horoszkóp 2013

horoszkóp 2013

Párkapcsolati, anyagi, egészségügyi és általános előrejelzések, népek horoszkópjai a 2013-as évre.

Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-09-19
Ma nehezen ébredünk, ha általában is több az alvásigényünk, akkor késni fogunk a munkából. Lassabban indul a nap és az álmodozó hangulat egész nap kitart. Nem tudunk a munkánkra figyelni, elkalandoznak a gondolataink. Ma telihold napja van, így minden operáció előnytelen, hiszen nagyobb a vérzés mennyisége. Egész nap feszültebbek lehetünk, az érzékenyebbek sírhatnak, vagy úgy érezhetik, hogy szétrobbannak a dühtől. Segíthet, ha nyugtató teákat kortyolgatunk.
ma, 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.szeptember 19-től 25-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
ma, 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-09-18
Ma a romantikus találkák napja van, menjünk el a kedvessel egy gyertyafényes vacsorára. Használjuk ki az utolsó jó időket egy holdfényes sétára. Alkalmas a nap arra is, hogy kedves szerelmi vallomást tegyünk. Ma a lábápolás napja van, kényeztessük a lábunkat nyugtató, gyógynövényes fürdőkkel. A lazító, relaxáló fürdők jó hatással lehetnek lelkiállapotunkra, idegrendszerünkre. Jó ötlet lehet, ha szaunába megyünk, hiszen így megszabadulhatunk a méreganyagoktól.
tegnap, 08:00
Harmonet.hu
hirdetés
Heti vagyonhoroszkóp 2013.szeptember 18-tól 24-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
tegnap, 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-09-17
Ma nem tudjuk majd eldönteni, hogy egy laza, kötetlen estét töltsünk el a barátainkkal, vagy inkább kedvesünkkel kettesben szórakozzunk. Fontosak nekünk a barátságok, de vágyunk a szenvedélyre is. Ha ma este táncolni megyünk, akkor mindenképpen kényelmes cipőben tegyük ezt. Nagyon szexi a magas sarok, ám a bokánk ma sérülékenyebb.
kedd, 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.szeptember 17-től 23-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
kedd, 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-09-16
A mai napon elemi igényünkké válhat, hogy szabadnak érezhessük magunkat. Csináljunk magunknak önálló programot, találkozhatunk a barátainkkal. Az sem baj, ha nem kedvesünkkel töltjük a délutánt! Ma vigyázzunk a bokánkra! Ezt akkor tehetjük meg, ha kényelmes cipőt hordunk. Óvakodjunk a magas saroktól, hiszen egy rossz lépés következtében kificamodhat a bokánk. Inkább válasszunk egy kényelmes darabot, ami megfelelően tartja a lábunkat.
hétfő, 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.szeptember 16-tól 22-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
hétfő, 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-09-15
Ma kötelességtudó hangulatban indul a hét, pontosan dolgozunk és azt sem bánjuk, ha többletfeladatokat kell elvégeznünk. A plusz munkákban lehetőséget látunk, hogy megmutassuk rátermettségünket. Ma bőrünket megfelelően kell óvnunk a környezeti hatásoktól. Az őszi-téli időszakban jólesik a szolárium, de ne vigyük túlzásba! Reggel nehezen ébredünk, szánjunk több időt a készülődésre és munkába menet az utazásra. Lassabban megy a ráhangolódás a napi rutinra.
vasárnap, 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.szeptember 15-től 21-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
vasárnap, 08:00
Harmonet.hu
hirdetés
Heti horoszkóp 2013. szeptember 14-től 20-ig
Itt van az ősz, a borongós...De mielőtt átadnák magunkat a halványabb hangulatok lágy neszének, örüljünk még a vénasszonyok nyarának...És készüljünk lélekben is a jövő hét kihívásaira! Ebben segít nekünk ismét Melitta.
szombat, 10:50
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-09-14
Ma azok is felpezsdíthetik párkapcsolatukat, akik már régi kapcsolatban élnek. Sikerülhet némi izgalmat vinni a szerelmi életünkbe. Ma feltehetünk egy tisztító, - lehúzható maszkot -, amely segít kitisztítani pórusainkat. A bőrradír is csodát művelhet a bőrünkkel, s ezt ne csak az arcunkon alkalmazzuk! Hetente kétszer az egész bőrfelületen érdemes radíroznunk.
szombat, 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.szeptember 14-től 20-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
szombat, 08:00
Harmonet.hu
Hétvégi horoszkóp (2013 szeptember 13-15.)
A Kosok pihenjenek, a Bikáknak pedig társaságra lesz szükségük. Neked mit tartogat ez a hétvége? A Life.hu horoszkópjából megtudhatod!
09.12. 23:47
Life.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-09-12
Ma különösen a nyelvtanulásra lesz jó alkalom. Könnyebben beépül a tananyag, szánjunk időt a felkészülésre. Szerelmi kapcsolatunk különösen intenzív lehet, bár a vitatkozásra is nagyobb a hajlamunk. Ma felmerül a cellulitis problémája, amely combjainkon figyelhető meg. Nagyon sokszor még olyan embereknél is felmerül, akik egyébként átlagos, normál testsúllyal rendelkeznek. A jelenség egészségügyi háttere kevésbé ismert, pedig a bőr alatti zsírlerakodás az elraktározott méreganyagok lelőhelye!
09.12. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.szeptember 12-től 18-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
09.12. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-09-11
Ma szenvedélyes hangulatban leszünk, örülünk, ha a reggel egy érzéki összebújással kezdődik. A nap további részében szívesen megyünk kirándulni, a természetes közeg megnyugtat, energiával tölt fel. A Hold egészségügyi vonatkozásaiban a csípőtájat érinti. Megtehetjük, hogy néhány tornagyakorlattal szerezzük vissza derekunk hajlékonyságát. A legjobb a reggeli torna, ami egész napra jó közérzetet biztosít számunkra. A könnyű séta, kocogás is kiváló!
09.11. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.szeptember 11-től 17-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
09.11. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-09-10
Ma nagyon bizonytalanok lehetünk még a saját véleményünkben is. Az is megtörténhet, hogy az egyik pillanatban még nagyon határozottan állítunk valamit, a másikban, pedig már egyáltalán nem vagyunk biztosak a dolgunkban. Ma a szenvedélyt teljes egészében meg akarjuk élni, így nagyobb szükségünk lehet a szexre.
09.10. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.szeptember 10-től 16-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
09.10. 08:00
Harmonet.hu
Nagy őszi <strong>horoszkóp 2013</strong>
Nagy őszi horoszkóp 2013
Az őszi időszak nemcsak az elmúlásról és a változékony időjárásról szól. Sokak számára tartogat munkaügyi újdonságot, forró szerelmet és személyes megújulást, legalábbis a csillagok szerint. Tudd meg mit tartogat számodra az ősz az élet minden területén!
09.09. 17:10
Bien.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-09-09
Ma könnyen keveredünk konfliktusba, hiszen szókimondóak vagyunk. Nem is a legszebben fogalmazzuk meg a véleményünket. A vita hevében kegyetlenül találjuk meg egymás legfájóbb pontját. Ma az alhasunk lesz érzékenyebb, így a nőgyógyászati panaszokkal keressük fel a szakorvost! Figyeljünk, hogy agresszív beavatkozások ne történjenek alhasunk területén. A szűrővizsgálat időszerű lehet, valamint jól beválnak a gyógynövényes ülőfürdők.
09.09. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.szeptember 9-től 15-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
09.09. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-09-08
Makacs hangulatban leszünk, nehezen kötünk kompromisszumot. A hangulatunk is mélyponton lehet, éppen ezért van szükségünk az önfeledt kikapcsolódásra. A mozgás a friss levegőn helyre teszi a lelkünket. Ma alhasunk lesz érzékenyebb, sikerrel foglalkozhatunk a nőgyógyászati panaszok kezelésével. A cickafark nevű gyógynövény gyakran hoz eredményt. Ha gyanakszunk, hogy gombás fertőzést kaptunk, akkor a mai napon érdemes megkezdeni a kezelést.
09.08. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.szeptember 8-tól 14-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
09.08. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. szeptember 7-től 13-ig
Ha a Kos azt gyanítja, van egy harmadik is a kapcsolatukban...., jobban teszi, ha utánanéz a dolgoknak. A Rák ne ijedjen meg, de a biztosnak hitt állása bizony meginoghat. A Skorpió szedje össze magát, az ősz bizony rázós lehet számára. A szingli Bakok pedig készüljenek: beköszöntött az év legromantikusabb hete, amit nem kéne kihagyniuk!
09.07. 14:35
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-09-07
Ma a társasági élet napja van, nyoma sincs már bennünk az elmúlt napok elvonult hangulatának. Örülünk az új ismeretségeknek, és meglévő kapcsolatainkat is szívesen ápolgatjuk kollégáinkkal, barátainkkal. Ma a brokkoli, valamint a karfiol napja van, - melyek jót tesznek immunrendszerünknek, egészségünknek is. Különösen a brokkoli jótékony hatású, hiszen nagyon gazdag antioxidánsokban, - a mai napon, pedig sokkal jobban hasznosul.
09.07. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.szeptember 7-től 13-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
09.07. 08:00
Harmonet.hu
Nagy őszi horoszkóp 2013
Az őszi időszak nemcsak az elmúlásról és a változékony időjárásról szól. Sokak számára tartogat munkaügyi újdonságot, forró szerelmet és személyes megújulást, legalábbis a csillagok szerint. Tudd meg mit tartogat számodra az ősz az élet minden területén!
09.06. 09:00
Bien.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-09-06
Barátságos hangulatban leszünk, örülünk, ha társaságba mehetünk. A programok is feldobnak, szívesen flörtölünk. Alkalmunk nyílhat új szerelemre, de egyelőre nem akarunk mélyre menni az érzelmekben. Ma jobban beépülnek a zsírok szervezetünkbe, inkább könnyű ételeket fogyasszunk, ha nem akarunk hízni. Ha szívesen gyarapodnánk néhány kilóval, akkor használjuk ki a lehetőséget, s együnk zsírban gazdagabb fogásokat, mennyiségileg is többet.
09.06. 08:00
Harmonet.hu
Kínai horoszkóp - 2013. szeptember
A Bivaly ne féljen változtatni, a Kígyó pedig aktivizálja energiáit. Itt az idő, hogy a Sárkány nagyot ugorjon, a Patkány pedig kimozduljon a komfort zónájából, - de mit hoz neked ez a hónap? Mely álltajegy képvisel?je vagy?
09.06. 00:35
Ezoterikus.hu
Hétvégi horoszkóp (2013 szeptember 6-8.)
A Kosok jól szórakoznak a hétvégén, a Rákok változásra számíthatnak. Neked mit tartogatnak a csillagok? A Life.hu horoszkópjából megtudhatod!
09.05. 21:45
Life.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-09-05
Ma már szégyenlősebb hangulatban leszünk, nem szívesen mutatjuk meg az érzelmeinket. Visszafogottságunk minden kapcsolatunkra rányomhatja a bélyegét. Nem alkalmas az idő szerelmi találkákra sem! Ma érzékenyebb a gyomrunk, a legkisebb idegeskedés hasfájást, puffadást okozhat. Megelőzésképpen igyunk nyugtató teakeveréket, idegeinkre és emésztőszerveinkre is jó hatással lesz. Ennek nagyon fontos alkotóeleme lehet a citromfű vagy a levendula!
09.05. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.szeptember 5-től 11-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
09.05. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-09-04
Ma szinte kizárólag a munkánkkal vagyunk hajlandóak foglalkozni. Tökéletesen szeretnénk dolgozni, szinte egy perc pihenőt sem hagyunk magunknak. Nyugodtan, érzelemmentesen döntünk. Ma érzékenyebb lesz a gyomrunk, - különösen, ha nehéz ételeket eszünk. Nem szabadna megterhelnünk emésztőrendszerünket, ezért a legjobb, ha csak salátákat eszünk. Aki hajlamos a kellemetlen puffadásra, vigyázzon a fűszeres ételekkel!
09.04. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.szeptember 4-től 10-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
09.04. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-09-03
Derűs hangulatban leszünk, talán csak akkor válunk feszültté, ha nem lehet igazunk. Hajlamosak vagyunk előtérbe tolni magunkat, a saját igényeink a legfontosabbak. Ma jó alkalom kínálkozik a szerelmes randevúkra. Ma érzékenyebb lesz a keringési rendszerünk, nem célszerű túlhajtanunk magunkat. Akinek szívproblémái vannak, vigyázzon ma jobban magára, ne rohanjon, adjon magának mindenre több időt. Szívünk védelme érdekében fontos, hogy koleszterin szintünket rendben tartsuk.
09.03. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.szeptember 3-tól 9-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
09.03. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-09-02
Ma önfeledten játékos hangulatban leszünk, szívesen szervezünk közös programot munkaidő után a kollégákkal. Elmehetünk együtt egy kellemes kávézóba és megbeszélhetjük az elmúlt munkahetet. Jól tesszük, ha többet törődünk keringési rendszerünk egészségével. A dohányzás és a mértéktelenül fogyasztott zsíros ételek sajnos megteszik a magukét. A mozgás – ha fokozatosan vezetjük be az életünkbe – csodákat tehet. Már napi fél óra séta is javíthat az állapotunkon.
09.02. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.szeptember 2-től 8-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
09.02. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp (2013 szeptember 2-6.)
A Bikák kényelmetlen helyzetbe kerülhetnek, a Szűzeket kétségek közt gyötrődnek a héten. Neked mit tartogatnak a csillagok? A Life.hu horoszkópjából megtudhatod!
09.01. 22:25
Life.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-09-01
Ma érzelmes hangulatban leszünk, töltsünk minél több időt kedvesünkkel. Ha otthon maradunk, akkor főzőcskézzünk, - remek ételek kerülhetnek ki a kezünk alól. Ma a családi sütés-főzés napja van! Fontos, hogy könnyű, ám tápláló ételeket együnk. Előtérbe kerül mellkasunk területe, - jót tesz egészségünknek egy családi kirándulás. Ma foglalkozhatunk melleink állapotával is, érdemes megkezdenünk a feszesítő kezeléseket.
09.01. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.szeptember 1-től 7-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
09.01. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. augusztus 31-től szeptember 6-ig
Vége a nyárnak, nyaralásnak és a felszabadult flörtöknek. Mostanra mindenki visszatér a munkás hétköznapok sodrába...Így az első őszi héten Melitta a munkahelyi élettel kapcsolatban kérdezte a csillagokat. Persze, azért a magánéleti vonal sem maradhatott teljesen figyelmen kívül friss horoszkópunkban.
08.31. 15:25
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-08-31
Ma már nyoma sincs az érdeklődő, nyitott hangulatnak, leginkább csak családtagjaink társaságára vágyunk. Szívesen teszünk-veszünk otthon és gondoskodunk azokról, akiket szeretünk. Ne erőltessük ma a társasági életet! Együnk ma salátákat, a gombát, vagy a kelbimbót. Ezek a növények sokféle formában elkészíthetőek, és ráadásul remek vitaminforrást jelentenek! Köretként is remekül megfelelnek, ha sovány hús mellé készítjük el a színes, tápláló salátát.
08.31. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.augusztus 31-től szeptember 6-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
08.31. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-08-30
Ma szeretnénk kedvesek lenni, de valahogy mindig balul üt ki a jó szándékunk. Jobban tesszük, ha átgondoltabban kommunikálunk munkatársainkkal. Ma kicsit hidegebbek leszünk kedvesünkhöz, hiszen nincs kedvünk sem a romantikához, sem, pedig a lelkizéshez.
08.30. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-08-29
Ma különösen beszédes hangulatban leszünk, élünk, halunk az új információkért. Az sincs ellenünkre, hogy pletykálkodjunk a munkatársakkal! Ne adjuk tovább, amit hallottunk, - abból nem lehet baj! Ma vigyázzunk jobban a kezeinkre, sokkal sérülékenyebbek a végtagjaink, mint máskor. Ha a konyhában dolgozunk, akkor megvághatjuk magunkat, s ebben az esetben a sebek is sokkal nehezebben gyógyulnak majd. Vigyázzunk az éles szerszámokkal.
08.29. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.augusztus 29-től szeptember 4-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
08.29. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-08-28
Ma a könnyed, barátságos viselkedés az uralkodó. Örülünk a barátainknak, tehát kedvező egy közös este, party, vagy csak egy vacsora jó beszélgetésekkel. Ma új barátokat is könnyen szerzünk, - örömmel ismerkedünk. Végtagjainkat óvjuk, lehetőség szerint vigyázzunk a konyhai munkálatok során. Könnyebben bekövetkeznek az égéses, vágásos balesetek, melyek apró figyelmetlenségekből adódnak. Kezeinket kényeztessük kamillás krémekkel, gyógyító kamillás pakolást is tehetünk rá.
08.28. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.augusztus 28-tól szeptember 3-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
08.28. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-08-27
Ma lusta hangulatban lehetünk, de ez nem baj, hiszen itt van az ideje a pihenésnek. Szívesen főzünk finomságokat, és örömmel szedünk kétszer is belőle. A mértékletesség fontos, hiszen könnyen mutat a mérleg egy-két kilóval többet! Ma a bőrápolás napja van, és ebben akkor lehetünk eredményesek, ha előzetesen eltávolítjuk az elhalt hámréteget. Használjunk bőrradírt, és utána lássuk el a bőrünket bőrtápláló anyagokkal. Bőrradírt készíthetünk házilag is, egy kis élesztőből és joghurtból.
08.27. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.augusztus 27-től szeptember 2-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
08.27. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-08-26
Megfontoltabbak leszünk, alaposan dolgozunk, bár lassabbak is vagyunk. Kényelmes hangulatunknak köszönhetően nem ma van a sportteljesítmények napja. Az evésben viszont sajnos mértéktelenebbek leszünk. Ma érzékenyebbek lesznek a füleink, s különösen akkor kellene jobban vigyáznunk, ha uszodába készülünk. Ebben az esetben jobban járunk, ha füldugót használunk, így megmenekülhetünk a kellemetlen fülgyulladástól. Az sem jó ötlet, ha huzatos helyeken tartózkodunk.
08.26. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.augusztus 26-tól szeptember 1-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
08.26. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-08-25
Ma azt gondoljuk, hogy csak a saját véleményünk lehet mérvadó, s ha valaki más nézeteken van, akkor hajlamosak vagyunk vitába keveredni vele. Mivel elég szenvedélyes hangulatban vagyunk, akár veszekedéssé is fajulhat a vita.
08.25. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.augusztus 25-től 31-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
08.25. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. augusztus 24-től 30-ig
Itt a nyár utolsó hétvégéjének csillagmustrája!
08.24. 09:25
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-08-24
Ma azt gondoljuk, hogy csak a saját véleményünk lehet mérvadó, s ha valaki más nézeteken van, akkor hajlamosak vagyunk vitába keveredni vele. Mivel elég szenvedélyes hangulatban vagyunk, akár veszekedéssé is fajulhat a vita.
08.24. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.augusztus 24-től 30-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
08.24. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-08-23
Ma indulatosabbak lehetünk, bár igaz, hogy nem szívesen bántunk meg másokat. Mégis fortyog bennünk a düh, s csak alkalom kell ahhoz, hogy kirobbanjon a feszültség. A kedvesség nagyon fontos ma számunkra, hiszen nagyon sérülékeny a lelkünk.
08.23. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-08-22
Ma menjünk el kirándulni, vagy szánjuk a napot a kedvteléseinkre. A lényeg, hogy saját magunkra is időnk legyen. Ne töltsük az egész napot a konyhában, inkább főzzünk gyors, egyszerű ételt. Együnk egy könnyű, vitamindús ebédet, ami állhat karfiolból, vagy brokkoliból is. Ezek a zöldfélék tele vannak értékes tápanyagokkal, és nagyon egyszerűen elkészíthetőek. Készülhet belőlük rakott változat is, ami nem túlságosan munkaigényes.
08.22. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.augusztus 22-től 28-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
08.22. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-08-21
Ma érzékeny, empatikus hangulatban leszünk. Remek alkalom kínálkozik a gyerekekkel való foglalkozásra. Szervezzünk közös programot a kicsikkel, jó ötlet az Állatkerti séta, vagy egy Vidámparki délután. Ma lábfejünk lesz érzékenyebb, - lényeges, hogy kényelmes cipőt hordunk. Ma érdemes lábfürdőt vennünk, mely gyógyító növényekkel készült. Talán a legalkalmasabb lábunk megnyugtatására a kamilla. Utána kenjük be a lábunkat speciális lábápoló krémmel!
08.21. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.augusztus 21-től 27-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
08.21. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-08-20
Ma nyitott hangulatban leszünk, vállalkozó kedvünk is megnő. Örülünk, ha újdonságokat tanulhatunk, szívesen kötünk új ismeretségeket is. Viszont több szabadságra tartunk igényt, amit a saját kedvteléseinkre fordítanánk. Ma hasznosak számunkra az olajos magvak, segítenek abban, hogy koleszterinszintünket normalizáljuk. Együnk egy kis diót, de bőven elég fél marék. Ehetünk magvas pékárut is, ami mindenképpen előnyösebb a fehér kenyérnél.
08.20. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.augusztus 20-tól 26-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
08.20. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-08-19
Ma a szabadságszeretet egész napunkat meghatározza. Oldódnak a kötelékek, nem szeretnénk minden időnket kedvesünkkel, családtagjainkkal tölteni. Nagyon örülünk viszont a barátainknak. Ma a lábszárunk, bokánk lesz érzékenyebb. A magas sarkú cipő nagyon csinos, de a lábunkat túlságosan igénybe veheti. Ha tenni akarunk lábaink egészségéért, akkor vegyünk egy talpbetétet, ami kényelmesebbé teheti a cipőviselést.
08.19. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.augusztus 19-től 25-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
08.19. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-08-18
Tetterősnek érezzük majd magunkat, - sokkal gyorsabban kész lehetünk a teendőkkel, mint máskor. Reggel úgy érezhetjük, hogy hegyeket tudnánk megmozgatni. Ma a kozmetika napja lehet, - különösen a tisztító kezelések lesznek eredményesek.
08.18. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.augusztus 18-tól 24-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
08.18. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. augusztus 17-től 23-ig
Mit üzennek a csillagok a hosszú hétvégére - és azon túl is? Melitta most az egészségünkkel kapcsolatos csillagállásokról is mesél nekünk.
08.17. 09:10
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-08-17
Ma kötelességtudóan, önmagunkat nem kímélve dolgozunk. Minden vágyunk, hogy hasznossá tegyük magunkat. Szeretnénk, ha főnökünk jó véleménnyel lenne rólunk, így még a túlórák sincsenek ellenünkre. Ma testileg és lelkileg is nehézkesebbé válhatunk, már reggel is nehezebben kelünk fel. Ne erőltessük a fizikai megterhelést, hiszen bemerevedett izmaink megsérülhetnek. Így a nagyobb sportteljesítményeknek sem ma van a napja. Inkább vonuljunk el és pihenjünk!
08.17. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.augusztus 17-től 23-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
08.17. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-08-16
Ma már energikus hangulatban leszünk, nagy lelkesedéssel látunk neki a munkáinknak. Sokkal gyorsabban dolgozunk, hamarabb elkészülhetünk a feladatokkal. Nehezen viseljük, ha nem tartják tiszteletben a véleményünket. Ma foglalkozzunk a csípőnkön található súlyfelesleggel, remek alkalmunk nyílhat arra, hogy egy kicsit megdolgozzuk a zsírpárnácskákat! Ha célzott gyakorlatokat végzünk, akkor könnyebben beleférünk feszes farmerünkbe is. Torna előtt fontos a bemelegítés!
08.16. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-08-15
Ma a szenvedélyes szex napja van! Maximálisan ráhangolódunk a testi együttlétre. Minden gondolatunk az erotika körül forog, így semmi másra nem tudunk figyelni. Kerítsünk rá sort, hogy kedvesünkkel összebújhassunk! Ma az ülőmunkát végzőknél vagy egészségtelen matracon alvóknál jelentkeznek hát és derékfájdalmak. Mozgassuk át óvatosan a tagjainkat, végezzünk könnyű tornagyakorlatokat. Segíthet, ha sétálunk egy jó nagyot a friss levegőn! A masszázs is megoldhatja a problémát!
08.15. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.augusztus 15-től 21-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
08.15. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-08-14
Ma rendkívül nagy szükségünk van párkapcsolatunkra, - elsősorban az érzelmi elfogadást és a tökéletes szexet keressük. Ennél nem is adjuk alább: bármelyik hiányzik, inkább bele sem megyünk a helyzetbe. Ma érzékenyebbek lesznek a nemi szerveink. Ha sűrűn járunk uszodába, akkor tegyünk a gombás fertőzés ellen. Erre talán a legjobb módszer a tejsavas készítmények használata. Ha már megvan a baj, akkor keressük fel nőgyógyászunkat.
08.14. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.augusztus 14-től 20-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
08.14. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-08-13
Ma vége a befelé forduló időszaknak, - vidám kedvünk visszatér. Nyitottak vagyunk, szívesen ismerkedünk. Érdemes találkoznunk a régi barátokkal, vágyunk egy jó beszélgetésre, érzelmi támogatásra! Ma a combjaink lesznek érzékenyebbek, - ha sportolni megyünk, akkor ügyeljünk, hogy a szokásosnál több bemelegítő gyakorlatot végezzünk. Ellenkező esetben könnyen meghúzódhatnak az izmaink. Ez szélsőséges esetben akár veszélyes is lehet.
08.13. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.augusztus 13-tól 19-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
08.13. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-08-12
Ma a társas kapcsolatok napja van, sikerrel működnek üzleti kapcsolataink, de a barátainkkal is összejöhetünk egy beszélgetés erejéig. A flört is kedvünkre való, bár nem szeretnénk az érzelmek mélyére ásni. Ma több folyadékra lesz szükségünk, ám nem mindegy, hogy milyen innivalót fogyasztunk! Mindenképpen óvakodjunk a csapvíztől, hiszen káros anyagokat is tartalmazhat. Talán a legveszélyesebb összetevője a hormontartalma, amely egyáltalán nem tesz jót az egészségünknek!
08.12. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.augusztus 12-től 18-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
08.12. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-08-11
Ma munkakedvünk szárnyal, megbirkózunk a nehezebb, monoton teendőkkel is. Figyeljünk a helyes táplálkozásra, gyomrunk nem bírja a zsíros, túlfűszerezett ételeket! Együnk inkább könnyű salátát! Ma tegyünk egy gyógyfürdős látogatást, jótékony hatása most jobban érvényesül, egészen ellazíthatja testünket. A hajfestést időzítsük mára, tartós eredményre számíthatunk. Mivel a festéket könnyebben szívja be a hajunk, figyeljünk a hatóidőre!
08.11. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.augusztus 11-től 17-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
08.11. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. augusztus 10-től 16-ig
A Skorpiónak ez a hét a Nagy Elhatározások Hete lesz, míg a Kos nem csak tervezget, hanem mozgásba is lendül. Az Oroszlán ne lustálkodjon, mert könnyen felcsúsznak rá a kilók, a Nyilas pedig bátran előáshatja most a régen eltemetett vágyait, hiszen ezen a héten könnyen valóra válthatja őket mégis. Önnek mit mondanak az előttünk álló hétre a csillagok?
08.10. 12:40
Patikamagazin.hu
Nyaralás horoszkóp - 2013 nyár-ősz
Tombol a nyár. Ilyenkor hirtelen mehetnékünk támad, úgy érezzük, mindenütt jó, de legrosszabb otthon. Minden nyáron újra és újra ránk tör a kalandvágy, és az az érzés, hogy megfáradt tagjainkat csakis valahol messze, személyes gondjainktól távol tudjuk feltölteni erővel.
08.10. 11:30
Kiskegyed.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-08-10
Ma befelé forduló hangulatban leszünk. Ne bíráljuk egymást feleslegesen, hiszen ennek garantáltan sértődés a vége! Ha ma veszünk össze, akkor a békülés is nehezebb lesz! Inkább csendben vonuljunk el! Ma érzékenyebbek lehetünk, - könnyebben kapunk el fertőző betegségeket. Jól tesszük, ha óvakodunk a felelőtlen szextől! Megtehetjük viszont, hogy vitaminokkal erősítjük meg immunrendszerünket. Ez az őszi időszak beállta előtt különösen fontos!
08.10. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.augusztus 10-től 16-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
08.10. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-08-09
Ma reggel szenvedélyesebb hangulatban leszünk, így érdemes egy kicsit tovább ágyban maradnunk kedvesünkkel. A legjobb, ha érzelmileg is teljes egészében átadjuk magunkat az élménynek. Ma rendszerető hajlamunk arra sarkall minket, hogy jó alaposan kitakarítsuk a lakást.
08.09. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-08-08
Ma nagyon komolyan éljük meg érzelmi életünket, s párkapcsolatunk is nagyon fontossá válhat számunkra. Nem jellemző, hogy új szerelmi kalandot keresnénk, hűek vagyunk társunkhoz. Ma még mindig kedvező az idő arra, hogy hajunkkal foglalkozzunk.
08.08. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.augusztus 8-tól 14-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
08.08. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-08-07
Örülünk a társaságnak, különösen kedvesünkkel és gyermekeinkkel töltjük együtt szívesen az időnket. Szervezzünk könnyed, szórakoztató programot, ami mindenkinek egyaránt élvezetes! Ma keringési rendszerünk érzékenyebb, különösen akkor, ha túl sok nehéz ételt fogyasztunk, és már régen elszoktunk a mozgástól. Ha vissza szeretnénk szerezni a fittségünket, akkor haladjunk kis lépésekben, először csak sétáljunk jó nagyokat!
08.07. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.augusztus 7-től augusztus 13-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
08.07. 08:00
Harmonet.hu
Kínai horoszkóp - 2013. augusztus
A Bivaly ne féljen változtatni, a Kígyó pedig aktivizálja energiáit. Itt az idő, hogy a Sárkány nagyot ugorjon, a Patkány pedig kimozduljon a komfort zónájából, - de mit hoz neked ez a hónap?
08.07. 03:00
Ezoterikus.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-08-06
Ma jókedvűen ébredünk, optimista hangulatban indul a nap. Szívesen lógjuk el a napot a munkatársakkal, a kemény munkához nem sok kedvünk van. Az érdekes feladatoknak azonban nagyon örülünk. Érzékenyebbé válhat a keringési rendszerünk, ezért jó, ha ma nem erőltetjük meg magunkat különösebben, hanem pihenünk. Ha hajlamunk van rá, hogy a vállaink, hátunk izomzata fájdalmasan bemerevedjék, akkor ezzel számolnunk kell a mai napon.
08.06. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.augusztus 6-tól 12-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
08.06. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-08-05
Ma már nyoma sincs az érdeklődő, nyitott hangulatnak, leginkább csak családtagjaink társaságára vágyunk. Szívesen teszünk-veszünk otthon és gondoskodunk azokról, akiket szeretünk. Ne erőltessük ma a társasági életet! Együnk ma salátákat, a gombát, vagy a kelbimbót. Ezek a növények sokféle formában elkészíthetőek, és ráadásul remek vitaminforrást jelentenek! Köretként is remekül megfelelnek, ha sovány hús mellé készítjük el a színes, tápláló salátát.
08.05. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.augusztus 5-től 11-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
08.05. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-08-04
Ma a lelkünk lesz sérülékenyebb, mindent az érzelmeken keresztül közelítünk meg. Kedvünkre van a romantika, szeretnénk kimutatni a szerelmünket. Lepjük meg kedvesünket egy kis figyelmességgel! Ma érzékenyebb a gyomor területe, ne végezzünk operációkat ezen a területen! A gyomorproblémák, emésztési problémák gyakran javulnak, ha néhány napig csak zöldségfélét fogyasztunk. A gyümölcskúrák nem túl jók, hiszen savasítanak.
08.04. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.augusztus 4-től 10-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
08.04. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. augusztus 03-tól 09-ig
Forrósággal köszöntött be az augusztus. A hőmérők higanyszála ismét 35 C fok fölé kúszik. De Ön ne veszítse el a fejét! Egy pillanatra se tévessze szem elől a jövőjét! S ha nem is a távoli jövőre tervez, azt mindenképpen érdemes megnéznie, mi vár Önre a jövő héten!
08.03. 12:15
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-08-03
Ma is nehézkesebbnek érezhetjük magunkat, lassan szánjuk rá magunkat a tettekre. Inkább elméleteket gyártunk, de maradunk a megszokott úton. Ne kísérletezzünk új módszerekkel! Nem tudunk alkalmazkodni a változásokhoz. Ma vigyázzunk jobban a torkunkra, még akkor sem célszerű túlságosan hideg italokat fogyasztanunk, ha úgy érezzük, hogy nagyon melegünk van. Ugyanígy kerüljük el a jeges édességeket. Nem ma van a jégkrémek, vagy a jeges kávé napja, - torokgyulladás lehet az ára!
08.03. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.augusztus 3-tól 9-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
08.03. 08:00
Harmonet.hu
Két új asztrológiai pszichológia csoport indul szeptembertől
A képzés időtartama: egy évAz órák kéthetenként egyszer 3.5 - 4 órásakKezdés tetszés szerint választható: 2013. szeptember 9. hétfő 17:00-21:00vagy2013. szeptember 12. csütörtök 10:00-14:00Helyszín: Soter Ezoterikus Klub és Teaház1066 Budapest, Dessewffy utca 53.a tanítás díja alkalmanként: 5500 Ft, s alkalmanként fizetendő.Az iskola elvégzése után a sikeresen vizsgázók oklevelet kapnak. Érdeklődni és jelentkezni lehet: eletora@gmail.comA jelentkezőktől e-mailben kérem a születési adatokat:születés helye, és ideje (év, hónap, nap, óra, perc), s hogy melyik tanfolyamra jelentkezik!A svájci Huber módszer, az asztrológiai pszichológia oktatója vagyok. Korlátozott létszámban oktatok. Erre azért van szükség, mert egy-egy előadás elméletét a jelenlévők horoszkópján a gyakorlatban is bemutatom. Első alkalomtól kezdve, saját képletünk elemzésén is dolgozunk csoportosan! A képleteket projektorral kivetítem, s a tanultakat mintaképleteken, csoporttársaink képletein és saját radixunkon (saját képlettel dolgozni nem kötelező, ha valaki nem szeretné, kérem szóljon előre!) is végignézzük. A kiscsoportos oktatás előnye, mindenkinek egyénileg is alkalma nyílik a gyakorlásra minden órán. Az órák interaktívak.Az iskolába minden előképzettség nélkül is lehet jelentkezni. Az asztrológiai pszichológia gyakorlásának előfeltétele, hogy a tanítvány érett és kereső személyiség legyen, aki nyitott a befogadásra és változásra. Olyan jelentkezőket is szívesen látok, akiknek jelenleg nincsenek még tervei arról, hogy asztrológusok legyenek, de szeretnék önmagukat, saját képességeiket és a környezetükben lévőket jobban megismerni, megérteni. Talán szokatlan, de kijelenthetem, hogy aki elvégzi az egy éves tanfolyamot, az képes lesz mélyebb személyiségelemzésre, valamint meg tudja látni a horoszkópból az életnehézségek okait. A hatodik órától, minden órát horoszkópelemzéssel kezdünk (mintaképletek), ahol gyakorlatban is kifejtjük az addig tanultakat, s mindeközben tanácsadói gyakorlatra is szert teszünk.A Huber módszerben használt Életóra-Karmaóra technika, egy egyedülálló prognózisrendszer, amely sokkal egyszerűbb, kevesebb idő alatt elsajátítható, mint az általam ismert eddigi prognózismódszerek (szolár, lunár, direkciók, fokszám szerinti aktiválódás, stb).A tananyagba, a Huber módszeren túl beépítettem a klasszikus és a modern asztrológiának azon elemeit is, amelyek hasznos pluszt nyújtanak az elemzések kapcsán.Tanítványaimat minden alkalommal kész, nyomtatott jegyzetekkel várom! A jegyzet ára a tanfolyam díjában benne foglaltatik. Az első órán a tananyagon kívül, nyomtatott - Huber módszer szerinti - radix képletet és egy jelenléti könyvet -"leckekönyv"- kap mindenki! Ha valamilyen oknál fogva nem tud eljönni valaki az órára, a tananyagot és a hanganyagot e-mailben megkaphatja. Ha hosszabb időre marad ki valaki, jelenléti könyve segítségével folytatni tudja az iskolát, egy következő csoportban (nem kell elölről kezdeni). A jelenléti könyv bemutatásával ismétlésre is van mód, 1000 Ft-ért/alkalom. Az oktatást nem kell egyben kifizetni, alkalmanként fizethető! Előzetes bejelentkezés szükséges: eletora@gmail.comA tanfolyam témái röviden, az előadások sorrendjében:1. Az aspektusokAz aspektuskép. Teljesen új technika. A fényszögeken kívül a tudattalan életmotiváció megfejtése az aspektusok első látásra kuszának tűnő vonalaiból. Az egyes aspektusfigurák értelmezése a motiváció és külvilág viszonylatában.2. A horoszkóp térszerkezeteSzubjektív mérő- és kapcsolatrendszer, a horoszkóp felosztása. Hemiszféra egyensúly, orientáció. A négy kardinális pont. A tengely-elmélet.3. Az asztrológiai házakAz asztrológiai házak, mint életterületek pszichológiai ismertetése. Az egyéni temperamentum és motiváció az életterületeken. Egy házon belüli dinamikus energia. A közbezárt jegyek jelentősége.4. Az asztrológiai jegyekA zodiákus jegyek értelmezésének hétköznapi kulcsai, a megélések, szintjei, pszichológiai értelmezésük. A temperamentum és motiváció az egyes jegyekben. A Napút, mint fejlődésünk útja.5. Az égitestekA planéták jelentéstartalma, méltósága, lokális determináció, a születési uralkodó és szerepe.6. Temperamentum és motiváció. A 4 elem, energia központú asztrológia a gyakorlatban. A hiányok megállapítása. A horoszkóp értelmezésének energia-alapú megközelítése.7. A holdcsomókA karmikus feladat a jelen életben. A karmikus feladat teljesítésének elősegítői és gátlói.8. Intelligencia és hivatásTanulási módszerek hatékonysága a személynél. Tehetségek és képességek, amelyeket fejleszteni érdemes. Pályaválasztási, alkalmassági kérdések a siker és érvényesülés érdekében.9. Az MCAz életünk "választható" célja, jövő, hivatás. MC, MC urának kozmikus helyzete és a legmagasabb égitest a születési képletben, mint a kiteljesedés eszközei. A hozzá vezető út - tengelyelmélet.10. Érzelem, szerelem és partnerségEgyéni szerelmi és szeretetképesség. A saját és a másik nemhez való viszony. A szexualitás. Szülői hatások, mint az ismétlődő partnerkapcsolati problémák gyökere. Miért vonzunk bizonyos embereket? Mit is keresünk a másikban?11. Az Életóra - prognózisÉletünk ciklusai. Egyes életfeladatok és kihívások időben való behatárolása. A múlt és jelen megértése, valamint tudatos felkészülés a jövőre. Sorsirányítás.12. HoldfázisokA születéskori holdfázis és a hold kozmikus helyzete.13. Az ACSzemélyiségünk kiteljesítése. A külalak a horoszkópban. Az aszcendens felismerése pontosításkor.14. Fejlődési folyamat a horoszkópban - ÉletkönyvCiklikus ismétlődések az életben születéstől a halálig a személyiség fejlődése érdekében. Bizonyos élettémák és problémák visszatérésének okai és azok orvoslása. Az Életkönyv megírása, jövőnk megtervezése a múlt tükrében. Ez az előadás megmutatja, hogyan készítsünk a múltunkról asztrológiai biográfiát, amelynek ismeretében megtervezhetjük a jövőnket.15. A születési idő pontosításaAz Életóra progressziós módszer segítségével, a múltban megélt fontos események alapján beállítjuk a születési időt.16. A holdcsomó horoszkóp.Előző életek tapasztalatainak összessége = karma horoszkóp. Életeken keresztül vonszolt témák. A tudattalanban lerakódott passzív komponensek tudatba hozása, a gátlások és komplexusok oldása.17. HoldfázisokA születéskori holdfázis felismerése, értelmezése. 8 holdfázist különböztetünk meg, melyek megmutatják, hogy az inkarnálódott lélek hol jár a nagy inkarnációs cikluson belül. Megismerkedünk egy születéskori holdfázis alapú fogamzási módszerrel is, a Jónás módszerrel!18. Partnerhoroszkóp - KlikkhoroszkópA partnerség erősségei és gyengeségei. Szerelmi, házas, szülői, testvéri, rokoni, munka és minden más társas kapcsolat elemzésének új technikái.19-20. A tranzitok I-II.A bolygók „átvonulása”, sebessége s ezek jelentősége a Radix planétákra. A tranzitok, mint a komplexusok aktiválói. A retrográd bolygók szerepe és megélése.A Huber módszer szerinti Életóra és Karmaóra fényszögek értelmezése és az aktuális tranzitok, együttes alkalmazása. A két progressziós módszer még pontosabban megmutatja, hogy mikor minek jön el az ideje.A generációkat érintő transzcendens bolygók szerepe az egyén és a társadalmi megélés szempontjából. 21. A Családi konstellációk a horoszkópbanAz asztrológiai pszichológia és a családállítás ötvözésének lehetősége a Radix horoszkóp segítségével. Hol látszanak a horoszkópban a többgenerációs elakadások, jóvátételi életek...22. Egészségünk a horoszkópbanAz egészségügyi asztrológia alapjai. A Chiron szerepe a horoszkópban, egészségünkben. A gyógyulás útja.23. TanácsadásKérdések és megoldások betegséggel, anyagi, pályaválasztási, párkapcsolati stb. problémákkal összefüggésben. Férfi-női, szülő-gyermek, testvérek, stb. kapcsolatokban a személyes szerep felismerése és a sorsjavító megoldások lehetőségei.Az esetleges változásokat ezen a blogon lehet figyelemmel kísérni!
08.03. 05:10
Eletora.com
Heti horoszkóp (2013 augusztus 5-9.)
Kosok a munkájukra koncentrálnak, az Oroszlánok a helyüket keresik. Neked milyen lesz a heted? A Life.hu horoszkópjából megtudhatod.
08.02. 15:10
Life.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-08-02
Ma lassabban dolgozunk, és a váratlan helyzetek sincsenek kedvünkre. Nem szeretjük az új feladatokat, nehezen szokjuk meg az új munkatársakat is. Ma minden változáshoz több idő kell! Ma tegyünk meg mindent torkunk, mandulánk, fogaink és füleink érdekében. Ha lehet, hangszálainkat kíméljük meg ezen a napon. Fogyasszunk rendszeresen mézet, mézes gyógyteákat. A torokfájás aktuális probléma lehet, amit a jeges édességek is okozhatnak.
08.02. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-08-01
Ma rendkívül kíváncsi hangulatban leszünk. Örülünk, ha egy jó programra nyílik lehetőségünk. Ha ezt a legjobb barátainkkal oszthatjuk meg, akkor teljes lesz a boldogságunk. Iktassunk be egy jó mozit, vagy egy kiállítást. Ha hízékonyabb alkatúak vagyunk, akkor ma ne fogyasszunk nagy zsírtartalmú ételeket. Még a saláták is tartalmazhatnak olajos önteteket, tehát ma készítsük inkább öntet nélkül a zöldféléket. A sovány húsok fogyasztása megengedett.
08.01. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.augusztus 1-től 7-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
08.01. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-07-31
Ma reggel indulatosan ébredhetünk, lehet, hogy nem tudjuk magunkat kialudni az éjszaka folyamán. Kifejezetten "hisztis" hangulatban lehetünk. Ma a lassú, gyengéd szerelem hívei leszünk, s meglehetősen ínyenc módjára viszonyulunk a szexhez.
07.31. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.július 31-től augusztus 6-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
07.31. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-07-30
Sajnos nem jellemző, hogy figyelembe vennénk családtagjaink véleményét. Pontosan tudjuk, hogy mit akarunk, és nagyon határozottan képviseljük a céljainkat. Ma érzéki hangulatban leszünk, szívesen csábítjuk el kedvesünket.
07.30. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.július 30-tól augusztus 5-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
07.30. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-07-29
Ma lassabbak leszünk, minden kétszer annyi ideig tart. A feladatainkkal alig haladunk, de legalább pontosan dolgozunk. Ínyenc hangulat uralkodhat el rajtunk, szeretünk finomakat enni és a szex sincs ellenünkre. Ma hangszálainkat kíméljük meg. Fogyasszunk rendszeresen mézet, mézes gyógyteákat. A torokfájás aktuális probléma lehet. Ha érzékenyek vagyunk a légkondicionáló berendezésre, akkor ma inkább ne kapcsoljuk be. Jobb a meleg, mint a torokfájás!
07.29. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.július 29-től augusztus 4-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
07.29. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp (2013 július 29-augusztus 2.)
A Vízöntőkre nehéz napok várnak, a Nyilasok új ismerősöket szerezhetnek. Neked mit tartogatnak a csillagok a hétre? A Life.hu horoszkójából megtudhatod.
07.28. 22:10
Life.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-07-28
Még mindig töretlen a tettrekészségünk, nagyon energikusak vagyunk. Örülünk a kihívásoknak, a máskor bosszantó, vagy nehéz helyzeteket is könnyebben kezeljük. Ám igaz, hogy könnyebben keveredünk vitákba is. Ma a fejünk lesz érzékenyebb, így aki gyakran szenved fejfájástól, migréntől, ma könnyen tapasztalhatja meg a kellemetlen tünetet. Legyünk résen, hiszen ha időben elkapjuk a fejfájást, akkor könnyebben orvosolhatjuk. Sokszor segít az elsötétített szoba, vagy az aromaterápia.
07.28. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.július 28-tól augusztus 3-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
07.28. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. július 27-től augusztus 02-ig
És már itt is az utolsó hét a júliusból...Erre a hétre nem csak az életvezetési javaslatait osztja meg velünk Melitta, hanem az angyali üzeneteket is közvetíti nekünk. Nem árt meghallani azt is!
07.27. 11:55
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-07-27
Ma bizonytalanabb, szórakozottabb hangulatban leszünk, a munka sem megy úgy, ahogyan máskor. Több útmutatást igényelhetünk a főnökünktől. Ha nem értünk valamit, akkor kérdezzünk rá, de ne zaklassuk feleslegesen! Ma a káposzta vagy a spenót nagyon fontos vitaminokkal láthatja el szervezetünket. A káposzta segíthet a zsírégetésben is, ha sokat fogyasztunk belőle, akkor könnyebben fogyhatunk néhány kilót.
07.27. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.július 27-től augusztus 2-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
07.27. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-07-26
Ma elég meggondolatlanul fogalmazunk, s hajlamosak vagyunk arra, hogy összevissza fecserésszünk. Szedjük össze jobban, hogy mit szeretnénk mondani. Több bennünk a szenvedély, mint máskor, s ez akár új szerelmi kalandba is kergethet minket.
07.26. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-07-25
Ma befolyásolható hangulatban leszünk, nem tudjuk képviselni a véleményünket. Könnyen megyünk bele előnytelen megállapodások, amelyek számunkra teljes egészében kedvezőtlenek. Ma lábaink lesznek érzékenyebbek. Lábaink ápolásáról, kényeztetéséről általában éppúgy megfeledkezünk, mint a kezeinkről. Ma ajánlott gyógynövényes lábfürdőt venni. Erre a célra talán a kamilla a legjobb. Gyulladáscsökkentő hatása miatt az egész testre nagyon megfelelő.
07.25. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.július 25-től 31-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
07.25. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-07-24
Érzékeny hangulatban leszünk, a romantika mindennél fontosabb számunkra. Örülünk a közös programoknak, kedvesünkkel. A munka már nem megy ennyire jól, teljes egészében képtelenek lehetünk az odafigyelésre. Ma értékes tápanyagokat fogyaszthatunk, ilyen például a spenót. Ezt nemcsak a megszokott módon, hanem akár palacsintával is ehetjük. A káposztafélék is sorra kerülhetnek, amelyek szintén gazdagok ásványi anyagokban. Töltsük fel vitaminkészleteinket!
07.24. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.július 24-től 30-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
07.24. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-07-23
Ma nagyon örülünk egy könnyed, kötetlen bulinak a barátainkkal. Nem tűrjük a bezártságot, ha kedvesünk túl rövid pórázon tart, akkor biztosan fellázadunk. Ma szükségünk lehet egy szabad estére. Ma tartsuk szem előtt a mondást, miszerint: "lassan járj, tovább érsz". Ha kapkodunk, vagy túlságosan rohanunk, akkor könnyen idézünk elő közlekedési baleseteket. Különösen érzékeny a bokánk, megránthatjuk, meghúzhatjuk, vagy kificamodhat.
07.23. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.július 23-tól 29-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
07.23. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-07-22
Ma még a kötelezettségek kötik le a figyelmünket. Nem vagyunk még hétvégi hangulatban, rengeteg elvégzendő feladatot találunk. Ráadásul tökéletességre törekszünk. Képesek vagyunk még ma is túlórázni. Ma nehézkesebbek lehetünk, még az egyszerűbb munkák is jobban kifárasztanak. Ellenben eltökéltebbek és makacsabbak vagyunk, és lehet, hogy akkor sem kíméljük magunkat, ha tudjuk, hogy az egészségünkben teszünk kárt. Figyeljünk jobban magunkra!
07.22. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.július 22-től 28-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
07.22. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp (2013. július 22-26.)
A Kosok nyugtalanok és figyelmetlenek lesznek a héten, A Rákokat a telihold extra energiákkal tölti fel. Neked mit tartogatnak a csillagok? A Life.hu horoszkópjából kiderül!
07.21. 23:58
Life.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-07-21
Ma megfontoltan látunk hozzá a feladatokhoz, hihetetlen munkabírással rendelkezünk. Lelkiismeretesen dolgozunk, nem lehet kivetnivalót találni a munkánkban. Még akkor is tökéletességre törekszünk, ha ezért a saját igényeinkről kell lemondanunk. Ma ne várjunk romantikus gesztusokat párunktól, hiszen az érzelmek kissé "fagyosabbak" lehetnek. Visszafogottabb a szerelmi életünk, viszont nagyon komolyan vesszük a párkapcsolatot.
07.21. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.július 21-től 27-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
07.21. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. július 20-tól 26-ig
Ezen a héten Melitta nem csak azt olvassa ki nekünk a csillagokból, hogy mire számítsunk az elkövetkező napokban, hanem abban is segít, milyen szimbólumokkal tarthatjuk távol magunktól a rosszat és ölelhetjük szorosan a szerencsénket.
07.20. 10:05
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-07-20
Ma örömmel megyünk dolgozni, tele vagyunk tetterővel és optimizmussal. Még azt sem bánjuk, ha jelentős többletmunkával szembesülünk. Úgy érezzük, hogy a hegyeket is meg tudnánk mozgatni. Elképzelhető, hogy ma több táplálékra tartunk igényt, ám érdemes mértékletesebbnek lennünk, hiszen meg kellene kímélnünk a májunkat. Törekedjünk, hogy friss, tartósítószer és színezékmentes élelmiszereket fogyasszunk. A legjobb, ha a gyümölcsök is helyet kapnak az étrendünkben.
07.20. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.július 20-tól 26-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
07.20. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-07-19
Ma kíváncsi hangulatban leszünk, örülünk a családi programoknak, szívesen kirándulunk. Szervezzünk ma olyan programot, amelynek mindenki örül! A legjobb, ha a természetben töltjük a napot. Ma foglalkozzunk a cellulitis problémájával, hiszen ez nemcsak esztétikai, hanem egészségügyi probléma is egyben. A narancsbőrös terület a a legjobb lelőhelye a lerakódott méreganyagoknak.
07.19. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-07-18
Igyekszünk egymással elfogadóan, kedvesen bánni, s még a feszült kapcsolatainkat is rendezhetjük. Ha ezen múlik a béke, akkor tegyük meg az első lépést! A mai nap a szenvedélyes szerelemé, de ezt tartós kapcsolatunkban szeretnénk megélni.
07.18. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.július 18-tól 24-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
07.18. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-07-17
Ma szeretnénk kicsit elvonulni és magunkkal foglalkozni. Csendesen olvasgatnánk, vagy zenét hallgatnánk. Ha nagyon fáradtak vagyunk, akkor jó ötlet beiktatni egy délutáni szundikálást. Ma törődjünk intim testrészeinkkel! Ehhez kaphatóak eszközök és folyadékok a gyógyszertárakban. Különösen figyeljünk erre, ha olyan helyeken járunk, ahol esélyünk van fertőzéseket összeszedni. Alkalmazzuk, amikor például uszodában voltunk.
07.17. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.július 17-től 23-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
07.17. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-07-16
Ma nagy munkakedvvel, kötelességtudóan megyünk dolgozni, örülünk a feladatoknak. Szeretnénk, ha szükség lenne a munkánkra, hasznosnak akarjuk érezni magunkat. Ha így van, akkor elégedett napunk lesz. Gondoljuk végig, hogy emésztőrendszerünket mennyire tesszük ki terhelésnek. Ha emésztési problémákkal küszködünk, akkor célszerű táplálkozási szokásainkon változtatnunk. A sok ülő munka nem kedvez a belek természetes működésének, fordítsunk több időt a mozgásra!
07.16. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.július 16-tól 22-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
07.16. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-07-15
Ma a flört napja van, amely azonban nem túl mély. Inkább csak szórakozásra, játékosságra vágyunk, nem fordítjuk azonnal komolyra az új ismeretséget. Lehet, hogy csak arra van szükségünk, hogy érezzük: vonzóak vagyunk. Ma hasznos növényeket, zöldféléket ehetünk. Különösen jó döntés a karfiol, vagy a brokkoli. Utóbbi akkor a legegészségesebb számunkra, ha szép sötétzöld színe van. Így jobban kifejti előnyös hatásait. Kiemelkedő a daganatmegelőző hatása.
07.15. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.július 15-től 21-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
07.15. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-07-14
Ma társaságkedvelő hangulatban leszünk, örülünk a baráti programoknak, vagy kedvesünkkel töltött romantikus estének. A szex ma kevésbé fontos, nem a szenvedélyeké a főszerep. Inkább a könnyed flört lesz kedvünkre. Fontos, hogy ma több folyadékot igyunk, erre nagy szüksége van szervezetünknek. Felnőttek esetében a napi mennyiség 2-2,5 liter. A gyermekek számára ideális mennyiség testsúly kilogrammonként 0,3 deciliter. A szabály különösen nyári viszonylatban lényeges.
07.14. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.július 14-től 20-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
07.14. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. július 13-tól 19-ig
Az előttünk álló nyári héten nem csak arról beszél Melitta, mit jósolnak nekünk a csillagok, hanem arra is ad némi kis útmutatót, milyen az egyes jegyek szülötteivel kapcsolatban/házasságban élni.
07.13. 12:45
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-07-13
Ma szégyenlősebb hangulatban vagyunk. Ha este buliba megyünk, akkor nem tudunk mit kezdeni az adódó flörtökkel sem. Visszafogottságunk miatt elszalaszthatjuk a jó lehetőségeket. Legyünk egy kicsit bátrabbak! Ma érzékenyebb lesz az emésztőrendszerünk, ezért jobb, ha könnyű ételeket fogyasztunk. Ha általában székrekedésünk szokott lenni, vagy fogyni szeretnénk néhány kilót, akkor jó tesszük, ha minél több rostban gazdag zöldségfélét fogyasztunk.
07.13. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.július 13-tól 19-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
07.13. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-07-12
Ma szégyenlős hangulatban leszünk, nem örülünk az új arcoknak. Ha nyilvánosan kell beszélnünk, például egy munkamegbeszélésen, akkor nagyon alulmúlhatjuk önmagunkat. Ennek hátterében önbizalomhiányunk áll. Ma jobban kell figyelnünk gyomor- bélrendszerünkre, ügyeljünk, hogy könnyű, egészséges ételeket együnk. Jól tesszük, zöldfélét fogyasztunk, melynek a rosttartalma nagyobb. Ennek megvan az előnye, hogy az emésztésünket is rendezni fogja.
07.12. 08:00
Harmonet.hu
 2013-as nagy nyári szerelmi horoszkóp
2013-as nagy nyári szerelmi horoszkóp
A nyár felemel, hangulatba hoz, vehemenssé tesz, kicsit kifordít önmagadból – ám minden pillanatát élvezni fogod a forróságnak. Ismeretségeket kötsz majd, barátságokat alapozol meg, és végre nem a görcsösség, hanem a spontaneitás vezeti lépteidet. És mindezt hogyan tudod a legjobban megvalósítani? Úgy, ha követed a JOY asztrológusának tanácsait!
07.11. 14:30
Joy.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-07-11
Életvidámak leszünk, humorérzékünk páratlan. Jó hangulatban telhet a nap, bár a munkához nem sok kedvünk van. Inkább csak a kapcsolatépítéssel, munkatársaink szórakoztatásával foglalkozunk. Ma érdemes végiggondolnunk, hogy mennyi fehérjét fogyasztunk a hétköznapok során. Különösen akkor nehéz a megfelelő mennyiséget szervezetünkbe juttatnunk, ha vegetáriánusok vagyunk, hiszen ez esetben, a húsokban található fehérjékről már lemondtunk.
07.11. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.július 11-től 17-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
07.11. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-07-10
Ma vidám hangulatban ébredünk, lelkesedésünk, hitünk visszatér. Nem rettenünk vissza a nehéz feladatoktól sem, hiszen tudjuk, hogy megbirkózunk velük, helytállunk. Optimizmusunk ma elnyűhetetlen. Ma ügyelnünk kell, hogy ne terheljük túl keringési rendszerünket. Ideje lazítanunk, amit akkor tehetünk meg a leginkább, ha elmegyünk egy jó masszőrhöz, aki kezelésbe veszi bemerevedett nyaki és háti izmainkat. Ettől sokkal hajlékonyabbá, rugalmasabbá válhatunk!
07.10. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.július 10-től 16-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
07.10. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-07-09
Ma vidám hangulatban ébredünk, lelkesedésünk, hitünk visszatér. Nem rettenünk vissza a nehéz feladatoktól sem, hiszen tudjuk, hogy megbirkózunk velük, helytállunk. Optimizmusunk ma elnyűhetetlen. Ma ügyelnünk kell, hogy ne terheljük túl keringési rendszerünket. Ideje lazítanunk, amit akkor tehetünk meg a leginkább, ha elmegyünk egy jó masszőrhöz, aki kezelésbe veszi bemerevedett nyaki és háti izmainkat. Ettől sokkal hajlékonyabbá, rugalmasabbá válhatunk!
07.09. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.július 9-től 15-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
07.09. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-07-08
Ma tele leszünk érzelmekkel, - könnyen megbánthatjuk egymást. Vigyázzunk a kritikákkal, bírálatokkal, mert ellenségeket szerezhetünk. Ha megsértjük egymást, akkor a megbocsátás is nehezebben megy majd. Ma a mellkasunk lesz érzékenyebb, érdemes friss levegőről gondoskodnunk. Ne dohányozzunk túl sokat, és olyan helyeken se tartózkodjunk, ahol vágni lehet a füstöt. Lakásunk illatát, pedig felfrissíthetjük egy kis mentol illatú illóolajjal.
07.08. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.július 8-tól 14-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
07.08. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-07-07
Ma érzelmes hangulatban leszünk, a munkánkat is érzelmi szempontból közelítjük meg. Jobb, ha a munkatársainkat nem a szimpátia, vagy ellenszenv szerint osztályozzuk. Akkor is együtt kell dolgoznunk, ha ez néha nem könnyű! Ma kerüljük a szénhidrát dús étkezést, hiszen könnyebben mutat majd a mérleg egy-két kilóval többet. Együnk inkább sok zöldséget, a húsok mellé lehetőleg salátát a zsírban gazdag sült krumpli helyett. Mivel szervezetünk jobban visszatartja a vizet, ajánlott némi petrezselyem rágcsálása.
07.07. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.július 7-től 13-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
07.07. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. július 6-tól 12-ig
Ez a hét, a csillagok szerint a gyorsítás és a lassítás hete lesz. Nézze meg, önnek vajon kicsit érdemes-e visszavennie a tempóból vagy éppen fordítva: jobb lenne nem elszalasztani a lehetőségeket és gyorsan lépni!
07.06. 09:50
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-07-06
Ma reggel indulatosan ébredhetünk, lehet, hogy nem tudjuk magunkat kialudni az éjszaka folyamán. Kifejezetten "hisztis" hangulatban lehetünk. Ma a lassú, gyengéd szerelem hívei leszünk, s meglehetősen ínyenc módjára viszonyulunk a szexhez.
07.06. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.július 6-tól 12-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
07.06. 08:00
Harmonet.hu
Kínai horoszkóp - 2013. július
A Nyúl ne féljen változtatni, a Tigris pedig aktivizálja energiáit. Itt az idő, hogy a Bivaly  nagyot ugorjon, a Kígyó pedig kimozduljon a komfort zónájából, - de mit hoz neked ez a hónap?
07.06. 00:20
Ezoterikus.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-07-05
Ma frissek és energikusak leszünk. Vág az agyunk, szívesen töltjük tanulmányainkkal az időt. Szánjunk időt a nyelvtanulásra, vagy csak olvasgassunk kedvünkre. Este találkozzunk a barátainkkal! Ma érdemes olajos magvakat fogyasztanunk. Nagyon egészséges lehet a tökmag, de a dió is jó választás. Az olajos magvakban olyan tápanyagok találhatóak, amelyek segítenek normalizálni koleszterin szintünket. Elegendő fél marékkal ennünk!
07.05. 08:00
Harmonet.hu
Hétvégi horoszkóp (2013. július 5-7.)
A Mérlegek végre leereszthetnek a hétvégén, a Nyilasok az égiek kegyeltjei lesznek. Neked mit tartogat ez a két nap? A Life.hu horoszkójából kiderül!
07.04. 23:30
Life.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-07-04
Ma kedvet kaphatunk a művészi elfoglaltságokhoz. Ha szeretünk festegetni, vagy fotózni, akkor ezt mindenképpen ma tegyük meg, hiszen remek alkotások készülhetnek! Ma nem vágyunk az erotikus élményekre, s ha mégis sor kerül rá, akkor nem megyünk bele az együttlétbe túl mélyen.
07.04. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-07-03
Ma kényelmes hangulatban lehetünk. Lustaságunk már reggel megnyilvánulhat, - sokáig szeretnénk ágyban maradni. Pihenjük ki magunkat alaposan, adjunk időt szervezetünknek a feltöltődésre! Aki csontritkulással küzd, ma pótolhatja a hiányzó ásványi anyagokat, különösen a kalcium bevitel fontos. Az eredmény inkább csak a szinten tartást szavatolja, de már ez is nagy lépés lehet csontjaink megfelelő állapota felé! A csontritkulás hátterében örökletes tényezők is állhatnak.
07.03. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-07-02
Pontosan tudjuk, hogy mit akarunk, és nagyon határozottan képviseljük a céljainkat. Sajnos nem jellemző, hogy figyelembe vennénk családtagjaink véleményét. Ma érzéki hangulatban leszünk, szívesen csábítjuk el kedvesünket.
07.02. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-07-01
Ma érzékeny hangulatban leszünk, minden megérint minket. Együtt érző, empatikus hajlamunk megnyilvánul, örömmel hallgatjuk végig a munkatársak panaszait. Ne osztogassunk kéretlen jó tanácsokat! Ma a lábunkra kell jobban vigyáznunk, ezért jobban tesszük, ha kényelmesebb lábbelit veszünk fel. Jó ötlet a talpmasszázs is, ami egész szervezetünket remekül felfrissítheti. Jót tesznek a frissítő lábfürdők, használjuk az élénkítő citromos, vagy narancsos fürdősót.
07.01. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-06-30
Ma mozgékony hangulatban leszünk, örülünk, ha alkalmunk nyílik a sportra. Legalább kocogjunk egy jót, vagy sétáljunk egy kicsit. Már ettől is sokkal jobban érezzük magunkat, - vezessük le a stresszt! Ma a szemeink lehetnek érzékenyek, könnyen begyulladhatnak, - különösen huzat hatására. Ha por jut a szemünkbe, irritáló hatást válthat ki. Ez ellen védekezhetünk egy jó minőségű napszemüveggel, ami kiváltképp szeles időben tesz jó szolgálatot.
06.30. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.június 30-tól július 6-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
06.30. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. június 29-től július 05-ig
Aki kíváncsi a lehetőségeire, annak a csillagok segítségével Melitta július első hetére is ad néhány jó tanácsot!
06.29. 10:35
Patikamagazin.hu
Heti horoszkóp 2013. június 29-től július 05-ig
Aki kíváncsi a lehetőségeire, annak a csillagok segítségével Melitta július első hetére is ad néhány jó tanácsot!
06.29. 10:35
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-06-29
Ma már nyoma sincs az álmodozó hangulatnak, inkább tettre készek, energikusak leszünk. Örülünk a mozgásnak, elvihetjük a gyerekeinket sportolni. Egy nagyobb kirándulásra is alkalmas a nap. Mozgassuk át jól az izmainkat! Ügyeljünk arra, hogy ne vigyük túlzásba az élvezeti szereket! A kávéfogyasztást, valamint a cigarettázást szorítsuk a minimumra! Így nem fájdul meg a fejünk, ami a mai napon egyébként is érzékenyebb testrészünk. Ha tehetjük, akkor délután szundítsunk egyet!
06.29. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.június 29-től július 5-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
06.29. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-06-28
Ma nehezebben haladunk a munkáinkkal, a figyelmünk folyton elkalandozik. Nem szívesen vállaljuk fel a konfliktusokat, inkább kivonulunk a vitás helyzetekből, aztán, pedig önmagunk előtt szégyelljük magunkat a gyávaságunk miatt. Ma vigyázzunk a lábunkra, nem mindegy, hogy milyen cipőt viselünk. Ha nyaralunk, vagy otthon vagyunk, akkor járjunk mezítláb, ami igazi felüdülés lehet a lábunknak. Csak olyan helyen járjunk mezítláb, ahol a takarítás kifogástalan. A lábgombától nehéz megszabadulni!
06.28. 08:00
Harmonet.hu
Hétvégi horoszkóp (2013. június 28-30.)
A Kosokra remek hétvége vár, a Bikák pénzre tehetnek szert. Neked mit tartogat ez a két nap? A Life.hu horoszkópjából megtudhatod!
06.27. 23:55
Life.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-06-27
Ma lassabbak leszünk, egész napunkat az álmodozás határozhatja meg. Ha szeretünk a művészetekkel foglalkozni, akkor itt az idő, hogy elmerüljünk az alkotásban. Elmehetünk egy érdekes kiállításra, ami remek szórakozás lesz. Ma figyeljünk jobban, ha fogyókúrázunk! A szénhidrátok könnyebben beépülnek szervezetünkbe, észrevehetjük, hogy híztunk egy-két kilót. A legjobb, ha ma nem eszünk kenyeret, vagy péksüteményt. Ha mégis, akkor ügyeljünk a mértékre!
06.27. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.június 27-től július 3-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
06.27. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-06-26
Ma szabadságra vágyunk, a kötöttségek, pedig az idegeinkre mennek. Ha kedvesünk meg akarja szabni, hogy hová mehetünk, akkor biztosan a barátainknál kötünk ki. Ugyanígy nem tűrjük főnökünk basáskodását sem! Lábszárunkat, bokánkat óvjuk meg jobban. Aki hajlamos a visszérre, jól teszi, ha kerüli a hosszas állást, ne tervezzünk mára bevásárló körutakat. Inkább vegyünk a gyógyszertárban speciális krémet, vagy gélt, ami segít kezelni a visszeres problémákat!
06.26. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.június 26-tól július 2-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
06.26. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-06-25
Nem ma van annak a napja, hogy növényeinkkel foglalkozzunk, hiszen szinte semmilyen sikerélményben nem lesz részünk.
06.25. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.június 25-től július 1-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
06.25. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-06-24
Ma fáradtan ébredhetünk, de ez nem befolyásolja a munkakedvünket. Szeretnénk rendbe tenni a házat, vagy a kertet. Sajnos túlvállalhatjuk magunkat. Nem kell mindennel ma végeznünk! Fontos, hogy pihenésre is jusson időnk! Fontos kérdés, hogy mennyi ásványi anyagot, vitamint fogyasztunk. Ha úgy találjuk, hogy túlságosan egysíkú a táplálkozásunk, akkor szükségünk lehet egy étrend kiegészítő készítményre. Ma fontos lesz a kalcium utánpótlás!
06.24. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.június 24-től 30-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
06.24. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp (2013. június 24-28.)
A Vízöntőket csúnyán átverhetik, a Mérlegek ajtaján új lehetőségek kopogtatnak. Neked mit tartogat ez a hét? A Life.hu horoszkópjából kiderül!
06.23. 21:30
Life.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-06-23
Ma fontos, hogy pihenjünk, fáradtabbak lehetünk. Megmagyarázhatatlan fájdalmat érezhetünk a csontjainkban, izmainkban. Szeretnénk haladni az otthoni munkálatokkal, de ne vállaljuk túl magunkat! Ma együnk minél nagyobb vitamintartalmú élelmiszereket, talán a legjobb választás a sok zöldség és gyümölcs. Csontjaink érdekében megtehetjük, hogy több kalciumot fogyasztunk, ez akár szokásunkká is válhat. Megelőzhetjük, csökkenthetjük a későbbi csontritkulás veszélyét.
06.23. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.június 23-tól 29-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
06.23. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. június 22-től 28-ig
A következő napokban a Szűz jobban teszi, ha nem halogat semmit, különben nagy káosz alakul ki körülötte! A Nyilas megint abszolút mázlista lesz: bármit tesz vagy mond, minden jól sül el. A Bak ne hozzon kelekótya döntéseket, inkább vállalja az érzéseit. A Kos figyeljen jobban szerelmére. Az Oroszlánt pedig andalító hangulatai ragadhatják magukkal a héten...
06.22. 11:20
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-06-22
Ma érdemes baráti társaságban töltenünk az estét, de egy szabadtéri koncertnek is nagyon örülünk.
06.22. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.június 22-től 28-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
06.22. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-06-21
Ma örülünk a társaságnak, hívjuk össze a barátainkat. Akkor vagyunk a legboldogabbak, ha egy igényes helyre mehetünk el a számunkra kedves emberekkel együtt. Egy nívós szórakozóhely remekül megfelel a célnak. Ma mértékkel ehetünk szénhidrátot, jólesik a paradicsom és a paprika is. Gyümölcsből is fogyaszthatunk többet, és ez még akkor sem árthat meg, ha hajlamosak vagyunk a savasodásra. Lúgosításra, pedig kiváló a köles és a görögdinnye is.
06.21. 08:00
Harmonet.hu
Hétvégi horoszkóp (2013. június 21-23.)
Az Oroszlánokat vidámság veszi körül, a Halakat a telihold segíti. Te mire számíthatsz ezen a hétvégén? A Life.hu horoszkópjából megtudhatod!
06.20. 20:55
Life.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-06-20
Ma törődjünk többet azokkal a testrészeinkkel, amelyeket csak kedvesünknek szoktunk mutogatni.
06.20. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.június 20-tól 26-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
06.20. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-06-19
Ma kreatívabbak vagyunk, kedvet kaphatunk munkahelyünk szépítéséhez.
2013.06.19. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.június 19-től 25-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.06.19. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-06-18
Ma örülünk, ha barátainkkal találkozhatunk. Szívesen szervezünk egy kötetlen, laza estét, beszélgetéssel, vagy egy jó vacsorával. A lényeg, hogy a kapcsolatainkkal foglalkozhassunk. Ma érdemes derekunkkal törődni, - dolgozzuk le az úszógumit! Meglepő eredményeket érhetünk el ezen a területen. Célirányos tornagyakorlatokkal, vagy egy hullahopp karikával látványos lesz a változás. Előfordulhat, hogy holnap könnyebben tudjuk begombolni a nadrágunkat.
2013.06.18. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.június 18-tól 24-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.06.18. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-06-16
Az ismeretlen arcok idegesítenek minket, nem szívesen kötünk új kapcsolatokat.Ma morcos hangulatban leszünk, még a barátainknak sem örülünk. A legszívesebben otthon pihenünk, még szórakozásra sem vágyunk. Fontos kérdés, hogy mennyi rostot tartalmaz a mindennapi táplálkozásunk. Ha kevés, rostban gazdag élelmiszert fogyasztunk, akkor bélrenyheség, székrekedés alakulhat ki. Jó, ha teljes kiőrlésű gabonából készült pékárukat fogyasztunk.
2013.06.16. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.június 16-tól 22-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.06.16. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. június 15-től 21-ig
Íme itta a következő heti csillagles!
2013.06.15. 10:35
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-06-15
Ma nem vágyunk a társaságra, nem szeretnénk elmenni otthonról. Ha mégis programot szervezünk, akkor legyen intellektuális jellegű. Jó ötlet egy kiállítás, vagy egy kis beszélgetés a barátokkal. Gondoljuk végig, hogy emésztőrendszerünket mennyire tesszük ki megterhelésnek. Ha emésztési problémákkal küzdünk, akkor célszerű táplálkozási szokásainkon változtatnunk. A sok ülő munka nem kedvez a belek természetes működésének.
2013.06.15. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.június 15-től 21-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.06.15. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-06-14
Ma már nyoma sem lesz bennünk a lazaságnak, minden feladatunkat pontosan végezzük el. Örülünk, ha hasznosnak érezhetjük magunkat, szívesen túlórázunk, vagy járunk főnökünk kedvében némi pluszmunkával. Ma tarthatunk víznapot, ami egészségünknek is jót tehet, hiszen tehermentesítheti az emésztőrendszerünket. Készíthetünk zöldségleveket is, vagy fogyaszthatunk salátákat. A lényeg, hogy keveset együnk, és főleg rostban gazdag táplálékokat.
2013.06.14. 08:00
Harmonet.hu
Hétvégi horoszkóp (2013. június 14-16.)
A Bikák elégedetlenek lesznek, a Halak utazni fognak. Neked mit tartogatnak a csillagok a hétvégére? A Life.hu horoszkópjából most megtudhatod!
2013.06.14. 00:01
Life.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-06-13
Ma jó hangulatban telik a nap, vidámságunkat csak a rivalizálás ronthatja el. Nem kell versenyre kelnünk munkatársunkkal! Még rosszabb, ha utasításokat osztogatunk, így mutatva meg, hogy mi vagyunk a jobbak. Ha hajat szeretnénk vágatni, akkor ennek ma van a napja, hiszen a ma készült frizura szebben sikerül. Jót tesz szervezetünknek egy kiadós masszírozás, különösen a hátunkat érdemes alávetnünk a kényeztetésnek. Ma feloldható az izmok merevsége.
2013.06.13. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.június 13-tól 19-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.06.13. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-06-12
Ma jókedvvel, friss energiákkal látunk neki a hétnek. Jó hangulatunkat a kicsinyesség, vagy a munkahelyi konfliktusok sem tudják letörni. Nagyvonalúan kezeljük a problémákat, egészen addig, amíg fel nem dühítenek minket. Ma ügyelnünk kell rá, hogy ne terheljük túl keringési rendszerünket. Ideje lazítanunk egy kicsit. Jó ötlet, ha elmegyünk egy masszőrhöz, aki kezelésbe veszi bemerevedett nyaki és háti izmainkat. Ettől hajlékonyabbá, rugalmasabbá válhatunk, közérzetünk javul!
2013.06.12. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.június 12-től 18-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.06.12. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-06-11
Ma kertünkben lássunk neki a fűnyírásnak, ha szép pázsitot akarunk, munkánk eredménye nagyobb örömmel tölt majd el minket.
2013.06.11. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.június 11-től 17-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.06.11. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-06-10
Ma minden történés érzelmi kérdés lesz számunkra. Sértődékenyek vagyunk, gyakran ok nélkül is. Vigyázzunk jobban munkatársaink lelkére, hiszen egy-egy kéretlen megjegyzéssel elronthatjuk a jó kapcsolatot! Ha elfogadási problémáink vannak, vagy párkapcsolatunk nem kielégítő, akkor ez a probléma gyakran a női szerveken keresztül, azok betegségében nyilvánulhat meg. Ilyenkor megjelenhetnek a mell, a méh, a petefészek cisztái, vagy más betegségei.
2013.06.10. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.június 10-től 16-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.06.10. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-06-09
Ma szeretnénk új arcokat megismerni, vagy a régi barátainkkal beszélgetni. Hívjuk meg magunkhoz őket, és rendezzünk egy kerti összejövetelt. Ha szeretjük a mozgást, akkor ma ne hagyjuk ki a kocogást, vagy biciklizést! Ma a legjobb választás a karfiol, vagy a brokkoli lehet táplálkozásunkban. Az utóbbi olyan anyagokat is tartalmaz, amelyek bizonyítottan csökkentik a daganatos betegségek kockázatát. Fogyasszunk több brokkolit akkor is, ha daganatos jellegű betegségből gyógyultunk fel.
2013.06.09. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.június 9-től 15-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.06.09. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. június 8-tól 14-ig
A Kosok legyenek türelmesebbek! Az Ikrek jobban teszik, ha orvoshoz fordulnak, ha izomfájdalmaik vannak, az Oroszlánok pedig készülhetnek: nagy szerencse várja őket a következő héten! Ha önt is érdekli, mit jósolnak a csillagok a hétre, olvassa el Melitta horoszkópját!
2013.06.08. 13:50
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-06-08
Ma fontosak lesznek a kapcsolatok, örülünk, ha barátainkkal pletykálkodhatunk egy kicsit. Ki vagyunk éhezve az új információkra. A jó programoknak is örülünk, különösen egy mozi dobhatja fel a hangulatunkat. Végtagjainkat óvjuk, vigyázzunk a konyhai munkálatok során. A barkácsolást sem kíséri ma siker. Kezeinket kényeztessük kamillás krémekkel, gyógyító kamillás pakolást is tehetünk rá. Ma kezünk duplán meghálálja a gondoskodást.
2013.06.08. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.június 8-tól 14-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.06.08. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-06-07
Ma már nyoma sem lesz az elmúlt napok lassúságának. Friss lendülettel ébredünk reggel, gyorsan elkészülünk. Érdeklődve nézünk a nap elé, minden új információt szívesen fogadunk. Örömmel ismerünk meg új arcokat is. Ma légzőszerveink kerülnek központi szerepbe, így fontos a friss levegő. Szellőztessük ki alaposan az egész lakást! Aki allergiás, rosszabbul érezheti magát ma.
2013.06.07. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-06-06
Ma nagyon élvezünk minden olyan tevékenységet, amellyel önmagunkat kényeztethetjük.
2013.06.06. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.június 6-tól 12-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.06.06. 08:00
Harmonet.hu
Kínai horoszkóp - 2013. június
A Kígyó ne féljen változtatni, a Nyúl pedig aktivizálja energiáit. Itt az idő, hogy a Patkány nagyot ugorjon, a Bivaly pedig kimozduljon a komfort zónájából, - de mit hoz neked ez a hónap?
2013.06.06. 02:40
Ezoterikus.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-06-05
Ma már nyoma sem lesz az elmúlt napok meggondolatlanságának. Megfontoltan, nyugodtan dolgozunk, a munkánk minőségi, bár lassabban haladunk. Napunkat meghatározza érzéki hangulatunk. Ma a torkunk lehet érzékenyebb, így inkább őrizkednünk kellene a hideg ételektől, italoktól. Ha szeretjük a jeges édességeket, akkor a mai napon mondjunk le erről az élvezetről. Akinek érzékeny a foga a hidegre, szintén kerülje a hideggel való találkozást!
2013.06.05. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.június 5-től 11-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.06.05. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-06-04
Ma már tetterős hangulatban leszünk, nyoma sincs az elmúlt napok álmatagságának. Nagy erőkkel vetjük bele magunkat a tervezett teendőinkbe, mindent egyszerre akarunk elvégezni. Sajnos a figyelmünk nem tökéletes, így a hibalehetőség is nagyobb. Ma a fejünk lesz érzékenyebb, aki fejfájós, ma rosszabb állapotban lesz. Legyünk résen, - ha időben elkapjuk a fejfájást, akkor könnyebben orvosolhatjuk. Sokszor segít az elsötétített szoba, vagy az aromaterápia. De lehet, hogy csak egy kis lazításra van szükségünk.
2013.06.04. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.június 4-től 10-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.06.04. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-06-03
Ma energikusak leszünk, nagy lendülettel látunk neki a munkahelyi feladatoknak. Igaz, kissé türelmetlenebbek vagyunk, így nem ma célszerű a pontosságot igénylő feladatokkal foglalkoznunk. Ezeket halasszuk máskorra. Ma fogaink lesznek érzékenyebbek, könnyen megfájdulhatnak. Ha már régen jártunk a fogorvosunknál, akkor ellenőriztessük a fogainkat. A mai napon azonban kerüljük a foghúzás, vagy a gyökérkezelés kellemetlen műveletét.
2013.06.03. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.június 3-tól 9-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.06.03. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp (2013 június 3-7.)
A Rákokra sikerekben gazdag hét vár, a Skorpiók pedig egy percre sem lazíthatnak. Neked mit tartogatnak a csillagok? A life.hu horoszkópjából most megtudhatod!
2013.06.02. 20:40
Life.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-06-02
Ma a nagy családi kirándulások napja van. Nagyobb távokat is gyalogolhatunk, még akkor is jól bírjuk, ha egy ideje nem sportolunk. A lényeg a megmérettetés és persze a friss, oxigén dús levegő! Ma a fejünk lesz érzékenyebb, jobb, ha tartózkodunk a káros szenvedélyektől, mint az édességfogyasztás, vagy a cigarettázás. Így megúszhatjuk a kellemetlen panaszokat. A legjobb, ha mozgással töltjük a napot, és levegőre megyünk!
2013.06.02. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.június 2-től 8-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.06.02. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. június 1-től 7-ig
Munkahelyi sikerek? Netalán új állás? Vagy fellobbanó szerelem? - nézze meg, mi vár önre a következő héten! Most is Melitta segít nekünk a csillagokban olvasni!
2013.06.01. 12:15
Patikamagazin.hu
Bikákra változás, Rákokra boldogság vár (Havi horoszkóp)
Mit üzennek a csillagok 2013 júniusára? Íme az idei év hatodik előrejelzése.
2013.06.01. 08:20
Nyugat.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-06-01
Ma nincs túl sok kedvünk a nyomasztó feladatokhoz.Inkább beszélgetéssel töltjük a napot, mint bármi mással. Ma szétszórtabbak leszünk. Ha kapkodunk, vagy túlságosan rohanunk, akkor könnyen idézünk elő baleseteket. Különösen érzékeny a bokánk, megránthatjuk, meghúzhatjuk, vagy kificamodhat. Ha sportolunk, akkor is legyünk óvatosabbak!
2013.06.01. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.június 1-től 7-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.06.01. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-05-31
Ma mindent érzelmi alapon élünk meg, a logikus megközelítés ma kudarcot vall. Inkább hallgassunk a belső hangra, ami tévedhetetlenül súgja majd meg, hogy mit is tegyünk. Ma a lábunk lesz érzékenyebb, különösen akkor, ha már kialakultak az ortopédiai elváltozások. A következmény általában a bőr kérgesedése, vagyis a bőrkeményedés.
2013.05.31. 08:00
Harmonet.hu
Hétvégi horoszkóp (2013. május 31.- június 2.)
A Kosok romantikus hétvére készülhetnek, a Nyilasokat megmagyarázhatatlan feszültség gyötri. Neked mit tartogat ez a pár nap? A Life.hu horoszkópjából kiderül!
2013.05.30. 21:15
Life.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-05-30
Ma több szabadságra tartunk igényt a munkánkban, nem tűrjük, hogy felettesünk basáskodjon felettünk. Azt sem nagyon szeretjük, ha szorosan együtt kell dolgoznunk munkatársainkkal.
2013.05.30. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.május 30-tól június 5-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.05.30. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-05-29
Ma ötletesen kezeljük a feladatainkat, jó meglátásaink lehetnek. A szabályokhoz viszont nehezen tartjuk magunkat. Azt sem nagyon értjük, hogy miért kell szabott munkaidőben, meghatározott rend szerint dolgoznunk. Ma a lábszárunk kerül előtérbe, erre a testrészünkre jobban kell vigyáznunk. Ha visszeres panaszaink vannak, akkor menjünk el gyógytermék üzletbe. Itt biztosan találunk egy olyan természetes alapanyagokból készült krémet, ami csökkenti a panaszt.
2013.05.29. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.május 29-től június 4-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.05.29. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-05-28
Ma kitartóak vagyunk a munkánkban, jellemző lehet, hogy két ember helyett dolgozunk. Annyira belemerülhetünk a munkánkba, hogy még ebédelni is elfelejthetünk. Figyeljünk a testi-lelki igényeinkre! Ma egy kicsit hűvösebb hangulatban leszünk, a mai nap nem a szenvedélyeké lesz. Viszont megbízhatóan és segítőkészen állunk kedvesünk mellett, s arra is készek lehetünk, hogy hétköznapi feladatokat vállaljunk át tőle.
2013.05.28. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.május 28-tól június 3-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.05.28. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-05-27
Ma visszafogott hangulatban leszünk, kizárólag csak a munkánkkal szeretnénk foglalkozni. A kapcsolatok kissé a terhünkre vannak, nem szívesen árulunk el magunkról semmit. Zárkózottságunk nem segíti elő a baráti kapcsolatok ápolását. Ma fáradtabbnak érezzük magunkat, de mégsem adjuk meg a testünknek és a lelkünknek a pihenést. Estére nagyon kimerülhetünk, hiszen a munkahelyünkön is túlvállalhatjuk magunkat. Legalább egy nyugtató, aromaterápiás fürdőt vegyünk, és feküdjünk le korábban!
2013.05.27. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.május 27-től június 2-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.05.27. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp (2013. május 27-31.)
Az Oroszlánok kicsattannak az erőtől, a Rákok extraérzékenyek lesznek. A te heted milyen lesz? A Life.hu horoszkópjából most megtudhatod!
2013.05.26. 21:20
Life.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-05-26
Ma már optimistábban látjuk az életet, tovatűnik a nyomott hangulat. Érdeklődő hajlamunk barátkozásra, ismerkedésre sarkall. Örülünk a programoknak is, különösen akkor, ha kedves emberekkel oszthatjuk meg az élményeket. Ma óvakodjunk attól, hogy forró kádfürdőt vegyünk, ez nem tesz jót a szervezetünknek. Különösen akkor figyeljünk, ha panaszaink is vannak, mint például az érszűkület. Ilyen panaszokkal tilos forró vízben áztatni a lábunkat! A zuhanyozás egészségesebb megoldás!
2013.05.26. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.május 26-tól június 1-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.05.26. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. május 25-től 31-ig
Az előttünk álló szombattól szombatig tartó, utolsó májusi hétre Melitta az egészségről is kérdezte csillagjainkat! Nézzük, mire kell vigyáznunk a jövő héten!
2013.05.25. 11:15
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-05-25
Ma nagy lelkesedéssel vágunk neki a hétnek. A munkahelyünkön is hajlandóak vagyunk nagyobb erőfeszítéseket tenni az előrelépés érdekében. A pontosságot igénylő feladatoknak azonban nem örülünk! Ma a szerelemben szenvedélyeket és izgalmakat várunk. Azt szeretnénk, hogy teljes valónkkal belefeledkezhessünk az érzelmekbe, és erotikusan is túlfűtöttek lehetünk.
2013.05.25. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.május 25-től 31-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.05.25. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-05-24
Ma szívesen piszkáljuk munkatársainkat. Ha nem találjuk jónak a munkájukat, akkor ezt ki is mondjuk. A megfogalmazás bántó is lehet. Vigyázzunk, ne szerezzünk ellenségeket a munkahelyünkön! Ha a szénhidrátot kihagyjuk az étkezéseinkből, akkor előfordulhat, hogy nehezebben bírjuk a stresszt, sokkal fáradékonyabbak leszünk. A mennyiség viszont legyen sokkal kevesebb! Ma kerüljük a fehér kenyeret, együnk inkább magos pékárut!
2013.05.24. 08:00
Harmonet.hu
Hétvégi horoszkóp (2013. május 24-26.)
A Bakok túlvállalják magukat, a Halak pedig végre tisztázhatja magánéleti zűrjeit. Neked mit tartogat a hétvége? A Life.hu horoszkópjából megtudhatod.
2013.05.23. 21:55
Life.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-05-23
Ma az elmélyültség, csendes visszavonultság napja van. Szívesen foglalkozunk a saját lelkünkkel, mélyedünk el az önismeretben. A nap arra is jó, hogy meditáljunk, vagy gyermekkori élményeinket dolgozzuk fel. Ma nem szerveink lesznek érzékenyebbek, így jobb, ha nem bonyolódunk felelőtlen szex kalandba. Óvakodjunk jobban, ha új partnerünk van, ekkor még fontosabb a megelőzés és a védekezés. A kismamáknak is jobban kell magukra vigyázniuk a mai napon, ne végezzenek megerőltető munkálatokat!
2013.05.23. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.május 23-tól 29-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.05.23. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-05-22
Ma az üzleti tárgyalások, munkamegbeszélések ideje jött el, - jól képviseljük magunkat. Minden erőszakosság nélkül érhetjük el a célunkat, csupán a kedvességünkkel és a felkészültségünkkel. Ma jelentős eredményeket érhetünk el. Ehetünk ma olajos magvakat, különösen a dió, kedvező, jó hatással lehet koleszterin szintünkre. Figyeljünk arra, hogy egyszerre nagyobb mennyiséget ne fogyasszunk belőle, egy maréknyi bőségesen elegendő lehet. Sajnos jelentős kalóriamennyiség található benne.
2013.05.22. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.május 22-től 28-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.05.22. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-05-21
Ma a könnyed flörtök napja van, szívesen kacérkodunk. A szex nem annyira érdekel minket, inkább csak a játék élvezete miatt flörtölünk. Ma alkalmas a nap randevúra, találkára. Ma elkeserít minket, ha nehéz feladatokat kapunk, amelyeket igazi gyötrelemként élünk meg. Inkább arra vágyunk, hogy a munkakapcsolatokat ápolhassuk. Tartsuk szem előtt, hogy főnökünk nem örül, ha egész nap kávézgatunk a kollégákkal.
2013.05.21. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.május 21-től 27-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.05.21. 08:00
Harmonet.hu
Kínai horoszkóp - 2013. május
A Kígyó vállalja fel érzéseit, a Nyúl pedig ne húzza az időt munkájával összefüggésben. Itt az idő, hogy a Patkány nagyot ugorjon, de mit hoz neked ez a hónap?
2013.05.20. 11:00
Ezoterikus.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-05-20
Ma sikerrel fogalmazzuk meg érzelmeinket! Ma megnyilvánulhat a szépérzékünk, ezért érdemes kimennünk a kertünkbe, s tervezgetnünk egy kicsit.
2013.05.20. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.május 20-tól 26-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.05.20. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-05-19
A mai nap a munkáé, amelyet nagy figyelemmel és kitartással végzünk. Sokkal több terhet vagyunk képesek elviselni, és az sem gond, ha le kell mondani a legalapvetőbb szükségleteinkről is. Ma is vágyunk a szerelemre, de sokkal szégyenlősebbek vagyunk, mint máskor. Azt várjuk, hogy párunk tegye meg az első lépéseket felénk. Ha túlságosan intenzívnek találjuk a közeledését, akkor kínosan érezhetjük magunkat.
2013.05.19. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.május 19-től 25-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.05.19. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. május 18-tól 24-ig
Ezen a héten legjobb, ha hagyjuk megtörténni a dolgokat. Figyeljünk és hallgassunk a szívünkre, de ne erőszakoskodjunk a sors folyásával. A legjobb, ha megnézzük, mit jósol nekünk Melitta erre a hétre!
2013.05.18. 14:20
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-05-18
Ma a módszeres, összeszedett munka ideje van. Akár a kertünkben, akár lakásunkban rendet tehetünk, nem csalódunk majd az eredményben. Bár lassabban haladunk, de mindenre kiterjed a figyelmünk. Jól tesszük, ha odafigyelünk a táplálkozásunkra. Ha lehet, akkor részesítsük előnyben a könnyű, ám tápláló ételeket, például a zöldségféléket, amelyek nem terhelik meg annyira a gyomrunkat. Ma kerüljük a veszekedést, ne szítsunk feszültségeket!
2013.05.18. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.május 18-tól 24-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.05.18. 08:00
Harmonet.hu
A Pécset is kivérezteti a Siófok?
A Balaton partján vendégeskedik a PMFC-MATIAS a hétvégén: a baranyai gárda a Siófokkal csap össze az OTP Bank Liga 2012/2013-as szezonjának 28. játéknapján szombaton. A derbi előtti horoszkóp a somogyiaknak kedvez: hat mérkőzés óta veretlenek hazai gyepen. Vajon a Pécs lesz a hetedik skalp?
2013.05.18. 07:58
Stop.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-05-17
Ma a gyermekeinkkel töltött idő napja van. Próbáljunk meg részt venni a szórakozásaikban, találjunk ki közös időtöltést, játékokat. A családi kirándulások nagyon jól sikerülnek, - önfeledten örülhetünk egymásnak! Ma tüzesebb hangulatban leszünk, kedvünkre lesz, ha táncolni mehetünk kedvesünkkel. A közös szórakozás megerősíti a kapcsolatot, de akkor is nagyon játékos hangulatban leszünk, ha netán otthon maradunk.
2013.05.17. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-05-16
Ma nagyon bizonytalan hangulatban lehetünk! Ma érdemes felülvizsgálnunk hajápolási szokásainkat.
2013.05.16. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.május 16-tól 22-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.05.16. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-05-15
Ma figyelmetlenek leszünk, érzelmeink töltik ki a napunkat. Fontos, hogy családias légkörben dolgozhassunk, nem tudjuk elviselni a feszültségeket. Számíthatunk rá, hogy főnökünk szeszélyesebben viselkedik! Ma érzékenyebb a gyomrunk, ne végezzünk operációkat ezen a területen! A gyomorproblémák, emésztési problémák javulnak, ha néhány napig csak zöldségfélét fogyasztunk. A gyümölcskúrák nem túl jók, hiszen savasítanak. Rágcsáljunk ma kekszet, ha fáj a gyomrunk!
2013.05.15. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.május 15-től 21-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.05.15. 08:00
Harmonet.hu
Utazási horoszkóp 2013 nyár - te merre tartasz?
Hová utazol idén nyáron? Ez sokunk esetében leginkább az anyagiak függvénye, van, aki a hangulata szerint dönt. Az asztrológus viszont ezt javasolja a csillagok állása alapján…
2013.05.15. 01:05
Ezoterikus.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-05-14
Érzelmes hangulatban leszünk, könnyen hatalmába kerít a romantikus ábrándozás. Szívesen bújunk össze kedvesünkkel, áramlanak közöttünk az érzelmek. Ma a gyengéd, érzelmes szex sincs ellenünkre. Ma érdemes csínján bánnunk a szénhidrátokkal, ha fogyni szeretnénk. Ebben az esetben fogyasszunk kevesebbet a fehér kenyérből, inkább együnk teljes kiőrlésű gabonából készült péksüteményeket. Jó megoldás lehet a magos kenyér is.
2013.05.14. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.május 14-től 20-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.05.14. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-05-13
Ma sokkal érzékenyebb hangulatban leszünk, minden apróságon megsértődhetünk. Vigyázzunk arra, hogy ne bántsuk meg munkatársainkat egy óvatlan megjegyzéssel! Ma legyünk többet együtt családtagjainkkal! Adjuk meg Önmagunknak is meg kell adnunk a megfelelő mennyiségű vizet, hiszen ekkor lesz a bőrünk szép, telt. Ha egész nap nem iszunk, akkor ne csodálkozzunk azon, ha "fonnyadtak" összeesettek leszünk.
2013.05.13. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.május 13-tól 19-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.05.13. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp (2013 május 13-17.)
A Nyilasok végre régi ötletüket valósíthatják meg, a Vízöntök pedig szárnyalnak a héten. Neked mit tartogatnak a csillagok? A Life.hu horoszkópjából megtudhatod!
2013.05.12. 22:20
Life.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-05-12
Ma minden új információnak örülünk, - szívesen pletykálkodunk a kollégákkal. Ne sértsük meg egymás azzal, hogy valótlan állításokat terjesztünk! Jobb, ha szem előtt tartjuk: ami nem a mi dolgunk, abba ne avatkozzunk bele! Ma a kezeinkre kell jobban odafigyelnünk. Érzékenyebbek lesznek, és egyben sérülékenyebbek. Legyünk óvatosabbak a konyhai szerszámokkal, éles eszközökkel. Ha a kezünk gyakran repedezik ki, akkor inkább mosogassunk gumikesztyűben.
2013.05.12. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.május 12-től 18-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.05.12. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. május 11-től 17-ig
A Kos, a Bika és az Ikrek jegyben születettek nagyon fáradtak mostanában - nem ártana lazítani! A Rákok fogják vissza őszinte kirohanásaikat a munkahelyükön! Az Oroszlánok,a Szüzek és a Mérlegek nyugalmasabb, kiegyensúlyozottabb napokra számíthatnak, míg a Skorpiók szíve egy régi szerelem után dobban. A Nyilasok jobban teszik, ha nem kritizálják a párjukat, a Bakok pedig készüljenek egy nehezebb időszakra. A Vízöntők és a Halak szerelmes hangulatba kerülnek a héten...S mindehhez minden jegy szülöttjének színeket is ajánl Melitta, amiket tanácsos lesz viselni ezen a héten!
2013.05.11. 08:00
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-05-11
Ma nagyon erősen dúlnak a lelkünkben az indulatok. Ma menjünk el egy könyvesboltba, hiszen igazi élvezetet jelent számunkra, ha olvasgathatunk.
2013.05.11. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.május 11-től 17-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.05.11. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-05-10
Ma este feszült hangulatban lehetünk! Ha könyvet, vagy híradástechnikai terméket, esetleg telefont szeretnénk vásárolni, akkor ma van ennek a napja!
2013.05.10. 08:00
Harmonet.hu
Hétvégi horoszkóp (2013. május 10-12.)
A Halaknak fel kell turbózniuk magukat, a Bikák a munkát kerüljék a hétvégén. Neked mit üzzenek a csillagok? A Life.hu horoszkópjából megtudhatod!
2013.05.09. 19:45
Life.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-05-09
Ma lusta hangulatban leszünk, így azok a programok megfelelőek, amelyek valóban pihenést jelentenek. Nem ma van a sportteljesítmények napja, bár azt megtehetjük, hogy sétálunk egy jó nagyot az erdőben. Remek menü lehet mára a zellerkrémleves, amely tele van hasznos ásványi anyagokkal. Ugyanígy javunkra válhat az, ha retket, vagy répát fogyasztunk.
2013.05.09. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.május 9-től 15-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.05.09. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-05-08
Ma tele leszünk energiával. Ma van a családi kirándulások, nagyobb lélegzetű túrák ideje. A testmozgást élvezzük. Ha sportolunk, akkor ma a szokásosnál nagyobb teljesítményre is képesek leszünk. Aki tej-, tojás-, vagy bármiféle más fehérjeallergiában szenved, ma különös gondossággal állítsa össze étrendjét, így kevésbé nyilvánul majd meg a panasz. Jót tesz, ha rengeteg gyümölcsöt fogyasztunk, de gondoljunk arra is, hogy a gyümölcsök savasítanak.
2013.05.08. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.május 8-tól 14-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.05.08. 08:00
Harmonet.hu
Kínai horoszkóp - 2013. május
A Kígyó vállalja fel érzéseit, a Nyúl pedig ne húzza az időt munkájával összefüggésben. Itt az idő, hogy a Patkány nagyot ugorjon, de mit hoz neked ez a hónap?
2013.05.07. 13:20
Ezoterikus.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-05-07
Ma az érzéki élvezetek napja van. Élünk-halunk a finom ételekért, igazi ínyenc válhat belőlünk. Kedveljük a kényeztetést, - mindenképpen vegyünk egy illatos, pihentető fürdőt! A masszázs is kedvező ma! Ma előfordulhat a fülfájás, középfülgyulladás problémája. Nem jó, ha huzatos helyeken tartózkodunk. Ha úszni megyünk, akkor jobban járunk, ha egy méretre készült füldugót használunk. A klímaberendezés túlzásba vitt működtetése kellemetlen torokfájáshoz, megfázáshoz vezethet!
2013.05.07. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.május 7-től 13-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.05.07. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. május 4-től 10-ig
Itt az új hét, s itt vannak hozzá Melitta jó tanácsai is. Nézzük, mit jósolnak a csillagok!
2013.05.06. 14:55
Patikamagazin.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-05-06
Ma nagyon feszültnek érezhetjük magunkat! Ma tüzesebb hangulatban leszünk, nagyobb igényünk lehet a szexre.
2013.05.06. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.május 6-tól 12-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.05.06. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp (2013 május 6-10.)
A Bikák hiába tervezgetnek, a Mérlegeknek pedig fontos döntéseket kell meghozniuk. Neked mit tartogatnak a csillagok a hétre? A Life.hu horoszkópjából megtudhatod! 
2013.05.06. 07:30
Life.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-05-05
Ma tanácstalan, bizonytalan hangulatban leszünk, így nem célszerű komoly ügyekben döntenünk. Inkább várjunk, amíg tisztán látjuk, hogy milyen következményekkel jár majd az elhatározásunk. Ma inkább az érzelmi kérdésekkel foglalkozzunk! Ma a lábaink lesznek érzékenyebbek, kíméljük jobban a talpunkat, lábainkat! Érdemes elmennünk egy jóleső talpmasszázsra, ez felfrissítheti egész szervezetünket. Otthoni körülmények között is beleférhet a napunkba egy frissítő lábfürdő.
2013.05.05. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.május 5-től 11-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.05.05. 08:00
Harmonet.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-05-04
Ma az érzelmeké a főszerep. Mindent érzelmi alapon élünk meg, a logikus megközelítés ma kudarcot vall. Inkább hallgassunk a belső hangra, ami tévedhetetlenül súgja majd meg, hogy mit is tegyünk. Ma a lábunk lesz érzékenyebb, különösen akkor, ha már kialakultak az ortopédiai elváltozások. A következmény általában a bőr kérgesedése, vagyis a bőrkeményedés. Ennek a legkellemetlenebb formája a tyúkszem, amelyet semmiképpen ne ma távolítsunk el!
2013.05.04. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.május 4-től 10-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.05.04. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-05-03
Ma az érdekes programok, baráti találkozók kötik le a figyelmünket. Örülünk, ha alkalmunk nyílik egy érdekes mozira, vagy csak egy jó sétára vágyunk. A lényeg, hogy azt tehessük, ami kedvünkre való. Ma a karfiol, brokkoli ideje jön el, érdemes a hasznos növényeket beiktatnunk a táplálkozásunkba. Különösen a brokkoli értékes, hiszen többek között a vastartalma is igen magas. Emellett tény, hogy szerepe van a daganat megelőzésben.
2013.05.03. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-05-02
Ma ötletesen kezeljük a feladatainkat, jó meglátásaink lehetnek. A szabályokhoz viszont nehezen tartjuk magunkat. Azt sem nagyon értjük, hogy miért kell szabott munkaidőben, meghatározott rend szerint dolgoznunk. Ma a lábszárunk kerül előtérbe, erre a testrészünkre jobban kell vigyáznunk. Ha visszeres panaszaink vannak, akkor menjünk el gyógytermék üzletbe. Itt biztosan találunk egy olyan természetes alapanyagokból készült krémet, ami csökkenti a panaszt.
2013.05.02. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.május 2-től 8-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.05.02. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-05-01
Ma határozottak leszünk, mindent objektíven látunk. A kapcsolatainkban is törekszünk arra, hogy tiszta vizet önthessünk a pohárba. Ám hajlamosak vagyunk rá, hogy kíméletlenül fogalmazzuk meg a gondolatainkat. Ma reggel nehezebben kászálódunk ki az ágyból, megmagyarázhatatlan fáradtság uralkodhat el rajtunk. Fájdalmat érezhetünk az izmainkban, ennek oka, hogy a merevség egész testünkre jellemző lehet. Nem ma van a sportteljesítmények napja!
2013.05.01. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.május 1-től 7-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.05.01. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-04-30
Kissé barátságtalanabbul viselkedünk, nem nagyon válogatjuk meg a szavainkat. Kimértek lehetünk, kíméletlenül mutatunk rá munkatársaink hibáira. Célszerű kedvesen fogalmaznunk! Ma nem szeretnénk lelkizni, és a szenvedélyes szexnek sem örülünk. Nem vágyunk másra csak biztonságra. Az erotikában is csak akkor tudjuk megmutatni igazi valónkat, ha már nagyon megbízunk kedvesünkben. Ma elsősorban a jól bevált kapcsolatok lesznek harmonikusak.
2013.04.30. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.április 30-tól május 6-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.04.30. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-04-29
Ma vidámak leszünk, - örömmel fogadjuk az élet élvezeteit. Sajnos a mértéktelenség is jellemző lehet ránk. Ha vezetünk, akkor ne igyunk alkoholt! Az evésben sem tudjuk, hogy hol a határ, itt sem árt egy kis önmérséklet. Ma kíváncsi hangulatban leszünk, szívesen fogadjuk az új szerelmi kalandokat. Még akkor is nehezen állunk ellen, ha egyébként stabil párkapcsolatban élünk.
2013.04.29. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.április 29-től május 5-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.04.29. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-04-28
Ma nyitott hangulatban leszünk, szívesen találkozunk a barátainkkal. Ha egy nagy kirándulásra vágynánk, akkor ennek is ma van a napja, - örülünk a mozgásnak és a friss levegőnek. Nagyobb gyalogtúrát is szervezhetünk. Ma a májunk lehet érzékenyebb. A májbetegségek jelzik, hogy nem tudunk megbirkózni a szervezetünkbe került mérgekkel. A panaszok életmódbeli kérdéseket is felvetnek. Jelzik, hogy túlságosan zsíros ételeket eszünk, vagy túl sok alkoholos italt fogyasztunk.
2013.04.28. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.április 28-tól május 4-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.04.28. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. április 27-től május 03-ig
"Azzá válunk és azt vonzzuk magunkhoz, amire a legtöbbet gondolunk", kedves Bikák! Skorpiók tartsák észben, hogy a változás nem csupán az élet nélkülözhetetlen eleme - az maga az élet. Ezen a héten Melitta a csillagok derűjét közvetíti felénk egy-egy okosságban a horoszkópunk végén. Érdemes megszívlelni!
2013.04.27. 09:59
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-04-27
Ma nagyon mélyen érzünk, így központi kérdéssé válik párkapcsolatunk. Ha jól működik, akkor szép élményekkel leszünk gazdagabbak. Ha éppen nehézségeket élünk meg, akkor kétszer olyan rossznak tűnhet a helyzet. Ma vágyaink intenzívebbek, fogékonyabbak leszünk a szexre is. Ugyanakkor féltékenyebb hangulatban leszünk. Aki hajlamos a "kémkedésre" ellenállhatatlan vágyat érezhet arra, hogy kedvese mobiltelefonját, vagy zsebeit ellenőrizze.
2013.04.27. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.április 27-től május 3-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.04.27. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-04-26
Ma nagyon mély lehet az érzelemvilágunk! Ma a lelki élményekre is szükségünk van a szerelemben, valamint fontosnak tartjuk a megbízhatóságot és a szenvedélyes szexet is.
2013.04.26. 08:00
Harmonet.hu
Hétvégi horoszkóp (2013. április 26-28.)
A Mérlegek bonyodalmakra számíthatnak, a Skorpiókat folyamatosan hátráltatják. Neke mit tartogat a hétvége? A Life.hu horoszkópjából megtudhatod!
2013.04.25. 21:45
Life.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-04-25
Ma társaságkedvelőek vagyunk, élvezzük a baráti összejöveteleket. Hívjuk össze a legjobb barátokat és üljünk be egy kellemes kis kávézóba, egy jóízű pletykálkodásra. Szükségünk van a kikapcsolódásra! Ma rendkívül jó a stílusérzékünk, - köszönhetően a Mérleg csillagjegy erejének. Érdemes odaállnunk a tükör elé, egy új stílust kipróbálva. Ugyanígy kikísérletezhetünk új sminktechnikákat is, - melyhez értékes tanácsokat adhat kozmetikusunk.
2013.04.25. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.április 25-től május 1-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.04.25. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-04-24
Ma szívesen dugjuk a homokba a fejünket. Ma a könnyed szerelem napja van, amely kellemes, azonban nem túlságosan mély.
2013.04.24. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.április 24-től 30-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.04.24. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-04-23
Ma a társasági összejövetelek napja van, szívesen megyünk bulizni, moziba, vagy csak beszélgetnénk egy jót a barátainkkal. Válasszunk igényes szórakozóhelyet, öltözzünk fel dekoratívan! Ma kiemelten fontos, hogy elegendő folyadékkal lássuk el szervezetünket. Az biztos, hogy nem a csapvíz lesz erre a legmegfelelőbb választás, de ha túl sok ásványvizet iszunk, azzal sem teszünk jót a szervezetünknek. Gondolkozzunk el egy víztisztító berendezés beszerzésén.
2013.04.23. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.április 23-tól 29-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.04.23. 08:00
Harmonet.hu
Heti <strong>horoszkóp 2013</strong>.04.22 - 28. - Fortuna hete
Heti horoszkóp 2013.04.22 - 28. - Fortuna hete
Ezen a héten rámosolyoghat a szerencse a Nyilasokra, de a Rákok számára is számos pozitív fordulatot és meglepetést tartogat ez a hét.Bak: XII. 22 – I. 19 Baráti kapcsolatoknak köszönhetően jó helyzetbe kerülsz és könnyedén a társaság középpontjává is válhatsz, sőt úgy fogsz tündökölni a bulikon és baráti összejöveteleken, mint egy gyémánt. Pénzügyeid azonban egyre zavarosabbak és átláthatatlanabbak, ezért még most kérj egy szakembertől tanácsot! Híres Bak: Mary J. Blige
2013.04.22. 10:20
Femcafe.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-04-22
Ma tavaszi hangulatunk töretlen, lelkesedéssel, megújultan tesszük a dolgunkat. A máskor nehéznek tűnő feladatok sem rémítenek meg minket, - ráadásul gyorsan, kreatívan gondolkozunk. Ma keringési rendszerünk lehet érzékenyebb, különösen akkor, ha általában sokat eszünk, és már régen elszoktunk a mozgástól. Ha vissza szeretnénk szerezni a fittségünket, akkor haladjunk kis lépésekben, először csak sétáljunk jó nagyokat.
2013.04.22. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.április 22-től 28-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.04.22. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-04-21
Ma nagyon sokat tudunk dolgozni! Ma kedvet kaphatunk a kerti munkálatokhoz, akkor érdemes egy kicsit kimennünk a kertbe, s rendbe szedni azt.
2013.04.21. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.április 21-től 27-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.04.21. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. április 20-tól 26-ig
Itt a tavasz és a nyomában járó zsongás. Éled a természet és szunnyadó vágyaink is táncra kelnek. Így a következő hétre főként a szerelemről faggatta Melitta a csillagokat! Nézzük, önnek mit ígérnek!
2013.04.20. 12:20
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-04-20
Ma optimista, vidám hangulatban leszünk, örülünk a közös szórakozásoknak, családtagjainkkal. A mozgást is kedveljük, így egy családi kirándulás remek program lehet a tavaszi erdőben. Ma gerincünk kerülhet előtérbe, egészségünk tekintetében. Figyeljük meg, hogy helyes-e a testtartásunk, hiszen ha nem így van, akkor könnyen tapasztalhatunk hátfájást, derékfájást. A fájdalmakon gyakran segít, ha kicseréljük a matracunkat.
2013.04.20. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.április 20-tól 26-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.04.20. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-04-19
Ma este nem lesz túl nagy bennünk az elfogadó hajlam! Önfeledtek és játékosak lehetünk a mai napon, ezért nagyon jó sikerülnek a közösen töltött órák.
2013.04.19. 08:00
Harmonet.hu
Hétvégi horoszkóp (2013. április 19-21.)
A Halak életében felbukkanthat egy rég nem látott barát, a Bikákra veszekedésre számíthatnak. És neked mit tartogat a hétvége? A Life.hu horoszkópjából megtudhatod!
2013.04.18. 23:40
Life.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-04-18
Ma túl sokat eszünk, s a szerelemben is nagyon mértéktelenek lehetünk.
2013.04.18. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.április 18-tól 24-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.04.18. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-04-17
Ma képtelenek vagyunk megérteni és átérezni családtagjaink álláspontját. Csak az a fontos nekünk, amit mi gondolunk, vagy szeretnénk. Törekedjünk tudatosabban az empatikus hozzáállásra!
2013.04.17. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.április 17-től 23-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.04.17. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-04-16
Ma érzékeny hangulatban leszünk, mindenen megsértődünk. Ha éppen nem bántott senki, akkor is ellenséget gyanítunk munkatársainkban. Fontos, hogy ne ragadjunk bele a sértettségbe, ez egy kapcsolatnak sem használ. Ma a mellkasunk lesz érzékenyebb, - vágyunk a friss levegőre. Ha dohányzunk, akkor csökkentsük az elszívott cigaretták számát, és kérjük meg munkatársainkat, családtagjainkat is, hogy ne a jelenlétünkben dohányozzanak. Jót tehet egy kiadós séta a friss levegőn.
2013.04.16. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.április 16-tól 22-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.04.16. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-04-15
Ma könnyű nyugtalanság uralkodik el rajtunk, beszédes hangulatban leszünk. Örülünk a pletykáknak, szívesen beszéljük ki barátainkat a hátuk mögött. Örömmel megyünk moziba, vagy kiállításra. Minden intellektuális program felvillanyoz. Érdemes ma jobban vigyáznunk kezeinkre. Ha a konyhában dolgozunk, akkor fokozottabban ügyeljünk arra, hogy az éles eszközökkel ne sértsük fel a kezünket. Mindez vonatkozik a késekre, hegyes ollókra, nagyobb a sérülés veszélye a mai napon.
2013.04.15. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.április 15-től 21-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.04.15. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-04-14
Ma élünk, halunk az újdonságokért, - mindent megtennénk, hogy új híreket halljunk. A munkahelyi pletykálkodás sem áll távol tőlünk. Ha a háta mögött beszéljük ki munkatársunkat, akkor nagyon megbánthatjuk Őt! Szívesen szervezünk programokat, rendkívül mozgékony hangulatban leszünk. A szerelmi kapcsolatunkat inkább könnyed beszélgetéssel szeretnénk ápolni, az erotikára nincs nagy igényünk.
2013.04.14. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.április 14-től 20-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.04.14. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. április 13-tól 19-ig
Itt a tavasz, a jó idő! A nap sugarai felmelegítik a szívünket és a lelkünket is, de azért olvassuk el, mit ajánl Melitta a jövő hétre!
2013.04.13. 15:35
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-04-13
Ma érzékeny hangulatban leszünk, apróságok miatt is megsértődünk és duzzogva vonulunk el. A legnagyobb baj, ha még csak hajlandóságot sem érzünk a békülésre. Így nem adjuk meg a lehetőséget a probléma rendezésére. Ma különösen fontos, hogy friss, egészséges levegőt szívhassunk, tehát egy jó nagy séta a természetben különösen jót tehet egész szervezetünket. A tüdőnk érzékenyebb, - ne dohányozzunk ma sokat! Inkább végezzünk légző gyakorlatokat, melyek a lelkünket is megnyugtatják.
2013.04.13. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.április 13-tól 19-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.04.13. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-04-12
Ma az élet élvezeteinek kívánunk hódolni, s ebben benne van a jó étel, finom ital és az érzéki szex is. Ne számolgassuk a kalóriákat, úgysem sikerül ma a kemény diéta. Töltsünk néhány órát kettesben, szerelmünkkel! Ma a lassú, gyengéd szerelem hívei leszünk, s meglehetősen ínyenc módjára viszonyulunk a szexhez. Hajlandóak vagyunk időt szánni a meghitt összebújásra, s különös érzékkel találjuk meg kedvesünk legérzékenyebb pontjait.
2013.04.12. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-04-11
Ma lassan, alaposan dolgozunk, így alkalmas a nap a ház körüli munkák, vagy a takarítás elvégzésére. Szánjunk több időt a tevékenységekre. Abban biztosak lehetünk, hogy az eredmény szinte tökéletes lesz. Ma tegyünk meg mindent torkunk, mandulánk, fogaink és füleink érdekében. Hangszálainkat kíméljük meg. Fogyasszunk mézet, mézes gyógyteákat. A torokfájás aktuális probléma lehet, különösen akkor, ha az áprilisi melegben túlságosan könnyű ruházatot viselünk.
2013.04.11. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.április 11-től 17-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.04.11. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-04-10
Ma már nyoma sem lesz az elmúlt napok álmodozó hangulatának, inkább energikusak, tetterősek leszünk. Örülünk a mozgásnak is, - egy jó nagy séta mindenképpen férjen bele a napunkba. Időzítsük mára a családi kirándulást is! Ma sajnos aktuális lehet a fejfájás. Fájhat a fejünk azért is, mert sokkal több terhet vállaltunk az utóbbi időben. Ha lehet, akkor a mai napot tehermentesítsük! Jó döntést hozunk, ha minél több vizet iszunk ma. Ezzel is csökkenthetjük a fejfájást.
2013.04.10. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.április 10-től 16-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.04.10. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-04-09
Ma nagy tetterővel nézünk a feladataink elé, sőt örülünk is az embert próbáló helyzeteknek. Még a reménytelennek tűnő helyzetekben is sikerrel vehetünk részt. Ez jórészt küzdőszellemünknek köszönhető. Ma a fejünk lesz érzékenyebb, jobb, ha tartózkodunk a káros szenvedélyektől, mint a mértéktelen édességfogyasztás, vagy a cigarettázás. Így kevésbé fájdul meg a fejünk. Ma ellenőriztethetjük a fogainkat is, de óvakodjunk a drasztikus beavatkozásoktól!
2013.04.09. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.április 9-től 15-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.04.09. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-04-08
Ma romantikus hangulatban leszünk, szívesen álmodozunk szerelmünkről, akár egész nap. Könnyen esünk szerelembe, de később kiderülhet, hogy csak illúziókban ringattuk magunkat. Jobban át kell gondolnunk a döntéseinket! Ma érzékenyebb a talpunk területe, nem mindegy, hogy milyen minőségű cipőt viselünk. Válasszunk egy kényelmes, lapos sarkú cipőt, vagy vásárolhatunk magunknak egy jó minőségű talpbetétet. A szorító, vagy túlságosan laza lábbeli komoly problémákat okozhat.
2013.04.08. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.április 8-tól 14-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.04.08. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-04-07
Ma érzékeny hangulatban leszünk, könnyebben megbántjuk egymást. Szívesen kárpótoljuk magunkat némi vásárlással. Sajnos nem az előnyös darabokat vesszük meg. Kiderülhet, hogy egyáltalán nem áll jól, amit vásároltunk. Ma azt tapasztalhatjuk, hogy több vizet tart vissza a szervezetünk. Lehet, hogy megduzzad a bokánk, vagy éppen az ujjaink. Segíthetünk saját magunkon, ha egy evőkanál petrezselymet elrágcsálunk. Ez a növény vízhajtó hatású. Használhatjuk ételeink ízesítésére is.
2013.04.07. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.április 7-től 13-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.04.07. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. április 6-tól 12-ig
Milyen kilátásain lehetnek a magánéletben, s milyenek a munka területén a jövő héten? Ebben segít nekünk eligazodni Melitta, aki most egy-egy csillagjegy szülöttjének "használható" babonaságot is megjelöl!
2013.04.06. 14:35
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-04-06
Ma melankolikus hangulatban leszünk, túlérzékeny kedvünk síráshoz vezethet. Mindenen meghatódunk, vagy megsértődünk. Ha rossz kedvünk van, akkor sem szégyen az érzelmek kimutatása! Ma fontos, hogy egészséges, kényelmes lábbelit vegyünk fel, érzékenyebbek a lábaink. Különösen a talpunk területe lesz sérülékenyebb, ezért nem túl előnyös a magas sarkú cipő. Egy kényelmes, tehermentesítő talpbetét viszont sokat tehet komfortérzetünkért!
2013.04.06. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.április 6-tól 12-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.04.06. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-04-05
Ma rengeteg szabadságra vágyunk, sokat számít, hogy tudunk-e kedvteléseinkre időt szánni. Ha nem kapunk erre lehetőséget, akkor fellázadunk, és a saját törvényeink szerint kezdünk élni. Ma utáljuk a kötelezettségeket. A mai napon a vénáink sérülékenyebbek, ezért kerüljük a forró ülőfürdőt, ez nem tesz jót a vénás keringésünknek. Jót tesz az egészségünknek, ha az egész lakást jól kiszellőztetjük, nagy szükségünk van a friss levegőre! Nyissuk ki az összes ablakot!
2013.04.05. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-04-04
Ma feszültebbé válhat párkapcsolatunk. Ha szeretnénk a nyár folyamán utazni, akkor már érdemes utánanéznünk annak, hogy milyen utazási irodák állnak a rendelkezésünkre, s részletesen megtervezhetjük az utazásunkat.
2013.04.04. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.április 4-től 10-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.04.04. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-04-03
Ma fegyelmezettek vagyunk, nagy erőkkel látunk neki a feladatainknak. Pontosan dolgozunk, főnökünk nagy megelégedésére. Akár még plusz feladatokat is vállalhatunk, így előre léphetünk a ranglétrán! Ma kevésbé leszünk szerelmes hangulatban, s a szex is csak akkor lesz kedvünkre való, ha biztonságos kapcsolatban élünk, ahol meg merjük mutatni szenvedélyesebb énünket is.
2013.04.03. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.április 3-tól 9-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.04.03. 08:00
Harmonet.hu
Nagy április havi horoszkóp
Vajon mit tartogat számunkra 2013 áprilisa? Valóban szeszélyes hónap vár ránk? Kiderül havi horoszkópunkból. Kos (március 21 – április 20) Kapcsolataid ápolgatásával töltsd időt nagy részét áprilisban. A hónap első [...]
2013.04.03. 06:27
E-harmonia.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-04-02
Ma kötelességtudóak vagyunk a munkánkban és a kapcsolatainkban is. Szívesen vállalunk át munkákat, terheket a kollégáktól, családtagoktól. Sajnos saját magunkra nem gondolunk, - jelentősen túlterhelhetjük magunkat. Alkalmas a nap a körömápolásra, kevesebb eséllyel keletkeznek sebek. Ha általában kivágjuk a körmeink alatt lévő bőrt, akkor vizsgáljuk felül ezt a szokást, mert utat nyitunk a veszélyes baktériumoknak. Könnyen lehet a vége körömágyi gyulladás!
2013.04.02. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.április 2-től 8-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.04.02. 08:00
Harmonet.hu
2013 április havi horoszkóp
A Bikák szakmai téren számíthatnak elismerésekre, a Skorpióknak pedig kisebb konfliktusokban lehet részük a hónap elején. Lássuk, mit ígér neked a Life.hu horoszkópja áprilisra.
2013.04.01. 23:20
Life.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-04-01
Ma nyitott hangulatban leszünk, szívesen találkozunk a barátainkkal. Ha egy nagy kirándulásra vágynánk, akkor ennek is ma van a napja, - örülünk a mozgásnak és a friss levegőnek. Nagyobb gyalogtúrát is szervezhetünk. Ma a májunk lehet érzékenyebb. A májbetegségek jelzik, hogy nem tudunk megbirkózni a szervezetünkbe került mérgekkel. A panaszok életmódbeli kérdéseket is felvetnek. Jelzik, hogy túlságosan zsíros ételeket eszünk, vagy túl sok alkoholos italt fogyasztunk.
2013.04.01. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.április 1-től 7-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.04.01. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-03-31
Ma kíváncsi hangulatban leszünk, szívesen megyünk bele egy izgalmas és forró hangulatú flörtbe. A szex fontosabb, teljes valónkat beleadjuk a szerelembe. Kisugárzásunk erotikus és pajzánul játékos. Ma főleg ülőmunkát végzőknél jelentkezhet reggel derékfájdalom. Ennek legjobb orvossága a reggeli torna. Sajnos, amikor reggel felkelünk, akkor mozdulni is alig tudunk! Ha nagy a fájdalom, akkor keressünk fel egy reumatológus szakorvost, aki segít a bajon.
2013.03.31. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.március 31-től április 6-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.03.31. 08:00
Harmonet.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-03-30
Ma könnyen megsértődünk, de a viták kialakulásának is nagyobb az esélye. Könnyen teszünk olyan kijelentéseket, melyeket később nagyon megbánunk. A békülés nehezebb, - haragtartóak és bosszúállóak vagyunk. Ma a genitáliák, a vastagbél, a végbél, a húgy utak lesznek érzékenyebbek. Könnyen fölfázhatunk, ha nem öltözünk elég melegen. Célszerű ülőfürdőt venni a gyulladások elkerülése érdekében, ennek alkotóeleme lehet a kamilla.
2013.03.30. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.március 30-tól április 5-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.03.30. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-03-29
Ma maximalista hozzáállásunk határozza meg a munkánkat. Kivétel, ha már egyáltalán nem érdekel minket, amit csinálunk. Ebben az esetben be sem megyünk reggel dolgozni, hanem valamilyen indokkal ellógjuk a napot. Ma érzékenyebbek lesznek a nemi szerveink. Ha sűrűn járunk uszodába, akkor tegyünk a gombás fertőzés ellen. Erre talán a legjobb módszer a tejsavas készítmények használata. Ha már megvan a baj, akkor keressük fel nőgyógyászunkat.
2013.03.29. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-03-28
Ma stílusérzékünk lesz meghatározó. Szívesen öltözünk fel elegánsan, és a vásárlásra is jó alkalom nyílik. Megtaláljuk a legelőnyösebb darabokat. Ideje beszerezni néhány vidám hangulatú, tavaszi kiegészítőt. Ma a csípő, kismedence, a bőr területe lesz érzékenyebb. Ha bőrbetegségünk, kiütésünk, ekcémánk van, akkor figyeljünk sokkal jobban, hogy milyen tisztálkodó szereket, kozmetikumokat használunk. Ebben az esetben jobban tesszük, ha gumikesztyűben mosogatunk.
2013.03.28. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.március 28-tól április 3-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.03.28. 08:00
Harmonet.hu
Nagy perzsa <strong>horoszkóp 2013</strong>-ra
Nagy perzsa horoszkóp 2013-ra
A perzsa asztrológiai rendszer 15 jegyet különböztet meg. Lássuk, mit üzen ez a különleges horoszkóp 2013-ra!
2013.03.27. 14:03
Nlcafe.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-03-27
Ma szerezzünk magunknak örömet szép ruhákkal, igényes megjelenéssel! Az egész külsőnk legyen színharmóniában, a sminkünket tekintve is! Tartsuk be az aranyszabályt: a cipőnk harmonizáljon a táskánkkal! Ma jobban kell ügyelnünk a folyadékpótlásra, szervezetünk több vízre tart igényt. A csapvíz rossz megoldás, tele van nemkívánatos adalékanyaggal, s némi hormont is tartalmazhat. A legjobb, ha ásványvizet, vagy tisztított vizet iszunk. Jól járunk a gyümölcslevekkel is.
2013.03.27. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.március 27-től április 2-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.03.27. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-03-26
Ma örömmel megyünk be dolgozni, de leginkább a munkatársakkal való társasági élet villanyoz fel. Szívesen beszélgetünk, pletykálkodunk, építgetjük a kapcsolatainkat. A nehéz munkákat kínnak éljük meg. Ma nagyobb szükségünk lehet a folyadékpótlásra, mint máskor. Mindig igaz, hogy a napi két liter folyadék a minimum, amit el kellene fogyasztanunk. Ha csapvizet iszunk, akkor nem teszünk jót szervezetünkkel! Jó megoldás a tisztított víz, vagy az ásványvíz!
2013.03.26. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.március 26-tól április 1-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.03.26. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-03-25
Ma visszafogottabbak, kedvetlenebbek leszünk. A mai nap remekül alkalmas arra is, hogy beszerezzük mindazt a hasznos és nélkülözhetetlen háztartási cikket, amelyre szükségünk lehet otthonunk tisztán tartásához.
2013.03.25. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.március 25-től 31-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.03.25. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-03-24
Ma nincs kedvünk a rokonokhoz, vagy a barátokhoz. Visszahúzódó kedvünkben leszünk, terhünkre vannak az emberek. Inkább elmélyülnénk a tanulmányainkban, vagy éppen a házimunkában. Ma érzékenyebb a gyomrunk, - különösen akkor, ha nehéz, vagy zsíros ételeket eszünk. Nem szabadna megterhelnünk emésztőrendszerünket, a legjobb, ha csak salátákat eszünk. Aki hajlamos a kellemetlen puffadásra, ma nagyobb eséllyel találkozik a tünettel.
2013.03.24. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.március 24-től 30-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.03.24. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. március 23-tól 29-ig
Itt a tavasz és a pezsdítő rügyfakadás sokunkat elragadja majd...Pedig nem ártana az óvatosság! Nézzük, mit javasolnak nekünk erre a hétre Melitta és a csillagok!
2013.03.23. 13:05
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-03-23
Ma szükségünk lesz rá, hogy érezzük: vonzóak vagyunk. Szívesen megyünk bele játékos flörtökbe, melyekben megélhetjük a szerelem önfeledt érzését. A szexben is nagyobb az igényünk, bár az együttlétek rövidebbek. Ehetünk sovány húst, vagy élőflórás joghurtot, melynek megvan az előnye, hogy még az emésztésünket is rendben tartja. Némi gyümölcsöt is tartalmazzon az étrendünk! Ma több fehérjére lesz szükségünk, hiszen izomzatunk is akkor működik, ha rendben van a fehérjebevitel.
2013.03.23. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.március 23-tól 29-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.03.23. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-03-22
Ma nem működik közöttünk a kommunikáció! Ha szeretünk otthon sütögetni, akár kenyeret, akár, pedig süteményeket, akkor itt az ideje, hogy nekilássunk.
2013.03.22. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-03-21
Ma vágyunk a családi közegre, - a legszívesebben otthonunk meghitt melegében töltjük az időnket. A nap hangulatát kihasználhatjuk arra is, hogy valami igazán finomat főzünk, amit közösen fogyasztunk el családtagjainkkal. Ma nagyon sérülékeny lesz a lelkünk, s ebből sok bonyodalom adódhat. Kimondottan sértődékeny hangulatban leszünk, s ez nem viszi előbbre a kapcsolatunkat. Ha viszont kedvesünk odafigyel ránk, akkor elmélyülhet a szerelmünk.
2013.03.21. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.március 21-től 27-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.03.21. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-03-20
Ma igényeljük a romantikát, sokkal érzelmesebb hangulatban leszünk, mint máskor. Találjunk rá alkalmat, hogy kettesben maradhassunk kedvesünkkel. A szexben is az összetartozás érzését keressük, engedjünk teret a gyengédségnek! Ma mellkasunk kerül előtérbe, jól tesszük, ha néhány órát friss levegőn tartózkodunk. Érdemes a melleinkkel foglalkoznunk, sok természetes eljárás létezik, ami növelheti a mellek feszességét. Ilyen a mellek kézi zuhanyozóval történő megedzése, amitől jobb lesz a mell tartása.
2013.03.20. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.március 20-tól 26-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.03.20. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-03-19
Ma álmodozással töltjük az időnket, szinte mindent elfelejtünk. Ha nem tudjuk észben tartani a teendőket, akkor írjuk fel a gondolatainkat! Figyeljünk jobban a közlekedés során is! Sajnos a hangulataink irányítanak. Ma a saláták, kelbimbó, spenót napja van. Ezekből az alapanyagokból tápláló és egészséges ételek készülhetnek. Használhatjuk a zöldféléket saláta alkotóelemeiként. A mai napon némi joghurtos öntettel is ízesíthetjük a zöldféléket.
2013.03.19. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.március 19-től 25-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.03.19. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-03-18
Ma beszédes hangulatban leszünk, örülünk a friss munkahelyi értesüléseknek. Szívesen pletykálkodunk, a munkához azonban már kevesebb kedvünk van. Inkább csak úgy teszünk, mintha dolgoznánk. Ma nem érdekel minket a szex, de az érzelmek sem túl fontosak. Inkább egy jó programra vágynánk. Szükségünk lehet egy kis szabad levegőre, hiszen ma nem szeretjük a szoros kötöttségeket.
2013.03.18. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013.március 18-tól 24-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.03.18. 08:00
Harmonet.hu
Éves horoszkóp 2013
A 2013-as esztendő a nagy próbatételek, a változás és az útkeresés éve lesz. Elindulunk az anyagi felemelkedés útján, felerősödik bennünk a harmónia iránti vágy, a családi kapcsolatok pedig megszilárdulnak.
2013.03.17. 16:15
Kiskegyed.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-03-17
Ma nem vagyunk erősek a kommunikációban! Ma van a nagybevásárlás napja, s ezt érdemes a mai napon lebonyolítanunk.
2013.03.17. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013.március 17-től 23-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.03.17. 08:00
Harmonet.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-03-16
Ma lassabbak leszünk, nehezebben kászálódunk ki reggel az ágyból. Ez nem is baj, hiszen a napot éppen a pihenésre kellene felhasználnunk. Engedjünk meg magunknak egy kis reggeli lustálkodást! Ma érzékenyebbé válhatnak a füleink! Óvakodjunk attól, hogy huzatos helyen tartózkodjunk! Vigyázzunk a hideg és forró ételekkel is! Egyik sem kedvező a mai napon! Jó, ha ügyelünk a réteges öltözködésre, hiszen a tavaszi időjárás még csalóka lehet!
2013.03.16. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013.március 16-tól 22-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.03.16. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. március 16-tól 22-ig
Van, akinek szerencsét s van akinek vért és verejtéket jósolnak a csillagok mától a jövő hét péntekig. Ön a szerencsések közé tartozik? Vagy jobban teszi, ha óvatos marad?
2013.03.16. 07:50
Patikamagazin.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-03-15
Lassabbak leszünk ma, minden kétszer annyi időt vesz igénybe. Jobb, ha ezt már a reggeli induláskor belekalkuláljuk az életünkbe. Ma érzéki hangulatban leszünk, szívesen töltünk el néhány kellemes órácskát szerelmünkkel. Fontos az erotika is, a hosszú, gyengéd szex hoz lázba.Kevésbé leszünk ma ideges hangulatban, de jobb, ha nem késünk el a munkahelyünkről!
2013.03.15. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-03-14
Ma tetterősnek érezzük magunkat, teli vagyunk munkakedvvel. A feladatainkat gyorsan, de sajnos pontatlanul végezzük el.Ma a fejünk lehet érzékenyebb, fejfájás kínozhat. A fogaink is fájhatnak, ha tudjuk, hogy érzékenyek a hideg ételekre, italokra, akkor ma ne fogyasszunk jeges édességeket. Meglátogathatjuk a fogorvost, de a drasztikus kezelésektől tartózkodjunk!Ne foglalkozzunk olyasmivel, ami türelmet igényel. Kedveljük a versenyhelyzeteket, örömünket leljük a sportban.
2013.03.14. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013.március 14-től 20-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.03.14. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-03-13
Ma tetterős hangulatban látunk neki a heti tennivalóknak. Talán türelmetlenebbek vagyunk a megszokottnál, nincs kedvünk az aprólékos munkákhoz. Annál nagyobb kedvvel hallatjuk a hangunkat, - nem rejtjük véka alá, amit gondolunk. Ma érzékenyebbek a fogaink, és erre különösen akkor figyeljünk, ha a hideg italok, vagy ételek fogyasztásánál fájdalmat szoktunk érezni. Ha így van, akkor ma inkább ne együnk jeges édességeket, válasszuk a szobahőmérsékletű innivalót! Használjunk speciális fogkrémet!
2013.03.13. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013.március 13-tól 19-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.03.13. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-03-12
Ma már türelmesebbek lehetünk, jóval megfontoltabban viselkedünk. Igaz, lassabban készülünk el az otthoni munkákkal, és annak sem örülünk, ha felborítják a napirendünket. Nem fogadjuk túl jól a váratlan eseményeket. Ma érzéki hangulatban leszünk, kedvünkre van, ha megadhatjuk a módját az erotikának. A hosszú, ínyenc szexet helyezzük előtérbe, örülünk, ha kényeztethetjük partnerünket.
2013.03.12. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013.március 12-től 18-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.03.12. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. március 09-től 15-ig
Az Ikrek szinte kielégíthetetlenek, ezért mindent bevetnek, hogy csillapítsák vágyaikat. A Rák férfiak érzéki szeretők, akik nagyon kitartók az ágyban. A Szüzek pedig - csillagjegyük nevével ellentétben - kimondottan hangosak az ágyban... Ezen a héten Melitta erotika vonalon lát el minket jó tanácsokkal.
2013.03.11. 06:15
Patikamagazin.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-03-10
Ma érzékenyebbek leszünk, egész nap álmodozni vágyunk. Romantikus hangulatunk kedvez a párkapcsolatunknak. Művészi hajlamaink is erőteljesebbek, fotózzunk, vagy festegessünk! Ma a szénhidrátok napja van, így jobban kell vigyáznunk a súlyunkra is. Ma előnyösebb, ha teljes kiőrlésű gabonából készült kenyeret, vagy magos zsömlét eszünk. Az édességektől őrizkedjünk, jobb, ha ma nem eszünk süteményt.
2013.03.10. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013. március 10-től 16-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.03.10. 08:00
Harmonet.hu
Perzsa horoszkóp 2013-ra
Az általános horoszkópok és a kínai ezotéria után következzen most valami "ínyencség". Az iráni nép igen egyedülálló módon ünnepli az újév eljövetelét. A 2013-as iráni újévet Noruz néven ismerik és március 20-án ünneplik meg.
2013.03.09. 19:25
Life.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-03-09
Ma vágyunk a szabadságra, nem örülünk a korlátozásoknak. Azt szeretnénk, ha a saját tempónkban, időbeosztásunk szerint dolgozhatnánk. Igényeljük, hogy önmagunkra is fordíthassunk némi időt. Ma vigyázzunk jobban a bokánkra, ezt akkor tehetjük meg, ha kényelmes cipőt hordunk. Óvakodjunk a túlságosan magas saroktól, hiszen egy rossz lépés következtében kificamodhat a bokánk. Inkább válasszunk egy kényelmes darabot, ami megfelelően tartja a lábunkat.
2013.03.09. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013. március 9-től 15-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.03.09. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-03-08
A mai nap a barátoké lesz. Hívjunk össze minél nagyobb társaságot, örülünk az új arcoknak is. Kedvünkre lesz egy jó mozi, vagy egy érdekes kiállítás. Az újdonságokban örömünket leljük, menjünk új helyre szórakozni! Lábszárunkat, bokánkat óvjuk meg a mai napon. Aki hajlamos a visszérre, jól teszi, ha kerüli a hosszas állást, ne tervezzünk mára bevásárló körutakat. Akinek érzékeny a lába, a mai napon viseljen gyógy-harisnyát, amit gyógyszertárakban, bio-üzletekben be lehet szerezni.
2013.03.08. 08:00
Harmonet.hu
Tavaszi szerelmi horoszkóp
A tavasz a nagy szerelmek időszaka. Vajon mit tartogat számodra 2013-ban? Tökéletes boldogságot? Küzdelmet? Vagy semmi különöset? Kiderül horoszkópunkból. Kos (március 21. – április 19.) Ha valódi kapcsolatra vágysz, tegyél [...]
2013.03.08. 04:52
E-harmonia.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-03-07
Ma visszafogott hangulatban leszünk, nem kedveljük az érzelmességet. A megértés sem lesz a sajátunk, nem tűrjük a figyelmetlenséget, szétszórtságot. Ha vezető beosztásban dolgozunk, akkor nagyon keményen bánunk a beosztottainkkal. A mai napon törekednünk kell arra, hogy szervezetünk ásványi anyag utánpótlását biztosítsuk. Fogyasszunk több kalciumot, ezzel megelőzhetjük a későbbi csontritkulást. Ha több tejterméket eszünk, akkor már sokat tettünk az egészségünkért.
2013.03.07. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013. március 7-től 13-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.03.07. 08:00
Harmonet.hu
Kínai horoszkóp - 2013. március
Mely jegy örülhet sikernek? S ki az, aki elég akadályok gördülnek? Hogyan lehet a jó dolgokból még többet kihozni, a negatív ügyekből pedig okulni? Tudd meg, s cselekedj e szerint!
2013.03.06. 13:05
Ezoterikus.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-03-06
Ma már komolyabb, megfontoltabb hangulatban leszünk, s ez különösen a munkánknak kedvez. Megnő a munkabírásunk, képesek lehetünk arra, hogy két ember helyett dolgozzunk. Önmagunkkal és másokkal is szigorúbbak vagyunk. Ma nincs kedvünk a szerelemhez, érzékiségünk rejtve marad. Ha stabil kapcsolatban élünk, akkor könnyebben kapunk kedvet a szexhez. Az erotikus fogékonysághoz ma biztonságban kell éreznünk magunkat.
2013.03.06. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013. március 6-tól 12-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.03.06. 08:00
Harmonet.hu
Nagy tavaszi horoszkóp 2013
Végre itt a tavasz! Vajon mit tartogat számodra? Változást? Stabilitást? Kiderül horoszkópunkból! Kos (március 21. – április 19.) Úgy gondolhatod, hogy tavasz elején nem sok pozitív esemény történik körülötted. Később [...]
2013.03.06. 04:26
E-harmonia.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-03-05
Ma érdeklődő hangulatunk programok szervezésére sarkall minket. Szívesen találkozunk a barátokkal, de egy fényűző este is kedvünkre való lesz, a kedvenc éttermünkben. Vágyunk a társaságra, és minél nagyobb, annál jobb! Ma a legtöbbet a testmozgással tehetünk egészségünkért. Jó ötlet, ha tornázunk, odafigyelve arra, hogy ne erőltessük meg magunkat hirtelen. Ugyanilyen jót tehet egészségünknek egy jó nagy séta! Ha sportolunk, akkor végezzünk több bemelegítő gyakorlatot!
2013.03.05. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013. március 5-től 11-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.03.05. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-03-04
Ma szenvedélyes hangulatban leszünk, azonnal és kertelés nélkül közöljük a véleményüket. Talán csak a tálalással van baj, - hamar felemeljük a hangunkat, ha nincs ínyünkre valami. Így a viták is könnyebben következnek be. Ma remek alkalmunk lehet arra, hogy gyümölcsnapot tartsunk. Ez minden bizonnyal jót tesz majd a súlyunknak is, de vitaminforrásként is kiválóak a gyümölcsök. Figyeljünk a savtartalomra, különösen akkor, ha egyébként is hajlamosak vagyunk a savasodásra!
2013.03.04. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013. március4-től 10-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.03.04. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-03-03
Ma az elmélyültség, csendes visszavonultság napja van. Szívesen foglalkozunk a saját lelkünkkel, mélyedünk el az önismeretben. A nap arra is jó, hogy meditáljunk, vagy gyermekkori élményeinket dolgozzuk fel. Ma nem szerveink lesznek érzékenyebbek, így jobb, ha nem bonyolódunk felelőtlen szex kalandba. Óvakodjunk jobban, ha új partnerünk van, ekkor még fontosabb a megelőzés és a védekezés. A kismamáknak is jobban kell magukra vigyázniuk a mai napon, ne végezzenek megerőltető munkálatokat!
2013.03.03. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013. március 3-tól 9-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.03.03. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. március 02-től 8-ig
Itt a tavasz végre! Ám a következő napok mégis sokunknak nehéznek ígérkeznek. A tél végi fáradtság, stressz és lemerültség sok bajt okozhat, egészségi állapotunkat is gyengítheti. Melitta mindannyiunkat jó tanácsokkal látja el a bolygóállás alapján...
2013.03.02. 12:40
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-03-02
Ma sértődékeny hangulat vesz erőt rajtunk, könnyen összezördülünk családtagjainkkal. Ebben az esetben a bosszú sem marad el, így a kis vitáknak is csúnya veszekedés lehet a vége. Végül olyasmit mondunk, amit nagyon megbánunk. Ma remek zöldféléket fogyaszthatunk, ilyen például a spenót, ami vastartalmánál fogva kedvező. A káposztafélék is hasznosan épülnek be szervezetünkbe, akár köretként is tálalhatjuk, a saláta alkotóelemeként. Üssünk össze egy tápláló, tavaszi zöldsalátát!
2013.03.02. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013. március 2-től 8-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.03.02. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-03-01
Ma a baráti társaság, közös programok napja van. Az igényesség dominál, kedvet kaphatunk egy érdekes kiállításhoz, vagy egy jó mozihoz. Megtehetjük, hogy egyszerűen csak beülünk egy nívós helyre egy finom kávé és egy jó beszélgetés erejéig. Ma ápoljuk igényesen a bőrünket, hiszen ez egészségünk szempontjából is fontos, valamint esztétikai értéket is képvisel. A legjobb, ha éjszakára gazdag krémeket használunk, melyek meggátolják a láthatatlan vízleadást. Így késleltethetjük a ráncok kialakulását.
2013.03.01. 08:00
Harmonet.hu
Kelta <strong>horoszkóp 2013</strong>-ra
Kelta horoszkóp 2013-ra
A kelta horoszkóp nem különböztet meg éveket, hanem az év bizonyos napjaihoz rendeli a jegyeit. Nézzük, mit ígér a jóslat erre az évre!
2013.02.28. 12:02
Nlcafe.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-02-28
Ma örülünk, ha a kollégákkal beszélgethetünk, vagy pletykálkodhatunk. Az új információk kedvünkre vannak, de vigyázzunk, ne adjuk ezeket tovább! A kellemes légkör kedvez a munkának is, bár tehernek érezzük a nehéz munkákat. Ma érzékenyebb lehet a bőrünk, ezért jobban is kell vigyáznunk rá. Kényeztessük tápláló krémekkel, használhatunk minőségi terméket, amely összetevőkben gazdagabb. Különösen éjszakára kell ellátnunk bőrünket értékes anyagokkal!
2013.02.28. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013. február 28-tól március 6-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.02.28. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-02-27
Ma nagyobb szerep jut kapcsolatainknak, elegánsan bánunk egymással. Remek az időpont az üzleti tárgyalásokra, - hatásosan képviseljük a céget, üzleti ügyeinket. Ma nagyobb gondot fordítunk a külsőnkre, öltözzünk fel elegánsan! Ma a bőrünk lesz érzékenyebb, s ez különösen hátrányosan nyilvánulhat meg, ha ekcémánk van. Az ekcéma gyakran reagál a fényterápiás kezelésre, próbáljuk ki ezt a gyógymódot. Ha érzékeny a bőrünk, akkor ne mosogassunk gumikesztyű nélkül!
2013.02.27. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013. február 27-től március 5-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.02.27. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-02-26
Ma adjunk magunknak egy kis szabadságot! Ha szeretjük a levendula illatát, akkor a mai napon tegyünk egy kis pamutzsákban a ruhás szekrénybe ebből a növényből.
2013.02.26. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013. február 26-tól március 4-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.02.26. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-02-25
Ma maró kritikával illetjük munkatársainkat, ha nem tetszik a viselkedésük, vagy a munkatempójuk. Sajnos jól működő kapcsolatokat tehetünk tönkre. Jobban járunk, ha inkább lenyeljük az epés megjegyzéseket. Gyomor- bélrendszerünk válik érzékenyebbé, így alkalmunk nyílhat rá, hogy végiggondoljuk, mennyire felel meg táplálkozásunk az egészséges étkezés szabályainak. Vállalhatunk egy néhány napos böjtöt, - jobban tűrjük a korlátozásokat, mint máskor.
2013.02.25. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013. február 25-től március 3-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.02.25. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-02-24
Ma önfeledten vidámak és optimisták lehetünk. Szívesen szórakoztatjuk családtagjainkat, itt van az ideje a közös időtöltésnek és a gyerekekkel való foglalkozásnak. Csak arra kell vigyáznunk, hogy ne utasítgassuk családtagjainkat. Ma nem kellene agyon hajtanunk magunkat háztartási teendőkkel, - jobban kell vigyáznunk szívünkre, keringési rendszerünkre. Adjunk magunknak több pihenőt, erre jó alkalom a hétvége. A hátunk is érzékenyebbé válhat, sajnos bemerevedhetnek az izmaink.
2013.02.24. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013. február 24-tól március 2-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.02.24. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. február 23-tól március 1-ig
Ön milyen jegyben született? Kíváncsi rá, hogy a következő héten hogyan alakulnak pénzügyi, munkahelyi és szerelmi ügyei? S nem árt egészségére is figyelemmel lennie! Ebben segít önnek ezen a héten is Melitta és a csillagok.
2013.02.23. 09:05
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-02-23
Ma már nyoma sem lesz a melankolikus hangulatnak, optimizmusunk visszatér. Önbizalmunk újra a régi, nem ijedünk meg a nehéz otthoni feladatoktól sem. Inkább úgy érezzük, hogy a hegyeket is meg tudnánk mozgatni. Lényeges, hogy rendszeresen elegendő fehérjét fogyasszunk a hétköznapok során. Különösen akkor nehéz a megfelelő mennyiséget szervezetünkbe juttatnunk, ha vegetáriánusok vagyunk, - ez esetben, a húsokban található fehérjéket már nem tudjuk szervezetünkbe juttatni.
2013.02.23. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013. február 23-tól március 1-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.02.23. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-02-22
Ma az érzelmeké lesz a főszerep, nagyobb az igényünk a romantikára és a gyengédségre is. Töltsünk minél több időt kedvesünkkel, gyermekeinkkel. Hallgassuk meg a gyerekek problémáit és lássuk el őket tanácsokkal! Ma mellkasunk kerül előtérbe, jól tesszük, ha néhány órát friss levegőn tartózkodunk. Érdemes a melleinkkel foglalkoznunk, sok olyan természetes eljárás létezik, amely növelheti a mellek feszességét. Ilyen lehet például a mellek rendszeres masszírozása.
2013.02.22. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-02-21
Ma a család napja van, szívesen töltjük az időnket szeretteinkkel. A gondoskodás vágya egész napunkat meghatározhatja. Örömmel ütünk össze egy ínyenc, többfogásos menüt, ami mindenkinek ízleni fog. Ma ehetünk több szénhidrátot, mondjuk néhány kocka csokoládét, vagy egy szelet süteményt, hiszen a mai nap szénhidrátminősége nagyon jó. Csak a mértékre kell ügyelni, hiszen könnyebben hízunk, - felfelé kúszik a mérleg mutatója.
2013.02.21. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013. február 21-től 27-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.02.21. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-02-20
Ma érzékeny hangulatban leszünk, könnyebben megbántjuk egymást. Vigyázzunk a meggondolatlan kijelentésekkel, hiszen ellenségeket szerezhetünk. Gondoljuk át jobban, hogy mit beszélünk! Jó ötlet, ha kirándulni megyünk, és friss levegőt szívunk, de érdemes törődnünk legnőiesebb testrészünkkel, a mellünkkel is. A mai napon alkalmazott mellápoló krémek remekül felszívódnak, és egészen látványos eredményeket produkálnak majd.
2013.02.20. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013. február 20-tól 26-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.02.20. 08:00
Harmonet.hu
Új asztrológiai pszichológia iskola indul a Soterben
A képzés időtartama: egy évAz órák kéthetenként egyszer 3.5 - 4 órásakKezdés: 2013. március 27. szerda 10:00-14:00Helyszín: Sotera tanítás díja alkalmanként: 5500 Ft, s havonta fizetendő.Az iskola elvégzése után a sikeresen vizsgázók oklevelet kapnak. Érdeklődni és jelentkezni lehet: eletora@gmail.comA jelentkezőktől e-mailben kérem a születési adatokat:születés helye, és ideje (év, hónap, nap, óra, perc), s hogy melyik tanfolyamra jelentkezik!A svájci Huber módszer, az asztrológiai pszichológia oktatója vagyok. Korlátozott létszámban oktatok. Erre azért van szükség, mert egy-egy előadás elméletét a jelenlévők horoszkópján a gyakorlatban is bemutatom. Első alkalomtól kezdve, saját képletünk elemzésén is dolgozunk csoportosan! A képleteket projektorral kivetítem, s a tanultakat mintaképleteken, csoporttársaink képletein és saját radixunkon (saját képlettel dolgozni nem kötelező, ha valaki nem szeretné, kérem szóljon előre!) is végignézzük. A kiscsoportos oktatás előnye, mindenkinek egyénileg is alkalma nyílik a gyakorlásra minden órán. Az órák interaktívak.Az asztrológiai pszichológia gyakorlásának előfeltétele, hogy a tanítvány érett és kereső személyiség legyen, aki nyitott a befogadásra és változásra. Olyan jelentkezőket is szívesen látok, akiknek jelenleg nincsenek még tervei arról, hogy asztrológusok legyenek, de szeretnék önmagukat, saját képességeiket és a környezetükben lévőket jobban megismerni, megérteni. Talán szokatlan, de kijelenthetem, hogy aki elvégzi az egy éves tanfolyamot, az képes lesz mélyebb személyiségelemzésre, valamint meg tudja látni a horoszkópból az életnehézségek okait. A hatodik órától, minden órát horoszkópelemzéssel kezdünk (mintaképletek), ahol gyakorlatban is kifejtjük az addig tanultakat, s mindeközben tanácsadói gyakorlatra is szert teszünk.A Huber módszerben használt Életóra-Karmaóra technika, egy egyedülálló prognózisrendszer, amely sokkal egyszerűbb, kevesebb idő alatt elsajátítható, mint az általam ismert eddigi prognózismódszerek (szolár, lunár, direkciók, fokszám szerinti aktiválódás, stb).A tananyagba, a Huber módszeren túl beépítettem a klasszikus és a modern asztrológiának azon elemeit is, amelyek hasznos pluszt nyújtanak az elemzések kapcsán.Tanítványaimat minden alkalommal kész, nyomtatott jegyzetekkel várom! A jegyzet ára a tanfolyam díjában benne foglaltatik. Az első órán a tananyagon kívül, nyomtatott - Huber módszer szerinti - radix képletet és egy jelenléti könyvet "leckekönyv" kap mindenki! Ha valamilyen oknál fogva nem tud eljönni valaki az órára, a tananyagot és a hanganyagot e-mailben megkaphatja. Ha hosszabb időre marad ki valaki, jelenléti könyve segítségével folytatni tudja az iskolát, egy következő csoportban (nem kell elölről kezdeni). A jelenléti könyv bemutatásával ismétlésre is van mód, 1000 Ft-ért/alkalom. Az oktatást nem kell egyben kifizetni, havonként fizethető! Előzetes bejelentkezés szükséges: eletora@gmail.comA tanfolyam témái röviden, az előadások sorrendjében:1. Az aspektusokAz aspektuskép. Teljesen új technika. A fényszögeken kívül a tudattalan életmotiváció megfejtése az aspektusok első látásra kuszának tűnő vonalaiból. Az egyes aspektusfigurák értelmezése a motiváció és külvilág viszonylatában.2. A horoszkóp térszerkezeteSzubjektív mérő- és kapcsolatrendszer, a horoszkóp felosztása. Hemiszféra egyensúly, orientáció. A négy kardinális pont. A tengely-elmélet.3. Az asztrológiai házakAz asztrológiai házak, mint életterületek pszichológiai ismertetése. Az egyéni temperamentum és motiváció az életterületeken. Egy házon belüli dinamikus energia. A közbezárt jegyek jelentősége.4. Az asztrológiai jegyekA zodiákus jegyek értelmezésének hétköznapi kulcsai, a megélések, szintjei, pszichológiai értelmezésük. A temperamentum és motiváció az egyes jegyekben. A Napút, mint fejlődésünk útja.5. Az égitestekA planéták jelentéstartalma, méltósága, lokális determináció, a születési uralkodó és szerepe.6. Temperamentum és motiváció. A 4 elem, energia központú asztrológia a gyakorlatban. A hiányok megállapítása. A horoszkóp értelmezésének energia-alapú megközelítése.7. A holdcsomókA karmikus feladat a jelen életben. A karmikus feladat teljesítésének elősegítői és gátlói.8. Intelligencia és hivatásTanulási módszerek hatékonysága a személynél. Tehetségek és képességek, amelyeket fejleszteni érdemes. Pályaválasztási, alkalmassági kérdések a siker és érvényesülés érdekében.9. Az MCAz életünk "választható" célja, jövő, hivatás. MC, MC urának kozmikus helyzete és a legmagasabb égitest a születési képletben, mint a kiteljesedés eszközei. A hozzá vezető út - tengelyelmélet.10. Érzelem, szerelem és partnerségEgyéni szerelmi és szeretetképesség. A saját és a másik nemhez való viszony. A szexualitás. Szülői hatások, mint az ismétlődő partnerkapcsolati problémák gyökere. Miért vonzunk bizonyos embereket? Mit is keresünk a másikban?11. Az Életóra - prognózisÉletünk ciklusai. Egyes életfeladatok és kihívások időben való behatárolása. A múlt és jelen megértése, valamint tudatos felkészülés a jövőre. Sorsirányítás.12. HoldfázisokA születéskori holdfázis és a hold kozmikus helyzete.13. Az ACSzemélyiségünk kiteljesítése. A külalak a horoszkópban. Az aszcendens felismerése pontosításkor.14. Fejlődési folyamat a horoszkópban - ÉletkönyvCiklikus ismétlődések az életben születéstől a halálig a személyiség fejlődése érdekében. Bizonyos élettémák és problémák visszatérésének okai és azok orvoslása. Az Életkönyv megírása, jövőnk megtervezése a múlt tükrében. Ez az előadás megmutatja, hogyan készítsünk a múltunkról asztrológiai biográfiát, amelynek ismeretében megtervezhetjük a jövőnket.15. A születési idő pontosításaAz Életóra progressziós módszer segítségével, a múltban megélt fontos események alapján beállítjuk a születési időt.16. A holdcsomó horoszkóp.Előző életek tapasztalatainak összessége = karma horoszkóp. Életeken keresztül vonszolt témák. A tudattalanban lerakódott passzív komponensek tudatba hozása, a gátlások és komplexusok oldása.17. Partnerhoroszkóp - KlikkhoroszkópA partnerség erősségei és gyengeségei. Szerelmi, házas, szülői, testvéri, rokoni, munka és minden más társas kapcsolat elemzésének új technikái.18-19. A tranzitok I-II.A bolygók „átvonulása”, sebessége s ezek jelentősége a Radix planétákra. A tranzitok, mint a komplexusok aktiválói. A retrográd bolygók szerepe és megélése.A Huber módszer szerinti Életóra és Karmaóra fényszögek értelmezése és az aktuális tranzitok, együttes alkalmazása. A két progressziós módszer még pontosabban megmutatja, hogy mikor minek jön el az ideje.A generációkat érintő transzcendens bolygók szerepe az egyén és a társadalmi megélés szempontjából. 20. A Családi konstellációk a horoszkópbanAz asztrológiai pszichológia és a családállítás ötvözésének lehetősége a Radix horoszkóp segítségével.21. Egészségünk a horoszkópbanAz egészségügyi asztrológia alapjai. A Chiron szerepe a horoszkópban, egészségünkben. A gyógyulás útja.22. TanácsadásKérdések és megoldások betegséggel, anyagi, pályaválasztási, párkapcsolati stb. problémákkal összefüggésben. Férfi-női, szülő-gyermek, testvérek, stb. kapcsolatokban a személyes szerep felismerése és a sorsjavító megoldások lehetégeősi.Az esetleges változásokat ezen a blogon lehet figyelemmel kísérni!
2013.02.19. 13:31
Eletora.com
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-02-19
Ma mozgékony, beszédes hangulatban leszünk. Szívesen pletykálkodunk a munkatársakkal, a feladatok elvégzése helyett. Legyünk óvatosabbak az alaptalan szóbeszédekkel: könnyen megbánthatjuk kollégáinkat. Végtagjainkat óvjuk, vigyázzunk jobban. Kezeinket kezeljük kamillás krémmel, gyógyító kamillás pakolást is feltehetünk. Ma kezünk duplán meghálálja a gondoskodást. Szánjunk időt az igényes lakkozásra, így sokáig szép lesz a körmünk. A szabály: egy réteg alaplakk, két réteg fedőlakk.
2013.02.19. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013. február 19-től 25-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.02.19. 08:00
Harmonet.hu
A jövő hónapod egy mondatban
Egymondatos horoszkóp a következő hónapra. Mire számíthatsz 2013. 02. 15. és 2013. 03. 15. között?
2013.02.18. 09:50
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-02-18
Ma már nyoma sem lesz az elmúlt napok lassúságának. Új élményekre, információkra, ismeretségekre vágyunk. Nyitott és kommunikatív viselkedésünk új barátokat hozhat az életünkbe. Ma pletykásak vagyunk, könnyen kikotyogunk olyasmit, amit nem kellene. Ma gyorsan dolgozunk, ám kétséges, hogy valóban figyelünk-e a feladatainkra. Meglehet, hogy inkább összecsapjuk a munkáinkat, ami oda vezet, hogy többször is hibázhatunk. Fontos, hogy ma tudatosan figyeljünk az összeszedettségre.
2013.02.18. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013. február 18-tól 24-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.02.18. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-02-17
Ma lassabbak leszünk, inkább csak lustálkodásra vágyunk. Adjuk meg magunknak a lehetőséget a pihenésre. A kényeztetés is időszerű, legalább egy finom, aromaterápiás fürdő erejéig. Utána masszírozzuk meg egymást, kedvesünkkel! A mai nap egészségügyi problémája a fogak érzékenysége lehet. A fogfájás, rosszindulatú gócok sok más problémának lehetnek előidézői a szervezetben. Gyulladásos folyamatok, hajhullás, vagy nehezen kezelhető panaszok alakulhatnak ki.
2013.02.17. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013. február 17-től 23-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.02.17. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. február 16-tól 23-ig
Mi vár ránk a munkában a következő héten? S mire számítsunk a szerelemben? Megtudhatjuk, ha elolvassuk Melitta asztrotippjeit, amiben minden jegy szülöttjének egy-egy jó tanáccsal szolgál a dolgai lehető legjobb kimeneteléhez.
2013.02.16. 10:05
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-02-16
Ma lassabbak leszünk, átgondoljuk minden lépésünket. Alkalmas a nap az üzleti tárgyalások megejtésére, - jó megállapodásokat köthetünk. A hosszú távú tervek kidolgozásában is sikeresek lehetünk.
2013.02.16. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013. február 16-tól 22-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.02.16. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-02-15
Ma lassabbak, de megfontoltabbak is leszünk a megszokottnál. Nem örülünk viszont a változásoknak, nem szívesen ismerünk meg új munkatársakat, új üzleti partnereket. Időre van szükségünk az új feladatok átlátásához is. Ügyeljünk jobban torkunk területére. A forró ételeket és italokat célszerű elkerülnünk és a reggeli hidegben ne hagyjuk otthon a sálunkat! A mézes gyógyteák jót tehetnek a torkunknak, támogathatják szervezetünk védekezőképességét, amire szükség is van a hűvös időben!
2013.02.15. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-02-14
Ma nagy tetterővel nézünk a feladataink elé, sőt örülünk is az embert próbáló helyzeteknek. Még a reménytelennek tűnő helyzetekben is sikerrel vehetünk részt. Ez jórészt küzdőszellemünknek köszönhető. Ma a fejünk lesz érzékenyebb, jobb, ha tartózkodunk a káros szenvedélyektől, mint a mértéktelen kávéfogyasztás, vagy a cigarettázás. Így kevésbé fájdul meg a fejünk. Ma ellenőriztethetjük a fogainkat is, de óvakodjunk a drasztikus beavatkozásoktól!
2013.02.14. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013. február 14-től 20-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.02.14. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-02-13
Ma már nyoma sem lesz az elmúlt napok álmodozó hangulatának. Tettre készek vagyunk, pontosan tudjuk, hogy mit akarunk. Igaz, a terveinket túlságosan lényegre törően, akaratosan valósítjuk meg. Némi rugalmasság azért nem árthat! Ma szerelmünktől vad, nyers szexet várunk, - le akarjuk győzni. Az uralmi játszmák a szexben is megjelenhetnek, kedveljük a kötözős játékokat, vagy a bilincset. A gyengéd összebújásra nincs nagy igényünk, untat a romantika és az álmodozás.
2013.02.13. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013. február 13-tól 19-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.02.13. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-02-12
Ma érzékeny hangulatban leszünk, - az álmodozás és a figyelmetlenség meghatározza munkavégzésünket is. Jó trükk, ha minden teendőt, fontos telefont feljegyzünk. Talán így nem felejtjük el a lényeges tennivalókat. Ma a sarkakat, lábujjakat, lábfejet valamint az idegrendszert érinti a Hold. Vigyázzunk jobban a lábainkra, lehetőleg kényelmes cipőt hordjunk a mai napon! A reflexzóna masszázs viszont, pihentetően, méregtelenítően hat a szervezetre. A tavasz közeledte esztétikai szempontból is ok az igényes lábápolásra!
2013.02.12. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013. február 12-től 18-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.02.12. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-02-11
Ma bizonytalan hangulatban leszünk, a munkánkra sem igazán tudunk figyelni. Ne erőltessük a precizitást, ma úgysem megy a pontos feladatmegoldás. Inkább szánjuk a napot a romantikára, vagy a művészi tevékenységekre. Ma lábfejünk lesz érzékenyebb, jól tesszük, ha kényelmes cipőt hordunk. Érdemes lábfürdőt vennünk, ami gyógyító növényekkel készült. Talán a legalkalmasabb lábunk megnyugtatására a kamilla. Utána kenjük be a lábunkat speciális lábápoló krémmel!
2013.02.11. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013. február 11-től 17-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.02.11. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-02-10
Ma szeretnénk egy jó nagyot kirándulni, de örülünk egy kis kávézgatásnak is, a barátainkkal. Bármilyen jó társaság felvillanyoz minket, hajlandóak vagyunk új barátságokat kötni. A ma kötött ismeretségek könnyedek, izgalmasak. Figyeljünk lábszárunkra, fontos ma a kényelmes cipő. A magas sarok csak ront a visszeres panaszokon, ha ilyen problémával küzdünk, akkor minél többször viseljünk lapos sarkú cipőt! Ma öltözködjünk kényelmesen, sportosan, minél élénkebb színekbe!
2013.02.10. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013. február 10-től 16-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.02.10. 08:00
Harmonet.hu
Ezt hozza a Kígyó éve 2013-ban - A kínai horoszkóp szerint
Ezt hozza a Kígyó éve 2013-ban - A kínai horoszkóp szerint
Pénzügyi gyarapodást és a célok elérését hozhatja ez az év. Tudd meg, mi vár rád.
2013.02.10. 05:35
Femina.hu
Heti horoszkóp 2013. február 09-től február 15-ig
Ezen a héten főként a szerelemre, a párkapcsolatra koncentrált Melitta, amikor elkészítette horoszkópját. Önnek vajon mit jósolnak a csillagok szerelmi téren?
2013.02.09. 10:45
Patikamagazin.hu
Heti horoszkóp 2013. február 09-től február 15-ig
Ezen a héten főként a szerelemre, a párkapcsolatra koncentrált Melitta, amikor elkészítette horoszkópját. Önnek vajon mit jósolnak a csillagok szerelmi téren?
2013.02.09. 10:45
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-02-09
Ma szabadságvágyunk óriási, nem örülünk, ha kedvesünk túlságosan a fejünkre nő. Levegőre vágyunk, inkább a barátainkkal mennénk szórakozni. Engedjük meg szerelmünknek is, hogy saját programot csináljon magának! Lábszárunkat, bokánkat óvjuk meg jobban. Aki hajlamos a visszérre, jól teszi, ha kerüli a hosszas állást, ne tervezzünk mára bevásárló körutakat. Akinek érzékeny a lába, viseljen gyógy-harisnyát, amit gyógyszertárakban, bio-üzletekben lehet beszerezni.
2013.02.09. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013. február 9-től 15-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.02.09. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-02-08
Ma lelkiismeretesen látunk neki a teendőinknek, szorgalmasan dolgozunk. Még azt sem bánjuk, ha az átlagnál több, vagy nehezebb teendővel kell megbirkóznunk. A munkánk minősége kiváló, bár kissé lassabban haladunk. Ma reggel nehezebben kászálódunk ki az ágyból, megmagyarázhatatlanul ólmosnak érezhetjük a tagjainkat. Gyanús kis fájdalmakat érezhetünk az izmainkban, - ennek oka, hogy a merevség egész testünkre jellemző lehet.
2013.02.08. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-02-07
Ma visszafogott hangulatban leszünk, a legszívesebben otthon maradnánk és a háztartási teendőkkel foglalkoznánk. Alaposak vagyunk, a munkánk kifogástalan, bár kissé lassabban haladunk. Bőrünk ma fontos szerepet kap, ezért érdemes minél több tápláló ásványi anyaggal ellátnunk. Ma remekül hatnak a tápláló arcpakolások, de eredményes a bőrtisztítás is. Remek a mai nap a szőrtelenítésre, valamint a körömápolásra. Vonuljunk vissza és szánjunk időt ezekre a teendőkre!
2013.02.07. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013. február 7-től 13-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.02.07. 08:00
Harmonet.hu
Kínai horoszkóp - 2013. február
A Patkány vállalja fel érzéseit, a Bivaly pedig ne húzza az időt munkájával összefüggésben. Itt az idő, hogy a Tigris nagyot ugorjon, de mit hoz neked ez a hónap?
2013.02.06. 13:20
Ezoterikus.hu
Kínai horoszkóp 2013 – A Kígyó éve
2013 február 10-től kezdődik a kínai horoszkóp szerint a Kígyó éve, amely sokak számára az elmúlt évek után végre sok szerencsét hoz. Légy merészebb és nyitottabb gondolkozású ebben az évben, és óvakodj a féltékenykedések és intrikák hálójától, amely általánosan jellemző lesz a 2013-as évre.
2013.02.06. 10:10
Bien.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-02-06
Ma vidám hangulatban megyünk be dolgozni és ez egészen addig megmarad, amíg nekünk lehet igazunk. Ha véleménykülönbségünk adódik a munkatársakkal, akkor sajnos nehezen nyeljük le a békát. Ma a májunk lesz érzékenyebb, jól tesszük, ha nem fogyasztunk színezőanyagokkal, tartósítószerekkel kezelt élelmiszereket. Egyes tanulmányokból kiderül, hogy évente több kilogramm káros anyag jut be szervezetünkbe ilyen módon. Előzzük ezt meg!
2013.02.06. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013. február 6-tól 12-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.02.06. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-02-05
Ma már nyoma sem lesz az elmúlt napok befelé forduló, borongós hangulatának. Optimista kedvünk visszatér, reménytelinek látjuk a jövőt. Nagy lendülettel látunk neki a feladatoknak a munkahelyünkön. Ma ügyeljünk jobban a csípőnk, combjaink területére! Egy rossz mozdulat, és máris meghúzódhatnak az izmaink. Ha sorozatosan küzdünk derékfájdalommal, akkor annak minden bizonnyal a rossz matracunk is oka lehet. Vegyük tervbe, hogy egy új, egészségesebb darabot vásárolunk.
2013.02.05. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013. február 5-től 11-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.02.05. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-02-04
Ma tele leszünk érzelmekkel, csak éppen kimutatni nincs kedvünk. Kívülről távolságtartónak és fagyosnak látszunk, holott nincs más vágyunk, mint, hogy igazán mélyen érezhessünk valaki iránt. Ma megehetünk egy szelet süteményt, ne legyen bűntudatunk! A szénhidrátok elengedhetetlenül fontosak, hogy idegrendszerünk megfelelően működjék! Csak a mértékre figyeljünk, hiszen könnyebben beépül a szénhidrát! Álljunk meg egy szelet sütinél, egy kocka csokinál!
2013.02.04. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013. február 4-től 10-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.02.04. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-02-03
Ma kegyetlenül rámutatunk egymás hibáira. Ha viszont mi kapunk egy-két jogos kritikát, akkor napokra megsértődünk. Sajnos a bosszúállás is jellemző ránk. Negatív folyamatokat indíthatunk el családi kapcsolatainkban! Érdemes jobban figyelnünk nemi szerveinkre, és az esetleges panaszainkat először gyógynövények segítségével orvosolnunk. A mai nap lehetőséget ad immunrendszerünk megerősítésére. Erre kiválóan felhasználhatjuk a gyógynövényeket.
2013.02.03. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013. február 3-tól 9-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.02.03. 08:00
Harmonet.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-02-02
Ma jobban vágyunk a társasági élményekre. Szívesen beszélgetünk barátainkkal, sőt a pletykálkodás sincs ellenünkre. A szerelmes találkák sikeresek lehetnek, értünk hozzá, hogy miként kell magunkat tálalnunk. Ma vehetünk magunknak néhány új, kozmetikai terméket. Ha unjuk a színeket, melyeket általában használunk, akkor kísérletezhetünk élénkebb, de ugyanakkor pasztellárnyalatokkal. Ilyen lehet a világoskék, vagy a rózsaszín is, szemhéjpúderként.
2013.02.02. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013. február 2-től 8-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.02.02. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. február 02-től február 08-ig
A Rák jobban tenné, ha nem konfrontálódna mindenkivel a munkahelyén, a Nyilas ügyes lesz ezen a héten a váratlanul felbukkanó feladatok megoldásában, a Bak pedig jobban tenné, ha vigyázna, mert szerelme közelében felbukkanhat egy riválisa! S, hogy a lehető legkedvezőbben alakuljanak a dolgaink, fogadjuk meg Melitta tanácsát arra vonatkozóan is, mely színekkel vegyük magunkat körül mától egy héten át.
2013.02.02. 06:25
Patikamagazin.hu
Februári előrejelzés a jegyeknek
A Vízöntő havában vagyunk, ahol az intellektuális eszmecserék, a különc és a progresszív látásmód mellett természetesen az ideák és eszmék, a lángelmék vagy azoknak tűnők, valamint a lázadni vágyók és tudók virágkora ez, pontosabban hónapja. A Vénusz, a szerelem bolygója is a Vízöntőben tartózkodik február 2-tól a hónap végéig, ez jellemzően a konvenciómentes, szabad hozzáállású romantikázás, ismerkedés, baráti összejövetelek időszaka, ami kifejezetten fekszik a Vízöntő, Ikrek és Mérleg jegyűeknek. Február 18-án átlépünk a Halak jegyébe, ahol esetenként az önbizalom hiányából adódóan problémás helyzetekbe bonyolódhatunk. Legfőképp az érzelmeké és káoszé lesz a főszerep, álmodozás és szétszórtság, erős vágyak illetve az együttérzés és önfeláldozás témái kúszhatnak be a hétköznapjainkba. Érzelmes és intenzív időszakot hozhat mindenkinek, különösen a Halak, a Rákok és Skorpiók számára. A hangsúly ebben a hónapban az új dolgokon van nem a régin. Előre haladjunk, ez a legfontosabb!Februári előrejelzés a jegyeknekTermészetesen ez csak útravaló, konkrét felvilágosítást csak a pontos születési adatokból elkészített teljes horoszkóp adhat. A Napjegyen kívül érdemes elolvasni a Hold és az aszcendens jegyére leírtakat is.KOS: Könnyebben adják be a derekukat, de könnyebben is csábulnak el vagy legalábbis már nagyon vágynának rá. Az extra vágyak, álmodozás, fantáziálás kerülhet az első helyre. Érzékenyebbek és együtt érzőbbek lesznek, de ugyanakkor kiszámíthatatlanabbak is.BIKA: Sokkal nyitottabbak lesznek az új, extrém dolgokra, helyzetekre. A társaság és a barátok kapnak nagyobb hangsúlyt. Új barátokra tehetnek szert vagy a megszokottól eltérő társasági eseményben lehet részük.IKREK: A közösségért tehetnek most sokat, baráti kapcsolataikat túlértékelhetik, emiatt előfordulhatnak félreértések. Szerelem és munka terén pozitív fordulatokra számíthatnak.RÁK: Karrierükben határozottsággal előrelépésekre és sikerekre számíthatnak. Engedjék el a fantáziájukat, és merjenek előre tekinteni, még ha bizonytalansággal és szubjektív döntésekkel is találják szembe magukat. A magánéletben romantikus és gyengéd érzelmek viszonzásra találnak.OROSZLÁN: Könnyen lehet, hogy nyomozgatásra adják a fejüket. Saját ideálképük és a mélyebb kötődéseik mennek változásán keresztül, felszínre kerülhetnek ezek rejtett eddig ismeretlen árnyoldalai is. Spirituális szemlélettel több mindenre választ kaphatnak.SZŰZ: A hétköznapok színesen, kellemesen telhetnek. Nagy vállalkozó kedv, lendület jellemzi őket. A heves érzelmi megnyilvánulások mellett figyeljenek oda, hogy a vitákat és az ellenséges megnyilvánulásokat objektíven kezelni tudják.MÉRLEG: A szerelmi életük gazdagabbá tétele foglalkoztatja a Mérlegeket, új kreatív ötletekkel állhatnak elő. Munkahelyükön zavaros helyzet alakulhat ki, konfliktusra is számíthatnak, amit kellő diplomáciával rendezni tudnak.SKORPIÓ: A család és az otthoni dolgok vonatkozásában érdemes a kezükbe venniük az irányítást és saját biztonságuk érdekében ne hagyják másokra a döntéseket. Az álmodozás, a titkolódzás, és a kétségbeesés egyaránt megjelenhet.NYILAS: Kitűnő időszak a bizonytalan helyzetek tisztázására, megbeszélésére. Legyenek nyitottak és elfogadóak más igazságokra is, még ha az számukra logikátlannak is tűnik. Nagyobb döntéseket halasszanak későbbre, mert az Ítélőképességük most kevesebb realitáson alapul, mint hiszik, túlértékelhetik önmagukat vagy másokat.BAK: A pénz és az új források megteremtése körül járnak a gondolataik illetve azon, hogyan növelhetik befolyásukat. Ne hagyják elbizonytalanítani magukat, a hónapban önmagukra fókuszáljanak, és olyan tevékenységekre érdemes pénzt áldozniuk, amivel növelik az önbizalmukat és értékesebbnek érzik magukat. A haszontalan kiadások bosszúságot és konfliktusokat eredményezhetnek.VÍZÖNTŐ: A hónap első fele róluk szól. Hozzák ki magukból a zsenialitást, mutassák meg, milyen találékonyak. Nagyon is az elemükben lesznek, újító és szárnyaló gondolataikkal, ötleteikkel extrém vágyaikat valósíthatják meg. Művészi tevékenységre, szórakozásra kitűnő időszak, az érzelmek megértése viszont ingoványos terület lehet.HALAK: Kissé kaotikus időszak elé nézhetnek a Halak jegyűek februárban. A túlzott elvárások csalódásokhoz vezethetnek. Hasztalan ígéretekkel, félreértésekkel és kihátrálásokkal is találkozhatnak a nehéz helyzetekben. Kevesebb akarásra és több őszinte párbeszédre, objektivitásra lesz szükségük, hogy helyreálljon a rend.http://horoszkopelemzes.hu/index.php/2013/02/februari-elorejelzes-a-jegyeknek/
2013.02.01. 09:03
Elozoeletek.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-02-01
Ma örömmel megyünk be dolgozni, de leginkább a munkatársakkal való társasági élet villanyoz fel. Szívesen beszélgetünk, pletykálkodunk, építgetjük a kapcsolatainkat. A nehéz munkákat kínnak éljük meg. Ma nagyobb szükségünk lehet a folyadékpótlásra, mint máskor. Mindig igaz, hogy a napi két liter folyadék a minimum, amit el kellene fogyasztanunk. Ha csapvizet iszunk, akkor nem teszünk jót szervezetünkkel! Inkább igyunk finom, mézes gyógyteákat!
2013.02.01. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-01-31
Ma társaságkedvelő hajlamunk nyilvánul meg. Örülünk a barátainknak, de szívesen megyünk partyra, vagy moziba kedvesünkkel. Nyitottságunknak köszönhetően új barátokkal lehetünk gazdagabbak! Jól tesszük, ha sok folyadékot iszunk, így tisztítva meg szervezetünket, és könnyítve meg veséink dolgát. Húgy úti fertőzésünket természetes módon kezelhetjük a leghatékonyabban. Fogyasszunk rengeteg folyadékot, vagy gyógyteát. Így pár nap alatt elmúlik a baj, ami tipikus téli betegség.
2013.01.31. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013. január 31-től február 6-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.01.31. 08:00
Harmonet.hu
Lesz mit megbeszélni – a Jupiter előre indul
A Jupiter az Ikrekbe lépve (tavaly június) már majdnem elhitette velünk, hogy mindent értünk, és nagyon okosak is vagyunk, ígértünk és kaptunk is, terveket is szövögettünk, míg nem jött egy csavar úgy tavaly októberben, amikor retrográdba fordult, és összezavart mindent elbizonytalanítva a jövőnket illetően. Mától tisztulhat a kép, és újra „érthetünk mindent”, építhetjük tovább a jövőnket, mivel a Jupiter ismét előre indul. Lesz mit megbeszélni… Legkedvezőbb hatását az Ikrek élvezhetik, akik szárnyalhatnak, illetve a Mérlegeket és a Vízöntőket is segíti, (illetve akiknek Holdjuk, aszcendensük itt áll), a Szűzek és a Halak ha úgy érzik, többre vágynak, mire várnak? A Nyilasokra is igaz ez, akiknek kiteljesedést, 180 fokos fordulatot is hozhat. A többi tüzes jegy (Kos, Oroszlán) vágyait szintén “felébreszti” és a komfortérzetüket növelheti.A Jupiter tranzit (átvonulás) ismert arról, hogy kibocsát pozitív energiát, magabiztosságot, kiterjedést, és az extravagancia sem áll távol tőle. Élményekben gazdag intenzív időszakot hoz. Általánosságban ez így is van, amikor a „megszokott” irányában halad előre. Azonban a Jupiter időnként irányt vált, és úgynevezett retrográd (hátráló) mozgásba kezd. Ilyenkor a lendület alább hagy, és a belső átalakulás időszaka kezdődik el. Komoly bölcsességre lehet ez alatt az átlag négy hónap alatt szert tenni. 2012. október 4-től 2013. január 30-ig a Jupiter hátrafelé haladt. Még ha az elmúlt időszakot visszafogottabbnak is érzékeltük, jó tudni, hogy ez az a periódus a belső kiteljesedésről szólt, többek között arról, hogy felismerjük hibáinkat és tanuljunk azokból. Persze az igazságérzet is az egekben lehetett, de ha itt leragadtunk, az csak növelte a frusztrációt, mintsem, hogy előbbre vitt volna a megoldás felé.A Jupitert gyakran emlegetik a „nagy jótevő, szerencsehozó” bolygóként. Igaz, hogy pozitív hatású bolygó, azonban óvatosan bánjunk ezzel a kijelentéssel. Könnyen vált ki túlzott elvárásokat, könnyelműséget vagy túlzott optimizmust, türelmetlenséget is.Új területek új tapasztalásokA Jupiter több, mint 4 hónap után 2013. január 30-án ismét egyenesbe fordul az Ikrek 6. fokán. Ez az irányváltás 10 hónapon keresztül (2013. november 4-ig) ajtót nyit az új tervek megvalósításának és segít ráhangolódni a jövőbeni lehetőségekre, új értékrendet teremteni. Inspirál, új megközelítésekhez segít, szinte tálcán kínálja a lehetőségeket a célok eléréséhez. Magabiztosabbá tesz, és szabadabban, könnyedebben, természetesebben elérhetőbbekké válnak a dolgok körülöttünk. Kevesebbet kell értük küzdeni. Vigyázat! Könnyen jön. Becsüljük meg! A szerencse forgandó.Vízió-gyártásFontos megjegyezni, hogy azért, mert van egy elképzelésed a jövőről és a lehetőségeidről, nem jelenti mindjárt azt, hogy a Jupiter periódus alatt azonnal meg is valósul. Azt, hogy mivel kapcsolatban jön létre víziód, megmutatja az a ház, ami felett a Jupiter éppen tranzitál, illetve az, hogy milyen személyes bolygót érint.Pl. 1-ház felett önmagadról és a jövődről, a 2-es az az anyagiakról és az értékekről, 3-as ház tanulás vagy utazás, kommunikáció, a 4-es ház otthon és a család, 5-ös ház a szerelem, tanítás, vállalkozás,önkifejezés, 6-os ház munka, egészség, 7-es ház párkapcsolat, 8-as ház szexualitás,átalakulás, születés, halál, örökség, okkultizmus 9-es ház utazás, nyelvek, tanulás, 10-es ház karrier, életcél, anya, 11-es ház barátok, támogatók, vágyak, a 12-es ház titkok, ezotéria.Miközben új területek és új tapasztalások felé visz a Jupiter, azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a gócpontokat is a felszínre hozza.Tipp: nézd meg, hogy mely horoszkóp házad urai a Jupiter (vagyis amelyik házad a Nyilas és a Halak jegyében kezdődik), várhatóan ezek a területek indulnak egyenesbe és a kezdeti lendületedet, ami itt kicsit alább hagyott, ismét visszanyerheted. Érdemes azt is megnézni, hogy melyik ház felett vonul át Jupiter, itt számíthatunk több lehetőségre, sikerre, optimizmussal és reménnyel tölt fel, és jó esetben nem csak képzelgünk.A pörgés is lehet frusztrálóA Jupiter nemcsak a szellemi aktivitást növeli, hanem a fizikai energiát is, ha együtt áll vagy kvadrátban van személyes planétával (Nap, Hold, szül.uralkodó) vagy az aszcendenssel. A Jupiter oppozíciója olykor frusztrálóbb, mint bármelyik aspektusa. A Jupiter erős késztetést ad a kiterjedésre, változtatásra, de ez bizonyos helyzetekben frusztráló lehet, amikor a késztetés, a lendület megvan belül, de kifelé nem tud megnyilvánulni, bizonyos mértékben blokkolt, nincs hozzá megfelelő csatorna, amin keresztül az energia kiáramolhatna. A belső átalakulás ettől még végbe tud menni. Ez a hatás a Nyilasokat érintheti illetve akinek itt áll személyes planétája.Fenntartani a pozitív életszemléletetA Jupiter nyitottá és kockázat vállalóbbá tesz. Felpörget, hatalmas energiával, hittel tölt fel. Ugyan elszakít a korábbi gyakorlatoktól, de a növekedéshez, a vágyott előbbre jutáshoz több bölcsességre is szert kell tenni. A Jupiter intenzív tapasztalásokhoz segít. Szükség van türelemre, kitartásra és mértékletességre. A Jupiter leckéje, hogy fenntartsd a pozitív életszemléleted és a bizalmadat a jövőben, annak ellenére is, ha az eredmények lassan jönnek vagy a dolgok balszerencsésen alakulnak. A Jupiter képviselte nyitottsággal és igazmondással, produktív hozzáállással kell szembenézni a kihívásoknak, mintsem negatívan és védekezően reagálni a helyzetekre.http://horoszkopelemzes.hu/index.php/2013/01/minden-ertelmet-nyer-a-jupiter-elore-indul/
2013.01.30. 16:29
Elozoeletek.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-01-30
Ma a pontos, alapos munka ideje van. Türelmesebbek leszünk, így az aprólékos feladatokkal is könnyebben boldogulunk. Ha otthon takarítást terveztünk, akkor a mai napnál keresve sem találhatunk jobb alkalmat. Ma a gyomrunk lesz érzékenyebb, ezért javasolt a könnyű, kímélő étrend. Ne együnk ismeretlen fűszerezésű ételt és a puffasztó fogásokat is kerüljük! Jobban tesszük, ha keveset eszünk, és inkább a zöldségfélékre szorítkozunk. Kerüljük a zsírban gazdag önteteket!
2013.01.30. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013. január 30-tól február 5-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.01.30. 08:00
Harmonet.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-01-29
Ma már befelé forduló hangulatban lehetünk, nem örülünk az új ismeretségeknek. Minden kapcsolatunkban visszafogottabban viselkedünk. A munka azonban kedvünkre van, szívesen vállalunk több feladatot. Ma emésztőrendszerünk lesz érzékenyebb, jobban meg kell gondolnunk, hogy mit eszünk. Ha nem figyelünk táplálkozásunkra, akkor kellemetlen hasmenés lehet a vége. Jobb, ha a puffasztó ételektől is óvakodunk, különösen akkor, ha ritkán eszünk ilyesmit.
2013.01.29. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013. január 29-től február 4-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.01.29. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-01-28
Ma a szerelem és a hódítás napja lesz. Szívesen megyünk bele élvezetes flörtökbe. A lényeg az érzés, hogy vonzóak vagyunk. Gyorsan indulnak a szerelmek és könnyen mélyülnek el. A szexre is nagyobb igényünk lehet. Ma a keringési rendszerünk lehet érzékenyebb, ne terheljük túl magunkat. Különösen akkor vigyázzunk, ha egyébként is vannak szívpanaszaink. A mai napon nincs kedvünk a túlzott erőfeszítésekhez, jól tesszük, ha inkább lazítunk egy kicsit. Mindenképpen jusson idő egy jó programra.
2013.01.28. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013. január 28-tól február 3-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.01.28. 08:00
Harmonet.hu
Oroszlán telihold – ami az önérzeten túl van
A telihold mindig szembesít valamilyen konfliktussal, amit leginkább az emberi kapcsolatokban élünk meg. Az Oroszlán teliholdnál kevésbé tudjuk elfogadni mások nézőpontját. Nem ritka, hogy az önmagunkkal való elégedetlenséget másokra vetítjük ki. Van, aki ezt úgy éli meg, hogy azt érzi, hogy kevésbé fontos, nem kap elegendő odafigyelést, elismerést, megértést a környezetétől, vagy jobban a szívére veszi dolgokat. Ezzel szemben van, akinél a jóindulat kegyes hazugsággá változik, vagy a jó-akarásból kifolyólag észre sem veszi, hogy rátelepszik a másikra, elnyomja igényeit, uralkodik felette, jobban tudja, mire van szüksége a másiknak.Tedd színesebbé az életedÉrdemes megvizsgálni, hogy életed melyik területe szürkült el, hol van szükséged arra, hogy színesebbé varázsold magadat. Találj vissza saját kreatív vagy művészi önkifejezésedhez, növeld kulturális érdeklődésedet, látogass el színházba, moziba, kiállításokra.A telihold rávilágíthat arra az életterületedre, ahol több bátorságra és önbizalomra van szükséged, ahol önmagad fontosságát túlzottan is előtérbe helyezted, önérzeted erősebb. Fogalmazd meg magadban, mire vágysz, milyen örömökre, mi az a tevékenység, amiben újra gyereknek érezheted magad, mi az a valami, ami határtalan lelkesedéssel tölt el. Számold fel azokat az akadályozó tényezőket, amik az utadban állnak. Az Oroszlán teliholdnál a feladatunk megtalálni a kreatív megoldást, hogy önmagunknak és másoknak is örömet tudjunk szerezni. Őszinteséggel és jóindulattal közelítsük meg a felmerült problémákat, ami az Oroszlán jegy erőssége.Én vagy mások fontosabbak?Minden telihold két állatövi jegyet köt össze a Nap és a Hold szembenállása révén. Ilyenkor a legjobb, ha a két állatövi jegy energiáit megpróbáljuk összegyúrni, ezáltal a feszültség oldható. A konfliktus arra figyelmeztet, hogy meg kell találni a helyes egyensúlyt. A Nap a Vízöntő jegyében tartózkodik, a Hold pedig már az Oroszlán jegyében. Mit jelenthez ez? A társadalmi vagy csoport érdekeket meg kell tanulni összehangolni a saját érdekeinkkel, úgy hogy ne váljunk önzővé, de megtartsuk saját egyéniségünket és szerepünket.Szerelem vagy a barátság?A szerelem és a barátság egymást nem zárják ki, azonban könnyen lehet, hogy választás elé kerülünk. A Vízöntő a barátságokat, intellektuális kapcsolatokat, míg az Oroszlán a szenvedélyességet, a szerelmet részesíti előnyben. Hogy kapcsolatainkban több is van-e, mint barátság, ki fog derülni, de az ellenkezőjére is fény derülhet. Január 27-én korán reggel az Oroszlán 7. fokán létrejön az exact telihold.A telihold feszült hatását legerősebben az Oroszlánok, Vízöntők, Bikák és Skorpiók érezhetik, illetve akiknek a Holdjuk, aszcendensük itt áll.Tipp: Amelyik horoszkóp házad felett létrejön az Oroszlán telihold, azon a területen keresztül érezheted a legerősebben az igényét a lelkesedésnek, örömteli tevékenységnek, alkotásnak, szórakozásnak.http://horoszkopelemzes.hu/index.php/2013/01/oroszlan-telihold-ami-az-onerzeten-tul-van/
2013.01.27. 12:54
Elozoeletek.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-01-27
Ma könnyed, játékos hangulatban leszünk, örömmel tölt el a gyermekeinkkel való foglalkozás. Találjunk ki szórakoztató délutáni programot. Ez lehet egy mozi, vagy elvihetjük a kicsiket a játszóházba. Ma a gerincünk lesz érzékenyebb, - ha hajlamosak vagyunk a hátfájásra, akkor ma biztosan találkozunk a kellemetlen panasszal. Segíthet a masszőr, vagy vásároljunk gyógyterméket, ami enyhíti a kellemetlen fájdalmat. Sok múlik a matracunk minőségén is.
2013.01.27. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013. január 27-től február 2-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.01.27. 08:00
Harmonet.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-01-26
Ma már nyoma sem lesz beszédes kedvünknek. Inkább az érzelmeink kötik le a figyelmünket, szívesen romantikázunk kedvesünkkel. Családtagjainknak igyekszünk a kedvében járni, kedvesebbek vagyunk, mint máskor. Ma mellünk lesz érzékenyebb. Ha elfogadási problémáink vannak, vagy párkapcsolatunk nem kielégítő, akkor ez a probléma gyakran a női szerveken keresztül nyilvánulhat meg. Ilyenkor megjelenhetnek a mell, a méh, a petefészek cisztái.
2013.01.26. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013. január 26-tól február 1-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.01.26. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. január 26-tól február 1-ig
Mit mutatnak nekünk január végén a csillagok? Melitta ismét a munkahelyi és a magánéleti sorsunk lehetőségeit latolgatja horoszkópjával. Extra asztrotipp: nézzük, mit üzennek a hétre szerencseköveink!
2013.01.26. 05:30
Patikamagazin.hu
2013-as Nagy Éves Szerelmi Horoszkóp
Végre lesz merszed felvenni a harcot legnagyobb ellenségeiddel: a félelem és a sikertelenség lufijaival, melyeket csak ki kell pukkantanod, és soha többé nem vehetik el a kedved semmitől.
2013.01.25. 09:40
Latte.hu
 2013-as Nagy Éves Szerelmi Horoszkóp
2013-as Nagy Éves Szerelmi Horoszkóp
Túléltük a kritikus 2012-es évet, az apokalipszis elmaradt, viszont lelked kiegyensúlyozottabbá vált, gondolataid érezhetően letisztultak, új utakat kerestél, de a legjelentősebb céljaidat 2013-ban, a Hold évében fogod elérni.
2013.01.25. 08:00
Joy.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-01-25
Ma a túlérzékenység uralja a napunkat. Minden apróságnak nagy jelentőséget tulajdonítunk. Még akkor is megsértődünk, ha erre semmi okunk nincs. Gondoljuk át, hogy a sértődés valóban előreviszi-e a kapcsolatainkat. Jobban kell ügyelnünk, hogy könnyű, ám tápláló ételeket együnk. Előtérbe kerül mellkasunk területe, - jót tesz egészségünknek egy nagy séta. Ma foglalkozhatunk melleink állapotával is, érdemes megkezdenünk a feszesítő kezeléseket.
2013.01.25. 08:00
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-01-24
Ma érzékenyebbek leszünk, könnyen megsértődünk. Rosszul érintenek minket az ártatlan viccek, és rossz szándékot gyanítunk ott is, ahol nyoma sincs ennek. A figyelmünk könnyen elkalandozik, - ne kezdjünk pontosságot igénylő munkákba! Ha tudatosan szeretnénk a táplálkozásunkra odafigyelni, akkor érdemes ma nagy víztartalmú zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztanunk. Az uborka, paprika, paradicsom kiváló vitaminforrás és ráadásul csak minimális mennyiségű kalóriát tartalmaz.
2013.01.24. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013. január 24-től 30-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.01.24. 08:00
Harmonet.hu
Éves szerelmi horoszkóp a Tűz jegyűeknek - Tudd meg, mi vár rád 2013-ban!
Éves szerelmi horoszkóp a Tűz jegyűeknek - Tudd meg, mi vár rád 2013-ban!
Ha te is kíváncsi vagy, hogy mire számíthatnak szerelmi életük terén a Kosok, az Oroszlánok és a Nyilasok az idei évben, akkor olvasd el a Tűz jegy szülötteinek 2013-as szerelmi horoszkópját!
2013.01.23. 20:06
Femcafe.hu
Kinek mit hoz 2013 - a Kígyó éve?
A kínai horoszkóp szerint 2013 a Fekete Vízi Kígyó éve. A Kígyó sok bölcs és igazságos megoldást, sikert hoz majd az intellektuális szférában dolgozó mindegyik csillagjegynek.
2013.01.23. 11:30
Astronet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-01-23
Ma mozgásigényünk megnövekszik. Jól tesszük, ha felkerekedünk és teszünk egy nagy sétát a természetben, vagy a Margit-szigeten. A baráti találkozók kötetlen, kellemes hangulatban zajlanak, - ápoljuk a kapcsolatokat! Ma jobban beépülnek szervezetünkbe a zsírban gazdag ételek így könnyebben gyarapodik a súlyunk. Kerüljük a nehéz fogásokat, mert hirtelen kúszik felfelé a mérleg mutatója. Jobban járunk, ha a könnyű salátánkat is csak minimális mennyiségű öntettel ízesítjük.
2013.01.23. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013. január 23-tól 29-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.01.23. 08:00
Harmonet.hu
Éves szerelmi horoszkóp a Víz jegyűeknek - Tudd meg, mi vár rád 2013-ban!
Éves szerelmi horoszkóp a Víz jegyűeknek - Tudd meg, mi vár rád 2013-ban!
Ha te is kíváncsi vagy, hogy mire számíthatnak szerelmi életük terén a Halak, a Rákok és a Skorpiók az idei évben, akkor olvasd el a Víz jegy szülötteinek 2013-as szerelmi horoszkópját!
2013.01.22. 20:06
Femcafe.hu
Mi a Kua számod? Feng Shui Horoszkóp 2013 (jegyenként!)
Megtudhatod, hogy 2013. február 10-től, a Kígyó évében, hol lelhetsz sikerre, vagy éppen mit érdemes elkerülni, mi lehet számodra kedvező hatású.
2013.01.22. 11:10
Ezoterikus.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-01-22
Ma élünk-halunk az új információkért. Szívesen tanulunk bele új feladatokba, különösen akkor, ha egyébként unjuk már a munkánkat. A kapcsolatok is kedvünkre vannak, örömmel pletykálkodunk, kávézunk együtt a kollégákkal. Sajnos olyasmit is kikotyogunk, amit nem kellene. Friss energiákkal látunk neki az otthoni tennivalóknak. A munkánk nem túl alapos, viszont jól haladhatunk. Fele annyi idő alatt letudjuk a takarítást, vagy a főzést. Ma este maradjon időnk olvasgatásra, vagy egy mozira is!
2013.01.22. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013. január 22-től 28-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.01.22. 08:00
Harmonet.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-01-21
Ma lassabbak leszünk, minden kétszer annyi ideig tart, mint máskor. Keljünk kicsit korábban, hogy ne a kapkodásról szóljon a reggel. A munkahelyünkön lassan, de nagyon pontosan dolgozunk. A fokhagyma csodálatos növény, rendszeres fogyasztásával sok betegséget megelőzhetünk. Jó hatással van az érszűkületre, vérnyomásunkra, emellett immunrendszerünket is megerősíti. Használjuk ételeink ízesítésére, de levest is készíthetünk belőle!
2013.01.21. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013. január 21-től 27-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.01.21. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-01-20
Ma örülünk az érzéki élvezeteknek, szívesen osztunk meg kedvesünkkel egy romantikus vacsorát. Kedvet kaphatunk a főzéshez, kedveljük az ínyenc ízeket. Inkább válasszunk jól bevált receptet! Ma előfordulhat a fülfájás, középfülgyulladás problémája. Nem teszünk jót magunknak, ha huzatos helyeken tartózkodunk és a sapkánkat se hagyjuk otthon, ha kimegyünk a csípős hidegbe! Kortyolgassunk gyógyteákat, ami a torkunknak tesz jót!
2013.01.20. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013. január 20-tól 26-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.01.20. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. január 19-től 25-ig
Van, akire a jó bolygóállás anyagi és szerelmi jótéteményeit is kiterjeszti...Van azonban, akinek nagyon óvatosnak kell lennie ezen a héten! Ön a szerencsések közé tartozik?
2013.01.19. 14:50
Patikamagazin.hu
Bölcsesség horoszkóp 2013
Most egy kicsit másképp közelítjük meg a 2013-as esztendőt, a Kígyó évét. A kínai állatjegyeknek kínai mondásokat gyűjtöttünk össze, Ez legyen az újév vezérfonala is egyben, - természetesen figyelembe véve az alapvető tendenciákat!
2013.01.19. 09:55
Ezoterikus.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-01-19
Ma lassabban végzünk a házimunkával, de munkánk eredménye kifogástalan. Terhelhetőek vagyunk, akár az egész lakást kitakaríthatjuk. A családon belüli vitákat is jobban kezeljük, de ha igazán felbosszantanak minket, akkor a dühünk is látványos. Ma érzékenyebb a torkunk, gondoljunk erre a téli hidegben! Igyunk mézes gyógyteákat, így nem tesszük ki magunkat a torokfájás kellemetlen panaszának! Érdemes a füleinkre is jobban vigyáznunk, nem tesz jót, ha sapka nélkül megyünk ki a hidegbe!
2013.01.19. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013. január 19-től 25-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.01.19. 08:00
Harmonet.hu
Éves szerelmi horoszkóp a Föld jegyűeknek - Tudd meg, mi vár rád 2013-ban!
Éves szerelmi horoszkóp a Föld jegyűeknek - Tudd meg, mi vár rád 2013-ban!
Ha te is kíváncsi vagy, hogy mire számíthatnak szerelmi életük terén a Bikák, a Szüzek és a Bakok az idei évben, akkor olvasd el a Föld jegy szülötteinek 2013-as szerelmi horoszkópját!
2013.01.18. 20:06
Femcafe.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-01-18
Ma nagy energiákkal látunk neki a munkáinknak. Egész nap energikusabbnak érezzük magunkat, lelkesen oldjuk meg a nehéz feladatokat. A türelem azonban nem az erényünk, feszültséggel töltenek el az aprólékos teendők. Ma fogaink lesznek érzékenyebbek, - ha már régen jártunk a fogorvosunknál, akkor ezt ma megbánhatjuk. Ellenőriztessük a fogainkat, de a mai napon kerüljük a foghúzás, vagy a gyökérkezelés műveletét. Erre válasszunk más időpontot!
2013.01.18. 08:00
Harmonet.hu
Éves szerelmi horoszkóp a Levegő jegyűeknek - Tudd meg, mi vár rád 2013-ban!
Éves szerelmi horoszkóp a Levegő jegyűeknek - Tudd meg, mi vár rád 2013-ban!
Ha te is kíváncsi vagy, hogy mire számíthatnak szerelmi életük terén az Ikrek, a Vízöntők és a Mérlegek az idei évben, akkor olvasd el a Levegő jegy szülötteinek 2013-as szerelmi horoszkópját!
2013.01.17. 20:06
Femcafe.hu
12 x 12 havi horoszkóp 2013-ra
Ahhoz, hogy az általánosságok mellett kellő rátekintést nyerj 2013-ra, érdemes lesz elolvasnod a jegyeknek szól részletes, havi összefoglaló előrejelzéseket is...
2013.01.17. 13:00
Ezoterikus.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-01-17
Ma már jóval energikusabbak leszünk, mint az elmúlt napokban. Igényünk támadhat a mozgásra, - iktassuk be a napunkba a tornát, vagy a kocogást! Fontos, hogy megfelelő cipőben induljunk neki a kilométereknek! A hagyományosan nehéz ételnek tartott bab ma megengedett, szervezetünk jobban feldolgozza a tartalmas ételeket. Érdemes fehérjét is fogyasztanunk, erre izomzatunknak van szüksége. Ma ehetünk többet, mivel emésztésünk gyorsabb!
2013.01.17. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013. január 17-től 23-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.01.17. 08:00
Harmonet.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-01-16
Ma a családi elkötelezettségek napja van. Foglalkozzunk gyermekeinkkel, vagy idős családtagjainkkal. Remek lehetőség nyílik a közös programokra, teremtsünk alkalmat az önfeledt együttlétre. Ma lábfejünk kerül előtérbe, ami könnyen válik a gombás betegségek célpontjává. Nézzük meg, hogy találunk-e elváltozást bőrünkön, körmeinken! Ha már megtörtént a baj, akkor recept nélküli készítményt is vásárolhatunk a lábgomba kezelésére, de eredményesebb a gyógyszeres kezelés.
2013.01.16. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013. január 16-tól 22-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.01.16. 08:00
Harmonet.hu
Temperamantum horoszkóp 2013
Mit hoz az újév az egyes jegyeknek? Lesznek nehéz pillanatok, de sikerek és pozitív eredmények is. Okos tervezéssel, odafigyeléssel mindent a magad javára tudsz fordítani!
2013.01.15. 11:50
Ezoterikus.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-01-15
Ma érzékeny hangulatban leszünk, fontossá válnak a családi kapcsolatok. Szánjunk időt gyermekeinkre, - a közös játék erősebbé teszi a kapcsolatot. Hívjuk fel idős családtagjainkat, vagy tegyünk náluk látogatást. Ma lábfejünk lesz érzékenyebb, jól tesszük, ha kényelmes lábbelit hordunk. Ma érdemes lábfürdőt vennünk, mely gyógyító növényekkel készült. Talán a legalkalmasabb lábunk megnyugtatására a kamilla. Utána kenjük be a lábunkat bőrtápláló krémmel!
2013.01.15. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013. január 15-től 21-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.01.15. 08:00
Harmonet.hu
Vajon milyen év vár rád 2013-ban? A csillagjegyed elárulja
Vajon milyen év vár rád 2013-ban? A csillagjegyed elárulja
Te már tudod, milyen évre kell készülnöd idén? A horoszkóp segítségével kiderül.
2013.01.14. 16:50
Femina.hu
Perzsa horoszkóp 2013
Az iráni nép igen egyedülálló módon ünnepli az újév eljövetelét. A 2013-as iráni újévet Noruz néven ismerik és csak 2013 tavaszán (március 21.) ünneplik meg.
2013.01.14. 15:15
Ezoterikus.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-01-14
Ma figyelmetlenek leszünk, nem tudunk a munkánkra koncentrálni. Fontos elintéznivalókat felejthetünk el, - használjuk a határidőnaplónkat! Így talán elkerülhetjük, hogy kínos helyzetbe keveredjünk. A munkaértekezleten jegyzeteljünk! Ma jól tesszük, ha friss levegőt biztosítunk magunknak. Tehetünk egy sétát a természetben, vagy szellőztessük ki jó alaposan a lakásunkat. Ha cigarettázunk, akkor csökkentsük a cigik számát. A mai napot használhatjuk leszokás megkezdésére is.
2013.01.14. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013. január 14-től 20-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.01.14. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-01-13
Ma a könnyed, baráti összejövetelek napja van. Ha még nem ünnepeltük meg barátainkkal az újévet, akkor tarthatunk pótszilvesztert is. A lényeg, hogy közösen bulizhassunk. Ennek híján művészfilmet, kiállítást is nézhetünk. Ma a bokánk lesz érzékenyebb, viseljünk kényelmes cipőt. A magas sarkú csizma csinos, de ma megterheli lábainkat. Ha sportolunk, akkor legyünk körültekintőek. Ha bemelegítés nélkül terheljük meg az izmokat, akkor könnyen lehet sportsérülés a vége!
2013.01.13. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013. január 13-tól 19-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.01.13. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2013. január 12-től 18-ig
Melitta ezen a héten is igyekszik segítséget adni a munkahelyi és a családi/szerelmi életünk alakításában. Megvilágítja erősségeinket és felhívja a figyelmünket a gyengeségeinkre, esetleg a ránk leselkedő veszélyekre. Jóslatai végén pedig elmondja, melyik jegy szülöttének, milyen követ ajánl a sikerességhez.
2013.01.12. 11:50
Patikamagazin.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-01-12
Ma már nyoma sem lesz az elmúlt napok visszafogottságának. Mindent megteszünk, hogy kifejezésre juttassuk az egyéniségünket. Szívesen barátkozunk, nyitottak vagyunk az új kapcsolatokra is. Ma legyünk óvatosabbak a közlekedésben! Ha kapkodunk, vagy rohanunk, akkor könnyen idézünk elő baleseteket. Különösen érzékeny a bokánk, megránthatjuk, meghúzhatjuk, vagy kificamodhat. Semmiképpen ne hágjuk át a közlekedési szabályokat!
2013.01.12. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013. január 12-től 18-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.01.12. 08:00
Harmonet.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-01-11
Ma minden kapcsolatunkban visszafogottabban viselkedünk. Még a legintimebb viszonyainkban is zárkózottabbak leszünk. Nem szívesen beszélünk az érzelmeinkről, kevésbé mutatjuk ki a szeretetünket. Újhold napján az újrakezdés a legfontosabb. Nyithatunk új lapot kapcsolatunkban, vagy életmódot is válthatunk. Hagyjuk el a rossz szokásokat, teljesítsük be az újévi fogadalmakat!
2013.01.11. 08:00
Harmonet.hu
2013 - A kígyó éve: Mi vár ránk az idei esztendő során?
2013 - A kígyó éve: Mi vár ránk az idei esztendő során?
A 2013-as év a kínai horoszkóp szerint a kígyó éve. Ha téged is érdekel, hogy mi várható az elkövetkező esztendőben, milyen változások várhatóak az életedben, akkor olvasd el horoszkópunkat!
2013.01.10. 20:06
Femcafe.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-01-10
Ma örülünk a munkának, hasznossá szeretnénk tenni magunkat. Sokkal többet dolgozunk, és ráadásul pontosan. Annyira a munkára koncentrálunk, hogy közben elfelejtkezünk a szükségleteinkről. Ma a zöldségek napja van, sikerrel biztosíthatjuk szervezetünk ásványi anyag, vitamin utánpótlását. Ez azért fontos, mert szervezetünk nem tudja a vitaminokat önállóan előállítani. A nyers zöldségfélék azonban bővelkednek bennük, valamint rostokban is.
2013.01.10. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013. január 10-től 16-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.01.10. 08:00
Harmonet.hu
Horoszkóp 2013 - fiatalság bolondság?
A felnőtteknek szóló horoszkópok nem rólad szólnak. Rólad, aki még a tinédzser korban jársz. Te egy más világban mozogsz, s ez más horoszkópot kíván. Tinihoroszkópot az ifjúságnak!
2013.01.09. 14:20
Ezoterikus.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-01-09
Ma könnyed optimizmus, derűlátás jellemzi a napot. Nagy lelkesedéssel látunk neki a nehéz munkáknak, bár a pontosságot igénylő feladatoknak nem örülünk. Zavar minket, ha nem adnak nekünk igazat. Ma a paradicsom, paprika napja van, ezek a zöldfélék sok értékes anyaggal, vitaminnal láthatják el szervezetünket. A paprikák közül válasszuk a sötétebbeket, - minél élénkebb a színe, annál több hasznos anyag található benne! Egy salátát mindenképpen tartalmazzon a mai napi étrendünk!
2013.01.09. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013. január 9-től 15-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.01.09. 08:00
Harmonet.hu
Kínai horoszkóp - 2013. január
Mit üzennek az égi erők január 6. és február 3. közötti időszakra? Mi a kínai horoszkópjegyed? Olvasd el a horoszkópot, és élj a lehetőségeiddel! Csak rajtad múlik, hogy alakul a sorsod.
2013.01.08. 18:50
Ezoterikus.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-01-08
Ma megnyilvánul társaságkedvelő hajlamunk. Hívjuk meg a barátainkat, csináljunk közös programot családtagjainkkal. Jó ötlet egy közös mozi, vagy vacsora. Örülünk egymás társaságának, szívesen pletykálkodunk, beszélgetünk. Ma jobban kell ügyelnünk csípőnk, combjaink területére, különösen akkor, ha sportolunk. Ha megerőltetjük az itt található izmokat, annak sportsérülés a vége! A mai napon kiemelten fontos az alapos bemelegítés és végezzünk nyújtógyakorlatokat is!
2013.01.08. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013. január 8-tól 14-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.01.08. 08:00
Harmonet.hu
2013-as szerelmi horoszkóp
2013 a nagy változások éve és ez kihat szerelmi életünkre is. Klikk és tudd meg, mit szántak neked a csillagok idén!
2013.01.07. 19:00
Neon.hu
Fogyókúra horoszkóp 2013
Sokan már nem hisznek másban, mint az asztrodiéta segítségében. Szerintük születési dátumunk pontos információkat ad arról, hogyan kell sikeresen fogyózni! Vajon... neked beválnak a tanácsaink?
2013.01.07. 14:40
Ezoterikus.hu
Hétfői HarmoNet horoszkóp 2013-01-07
Ma érzékeny, sértődékeny hangulatban leszünk, ami nem kedvez a kapcsolatainknak. Ha megbántjuk egymást, akkor a békülés nehezebb lesz, sőt még arra is hajlamosak leszünk, hogy bosszút álljunk. Ma érzékenyebbek lehetünk, - könnyebben kapunk el fertőző betegségeket is. Jól tesszük, ha nem megyünk olyan helyekre, ahol kis légtérben sok ember tartózkodik egyszerre. Megtehetjük viszont, hogy vitaminokkal erősítjük meg immunrendszerünket.
2013.01.07. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2013. január 7-től 13-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2013.01.07. 08:00
Harmonet.hu
Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2013-01-06
Ma érzékenyebbek leszünk, de nem szeretnénk, ha látnák a sértődöttségünket. Ha konfliktusba keveredünk, akkor megvárjuk az alkalmat, amikor bosszút állhatunk. Inkább igyekezzünk rendezni a vitás helyzeteket! Ma érzékenyebbek lesznek a nemi szerveink, figyelnünk kell, nehogy fertőzést kapjunk. A gombás fertőzés kellemetlen és sajnos általában gyógyszeresen is kezelni kell. Csak akkor számíthatunk eredményre, ha partnerünk is részesül a gyógyszeres kezelésben.
2013.01.06. 08:00
Harmonet.hu
Heti wellness horoszkóp 2013. január 6-tól 12-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2013.01.06. 08:00
Harmonet.hu
Szombati HarmoNet horoszkóp 2013-01-05
Ma szívesen veszünk részt könnyed, szórakoztató időtöltésekben. Menjünk el kedvesünkkel egy érdekes kiállításra, vagy megnézhetünk egy jó mozit is. Egy könnyű, romantikus vacsora is élvezetet jelent. Ma ügyeljünk jobban a bőrünkre, hiszen érzékenyebb lehet. Használjunk kozmetikumot, mely nem vált ki allergiás reakciókat, mentes a színezőanyagoktól, illatanyagoktól. Akkor járunk jól, ha egész nap biztosítjuk bőrünk hidratáltságát, ehhez a megfelelő folyadékfogyasztás is szükséges!
2013.01.05. 08:00
Harmonet.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2013. január 5-től 11-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2013.01.05. 08:00
Harmonet.hu
Tudd meg, mi vár rád 2013-ban! - Éves horoszkóp a Levegő jegyében születetteknek
Tudd meg, mi vár rád 2013-ban! - Éves horoszkóp a Levegő jegyében születetteknek
Éves horoszkópunkból most megtudhatod, hogy mi vár a Levegő jegyében született Ikrekre, Vízöntőkre és Mérlegekre a 2013-as esztendőben!
2013.01.04. 20:06
Femcafe.hu
Pénteki HarmoNet horoszkóp 2013-01-04
Ma kedvünkre lesz a társasági élet. Szívesen beszélgetünk munkatársainkkal, örülünk a közös ebédnek, vagy kávézgatásnak. A nehéz munkákhoz nincs kedvünk, inkább halasszuk el a komoly feladatokat. Ma fogyasszunk sok folyadékot, hiszen a bőrünk is örül, ha sokat iszunk. Ha erről elfelejtkezünk, akkor a bőrünk is fonnyadttá, ráncossá válik. Jó trükk, ha reggel nem csapvízzel, hanem ásványvízzel törölgetjük át az arcunkat. Így frissebb és szebb lesz!
2013.01.04. 08:00
Harmonet.hu
Tudd meg, mi vár rád 2013-ban! - Éves horoszkóp a Föld jegyében születetteknek
Tudd meg, mi vár rád 2013-ban! - Éves horoszkóp a Föld jegyében születetteknek
Éves horoszkópunkból most megtudhatod, hogy mi vár a Föld jegyében született Bikákra, Szüzekre és Bakokra a 2013-as esztendőben!
2013.01.03. 20:06
Femcafe.hu
Az igazság éve: Mit ígér a tarot kártya 2013-ra?
A tarot nagy arkánum lapjait használtuk a kirakásban. A HarmoNet Horoszkóp havilap saját kiadású tarot kártya csomagjának lapjai vannak a képeken. Egy lapot húztunk az év jelölőjének, majd minden 2013-as hónapra, januártól decemberig egy-egy kártyalapot.
2013.01.03. 09:50
Harmonet.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2013-01-03
Ma sokat dolgozunk, hasznosnak szeretnénk érezni magunkat. Estére nagyon kifáradhatunk, így már nem sok kedvünk lesz a baráti összejövetelekhez, bulikhoz. Inkább csak elvonulnánk és olvasgatnánk kicsit. Ma jól tesszük, ha odafigyelünk táplálkozásunkra. Ha lehet, akkor részesítsük előnyben a könnyű, tápláló ételeket, például a zöldségféléket, melyek nem terhelik meg a gyomrunkat. A mai napon – amennyire csak lehetséges – kerüljük el a stresszes helyzeteket.
2013.01.03. 08:00
Harmonet.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2013. január 3-tól 9-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2013.01.03. 08:00
Harmonet.hu
2013-as kínai szerelmi horoszkóp - Csalódás vagy szerelem vár?
2013-as kínai szerelmi horoszkóp - Csalódás vagy szerelem vár?
Kínai horoszkópodból kiderül, mit tartogat neked a Kígyó éve a szerelemben.
2013.01.03. 05:35
Femina.hu
Tudd meg, mi vár rád 2013-ban! - Éves horoszkóp a Víz jegyében születetteknek
Tudd meg, mi vár rád 2013-ban! - Éves horoszkóp a Víz jegyében születetteknek
Éves horoszkópunkból most megtudhatod, hogy mi vár a Víz jegyében született Halakra, Rákokra és a Skorpiókra a 2013-as esztendőben!
2013.01.02. 20:06
Femcafe.hu
Nagy újévi horoszkóp
Tudd meg, mit tartogatnak számodra a csillagok 2013-ban!
2013.01.02. 19:00
Neon.hu
2013-as kínai horoszkóp
2013-as kínai horoszkóp
2013 a Kígyó, méghozzá a Fekete Kígyó éve a kínai asztrológusok szerint. A holdújév idén február 10-ére esik, ezután számíthatunk erősebben a Kígyó hatására. A hagyomány szerint a Kígyó éve pont olyan hullámzó, mint maga a névadó állat mozgása. Ebben az évben nagy mélységeket és nagy magasságokat is megjárhatunk az életünk valamennyi területén. 2013-as kínai horoszkópunkból az is kiderül, mit tehetünk, hogy minél kevesebb mélypont és minél több csúcspont jellemezze a Kígyó évét.
2013.01.02. 15:12
Nlcafe.hu
Horoszkóp 2013 - vesztes vagy győztes oldalon állsz?
Melyek a 2013-as esztendő buktatói, illetve trükkjei? Hol húzd meg a határt? Vastagszik, vagy vékonyodik a pénztárcád? Olvasd el saját horoszkópodat, hogy okosan és logikusan sakkozhass a lehetőségeiddel!
2013.01.02. 15:00
Ezoterikus.hu
Szerdai HarmoNet horoszkóp 2013-01-02
Ma az otthoni teendők kötik le a figyelmünket. Ha még szabadságon vagyunk, akkor kitakaríthatjuk a lakást, alaposan rendet rakhatunk. Munkahelyünkön is inkább az aprólékos teendőkkel érdemes foglalkoznunk. Ma a könnyű, vitamindús táplálkozás napja van, szervezetünknek nagy szüksége van a friss zöldségfélékre. Ezek közül is kiemelkedhet a brokkoli. Ezt saláták alkotóelemeként, vagy akár köretként is használhatjuk.
2013.01.02. 08:00
Harmonet.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2013. január 2-től 8-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2013.01.02. 08:00
Harmonet.hu
Horoszkóp: így maradj egészséges 2013-ban!
Az egészségnél nincs fontosabb! Kíváncsi vagy, mire számíthatsz jövőre? Fitt leszel vagy fáradt? Legyőznek a betegségek, vagy te győzöd le a betegségeket? A Life.hu egészséghoroszkópjából kiderül!
2013.01.01. 20:50
Life.hu
Tudd meg, mi vár rád 2013-ban! - Éves horoszkóp a Tűz jegyében születetteknek
Tudd meg, mi vár rád 2013-ban! - Éves horoszkóp a Tűz jegyében születetteknek
Éves horoszkópunkból most megtudhatod, hogy mi vár a Tűz jegyében született Kosokra, Oroszlánokra és Nyilasokra a 2013-as esztendőben!
2013.01.01. 20:06
Femcafe.hu
Nagy éves horoszkóp 2013
A 2013-as év számos jegy szülötte számára meghatározó lesz, lesznek akik megtalálják a másik felüket, míg mások eljegyzésre, esküvőre, gyermekáldásra számíthatnak, de akadnak olyanok is, akik végre kiteljesedhetnek a karrierjüket illetően.
2013.01.01. 10:50
Bien.hu
Keddi HarmoNet horoszkóp 2013-01-01
Ma könnyed hangulatban, örömmel találkozunk a barátainkkal. Fontos lesz a humorérzék, teremtsük meg a jó hangulatot az újévkezdethez! Éljük meg igényesen a napot, ami az egész év szempontjából mérvadó lesz! Ma érzékenyebb lesz keringési rendszerünk, akinek szívproblémája van, pihenjen egy kicsit többet! Jól tesszük, ha az újévben hal olajat tartalmazó táplálék kiegészítő tablettát szedünk, ez segíthet rendben tartani koleszterinszintünket. Ugyanígy fontos a rostban gazdag táplálkozás!
2013.01.01. 08:00
Harmonet.hu
Heti általános horoszkóp 2013. január 1-től 7-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.
2013.01.01. 08:00
Harmonet.hu
Heti munka horoszkóp 2012. december 31-től 2013. január 1-ig
Beosztottak, főnökök, munkaalkalmassági tippek a 12 csillagjegyben.
2012.12.31. 08:00
Harmonet.hu
Kínai horoszkóp 2013
A Sárkány éve sok aggodalmat okozott az átlagemberben, mégis előkészítette a Kígyó évének nagyszerű kilátásait, segített tisztán látni, tervezni, stabilabb talajt kialakítani mindannyiunknak. A Kígyó éve más lesz...
2012.12.30. 16:00
Ezoterikus.hu
Heti wellness horoszkóp 2012. december 30-tól 2013. január 5-ig
Most megtudhatja mely táplálkozási formák, mozgásformák illenek az ön születési jegyéhez.
2012.12.30. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp 2012. december 29-től 2013. január 4-ig
Önnek vajon mit jósolnak a csillagok a 2013-as esztendőre?
2012.12.29. 12:45
Patikamagazin.hu
Heti Style-Art-Party horoszkóp 2012. december 29-től 2013. január 4-ig
Művészet, szórakozás, látásmód. A 12 csillagjegyre (élet) - művészeknek .
2012.12.29. 08:00
Harmonet.hu
Szerelmi horoszkóp januárra
A párban élő Skorpiók számára kellemes, bár kissé egyhangú lesz az év eleje, ahogy a szingli Bikáknak is. Esetükben 2013 első hónapja nem igazán kedvez a nagy szerelmeknek, a sorsdöntő találkozásoknak. Számodra mit ígérnek a csillagok januárra? A Life.hu horoszkópjából kiderül.
2012.12.28. 23:05
Life.hu
Nagy szerelmi horoszkóp a 2013-ra
Nagy döntések? Folytatás vagy szakítás? Összeköltözés és házasság? Mind a kapcsolatban élők, mind pedig a szinglik előtt sok-sok nyitott kérdés van, 2013 ugyanis sokaknak tényleg a szerelem éve lesz. Hogy mit ígérnek a csillagok az új esztendőre, az kiderül a Life.hu éves szerelmi horoszkópjából.
2012.12.27. 14:35
Life.hu
Heti anyukák és babáik horoszkóp 2012. december 27-től 2013. január 2-ig
Az anya-gyermek kapcsolatban nagyon fontos az érzelmi visszajelzés, mégpedig a gyermek részéről is.
2012.12.27. 08:00
Harmonet.hu
Nagy szerelmi <strong>horoszkóp 2013</strong>-ra
Nagy szerelmi horoszkóp 2013-ra
2013 a szerelem éve lesz! Azok a kapcsolatok, amelyek eddig kezdtek ellaposodni, most felszálló ágba kerülhetnek. Igaz, ehhez tenni is kell majd nekünk. A szinglik lassan, de biztosan fejlődő új kapcsolatra találhatnak. Azokat a kapcsolatokat, amelyekbe már belefásultunk, érdemesebb lesz magunktól megszakítani, mert ha a sorsra bízzuk ezt, akkor igen nehéz helyzetekkel vethet véget ezeknek a szerelmeknek. 2013-ban eljön az ideje annak is, hogy a bizonytalankodók, akik két döntés (gyakran két jó döntés) között őrlődnek, megtalálják a számukra legjobb megoldást és a boldogságot.
2012.12.26. 14:12
Nlcafe.hu
Heti vagyonhoroszkóp 2012. december 26-tól 2013. január 1-ig
Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.
2012.12.26. 08:00
Harmonet.hu
Heti horoszkóp (december 24-28.)
A Növőhold segítségével a hét elején az ünnep szépen és békésen alakul. A megértés, a szeretet most tartós vendég lesz a háznál. A hét közepén érkező telihold új lendületet ad, érdemes megtervezni a 2013-as esztendő fő irányvonalait. Íme a Life.hu előrejelzése a hétre.
2012.12.23. 21:25
Life.hu
Nagy 2013-as karmahoroszkóp - Milyen feladat vár?
Nagy 2013-as karmahoroszkóp - Milyen feladat vár?
A munka vagy a magánélet lesz fontosabb? A tibeti horoszkóp elárulja, mi vár rád.
2012.12.23. 05:35
Femina.hu
Kínai horoszkóp 2013-ra
Vajon mit hoz a Kígyó éve? Szerencsét, szerelmet, netán üzleti sikereket? A kínai újév ugyan csak 2013. február 10-én kezdődik, de jó, ha előre tudjuk, mi vár ránk!
2012.12.21. 21:00
Life.hu
Éves horoszkóp 2013-ra
2013-ban ismét minden mozgásba lendül. Megjárjuk a mennyei magasságokat és a poklokat, majd pedig újra erőre kapunk és sikert sikerre halmozunk. Megtérülnek a befektetéseink és óriási sebességre kapcsolunk. Érdemes elolvasni, mit jósolnak a csillagok a 2013-as esztendőre. A Life.hu éves horoszkópjából kiderül!
2012.12.18. 00:05
Life.hu
<strong>Horoszkóp 2013</strong>
Horoszkóp 2013
A horoszkóp 2013-ban egyáltalán nem kecsegtet mézeskaláccsal és sok jóval. Az asztrológiai események a jövő évben azt mutatják, hogy a válság sötét felhői tovább is ott lesznek a fejünk felett.
2012.12.15. 15:36
Kakukk.ro
Kos <strong>horoszkóp 2013</strong>
Kos horoszkóp 2013
2013 a változások éve lesz a Kos számára. A változások mellett a Kos csillagjegyben született ember megtalálja az életkedvét, legbiztosabban az utazások hozzák vissza a céljait és lelkesedését.
2012.12.15. 15:33
Kakukk.ro
Bika <strong>horoszkóp 2013</strong>
Bika horoszkóp 2013
A Plútó, Jupiter és Uránusz kedvező hatást biztosít a Bika számára 2013-ban. Három erő igen jellemző lesz 2013-ban: a kreativitás ereje, a munka ereje és az akadályok leküzdésének ereje.
2012.12.15. 15:31
Kakukk.ro
Ikrek <strong>horoszkóp 2013</strong>
Ikrek horoszkóp 2013
Az Ikrek 2013-ban két bolygó hatása alatt állnak: az Uránusz és a Mars. Ez a két bolygó előrelátást és reális rálátást hoznak az Ikrek csillagjegyben születettek számára.
2012.12.15. 15:29
Kakukk.ro
Rák <strong>horoszkóp 2013</strong>
Rák horoszkóp 2013
Ha az elmúlt években az események csigalassúsággal haladtak az életedben, a 2013-as év hullámvasútként fog közlekedni. A Plútó lesz a felelős mindezért. Ha tetszik, ha nem szembe kell nézned ezekkel a kihívásokkal és lehetőségekkel. Nem beszélünk itt a sors baleseteiről, hanem az alkalmak felerősédéséről és koordonálásáról.
2012.12.15. 15:27
Kakukk.ro
Oroszlán <strong>horoszkóp 2013</strong>
Oroszlán horoszkóp 2013
Való igaz, hogy a Szaturnusz némi elégedetlenséget okoz a 2013-as év elején, de a legjobb amit tehetsz, hogy felemelt fejjel vészeled át a dolgokat, és nem ragadsz le mellettük.
2012.12.15. 15:25
Kakukk.ro
Szűz <strong>horoszkóp 2013</strong>
Szűz horoszkóp 2013
Készülj fel az újra 2013-ban. A Szűz számára a 2013-as év tele lesz eseményekkel. Annak ellenére, hogy érezni fogod a Merkúr és a Mars hatását, sikerül túllépni a 2012-es dolgokon. Sikerül megszabadulni pár lelki nehézségtől, amelyeket a múltadból magaddal cipeltél.
2012.12.15. 15:23
Kakukk.ro
Mérleg <strong>horoszkóp 2013</strong>
Mérleg horoszkóp 2013
Senki sem mondja, hogy a 2013-s év könnyű év lesz a Mérleg számára. De mindezek ellenére gyümölcsöző és kihívásokkal teli évre kell számítani, amely sok újdonságot és változatosságot hoz a Mérlegek életébe.
2012.12.15. 15:20
Kakukk.ro
Skorpió <strong>horoszkóp 2013</strong>
Skorpió horoszkóp 2013
Lesznek olyan helyzetek, amikor több nyugalmat szeretnél, lesznek olyan helyzetek, amikor azt szeretnéd, hogy az élet azokat az utakat kövesse, amiket kijelöltél, és lesznek olyan projektek, amelyekbe bele adsz testet-lelked egyaránt... a 2013-as év teljes és megpróbáltató lesz a Skorpió számára.
2012.12.15. 15:18
Kakukk.ro
Nyilas <strong>horoszkóp 2013</strong>
Nyilas horoszkóp 2013
A 2013-as év jelentős változásokat hoz a Nyilas számára. Egyesek erősek és radikálisak lesznek, mások előreláthatóak, de kevesebb hatással... A 2012-es év folytatásaként érkeznek. A legfontosabb, hogy megmutasd, felemelt fejjel vészelted át a dolgokat. Ne veszítsd el a bátorságod, bármilyen drasztikus is lenne a változás. Csakis a te javadat szolgálja.
2012.12.15. 15:16
Kakukk.ro
Nézd meg, mi vár rád jövőre! Horoszkóp 2013
2013-ban sokan találják meg a párjukat, soha nem volt még ilyen erős a vágy az emberekben, hogy szeressenek és szeretve legyenek.
2012.12.13. 08:42
Kiskegyed.hu
Nagy 2013-as horoszkóp
Vajon mit tartogat számunkra 2013? Szinte mindenki szeretné tudni, hogy mi vár rá az élet különböző területein: a családban, a munkahelyen, a szerelemben. Asztrológusok szerint ez az esztendő az összes [...]
2012.12.13. 05:49
E-harmonia.hu
Nagy 2013-as horoszkóp - Mit ígérnek a bolygók?
Nagy 2013-as horoszkóp - Mit ígérnek a bolygók?
A csillagok a 2013-as esztendőre is csupa izgalmat ígérnek, kinek a magánéletben, kinek a munkában. Tudd meg, te mire számíthatsz!
2012.12.13. 05:35
Femina.hu
Éves horoszkóp 2013!
A 2013-as esztendő a nagy próbatételek, a változás és az útkeresés éve lesz. Elindulunk az anyagi felemelkedés útján, felerősödik bennünk a harmónia iránti vágy, a családi kapcsolatok pedig megszilárdulnak.
2012.12.11. 17:00
Astronet.hu
Vízöntő horoszkóp 2013
Uralkodó bolygód, az Uránusz immár a Kos jegyében jár, ami miatt úgy érezheted, életed új célt kapott: a baj csak az, hogy nehéz megfogalmaznod, mit is. Bízz a jó szelekben, és sodródj velük...
2012.12.11. 17:00
Astronet.hu
Bak horoszkóp 2013
A jegyeden áthaladó bolygóstellium meddő szócsatákra sarkallhat munkahelyeden január elején. Sokkal többre mehetsz most, ha magányos munkálkodásba merülsz, mert képes vagy a pontos, részletekre i...
2012.12.11. 17:00
Astronet.hu
Nyilas horoszkóp 2013
Év elején szerelmi ügyek, vagy gyermekekkel kapcsolatos gondok emésztik fel az erődet. Talán még te is megdöbbensz, mennyi erő és kitartás van benned, ha a sor...
2012.12.11. 17:00
Astronet.hu
Skorpió horoszkóp 2013
A munkahelyeden rengeteg változást kell átélned az Uránusz hatására. Jobb, ha lélekben felkészülsz a változásokra, sőt, akár magad is keresed az új utak lehetőségét, különösen, ha eddig sem voltá...
2012.12.11. 17:00
Astronet.hu
Mérleg horoszkóp 2013
A munkahelyeden rengeteg változást kell átélned az Uránusz hatására. Jobb, ha lélekben felkészülsz a változásokra, sőt, akár magad is keresed az új utak lehetőségét, különösen, ha eddig sem voltá...
2012.12.11. 17:00
Astronet.hu
Szűz horoszkóp 2013
Január elején uralkodó bolygód kedvezőtlen fényszögbe kerül az Uránusszal, ami a szerelemben, vagy a gyermekekkel kapcsolatban okozhat galibát. Amíg pusztán akarod a jót, az nem fog az otthonodb...
2012.12.11. 17:00
Astronet.hu
Oroszlán horoszkóp 2013.
Egy külföldi utazás lehetősége most mindennél kecsegtetőbb lehet számodra, megspékelve némi szerelmi izgalommal is. Párkapcsolatodban kemény, de vidám napokat hoz a kapcsolatok házán átvonuló Mar...
2012.12.11. 17:00
Astronet.hu
Rák horoszkóp 2013
Év elején a társ házán áthaladó Plútó különösen magadba fordulóvá tehet, ami már-már a depresszió határát súrolhatja, ha nem vigyázol! A Mars és a Neptunusz együttállása ném...
2012.12.11. 17:00
Astronet.hu
Ikrek horoszkóp 2013
Alighanem elszámítottad magad pénzügyeidet illetően, ezért most év elején a hitelezőid, vagy az adóhivatal szorongat. Érdemes épp ezért március idusáig kerülni a plázákat, hacsak nincs konkré...
2012.12.11. 17:00
Astronet.hu
Nagy 2013-as szerelmi horoszkóp  - Újrakezdés vagy elköteleződés vár?
Nagy 2013-as szerelmi horoszkóp - Újrakezdés vagy elköteleződés vár?
Kíváncsi vagy, mi vár rád idén a szerelemben? Éves horoszkópunkból megtudhatod.
2012.12.11. 06:35
Femina.hu
Horoszkóp: megerősödnek jövőre a barátságok
Hangulatunkat, napjainkat, anyagi helyzetünket, sőt még egészségünket is meghatározza, hogy kikkel barátkozunk, milyen társas, hivatalos, munkahelyi és egyéb kapcsolataink vannak. A 2013-as kapcsolatok horoszkópja abban segít, mire érdemes ügyelnünk jövőre, hogy ezek a szálak egyben maradjanak és megerősödjenek.
2012.12.10. 21:15
Borsonline.hu
Kínai Horoszkóp 2013
A 2013-as év a Kígyó jegyében zajlik a kínai horoszkópban. Ez egy ellentmondásos elemekkel teli periódust hoz, mint az instabilitás, dinamizmus, szeretet, jólét.Mit hoz a Kígyó 2013-ban2013 február 9-én jár le a Sárkány Éve, február 10-én pedig kezdődik a Kígyó Éve a kínai horoszkópban, amely 2014 január 31-ig tart. A kínai asztrológia szerint a 2013-as év a Vízi Kígyó éve lesz. Avíz elem változást, dinamizmust, de ingatagságot is hoz az új évben. A kínai horoszkópban a Kígyó a misztikumot, a szépséget, szakrálist és a bölcsességet jelenti.A 2013-as évet gyors változások, meglepetések, dinamizmus, ingatagság jellemzik. Ebben a periódusban a családra fektetik majd a nagy hangsúlyt. A kínai hagyományok szerint a Kígyó a házban bőséget hoz a családnak, amely nem fog éhezni.Az év kozmikus eleme a Fekete Víz. A Kígyó Évének domináns színei a fekete, kék és a zöld. Ezek a színek szerencsét hoznak a Kígyó Évében.A vizet a mobilitás, dinamizmus és változás jelképezi. Ez 2013-ban ingatagságot, termékenységet és nem várt változásokat hoz. Nagyon fontos, hogy ebben a periódusban kemény döntéseket hozzunk, analizáljuk minden döntésünket és tegyük meg a kellő óvintézkedéseket.Az ázsiai hagyományok szerint a Vizi Kígyó egy nyugodtabb periódust hoz, amelyben a szeretet és a bőség kellően érezteti majd magát. Úgy tartják, hogy a Kígyó Éve gazdasági szempontból rendkívül kedvező, legfőképpen az üzletembereknél, a vezetőknél.A Vízi Kígyó évének pozitívuma, hogy kellő változásokat hozhatunk életünkben, hogy az több téren is kitárulkozzon. A legtöbb sikert azok a személyek érik el, akik tetteik előtt kellőképpen megfontolnak minden lépést.Ellenben kedvezőtlen lesz az év azoknak, akik nehezen alkalmazkodnak, és akik az adott helyzetben döntenek mindenről. Hogy elkerüljük a csalódásokat és veszteségeket, nagyon fontos, hogy minden lépést kellőképpen megfontoljuk. Minél keményebben elemezünk egy adott szituációt, annál kevesebb a csalódás esélye.A 2013-as horoszkóp kedvező lesz a jövőbeni tervek elkészítésére, a saját életed megváltoztatására, természetesen jó irányba. Nagy esélyekkel indulnak azok akik magukban látják a befektetést, akik hisznek erejükben és nem félnek meglépni a lépéseket.Mindezek mellett a 2013-as év a termékenység és szerelem éve is. Sok ember számára eljön a szenvedélyes kapcsolat időszaka, és a gyermekáldás is meghatározó lesz. A szerelmi kapcsolatok különlegesek, egyediek, egyáltalán nem monotonak, és sok kiállja az idő próbáját.A többi információt a kínai horoszkópról az alábbi linken érheted el.http://twice.hu/horoszkop/kinai-horoszkop-2013
2012.12.04. 18:10
Elozoeletek.hu
Kos horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak.Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban.Kos – Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013- kissé mérsékelten indul számodra az év, talán még bizonytalanul is, azonban annál több nyitottsággal a partnered igényei iránt, és empatikus kommunikációval. Februárban és márciusban az idealizmus uralkodik fölötted. Ugyanakkor nagy a kockázat arra is, hogy nem megfelelő személyeket vonzol magad köré. Így hát egy kis éberség nem ártana, annak érdekében, hogy megóvd magad a későbbi kellemetlenségektől.Tavasztól több bolygó is aktivál a Kos csillagképben, ezáltal nő a vonzalmad és az érzelmi elérhetőséged. A párok számára kedvező időszak következik, de azok sem panaszkodhatnak, akik éppen társat keresnek. A Mars és az Uránusz fogják mozgósítani a kapcsolatokat, olykor nézetletéréseket és váratlan szakításokat is gerjesztve. Mindezek viszont kis türelemmel és megértéssel elkerülhetők lesznek.Szeptemberben és októberben arra érzel késztetést, hogy a szerelmi életed összehangold a szakmaival. Megnő az esély arra, hogy befolyásos személyt csalj magadhoz, ezáltal pedgi sok pénzt. Ez az időszak ideális az érdekházasságokra, illetve a külföldi partnerrel kezdett párkapcsolatokra.Kos – Pénz és karrier horoszkóp 2013- a 2013-as év eléggé megterhelő lesz számodra, legalábbis ami a karriert és a személyes kiadásaidat, nyereségeidet illeti. Ajánlott, hogy az év első két hónapjában ne kezdj semmilyen üzletbe, ami árthat később a jóhiszeműségednek. A becsületesség és gerincesség most a legfontosabb, csak hogy ne legyenek később gondjaid.A Mars befolyása miatt, bármikor sor kerülhet átszervezésre a szakmai környezetedben, a régi kollégák, vezetők távozása, illetve az újak érkezése által. Esedékes, hogy te is belekeveredsz egy ilyen szakmai vitába, felsőbb pozícióért folyó harcba egyik főnököddel. Két lehetőséged van az irányváltásban: vagy egy nehéznek ígérkező helyzet miatt térsz le az útról, vagy egyszerűen azért, hogy álmaidat kövesd.A Szaturnusz Skorpió-csillagképbeli pozíciója által hangsúly fektetődik a hosszútávú befektetésekre, biztosításokra vagy örökségekre. Amennyiben jelentős összegű adósságot halmoztál fel, ez jó időszak azok kifizetésére, és új tartalékok halmozására. Minden esetre, légy nagyon figyelmes a bankokkal fenntartott kapcsolataidra, és nem árt odafigyelned az üzleti partnerekre, örökségekre, mivelhogy múltból felbukkanó hibák is előjöhetnek. Ugyanakkor kerüld a kölcsönadást, illetve azt is, hogy nagy összeget fektess be valamibe, főként szeptember 11. és október 15. között!A többi információt a csillagjegyről az alábbi linken érheted el.http://twice.hu/horoszkop/kos-horoszkop-2013
2012.12.04. 18:08
Elozoeletek.hu
Bika horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak.Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban.Bika – Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013- igazi hullámvasútra hasonlít a 2013-as év számodra, legalábbis ami az érzelmi életedet illeti. Egyes kapcsolataid hihetetlenül jók lesznek, mások tele lesznek konfliktusokkal. Habár a Szaturnuszt, amely a viszonyaidat befolyásolja, első látásra negatívumként foghatod fel, később rájössz, hogy ő segít majd hozzá a hosszan tartó, mély együttlétekhez. Valamennyi kapcsolatból megtudsz valami újat magadról, az emberekről, akik körülvesznek, és a módról, ahogyan lereagálsz bizonyos dolgokat.Az év első fele tökéletes lesz a barátokkal eltöltött időre és a csoporttevékenységekre. Egyesektől megkapod az ihletet, amely a céljaid elérését szolgálja, másokban pedig csalódni fogsz. Talán figyelmesebbnek kellene lenned, amikor új embereket engedsz be az életedbe, ugyanis az első benyomások általában félrevezetőek lesznek. Mindezek ellenére, összességében sokkal gazdagodsz a régi barátaid által, és az újak segítségével is.Bármikor felbukkanhat ismét az életedben egy régi haver, ismerős, illetve összehozhat a sors egy idősebb személlyel, akivel érzelmi alapon köttök egyezséget. Amennyiben most kapcsolatban vagy, a Szaturnusz megújíthatja az egymás iránt érzett szerelmet. Október és november ideális lesz a házasságkötésre.Bika – Pénz és karrier horoszkóp 2013- lehetséges, hogy elégedetlenkedni fogsz a szakmai tevékenységed miatt, mert hiányzik belőle az elismerés. Talán még azon is agyalsz majd, hogy munkahelyet válts, de nem vagy biztos abban, hogy mit is csinálnál szívesen, mint ahogy abban sem, hogy melyik szakma tenne téged igazán teljessé. Akár azzal is indíthatnád az évet, hogy távoktatásba kezdesz, amennyiben befejeznél vagy elkezdenél egy szakmai továbbképzést. A külföldi utazások nem bizonyulnak jó ötletnek sem tavasszal, sem pedig nyáron.Májusban és júniusban megnőhet a jövedelmed, de ugyanerre az emelkedésre számíthatsz a kiadások terén is. Ezért nem árt, ha előre megszabsz magadnak egy határt, ami a költekezést illeti akkor, amikor fizetésemelést kapsz, így többet megtakaríthatsz.Decemberben valószínűleg felgyorsul az élet a munkahelyeden, ez pedig arra késztet téged, hogy figyelmen kívül hagyj néhány részletet. Ezért ellenőrizd le a munkád, elkerülve a hibákat, ugyanakkor maradj ki a hatalomért folyó vitákból, és légy semleges!A többi információt a csillagjegyről az alábbi linken érheted el.http://twice.hu/horoszkop/bika-horoszkop-2013
2012.12.04. 18:06
Elozoeletek.hu
Ikrek horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak.Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban.Ikrek – Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013- a 2013-as év vezérmotívuma a túlfűtött szenvedély és esélyek halmaza lesz, kivéve néhány hónapot – az áprilist, májust és szeptembert, amikor a kapcsolataid sokat szenvedhetnek, amennyiben a pénz problémává válik, illetve ha megszegitek az élet alapelveit.Az év első felében, az érzelmi kapcsolataid bizalommal teli és jókedélyűek lesznek, szenvedélyes szerelemmel, szabadság iránti vággyal és idealizmussal fűszerezve. Egyesek távoli helyeken ismerkednek meg a szerelemmel, vagy a közösségi hálókon belül.Júniustól az év vége felé haladva, a saját igényeidről a partnered vágyaira, érzéseire esik a hangsúly. A kapcsolatok sokkal mélyebbek lesznek, érzelmekkel és gyengédséggel felruházva, olykor retro illatot árasztva.Ikrek – Pénz és karrier horoszkóp 2013- a munkaügyi és pénzügyi kapcsolatok határozzák meg a 2013-as évet számodra. A ragályos lelkesedésednek köszönhetően, olyan lehetőségeket és embereket vonzhatsz magad köré, akikre szükséged van a karriered fejlődésében. Azonban légy figyelmes a hamis ígéretekre, főként azokra, amelyek az év első három hónapjában bukkanhatnak fel. Néha úgy fogod érezni, hogy sodródsz az árral, és meg-megkérdőjelezed majd a szakmai pályafutásod valódi értékét is. ebben egy jóbarát segíthet neked, viszont inkább ajánlott, hogy a saját tehetségedre és képességeidre hagyatkozz. Neptunusz ugyanis hozza az ihletet, neked pedig a motivációt kell hozzátenned.Pénzügyi téren, a helyzet kissé feszültté válik, főként márciusban, áprilisban és júliusban. Szánj időt az adósságaid törlesztésére, igyekezz minél kevesebbet költeni, és takaríts meg! Lehetséges, hogy egy ismerősöd győzködni fog, hogy kezdj bele egy üzletbe, vagy az ő nevében adj kölcsön valakinek. Utasítsd őt vissza udvariasan, még ha a barátságotok rovására is megy, ugyanis a pénzt valószínűleg sosem szerzed majd vissza!Ha saját üzletbe kezdenél, várj vele június végéig, amikor a Jupiter a Rák csillagképbe lép. Ez az időszak lesz igazán kedvező az ingatlanszféra, mezőgazdaság és élelmezés terén indított vállalkozásoknak.A többi információt a csillagjegyről az alábbi linken érheted el.http://twice.hu/horoszkop/ikrek-horoszkop-2013
2012.12.04. 18:00
Elozoeletek.hu
Rák horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak.Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban.Rák – Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013- a Szaturnusz és a Plútó feszült légkört teremt a szerelem terén, a kapcsolatokban, azonban mindennek létezik egy jó oldala is. A Plútó mindent megváltoztat, amihez hozzáér, így a viszonyaid vagy elmélyülnek, vagy megszűnnek.Ezzel szemben, a Szaturnusz a szilárd kapcsolatoknak kedvez, a felnövésnek, illetve egy régi szerelem újraéledésének. Ezáltal nemcsak a saját kapcsolataidat kell mérlegelned, hanem a perspektívákat – elvárásokat is, amelyeket ezekről alkottál. Lehet, hogy ez nem lesz könnyű, de sokkal erősebbé és magabiztosabbá válsz, ha ezt megteszed.Májusban késztetést érzel majd a titkos vagy tiltott viszonyokra, esetleg távkapcsolatokra, amelyek inkább spirituális téren lesznek fontosak számodra. Júliustól pedig, amikor a Jupiter belép a Rák csillagképbe, talán nyilvánvalóbb lesz számodra, mi az, ami neked jó, és az igazi is rádtalálhat a messzi vidékeken.Rák – Pénz és karrier horoszkóp 2013- márciustól váratlan lehetőségekre van kilátás, a karriered terén. Habár ez az időszak nem lesz zavarmentes, mégis arra bátorít, hogy egyre távolabb nézz a jövőben, és egyre tisztábban lásd a céljaid felé vezető utat. De még mielőtt beleugranál egy ajánlatba, mérlegeld annak pozitív és negatív oldalait, ugyanis a döntések, amelyeket 2013-ban hozol, hosszútávon kihatnak majd az életedre!A nyári hónapok lesznek a legérdekesebbek és legkihívóbbak számodra, ami a pénzt és szakmai pályafutásod illeti. A beruházások terén pedig komoly megfontolásra és ésszerűségre lesz szükség, hosszútávra kigondolva. tudod kell, az azonnali nyereségek nem bizonyulnak jó választásnak!A többi információt a csillagjegyről az alábbi linken érheted el.http://twice.hu/horoszkop/rak-horoszkop-2013
2012.12.04. 17:57
Elozoeletek.hu
Oroszlán horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak.Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban.Oroszlán – Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013- a 2013-as év rengeteg olyan helyzetet hoz, amelyben letesztelheted a bátorságod, a spontaneitásod és a kreativitásod, ami a párkapcsolatokat illeti, főként az év első felében. Alkalmad is adódhat részt venni különböző társadalmi célú eseményeken, ezeket semmiképp se hagyd ki, ugyanis kiváló módjai lesznek az ismerkedésre, kapcsolatépítésre. Mi több, egyes személyek fontos szerepet játszhatnak a szakmai életedben is.Szerelem terén, január, február és október a legelőnyösebb. A szerencse a barátaidon keresztül érhet téged, vagy a csoportok által, amelyekben tevékenykedsz. Egyébként inkább a baráti, mint az érzelmi kapcsolataid részesülnek előnyben.Év végére kissé csökkenhetnek az emberekkel való kontaktusaid, és a lelkesedésed is alábbhagy. Az intim kapcsolatodban sokkal zárkózottabb és igényesebb leszel, több biztonságra és felelősségre várva a partneredtől. Egyeseknek ideális időszak lesz ez a felnövésre.Oroszlán – Pénz és karrier horoszkóp 2013- a pénzügyek a középpontban lesznek 2013-ban, főként ami a pénzügyi hivatalokkal fenntartott kapcsolatod illeti. Légy nagyon szemfüles az ilyen jellegű iratokkal, olvass el minden bekezdést, és kerüld el azt a csapdát, hogy valami „teljesen biztos” dologra fogadj. Lehet, hogy nem járna semmilyen veszéllyel, de a későbbiekben egy ilyen döntés kihat majd, így vagy úgy, a munkádra.A legnagyobb sikereket közreműködések által tudhatod magadénak, az önálló saját üzletek jövőben nem hoznak sokat a házhoz. A legtermékenyebb időszak február–május között lesz.A tavaszi és nyári hónapok igencsak feszülteknek ígérkeznek a munkahelyeden. Tarts tisztes szakmai távolságot a kollégáiddal és vezetőiddel szemben, és ne hagyd magad belecsalogatni a szakmai vitákba vagy mások manipulatív kísérleteibe.A többi információt a csillagjegyről az alábbi linken érheted el.http://twice.hu/horoszkop/oroszlan-horoszkop-2013
2012.12.04. 17:56
Elozoeletek.hu
Szűz horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak.Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban.Szűz – Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013- a Neptunusz hatására keltett hangulatod ideális lesz a romantikázásra, ugyanakkor bizonytalan, zavaros helyzeteket is kelthet, csalódást okozókat, mivelhogy hajlamos leszel nem hozzád illető vagy gyanús személyekbe beleszeretni, főként február-márciusban. Mindezek ellenére, a Szaturnusz gondoskodik a dolgok jó oldaláról is: tudni fogsz dönteni eltekintve a pillanat adta lendülettől, és megmarad az éberséged, illetve valóságérzéked.Június 27-én két csillagászati jelenség is okozhat nálad felfordulást. Az első a Merkúr és a Jupiter a Rák csillagképben való mozgása, amelyekhez később a Mars is csatlakozik. Ez az időszak kimondottan szenvedélyes és túlfűtött lesz, ugyanakkor zajos és fárasztó is. Az érzelmi reakcióid elérhetik a maximumot, éppen ezért figyelj oda kinek mit mondasz, hogy utólag ne bánj semmit.Szűz – Pénz és karrier horoszkóp 2013- 2013-ban a Szaturnusz irányítja a kommunikációt és az oktatást, arra késztetve téged, hogy nagyobb hangsúlyt fektess az önfejlesztésre, szakmai előrehaladásra. Az agyat teljes gőzzel dolgozik majd, éppen ezért esély lesz arra, hogy túlzottan is belemerülsz bizonyos lehetőségek és események kielemzésébe. egy kis elszakadás és önbizalom jól jöhet ebben az időszakban!Május végén és június elején növekedhet a népszerűséged, ami hozzájárul a karriered fellendüléséhez. Vagy előléptetnek, vagy új munkahelyre lesz kilátásod. Jelen lesz ugyanakkor a negatív oldal is, amelynek értelmében nem árt ha megfontolt vagy, főként a karriered irányításában. Mérlegeld a lehetőségeidet, és értékeld ki a kockázatokat is, összehasonlítva az előnyökkel, így valószínűleg nem bánod meg a döntéseid.Ami az anyagi helyzeted illeti, ez az előreláthatatlanság jegye alatt lesz 2013-ban. Esély van arra, hogy tavasszal szép összeget nyerj, viszont komoly veszteség is érhet, amennyiben kockáztatsz. Ugyanakkor sor kerülhet egy konfliktusra is, öröklésből kifolyólag, vagy biztosítással kapcsolatosan. Amennyiben lehet, próbáld meg előrelátni az eseményeket, és dönts saját belátásod szerint.A többi információt a csillagjegyről az alábbi linken érheted el.http://twice.hu/horoszkop/szuz-horoszkop-2013
2012.12.04. 17:54
Elozoeletek.hu
Mérleg horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak.Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban.Mérleg – Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013- az Uránusz hatására 2013-ban is folytatódnak a párkapcsolatok. Váratlanul felbukkanhat egy barát vagy egy társ, érzelmi kapcsolat. De amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan is megy, ha sikerült elérnie a célját. Ezért ne tervezd, hogy az új kapcsolatod az utolsó is lesz. Inkább használd ki maximálisan az élet adta pillanatokat, amelyek február-áprilisban esedékesek.Egyes változások a már meglévő párkapcsolatban is érződni fognak. Az érzelmek terén pedig akár meg is újulhat a szerelem, ha engeded magad sodorni a bolygók által generált hatással.Május és június ideális lesz az utazásokra és továbbtanulásra. Légy tekintettel a lehetőségekre, amelyek során új dolgokat tanulhatsz, és azzal is tisztában kell lenned, hogy mindez az életedre való jobb rálátásod biztosítja, olyan emberekkel való megismerkedésre is alkalmat adva, amelyek hozzád hasonló elvek alapján cselekszenek.Mérleg – Pénz és karrier horoszkóp 2013- 2013-ban biztonságban tudhatod pénzed és anyagi helyzeted. Legalább két évig számíthatsz erre a stabilitásra, ugyanis a most következő időszakban sokkal megfontoltabban kezeled majd pénzügyeidet.Kiváló erőforrása vagy önmagadnak, tele leszel ötletekkel, képességekkel, tehetséggel, és a pénzhez való hozzáállásod is pozitív. Főként az év második felében, amikor a Jupiter belép a Rák csillagképbe, elemezned kell ezeket a viselkedési módokat, attitűdöket, és meg kell határoznod a szükséges módosításokat is.A Neptunusz sokáig hat még ki a szakmai életedre. Részed lesz úgy jeles, mint zavaros, csalódott időszakokban. A nehézséget az jelenti majd számodra, hogy megtartsd a szükséges szakmai távolságot közted és a kollégáid között, és nem magadra vállalni mások munkáit is. Márciusról és júliusról van szó, de ezek a hónapok kedveznek a kreatív gondolkodásnak – olyan egyedi világszemléleted kerekedik ki, amilyent senki sem gondolt volna rólad.A többi információt a csillagjegyről az alábbi linken érheted el.http://twice.hu/horoszkop/merleg-horoszkop-2013
2012.12.04. 17:53
Elozoeletek.hu
Skorpió horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak.Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban.Skorpió – Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013- a Neptunusz rengeteg inspirációval, ötlettel, együttérzéssel ruház fel, de hozhat csalódást és hiú ábrándot is a szerelemben. A romantika és az idealizmus teljesen úrrá lesz rajtad, főként tavasszal és ősszel, amikor amúgy is hajlamos leszel összetéveszteni az igazi szerelmet a szerelemre való éhség érzetével. Egy kevés megfontoltság nem ártana, leginkább akkor, ha stabil kapcsolatban vagy, mivel te is bonyolódhatsz kétes szerelmi viszonyokba.Június 27-től, amikor a Jupiter a Rák csillagképbe lép, megnő a stabilitásra való igényed, szükségesnek tartod majd a biztonságot a kapcsolatodban, az érzelmek pedig mélyebbek és erősebbek lesznek. A körülötted lévő emberek pedig szemmel láthatóan érzékelik majd rajtad a változást.Az egyedülálló Skorpióknak is kedvező időszak következik, az év második felétől. A Víz piramisának megformálódása a Neptunusz, Szaturnusz és Jupiter között hozzájárul a megérzés, érzékelés és meggyőzési képesség kifinomulásához, ami mind stabil partnereket, hosszútávú kapcsolatokat vonz köréd.Skorpió – Pénz és karrier horoszkóp 2013- az év első felében komoly összeget nyerhetsz, amely vagy önerőből, vagy egyéb utakon jut el hozzád: befektetés által, közreműködéssel, stb. Gondolkodj hosszú távon, és ne kockáztass azzal, hogy elhamarkodott döntéseket hozol! Nehéz lesz számodra ebben az időszakban objektívnek lenni, főként a nyári hónapokban. De júliustól sokkal megfontoltabban kezeled a pénzügyeid, és megtakarítani is fogsz.Tavasztól nagyobb változások várhatóak a munkahelyeden, ez pedig kihathat a szakmai életedre. Egyes változások azonban ideális lehetőségek lesznek arra, hogy magasabb társadalmi szinte tornászd fel magad, talán olyanra, amelyet már régóta tervezel.Itt az ideje, hogy reális célokat tűzz ki magad elé, és ne bízz semmit a véletlenre. Kerüld a vitákat úgy a kollégákkal, mint a feletteseiddel, főként ősszel! Másfelől a Plútó segítségedre lehet a fejlődésben, okulásban, tökéletesítve a kommunikációs készségedet a szakmai élet terén. Megvan a kellő akaratod ahhoz, hogy elérj bármit, amit egyszer eldöntöttél. Csak kicsivel több önbizalom kell hozzá. A többi információt a csillagjegyről az alábbi linken érheted el.http://twice.hu/horoszkop/skorpio-horoszkop-2013
2012.12.04. 17:51
Elozoeletek.hu
Nyilas horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak.Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban. Nyilas – Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013- 2013 kedvezni fog a párkapcsolatoknak, már ami az év első felét illeti. Valamilyen formában a szerencse is rád talál, ezért nem árt, ha kihasználod majd az alkalmat, ugyanis ez lehetőséget ad arra, hogy jobban megismerd önmagad, és a kapcsolatokról alkotott véleményed is jobbra forduljon.Ha kapcsolatban vagy, készülj fel egy emlékezetes évre! 2013 tele lesz szerelemmel, szenvedéllyel, romantikával. De ha valaki elcsábítaná a szíved, várj vele nyárig, és csak azután hozz végleges döntést. A Jupiter Rák csillagképbe való vonulásával megnő a biztonságra, stabilitásra való igényed, az érzéseid mélyebbek és gazdagabbak lesznek.Ugyanakkor két alkalom is adódik, amikor érzékenyebb, ingerlékenyebb lehetsz, májusban és novemberben. Talán a partnered egyes gesztusai miatt borulsz majd ki, ugyanis azt gondolod, ő már nem az az értékes ember, akit megismertél. Nem szabad túldramatizálnod a helyzetet! Ennek célja épp az ellenkezője: bízzatok még jobban egymásban, és tanuljátok meg még erősebben fogni egymás kezét!Nyilas – Pénz és karrier horoszkóp 2013- pénzügyi helyzeted kissé visszafogott lesz 2013-ban. Ha befektetni szeretnél, légy elővigyázatos, főként júliusban és augusztusban. Az Uránusz által a nyereségek könnyen és a váratlanból pottyanhatnak a lábaid elé, de a veszteségek is épp olyan előreláthatatlanul érhetnek. Ehhez csatlakozik a Plútó hatása is, amellyel kapcsolatban annyit tanácsolunk neked, ne kockáztass! Elemezd ki pénzügyi szokásaidat, és tedd meg a szükséges módosításokat. Takaríts meg, fektess be hosszú távon, de előtte bizonyosodj meg abban, hogy javaid be vannak biztosítva.Újra kell értékelned magad, úgy etikai, mint anyagi szempontból. 2013-ban ugyanis rengeteg fontos kérdést teszel fel magadnak az életeddel kapcsolatban. Talán rájössz arra, hogy az anyagi jólét nem is annyira értékes, mint a képességeid, tehetséged és személyes kapcsolataid.A Szaturnusz továbbá olyan erényeket hoz benned felszínre, amelyek előnyösek lehetnek a szakmai életedben. Ilyen a kitartás, akaraterő és a tökéletességre való vágy. Augusztusban és szeptemberben váratlan fordulatot vehet a karriered, természetesen jó irányban. Sok sikert hozzá!A többi információt a csillagjegyről az alábbi linken érheted el.http://twice.hu/horoszkop/nyilas-horoszkop-2013
2012.12.04. 17:49
Elozoeletek.hu
Bak horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak.Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban.Bak – Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013- tavasszal a Nap világítja meg a szerelem háza táját, ötvözve a Vénusz csábítását és a Mars tüzességét. Ez az időszak tökéletes lesz a flörtölésre, kalandokra és az intenzív élmények átélésére. Ha nem vagy jelenleg kapcsolatban, maximálisan beleveted magad ezekbe a pillanatokba.Az év második felétől a Jupiter igazgatja szív-ügyeidet, ezáltal pedig sokkal nyitottabbá válsz az érzelmekre, és a kapcsolatod a kiválasztott személlyel sokkal erősebb és stabilabb lesz. A Mas azonban bekavar a boldogságnak, agresszív pillanatokat, heves vitákat és komoly problémákat generálva, főként júliusban és augusztusban. Ebben az időszakban nem meglepő, ha szakításra is sor kerül, ugyanis a rivalitás, féltékenység, a birtoklásvágy pattanásig feszíti majd az idegeket. Szeptembertől oszlani fog a feszültség, és ha még nem alapítottál családot, ekkor megteheted.Másfelől, a Szaturnusz is meghozza a maga változását, úgy az érdekek szintjén, mint a gondok és elfoglaltságok terén. 2013-ban kissé éberebben kezeled személyes kapcsolataidat, és a csoportokkal fenntartott viszonyod is racionálisabbá válik. Talán arra is késztetést érzel majd, hogy felhagyj bizonyos baráti kapcsolatokkal, vagy ellenkezőleg, több felelősséget vállalj ezekben a viszonyokban.Bak – Pénz és karrier horoszkóp 2013- főként év elején számíthatsz szakmai fellendülésére, ezt pedig mindenképp ki kell használnod. A Jupiter biztosítani fogja a kellő munkaerőt és lelkesedést. A tevékenységeid ezáltal kellemesekké válnak, még akkor is, amikor nehezen tudod tartani az iramot. alkalmad lesz a szervezői képességeid is megcsillogtatni, ugyanis sokkal aktívabb és hatékonyabb leszel. Továbbá, kapcsolatot építhetsz ki olyan fontos és befolyásos emberekkel, akik segíthetnek az előrelépésben vagy egy jobb munkahely találásában.Ha közreműködnél valakivel, feszült pillanatok várnak rád, sőt zajos konfliktusokra is sor kerülhet, amennyiben nem maradsz diplomatikus és higgadt. Figyelj oda a szerződés bekezdéseire, arra, hogy miként alkudozol üzlettársaiddal. Igyekezz nem belekeveredni a bonyolult ügyekbe, amelyek később a károdat szolgálhatják. A legnehezebb időszak július és augusztus lesz.2013-ban, általánosságban véve, a jövedelmed gyarapításával leszel elfoglalva, plusz pénzkeresési lehetőségeket vadászol, új üzlet indítását, stb., amiből profitálhatsz. Szeptembertől érezhetően emelkednek a bevételeid, ezt pedig a kitartó, hosszas munkádnak köszönheted, illetve szakmai helyzeted javulásának.A többi információt a csillagjegyről az alábbi linken érheted el.http://twice.hu/horoszkop/bak-horoszkop-2013
2012.12.04. 17:48
Elozoeletek.hu
Vízöntő horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak.Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban.Vízöntő – Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013- a szerelem, az életért való lelkesedés és a szexualitás lesz 2013 legfontosabb témája számodra. A Jupiter gondoskodni fog arról, hogy felejthetetlen pillanatokat tölts el a szeretett személlyel, főként májusban és júniusban. Sokkal motiváltabb és ötletesebb vagy a tehetségeid kimutatásában, nyitott vagy az érzelmek kinyilvánítására is, és sokkal kommunikatívabb is vagy. Összességében, bátrabban kezdeményezel és merészen veted be magad, mint valaha.Az év második felétől a kapcsolatod mélyebbé alakul, szeretetéhséged fokozódik, és folyamatos elismerést vársz el a párodtól. Talán nagyobb erőfeszítésbe kerül megértetned magad, július-augusztusban pedig kissé megzavarosodnak a kedélyek, előcsalva belőled az agresszivitást. A leginkább akkor érzed ezt meg, ha házas vagy.Az Uránusz segítségével kitágíthatod az ismerőseid körét, amelyek körül kiemelkedhetnek azok, akikre valóban szükséged van, akik által megváltozhat a véleményed saját magadról és az életről. A bolygóállás kedvez a tanulásnak is, ugyanakkor indíthatnál egy blogot, írhatnál egy könyvet, vagy megmutathatod a szónoki oldalad is. Villámló megérzéseid lesznek, amelyeket nem árt figyelemmel követned.Vízöntő – Pénz és karrier horoszkóp 2013- 2013 abszolút sikeres évet hoz számodra, ami a szakmád illeti. A Szaturnusz hozzájárul a vágyaid megvalósításához, a társadalmi helyzeted megerősítéséhez. Előléptetésre vagy egy jobb állásra számíthatsz, amelyben teljesen otthon érzed majd magad és kibontakozhatsz. Januárban, februárban és annál inkább novemberben és decemberben teljesítesz maximálisan. A Szaturnusz pedig gondoskodik a fizetségről!Lehetséges, hogy nyomasztó adósságba is keveredsz, ugyanakkor versenyhelyzet és konfliktusok is felmerülhetnek a munkahelyen, amelyek mind a türelmed és a diplomáciád teszik próbára, féként július-augusztusban. Ha frusztráltnak és elégedetlennek érzed magad, talán itt az ideje, hogy válts környezetet, esetleg szakmát, és olyan dolgot végezz, amiben tényleg örömöd leled.Rövid időn belül jelentős nyereségeket tudhatsz magadénak, 2013 ugyanis tele lesz lehetőségekkel. minden jól halad előre, amíg megőrzöd az éberséged, és nem hozol elhamarkodott döntéseket. Tehát vigyázat! főként februárban és márciusban!A többi információt a csillagjegyről az alábbi linken érheted el.http://twice.hu/horoszkop/vizonto-horoszkop-2013
2012.12.04. 17:45
Elozoeletek.hu
Halak horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak.Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban.Halak – Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013- 2013-ban nagy esély adódik a szerelemre, viszont te kell megkeresned azt, és megteremtened azokat a feltételeket, amelyek által boldog lehetsz. A Vénusz és a Neptunusz rengeteg bájjal, hódítóerővel és romantikával ruház fel. Mindezek ellenére, február és június között ne végy semmit túl komolyan, főként ha tényleg beleszeretnél valakibe. Ugyanis az, ami igaz szerelemnek tűnik, lehet hogy csak egy pillanatnyi illúzió.Júliustól a kapcsolataid, főként a nem hivatalos, szabad viszonyok, valamivel dinamikusabbá válnak, szenvedélyes érzelmekkel és heves gesztusokkal, amelyek boldogtalan következményekhez vezetnek. A nézeteltérések a pénz miatt vagy bizonyos személyes meggyőződések, elvek miatt léphetnek fel. Egyrész túl nagy elvárásaid vannak a szeretett személlyel szemben, másrészt a szerelmi szálakat az anyagi érdekkel fűznéd össze. A lényeg az, hogy ezeket türelemmel és diplomáciával oldhatod csak meg.A Plútó hatására végiggondolod baráti kapcsolataid értelmét, a csoportokba tartozásod lényegét, és mérlegelni fogod azt, mennyire állnak ezek összhangban vágyaiddal, terveiddel, elképzeléseiddel. Hallgass a megérzéseidre, és azt az utat járd, amelyik téged képvisel, még ha ezt is jelentené, hogy meg kell szakítanod egyes személyekkel a kapcsolatod.Halak – Pénz és karrier horoszkóp 2013- 2013 sokat ígér úgy pénzügyileg, mint szakmai szempontból. Tavasszal kissé feszültebb leszel amiatt, hogy miként szerezhetsz még több pénzt. Az akaratod megvan hozzá, csak arra kell vigyáznod, miként ülteted azt gyakorlatba. Hajlamos leszel a túlköltekezésre, ezért arra is oda kell figyelned, hogyan kezeled a pénzügyeid. Továbbá, ne hozz fontos pénzügyi döntéseket, kölcsönökre vagy befektetésekre nézve, ugyanis júliusban, augusztusban és decemberben komoly összegeket veszíthetsz.A 2013-as időszak kedvező az intellektuális tevékenységekre, ekkor születhetnek meg a gyümölcsöző partneri kapcsolatok is, amelyek igénybe veszik úgy a szakmai tudásod, mint a kommunikációs készséged. Mindened megadatik ahhoz, hogy meggyőzd az embereket, és olyan személyeket vonzz magad köré, akik támogatni fogják terveidet. Utazásokra is van kilátás, ugyancsak szakmai okokból. A te feladatod az lesz, hogy megőrizd nyitottságod és rugalmasságod, amelyek által minden lehetőséget kihasználhatsz.Szeptember-október kissé megterhelő lehet, amikor sürgős és nehéz feladatok akadnak számodra. A megerőltetésed viszont hasznodra válik, a kollégáiddal és a klienseiddel is jó viszonyban állsz. A csapatmunka is előnyös számodra, ugyanakkor olyan embereket vagy képes ösztönözni, akikkel közös érdekekért léptek harcba. Sok sikert!A többi információt a csillagjegyről az alábbi linken érheted el.http://twice.hu/horoszkop/halak-horoszkop-2013
2012.12.04. 17:42
Elozoeletek.hu
Kínai horoszkóp 2013
Mikor születtél? Ezek a legjobb napok esküvőre 2013-ban a kínai horoszkóp szerint! Nagyon fontosnak tartom, hogy minden házasság előtt álló párnak segítséget nyújtsak abban, mikor a legideálisabb egy esküvőt megtartani...
2012.11.30. 14:05
Ezoterikus.hu
Horoszkóp 2013 - Mi irányítja az életünket?
Az új esztendő itt van a nyakunkon, apokalipszis nélkül köszöntjük, és hoz sok örömöt, némi feszültséget, ám minden átmeneti probléma leküzdhető, - a többi rajtad múlik!
2012.11.26. 16:10
Ezoterikus.hu
Kínai Horoszkóp 2013
A 2013-as év a Kígyó jegyében zajlik a kínai horoszkópban. Ez egy ellentmondásos elemekkel teli periódust hoz, mint az instabilitás, dinamizmus, szeretet, jólét. Mit hoz a Kígyó 2013-ban 2013 február 9-én jár le a Sárkány Éve, február 10-én pedig kezdődik a Kígyó Éve a kínai horoszkópban, amely 2014 január 31-ig tart. A kínai asztrológia szerint [...]
2012.11.22. 16:05
Twice.hu
Nagy téli horoszkóp
Egyre jobban foglalkoztat mindenkit, hogy mit hoz számára 2012 utolsó hónapja, és 2013 eleje. Téli horoszkópunkból kiderül, melyik életterületen leszel sikeres, és melyikre kell még jobban rákapcsolnod. Kos (március 21. [...]
2012.11.15. 05:38
E-harmonia.hu
Ez vár rád jövőre! 2013-as horoszkóp
Közeledik az év vége, természetes igény, hogy szeretnéd tudni, mire számíthatsz a következő évben. A részletes előrejelzésre már nem kell sokáig várnod, de addig is közreadunk néhány, az évedre igen jellemző, meghatározó momentumot.
2012.11.14. 17:00
Kiskegyed.hu
Horoszkóp: 2013-as előrejelzés
Mielőtt nagy éves horoszkópunkat közreadnánk, íme egy kis ízelítő abból, mire számíthatnak a csillagjegyek a jövő évben..&#13;
2012.11.13. 11:30
Astronet.hu
Horoszkóp 2013
A 2013-as év rövid asztrológiai ismertetője A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak. Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban. Kedves olvasó íme egy átfogó cikk a 2013-as évet nézve, a cikk végén pedig megtalálja a csillagjegyek lebontásait is. Az Uránusz [...]
2012.10.14. 17:04
Twice.hu
Halak horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak. Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban. Halak &#8211; Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013 - 2013-ban nagy esély adódik a szerelemre, viszont te kell megkeresned azt, és megteremtened azokat a feltételeket, amelyek által boldog [...]
2012.10.11. 19:19
Twice.hu
Vízöntő horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak. Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban. Vízöntő &#8211; Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013 - a szerelem, az életért való lelkesedés és a szexualitás lesz 2013 legfontosabb témája számodra. A Jupiter gondoskodni fog arról, [...]
2012.10.11. 19:15
Twice.hu
Bak horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak. Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban. Bak &#8211; Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013 - tavasszal a Nap világítja meg a szerelem háza táját, ötvözve a Vénusz csábítását és a Mars tüzességét. Ez az [...]
2012.10.11. 19:11
Twice.hu
Nyilas horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak. Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban. Nyilas &#8211; Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013 - 2013 kedvezni fog a párkapcsolatoknak, már ami az év első felét illeti. Valamilyen formában a szerencse is rád talál, [...]
2012.10.11. 19:06
Twice.hu
Skorpió horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak. Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban. Skorpió &#8211; Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013 - a Neptunusz rengeteg inspirációval, ötlettel, együttérzéssel ruház fel, de hozhat csalódást és hiú ábrándot is a szerelemben. A romantika [...]
2012.10.11. 19:03
Twice.hu
Mérleg horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak. Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban. Mérleg &#8211; Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013 - az Uránusz hatására 2013-ban is folytatódnak a párkapcsolatok. Váratlanul felbukkanhat egy barát vagy egy társ, érzelmi kapcsolat. De amilyen [...]
2012.10.11. 18:55
Twice.hu
Szűz horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak. Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban. Szűz &#8211; Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013 - a Neptunusz hatására keltett hangulatod ideális lesz a romantikázásra, ugyanakkor bizonytalan, zavaros helyzeteket is kelthet, csalódást okozókat, mivelhogy hajlamos [...]
2012.10.11. 18:51
Twice.hu
Oroszlán horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak. Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban. Oroszlán &#8211; Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013 - a 2013-as év rengeteg olyan helyzetet hoz, amelyben letesztelheted a bátorságod, a spontaneitásod és a kreativitásod, ami a párkapcsolatokat [...]
2012.10.11. 18:47
Twice.hu
Rák horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak. Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban. Rák &#8211; Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013 - a Szaturnusz és a Plútó feszült légkört teremt a szerelem terén, a kapcsolatokban, azonban mindennek létezik egy jó oldala [...]
2012.10.11. 18:41
Twice.hu
Ikrek horoszkóp 2013
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak. Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban. Ikrek &#8211; Szerelem és párkapcsolat horoszkóp 2013 - a 2013-as év vezérmotívuma a túlfűtött szenvedély és esélyek halmaza lesz, kivéve néhány hónapot – az áprilist, májust és [...]
2012.10.11. 18:35
Twice.hu
2013. Horoszkóp – főbb átmenetek és csillagászati vonatkozások
2013-ban a csillagok állása igen fontosnak ígérkezik, legalábbis a horoszkóp szempontjából. Először is, három, nagy jelentőséggel bíró nagybolygó lesz jelen a Víz jegyeiben, a következőképpen: a Szaturnusz a Skorpió jegyében – a teljes 2013. évben, a Neptunusz a Halak jegyében – szintén januártól decemberig, valamint a Jupiter a Rák jegyében – júniustól kezdődően. Mindez azt [...]
2012.09.30. 10:19
Twice.hu
Mélyről jövő érzelmek-augusztusi horoszkóp előrejelzés
Az augusztus 2-i Vízöntő telihold energiái különösen jól jöhetnek, ha már valami újdonságra vágyunk, vagy egyszerűen csak szeretnénk valamit jobban csinálni. Tanácsos most elengedni minden olyan elképzelést, gondolatot, amitől csapdában érezzük magunkat, hiszen csak a bolond ragaszkodik ahhoz, amiről tudja, hogy nem lehet az övé.Mélyről jövő érzelmekA hónap közepén (augusztus 14-17) számíthatunk komolyabb fordulatokra, a Vénusz szembenállása a Plútóval, és kvadrátja az Uránusszal, valamint a Mars és Szaturnusz együttállásai nagyon mélyről feltörő érzelmekkel szembesíthetnek. Megérezhetjük szorítását annak a köteléknek, amihez korábban odaláncoltuk magunkat, ami mellett elköteleződtünk. Megláthatjuk a különbséget a házasság és a házasság képzete, a szerelem és a szerelem képzete között. Felesleges görcsölni: mélyről jövő szerelmi kapcsolatot, aki mellett fejlődni is lehet, úgyis csak azzal lehet kialakítani, akit a sors nekünk szánt, és nem azzal, akire rá akarjuk fogni, akit meg akarunk idealizálni. Az Oroszlán újhold 17-én minőségi fordulatot hozhat életünkben, ami segíthet reálisan és tisztán látni helyzetünket. A Merkúr augusztus 9-én ismét egyenesbe fordul, véget vetvén a kaotikus félreértős időszaknak.HupiholdAugusztus különlegessége, hogy két telihold is lesz, az első augusztus 2-án, a következő augusztus 31-én a Halak jegyében. Asztrológiai értelemben a Kék Hold akkor jön létre, amikor ugyan abban az állatövi jegyben van kétszer telihold, és nem akkor, amikor egy adott naptári hónapban ismétlődik, mint ahogyan most. Legközelebb Kék Hold 2013 nyarán a Vízöntőben lesz, és ez a nap erőteljes spirituális energiákkal bír. (Utoljára 2010 őszén volt a Kos jegyében.)Főbb bolygómozgások augusztusbanA Merkúr még retrográd 2012. augusztus 7-ig, és stacioner (áll) augusztus 9-ig.2012. augusztus 2. Telihold a Vízöntőben2012. augusztus 7. Vénusz belép a Rák jegyébe2012.augusztus 9. Merkúr előre indul az Oroszlán 1 fok 26’-n2012. augusztus 15. Vénusz Plútó szembenállás2012. augusztus 15. Mars Szaturnusz együttállás a Mérleg 25 fokán2012. augusztus 17. Újhold az Oroszlánban2012. augusztus 22. Nap belép a Szűz jegyébe2012. augusztus 23. Mars belép saját jegyébe, a Skorpióba2012. augusztus 31. Telihold a Halak jegyébenElőrejelzés a jegyeknekTermészetesen ez csak útravaló, konkrét felvilágosítást csak a pontos születési adatokból elkészített teljes horoszkóp adhat. A Napjegyen kívül érdemes elolvasni a Hold és az aszcendens jegyére leírtakat is.KOS Ábrándokba merülsz, anélkül, hogy észrevennéd, és várod, hogy teljesüljenek. Miért menekülsz a realitások elől? Ha az álmodozást választod, elidegeníted magad a valóságtól. Szabadulj meg a hamis valóságodtól, amiben ringatod magad, és az anyagi dolgokhoz való ragaszkodásodtól. Az elengedés oldani tudja a passzivitásod, és akkor nem csak a gondolataid járnának azon, hogy okozna örömet, hanem egyszerűen belevetnéd magad az életbe. Ébredj fel!BIKA A hónap közepén óvatosan cselekedj, mert az üresség érzet felelőtlenséget válthat ki belőled . Figyelj oda, hogy ki az, aki a segítségedre szorul, ki az akiről neked kell most gondoskodni. A gyengék mellett a helyed. A törődésre nem csak közvetlen környezetednek van most nagy igénye, hanem saját fizikai testednek is, ne hanyagold el.IKREK A mindenáron ártatlannak és tisztának látszani ördögi csapdája felé haladsz, vagy már bele is estél. Hogy megtudd, hogy ez egy kényszerképzet-e, vagy sem, kérd ki barátaid véleményét is, vagy csak meditálj rajta. Ne félj attól, hogy valamit rosszul csinálsz, vagy nem veszel észre, mert az csak növeli a belső feszültséged. Hagyd, hogy elcsábítsanak vagy légy csábító, mintsem a csábító bűnös gondolataid ejtsenek rabul.RÁK Nagyon sok energiát öltél abba, hogy életedet a boldogság buborékjában felépítsd. A látszólagos ragyogásért, a szépen megfestett kéért rengeteg áldozatot hoztál. El kell valamit engedned, ha ki akarsz lépni ebből az ördögi körből. Csak azt a képet kell összetörnöd, ami hamis, ami valódi, az elpusztíthatatlan.OROSZLÁN Ne bújj el önmagad elől és ne ámítsd magad hamis illúziókkal. A problémákat hiába akartad kikerülni, elfojtani, szembe kell nézz a valósággal. Tekints kicsit magadba, érdemes volna a külvilágtól jobban elszakadnod, hogy megtaláld azt a belső igazságot, ami a hétköznapjaidat teljesebbé tehetné. A megoldás csak benned van.SZŰZ Ha van valami, amit még mindig nem tudsz elfogadni, első lépésként a tudomásul vétel segíthet. Másod sorban nehéz idők vannak mögötted, de most már hidd el, hogy látod a fényt az alagút végén. A régi dolgok remélhetőleg sikeresen átalakultak, és az élet egy új formája vár rád, ami látszólag a semmiből nő ki.MÉRLEG Van úgy, hogy egy kapcsolat, ami együtt indult, kétfelé ágazik. Jobb hagyni a dolgokat és nem erőltetni az együtt maradást, ha azt már csak hatalmi vagy manipulációs eszközökkel tudod életben tartani. A visszanyert szabadság olyan erőt adhat, ami képessé tesz kiteljesedni teljes egészében egy olyan kapcsolatban is, ami már nem követel ekkora áldozatot tőled.SKORPIÓ Csábítás és hatalom. Hogy meddig mész el, csak rajtad és az egódon múlik. Tekintheted játéknak is, ennyi belefér, hogy céljaid elérése érdekében nőiségedet is beveted. A női oldalad erősítésével saját értékeidet tudod erősíteni, és nem leszel kiszolgáltatva mások hatalmi pozíciójának. Csak légy bájos, kedves, nőies, de ne add el magad, ne legyél mások játékszere. A hatalom ne csábítson el, inkább te legyél csábító és szép.NYILAS Az új barátok lehet, hogy érdekesebbek lesznek a réginél, de az is lehet, hogy nem. Merj változtatni, rugaszkodj el jó nagyra, még ha őrültnek is tartanak. Sikerülni fog, és segíthet új célokat találni, ha úgy érzed, hogy célt vesztettél vagy csak a talaj inog alattad.BAK A megvásárolva és megvásárolva lenni kapcsolatok előbb utóbb féltékenységbe és birtoklásba torkollanak. Akik összetartoznak, azoknak nem kell, hogy állandóan bizonygassák szerelmüket. Ha ebben a cipőben jársz, nincs minden veszve, érdemes volna megérteni a viselkedésed okát, hogy mélyebb szintre is eljuthasson a kapcsolatod.VÍZÖNTŐ Már Einstein is megmondta, hogy nem lehet a problémákat azzal a gondolkodásmóddal megoldani, amivel csináltuk őket. Érdemes ezt megfogadnod, és a jegyedben létrejövő Telihold újító energiái segíthetnek kisöpörni az idejét múlt gondolatokat. Az intimitás fontossága is felerősödik ebben a hónapban, amit az eltávolodás érzése válthat ki. Gondolj minden felmerülő probléma esetén az első mondatra, és akkor aggodalom helyett a rugalmasabb éned tör elő.HALAK Nem könnyű feladat vár rád, ha úgy érzed, hogy láthatatlan szálakon függsz és éled az életed. Vissza kell találj valódi énedhez, hogy ne azt érezd, hogy csak egy bábu vagy, akit ide-oda rángatnak. Ne feledd, hogy sohasem maguk a körülmények szabják meg kedélyállapotunkat, hanem mindig a hozzáállásunk a körülményekhez.http://horoszkopelemzes.hu/index.php/2012/08/melyrol-jovo-erzelmek-augusztusi-horoszkop-elorejlzes/
2012.08.02. 12:46
Elozoeletek.hu
Kínai Horoszkóp 2012
A Sárkány Éve 2012 január 23-án kezdődik és 2013 február 9-én ér véget.  
2011.12.26. 18:14
Kakukk.ro
Mi vár ránk 2012-ben a kínai horoszkóp szerint?
2012. január 23. és 2013. február 9. között a kínai horoszkóp szerint a Sárkány éve lesz. A sárkány amennyire félelmetes az európai kultúrában, annyira pozitív a keletiben.
2011.12.06. 15:11
Nlcafe.hu
Horoszkóp a 2013-as évre
Horoszkóp a 2013-as évre
Horoszkóp előrejelzés a 2013-as évre Molnár Emese asztrológusunktól.
2011.11.24. 13:00
Heti horoszkóp – Szűz
Heti horoszkóp Szüzeknek 2013. szeptember 16-22. Civakodós hangulatban vannak ezen a héten. Annyit pörölnek majd a környezetükkel, hogy ne csodálkozzanak, ha végül egyedül maradnak, és családtagjaik máshol keresnek egy kis nyugalmat. Ne akarjanak mindent annyira tökéletesen csinálni, próbálják elfogadni, hogy […]The post Heti horoszkóp – Szűz appeared first on Talpig Nő.
2011.09.16. 13:45
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Kos
Heti horoszkóp Kos jegyűeknek 2013. szeptember 16-22. Gondolataikat a szerelem köti le ezen a héten. Akiről eddig csak álmodoztak, az most elérhető közelségbe kerül, és ez felvillanyozza Önöket. A csábítás akkor is jelentkezni fog, ha párkapcsolatban élnek, és elég nehéz […]The post Heti horoszkóp – Kos appeared first on Talpig Nő.
2011.09.16. 12:35
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Bika
Heti horoszkóp Bika jegyűeknek 2013. szeptember 16-22. Olyan terveket szövögetnek, melyben szerep jut barátaiknak vagy ismerőseiknek is. Ez most a tervezés ideje lenne, Önök mégis inkább irreális álmokat dédelgetnek. Próbáljanak visszatérni a valóság talajára és jól gondolják át, hogy mit […]The post Heti horoszkóp – Bika appeared first on Talpig Nő.
2011.09.16. 12:10
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Rák
Heti horoszkóp Rákoknak 2013. szeptember 16-22. Mindenáron el akarják fogadtatni környezetükkel azt a döntést, amit nemrég hoztak meg. Mivel nehezen szánják rá magukat a változtatásra és csak lassan mozdulnak meg, nagy meghökkenést keltenek ismerőseik körében ezzel az energikus fellépéssel. Amilyen […]The post Heti horoszkóp – Rák appeared first on Talpig Nő.
2011.09.16. 11:52
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Oroszlán
Heti horoszkóp Oroszlánoknak 2013. szeptember 16-22. A hét első napjaiban szinte szétveti a feszültség Önöket, talán maguk sem tudják pontosan, hogy miért ilyen ingerültek, de érzik, hogy valami nincs rendben mostanság. Ha tudják a nyomasztó hangulat okát, akkor a hét […]The post Heti horoszkóp – Oroszlán appeared first on Talpig Nő.
2011.09.16. 11:51
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Mérleg
Heti horoszkóp Mérlegeknek 2013. szeptember 16-22. Munkahelyi konfliktusokkal kezdik ezt a hetet és bár nagyon értenek ahhoz, hogy elkerüljék a nézeteltéréseket, most mégis kénytelenek egy vitában állást foglalni, vagy kiállni magukért. Ha kollégájuk akaratossága meglepi Önöket, gondolkodjanak el azon, vajon […]The post Heti horoszkóp – Mérleg appeared first on Talpig Nő.
2011.09.16. 11:49
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Skorpió
Heti horoszkóp Skorpióknak 2013. szeptember 16-22. Ezen a héten nagy kedvet éreznek ahhoz, hogy elkötelezzék magukat valaki mellett, esetleg egy eljegyzésre vagy egy esküvőre is kaphatók, hiszen úgy érzik, végre megtalálták azt, akivel le tudnák élni az életüket. Az se […]The post Heti horoszkóp – Skorpió appeared first on Talpig Nő.
2011.09.16. 11:48
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Bak
Heti horoszkóp Bakoknak 2013. szeptember 16-22. Nem értik, mire megy el annyi kiadásuk mostanság. Híresek arról, hogy nagyon alaposan be tudják osztani a pénzt, épp ezért idegesíti Önöket, hogy ezen a héten ez nem nagyon sikerül. Jobb lenne, ha az […]The post Heti horoszkóp – Bak appeared first on Talpig Nő.
2011.09.16. 11:45
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Szűz
Heti horoszkóp Szüzeknek 2013. szeptember 9-15. Véleményüket kikérheti a főnök ezen a héten. Fontos, hogy partnerek legyenek egy munkahelyi probléma megoldásában és semmiképp se kerekedjenek a főnökük fölé. Sokkal inkább arra bíztatom Önöket, hogy keressék meg azt a pontját, amin […]The post Heti horoszkóp – Szűz appeared first on Talpig Nő.
2011.09.09. 13:45
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Kos
Heti horoszkóp Kos jegyűeknek 2013. szeptember 9-15. A fejükbe vették, hogy lekörözik munkatársaikat, és megmutatják, hogy mennyire jó munkaerők. A versengés jót tesz a hangulatuknak, és olyan teljesítményre sarkallja Önöket, amire méltán lehetnek büszkék. A hét közepétől érdeklődésük már lankad […]The post Heti horoszkóp – Kos appeared first on Talpig Nő.
2011.09.09. 12:35
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Bika
Heti horoszkóp Bika jegyűeknek 2013. szeptember 9-15. Végre lendületbe jönnek és olyan dolgokat is elintéznek, amikkel már régóta adósok maguknak. Alkalmas ez a hét orvosi kivizsgálásra, életmódváltás megkezdésére, új ételek kipróbálására, vagy akár arra is, hogy elkezdjenek rendszeresen mozogni, ha […]The post Heti horoszkóp – Bika appeared first on Talpig Nő.
2011.09.09. 12:10
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Rák
Heti horoszkóp Rákoknak 2013. szeptember 9-15. A családos Rákok számára alapvetően fontos, hogy gondoskodjanak gyermekükről. Ezen a héten komoly gondot jelent majd, hogy előteremtsék a pénzt gyermekük kívánságára vagy szükségletére. Ha emiatt feszültebbek a kelleténél, az érthető, de ügyeljenek arra, […]The post Heti horoszkóp – Rák appeared first on Talpig Nő.
2011.09.09. 11:52
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Oroszlán
Heti horoszkóp Oroszlánoknak 2013. szeptember 9-15. Véleményüket kikérheti a főnök ezen a héten. Fontos, hogy partnerek legyenek egy munkahelyi probléma megoldásában és semmiképp se kerekedjenek a főnökük fölé. Sokkal inkább arra bíztatom Önöket, hogy keressék meg azt a pontját, amin […]The post Heti horoszkóp – Oroszlán appeared first on Talpig Nő.
2011.09.09. 11:51
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Mérleg
Heti horoszkóp Mérlegeknek 2013. szeptember 9-15. Nem érzik túl jól magukat a bőrükben. Megoldatlan családi problémák, gondok terhét cipelik és ráadásul most még érzékenyebbek is a megszokottnál. A hét második fele már könnyebb lesz, addig tartsanak ki. A munkában nagyon […]The post Heti horoszkóp – Mérleg appeared first on Talpig Nő.
2011.09.09. 11:49
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Skorpió
Heti horoszkóp Skorpióknak 2013. szeptember 9-15. Skorpió Holddal indul ez a hetük, amitől kivételesen érzékenynek és sebezhetőnek érezhetik magukat, legszívesebben bezárkóznának és magukra húznák a takarót, és könnyen lehet, hogy egyes Skorpiók valóban így kezdik a hetet, mert egy megfázás […]The post Heti horoszkóp – Skorpió appeared first on Talpig Nő.
2011.09.09. 11:48
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Bak
Heti horoszkóp Bakoknak 2013. szeptember 9-15. Az Önök számára nagyon alkalmas ez a pár nap arra, hogy külföldi utazást lefoglaljanak, vagy csak tájékozódjanak a különféle lehetőségek között. Nem kell semmit elsietniük, most minden információ el fog jutni Önökhöz, hogy jó […]The post Heti horoszkóp – Bak appeared first on Talpig Nő.
2011.09.09. 11:45
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Szűz
Heti horoszkóp Szüzeknek 2013. szeptember 2-8. Ezen a héten ápolják baráti kapcsolataikat, keressék fel rég nem látott ismerőseiket, adjanak hírt magukról. Ha társasági összejövetelre kapnak meghívást, lehetőségeikhez mérten jelenjenek meg rajta, és lehet, hogy érdekes új ismeretségeket köthetnek majd. Bár […]The post Heti horoszkóp – Szűz appeared first on Talpig Nő.
2011.09.02. 13:45
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Kos
Heti horoszkóp Kos jegyűeknek 2013. szeptember 2-8. Ezen a héten hajlanak arra, hogy mások véleményét is megfontolva döntsenek egy fontos kérdésben. Jól teszik, ha nem rohannak fejjel a falnak, és ha valamelyik barátjuk tanácsot ad, de nem mindenben értenek egyet […]The post Heti horoszkóp – Kos appeared first on Talpig Nő.
2011.09.02. 12:35
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Bika
Heti horoszkóp Bika jegyűeknek 2013. szeptember 2-8. Különösen gondoskodó hangulatban kezdik ezt a hetet. Lehet, hogy gyermeküket, vagy családtagjukat kénytelenek ápolni, de mindezt nagy odaadással és empátiával teszik. Munkájuk továbbra is meglehetősen leterheli Önöket, ezért a hét végén mindenképp szakítsanak […]The post Heti horoszkóp – Bika appeared first on Talpig Nő.
2011.09.02. 12:10
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Rák
Heti horoszkóp Rákoknak 2013. szeptember 2-8. Pénzhez juthatnak ezen a héten, de a takarékoskodás mintha nem sikerülne mostanság. Pillanatnyi hangulatuk jelentősen befolyásolja vásárlási kedvüket, és ez bizony e hét végén is így lesz! Ha tehetik, költsenek az otthonukra, vagy valamelyik […]The post Heti horoszkóp – Rák appeared first on Talpig Nő.
2011.09.02. 11:52
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Oroszlán
Heti horoszkóp Oroszlánoknak 2013. szeptember 2-8. Munkájukban komoly célokat tűztek ki, ám főnökük nem mindenben ért egyet terveikkel. Ne szegje kedvüket, ha úgy érzik, nem kapnak elég támogatást mostanában, az eredményeik magukért beszélnek majd. Addig is legyenek kitartók, és ha […]The post Heti horoszkóp – Oroszlán appeared first on Talpig Nő.
2011.09.02. 11:51
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Bak
Heti horoszkóp Bakoknak 2013. szeptember 2-8. Ezen a héten a család, illetve az otthon kerül a fókuszba. Ha tehetik, látogassák meg rég nem látott rokonaikat, szervezzenek családi összejöveteleket, hívják meg szeretteiket magukhoz. Akik nem a családi programokat választják, azok otthonuk […]The post Heti horoszkóp – Bak appeared first on Talpig Nő.
2011.09.02. 11:45
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Halak
Heti horoszkóp Halaknak 2013. szeptember 2-8. Ezekben a napokban szép apró lépésekkel tovább gyarapíthatják megtakarításaikat. Ha tehetik, nagyobb kiadásokba most ne verjék magukat, inkább várjanak egy kedvezőbb alkalomra. A hét második felében töltsenek több időt otthon, és keressenek maguknak egy […]The post Heti horoszkóp – Halak appeared first on Talpig Nő.
2011.09.02. 11:43
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Vízöntő
Heti horoszkóp Vízöntőknek 2013. szeptember 2-8. Ezen a héten kommunikációs problémákkal találják szembe magukat. Mások félreérthetik, amit mondanak, vagy arra várnak, hogy Önök öntsenek tiszta vizet a pohárba. Ha el akarják kerülni a komolyabb nézeteltéréseket, akkor fogalmazzanak egyértelműen és világosan. […]The post Heti horoszkóp – Vízöntő appeared first on Talpig Nő.
2011.09.02. 07:42
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Szűz
Heti horoszkóp Szüzeknek 2013. augusztus 26- szeptember 1. Szeretnének több időt tölteni otthon, ám úgy tűnik, sok dolguk akad most házon kívül, úgyhogy ez a hét a szorgalmas munkáról szól majd. Kicsit feszülten indul a hetük, de a hét közepétől már […]The post Heti horoszkóp – Szűz appeared first on Talpig Nő.
2011.08.26. 13:45
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Kos
Heti horoszkóp Kos jegyűeknek 2013. augusztus 26- szeptember 1. Az Önök számára ez a hét a szelektálásról, a haszontalan és a hasznos dolgok szétválogatásáról szól majd. Kezdjék rögtön az otthonukkal, váljanak meg mindentől, amire nincs már szükségük. Emberi kapcsolataikban ugyanígy […]The post Heti horoszkóp – Kos appeared first on Talpig Nő.
2011.08.26. 12:35
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Bika
Heti horoszkóp Bika jegyűeknek 2013.augusztus 26- szeptember 1. Bika Holddal indul ez a hét, legyen állhatatosak, kitartóak valamiben, ne adják fel akkor sem, ha minden összeesküszik Önök ellen, mert mindez csak látszat, valójában sokkal erősebbek, mint hiszik, és az idő […]The post Heti horoszkóp – Bika appeared first on Talpig Nő.
2011.08.26. 12:10
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Rák
Heti horoszkóp Rákoknak 2013. augusztus 26- szeptember 1. Összetűzésbe kerülhetnek főnökeikkel, és meglehetősen vehemens viselkedésükkel még tovább ronthatnak a helyzeten. Ha úgy érzik, hogy nem kapnak elég megbecsülést munkahelyükön, akkor erről kezdeményezzenek beszélgetést feletteseikkel, de óvakodjanak a heves kirohanásoktól! Szép […]The post Heti horoszkóp – Rák appeared first on Talpig Nő.
2011.08.26. 11:52
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Oroszlán
Heti horoszkóp Oroszlánoknak 2013. augusztus 26- szeptember 1. Szeretnének egy kicsit a magánéletükkel foglalkozni, ám úgy tűnik, párjuk nehezen állja meg az összetűzést, ezért az igazán meghitt pillanatok gyorsan elillannak. Gyermekükkel igyekezzenek többet foglalkozni és a jó tanácsokat csak mértékkel […]The post Heti horoszkóp – Oroszlán appeared first on Talpig Nő.
2011.08.26. 11:51
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Mérleg
Heti horoszkóp Mérlegeknek 2013. augusztus 26- szeptember 1. Az Önök számára féltékenykedést hozhat ez a hét. Nem bíznak eléggé társukban és rossz előérzeteiket most meg is osztják velük. Ha úgy érzik, hogy van valami tisztáznivalójuk, akkor a hét eleje alkalmas […]The post Heti horoszkóp – Mérleg appeared first on Talpig Nő.
2011.08.26. 11:49
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Skorpió
Heti horoszkóp Skorpióknak 2013. augusztus 26- szeptember 1. A hét elején nagyobb kiadásokra számíthatnak, főleg otthonukra vagy használati tárgyaikra költhetnek többet. A közelgő iskolakezdés a családos Skorpiókat megviseli kissé, nemcsak anyagilag, hanem érzelmileg is, hiszen a nyár vége felidézi az […]The post Heti horoszkóp – Skorpió appeared first on Talpig Nő.
2011.08.26. 11:48
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Bak
Heti horoszkóp Bakoknak 2013.augusztus 26- szeptember 1. Ez a pár nap alkalmas lesz arra, hogy a hosszú távú terveiken gondolkozzanak, elsősorban pénzügyi területen. Most érdemes a döntéseket meghozni és ennek megfelelően alakítani a további lépéseiket. A párkapcsolat terén még mindig […]The post Heti horoszkóp – Bak appeared first on Talpig Nő.
2011.08.26. 11:45
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Szűz
Heti horoszkóp Szüzeknek 2013. augusztus 12-18. Jól teszik, ha ezt a hetet baráti társaságban töltik, vagy egy olyan közösségben, amelyben jól érzik magukat. Érdemes sokat beszélgetniük, most akár új ismeretségekre is szert tehetnek. Ezek a kapcsolatok nagyon mélyek és hosszú időre […]The post Heti horoszkóp – Szűz appeared first on Talpig Nő.
2011.08.12. 13:45
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Kos
Heti horoszkóp Kos jegyűeknek 2013. augusztus 12-18. Önmagukhoz képest nyugodtan és megfontoltan lépkednek előre, főleg a munkában. Anyagilag igazán jó időszakuk van, és ez a hét sok eredményes feladatot, sőt anyagi elismerést is hozhat. A környezetükben sokan lesznek most sértődékenyek, […]The post Heti horoszkóp – Kos appeared first on Talpig Nő.
2011.08.12. 12:35
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Bika
Heti horoszkóp Bika jegyűeknek 2013.augusztus 12-18. Remekül haladnak a munkájukkal, szinte minden sikerül, amit elterveztek. Most annyira produktívak, hogy nyugodtan dolgozzanak előre, vagy segítsenek be valamelyik munkatársuknak is. A kiegyensúlyozott munka hatására ezen a héten otthon is megteremtődik a harmónia, […]The post Heti horoszkóp – Bika appeared first on Talpig Nő.
2011.08.12. 12:10
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Rák
Heti horoszkóp Rákoknak 2013. augusztus 12-18. Igazán elégedettek lehetnek, hiszen munkájukat anyagilag is egyre jobban honorálják. Ha szeretnék meglepni magukat valamivel, akkor azt tegyék meg nyugodt szívvel, ám készüljenek rá, hogy társuk nem fog egyetérteni a költekezéssel, és ennek hangot […]The post Heti horoszkóp – Rák appeared first on Talpig Nő.
2011.08.12. 11:52
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Oroszlán
Heti horoszkóp Oroszlánoknak 2013. augusztus 12-18. Rengeteg megoldandó feladattal, nehézséggel vagy bonyodalommal kénytelenek szembenézni a hét elején. A kedvük sem rózsás, erőtlennek és lankadtnak érzik magukat, az egyedülállók pedig szinte az orrukat sem akarják kidugni otthonról. A hét második […]The post Heti horoszkóp – Oroszlán appeared first on Talpig Nő.
2011.08.12. 11:51
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Mérleg
Heti horoszkóp Mérlegeknek 2013. augusztus 12-18. Mindent elkövetnek, hogy a családjukról gondoskodjanak, vagy többet tegyenek a szeretteikért. Ám úgy tűnik, ezt nem mindenki értékeli a családban, és ez átmenetileg kedvüket szegheti. De nem kell feladniuk a törekvéseiket, idővel mások is […]The post Heti horoszkóp – Mérleg appeared first on Talpig Nő.
2011.08.12. 11:49
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Skorpió
Heti horoszkóp Skorpióknak 2013. augusztus 12-18. Ezen a héten kiváló lehetőségük nyílik arra, hogy külföldre utazzanak, nyaraljanak, pihenjenek. Bár a kikapcsolódás nem lesz teljesen felhőtlen, mert apró-cseprő dolgokon gyakran összezörrennek majd a párjukkal, azért próbálják meg maximálisan kihasználni a nyaralás […]The post Heti horoszkóp – Skorpió appeared first on Talpig Nő.
2011.08.12. 11:48
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Bak
Heti horoszkóp Bakoknak 2013.augusztus 12-18. Főleg a párkapcsolatukkal foglalkoznak ezen a héten. Most sikerül megegyezésre jutniuk az anyagiakat illetően, sőt egy közös célt is megfogalmaznak, aminek megvalósításán ezen túl együtt fognak munkálkodni. A munkában szusszanásnyi idejük sem marad, annyi teendő […]The post Heti horoszkóp – Bak appeared first on Talpig Nő.
2011.08.12. 11:45
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Szűz
Heti horoszkóp Szüzeknek 2013. augusztus 5-11. Ezen a héten fejleszthetik a kapcsolatteremtő képességüket, hiszen több olyan találkozásra is sor kerül, ahol szükség lesz az intelligenciájukra és gyors észjárásukra. Ha állásinterjúra készülnek, akkor legyenek magabiztosak és ne féljenek az új kihívásoktól, ne […]The post Heti horoszkóp – Szűz appeared first on Talpig Nő.
2011.08.05. 13:45
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Kos
Heti horoszkóp Kos jegyűeknek 2013. augusztus 5-11. Azok a Kosok, akik eddig egyedül éltek, és a kapcsolatuk felületes maradt párjukkal, most végre rászánják magukat, hogy összeköltözzenek és a családjuk előtt is vállalják ezt a döntésüket. Ha lesznek is kezdeti nehézségeik, […]The post Heti horoszkóp – Kos appeared first on Talpig Nő.
2011.08.05. 12:35
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Bika
Heti horoszkóp Bika jegyűeknek 2013.augusztus 5-11. Használják ki a hét eleji energiákat és beszéljék meg párjukkal, hogy mikor szöknek meg egy pár napra a világ elől, ki öntözi majd a virágokat és melyik nagymamára bízzák a gyermeküket. Nagy szükségük van […]The post Heti horoszkóp – Bika appeared first on Talpig Nő.
2011.08.05. 12:10
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Rák
Heti horoszkóp Rákoknak 2013. augusztus 5-11. Szorgosan teszik a dolgukat a hét elején. Minden lemaradásukat sikerül behozniuk, és még arra is lesz idejük és energiájuk, hogy munkatársaiknak besegítsenek. Ez az oka annak, hogy olyan népszerűek a munkahelyükön és élvezik mások […]The post Heti horoszkóp – Rák appeared first on Talpig Nő.
2011.08.05. 11:52
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Oroszlán
Heti horoszkóp Oroszlánoknak 2013. augusztus 5-11. Most kezdjenek bele nagytakarításba, lakás átrendezésbe, vagy a régi holmik átválogatásába. A rendrakás és a szelektálás most cseppet sem esik nehezükre, sőt kifejezetten élvezhetik az ilyen tennivalókat. A hét második felében egyértelműen a szerelmi életükre […]The post Heti horoszkóp – Oroszlán appeared first on Talpig Nő.
2011.08.05. 11:51
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Mérleg
Heti horoszkóp Mérlegeknek 2013. augusztus 5-11. A hét elején komolyabb kiadásokra készüljenek, főleg gyermekükre költhetnek nagyobb összeget. Ha nincs gyermekük, akkor a sport és a szabadidő lesz a leglényegesebb szempont, ha tehetik, érdemes néhány napra elutazniuk és a kedvenc időtöltésüknek […]The post Heti horoszkóp – Mérleg appeared first on Talpig Nő.
2011.08.05. 11:49
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Skorpió
Heti horoszkóp Skorpióknak 2013. augusztus 5-11. Az elkövetkezendő napokban gyakran kerülnek majd összetűzésbe másokkal. Amit szeretnének, vagy elterveznek, azt gondolkodás nélkül végre is akarják hajtani, nem törődve a környezetük véleményével. Ne csodálkozzanak hát, ha falakba ütköznek, főleg a szűkebb családjukban. […]The post Heti horoszkóp – Skorpió appeared first on Talpig Nő.
2011.08.05. 11:48
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Bak
Heti horoszkóp Bakoknak 2013.augusztus 5-11. Nagy energiát fektetnek egy munkával összefüggő terv kivitelezésébe, talán már a célt is látják maguk előtt, de az utolsó pillanatban minden összeomolhat. Ha az adott pillanatban ezt katasztrófának is élik meg, később megtalálják majd a […]The post Heti horoszkóp – Bak appeared first on Talpig Nő.
2011.08.05. 11:45
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Szűz
Heti horoszkóp Szüzeknek 2013. július 29- augusztus 4. Rengeteg dolgot kénytelenek összezsúfolni a hét első napjaira. Főleg otthonukkal kapcsolatos teendők vagy családi ügyek okoznak most sok fejtörést. Jó szokásukhoz híven megpróbálnak mindenkinek maximálisan megfelelni, ezért a hét közepére már kellően […]The post Heti horoszkóp – Szűz appeared first on Talpig Nő.
2011.07.29. 13:45
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Kos
Heti horoszkóp Kos jegyűeknek 2013. július 29- augusztus 4. A Kosok használják ki ezt a hetet, hiszen olyan bolygóállások jönnek létre, melyek segítik az életöröm megélésében, illetve a szórakozásban. Nem baj, ha nagykanállal eszik az életet, csak a mértékre ügyeljenek. […]The post Heti horoszkóp – Kos appeared first on Talpig Nő.
2011.07.29. 12:35
Talpigno.hu
Heti horoszkóp – Bika
Heti horoszkóp Bika jegyűeknek 2013. július 29- augusztus 4. Erkölcsi érzéküket valaki próbára teheti ezen a téren. Olyan ajánlatot kaphatnak, mely bár előnyösnek tűnik, mégis rengeteg buktatót rejt. Ezért jól gondolják meg, hogy mihez adják a nevüket, mert később […]The post Heti horoszkóp – Bika appeared first on Talpig Nő.
2011.07.29. 12:10