karácsonyi készülődés

Minden, ami a karácsonyi készülődéssel kapcsolatos: tervezés, ajándékozás, dekorációk, ünnepi sütés-főzés.

 Min agyal a nő?
Min agyal a nő?
Jellegzetes aggodalmak hónapról hónapra. Az újévi fogadalmaktól az év végi ünnepek súlyáig. Január Para: Újévi fogadalom Véletlenül se kövesd el azt a hibát, hogy az év első napjaiban ráállsz a fürdőszobai mérlegre! Különben millió sorstársnőddel együtt arra a következtetésre jutsz, hogy idén iksz kilót le kell adnod. Ha a bank­számládra vetsz óvatlan pillantást, akkor meg kitör rajtad a spórolásfrász. Kondibérletet venni és kontót hizlalni nem megy egyszerre! Február Para: Megszegem az újévi fogadalmakat Mostanra kiderült, hogy az új életedbe sem fér bele a sport, így le is teszel róla. Ismerős gondolat: „Fit­nesz­teremre nincs időm, de arról a kis alkohol­ról gyerek­játék lesz leszokni.” Aztán eljön a pén­tek, la­­­zíthatsz párod és egy üveg finom bor tár­sa­sá­gá­­ban. Majd a szom­bat, baráti partival: „Csak egy kortyot. Na, még ezt az utolsót.” A vasárnapi macska­jaj hasz­na: meg lehet újítani a lejárt fogadalmakat. Március Para: Elég időt fordítok magamra? A rómaiak a márciussal kezdték az évet – tudat alatt talán éppen ezért indítod a márciust elszánt meg­újulási vággyal. Új szépségszerek, merész sminkek, fiatalí­tó bőrradírok jelennek meg a fürdő­szoba­polcon, önismereti könyvek az éjjeli­szekrényen. A karácsony óta ismét dagadó bankszámlád kacag­va állja az újabb jóga-, pilates- vagy aerobikbérletet. És ez még csak a kez­det, mert a várva várt kikelet ha­­ma­­rosan új vágyakra sarkall. Április Para: Jó irányba halad az életem? Nem is igazi nő, akit áprilisban nem fog el az ön­meg­valósítás vágya. Akkor is utálhatod a munka­hely nyűgeit (közlekedni, intrikálni, admi­nisztrálni), ha munkamániás vagy. Egy éjszaka tehát álmot látsz a Nagy Változásról – és titokban beiratkozol egy új szakmát adó tanfolyamra, netán egy ezote­rikus kurzusra. Dinamikus, autonóm Új Éned nem bír a fenekén ülni... Május Para: Nincs egy rongyom se! A meleg beköszöntével hideg zuhanyként ér a fel­isme­rés: te meguntad, kinőtted, kihíztad, cserébe ő kiment a divatból. Divatlapok özönlik el a lakást: ideje összeállítani az égetően szükséges, új nyári készletet! Szép, szép a balzsamos napfény, de mi­re­lit­csirke-sápadtságodat mégsem tárhatod a nyilvá­nos­ság elé. Akkor már inkább jöjjön az ősz! Vagy egy vadiúj ruhatár. Június Para: Bikini és nyári szünet Célkitűzés: dögös alak és testhezálló fürdőruha. Rész­feladatok: fogyás, barnulás, venni egy szuper fürdő­rucit. És mi lesz a családdal? Hova dugod a köly­köket a nyári szünet kalandszagú hónapjaira? Nagyítóval kerestetik vállalkozó kedvű nagymama, megfizethető árú gyerektábor, rugalmas vagy rész­munkaidőt kínáló családbarát cég. --pagebreak-- Július Para: Biztos jó nyaralást foglaltam le? Jellegzetesen női feladat: a tökéletes vakáció ki­vá­lasz­tása. Utazási iroda vagy saját szervezés? Bará­tok­kal vagy nélkülük? Villa, hotel, kemping? Sok vita és átforgolódott éjszaka után lefoglalod az álom­nyaralást. Lefoglalnád... tavaly november óta ugyanis nincs egyetlen szabad hely sem. Újrakezdő­dik a keresés. Augusztus Para: Miért nem a másik nyaralást foglaltam le? Végtelen pihenés, hosszú beszélgetések, napozás, lakomák, idegen kultúrák megismerése, olvasás... lenne. És mi van? Indulás előtt lázas készülődés (fölösleges tárgyak beszerzése, mosás több menet­ben, pakolás az utolsó éjszaka). Viszontag­ságos uta­zás. Egy-két hét perzselő hőség, csúszós me­den­ce­part, hörgő csapok (nulla víznyomás), mocs­kos tenger, a helyi bolt nem tart háztartási kekszet. (A felsorolás szabadon, de nem tetszés szerint foly­tat­ható.) Szeptember Para: Iskolakezdés Az elmúlt hónapokat azon izgultad át, hogy mi­vel kösd le a gyerekeket – a tanév most új aggodalmak­ra jogo­sít fel. Az első tanítási nap előtt kide­rül, hogy a nyár eleji leárazás keretében be­szerzett ün­nep­lő­nadrág sortnak is rövid már. De ez semmi a másnap borzalmához képest, amikor is negyed nyolc­kor ki kell terelned az egész családot a lakás­ból. És ezt a teljesítményt ezentúl a hét öt napján hoz­nod kell. Október Para: hova lettek a barátaim? Ősz, hideg, bezárkózás, visszavonulás. Mint min­den elfoglalt nőnek, neked is hiányzik a társa­sá­gi élet. De ezerszer gondold meg, hogy nosztal­giá­ból meghívod-e a barátokat vacsorára! Mert ak­kor olyan ételkölteménnyel kell előállnod, amely kár­pó­tol­ja vendégeidet a bébiszitterért és az éj­fé­li taxi­zásért. A mo­so­ga­tás és a takarítás már csak hab a tortán. November Para: Közeleg a karácsony! Hogy hol van még a karácsony? A nyakadon! A nő megálmodja és beszerzi az ajándékokat, hetek­re lebontva beütemezi a nagytakarítást, kita­lálja és megvalósítja a karácsonyi menüt. A zimankó be­kö­szön­té­vel konstatálod, hogy lejárt az őszi leárazá­sok ideje, és megint nincs egy rongyod se – csak ez most nem olyan egyszerű, mint nyáron. A réteges öl­töz­ködés többe kerül! December Para: Nyomaszt az ünnepek súlya A mindennapos (természetesen nem lebecsülendő) teendők és az évvégi munkahelyi hajrá terhei mel­lett baljósan tor­nyo­sul­nak a karácsonyi fel­adatok, melyekkel ter­mésze­te­sen csúszásban vagy. Kará­csony­fa. Ünnepi vacsora. Rokonság. Ajándékozás. Takarítás látástól vakulásig. A kialvatlan család­anyák rémkorszakát némi alkohollal kézenfekvő át­vészelni. Egy kis vigasz: a karácsonynak is vége lesz egyszer. Az évnek is. Jöhet az újévi fogadalom, és kezdődhet a körforgás elölről. Szöveg: Horváth Gergely, fotó: Éva magazin, Red dot, Pinterest.
2014.01.07. 08:54
Evamagazin.hu
Áldatlan ünnepek: Mit kezdjünk a karácsony előtti depresszióval?
Senki sem beszél róla, mégis jelen van. Megbújik a készülődés forgatagában, az utcákat díszítő elektromos fények árnyékában, az ünnepek előtti megállíthatatlan pörgésben. Ha karácsony, akkor meghitt gyertyafény, összemosolygó családtagok, díszdobozból előbújó kiskutya. Legalábbis ezt sugallják a reklámok, miközben a háttérben száncsengők csilingelnek, ellenségek békülnek ki, és mindenki tökéletesen happy. Arról a nyomasztó, fásult érzésről azonban, ami sokunkat megkörnyékez karácsony táján, nem illik szót ejteni. Pedig a karácsonyi előtti depresszió szorosan összefügg az ünneppel.
2013.12.25. 10:45
Hajraegeszseg.hu
Karácsonyi készülődés itthon és külföldön
A híres svéd bútorüzlet megbízásából készült karácsonyi kutatásból kiderült, hogy bár régiós összehasonlításban a karácsonyi láz itthon elmarad a cseheknél és szlovákoknál tapasztaltaktól, a magyar családok számára kiemelten fontos a szeretteikkel együtt töltött idő.
2013.12.24. 21:20
Egeszsegtukor.hu
hirdetés
Színházban is VÍG a Karácsony - A Fidelio művészeket kérdezett
Színházban is VÍG a Karácsony - A Fidelio művészeket kérdezett
A karácsony közeledtével a színházakban az év egyik legsűrűbb időszakát élik. Tartalmi partnerünk, a Fidelio sorozatában a Vígszínház társulatának tagjai válaszoltak.A Vígszínház művészeit a Fidelio kérdezte:Eszenyi Enikő - Az Advent a várakozás időszaka. Nálad hogyan zajlik az ünnepi készülődés? - Három bemutatóra is készülünk ebben az időszakban, sok a teendő. A nagyszínpadon Bodó Viktor rendezi A revizort, a Pestiben Marton Lászlóval Shakespeare Vízkeresztjét próbáljuk, a Házi Színpadon pedig Zsótér Sándor dolgozik egy Jelinek-darabon. Én családi körben töltöm mindig a Karácsonyt, az Újesztendőt pedig itt a színházban a társulattal ünnepeljük együtt. Ilyenkor én főzöm a lencsét, ami szerencsét és gazdagságot hoz. Majsai-Nyilas Tünde - Tavaly elkészítette a Vígszínház kicsinyített mását mézeskalácsból. Kitől tanulta ennek technikáját? - Néhány éve van jelen az életemben az a szokás, hogy Karácsonyra mézeskalácsot készítek. Saját recept alapján gyúrom ki a tésztát, a díszítés pedig a gyerekekkel közösen zajlik. Ez egy nagyon kellemes ünnepi program, a végeredmény pedig szép is, finom is. Először egy templomot készítettem el asztali dísznek, és abból jött az ötlet, hátha a Vígszínházat is meg tudnám formázni. Többnapi munkám volt benne, a kupola például különösen nagy kreativitást igényelt, mert ki kellett találnom, hogyan alkossam meg a megfelelő formát úgy, hogy az ne legyen tömör. Végül egy almára dolgoztam rá a tésztát, a végén pedig a részeket csokoládéval ragasztottam össze.Fesztbaum Béla - A karácsonyi időszakban a színészek mindennapjai is valamelyest elcsendesülnek? - Éppen ellenkezőleg, hiszen míg a karácsonyi ünnepkör másoknak pihenést és elcsendesedést jelent, addig a színházi embereknek ez többnyire a munkáról szól. December 25-én és 26-án is játszunk, a két ünnep között is vannak fellépéseink, nem ritkán dupla előadások, tehát valójában ez extrán megfeszített időszak a színészek számára. - A színház a színész második otthona, a társulat pedig egy második családot jelenthet számára. Hogyan zajlik a közös ünneplés? - Nem emlékszem az elmúlt évekből különösebben családias jellegű ünneplésre. Valamivel talán hosszabban maradunk egymással a társalgóban előadás után, de itt azért mindenki magánember is, úgyhogy természetes, hogy sietünk haza a szeretteinkhez. A színházban sok a januári születésű, ezért némileg eltolva, ilyenkor szoktuk megünnepelni a Karácsonyt is.Folytatást itt talál.Presser Gábor, Hegyi Barbara és Lukács Sándor itt mesélnek.
2013.12.24. 12:01
Szinhaz.hu
Új trend: saját maguknak is veszünk karácsonyi ajándékot
Új trend: saját maguknak is veszünk karácsonyi ajándékot
„Sok hűhó, készülődés, ajándékozás, sütés-főzés; de minek?”, panaszkodnak páran karácsony táján. Ugyanakkor a népes ellentábor is hallatja hangját, szerintük a karácsony az egyik legszebb családi ünnepünk. Igazságot tenni a karácsonyt nem kedvelők és a rajongók között nem tudunk, de egy kicsit mélyebben utánajártunk ennek a témának, és online felmérést végeztünk a Meska.hu, a magyar kézművesportál felhasználói között.
2013.12.24. 10:36
Nlcafe.hu
Mit hallgasson karácsonykor? TOP90-es listánkból válogathat!
Mit hallgasson karácsonykor? TOP90-es listánkból válogathat!
Nincs tippje, mit hallgasson készülődés, sütés-főzés, vagy épp a családi ebéd közben? Íme a legjobb, legérdekesebb, legnépszerűbb karácsonyi dalok válogatása, tőlünk!
2013.12.24. 09:40
Kisalfold.hu
Segítünk, mit hallgasson karácsonykor: a legjobb ünnepi dalok válogatása
Segítünk, mit hallgasson karácsonykor: a legjobb ünnepi dalok válogatása
Nincs tippje, mit hallgasson készülődés, sütés-főzés, vagy épp a családi ebéd közben? Íme a legjobb, legérdekesebb, legnépszerűbb karácsonyi dalok válogatása, tőlünk!
2013.12.24. 09:30
Delmagyar.hu
Karácsonyi készülődés itthon és külföldön
A híres svéd bútorüzlet megbízásából készült karácsonyi kutatásból kiderült, hogy bár régiós összehasonlításban a karácsonyi láz itthon elmarad a cseheknél és szlovákoknál tapasztaltaktól, a magyar családok számára kiemelten fontos a szeretteikkel együtt töltött idő.
2013.12.24. 09:15
Napidoktor.hu
Nyitány és finálé: kihagyhatatlan ünnepi ízek
Minden évben ilyenkor a karácsonyi készülődés nagy kérdése, hogy mi kerüljön az ünnepi asztalra. Idén a délvidéki biogazdálkodó Törökné Dancsó Kati néni és lányai segítettek „kisütni” azokat az ínyenc falatokat, amelyek igazából csak egy-két percig maradtak az asztalon. Ősi ízek következnek! Nyitány fináléval, avagy vasboros-kakukkfüves kacsapástétommal és adai birsalmasajttal köszöntjük kedves olvasóinkat!
2013.12.23. 07:58
Mno.hu
Karácsonyi veszélyek: Erre figyelj, ha kisállatod van!
Karácsonyi veszélyek: Erre figyelj, ha kisállatod van!
Karácsonyi készülődés közben is érdemes a kisállat napi ritmusára..
2013.12.22. 08:00
Videokedvenc.hu
hirdetés
Karácsonyi veszélyek: Erre figyelj, ha kisállatod van!
Karácsonyi veszélyek: Erre figyelj, ha kisállatod van!
Karácsonyi készülődés közben is érdemes a kisállat napi ritmusára..
2013.12.22. 08:00
Videokedvenc.hu
Ne borulj ki! Tippek a nyugodt ünnepi készülődéshez!
Ne borulj ki! Tippek a nyugodt ünnepi készülődéshez!
A decemberi napokat minden család életében a karácsonyi készülődés és persze az ünnepek határozzák meg.
2013.12.21. 18:00
Elixironline.hu
Karácsonyi hozzávalók testnek és léleknek
A karácsonyi készülődés nem lehet teljes néhány várva várt illat és íz nélkül. Nem csak a családunk, szervezetünk is hálás lesz a finomságokért.
2013.12.21. 15:10
Egeszsegtukor.hu
Top 5 kényeztetés, amivel felkészülhetünk az ünnepekre
Top 5 kényeztetés, amivel felkészülhetünk az ünnepekre
Advent az ünnepvárás időszaka, amikor szeretnénk felkészíteni magunkat, otthonunkat és a családunkat az ünnepekre, meghittségre. Vannak, akik már az első levél lehullásakor arról ábrándoznak, milyen jó lesz a karácsonyi készülődés, azonban vannak olyanok is, akik bár szeretnének, az év végi hajrá és az állandósult rohanás miatt kevesebb időt tudnak a felkészülésre szánni, mindent az utolsó pillanatban sikerül elintézniük, és mindez sok feszültséggel, idegeskedéssel jár, ami épp az ellenkezője annak, amiről szólhatna ez az időszak.
2013.12.21. 14:06
Femcafe.hu
8 letölthető karácsonyi ajándékkísérő
Gyönyörű kísérőkártyákat mutatunk, melyeket csak ki kell nyomtatni egy vastagabb papírra, kivágni, és már tűzhetjük is a becsomagolt ajándékok mellé. Ha elmaradt volna a nagy bevásárlás és készülődés közepette, most egyszerűen pótolhatod.
2013.12.20. 15:30
Zsuzsi főz: Karácsonyi ételek
Zsuzsi főz: Karácsonyi ételek
Ebbe a posztba még beszorítottam pár receptet az ünnepi készülődés közepette. A válogatásba került saláta, többféle húsos főétel, és persze két sütemény (az ünnepre tekintettel torta) is. Sokat írni most végképp nem volt időm, mert vasárnap meghalt a gépem merevlemeze a képeim egy részével, úgyhogy még csak most kezdem a gépet – és magamat is – újraéleszteni. Remélem lesz, aki pont az alábbi receptek közt találja meg az ünnepi asztalra valót.
2013.12.20. 12:00
Bezzeganya.postr.hu
Karácsony: ünnep és tanítás
A karácsonyi készülődés közepette érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vajon mit is jelent a Karácsony, mit ünnepelünk ilyenkor?Habár kisgyerekkorunk óta azt halljuk, hogy Karácsony a szeretet ünnepe és ekkor született Jézus, azonban ez nem így van. tovább
2013.12.20. 01:57
Onmegvalositas.hu
Karácsony: ünnep és tanítás
A karácsonyi készülődés közepette érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vajon mit is jelent a Karácsony, mit ünnepelünk ilyenkor?Habár kisgyerekkorunk óta azt halljuk, hogy Karácsony a szeretet ünnepe és ekkor született Jézus, azonban ez nem így van. tovább
2013.12.20. 01:57
Onmegvalositas.hu
Karácsony: ünnep és tanítás
A karácsonyi készülődés közepette érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vajon mit is jelent a Karácsony, mit ünnepelünk ilyenkor?Habár kisgyerekkorunk óta azt halljuk, hogy Karácsony a szeretet ünnepe és ekkor született Jézus, azonban ez nem így van. Jézus születését még a korai keresztények sem tudták pontosan, sokáig január 6.-án ünnepelték azt. Majd 325-ben az egyházfők úgy döntöttek egy zsinaton, hogy tegyék át az ünnepet a konkurens római vallás Mithrász-ünnepére, így segítve a kereszténység állam vallássá válását. De akkor mit ünnepelünk december 25-én? Mithrász-ünnepén (Ő a felkelő nap istene), a téli napforduló után pár nappal ünnepeljük a fény születését a sötétségből. Az északi féltekén ilyenkor kezd el növekedni a nappalok hossza, amitől a földművelő emberek meleget és majdan bő termést remélnek. Azonban a fény születésének van spirituális jelentése is, ugyanis a fény a tudatosságot is jelenti, így ez a szimbólum a tudatosság növekedését, ébredését is jelenti. Ahogyan a téli napfordulókor a sötétség elhatalmasodásának vége van és felváltja azt a világosság, a fény növekedése, úgy ez a szimbólum a tudatosság eljövetelét jelenti az eddig uralkodó tudatlansággal szemben. Hiába növekszik a sötétség, a butaság, a tudatlanság, a legmélyebb ponton akkor is átfordul a folyamat és elkezd növekedni a világosság, a bölcsesség és a tudatosság.Vagyis ez a remény napja is, hogy a rossz jóra válthat, hogy képesek vagyunk megújulni, fejlődni, a pozitív irányba változni. tovább
2013.12.20. 01:48
Onmegvalositas.hu
Karácsony: ünnep és tanítás
A karácsonyi készülődés közepette érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vajon mit is jelent a Karácsony, mit ünnepelünk ilyenkor?Habár kisgyerekkorunk óta azt halljuk, hogy Karácsony a szeretet ünnepe és ekkor született Jézus, azonban ez nem így van. Jézus születését még a korai keresztények sem tudták pontosan, sokáig január 6.-án ünnepelték azt. Majd 325-ben az egyházfők úgy döntöttek egy zsinaton, hogy tegyék át az ünnepet a konkurens római vallás Mithrász-ünnepére, így segítve a kereszténység állam vallássá válását. De akkor mit ünnepelünk december 25-én? Mithrász-ünnepén (Ő a felkelő nap istene), a téli napforduló után pár nappal ünnepeljük a fény születését a sötétségből. Az északi féltekén ilyenkor kezd el növekedni a nappalok hossza, amitől a földművelő emberek meleget és majdan bő termést remélnek. Azonban a fény születésének van spirituális jelentése is, ugyanis a fény a tudatosságot is jelenti, így ez a szimbólum a tudatosság növekedését, ébredését is jelenti. Ahogyan a téli napfordulókor a sötétség elhatalmasodásának vége van és felváltja azt a világosság, a fény növekedése, úgy ez a szimbólum a tudatosság eljövetelét jelenti az eddig uralkodó tudatlansággal szemben. Hiába növekszik a sötétség, a butaság, a tudatlanság, a legmélyebb ponton akkor is átfordul a folyamat és elkezd növekedni a világosság, a bölcsesség és a tudatosság.Vagyis ez a remény napja is, hogy a rossz jóra válthat, hogy képesek vagyunk megújulni, fejlődni, a pozitív irányba változni. tovább
2013.12.20. 01:48
Onmegvalositas.hu
Karácsonyi készülődés a XIII. kerületben
Jelentős természetbeni és pénzbeli támogatások
2013.12.19. 16:24
Fovarosi-hirhatar.hu
Több mint egy hét készülődés a Karácsonyra
Legalább egy hetet, vagy még többet szánnak az emberek a karácsonyi készülődésre - derült ki a Kutatópont által készített reprezentatív online közvélemény-kutatásból, amely ezer 18-69 éves internetező megkérdezésével készült.
2013.12.19. 09:55
Harmonet.hu
Decemberi immunerősítés
A decemberi napokat minden család életében a karácsonyi készülődés és persze az ünnepek határozzák meg. A Szenteste közelsége a hónap elején még nem tudatosul igazán.
2013.12.18. 19:00
Napidoktor.hu
Diótörő és papírbalerina
2013. december 22. – Mesemúzeum, Budapest. Karácsonyi készülődés Farkas Réka iparművésszel.
2013.12.18. 14:00
Parentia.hu
Karácsonyi énekek
Karácsonyi énekek
A karácsonyi készülődés nem is lenne igazi, a világszerte ismert karácsonyi slágerek nélkül. Ezeket szedtük egy csokorba, némi háttérinfót is szolgáltatva hozzájuk. Készíts egy lejátszási listát és hallgasd miközben díszíted a fát, elkészíted az ünnepi vacsorát és becsomagolod az ajándékokat. A számok címeire kattintva egyből meg is hallgathatod a dalokat.
2013.12.18. 10:30
Stylemagazin.hu
Diós pikáns praliné
Lassan az utolsó gyertyát gyújtjuk meg az adventi koszorún, kertek alatt az ünnepek. Mindenkit egyre jobban lázba hoz a karácsonyi készülődés. Ha már édesség, akkor legyen különleges, biztosan az legyen benne amit szeretünk és persze legyen nagyon finom.
2013.12.18. 00:00
Lakberinfo.hu
Karácsonyi különkiadás a Projekt Showroomban
A karácsonyi készülődés hajrájában mindenképp el kell látogatni Projekt Showroom ünnepi vásárára, mely most a Dessewffy utcában várja a dizájnra fogékonyakat.
2013.12.17. 19:01
Mno.hu
„A szeretőm a családjával ünnepel”
„A szeretőm a családjával ünnepel”
Közeleg a karácsony, amikor a készülődés, az ajándékkészítés, a családlátogatások, baráti találkozók, titkos szeretői kapcsolatok a legmagasabb érzelmi szinten működnek. A szerető státuszban lévő nők kénytelenek elviselni, hogy párjuk, szerelmük a családjával tölti az ünnep meghitt perceit. Annak ellenére, hogy a szerelemi fészekben, karácsonyi megvilágításban a forró (kacsa) combok ígérte, (íz) orgia mindennél igézőbb. Csakhogy karácsonykor ez sokadrangú kérdéssé válik.
2013.12.17. 18:19
Nlcafe.hu
Kiszel Tünde: egész este együtt vagyunk
Különösen elfoglalt az adventi időszakban Kiszel Tünde, hiszen nemcsak a karácsonyi készülődés, de naptárbemutatójával egybekötött születésnapi partijának szervezése is lekötötte a napokban. A naptárdíva elárulta, idén hogyan ünnepel.
2013.12.16. 13:28
Stop.hu
Adventi készülődés lélekben – 6 kellék, amit a boltban nem vehetsz meg
Adventi készülődés lélekben – 6 kellék, amit a boltban nem vehetsz meg
Mielőtt rohannál a koszorúért, a gyertyáért és a karácsonyi ajándékokért, állj meg egy pillanatra! Az „advent”, tehát „eljövetel” szó nemcsak anyagi értelemben vett készülődés jelent, hanem lelki folyamatot is. Csokorba szedtünk néhány olyan dolgot, amit vallástól függetlenül érdemes nyitottan fogadnod ilyenkor.
2013.12.16. 11:40
Bien.hu
Karácsonyi ünnepség mozgáskorlátozottaknak
Az adventi készülődés idején is sokan időt szakítottak arra, hogy részt vegyenek a mozgáskorlátozottak karácsonyi ünnepségén a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központban.
2013.12.16. 10:55
Kemma.hu
Leleményes legekkel készülünk az ünnepre
Leleményes legekkel készülünk az ünnepre
Nem szűkölködik különlegességekben az idei karácsonyi készülődés. A Bors listát készített a legérdekesebb, legszebb vagy épp legnagyobb karácsonyi dolgokból.
2013.12.16. 10:00
Borsonline.hu
Hogyan hozd közelebb gyermeked szívéhez a karácsony igazi jelentését?
Hogyan hozd közelebb gyermeked szívéhez a karácsony igazi jelentését?
Napjainkban a karácsony igazi jelentése egyre inkább háttérbe szorul, és sok esetben leginkább az ajándékozásra, a vendégségekre, illetve az otthonok díszbe öltöztetésére esik a hangsúly, a szeretet és a családi összetartozás ellenében. Ha elbeszélgetsz gyermekeddel az ünnep eredetéről és alkalomnak megfelelő közös tevékenységeket tervezel, akkor a karácsonyi készülődés és az együtt töltött idő valóban hangulatos és meghitt lesz.
2013.12.16. 09:10
Csaladivilag.hu
Heti horoszkóp december 16-tól 22-ig
A héten már igazán a finisbe fordulunk, hiszen a karácsonyi készülődést javarészt be kell fejeznünk, ha nyugodtan akarunk ünnepelni. A készülődés most a legfontosabb - üzenik a csillagok.
2013.12.16. 07:00
Anna.hu
Jótékonysági akcióval egybekötött adventi készülődés a szentendrei Skanzenben
A szentendrei Skanzen adventi hétvégéjén, a vásárlásra ösztönző, forralt boroktól és gőzölgő kolbászoktól teli nyüzsgő vásárok helyett meghitt közös családi együttlétre: karácsonyi ajándék és szaloncukor készítésére, valamint jótékonysági akcióra hívják a család apraja-nagyját.
2013.12.13. 15:07
Noiportal.hu
Decemberi immunerősítés, hogy nyugodt legyen a karácsony
Decemberi immunerősítés, hogy nyugodt legyen a karácsony
A decemberi napokat minden család életében a karácsonyi készülődés és persze az ünnepek határozzák meg. A Szenteste közelsége a hónap elején még nem tudatosul igazán. Általában a hirtelen téliesre forduló időjárás és az első adventi gyertya meggyújtása jelzi visszavonhatatlanul, hogy már csak pár hetünk van karácsonyig. Ilyenkor persze kezdődik a rohanás és a stressz, amelyet még nehezebbé tesz az év végi hajrá a munkahelyen. Nyugalom, Hölgyek, Urak! Nyugalom!
2013.12.12. 18:36
Femcafe.hu
3 remek csokoládés sütemény karácsonyra
3 remek csokoládés sütemény karácsonyra
A karácsonyi készülődés egyik remek pontja a sütemény készítés. Bemutatunk három gyorsan és könnyedén elkészíthető finom csokoládés sütemény receptet!
2013.12.12. 08:00
Kertvarazsmagazin.hu
 Már kenyérre is lehet hitelt kapni
Már kenyérre is lehet hitelt kapni
Az idei karácsonyi készülődés több érdekességet hozott. Miközben többen tudnak többet költeni, akadhatnak, akik még az ünnepi étkeket is csak kölcsönre tudják beszerezni. Szaporodnak a hitelkártyás akciók, de az sem véletlen, hogy a plasztikpénz helyett több bank is inkább áruvásárlási kölcsönt ajánl.
2013.12.11. 13:10
Hvg.hu
Csillagműhely: Karácsonyváró
2013. december 14. – Csil­lag­he­gyi Közös­ségi Ház, Budapest. Karácsonyi készülődés házi készítésű mézeskaláccsal, természetes anyagokból készült ajándékokkal, valamint Juhász Réka és tanítványainak koncertjével.
2013.12.11. 03:00
Parentia.hu
Kipróbált stratégia, hogy biztosan megőrülj a karácsonyi bevásárlástól
Kipróbált stratégia, hogy biztosan megőrülj a karácsonyi bevásárlástól
Nem tudni, ki találta ki azt, hogy a karácsonyi készülődés a békéről és a pihenésről szól, de minden valószínűség szerint nem kellett még bevásárolnia egyetlen ünnepi vacsorához sem. Ha esetleg magadtól nem lennél biztos benne, hogyan lehet az őrületbe kergetni saját magadat ezzel a procedúrával, van néhány biztos tippünk.
2013.12.10. 16:45
Bien.hu
Kapkodás helyett készüljünk nyugodtan a Szentestére!
Kapkodás helyett készüljünk nyugodtan a Szentestére!
A decemberi napokat minden család életében a karácsonyi készülődés és persze az ünnepek határozzák meg. Írjunk listát és adjunk pihenőt a gyomrunknak is!
2013.12.10. 16:00
Eletforma.hu
Karácsonyi fotók kicsit másképp
A karácsony mindenkinek kicsit mást jelent. A készülődés, az illatok, érzések, hagyományok felelevenítése teszi egyedien varázslatossá és széppé ezt az időszakot. Hogy az együtt töltött pillanatokat, közös élményeket ne csak emlékeinkben őrizzük, örökítsük meg őket, idén akár kicsit másképp, kicsit szokatlanabb módon. Ehhez mutatunk néhány ötletet.
2013.12.10. 06:00
Marmalade.hu
Vendégváró dekorációk - Mutatós karácsonyi ajtódíszek
Vendégváró dekorációk - Mutatós karácsonyi ajtódíszek
A karácsonyi készülődés során nem csak a lakást kell feldíszítenünk, de az igazi ünnepi hangulat érdekében a bejárati ajtót és a környékét is érdemes ünnepi díszbe öltöztetni.
2013.12.07. 14:26
Femcafe.hu
Karácsonyi effektek a Google Plusban
A Google Plusba valószínűleg a karácsonyi készülődés alkalmából két olyan fotóeffekt került, amivel csillogóvá vagy éppen havassá varázsolhatjátok a feltöltött képeket.
2013.12.07. 09:05
Socialtimes.hu
Mikulásjárás és ünnepi készülődés – programajánló december 6-8.
Az egész ország az ünnepi várakozás meghitt hangulatába burkolózott, így a hétvégi programok sem szólhatnak másról, mint a karácsony közeledtéről. Ráadásul érkezik a Mikulás is, aki az ország több pontján feltűnik krampuszaival – na és persze minden jóval teli zsákjával. Adventi Forgatag Balatongyörök – 2013. december 06-08. A Közösségi Ház kertjében rendezett karácsonyi vásáron mindenki beszerezheti a [...]
2013.12.05. 06:06
Bellacafe.hu
Íme, egy karácsonyi ütemterv, hogy öröm legyen a <strong>karácsonyi készülődés</strong>
Íme, egy karácsonyi ütemterv, hogy öröm legyen a karácsonyi készülődés
A karácsonyi készülődés sok időt és energiát igényel, főleg ha egyszerre több vendéget hívunk meg az ünnepekre. Ám ha van egy jó ütemtervünk, öröm lesz a karácsonyi készülődés.
2013.12.04. 22:20
Kertvarazsmagazin.hu
Karácsony a közösségi médiában
Karácsony a közösségi médiában
A karácsonyi készülődés elkezdő- dött. Nézd meg, hogy mit osztottak #karacsony kulcsszóra. Nem csak szórakoztató, de lehet, hogy néhány ajándékötletet is találsz!
2013.12.01. 13:10
Mon.hu
Karácsonyi hozzávalók a testnek és a léleknek
A karácsonyi készülődés nem lehet teljes néhány várva várt illat és íz nélkül. Nem csak a családunk, szervezetünk is hálás lesz a finomságokért.
2013.12.01. 12:00
Napidoktor.hu
 Szerezd be 20%-kal olcsóbban a H&M karácsonyi kollekcióját!
Szerezd be 20%-kal olcsóbban a H&M karácsonyi kollekcióját!
Kattints, töltsd le a kupont és szerezd be a tél legmenőbb darabjait kedvezményesen a H&M-ben! Hamarosan itt az év legjobban várt ünnepe, melyre már a készülődés is élmény. Éppen ezért ne halogasd, hogy mindenre maradjon időd. Beszerezted már az ünnepekre a megfelelő ruhákat? Ha még nem, jó hírünk van, ugyanis a H&M-ben már megtalálható a karácsonyi kollekció nőknek, férfiaknak és természetesen a gyerekeknek is, egyaránt. És most még jobb hírünk van! Ugyanisz az aranyos kiegészítőket, a meleg mamuszokat, a mintás kötött sapkákat, kesztyűket és a menő cipőket ezúttal akciós áron szerezheted be! Tegyük még különlegesebbé a közös ünnepet! Töltsd le INNEN a H&M katalógusát és a benne található 20%-os kedvezményes kuponnal szerezd be olcsóbban december 10-ig a szezon legmenőbb darabjait!
2013.11.28. 11:41
Evamagazin.hu
 Szerezd be 20%-kal olcsóbban a H&M karácsonyi kollekcióját!
Szerezd be 20%-kal olcsóbban a H&M karácsonyi kollekcióját!
Hamarosan itt az év legjobban várt ünnepe, melyre már a készülődés is élmény. Éppen ezért ne halogasd, hogy mindenre maradjon időd. Kattints, töltsd le a kupont és szerezd be a tél legmenőbb darabjait kedvezményesen a H&M-ben!
2013.11.28. 11:22
Joy.hu
Indul a Karácsonyi készülődés – november 29 – december 1.
Hétvégén hivatalosan is vége lesz az ősznek, ez azonban nem állíthat meg abban, hogy jobbnál jobb programokkal töltsük szabadidőnket. Itt az év legmeghittebb időszaka, az advent, a Karácsonyi várakozás, s ennek alkalmából az ország szinte egész területe felejthetetlen élményeket kínál az egész családnak. Advent és Karácsony Keszthelyen Keszthely – 2013. december 01-24. Keszthely az adventi, karácsonyi [...]
2013.11.28. 06:08
Bellacafe.hu
 A XIXO üdítőcsalád különleges téli kiadással jelentkezik
A XIXO üdítőcsalád különleges téli kiadással jelentkezik
Téli ízvilág az igazán meghitt pillanatokhoz a szilva és a körte zamatával A fagyos napok beköszöntével a XIXO üdítőcsalád különleges téli kiadással jelentkezik. Novembertől egyedi ízekben, körtés és szilvás ice teák kerülnek a boltok polcaira, melyek valódi gyümölcstartalma lehetővé teszi, hogy az üvegből kitöltve is érezhessük a gyümölcs aromáját. A melegítve, forrón is fogyasztható téli teák az ünnepi hangulatot idézik: a körtés és szilvás italok a karácsonyi készülődés pillanatait és a téli hideg estéket is megédesítik.A jegestea az egyik legnépszerűbb nyári frissítő, melyről nem kell a téli időszakban sem lemondani. A limitált szériás XIXO téli tea különlegessége, hogy melegítve is élvezhetjük páratlan ízét. Varázslatos illat- és ízvilága a családi pillanatokat idézi fel, bárhol is vagyunk. A körtés és szilvás ice teák valódi gyümölcstartalmúk miatt még finomabbak és zamatosabbak. A téli teák mesterséges színezék nélkül, valódi gyümölccsel és természetes teakivonatból készülnek, antioxidánst tartalmaznak. A körte és a szilva zamatos íze garantáltan kizökkenti a fogyasztókat a mindennapi monotonitásból és pár perc erejéig elvarázsolja gondolataikat.
2013.11.27. 17:45
Evamagazin.hu
Ingyenes adventi programokat hirdet a Nemzeti Színház
Ingyenes adventi programokat hirdet a Nemzeti Színház
A Nemzeti Színház az adventi hétvégéken közös ünnepi készülődésre várja a gyermekeket és a szülőket. A Nemzeti ajánlója: A Nemzeti Színház az adventi hétvégéken közös ünnepi készülődésre várja a gyermekeket és a szülőket mézeskalácsillattal fűszerezve, vidám mesehősökkel, bábokkal tarkítva. Az „adventi mesevároda” ingyenes programjaira a négy adventi vasárnapon, 10 és 13 óra között kerül sor a színház Előcsarnokában és a Gobbi Hilda Színpadon. A Babráldában lesznek kézműves foglalkozások, mézeskalács díszítés, karácsonyi díszek, képeslapok gyártása, megismerhetnek két, régi kézműves mesterséget is, a gyertyamártást és a papírmerítést. Betlehemeseket jönnek Nógrádból, Derecskéről és Budajenőről a karácsonyi történet megjelenítésére. A Mesezsebben a Nemzeti Színház művészei olvasnak mesét, a Gobbi Hilda Színpadon mesejátékot láthatnak a Magyar Népmese Színház, Pályi János és a Bábakalács Bábszínház előadásában. A program ingyenes!Részletes program: DECEMBER 1. VASÁRNAP 10:00-12:00 KÉZMŰVES MŰHELYEK A BABRÁLDÁKBAN,a földszinti előcsarnokban- mézeskalács díszítés Tószegi Judit mézműves vezetésével - karácsonyi díszek készítése csuhéból, papírból, fémlapból. Foglalkozásvezető: Bodnár Kata, a Néprajzi Múzeum múzeumpedagógusa. - gyertyamártás, papírmerítés a Hagyományok Háza kézműves oktatói vezetésével. Foglalkozásvezetők: Borbényi Éva, Dobi Pál, Benedek Krisztina 10:30 NÓGRÁDI BETLEHEMES JÁTÉK a földszinti előcsarnokban, a főbejárattal szemben 11:00 MESEZSEB –a Gobbi Hilda Színpad előcsarnokában 11:00 Tenki Réka és Fehér Tibor, a Nemzeti Színház színészei mesét olvasnak fel. 11:15 Közös adventi énekelgetés kis mesével, sok-sok zenével Farkas Tünde énekes vezetésével. 12:00 HETVENKEDŐ JÁNOS- A Magyar Népmese Színház előadása a Gobbi Hilda Színpadon 10:00-12:00 GYERMEKKÖNYVEK VÁSÁRA A LITEA KÖNYVESBOLT KÍNÁLATÁBÓL és GYERMEKKÖNYV ILLUSZTRÁTOROK KIÁLLÍTÁSA az első emeleti előcsarnokban DECEMBER 8. VASÁRNAP 10:00-12:00 KÉZMŰVES MŰHELYEK A BABRÁLDÁKBAN, a földszinti előcsarnokban- mézeskalács díszítés Tószegi Judit mézműves vezetésével - karácsonyi díszek készítése csuhéból, papírból, fémlapból. Foglalkozásvezető: Bodnár Kata, a Néprajzi Múzeum múzeumpedagógusa. - gyertyamártás, papírmerítés a Hagyományok Háza kézműves oktatói vezetésével. Foglalkozásvezetők: BorbényiÉva, Verbőczi Dorottya 10:30 DERECSKEI BETLEHEMES a földszinti előcsarnokban, a főbejárattal szemben 11:00 MESEZSEB –a Gobbi Hilda Színpad előcsarnokában 11:00 Nagy Mari és Mátyássy Bence, a Nemzeti Színház színészei mesét olvasnak fel. 11:15 CSIHÁNY CSÍPTE MESÉK- Csernik Szende székely mesemondó Lábita Színháza 12:00 VITÉZ LÁSZLÓ ÉS A CSODAMALOM - Pályi János előadása a Gobbi Hilda Színpadon 10:00-12:00 GYERMEKKÖNYVEK VÁSÁRA A LITEA KÖNYVESBOLT KÍNÁLATÁBÓL és GYERMEKKÖNYV ILLUSZTRÁTOROK KIÁLLÍTÁSA az első emeleti előcsarnokbanDECEMBER 15. VASÁRNAP 10:00-12:00 KÉZMŰVES MŰHELYEK A BABRÁLDÁKBAN, a földszinti előcsarnokban- mézeskalács díszítés Tószegi Judit mézműves vezetésével - karácsonyi díszek készítése csuhéból, papírból, fémlapból. Foglalkozásvezető: Bodnár Kata, a Néprajzi Múzeum múzeumpedagógusa. - gyertyamártás, papírmerítés a Hagyományok Háza kézműves oktatói vezetésével. Foglalkozásvezetők: Verbőczi Dorottya, Dobi Pál, Benedek Krisztina 10:30 SZENTEGYHÁZAI BETLEHEMES a földszinti előcsarnokban, a főbejárattal szemben 11:00 MESEZSEB –a Gobbi Hilda Színpad előcsarnokában 11:00 Kristán Attila és Tóth Auguszta, a Nemzeti Színház színészei mesét olvasnak fel. 11:15 Soós Emőke-Lovas Gábor: CSODAFORRÁS, a békéscsabai Napsugár Bábszínház előadása 12:00 Gobbi Hilda Színpad NYISS KAPUT, ANGYAL! - bábtáncoltató betlehemes játék, a Bábakalács Bábszínház előadása 10-12 GYERMEKKÖNYVEK VÁSÁRA A LITEA könyvesbolt kínálatából és GYERMEKKÖNYV ILLUSZTRÁTOROK KIÁLLÍTÁSA az első emeleti előcsarnokbanDECEMBER 22. VASÁRNAP 10:00-12:00 ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS a BABRÁLDÁKBAN Kézműves foglalkozások az OSZMI munkatársainak vezetésével: üvegfestés, világító mécses készítése. 10:00-12:00 ADVENTI ÓRIÁS TÁRSASJÁTÉK az OSZMI munkatársainak vezetésével a Gobbi Hilda Színpadon A karácsonyváró adventi ünnepkörhöz kötődő népszokások fölidézése kérdések, feladatok, és játékok formájában. Egyénileg is, de akár az egész családdal is kipróbálható! 12:00 BUDAJENŐI BETLEHEMESEK MŰSORA a Nemzeti Színház Karácsonyfájánál az első emeleti előcsarnokban 12:30 KARÁCSONYI ÉNEKEK - Közös éneklés a Pannonia Sacra Általános Iskola gyermekkórusával Kreatív munkatárs: Márkó Eszter, színművész.
2013.11.27. 06:00
Szinhaz.hu
 Karácsonyi nyereményjáték!
Karácsonyi nyereményjáték!
Nyerj karácsonyra angyalszárnyas táskát Szilas Ritától! kvíz(Játssz Szilas Rita táskáért!)A magyar tervező, Szilas Rita egyedi és könnyen azonosítható stílusáról vált híressé, táskái és ruhái változatlan rendkívüliséget tükröznek. Szilas Rita védjegyei közé tartozik a természetes minták és formák alkalmazása, a ruhák printelése, a társadalomkritikus jelentéstartalom, valamint táskáinak rendhagyó kivitelezése. Szilas Rita kiegészítőinek sajátos stílusuk van, ami semmihez sem hasonlítható. Az idei első havat várva, a karácsonyi készülődés közepette most meglepheted magad egy igazán stílusos dizájnertáskával. Az Éva Magazin jóvoltából megnyerheted a képen látható, Szilas Rita által tervezett, bőrből készült angyalszárnyas táskát. Ezt az egyedi kiegészítőt aszerint variálhatod, ahogy épp hordani szeretnéd: viselheted kézitáskaként, vagy hátitáskaként, hogy igazi angyal lehess! A táskáról és Ritáról további információk ITT. kvíz(Játssz Szilas Rita táskáért!) Játékunkban kizárólag regisztrált olvasóink vehetnek részt. Ha már regisztráltál, lépj be az oldal tetején, bal oldalon látható BELÉPÉS gombbal (elvileg, ha nem lépsz ki az oldalunkról, 30 napig beléptetve marad a géped, így ezt a lépést nem kell megtenned!), ha nem regisztráltál még, akkor itt az ideje. IDE kattintva regisztrálhatsz. Játékszabályzat
2013.11.25. 09:37
Evamagazin.hu
Így készüljünk gyerekekkel a karácsonyra!
A karácsonyi készülődés gyermekkel a legszebb. Furcsa kérdésekkel, csillogó tekintettel, nagy kíváncsisággal szemléli, mi is történik körülötte. Vajon mi az, amit megért, hogy mondjuk el neki a karácsony csodáját?
2013.11.23. 17:10
Hajraegeszseg.hu
Így válassz tökéletes karácsonyi ajándékot a születésnap szerint!
Így válassz tökéletes karácsonyi ajándékot a születésnap szerint!
A karácsonyi készülődés tele van izgalmakkal, de nem kis stresszel is jár megtalálni a megfelelő ajándékot. Szerencsére az ezotéria most is a segítségedre siet: ha a párodnak,anyukádnak vagy a barátnődnek keresed a tökéletes ajándékot, nincs más dolgod, mit kiszámolni, milyen napon született, és máris megtudod, milyen ajándéknak örülne igazán. Persze, azért az sem árt, ha évközben odafigyeltél, miről áradozott a legtöbbet.
2013.11.22. 10:25
Bien.hu
Őszi visszaszámlálás – programajánló november 22-24.
Hamarosan vége az ősznek, és kezdődik a nagy Adventi készülődés, ám mielőtt eluralkodna rajtunk a karácsonyi készülődés, a hétvégé töltsük barátaink vagy családunk társaságában, és keressük fel az ország legjobb programjait! Palócgála – Regionális Nemzetközi Népzenei Gála Eger – 2013. november 22-24. Palóc népdaléneklési verseny, országos és térségi minősítések, néprajzi filmek vetítése, népművészeti kiállítás, szakmai előadások, palócbál. IV. Vonyarcvashegyi [...]
2013.11.21. 09:55
Bellacafe.hu
<strong>Karácsonyi készülődés</strong>: Süteményre fel!
Karácsonyi készülődés: Süteményre fel!
Az IKEA idén karácsonyra a felejthetetlen nevű Snökul sorozattal alapoz karácsonyra: mézeskalácsház, 3D-s karácsonyfa és görgős sütiszaggató. Sütni gyerekjáték vagy legalább játék lehet gyerekkel és ehhez most remek eszközöket kínál az IKEA. Az előző évek rénszarvasos-sünis kiszúrói mellé most igazán jól jön a mézeskalácsház műanyag – azaz örökélet – sablonja, a görgős sütiszaggató és a [...]Karácsonyi készülődés: Süteményre fel!Moksha
2013.11.06. 13:04
Moksha.hu
Téli ízvilággal újít a XIXO: körtés és szilvás jegesteák valódi gyümölccsel
Téli ízvilággal újít a XIXO: körtés és szilvás jegesteák valódi gyümölccsel
A fagyos napok beköszöntével a XIXO üdítőcsalád különleges téli kiadással jelentkezik. Novembertől a piacon egyedi ízekben, körtés és szilvás ice teák kerülnek forgalomba, melyek valódi gyümölcstartalma lehetővé teszi, hogy az üvegből kitöltve is érezhessük a gyümölcs zamatát. A melegítve, forrón is fogyasztható téli teák az ünnepi hangulatot idézik: a körtés és szilvás italok a karácsonyi készülődés pillanatait és a téli hideg estéket is megédesítik.
2013.11.06. 11:38
Mon.hu
A legszebb karácsonyi versek
A legszebb karácsonyi versek
Eljött az október és bizony sokan vannak, akiknek ez nem jelent mást, mint, hogy indulhat a karácsonyi készülődés. Ehhez seígtségképpen a rendszeresen frissülő összeállításunkban karácsonyi verseket mutatunk be. [Dátum: 2013.10.05. 12:52]
2013.10.05. 12:52
Zene.hu
Karácsony 2013: indulhat az előkészület - hangolódj velünk
Karácsony 2013: indulhat az előkészület - hangolódj velünk
Eljött az október és bizony sokan vannak, akiknek ez nem jelent mást, mint, hogy indulhat a karácsonyi készülődés. [Dátum: 2013.10.04. 22:55]
2013.10.04. 22:55
Zene.hu
Egészséges finomságok - nemcsak karácsonyra
A karácsonyi étkezés az ünnep egyik fénypontja, annál örömtelibb, minél több családtag, rokon, barát ülheti körül az asztalt. Már hetekkel korábban elkezdődik az ünnepi készülődés; örömöt akarunk, és ha figyelünk egymásra, örömöt tudunk szerezni, mert tudjuk, ki mire vágyik, minek örülne. Az ajándék értékét nem az ára, hanem a szeretet adja, amivel készítettük.
2013.01.07. 20:55
Egeszsegtukor.hu
Terhesnapló 11: Karácsonyi kacsa, pingvin és elefánt
Terhesnapló 11: Karácsonyi kacsa, pingvin és elefánt
22. hét Ez a karácsony is elmúlt. De még hogy… Nagy volt a készülődés. Már egy hónapja kitaláltam a karácsonyi menüt. Nem vagyok egy gordonremzi, de nem is tegnap kezdtem a szakmát. Az elmúlt 5-6 évben – míg otthon laktam – én voltam a karácsonyi szakácsmester, mert anyukám állandó éjszakás révén egy multiban, mindig 24-én reggel ért haza, és lefeküdt pihenni. Én meg gyártottam a kajákat. Általában 3 családnak, mert nálunk volt a vendégeskedés. De idén más volt, idén én voltam a vendég. Így szentestére nem is kellett negyvenfajta hús húszfajta körettel. Találtam nagyon fain narancsos kacsareceptet. Soha nem ettem még kacsát. Gondoltam, szárnyas ez is, szar nem lehet. Tudniillik nálam finnyásabb embert nem hordott hátán a föld. Utálom is érte magam, de egyszerűen nem bírom a hús állagát, szagát, ízét. Ha tehetném, csak nyers zöldséget ennék gyümölccsel, néha sajttal, de tejföllel. Ettől függetlenül mindent megfőzök, elkészítek, csak nem eszek bele. Tökélyre fejlesztettem a kóstolás nélküli főzést. (Kanálban beviszem a férjemnek, hogy ugyan nyaljon már bele, úgyis ő eszi, jó-e már neki. Így legalább nekem nem kell beledugni a nyelvem.) Szóval olyan guszta kacsahúsokat kaptam (comb, mell) hogy ránézésre megkívántam. Gyönyörű pirosra sütöttem, állagra omlós, illata ínycsiklandozó. De aztán beleharaptam. Gyorsan vissza is lapátoltam a tányérról a tálalóra, közölve férjemmel, hogy az én részemet is betermelheti, nem tartok rá igényt. Igencsak máj íze volt, pedig én azt nem eszem meg. (Meg még elég sok mindent.) Legalább férjemnek ízlett, bepuszilta mindet. Nála sikert arattam. A receptet felírtam a „másnak szívesen megfőzöm” füzetbe. Az étvágyamat a krumplipürére és párolt lila káposztára korlátoztam. Azzal is jól lehet ám lakni.
2013.01.02. 11:00
Bezzeganya.postr.hu
 Ezt a zenelejátszót tényleg ki kell próbálni
Ezt a zenelejátszót tényleg ki kell próbálni
Ha a karácsonyi készülődés közben megpihennénk egy kis időre, akkor például hallgassunk zenét, és egy lendülettel keressük meg kedvenc számainkat a neten.
2012.12.24. 16:05
Life-style.hu
Nagy Sándor karácsonyi klipet forgatott
Nagy Sándor karácsonyi klipet forgatott
Nagy Sanyi, karácsony és romantika – biztos siker az ünnepi dalhoz, pláne, ha a klipet SP rendezi. "Amolyan előkarácsonyi ajándékként készítettük el ezt a klipet, amivel meghitt ünnepi hangulatot szeretnénk varázsolni az emberek szívébe" - árulta el Nagy Sándor, a Madách Színház színésze a videóról. "Már elkezdődött a karácsonyi készülődés, mindenki igyekszik valamivel meglepni a szeretteit, szaladgál, bevásárol és ebbe az őrült rohanásba egy pillanatnyi meghittséget szerettünk volna csempészni" – mondta Nagy Sándor.SP, azaz Éder Krisztián és Nagy Sanyi elismerően nyilatkoztak egymás munkásságáról. "Már sokszor hallottam Krisztián munkásságáról, aki fiatal kora ellenére egy vérbeli profi. Az külön öröm, hogy ő is ismert ebben a szakmában, hiszen így minden gördülékenyebben ment" –árulta el a Madách Színház színésze. SP, aki az utóbbi időben szívesen áll a kamera túloldalára rendezőként maradéktalanul elégedett volt a közös munkával. "Nagyon klassz volt vele dolgozni, alig kellett őt instruálni, első pillanattól egyeztek az elképzeléseink. Többször dolgoztam már rendezőként és operatőrként, de most az utómunkát is én csináltam, nagyon izgalmas volt!"” – mondta Krisztián. Így készült a klip:   Forrás: ma.hu, Fotó: facebook.com/nagy.sandor.official
2012.12.24. 15:24
Szinhaz.hu
Theo sokkot kapna a karácsonyfától, ha megérintené
A legtöbb gyerek számára a karácsonyi készülődés rengeteg izgalommal jár, finomságokat esznek és a család együtt díszítheti fel a karácsonyfát. Azonban a 6 éves Theo anafilaxiás sokkot kaphat, ha véletlenül megenne pár szem mogyorót, vagy túl közel menne egy fenyőfához.
2012.12.24. 13:35
Life.hu
Karácsonyi étkezési szokások
A kereszténység legfontosabb ünnepének étkezési szokásaiban a keresztény étkezési kultúra számos eleme fellelhető. A karácsonyt megelőző, a szentestével záruló időszak az advent, a készülődés ideje, amit általában a böjtösebb, szegényesebb ételek jellemeznek.
2012.12.24. 09:15
Vital.hu
Zárjuk le jól! – Leltár év végén
Lassan vége az évnek, ilyenkor a karácsonyi sürgés-forgás, ajándékvásárlás, készülődés mellett ott motoszkál mindenkiben a kérdés, milyen lesz a következő év? Szinte látjuk magunk előtt a képzeletbeli időegyenesen az új évet, fehér, tiszta lap formájában. Megnyugtatóan üres még. És vajon a lassan záródó óév? Sokan csak legyintenek, letelt, jól , rosszul. Pedig érdemes elvonulni és [...]
2012.12.23. 19:16
Minok.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2012-12-23
Ma már nyugodtabbak leszünk, kiegyensúlyozottan végezzük el a feladatainkat. Nem terhel meg minket a karácsonyi készülődés és beszerzés sem. Induljunk neki és vegyük meg a karácsonyi menüsor hozzávalóit! Ma érdemes ajándékbeszerző útra indulnunk. Írjuk össze, hogy milyen ajándékokat kell még beszereznünk. Vásárolhatunk a parfümériában, vagy vehetünk szép kiállítású szakácskönyveket, vagy jó minőségű ruhadarabokat, kiegészítőket barátainknak.
2012.12.23. 08:00
Harmonet.hu
Karácsonyi készülődés egészséges desszertgolyókkal
Az advent a várakozás, a készülődés időszaka. Ilyenkor próbáljunk kicsit lelassulni és gyermekeinkkel is tartalmas pillanatokat átélni. Higgyük el: a legtöbb gyereknek a konyhában egy kis közös sürgésforgás nagyobb ajándék, mint bármelyik műanyag játék. ...
2012.12.21. 10:00
Hazipatika.com
Akasszunk saját készítésű díszeket a fára
A karácsonyi készülődés öröméhez nemcsak az ajándékvásárlás és a finom ételek készítése tartozik hozzá, hanem környezetünk ünnepivé varázsolása is. Akasszunk saját készítésű díszeket a fára. Készítésük egyszerű és szórakoztató.
2012.12.20. 15:28
Stop.hu
 Neked mi a legnagyobb karácsonyi nyűg?
Neked mi a legnagyobb karácsonyi nyűg?
Fenyőillat, meghittség, három kiló plusz: vajon mekkora munka áll a karácsonyi készülődés mögött? Olvasóink osztják meg tapasztalataikat. A legapróbb részletekig Őszintén szólva az egész ünnep kimerítő, kezdve a vásárlástól, a főzésen át, egészen odáig, hogy összehangoljuk a rokonlátogatásokat. Nem szeretem, ha minden évben ugyanaz az ünnepi menü, így ennek kitalálása is a feladatok közé tartozik. Azon is sokat kell ötletelni, hogy ki milyen ajándéknak örülne igazán. Tímea, mérnök, Gödöllő Kevés az idő, sok a rokon Családtagjaink az ország különböző pontjain laknak. A karácsony három napból áll, ezt kell szétosztani a szeretteink között. Nagyon nehéz összehangolni az utazásokat, fárasztó több száz kilométert megtenni. Kicsit mindig rohanósra sikerül az ünnep. Vera, titkárnő, Budapest A legszebb ünnep Nekem a legfontosabb ünnep a karácsony, nincs benne semmi nyűg. Okosan és idejében kell elkezdeni a készülődést, nem az utolsó pillanatra hagyni mindent. Ha mindenki kiveszi a részét a feladatokból, és elég időt szánunk rá, akkor nem lesz idegeskedés. Erika, ötvös, Budapest Az ajándékozás a legnehezebb Összesen tizenhat embert ajándékozok meg karácsonykor. A legnehezebb mindig az, hogy ötletes, szellemes és egyedi dolgokat találjak ki, és ne kerüljön sokba. Sajnos az utolsó pillanatokra marad a készülődés – ha idejében elkezdeném, biztos könnyebb lenne. Katalin, marketingasszisztens, Diósd Rohanás a hidegben Nekem az volna az ideális, ha 30 fok lenne karácsonykor. Mármint plusz 30! Nem elég a stressz, még hideg is van. A karácsony előtti utolsó hét a legrázósabb, amikor a hosszú munkanap után még a nyakunkba vesszük a várost. Amikor a fa körül áll a család, az már szép pillanat, ilyenkor rögtön elfelejtjük, hogy előtte hetekig rohantunk egyik üzletből a másikba. András, könyvelő, Budapest Túl a stresszen Nálunk évek óta munkamegosztás van: a férjem vásárol, én sütök-főzök. Egy hónappal korábban már elkezdünk készülni. Csak a gyerekek kapnak ajándékot, az ő vágyaik pedig köztudottak. Persze kétszer annyi a dolog ilyenkor, mint más hónapokban, mégis megéri. Bogi, szociális munkás, Budapest Összeállította: Biczó Gabriella, fotó: Europress
2012.12.20. 13:41
Evamagazin.hu
Egészséges finomságok - nemcsak karácsonyra
A karácsonyi étkezés az ünnep egyik fénypontja, annál örömtelibb, minél több családtag, rokon, barát ülheti körül az asztalt. Már hetekkel korábban elkezdődik az ünnepi készülődés; örömöt akarunk, és ha figyelünk egymásra, örömöt tudunk szerezni, mert tudjuk, ki mire vágyik, minek örülne. Az ajándék értékét nem az ára, hanem a szeretet adja, amivel készítettük.
2012.12.19. 10:20
Egeszsegtukor.hu
A 3 legjobb karácsonyi témájú könyv
A 3 legjobb karácsonyi témájú könyv
A karácsonyi készülődés közepette jólesik néha egy kis szünet, amit legszívesebben csendben, nyugalomban töltünk. Bár az olvasás ma már nem számít túl menő dolognak, viszont remekül kikapcsol, a karácsonyi témájú könyvek pedig segítenek ráhangolódni az ünnepekre. Lássuk a legjobbakat!
2012.12.17. 15:16
Femcafe.hu
Karácsony előtt: 7 tipp a családi nyugalomért
A karácsonyi készülődés közben hajlamosak vagyunk megfeledkezni az ünnep valódi értékeiről, aminek persze az lesz az eredménye, hogy a szentestére mindenki ingerült és feszült lesz. A pszichológust, Fülöp Emőkét kérdeztük. ...
2012.12.17. 08:30
Hazipatika.com
Biztonsági tippek a karácsonyi tűz elkerülésére - Ezekre figyelj oda
Biztonsági tippek a karácsonyi tűz elkerülésére - Ezekre figyelj oda
Kár lenne az ünnep meghitt hangulatát elrontani olyan kellemetlen balesetekkel, amik kis odafigyeléssel megelőzhetőek. Összegyűjtöttünk pár apróságot amire érdemes odafigyelni a készülődés közben.
2012.12.16. 18:16
Femcafe.hu
Karácsonyi foglakoztató füzet
Karácsonyi foglakoztató füzet
Karácsonyi foglakoztató füzetünkben igazi ünnepi kalandok várnak Rád! A klasszikus színezők mellett játékos feladatok, kedves gyermekversek és énekek varázsolják meg örömtelibbé a készülődés időszakát. Az egyes lapok akár külön-külön is kinyomtathatóak!
2012.12.14. 10:30
Csaladivilag.hu
Nagy karácsonyi horoszkóp 2012
A karácsonyi ünnep és az adventi készülődés másképp telik majd minden zodiákusjegy számára. Hogyan készülj a csillagjegyed szerint? Mire érdemes odafigyelned? Melyik jegy szülöttei milyen ajándéknak örülnének? Nagy karácsonyi összeállításunkból minden kiderül!
2012.12.14. 08:50
Harmonet.hu
Így varázsolj karácsonyi hangulatot az otthonodba
Így varázsolj karácsonyi hangulatot az otthonodba
Bár karácsonyig van még néhány nap, de készülődés közben is érdemes egy kis ünnepi hangulatot teremteni a lakás különböző részein. Bemutatunk néhány tippet, hogy hogyan tudod hangulatosabbá varázsolni a környezetedet.
2012.12.13. 19:16
Femcafe.hu
Advent a REÖK-ben az Operettszínház sztárjaival
Advent a REÖK-ben az Operettszínház sztárjaival
Ismét karácsonyi nyílt nappal kedveskedik kisebb és nagyobb látogatóinak a REÖK. Míg a gyerekek múzeumpedagógiai foglalkozáson vesznek részt vagy díszeket készítenek a REÖK karácsonyfájára, a felnőttek akár Picasso élettársának képeiben vagy komolyzenei műsorban is gyönyörködhetnek. A nap csúcspontja a Budapesti Operettszínház sztárjainak fellépése: az Elfújta a szélből is énekelnek. Rendkívül sikeresnek bizonyult a tavalyi adventi készülődés során megtartott REÖK-ös nyílt nap: számos gyerek és szülő tölthette egy napját szórakoztató kulturális programokkal, ünnepi készülődéssel. Éppen ezért idén is megrendezi a REÖK a népszerű karácsonyi napot. December 15-én, szombaton 10 és 18 óra között vár ingyenesen kicsiket és nagyokat a kiállítóház. Amellett, hogy idén is együtt díszíthetik fel a REÖK karácsonyfáját a gyerekek, izgalmas programokkal is várják őket. A díszeket a Helen Doron Matiné keretében készíthetik el, majd rögtön fel is aggathatják a fenyőre. A kézműves foglalkozáshoz hasonlóan szintén egész nap tart a múzeumpedagógiai program: Ale Ildikó múzeumpedagógus értelmezi a kicsikkel a Kontrasztok vonzásában kiállításon látható műalkotásokat, és tart ezekhez kapcsolódó rajzos foglalkozást. Kincskereső játékon is részt vehetnek a vállalkozó szelleműek, sőt ezzel óránként nyerhetnek jegyeket a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásaira. Helen Doron Matiné (fotó: reok.hu) Hogy a felnőttek se unatkozzanak: 12-től 15 óráig Molnár Sándor képzőművész óránként tart tárlatvezetést az aktuális kiállításon. Érdemes vele végignézni a műveket, hiszen olyan mesterek munkáiról tudhatunk meg érdekességeket, mint Françoise Gilot, aki Picasso élettársa volt, vagy éppen a szintén világhírű El Kazovszkij és Rozsda Endre. A Várfok Galéria tárlatához kapcsolódóan Szalóky Károly galériatulajdonos és Nátyi Róbert művészettörténész beszélgetnek, majd Kovács Krisztina kurátor tart tárlatvezetést. Az SZTE Zeneművészeti Kar hallgatói komolyzenei koncerttel kedveskednek a látogatóknak 13 és 14 órától. Kiemelkedő pillanata lesz a napnak a Budapesti Operettszínház sztárjainak fellépése: 11 órától Szabó P. Szilveszter, Janza Kata, Vágó Zsuzsi, Kerényi Miklós Máté, Nádasi Veronika és Bordás Barbara adnak elő dalokat a közönségnek. A legismertebb slágerek hangoznak el a Rómeó és Júlia és az Elisabeth című musicalekből, illetve nagy meglepetés, hogy a jövő nyári Dóm téri produkció, az Elfújta a szél egy-egy dalát is hallhatjuk a művészektől. Forrás: reok.hu
2012.12.13. 09:22
Szinhaz.hu
Hasznos tippek, hogy a karácsonyi készülődés ne készítsen ki
A karácsony az egyik legszebb ünnepünk, ugyanakkor a legmegterhelőbb a velejáró készülődés miatt. Ha szeretnéd, hogy minden tökéletes legyen, akkor fogadd meg tippjeinket!
2012.12.11. 22:50
Bien.hu
Kreatív karácsony - a gyerekkel
A karácsonyi készülődés nagyon örömteli időszak egy család számára, főként ha a készülődésbe a gyerekeket is sikerül belevonni. Készíthetünk velük karácsonyi ajándékokat a testvéreknek, nagyszülőknek, de karácsonyi díszeket is. Kreatív karácsonyi foglalatosság izgalmas és kellemes időtöltés gyerekek, de szülők számára is. Az egyedi tárgyak készítését kedvelni és értékelni fogják a gyerekek és azok a szerettek is, akik kapják..
2012.12.11. 08:07
Anna.hu
KoMa Karácsony a XV. kerületben
KoMa Karácsony a XV. kerületben
Az idei adventi időszakban a KoMa szeretne karácsonyi hangulatot varázsolni a XV. kerületbe az iskolások segítségével. Az Ady Endre utcában otthonra talált társulat több programot, fellépést is szervez Rákospalotán, Újpalotán és Pestújhelyen. A kerületi iskolákba járó néhány fiatallal a társulat tagjai december 17-én és 18-án végigjárják az óvodákat, 15-én délelőtt fellépnek az Ezüst Csarnok Vásárban, ellátogatnak az Arany Alkony Idősek Otthonába, 14-én pedig a KOMA Bázisán is előadják műsorukat 200 alsó tagozatos diáknak. Sára Eszter beszámolója: December első hétvégéjén már lázas készülődés folyt az Ady Endre utcában. Az óvodások az óvónénik segítségével elküldték karácsonyi kívánságaikat a KOMÁ-nak. A legnépszerűbb ajándék természetesen a baba és az autó volt, de volt olyan is, aki síelni, vagy korcsolyázni szeretett volna menni a szüleivel. Az általános iskolás alkotókat a szombati játékos workshopon, próbanapon, elsőként Jaskó Bálint mozgatta meg, egy rövid poénos bemelegítéssel. Ezután következett egy-két névtanulós játék, majd néhány a feloldódást, felszabadulást segítő, a csapatmunkát ösztönző foglalkozás, melyeket Zrinyi Gál Vince vezetett. Az alkotóknak is volt előzetes „házi feladatuk”, el kellett gondolkodniuk azon, hogy mi az a három szó, ami elsőként eszükbe jut a karácsonyról. Egy játék során körben állva ezeket mutogatással, mozdulatokkal és hangokkal ajándékká formálták, amit át is adtak egy választott társuknak, aki reflektálva az ajándék tulajdonságaira átvette azt. Valaki elmutogatta, megformálta a mézeskalácssütést és díszítést, majd tálcán átnyújtotta valakinek, aki jóízűen megette a „lég-mézeskalácsokat”. Ezután következett csak a munka java: A KoMa és a diákok három csoportra oszolva olyan jeleneteket állítottak össze, amelyekben visszaköszönnek az ovisok vágyai. Mindig arra törekedtek, hogy a játékba be lehessen vonni majd a nézőket (jelen esetben az ovisokat) is: kitaláltak egy vonatozós jelenetet, ahol a csoport összekapaszkodva végigjárhatja a termet, illetve egy hógolyócsatát, ahol „lég-hógolyókkal” dobálhatják egymást az ellenfelek. Kiválogattak néhány szép karácsonyi verset és dalt is, amit majd elszavalnak és elénekelnek a vásárban, illetve az idősek otthonában. A szerda délelőtti próbanapra már majdnem végleges formát öltött a jelenet szövege, így több idő maradt arra, hogy a színpadra állítással, a szituációk képi megkonstruálásával foglalkozzanak. Eldöntötték, hogy ki milyen szerepet fog játszani, hogy ki, mikor és hol fog állni, illetve, hogy ki honnan érkezik a játéktérbe. Megbeszélték, hogy nem fognak eszközöket használni, hogy ezzel is nagyobb teret engedjenek a nézők fantáziájának. Fotók: Zrínyi Gál Vince A lelkes kis csapat rengeteg kreativitással és energiával dolgozott a feladatokon. A karácsony két leglényegesebb összetevőjét varázsolták a Bázisra: az önzetlen adni vágyást és az ötletgazdag készülődést. Mindezt szeretnék továbbadni leendő közönségüknek is. Szeretettel várnak minden karácsonyra készülődő érdeklődőt, 15-én fél 11-kor az Ezüst Csarnok Vásárban. (Rákospalotán a Wesselényi utcai vásárcsarnokban - Wesselényi utca 1-3.)  
2012.12.09. 08:43
Szinhaz.hu
Kreatív karácsony
Kreatív karácsony
A karácsonyi készülődés örömteli és izgalmas időszak, amit a közös tevékenységek varázsolnak igazán különlegessé: alkossatok ünnepi dekorációt, teremtsétek meg saját családi hagyományaitokat és készítsetek sajátkezű ajándékokat szeretteitek számára! Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány olyan egyszerű ötletet, amelyek elkészítésében akár a kisebb gyerekek is részt vehetnek.
2012.12.08. 08:00
Csaladivilag.hu
Debreczeni Zita és Dukai Regina szexi jelmezbe öltözött
Debreczeni Zita és Dukai Regina szexi jelmezbe öltözött
Debreczeni Zita és Dukai Regina dögös csipkében és szuperminibenkeltett hatalmas feltűnést. Az év vége közeledtével a csinos divattervezők már hetek óta ünnepi lázban égnek, s hogy a meghitt hangulatot még tovább fokozzák,Zimány Linda segítségével legújabb üzletüket is karácsonyi pompába öltöztették. Ráadásul mindezt szexi Mikulás- és krampusz jelmezben tették, a boltba betérő rajongók legnagyobb örömére. Hópelyhek, színes gömbök, fenyőfa-és rénszarvas figurák. Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda amerre csak járnak, igyekeznek mindenhova ünnepi hangulatot csempészni, Zita akár a WC ülőkét is feldíszíti ilyenkor.Kedvenc üzletükkel sem tettek kivételt,Mikulás nap alkalmából különleges meglepetésben lehetett része a Sugarbird márka szerelmeseinek. „Én csodálkozom a legjobban magamon, hiszen néhány éve ilyenkor még annyira nem foglalkoztatott az év végi készülődés, hogy még a barátaim is Grincsnek szólítottak – kezdte viccelődve Debreczeni Zita. – Most már november közepén elkezdek hangolódni az ünnepekre, és gyakorlatilag minden kis felületet megpróbálok feldíszíteni. Nálam otthon, ilyenkor még a WC ülőke is mikulásos. Ám az év vége nemcsak a külsőségek miatt fontos számomra, ilyenkor igyekszem még több jótékonysági eseményre eljutni. Most is éppen egy MÜPA-ból jövök, ahol ajándékcsomagokat osztottunk hátrányos helyzetű gyerekeknek” – árulta el Zita, aki a szentesét Budapesten, a karácsony többi napját pedig Szolnokon, családi körben tölti majd. Zitával ellentétben, [...]
2012.12.07. 22:21
Lifemagazin.hu
Bódi Margó háromízű édessége a sztár
Bódi Margó háromízű édessége a sztár
Az ünnepi készülődés közben sokan gyűjtik már a karácsonyi recepteket is. Ehhez ad most két ötletet Bódi Margó egy kiadós egytálétel és a háromféle töltelékkel elkészíthető kalács receptjével.
2012.12.07. 16:20
Borsonline.hu
Karácsonyi készülődés a természetből
A karácsonyi időszak közeledtével sokan évről-évre elhatározzuk, hogy idén saját kézzel készített ajándékokkal, díszekkel lepjük meg szeretteinket.
2012.12.07. 11:00
Napiotthon.hu
Karácsonyi készülődés saját kezűleg
Az adventi időszak mindannyiunk számára jelzi, hogy nemsokára itt a karácsony. Aki saját kezűleg szeretné elkészíteni ajándékait, annak kívánunk néhány ötletet adni: egyszerűen elkészíthető díszek bemutatásával.
2012.12.07. 10:00
Napiotthon.hu
Legendák adventtől vízkeresztig
A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, így minden évben már novemberben elindul a nagy várakozás, készülődés az év legnagyobb, legmeghittebb ünnepére.
2012.12.07. 08:11
Anna.hu
Készíts hógömböt otthon, fillérekből
Folytatódjon a karácsonyi készülődés. Ma egy kedves hógömböt készítek egyszerű, otthon található dolgokból.
2012.12.06. 21:00
Life.hu
Mohák, zuzmók és tobozok: karácsonyi készülődés a természetből
A karácsonyi időszak közeledtével sokan évről-évre elhatározzuk, hogy idén saját kézzel készített ajándékokkal, díszekkel lepjük meg szeretteinket.
2012.12.05. 16:29
Ma.hu
 <strong>Karácsonyi készülődés</strong> az Instagrammal - Hangulatos fotók!
Karácsonyi készülődés az Instagrammal - Hangulatos fotók!
Az Instagram remek módja annak, hogy a bennünk élő kis fotós kibontakozhasson. Az ember saját nézőpontjából mutathat meg egy-egy témát. És persze mindenkinek más kép villan be egy adott témáról. És mivel annyira imádunk a közelgő ünnepekre gondolni, így mi más lehetne a téma, mint a karácsony!
2012.12.05. 16:00
Joy.hu
5 karácsonyi girland, amit a gyerekkel is elkészíthetsz!
5 karácsonyi girland, amit a gyerekkel is elkészíthetsz!
A karácsonyi készülődés szerves része lehet a lakás feldíszítése, segít ráhangolódni az ünnepre, lelassítani az előtte megszokott hajszában. Az egyik legegyszerűbb módja a dekorálásnak, ha a lakás különböző pontjaira füzéreket aggatunk – persze, választhatjuk a barkácsboltokban kapható fenyőutánzatokat is, de egész más hangulatot érhetünk el, ha magunk készítjük a girlandokat.
2012.12.05. 16:00
Babanet.hu
 Karácsonyi dekorálás dekortapasszal!
Karácsonyi dekorálás dekortapasszal!
Egyszerű és egyedi csomagolás, névre szóló díszítés pillanatok alatt (X) Elkezdődött a visszaszámlálás karácsonyig, az adventi naptáron már nyitogatjuk is a kis ajtókat meglepetésért, és az első gyertyát is meggyújtottuk már. Ezekkel együtt jár a karácsonyi ajándékok beszerzése is szeretteinknek, ezzel azonban közel sem vagyunk kész. Az ajándékot szépen be is kell csomagolnunk, hiszen ez az első, amivel az ajándékozott találkozik majd a nagy napon. 10 gyönyörű csomagolási ötletért klikk a képre!Ahogyan az ajándékot magát, úgy a csomagolást is szeretnénk egyedivé varázsolni. Gyors mégis személyre szóló megoldást kínál a dekortapasz. Tedd vele izgalmassá és egyszerűen széppé az ajándék díszítését. Nem kell hozzá más, mint csomagolópapír és a dekortapasz, meg persze egy adag kreativitás. Az sem gond, ha úgy érzed, ez utóbbiból híján vagy, a dekortapasz Facebook oldalán ugyanis hasznos tippeket, ötleteket találsz. A dekortapasz költséghatékony eszköze a karácsonyi készülődésnek, hiszen rengeteg módon felhasználható. Az ajándékok csomagolása mellett használhatod egyedi ajándékkártyák, karácsonyi üdvözlőlapok készítésére is, de akár a régi karácsonyi gömböket is különlegessé tehetjük vele. A dekortapasz rengeteg színben és mintával kapható, jól tapad, könnyű írni vagy nyomtatni rá, eltávolítása során pedig nem hagy nyomot. Válaszd ki a neked leginkább tetsző színeket és mintákat, aztán kezdődhet a kreatív munka. A dekortapasz hamar elengedhetetlen kiegészítőd lesz a karácsonyi készülődés során. Nézz körül a www.dekortapasz.hu weboldalon vagy a Facebook oldalon és válogass a több száz színben és mintával kapható tapaszok közül.
2012.12.05. 12:20
Evamagazin.hu
Termések, bogyók, illatok: karácsonyi készülődés saját kezűleg
Aki saját kezűleg szeretné elkészíteni ajándékait, annak kívánunk néhány ötletet adni.
2012.12.04. 16:29
Ma.hu
5 tipp a szexi karácsonyért!
Végre itt vannak az ünnepek. Karácsonyi fények, illatok, dallamok mindenhol. És az ajándékozás. Vagy mégsem? A karácsonyi menü kiválasztása, bevásárlás és sorban állás? A vendégek fogadása, takarítás, díszítés? Biztos, hogy erről kell, hogy szóljon az adventi készülődés?
2012.12.04. 11:00
Napidoktor.hu
"Különleges, kedves és nagyon szerethető" díszlet a Szabadság téren
Egyedi ötlet alapján speciális anyagokból, kevés pénzből készített "hóembercsaláddal" örvendeztette meg Nagykőrös lakóit és a turistákat a karácsonyi készülődés kezdetén a város önkormányzata.
2012.12.03. 17:11
Stop.hu
Hogyan legyen valóban békés a karácsony?
Advent a várakozás és az ünnepi készülődés időszaka. Ilyenkor a legtöbb épület és utca már karácsonyi díszben ragyog, és egyre több helyen állhatunk meg egy kis sült gesztenyét vásárolni. Szinte minden házban megjelenik az adventi naptár, amihez rendszerint egy-egy kellemes gyermekkori emlék is tartozik. A karácsonyi készülődés közben azonban sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni az ünnep valódi értékeiről, mert energiáinkat az köti le, hogy a legszebb és legtöbb ajándékokat szerezzük be, a menü legalább ötfogásos legyen és minden ragyogjon &#8211; beleértve a családunkat is. Ennek persze az lesz az eredménye, hogy a szentestére mindenki ingerült és feszült lesz.
2012.12.03. 13:45
Patikamagazin.hu
Advent - a várakozás és készülődés időszaka
Advent - a várakozás és készülődés időszaka
Advent a karácsonyt megelőző négy hetes időszak, amely az örömteli és meghitt készülődés, várakozás jegyében telik. A keresztények számára a karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjával kezdődik, és egészen vízkeresztig tart. Az advent eredete a 4. századig nyúlik vissza és számos jelkép, valamit szokás, hagyomány kapcsolódik hozzá.
2012.12.03. 10:00
Csaladivilag.hu
Még nincs adventi koszorúd? Készíts egyet - VIDEÓS segítséggel!
A karácsonyi készülődés elkezdődött. Az üzletek és az utcai árusok ajánlatokkal bombáznak bennünket, díszbe öltöznek az utcák és az emberek ajándékvásárlási lázban égnek...
2012.12.02. 12:30
Ezoterikus.hu
Adventtől vízkeresztig - Érdekes szokások és legendák
A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, így minden évben már novembertől elkezdődik a nagy várakozás, készülődés az év legnagyobb, legmeghittebb ünnepére. Advent a karácsony előtti negyedik vasárnappal veszi kezdetét, és karácsonyig tart. VII. Gergely pápa volt az, aki négyben határozta meg az adventi vasárnapok a számát. December 2-a advent első vasárnapja.
2012.12.02. 09:14
Kamaszpanasz.hu
Újszövetség-maraton a Vörösmarty Színházban
Újszövetség-maraton a Vörösmarty Színházban
A karácsonyi készülődés jegyében Újszövetség-maratont rendez a székesfehérvári Vörösmarty Színház szombaton. Advent első hétvégéjén több mint százharmincan olvassák fel az Újszövetséget a nagyszínpadon. A színház szerint az Újszövetség-maraton egy olyan kezdeményezés, amelyre korábban a világ egyetlen teátrumában sem volt példa. Felolvasási szándékát november 12-től bárki jelezhette a szervezőknél. A nagy érdeklődést jelzi, hogy egy hét alatt az összes hely betelt - közölte a színház. December 1-jén, 22 órakor Spányi Antal római katolikus megyés püspök felolvasásával veszi kezdetét a maraton, őt követi Cser-Palkovics András polgármester. A felolvasók tízpercenként váltják egymást, a teátrum honlapja szerint az utolsó felolvasó Szikora János igazgató lesz. Ő december 2-án, vasárnap este 20 óra 20 perckor lép a színpadra. Leginkább az motivál minket, hogy a polgárok megszólításával páratlan, egyedi közösségi élményt nyújtsunk - idézte a színház a teátrum igazgatóját, Szikora Jánost. A direktor hangsúlyozta: fontos, hogy az emberek a zűrzavaros időszakokban lelki kapaszkodókat találjanak. A Szentírás mindenkit hozzásegít ahhoz, hogy önmagában is rendet teremtsen - fogalmazott az igazgató.
2012.11.30. 14:01
Szinhaz.hu
Cuki édesség: rénszarvas keksz
A hétvégén már advent első vasárnapjára gyújtjuk a gyertyákat, elindul a karácsonyi készülődés. Kezdd ilyen cuki rénszarvasokkal, gyaníthatóan nemcsak a gyerekek tartják majd zabálnivalónak!
2012.11.30. 07:50
Harmonet.hu
Egyre több a magányos ember?
Lassan kezdetét veszi a karácsonyi készülődés, a Mikulás-figurák már a boltok polcain várakoznak, a kirakatokat gyönyörű, csillogó díszekkel öltöztetik fel. Ilyenkor fokozódnak bennünk az érzelmek, és nehezebben éljük meg az egyedüllétet. Az elmagányosodástól való félelem depresszióig, önpusztító gondolatokig fokozódhat.
2012.11.29. 09:50
Harmonet.hu
 Ezt ajánljuk az ünnepekre! A 10 legjobb karácsonyi film!
Ezt ajánljuk az ünnepekre! A 10 legjobb karácsonyi film!
Lassan fejünkön a nagy karácsonyi készülődés és ilyenkor elmaradhatatlan kelléke ennek az időszaknak a karácsonyi filmnézés. Mi most összegyűjtöttük neked a 10 legjobbat, amit nem szabad kihagyni idén sem!
2012.11.29. 08:15
Joy.hu
Jégkrém pálca karácsonyi öltözetben
Kedves, szeretnivaló figurákat készíthetünk szimpla jégkrém pálcákból. Kellemes programnak ígérkezik akár gyerekekkel, a karácsonyi készülődés jegyében. Ajándéknak, fára, vagy csak úgy a magunk szórakozására.
2012.11.24. 06:00
Karácsonyi ajándékok: csak hitelt ne!
Az elanyagiasodott világban a lelki készülődés mind inkább háttérbe szorul. A bevásárlóközpontok, multik kirakati egyre korábban hívják fel a figyelmet a szeretet ünnepére. Már október közepén is karácsonyi ajándékvásárlásra ösztönözték [...]
2012.11.20. 14:29
E-harmonia.hu
Elindult új játékunk: gondolatok a szeretetről!
A karácsonyi készülődés akkor az igazi, ha minden gondolatunkat, tettünket a szeretet járja át. Épp ezért az E-Harmónia portál és a Harmat Kiadó most közösen keresi a legszebb idézeteket a [...]
2012.11.19. 20:24
E-harmonia.hu
Kiskarácsonyt terveznek az emberek
Az előző időszakhoz képest csökkent a nagyobb kiadást tervezők aránya egy felmérés szerint, pedig a vizsgált időszakba már a karácsonyi készülődés is beleesik. Azok közül, akik költenének, legtöbben a lakásukat újítanák fel, vagy vásárolnának.
2012.11.19. 11:00
Origo.hu
Jegyeket, bérleteket kér ellenőrzésre Badár Sándor
Jegyeket, bérleteket kér ellenőrzésre Badár Sándor
Kilenc évvel a Kontroll után Badár Sándor újra jegyeket, bérleteket ellenőriz. A Dumaszínházban. Karácsony közeledtével számos egyéb különlegességgel is találkozhat a stand-up comedy-kedvelő (utazó)közönség, januártól pedig ne lepődjünk meg, ha a humorteátrumban halljuk vissza a jól ismert mondatot: Jegyeket, bérleteket kérem kezelésre… Közeledik Karácsony, nagy a készülődés a Dumaszínházban is. A meglepetéseket már becsomagolták, kész az ünnepi menü, még némi díszítés, utolsó simítások és kezdődhet a hangulatos, könnyes, könnyed szórakozás. A Beugró és a Dumaszínház csapata ismét összecsap, a gyermekes apukák és anyukák matiné előadást kapnak családos humoristáktól, lesznek önálló estek, Humor Hétfők olcsón, téli álomból előcsalt Maciarcok, Félőrültek, Hülyeségek, közéleti Aktuál-csokor, a jelen és a jövő sztárjai, szóval minden, amit csak kívánhat a Mikulásnak, Jézuskának levelet fogalmazó felnőtt. Persze ilyenkor nem csak a közönség óhaja teljesül, hanem a humoristáké is. Badár Sándor például azt kívánta, szeretne ismét jegyeket, bérleteket ellenőrizni. Kilenc éve, a Kontroll című filmben már megtapasztalta, milyen az ellenőrök élete. „A forgatás előtt elmentünk egy napra az ellenőrökkel a metróba. Amit ott az utasok részéről tapasztaltunk azt úgy tudom megfogalmazni: komplett megvetés. Hiába volt már akkoriban ismert az arcom, szinte senki nem nézett a szemembe. Tömény ellenszenvet éreztem. Elég kellemetlen volt.” – mondta a színész-humorista. „A bemutató után viszont szívességből elmentünk a BKV céges rendezvényére, ahol szintén a jegyeket kértük ellenőrzésre. Ott már jól fogadtak, megszámlálhatatlan mennyiségű autogramot kellett kiosztani.” Badár Sándor most a Dumaszínház karácsonyi kampányának keretében újra ellenőrzi a jegyeket, bérleteket, és ebben meglehetősen szigorú. Ráadásul nem is egyedül folytatja a közel egy évtizede – kicsit más körülmények között – megkezdett utat, hiszen két segítőtársa, Aranyosi Péter és Mogács Dániel is vele tart. A metróban, villamosmegállókban és a város számtalan pontján találkozhatunk velük, így megvásárolt jegyeinket érdemes mindig magunknál tartani. A szigorú trió alkotta csatárláncon nem lehet átcsúszni, így senki ne gondoljon a bliccelésre, még csak véletlenül se! „De honnan lesz nekem bérletem?” – mondhatja a rutinos jegy-vásárló. És jogos a kérdés. A közönségigényekhez igazodva, januártól a megszokott jegyek mellett bérletvásárlásra is lesz lehetőség a Dumaszínházban. Minden bérlet négy konkrét előadásra szól majd, a következők szerint: Duma univezál – különböző típusú előadások ötvözete a hagyományos stand-up esttől a speciális Duma Aktuálig; Duma önálló est – válogatás a társulat tagjainak legnépszerűbb önálló estjeiből; Duma matiné – páros közös előadások, hétvégén kora délután, főként azoknak, akik esténként nem tudnának előadásra jönni.
2012.11.18. 11:02
Szinhaz.hu
Csináld magad: őrült adventi ajtódísz
Csináld magad: őrült adventi ajtódísz
Az adventi készülődés szele már sokunkat megcsapott, ennek örömére pedig készítettünk nektek egy karácsonyi ajtódísz-összeállítást. Picit szakítottunk a hagyományos megoldásokkal, és olyan alapanyagokhoz nyúltunk, mint a mézeskalács, a gomb és a fahéj.
2012.11.13. 16:49
Nlcafe.hu
 Karácsonyra hangolva
Karácsonyra hangolva
Érdemes jó előre megtervezni, kinek mit veszünk ajándékba. Nagy segítség lehet ebben a Tchibo webáruháza is számotokra. (X) Nálad mikor veszi kezdetét a karácsonyi készülődés? Már jóval az ünnepek előtt elkezdesz bevásárló körútra indulni, vagy amolyan a végére hagyós típus vagy? A tapasztalatok azt mutatják, hogy soha nem lehet elég korán elkezdeni. Érdemes jó előre megtervezni, kinek mit veszünk ajándékba. Nagy segítség lehet ebben a Tchibo webáruháza is számotokra, hiszen hetente változó, szezonális ötletkosárral vár minden karácsony előtt kétségbeesőt. Amikor nagy bajban vagyunk, mindig számíthatunk a barátnőinkre. Nincs ez másképp a karácsony előtti időszakban sem, hiszen ilyenkor is ők a mi igazi mentsváraink. A nagy ünnepi hajcihő közben jól esik egy-két támogató szó és gesztus, egy életmentő ajándéktipp, vagy egy közösen elfogyasztott habos Tchibo kávé a plázában, ami erőt ad a további vásárláshoz. Azonban a karácsonyi készülődés néha még a barátnőinken is kifog, ugyanis nehéz évről évre mindig mindenkinek eltalálni az ízlését, és új ötletekkel előállni. A sok teendőtől elhavazva pedig ki tud gondolni mindenre? Nem elég, hogy megvan a magunk baja, még a párunk is elfelejti, amit kérünk tőle. A szüleinkről nem is beszélve, akik már jó előre keresztbeszerveznek az ünnepi családi programmal. A Tchibo eltökélt célja, hogy könnyebbé tegye ezt az időszakot! Hiszen tudja, hogy a nagy készülődés és vásárlás után olyan boldog pillanatok várnak ránk, mint például a családi beszélgetések az ünnepi asztal körül, vagy a karácsonyfa alatti ajándékbontás. Ebből erőt merítve, sikeresen letudhatjuk az ajándékvásárlást, de ne akarjunk mindent magunkra vállalni. Könnyítsük meg az életünket, és vásároljunk az otthon kényelmes melegéből! A Tchibo webáruház most rengeteg karácsonyváró meglepetéssel készül az adventi időszakra. Csak pár apró ötletet említve: szilikonos sütőformával aprósüteményhez és vaníliás kiflihez, női plüss köntössel, LED-es elektromos gyertyával, valamint fa vasútszettel a gyerekeknek. Felkészültetek lélekben az ünnepekre? Vigyázz, kész, klikk a tchibo.hu weburáházra, hogy minden simán menjen, és jó előre letudjátok az ajándékbeszerzést! Boldog és békés adventi készülődést kívánunk mindenkinek!
2012.11.13. 16:17
Evamagazin.hu
Forgatókönyv az ünnepi előkészületekhez - 7 tipp, hogy idén ne ússz el!
Forgatókönyv az ünnepi előkészületekhez - 7 tipp, hogy idén ne ússz el!
Megkezdődött a várakozás és az ünnepi készülődés: sok épület karácsonyi díszben ragyog, és egyre több helyen...
2012.11.11. 11:00
Elixironline.hu
Újszövetség maraton a Vörösmarty Színházban
Újszövetség maraton a Vörösmarty Színházban
Különleges egyéni és közösségi, szakrális és kulturális élményt kínál a Vörösmarty Színház hívőknek és nem hívőknek. Az Újszövetséget olvassák fel, az elejétől a végéig. Kivételes, egyedi a kezdeményezés, színházban tudomása szerint még nem történt hasonló, jegyezte meg Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója a hétfői sajtótájékoztatón Az Újszövetség maraton lényege: a teátrum nagyszínpadán elhelyezett Szentírást olvassák fel a résztvevők az első betűtől az utolsóig a karácsonyi készülődés jegyében. Egy kényelmes fotel, egy mikrofon és egy Biblia várja a felolvasókat, akik tízpercenként váltják egymást. Az Advent első szombatján, 22 órakor kezdődő egyedülálló maratonra részvételi szándékát november 12-én 10 órától bárki jelezheti személyesen a színház szervezési és jegyirodájában, a teátrum honlapján pedig tájékoztatást kaphatnak a szabad időpontokról, illetve arról, hogy mikor kik lesznek a felolvasók. Minden résztvevő emléklapot kap, és a weboldal képgalériájából letöltheti az őt megörökítő fényképet. Az Újszövetség maraton december 1-jén, 22 órakor Spányi Antal megyés püspök felolvasásával veszi kezdetét, aki elmondta, nagy megtiszteltetés számára a felkérés. Hozzátette: a Szentírás az emberiség egyik legolvasottabb, legfontosabb könyve. Nemcsak vallási üzenetet, hanem kultúrát is hordoz. Az egyedülálló kezdeményezés teljes időtartamát egyébként nehéz megjósolni, az elképzelések szerint minimum egy teljes nap, de akár 30 óránál több idő is eltelhet, mire a Szentírás végéhez érnek. Forrás: fmh.hu
2012.11.08. 07:00
Szinhaz.hu
 Bőrápoló házi praktikák télire: 5 tipp
Bőrápoló házi praktikák télire: 5 tipp
Hatékony szépségtippek, amikhez nincs szükség drága kencékre! (Elég lesz az, amit a hűtőben vagy a fürdőszobapolcon találsz.) Az őszi-téli szezonban, ahogy beindul a fűtés, drasztikusan csökken a páratartalom az irodákban, lakásokban. A hipermarketekben kapható levegőpárásító készülékek sajnos csak maximum fél-egy százalékot képesek növelni a levegő páratartalmán. A legjobb megoldás az lenne, ha több kilónyi vizes ruhával teregetnéd körbe a lakást, de ezt ugye (szerencsére) csak ritkán tudod megvalósítani. Íme néhány hatásos tipp otthoni bőrápolásra, amelyek segítségével felveheted a harcot a szárazszág ellen és megóvhatod a bőröd a kiszáradás kellemetlen következményeitől!Fotó: www.photl.com 1. Amire a modellek esküsznek: citrom és tejföl Munkánk során több olyan tündöklő szépségű fotómodellel is találkoztunk, aki a következő szépségrituáléra esküszik: - mosd meg az arcod alig langyos vízzel - dörgöld át alaposan egy cikk citrommal, fél-egy percet hagyd rajta a bőrön, attól függően, mennyire csíp - öblítsd le langyos vízzel - az arcot (nyakat és dekoltázst is lehet) kend be vastagon magas zsírtartalmú tejföllel - 10-15 perc után papírtörlővel tüntesd el a felesleget Miért jó? Tökéletes bőrápolás házilag, természetes anyagokkal: a citrom bőrradírként funkcionál, eltünteti az elhalt hámsejteket, a száraz, hámló részeket kisimítja; a tejföl hidratál és nyugtat, rugalmassá, puhává teszi a bőrt.--pagebreak-- 2. Sütés, főzés, kézápolás A hideg időszak az arc mellett a kezeket is rendkívüli módon megviseli, ezért fokozottan figyelj a hidratálására. (Így nem csupán a szépségért teszel, de a komfortérzeted is javul majd.)Fotó: www.photl.com Az ünnepre való készülődés közben, akár a konyhában tüsténkedve is áldozhatsz néhány percet a szépség oltárán. Kolleganőnk plédául a karácsonyi süteménykészítésbe építette bele egyik kedvenc rituáléját: tepsi-kivajazás után a maradék vajat jó vastagon elkeni a kacsóin, fel egészen a könyökéig, és öt-tíz percig rajta hagyja (attól függően persze, hogy mennyi ideig melegszik be a sütő:). Konyhai törlőpapírral felitatja a felesleget, majd folytatja tovább a tüsténkedést. Miért jó? A zsíradékban gazdag vaj valóságos gyógyírként hat a mosogatástól, hidegtől, szatyorcipeléstől kikészült kézbőrre. Kolleganőnk bevallása szerint a keze még napokig puha, selymes és hidratált marad a vajas "pakolás" után.--pagebreak-- 3.Kivágjuk vagy ne vágjuk ki? Mármint a körömágyat. Úgy véljük, a fenti kérdés legalább annyira megosztja a nőket, mint a liliputiakat a tojásfeltörés dilemmája. Sajnos az ajándékok utáni szaladgálás, nagytakarítás, lakásdekorálás, stb. stb. mellett valószínüleg nem jut időd manikűrösre, ám egy kis odafigyeléssel te magad is gondoskodhatsz az ápolt körmökről.Fotó: www.photl.com Hazai sminkmesterek ajánlották a következő módszert - figyelem, csak akkor működik, ha rendszeresen végezzük! - az esti fürdőszobai szeánsz előtt told vissza a körömágyat - az utolsó kézmosásnál körömkefével alaposan dörzsöld át a körmeidet és a körömágyat - vágd le a beszakadt részeket, ha vannak ilyenek - masszírozz olívaolajat a kézbőrbe, különös tekintettel a körmökre, a körömágyra - éjszakára húzz cérnakesztyűt, és hagyd, hogy az olaj kifejtse jótékony hatásait Miért jó? A körömkefe alaposan felpuhítja a körömágyat, eltávolítja a száraz darabkákat, így az olívaolaj alaposabban be tud szívódni a bőrbe.--pagebreak-- 4. Figyeljünk a lábakra is! Lábaink a telet meleg zokniba, harisnyába, csizmába bújtatva vészelik át, ennek ellenére nem szabad róluk sem megfeledkezni! Harcolj a bőrkeményedések ellen, hogy ha majd egyik napról a másikra megérkezik a jó idő, azonnal belebújhass a kedvenc szandálodba, és ne kelljen a kirepedezett sarok szindrómától szenvedned.Fotó: webstagram.comBeautyszerkesztőnk az alábbi "lábpuhító" módszerre esküszik: - szárazon dörzsöld át a megkeményedett részeket egy durvább körömreszelővel - áztasd mandulaolajos vízben 10-15 percig, majd dörzsöld át habkővel a problámés részeket - zsíros lábkrémmel alaposan kend be (a legjobb a méhviasz tartalmú készítmény), majd húzz rá pamutzoknit - ismételd hetente a kezelést Miért jó? Bár sok pedikűrös óva int a habkőtől és a bőrkeményedések otthoni lefaragásától, gyakran sajnos ez az egyetlen hatékony megoldás a lábak ápolására. A rendszeres krémezés késlelteti ugyan a kiszáradást, ám a már meglévő bőrkeményedéseket nem tünteti el.--pagebreak-- 5. Égnek álló hajszálak Gyakori és jól ismert probléma: a száraz levegő (és a műszálas kabát) hatására az elektomossággal feltöltődödd hajszálaink szanaszét repkednek, égnek állnak (hasonló jelenséget a Csodák Palotájában is látni:). Az Éva magazin divatfotózásain rendszeresen tevékenykedő fodrászmesterek a hajlakkot javasolták ellenszerként. Kedvencünk a L'Oréal nagy klasszikusa, az Elnett hajlakk, www.lorealparis.hu A fodrászok szerint a hajlakkot hajmosás után a még törölközőnedves hajra kell fújni. Messziről fújd, de ügyelj arra, hogy mindenhová jusson. Hajszárítás előtt keféld át a hajad, így nem ragadnak össze a hajszálak, és a felesleget is eltávolíthatod. A hajlakk nem nehezíti el a hajszálakat, ám megakadályozza, hogy azok összevissza repkedjenek.
2012.11.05. 08:00
Evamagazin.hu
 Éva Advent: 342 tipp. Dekó, ajándék, recept...
Éva Advent: 342 tipp. Dekó, ajándék, recept...
Ajándék angyal formájú girlanddal! November 6-tól az újságárusoknál. Végre itt az Éva Advent – ami biztos jele annak, hogy nemsokára kezdődik az advent, az ünnepekre való készülődés. Mi pedig már most rengeteg tippet gyűjtöttünk össze, hogy legyen időtök kényelmesen, egyszerűen ünnepelni, vásárolni, főzni, dekorálni! Nincs ez másképp online sem: az evamagazin.hu/advent oldalon naponta újabb és újabb tippeket, inspirációkat gyűjthettek! Minden évben előrukkolunk néhány érdekes és eredeti ajándékötlettel. Nézzétek meg 12 oldalas ajándékbazárunkat! Ti is nosztalgiával emlékeztek vissza a nagymamánál töltött karácsonyra? Nos, visszahozhatjátok a régi díszítést, dekorációt – csak akarnotok kell! Az Éva Adventben erre is találtok tippeket. Kamarás Iván képriportunkban elmeséli, hogyan karácsonyozik náluk a család. Az idei Éva Adventben is káprázatos recept-összeállítással jelentkezünk: a klasszikus karácsonyi menü mellett készültünk vegetáriánus és 20 perces fogásokkal is. Az Éva Adventhez angyalka formájú girlandot is csomagoltunk, amelyet azonban többfunkciósnak szántunk! Ne csak karácsonyfadísznek próbáljátok ki, hanem ajándékkísérőnek, képeslapnak is. Tippeket weboldalunkon is olvashattok! Az Éva Advent november 6-tól az újságárusoknál! Ha előfizetsz az Éva magazinra, ajándékba kapsz egy Éva Advent különszámot. evamagazin.hu/elofizetes
2012.11.05. 06:24
Evamagazin.hu
Vörösbor, csokoládé, dió: egészséges finomságok - nemcsak karácsonyra
A karácsonyi étkezés az ünnep egyik fénypontja, annál örömtelibb, minél több családtag, rokon, barát ülheti körül az asztalt. Már hetekkel korábban elkezdődik az ünnepi készülődés; örömöt akarunk, és ha figyelünk egymásra, örömöt tudunk szerezni, mert tudjuk, ki mire vágyik, minek örülne. Az ajándék értékét nem az ára, hanem a szeretet adja, amivel készítettük.
2012.04.17. 18:18
Egeszsegtukor.hu
Az adventi vásárok hangulatában [Andersen blog]
Feldíszített városok (Sønderborg, Flensburg, Bécs, Budapest), vagyis minden, ami ahhoz kell, hogy elkapjon a karácsonyi készülődés hangulata…
2012.01.18. 19:56
Hir24.hu
3 illatos karácsonyi kuglóf
A karácsonyi készülődés egyik fontos pillanata eldönteni azt, hogy milyen sütemény kerüljön az asztalra. A mákos, diós bejglinek vagy a flódninak általában biztos helye van, de milyen más csemegével lephetnéd még meg vendégeidet?
2011.12.24. 11:12
Nlcafe.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2011-12-24
Ma délelőtt a karácsonyi készülődés izgalmában élünk. Teljes egészében átérezzük az ünnepet. Hangulatunk vidám, gyermeki öröm, jellemző ránk. Ha van még vásárolnivalónk, akkor örömmel kerekedünk fel és szerezzük be a hozzávalókat. A karácsony egyik legélvezetesebb elfoglaltsága a karácsonyfa feldíszítése. Ha a gyerekekkel együtt csináljuk, akkor örök élmény maradhat. Ma ne törekedjünk tökéletességre, nem ez a cél! Inkább használjuk ki, hogy együtt vagyunk, jó hangulatban!
2011.12.24. 08:00
Harmonet.hu
Hogyan hozd közelebb gyermeked szívéhez a karácsony igazi jelentését?
Napjainkban a karácsony igazi jelentése egyre inkább háttérbe szorul, és sok esetben leginkább az ajándékozásra, a vendégségekre, illetve az otthonok díszbe öltöztetésére esik a hangsúly, a szeretet és a családi összetartozás ellenében. Ha elbeszélgetsz gyermekeddel az ünnep eredetéről és alkalomnak megfelelő közös tevékenységeket tervezel, akkor a karácsonyi készülődés és az együtt töltött idő valóban hangulatos és meghitt lesz.
2011.12.23. 10:00
Csaladivilag.hu
A legjobb karácsonyi boogie woogie dal
Boogie woogie nélkül a karácsony sem múlhat el. Dániel Balázs, azaz Mr.Firehand most egy olyan dalt mutat meg az olvasóknak, amely biztosan még kellemesebbé teszik az ünnepi készülődés utolsó pillanatait. [Dátum: 2011.12.22. 19:15]
2011.12.22. 19:15
Zene.hu
Ünnepi energiák - 2011 decemberében
Napunk évi járása során december 22-én lép át a Nyilasból a Bak kollektív jegyébe, amelynek következtében az eddig általánosan jelen lévő adventi beavató, várakozásteljes energiák helyébe a megvalósulás és realizálás minőségei lépnek. Tehát a kollektív szintű karácsonyi-ünnepi készülődés hangulatát, a várakozást, reménykedést, adakozási szándékot - akár szeretetünkről, akár tárgyiasult ajándékainkról legyen szó - most felváltja egy erőteljesebb, stabilabb energia, amely a tényleges, - vagyis a lét fizikai és szellemi síkján egyaránt - JELEN-lévő létállapot megélésének lehetőségét kínálja mindannyiunk számára. A kollektív üzenet egyszerű és tiszta - mintegy a Bak minőség puritánságával analóg módon is értelmezhető: eddig várakoztál, készültél, de most eljött az idő. Ez a megváltás ideje. A belső, halhatatlan fényünk megszületésének ideje. A szimbólum, hogy egy gyermek az év legsötétebb, leghosszabb éjszakáján születve hozza el nekünk a Fényt, az örök élet, a halhatatlanság fényét és ígéretét, egyszerre csodálatos és ősi.És bár tudjuk, hogy e napot követően a külső világban is egyre több a fény, hiszen december 22-étől egyre rövidülnek az éjszakák és hosszabbak a nappalok, e jelképes ősi üzenetben egyértelműen a belső fény megszületéséről van szó. Hiszen a külső, látható, világi élet nagyon is véges lévén nem biztosítja számunkra az örök életet. A halhatatlanság élménye csak azoké lehet, akik megtalálják saját maguk rejtett, belső mélységeiben Lényük azon részét, mely valójában örök és halhatatlan, múlhatatlanul, változatlanul egy a Léttel és a Mindenséggel. Ennek a belső megtalálásnak az előkészítése folyt az elmúlt napok-hetek beavató energiáinak közepette. Ezért volt szükséges mind mélyebbre és mélyebbre látni és érezni önmagunkba, hogy mind közelebb és közelebb kerüljünk saját lényünk halhatatlan, múlhatatlan örök belső fényéhez. És annak, hogy ezt a legtisztábban, legerősebben és legteljesebben érezhessük, december 22-én jön el az ideje. Napunk ugyanis e napon az égbolton már a Nyilas csillagképébe lépett, és ennek azon szakaszán tartózkodik, amely a Nyilas Tejút közepére mutató nyílvesszőjével kerül egyvonalba. Ha tehát december 22-én lelki vagy fizikai szemünket égre emelve a Nap irányába nézünk, kapcsolatba léphetünk azon energiákkal, melyek a világunk mintegy magasabb, égi középpontjának tekinthetők. Naprendszerünk ugyanis a Tejút-rendszer parányi része, és a Tejút kettős spirálkarja egyetlen középpontban egyesül, amely csillagbölcsőként szolgálva lüktető, dobogó, pulzáló módon újabb és újabb csillagokat, sugárzó, fényüket árasztó, napunkhoz hasonló ragyogó égitesteket szül folyamatosan. Ezen a napon tehát ezzel a csillag-születő magasabb, égi középponttal kerülhetünk kapcsolatba, ekkor tehát nem csupán a mi földi világunkban - az éjszakák hosszának fordulásával, - de saját emberi létünk határain túl tekintve is a fény belül, középen történő megszületésének jön el az ideje. Erre hívja fel figyelmünket a Nap égi helyzete december 22-én. Kedves Olvasóm, szívből kívánom Mindnyájatoknak, Szeretteiteknek és Ismerőseiteknek egyaránt, hogy tisztán, Önmagatok és az Mindenség energiái felé nyitott szívvel tudjátok belül is megélni ezt a csodát: a Létezés Fényének születését, meglátását, megtalálását - és ezt a Fényt tudjátok tovább vinni, nem csak az Ünnepekre, de a mindennapokba is!Szeretettel, bőséggel és Fénnyel áldott napokat kívánok, Mindnyájatoknak!
2011.12.21. 14:58
Készíts magadnak ünnepi kontyot!
Ha a karácsonyi vagy szilveszteri készülődés közepette nem tudsz, esetleg nem akarsz fodrászhoz menni, házilag is egyszerűen készíthetsz alkalmi frizurát.
2011.12.21. 14:11
Nlcafe.hu
A karácsonyi készülődés 7 legveszélyesebb csapdája
Az advent egy kész aknamező, tele olyan típushibákkal, amiket művészet kikerülni. Sokan minden évben ugyanazt bénázzák el decemberben - ön hol szokta elrontani?
2011.12.20. 16:14
Velvet.hu
A karácsonyi készülődés 7 legveszélyesebb csapdája
Az advent egy kész aknamező, tele olyan típushibákkal, amiket művészet kikerülni. Sokan minden évben ugyanazt bénázzák el decemberben - ön hol szokta elrontani?
2011.12.20. 16:14
Velvet.hu
Nem csak szaloncukor
Karácsonyi készülődés közben pihenésképp belelapoztam egy negyvenes években íródott háztartási könyvbe – a millió karácsonyi ötlet közt a fára aggatható édességekről szólva egy betű sem esik a szaloncukorról. Mit aggattak hát eleink a fára?
2011.12.20. 10:24
Kulturpart.hu
Karácsonyi készülődés babával
A karácsony csodálatos élmény babával, kisgyerekekkel, azonban a karácsonyi készülődés okozhat némi fennakadást. Hogyan nagytakaríts, ha a baba 5 percenként elunja magát? Hogyan intézd a bevásárlást, ha a kicsi már unatkozik a hordozóban? Hogyan főzz ünnepi vacsorát egy totyogó mellett, aki folyton bajba keveredik, amint leveszed róla a szemed? Az első szabály: nem kell mindennek [...]
2011.12.19. 09:27
Kismamablog.hu
Hogyan válasszuk ki a megfelelő karácsonyfát? - 2. rész
A karácsony várása, a karácsonyi készülődés szívünkben, lelkünkben idéz elő kellemes, szeretettel teli érzelmeket. Ehhez az ingerhez szorosan kötődik a fenyőfa-karácsonyfa által az érzékszerveinken keresztül ránk gyakorolt élmény. Ebben a cikkben a karácsonyfának alkalmas fenyőkről, azok tulajdonságairól, kiválasztásuk szempontjairól, beszerzési helyekről, helyettesítő megoldásokról, és az ünnep utáni kezelésükről írok.
2011.12.19. 08:00
Csaladinet.hu
Hétvégi horoszkóp december 16-tól
A hétvégén már minden jegy szülöttei a karácsonyi készülődés lázában égnek. A kérdés csak az, hogy az ajándékvásárlási roham, a karácsonyi nagytakarítás és a szenteste programjának megszervezése milyen hatással lesz a párkapcsolatokra?
2011.12.16. 00:12
Nlcafe.hu
Egyszerű, de nagyszerű frizura tippek az ünnepekre!
Karácsony és szilveszter közeledtével az ünnepi készülődés lázában égünk. Csodálatosabbnál csodálatosabb díszbe öltöztetjük lakásunkat, hetek óta tervezgetjük a karácsonyi vacsora ízletes fogásait, a szilveszteri buli finom falatkáit, mesés ajándékokat vásárolunk szeretteinknek, egyszóval nagyon elfoglaltak vagyunk. A lázas készülődés közepette azonban szánjunk időt magunkra, tervezzük meg ünnepi frizuránkat, sminkünket és ruhánkat.
2011.12.14. 14:01
Joy.hu
Gyerekprogramok december 12-től 18-ig
A karácsonyi készülődés idején is remek előadások és színes programok várnak! Nem tudsz választani? Segítünk!
2011.12.09. 15:44
Evamagazin.hu
Olvasnivaló: Karácsonyi készülődés a konyhában és a lakásban
Karácsonykor az otthonunk is ünnepi díszt kap. Asztal- és ablakdíszek, koszorúk, fényfűzérek varázsolnak különös hangulatot lakásunkba.
2011.12.09. 01:05
Mindmegette.hu
Karácsonyi manó letölthető papírdísz sablon
Ugye az ablakokról sem feledkezel meg a nagy karácsonyi készülődés közepette? Ez a kedves, fenyőfát cipelő manó minden kisgyerek kedvence lesz.
2011.12.06. 07:00
Nlcafe.hu
A karácsonyt már párban töltöm!
Lassan gőzerőre kapcsol a karácsonyi készülődés. A szeretet ünnepe, ami akkor teljes, ha van kivel megosztani. Az ágyban is. Itt az ideje, hogy elhatározd magad, és ha még nem sikerült, akkor addig megtaláld az igazit.
2011.10.28. 08:03
Anna.hu
Csillagjegyek karácsonyi vészhelyzetben levegőjegyek
Ki ne állítaná, hogy a karácsonyi készülődés stresszel jár? S persze minden csillagjegynek van egy jó tanácsunk a stressz levezetésére, igaz, előtte azért elemezzük a stresszforrásokat is! Játékos horoszkópunkon megsértődni szigorúan tilos!
2010.12.22. 10:12
Nlcafe.hu
Karácsonyi készülődés: Úszd meg idegroham nélkül!
Nem vettél elég ajándékot, rövid lett a terítő vagy épp viasz csöppent a szőnyegre? Íme néhány hasznos tipp és tanács, hogy ne őrülj bele az ünnepi sokaságba!
2010.12.21. 11:00
3 meglepő ünnepi ötlet
Hogy az élet és a karácsonyi készülődés a most következő tervek megvalósulásával valóban egyszerűbb lenne-e, azt egyelőre nem tudjuk. Egy biztos: őrültnél őrültebb ötletekkel tele a padlás, csak győzzünk válogatni... Neked melyik jönne be leginkább?
2010.12.16. 21:12
Nlcafe.hu
Csillagjegyek karácsonyi vészhelyzetben vizes jegyek
Ki ne állítaná, hogy a karácsonyi készülődés stresszel jár? S persze minden csillagjegynek van egy jó tanácsunk a stressz levezetésére, igaz, előtte azért elemezzük a stresszforrásokat is! Játékos horoszkópunkon megsértődni szigorúan tilos!
2010.12.16. 10:12
Nlcafe.hu
Das EFX az A38-on - A38 Hajó, 2010. december 17., péntek, 23:00
A karácsonyi rohanás, ajándékpara és készülődés közben szerzett feszültséget és stresszt hivatott oldani a Flip the Tape-klubest, melynek decemberi közreműködői legendás dumagépek.
2010.12.14. 14:06
Est.hu
Stresszmentesítjük a karácsonyt Föld jegyűek stresszűző tippjei
Ki ne állítaná, hogy a karácsonyi készülődés stresszel jár? S persze minden csillagjegynek van egy jó tanácsunk a stressz levezetésére, igaz, előtte azért elemezzük a stresszforrásokat is! Játékos horoszkópunkon megsértődni szigorúan tilos!
2010.12.14. 09:12
Nlcafe.hu
A legjobb karácsonyi sütemények
A történelem során az eltérő tájakon más és más szokások alakultak ki a karácsonyi készülődés illetve a nagy ünneplés kapcsán. A különböző konyhák édességeit mutatjuk most be, és egy különleges receptet is, amely valódi egzotikum lehet az ünnepi asztalon.
2010.12.08. 22:50
Hvg.hu
Karácsonyi manó letölthető papírdísz sablon
Ugye az ablakokról sem feledkezel meg a nagy karácsonyi készülődés közepette? Ez a kedves, fenyőfát cipelő manó minden kisgyerek kedvence lesz.
2010.12.06. 07:00
Nlcafe.hu
A karácsonyi dekoráció veszélyei a kisgyerekekre
Elérkezett a december, a legtöbb háztartásban már kezdődik a készülődés. Nemcsak a díszek, de a téli dekoráció elkerülhetetlen kellékei, a Mikulásvirág és a fagyöngy és még számos növény is veszélyes lehet a gyermekekre. Az
2010.12.03. 14:55
Gasztroajándékok időhiányban szenvedőknek
Eljött advent első vasárnapja és ezzel a karácsonyi készülődés ideje is! Két tipikusan olyan gasztroajándék következik amit elkészíthetsz már most és el is felejtheted karácsonyig, akkor már csak át kell adnod és learatni az elismerést!
2010.11.30. 08:00
Harmonet.hu
Adventi koszorúk - kicsit másképp
A karácsonyi készülődés egyik alapkelléke a koszorú. Íme, néhány hagyományos és pár merészebb ötlet!
2010.11.27. 11:00
Olvasnivaló: Adventi vásárok, avagy hangulatgyűjtő kiruccanások
A karácsonyi készülődés talán legfontosabb eleme az advent. Az advent magában hordozza a lakás felékesítését, a karácsonyi menü kigondolását, az ajándékok megvételét és természetesen a lelki ráhangolódást az ünnepre.
2010.11.26. 08:00
Mindmegette.hu
Olvasnivaló: Adventi vásárok, avagy hangulatgyűjtő kiruccanások
A karácsonyi készülődés talán legfontosabb eleme az advent. Az advent magában hordozza a lakás felékesítését, a karácsonyi menü kigondolását, az ajándékok megvételét és természetesen a lelki ráhangolódást az ünnepre.
2010.11.26. 00:55
Mindmegette.hu
3 illatos karácsonyi kuglóf
A karácsonyi készülődés egyik fontos pillanata eldönteni azt, hogy milyen sütemény kerüljön az asztalra. A mákos, diós bejglinek vagy a flódninak általában biztos helye van, de milyen más csemegével lephetnéd még meg vendégeidet?
2010.11.24. 11:12
Nlcafe.hu
A legnagyobb karácsonyi nyűg
Fahéj- és fenyőillat, csillogó szempárok a fa körül, meghittség és minimum három kiló plusz: vajon mekkora munka áll a karácsonyi készülődés mögött? Rohanós háromnapos ünnep vagy lelassított idő családi körben? Olvasóink osztják meg tapasztalataikat.
2010.11.01. 06:09
Evamagazin.hu
Havas Henrik már Egyiptomban van - újév előtt ne is várjuk haza!
Havas Henrik Egyiptomban piheni ki zűrös karácsonyát. A Tanár úr számára ugyanis sosem könnyű átvészelni a karácsonyi készülődés időszakát. Ennek tetőpontja maga a szenteste, amikor mindig történik vele valami nem odaillő.
2009.12.29. 06:55
Stop.hu
Gyertyagyújtás Ákossal
Leginkább a készülődés, a csodavárás időszakát szeretem a karácsonyi időszakban. A családi mézeskalács-sütést, az ablakdíszek elkészítését, vagy akár a közös nagytakarításokat. Ahogy hétről hétre egyre több gyertya ég az adventi koszorún, valahogy a szívünkben is nagyobb világosság és melegség támad. Az első ilyen közös programra készülődvén nagy műgonddal válogattam a CD-k között, hogy megtaláljam a tökéletes háttérzenét a
2009.12.28. 09:31
Zene.hu
Hogyan telik a benti macska karácsonya?
Először a kapkodás, majd a karácsonyi készülődés, amiben rettentően elfárad a macska. Alszik egy kicsit, majd jöhet a karácsonyfa és a díszek szemrevételezése.
2009.12.25. 09:30
Haziallat.hu
Rózsának 11 éves korában teljesült az álma
A karácsonyi készülődés a nemrégiben feltűnt előadók adventi időszakát is beragyogja. Magyar Rózsa is örömmel válaszolt lapunk megkeresésére. [Dátum: 2009.12.23. 13:23]
2009.12.23. 13:23
Zene.hu
Formabontó gömbök a fán
A karácsonyi készülődés közben gondoljunk a karácsonyfa díszeire is. Kis munkával most a kiégett izzókból elkészíthetjük minden idők legnépszerűbb díszét, a gömböt.
2009.12.19. 01:15
Kulturpart.hu
Van már programja mára vagy holnapra?
Arany, ezüst, gyertyafény és csillogás... A karácsonyi készülődés hangulata, az ünnepi elegancia hol másutt is teljesedhetne ki jobban, mint a hajdani főúri rezidenciák falai között. A Nagytétényi Kastélymúzeum és a Gödöllői Királyi Kastély adventi rendezvényei nem véletlenül örvendenek nagy népszerűségnek.
2009.12.12. 09:01
Stop.hu
Adventi készülődés - újabb asztaldísz ötlet!
Sok családban már advent első vasárnapján megkezdődik a karácsonyi készülődés, hiszen karácsonyig alig néhány hét van hátra. Ünnepi hangulatot teremthetünk, ha adventi koszorúval díszítjük a lakást. Adunk egy újabb ötletet!
2009.12.08. 05:00
Edenkert.hu
Karamellás finomság
A karácsonyi készülődés közepette jó néha kicsit lazítani, bekucorodni a fotelba és elkortyolgatni egy bögre forró finomságot! Próbáld ki rummal, ez még egy csavart ad bele!
2009.12.07. 16:45
Harmonet.hu
Te ne gyere, neked fogok ajándékot venni!
Egy mikro-sztori a karácsonyi készülődés visszásságairól. Mi a fontosabb, az együttlét vagy a meglepetés az ünnepen?
2009.12.05. 22:43
Velvet.hu
Mit csináljunk decemberben? A legjobb programtippek
A december óhatatlanul a karácsonyi készülődés jegyében telik, de néha nem árt kicsit lazítani. Ehhez adunk tippeket
2009.12.03. 06:12
Nlcafe.hu
Süssünk együtt! - 3 egyszerű süti, amelyet a kicsik is elkészíthetnek
Nehéz úgy konyhatündérnek lenni, hogy közben fél szemmel állandóan a gyerekre kell figyelni. Ez a kérdés adventkor és a karácsonyi készülődés idején különösen aktuális.
2009.11.22. 11:13
Nlcafe.hu
Ítélet helyett - pokoli életképek egy (Pokolgép) születésnapi partyról
Beteljesült. Amint azt tavaly, a karácsonyi készülődés finisében mi is ajánlottuk tisztelt olvasóink figyelmébe, a Pokolgép együttes december 30-i koncertje többnek ígérkezett egy sima évzáró bulinál. A csapat negyed évszázados folyamatos
2009.02.21. 10:39
Zene.hu
Trendi összeállítások szilveszterre
Az utóbbi hetekben sokat hajtogattuk, hogy lassan vége az évnek, de mostanra valóban már csak pár nap választ el minket a 2009-es évtől. Valószínűleg a karácsonyi készülődés közepette nem is gondoltunk a szilveszterre. Itt az ideje! A legszebb darabokat színük szerint szedtük csokorba!
2008.12.29. 08:32
Szabaduljunk meg a feszültségektől
Annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb legyen a feszültség a karácsonyi készülődés során, érdemes megfogadni pár tanácsot.
2008.12.23. 10:03
Stop.hu
Karácsonyi készülődés Kiss Ramónával
BUDAPEST
2008.12.19. 16:02
6 szabály, amit jobb, ha betartunk a karácsonyi nagybevásárláskor
Már napokkal az ünnep előtt megkezdődik a készülődés, az ünnepi étkezés hozzávalóinak beszerzése. Adunk néhány jó tanácsot a bevásárláshoz.
2008.12.19. 09:35
Edenkert.hu
3 különleges pulykás recept az ünnepekre
A karácsonyi készülődés része az ünnepi menü összeállítása. Ízletes receptjeinkkel könnyedén elkápráztathatod az egész családot.
2008.12.12. 17:48
Femina.hu
Rumos mokkakuglóf
A karácsonyi készülődés egyik fontos pillanata eldönteni azt, hogy milyen sütemény kerüljön az asztalra. A mákos, diós bejglinek vagy a flódninak általában biztos helye van, de milyen más csemegével lephetnéd még meg vendégeidet?
2008.12.08. 11:12
Nlcafe.hu
Hagyományos kuglóf
A karácsonyi készülődés egyik fontos pillanata eldönteni azt, hogy milyen sütemény kerüljön az asztalra. A mákos, diós bejglinek vagy a flódninak általában biztos helye van, de milyen más csemegével lephetnéd még meg vendégeidet?
2008.12.08. 11:12
Nlcafe.hu
Karácsonyi kuglófok
A karácsonyi készülődés egyik fontos pillanata eldönteni azt, hogy milyen sütemény kerüljön az asztalra. A mákos, diós bejglinek vagy a flódninak általában biztos helye van, de milyen más csemegével lephetnéd még meg vendégeidet?
2008.12.08. 11:12
Nlcafe.hu
Kuglóf gazdagon
A karácsonyi készülődés egyik fontos pillanata eldönteni azt, hogy milyen sütemény kerüljön az asztalra. A mákos, diós bejglinek, vagy a flódninak általában biztos helye van, de milyen más csemegével lephetnéd még meg vendégeidet?
2008.12.08. 11:12
Nlcafe.hu
Narancsos kuglóf
A karácsonyi készülődés egyik fontos pillanata eldönteni azt, hogy milyen sütemény kerüljön az asztalra. A mákos, diós bejglinek vagy a flódninak általában biztos helye van, de milyen más csemegével lephetnéd még meg vendégeidet?
2008.12.08. 10:12
Nlcafe.hu
Linzerformák - nem csak házitündéreknek
A sütemények illata nem mindenkit babonáz meg. A kezdő háziasszonyok inkább menekülnek a mások számára habkönnyű karácsonyi készülődés elől. Ha van ilyen ismerősöd, ajándékozd meg még karácsony előtt egy egyszerű linzerrecepttel és néhány vicces formával
2008.12.04. 11:40
Nlcafe.hu
Karácsonyi készülődés - első hét
Vasárnap gyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún, s ezzel "hivatalosan" is megkezdődött a karácsonyi készülődés.
2008.12.04. 09:04
Stop.hu
Mit csináljunk decemberben? A legjobb programok
A nagy karácsonyi készülődés közben nem árt néha egy picit kikapcsolni. Összegyűjtöttük neked a hónap legjobb programjait!
2008.12.02. 10:00
Nlcafe.hu
Orchideák majd karácsonyi készülődés a Vajdahunyad Várban
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum decemberben színes programsorozattal várja látogatóit.
2008.12.01. 09:30
Edenkert.hu
Ringassuk karácsonyi hangulatba gyermekünket!
Sokan panaszkodnak karácsony előtt arra: úgy érzik, a vásárlási lázban elveszik az ünnep meghitt hangulata. Elsikkad a lényeg, elmarad a készülődés gyomorcsiklandozóan izgalmas érzése. Az ünnepvárás szertartásai különösen a kisgyermekes családokban izgalmasak. Fontos, hogy a kicsik később se úgy tekintsenek a karácsonyra, mint egy újabb ajándékbegyűjtő alkalomra.
2008.11.28. 05:07
Astronet.hu
Karácsonyi készülődés - nem lehet elég korán kezdeni
A legtöbb gyermeknél már nyár végén megkezdődik a "karácsonyvárás". Most azonban már jobb, ha mi sem érezzük túl korainak a készülődést.
2008.11.27. 12:13
Stop.hu
Nagy fogások kisböjtben
Az advent az ünnepvárás, a készülődés ideje: ilyenkor nem csak a lelkünket vagy a lakásunkat készíthetjük fel az ünnepre, de néhány adventi étellel vagy a karácsonyi fogások kipróbálásával a testünket is. Kisböjti fogások és ünnepi elősütések.
2008.11.24. 16:47
Origo.hu
November 24., hétfő - A netes bűnözés csúcsa
November negyedik csütörtöke háladás napja, amikor is a legtöbb amerikai családjával, barátaival ünnepel. Egyben egy fordulópont, amikor beindul a karácsonyi szezon, a készülődés, az év legfontosabb pihenőnapjaira. Ebben az időszakban nem csak a betörések és tolvajlások száma nő meg, hanem a netes bűnözés is csúcsára hág. Hogyan vigyázhatunk személyi jogainkra és értékeinkre?
2008.11.24. 10:31
Harmonet.hu
Karácsonyi készülődés a sztárok körében!
Az egész világ karácsonyi lázban ég már. Nincsenek ezzel másként a legnagyobb sztárok sem. Utána jártunk, hogy készülnek az ünnepekre a hírességek.
2007.12.23. 08:30
Storyonline.hu
Karácsonyi meglepetés a Falk Miksa utcában!
Budapest antik és modern művészeti negyedében mindig történik valami - Az immár hagyománnyá váló tavaszi és őszi Falk Art Fórum illetve a Műgyűjtők éjszakája után ez alkalommal a karácsonyi készülődés közepette érdemes ellátogatni a hangulatos ötödik kerületi utcácskába.
2007.12.12. 16:30
Ma.hu
Advent a hegyvidéken, Hegyvidéki Önkormányzat, december 23-ig
Jelszó: SZERETET. Különleges karácsonyi készülődés zajlik a XII. kerületben december elejétől.
2007.12.03. 11:04
Est.hu
Karácsonyi finomságok a Starbucks-ban!
Az ünnepi készülődés során, amíg azon gondolkozunk, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, fontos, hogy magunkat is...
1999.11.30. 00:00
Elixironline.hu
hirdetes
Blogok, amiket szeretünk
Minden, ami a szépségbe belefér!
Gasztronómia. Bolondulásig.
Hotel, Föld körüli pályán
Képek, hangulatok, csodák
Stílusra hangolnak
21. heti 5-ös lottószámok
  • 30
  • 55
  • 59
  • 71
  • 80
21. heti 6-os lottószámok
  • 10
  • 11
  • 15
  • 18
  • 33
  • 34
Árfolyamfigyelő / Valuta
EUR
314,2
USD
234,8
CHF
258,2
hirdetes