kerek arc

Frizurák és sminktippek kerek archoz egy helyen. Olvasd el a legfrissebb trendeket, ötleteket és javaslatokat az összegyűjtött cikkekből, képgalériákból és videókból!

Véget ért a Kultkikötő idei évada
Véget ért a Kultkikötő idei évada
Balatonföldváron, Balatonlellén és Balatonfenyvesen 2014. június 14. és szeptember 28. között összesen 150 program – színházi előadások, koncertek, kiállítások, családi programok, filmvetítések, közönségtalálkozók, borkóstoló – várta az érdeklődőket.A Kultkikötő beszámolója:A Balatonföldvári Szabadtéri Színház az Orlai Produkciós Irodával közösen két saját bemutatót tartott; a Bagoly és Cica, valamint A csemegepultos naplója zajos sikert aratott. Idén először a balatonföldvári nagyszínpadon határon túli előadások is helyet kaptak. A Szabadkai Népszínház a Szomorú vasárnap című zenés játékot mutatta be, az Újvidéki Színházból Krizsán Szilvia érkezett egy fergeteges monodrámával, a kassai TeatRovás Társulat a Hoppárézimivel lépett fel. Szintén újdonságul szolgáltak az előadások utáni közönségtalálkozók.A szervezők örömére a hazai – budapesti és vidéki – színházak vendégelőadásai szinte kivétel nélkül telt házzal mentek, különösen nagy sikert arattak a Játékszín és a kecskeméti Katona József Színház produkciói. Az ifjúsági és felnőtt Összpróba táborban Novák Eszter, Kárpáti Péter, Baranyai Balázs, Végh Zsolt, Nagy Viktor, Rozs Tamás, K. Kovács Ákos és Gubás Gabi irányította az alkotómunkát. A táborozók színházi, filmes, zenei és mozgásszínházi ismereteiket bővíthették, és az egy hetes folyamat eredményeként két fantasztikus hangulatú bemutatót tartottak. A zenei programok sorában már visszatérő vendég a Quimby, de idén nagy sikerrel debütált a Budapest Bár és a Group n’ Swing is. Ruttkai Bori gyerekeknek tartott koncertet, a United együttes pedig a strandolók délutáni programját színesítette. Újra vendégszerepelt a Kultkikötő színpadán Dés László, Udvaros Dorottya, Básti Juli és Kulka János a nagysikerű Férfi és Nő koncerttel. Az ART&ME Galéria és Élménytér szervezésében két fiatal képzőművész, Schnedarek Réka és Osgyányi Sára festményeit, majd a „No hattyú – Értelmezd újra a Balatont!” képzőművészeti pályázat díjazottjainak alkotásait tekinthették meg az érdeklődők. Szerdánként a PartMozié, csütörtökönként a kamaraszínházi produkcióké volt a terep. A szervezők egy percig sem tétlenkednek: a 2015. év programjának tervezése már elkezdődött.Nagy Viktor (fotó: kultkikoto.hu)'Otthon vagyunk Balatonföldváron' - Szezonzáró interjú Nagy Viktor ügyvezetővelHogyan indultatok neki a 2014-es, kilencedik szezonnak? Már tavaly ősszel elkezdődött a tervezés, a célunk az volt, hogy 2013 decemberére készen legyünk a nyári műsorral, ami nem is olyan egyszerű feladat, hiszen összesen 150 program egyeztetéséről beszélünk. Nagy lendülettel és munkakedvvel vágtunk bele, nagyon vártuk két saját bemutatónkat – a Bagoly és Cicát, és A csemegepultos naplóját. Mit jelent a saját bemutató? Az Orlai Produkciós Irodával közösen létrehozott előadások próbaidőszakának nagy része Budapesten zajlik, a főpróbahétre azonban Balatonföldvárra költözik a stáb. Ez a legizgalmasabb szakasza a munkának, ekkor áll össze a világítás, a zene, a kész díszlet és a jelmezek. Ez a végső simítások, a végleges forma kialakulásának ideje. A saját bemutatók előtti hét mindig izgalommal és várakozással teli időszak, hiszen mégiscsak a „mi gyerekeinkről” van szó! A Bagoly és Cicánál külön öröm volt, hogy két régi, főiskoláról ismert kollégámmal, Jordán Adéllal és Szabó Kimmel Tamással találkozhattam újra. A csemegepultos naplójának szereplője, Ötvös András a bemutató óta már díjat is nyert az alakításával. A saját bemutatók mellett milyen újdonságokkal várta idén a KULTKIKÖTŐ a közönséget? A határon túli előadások új színt hoztak az életünkbe. Izgultunk, hogyan fogadják majd a nézők ezt a kísérletet, és nagy öröm volt látni, hogy megtalálta a közönségét minden egyes előadás. A szervezés terén is bevezettünk egy újítást, az internetes jegyvásárlást, mely gyorsabbá és kényelmesebbé teszi a vásárlás folyamatát. Milyenek voltak a nézői visszajelzések? Nagy örömünkre abszolút pozitívak. A legnagyobb sikereket a nagyszínpadon a zenés produkciók mellett a vígjátékok aratták. Nagyon szerették a KULTKIKÖTŐ látogatói a csütörtöki kamara-jellegű előadásokat, ahol a közönség fent ül a színpadon, szinte részeseként a színpadi történéseknek. Idén kérdőívekkel is elkezdtük mérni a nézők visszajelzéseit. Az én „nézői elégedettség-mérőm” az, mikor előadás után elvegyülök a tömegben, és hallgatom, miről beszélgetnek az emberek hazafelé menet. Miket hallasz? Nagyon örülök, mikor tudom, hogy jó estéjük volt nálunk, élvezték az előadást. Persze, mindig van hova fejlődni, és törekszünk is erre. Jövőre lesz 10 éves a KULTKIKÖTŐ. Ennyi idő után már vissza lehet tekinteni, és levonni a tanulságokat. Már javában készülünk erre a kerek évfordulóra… De erről majd később!Játékszín: Nyolc nő (fotó: kultkikoto.hu)A színházi előadások és koncertek mellett milyen programok valósultak meg? A déli part a családosoké – szokták mondani. A szezont szinte rögtön a tanév-zárás után kezdtük. Egy fantasztikus hangulatú Halász Judit-koncerttel indítottuk, majd egészen szeptember végéig minden hétvégén gyereknek szóló előadásokkal és kézműves-foglalkozásokkal vártuk a kicsiket és nagyokat. Az ART&ME Galéria gondozásában fiatal képzőművészek balatoni témájú alkotásai kerültek a KultGalériába. A kiállítás darabjai azért izgalmasak, mert friss szemmel néznek a magyar tengerre, és izgalmas, új nézőpontokat adnak a témához. Hogyan befolyásolta az időjárás az idei szezont? Próbára tett minket, de összekovácsolta a KULTKIKÖTŐ kis közösségét: volt olyan délután, mikor a fedett színpadra oldalról bezuhogó esőt söpörte az egész csapat. Szerencsére egyetlen előadás maradt csak el. Talán furcsán hangzik, de ez a rapszodikus időjárás sok szép pillanatot hozott: mekkora öröm tud lenni, hogy az egész napos eső után hét óra körül kitisztul az ég, elkezd sütni a nap, és fellélegzünk, hogy meg tudjuk tartani az aznapi előadást! Szívet melengető emlék A csemegepultos naplójának bemutatója, amit fedett színpadon tartottunk: odakint esett az eső, és talán éppen ezért a színpadon bensőséges, meghitt hangulat kerekedett. A képzelt beteg előadásán a második felvonás közben kezdett el esni, mire a rendező, Novák Eszter megkérdezte a nézőket, folytassuk-e vagy tartsunk szünetet, és várjunk, hátha eláll. A nézők és a színészek azonnal megszavazták, hogy folytassuk. A férfiagy… című előadás huszadik percénél kezdett rá esni, a nézők viszont már rutinosak voltak, készültek: gyorsan mindenki magára kapta az esőkabátját, felnyitotta az esernyőjét, és élvezte tovább az előadást. Hogyan illeszkedik bele a KULTKIKÖTŐ Balatonföldvár városának mindennapi életébe és a Balaton kulturális terébe? A szállodáktól, éttermektől, a városvezetéstől számos pozitív visszajelzést kaptunk-kapunk. Már konkrétan mérhető a jelenlétünk okozta változás: sok nyaraló a KULTIKÖTŐ műsorához igazítja a szállásfoglalás időpontját. Ebben az évben munkánk elismeréseként kitüntetést kaptunk Balatonföldvár Város Önkormányzatától. A gyerekprogramokkal megjelentünk Balatonlelle és Balatonfenyves életében. Együttműködünk a Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesülettel, hiszen fontosnak tartjuk, hogy a szűkebb és a tágabb környezetünkkel is kölcsönhatásba kerüljünk. Egyre gyakrabban előfordul, hogy az északi partról érkeznek hozzánk látogatók. Mára szerves részévé váltunk a város, a kistérség, a déli part, a Balaton életének: a helyiek és a nyaralók számítanak ránk –előre várják, mi lesz a műsor. A fellépő művészek szívesen járnak vissza ide; év közben, télen is kérdezik, hogy milyen most a Balaton, és mik a terveink jövő nyárra. Ebben az évben stratégiai megállapodást kötöttünk a Balatoni Hajózási Zrt-vel. A déli part színházi csomópontjaként egyéni színnel gazdagítjuk a programok palettáját, hozzájárulva a Balaton életének kulturális kínálatához; ennek egyik jele, hogy a KULTIKÖTŐ több előadása szerepelt a Nagyon Balaton idei programjai között. Híve vagyok az együttműködésnek, egymás erősítésének – ezt az utat látom járhatónak, ha a cél a Balatonról kialakult kép megújítása, felfrissítése. A KULTKIKÖTŐ a színházi előadások, koncertek, filmvetítések és kiállítások mellett fiatalok művészeti képzésével, közösségépítéssel, tehetséggondozással is foglalkozik. Nagyon fontos része a munkánknak az Összpróba tábor szervezése és lebonyolítása. Az ifjúsági és felnőtt összművészeti táborokban ismert és elismert művészek – színészek, táncosok, zenészek – a táborvezetők. A táborzáró est, mikor a táborozók megmutatják az egy hetes intenzív alkotómunka eredményét, mindig különleges alkalom a KULTIKÖTŐ életében. A résztvevőktől pozitív visszajelzéseket kapunk; a tábor sikerét mutatja, hogy sok visszatérőnk van, de minden évben rengeteg új arc bukkan fel. Arra törekszünk, hogy pályázatok segítségével olyan fiatalok is eljuthassanak a táborba, akiknek anyagi helyzete ezt nem tenné lehetővé. A régi összpróbások közül sokan már felnőttek, elkezdték pályájukat, és különböző területeken kamatoztatják tehetségüket. Öröm hírt kapni a sikereikről, és figyelni őket a távolból. Neked mi volt az idei „Balaton-élményed”? Aki azt gondolja, hogy jól ismeri a Balatont, annak is rengeteg újdonságot tartogat a tó és környéke. Mindig rá tudok csodálkozni egy-egy helyre: „nahát, ilyen is lehet a Balaton”. A kedvenc helyem a magaspart, fent az országzászlónál szívesen időzöm, ha tehetem. Nagyon kíváncsi vagyok, és már várom, hogy megnyíljon a kilátó. De talán a szívemnek legkedvesebb a piac a parkban. Reggelente ott veszek gyümölcsöt, sok termelő megismer már – és ez semmihez sem hasonlítható érzés. Forrás: kultkikoto.hu
2014.10.16. 10:03
Szinhaz.hu
Szörnyen elrontott mellek: 7 érv, hogy ne plasztikáztass
Szörnyen elrontott mellek: 7 érv, hogy ne plasztikáztass
Ráncmentes arc, hatalmas és kerek keblek, lapos has, magasra emelt fenék és implantátumtól feszülő vádli... A magazinok címlapjairól ilyen csajok néznek vissza rád. Nem csoda hát, ha alkalomadtán úgy érzed, szívesen kés alá feküdnél a tökéletesebb test érdekében. Mutatunk hét okot, hogy miért ne tedd!
2014.09.12. 11:35
Bien.hu
5 frizura, ami egyáltalán nem áll jól, ha kerek az arcod
A kerek arc bájos, de sokan nem szeretnék még inkább kihangsúlyozni gömölydedségét.
2014.07.19. 12:05
Femina.hu
hirdetés
Mínusz egy kő.
Mínusz egy kő. Már itthon vagyok. Azazhogy Budán az Attila úton... Itthon, most itt vagyok itthon. Bennem egy kővel kevesebb, a hasamon négy lyukkal több van. Dede doki, a négy lyuk értelmi szerzője, csuda jó sebész.  És az Uzsoki kórház ? Tiszta szanatórium. Úgy érzem magam, mint aki két napos wellness hétvégén valahol elhagyta az epekövét, de még nem nevethet, mert a hasában nemrég apró robotok jártak. Ráadásul a hét közepén. Fél-autonóm hely ez a kórház. Reggel hétkor leparkolok az épület előtt, gyalogosan szembe kell mennem a forgalommal, mert az akadálymentes parkoló az útra köp ki és nincs feljáró. Nyolckor kórlapot íratok, kórtermet kérek. A nővértől kis pohárban kapok valami kulimászt, amivel jó alaposan lefertőtlenítem a hasam. Majd újrakezdtem, mert kiderült, hogy sterilizáló tusfürdő és a nővér a zuhany alatt értette. Víz is kell hozzá. Csak épp nem mondta. Az infúziót szerencsére nem én kötöm be. A nővér ugyan dicséri a vénámat, majd mégis egy nagy hematómát hagyva hátra eggyel lejjebb köti be. Kettes számú vénát még mindig dicsérve hozzáteszi, hogy szép ugyan, de nagyon göcsörtös. Kaptam karszalagot is, hogy nehogy a lépemet vegyék ki. A szalagon a többi között egy SEX:1734 bejegyzés is van, amin azóta is töröm a fejem. Levetkőzök, hátul nyitott kis kék tunikát öltök. Még el sem kezdek várakozni, mire egy tagbaszakadt, de jólelkű mameluk közli: megyünk a műtőbe!  Nagy az izgalom. Átmászok a műtőágyra. Jól lekötözik a lábaim, még a térdeim is, hogy ne rúgjak. A karomat is, hogy ne csápoljak. Ollóval vágják le rólam a kék tunikát. Egyre izgalmasabb, kár, hogy a többire nem emlékszem. Oldalra pillantok. Valaki épp teletömi altatóval a vérem. A következő pillanatban már az ágyamban, a kórteremben ébresztgetnek. Na, ne vicceljenek, miért nem műtöttek meg ? De lehet, hogy mégis, mert nem tudok nevetni. Négy leragasztott véres lyukat fedezek fel a hasamon. Hát mégis. Tizenegykor már teljesen éber vagyok. Egyik kedves szobatársam az élettant megcáfolva órák óta nyomatja a betegsége történetét. A nővérek tündérek, meleg szeretettel ápolnak.  Délután kiülök a székbe. Megdöbbenek, hogy mennyire nem voltam eddig tudatában, hogy hassal is dolgozom. A fájdalom figyelmeztet. Tompa kis lángnyelvek cikáznak a hasamban. Vécére megyek. Haspréssel pisilnék, de úgy, hogy közben ne feszüljön meg a hasam. Nonszensz. Másodszorra már ez is megy. Látogatóm jön. G., az új filmes jóbarátnőm, aki, úgy, hogy másba voltam szerelmes, tavaly kiérdemelte nálam az Év nője címet! Aggódik, nevet, már én is próbálkozom vele. Büszkélkedem a kővel. Pont olyan, mint egy kiwivel keresztezett zöld olajbogyó. Ezt egészen biztosan nem belőlem szedték ki. Én nem növeszthettem ilyen kis lito-szörnyecskét a hasamban. Estefelé iszonyatosan fáj a hasam. Megijedek, majd nevetnék, ha tudnék. Megkönnyebbülök, de nem nevetek. Mindössze éhes vagyok, három napja alig ettem. Olvasom az A.tól kapott könyvet. Újjászületés a címe. Bonyolult szerelmi és élettörténet. Egy olasz nő gyermeket akar mindenáron. Miközben néha belekeveredik a legutolsó balkáni háborúba.  Magamra nézek. Pipaszár lábak, rózsaszín póló, A. méhpempő illatú vérvörös sála a nyakam körül, ölemben frottir Tarzan kötényke, Predator haj, négy lyuk a hasamon és a hófehér drót-Jaguár alattam. Ellenállhatatlan vagyok... naná. Szembe egy kisöreget hoznak be. Egy orvos magyaráz. Azonnal meg kell műteni. A december 13-i műtéttel valami baj volt. A palaszürke arc fájdalmasan torz. Gyönyörű ugyanakkor. Szenved. Már nem akar élni. Görcsbe rándult poros aszott birsalmahéj az arca. Nem tudom levenni tekintetem róla. A könyv mögé bújva bénultan bámulom. Érzem a halál közelségét. Megcsap a dohos hideg. A nővér intubálja. Nem megy balról, jobbról sem. Vérzik az orra. Pálcika karjában nincs véna. Ha mégis, halkan pukkan. Viszik a műtőbe. Éjjel három körül a nővér összeszedi a szegényes holmiját, lehúzza az ágyneműt, fertőtleníti az ágyat, a szekrényt. A bácsika az égbe ment. Láttam az arcán. Hallottam az orvos hangján. Megpróbálták. Szegény. Mi szerencsések vagyunk. Élünk és szeretünk. Szeretve vagyunk. Alszom. Reggel Dede doki ül az ágy szélén. Nem kérdezi, hogy vagyok. Látja. Fülig ér a szám. Ellát egy pár tanáccsal. Kezet fogunk. Viszlát csütörtökön. Komótosan összepakolok. Néha átsandítok a szemközti ágyra. Nincs ott senki. Csak a patyolattiszta ágynemű tüntet makacsul. Mégis a vézna kis embert látom. Elbúcsúzom tőle. Megsimogatom a lelkét. Megcsókolom aszott, penge ajkát. Már az autóban ülök. Fáj a hasam. Nem baj. Hadd fájjon. Cinikus a testem. A felét nem érzem, a másik fele fáj. Nem érdekel. A testem a rabszolgám, a szabad lelkem lakhelye, sutja, kemencéje. Felveszem I. bátyámat. István ideges, káromkodik. Baj van a beosztottjaival. Próbálom nyugtatni. Édestestvérem, barátom egyben, szeretem. Megyünk rögbizni az OORI-ba. Én néző leszek. Ő játszik. I. zárkózott, nehezen oldódik. Nagyon tetszik neki. Majd felnyaláboljuk Cedricet, kameruni menekült barátomat. Itthon bögrés levest és kottbullart sütünk. Penne tészta, barnamártás, vörösáfonyalekvár. Ribizlibor. Három fiú matat a konyhában. Igaz, I. szakács is. Bár ritkán főz. Magamnak keveset, Istvánnak többet, Cedricnek rengeteget szedek. Cedric is megnyugszik. Izgatottan beszél a Közép-Afrikai konfliktusról. Adok neki pénzt vonatra és miegymásra. Cedric magyar akar lenni. Ez biztató jel ránk nézve. A Déli előtt elválunk. Sokáig állok még a süllyesztett tér közepén. Mosolygok. Esik. Az ég felé nézek. Kinyitom a szám. A szemem. A szívem. Tisztára mosom. Jól esik a hideg eső és levegő. Ez az év remekül kezdődött. Egyszerűen nem lehetne jobb. Soha ne legyen rosszabb évem. De jobb sem. Szép az élet!   NBL, 2014. február 2. Képgaléria:
2014.05.09. 14:22
Mipszi.hu
Örök pillanatok - Versnapot ünneplünk
Hagyományunkhoz híven, a Színház.hu szerkesztőségében is megemlékezünk a Költészet Napjáról. Ez alkalomból ismét összegyűjtöttük kedvenc verseinket. Kedves Olvasó, fogadd szeretettel!MATSUO BASO - HaikuHogy mi fán termett? Titok. Ám, mi illatát illeti: tudom.PILINSZKY JÁNOS - BalesetMadarak vérzik be a mennyet, cigányok és gyerekek léptei lyuggatják át a szerenádnál szűzibb kemény havat. De ez a szép, ez a gyönyörűségen ejtett örökös baleset.NEMES NAGY ÁGNES - Mindent tudunkMindent tudunk. Csak titkolózunk, akár a találós mesék. Ki ne derüljön, jól vigyázunk, amit félünk, s amire várunk, az iszonyú együgyüség. Jövendőnk: akárcsak a gyász, amely már régen megesett, ismerjük s helyrehozhatatlan. Mint levelét az ág a fagyban, számlálgatjuk a perceket.KISS ANNA - Hogyan képzeljem el a világot?Alattunk is laknak, felettünk is laknak, az angyalok s az ördögök, kérdezd csak meg bármelyik öreget, erősködik Rebeka néni. Úgy képzeljem el a világot, mint a stelázsit itt ni: alul a kormosak, felül a fényesek, közbül meg hát a magunkfélék. Szép egy mese, csakhogy a tudomány leszámolt a stelázsival, inti le Kristóf bácsi. Mert a világ az kerek, mint az alma. Itt vagyunk mi, itt meg Amerika, mi fejjel felfelé, ők fejjel lefelé.RAINER MARIA RILKE - Csak száj vagyunkCsak száj vagyunk. Ki zeng a messze szívvel,mely ott dereng minden dolgok közén?Nagy lüktetése bennünk hull szerényütésekre. Fájdalma túl nagy ívvelhajol felénk, az ujjongása szintúgy. Ezért, hogy mindig újra eltaszítjuk,s csak száj vagyunk.De a nagy dobbanástitkon betör, s ott van egyszerre nálunk,és felkiáltunk -és lét vagyunk és arc és változás.Tandori Dezső fordításaWEÖRES SÁNDOR - Örök pillanatMit málló kõre nem bízol:mintázd meg levegõbõl. Van néha olyan pillanatmely kilóg az idõbõl, mit kõ nem óv, megõrzi õ,bezárva kincses öklét, jövõje nincs és multja sincs,õ maga az öröklét. Mint fürdõzõ combját ha halsúrolta s tovalibbent -- így néha megérezhetedönnön-magadban Istent: fél-emlék a jelenben is,és késõbb, mint az álom. S az öröklétet ízleledmég innen a halálon.KORÁBBI ÜNNEPI GYŰJTÉSEINK Tettenért szavak - Versnapot ünneplünk 2013 Nekünk most elég... - Versnapot ünneplünk 2012 Átvinnénk a versnapot a túlsó partra 2011
2014.04.11. 06:00
Szinhaz.hu
"A színház jó röppályán van" - Interjú Jordán Tamással
Új bemutatójáról, Szombathelyről és egy misszionáriusról beszélgettünk Jordán Tamással.Jordán Tamás harmadik alkalommal dolgozik a Rózsavölgyi Szalonban. Itt mutatta be Széllel szemben című stand up estjét, amivel azóta nagy sikerrel járja az országot, és amelyben arra tesz kísérletet, hogy a magyar irodalom legnagyobb költőinek verseiről bebizonyítsa, a ma oly divatos műfajban is megállják a helyüket. Az utolsó óra unikális proudkció, hiszen szereplői: Jordán Tamás és Alföldi Róbert is a Nemzeti Színház direktora volt. December 10-én kerül sor a harmadik Jordán premierre, a Tisztelt hazudozó ezúttal Molnár Piroskával, Valló Péter irányításával kerül színre. Gerome Kilty darabja G. B. Shaw és Mrs. Campbell több mint negyven éves levelezéséből született, a világhírű író és a kor nagy színésznőjének szerelmét meséli el. Miért esett a választás épp erre a műre? Jordán Tamás: Elöljáróban el kell mondanom, hogy én rettenetesen imádom a Rózsavölgyi Szalont. Egyike azoknak a helyeknek, ahol fenntartás nélkül otthon érzem magam. Minden zugát ismerem, mindenkit szeretek, aki ott dolgozik. Nagyon jó ott lenni... Gerome Kilty darabját Kedves hazug címen nagy sikerrel játszotta annak idején Mensáros László és Tolnay Klári. Arra gondoltunk Valló Péterrel, hogy ez épp a Rózsavölgyibe való anyag. Nádasdy Ádámmal rögtön le is fordíttatta Péter. Eredetileg kollégámmal, Kiss Marival játszottuk volna, akivel remekül tudunk együtt dolgoz ni,de épp egy szombathelyi munka, a Máli néni miatt kénytelen volt ezt lemondani. Akkor leültünk a Vallóval, és törtük a fejünket, ki legyen. Hamar fölmerült Molnár Piroska neve, akivel -nyilván sokan tudják- én több mint egy évtizeden keresztül játszottam együtt Kaposváron, és most az Örkény Színházban, a Macskajátékban is együtt játszunk. Rengetegszer volt partnerem, szeretőm, feleségem, jó vele együtt lenni, próbálni, tehát számomra, a helyszínen túl, a rendező Valló Péter személye mellett a Piroskával való játék lehetőség ennek a produkciónak a vonzereje. Szerinted ebben a darabban ki hazudik kinek? Ki a főszereplő? Jordán Tamás: Mind a ketten egyformán főszereplők, és egyformán hazudnak. De itt nem nagyszabású hazugságról van szó, hanem inkább a teljes igazság be nem vallásáról, olyasmiről, amivel az ember az egyik napját átmenti a másikba. Tehát ez a hazudozó inkább kedves jelző, mint elmarasztaló. Miben hazudik Shaw? Jordán Tamás: Hiába szerelmes, nem tudja felvállalni az új kapcsolatot, mert felesége van. Rendkívül szereti magát elkényeztetni, de a bankban nem sokat tesz félre. Lehet, hogy valaki utána tud nyomozni, mennyiben volt igénye Shaw-nak a testi szerelemre, szerintem nem nagyon. Viszont azt megkívánta, hogy nagyon tiszteljék, szeressék, és ha ezt megkapta, akkor ő cserébe tudott arra érdemes alanyokat tisztelni és imádni. Az ő viszonyulását a szerelmével való lelki kapocs határozta meg, és persze az önimádat, a permanens visszaigazolás, az elsimerés iránti vágya. Mi az, ami téged a leginkább izgat ebben a darabban? Jordán Tamás: Amikor a szerelme végül megunja Shaw-t és az egyedüllétet és másodszor férjhez megy, elutazik, és akkor Shaw szívet tépő leveleket ír, amelyek tele vannak indulattal és emócióval. Arra vagyok a leginkább kíváncsi, hogy ezt hogy tudom úgy megmutatni, hogy se szenvelgő, se panaszkodó ne legyek. Szeretném, ha az a férfi fájdalom úgy tudjna megszólalni, ahogy néha bennem is jelentkezik. Színészként rengeteg felkérést kapsz, járod az országot az estjeiddel. Amikor a Nemzetitől elköszöntél, hátradőlhettél volna és azt mondhattad volna, hogy köszönöm szépen, elég volt. Az ország első színházából „mehettél volna nyugdíjba”, és a továbbiakban színészként, rendezőként dolgozhattál volna. Ehhez képest feladtad az addigi életed, leköltöztél vidékre, és elkezdtél a nulláról felépíteni egy színházat. Miért? Mit akartál még elérni? Jordán Tamás: A Nemzeti Színházi pályázatomban azt írtam, hogy mindennek az Egyetemi Színpad az oka, én ugyanis ott tanultam meg azt, hogy egy hely, ami egyébként színház, nem csak az előadásokról szól. A színészeknek és a színháznak presztízse van, ami nagy potenciát jelent, vonzza az embereket, így más, színházhoz kapcsolódó eseményekre is nyitottak. Az Egyetemi Színpad a hatvanas években megismételhetetlenül fontos, nyüzsgő hely volt, ahol megfordult az egész értelmiség. Nekem ott a sejtjeimbe ivódott az a tétel, hogy a színháznak nem csak előadásokat kell létrehoznia. Ezt képviseltem tíz évig a Merlinben, ami nagyon kevés anyagi támogatással működött, mégis jó fórummá tudott válni a maga idejében. A Nemzeti is közösségi tereppé válhatott volna, ha sikerül beépíttetni a szabadtéri színpadot. Öt év alatt létrehozhattunk volna legalább 300 plusz programot: beszélgetéseket, összejöveteleket, az égvilágon bármi belefért volna és akkor más lett volna a Nemzeti Színház arculata. A pályázatom döntő része erről szólt. Miután éppen ezt nem sikerült megvalósítani, számomra tulajdonképpen okafogyottá vált a Nemzeti Színház igazgatása. Most úgy tűnik, mintha lebecsülném a színházcsinálást, de nem. Szakadatlanul hangoztatom, hogy nem szabad engem félreérteni akkor, amikor a színház másfajta működtetéséről beszélek, hiszen evidenciának tartom, hogy a középpontban az előadások, az alkotók állnak. Nehogy azt higgye bárki, hogy őket háttérbe tolom, de a produkciók mellett szeretnék olyasmit is nyújtani, ami tovább gazdagítja a színházat. Mondhatom, hogy sok mindent megkaptam ettől a pályától: lehetőségeket, szerepeket, jó kritikákat, kitüntetéseket, díjakat, elismeréseket. Már nincs bennem bizonyítási vágy, nem keresek önigazolást, elismerést, sikert, ezeken túl vagyok. Ha azon tűnődöm, hogy vajon mi az igazi feladatom, aminek még eleget tudok tenni ennyi idős koromban is, arra kell rájönnöm: az, hogy misszionárius legyek, minél több embert megnyerjek a színház számára, akik eddig távol maradtak. Nem is olyan régen, amikor az első öt év után ismét kineveztek a szombathelyi Weöres Sándor Színház élére, azt mondtad, pontosan tudod, minden korábbi munkádnak, feladatodnak és pozíciódnak az volt az értelme és a célja, hogy majd a szombathelyi színházat vezethesd. Ezt most is így gondolod? Jordán Tamás: Szembe kell néznem azzal a ténnyel, hogy Szombathelyen mégsem úgy működnek a dolgok, ahogy azt a színházalapításnál naivan hittem. Nagyon nagy feladat egy olyan várost színházi kultúrára nevelni, ahol korábban nem működött színház. Rettenetesen sok munkát kell végeznünk, lehet, hogy egy évtized is szükséges ahhoz, hogy az embereket rászoktassuk a színházba járásra. Persze ez teljesen érthető, hiszen ők nem ismerték azt az élményt, amit a színház adhat, ezért iránta való igény sem ébredhetett fel bennük. Öröm vagy teher az igazgatás? Esetleg mindkettő? Jordán Tamás: A kihívás változatlanul izgat, csak talán egy picit másképp kell alakítgatni a dolgokat, mint ahogy azt elképzeltem. Meg kell találni azokat a formákat és eszközöket, valamint azokat az előadásokat, amelyek nagyobb erővel tudják bevonzani a közönséget. Most azért vagyok viszonylag jókedvű és derűs, mert néhány nagyon jó produkción vagyunk túl. A Szent György és a Sárkány, amit nyáron mutattunk be Valló Péter rendezésében Weöres Sándor századik születésnapja alkalmából, nagyon szép előadás lett. Nagyon jól sikerült az Ivo Krobot rendezte Tóték. Múlt héten tartottuk a Koltai Róbert féle Máli néni premierjét, amin -ahogy szokták mondani- szétverték a házat. Czukor Balázs pedig egy nagyon érdekes és értékes produkciót hozott létre a stúdióban, Schimmelpfennig Az arab éjszaka című drámájából. Most tehát úgy néz ki, hogy a színház jó röppályán van.Szombathelyi misszionáriusként mit tudsz tenni a színház ügyéért? Jordán Tamás: Mivel a periférián vagyunk, néhány dolog csak akkor keltene országos feltűnést, ha Budapesten csinálnánk... Például van nálunk egy olyan program, amit úgy nevezünk, hogy Szakmák Színháza. 2010 óta csináljuk, nagyon sikeres, de a megyén kívül nem nagyon hallottak róla. Én azt mondom nagyképűen, hogy a színháznak az a dolga, hogy minden társadalmi jelenséghez hozzászóljon. Egyszercsak jelezte a helyi Kereskedelmi és Iparkamara, hogy nagyon nagy gondot okoz, hogy bizonyos szakmákra nem jelentkeznek a fiatalok, mint a lakatos, az esztergályos, a férfi-nőiszabó, az asztalos, vagy az ápolónő. Kérték, hogy segítsünk. Mi pedig csináltunk egy előadást, egy mesét, ami ezekről a szakmákról szólt. A szöveget Sultz Sándor írta, és talán azzal tudom a legjobban kifejezni ennek a kezdeményezésnek a jelentőségét, hogy a legnehezebb korosztály, a nyolcadikosok beülnek, zsibongva, lármázva, mindenféle rebellióra készen és öt perc után -ahogy szoktuk mondani- már meg vannak véve. Most éppen a Kőszívű ember fiait mutattuk be ötven percben, ugyanis segítséget kért tőlünk egy tanárnő, mondván, hogy a gyerekek nem olvassák el a Kőszívű ember fiait. A regényt sokak szerint ki kellene venni a kötelező irodalomból, mert bármilyen ragyogó, tele van francia, német, latin kifejezéssel, régies nyelven íródott, hatalmas körmondatokban. Ezért csináltunk egy kis keresztmetszetet a regényből, amit interaktív beavató színháznak nevezünk. Nem azzal az igénnyel készült, hogy pontosan elmeséljük a történetet, csak az a cél, hogy kedvet csináljunk hozzá. Olyan nyelvet, olyan formát használunk, ami a gyerekekhez közel áll, mint a különféle televíziós műfajok. Például egy kerekasztal beszélgetésben, hadipszichológus jelenlétében mondjuk el Baradlay Richard huszárkapitány és a nyolcvan huszár útját Bécsből haza, Magyarországra. Tallérossy Zebulon menekülésének történetét a császári katonák elől egy betelefonálós műsorban ismerjük meg. Három témához szólhat hozzá a telefonáló vagyis Zebi: hol sebezhető a császári hadsereg, mennyire nehéz a szabadságharcosok helyzete, és mikor lesz szabad Magyarország. Ő a szabadságharcosok nehéz helyzetéhez szeretne hozzászólni, és akkor elmondja a saját sorsát. Borzasztóan érdekes az egész. Sikongatva reagálnak rá a gyerekek. Arra nem gondoltál, hogy a Szakmák Színházát, vagy ezt a fajta kötelező irodalom feldolgozást, franchise-ként működtesd? Jordán Tamás: Nem zárom ki az esélyét annak, hogy máshol is csináljanak hasonlót, de a kitalálóban nem csak az ötlet működik, hanem az a hihetetlen vágy is, hogy szeretné megölelni ezeket a piciket, akiket mindjárt elront az élet. Aki ugyanezt szeretné, annak menni fog. Én a 'Nagy versmondással' rendszeresen járok osztályokba - olyan felüdülést jelent, mint másoknak a jakuzzi vagy egy jó erdei futás. Pénzt természetesen nem kérek érte. A saját szakállamra megyek el háromnegyed nyolckor valamelyik iskolába és közösen mondatok az osztállyal olyan verseket, amiket abban az évben tanulnak, majd beszélgetek velük. Összesen ötven osztályban jártam már. Hihetetlen örömöt jelent az, ahogy a gyerekeket meg lehet fogni, hogy beszélgetni lehet velük. Rögtön érzik, hogy én nem tanító bácsi, nem egy felettük álló valaki vagyok. Bármilyen öreg is vagyok, jóban tudok lenni velük és tudunk együtt hancúrozni, hülyéskedni. Ez is fontos... Sose értettem, hogyhogy ennyi év után is ilyen hihetetlen lelkesedéssel tudod csinálni mindezt. Hogy-hogy nem fáradtál el, nem adtad fel? Nyilván vannak sikerek, de biztos, hogy rengeteg a kudarc is, mert a mai fiatalokat nem könnyű megnyerni. Jordán Tamás: Ebbe bele kell törődni. Nem olvasnak és nem is fognak olvasni. És a műveltség fogalma is átalakul. Minden átértékelődik. Ezzel mi nem tudunk mit kezdeni.... Nem is biztos, hogy azért harcolok, hogy műveltebbek, vagy okosabbak legyenek. Én az ellen harcolok, amit a legnagyobb veszélynek látok, hogy megszűnik a nyitottság, a kíváncsiság. Nem az irodalomra és a versekre akarom rászoktatni őket, hanem arra, hogy érdekelje őket az, ami körülöttük zajlik. Legyenek kíváncsiak egymásra, legyen szociális érzékenységük. Kimondva ezek a célok persze nagyon közhelyesnek hatnak. Ha azt akarnám megfogalmazni, hogy engem mi motivál, akkor azt mondanám: szeretném kinyitni a szemüket, hogy ne csukódjon le - fizikálisan is. A csillogást szeretném föléleszteni a szemekben, mert az hihetetlen öröm, amikor egyszer csak kinyílik egy arc. Nem gondolom, hogy a gyerekek a Nagy versmondás hatására verseket fognak olvasni szabadidejükben, de hiszem, hogy közösségi élményt kapnak és fölfedeznek valamit, amit addig nem ismertek, hiszen együtt mondanak verset, nyitnak egymás felé. Ahogy említettem, a legnagyobb veszélyt abban látom, hogy az emberek egyre inkább bezárkóznak. Keveset olvasnak, nem mennek színházba, a kultúra sem érdekli őket, de ami még nagyobb baj, hogy a szociális érzékenység, a társadalom iránt érzett felelősség szűnik meg, hiszen egyre kevésbé vágynak tartozni egy közösséghez. Azt tapasztalom, hogy már 4-5 éves korban elcsodálkoznak azon, hogy szóba állok velük, és amikor egy felnőtt ember szemében kíváncsiságot és mosolyt látnak, az elkezdi őket érdekelni. Ebből szűröm le azt, hogy nem nagyon találkoznak ilyesmivel.Szerző: Spilák Klára
2013.12.09. 06:02
Szinhaz.hu
"Sose lehet eleget lőni" - A Bolha a fülbe szakmai beszélgetéséről
A 13. POSZT versenyprogramjába a debreceni színház előadása, a Vidnyánszky Attila rendezte Bolha a fülbe is bekerült. A darab kapcsán rendezett szakmai beszélgetés rendhagyó módon zajlott. Bodolay Géza rendező, felkért hozzászóló felolvasott, Katona Imre rendező, szintén felkért hozzászóló tisztázni akart bizonyos fogalmakat. Akadt, aki pedig megköszönte, hogy a bohózat méltó folytatásának bizonyult a beszélgetés. Georges Feydeau: Bolha a fülbe Csokonai Színház, Debrecen Lévai Balázs: A debreceni Csokonai Színház Bolha a fülbe című előadásáról beszélünk most, melyet Vidnyánszky Attila rendezett. De előbb nézzük meg a spontán nézői reakciókat. Mondjuk én nem tudtam leszűrni belőle, hogy a nők komplikálnak túl mindent, vagy a férfiak. Mindenki mindent túlkomplikál, ugye? A vendégeink, akikkel megbeszéljük a debreceniek előadását, Bodolay Géza rendező és Katona Imre rendező. Vidnyánszky Attila nincs a körünkben, de láttam körünkben színészeket az előadásból, mindenképpen szeretnénk azért megszólítani őket, ha úgy adódik a helyzet. Ezt a széket a Vidnyánszkynak üresen hagyjuk? Jó. Géza azt mondta, hogy ő szeretne egy expozéval nyitni. Nem vagyok semminek az elrontója, tehát, hogyha hangulatcsinálásból az elejét vállalod, megköszönjük.Fotók: Simara LászlóBodolay Géza: Alapvetően azért arról egy pár szót, hogy hogy kerülök én, mint Pilatus a krédóba, ezen a szép vasárnap hajnalon ebbe a helyzetbe. Amikor felhívott Kulcsár Edit, hogy jönnék-e egy ilyen szakmai beszélgetésre – három éve nem voltam a POSZTon sem jelen, nemhogy „szakmai” beszélgetésen – úgy gondoltam, hogy na ne hülyéskedjen, láttam ilyet eleget, sőt, részt vettem benne többször. De mondta, hogy ez nem olyan, itt már nem baszogatni fogjuk egymást, hanem simogatni. Jó hát, és mégis mi módon? Mert, hogy itt lesz Vidnyánszky is – rendben, az jó ürügy, mondtam, ha itt van Attila, akkor ezen ne múljon, beszélgessünk akármilyen előadása ürügyén, magáról az életről, a színházról, a 21-ik század elejéről, meg hasonlókról. Ugyanis, azt lássuk be, hogy nekünk, vagy ha itt hárman ülnénk, az még bájosabb lenne, nekem legalábbis, de szerintem ezzel Imre is így van, az előadás, vagy hogy mi a darab, az csak ürügy, hogy valamiről beszéljünk a világban. És szerintem ebben az egy pontban, még Vidnyánszkyval is nagyszerűen egyetértenénk, közben, hogy egy másik híres rendezőt idézzek, abban is igaza van Zsámbéki Gábornak, mostanában nyilatkozott arról, hogy a rendezők jobban utálják egymást, mint a primadonnák. Ebben sok igazság van. Pont itt hármunkra ez nem lenne feltétlenül érvényes, mert nem kereszteztük sehol egymás pályáit, és akkor innen a végső lökést maga Katona Imre személye adta meg. Vallomással tartozom, a legelején voltam még pályámnak, mikor ő csinált egy nekem nagyon tetsző Hamletet a régi Egyetemi színpadon a Pesti Barnabás utcában, amit az akkori kritika, kegyetlenül ledorongolt, kő kövön nem maradt abban az előadásban Nagy Feró maga volt Hamlet és Kaszás Attila volt Claudius. És rá pár évre csináltam egy előadást Szegeden, ahol valóban elhangzott többször, hogy erre ez hatással lehetett, és nyilván volt is, hiszen legalábbis a zenék egy részét, feltétlenül átvettük, illetve azokat a dallamokat használtuk egy egész másféle előadásban. És akkor úgy gondoltam, hogy ennek kapcsán érdekes lehet beszélni arról, hogy hova jutott az a színház, a lázadás színháza, amelyiknek az egyik élő főszereplője itt ül mellettem. Ha már itt vagyunk Pál István városában. Akkor ezt különösen megtehetjük, annak a Pál Istvánnak a városában, akiért én még egyetemista koromban lestoppoltam Budapestről, hogy az Übü király előadását megnézzem a Pécsi Nemzeti Színházban. Voltam mindössze húsz éves és csak reményeim szerint akartam majd egykor színház csinálóvá válni. Szóval, hogy mindez hová lett az elmúlt három évtizedben, miközben most nálam sokkal avatottabb kritikusok ülnek a nézőtéren, abból az alkalomból köszöntöm a közönséget, hogy mindezt kibírja, hogy beszélünk előadásokról, mint „műfaj” ez engem elképeszt, de tegyük. Itt van legalább három profi, kitűnő elemző kolléga, akikkel együtt jártunk az egyetemre, és akiknek esetleg majd itt át is kell adni ez ügyben a mikrofont, hogy ha van náluk elem, akkor elemezzék Feydeaut. Én még egy rövid textussal akartam kedveskedni, túl azon, hogy tényleg örülök, hogy láttam az előadást, hosszú, nagyon hosszú idő után Ráckevei Annát láthattam színpadon és ez tényleg öröm volt, vagy a mellette ott ülő Olt Tamást, akivel pókereztem utoljára Nyíregyházán, tehát hogy mondjam, volt értelme színházba menni. Itt van nálam egy könyv, amit annak idején nem olvastam el, bár szerintem Vidnyánszkyéknál kötelező irodalom lehetett, ez az Anatolij Efrosznak a „Mestersége: rendező” című opusza, a „Professzija rezsiszor” A „Korszerű színház” sorozatból, hogy mi a KORszerű és kik mondják meg, hogy mi lenne épp a korszerű, az is nagyon érdekes kérdés ennek az elmúlt 30 évnek a tükrében. Én nagyon remélem, hogy Imre majd ezekről is beszél, mindenesetre most kihasználva azt, hogy egy ilyen megbeszélés is használható tökéletesen arra, hogy prédikáljunk, most felolvasnék egy textust. Különös tekintettel arra, hogy ez akkor jelent meg ’79-ben, amikor rá egy évre fölvettek engem a főiskolára, majd magyarra ’84-ben, tehát mire befejeztem, fordították le. Tehát eddig nem is olvastam, meg kell mondjam, túl sokról nem maradtam le, de lehet, hogy az egész pályánk másképp alakult volna, ha időben elolvassuk, hogy, mi a „Mestersége: rendező” című mű üzenete. Efrosz tehát egy tv-felvételéről ír, ahol inkognitóban volt ott, mint most Vidnyánszky, nevezetesen nem tudták, hogy ő ott ül – és beszélgettek egy művéről, és kő kövön nem maradt ennek kapcsán. Innen kezdve jöjjön maga Efrosz: „De volt valami, amit nem értettem: Miért dühösek ennyire? Miért ilyen gyűlölködők? Miért ítélkeznek ilyen vadul? Ilyen sértőn? Végül megegyeztek abban, hogy a rendező csak a pénzért csinálta meg a filmet, ez esetben meg lehet érteni őt is. - Hát ha csak a pénzért, az más! Ezzel a megvető, lenéző megállapítással ért véget a vita. Ott ültünk, teáztunk, s újra megkezdődött a meghitt, békés beszélgetés, s megint oly csöndes, békés embernek tűnt mindenki. A művészet szemmel láthatólag olyan téma, amely minden másnál tágabb teret nyújt a nyílt kirohanások számára. Próbálja csak meg valaki, hogy vadul nekitámadjon egy matematikai képletnek, amelyet az asztalon heverő papírszeleten futólag látott. Először is az ember nem is konyít a matematikához, másodszor pedig, ha ért is valamit hozzá, rendkívül összpontosítania kell, hogy véleményét kifejthesse. De a művészethez mindenki ért, s mivel a kibicnek semmi sem drága, el lehet utasítani vagy el lehet fogadni. Mert hiszen a művészet nem kémia, nem fizika, nem orvostudomány és nem mechanika, hanem művészet. A mechanikusok a mechanikához értenek, az orvosok az orvostudományhoz, a japánok a japán nyelvhez, a művészethez viszont mindenki ért. Mi abban az érthetetlen? Ha lefestenek egy nőt, az egy nőt ábrázoló festmény. De miért olyan hosszú az ujja? Az életben nem ilyen. De a művész azt akarta ezzel mondani … Fütyülök rá, mit akart mondani … Fütyülök rá, mit akart vele mondani, amióta csak élünk, tudjuk, milyen egy női arc és milyen egy női ujj. Festeni nem tudunk ugyan, de az nem kötelező. Nemrég az Othello bemutatója után felhívott A. A. Anyikszt Shakespeare-kutató és azt mondta, hogy az egész előadásból kizárólag Desdemona tetszett neki. Rendszerint szelíd galambnak játsszák, itt pedig egy korában sose látott, önálló természetű nő állt előttünk. Aztán az utcán összetalálkoztam Jevgenyij Jevtusenkóval, aki azt mondta, hogy az egész előadás nemigen tetszett neki, legkevésbé pedig Desdemona. - Mert kicsoda Desdemona? – mondta Jevtusenko – Ophelia, aki a nyílt színen megőrül. Nem, abba kell hagyni az egészet, gondoltam magamban, vagy legalábbis hallgatni kell azokra, akik szerint nem lehet mindenkinek tetszeni. De be kell vallanom, (bár lehet, hogy ez szégyellnivaló), én mindig mindenkinek – vagy legalábbis nagyon sokaknak – tetszeni akartam, és hihetetlenül lehangol, ha szidnak. De egy idő múltán magam is nyugodtan és kritikus szemmel tekintek vissza a munkámra.” Erre a nyugodt visszapillantásra bíztattam volna Vidnyánszky Attilát, aki most nincs jelen. Úgy hogy akkor átadom Balázsnak, mint fő moderátornak a szót. És hajrá! Lévai Balázs: Igazából az jutott eszembe, hogy egy író barátom mesélte, hogy felkérték, nyisson meg egy kiállítást. Nem nézte meg a festményeket mielőtt elvállalta a felkérést, majd utána szembesült vele, hogy a képek nem annyira tetszenek neki, így a következőt csinálta a kiállítás megnyitásán. Kiállt, köszöntötte a vendégeket: „akkor most szeretnék Tolsztoj Háború és békéjéből felolvasni egy kicsit”. Felolvasott 20 oldalt, és azt mondta, hogy neki erről a kiállításról ez jutott eszébe. Köszöni szépen, és megnyitotta. Azt próbálnám megkérdezni, hogy te most ezzel… Bodolay Géza: Jó vicc természetesen, de nem… Lévai Balázs: Hogy te most ezzel az intermezzoval azt próbáltad elkerülni, hogy véleményt alkoss? Bodolay Géza: Nem, véleményünk mindenről van. Azt gondolom, hogy ahogy ezt elmondtam ennek a felkérésnek a kapcsán még Spilák Klárinak is, aki utóbb telefonált, hogy ne őrüljek meg, miért nem beszélgetünk, és mit hülyéskedjek itt ezzel, hogy nem akarok, hogy azért Klárikám, mert rettentően egyszerű ez a dolog. Ha két színházi ember egymás művét megnézi, akkor annyi történik, ez nagyon tetszett, tényleg nagyon örülök. Ahogy ez az előbb elhangzott, a 30 évvel ezelőtti előadásról, és itt vége van a szakmai megbeszélésnek. Ha nem tetszett annyira, akkor az ember azt mondja, háát neharagudj, nekem ez nem tetszett annyira. Azzal sem lehet nagyon mit kezdeni, hogy szervusz kedves barátom, legközelebb remélem, hogy jobban fog. Ugyanakkor ez a beszélgetés szerintem nem tartozik nyílvánosságra. Majdnem olyan intim ebben az esetben, mint a szerelem. Neme gondolom azt, hogy, nyílván hosszú részletesen lehetne apró hülyeségekbe vájkálni, szerencsére én ezt 30 éve abba hagyhattam, jól lehet, így kezdtema pályám a z Új tükör című frenetikus lapnál, nevezetesen kritikákat írtam. Rendkívül szomorú lennék, ha a mai napig ezt kellene csinálnom, és csak reméltem, hogy azok a kedves évfolyamtársak akik máig ezt csinálják, azzok jobban élvezik, mint ahogy én élvezném a helyükben. Lévai Balázs: Nagyon hangsúlyoznám, hogy egyáltalán nem ennek az előadás kapcsán, de elmesélem, hogy a barátaimmal még régen kidolgoztunk egy technikát arra, ha festmények, színház, vagy mozi kapcsán az alkotóval találkozunk, mit lehet mondani neki. Vicces. Három variációt dolgoztunk ki, hogy hogy lehet egy ilyen helyzetből menekülni. Odamegyünk és gratulálunk, és azt mondjuk, hogy „ez minden idők egyik előadása volt!”. Ez az A variáció, a B variáció az, hogy hátba veregetjük, és azt mondjuk, hogy „Öregem, te nem tudod, hogy mit csináltál!”. És a harmadik, egyébként ez visz mindent és ezt ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki! Oda kell menni, mélyen a szemébe kell nézni, kivárni és csak annyit kell mondani, „szeretlek”. Ez mindent visz, mert erre nem kérdez vissza, hogy miért, mert egyszerűen .. No, Imre! Debreceniek, Bolha a fülbe. Katona Imre: Most miről van szó? Van itt egy probléma. A probléma az tulajdonképpen én vagyok személy szerint, ugyanis mindaz, ami nem akusztikusan hangzik, tehát valaki mikrofonba beszél, mint én most ebben a pillanatban, és hangszóró szólaltatja meg, vagy erősíti fel a hangot, akkor én csődöt mondok. Az ember ugye kemény munkákat tudhat a háta mögött, nekem 10 esztendőm telt el a Rock Színháznál, főrendezőként dolgoztam ott és előfordult, hogy napi kétszer négy órában, a hangmérnök velem nem foglalkozott ott a nézőtéren, egyszerűen felhúzták a hangot, egy mozdulat, és döngött. Hátul a kontroll hangszórókat beszabályozták, mert a színész az ember, és ember számba is kell venni. A rendezőnek mindegy, és éveken keresztül és folyamatosan, és a fülem immunissá vált. Tehát kiiktatja azt, ami nem akusztikus hangzás. Tehát én az akusztikus hangzást szeretem. Nem tudom, hogy az, amit én mondok szóról szóra, az hallatszik-e, értelmes-e? Ezt hallja mindenki? Nem egészen? Akkor tegyük le, mert ez egy természetes állapot és természetes helyzet az én számomra. Bodolay Géza: Én itt fogom. Katona Imre: Ja, hogy te itt fogod. Bodolay Géza: Csak, hogy föl tudjanak venni, azért. …. Az utókornak Katona Imre: Ja, hogy föl tudjanak venni. Igen. Jó tehát drágáim, a következő a helyzet. Mostantól, ha lehet, én megpróbálnék így beszélni. És ugye a Bolha a fülben előadással kapcsolatban kérdeztél engem? Na, akkor helyben vagyunk! Nos, mit is volna érdemes tennünk? Legelőször is azt, hogy bizonyos fajta fogalmakat, kategóriákat megpróbálnánk tisztázni, definiálni, bizonyos megállapításokat tenni a látott előadás kapcsán, vagy a látott előadás tulajdonságai kapcsán szűrhetnénk le bizonyos absztrakciókat. Hát melyiket válasszuk? Van az induktív, meg a deduktív. De ez hasznos volna. Nos, ugye, volna egy formai kiindulás, mégpedig az, hogy látunk egy bohózatot, a szerző Georges Feydeau, aki úgymond az abszurdok előfutára. Van egy ilyen közhelyes ítélet Feydeau bohózati munkásságáról. Én ezzel most ebben a pillanatban alaposan szembeszegülnék, mert Feydeau komédiái éppenséggel egy ellenkező tulajdonságot hordoznak, mint amit az abszurd színház terepén értelmezhetnénk. Feydeau-nál képtelen bonyodalmak állnak elő, de az hogy működik egy helyzetben a dolgok kettős logikája, valakik valakit nem annak érzékelnek, mint aki tulajdonképpen, ennek mindnek logikus indoka van. Logikus indoka van. Feydeau nagyon is ügyel arra, hogy mindenre logikus indokokat szolgáltasson. Precízen, a legaprólékosabban, amikor ő azt mondja, hogy ott van egy ajtó, az így nyílik, ott van egy ajtó, az befelé nyílik, az ő káprázatos matematikai logikája szerint a félreértések, kombinációk, valamilyen fajta látszat - kettős valóság az úgy történjék meg, hogy az fizikailag igazolt legyen. Nos, mi az abszurdum tulajdonsága, szemben a tapasztalati valósággal? A tapasztalati valóság terepén azt látjuk, és a realista ábrázoló művészet aspektusa innen ered, hogy a valóság a maga jelenségeivel összességében logikus és koherens, ugye? Egy oknak okozata van. Egy cselekvési szándéknak indítéka van logikus irányban, és az eredmény logikusan köthető az előzményekhez, tehát a realista szemléletű ábrázoló művészet nem tagadja meg a formális logikát. Na most, Georges Feydeau megtagadja a formális logikát? Hát koránt sem. Csak káprázatosan tud bánni látszat kettősségekkel. Lévai Balázs: Imre várj egy kicsit, megakasztalak a történeti fejtegetésedben.. Katona Imre: De itt egy nagyon fontos dologhoz jutunk el. Lévai Balázs: De a szakmai beszélgetés elsősorban az előadás kitárgyalásáról szól. Nagyon sok művész itt ül, aki játszott az előadásban, az összes néző látta… én értem, hogy mi ez az expozé, de ha lehet, akkor az előadásról … Katona Imre: Rövidre zárom, rövidre zárom. Tehát térjünk a lényegre. Az abszurd színház helyzeteiben nem találunk logikai koherenciát, illetve azt látjuk, hogy egy adott jelenségnek, egy helyzetnek több, egymással ellenkező, egymástól eltérő különböző logikája lehet és –bocsánatot kérek - nincs magyarázat. Két külön fajta akció és reakció két különböző természetű logikát hordozhat. Szöveg és cselekvés hordozhat egymástól két eltérő előzményt és következményt. És sorolhatnám. Nem az abszurdum irányába bontakozott ki ez az előadás sem. Nem, a cselekményt, amit felkínál az előadás számára Feydeau, azt a cselekményt a maga koherens rendszerében használja. Ez a színrevitel. Egy másfajta irány. És bocsánat, de ha már „szakmai beszélgetésről” lenne szó, a fogalmi tisztánlátás irányába tett törekvés hihetetlen fontos kellene, hogy legyen, mert ez hiányzik. Tehát ez az előadás elemelkedik a realista látásmód talajáról, de hova? Nem az abszurdum irányába, hanem a szürreális, az álomszerű, a delíriumos, a képzeleti, az imaginatív látásmód felé. És bocsánatot kérek, ez nem ugyanaz, mint az abszurdum. Elnézést, hogy ezt nagy plénum előtt tisztázni kell, de nincsen tisztánlátás, elnézést. Tehát most már kiderül, miért beszélek ilyen sokat. Mert próbálnék valami fontosat, érthetően kifejteni. Tehát itt elszárnyal az előadás a szöveg eredeti indítékaihoz képest valahova, elemelkedik a szürreális, a képzeleti, a vizionált és az álomszerű irányába. Igen ezt látjuk, és az előadás ilyen tekintetben, már nem Feydeauhoz igazodik, hanem megszabja a saját törvényszerűségeit. Tehát másról van szó, mint interpretáló szándékú előadásról. Most megint, mint egy értelmező szótár, megpróbálnám értelmezni, hogy mi a különbség az interpretáló színház és egy vele nem szemben álló, de különböző alkotói módszer között, akkor bocs, ugyanígy a kályhától indulnék, mert… de lehet, hogy még megteszem, mert most tisztáztuk, a képzeletiség az előadás egyik alaptulajdonsága. Ezt most tisztáztuk, ugye? Ennyit legalább megállapítottunk.És nem az abszurdum. Ennyit legalább. Ez már eredmény. Lévai Balázs: Én azt javaslom, ha lehet, hogy a bohózatról, mint műfajról beszéljünk, és azt nézzük meg, hogy… Bodolay Géza: Igyekszünk mind a ketten .. Lévai Balázs: Igen, csak most picit visszakanyarítanám erre, hogy szerinted a debreceniek, a Vidnyánszky Attila milyen irányból közelítette meg Feydeaut? Szerinted Géza, te rendezőként egy bohózatban, jelen esetben ebben a rendkívül népszerű bohózatban, ami 1907-ben íródott, ha jól emlékszem, milyen kihívásokat látsz? Mi nézőként, ha bemegyünk, Bodolay Géza: Kihívják egymást a szereplők a szálloda különböző szobáiból a második felvonásban, vagy nem erre a „kihívásra” gondolsz? Lévai Balázs: Ilyen van. Bodolay Géza: Tehát folyamatos kihívás van tulajdonképpen. A darabot azért ismerem viszonylag jól, mert Csiszár Imre elkövette nálunk két éve Szegeden. Teljesen másféle előadás volt, nagy öröm számomra, hogy ilyen két kihívásos verzióban láthattam. Trill Zsoltot kihagytam az előbb, pedig őt igazán, pályája elejétől nagy lelkesedéssel nézem mindig. Nem biztos, hogy megértettem volna, ha először látom a darabot. Tegnap egy kedves valódi néző rákérdezett, hogy csak azt nem érti, hogy ott azzal a csengetéssel mi történik oda-vissza. Végül is Feydeau-t nem biztos, hogy mint klasszikust fel kell tenni az irodalmárok polcára és onnan le kell venni adott esetben, hogy megtekinthessük, hogy miről is van szó az alapműben, amit bizonyos műveknél feltételezhetünk, hogy mindenki ismer, és ahhoz képest nézi az új interpretációt. Lévai Balázs: Pont erre akarok rákérdezni, hogy… Bodolay Géza: Én mondom, hozzátartozik. Na és? Ezen a ponton kellett volna Attilának jönnie, lássuk be, hogy kiteljesedjen az általunk celebrált, úgynevezett szakmai beszélgetés. Mert én azért még mondtam volna másikat is, ha már így az orosz-németnél tartunk, csak attól félek, hogy belejövök a végén, és itt elkezdek kritikusként működni, és azt nagyon nem szeretnék. Nem elvből, hanem gyakorlatból nem. De azért az, hogy elhangzik háromszor, hogy „meine Frau”, az ugyanaz, mintha oroszul azt mondanánk, hogy „mojá zsenscsina”, ez semmiképp sem jelenti a madame-ot vagy a hölgyemet, ez konkrétan a „feleségem”-et, vagy a „nőmet” B esetben jelentheti. De kit érdekel ez ebben az esetben – láttuk a nézői reakciókat, hála Istennek. Feydeau épp úgy túl fogja élni, mint az előadás a mi elemzésünket. Lévai Balázs: Kísérletet teszek egy konkrét kérdés feltételére, hogy.. Van egy nagyon erőteljes értelmezési keret, amit a Vidnyánszky rendezés sugall és ez egy nagyon egyszerű mondatban összefoglalható: az Európai Unió egy kupleráj. Ez szó szerint el is hangzik. Bodolay Géza: Ez így. Így? Ez lett volna az üzenet? Lévai Balázs: Nem üzenet. Én azt mondom, hogy… Bodolay Géza: Olyan színész neveket hallottam emlegetni, akinek az egyharmadát ismertem. Katona Imre: Tulajdonképpen itt jutunk el a lényeghez, hogy mit mond, mit üzen. Akkor foglaljunk össze egy szentenciát: az Európai Unió egy kusza összevisszaság, egy szisztematikusan rendszerbe helyezett totális káosz. Ez kimondhatnánk, hogy ez az előadás üzenete, de kérem szépen, nem igen mondhatjuk ki. Nem igen mondhatjuk ki, mert van egy tulajdonsága az előadásnak, bomlik szét, szétbontja önmagát és felduzzad, egy delíriumos, látomásos irányba, amit vagy komolyan veszünk, vagy nem, de tanulságot nem vonhatunk le belőle. Már bocsánat, egy realista színműtől, egy realista tendenciájú előadástól elvárható, hogy bizonyos gondolatokat stabilan leszögezzen, itt ez lebeg, kérem szépen, mert ez tulajdonképpen a szürrealizmus egy tulajdonsága sajnos. Vonjunk le egy hihetetlen, épkézláb, tömör következtetést arról, kérem, áttéve egy más rendszerbe a szürrealizmus kérdéseit, hogy látunk egy zsebórát az asztal szélén. Ott látjuk. Majd az a zsebóra, mint egy lepény, elkezd az asztal szélén lecsorogni. Valós és valótlan keveredik egymással. Látjuk ezt, plusz a háttérben egy mezőn egy zsiráf áll nyugalmi állapotban. Van nyugalmi állapotban álló zsiráf? Van. Van. Plusz annak a zsiráfnak lángol a háta, ezt mind látjuk együtt. Na kérem szépen, vonjuk le a tanulságot. Hát nem lehet, mert ilyen a rendszere, bocsánat. Tehát, aki azt mondja… Bodolay Géza: Isten szerencsejátékos. Katona Imre: … hogy ennek az előadásnak van egy ilyen tételes mondanivalója, hát nem. Tehát, önmagát sem veszi komolyan ez a feltételezés, hanem eljátszik vele. Kérem szépen, ez a szürreális látásmódnak egyfajta tulajdonsága, úgyhogy… Lévai Balázs: Egyébként én nem azt mondtam, hogy ez az üzenete, hanem, hogy van egy ilyen keretjáték, vagy egy egészen egyértelmű értelmezési lehetőség, ami korábbi színpadra vitelektől különbözik. Teszek egy kísérletet a színészek megszólítására. Olt Tamás, Ráckevei Anna, ti hogy érzitek belülről? Görcsösen próbálok valami kérdést kitalálni. Ráckevei Anna: Jó napot kívánok. Nekem nagyon tetszett Katona úr elemzése. Szerintem nagyon pontos. Eljátszik, az előadás eljátszik Feydeau szövegével, Feydeau helyzetével, továbbviszi, errefele bontja, arrafele bontja. Élvezi ezt a játékot. Nem akarok a rendező nevében beszélni, mert hiszen nem képviselem őt, de ez az értelmezés, ez az elemzés szerintem nagyon pontos és biztos, hogy neki is tetszene. Lévai Balázs: Tamás, mindenki kapott egy erős nemzeti karaktert, egy-két szereplő az eredetiben is megvan, de ez ki lett bővítve. Te egy spanyol torreádor lettél, aki ugyan olaszul énekel egy oktávval lejjebb, de annyi baj legyen. Egy szűkített kvarttal, bocsánat, az én fülem is tévedhet. Hogyan próbáltátok meg ezeket a karaktereket, vagy Vidnyánszky hogyan próbálta ezeket a karaktereket meghatározni? Tulajdonképpen milyen másodlagos feladatotok is volt a konkrét szerepen túl? Olt Tamás: A spanyol volt az egyetlen más nemzetiségű, aki bele volt eleve írva. Lévai Balázs: Meg az angol. Olt Tamás: Ja meg az angol igen, igen. Nem volt nagy feladatom abban, hogy én milyen legyek, mert le volt írva, hogy spanyol. Lévai Balázs: Köszönjük szépen, jó kérdésre kitűnő válasz. Van-e esetleg valakinek hozzászólása? Bodolay Géza: Én rendkívül boldog lennék, ha mindazon kaján barátaink, akik itt ülnek a nézőtéren kaján kritikáikat megtennék. Lévai Balázs: Tóth Auguszta hozzá fog szólni. Bodolay Géza: Szórakoztatna egyszerűen. Tóth Auguszta: Ülök itt és nagyon jó, hogy szórakozol, mert mindig példát kapok arra, hogy tudunk-e objektívek lenni, vagy sem. És hogy félre tudjuk-e tenni a vélt, valós érzéseinket egymással kapcsolatban és én esküszöm, hogy mindig hiszem azt, remélem a jó Isten ad nekem még egy pár évet, hogy egyszer be fog következni, hogy így fogjuk egymást meg közelíteni, hogy: szeretlek barátom, tisztellek és örülök, hogy másképp gondolkodsz és örülök, hogy önök másképp gondolkodnak. Nekem más volt a benyomásom az előadásról, de engem nem kérdeztek. Én csak ezt a fajta hozzáállást szeretném hirdetni, amikor örülök, hogy önök másképp gondolkodnak. Majd esetleg megkérdezem, hogy sikerült fölkelni ma reggel? Milyen érzésekkel? Vagy, hogy milyen érzésekkel közelítünk egymáshoz? Vagy, ha nem vagyok elég világos, akkor, nagyon világossá teszem a mondatomat. Félretenni, hogy most valakit szeretek, vagy nem szeretek, ez egy nagyon jóleső érzés. Ez a továbbiakban nagyon hasznos lenne köszönöm. Lévai Balázs: Köszönjük szépen. Bevallom őszintén, én arra számítottam, hogy megbeszéljük a bohózatnak, mint műfajnak a színpadra állítási nehézségeit, a különböző szcenikai és egyéb megoldásokat az előadásban, de én abszolút nem ragaszkodom ehhez. És most nem rád reagáltam egyáltalán. Valakinek van-e még kérdése, hozzászólása? Puskás Panni: Igen, Puskás Panni vagyok. Az a kérdésem, hogy vajon milyen szempontok alapján válogatták be ezt az előadást erre a fesztiválra? Hogyha erre valaki relevánsan tudna válaszolni, azt megköszönném. Lévai Balázs: Válogatót én nem látok itt. Nem, nem, nem, bocsánat. Volt egy ilyen felvetés, hogy milyen szempontok alapján került a versenybe ez az előadás. Nyilván Szigethy Gábor és Solténszky Tibor válogatta. Solténszky Tibor most épp a Nyílt Fórumot nyitja meg, igazoltan van távol. Elhangzott az előző beszélgetésen, hogy a tizenkettőből nyolc darab az teljesen egyértelmű volt számukra. Nem tudom, hogy ez benne volt-e abban a nyolcban, ezzel az információval nem rendelkezem. No, hát akkor a felvetést hallottuk. Akar- e valaki mellette vagy ellene kardoskodni? Kezd egy picit ilyen pszicho-dráma feelingem van… Bodolay Géza: Mi ártatlanok vagyunk Katona Imrével, bocsánat. Lévai Balázs: Mit szóltok hozzá, ha váratlanul berekesztem ezt a beszélgetést? Az megoldás? Vagy ne kerüljem meg a problémát? Na, akkor van-e valakinek még hozzászólása? Bodolay Géza: Én nagyon várnám. Itt építő jellegű kritikusok hada van körülöttünk. Engem kifejezetten szórakoztatna, ha ők verbálisan is megnyilvánulnának. Én magam erre törekedtem, hogy szórakoztassam őket idáig. Várnám, már csak hogy mondjam, a beszélgetés örömére, ezt az oda-vissza játékot, ez engem mindig is szórakoztatott a színházban. Lévai Balázs: Érzi-e jelenlévő kritikus megszólítva magát? Katona Imre: A lényegről beszélnék. Nem formáról, nem felszínről, nem arról, hogy a bent lévők hangulatát hogyan idézi meg az első panoptikumszerű jelenet. Aztán hogy ez a fülledt kávéházi hely milyen látványvilág, milyen fajta elegancia. Nem erről beszélnék, hanem az előadás tulajdonságai kapcsán két fajta alkotói módszerről, amely ötvöződik ebben a produkcióban, olykor kicsit ellentmondásosan. Ez megint egy érdekes kérdés: a színpadra állítás módszereinek, a színházi alkotó munkának van egy olyan fő tevékenységi köre, amire azt mondjuk, hogy interpretáló színház. Tehát a kiindulás a szöveg, a dráma. Egyértelmű, hogy a színházi produkciók 95 százaléka Magyarországon az interpretáló színház módszereivel és eszközeivel jön létre. Van a másik az ún. autonóm színház, alkotók vannak, nagy alkotók, akiknek az egész munkássága erre épül, például Tadeusz Kantor mester. Nem szövegből indul ki, vagy a szöveg csak valami előre mozdító, valami enyhe kis okozat. Nem tudom, mért ment ki az a hölgy, valaki kiment, amikor… Hát nem kellett volna. Bodolay Géza: Pofozzuk meg. Katona Imre: Na, nem. Mert közös problémánk ám az, hogy bizonyos gondolatokat tisztázzunk. Nos, van a másik, az ún. autonóm színházi alkotói módszer, ahol a színház a maga belső alkotói folyamatában, maga a színház, maga a színházi alkotói szándék a színház kizárólagos eszközeivel hoz létre előadást és drámai művet egyszersmind. Itt ebben az előadásban ez kicsit imbolyog, úgyhogy amikor indul az első felvonás, akkor az ember úgy értelmezi, hogy egy elegáns, pontos, precíz, interpretáló típusú színházi előadást fog látni. Tehát a Bolha a fülbe szilveszterét fogjuk látni, erről meg vagyunk győződve, ahogy elkezdődik az előadás. Néha kicsit már elbizonytalanodunk, mert elemelkedik kicsit a talajról, és a második felvonásban, amikor az a nagyon hatékony jelenet van, a nadrágszíjjal való játék - ami egy briliáns gag sorozat egyben -, valahol ott szakad el a cérna, és kezd valami kibomlani egy olyan irányba, amire már koránt sem mondhatnánk azt, hogy a Feydeau komédia interpretatív módszerekkel színre vitt kidolgozása, hanem kezd előtolakodni a színház a maga sajátos eszközeivel. Egy autonóm színházi tevékenység és forma, és ez elborítja utána a további játék szakaszokat. Ez a furcsasága az előadásnak. Ez nem tudom, hogy erény vagy hiba. Ez tulajdonság. Ez egy tulajdonság és ez a fajta alkotói potenciál, ami itt éppen a Feydeau szövegeken túlemelkedő autonóm színházi megvalósulásokban teret nyer, ez lehetne talán egy olyan irány, hogy el lehetne kezdeni egy olyan fajta munkát, ahol a szöveg csak valóban indíték, mert ez így fából vaskarika. A néző Feydeau darabját szeretné nézni. Ez egy problematika. Elnézést. Lévai Balázs: Géza, reakció? Bodolay Géza: Hát én kérdeztem már az előbb tőled, hogy nem akarod-e provokálni a hivatásos véleménymondókat, de mondtad, hogy nincs kedved. Lévai Balázs: Nem. Én azt mondtam, hogy megkérdezzük, hogy valaki érzi-e megszólítva magát. Bodolay Géza: Hát, ne játsszuk a hülyét, itt vagyunk magunk között. Névtelen: Nagyon szeretném megköszönni a mai szakmai beszélgetés szervezőinek, hogy folytatták pontosan azt az előadást, amit tegnap este láttunk. Bodolay Géza: Ez volt a szándék. Lévai Balázs: Hozzászólás? Kovács Bálint: Kovács Bálint vagyok, kritikus és megszólított. Azért nem érzem magam mégsem megszólítva, mert nincs itt egyetlen válogató sem, nincs itt az előadás rendezője, nem kapunk választ egy komoly feltett kérdésre. Akkor minek? Én megírtam a véleményem. Akit érdekel, olvassa el. Nem hiszem, hogy így van értelme, hogy még egyszer kifejtsem. Bodolay Géza: Ezt örömmel, csak hol olvassuk el? Kovács Bálint: Az Origónak a színház blogja: egyfelvonás.poszter.hu, ha valakit érdekel. Bodolay Géza: Péter olvasta hál’ Istennek. Tóth Berta: Én nem vagyok kritikus, csak azt szeretném mondani, hogy azt éreztem, az első felvonásban működött az a világ, amit létrehoztatok, és hogy ez egyszerűen nem élt meg annyi időn keresztül, engem nem ragadott annyi ideig magával, mint amennyi ideig tartott az előadás. A végén már azt éreztem, főleg ott a kánkán környékén, hogy ez már szinte nekem kínos, nem tudom, hogy ti hogyan érezhettétek magatokat... Ez nyilván ízlés kérdése, meg állapot kérdése is, hogy magával ragad-e valakit egy előadás, de szerintem a közönség egy része hozzám hasonlóan érzett. Nemrég Zsótér Sándor mesélt arról, hogy anno rendezett egy előadást Zalaegerszegen, a Zalaszentivánéji álmot, amelyben összekötözte az egyik párt, mondván, nem szereti, ha össze-vissza rohangálnak a nézőtéren. Amikor ezt elmesélte, akkor ezen röhögtem, és nem értettem miért lehet az ilyesmi zavaró. És valahogy az előadás kapcsán ez gondolat értelmet nyert, és ne haragudjatok, szerintem még sokan voltak, akik nem szórakoztak jól. Hogy ennek mik az okai, azt valószínűleg mások jobban tudnák megfejteni, mint én. Lévai Balázs: Köszönjük szépen. Nyilván, ugye, amiről Berta beszél, az az egész díszlettel is összefügg, ezzel a megteremtett világgal. Feydeau-nál alapvetően rengeteg ajtócsapkodás van. Ugye nálatok ez a körszínpad, ahol minden átlátható. Az egész egy kicsit egy ilyen illuzionista játék. De csak lábjegyzet volt. Más észrevétel, vagy reakció az eddigiekre? Balogh Tibor: Balogh Tibor vagyok. Idézni szeretnék 1910-ből. Tóth Árpád írt egy kritikát egy Feydeau előadásról. A következő szöveg benne: „A csak azért is való bonyolítása, annyira túlságba vitt, hogy a közönség az egymásba zsúfolt mulatságos jelenetekbe végre is belefárad és az újabb helyzetkombinációkra már nem képes reagálni. Ám mindezt nem a darab rovására mondjuk el, hiszen ha van műfaj, melyet semmiféle nagyképű és komolykodó követelmény se befolyásolhat, hát éppen a bohózat lehet ilyen, melynek egyedüli célja és szabálya a közönség mulattatása.” Ez Tóth Árpád volt. Nagyon érdekes, hogy ebben az időszakban, 1907-1910 között meglehetőst hamar bekerültek Magyarországra Feydeau darabok és az is tanulságos, hogy ennek a kornak a nagy író, költő nemzedékéből ki hogyan reagált rá. Tóth Árpád, a depressziós Tóth Árpád és Ady Endre például elragadtatással. Ugyanakkor meg sem említi Szerb Antal, vagy Staud Géza, vagy Babits Mihály a színháztörténetében. Tehát, én azt gondolom, hogy attól még lehet érvényes egy rendezés is, és lehet érvényes egy kritika is, hogy nem ugyanazt látjuk benne. Lévai Balázs: Nyilván ahányan vagyunk, annyi félét láttunk, mert épp azt, amit Berta a mondott, én másképp éreztem. Nekem meg pont inkább a kánkánig teljesen rendben volt az egész és vitt engem. Az egy olyan Baz Luhrmann-es jelenet volt szinte, meg nyilván Vidnyánszkys. Én utána éreztem inkább azt, hogy a rendezők nem szeretnek húzni. De ott is csak egy nagyon picit. Nyilván ez az én szubjektív megítélésem volt. Bodolay Géza: Ha már itt tartunk, nekem legjobban a lövöldözés tetszett. Abból lehetett volna több és intenzívebb. Lévai Balázs: Pedig lőttek elé sokat. Bodolay Géza: Hát ezt mondom, sose lehet eleget lőni. Lévai Balázs: No, más valaki? Dr. Máthé László: Egyszerű nézőként azt mondom, hogy egy bohózatnál az ember nevetni szeretne. Ez a nevetés én nálam fokozódott körülbelül a kétharmad részéig a darabnak és ott elfáradt. Körül is néztem, ott nem volt nevetés. Pedig nevetségesek voltak a jelenségek. Egy csomó zagyvaság volt, úgyhogy elvileg lehetett volna. És erre azt mondom, ez megint csak az én szubjektív gondolkodásom, hogy ezt Hofi Géza jobban csinálta, mert ő valahogy úgy építette fel az előadását, azt az egyszemélyest persze, hogy végig a poénok emelkedtek és végig lehetett nevetni. Lévai Balázs: És ne felejtsük el, hogy Hofi Géza is a debreceni színháznak volt egyébként a jeles művésze, onnan nőtte ki magát. Más valaki? Akkor nagyon szépen köszönjük a figyelmüket. Fotók: Simara László
2013.06.12. 12:32
Szinhaz.hu
Így szép a halál
Attól, hogy valaki tapasztalt színésznő, nyilván nem feltétlenül lesz rögtön magabiztos rendező, de a mintegy harminc éve a pályán levő Valeria Golino (Esőember, Grazia szigete) első filmje egy határozott elképzelésekkel rendelkező, biztos ízlésű filmest sejtet. A cannes-i Un Certain Regard-szekcióban bemutatott Miele (Méz) egy Miele álnéven dolgozó, harmincéves nőről szól, aki abból él, hogy a kutyák elaltatására való szerrel, amit Mexikóból hoz be, gyógyíthatatlan betegeknek segít meghalni. Először csak egy üvegajtó mögött jövő-menő foltként látjuk meg Mielét, nem adja magát könnyen ez a figura. Mindig szól a zene a fülében korlátot húzva önmaga és a többi ember közé, amikor bulizik, akkor is egy üvegfalon keresztül flörtöl csak, egyedül, nagy elszántsággal úszik a tengerben, olyankor a víz zárja ki a külvilágot.Jasmine Trinca a Miele című filmbenNem csoda, hiszen hivatása illegális, még a szeretőjének sem beszél róla, olyan, mintha az egész élete titokban zajlana. Ezzel éles ellentétben az arca és tekintete, amit Pohárnok Gergely operatőr (interjúnk) sokszor egészen közelről fürkész, bizalomgerjesztő és nyílt, igazi segítő szakmára termett arc. Ahogy apránként egyre többet megtudunk erről a magányos lányról, kiderül, hogy eredetileg egy másik segítő pályán indult el, de valószínűleg egy fájdalmas, személyes élmény letérítette róla. Golino nem rágja a szánkba ezeket a részleteket, és nem is kell, a Mielét alakító, bámulatosan szép Jasmine Trinca arca elég a történet elmeséléséhez. Meg az erős képek: a kamera szinte sosem vándorol túl messze ettől a folyton mozgásban levő, saját maga elől menekülő figurától, és közben mégis beszívjuk a sós levegő illatát a napszítta tengerparti házban, ahol lakik, kicsit belekóstolunk Mexikóba, álmodunk az Alpokról, utazunk vele együtt.Miele egyik új kuncsaftja egy Grimaldi nevű, idősödő férfi (Carlo Cecchi), aki szemben a többséggel, nem kéri a lány asszisztenciáját, csak a szert, hogy így kényelmes magányban követhessen el öngyilkosságot, és ne kelljen megalázó módon kiugrania az ablakon. Miele eladja neki a labradorrajzzal ékesített dobozba csomagolt mérget - a komor téma ellenére csomó humoros kis elem is van a filmben -, de aztán véletlenül megtudja, hogy Grimaldi nem gyógyíthatatlan beteg, egyszerűen csak nincs már kedve élni. A lány kiborul, ő nem azért űzi ezt a foglalkozást, hogy bárkit átsegítsen a túlvilágra, csakis gyógyíthatatlan betegekkel hajlandó foglalkozni.Jasmine Trinca a Miele című filmbenElkezd Grimaldi nyakára járni, hogy visszacsinálja az üzletet, de a férfi erről hallani sem akar. A tomboló Miele először vitapartnerré szelídül (szerencsére nem csúszunk bele túlságosan a szájbarágós moralizálásba), és miután egyik sem győzte meg a másikat az igazáról, elkezdenek megismerkedni egymással. Találkozásaik alapvetően megváltoztatják mindkettőjük életét, de ezt Golino olyan hétköznapi módon tálalja, hogy akár hiányolhatjuk is a súlyosabb, húsba vágó drámaiságot. A lezárás talán már kicsit túlságosan is kerek, az utolsó jelenetet elhagyhatta volna (sokatmondó, hogy a cannes-i sajtóvetítésen kit
2013.05.19. 02:15
Origo.hu
Így szép a halál
Attól, hogy valaki tapasztalt színésznő, nyilván nem feltétlenül lesz rögtön magabiztos rendező, de a mintegy harminc éve a pályán levő Valeria Golino (Esőember, Grazia szigete) első filmje egy határozott elképzelésekkel rendelkező, biztos ízlésű filmest sejtet. A cannes-i Un Certain Regard-szekcióban bemutatott Miele (Méz) egy Miele álnéven dolgozó, harmincéves nőről szól, aki abból él, hogy a kutyák elaltatására való szerrel, amit Mexikóból hoz be, gyógyíthatatlan betegeknek segít meghalni. Először csak egy üvegajtó mögött jövő-menő foltként látjuk meg Mielét, nem adja magát könnyen ez a figura. Mindig szól a zene a fülében korlátot húzva önmaga és a többi ember közé, amikor bulizik, akkor is egy üvegfalon keresztül flörtöl csak, egyedül, nagy elszántsággal úszik a tengerben, olyankor a víz zárja ki a külvilágot.Jasmine Trinca a Miele című filmbenNem csoda, hiszen hivatása illegális, még a szeretőjének sem beszél róla, olyan, mintha az egész élete titokban zajlana. Ezzel éles ellentétben az arca és tekintete, amit Pohárnok Gergely operatőr (interjúnk) sokszor egészen közelről fürkész, bizalomgerjesztő és nyílt, igazi segítő szakmára termett arc. Ahogy apránként egyre többet megtudunk erről a magányos lányról, kiderül, hogy eredetileg egy másik segítő pályán indult el, de valószínűleg egy fájdalmas, személyes élmény letérítette róla. Golino nem rágja a szánkba ezeket a részleteket, és nem is kell, a Mielét alakító, bámulatosan szép Jasmine Trinca arca elég a történet elmeséléséhez. Meg az erős képek: a kamera szinte sosem vándorol túl messze ettől a folyton mozgásban levő, saját maga elől menekülő figurától, és közben mégis beszívjuk a sós levegő illatát a napszítta tengerparti házban, ahol lakik, kicsit belekóstolunk Mexikóba, álmodunk az Alpokról, utazunk vele együtt.Miele egyik új kuncsaftja egy Grimaldi nevű, idősödő férfi (Carlo Cecchi), aki szemben a többséggel, nem kéri a lány asszisztenciáját, csak a szert, hogy így kényelmes magányban követhessen el öngyilkosságot, és ne kelljen megalázó módon kiugrania az ablakon. Miele eladja neki a labradorrajzzal ékesített dobozba csomagolt mérget - a komor téma ellenére csomó humoros kis elem is van a filmben -, de aztán véletlenül megtudja, hogy Grimaldi nem gyógyíthatatlan beteg, egyszerűen csak nincs már kedve élni. A lány kiborul, ő nem azért űzi ezt a foglalkozást, hogy bárkit átsegítsen a túlvilágra, csakis gyógyíthatatlan betegekkel hajlandó foglalkozni.Jasmine Trinca a Miele című filmbenElkezd Grimaldi nyakára járni, hogy visszacsinálja az üzletet, de a férfi erről hallani sem akar. A tomboló Miele először vitapartnerré szelídül (szerencsére nem csúszunk bele túlságosan a szájbarágós moralizálásba), és miután egyik sem győzte meg a másikat az igazáról, elkezdenek megismerkedni egymással. Találkozásaik alapvetően megváltoztatják mindkettőjük életét, de ezt Golino olyan hétköznapi módon tálalja, hogy akár hiányolhatjuk is a súlyosabb, húsba vágó drámaiságot. A lezárás talán már kicsit túlságosan is kerek, az utolsó jelenetet elhagyhatta volna (sokatmondó, hogy a cannes-i sajtóvetítésen kit
2013.05.18. 23:09
Origo.hu
Blogolnak a szombathelyi színészek
Szeptember óta blogolnak a Weöres Sándor Színház színészei a szombathelyi teátrum weboldalán. A Weöres Sándor Színház weboldalán szeptemberben elindult sorozat keretében blogolt már többek között Nagy Cili, Csonka Szilvia, Kiss Mari, Trokán Péter és Mercz Tibor is. Legutóbb Fekete Lindán volt a sor. Linda bejegyzéséből: Megyek a próbára! Beérek a színházba. Megcsapja az orromat a frissen sült hús szaga. Az aulában állófogadás. Merev arcú, jól öltözött, fess úriemberek hada. A próbateremben, ahova a "család" jelenet ki van írva, egy asztal fehér abrosszal, rajta pezsgő, vizespohár. Kint a folyosón szendvicsek garmada vár. A pontos idő: 09.45. Pedig rekordot döntöttem, 23 perc alatt beértem. Ha lehet, mindig gyalog jövök. Picit változtatom az útvonalam............de ma tanultam pár nőies trükköt. Holnap lábujjhegyen jövök. Szóval a kollégák szintén kikérték a kávét. A ruhatárban kupaktanács: - Hol próbáljunk???????????.............a Mester őrjöng. Nincs asztal. Már látom magam előtt a szalag címet: A mai próba asztal hiányában elmaradt. Poór Évi bezzeg bevásárolt. Friss kalács, teavaj, pirítós, dió, aszalt szilva, eperdzsem...........a többit már ne is említsem. Az a baj, hogy a kerek asztal nem elég ovális - hangzik szájából a mai frázis. Nem baj. Négyszögletes asztal vigasztal. Majd kérünk Kornéltól smirglit és a sarkokat így simítjuk ki. Már éppen készültem kiégni Nagy Cilivel, amikor szól a hívó: kész a reggeli! Imádom az olyan próbát, ahova éhgyomorral kell jönni. És kezdődik a zenei betét. Ahogy az ezüst kanál a csészében kavarog, ahogy serceg a vajas kés a pirítóson, ahogy pattan a szájban a fogak közt a falat. Ahogy Kiss Mari töri a diót, ahogy Csonka Szilvi sértetten bontja ki a zörgő papírból a selyemcukrot. Ahogy mindnyájan majszolunk és közben szállnak, csapódnak a mondatok. Mind ezt a zöld teremben, amit mi csak magunk között úgy hívunk, Alberti Zsófi után szabadon, hogy: - Na itt legyél tehetséges, "te barom!" (ez csak a rím végett) Eleinte befújatjuk a meleg levegőt, ami felfelé száll, de most a fizikába ne menjünk bele. Elméletben orroknak sapkát kötök...............Czukor Bazsi, hol az asztal sarkánál áll, bíbelődik, hol az asztal alá szökik megcsiklandozva a tétova lábakat és remélve, hogy e kísérlet ez esetben benne marad....... Kis szünet után már okosabb a csapat. Nagykabát, sapka, sál..........a síléc kint marad!Kettőig kitart a próba. Velünk együtt az úri nép is távozik. Marad utánuk egy kis zserbó, pogácsa de a próba után már nem megy le több falat. Inkább döngessünk falat. Remélem a popsi trenya el nem marad. Sőt! Kiegészítve: nőnek lenni fájdalmas, de látványos. De Alberti Zsófi 15 cm magas sarkú cipőben először tipeg, aztán szökell! De semmi estre sem vágódik el! Van itt csel. A felső rész nem mozdulhat el. Ostyi szól: a lábfejek egymás elé, a fenék szorít, még egy aszpirint sem ejtünk ki. Arc sugárzó. Kéz a test mellett lágyan ringatózó............ Ég a talpad. Sebaj. Csak maradj vonzó! Az elefántdübörgés majd a Karthago emlékkoncertjén...................................... Nőnek lenni jó! Nőnek lenni jó! Nőnek lenni jó! Megtanultam a leckét! Jut eszembe, ma Top Dogs előadás van! Azt nézzék! Egészségügyi tanács, az 5. Egy hatalmas pattanás, este randi. Elő a fokhagymát. Leszelni egy vékony karikát. A nedves fele a sajgó piros részre, és már szívja is ki a mérget, csípi. De estére hűlt helyét tapinthatod ki :) Szép Napot! Forrás: wssz.hu
2013.02.02. 12:37
Szinhaz.hu
hirdetés
Teljesen szétroncsolta egy férfi arcát a felrobbanó gumi
A férfi épp a munkahelyén pumpált levegőt a traktor kerekébe, amikor a gumi felrobbant és teljesen összezúzta a traktoros arcát és agyát.
2012.08.16. 07:20
Hirado.hu
Visszafordítani az idő kerekét? Arcfiatalítás műtét nélkül
Soha nem látott még a világ ilyen fiatalos negyvenes-ötvenes korosztályt! A közel ötven éves Madonna legújabb klipjében kirobbanó formában van: sehol egy fölös deka, hajlékony, ruganyos test, fiatal, üde arc, akár 15 évet is letagadhatna. Persze gyanakodhatunk az ügyes kezű számítógépguruk valóságszépítő trükkjeire is, de nem fizikai lehetetlenség csúcsformában maradni – sőt, kerülni – ennyi idősen sem. Legalábbis annak, aki ezt fontosnak tartja, és a pénztárcája is megengedni.
2012.07.21. 09:15
Vital.hu
Egyél a csillagjegyed alapján és nem fogsz elhízni!
Ha Kos jegyű vagy: -Test: szép, arányos testalkat (kerek formák), jó felépítés (vastag csontozat). Kockázati zónák: mindenütt (nyak és arc elhízása), főleg a has, a gyomor és a csípő...
2012.05.31. 17:42
Kate Moss húgát kiszúrták nővére esküvőjén
Rózsás kerek arc, jellemző arccsontok, hullámos szőke haj és egy kis családi hasonlóság, ennyi kell ahhoz, hogy valaki szupermodell nővére nyomdokaiba lépjen.
2011.07.12. 08:28
Velvet.hu