem beszéltek volna rá arra, hogy máshogy döntsek. Minden este zokogtam, fogtam a hasamat és csak odatettem a kezemet. Ítéljetek el, nevezzetek rossz embernek, undorító anyának, de próbáltam nem kialakítani vele köteléket. Így teltek a napok, nem gondolkodtam, csak mentem az úton, hagytam, hogy teljenek a napok. Teltek. Majd eljött a nap, amikor találkoztam a szülőkkel, akik örökbefogadták a kisfiamat. Megismerkedtünk. Annyi sok közös volt bennünk, és összefonódott az életünk abban a pillanatban. Fogtuk egymás kezét, és mind a ketten más fájdalmat láttunk egymás szemében. Amikor elváltunk, a szívem megkönnyebbült, éreztem, jó helyre kerül a kisfiam, jó családhoz, emberekhez akik már 15 éve várnak babára. Akik majdnem annyira imádni fogják, ahogy én. Ezután lelassultak a napok. Október 28-ra voltam kiírva, és eszméletlen messze volt még. Szenvedtem, nehéz volt. De még mindig ugyanolyan erős. Az orvosommal folyamatos kapcsolatban voltam, rengeteget beszélgettünk V.-val is. Az első ctg után ahogy sétáltam a kocsihoz, csak azt hallottam, ahogy a pici szíve ver, és láttam magam előtt a hatalmas 10-es jelzést, hogy minden rendben vele. Megrendültem. Hogy hogy tehetem ezt? Az enyém. Nem adom oda. Itthon ültem és csak járt az agyam, mit tegyek? Hogyan? Számoltam, írtam, beszélgettem. Este, amikor úgy feküdtem le, hogy így cselekszem a legjobban, hatalmas rúgásokkal adta a tudtomra, hogy itt van, majd egész éjszaka pörgött a pocakomban, én pedig hol mosolyogtam, hol sírtam. Következett a második ctg vizsgálat a 39.héten, de semmi jele nem volt, hogy szeretne kibújni. Majd a harmadik a 40.héten, magzatvíz vizsgálattal.Tökéletesen érezte magát, de másnap újra ctg vizsgálatra kellett mennem. Ott is tökéletes volt minden. De én már egyre nehezebben bírtam, sőt nem bírtam. Hogy mit? Az állapotot. Újra elítélendő, de szerettem volna minél előbb túl lenni rajta. Megbeszéltük a doktorral, hogy szombaton menjek be, megvizsgál, ha pedig addig bármi kis apró jele lenne, hogy jönne kifelé, azonnal kórház. Ő is szeretett volna segíteni nekem, mert látta, hogy érzelmileg rettenetesen megvisel. Szombat reggel távozott a nyákdugó. Ctg vizsgálat. Semmi. Jól érzi magát. Vizsgálat, szuper, elindult valami, de mégse semmi. Hétfőn találkozunk, csomaggal menjek a kórházba. Akkor szóltam V.-nak, hogy jelezze a szülőknek, hogy ha szeretnének, jöjjenek el velem hétfőn, 98%, hogy megindítjuk a szülést. Amennyiben a leendő anyuka szeretné, nekem jól esne ha velem, mellettem lenne. Szerintem abban a pillanatban tettem két embert a legboldogabbá. Elérkezett a hétfő. Reggel 7 óra. Találkoztunk a kórház előtt, könnyes szemek, én pedig mutattam, mennyire erős vagyok. Ctg tökéletes, doktor úr a szülészeten vár engem. November 2-án 10:45 perckor oxitocin infúziót kaptam, viharos sebességgel lettek a természetes 10 perces fájásokból 5 percesek. Fájáskor vizsgálat, szépen tágulok. A szülésznő rettenetesen ekdves volt, ők már mindent tudtak ott, rólunk. Kisétáltam D-hoz és megkérdeztem tőle, fogalmam sincs miért, hogy szeretne-e bent lenni velem. Azonnal jött. Fogta a kezemet, beszélgettünk, nevettünk, még jobban összefonódott az életünk. Fél 12, burokrepesztés. És elkezdődött minden. Az igazi vajúdás. A 2 perces fájások. Labda. Álljak fel, vagy üljek le vagy feküdjek? Nem erre emlékeztem a kislányommal. Csak az oldalamon fekve volt kényelmes. Vizsgálat, szépen haladunk. Fél 1, ha így haladunk, 2-3 felé kibújik a baba. Megijedtem. Nem akartam. Azt akartam, hogy bennem maradjon. Nem akartam hogy kijöjjön. 12:50 perc, szóltam a szülésznőnek, hogy most, ki fog bújni, nem tudom, nem bírom tovább. Nem volt erőm. Injekció, fájdalomcsillapító, görcsoldó, hányás ellen. Szülésznő kirohan, kiabál, azonnal a doktor urat, ott a buksija- A Doktor mellém állt, az egyik kezemet fogta, simogatta a fejemet, másik kezemet D simogatta és csak nézett rám, tehetetlenül és sajnált. Ha tehette volna, átvette volna minden fájdalmamat. Éreztem. Szótlan volt. Fogalmam sincs mennyi tolófájásom volt, talán 3, talán 4. 13:17 perckor megszületett a kisfiam, Olivér. Rettenetesen megkönnyebbültem. A testem. A lelkem pedig annyival lett nehezebb. D. ott volt, velem, velünk. Elvágta a köldökzsinórt és sírt. Az orvos megkérdezte, hogy biztos nem szeretném-e látni, és én csak ráztam a fejemet és kivitték. Ennyi volt. Sírtam és fáztam. D. visszajött hozzám. Még ott volt velem szerintem 2 órát. Minden, amit kérdezni mertem, hogy jól van-e? És csak sírt. Minden, amit tudok, hogy 3420 gramm és 50 centi. A kisfiam, Olivér. Akkor megszűnt a világ. Eltűnt minden. Minden. Nem éreztem semmit. Csak ürességet. Egy hatalmas nagy lyukat. Hazajöttem. Gyámügyre mentünk, aláírtuk a papírokat. 6 hetem van, HA. Olvastam hogy szeretnétek tudni, mi történik az örökbeadóval, nem csak az örökbe fogadóval. Hogy mi történik? Meghal. Belehal. Az ész tudja, hogy jól döntött. A szív pedig... meghal. Hogy mégis miért dönt így az ember? Mert a legjobbat akarja. A legeslegjobbat. Hogy a kisfiam mit kap? A mindennél jobbat! Biztos vagyok benne. A legbiztosabb. Nem szeretnék mást, csak hogy tudja, a szívem minden szeretetével szeretem őt. Hogy tudja, hiányzik nekem, nekünk. Hogy az egyetlen dolog tart bennem most mindent, talán még láthatom őt és megölelhetem.Tökéletes szülőkhöz került, akik megszerettek engem, akiket megszerettem. Akikkel örökre összefonódott az életünk. Összefonódott és senki nem veheti el tőlünk. Emberséget kaptam, barátokat. De én meghaltam. Sírok, mert fáj. Fáj, ahogy nem fájt semmi még. Szenvedek, ahogy soha még. Ítéljetek el, ha akartok. De amíg más cipőjében nem jártatok, ne vessetek követ! Ezúton köszönöm az orvosomnak, aki a legnagyszerűbb ember a világon, és bizonyítja , hogy a lovagok nem haltak ki! A szülésznőnek minden egyes percért!De mindenek előtt V.-nak, aki bármelyik pillanatban meghallgatott, beszélgetett velem és mellettem állt, mellettem áll a mai napig. A legnagyobb köszönet D-t illeti, aki végig velem volt reggeltől kezdve és fogta a kezem, és fogja a kisfiam kezét most. Köszönöm férjének! Szavak nélkül… És köszönöm a családomnak, édesanyámnak, húgomnak és a párjának! Köszönöm az életnek, hogy kislányomat át tudom ölelni és velem lehet. Sajnálom, hogy ezt a döntést meg kellett hoznom, de köszönöm a keresztet, amit emiatt egész életemben hordozok. XY További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2015.11.14. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Lombik: A lelkem meghalt a vizsgálóasztalon
A történetem időszámításunk előtt kezdődik, legalábbis úgy érzem. 26 évesen tört rám az érzés: babát AKAROK! A férjem türelmesebb lett volna, de beleegyezett, legyünk rajta az ügyön. A nőgyógyász az esedékes rákszűrésen annyit mondott a tervemre, hogy fiatal vagyok, ilyenkor jön a baba hamar, nem kell semmilyen előzetes vizsgálat. Ettől azért én többet akartam tenni az ügyért, mert volt a környezetemben elég példa arra, hogy évek teltek el, mire kiderült, hogy a leendő apa steril, vagy hogy anyuka hormonjai elszálltak az égbe. Egy családtervező központban kötöttünk ki. Hőmérőzés, spermavizsgálat, rendben vagyunk. A 3. és 21. napi hormon-eredményeim azonban nem érkeztek meg azóta sem (cirka 9 év telt el). (Állítólag anyagi gondjai voltak a központnak és mivel nem fizettek, a labor visszatartotta az eredményeket, vagy meg sem csinálta a vizsgálatokat…) Találtam másik orvost, másik intézményt, lett hormoneredményem, amivel elmentem egy magándokihoz inkább, egy specialistához. Akkor már egy éve nem estem teherbe. Az eredményeimmel ugyan nem volt gond, de 3 inszemináció következett. Ahogy ez lenni szokott, az interneten képeztem magam, ott bukkantam rá arra is, hogy azért egy petevezeték-átjárhatósági vizsgálat sem ártana. Mivel az inszemek keményen fizetősek voltak magánúton, nem akartam, hogy vaktában lövöldözzünk. Elmentem egy kiszemelt lombikra specializálódott intézménybe, ahol elvégeztettem az átjárhatóságit (eredmény negatív), meg ha már ott voltam, egy inszemet is, a negyediket. Persze nem ugyanazon a napon… Az ötödik inszem miatt visszamentem a magánorvosomhoz, mert egy hcg injekcióval támogatott verziót ajánlott, mondván a megtermékenyülés általában megtörténik majd’ minden hónapban egy nőnél (ha nem védekezik), csak nem marad meg a baba. A mesterségesen beadott hcg miatt viszont nem jön meg a menstruáció, és ha van ott valaki, szabadon fejlődhet. És bizony meg is maradt ezután az inszem után a pöttyöm, de lassan fejlődött. Ma már persze tudom, hogy nem véletlen, hogy nem marad meg egy baba. Nyolchetesen vesztettem el spontán, de még szívhangja sem volt, csak egy „embriócsomó”. Na, ekkor még lendületből feláll az ember, csak a CÉL villog a szeme előtt. Inzulin-rezisztencia vizsgálat, szintén az internet javaslatára. Negatív. A 6. inszemet már csak a protokoll miatt végeztettem el, alig vártam, hogy lombikozhassak. Akkor két éve vártam már a babaáldást. (Talán nem sok, de nem kell magyarázni, hogy ez milyen hosszú is tud lenni.) És ott a várólista a lombikhoz. Fél év. Addig is újabb spermavizsgálat, AIDS-teszt, stb. És az eredmény: 5 szép blasztociszta, 3 fagyasztóba, 2 a pocakba. Két hét múlva vérvétel, emelkedett hcg, de elég alacsony. Ismétlés két nap múlva, hcg tovább emelkedett. Újabb két hét múlva ultrahang, két baba (embriócsomó), terhesség 6. hete, szívhang(ok) még nincsenek. Mehetek nyaralni? Persze. Fürödhetek a Balatonban? Persze. Már a nyaralás alatt barnázni kezdtem. Hívtam az intézményt (a doki elérhetetlen telefonon ezen a helyen), az asszisztens annyit mondott, belefér, lehet, hogy a progeszteron golyócskák okozzák. Hiába próbáltam pozitív maradni, éreztem, hogy baj van. Az újabb ultrahang sem mutatott szívhangot, sőt, a petezsákok üresek voltak, pedig már 8 hetes terhes lettem volna. A lelkem meghalt a vizsgálóasztalon. „Azonnal kérem vissza a lefagyasztott 3 blasztocisztámat!” Újra csak villogott a CÉL, és mint egy robot, mentem tovább. Beszúrtunk még egy genetikai vizsgálatot, elvégre két vetélésen voltam túl. Negatív. Egy rendes menstruációt kellett várni, és visszakaphattam volna a „fagyibabáimat”, de nem ébredtek fel. Amikor megkaptam a telefonhívást az intézményből a hírrel, már úgy éreztem, hogy nem lehet kibírni a fájdalmat. Ó, dehogynem! Bejelentkeztünk a második lombikra. Minden rendben volt, szerencsére mindkétszer jól reagáltam a stimulálásra, 13 leszívott pete, de a fele sem indult fejlődésnek, így egy kicsit megijedtem. A beültetéskor jött a doki, hogy két szép blasztocisztánk van. CSAK KETTŐ? – gondoltam. Pedig elég volt azt a kettőt cipelnem majd’ 9 hónapig. Igen, velem maradtak! A hcg ennél a terhességemnél már nem volt alacsony (persze felmerül a kérdés, hogy a dokim miért nem foglalkozott ezzel az előző lombiknál, amikor szintén ikrek esetén annyira alacsony volt), de a boldogság már nem akarta engedni, hogy visszanézzek és számon kérjek. A gyerekeim egészségesek, mind a három év kínját feledtették és boldog vagyok, hogy ők megszülettek. De én botor, az óvodás „nagyok” mellett elkezdtem vágyni még egy harmadik gyerekre. Mert szeretek anya lenni, mert szeretem a babaillatot, és mert úgy érzem, hogy van még hely a szívünkben, életünkben egy harmadik óvodásnak, kisiskolásnak, kamasznak, felnőtt „gyereknek” is. Rábíztuk a sorsra, és pár hónap alatt teherbe estem, spontán. Nyolchetesen jutottam el dokihoz (a mai egészségügyi ellátás helyzetét nem akarom itt boncolgatni), magánrendelésre. Hét hetesnek megfelelő méret, szívhang rendben, minden oké, két hét múlva kontroll. Héthetes? A gyanú beszivárgott a zsigereimbe. A két hét múlva esedékes vizsgálaton ott volt a baba, kicsit nőtt is az előző vizsgálat óta, de már nem volt szívhangja. Meghalni sem tudok a vizsgálóasztalon, hisz tudtam, éreztem előre. És ott várt a két életvidám gyerekem, nem hagyhattam el magam. Ezt a kínt ennyire kicsi gyerekekkel nem lehet megosztani. A műszeres befejezés előtt kiderült, hogy a vérszegénységem olyan mértékű, hogy csoda, hogy járok. (Mindig azt hittem, hogy az alacsony vérnyomásom miatt szédelgek.) Vizsgálat vizsgálatot követ. A diagnózis: gluténérzékenység! Mégis mióta? – kérdezem az orvost. – Így született! – válaszol. Azt éreztem, hogy gyilkos vagyok. Felelőtlen anya, aki nem volt elég körültekintő. Hogyhogy erre nem találtam rá az interneten? Hogy nem bukkantam rá, hogy akadályozza a teherbeesést, a terhesség kihordását? Hogy nem raktam össze a picike tüneteket, hogy ilyen problémám van? Aztán az agyam állj!-t parancsolt és eszembe jutott, hogy az orvosoknak ez lenne a feladatuk. A gyerekorvosomtól kezdve a bőrgyógyászokon át senkinek nem jutott eszébe ez a lehetőség 35 év alatt. Ezt az egyszerű vérvizsgálatot én ma kötelezővé tenném Magyarországon. Mert főleg a nőket érinti, és mert annyi tragédiát meg lehetne előzni vele. Ezért írtam meg a történetem. Hátha valakinek segítek! Harmadik gyerekem azóta sem született, bár igazából hatnak vagyok az anyukája. Hopes
2015.11.10. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
SZülésélmény helyett szüléshorror
2015. júniusát írjuk. Éppen kezdem a 9. hónapot, még mindig dolgozom. A főnököm erősen próbál rávenni, hogy vissza kéne vennem a tempóból, de nehezen megy. Mindenesetre közös megegyezéssel arra jutunk, hogy az utolsó hónapban már otthonról dolgozom, ameddig tudok. Szülésre pontos időpont ekkor még nincs (a kiírt dátum július 30 lenne amúgy), csak egy biztos: indítják, hüvelyi úton, tágítással. Május óta küzdök az orvosokkal. Mindenképpen indítani akarnak, terveik szerint a 37. héten. Azt mondják, amiatt, hogy ne legyen túl nagy a baba, illetve a placenta miatt. Ez protokoll terhességi cukrosoknál. Akkor is, ha jók az ultrahang és áramlási eredmények, akkor is, ha stabil a cukor, jól beállított az inzulinom, akkor is, ha a baba nem nagy. Minden egyes konzultáción előjön ez, próbálom húzni a dolgot. Nem akarok a 37. héten szülni, hagyják már szegény gyereket nyugodtan odabenn. Majd kijön, amikor kiakar. Közben konzultálok unokatesómmal is (szülész-nőgyógyász főorvos, nem Magyarországon), azt mondja, feléjük terhességi cukornál kb. 37-38. héttől befektetik a kismamát, ha felmerül valamilyen probléma, akár a gyerekkel, akár az anyukával, szükség esetén pedig császár. Itt erről hallani sem akarnak. Eleve a tervezett császárt nem szeretik. Június végén tehát még mindig nem tudom, mikor szülök. Reménykedem. Július 3-án van még egy konzultáció, férjem is jön velem. Újból elmondjuk, nem szeretnék indítást a 37. héten. Elmondom, hogy tágítástól már volt komplikációm korábban. Minden értékem rendben van, túl korainak tartom az indítást. Gyerek a 36. heti ultrahangon abszolút normális méretű, nem nagy, nem lesz óriásbébi. Áramlás szintén tökéletes. Szememet is megemlítem, jaj hát azt már késő nézni (3 hónapja hajtom ekkor, hogy a retinámat meg kéne nézniük). Tartom magam ahhoz, hogy nem akarok indítást, ha nem muszáj. Az orvos láthatóan nem ért egyet velem, folyamatosan bullyingol, hogy de hát simán lehet egyik napról a másikra halvaszületés, meg nagy lesz a gyerek (haha, ha ő azt tudná, alapból az lesz, csak nem úgy, ahogy ő gondolja) és hát az én felelősségem, ha nem engedem az indítást és baj történik, blablabla. Semmiféleképpen nem akarják, hogy kitöltsem a 40. hetet. Ekkor már látom, hogy ebből nagyon nem lesz természetes szülés, engem itt kérem szépen bruteforceolni fognak. Nem marad más hátra, nem tágítok a 38. héttől, július 20-án szeretnék bemenni. A doki kimegy, konzultál egyik kollégájával, mi legyen. Visszajön, és erősen ajánlja, hogy gondoljam még egyszer át, inkább legyen picit hamarabb. Minden nap, minden perc egy késedelem, ugye nem akarom, hogy halva szülessen a gyerek?! Végül valamennyire félelemből, valamennyire engedve neki és a férjem óhajának (4 nap is 4 nap, bármi lehet) július 17-ben, péntekben maradunk. Addig is kétnaponta CTG, amelyen minden eredmény rendben van. A 37. hét közepén, hétfőn még átadom a projektjeim, majd a lecsúsztatott hétvégi túlórákat kiveszem. A lakás is alakul, 1 nappal szülés, pardon indítás előtt megkapjuk a kulcsokat. Ekkor derül fény arra is, hogy terveinkkel ellentétben sajnos felújítás kell, tisztasági festés mindenütt, szőnyegcsere. Nem tűntek piszkosnak a falak korábban, de lekerült a sok kép, üres lett a lakás, és a maga kendőzetlen valójában akkor láttuk először. Ide, így, ilyen állapotban nem hozunk újszülöttet. 17-én reggel jön az SMS, tudnánk-e kicsit később menni, 11-re? Oké , tudunk, 11-re ott vagyunk. Kinn várunk, várunk, várunk és várunk (apropó, mondtam már, hogy a dokik szerint minden perc késlekedés?) , 2 után valamivel kapok szobát. Fura módon privát szobát, amin először meglepődök, de végül talán jobb is ez így. Majd várunk, várunk, várunk – bejönnek vérnyomást mérni, meg hőmérőzni, de semmi infó. Várunk, várunk, 5 óra , még mindig semmi. 7, még mindig semmi. Este 9, na kezdhetjük, hozzák a gélt, bocsánat, a szülészeten tumultus volt, nem kezdhették korábban. (Minek kellett akkor 11-re menni, mondom magamban) Zárt méhszáj, meglátjuk, hogy tágulok. Éjszakára férjem hazamegy aludni, reggelig nem valószínű, hogy valami történne. Szinte várható volt, hogy nehezen viselem a tágulást, aludni nem tudok, rettenetesen fáj, félóránként járok pisilni. Reggel bejön a kedves, ma kérem szépen szülünk. Remélhetőleg. Közben megy a szokásos rutin, lázmérőzés, ctg, “mit szeretnék ebédre, vacsorára? jacket potatot babbal? (hogy micsoda?? Kösz, nem ) vagy brokkolit marhával...”. Délután 2-kor 2 cm, kapom az újabb adag gélt (megint piszkosul fáj, mikor felteszi). Közben monitoroznak, de leginkább csak halálra unjuk magunkat a várakozásban. Összehúzódások abszolút nincsenek, csak a tágítás fáj. Megint eljön az este, szülészet még mindig tele odafenn... Hát kedves rokonság, ma sem szülünk! Kezdek fáradt lenni. Alig tudtam aludni az éjszaka, és még hol a nap vége. Éjfél után végre felkerülök a szülőszobára, nagy örömömre ott van egy jó nagy labda – eszembe jut az egyik kommentelő innét a Bezzeganyáról, aki simán kinézi belőlem, hogy a szülőszobában ott pattogok a labdán – természetesen nem bírom megállni, hogy ki ne próbáljam. Megtehetem, se doki, se senki nincs benn, csak mi ketten a párommal. Na, ott még mosolygok... 1 órát várunk ott, semmi infó nincs, majd jönnek burkot repeszteni. Majd... Jönnek is, közben kiderül, hogy a 2 cm, az tulajdonképpen 1 inkább, és nagyon nem egyszerű, de végre sikerül nekik burkot repeszteni. Én közben csillagokat látok. Miközben a mosdóba megyek, valami nyákszerűt látok távozni, lehet az volt a nyákdugó , gondolom így magamban. De még ott is jön belőlem a magzatvíz. Visszamegyek, férj közben aludni próbál, rettenetesen fáradt, a szék kényelmetlen, lefekszik a földre, szólok, azt talán mégsem kéne. Bekötik az oxitocint, ami nem megy persze elsőre nekik, kézfejbe próbálják a kanült. “ja maga is olyan”, hangzik el (szétágazik az ér), harmadik szúrásra sikerül is, és megint csak várunk. Néha rámnéz az ügyeletes midwife, de jobb is, hogy nincsenek körülöttem. Kb 1 órával később visszajön, irkál a terheskönyvembe. Én néha néha szívom a “nevetőgázt”. Viszont egyre erősebbek a fájások, vasárnap reggel 6-kor már annyira, hogy epidurálért könyörgök. A gáz már nem segít, nemhogy nem nevetek, de már sírok a fájdalomtól, a gáznak a csövén meg úgy csüngök, mintha lélegeztetőgépen lennék. Tudom, hogy nem kéne, de elviselhetetlen a fájdalom, és a gáz se igazán segít. Férjem szerint lehetetlen innentől kommunikálni velem, egyszerűen egy totál másik világban létezem. Csak a fájdalom van. Minden egyes fájást csak túl akarok élni. Hívom az orvost, epidurált kérek.  Nem kapok epit. Az anesztes épp műt. Reggel 7 óra, még mindig nem kaptam, 8-kor már elviselhetetlen a fájdalom, én aki eddig kb. csendben vajúdtam, kezdek kiabálni. Azt hiszem, a következő pillanatot már nem élem túl. 9, végre jön az anesztes, már összefüggő fájások vannak, 10 másodpercig nem tudok nyugton maradni, arra gondolok, legyen már vége, legyünk már túl rajta, nem bírok ki még egy fájást. Szúrná, de megint jön egy fájás, összeszedem minden energiám, és a fájás végén rögtön mondom: most! Azt a megkönnyebbülést, amit utána éreztem, elmondani nem tudom. Oké, a jobb lábam nem tudom emelni, de jobb. Sokkal jobb. Felkerül a katéter is, nem érzem egyáltalán. Idővel újabb kanül kell, nem megy nekik megint, anesztes visszajön, ez itt jó lesz, elsőre beköti a jobb kézfejembe. Közben nézik, tágulok-e, még mindig négy centi, nem jó ez így. Emelnek az oxitocinon. Férj kimegy enni valamit, már előző nap reggel óta benn van velem, éhes. Nem sokkal később leesik a gyerek szívhangja, én pánikolok, becsődül egy nagy csapat orvos, tanácskoznak, császár, vagy mi legyen, lehet, visznek rögtön a műtőbe. Én közben hívom párom, épp csak vett valami kaját, megenni már nem tudja, rohan vissza. Addigra a dokik eldöntik, visszaállnak az oxival az eredeti értékre. Gyerek szívhangja visszatér normális tartományba, meg persze a férj is visszaér a nagy rohanásból. Megint elkezdik az oxit emelni, idővel megint leesik a gyerek szívhangja, szinte rutinszerűen állnak vissza az eredetire, és apróbb lépcsőkben emelnek. Hozzáteszem, ekkor már kb. 36 órája vagyok ébren, kezdek fáradni. A doki azt mondja, ha este 8-ig nem lesz tágulás, akkor biza ebből császár lesz. A midwifeok amúgy kedvesek, és sokat beszélgetünk, néha jön egy egy fájás, ekkor egy gombbal tudok adni extra epit, ha nagyon fáj (van rajta limit). Este 8-kor orvosváltás, tanácskozás, telefonkonferencia rólam más orvosokkal, hogy akkor most mi legyen: mégse császár, várjunk. Hogy meddig? Éjfélig. 4 centis a tágulás. Éjfélkor megint nézik, bő négy centi még mindig, emergency cesarian, vagyis sürgősségi császár lesz, nem várnak tovább. Én végre megkönnyebbülök, de olyan fáradt vagyok, szinte nem is értem mi történik körülöttem. Csak legyen már meg a kisfiunk. A műtőben végig remegek, amit érzek, mintha a hasamat masszíroznák, de ennyi. Hallok egy kis nyekergést, ez ő lenne? Már meg is van? Biztos a mienk?(Nem, biztos valaki otthagyta ajándékba, lüke tildy) De sok haja van?!  2015 július 20-án, hétfőn, végre 3 nap után 2:34-kor megszületik a kisfiunk, Kevin Lewis. 38. hét + 5 napra. 3510 gramm , hosszt nem mérnek, 9-10-10-es Apgar. Gyönyörű kisfiú, el sem hiszem, hogy a mienk. Tuti nem ajándékba kaptuk? (Nem, még mindig nem.) Nem vagyok túl kommunikatív, az időérzékelésem meg végképp nulla, férj viszont hősiesen teszi a dolgát, nyugtat engem, köldökzsinórt vág, meg próbál fényképezni is. Sok vért vesztettem (1.5 liter), azt mondják. Én nem érzem. Felmerül vérátömlesztés is. Végtelenül kimerült vagyok, és fáradt. Átvisznek a szülészeti intenzívre, ahol azonnal el is alszom. Kisfiam mellettem egy bölcsőben. Itt még mindig gépeken vagyok, inzulinoznak. Reggel horribilis fájdalomra ébredek, hiába ott a babó, nem tudok koncentrálni, egyszerűen megpusztulok a fájdalomtól. Nem a császár helye fáj , ez más fájdalom. De honnét tudom, hogy más fájdalom, kérdik az orvosok. Szólok a katéterrel van valami, mert olyan, mint a hólyaghurut, csak durvább. Nem veszik ki a katétert, inkább folyadékot adatnak, meg fájdalomcsillapítót. Kicsit jobb tőle. Délben megint iszonyatosan feszít a hólyagom, megint jönnének a fájdalomcsillapítóval, de látják, szinte semmi vizelet nincs... Közben majd megpusztulok a fájdalomtól, szétfeszít a hólyagom, oké, kiszedik a katétert. Ez volt az ok, utána végre jobban vagyok. Próbálnak colostrumot gyűjteni fecskendőbe, kevés sikerrel. Pár millilitert sikerül is, de nem sokat. A gyereknek meg ennie kell, nehogy hipoglikémiás legyen. Nem túl segítőkész egy két nővér, de van aki segít. Férjet gyorsan elküldöm, vegyen tápszert, leírom milyet (köszi, Másutt), nővérek is kérik, hogy hozza. Másnap megint kezdődik a várakozás, nem mondanak semmit, valamikor majd lekerülök a postnatal wardra. Megkérdem, van-e privát szoba, szerencsére van, akkor már mehetünk is. A gyerkőc kissé besárgul, bár a doki szerint az én bőröm is kissé sárgás, kreolos... Mindenesetre nem vészes, elvileg hamarosan hazamehetünk. A szoba amúgy rendben van, bár mobil térerő semmi. Az ételek is rendben lennének, kivéve, hogy igazi instant cukorbetegség a reggeli:  pirítós és lekvár, illetve corn flakes, minden áldott nap. Így majd egy hét bennlét után már unalmas, no meg nem is egészséges. A járás még kissé nehézkes, de megy, a férjemmel pedig váltva etetjük, pelenkázzuk a babót. Tej még mindig nincs, gyerek se cuppan rá a mellre (hja, flat nipple, lapos mellbimbó, ilyennel nem lesz egyszerű, mondják, de azt már elfelejtik, hogy erre is van megoldás, de nem segítenének), így marad a tápszer. Várunk még a diabetic midwife véleményére, meg a vérképemre, még maradunk. Vashiány lett, meg a cukrom normál értékre csökkenését várták még meg. Végül csütörtökön, majd egy hét után hazamehetünk, reggel már tudjuk, de csak késő délután kapjuk meg a papírokat. Lehet, hogy így olvasva nem tűnik annyira durvának, de őszinte leszek: egy horror volt számomra a szülés. A végén már csak túl szerettem volna lenni rajta. A szomorú, hogy korábban már volt jó tapasztalatom ezzel a kórházzal. De nagyot csalódtam. Ezt a fájdalmat, amin átmentem, nem kívánom senkinek. Oké, egészségesek maradtunk mindketten, de maga a szülésélmény inkább szüléshorror volt. Akarok-e még gyereket? Ez egy percig sem volt ott se, és most se kérdés: természetesen igen. Viszont nem szeretnék többet ebben a kórházban szülni (ide tartozunk). Hogy miért itt szültem most mégis, és nem Magyarországon? Mert a külön kellett volna az itteni egészségbiztosítóval intézni, hogy lehessen, plusz a gyerek így itteni állampolgár lett alapból, és lehetett az a neve ami, plusz végig dolgozni szerettem volna, huszonórás hazautat nem akartam. Hogy hol szülök legközelebb? Nem tudom, talán itt Londonban, de már magánbiztosításból, vagy abban az európai országban és kórházban, ahol unokatestvérem dolgozik (nem nála), vagy Magyarországon, de magán úton. Mert én így többet nem igazán szeretnék. Mert rendben, fontos a gyerek, és hogy mindenki egészséges legyen, ha nem a legfontosabb, de valahol azért az emberszámba vétel is lényeges. Őszintén szólva nem tudtam, hogy az oxi ilyen fájdalmakat illetve a gyereknél szívhangleesést okozhat. Az indítással kapcsolatban elhallgatták az összes mellékhatást, csak azt tolták, hogy veszélyeztetem a gyereket ha nem egyezek bele az indításba. És bár úgy tudom, következő szüléseknél Magyarországon nem szokás oxit adni, ha előző császár volt, itt sajnos találkoztam már olyannal, aki ennek ellenére kapott a másodiknál. Itt úgy érzem, a dokik nem hallgattak meg, csak követték a protokollt. Nem lett volna szükség esetemben indításra, ebben a mai napig biztos vagyok. Tildy
2015.11.08. 08:40
Bezzeganya.postr.hu
Nyerj a Bezzeganyával a Babamama Expón!
Tavaly már (szerényen ugyan, de) képviseltette magát a Bezzeganya a Babamama Expón. Idén először saját standdal veszünk részt a legnagyobb baba-mama témájú rendezvényen, melyet november 13-14-15-én rendeznek a Budapest Sportarénában. A Bezzeganya standon kedvezményes áron lehet majd kapni a Bezzeganya Szüléstörténetek című könyvét, és a webshopból is kiviszünk néhány népszerű terméket: például a Nosiboo termékcsaládot, a Jégbetétet és bio terhesvitaminokat is. Lesznek nyereményjátékok is, melyekben értékes nyeremények találnak gazdára, és egyéb meglepetéssel is készülünk. A Bezzeganyát az 50/c standon találjátok meg. Érdemes Facebook oldalunkat is figyelni, mert hamarosan induló játékunkban 10 db páros belépőt lehet nyerni a rendezvényre! térkép Mindenki, aki a helyszínen vásárol a Szüléstörténetek című könyvből, egy Bezzeganya bögrét kap ajándékba, sőt, a vásárlók között a rendezvény végén egy Nosiboo gyermekbarát orrszívót is kisorsolunk. Három másik céggel együttműködve pedig egy játékra invitálunk titeket, melyben értékes kismamatermékeket lehet nyerni. Nem kell mást tennetek, csak a standunkon (vagy a másik három résztvevő standjánál) felmarkolni a nyereményszelvényt (vagy megkeresni a rendezvény területén sétálgató angyalt, és tőle beszerezni), és négy kérdésre helyesen válaszolni. A kitöltött nyereményszelvényt a négy részt vevő kiállító standján elhelyezett gyűjtőláda egyikébe kell bedobni. Sorsolás mindhárom kiállítási napon este 6 órakor a b.boom standjánál. Nyeremények naponta: 15.000 Ft értékű b.boom vásárlási utalvány, 13.000 Ft értékű Carriwell szülés utáni csomag, 10.000 Ft értékű Biobaba bambusz textilpelenka csomag, 8.000 Ft értékű MomCare jégbetét csomag a gátseb fájdalmának csökkentésére. A Babamama expón a 200 kiállító között megtalálhatók a legújabb babaápolási termékek, bababútorok, kismamaruhák, itt vannak az őssejtbankok és a természetes kozmetikumok, bio termékgyártók legfontosabb képviselői is. Egyedi tervezésű kismama- és babaruhák és egyéb karácsonyi különlegességek is várják az Expóra ellátogató családokat. A 9000 négyzetméteres rendezvényen idén is lesz kedvezményes helyszíni 4D ultrahang vizsgálat, melyre korlátozott számban előzetesen is lehet helyet foglalni az Expo weboldalán keresztül. A kisbabával érkezőket külön pelenkázó és szoptató helyiségek várják és az anyukák kényelmesen megetethetik babájukat a bébiétel kuckóban, a pihenőben pedig tartalmas olvasnivalót is találnak a pihenni vágyó pocakosok. Az előzetesen a honlapon és a kiállításon is regisztráló látogatók értékes ajándékokat nyerhetnek, bababarát családi hétvégét, bababútort és babatermékeket is. Különösen érdemes regisztrálni a kismamáknak, hiszen a KRIO Intézet felajánlásaként már az Expo előtt nyerhetnek három „4D Babamozit”, a helyszínen is regisztráló kismamák közül a legszerencsésebb pedig egy 20 évre szóló, 350.000 forint értékű őssejt-tárolási szerződést! A BabaMama Expo testvérrendezvénye, a 4-12 éves korosztálynak szóló KidExpo (korábban Gyerekvilág Élményhétvége) számtalan helyszíni programmal, foglalkozással, játék premierrel és edukatív oktató programokkal várja a családokat. A rendezvény szombaton és vasárnap hosszabb nyitva tartással, már reggel 9 órától vár minden látogatót! Részletek és regisztráció: www.babamamaexpo.hu Szeretettel várunk mindenkit! Tünde További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2015.11.06. 11:40
Bezzeganya.postr.hu
Egészséges-e a pajzsmirigy? Ezek a vizsgálatok szükségesek
Sokszor a beteg azt hiszi, teljesen jó eredményei vannak, ugyanakkor az ultrahang vizsgálatnál már egy súlyosan "kiégett" fázisú pajzsmiriggyel szembesül az orvos. Milyen vizsgálatok a legszükségesebbek ahhoz, hogy megbizonyosodjunk a pajzsmirigy... ...
2015.11.05. 08:13
Hazipatika.com
Hat sikertelen lombik után a hetediket is végigcsináltam
A mi történetünk 14 évvel ezelőtt kezdődött, amikor is eldöntöttük, hogy babát szeretnénk. Fiatalok voltunk még nagyon, és én mindig is fiatalon szerettem volna anyuka lenni. És sok gyereket szerettem volna. Az első kivizsgálásokat nem kapkodtuk el, eltelt úgy 2-3 év, mire rávettük magunkat. Addig hittünk benne, hogy nincs semmi baj. Ennyi idő után viszont már jobbnak láttuk, ha továbblépünk és nem várunk a csodára. Talán furán hangzik, de örültünk, hogy találtak apró, de könnyen kezelhető problémákat – végre megvan a kulcs, már nincs messze, hogy szülők lehessünk. Elvégre egy kis prolaktin-eltérést könnyen helyre lehet hozni, a leendő apukán pedig herevisszér-műtétet hajtottak végre. De a baba csak nem akart érkezni…  Következett három inszemináció, kisebb-nagyobb kihagyásokkal – eredménytelenül. Igazság szerint a lelkem mélyén nem is nagyon bíztam ebben, éreztem, hogy a lombik lesz nekünk a megoldás, és az pikk-pakk sikerülni fog! De azért, hogy ne legyen ez sem egyszerű, a lombik előtti kivizsgálásoknál cisztát találtak a petefészkemen. Méghozzá csokoládécisztát… - endometriózis… Vagyis előbb kell egy műtét, utána jobbak lesznek az esélyeink. Szerencsére nem volt túl súlyos, bár csonkolták az egyik petefészkemet, de az operáció után javasolták a hormonkezelést – mesterséges klimax, annak minden „kellemes” mellékhatásával, és bizonytalan kimenetelével (nincs garancia arra, hogy nem tér vissza a betegség – sőt…) De én gyereket akartam, nem klimaxolni!!! Így megbeszéltem az orvosommal, hogy megpróbálkozunk egy lombikkal, hiszen az endometriózisra legjobb gyógymód a terhesség. És biztos voltam benne, hogy sikerülni fog. Nem így lett. Nem reagáltam túl jól a kezelésre, egy darab embriót kaptunk vissza, de nem tapadt meg… Óriási csalódás volt. Pár hónap múlva újra próbálkoztunk… volna, csakhogy az endometriózis újra megjelent, így fél éven belül másodszorra kellett kés alá feküdnöm. Még maradt egy darab a petefészkemből, és továbbra sem akartam az injekciókúrát. Az orvosom közölte, hogy ha újabb műtétre lesz szükség, akkor viszont már kiveszi a teljes petefészket. A műtétből felépülve a következő évben újra nekiindultunk a lombiknak, de a két embrióból egy sem tapadt meg. Pár hónap múlva volt egy fagyasztott embriós beültetés. Itt már teljesen beleéltük magunkat, hogy sikerült, hiszen az első alkalom volt, hogy nem jött meg a vérzésem még a vérvétel előtt. Tesztet nem akartam csinálni, mert annyi negatív tesztet láttam már életemben, a hideg rázott még a gondolatától is. Így aztán nagy reményekkel mentünk a vérvételre, azzal a biztos tudattal, hogy végre szülők leszünk. De ismét csalódnunk kellett… Az orvosom ezúttal újabb vizsgálatokat kért, és kiderült, hogy véralvadási gondom van, így a következő alkalommal már a beültetéstől kezdve véralvadásgátlót kell szúrnom, ha jól alakul minden, akkor a szülés utánig. Mivel ekkoriban már sokat keresgéltem a neten, felfigyeltem az inzulin-rezisztencia nevű problémára. Nagy nehézségek árán sikerült kiharcolnom egy vérvételt (senki nem értette, minek akarok cukorterhelést és inzulinszint-mérést, ha nem vagyok cukorbeteg). Az eredményből tisztán látszott, hogy fennáll nálam a betegség, de senki nem volt hajlandó vele foglalkozni. A diabétesz-gondozóban állították, hogy ez nem gond, majd ha cukros leszek, akkor jelentkezzek, a meddőségi központban pedig annyit mondtak, hogy ez egy „divatbetegség”, de nem befolyásolja a teherbeesést (ehhez képest ma már ezt is vizsgálják). Tehát segítséget nem kaptam, így egyszerűen elkezdtem kicsit sportolni (előtte soha életemben nem csináltam), és odafigyeltem az étkezésre. Időközben a pajzsmirigyem is rendetlenkedni kezdett. Az endokrinológus Basedow-kórt diagnosztizált, miközben Hashimoto-m volt. Ezt két év múlva egy másik orvostól tudtam meg, Budapesten egy magánrendelőben. Ugyanő volt hajlandó végre foglalkozni az inzulin-rezisztenciámmal is. Már készültünk volna a következő lombikra, amikor kiderült, hogy ismét megjelent az endometriózis. Ekkor szakadt el a cérna, és úgy döntöttünk, csak akkor lépünk tovább babaügyben, ha minden eredményem tökéletes lesz. A legjobb orvosokat kerestem, így jutottam el az MM-be, illetve endometriózis ügyében a Róbert Károly Klinikára, ahol a harmadjára műtött petefészkemet sikerült megmenteni, és hogy lekopogjam, azóta sem jött elő a betegség. Ebben talán szerepet játszik az is, hogy a műtét után progeszteronkrémet kezdtem használni. Amíg nem lombikoztunk, addig sem voltunk azért „tétlenek”: jártam többféle természetgyógyásznál, ideginger-terápiát is bevállaltam, meg mindenféle teakúrát, voltam hőtérképes vizsgálaton, hátha ott találnak valamit, és ezek csak azok, amikre emlékszem, valószínűleg ennél még több mindennel bepróbálkoztunk, sajnos eredménytelenül. Lassan el is engedtem a gondolatot, hogy természetes úton babánk lehet, és egyre inkább szoktattam magam ahhoz a lehetőséghez, hogy gyermek nélkül kell majd leélni az életünket. Rokoni, baráti, ismerősi körben persze sorra születtek a gyerekek, és egy-egy „bejelentésnél” a szívem szakadt meg, bár kifelé ezt soha nem mutattam, csak elbújva zokogtam… Sokáig egyébként nem is tettük közhírré, még a szűk család körében sem, hogy babát szeretnénk, azt hiszem, valahol az első lombik környékén tudták csak meg. Barátok, ismerősök pedig még akkor sem. Nehéz volt a „Hát nálatok még nem lesz baba?” kérdésre mosolyogva válaszolni, hogy „Á, nem, még ráérünk vele”, de nem akartam, hogy sajnáljanak – és így megóvtam magunkat a „Ne görcsölj rá”- típusú hozzászólásoktól. Persze ettől függetlenül néha megkaptuk, hogy „Pedig már itt lenne az ideje”, és „Húzzatok bele, nem vagytok már olyan fiatalok” – ilyenkor annyira nehéz volt nem visszaszólni, hogy „Pedig ha tudnád…” Több év kihagyás után indultunk neki a következő lombiknak. Igazából a férjem vetette fel, hogy nem akarjuk-e folytatni, én addigra elég jó mélyre elástam a tudatomban ezt a kérdést, annyira féltem az újabb kudarctól. Persze amikor már belevágtunk és sodródtunk az eseményekkel, akkor már lelkes voltam, és örültem, hogy megint megpróbálhatjuk. Korábbi meggyőződésemmel ellentétben most nem akartam „tudatlanul” megjelenni a meddőségi központban a beültetést követően két héttel, így aztán csináltam otthon egy tesztet. Digitális teszt volt, először azt sem tudtam, mit kell nézni rajta… és egyszer csak megjelent a „+” jel. Életem első pozitív tesztje, 12 évvel azután, hogy belekezdtünk a babaprojektbe. Meg sem tudtam szólalni, csak letettem a férjem elé, ő ránézett, átölelt, és percekig együtt zokogtunk. Végre velünk van a mi kicsikénk! Pár nap múlva mentünk a vérvételre, addig még csináltunk pár tesztet, mind pozitív volt. Nagy lelkesedéssel vártuk, hogy behívjanak bennünket. És ott jött a hidegzuhany: igen, valami elindult, de elég alacsony a HCG-érték, pár nap múlva menjünk vissza, ha emelkedik, jó, ha nem, akkor sajnos ez csak egy biokémiai terhesség. Hát, ez utóbbi jött be. Eléggé összetörtünk. Kis idő múlva viszont már láttuk a pozitív oldalát is: végül is sokkal előbbre vagyunk, mint eddig, hiszen legalább már megtapadás volt. Ezek után nagy reményekkel kezdtük meg az ötödik kezelést. Megint teszteltünk párat, megint pozitívak lettek, de ez már nem hasonlított a korábbi eufórikus érzéshez, csak nyugtáztuk, hogy akkor talán most… A vérvétel megint nem a legjobb eredményt hozta: a HCG még alacsonyabb volt, mint legutóbb. Pár nap múlva újra kontroll: és úgy emelkedett az érték, ahogy kellett! Öröm és boldogság: csak beindult végre a mi picurkánk! Aztán a következő vérvételen megint nem azt hallottuk, amit vártunk. Itt már felmerült a méhen kívüli terhesség gyanúja is, ami több vérvétel és ultrahang után végül egy laparoszkópiás műtét során vált bizonyossá. Ki is vették az érintett petevezetéket… Ez igazából már nem volt olyan nagy megrázkódtatás, mert úgy fogtuk fel, ha ennyire extrém körülmények között képes volt hetekig élni és fejlődni a picur, akkor legközelebb már nem lehet semmi baj. Pár hónap múlva neki is futottunk neki a hatodiknak. Pozitív tesztek (ez már csak természetes…), HCG magasabb, mint bármikor. Végre! Az első ultrahangon még nagyon apró volt a picikénk, a másodikon viszont már láttuk, ahogy ver a kis szíve. Hihetetlen érzés volt, hogy tényleg ott van, most már csak vigyázni kell rá. Hetekig úsztunk a boldogságban. Bejelentkeztünk a védőnőhöz, nőgyógyászhoz. A 10. hét körül volt egy ultrahangvizsgálat. Hasi ultrahanggal kezdtünk, de nem találták a picikénket. Át kellett térni hüvelyi ultrahangra. Attól kezdve, hogy a doktornő megszólalt, mintha egy filmet néztem volna: „Sajnos nincsenek jó híreim…” Kiderült, hogy a picikénk megállt a fejlődésben úgy 2 héttel ezelőtt, valamikor nem sokkal az előző ultrahang után. Mire végeztünk a vizsgálattal, már zokogtam. Rendesek voltak, átmehettünk egy másik helyiségbe, hogy kisírjuk magunkat, mielőtt kimegyünk a többi boldog kismama közé. Annyira emlékszem, hogy csak azt hajtogattam: „Én ezt nem tudom még egyszer végigcsinálni.” Pár nap múlva megvolt a műtét. Az altatóorvos olyan hangnemben beszélt velem, mintha legalábbis abortuszra mentem volna, nem pedig azért, hogy a sok éve várt halott picikémet vegyék ki belőlem (megjegyzem, még ha az előző okból lettem volna ott, akkor sem engedhetett volna meg magának ilyen stílust.) Az altatásból sírva ébredtem, aztán még napokig csak sírtam, igazából hosszú hetekig tartott, mire magamhoz tértem. Tudtam, hogy el kell telnie egy kis időnek, míg ezt fel tudom dolgozni, és míg egy újabb babára gondolni tudok. Elkezdtem kineziológushoz járni, aki nagyon sokat segített abban, hogy elengedjem a félelmeimet (többek között azt, hogy már tizenéves korom óta valami megmagyarázhatatlan okból attól rettegtem, hogy nekem nem lehet majd gyerekem…) Megtanultam az Aviva-tornát is, hátha… (mert időközben az AMH-értékem, ami a petefészek kimerülését jelzi, a béka feneke alá süllyedt. Hiába, nem vagyok már hamvas fiatal…) A meddőségi központban az orvosom újabb vizsgálatokat javasolt, és kiderült, hogy magas a szervezetemben a természetes ölősejtek (NK) aránya, ami azt jelenti, ha meg is tapad a baba, ezek a sejtek megtámadják, és nem engedik fejlődni. De erre már van gyógymód, ha úgy alakul, intralipid infúziót kell kapnom, petesejt-leszívás előtt, illetve a pozitív vérvételt követően (ebből aztán végül 5 infúzió lett, 2 hetes „turnusokban”) A hetedik lombikból, ami tulajdonképp az utolsó lehetőségünk volt, egy álomszerűen könnyű terhesség és hihetetlenül gyors szülés után gyönyörű kislánynak adtam életet. Talán ez volt a sors ajándéka a sok küszködés után. Ezt a történetet azért írtam le, hogy erőt adjon azoknak, akik még nem értek az út végére. Sokszor éreztem én is, hogy feladom, nem tudom tovább csinálni, de aztán valahogy mindig erőt vettem magamon. Ebben sokat segített a férjem és a családom támogatása. És haladtunk előre, lépésről lépésre, aztán estünk vissza, mindig mélyebbre, hogy még nagyobb lendülettel fussunk neki újra és újra. Így igaz, hogy nem vagyok már fiatal, és nincs sok gyerekem, de ez az egy, aki nemrég született, mindent megér. És így belegondolva, ha valaki 14 éve megjósolja, hogy milyen hosszú és göröngyös út vezet majd idáig, azt hiszem, akkor is elindultunk volna, bármikor újra végigcsinálnánk, ha ilyen CSODA vár ránk a végén. Emese23 További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2015.11.02. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
2 kihagyhatatlan baba-mama vásár Budapesten - 2015
Te mit vársz el egy baba-mama vásártól? Nagy választékot, színvonalas kiállítókat, egyedi termékeket? Idén vár még ránk két teljesen különböző, ám a maga nemében mégis utánozhatatlan baba-mama vásár. Az egyik egy nagyszabású, több napos expo, melyen részt vesznek a legnagyobb gyártók, a másik egy hazai termékeket előtérbe helyező, dizájner vásár. A legcsodálatosabb, hogy mindkettő a baba-mama-gyerek és család témá körül forog, a vevő-vásárló kapcsolaton kívül programokkal, közösséggel is várja a látogatókat. Nézd meg, mi is az, amit kár lenne kihagynod! Találhatsz ebben a két vásárban a kisgyerekes mindennapokhoz elengedhetetlen, vagy épp azt megkönnyítő felszereléseket, szolgáltatásokat, épp úgy, mint egyedi, kézzel készített baba-mama dizájner termékeket. Ajándék felhajtó körútnak, alapdolgok beszerzésére, újdonságok megismerésére, netán hétvégi családi programnak is kitűnő választás mindkettő. {adselite} Baba-Mama Expo Időpont: 2015. november 13-14-15. Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna (1143 Budapest, Stefánia út 2.) Ez az Európában is egyedülálló expo nem csupán kiállítókkal, egyedi termékekkel várja a látogatókat. Sokkal több egy egyszerű beszerző, megismerő körútnál. A szervezők nagy gondot fordítanak idén is a családias hangulatra, a várandósok, kisbabákkal, kisgyermekekkel érkezők kényelmére. A pavilonok elrendezése, az egészet befedő padlószőnyeg - igen, mert itt a kis totyogókra is gondolnak - a baba-mama pihenők, a gyermekeknek és felnőtteknek szánt zenés, játékos programok mind arra hivatottak, hogy a családok egy egész napos programként, mi több, élményként élhessék meg a rendezvényt. Nem sürget senki, nem kell rohanni, nyugodtan leülhetünk a picikkel, hagyhatjuk őket újra feltöltődni. Rengeteg terméket próbálhatunk ki, különböző tanácsadásokon vehetünk részt, számos újdonsággal találkozhatunk és sok nyeremény is vár ránk. Minden egy helyen! Program ízelítő: akciós 4D ultrahang vizsgálat, ringató foglalkozás, babajátszóház, macitánc és legózás a kisebbeknek, smink és bőrápolási tanácsadás, bébiétel kóstolás, különböző nyereményjátékok, bűvészshow, koncertek, bemutatók... Termék ízelítő: bababútorok, játékok, babatermékek minden mennyiségben, kismamáknak szóló ruhák, eszközök és minden, ami egy babás, kisgyerekes élethez csak kellhet... Belépőjegyek: Felnőtt - 2200 FtKedvezményes jegy (diák, nyugdíjas) - 1500 FtCsaládi jegy (max. 2 felnőtt + 3 gyerek) 5500 FtA belépés 12 éves korig ingyenes! Pici Piac Időpont: 2015. december 5. Helyszín: Bálna Budapest (1093 Budapest, Fővám tér 11-12.) Csöppenj bele egy igzi baba-mama-gyerek dizájner vásárba, ahol magyar tervezők, kifejezetten kismamáknak, gyerekeknek és családoknak készített minőségi termékeit, szolgáltatásait kínálják. Ebben az igazi kis közösségben - ahol családias gyerek programok is várják a látogatókat - személyesen a készítőktől vásárolhatsz, így bármilyen kérdésedre első kézből megkaphatod a választ. A vásár az egyediségre helyezi a hangsúlyt a tömegtermeléssel szemben. A kiállítók között olyan magyar édesanyákat találunk, akik legtöbbször egyedül, vagy egy-egy társsal közösen, manufaktúrális keretek között, maguk készítik termékeiket. 100 hazai kiállító egy helyen! Ha valami igazán különlegeset, egyedit és nagy gonddal, odafigyeléssel készített terméket keresel, akkor a Pici Piac a te helyed! Termék ízelítő: baba, gyerek és kismama ruhák, cipők, játékok, könyvek, babaszoba dekoráció, baba-mama kiegészítők, ajándékok, bio és öko termékek A belépés ingyenes!     női táksababamama vásárbabamama expopici piac
2015.10.31. 10:55
Cukimamik.hu
Agyalapi mirigy daganat, PCOS, baba? Igen!
Bár már hat éve történt, csak most tudok igazán beszélni róla. Azért írom le a történetem, hogy segítsek azoknak, akik ugyanebben a cipőben járnak, mind lelkiekben, mind orvosilag. Párommal babát szerettünk volna, így abbahagytam a fogamzásgátló szedését. Eltelt az első hónap, a menstruációm nem jött meg. Egyből csináltam tesztet, persze negatív lett. Eltelt még egy hónap, teszt, semmi. Tudtam, hogy a gyógyszer abbahagyása után idő kell, mire rendszereződik a menzesz, de azért bosszantott. Elmentem Debrecenben az első orvosomhoz. A Kenézybe jártam, nála voltam előtte rákszűrésen is. Sose volt túl kedves, mindig csak dörmögött a bajsza alatt. Nem baj, gondoltam, nem azért jöttem, hogy bájvigyorogjunk.. Elmondtam, mi a problémám, vizsgálat, ultrahang következett. Mindent rendben talált. Kaptam gyógyszert és hazaküldött. Ettől megjött a vérzésem, de aztán megint nem, és megint nem. Visszamentem, megint ultrahang, semmi bajom, gyógyszer. A sokadik alkalommal már sikerült kicsikarnom egy labort a nőgyógyászból, ahol kiderült: a prolaktinom az egekben. Megint ultrahang, és csodák csodája, most már az egy hete még tökéletes petefészkeim tele vannak cisztákkal. Megint gyógyszert kaptam, na meg egy másikat a prolaktinomra. Ekkor már eltelt közel egy év, és még csak ennyire jutottunk. Elegem volt. Elegem volt, hogy órákat, napokat ülök az orvosnál, az ultrahangon, hálás vagyok minden alkalommal, de nem haladunk. Még mindig nem tudtam, mi a bajom, csak annyi volt a papíromra írva, hogy policisztás ovárium. Ciszták. Remek. Nagyon meg voltam ijedve. Nekem a ciszta szóról csak valami rosszindulatú dolog jutott eszembe. Google jó barátom, kerestem. PCOS. Elolvastam, utánajártam. Ezután kerestem egy nőgyógyászt, egy magánrendelést, aki foglalkozik ezzel a betegséggel. Hosszas keresgélés után megtaláltam az orvosom. Klinikán dolgozik, magánrendelésre jártam hozzá. Kicsit kimért, de szimpatikus doki fogadott. Vittem a kórképem, elmeséltem, mi a probléma. A gyógyszert továbbra is szedtem, ettől lement a prolaktinom. A ciszták hol többen, hol kevesebben, de mindig voltak. Volt petevezeték-átjárhatósági vizsgálatom, próbálkoztunk peteérés-serkentővel. Hónapok teltek el, de semmi. Semmi, de semmi nem történt. A lelkivilágom ingadozott. A párom mindenben mellettem volt, együtt sírtunk, nevettünk. Jó pár hónap semmi után felajánlotta a doki az inszeminációt. Ő meddőségi szakorvos, így megcsinálná a klinikán. Rettenetesen boldog voltam, végre láttam a fényt az alagút végén! Tudtam, ez az, végre babám lesz. Jelentkeznem kellett a klinikán a papírjaimért, gyógyszereket felíratni és időpontot egyeztetni az inszeminációra. Az orvosom pont szabadságon volt, de mondta, hogy ott a kollégája, menjek nyugodtan. Kedves kis barátnőm kísért el, máshova mindig a párom jött. Leültünk az alagsorba. Mellettünk három pár ült. Feszült csend volt. Mindenki ugyanazért jött, babáért, egy új kis életért. Szólítanak, bemegyek. Az orvos fel-le rohangál, látom, siet valahova. Elmondtam, mit szeretnék,ő mintha nem is figyelne veszi a kabátját, közben előveszi a vérvételi eredményem. Rám néz, és közli: időpont nincs, mert akkor konferencia lesz, csak két hónap múlva lesz következő időpont, a gyógyszereket nem írja fel, ja, és amúgy is mit akar maga, mikor a prolaktin-szintje az egekben van. Így nem csinálunk inszeminációt. A stílus, a sok elvesztegetett idő, vagy a kiszolgáltatottság, nem tudom, mi, de egyszerűen elkezdtem sírni. Ott bent, a rendelőben. Nem hisztiztem, egy szavam se volt, egyszerűen csak potyogtak a könnyeim. Az orvos csak odavetette: ne bőgjön, majd azzal a lendülettel kiment. Annyira megalázva éreztem magam. Összetörtek, mint nőt, mint embert. Az asszisztensnő próbált vigasztalni, míg gépelte a papírjaim, hát nem sok sikerrel. Úgy, sírva mentem ki, barátnőm nyakában borultam. Istenem, szegények, akik ott vártak, mit gondolhattak! Persze tudták, sejtették, de mégis, biztos egyből átfutott az agyukon: nehogy ők is! Láttam az arcukon a döbbenetet, a sajnálatot, az együttérzést. Ez után nehéz időszak jött. Hol összetörtem és bőgtem, hogy nekem nem adatik meg a gyermek, hol erősnek éreztem magam, hogy csinálom, csinálom! Szerencsére egy ilyen pillanatomban ültem a gép elé, és kerestem. Kerestem a megoldást, az orvost, valamit, ami segít. Ekkor már sokat olvastam a prolaktinról, a PCOS-ról. A prolaktin. Hipofízis adenóma. Remek, eddig ciszták, most egy daganat. Á, csak nem. Senki sem említette. Elhessegettem a dolgot. Viszont megtaláltam az orvosom. Megint. Egy endokrinológus, Debrecen, magánrendelés. Honlapján a PCOS. Újra felcsillant a remény, nem csak nőgyógyász foglalkozik ezzel a betegséggel. Telefon, bejelentkezés. Végre egy kedves, nyitott, jó humorú orvos. Már a jelenléte is felüdülés volt. Nagy, hosszas beszélgetés és kórkép felállítása után kaptam beutalót MRI-re a prolaktin-szint miatt, vérvétel, EKG, pajzsmirigy ultrahang következett. Végre éreztem, hogy valakit érdekel az is, hogy mi a probléma, és azt próbálja kezelni. Kideríteni a betegségem és meggyógyítani. Akkor sorban: Pajzsmirigy ultrahang: egy 9 mm-es göb. Amúgy nincs alul-, vagy túlműködés. Ezt hagyjuk is. MRI, ja, 4 hónapra kaptam időpontot, már nem is tudom, időben hol állunk. Szóval MRI: egy 5mm x 6mm agyalapi mirigy/ hipofízis adenoma van. Ettől a magas prolaktin-szintem. Na meg persze a PCOS- Kezelésem a PCOS-re diéta, gyógyszer, és az adenomára másik gyógyszer, beállított dózisban. Persze ekkor már nyugtalanul kérdeztem a dokit, hogy mikor próbálkozhatunk. Rettenetesen örültem, hogy végre tudjuk, mi a bajom, kezelnek is, de mégiscsak babát szeretnénk. Azt mondta, várjunk egy kicsit. Fél évet adott, azt mondta, ezen az időn belül terhes leszek. Persze... Mosolyogtam. Három hónap múlva próbálkozzunk, addig adjunk időt a gyógyszernek. Oké. Belementem. Mit tehettem volna? De az idő csak telt, szedtem a gyógyszereket, még a menstruációm is megjött. De bepánikoltam. Mi lesz, ha így se megy? Sírtam. Sírtam anyámnak, sírtam a páromnak. Hívtam a Kaálit. Kaptam időpontot egy fél év múlvára. Ah. Ekkor már sírni se tudtam. Beletörődtem. Hol megpróbáltam elképzelni az életem gyerek nélkül, hol az örökbefogadáson gondolkodtam. Beleöregedtem. Éveket öregedtem hetek alatt. Kontrollra kellett visszamennem az endokrinológusomhoz. Minden értékem remek, a vérvétel is, a hormonszintjeim is. Beszélgettünk. Elköptem, hogy bejelentkeztem a Kaáliba. Mérges volt. Azt hitte, nem bízok benne, és talán így is volt. Eltelt a három hónap, azt mondta akkor kezdjük el. Írt fel gyógyszert. Na, megint, gondoltam magamban, eddig se sokat segített, de hátha. Nem görcsöltünk rá. Megvolt a körülbelüli három nap, amikor próbálkozni kell. Szép idő volt, elmentünk motorozni a hegyekbe. Telkibányán, egy gyönyörű kis kápolnánál megálltunk, csodáltuk a kilátást, és kértünk valamit. Valakit. Nem vagyunk vallásosak, de hiszünk valamiben, valakiben