méz hatása

A méz rendkívül jótékony hatással van a szervezetre. Segít megfázás, szívbetegség, pajzsmiriggyel kapcsolatos problémák esetén. További hasznos információk a témában.

Szuperprémium gyógynövénylikőrt fejlesztett ki a Zwack család
Évek munkája van abban, hogy ma bemutathatjuk az Unicum Riservát, amely Magyarországon elsőként jelenik meg a szuperprémium gyógynövénylikőrök piacán – mondta el Zwack Izabella azon a vacsorán, ahol a Zwack Unicum újítását mutatták be a sajtó képviselőinek a múlt hét végén. Az eseményen a Zwack család – Izabella és Sándor – mellett Zólyomi Zsolt fogadta a vendégeket, aki az Unicum Riserva illatvilágába engedett bepillantást.A legismertebb vendéglátóhelyeken már év eleje óta kapható az Unicum Riserva, a kiskereskedelmi üzletek polcain azonban csak nyár elejétől lesz megtalálható a Zwack Unicum új szuperprémium terméke. Az Unicum Riserva különlegessége az egyedülálló gyártási eljárásában, a „dupla hordós” érlelésben rejlik. A termék alapját képező Unicumot először a budapesti Soroksári úti pincerendszer legnagyobb és legidősebb - ebben az évben éppen 80 éves születésnapját ünneplő - hordójában érlelik, amely az egyetlen hordó a pincében, mely túlélte a II. világháborút is. A hosszú évtizedek során a hordó dongáiban képződött speciális anyag az úgynevezett „fekete méz”, amely az Unicum Riserva legdominánsabb összetevője.Mivel az Unicum Riserva alapkarakterét ez a fekete méz adja meg, a termék limitált mennyiségben készül a hordó kapacitásához mérten.A 80 éves hordóból tokaji aszús hordóba kerül az Unicum, innen ered a „dupla hordós” érlelés kifejezés. Ez a jellegzetes gönci hordós eljárás lágyságot és Tokaj utánozhatatlan karakterét adja hozzá az italhoz, amelynek köszönhetően a bortrytis hatása is érezhető a gyógynövény likőrben. Az Unicum Riservát Zwack Izabella pincészetének, a Dobogó Pincészetnek a 2007-es évjáratú Tokaji aszúja teszi teljessé, amely a meglévő karakterjegyeket még inkább kiemeli és lekerekíti.Kisokos Bortrytis: a szőlő szürkerothadását okozó penészgomba. Kedvező körülmények között nemes rothadásként lép fel, amely az aszúkészítés alapja. Ahogyan a Zwack családban Sándor a fűszerek és gyógynövények, Izabella pedig a borok mestere, úgy az Unicum Riserva is e kettősnek az egységét képviseli. Amint az Unicum jól ismert keserédes íze találkozik az érzékien édes Tokaji aszúval, az Unicum Riserva komplex ízvilága lágyabbá, de ugyanakkor fűszeresebbé, gyümölcsösebbé válik egy csipet sárgabarackos, finoman gyógynövényes, hűs, mentás fuvallattal. Az Unicum Riserva tökéletes harmóniában egyesíti az izgalmas és egzotikus gyógynövényeket a Tokaji csábító, mézes lényegével. „Évekkel ezelőtt, amikor megfogalmazódott bennünk az igény az Unicum prémium változatának kifejlesztésére, összetettük Izabellával azt a tudást, amit az évek során megszereztünk. Minél többet beszélgettünk és inspirálódtunk, annál világosabbá vált, hogy két oldalról közelítsük meg az újítást: egyrészt nyúljunk vissza az idők során kialakult ízekhez – így használjuk fel a fekete mézet. Másrészt hozzunk be egy hozzánk oly közelálló ízt, amelynek Izabella a mestere. Így döntöttünk a tokaji aszús érlelés és a Tokaji aszú hozzáadása mellett” – mondta el Zwack Sándor az eseményen.Az Unicum Riserva májusban kerül az üzletek polcaira, de már most is megtalálható a legismertebb éttermekben és bárokban, valamint a Zwack Unicum webshopjában.ITT tudod megnézni, hogyan zajlódott a bemutató.
2017.03.20. 17:03
Boraszportal.hu
Egy kanál méz minden reggel: ezért jó, ha beiktatod
A méznek, bár magas a cukortartalma, számtalan előnyös hatása is van.
2017.02.08. 07:35
Femina.hu
Ezért fogyassz mézet minden nap!
A méz a legtermészetesebb és egyben legfinomabb természetes édesítőszerünk. De emellett rengeteg olyan élettani hatása is van, ami miatt kötelező jellegűvé kellene tenni a méz mindennapi fogyasztását, különösen ebben a vírusokkal teli időszakban.
2017.01.20. 04:00
Wellnesscafe.hu
hirdetés
Mézes csodaszerek a megfázás ellen: egyszerű, de fantasztikus házi gyógymódok
A méz antibakteriális, köhögéscsillapító hatása régóta ismert. Az egyik legkedveltebb immunerősítő, megfázás, influenza esetén pedig jócskán lerövidíti a gyógyulási időt. A legjobb, ha ősztől tavaszig rendszeresen fogyasztod.  Gyermekednek egy éves kortól bátran adhatod. A kamrádban is fellelhető hozzávalókkal keverve igazi vírusölő csodafegyvert készíthetsz az egész család számára. Inhalálás mézzel – már babáknál is bevethető Egy evőkanál méz 40 fok körüli...
2017.01.10. 19:47
Anyanet.hu
Teliholdas őrület? - Dehogy! Ismerd meg a Hold hatásait!
Teliholdas éjszakánk lesz. Ilyenkor rendőrök-tűzoltók-orvosok erősebb ügyelettel készülnek, hiszen a hatása olyan erős minden emberre és állatra. Sok nő ilyenkor kezd menstruálni, sokan ilyenkor alvászavarral küzdenek. Nézzük, hogyan hatnak a Hold és a bolygók ránk a hét egyes napjain! Ételeink és színeink a bolygóhatások szerint minden napraManapság már szinte teljesen függetlenítettük magunkat attól, hogy melyik nap mire való, azt csináljuk, amire éppen időnk van. Az őseink ismerték a titkát annak, hogy mit kell tenni azért, hogy életük kiegyensúlyozottabb és hasznosabb legyen. Az étkezéseink is felborultak, azt esszük, amit éppen látunk vagy kapunk, pedig ennek is van rendszere. Régi időkre visszanyúlóan tudták, hogy mikor, mit és milyen mértékben fogyasszunk. Nyáron zöldséget és gyümölcsöt, kevés gabonát őszig. Télen ették a gabonát, a télire tartósított burgonyát, ekkor voltak a vágások, a húsok, nehéz ételek, amelyeknek nagy belső fűtőértéke van, és tavasszal a test tisztítása, böjt, vitamin, teák, könnyebb ételek. Nem nagyon voltak felvágottak, a húsos ételeket sem ették heti hétszer, naponta háromszor. Az alábbi rövid ismertetés a színekrõl, csak a színeket kedvelõknek szól, érdemes kipróbálni az érzést, hogy minden napot a megfelelő színt viselve, megfigyelni, milyen hetet élünk át. Érdemes, ha másként nem megy, az alsóneműnkben ilyen színeket használni. Sokkal kiegyensúlyozottabbak, könnyedebbek, magabiztosabbak, sikeresebbek lehetünk. A Nap napja a VasárnapTûz nap, ezen a napon fogyaszthatunk húst, fõleg rántott húst vagy rántott zöldséget, lehetõleg fehér húsokat, de minden narancsos sárga színû étel és alkotói mint pl. a narancs, napraforgó és olaj, olivabogyó és olaja, vaj, kukorica, búza, sáfrány, barna cukor, banán, sárgabarack, sárgadinnye, szõlõ, fehérborok és származékai. Családi és baráti összejövetelek napja.Amikor, a társaság középpontjába akarunk kerülni, vagy vezetõi, szervezõi képességünket akarjuk erõsíteni akkor viseljünk valamit ami narancs vagy nap sárga, ez a vasárnap színe. A Hold napja a HétfõVíz nap, családlátogatás, babanézõ nap. Ezen a napon érdemes több folyadékot fõleg vizet és magas víztartalmú ételeket fogyasztani. A levesek napja, tejes ételek, burgonya, uborka, saláta, káposzta, karfiol, kelkáposzta, tök, rizs, kókusz, görögdinnye, fehér pálinkák. A fehér szín a tisztaság a befogadóképesség színe, akkor jó ha õszintének, ártatlannak akarunk érzõdni, napja a hétfõ. A Mars napja a KeddEz a hét energia napja. Fogyaszthatunk fûszeres, csípõs ételeket. A vörös húsokat, paprikás és pörkölt formában, ehetünk hagymákat, paprika, chili, bors, szárazbab fõleg a vörös, rebarbara, málna. Jó erõs italok, és a vörösbor. Vörös az indulat az elemi ösztön színe, erõt és szexualitást vált ki, vágyat ébreszt, feltûnést okoz. Nem véletlen, hogy a középkorban a kurtizánok ruhaszíne volt, napja a kedd. Ha viseljük kihívóbbak, bátrabbak vagyunk. A Merkúr napja a SzerdaEz a napon fogyasszunk sok gyümölcsöt, könnyû ételeket, körte, szilva, faeper, zõldbab, petrezselyem, zeller, sárgarépa, spenót, mandula, diófélék, földimogyoró, menta, zöldborsó. Könnyû likörök.Szerda a tarka, üdítõ színeké, de a tengerkék és zöld is, megnyugtató hatással, vidámsággal jár. Hordjuk, ha vidám csapatot, beszélgetõ társakat akarunk. A Jupiter napja a CsütörtökMa érdemes sört fogyasztani, a sertés és könnyû húsok és belsõségbõl készült ételek után. A kelt tészták és kenyérfélék is jól esnek füstölt szalonnával. Padlizsán, spárga, sóska, gesztenye, füge, datolya. Ibolyakék, bíbor a csütörtök színe, akkor vegyük fel, ha befolyásoló hatással akarunk lenni másokra, ha a magunk igazát akarjuk elérni pl. azt akarjuk, hogy velünk kössenek szerzõdést. A Vénusz napja a PéntekEz a nap alkalmas a csirke és az édességek, édes ételek, szószokhoz. Õszibarack, eper, cseresznye, szamóca, alma, árpa, zab, lencse, méz, mangó, szegfûszeg, fahéj. Édes borok, likõrök. Pasztell színek, rózsaszín, világoskék, a szeretet színe, napja a péntek. Randizáshoz érdemes alsónemûben vagy felsõben ilyen színt viselni, könnyebb elõidézni a szerelmet, szeretetet. A Szaturnusz napja a SzombatEkkor érdemes böjtölni, de a cékla, fekete retek, cikória, kávé keserûn, sóska, birs, aszalt gyümölcsök. Keserû likõrök.Szombaton a szürke, barna, fekete a menõ, ha stabilnak komolynak akarjuk magunkat érezni. A Hold fázisaiA Hold hatással van életünkre, állapotai, az égen látható formái, segítenek vagy gátolnak tevékenységeinkben. Minden szakaszának megvan a maga funkciója. A hold kb.29 napos ciklusokat tesz meg az égen. - Újhold Amikor, a Hold a Földrõl nézve a Nap és a Föld között áll, ekkor a Hold ugyanabban a csillagképben van mint a Nap. Ezt a naptárak fekete koronggal jelölik. A test ilyenkor a lehetõ legjobban reagál a méregtelenítésre. A salakanyagok, mérgek a fölös víz újholdkor fáradság nélkül távozik a testbõl. Aki ezeken a napokon beteg növényeket ápol, számíthat rá, hogy gyógyultak lesznek kedvencei.- Növõ hold Újhold után vékony sarlóként jelenik meg, ekkor D betût formáz. A test építkezik, energiát tartalékol, ekkor a táplálék jobban felszívódik enyhe hízáshoz vezethez, ilyenkor reménytelen diétázni. A növõ holdnál vágott haj gyorsabban és egészségesebben nõ. Szerzõdések, írásos dokumentumok aláírása is ilyenkor történjen. Nagyobb vásárlásokat, befektetéseket röviddel a telihold elõtt kell eszközölni. Minden növényápolás jó ilyenkor, kivéve a trágyázás.- Telihold Amikor, a Nap és a Hold szemben áll egymással. A naptárak ezt, világos koronggal ábrázolják. Ekkor érzékenyebbek, ingerlékenyebbek vagyunk. Az átlagosnál több baleset történik, több gyermek születik mint máskor. A telihold napjai ideálisak a gyógynövények gyûjtésére, de kerüljük a fák és bokrok metszését.- Fogyó hold Telihold után egyre vékonyodó és C betût formáz. A diéta ideális idõszaka, jól megválasztott étrenddel a fölös kilók szinte eltûnnek rólunk. Ebben a két hétben frissebbek vagyunk. A nehezebb munkákat ilyenkor érdemes végezni. A mosás, takarítás minden tisztasággal kapcsolatos munka eredményesebb és könnyebb. A fogyó holdnál vágott haj sûrûbben nõ. Ha új állást keres, 3-4 nappal a telihold után jelentkezzen állásinterjúra. Újhold elõtt pár nappal érdemes eladni. Minden kerti munkához ideális idõszak. Berta Aranka Forrás: http://www.harmonet.hu/ezoteria/13366-teliholdas-orulet-dehogy-ismerd-meg-a-hold-hatasait.htmlAktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html
2016.12.27. 19:19
Elozoeletek.hu
Sütőtökös receptek
Ősszel nem csak a levelek sárgulnak oda kint, hanem a tányérunk is hasonló színekben pompázik ide bent. A sütőtöknek rengeteg jótékony hatása van. Sorolhatnám, mennyi vitamint tartalmaz, de csak a legfontosabbat emelném ki: fogyasztása szebbé teszi bőrünket, különösen a pattanások kezelésében jelenthet nagy segítséget. Nos Cukimamik, jöhet pár tutti recept? A sütőtök krémlevest, a hogyan süssünk sütőtököt, és a sütőtök pite recepteket inkább nem részletezném.Az első és legfontosabb minden cukimami számára a reggeli kávé, még akkor is, ha azt csak délelőtt tíz órakor és hidegen ihatja meg. Mutatom a Sütőtökös Latte receptjét Hozzávalók:-50 g sült sütőtök-1/2 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék vagy ízlés szerint fahéj, gyömbér, szegfűszeg, kardamon, csillagánizs-2 adag frissen főzött eszpresszó-2 dl tej-1 evőkanál méz A sütőtököst mindenféle ízesítés nélkül süsd meg. A héjából kikapart sütőtököt turmixold össze a mézzel, a fűszerekkel és 1 dl hideg tejjel. A maradék 1 dl tejet melegítsd meg, majd öntsd a kávéhoz. Egy nagy pohárban keverd össze a tejeskávét és a fűszeres, mézes sütőtököt. Tejszínhabbal és fahéjjal is megbolondíthatod!                                                                             Tipp: Süss egy kicsivel több sütőtököt, és meg is van az uzsonna a család minden tagjának. Ezeket a szeleteket már fűszerezheted, sóval, borssal, fokhagymával. Sütőtök snack A te gyermeked is sült krumplin élne, ha tehetné?Akkor varázsold a tököt is ropogós hasábokká. Hozzávalók: 1 tök1/2 teáskanál só1 evőkanál olívaolaj1 teáskanál fokhagymapor1/2 teáskanál őrölt fahéj Melegítsd elő a sütőt 350 fokra.Eközben vágd félbe a sütőtököt, majd hámozd meg. A nyers tököt hasábokra vágd föl. Az olivaolajat, és a fűszereket keverd el egy tálba, majd ebbe az egyvelegbe forgasd bele a tök hasábokat. Sütőpapírral kibélelt tepsire helyezd rá a sütőtököt.Nagyjából 15 perc alatt süsd puhára, majd vedd feljebb a hőmérsékletet nagyjából 400 fokra, és 3 perc alatt süsd szép ropogósra a sütőtök csíkokat.                                                                                 Tipp: A sütési idő alatt készíthetsz egy kis fokhagymás mártogatóst. A végére pedig egy desszert ötletet tartogatok, ami igazából 2in1.Nem csak sütőtökös, hanem halloween tökös is Sütőtökös kókuszgolyó Hozzávalók : 1 kg sült sütőtök (héj nélkül)50 dkg darált háztartási keksz6 ek méz10 dkg cukor2 ek vaníliás cukor2 ek rum (vagy rumaroma)1 kk fahéj10 dkg kókuszreszelék Ezúttal is süsd meg a sütőtököt, majd a sült tököt szabadítsd meg a héjától, és villával törd össze. Keverd össze a darált háztartási keksszel, és add hozzá a mézet, a cukrot, a vaníliás cukrot, a kókuszreszeléket, a rumot és a fahéjat. Az alapanyagokat gyúrd össze, és egy lágy masszát kapsz.A masszából nedves kézzel kis gombócokat formázz. Ebben már a gyerekek is tudnak segédkezni.                                                                   És itt jön a plusz.Olvasszatok csokit, vagy hívd segítségül a csokis dekor tollakat. Készítsetek a kókuszgolyókból cuki halloween tököket. Ez egy jó családi móka Forrás: http://www.apronstringsblog.com/healthyhalloween-carrot-rice-ball-jack-o-lantern-bites-recipe/ http://12tomatoes.com/seasonal-snack-recipe-roasted-pumpkin-fries-/ http://sallysbakingaddiction.com/2015/09/14/homemade-pumpkin-coffee-creamer/   Mentés Mentés Mentés Mentés Mentésőszsütőtökreceptekkávésütőtökös kávélattekókuszgolyósült sütőtöksütőtökös kókuszgolyósütőtök szezonsütőtökös receptek
2016.10.28. 17:52
Cukimamik.hu
Készíts levendulából limonádét, és szabadulj meg a szorongástól
Szakértők szerint a levendula rendkívül hatékony a krónikus fejfájás elleni harcban, ám jó, ha tudod, hogy hangulatjavító hatással is bír. Tökéletes a stressz, a feszültség és a fejfájás leküzdésében – próbáld csak ki, meg fogsz lepődni az eredményen!Ez a házi levendula limonádé kiválóan megnyugtatja az érzékeket. A folyamatos fejfájás okozója lehet a stressz, a feszültség, a kiszáradás, vagy számos más külső, vagy belső tényező, ám a tiszta levendulaolaj hihetetlen nagy segítség lehet, ha már hatalmas kínokat élsz át. Ezt a csodálatos lila italt nem túl bonyolult elkészíteni, és annyi áldásos hatása van az egészségre nézve, hogy érdemes kipróbálni. A levendula többek között erős gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, görcsoldó, antidepresszáns, méregtelenítő, vérnyomáscsökkentő és nyugtató tulajdonságokkal bír.Hozzávalók- 1 csésze méz- 12 csésze tiszta víz- 6 csepp levendula illóolaj- 6 citromElkészítésKeverd össze a hozzávalókat, ha szükséges tegyél hozzá még egy kis mézet vagy vizet, majd hagyd kihűlni legalább 1 órán át. Hidegen fogyassz belőle a nap folyamán annyit, amennyi jól esik.Írta: Kis VirágForrás: http://www.noiportal.hu/main/npnews-41602.htmlAktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.htmlMentésMentés
2016.07.28. 07:41
Elozoeletek.hu
A gyógyító, folyékony arany – 10 tipp, hogy melyik mézfajtát mire használjuk
Nem véletlenül nevezik folyékony aranynak: a méz jótékony hatása a benne található 100-nál is több aromaanyagnak, 28 féle aminosavnak, 12 féle ásványi anyagnak, 10 féle szénhidrátnak, 8 féle vitaminnak, továbbá enzimeknek, szerves savaknak, és baktériumölő anyagoknak köszönhető.
2016.03.23. 12:55
Hvg.hu
A CÉKLA A MAGYAR ALOE VERA! FOGYASSZ BELŐLE MINÉL TÖBBET!
A cékla kiváló többek között a bőrbetegségek kezelésére, fáradtság ellen, hólyagpanaszokra, keringési rendellenességekre, a klimax tüneteinek enyhítésére, májpanaszok kezelésére, menstruációs zavarokra, a nyirokrendszer zavarainak kezelésére, szempanaszokra - mint például a szemfáradás vagy szürkehályog -, szív-, és vérnyomás rendellenességeinek kezelésére, valamint vesepanaszokra egyaránt. A várandósság ideje alatt is ajánlott a fogyasztása, hiszen segít a vérképzésben.Nyersen, reszelve vagy szeletekbenA cékla gyökere és levele egyaránt fogyasztható, sőt, mindkettő szinte ugyanannyi hasznos tápanyagot tartalmaz. A céklalevél nem csak egészséges, de rendkívül jól mutat a salátákban: a legtrendibb éttermek ma előszeretettel használják a lila erezetű, élénkzöld leveleket. A mézédes céklagumót legjobb, ha nyersen salátaként, vagy reszelve fogyasztod. Ha fokozni szeretnéd az ízhatást, reszelj hozzá almát vagy körtét is, így igazán ízletes vitaminpürét kaphatsz! Ha nassolnál valamit, rágcsálj szeletekre vágott céklát: segíti a vérképzést és kiváló antioxidáns.Méregteleníts és gyógyulj céklával!Préseld ki a levét!A céklalé készítésére lehetőleg bio zöldséget használj. Mivel a cékla méregtelenítő hatása elég erős, így naponta 2, maximum 3 dl-rel fogyassz belőle. A frissen készített céklalé alkalmas a betegségek - nátha vagy influenza - megelőzésére is. Paradicsomlével, almával vagy egyéb frissen facsart zöldség-vagy gyümölcslével ízesítve készíts friss és egészséges koktélt magadnak és barátaidnak.Tálald köretként, főételként vagy desszertként!A céklát főzve vagy sütve rengeteg módon elkészítheted. Húsok mellé kiváló köret lehet, és ízletes leveseket, szószokat főzhetsz vagy akár édességeket is süthetsz családtagjaidnak. Lepd meg őket változatos és egészséges ételekkel! Gondoltad volna, hogy az esti vacsora végén tálalt céklás csokitortád ekkora sikert fog aratni?Mindegy hogyan, de fogyaszd!Hiszen nagyon egészséges, és láthatod, hogy az elkészítésének számtalan módja van. Használd ki a természet gyógyító ajándékait, hogy minél kevesebb időt kellejen a betegséggel foglalkoznod! Készítsd el ízlésednek megfelelően és fogyaszd megelőzés vagy a betegségek tüneteinek enyhítése céljából!Kedvcsináló: egy ízletes és gyorsan elkészíthető céklasaláta receptHozzávalók: 60 dkg cékla, 3-4 db kisebb alma, 1 vöröshagyma, 2 kanál citromlé, 1 evőkanálnyi méz, 2 evőkanálnyi olívaolaj és egy kis só.Így készítsd a salátát: Az alaposan megmosott céklát hámozd meg, öblítsd le, reszeld vékonyra és tedd be egy tálba. Ezután a megmosott és meghámozott almát és vöröshagymát is reszeld hozzá, sózd meg, add hozzá a citromlevet, olíva olajat és a mézet. Forgasd össze alaposan az alapanyagokat, majd hagy hűlni néhány órát. Önmagában is fogyaszthatod, de ízletes köret lehet frissen elkészített sült mellé is.Bolondítsd meg egy kis sajttal: sült cékla és kecskesajt salátaHozzávalók: tisztított bébi cékla, olíva olaj, néhány gerezd fokhagyma, csipetnyi só, kevés céklalevél, aprított kecskesajt.Előkészítés: vágd le a cékla szárát, a levágott leveleket pedig tedd félre, mert később majd fel tudod használni. A céklát néhány gerezd fokhagymával együtt tedd be egy lábasba, szórj rá egy kis sót, önts rá egy kis olíva olajat, és párold meg. Ezután az egészet tedd be egy sütőbe, és 180 fokon süsd puhára. A kicsorduló céklalevet önts át egy tálba és add hozzá pépesítve a fokhagymát. Egy kis extra szűz olíva olajjal önts fel a levet.A saláta összeállítása: hámozd meg a céklát, de ha lehet, még melegen, mert úgy könnyebb. Vágd apró falatokra, add hozzá a sajt darabokat, díszítsd a levágott céklalevéllel, majd az egészet öntsd le az elkészített lével. Ízletes előételként vagy köretként egyaránt fogyaszthatod.Forrás: http://szivarvany-auracentrum.hu/Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html
2016.02.19. 10:27
Elozoeletek.hu
Méz-kisokos: melyik mire jó?
Immunerősítő, baktériumölő, gyulladásgátló és még sok más pozitív hatása lehet a mézeknek. De, hogy pontosan melyik méz milyen panasz ellen jó, az most kiderül:Megfázás: bármelyik méz jó, de az akácmézet tartják a leghatékonyabb segítségnek Torokfájás: a napraforgóméz, az akácméz és a repceméz Immunerősítés: az akácméz, a repceméz és a vegyes virágméz Érzékeny gyomor: a repceméz a legjobb. A napraforgómézet kifejezetten tilos érzékeny gyomorral fogyasztani. Csontproblémák: az akácméz Vérszegénység: az akácméz és a repceméz Férfiproblémák (prosztata, vizelési nehézségek): a napraforgóméz Horzsolás, sebek: a vegyes virágméz Méregtelenítés: az akácméz Antioxidáns-kúra: a napraforgóméz Általános egészségmegőrzés: a vegyes virágmézTovábbi útmutatót a Házipatika.com oldalon találsz.
2015.12.20. 12:51
Boraszportal.hu
hirdetés
Kedvenc reggelink, tízóraink és uzsonnánk – receptötletek
Előfordul, hogy fejtörést okoz, hogy mit együnk és/vagy adjunk a családnak reggelire, tízóraira vagy uzsonnára – hogy az finom, laktató, egészséges és változatos is legyen. Az alábbiakban összegyűjtöttünk pár kedvencet segítségképpen, de a finom receptek előtt azonban vegyünk át néhány általános tanácsot, amelyeket érdemes szem előtt tartani, saját és családunk egészségének megőrzése érdekében: Törekedjünk rá, hogyha kenyeret, pékárut fogyasztunk, akkor az lehetőleg teljes kiőrlésű lisztből (pl.: rozs, durum, tönköly) készüljön a fehér finomliszt helyett. Idényzöldségeket és -gyümölcsöket fogyasszunk minél többet napi szinten, ha nem is biót, de lehetőleg ellenőrzött forrásból származót. Segítségükkel nélkülözhetetlen vitaminokkal láthatjuk el szervezetünket. A finomított fehér cukrot, a margarint és az olajban sült fogásokat lehetőség szerint kerüljük, vagy csak nagyon ritkán fogyasszuk. Igyunk meg napi több liter szénsavmentes, lehetőleg lúgos vizet, vagy gyógyteát, esetleg 100%-os gyümölcs- és zöldséglevet. Napi 4-5 dkg magvat is érdemes elrágcsálni. Kedvenc reggeli ötleteink 1.     Mazsolás és almás zabkása A zabkásának rengeteg jótékony hatása ismert. Lassan felszívódó, gluténmentes szénhidrátról van szó, ami magas rosttartalma miatt jó hatással van az emésztésre, nyugtatja a gyomrot, a beleket.  Hozzávalók: 1 pohár/2 dl zabpehely 2 pohár víz mazsola és alma ízlés szerint mokkáskanálnyi fahéj mokkáskanálnyi kókusztejpor méz Elkészítés: A zabpelyhet sűrűn kevergetve szárazon átforrósítjuk. Amikor illatozni […]
2015.09.30. 10:47
Lifemagazin.hu
A sütőtök és méz csodálatos májregeneráló hatása
Nemcsak az alkohol, de a zsíros ételek, a rendszeresen szedett gyógyszerek is leterhelik a májat. A fontos szerv regenerálásához ezt a csodaszert használd!
2015.09.06. 11:47
Kiskegyed.hu
A méhkaptár termékei
"Az ember már az ősidőkben rájött,hogy a méz és a méhkas egyéb termékei nemcsak táplálékot,hanem betegség elleni orvosságot is jelentették számára.Erre utalnak az ókori kultúrák írásos emlékei,barlangrajzai.Arisztotelész,Hippokratesz számos kötetet írtak a természetes gyógymódokról,ahol kiterjedten sorolják fel a méz és a propolisz alkalmazásának lehetőségeit.Az ember kb.10-15000 éve fogyasztja a mézet.A méhek a mai korszerű méhészetekben is ugyanolyan módszerrel és eljárással gyűjtik a mézet,és az édes növényi nedveket, mint évmilliókkal ezelőtt.A mézet és a virágport a lépsejtekben tárolják,mint tartalék táplálékot,amit hordásmentes időszakban a fiasításuk és saját maguk táplálására használnak fel. A propoliszt a fák rügyeiből és egyéb nedveiből nyerik, amit a kaptárakfertőtlenítésére és a méhcsalád védelme érdekében gyűjtenek. A méhpempőt a fiatal dajkaméhek garatmirigyükből választják ki, és elsősorban a petéből kikelő álcák kezdeti táplálására, illetve a méhkirálynő folyamatos etetéséhez használják, amely fontos bioaktív anyagok komplexuma.Az ember már ősidők óta használja a méhek termékeit. Kezdetben, mint táplálék-kiegészítőt , majd mint betegségmegelőzőt, fájdalomcsillapítót,gyógyulást elősegítőt. A méhészeti termékek tartalmazzák azokat az aktív hatóanyagokat, amelyek azemberi szervezet űködésében kialakult egyensúlyi zavarok helyreállítását képesek biztosítani.A MÉZA méz a virágok nektárjának , növényi nedveknek a méhek által átalakított terméke. Az ember a mézet kezdettől fogva gyűjtötte, és eleinte mint csemegét, később, mint fontos táplálékot talált benne. Az ókorban már a táplálékon kívül gyógyításra is felhasználták.Korai feljegyzések szerint az orvosok már több, mint 300 féle betegséget gyógyítottak mézzel.A méz közel 100 féle gyógy- és fiziológiai hatással bír. Kiváló szén-hidrátforrás, mely gazdag tápanyagokban, tartalmaz vitaminokat, szerves savakat,illóolajakat, fontos enzimeket,aminosavakat, fehérjéket, és egyéb bioaktív anyagokat. Szénhidráttartalma főként szőlőcukorból és gyümölcscukorból tevődik össze.A szőlőcukor könnyen emészthető, gyorsan felszívódó anyag, mely gyorsan termel energiát. Átalakulása egy lépcsőben megy végbe, nem terhelve a májat és a hasnyálmirigyet. A méz az emberi szervezet működéséhez szükséges szinte minden ásványi elemet tartalmaz. A mézben jó arányban vannak jelen a legfontosabb elemek:a vas, réz, mangán, kalcium, kálium, cink, szilícium, amelyek fontos szerepet játszanak a vérképzésben, csontfejlődésben, a baktériumokat pusztító és imunnerősítő folyamatokban. A méz a téli időszakban hasznosan egészíti ki a szervezet vitaminszükségletét. A mézben kevés sav is kimutatható, melynek szerepe az emészt őnedvtermeléssel kapcsolatos.Milyen területen alkalmazható a méz pozitív eredménnyel?:* szívbetegségek(szívgyengeség)* máj- epe betegségeknél* gyomorhurut, nyombélhurut* orrüreg- homloküreg gyulladás* gége- légcső- hörghurut* endokrin mirigybántalmak(agyalap, mellékvesekéreg, mellékpajzsmirigy elégtelenségnél)* nőgyógyászati bántalmak* elme és idegbetegségek* lelki levertség* pszichikai fáradtság Elősegíti még a gyógyító tevékenységet:* bőrfekélyeknél* vesebetegségeknél* gyomor- és nyombélfekélyeknél* szembetegségeknélNapi 1-2 kanál méz vastartalmánál fogva emeli a vörösvérsejtek számát.Ételmérgezésnél, egyéb mérgek szervezetbe jutásánál védi a szervezetet, növeli a tolerancia képességet. Leköti a mérgek nagy részét. Emellett segíti a májnak, mint fontos méregtelenít ő szervnek az optimális működését. A méz, mint fontos dietetikai szer erősíti a szívizmok összehúzódását, kedvezően hat a szív munkájára. Tágítja az ereket, és kihajtja a felesleges vizet. Biztosítja a szívizmok számára a szükséges energiát, így szívelégtelenségnél általa csökkenthető a kémiai gyógyszerek fogyasztása. A méz tágítja a szív koszorúsereit, kedvező szívizomgyulladásnál, és szívasztmánál is. Alvászavaroknál, álmatlanságnál is sokat segíthet. Epe, vese, gyomor, bélgörcsöknél ajánlatos mézzel ízesített teát fogyasztani.Gyomor- bél fertőzésnél a méz kiváló csíraölő, enyhe hashajtó, ugyanakkor nyugtató is.Felhasználható szénanátha, szemkönnyezés, orrdugulás, torokirritáció esetén.POLLENFontos gyógyító termék a méhek által gyűjtött virágpor. Jelentős energiaforrás az ember számára, ugyanis segíti a szervezet karbantartását. Fontos fehérjeforrás, mivel 22 aminosavból minden létfontosságút, azaz 20-at tartalmaz. Erősítő, roboráló hatása összefügg magas ásványianyag tartalmával.Ásványai:vas, réz, kén, kálium, nátrium, kalcium, magnézium, mangán, cink, króm, nikkel, szelén, klór, kobalt, foszfor, szilícium.A méhészeti termékek legjelentősebb vitaminforrása. Vitaminjai: A provitamin, B1, B2, B6, C, G, H, P, E, folsav, pantoténsav, nikotinsav.Közel 100 féle enzimet tartalmaz, továbbá telítetlen zsírsavakat.A pollen fogyasztását az alábbi esetekben javasolják:* étvágytalanság* bélpanaszok* bőrbajok* nyálkahártya és kötőszövetgyulladás* májpanaszok* cukorbaj* serkenti a hajnövekedést* sugárártalom, fokozott sugárterhelések* idegbajok* pszichoterápiás kezeléseknél* prosztata bántalmak, nagyobbodás* funkcionális nemi működés* vérkeringési zavarok* érfalgyengeség* allergiás panaszokEredményesen hat a túlfeszített fizikai és szellemi megterhelésnél. Kitűnő erősítő fejlődésben visszamaradt, vérszegény gyermekeknél, lábadozóknál, idősebbek emlékezet-kiesésénél, dekoncentráltságnál. Előnyös élettani és gyógyhatása miatt a legkitűnőbb dietetikai szer gyermekeknek, időseknek, kismamáknak egyaránt. Rendszeres fogyasztása mellett javul a vérkép, nő a hemoglobin szint. Csökkenti a vér koleszterinszintjét. Kúraszerűen fogyasztva elősegíti a szervezet regenerálódását és méregtelenítését.ROYAL JELLY (méhpempő)A méhpempőt a fiatal 4-12 napos dajkaméhek garatmirigyükben termelik. Elsődleges célja az anyakirálynő táplálása. Mint hormonokban igen gazdag biológiai termék, biztosítja a kikelt lárvák gyors fejlődését. A dolgozó méhek életük első 3 napjában csak méhpempővel táplálkoznak. A királynőt egész élete folyamán csak méhpempővel táplálják. A különbségből adódik, hogy míg a dolgozók 5-6 hétig élnek, addig a királynő élethossza 5-6 év is lehet. Ez a speciális táplálék biztosítja számára azt a hallatlan energiát, amely képessé teszi naponta 1-3 ezer pete lerakására is.A méhpempő fokozza az életkedvet és biológiai teljesítőképességünket.Fontos vitaminokat tartalmaz: B1, B2, B3, B5, B6, B12, C, D, E, H.Kiemelkedően magas B5 vitamintartalma, e tekintetben a természetes anyagok közt a leggazdagabb.Főbb ásványi anyagai: vas, foszfor, kálium, kalcium, réz, szilícium, kén, mangán, kobalt, nikkel.Fontos aminosavak találhatók benne.Felhasználásának legfontosabb területei:* alultápláltság* gyermek fejlődési rendellenessége* növekedési zavarok* öregkori gyengeség* szellemi kimerültség* fizikai fáradtság* agyi szklerózis* szív- és érrendszeri panaszok* hipertónia* vérzékenység* emésztési zavarok* étvágytalanság* anyagcsere zavarok* nyombélfekély* mirigyműködési hiányosságok* hormonzavar* bőrbetegségek* szövethiányosságok* hámképződési zavarok* vérszegénység* szervezeti leromlás* immungyengeség* asztma* pszichikai panaszok* pánikbetegség* fertőző betegségekre érzékenység* ideggyengeségEgy speciális hormonja fokozza a nemi mirigyműködést, késlelteti a klimaxot, javítja a potenciális energiát. Vitalítást fokozó hatása révén csökkenti a fizikai, és szellemi fáradtságot.Fokozza a vérképző szervek működését. A szervezetben gátolja a káros mikroorganizmusok keletkezését. Alkalmazásakor megnő a szövetek oxigénfogyasztása, amely növeli a fáradtsággal szembeni ellenállást. A gyermekgyógyászatban koraszülötteknél már reménytelen esetekben is súlygyarapodást idézett elő. Kismamáknál fokozza a tejelválasztást.A méhpempő hatását rontja az alkohol, dohányzás, és a túlzott feketekávé fogyasztás.PROPOLISZA propolisz, más néven méhszurok a méhek áltak gyűjtözz ragadós, sárgásbarna színű, kellemes illatú anyag, amely, mint másodtermék szolgál a kaptárak nyílásainak tömítésére, továbbá ragasztásra és rögzítésre.Feltevéseink szerint a propoliszt mintegy 5000 éve ismeri az emberiség.Jelentése görögül: pro-polis annyit jelent: város előtt, vár előtt. Olyan helyet, melyet védelmi célból építenek.A lépsejtekbe beépítve az szilárdabbá válik, sőt a sejtek falát is bevonják vele fertőtlenítő hártyaként.Milyen hatásai vannak az emberi szervezetre?* természetes antibiotikum* antibakteriális* vírusellenes* gombaellenes* gyulladáscsökkentő* helyi érzéstelenítő (hatása 3x erősebb, mint a kokainé)* élénkítő* vérnyomáscsökkentő* SUGÁRTŰRŐ KÉPESSÉGET NÖVELI* antitoxikus(mérgeket semlegesíti)* bőrregeneráló(fekélygátló)* epehajtó, serkentő* vérzést megszűntető* daganatellenes* fokozza a sejtlégzést* növeli az ellenállóképességet20 féle gyógyhatása sokirányú felhasználást tesz lehetővé. A gyulladásos folyamatok legsikeresebb gyógyítója.Melyek azok a területek, ahol pozitív eredményt várhatunk? (krém formájában):* égési sérülések* sebek* lábszárfekélynél* felfekvésnél* ekcémánál* gombás fertőzéseknél* leégésnél* gennyes pattanásoknál* szőrtüsző gyulladásnál* fagyásnál* kelésnél* afta, sömör kezelésére* méhszúrás ellen, mint ellenméreg* jó vérzéscsillapítóPropolisz tabletta az emésztőrendszerben milyen hatással van?:* fogínygyulladásra kiváló* fogmedergyulladásra* sugárgomba fertőzésre* gyomor- nyombélfekély kezelésére* gyomor- bélhurut esetén* hasmenésnél* vastagbélgyulladásnál* gyomorsav túltengés esetén* serkenti az epeműködést* kiváló hatású a nyálkahártya betegségek gyógyításáraNőgyógyászatban:* serkenti az ösztrogén hormon termelését* segít méhnyakkimaradásnál* hüvelygyulladásnál kiválóEgyéb hatásai:* enyhíti a radioaktív sugárzás károsító hatását* fokozza a szervezet nehézfémtűrő képességét* antitoxikus egyes mérgekkel szemben* elősegíti a citosztatikus daganatok visszafejlődését* migrén, fejfájás, fogfájás, és egyéb fájdalomcsillapító, mivel képes áthatolni az ideghüvelyen* megszünteti a félelmet, helyreállítja a felborult lelki egyensúlyt* serkenti a belső elválasztású mirigyek működését* kedvezően hat a hajszálérrendszerre, javítja az érfalak áteresztőképességét, értágító,* vértisztító, és vérnyomás szabályozó hatású* kiváló fülgyulladásnál* szemgyulladásnál* csontvel őgyulladásnál* idegfájdalomnál* pszichikai zavaroknál* lumbágó esetén* emlőgyulladásnálAlkalmazták már:* fehérvérűségnél* elsődleges trombózisnál* vírusos agyvelőgyulladásnál* rákos daganatnál* korai öregedésnél* fizikai- szellemi kimerültségnél* idült garatgyulladásnál* üszkösödésnél* agyér elmeszesedésnél* gerinc- csípő- és térdizületi panaszoknál* izomfájdalomnál* ahol a hagyományos kezelés hatását fokozza.Hatását növeli az egészséges életvitel!" Gillich István
2015.08.18. 10:27
Elozoeletek.hu
Verébtrágyát és szárított egeret etettek régen a gyerekekkel
Az 1920-as évek Magyarországán még széles körben elterjedt volt a kuruzsló és babonás gyógymódok alkalmazása a csecsemők gyógyításában is. Az Országos Stefánia Szövetség 1928 tavaszán, a védőnői hálózat segítségével, a babonás népszokások és kuruzsló eljárások gyűjtésébe kezdett. Elsősorban azokra fókuszáltak, melyek az anyák és csecsemők gondozásával kapcsolatosak voltak. Az Országos Orvos Szövetség tagjait meglepte, hogy nemcsak a tanyákon és falvakban, de még a fővárosban is sok babona tartja magát. Az egyik legáltalánosabban elterjedt babona a „szemverés” volt. Ha egy csecsemő sokat sírt, nyugtalan volt, akkor valaki „megverte szemmel”. Ezt úgy állapították meg, hogy egy fazékba beledobtak három darab faszenet, ha a faszén a fazék aljára süllyedt, akkor biztos volt a diagnózis. Az azonnali megszüntetés érdekében az anyának a szenes vízzel a gyermek homlokára, szemére, fülére, kezére és lábára keresztet kellett rajzolnia. Majd megmosták vele a csecsemő arcát, és a baba kifordított, szennyes ingével, bal kézzel megtörölték, de ezzel még nem volt vége a rituálénak. A megmaradt vizet ugyanis az ajtó sarkára kellett önteni. Az ügyes anyák meg is előzhették a szemmel verést azzal, hogy ha idegen lépett a házba, gyorsan megnyalták a baba két szemét, egyes vidékeken még háromszor át is köptek a baba feje felett. De számon tartották még gyógymódként a vizelettel való mosdatást, és különböző növények füstjét is. A másik elterjedt babona az volt, hogy a gyermeket egyéves koráig sem megmérni, sem tükör elé vinni nem volt szabad, mert akkor nem fejlődne, de nem volt szabad levágni a körmét sem, nehogy tolvaj legyen belőle. Az anyák ezért egyszerűen lerágták a csecsemő körmét. Az akkori higiéniás viszonyok között mindkét „gyógymód” fertőzésveszélyes volt a csecsemőkre nézve. Az egyik leghátborzongatóbb babona talán az, hogy úgy tartották, ha a gyermek felső foga bújt ki először, akkor egy éven belül a baba meg fog halni, mert a foga a sír felé mutat. Szegény babonás édesanyáknak a betegségek mellett még ettől is rettegniük kellett. A kuruzslók gyógyszerei között a vizelet és a bélsár is óriási szerephez jutott. Gyengébb gyomrúak itt hagyják is abba a poszt olvasását, igyekeztem a gyűjtésből a legbizarrabb népi „gyógymódokat” összeválogatni nektek. Angolkór ellen egyes vidékeken verébtrágyát kellett vízbe ázatni, és megitatni a gyermekkel, míg az ország más részein inkább trágyalében fürösztötték a kisdedet. A verébtrágya univerzális szer volt, jó volt még székrekedés, és a szülés utáni utófájások kezelésére is. Az ágyba pisilés ellenszereként a sült egérhús, és a porrá tört, szárított egérrel ízesített tej volt divatban. A gennyedző köldökre a nagyobb gyermek orrváladékát, vagy a tehéntrágyával kevert földet tartották gyógyírnek. Nem nehéz elképzelni, milyen sorsra jutott az a csecsemő, akinek a gyulladt köldökét trágyás földdel kezelték. Szájpenész ellen sokféle gyógymódot alkalmaztak, az ártalmatlanabbak a cukros víz és a hagymás méz voltak, de szerepel a gyűjtésben vizeletes pelenkával való törölgetés, hüvelyváladék, és (figyelem, macskások előnyben!) a macska farkának a csecsemő szájában való megforgatása. A pálinka is elterjedt gyógyszer volt, a csecsemőknél is. Talán az alkohol fertőtlenítő hatása miatt,még használhatott is, az már más kérdés, hogy milyen károkat okozott annál a kisdednél, akit gyakran kezeltek efféle gyógyszerrel. Használták köhögés ellen, úgy, hogy a cukrozott pálinkát meggyújtották, kihűtötték, majd megitatták a gyermekkel, de a fejlődés elősegítésére egy kávéskanál pálinkát az újszülöttnek is adtak. Talán a legismertebb az úgynevezett pálinkás kenyér, ami egy hatásos szer volt a sírós, nyugtalan gyermek elcsitítására. A forralt bor a meghűlés gyógyszere volt, babának, kisgyermeknek egyaránt adták. A magas csecsemő- és gyermekhalandóság csökkentésében nagy szerepet játszott az ilyen és ehhez hasonló babonák kiirtása a közgondolkodásból. A korabeli orvosok már az elemi iskolákban történő, alapvető élettani és egészségápolási ismeretek oktatását, a felnőttek, különösen a várandós asszonyok számára készült tájékozató füzetecskék osztását, és persze a kuruzsló tevékenységek szigorú büntetését szorgalmazták. Források: Dr. Hoffer József: Babonák és kuruzsló „gyógymódok” az anya- és csecsemőgondozás területén. In: Anya- és csecsemővédelem, 1928. 1. évfolyam, 8. szám. Dr. Hoffer József: Kuruzsló eljárások és gyógyszerek Magyarországon 1928-ban. In:  Anya- és csecsemővédelem, 1928. 1. évfolyam, 9. szám. Halacska További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2015.05.02. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Méz és fahéj illatú advent Karintiában
Ausztria legdélibb fekvésű, csodálatos hegyekkel, és tavakkal tarkított tartománya, Karintia télen-nyáron izgalmas úti cél. Villach - Klagenfurt után - a tartomány második legnagyobb városa, ahol már erősen érezhető a szomszédos Olaszország és Szlovénia kulturális hatása. Ez a keveredés sajátságos hangulatot ad a Dráva mentén fekvő városnak. A karácsonyi vásárra is rengeteg déli szomszéd érkezik portékáját eladni, vagy csak nézelődni, vásárolni.
2014.11.30. 09:28
Vjm.hu
Két finomság, sok egészség: a fahéj és a méz együttes hatásai
Egymást erősítő gyógyhatásaiknak köszönhetően a fahéj és a méz együttes alkalmazása évezredes múltra tekint vissza. Napjainkban a méz-fahéj keverékről leggyakrabban talán fogyókúra kapcsán esik szó, s bár testtömeg-csökkenésre kifejtett hosszú távú hatása valójában nem bizonyított, egyéb jótékony hatásait igenis érdemes számba vennünk.
2014.10.02. 09:49
Szepzold.hu
Az epret is eperrel
    Elkezdődött a nagy nyári gyümölcs kánaán, a legfinomabb gyümölccsel, az eperrel - én is nyakig ülök benne: készülnek a dzsemek, szörpök, bodzával, bodzátlanul, de mindenképpen tartósítószer nélkül (receptek is lesznek).   Ilyenkor sok mindenre gondol az ember, de az eperallergia nem jut az eszébe, pedig egyre többen szenvednek tőle, és meglepő módon nemcsak gyerekek, hanem a felnőtt lakosság is, elsősorban a negyven feletti nők (ez kutatási adat). Erről én is egy rendezvényen értesültem nemrégiben, ahol egy epercsatni és egy epres creme brulée elkészítése mellett, néhány szakemberrel beszélgettünk.   Mindenek előtt megtudtam, hogy ez "eperallergia" valójában nem minden esetben allergia, hanem ételintolerancia, melyet a benne lévő fruktóz és a hisztamin válthat ki.   "Az ételérzékenység nem ugyanaz, mint az ételallergia. Nem az immunrendszer gyors válasza, hanem egyéb mechanizmusok állnak a hasonló tünetek hátterében. Az ételérzékenységnél a tünetek megjelenése a bevitt élelmiszer mennyiségével arányos, míg az ételallergiánál egészen kis mennyiség is ugyanolyan tüneteket vált ki, pl. egy szem eper is kiváltja az azonnali téves immunválaszt annál, akinek eperallergiája van. Az ételérzékenység és az ételallergia tünetei hasonlóak, ezért is nehéz diagnosztizálni. Ezek a leggyakrabban a gyomrot és a bélrendszert érintő emésztőszervi tünetek, de lehet viszkető csalánkiütés, migrénszerű fejfájás, ingerlékenység, idegesség, depresszió is." (Szatmári Éva dietetikus)   Dr. Balaicza Erika belgyógyász kiemelt még néhány fontos tudnivalót: "Nem veleszületett probléma, a helytelen életmód, étkezési szokások, bélgyulladások/fertőzések következménye, különféle gyógyszerek mellékhatása lehet...Legfontosabb, hogy minél frissebb és kezeletlen árut vásároljunk, ami sokat állt, abban felszaporodhat a hisztamin...Ha elkerülhetetlen, hogy hisztamint tartalmazó ételt fogyasszon, akkor az evés előtt 1-2 órával bevehetünk egy antiallergiás szert. Fontos azonban tudni, hogy ezek hatása hisztaminbevitel mellett sokkal rövidebb ideig tart."   Aki részletesen szeretne tájékozódni a témáról, javaslom a www.etelerzekenyseg.hu és a www.balaicza.hu oldalakat.   Én pedig rátérek a receptekre, melyeket a Mirage étterem nagyon helyes séfje, Lengyel Ákos készített el szerény közreműködésünkkel:             Paradicsomos eper-chutney         50 dkg hámozott paradicsom, 1 kg eper 20 dkg vöröshagyma 10 dkg cukor 1 dl méz egy csipet só, koranderzöld, currypor 0,5 dl olívaolaj 0,3 dl balzsamecet             Az apróra vágott hagymát üvegesre pároljuk az olajon, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót és sűrűre főzzük. Ezt az egzotikus szószt ehetjük kenyérre halmozva, de mártogathatunk bele sajtkockákat, sőt, sült húsoknak is kiváló kísérője.             Epres creme brulée:       5 dl tejszín 50 dkg eper 12 tojássárgája 6 tojásfehérje 1 csomag vaníliás cukor 40 dkg cukor + 2,5 dkg a tetejére               A tejszínt és az epret összeturmixoljuk, a vaníliás cukorral felforraljuk. A tojás sárgáját a cukorral fehérre keverjük. A turmixot felforraljuk, majd hozzáöntjük a tojás sárgájával elkevert cukrot és a tojás fehérjét. Habverővel jól összekeverjük, majd kis kerámiatálkákban tepsibe tesszük. A tálkákba még vizet öntünk egészen a peremig.180 fokon 1 óra alatt készre sütjük. Ezt a finomságot még különlegesebbé teszi, hogy a tűzsárkány nevű szerkezet segítségével magunk készíthetjük el a karamellmintázatot.        
2014.06.03. 10:42
Ketcicakonyhaja.hu
Orbán Viktor a Kossuth Rádióban az EP-választásról
Szükségszerűnek tartja a konfliktusokat Brüsszellel Orbán Viktor miniszterelnök, mert szerinte aki nem vállalja a vitát, az balek, nem képes arra, hogy képviselje az országát.     A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a konfliktusos magyar ügyek közül kitért a tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre, amelyről azt közölte: a strasbourgi bíróság indoklása alapján úgy látja, abból az ítéletből nem következik, hogy Magyarországnak meg kellene változtatnia a jogi szabályozást.     A kabinet álláspontja az, hogy minél szigorúbbak a büntetések, annál kevesebb bűncselekményt követnek el. A nemzetközi vitákban a halálbüntetés mellett is ez a legfontosabb érv, vagyis, hogy igenis van visszatartó ereje - mondta, hozzátéve: kétségkívül nagy dilemma, hogy a halálbüntetés végrehajtásakor valakinek elveszik az életét, de miután ennek visszatartó hatása van, ezért néhány életet meg is mentenek. Az Európai Unió tiltja a halálbüntetést, "pedig ez is megérne egy misét" - jegyezte meg.     A szabad pálinkafőzéssel kapcsolatban Orbán Viktor arról számolt be, hogy dolgoznak egy új jogi megoldáson, amely "lényegében továbbra is lehetővé fogja tenni - de az európai bíróság ítéletét is tiszteletbe tartó módon - a pálinkafőzést Magyarországon". Jelezte azonban, hogy szerinte ezt is megtámadják majd.     Az akác ügyében feltette a kérdést: "miért gondolja azt bárki a világ bármely sarkán, hogy neki köze van ahhoz, beleszólhat abba, hogy Magyarországon milyen fák nőjenek". Szerinte ez abszurd.     "Akác, méz, pálinkafőzés, uborka mérete, görbületi szögei és egyéb ilyen szamárságokban az uniónak vissza kellene adni a döntési jogot a nemzetállamokhoz" - összegezte véleményét.     Mint mondta, "szügyig állunk most is" a konfliktusokban, de ez nem baj, mert minél kevesebb a konfliktus, annál kevesebb érdeket lehet érvényesíteni. Értékelése szerint aki "nem áll ki magáért, az balek, lúzer, az nem alkalmas arra, hogy képviselje a saját nemzetét". Ezért a miniszterelnök szükségszerűnek tartja a konfliktusokat Brüsszellel.     Szavai szerint "számos olyan döntésünk van Magyarországon, amelyet Brüsszelben meg lehet akadályozni". Úgy fogalmazott, Brüsszel egyfajta végvár, ahonnan "tesznek is kísérletet arra, hogy - a magyar emberek szempontjából fontos kérdéseket ott kint megváltoztatva - ránk kényszerítsék az akaratukat". Példaként említette, hogy "vissza akarják csinálni" az energiaár-csökkentést, és "meg akarják akadályozni" a magyar föld védelmét.     Fontosnak nevezte ezért, hogy Brüsszelben a magyarok érdekéért kiálló, tiszteletet kivívni képes politikusok képviseljék az országot. Sürgette egyúttal Európa teljes megújítását, mert az ma nem versenyképes, továbbá újból kiállt az Európai Unió bővítésének folytatása mellett, mert Magyarországnak az az érdeke, hogy lehetőleg minden irányból uniós tagállamok, illetve az EU-val mély, stratégiai megállapodást kötő országok vegyék körbe.     A miniszterelnök kifejtette azt az álláspontját is, hogy ő azok közé tartozik, akik szerint bár vannak "csúcsjelöltek", de semmilyen kötelezettség nincs, hogy közülük kerüljön ki az Európai Bizottság elnöke. "Az a körülmény, hogy valamelyik pártcsalád csúcsjelöltté tett egy embert, abból nem következik Magyarország számára, hogy nekünk a győztes párt csúcsjelöltjét kellene támogatni. Ilyen automatizmus nincs" - jelentette ki.     Orbán Viktor szerint a magyarországi európai parlamenti (EP-) választásnak az ad sajátos ízt, hogy az elmúlt öt évben a hazai baloldali ellenzék a kormány intézkedéseinek elgáncsolására próbálta használta az EP-t. Ezért arra kérte a választókat, ne küldjenek olyan pártokat Brüsszelbe, akikkel "aztán nekünk ott kint meg kell küzdeni".     Arra a kérdésre, hogy mit fog képviselni a következő években az Európai Tanácsban, válaszában megemlítette az adócsökkentést, a bürokrácia radikális leépítését, a kis- és középvállalkozások támogatását és az állam munkaadói felelősségvállalását ott, ahol a piac nem tud munkát adni.     Azt is kérdezték a kormányfőtől, hogy Magyarország tagja lesz-e az eurózónának öt év múlva, amire úgy felelt: se nem mindenható, se nem jós, ezért erre a kérdésre nem tud válaszolni. Azt azonban célként fogalmazta meg, hogy az euró világpénz legyen.     A rádióinterjúban szóba került a kémgyanúba keveredett jobbikos EP-képviselő, Kovács Béla ügye is, amelyről Orbán Viktor azt mondta: "eleget tudok, de higgye el, hogy nem minden tudás boldogít". Arra a kérdésre, hogy az ügyet vizsgálták-e külföldi titkosszolgálatok is, úgy reagált: "a titkosszolgálatok nemzetközi együttműködés keretében dolgoznak".     Az ukrán válsággal összefüggésben kijelentette: szerinte a legjobbkor beszélt a napokban a kárpátaljai magyarok autonómiájáról, hiszen most jön létre az új Ukrajna, ezért az EU-nak most kell világossá kell tennie az elvárásait. Az új Ukrajnának federálisnak kell lennie, "igenis kellenek autonómiák", meg kell adni az ott élő kisebbségeknek a jogokat, "a kettős állampolgárságot nem lehet eltiltani" - sorolta.     Megjegyezte azt is, hogy Magyarországnak a következő években megfontoltan, de növelnie kell majd a katonai kiadásait.     Orbán Viktor végül elmondta, célegyenesben van a kormányalakítással, a miniszterek esetében már teljesen "tisztán lát", az államtitkároknál pedig 80 százalék felett. országos hírekVálasztások
2014.05.23. 07:14
Alon.hu
Szénanátha ellen együnk manukamézt!
A Manuka-méz gyógyító hatása régóta ismert, ráadásul a fák, amelyek a mézet adják, a világon csupán egyetlen helyen nőnek: Új-Zéland East Cape régiójában, írja a The Guardian.
2014.05.05. 22:00
Noinetcafe.hu
A manuka méz különlegessége!
  A Manuka-méz gyógyító hatása régóta ismert, ráadásul a fák, amelyek a mézet adják, a világon csupán egyetlen helyen nőnek: Új-Zéland East Cape régiójában, írja a The Guardian.
2014.03.24. 15:30
Kertvarazsmagazin.hu
A manuka méz különlegessége!
  A Manuka-méz gyógyító hatása régóta ismert, ráadásul a fák, amelyek a mézet adják, a világon csupán egyetlen helyen nőnek: Új-Zéland East Cape régiójában, írja a The Guardian.
2014.03.05. 21:00
Kertvarazsmagazin.hu
A manuka méz különlegessége!
  A Manuka-méz gyógyító hatása régóta ismert, ráadásul a fák, amelyek a mézet adják, a világon csupán egyetlen helyen nőnek: Új-Zéland East Cape régiójában, írja a The Guardian.
2014.01.03. 20:00
Kertvarazsmagazin.hu
Szénanátha ellen együnk manukamézt!
A Manuka-méz gyógyító hatása régóta ismert, ráadásul a fák, amelyek a mézet adják, a világon csupán egyetlen helyen nőnek: Új-Zéland East Cape régiójában, írja a The Guardian.
2013.12.22. 17:20
Noinetcafe.hu
Szénanátha ellen együnk manukamézt!
A Manuka-méz gyógyító hatása régóta ismert, ráadásul a fák, amelyek a mézet adják, a világon csupán egyetlen helyen nőnek: Új-Zéland East Cape régiójában, írja a The Guardian.
2013.11.23. 22:30
Noinetcafe.hu
A manuka méz különlegessége!
  A Manuka-méz gyógyító hatása régóta ismert, ráadásul a fák, amelyek a mézet adják, a világon csupán egyetlen helyen nőnek: Új-Zéland East Cape régiójában, írja a The Guardian.
2013.10.20. 15:00
Kertvarazsmagazin.hu
A jótékony méz
Méz. Egyszerű, hárombetűs szó. Kinek a tea, kinek Micimackó, kinek a reggeli mézes kenyér jut eszébe róla. A méz különféle vitaminokat, illóolajat is tartalmaz, a méhpempőt kozmetikai alapanyagként is használjuk, a propolisznak pedig baktériumölő, fájdalomcsillapító és sebgyógyító hatása is van.
2013.10.07. 19:50
Egeszsegtukor.hu
Szénanátha ellen együnk manukamézt!
A Manuka-méz gyógyító hatása régóta ismert, ráadásul a fák, amelyek a mézet adják, a világon csupán egyetlen helyen nőnek: Új-Zéland East Cape régiójában, írja a The Guardian.
2013.09.03. 15:00
Noinetcafe.hu
Házi praktikák pattanás ellen
Nyolc tipp: használd őket, és élvezd, ahogy tisztul a bőröd. Mindenki tiszta bőrt szeretne, de a megvalósítás sajnos nem egyszerű... Az biztos, hogy a tisztítás és a hidratálás elkerülhetetlen. Igen ám, de melyik csodaszert válasszuk a sok ezerből? Gyakran nem is kell drága kencefickért pénzt kiadnunk, elég körülnézni a hűtőszekrényünkben vagy a kertben... Itt van mindjárt 8 tipp, használd őket, és élvezd, ahogy tisztul a bőröd. Fotó: Photl.com 1. Paradicsom A paradicsom savtartalma, belsejében lévő A-, C-, K-vitaminok és a likopin leszárítja a pattanásokat, ezért is van benne nagyon sok pattanás elleni krémben. Csak fogj egy paradicsomot és helyezd a problémás felületre. Össze is darálhatod vagy pépesítheted, így használhatod arcmaszkként is. Rendszeresen ismételd meg a kezelést, és látni fogod a változást. 2. Méz és fahéj A méz megöli a baktériumokat és eltünteti a pattanásokat. A fahéjkéregben található olajak pedig véralvadás-gátló és gyulladásgátló hatással bírnak. Vegyítsd ezt a kettőt, csinálj belőlük maszkot, használd a bőr megújítására. 3. Burgonya Egyetlen szem burgonya 70%-ban lát el C-vitaminnal (amely növeli a szervezeted kollagéntermelését és megelőzi a stressz-, környezeti- és napkárosodásokat), B-vitaminnal (az egészséges DNS termelődésért, bőrsejt-regenerálódásért). Ezenkívül a burgonya bőrfényesítő niacint tartalmaz, ami jó a hiperpigmentációra és egyéb bőrproblémákra. Az aprított nyers burgonya nemcsak a pattanásokra jó, de segít visszaállítani a hiperpigmentációt, fényesíti a bőrt és megelőzi a ráncokat. 4. Citromlé Mind tudjuk, hogy a citrom magas savtartalmú. Nem csupán kiszárítja a pattanásokat, de megöli a benne lévő baktériumokat is. A citrom ezen kívül nyugtatja a bőrt, a C-vitamin pedig egészségesen tartja azt. Ha közvetlenül bőrre akarod használni, vegyél egy vattapamacsot, hagyd, hogy átjárja a citromlé, és tedd a problémás felületre. 5. Almaborecet Habár kevésbé népszerű, mint a balzsamecet, nagyszerűen alkalmas a bőr méregtelenítésére, és visszaállítja annak pH értékét. Az ecetben továbbá almasav és tejsav is található, ami puhítja a bőrt, és nagyszerű bőrradírozó hatása van. Ha tonikként használod, pattanásellenes hatást fejt ki az egész testeden. Higitsd az ecetet vízzel, és használd tonikként. 6. Fokhagyma A fokhagymában található allicinnek, kénnek, cinknek és kálciumnak antibiotikus, gombairtó és bőrtisztító hatása van. Tördeld össze, keverd vízzel, és kend a problémás felületre. 7. Uborka Hidratálj! Az uborkának 95%-a víz, eltávolítja a halott bőrsejteket és kitisztítja a pórusokat. Használható arclemosóként, így hidratálja a bőrt és ellátja egyéb olajokkal. Daráld le az uborkát, keverd össze vízzel, és már használhatod is. 8. Olívaolaj A hegesedések gyógyítására használj olívaolajat. Biztos furának tartod, hogy pont az olaj tudna bármilyen módon segíteni a pattanások ellen, de az olívaolaj megfiatalítja, szárítja és gyógyítja a bőrt, így megelőzi a pattanásosodást. Kenj a bőrödre egy sós-olivaolajas mixet, majd öblítsd le melegvízzel.
2013.07.19. 14:44
Evamagazin.hu
A manuka méz különlegessége!
  A Manuka-méz gyógyító hatása régóta ismert, ráadásul a fák, amelyek a mézet adják, a világon csupán egyetlen helyen nőnek: Új-Zéland East Cape régiójában, írja a The Guardian.
2013.07.17. 20:00
Kertvarazsmagazin.hu
Szénanátha ellen együnk manukamézt!
A Manuka-méz gyógyító hatása régóta ismert, ráadásul a fák, amelyek a mézet adják, a világon csupán egyetlen helyen nőnek: Új-Zéland East Cape régiójában, írja a The Guardian.
2013.06.13. 23:00
Noinetcafe.hu
Szénanátha ellen együnk manukamézt!
A Manuka-méz gyógyító hatása régóta ismert, ráadásul a fák, amelyek a mézet adják, a világon csupán egyetlen helyen nőnek: Új-Zéland East Cape régiójában, írja a The Guardian.
2013.03.25. 15:00
Noinetcafe.hu
Ezért jó a méz - Testápolási tippek mézzel
A méz nem csak a toroknak jó télen, de a bőrre is szuper hatással van. Hidratálja, elpusztítja a bőrön lévő baktériumokat, megtartja a vizet, puha és sima lesz tőle a bőr. Antioxidáns, ezért hatásos a bőr károsodása és öregedése ellen is, és problémás bőrre is kiváló gyulladáscsökkentő hatása miatt. Figyeld csak, mi mindenre jó!
2013.01.08. 08:00
Joy.hu
Stresszoldó étrend: 10 étel, amitől boldogabb leszel
Ne hagyd, hogy stressz maga alá gyűrjön! Edd magad nyugodtra! Te is rögtön a hűtőszekrény felé veszed az irányt, ha valami elkeserített, kihozott a sodrodból, szétcincálta az idegeidet? Mert mi bizony igen... Nyilván azt gondolod, ez borzasztóan rosz szokás, ám ha végigolvasod a cikket, rájössz, hogy valójában nem is olyan pocsék az ötlet. Feltéve persze ha a megfelelő élelmiszerek után nyúlsz a polcokon! De lássuk csak, milyen élelmiszerek tesznek tudományosan is bizonyítható módon boldoggá! 1. Kávé Az innsbrucki orvosi egyetem kutatói kimutatták, hogy 100 mg koffein naponta (kb. két csésze kávénak megfelelő mennyiség) jelentősen javította a kísérletben résztvevők reakcióidejét és rövidtávú memóriáját. A koffein ugyanis a központi idegrendszert stimulálja és javítja a memóriát és a koncentrációs képességet. Kávézz, és máris jönni fog a világmegváltó ötlet! Plusz, ki ne ismerné azt a jóleső érzést, amikor hideg, borús, téli reggeleken egy gőzölgő feketét kortyolgatunk! 2. Avokádó Azt biztosan hallottad már, mennyire egészséges ez a zöld héjú gyümölcs, ám most azt is eláruljuk, miért! Az avokádóban rengeteg az egyszeresen telítetlen zsírsav, amely jó hatással van a vérnyomásra, és elősegíti a hangulatjavító szerotonin hormon termelődését. Napi fél avokádó jelentős kedvjavító hatással lehet rád: szeleteld fel és tedd pirítósra, vagy törd össze, keverd össze kockázott paradicsommal és némi olívaolajjal és kenj meg vele egy teljes kiörlésű lisztből készült kiflit. 3. Mángold Ez a kevésbé ismert és fogyasztott növény ugyanolyan finom, mint a spenót, és ugyanolyan könnyen el is készíthető. Jótékony hatása magas magnéziumtartalmának köszönhető. A magnézium a szervezet energiaszintjét befolyásoló biokémiai reakciók fontos eleme, ezért - különösképpen nők esetében - nagyon fontos, hogy folyamatosan pótoljuk. Egy 2009-ben, Ausztráliában végzett kutatás kimutatta, hogy az alacsony magnéziumszint szorosan összefügg a depresszióra utaló tünetekkel. 4. Kagyló Míg zsírban és kalóriában szegény, ez az ízletes tengeri gyümölcs nagymértékban tartalmaz B12-vitamint, jódot, cinket és szelént. A B12-vitamin védi az idegsejteket, míg a jód, a szelén és a cink a pajzsmirigy működésére vannak jótékony hatással. A pajzsmirigy pedig a súlyodra, na meg a hangulatodra... 5. Étcsokoládé A magas kakaótartalmú csoki serkenti az agy vérkeringését, és azonnal feldobja a koncentrációs képességedet és a hangulatodat. Túlzásba azonban nem szabad esni: napi egy-két kocka elegendő stresszoldásra! --pagebreak-- 6. Spárga A folsavban gazdag növény segíthet leküzdeni a hangulatingadozásokat és a tartós rossz kedvet. Friss kutatások ugyanis kimutatták, hogy a vizsgált depressziósok több mint felénél súlyos folsavhiány volt diagnosztizálható, valamint hogy a tünetek látványosan javultak a hiány pótlása után. 7. Hársfaméz A hársfavirág flavonoidot (kvercetint és kempferolt) tartalmaz - ezek csökkentik a gyulladásokat az agyban. Ráadásul a méz sokkal egészségesebb mint a cukor, mivel kevésbé ingadozik tőle a vércukorszinted. 8. Kókuszdió A kókuszdió jelentős mennyiségű zsírt tartalmaz, ám ezek a zsírok főként közepes láncú telített zsírsavak formájában jelennek meg. Ezek a speciális zsírsavak jótékony hatással vannak a közérzetre és az agy egészséges működésére. Mivel telített zsírsavakról van szó, érdemes csak mértékkel fogyasztani. Iktassunk be étrendünkbe néhány kanál reszelt friss kókuszhúst - természetesen cukrozatlan formában. 9.Tojás A tojásban sok cink, B-vitamin, Omega-3 zsírsav és fehérje található, ezek mind-mind pozitív hatással vannak az idegsejtek működésére. A tojástól nem csupán energikusnak érzed magad, de később is éhezel meg tőle, mint ha csak sima vajas pirítóst vagy müzlit reggeliztél volna. 10. Mandula A mandula egészséges zsírokban, rostokban és magnéziumban gazdag élelmiszer. A magnézium fentebb említett jótékony hatásai mellett segít a szénhidrátok és zsírok energiává való alakításában is. Délutáni nasinak tehát néhány szem mandula tökéletes lehet!
2012.12.17. 08:39
Evamagazin.hu
A jótékony méz
Méz. Egyszerű, hárombetűs szó. Kinek a tea, kinek Micimackó, kinek a reggeli mézes kenyér jut eszébe róla. A méz különféle vitaminokat, illóolajat is tartalmaz, a méhpempőt kozmetikai alapanyagként is használjuk, a propolisznak pedig baktériumölő, fájdalomcsillapító és sebgyógyító hatása is van.
2012.10.05. 13:45
Egeszsegtukor.hu
Maja kedvence, az apiterápia
Majáról, a méhecskéről egy kedves kis mese jut eszünkbe, és bizonyára azt is jól tudjuk, hogy mennyi áldásos hatása van a méhek által előállított nedűnek. A méz könnyen hozzáférhető, áldásos hatású élelmiszerünk. Köztudott persze, hogy méhek állítják elő, de mit is kell tudnunk róla? Túlnyomórészt szénhidrátból áll, ami a méhecskék által összegyűjtött nektárból származik. A nektárt pici, csíkos szárnyasaink garatváladékuk segítségével alakítják cukrokká. Alapját a gyümölcs-, és szőlőcukor képezi, emellett tartalmaz nádcukrot, dextrint, malátát és egyéb egyszerű cukrokat, ásványi elemeket (vas, réz, mangán, szilícium, klór, mész, kálium, nátrium, foszfor, alumínium, magnézium, stb.) , és vitaminokat ( a B-komplexhez tartozóakat) és enzimeket, illetve aminosavakat, fehérjéket is. Igazi energiabomba, ami segít vércukorszintünk szinten tartásában (tudni kell, hogy a szőlőcukor sokkal gyorsabban emeli meg a vér cukorszintjét, mint a gyümölcscukor, és gyorsabban is bomlik le. E két cukorfajta aránya határozza meg a mézünk fizikai tulajdonságait: mennyire sötét vagy világos, folyós vagy sűrűbb, hajlamos a kristályosodásra stb.) Emellett meg kell említeni, hogy a méz tartalmazza azon növény hatóanyagait, melynek virágporából van, tehát például a hársméz nagyon jó hatással van a légúti panaszokra. A méz javallatai, hatásai: - erősítő, energiaadó - ajánlott fáradtság, gyengeség esetén, mivel az egyszerű cukrok már a száj nyálkahártyáján át kezdenek felszívódni, és átalakulás (lebontás) nélkül a vérbe kerülnek (energiát adnak). Az [...]
2012.10.01. 11:24
Lifemagazin.hu
Az egyik legjobb őszi immunerősítő a propolisz és a méz
A méznek és a propolisznak is erős gyógyító hatása van szervezetünkre, ez különösen hatékony lehet a  kimondottan stresszes, fáradt hidegebb őszi napokon. Érdemes ilyenkor több kanál mézet fogyasszunk, helyettesítve vele a cukrot és egyéb más édesítőszereket. A propoliszt pedig alkalmazhatjuk húgyúti fertőzések, gyulladások, légúti fertőzések, megfázások, influenza kezelésére.  Az ideális fogyasztás naponta 1-2 tabletta 3 alkalommal elszopogatva, vagy felnőtteknek cseppek formájában is adható. A propolisz kiváló természetes gyógyszer, de alkalmazása körültekintést igényel. Ne adjuk allergiásoknak, virágporra érzékenyeknek! Óvatosan, kis adagban próbáljuk csak ki! Ne alkalmazzuk szívbetegeknél, koszorúér-szűkületben szenvedőknél, veseelégtelenség esetén. Valamint a propolisz kúra ne tartson tovább 2 hétnél. Érdekes tudnivaló a propoliszról, hogy 50%-a gyantából, 30%-ban viaszból, 10%-ban illóolajokból és pár százalékban virágporból áll. A fennmaradó 5% pedig vitaminokat ( B1, B2, C, és E) és különféle ásványi anyagokat tartalmaz.
2012.09.24. 14:38
Lifemagazin.hu
5 tipp: házi praktikák problémás bőr kezelésére
Ha már semmi sem segít a pattanások ellen, folyamodjunk anyáink módszereihez! Nem biztos, hogy mindig a parfümériákban beszerzett kencék a leghatékonyabbak! Néha elég pusztán csak szétnézni a kamrában, konyhaszekrényben. Lássuk a legjobb pattanás-pusztító tippeket! 1. Almaecet Salátáink egyik kedvenc összetevője tejsavat és almasavat tartalmaz – mindkettő csökkenti a gyulladást és a bőrpírt, ezért az almaecettel hatékonyan kezelhetőek a pattanások. Hogyan? Keverj össze egy deci almaecetet egy deci desztilált vízzel, és máris kész a remek arctonik! 2. Krumpli A krumpliban rejlő keményítő, foszfor, kálium és kén fertőtlenítenek és gyógyítják a bőrgyulladást. Emellett a krumplinak pórusösszehúzó hatása is van, így a miteszereket is képes eltüntetni. Hogyan? A krumplit reszeld le vagy vágd vékony szeletekre, majd pakold be vele az arcodat. 30 perc után öblítsd le langyos vízzel. 3. Zabpehely Ha arcbőröd száraz, ugyanakkor hajlamos a kipattogzásra, próbáld ki a zabpehely maszkot. A benne rejlő keményítő megnyugtatja az érzékeny bőrt. Hogyan? Egy csészényi vízben főzz meg háromnegyed csészényi zabpelyhet. Hagyd kihűlni, majd adj hozzá negyed csésze mézet. Vidd fel a megtisztított arcra, hagyd hatni 15-20 percet, majd mosd le. 4. Tojásfehérje A tojásfehérje B-vitaminban és cinkben gazdag, ezért szabályozni tudja a bőr zsír- és vízháztartását. Hogyan? Egyszerű! Felkened és 20 perc után lemosod! 5. Aszpirin Az aszpirinban található szalicilsav a pattanások egyik leghatékonyabb és legkímélőbb ellenszere. Ha az aszpirint mézzel keverjük (a méz is gyulladáscsökkentő hatású), az így kapott kence csodákat művelhet az arcbőröddel. Hogyan? 5-7 darab aszpirin tablettát törj össze, keverd el egy kiskanál vízzel és egy kiskanál mézzel. Az így kapott masszát vidd fel az arcodra, majd 10 perc után öblítsd le. Szöveg: Ribánszky Ágota, fotó: Éva magazin
2012.08.24. 15:57
Evamagazin.hu
5 tipp: házi praktikák problémás bőr kezelésére
Ha már semmi sem segít a pattanások ellen, folyamodjunk anyáink módszereihez! Nem biztos, hogy mindig a parfümériákban beszerzett kencék a leghatékonyabbak! Néha elég pusztán csak szétnézni a kamrában, konyhaszekrényben. Lássuk a legjobb tippeket! 1. Almaecet Salátáink egyik kedvenc összetevője tejsavat és almasavat tartalmaz – mindkettő csökkenti a gyulladást és a bőrpírt, ezért az almaecettel hatékonyan kezelhetőek a pattanások. Hogyan? Keverj össze egy deci almaecetet egy deci desztilált vízzel, és máris kész a remek arctonik! 2. Krumpli A krumpliban rejlő keményítő, foszfor, kálium és kén fertőtlenítenek és gyógyítják a bőrgyulladást. Emellett a krumplinak pórusösszehúzó hatása is van, így a miteszereket is képes eltüntetni. Hogyan? A krumplit reszeld le vagy vágd vékony szeletekre, majd pakold be vele az arcodat. 30 perc után öblítsd le langyos vízzel. 3. Zabpehely Ha arcbőröd száraz, ugyanakkor hajlamos a kipattogzásra, próbáld ki a zabpehely maszkot. A benne rejlő keményítő megnyugtatja az érzékeny bőrt. Hogyan? Egy csészényi vízben főzz meg háromnegyed csészényi zabpelyhet. Hagyd kihűlni, majd adj hozzá negyed csésze mézet. Vidd fel a megtisztított arcra, hagyd hatni 15-20 percet, majd mosd le. 4. Tojásfehérje A tojásfehérje B-vitaminban és cinkben gazdag, ezért szabályozni tudja a bőr zsír- és vízháztartását. Hogyan? Egyszerű! Felkened és 20 perc után lemosod! 5. Aszpirin Az aszpirinban található szalicilsav a pattanások egyik leghatékonyabb és legkímélőbb ellenszere. Ha az aszpirint mézzel keverjük (a méz is gyulladáscsökkentő hatású), az így kapott kence csodákat művelhet az arcbőröddel. Hogyan? 5-7 darab aszpirin tablettát törj össze, keverd el egy kiskanál vízzel és egy kiskanál mézzel. Az így kapott masszát vidd fel az arcodra, majd 10 perc után öblítsd le. Szöveg: Ribánszky Ágota, fotó: Éva magazin
2012.08.24. 15:57
Evamagazin.hu
Zsírégető, öregedésgátló és jó a pattanások ellen- Így használd a mézet!
A méz igazi univerzális csodaszer, legyen szó akár bőrápolásról, vagy táplálkozásról. A benne található hatóanyagoknak hála kiválóan használható szinte bármilyen bőrprobléma ellen, eltünteti a ráncokat, és még a pénztárcánkat is kíméli! Magas cukortartalma ellenére a méz számos egészséges tulajdonsággal rendelkezik. Kutatások bebizonyították, hogy az édes dolgokkal hatékonyan kezelhető a félsőlégúti fertőzések okozta éjszakai köhögés. Szakértők szerint, a méz bizonyos esetekben jobban működött mint, a köhögés elleni szirup. Emellett diétánkban is sikerrel alkalmazhatjuk, ez az aranyló édesség ugyanis alvás alatt beindítja a májműködést, így hatékonyan segíti a zsírégetést. Fogyókúrázóknak pedig kiváló alternatíváját jelentheti a cukroknak és édesítőszereknek. Nem csak az egészség a szépségápolás terén is évezredek óta használják az aranyló nektárt, az ókorban már Kleopátra is előszeretettel alkalmazta. A méz ugyanis igazi édes kényeztetés a bőrnek, kiváló hidratáló hatása van,  puhává varázsolja, és védi a kiszáradástól. Természetes antioxidáns és antimikróbális tulajdonságának hála segít a káros napsugarak elleni védekezésben, és felfrissíti a kimerült, fényét vesztett bőrt. Kiváló fertőtlenítő, jó a pattanások ellen, megtisztítja a pórusokat a szennyeződésektől, nem csoda, hogy számos krém, és arctisztító alkalmazza a mézet sikerrel összetevői között. Bőrbetegségek ellen Legyen szó égésekről, karcolásokról, vagy sugárzás okozta fekélyekről, kimutatták, hogy a méz kiváló gyógyító „kötszer”, köszönhetően a benne található hidrogén-peroxidnak, [...]
2012.08.21. 11:24
Lifemagazin.hu
Citromos-mézes csirke
A méz jótékony hatása régóta ismert, de nem csak teákban és süteményekben használhatjuk.
2012.07.07. 11:06
Receptvaros.hu
50 felett is örök díva
Az 54 éves színésznő még mindig bomba formában van. Tökéletes alakjához a genetika is hozzá segítette, de ez persze nem elég! Lássuk hát Sharon Stone tippjeit! Anti- aging táplálkozás A 90-es évek szexszimbóluma nagy hangsúlyt fektet az egészséges táplálkozásra. Megpróbál minél kevesebb szénhidrátot és zsírt bevinni a szervezetébe és fokozni a gyümölcsök, zöldségek, fehérjék fogyasztását. Sharon szerint az egészséges étrend fiatalít.  Az ő tanácsai: táplálkozz minél változatosabban, fogyassz sok halat, egy kis édességként megengedett a méz, lekvár, csokoládé, de csak időnként, kerüld az előételeket, térj rögtön a főételre, minimum 8 pohár víz egy nap, hagyd el a nagyon fűszeres ételeket és a sót. Az idő múlásával nagyon fontos a szervezetben az antioxidánsok pótlása, a legfontosabbak ezek közül: A, C és E – vitaminok, karotin, ezek segítenek az öregedés elleni harcban.  Odafigyel a vörös húsok bevitelére és rendszeresen iszik teát. Nagy tea fanatikus, kedvence a Sunrider Calli, amely gyógynövényes és méregtelenítő hatású. A Calli teának fogyasztó, kedvjavító, vérnyomás helyreállító és relaxáló hatása is ismert. Nem iszik rövid italokat csak egy pohár bort a vacsorához. Egy káros szenvedélye mégis csak van a színésznőnek, imádja az étcsokoládét, mindig tart a táskájában egy keveset. Menopauza ellen A változókorral az ösztrogénszint csökken, ezáltal a bőr [...]
2012.05.03. 14:39
Lifemagazin.hu
Wellness tippek egy legendás szépségelixírhez
Próbáltad már a tejjel végzett masszázst? Vagy a tejes-mézes fürdőt, mely nyugtatja a testet és a lelket, és ragyogó külsőt varázsol?  Íme a legjobb tejes házi wellness receptek, és trükkök, melyekkel tündökölni fogsz! A tejben található vitaminok elősegítik nem csak a bőr, de a haj, és a körmök ragyogását is. Kalcium tartalmának hála közrejátszik a haj szaruanyagának újratermelődésében a bőrt puhává varázsolja, védi fogainkat, emellett pedig biztosítja a nyugodt alvást. Már a szépségéről híres Kleopátra is tudta, mit kell víz helyett a kádba tölteni, legendás tejes fürdőinek története közismert. Persze nincs szükség ahhoz, hogy az egész kádat tejjel töltsd meg, de néhány pénztárcakímélő trükkel te is elmerülhetsz a fiatalság forrásában! Mézes-tejfürdő csábító illóolajokkal Keverj fürdővizedbe 1 liter tejet és fél csésze mézet, majd adj hozzá néhány csepp szantálfa, vagy rózsaolajat. Ez a fürdő igazi hatásos élénkítő szer egy hosszú nap után, a rózsaolajnak gyulladáscsökkentő és közérzetjavító hatása van, igazi afrodiziákum, és nem utolsó sorban nyugtat, és ellazít. A méz hidratál, a tej pedig jelentős szerepet játszik a bőrmegújításban, a kettő együtt üdévé, és puhává varázsolja a bőrt. Rózsavizes-tejes arcmaszk Keverj össze két evőkanál rózsavizet, 2 evőkanál tejjel, és egy evőkanál mézzel, majd adj hozzá egy maroknyi  zabpelyhet. Vidd fel a [...]
2012.03.22. 11:21
Lifemagazin.hu
Hamvazószerda - 2012 február 22 - Zen makrobiotikus receptek
Hamvazószerda, a Húsvéti nagyböjt első napja, melyen szigorú böjtöt tartottak. További elnevezése: szárazszerda, böjtfogószerda, böjtfőszerda, aszalószerda.A húsvéti ünnepekre való előkészület ideje. Megemlékezés Jézus böjtölésének, illetve kínszenvedésének időszakáról. Minden vallás és nép hagyományaiban megtaláljuk a testi, elki megtisztulásra vonatkozó szabályokat. E természetes megtisztulásnak évezredes hagyománya van. A Biblia apokrif iratában az Esszénus béke evangéliumban olvashatjuk, hogy Jézus kézrátételes és más módszerek mellett a betegeket böjt és tisztítókúra által is gyógyította. Ésszerű böjtöléssel meg lehet fiatalítani a testet, lelket, szellemet.Fontos a májtisztítás és a béltisztítás keserűsóval és / vagy beöntéssel!A böjt alatt fontos a transzcendentális tevékenység. Imádkozzunk, meditáljunk! Relaxációs gyakorlatokkal, pozitív megerősítésekkel segítsük önmagunkat a kritikus időszakban. A böjtkúrával megerősíthetjük önfegyelmünket.Nem véletlen, hogy a ma divatos Wellness programok, természetgyógyászok is ez idő tájt javasolják a szervezet tavaszi méregtelenítését a különböző kúrák széles tárházával. A VII. századtól vált szokássá a bűnbánati felkészülés.II. Orbán pápa 1091-ben rendelte el, hogy a papok minden keresztény homlokát hamuval kenjék meg ezen a napon, ez a szokás a katolikusoknál mindmáig fennmaradt. A templomban a mise után a pap az előző évi szentelt barka hamuját megszenteli, s azzal rajzolja a keresztet a hívek homlokára. "Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!" A hamu egyszerre jelképezi az elmúlást és a megtisztulást. A bűnbánat időszakában az egymással haragban lévők igyekeztek kibékülni egymással.A néphit szerint, aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje, illetve egészségmegőrző szerepet tulajdonítottak neki. Ezen a napon elsikálták a zsíros edényeket, mert zsírt a következő 40 napban nem ettek.Böjt idején tilos volt a bál, a mulatság, de a lakodalom is. Általános volt az a szokás is, hogy a lányok ilyentájt fekete vagy sötétebb, dísztelenebb, egyszerűbb ruhákat hordtak. A néphagyomány szerint ilyenkor húst vagy zsírt, zsíros ételt enni tilos. Csak kenyeret, zöldséget, gyümölcsöt, illetve ezekből készült meleg ételeket ehettek. A paraszti étkezésben az év egyéb szakában szokatlan módon vajjal, növényi olajjal főztek. Volt ahol napjában csak egyszer ettek, máshol a tojás és a tejes ételek fogyasztását is tiltották. A szigor az évszázadok alatt fokozatosan enyhült, a XX. századra az vált általánossá a keresztények körében, hogy a hívők a nagyböjt időszakában is csak a pénteki böjtnapot tartják, ilyenkor növényi táplálékot vagy halat vesznek magukhoz. Gyakran került az asztalra cibereleves. Ennek az ételnek az alapja a búza vagy rozskorpa, melyet cserépedényben forró vízzel felöntve néhány napig erjesztenek, majd liszttel, tejföllel behabarják, és főznek még bele kölest vagy hajdinát, hogy laktatóbb legyen. Aszalt gyümölcsökből is főztek tejfölös savanyított levest, néhol ezt is ciberének nevezték. Igen kedveltek voltak a böjti időszakban a hüvelyesek, a borsó, a bab és a lencse.A 40 napos böjt legszigorúbb időszaka a hamvazószerda és a nagypéntek. Ezeken a napokon csak háromszor lehet enni és csak egyszer szabad jóllakni. Azonban manapság már nem az étkezésről szól a húsvét előtti böjt, hanem egészen másról. A hívők a kényeztető, luxusdolgokról mondanak le 40 napra, például nem esznek édességet, nem fogyasztanak alkoholt, nem gyújtanak rá, vagy nem mennek el szórakozni. Az önmegtartóztatás lényege, hogy ezeken a napokon a hívő többet foglalkozzon Istennel, mint az év többi napján.A böjt után ügyeljünk táplálkozásunk minőségére. Az "újrakezdéshez" álljon itt néhány zen makrobiotikus recept, amit ajánlok A makrobiotika görög szó, amely a hosszú élet tudományát és művészetét jelenti. Az étkezés legyen egyszerű és kiegyensúlyozott. A Távol-Keleten George Oshawa,- egy japán szamuráj család leszármazottja volt - fejlesztette tovább ezt a szemléletmódot. Később Európában és az USA-ban is megjelenik, ahol az európai viszonyoknak megfelelően fejlődik tovább. A makrobiotika öt alapszínt is megkülönböztet, a zöldet, pirosat, sárgát, fehéret és feketét. A tavasz színe a zöld, jó hatással van az epére és a májra. A nyár, a tűz színe a piros, ami az életenergiát jelképezi, élénkít. A piros a szív és a vékonybél színe. A nyárutó színe a sárga, a lép, a hasnyálmirígy a gyomor segítője. A tüdő és a vastagbél színe a fehér, míg a fekete a veséé és a húgyhólyagé. Ezekből következően nem mindegy, hogyan terítjük meg asztalunkat. Az a jó, ha mind az öt szín szerepel, mert az öt szín együttes jelenléte jó közérzetet ad. A tavaszt a savanyú íz jelképezi a savanyú ételek gyorsító energiát adnak. Savanyú a jó kenyér, a savanyú káposzta, az ecet. Előnyös a májra és a epehólyagra. A nyárral a keserű vagy égett íz harmonizál. A keserű jó hatással van a szívre és a vékonybélre. Szétszóródó energiája van a pitypangnak, a bojtorjánnak, a fekete szezámmagnak, a kukorica néhány fajtájának. A késő nyárra inkább az édes íz jellemző, ilyenek a teljes gabonafélék, zöldségek, és a gyümölcsök egy része. Ezeknek tápláló energiájuk van. A természetes édes íz ellazítja a testet, nyugtató hatással van a lépre, a gyomorra, a hasnyálmirígyre. Az agresszív édes íz, a cukor és a méz éppen ellenkező hatást vált ki a szervezetben. Az ősszel a csípos íz harmonizál, hiszen az ősz is "csípős". A csípős ételelek, mint a hagyma, a retek, a gyömbér, a bors, segítik a keringést a testben, serkenti a tüdő és a vastagbél működését. Az egyes szervek különféle időpontban aktívak, mivel a testet működésben tartó energia ritmusa 24 órás. A tüdő 3-5-ig, a vastagbél 5-7-ig, tehát ekkor a legcélszerűbb székletet üríteni. A gyomor reggel 7-9 óra között, így ez a legalkalmasabb időpont a reggelihez. A lép működése 9-11-ig a legintenzívebb, a cukorháztartását ekkor hozza egyensúlyba a szervezet. Ebben az időszakban érzi úgy az ember, hogy tele van energiával, ilyenkor nagyon aktívak vagyunk. Ebből következik, hogy az ilyenkor elfogyasztott villásreggeli teljesen felesleges. A szív 11-13 óráig a legaktívabb, a vékonybél 13-15 óra között, ilyenkor újul meg a vér. Ebben az időszakban a lehető legkevesebbet szabad csak enni. A vacsorát pedig legkésőbb három órával lefekvés előtt költsük el. 15-17 óra között a hólyag a legaktívabb, míg a vese 17-19 óra között. Ebben az időszakban tolódik napunk a világos nappali jangból a sötétebb jin idoszak felé. 19-21 óra között a folyadékszabályozó rendszerünk működik a legaktívabban, minden testnedv ez időszakban kerül egyensúlyba. Érdemes megfigyelni, hogy ilyenkor a Föld vizei, a tengerek és a tavak is aránylag nyugodtak. 21-23 óra között a háromszoros melegítő merdián a legaktívabb, ez irányítja és ellenőrzi a test melegháztartását. Ilyenkor kellene ágyba bújni, és mivel az ember már eléggé megnyugodott, de a vesétől kapott vitalitása is megfelelő, ez idő tájt vagyunk a legalkalmasabbak a szexuális életre. Az epe 23-1-ig, a máj pedig 1-3 óra között dolgozik a legintenzívebben.HajdinakrokettHozzávalók:1 csésze hajdinadara4 csésze forrásban lévő víz1 evőkanál tengeri só1 csésze teljes őrlésű búzaliszt2 evőkanál szezámolaj2 kis vöröshagyma (reszelve)4-5 mogyoróhagyma (darálva)1 maréknyi apróra vágott metélőpetrezselyemMély serpenyőben pirítsuk a hajdinát szárazon barnára és ropogósra. Adjuk hozzá a forrásban lévő vizet és a sót. Főzzük 20 percig, majd hagyjuk lehűlni, és adjuk hozzá a lisztet. Egy serpenyőben forrósítsuk meg az olajat, és futtassuk meg rajta a hagymát. Hagyjuk lehűlni. Keverjük a lehűlt hagymát, a darált mogyoróhagymát és a petrezselymet a kásához. Gyúrjuk össze, és formázzunk belőle tetszés szerinti alakú és méretű kroketteket, forgassuk meg teljes kiőrlésű búzalisztbe vagy zabpehelybe, majd süssük ki annyi olajban, amennyi éppen ellepi az edény alját. Amikor szép barnára sültek, tegyük őket papírkendőre ami a fölösleges olajat magába szívja.CsapatiA csapati gyorsan készített, nagyon finom kenyér, ideális utazásra és piknikre.Keverjünk össze azonos mennyiségű teljes őrlésű búzalisztet és kukoricalisztet. Ízlés szerint sózzuk meg. Apránként dolgozzunk bele annyi vizet, hogy a tészta elváljon a tál falától és a kezünktől. Kezünkkel lapítsuk ki, és tegyük kiolajazott serpenyőbe. Süssük közepes lángon 10-10 percig mindkét oldalát.Meg lehet próbálni hajdina- és fehérlisztből is. Csináljuk a csapatit nagyon vékonyra.(további receptekhez klikk a további bejegyzésre!):Élesztő nélküli kenyérAlig rágható! Erről jut eszembe, járt mostanában fogorvosnál? Hogy ezt a csodálatos kenyeret élvezhessük, jó fogakra van szükség! Minél tovább rágjuk, annál jobb. Hozzávalók: 2 csésze teljes kiőrlésű búzaliszt 1 csésze hajdinaliszt 3 csésze kukoricaliszt 1/2 csésze szójaliszt 1 teáskanál só 2 evőkanál olaj 1 evőkanál szezámvaj Keverjük össze a listeket, a sót és az olajat egy tálba. Az olajat egyenletesen dolgozzuk be. Hagyjuk állni 1 órán át. (Ha azt akarjuk, hogy megkeljen hagyjuk másnapig állni.) Apránként adjunk hozzá vizet, és dagasszuk erősen míg a tészta ragadós és majdnem nyúlós lesz. Formáljuk cipóvá,lisztezzük meg, és tegyük kiolajozott kenyérformába. Hagyjuk 1/2 óráig állni. Süssük közepes sütőben 1 - 1 1/2 óráig.-------------------------4 csésze teljes őrlésű búzaliszt 2 csésze hajdinaliszt 2 csésze kukoricaliszt 2 csésze főtt rizs 1 1/2 teáskanál só 10 evőkanál olaj 1/4 csésze szárazon pirított szezámmag Úgy készül mint az előbbi, de sütés előtt a tetejét szórjuk meg szezámmaggal. -------------------------2 csésze teljes őrlésű búzaliszt 1/2 csésze hajdinadara 1 evőkanál olaj 1/2 teáskanál só-------------------------Akármilyen főtt gabona, pl. rizs, hajdina vagy köles belekeverhető a kenyértésztába. Jó szórakozást - mindenki saját belátása szerint keverheti a különböző liszteket. Leves zabpehelybőlHozzávalók: 4 kisebb vöröshagyma (hold alakúra vágva) 1 csésze zabpehely (serpenyőben megpirítva) tengeri só 1 evőkanál kukoricaolaj szójaszósz Forrósítsuk meg az olajat a aserpenyőben. Nagy lángon pirítsuk benne a hagymát 3-5 percig, állandóan keverve, majd kis lángon 8-10 percig, amíg szép aranysárga nem lesz. Öntsük a hagymát, a zabpelyhet és a sót 6-8 csésze forrásban lévő vízbe. Keverjük össze, és főzzük lassú tűzön 20-25 percig. Tálalás előtt keverjük bele a szójaszószt.KukoricasziromEz a mi "rósejbnink". Van egy óriási előnye: nem burgonyából, hanem kukoricalisztből készül!Hozzávalók: 2 csésze kukoricaliszt 1 csésze búzaliszt víz só Gyúrjuk össze a két lisztet fokozatosan hozzáadott vízzel; a tészta ne legyen se túl kemény, se ragacsos. Nyújtsuk ki nagyon vékonyra, és vágjuk tetszés szerint négyzetekre vagy körlapokra. 3-4 cm-nél ne legyenek nagyobbak. Bő forró olajban süssük meg: aranybarna színük jelzi, hogy elkészültek. Szedjük őket jó nedvszívó szalvétára, ami a felesleges olajat beszívja. Ízlés szerint szórjuk meg sóval.SárgarépalevesHozzávalók: 1 nagyobb vöröshagyma (apróra vágva) 3-4 sárgarépa (feldarabolva) 5 evőkanál teljes őrlésű búzaliszt 1 csipetnyi kakukkfű 1 babérlevél 1 evőkanál kukoricaolaj a zöldségekhez 1 evőkanál kukoricaolaj a liszthez pirított kenyérkocka tengeri só 6-8 csésze forrásban levő víz Pirítsuk meg a hagymát és a sárgarépát az olajon. Keverjünk hozá egy kis vizet és turmixoljuk össze. Pirítsuk a lisztet a másik kanál olajon aranybarnára. Keverjük a zöldségpürét és a lisztet a forrásban levő vízhez. Adjuk hozzá a sót, a kakukkfüvet és a babérlevelet. Főzzük lassú tűzön 30 percig. Tálaljuk kenyérkockával.---------------------------------------Röviden a makrobiotikáról A makrobiotika görög szó, amely a hosszú élet tudományát és művészetét jelenti, és követőinek is hosszú életet ígér. Már Hippokratész is azt vallotta, hogy a megfelelő élelmiszer alapozza meg az egészséges és hosszú életet. Az étkezés legyen egyszerű és kiegyensúlyozott. A Távol-Keleten George Oshawa,- egy japán szamuráj család leszármazottja volt - fejlesztette tovább ezt a szemléletmódot. Később Európában és az USA-ban is megjelenik, ahol az európai viszonyoknak megfelelően fejlődik tovább. Alapfilozófiája az egység: az ember a világ része, és a világmindenség törvényszerűségei vonatkoznak rá. Ha ezt az ember megszegi, az egészségével kell fizetnie. Mint ahogy a természetben, az emberi szervezetben is folyik a küzdelem az ellentétes erők között. Ezen erők küzdelmének az ingadozása, túlsúlyba jutása, a küzdelem kimenetele határozza meg az egészséget vagy a betegséget. A makrobiotikus elmélet alappillére a jin-jang. Dr. Eke Károly így írt erről: "Az ősi kínai tanítás szerint minden természeti dolog energiakettősből képzett. Ellentétes, de kiegészítő erők folytonos mozgásban reagálnak egymásra. Minden lény és dolog születése és létezése, változása és halála a jin és a jang állandó változásán nyugszik. A jin és a jang tehát a teremtés és minden dolog változásának, az univerzum minden lényének eredete, ősforrása. A jin-jang az univerzum törvénye, minden lény általános rendje, az élet és a halál alapja..." A szervek csak úgy funkcionálhatnak normálisan, ha táplálékhoz jutnak. A tápanyagok, az élelmiszerek a szervek tevékenységére utalva átváltoznak, hogy a szerveknek segítsenek mindenkori tevékenységükben. Az anyag megteremti az aktivitást, ami elősegíti, előhívja az anyagot. A makrobiotika szerint az egészségerősítő étrend, a jin-jang energia és az ezeket képviselő ételek között fennálló egyensúlyon alapul. A jin-jang egymásra hatásában általában érvényes, hogy a jin a jangot futtatja, de a jang a hatását a jinre gyakorolja, egyidejűleg stimulálva egymást. A makrobiotika tanai szerint ha valaki főképp jin természetű ételeket eszik, egész szervezete jin reakciót mutat. Ha pedig főleg jang jellegű ételeket fogyasztunk, szervezetünk főképp jang reakciójú lesz. Az energiák kiegyensúlyozását jól példázza a következő: forró, jang karakterű nyári napon hűsítő jin ételekre és italokra vágyunk, például gyümölcsre, salátára, zöldségre. Minusz 10 fokos téli napon viszont jobban esik a kicsit sósabb ízesítésű főtt étel. Ha az ember több jint fogyaszt, mint amennyire a szervezetének szüksége van, a testhőmérséklete csökken, fázóssá válik. Ha a táplálkozásunkban a jin és a jang egyensúlyát biztosítjuk, egészségesen étkezünk (óvakodjunk a szélsőséges táplálkozástól!) A legszélsőségesebb jang-étel a só, utána a marha- és sertéshús következik, majd a zsírok és olajok, ezután a tojás, a sajt majd a szárnyasok, a hal, a kagyló, a rák, és a csiga. A jang oldalon középen a gabonák állnak. A jin oldalon a legszélen a kábítószerek állnak, majd a vegyszerek és a gyógyszerek, ezután a cukor, kávé, alkohol és a nikotin áll, a jin élelmiszerek közül legbelül állnak a gyümölcsök, és a zöldségek. A vegetáriánusok jellemzően jin táplálékokat fogyasztanak: zöldséget és gyümölcsöket. Ez egy jang típusú betegségre igen jó hatással van. Ha azonban a vegetáriánus nem fogyaszt kellő minőségben és mennyiségben gabonákat is, egy bizonyos idő elteltével gyengül, erőtlenné válik. Ha pedig valaki eleve úgy áll a vegetáriánus konyhához, hogy jin túlsúlya van, tovább ront az állapotán. Kínai felfogás szerint valamennyi étel - ha helyesen fogyasztjuk őket - gyógyszer is egyben. Ez már a görög orvostudományban is jelen volt, a már korábban említett Hippokratész így fogalmazta meg: "Táplálékod legyen a gyógyszered, és gyógyszered a táplálékod." Az évszakok szerint is megfelelően kell táplálkozni: tavasszal, amikor minden kihajt, a tél után az energiák megindulnak, nekünk is meg kell adnunk a szervezetünknek az újrakezdéshez szükséges energiát. Ilyenkor magas energiatartalmú ételeket fogyasszunk: csírát, csírázó magvakat, rügyeket, friss hajtásokat. A tavaszi saláta alapanyaga lehet pitypang, frissen szedett csalán, tyúkhúr. Az idő teltével fogyasszunk egyre több zöldséget, ahogy teremni kezdenek, kezdetekben, amíg nem túl magas a hőmérséklet, párolva-főzve. Ahogy melegszik az idő, csökkenthetjük a főzési időt, és a fűszerezést. A nyár a nyers koszt ideje, ilyenkor szívesen fogyasztunk nyers salátát, gyümölcsöt. (Aki nem egészséges, annak ilyenkor is a párolást-főzést ajánlják inkább.) Még a meleg nyárban sem ajánlatos túl sok hideget fogyasztani, mert gyengíti az immunrendszert és a lépet. A gabonát ilyenkor is főzzük, nem hagyjuk el, de arányát csökkentjük. A zöldféléket rövid ideig pároljuk. A gabonapelyheket nyáron forrásban lévő vízbe tesszük, és csak rövid ideig főzzük. Ősszel a zöldségeket nagyobb darabokra vágjuk, és ahogyan a hőmérséklet csökken, egyre erősebben fűszerezzük. Hosszabban párolunk, főzünk, gazdagabb ízeket alkalmazunk. Kevesebb ételt fogyasztunk nyersen, aszalt vagy főtt gyümölcsöket teszünk az asztalra. Télen fontos, hogy meleg, kicsit sósabb ízesítésű ételeket együnk. Ha az ember több jint fogyaszt (vagyis gyümölcsöt, salátát, zöldséget), mint amennyire a szervezetének szüksége van, a testhomérséklete csökken, fázóssá válik, arcszíne kékes lesz. A tél gyümölcsei sülve vagy főve fogyasztandók (sült alma, sült tök, sült gesztenye). Ekkor van szezonja a savanyú káposztának is. A főzésnél kicsit több olajos magvakat, olajat használhatunk, mert ezek is mind melegítenek. Kerüljük viszont a fagyos ételeket, mert ezek felborítják az egyensúlyt! Ezekkel a tippekkel, ha az ételeket úgy fogyasztjuk, hogy a külső hőmérsékletet is figyelembe vesszük, energetikailag is egyensúlyba kerülünk. Nagyon fontos az egyensúlyt a jin-jangon belül is megtartani: ha hosszabb ideig fogyasztjuk a jin karakterű ételeket, nagyobb változások is bekövetkezhetnek, a bizonytalan járás, húsos, vastag, piros orr, egyenetlenségek a körmön, pirosas bőrelváltozás a test különböző részein, petyhüdt izomzat, és a vér is nehezebben alvad. Az ember mozgása lassú, vontatott lesz, viselkedése passzív, nehezen határoz, lélegzetvétele lassúbb, erősen izzad. A jang karakterű ember járása célratörő, határozott, orra keskeny, bőre sima, izomzata feszes, cselekvései aktívak, lélegzete erőteljes, testhőmérséklete magasabb az átlagosnál. A túl sok jang is kóros elváltozásokhoz vezethet: az ember fanatikussá, agresszívvá és zárkózottá válhat. A makrobiotika az ízeket és a színeket is kapcsolatba hozza. Öt alapízt különböztet meg, ezek az adott évszakkal harmonizálnak. A tavaszt a savanyú íz jelképezi a savanyú ételek gyorsító energiát adnak. Savanyú a jó kenyér, a savanyú káposzta, az ecet. Előnyös a májra és a epehólyagra. A nyárral a keserű vagy égett íz harmonizál. A keserű jó hatással van a szívre és a vékonybélre. Szétszóródó energiája van a pitypangnak, a bojtorjánnak, a fekete szezámmagnak, a kukorica néhány fajtájának. A késő nyárra inkább az édes íz jellemző, ilyenek a teljes gabonafélék, zöldségek, és a gyümölcsök egy része. Ezeknek tápláló energiájuk van. A természetes édes íz ellazítja a testet, nyugtató hatással van a lépre, a gyomorra, a hasnyálmirígyre. Az agresszív édes íz, a cukor és a méz éppen ellenkező hatást vált ki a szervezetben. Az ősszel a csípos íz harmonizál, hiszen az ősz is "csípős". A csípős ételelek, mint a hagyma, a retek, a gyömbér, a bors, segítik a keringést a testben, serkenti a tüdő és a vastagbél működését. Kerülni kell azonban a túlságosan erős ízeket, mert azok túlműködést okoznak, irritálják a beleket, a májat és a tüdőt. A téllel a só harmonizál, a jó minoségű só lágyítja a megkeményedett szerveket, erősíti a vesét és a húgyhólyagot. A makrobiotika öt alapszínt is megkülönböztet, a zöldet, pirosat, sárgát, fehéret és feketét. A tavasz színe a zöld, jó hatással van az epére és a májra. A nyár, a tűz színe a piros, ami az életenergiát jelképezi, élénkít. A piros a szív és a vékonybél színe. A nyárutó színe a sárga, a lép, a hasnyálmirígy a gyomor segítője. A tüdő és a vastagbél színe a fehér, míg a fekete a veséé és a húgyhólyagé. Ezekből következően nem mindegy, hogyan terítjük meg asztalunkat. Az a jó, ha mind az öt szín szerepel, mert az öt szín együttes jelenléte jó közérzetet ad. A színeket a jin és jang tulajdonságok szerint is besoroljuk, ami szerint a növényekről is megállapítható, milyen tulajdonságokkal rendelkeznek. Itt a színskálát a szivárvány színei szerint osztották fel: vörös, narancs, sárga, zöld, kék, indigókék és lila. A vörös, narancs és sárga inkább jang tulajdonságú, míg a kék, a lila inkább jin. A répa tehát inkább jangabb minőségű a céklánál. Figyelembe veszik azt is, hogy a növény a föld alatt, vagy a föld fölött nő. Amelyik a Föld középpontja felé tör, az a jang erők hatása alatt áll, és minél magasabbra nő egy növény a föld fölé, annál inkább jin tulajdonságú. A cseresznye tehát erősebb jin, mint a káposzta. A túlnyomórészt jang tulajdonságú növények lassan, míg a jin jellegűek gyorsabban nőnek. Az egyes szervek különféle időpontban aktívak, mivel a testet működésben tartó energia ritmusa 24 órás. A tüdő 3-5-ig, a vastagbél 5-7-ig, tehát ekkor a legcélszerűbb székletet üríteni. A gyomor reggel 7-9 óra között, így ez a legalkalmasabb időpont a reggelihez. A lép működése 9-11-ig a legintenzívebb, a cukorháztartását ekkor hozza egyensúlyba a szervezet. Ebben az időszakban érzi úgy az ember, hogy tele van energiával, ilyenkor nagyon aktívak vagyunk. Ebből következik, hogy az ilyenkor elfogyasztott villásreggeli teljesen felesleges. A szív 11-13 óráig a legaktívabb, a vékonybél 13-15 óra között, ilyenkor újul meg a vér. Ebben az időszakban a lehető legkevesebbet szabad csak enni. A vacsorát pedig legkésőbb három órával lefekvés előtt költsük el. 15-17 óra között a hólyag a legaktívabb, míg a vese 17-19 óra között. Ebben az időszakban tolódik napunk a világos nappali jangból a sötétebb jin idoszak felé. 19-21 óra között a folyadékszabályozó rendszerünk működik a legaktívabban, minden testnedv ez időszakban kerül egyensúlyba. Érdemes megfigyelni, hogy ilyenkor a Föld vizei, a tengerek és a tavak is aránylag nyugodtak. 21-23 óra között a háromszoros melegítő merdián a legaktívabb, ez irányítja és ellenőrzi a test melegháztartását. Ilyenkor kellene ágyba bújni, és mivel az ember már eléggé megnyugodott, de a vesétől kapott vitalitása is megfelelő, ez idő tájt vagyunk a legalkalmasabbak a szexuális életre. Az epe 23-1-ig, a máj pedig 1-3 óra között dolgozik a legintenzívebben. Németországban már sikerrel folynak olyan kísérletek, amelyek azt bizonyítják, hogy a megbetegedett szervre előírt gyógyszert, gyógyteát, homeopátiás kezelést célszerű annak legaktívabb időszakában, amikor a szerv energiával telítődik beszedni, illetve elvégezni, mert így jobban kifejti hatását, esetleg kisebb adag szükséges belőle. Mindezeken túl már csak egy tanács lehet, Varatojo azt mondja: "Éljünk száz százalékosan érdekesen!" És ezt kezdjük el mától! A makrobiotika szerint készített néhány étel receptje:LEVESEKFrancia hagymaleves Hozzávalók: 3 evőkanál növényi olaj, 1/2 kg hagyma, 1 evőkanál teljes kiorlésű búzaliszt, 1/2 l zöldségleves, 1 csomó leveszöldség, só, frissen őrölt fekete bors, 4-5 szelet teljes értékű llisztből sütött kenyér 1 cm vastagra vágva, 2,5 dkg reszelt trappista vagy ementáli sajt. Az olajat egy nagy fazékban felforrósítjuk, hozzáadjuk a finomra reszelt hagymát, aranysárgára pároljuk. Rászórjuk a lisztet, és állandó keverés közben hozzáadjuk a zöldséglevest, valamint az apróra vágott leveszöldséget. Sóval, borssal ízesítjük, lefedjük, felforraljuk, majd harminc percig kis lángon főzzük. A kenyérszeleteket mindkét oldalukon enyhén megpirítjuk. A levest jénai tálkákban tálaljuk, rátesszük a pirított kenyeret a tetejére, és sajttal megszórjuk. Sütőbe tesszük, és addig sütjük, míg a sajt aranybarna és hólyagos lesz. Gombaleves csicseriborsóval Hozzávalók: 35 dkg gomba tisztítva és szeletelve, 15 dkg csicseriborsó, 3 ek. hidegen sajtolt olaj, 1 fej vöröshagyma, 1 kávéskanál fehér bors, 3 ek. teljes kiorlésű liszt, 2 kávéskanál curry, 1 pohár yoghurt (elhagyható), 3 csipet tengeri só, 1 pohár kefír Az apróra vágott vöröshagymát az olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a gombát. Felöntjük vízzel, sózzuk, majd a csicseriborsót is hozzáadva 20 percig főzzük. A lisztet egy dl vízben elkeverjük és a leveshez adjuk. Együtt készre főzzük. Tálalás előtt kevés yoghurttal dúsíthatjuk. A kitálalt levest megszórjuk curryvel. Vegyes zöldségleves napraforgómagos gombóccal Hozzávalók: 1 szál póréhagyma, 2 szál sárgarépa, 2 szál fehérrépa, 1 kisebb cukkini, 25 dkg gomba, 2 ek. hidegen sajtolt olaj, 2 ek. teljes kiorlésű liszt, 2 csipet tengeri só, bors. A gombóchoz: 1 csésze teljes kiőrlésű liszt, 3 ek. hidegen sajtolt olaj, 1/2 csésze napraforgómag. A karikára vágott póréhagymát olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a lisztet, és tovább pirítjuk 2-3 percig. Felöntjük vízzel. Beletesszük a tisztított, feldarabolt zöldségeket és a fűszereket. Forrástól számított 15-20 percig fozzük. A gombóc hozzávalóit összekeverjük, annyi vizet adunk hozzá, hogy tésztát kapjunk. Apró gombócokat formálunk belőle, és a levesbe téve, lefedve, lassú tűzön kb. 20 percig főzzük. Csalánleves Hozzávalók: 1 kg csalán, 3 gerezd fokhagyma, 1 ek. teljes kiőrlésű liszt, 2 pohár kefir, 2 csipet tengeri só, 1/2 kk bors, 2 ek almaecet A frissen szedett, apróra vágott csalánt sós, fokhagymás vízben megfőzzük. a lisztet a kefírrel összekeverjük, és a levest ezzel behabarjuk. Sóval, borssal, almaecettel ízesítjük. Levesbetétként főtt gabonát teszünk bele. Árpaleves Hozzávalók: 1 csésze árpa, 1/2 csésze bab, 1 fej vöröshagyma, 1 szál póréhagyma, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 1 ek. hidegen sajtolt olaj, 1 cs. petrezselyemzöld, vagy kapor, vagy friss menta apróra vágva, 2 csipet tengeri só. Az apróra vágott hagymát az olajon üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a felkarikázott póréhagymát, és a fokhagymát. A tisztított árpát és babot is beletesszük, és tovább pirítjuk, majd felöntjük vízzel, sózzuk és felforraljuk. Utána kis lángon kb. másfél óráig főzzük, néha megkevergetjük. Tálalás előtt megszórjuk az apróra vágott zölddel.FŐÉTELEK Savanyú káposzta gombával Hozzávalók: 1/2 kg vágott savanyú káposzta, 1/2 kg gomba, 3 fej vöröshagyma, 4 ek. hidegen sajtolt olaj, 1/2 csésze árpagyöngy, 1 csipet tengeri só, bors, pirospaprika Az apróra vágott vöröshagymát és a tisztított, felszeletelt gombát az olajon megpároljuk, megszórjuk pirospaprikával. Hozzátesszük a savanyú káposztát és vízzel felöntjük. Beletesszük az árpagyöngyöt, sózzuk, borsozzuk. Fedő alatt készre főzzük. Kínai serpenyős zöldség Hozzávalók: 1 ek. növényi olaj, 1 nagy hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 ek. meghámozott, lereszelt friss gyömbér, 5 dkg gomba, 45 dkg cukorborsó, 45 dkg kínai kel, vagy más káposztaféleség, 10 dkg babcsíra, 5 dkg földimogyoró, 1 ek. szójaszósz, 5 ek zöldségleves-sűrítmény vagy víz, tengeri só, frissen őrölt fekete bors. Az olajat egy vastag falú lábosban vagy serpenyőben felforrósítjuk, hozzátesszük a finomra vágott hagymát, a szétnyomott fokhagymát, azután a gyömbért, és a finomra szeletelt gombát. 3 percig állandó keverés mellett hirtelen nagy lángon pároljuk. A borsót és a vékonyra szeletelt káposztát hozzátesszük, és további 2 percig keverjük. A megmaradt adalékokkal még 5 percig közepes lángon kavargatjuk, amíg a zöldségfélék nem főnek meg, de azért maradjon egy kicsit friss. Szójaszósszal és borssal ízesítjük, azonnal tálaljuk.Töltött cukkini Hozzávalók: 3 kisebb cukkini, 2 vöröshagyma, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 25 dkg gomba, 3 ek. hidegen sajtolt olaj, 3 ek. teljes kiőrlésű liszt, 3 ek. világosra pirított szezámmag, 1 csomó petrezselyem zöldje, 2 csipet tengeri só, fehér bors. Az apróra vágott hagymát a fokhagymával olajon megpirítjuk, majd hozzátesszük a tisztított, szeletelt gombát és 15 percig pirítjuk. Hozzákeverjük az apróra vágott petrezselyem zöldjét, a szezámmagot, sózzuk, borsozzuk, liszttel megszórjuk, és tovább pirítjuk, Felöntjük egy csésze vízzel és sűrűre főzzük. A hosszában félbe vágott cukkinik közepét kikaparjuk, megtöltjük a töltelékkel és kevés olajjal meglocsoljuk. Tűzálló tálban előmelegített sütőben 30 percig sütjük. Karfiol vadasan Hozzávalók: 1/2 kg karfiol, 2 szál sárgarépa, 2 szál fehérrépa, 2 szelet zeller, 2 fej vöröshagyma, 2 babérlevél, 1 kk borsikafű, 1 pohár kefír, 1 ek. méz, 3 csipet tengeri só, 2 ek teljes kiőrlésű liszt, 2 ek. hidegen sajtolt olaj. A rózsáira szedett karfiolt enyhén sós vízben megfőzzük, félretesszük. A kockára vágott zöldségeket puhára főzzük, pürésítjük. Hozzáadjuk a fűszereket, majd a kefírt a liszttel simára keverjük és ezzel az egészet behabarjuk. Ebbe beletesszük a megfőtt karfiolrózsákat. Barnarizzsel tálaljuk. Köles brokkolival Hozzávalók: 1 csésze köles, 1 csipet tengeri só, 30 dkg brokkoli, 1 pohár kefír, 2 gerezd zúzott fokhagyma. A kölest a sóval együtt négy csésze vízben fedő alatt puhára főzzük. A brokkolit lobogó vízbe dobjuk, amikor újra forrni kezd, szűrőkanállal kiemeljük és hideg vízzel teli tálba tesszük. Lecsepegtetjük. A kefírben elkeverjük a fokhagymát. Egy tűzálló tálba terítjük a kölest, rátesszük a lecsepegtetett brokkolit, a tetejét meglocsoljuk a fokhagymás kefírrel. Közepes hőmérsékleten 20 percig sütjük. Zöldséges árpa egytál Hozzávalók: 2 csésze árpagyöngy, 2 csésze darabolt vegyes zöldség (pl. sárgarépa, hagyma, fehér káposzta), 2 csipet tengeri só, 2 ek. hidegen sajtolt olaj, 2 ek. metélőhagyma Az olajon 1-2 percig pirítjuk a zöldségeket. Hozzáadjuk a lecsepegtetett árpagyöngyöt, pár percig pirítjuk. Felöntjük négy csésze vízzel, sózzuk. Fedő alatt kis lángon, kb. fél órát főzzük. A tűzről levéve fedő alatt hűlni hagyjuk. Tálaláskor frissen vágott metélőhagymával díszítjük. Kölesfőzelék Hozzávalók: 1 csésze köles, 1 ek. olaj, 1 fej vöröshagyma, 1 kk. tengeri só, 3-4 csésze zöldségleves, 1 ek. petrezselyemzöld apróra vágva. A kockára vágott hagymát olajon üvegesre pirítjuk, majd szórjuk bele a kölest. Pároljuk együtt 2-3 percig, majd öntsük fel a zöldséglevessel, és sózzuk meg. Főzzük kb. 35 percig lefedve. Ha kész, keverjük bele a petrezselyem levelet.KÖRETEK Parajkrokett Hozzávalók: 1/2 kg paraj, 2 ek. teljes kiorlésu liszt, 1 nagy szelet beáztatott és kinyomkodott barna kenyér, 1 kk. szerecsendió, 1 kk. bors, 2 csipet tengeri só, 2 ek. zsemlemorzsa, hidegen sajtolt olaj a kisütéshez. A parajt enyhén sós vízben megfőzzük, lecsepegtetjük, feldaraboljuk. Egy tálba tesszük a többi hozzávalóval együtt. Ha nem áll jól össze, zsemlemorzsát szórunk bele. Pogácsákat formálunk belőle, zsemlemorzsába forgatjuk, és bő, forró olajban kisütjük. Karfiolkrokett Hozzávalók: 1 karfiol, 1 vöröshagyma, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 1 cs. apróra vágott petrezselyem zöldje, 2 ek. teljes kiőrlésű liszt, 1 kk. bors, 2 csipet tengeri só, 2 ek. zsemlemorzsa, hidegen sajtolt olaj. A karfiolt enyhén sós vízben megfőzzük. Az apróra vágott hagymát a fokhagymát és a petrezselyem zöldjét a fűszerekkel együtt a karfiolhoz keverjük, beleszórjuk a lisztet és masszává gyúrjuk. Pogácsákat formálunk belőle, zsemlemorzsában megforgatjuk és bő, forró olajban kisütjük. Bundás hagyma Hozzávalók: személyenként 1-1 fej vöröshagyma, ujjnyi vastag karikára vágva, 3 ek. teljes kiőrlésű liszt, 2 csipet tengeri só, hidegen sajtolt olaj. A hagymát enyhén megsózzuk. A lisztből, sóból vízzel sűrű palacsintatésztát készítünk. A hagymakarikákat ebbe belemártjuk, és bő, forró olajban kisütjük. Fott rizs Hozzávalók: 1 csésze barna rizs, 1 csipet tengeri só A rizst előzőleg beáztatjuk, majd kétszeres, ill. két és félszeres mennyiségű vízzel és sóval feltesszük főni. Takaréklángon, fedő alatt 40 percig főzzük. (Fűszerezhetjük különféle gyógynövényfüvekkel: pl. borsikafű, kakukkfű, bazsalikom, oregano, borókabogyó, koriander.) Zöldséges rizs Hozzávalók: 2 csésze barnarizs, 1 fej vöröshagyma, 1 szál sárgarépa, 1 szál fehérrépa, fél zeller, 1 cikk kelkáposzta, 3 ek. hidegen sajtolt olaj, 2 csipet tengeri só. Az apróra vágott hagymát az olajon megdinszteljük, rátesszük a rizst, és kétszeres mennyiségű vizet öntünk hozzá. A félig megfőtt rizshez hozzáadjuk a felaprított zöldséget. Megsózzuk, és elfőzzük róla a vizet.MÁRTÁSOK, PÁSTÉTOMOK Kapormártás Hozzávalók: 2 ek. apróra vágott kapor, 3 ek. hidegen sajtolt olaj, 3 ek. teljes kiőrlésű liszt, 2 csipet tengeri só A lisztet az olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a kaprot és tovább pirítjuk. Felengedjük vízzel, sózzuk és 5 percig forralva készre főzzük.Csalánmártás Hozzávalók: 3 csésze friss csalán, 2 ek. hidegen sajtolt olaj, 2 ek. teljes kiőrlésű liszt, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 1 pohár kefir, 2 csipet tengeri só. A csalánt enyhén sós vízben puhára főzzük, vágódeszkán apróra vágjuk. A lisztet az olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a fokhagymát, és a csalán főzőlevével felengedjük. Hozzáadjuk a csalánt, sózzuk és készre főzzük. Kefirt keverhetünk bele.Lencsepástétom Hozzávalók: 2 csésze főtt lencse, 2 cs. főtt hagyma vagy répa, 2 ek. miszó, 2 ek. szójaszósz, 2 ek. szezámolaj, 1 ek. pirított, őrölt szezámmag, 1 gerezd fokhagyma, 2 ek. fűszer (kakukkfű, oregano vagy bazsalikom)Az adalékokból finom krémet készítünk pépesítőgéppel. Utána egy kiolajozott formában 1/2 órát kb. 225 C-on sütjük.SALÁTÁK Kertészsaláta Hozzávalók: 1 fej káposzta, 1 fej vöröshagyma, 4 db hónapos retek, 2 sárgarépa, 1 fej saláta, 1 ek. szójaolaj, 1 ek. almaecet, kevés méz, 2 csipet tengeri só. A felaprított káposztát, hagymát, retket, sárgarépát összekeverjük, lesózzuk. Elkészítjük az öntetet: szójaolaj, almaecet, kevés méz, kevés víz összekeverésével. Az összekevert, lesózott zöldségeket jól kinyomkodjuk, ráöntjük az öntetet, és a megmosott salátaleveleket hozzátépkedjük. Rizssaláta Hozzávalók: 1 csésze barnarizs, 1 babérlevél, 1 kk orölt rozmaring, fél ek. hidegen sajtolt olaj, 1 ek. almaecet, fél csomó petrezselyem, 1 csipet tengeri só. A rizst két csésze enyhén sós vízben megfőzzük. Hozzáadjuk a babérlevelet és a rozmaringot. Kihűtjük. Az olajból, almaecetből, apróra vágott petrezselyemből öntetet készítünk, és ezt a rizsre locsoljuk.Babsaláta Hozzávalók: 1 csésze apró szemű bab, 2 fej vöröshagyma, 1 ek. alma- vagy borecet, 1 kk méz, tengeri só. A vékony szeletekre vágott hagymát megsózzuk, és egy órán át állni hagyjuk. Az előző este beáztatott, majd puhára főzött babot a hagymával összekeverjük. Az ecetből, mézből és sóból salátalevet készítünk, és a babra öntjük.ÉDESSÉGEK Rizspuding Hozzávalók: 1 csésze rizsliszt, 1 csipet tengeri só, 1 kk. hidegen sajtolt olaj, 1 ek. méz, idénygyümölcs a díszítéshez. A lisztet négy csésze vízzel és sóval főzzük, amíg besűrűsödik. Mézzel édesítjük. Vizezett üvegtálakba adagoljuk, gyümölccsel díszítjük. Kukoricatorta Hozzávalók: 2 csésze kukoricadara, 8 csésze víz, 1 csomag mazsola, 1 csipet tengeri só, 1 ek. hidegen sajtolt olaj, díszítéshez: idénygyümölcs, dió A kukoricadarát a sós vízben folytonos keverés mellett megfőzzük. Hozzáadjuk a mazsolát és addig főzzük, amíg a kanál megáll benne. Kuglófsütőt vagy tortaformát az olajjal kikenjük, ebbe beletesszük a masszát és hagyjuk megdermedni. Ha kihűlt, egy tálra vagy tányérra kiüntjük, a dióval és a gyümölcsökkel feldíszítjük. Mézes pattogatott kukorica Hozzávalók: 1 l pattogatott kukorica, 2 csésze méz, 2 ek. hidegen sajtolt olaj. A mézet barnás pirosra pirítjuk, beletesszük az olajat, és folytonos kevergetés mellett a pattogatott kukoricát. Addig hagyjuk a tűzön, amíg a kukorica a mézet felszívja. Olajozott tányérra vagy deszkára öntjük, és vizes kézzel kis gombócokat formálunk belőle.Almás palacsinta Hozzávalók: 4 nagy reszelt alma, 1 kk sütőpor, 4 csésze teljes kiőrlésű búzaliszt, 2 ek. hidegen sajtolt olaj, 4--4,5 csésze víz, 1 kk fahéj, méz, 1 csipet tengeri só, hidegen sajtolt olaj. A hozzávalókhoz csomómentes palacsinta tésztát készítünk, az almát a végén adjuk hozzá. Fél óráig pihentetjük. Egy serpenyőben olajat forrósítunk, merőkanállal kisebb adagokat teszünk bele, kissé ellapítjuk és mindkét oldalát pirosra sütjük. Szilvalekvárral, fahéjjal vagy kevés mézzel ízesítjük. Mákpuding Hozzávalók: 2 csésze darált mák, 1 csésze mazsola, 2 kk őrölt fahéj, 3 ek. méz, 4 csésze kukoricapehely liszt, idénygyümölcs díszítésre. A mákot a mazsolával feltesszük főzni. Hozzákeverjük a kukoricapehely-lisztet és besűrítjük. Fahéjjal, mézzel ízesítjük. Vízzel kiöblített tálkákban öntjük, és a tetejét idénygyümölccsel díszítjük.
2012.02.22. 07:25
Eletora.com
Méz-fahéj gyógyító hatása
Szívbetegség: A mézet keverje össze törött fahéjjal, és lekvár helyett ezt kenje a kenyérre. Fogyassza rendszeresen. Csökkenti a koleszterinszintet, és véd az infarktus ellen. Akik már átestek infarktuson, és rendszeresen fogyasztják ezt a a keveréket, nagy az esélyük arra, hogy következő roham nem, vagy csak később következik be. Ezen kívül könnyíti a légzést és erősíti a szív munkáját. Amerikában és Kanadában ezzel gyógyítják azokat a betegeket, akiknek koruk miatt ereik már nem annyira rugalmasak. A méz és a fahéj visszaadja az erek rugalmasságát. Artritisz: Az ízületi kopásban szenvedő betegek reggel, délben és este egy pohár meleg vízbe tegyenek két kanál mézet és egy kanál törött fahéjat. A krónikus artritisztől is megszabadulhatnak, ha rendszeresen fogyasztják. A copenhaveni egyetemen végzett felmérés szerint 200 beteg közül az ital fogyasztása után 73 beteg teljesen megszabadult a fájdalomtól, és azok, akik nem tudtak járni, fájdalom nélkül közlekedtek. Hólyagfertőzés: Egy pohár langyos vízbe tegyen két kanál mézet és egy kanál törött fahéjat. Megszünteti a húgyhólyag és a húgyutak fertőzését. Fogfájás: Öt kanál mézet keverjen össze egy kanál törött fahéjjal, naponta háromszor tegyen a masszából a fájós fogra. A fájdalom elmúlik. Koleszterinszint: Két kanál mézet és három teáskanál törött fahéjat keverjen öszsze 2 dl forró vízzel. Két órán belül 10 százalékkal csökkenti a koleszterinszintet. Ha naponta háromszor alkalmazza, a krónikus magas koleszterinszint lecsökken. Ha naponta fogyaszt mézet, megakadályozza a koleszterinszint emelkedését. Megfázás: Ha gyakran megfázik, három napon keresztül naponta háromszor egyen egy kanál mézet és negyed kanál törött fahéjat. Gyógyítja a megfázást, a krónikus köhögést és megtisztítja a légcsövet. Gyomorpanaszok: A méz és a törött fahéj keveréke gyógyítja a gyomorfájdalmat és megakadályozza a gyomorfekély kialakulását. Az immunrendszer erősítése: A méz és a fahéj rendszeres fogyasztása erősíti az immunrendszert, védi a szervezetet a vírusok, baktériumok ellen. A mézben nagyon sok vitamin és vas van. Rendszeres használata erősíti a fehér vérsejteket a baktériumokkal és a vírusokkal folytatott harcban. Nehéz gyomor: Egy kanál fahéj 2 kanál mézzel keverve megakadályozza a gyomorsav túlzott termelődését. Nátha: Spanyol tudósok rájöttek, hogy a méz olyan természetes anyagokat tartalmaz, amelyek megölik a nátha baktériumtörzseit. Pattanás: Három kanál mézet és egy kanál fahéjat keverjen össze. Lefekvés előtt kenje be vele a pattanásokat, majd mossa le meleg vízzel. Ha naponta elvégzi ezt a műveletet, egy héten belül eltűnnek a pattanások. Bőrfertőzés: A méz-fahéj páros gyógyítja az ekcémát, az övsömört és a bőrfertőzés minden formáját. Fogyás: Reggel éhgyomorra fél órával a reggeli előtt, este pedig lefekvés előtt igyon meg egy mézes fahéjas italt. Rendszeres fogyasztása csökkenti a súlyt a rendkívül kövérek esetében is. Még akkor is megakadályozza a zsír lerakódását, ha nagyon zsíros ételeket fogyaszt. Krónikus fáradtság: A testi erőt legjobban, a mézben lévő cukor regenerálja. A mézet és fahéjat fogyasztó idős emberek erősebbek és mozgékonyabbak. Ha délután három óra körül fogyasztunk el ilyen italt, egy héten belül helyreáll a szervezet vitalitása.fahéjfertőzésmézinfartusartritisz
2011.11.09. 09:28
Méz-fahéj gyógyító hatása
Szívbetegség: A mézet keverje össze törött fahéjjal, és lekvár helyett ezt kenje a kenyérre. Fogyassza rendszeresen. Csökkenti a koleszterinszintet, és véd az infarktus ellen. Akik már átestek infarktuson, és rendszeresen fogyasztják ezt a a keveréket, nagy az esélyük arra, hogy következő roham nem, vagy csak később következik be. Ezen kívül könnyíti a légzést és erősíti a szív munkáját. Amerikában és Kanadában ezzel gyógyítják azokat a betegeket, akiknek koruk miatt ereik már nem annyira rugalmasak. A méz és a fahéj visszaadja az erek rugalmasságát. Artritisz: Az ízületi kopásban szenvedő betegek reggel, délben és este egy pohár meleg vízbe tegyenek két kanál mézet és egy kanál törött fahéjat. A krónikus artritisztől is megszabadulhatnak, ha rendszeresen fogyasztják. A copenhaveni egyetemen végzett felmérés szerint 200 beteg közül az ital fogyasztása után 73 beteg teljesen megszabadult a fájdalomtól, és azok, akik nem tudtak járni, fájdalom nélkül közlekedtek. Hólyagfertőzés: Egy pohár langyos vízbe tegyen két kanál mézet és egy kanál törött fahéjat. Megszünteti a húgyhólyag és a húgyutak fertőzését. Fogfájás: Öt kanál mézet keverjen össze egy kanál törött fahéjjal, naponta háromszor tegyen a masszából a fájós fogra. A fájdalom elmúlik. Koleszterinszint: Két kanál mézet és három teáskanál törött fahéjat keverjen öszsze 2 dl forró vízzel. Két órán belül 10 százalékkal csökkenti a koleszterinszintet. Ha naponta háromszor alkalmazza, a krónikus magas koleszterinszint lecsökken. Ha naponta fogyaszt mézet, megakadályozza a koleszterinszint emelkedését. Megfázás: Ha gyakran megfázik, három napon keresztül naponta háromszor egyen egy kanál mézet és negyed kanál törött fahéjat. Gyógyítja a megfázást, a krónikus köhögést és megtisztítja a légcsövet. Gyomorpanaszok: A méz és a törött fahéj keveréke gyógyítja a gyomorfájdalmat és megakadályozza a gyomorfekély kialakulását. Az immunrendszer erősítése: A méz és a fahéj rendszeres fogyasztása erősíti az immunrendszert, védi a szervezetet a vírusok, baktériumok ellen. A mézben nagyon sok vitamin és vas van. Rendszeres használata erősíti a fehér vérsejteket a baktériumokkal és a vírusokkal folytatott harcban. Nehéz gyomor: Egy kanál fahéj 2 kanál mézzel keverve megakadályozza a gyomorsav túlzott termelődését. Nátha: Spanyol tudósok rájöttek, hogy a méz olyan természetes anyagokat tartalmaz, amelyek megölik a nátha baktériumtörzseit. Pattanás: Három kanál mézet és egy kanál fahéjat keverjen össze. Lefekvés előtt kenje be vele a pattanásokat, majd mossa le meleg vízzel. Ha naponta elvégzi ezt a műveletet, egy héten belül eltűnnek a pattanások. Bőrfertőzés: A méz-fahéj páros gyógyítja az ekcémát, az övsömört és a bőrfertőzés minden formáját. Fogyás: Reggel éhgyomorra fél órával a reggeli előtt, este pedig lefekvés előtt igyon meg egy mézes fahéjas italt. Rendszeres fogyasztása csökkenti a súlyt a rendkívül kövérek esetében is. Még akkor is megakadályozza a zsír lerakódását, ha nagyon zsíros ételeket fogyaszt. Krónikus fáradtság: A testi erőt legjobban, a mézben lévő cukor regenerálja. A mézet és fahéjat fogyasztó idős emberek erősebbek és mozgékonyabbak. Ha délután három óra körül fogyasztunk el ilyen italt, egy héten belül helyreáll a szervezet vitalitása.fahéjfertőzésmézinfartusartritisz
2011.11.09. 09:28
Méz-fahéj gyógyító hatása
Szívbetegség: A mézet keverje össze törött fahéjjal, és lekvár helyett ezt kenje a kenyérre. Fogyassza rendszeresen. Csökkenti a koleszterinszintet, és véd az infarktus ellen. Akik már átestek infarktuson, és rendszeresen fogyasztják ezt a a keveréket, nagy az esélyük arra, hogy következő roham nem, vagy csak később következik be. Ezen kívül könnyíti a légzést és erősíti a szív munkáját. Amerikában és Kanadában ezzel gyógyítják azokat a betegeket, akiknek koruk miatt ereik már nem annyira rugalmasak. A méz és a fahéj visszaadja az erek rugalmasságát. Artritisz: Az ízületi kopásban szenvedő betegek reggel, délben és este egy pohár meleg vízbe tegyenek két kanál mézet és egy kanál törött fahéjat. A krónikus artritisztől is megszabadulhatnak, ha rendszeresen fogyasztják. A copenhaveni egyetemen végzett felmérés szerint 200 beteg közül az ital fogyasztása után 73 beteg teljesen megszabadult a fájdalomtól, és azok, akik nem tudtak járni, fájdalom nélkül közlekedtek. Hólyagfertőzés: Egy pohár langyos vízbe tegyen két kanál mézet és egy kanál törött fahéjat. Megszünteti a húgyhólyag és a húgyutak fertőzését. Fogfájás: Öt kanál mézet keverjen össze egy kanál törött fahéjjal, naponta háromszor tegyen a masszából a fájós fogra. A fájdalom elmúlik. Koleszterinszint: Két kanál mézet és három teáskanál törött fahéjat keverjen öszsze 2 dl forró vízzel. Két órán belül 10 százalékkal csökkenti a koleszterinszintet. Ha naponta háromszor alkalmazza, a krónikus magas koleszterinszint lecsökken. Ha naponta fogyaszt mézet, megakadályozza a koleszterinszint emelkedését. Megfázás: Ha gyakran megfázik, három napon keresztül naponta háromszor egyen egy kanál mézet és negyed kanál törött fahéjat. Gyógyítja a megfázást, a krónikus köhögést és megtisztítja a légcsövet. Gyomorpanaszok: A méz és a törött fahéj keveréke gyógyítja a gyomorfájdalmat és megakadályozza a gyomorfekély kialakulását. Az immunrendszer erősítése: A méz és a fahéj rendszeres fogyasztása erősíti az immunrendszert, védi a szervezetet a vírusok, baktériumok ellen. A mézben nagyon sok vitamin és vas van. Rendszeres használata erősíti a fehér vérsejteket a baktériumokkal és a vírusokkal folytatott harcban. Nehéz gyomor: Egy kanál fahéj 2 kanál mézzel keverve megakadályozza a gyomorsav túlzott termelődését. Nátha: Spanyol tudósok rájöttek, hogy a méz olyan természetes anyagokat tartalmaz, amelyek megölik a nátha baktériumtörzseit. Pattanás: Három kanál mézet és egy kanál fahéjat keverjen össze. Lefekvés előtt kenje be vele a pattanásokat, majd mossa le meleg vízzel. Ha naponta elvégzi ezt a műveletet, egy héten belül eltűnnek a pattanások. Bőrfertőzés: A méz-fahéj páros gyógyítja az ekcémát, az övsömört és a bőrfertőzés minden formáját. Fogyás: Reggel éhgyomorra fél órával a reggeli előtt, este pedig lefekvés előtt igyon meg egy mézes fahéjas italt. Rendszeres fogyasztása csökkenti a súlyt a rendkívül kövérek esetében is. Még akkor is megakadályozza a zsír lerakódását, ha nagyon zsíros ételeket fogyaszt. Krónikus fáradtság: A testi erőt legjobban, a mézben lévő cukor regenerálja. A mézet és fahéjat fogyasztó idős emberek erősebbek és mozgékonyabbak. Ha délután három óra körül fogyasztunk el ilyen italt, egy héten belül helyreáll a szervezet vitalitása.fahéjfertőzésmézinfartusartritisz
2011.11.09. 09:28
Édes orvosság a keserű pirulák helyett
A méz nem csak köhögésre, torokfájásra jó vannak fajtái, amelyeknek vérnyomáscsökkentő, érelmeszesedést gátló, görcsoldó hatása is ismert. Mondhatjuk akár azt is: ahány méz, annyiféle gyógyító hatás - ami ráadásul egyszerűen, eredményesen és mellékhatásoktól mentesen felhasználható. Íme erre néhány példa.
2011.10.15. 13:31
Folyékony arany az egészségért és szépségért
A méz sokféle nélkülözhetetlen anyaggal látja el szervezetünket: hatékonyan küzd meg a baktériumokkal, segíti az emésztést, a májat, a vízkiválasztást, nyugtató hatású, táplálja az izmokat, és enyhe hashajtó hatása is ismert.
2010.09.13. 10:00
Nlcafe.hu
Méz: Használd kozmetikumként is! - 10 mézes varázsrecept
A méz, a kaptár kincse. Igazi csodaszer, melyet évezredek óta használ az emberiség. Hidratáló, fertőtlenítő hatása van, kitisztítja a mérgeket a bőrből, gyógyítja a sebeket, csökkenti a gyulladást és csillapítja a fájdalmat. A benne található vitaminok táplálják a bőrt, ezért kitűnően használható kozmetikumként.
2008.05.09. 06:32
Harmonet.hu