Fernando Torres

Minden, ami Fernando Torres életével, pályájával, magánéletével kapcsolatos. Hírek, friss információk a jóképű labdarúgóról, továbbá szurkolói vélemények egy helyen.

Eljárást indított a FIFA a Sieg Heillel ünneplő drukkerek miatt
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi eljárást indított a német szövetséggel (DFB) szemben, mert a szurkolók egy csoportja megzavarta a mérkőzés előtti megemlékezést a csehek elleni vébéselejtezőn, majd a meccs végén náci üdvözléssel ünnepelte a győzelmet.
tegnap, 22:20
Hvg.hu
Az UEFA elnöke is a rövidebb átigazolásra voksol
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, Aleksander Ceferin támogatja a nyári átigazolási időszak lerövidítésére vonatkozó terveket.
tegnap, 19:50
Kemma.hu
Kéz vagy nem kéz? – ez itt a kérdés
Labdarúgó-válogatottunk egy nullára kikapott Budapesten az Eb-címvédő Portugáliától, ezzel végképpen elszálltak esélyeink a 2018-as világbajnokságot illetően. Készült azonban egy olyan fotó, amely lehet, hogy sokakat elgondolkodtat: tényleg gól volt az a gól?
tegnap, 15:30
Heol.hu
hirdetés
Argentína döntetlent játszott, Chile pedig kikapott
Az argentin labdarúgó-válogatott kedden 1-1-es döntetlent játszott a venezuelai csapattal, Chile 1-0-ra kapott ki Bolívia vendégeként.
tegnap, 14:50
Kemma.hu
Kéz vagy nem kéz? – ez itt a kérdés
Labdarúgó-válogatottunk egy nullára kikapott Budapesten az Eb-címvédő Portugáliától, ezzel végképpen elszálltak esélyeink a 2018-as világbajnokságot illetően. Készült azonban egy olyan fotó, amely lehet, hogy sokakat elgondolkodtat: tényleg gól volt az a gól?
tegnap, 14:50
Kemma.hu
Az U21-es fiatalok legyőzték Máltát
Magyarország 2–1-es győzelmet aratott Málta felett az U21-es labdarúgó Európa-bajnokság kvalifikációs sorozatának első mérkőzésén.
kedd, 19:30
Heol.hu
A horvátok kiadták az albán szurkolót Szerbiának
Jóváhagyta a horvát legfelsőbb bíróság Ismail Morinának, egy három évvel ezelőtti szerb-albán labdarúgó-mérkőzést megzavaró albán szurkolónak a kiadását Szerbiának.
kedd, 18:50
Kemma.hu
Az olasz elnök a történelmi hagyományokat is figyelembe venné
Carlo Tavecchio, az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) elnöke azt kérte a nemzetközi szervezet (FIFA) első emberétől, Gianni Infantinótól, hogy a selejtezőcsoportok sorsolásánál vegyék figyelembe a történelmi hagyományokat.
kedd, 14:05
Kemma.hu
Több száz milliót hoztak a válogatott meccsei
A magyar labdarúgó-válogatott eddigi négy hazai világbajnoki selejtezője után a jegybevételekből mintegy 400 millió forintra tett szert a Magyar Labdarúgó Szövetség.
kedd, 14:05
Kemma.hu
Nem leszünk ott a vb-n, de így is jön a pénz
A magyar labdarúgó-válogatott eddigi négy hazai világbajnoki selejtezője után a jegybevételekből mintegy 400 millió forintra tett szert a Magyar Labdarúgó Szövetség.  
kedd, 12:57
Mmonline.hu
hirdetés
Ütőképes válogatott - Hálás szurkolók
Általában kedvező kritikát kapott a magyar labdarúgó-válogatott a portugáloktól elszenvedett 0-1 után.
kedd, 05:55
Nepszava.hu
Továbbra is veretlenek a németek
A címvédő német labdarúgó-válogatott nyolcadik, hétfői selejtezőmérkőzését is megnyerte, így továbbra is százszázalékos vb kvalifikációs sorozatában.
kedd, 04:00
Kemma.hu
Storck: a legutóbbi két mérkőzést nézve jó úton járunk
A legutóbbi két világbajnoki selejtezőmérkőzést tekintve jó úton jár a magyar labdarúgó-válogatott - mondta Bernd Storck szövetségi kapitány az M4 Sport Sport7fő című műsorában
hétfő, 22:17
Gondola.hu
Kedden kezd az U21-es válogatott
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott kedden, Málta ellen kezdi a selejtezősorozatot a 2019-es, olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra.
hétfő, 21:50
Kemma.hu
Bernd Storck elpakolhatja a bőröndöt
Bernd Storck elpakolhatja a bőröndöt
A magyar labdarúgó-válogatott kétarcú. Három hónap alatt kétszer is 1-0-ra kapott ki, mégis hatalmas a különbség. Andorra elvette a reményt, Portugália ellen valami felcsillant. Elemzés.
hétfő, 17:11
Hir24.hu
A Cityt is vizsgáltatná a spanyol liga elnöke
A spanyol labdarúgóliga elnöke levélben szólította fel az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA), hogy a Paris Saint-Germain mellett vizsgálja meg a Manchester City költéseit is.
hétfő, 16:45
Kemma.hu
Az Audi Arénában Görbicz Anita és Vincze Ottó elképesztő videót hozott össze
Az Audi Arénában Görbicz Anita és Vincze Ottó elképesztő videót hozott össze
Egy háromszoros BL-győztes kézilabdázó és egy korábbi válogatott, minden idők talán legemlékezetesebb BL-teljesítményét bemutató labdarúgó szerepel a Sport TV szezonfelvezető-kisfilmjében. Az egy párt alkotó Görbicz Anitától és Vincze Ottótól olyan videót láthatunk, amilyet korábban még soha.
hétfő, 11:06
Kisalfold.hu
Az Audi Arénában Görbicz Anita és Vincze Ottó elképesztő videót hozott össze
Az Audi Arénában Görbicz Anita és Vincze Ottó elképesztő videót hozott össze
Egy háromszoros BL-győztes kézilabdázó és egy korábbi válogatott, minden idők talán legemlékezetesebb BL-teljesítményét bemutató labdarúgó szerepel a Sport TV szezonfelvezető-kisfilmjében. Az egy párt alkotó Görbicz Anitától és Vincze Ottótól olyan videót láthatunk, amilyet korábban még soha.
hétfő, 11:06
Delmagyar.hu
VB-selejtező - Vendéggyőzelem emberhátrányban
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap hazai pályán 1-0-ra kikapott az Európa-bajnok portugál csapattól a 2018-as világbajnokság európai selejtezősorozatában, ezzel eldőlt, hogy nem lesz ott az oroszországi tornán
vasárnap, 23:29
Gondola.hu
 Storck rohamra küldte csapatát: Magyarország-Portugália - ÉLŐ
Storck rohamra küldte csapatát: Magyarország-Portugália - ÉLŐ
Sosem győzte még le a magyar labdarúgó válogatott Portugáliát, vasárnapra azonban ismét előállt (elvileg) erre a lehetőség: a jövő évi világbajnokság selejtezőjében Cristiano Ronaldóék érkeztek Budapestre. A kijutásra a magyar válogatottnak csak egy nagyon halovány matematikai esélyük maradt, a portugálok elleni győzelem nélkül azonban semmi sincs. Kövesse az eseményeket percről percre.
vasárnap, 21:05
Hvg.hu
Vb-selejtező: Magyarország-Portugália - Élő
Vb-selejtező: Magyarország-Portugália - Élő
A magyar labdarúgó-válogatott az utolsó szalmaszálba kapaszkodik az Európa-bajnok ellen: ha nem nyerünk, végleg elszállunk a selejtezőben.
vasárnap, 20:30
Hir24.hu
Itt a Magyarország-Portugália vb-selejtező
Itt a Magyarország-Portugália vb-selejtező
Támadó felfogásban küldi pályára csapatát Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya vasárnap a portugálok elleni világbajnoki selejtezőn. A svájciak jelenleg százszázalékos mérleggel (21 pont) vezetik a csoportot a portugálok (18) előtt, a harmadik helyen álló magyarok hátránya nyolc pont a kontinensbajnokkal szemben. Amennyiben a magyarok pontot veszítenek, akkor biztossá válik, hogy lemaradnak a jövő évi oroszországi vb-ről. Az első félidőben emberhátrányba kerültünk, de a félidő végéig megőriztük a 0:0 állást. [...] Bővebben!
vasárnap, 20:07
Mandiner.hu
VB-selejtezők: Esélye sem volt az olasz válogatottnak Madridban
Isco kettő és Morata egy találatával 3–0-s győzelmet aratott a spanyol labdarúgó-válogatott Olaszország ellen Madridban a világbajnoki selejtezők G csoportjában, és nagy lépést tett a továbbjutás felé.
szombat, 23:40
Heol.hu
Storck támadna a portugálok ellen
Támadó felfogásban küldi pályára csapatát Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya vasárnap a portugálok elleni világbajnoki selejtezőn
szombat, 22:45
Gondola.hu
 Ronaldóékat nem altatja el a magyarok andorrai leszereplése
Ronaldóékat nem altatja el a magyarok andorrai leszereplése
A győzelemért utazott Budapestre az Európa-bajnok portugál labdarúgó-válogatott, amely vasárnap 20.45-től lép pályára a Groupama Arénában a magyarok elleni világbajnoki selejtezőn.
szombat, 20:25
Hvg.hu
Mexikó is ott lesz az oroszországi futball-világbajnokságon
A mexikói labdarúgó-válogatott ötödikként biztosította helyét a 2018-as oroszországi világbajnokságon. Eddig rajtuk és a házigazda oroszokon kívül a brazilok, az irániak és a japánok harcolták ki a vb-részvételt.
szombat, 15:40
Hvg.hu
Mexikó kijutott a vb-re, az amerikaiak elrontották
A mexikói labdarúgó-válogatott hazai pályán 1–0-ra legyőzte Panamát a világbajnoki selejtezők CONCACAF-zónájában, ezzel biztossá tette helyét a 2018-as oroszországi tornán.
szombat, 13:25
Kemma.hu
 Dénes Ferenc: Amikor az állam focizni akar
Dénes Ferenc: Amikor az állam focizni akar
Atombomba, és néhány hagyományos, ám fölöttébb nagy ható erejű töltett robbant idén a világban a nyári labdarúgó-átigazolási időszakban. Dénes Ferenc sportközgazdász szemmel vizsgálta meg a történteket.
szombat, 11:05
Hvg.hu
Szalai kihagyja a portugálok elleni meccset
Szalai Ádám részleges izomszakadást szenvedett csütörtökön a lettekkel szemben 3-1-re megnyert világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így vasárnap nem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban a portugálok ellen.
péntek, 21:35
Kemma.hu
Czibor Zsuzsanna: „Zoli szíve mindig is itt dobogott Komáromban”
Húsz éve már, hogy a mennyei Aranycsapatban játszik Czibor Zoltán. Így emlékszik húga, Czibor Zsuzsanna a labdarúgó-bajnokra.
péntek, 21:35
Kemma.hu
Az UEFA vizsgálja a PSG-ügyet
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vizsgálatot indított a Paris Saint-Germain ellen, hogy kiderüljön, a francia klub betartotta-e pénzügyi fair play szabályait.
péntek, 21:35
Kemma.hu
Legyőzte az Eb-bajnokot az U21-es válogatott
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte a korosztályos Európa-bajnok német csapatot a Padernbornban rendezett pénteki felkészülési mérkőzésen.
péntek, 21:35
Kemma.hu
Magyar-lett: szép, szép, de Portugália más kávéház
Magyar-lett: szép, szép, de Portugália más kávéház
A Bernd Storck vezette magyar labdarúgó-válogatott a csütörtök esti mérkőzést végig kontroll alatt tartotta. De elvesztettük Szalait, vasárnap pedig Ronaldóék jönnek.
péntek, 16:35
Hir24.hu
20 éve halt meg Czibor Zoltán
Pénteken lesz húsz éve, hogy elhunyt Czibor Zoltán olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat legendás balszélsője.
péntek, 11:05
Kemma.hu
 Lovrencsics: "Mindenki csúszott-mászott a sikerért"
Lovrencsics: "Mindenki csúszott-mászott a sikerért"
Lovrencsics Gergő szerint mindent megtett a sikerért a magyar labdarúgó-válogatott, amely csütörtökön 3-1-re legyőzte a lett együttest a budapesti Groupama Arénában, a világbajnoki selejtezősorozat hetedik fordulójában.
péntek, 08:25
Hvg.hu
Magyarország – Lettország: 3-1
Magyarország – Lettország: 3-1
Könnyed győzelmet aratott Budapesten a magyar labdarúgó-válogatott csütörtök este a világbajnoki selejtezőn: Bernd Storck alakulata 3-1-re győzte le a letteket, de a vb-részvétel így is reménytelennek tűnik. [...] Bővebben!
péntek, 07:12
Mandiner.hu
VB-selejtező - Könnyed magyar siker a lettek ellen
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtök este 3-1-re legyőzte a lett csapatot a budapesti Groupama Arénában, a világbajnoki selejtezősorozat hetedik fordulójában, amely után matematikailag is biztossá vált, hogy már nem nyerheti meg csoportját Bernd Storck együttese
08.31. 23:29
Gondola.hu
Megtört a gólcsend - Búfelejtő siker Lettország ellen
Tavaly november óta először szerzett gólokat a magyar labdarúgó-válogatott.
08.31. 23:22
Nepszava.hu
 Feledtetnék az andorrai fiaskót Dzsudzsákék: Magyarország-Lettország 2-0
Feledtetnék az andorrai fiaskót Dzsudzsákék: Magyarország-Lettország 2-0
Már csak matematikai esélye van a magyar labdarúgó-válogatottnak arra, hogy kijusson a jövő évi, oroszországi világbajnokságra.
08.31. 21:20
Hvg.hu
Magyar-lett - Nincs meglepetés a hazai kezdőcsapatban
Nincs komoly meglepetés a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatában, amely 20
08.31. 20:12
Gondola.hu
Megvan a negyedik vb-résztvevő
Negyedikként a japán labdarúgó-válogatott biztosította helyét a 2018-as, oroszországi világbajnokságon.
08.31. 18:55
Kemma.hu
Paraguay szerepet vállalna a vb-rendezésben
Paraguay csatlakozott Argentínához és Uruguayhoz, így a három ország közösen rendezné meg a 2030-as labdarúgó-világbajnokságot.
08.31. 18:55
Kemma.hu
Megvan Mészöly Géza utódja
Átmenetileg az Illés Béla Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója, Pacsi Bálint lett az OTP Bank Ligában szereplő Swietelsky-Haladás vezetőedzője.
08.30. 21:35
Kemma.hu
Visszafogottan nyilatkozott a lett kapitány
Óvatosan fogalmazott Aleksandrs Starkovs, a lett labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és Kaspars Dubra védő is a csütörtöki, magyarok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés előtt.
08.30. 21:35
Kemma.hu
 Mészáros eszéki csapatától vett játékost a Felcsút
Mészáros eszéki csapatától vett játékost a Felcsút
Egy albán után egy horvát játékost igazolt a Puskás Akadémia, amelynek eredetileg a magyar labdarúgó-utánpótlás kinevelése lenne a fő célja.
08.30. 18:45
Hvg.hu
Folytatódik a svájci-portugál versenyfutás 
A magyar labdarúgó-válogatott célja, hogy megszerezze a harmadik helyet csoportjában, illetve a kínos andorrai kudarc után visszaszerezze a szurkolók bizalmát és lelkesedését.
08.30. 13:20
Kemma.hu
Marad a bolíviai nemzeti csapat büntetése
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a Bolíviai Labdarúgó Szövetség (FBF) fellebbezését, és megerősítette a nemzetközi szövetség (FIFA) négypontos levonását.
08.29. 19:50
Kemma.hu
Menesztették Mészöly Gézát
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Swietelsky-Haladás vezetőedzője, Mészöly Géza közös megegyezéssel távozott a csapat éléről
08.29. 16:00
Gondola.hu
A lettek ellen nagyon megy a válogatottnak
A lettek ellen nagyon megy a válogatottnak
A labdarúgó-válogatott a csütörtöki vb-selejtezőn hetedszer játszik a lettekkel, akik ellen eddig százszázalékos hazai pályán, és akiktől csak egyszer kapott ki, igaz, az nagyon fájt.
08.29. 09:56
Hir24.hu
Storck bízik a srácokban
Jó az előérzete a csütörtöki, lettek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzéssel kapcsolatban Bernd Storcknak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.
08.28. 23:30
Kemma.hu
Útjára indul a trófea
Jövő hét szombaton világkörüli útra indul a labdarúgó-világbajnokságok győztesének járó trófea a 2018-as, oroszországi tornát megelőzően.
08.28. 23:30
Kemma.hu
Műfüves, villanfényes focipálya lesz az Újlak udvarán
Új műfüves, villanyfényes labdarúgópályát, öltözőépületet, futókört alakít ki az Újlak suli udvarán az önkormányzat a Magyar Labdarúgó Szövetséggel együttműködésben. A munkák a napokban megkezdődtek...
08.28. 19:16
Ittlakunk.hu
Ceferin szerint felesleges ennyi országban meccseket rendezni
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke problémásnak tartja, hogy 2020-ban tizenhárom országban rendezik a kontinensbajnokságot, szerinte ennek a modellnek nincs jövője.
08.28. 14:30
Heol.hu
Kiütéssel nyert a Liverpool
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tegnapi rangadója egyoldalú végeredménnyel zárult.
08.28. 05:59
Nepszava.hu
Siker és mérföldkő
Lionel Messi góljaival nyert a spanyol labdarúgó bajnokság 2. játéknapján a Barcelona.
08.28. 05:58
Nepszava.hu
NB I - Vége a kispestiek sorozatának
A Debrecen Budapesten nyert a Honvéd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójában
08.27. 23:15
Nepszava.hu
NB I - Háromórás meccsen kapott ki a Fradi
A Videoton 3-1-re legyőzte a vendég Ferencvárost a kényszerű szünetek miatt háromórásra nyúlt mérkőzésen vasárnap, a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 7
08.27. 23:12
Gondola.hu
A Soroksár otthonában is kikapott a Dorogi FC
2-1-es vereséget szenvedett a Soroksár otthonában, Dabason a Dorogi FC, a labdarúgó NB II. 6. fordulójában. Mindkét hazai gólt a korábbi válogatott védő, Gyepes Gábor szerezte.
08.27. 23:00
Kemma.hu
Labdarúgó NB I - Eredmények és tabella
A Bozsik Stadion tavaly szeptember 24. óta volt "bevehetetlen" a vendégcsapatok számára.
08.27. 08:29
Nepszava.hu
Labdarúgó NB I - Eredmények és tabella
A Bozsik Stadion tavaly szeptember 24. óta volt "bevehetetlen" a vendégcsapatok számára.
08.27. 08:29
Nepszava.hu
Labdarúgó NB I – A címvédő Honvéd hazai pályán kapott ki
A fővárosiak csaknem egy év után maradtak alul a Bozsik Stadionban.
08.26. 22:50
Heol.hu
NB I - Otthon kapott ki a címvédő Honvéd
A címvédő és listavezető Budapest Honvéd kikapott a vendég Debrecentől szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójában
08.26. 22:38
Gondola.hu
NB I - Nyert az Újpest a 3000. élvonalbeli meccsén
Az Újpest FC 3000. élvonalbeli mérkőzésén 1-0-ra nyert az újonc Balmazújváros vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombati játéknapján
08.26. 20:35
Gondola.hu
NB I - A Puskás Akadémia elrontotta Mészöly jubileumát
A Puskás Akadémia megszerezte első idegenbeli győzelmét a labdarúgó OTP Bank Liga 2016/17-es idényében: Pintér Attila együttese a hetedik forduló szombati játéknapján, Sopronban 5-1-re nyert a Haladás ellen
08.26. 20:29
Gondola.hu
NB I - Megszakadt a Vasas nyeretlenségi sorozata
Három nyeretlenül megvívott mérkőzés után a Vasas begyűjtötte a három pontot a labdarúgó OTP Bank Ligában: a hetedik forduló szombati játéknapján a legutóbb bronzérmes fővárosi csapat a Paks ellen nyert 3-1-re
08.26. 20:25
Gondola.hu
NB I - Fordított és nyert a Diósgyőr a borsodi rangadón
A Diósgyőri VTK egygólos hátrányból fordítva, hosszabbításban szerzett góllal 2-1-re legyőzte a Mezőkövesdet a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombati játéknapján
08.26. 20:20
Gondola.hu
A háromezredik újpesti bajnoki jön
A Videoton-Ferencváros találkozó lesz a hétvége rangadója a labdarúgó NB I hétvégi fordulójában.
08.26. 05:52
Nepszava.hu
A Komárom és a Tatabánya FCE jutott a Magyar Kupa főtáblájára
Komárom-Esztergom megyét a Komárom és a Tatabánya FCE képviseli majd a labdarúgó Magyar Kupa főtábláján, előbbi a Tatát, utóbbi a Nyergesújfalut győzte le.
08.25. 20:55
Kemma.hu
Magyar szempontból kedvezően alakult a sorsolás
Monacóban pénteken elkészítették a labdarúgó Európa-liga 48 csapatos főtáblájának sorsolását, amelyen a magyar érdekeltségű csapatok mindegyike olyan csoportba került, melyből lehet esélye a továbbjutásra.
08.25. 16:05
Kemma.hu
Európa Liga - a 48 csapatos főtábla sorsolása
Monacóban pénteken elkészítették a labdarúgó Európa Liga 48 csapatos főtáblájának sorsolását, amelyen a magyar érdekeltségű csapatok mindegyike olyan csoportba került, melyből lehet esélye a továbbjutásra
08.25. 14:26
Gondola.hu
A hétvégi fordulóban jubilál az Újpest
A magyar csapatok közül elsőként az Újpest FC készülhet 3000. élvonalbeli bajnoki mérkőzésére, a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójában a jubileumi összecsapást szombat este Balmazújvárosban játsszák a lila-fehérek.
08.25. 12:10
Heol.hu
Kialakult az Európa-liga csoportkörös mezőnye
Három-három német, spanyol, olasz, francia és cseh klub szerepel a labdarúgó Európa-liga 48 csapatos főtábláján a 2017/18-as idényben.
08.25. 11:30
Kemma.hu
Sánchez visszatér a hétvégi rangadóra
Alexis Sánchez akár már az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi, harmadik fordulójában esedékes FC Liverpool elleni rangadón visszatérhet az Arsenalba.
08.25. 11:30
Kemma.hu
Spalletti bevenné Rómát
Luciano Spalletti, az Internazionale vezetőedzője már az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi 2. fordulójában visszatér korábbi csapata, az AS Roma otthonába.
08.25. 11:30
Kemma.hu
Európa Liga - A csoportkörbe jutott csapatok
Három-három német, spanyol, olasz, francia és cseh klub szerepel a labdarúgó Európa Liga 48 csapatos főtábláján a 2017/18-as idényben
08.25. 00:29
Gondola.hu
 Neymar feljelentette a Barcelonát
Neymar feljelentette a Barcelonát
A hűségprémiuma elmaradt részét várja volt klubjától, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél tett panaszt.
08.24. 22:20
Hvg.hu
 Sorsoltak a Bajnokok Ligájában, megvannak a csoportok
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában, megvannak a csoportok
Kisorsolták Monacóban a labdarúgó Bajnokok Ligája 2017-2018-as szezonjának csoportbeosztását.
08.24. 22:20
Hvg.hu
 Cristiano Ronaldo lett az UEFA Év Játékosa - fotók
Cristiano Ronaldo lett az UEFA Év Játékosa - fotók
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid spanyol labdarúgó-klub portugál válogatott csatára Monte Carlóban vette át az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA Év Játékosa díját augusztus 24-én.
08.24. 22:20
Hvg.hu
 Megruházták a Videotont, kiesett az Európa Ligából
Megruházták a Videotont, kiesett az Európa Ligából
Az idegenben elért gól nélküli döntetlen után Felcsúton 4-0-ra kikapott a szerb Partizan Beogradtól. A fehérvári együttes a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójáig jutott.
08.24. 22:20
Hvg.hu
Európa Liga - Kiütötte a Partizan a Videotont
A Videoton az idegenben elért gól nélküli döntetlen után Felcsúton 4-0-ra kikapott a szerb Partizan Beogradtól a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának csütörtöki visszavágóján, így nem jutott a sorozat csoportkörébe
08.24. 22:14
Gondola.hu
Ronaldo lett az UEFA év játékosa
Cristiano Ronaldo nyerte az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Év játékosa díját
08.24. 20:27
Gondola.hu
Kleinheisler kikerült a válogatott keretéből
Sérülés miatt nem számíthat Kleinheisler Lászlóra a lettek és a portugálok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
08.24. 20:15
Kemma.hu
Neymar feljelentette a Barcelonát
Neymar a hűségprémium elmaradt része miatt feljelentette volt klubját, az FC Barcelonát a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA).
08.24. 20:15
Kemma.hu
 Kleinheisler nélkül selejtez a válogatott
Kleinheisler nélkül selejtez a válogatott
Sérülés miatt nem számíthat Kleinheisler Lászlóra a lettek és a portugálok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen a labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya.
08.24. 17:45
Hvg.hu
Kemény meccs elé néz Dárdai csapata
Nehéz mérkőzés vár a Dárdai Pál vezette Hertha BSC-re: a fővárosi együttes a Borussia Dortmund vendége lesz szombaton a német labdarúgó-bajnokság második fordulójában.
08.24. 15:45
Kemma.hu
Rekordod állíthat be hétvégén a blancók alakulata
Mérföldkőhöz érkezett a címvédő Real Madrid a spanyol labdarúgó-bajnokság második fordulójában: Zinédine Zidane együttese sorozatban a 70. tétmérkőzésén szerezhet gólt.
08.24. 15:45
Kemma.hu
A Bernabéu Trófeát is otthon tartotta a Real
A Real Madrid nyerte a Santiago Bernabéu Trófeáért kiírt barátságos labdarúgó-mérkőzést.
08.24. 11:00
Kemma.hu
Gólgazdag meccsen kapott ki a Dorog Gyirmóton
Kétszer egyenlített, de végül 3-2-es vereséget szenvedett a Dorog a tavaly még élvonalbeli Gyirmót otthonában, a labdarúgó NB II. 5. fordulójában.
08.24. 00:20
Kemma.hu
Bajnokok Ligája - A csoportkörbe jutott csapatok
Öt angol klub szerepel a labdarúgó Bajnokok Ligája 32 csapatos főtábláján a 2017/18-as idényben
08.23. 23:50
Gondola.hu
Ronaldo harmadszor lehet az Év játékosa
Gianluigi Buffon, Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi lesz az Év játékosa az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA): a győztes kilétére a szervezet csütörtöki, Bajnokok Ligája-sorsolással egybekötött gáláján derül fény.
08.23. 19:05
Kemma.hu
Rooney nem vállal több válogatott meccset
Wayne Rooney, az angol labdarúgó-válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője szerdán bejelentette, hogy többet nem lép pályára a nemzeti csapatban.
08.23. 19:05
Kemma.hu
 Fontos döntést hozott Wayne Rooney
Fontos döntést hozott Wayne Rooney
Nem lép többet pályára a nemzeti csapatban az angol labdarúgó-válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője.
08.23. 16:15
Hvg.hu
Továbbjutásra készül a Videoton
Az idegenbeli gól nélküli döntetlent követően a Videoton FC kedvező helyzetben, telt ház előtt fogadja Felcsúton a szerb Partizan Beogradot a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának csütörtöki visszavágóján.
08.23. 14:15
Kemma.hu
A Maribor búcsúztatta Korhutékat
A Korhut Mihállyal felálló Hapoel Beer-Seva 1-0-ra kikapott a Maribor vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének visszavágóján.
08.22. 23:20
Heol.hu
MLSZ - Pintér Attilát 100 ezer forintra büntették
Pintér Attilát, a Puskás Akadémia vezetőedzőjét 100 ezer forintra büntette a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága
08.22. 18:24
Gondola.hu
Kalinic a Milanba igazolt
Az AC Milan négy évre szóló szerződést kötött Nikola Kaliniccsal. A 29 éves horvát válogatott labdarúgó egyelőre a Fiorentina kölcsönjátékosaként játszik új klubjában.
08.22. 17:50
Kemma.hu
Bernd Storck: Nagy kihívás lesz hazai pályán bizonyítani
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya jó játékkal örvendeztetné meg a szurkolókat.
08.22. 07:43
Mno.hu
Kell a politikai hátszél a focinak
A labdarúgó NB II húsz csapata közül legalább hatnak van reális esélye a visszajutásra az NB I-be.
08.22. 05:01
Nepszava.hu
Storck: irányítanunk kell a játékot!
Jövő hét csütörtökön a lettek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen jó játékkal, gólokkal és győzelemmel örvendeztetné meg csapatával a szurkolókat Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
08.21. 22:25
Kemma.hu
Kisebb csodákra van szükség a BL-főtáblához
Bravúr lenne, ha a három magyar érdekeltségű csapat közül bármelyik is feljutna a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájára. A selejtező negyedik fordulójának visszavágóit kedden és szerdán rendezik.
08.21. 17:50
Kemma.hu
Sörösdoboz formájú kispadok a Viktoria Plzen stadionjában
Sörösdoboz formájú új kispadokat láthatott a közönség az első osztályú cseh labdarúgó bajnokság júliusi nyitómérkőzésén a nyugat-csehországi Pilsenben (Plzen).
08.21. 10:40
Mediainfo.hu
Ismét remekelt a United
Az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójában is négygólos győzelmet aratott a csapat.
08.21. 05:57
Nepszava.hu
Győzelemmel nyitott a Barca
Három nappal a barcelonai gázolásos terrortámadás után az FC Barcelona kétgólos győzelmet aratott a vendég Real Betis felett a spanyol labdarúgó-bajnokság nyitófordulójában.
08.21. 03:15
Kemma.hu
Magabiztosan nyert a Real
A címvédő és Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid vasárnap 3-0-ra nyert a Deportivo La Coruna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság nyitófordulójában.
08.21. 03:15
Kemma.hu
Kalmár megrúgta első gólját
Többek között Kalmár Zsolt góljával a DAC vasárnap 4-2-re legyőzte a vendég Zilina együttesét a szlovák labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában.
08.20. 22:05
Heol.hu
A Chelsea nyerte a városi derbit
A címvédő Chelsea 2-1-re győzött az előző idényben ezüstérmes Tottenham Hotspur ideiglenes otthonában, a Wembley Stadionban az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójának vasárnapi rangadóján.
08.20. 21:25
Kemma.hu
Bundesliga: győzelemmel kezdett a Mönchengladbach
A Borussia Mönchengladbach győzelemmel kezdte a német labdarúgó-bajnokság 2017/18-as idényét, ugyanis vasárnap házigazdaként nyert a Köln ellen.
08.20. 20:27
Mno.hu
Hármat számolt a Dorog a Nyíregyházára
Megérdemelten győzte le a Dorogi FC az eddig hibátlan teljesítményt nyújtó Nyíregyházát a Buzánszky-stadionban a labdarúgó NB II. 4. fordulójában.
08.20. 00:30
Kemma.hu
NB I - Nem bírt az Újpest a Diósgyőrrel
Az Újpest 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán, zárt kapuk mögött a Diósgyőrrel a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának szombati játéknapján
08.19. 23:14
Gondola.hu
NB I - Hajrágóllal nyert a címvédő Mezőkövesden
A címvédő Budapest Honvéd a hajrában szerzett góllal 2-1-re nyert a Mezőkövesd otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának szombati játéknapján, s így továbbra is veretlenül vezeti a tabellát
08.19. 21:22
Gondola.hu
NB I - A Puskás Akadémia nyerte az újoncok csatáját
A Puskás Akadémia nyerte az újonc csapatok csatáját a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának szombati játéknapján, ugyanis 2-1-re legyőzte a vendég Balmazújvárost
08.19. 21:16
Gondola.hu
Jól vizsgázott a videobíró Münchenben
Sikeresen mutatkozott be a videobíró a német labdarúgó Bundesligában a 2017/2018-as idény pénteki nyitómeccsén a címvédő Bayern München és a Bayer Leverkusen között.
08.19. 20:20
Heol.hu
Ismét 4-0-ra győzött a Manchester United, most a Swansea City otthonában
A Manchester United 4-0-ra nyert a Swansea City otthonában az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombat délutáni nyitómérkőzésén.
08.19. 20:20
Heol.hu
Sima győzelemmel startolt a Hertha
Sima győzelemmel rajtolt szombaton a német labdarúgó Bundesligában Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC.
08.19. 17:50
Mno.hu
Kiakadt Kleinheisler László menedzsmentje
Kiakadt Kleinheisler László menedzsmentje
Az ügynökség szerint divatba jött a válogatott labdarúgó szidalmazása, aki nem érdemli meg a sok támadást.
08.19. 16:05
Hir24.hu
Bravúrra készül a Dorog a százszázalékos Nyíregyháza ellen
Nehéz találkozó előtt áll a Dorog a labdarúgó-­NB II. 4. fordulójában: Schindler Szabolcs csapata az eddigi összes mérkőzését megnyerő Nyíregyházát fogadja.
08.19. 12:27
Kemma.hu
Újabb rangadóval folytatódik a megye I.
A Nyergesújfalu a Tatát szeretné elkapni, a Zsámbék pedig Oroszlányra látogat a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság második fordulójában.
08.19. 12:27
Kemma.hu
Megemlékeznek a spanyol és német meccseken
A barcelonai és a cambrilsi terrorcselekmények miatt egyperces gyászszünettel kezdődnek hétvégén a spanyol és a német labdarúgó-mérkőzések.
08.18. 16:00
Heol.hu
Az olaszok is labdába rúgnak
A nyári szünetben alaposan megerősített AC Milan lehet a címvédő Juventus legfőbb riválisa az olasz labdarúgó-bajnokság szombaton rajtoló új idényében.
08.18. 15:15
Kemma.hu
Tottenham-Chelsea rangadó lesz a hétvégén
Az előző idényben ezüstérmes Tottenham Hotspur elleni fővárosi rangadón javíthat a szezont vereséggel kezdő, címvédő Chelsea az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójában.
08.18. 11:10
Heol.hu
Fél lábbal a csoportkörben
A Videoton FC gól nélküli döntetlent ért el a szerb Partizan Beograd vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén.
08.18. 03:15
Kemma.hu
EL - Gól nélküli döntetlent ért el Belgrádban a Videoton
A Videoton gól nélküli döntetlent ért el a szerb Partizan Beograd vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén
08.17. 23:26
Gondola.hu
Győzelemmel maradt veretlen a Ferencváros
A Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Haladást a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának csütörtöki nyitómérkőzésén.
08.17. 22:15
Heol.hu
Győzelmével veretlen maradt a Ferencváros
A Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Haladást a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának csütörtöki nyitómérkőzésén
08.17. 20:37
Gondola.hu
 Két iráni futballista bukta a Vb-t, mert pályára léptek egy izraeli csapat ellen
Két iráni futballista bukta a Vb-t, mert pályára léptek egy izraeli csapat ellen
Kizártak két kulcsjátékost az iráni labdarúgó-válogatottból, ezért a jövő évi oroszországi világbajnokságon sem léphetnek pályára.
08.17. 18:45
Hvg.hu
 Dárdaiék meccsét kétszer is félbe kellett szakítani
Dárdaiék meccsét kétszer is félbe kellett szakítani
Szurkolói rendbontások miatt kétszer is félbeszakadt a Dárdai Pál vezette Hertha BSC mérkőzése hétfőn a labdarúgó Német Kupa első fordulójában.
08.17. 18:45
Hvg.hu
 Storck 13 idegenlégióst hív haza a következő két selejtezőre
Storck 13 idegenlégióst hív haza a következő két selejtezőre
Bernd Storck szövetségi kapitány szerdán megnevezte azt a 13 idegenlégióst, akikre számít a magyar labdarúgó-válogatott következő két világbajnoki selejtezőmérkőzésén.
08.17. 18:45
Hvg.hu
Rádupláztak az újpesti zárt kapukra
Következő két hazai mérkőzését is nézők nélkül, zárt kapuk mögött kell megvívnia a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC-nek.
08.17. 16:40
Kemma.hu
A Bayern nyitja a Bundesliga-szezont
A címvédő Bayern München és a Bayer Leverkusen péntek esti összecsapásával megkezdődik a német labdarúgó-bajnokság 2017/18-as idénye, amelynek favoritja ezúttal is a sorozatban hatodik elsőségére hajtó bajor sztárcsapat.
08.17. 12:30
Heol.hu
Pénteken rajtol a La Liga
A címvédő Real Madrid a Deportivo La Coruna vendégeként kezdi meg szereplését a spanyol labdarúgó élvonal hétvégi nyitófordulójában.
08.17. 11:50
Kemma.hu
Gyönyörű Asensio-bombával dőlt el a Real–Barca
Gyönyörű Asensio-bombával dőlt el a Real–Barca
2-0-ra győzött a labdarúgó spanyol Szuperkupa visszavágóján a Cristiano Ronaldo nélkül játszó Real Madrid.
08.17. 07:50
Mno.hu
Újabb kupát nyert a Real
A bajnok Real Madrid nyerte a labdarúgó spanyol Szuperkupát, miután az idegenbeli 3-1-es sikerét követően a szerdai visszavágón 2-0-ra legyőzte a kupagyőztes FC Barcelonát.
08.17. 06:10
Kemma.hu
A német szövetség együttműködne az ultrákkal
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) a klubok büntetése, továbbá szektorok vagy stadionok bezárása helyett együttműködésre készül az ultrákkal.
08.17. 00:10
Kemma.hu
Van Persie visszatér a válogatottba
Közel két év után kapott ismét meghívót a holland labdarúgó-válogatottba Robin van Persie, a török Fenerbahce támadója.
08.17. 00:10
Kemma.hu
Kleinheislerék csúnyán kikaptak
Az Asztanában játszó Kleinheisler László vesztes, a Hapoel Beer-Seva magyar légiósa, Korhut Mihály győztes mérkőzésen lépett pályára szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének első összecsapásain.
08.17. 00:10
Kemma.hu
Elutasították a fellebbezést – Ronaldo öt meccset kapott
A Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) elutasította a Real Madrid fellebbezését Cristiano Ronaldo ötmeccses eltiltásának ügyében.
08.16. 20:05
Heol.hu
Storck kiküldte a légiósok meghívóit
Bernd Storck szövetségi kapitány szerdán megnevezte azt a 13 idegenlégióst, akikre számít a magyar labdarúgó-válogatott következő két világbajnoki selejtezőmérkőzésén.
08.16. 19:00
Kemma.hu
 Storck 13 idegenlégióst hív haza a következő két selejtezőre
Storck 13 idegenlégióst hív haza a következő két selejtezőre
Bernd Storck szövetségi kapitány szerdán megnevezte azt a 13 idegenlégióst, akikre számít a magyar labdarúgó-válogatott következő két világbajnoki selejtezőmérkőzésén.
08.16. 15:55
Hvg.hu
Csütörtökön pályára lép a Vidi
Ellenfele, a szerb Partizan Beograd büntetése miatt mindössze száz néző előtt játszik csütörtökön a Videoton FC a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának első mérkőzésén.
08.16. 14:35
Heol.hu
Az edzők szerint a Bayern München a legnagyobb favorit
A legtöbben arra számítanak, hogy a bajor csapat nyeri a német labdarúgó-bajnokság 2017/18-as idényét.
08.16. 13:50
Kemma.hu
Ilkay Gündogan nyolc hónap után játszott újra a Manchester Cityben
A német válogatott labdarúgó a spanyol Girona ellen 1-0-ra elveszített felkészülési mérkőzésen lépett pályára.
08.16. 13:50
Kemma.hu
Elhúzódik az NB I következő fordulója
A labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának hat mérkőzését négy különböző játéknapon rendezik meg, elsőként csütörtökön a Ferencváros a Haladással találkozik.
08.16. 13:50
Kemma.hu
Hárman küzdenek az Év játékosa díjért
Gianluigi Buffon, Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi lesz az Év játékosa az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA), a győztest jövő csütörtökön Monacóban hirdetik ki a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolása alkalmával.
08.15. 21:40
Kemma.hu
Ismét megbüntették az Újpestet
Egymillió forintos pénzbüntetést és egy bajnoki mérkőzésre szóló zárt kapus eltiltást kapott az Újpest FC a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától.
08.15. 21:40
Kemma.hu
Szigorú büntetést kapott az MLSZ-től az Újpest
Egymillió forintos pénzbüntetést és egy bajnoki mérkőzésre szóló zárt kapus eltiltást kapott az Újpest FC a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától
08.15. 19:48
Gondola.hu
Milliós büntetés és zárt kapus meccs az Újpestnek
Milliós büntetés és zárt kapus meccs az Újpestnek
Egymillió forintos pénzbüntetést és egy bajnoki mérkőzésre szóló zárt kapus eltiltást kapott az Újpest FC a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától.
08.15. 17:19
Hir24.hu
Változhat az átigazolási időszak
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő klubok vezetői arra készülnek, hogy lerövidítsék a szigetországi átigazolási időszakot.
08.15. 17:05
Kemma.hu
Durva brutalitás a meccsen
Vádat emelt az ügyészség az ellen a 15 éves fiú ellen, aki tavaly októberben életveszélyesen bántalmazott egy kiállított focistát a Gyöngyöshalász – Gyöngyöstarján utánpótlás labdarúgó meccsen.
08.15. 13:10
Heol.hu
Kétszer is félbeszakadt Dárdaiék meccse, amelyet végül 2-0-ra megnyertek
Szurkolói rendbontások miatt kétszer is félbeszakadt a Hertha BSC mérkőzése hétfőn a labdarúgó Német Kupa első fordulójában.
08.15. 12:20
Kemma.hu
 Dárdaiék meccsét kétszer is félbe kellett szakítani
Dárdaiék meccsét kétszer is félbe kellett szakítani
Szurkolói rendbontások miatt kétszer is félbeszakadt a Dárdai Pál vezette Hertha BSC mérkőzése hétfőn a labdarúgó Német Kupa első fordulójában.
08.15. 09:50
Hvg.hu
Váratlanul összeesett és többé nem kelt föl az egykor profi labdarúgó
Váratlanul összeesett és többé nem kelt föl az egykor profi labdarúgó
A 38 éves játékos az utcán lett rosszul.
08.14. 21:47
Hir24.hu
Három magyar légiós csapata lehet főtáblás
Három magyar labdarúgó, Kleinheisler László, Korhut Mihály és Szalai Ádám csapata küzd a héten a labdarúgó Bajnokok Ligájában selejtezőjének utolsó fordulójában a csoportkörbe jutásért.
08.14. 20:55
Kemma.hu
Még egy PL-csapat kerül kínai kézbe
Kínai tulajdonba kerül az angol labdarúgó élvonalban szereplő Southampton.
08.14. 20:55
Kemma.hu
Aubameyang menne, ha vinnék
Pierre-Emerick Aubameyang, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund támadója elárulta, hova húz a szíve.
08.14. 20:55
Kemma.hu
Telt ház előtt játszik a Vidi Felcsúton
Már hétfőn minden jegy elkelt a Videoton FC és a szerb Partizan Beograd mérkőzésre, a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának jövő csütörtöki visszavágójára.
08.14. 20:55
Kemma.hu
Magyar légiósok küzdenek a BL-főtábláért
Három magyar labdarúgó, Kleinheisler László, Korhut Mihály és Szalai Ádám csapata küzd a héten a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójában a csoportkörbe jutásért.
08.14. 16:00
Kemma.hu
Barcelonában győzött a Real
A bajnok Real Madrid 3-1-re győzött a kupagyőztes FC Barcelona vendégeként a labdarúgó spanyol Szuperkupáért folyó párharc első mérkőzésén.
08.14. 05:45
Kemma.hu
Newcastle-ben nyert a Tottenham
A Tottenham idegenbeli győzelemmel kezdte az angol labdarúgó-bajnokság 2017/18-as idényét.
08.13. 23:55
Kemma.hu
Megye I.: szombati meccseredmények
Gólgazdag meccsekkel kezdődött a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság.
08.13. 18:50
Kemma.hu
NB I - Büntetővel verte a Videoton a Debrecent
A hosszabbítás utolsó másodperceiben értékesített tizenegyessel győzte le a Videoton a vendég Debrecent szombaton, a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 5
08.12. 22:45
Gondola.hu
A Honvédnál kapott ki az Újpest
A Budapest Honvéd hazai pályán 2-1-re legyőzte az Újpestet szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában.
08.12. 22:10
Kemma.hu
Negyedik döntetlenjét játszotta a Ferencváros
A Ferencváros házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott a Paks csapatával a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, ötödik fordulójában.
08.12. 22:10
Kemma.hu
NB I - Pontot szerzett a Puskás Akadémia
Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a Diósgyőr vendégeként Debrecenben a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában
08.12. 20:35
Gondola.hu
NB I - Idénybeli negyedik döntetlenjét játszotta a Fradi
A Ferencváros házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott a Paks csapatával a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, ötödik fordulójában
08.12. 20:31
Gondola.hu
NB I - A címvédő Honvéd otthonában kapott ki az Újpest
A címvédő Budapest Honvéd hazai pályán 2-1-re legyőzte az Újpestet szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában
08.12. 20:27
Gondola.hu
NB I - A hajrában egyenlített a Mezőkövesd a Vasas ellen
A Vasas FC 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesd csapatával a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, ötödik fordulójában az újpesti Szusza-stadionban
08.12. 20:24
Gondola.hu
NB I - Kikapott a Haladástól az újonc Balmazújváros
A Haladás két góllal legyőzte az újonc Balmazújvárost szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában, Sopronban
08.12. 20:21
Gondola.hu
Ibrahimovic mégis marad a MU-nál?
José Mourinho, a Manchester United vezetőedzője kijelentette, a klub tárgyal Zlatan Ibrahimoviccsal a svéd labdarúgó esetleges maradásáról.
08.11. 21:45
Heol.hu
Negyedszázados a Premier League
Indulásának huszonötödik évfordulóját ünnepli az angol labdarúgó-bajnokság élvonala, a Premier League, amelynek pénteken kezdődik a legújabb idénye.
08.11. 20:35
Kemma.hu
Női csapatot követelnek a Manchester Unitednél
Női csapat alapítására buzdítja a Manchester United vezetőit az angol labdarúgó-szövetség (FA). Az észak-angliai klub az egyetlen az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő egyesületek közül, amelynek nincsen női szakága.
08.11. 15:50
Kemma.hu
Megvannak a szezon legszebb góljai
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) honlapján augusztus 29-ig lehet szavazni a 2016-2017-es szezon legszebb góljára.
08.11. 15:50
Kemma.hu
Ki-ki meccseket ígér az NB I hétvégi fordulója
A címvédő Budapest Honvéd és az Újpest összecsapásán két veretlen csapat találkozik egymással a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában.
08.11. 15:50
Kemma.hu
Marokkó is vb-t rendezne
Marokkó szeretné megrendezni a 2026-os labdarúgó-világbajnokságot.
08.11. 15:50
Kemma.hu
Tony Pulisban továbbra is bíznak
Új, 2019 nyaráig szóló szerződést kötött vezetőedzőjével, Tony Pulissal az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Bromwich Albion.
08.11. 15:50
Kemma.hu
 Két iráni futballista bukta a Vb-t, mert pályára léptek egy izraeli csapat ellen
Két iráni futballista bukta a Vb-t, mert pályára léptek egy izraeli csapat ellen
Kizártak két kulcsjátékost az iráni labdarúgó-válogatottból, ezért a jövő évi oroszországi világbajnokságon sem léphetnek pályára.
08.11. 03:15
Hvg.hu
Néhány szerencsés Vidi-drukker utazhat Belgrádba
A Videoton és Partizan Beograd megállapodott egymással, hogy száz vendégdrukker láthatja a helyszínen a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának belgrádi, zárt kapus első mérkőzését.
08.11. 00:45
Heol.hu
Női csapatot követelnek a Manchester Unitednél
Női csapat alapítására buzdítja a Manchester United vezetőit az angol labdarúgó-szövetség (FA). Az észak-angliai klub az egyetlen az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő egyesületek közül, amelynek nincsen női szakága.
08.11. 00:45
Heol.hu
Megvannak a szezon legszebb góljai
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) honlapján augusztus 29-ig lehet szavazni a 2016-2017-es szezon legszebb góljára.
08.11. 00:45
Heol.hu
Néhány szerencsés Vidi-drukker utazhat Belgrádba
A Videoton és Partizan Beograd megállapodott egymással, hogy száz vendégdrukker láthatja a helyszínen a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának belgrádi, zárt kapus első mérkőzését.
08.11. 00:00
Kemma.hu
Női csapatot követelnek a Manchester Unitednél
Női csapat alapítására buzdítja a Manchester United vezetőit az angol labdarúgó-szövetség (FA). Az észak-angliai klub az egyetlen az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő egyesületek közül, amelynek nincsen női szakága.
08.11. 00:00
Kemma.hu
Megvannak a szezon legszebb góljai
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) honlapján augusztus 29-ig lehet szavazni a 2016-2017-es szezon legszebb góljára.
08.11. 00:00
Kemma.hu
Magyarország egy helyet javítva 56., ismét élen a brazilok a FIFA világranglistáján
Magyarország egy helyet javított korábbi helyezésén, most az 56. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, melynek élére ismét Brazília került.
08.10. 14:45
Heol.hu
Hétvégén útjára indul a labda a Premier League-ben
A Burnley meglepetésre készül az angol labdarúgó-bajnokság 2017/18-as idényének hétvégi nyitányán: a korai időpontot kihasználva remél jó eredményt elérni a címvédő Chelsea otthonában.
08.10. 14:45
Heol.hu
Magyarország egy helyet javítva 56., ismét élen a brazilok a FIFA világranglistáján
Magyarország egy helyet javított korábbi helyezésén, most az 56. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, melynek élére ismét Brazília került.
08.10. 14:00
Kemma.hu
Hétvégén útjára indul a labda a Premier League-ben
A Burnley meglepetésre készül az angol labdarúgó-bajnokság 2017/18-as idényének hétvégi nyitányán: a korai időpontot kihasználva remél jó eredményt elérni a címvédő Chelsea otthonában.
08.10. 14:00
Kemma.hu
Csatárposzton gondban lehet a kapitány
Három hét múlva újra világbajnoki selejtezőt játszik a magyar labdarúgó-válogatott.
08.10. 05:51
Nepszava.hu
Ventura marad az Azzurrik élén
Giampiero Ventura, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya két évvel, a 2020-as Európa-bajnokságig meghosszabbította szerződését.
08.09. 22:46
Heol.hu
Honvéd–Újpest: másképp jár a 93A szombat este
Augusztus 12-én, szombaton délután 6-tól játsszák a Bozsik Stadionban a Budapest Honvéd–Újpest bajnoki labdarúgó-mérkőzést.A rendőrség várhatóan 17:30 és 20:30 között a Puskás Ferenc utcát a...
08.09. 22:26
Ittlakunk.hu
Ventura marad az Azzurrik élén
Giampiero Ventura, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya két évvel, a 2020-as Európa-bajnokságig meghosszabbította szerződését.
08.09. 22:05
Kemma.hu
Akár egymillió dollárt is fizethetett a Washington Stieber Zoltánért
Akár egymillió dollárt is fizethetett a Washington Stieber Zoltánért
A magyar válogatott labdarúgó lesz a Major League Soccer harmadik magyar játékosa.
08.09. 18:49
Mno.hu
Kalmár a DAC-hoz szerződik
Kalmár Zsolt szerződést bontott a Bröndbyvel, a válogatott labdarúgó Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását.
08.09. 17:55
Heol.hu
Kalmár a DAC-hoz szerződik
Kalmár Zsolt szerződést bontott a Bröndbyvel, a válogatott labdarúgó Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását.
08.09. 17:10
Kemma.hu
A Juventusból erősített a Southampton
 Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Southampton szerződtette a Juventus gaboni középpályását, Mario Leminát.
08.09. 12:50
Heol.hu
Neymarral randizgat a popdíva?
A mostanság kívül-belül abszolút top formában lévő énekesnőt nemrég hírbe hozták az olimpiai bajnok labdarúgó Neymarral, akivel egy focimeccsre is ellátogattak kettesben.
08.09. 12:50
Heol.hu
A Juventusból erősített a Southampton
 Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Southampton szerződtette a Juventus gaboni középpályását, Mario Leminát.
08.09. 12:11
Kemma.hu
Neymarral randizgat a popdíva?
A mostanság kívül-belül abszolút top formában lévő énekesnőt nemrég hírbe hozták az olimpiai bajnok labdarúgó Neymarral, akivel egy focimeccsre is ellátogattak kettesben.
08.09. 12:11
Kemma.hu
Budapesten játszana a Videoton
Ha bejut a labdarúgó Európa-liga csoportkörébe, Budapesten fogadja ellenfeleit a a csapat.
08.09. 05:54
Nepszava.hu
A Szuperkupát is elvitte a Real
A Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid kedden 2-1-re legyőzte az Európa Ligában címvédő Manchester Unitedet a labdarúgó Európai Szuperkupáért kiírt szkopjei mérkőzésen.
08.09. 01:45
Heol.hu
A Szuperkupát is elvitte a Real
A Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid kedden 2-1-re legyőzte az Európa Ligában címvédő Manchester Unitedet a labdarúgó Európai Szuperkupáért kiírt szkopjei mérkőzésen.
08.09. 01:00
Kemma.hu
Európai Szuperkupa - Negyedszer a Real Madridé a trófea
A Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid nyerte a labdarúgó Európai Szuperkupát, miután kedden 2-1-re legyőzte az Európa Ligában címvédő Manchester Unitedet Szkopjéban
08.08. 23:10
Gondola.hu
A Barcelona simán nyert a Chapecoense ellen az idénynyitón
Az FC Barcelona 5-0-ra nyert a Chapecoense ellen a labdarúgó Joan Gamper Kupáért kiírt mérkőzésen.
08.08. 15:25
Heol.hu
Conte: Nem lesz könnyű dolgunk
Edzői pályafutása legnehezebb idényére készül Antonio Conte, a Chelsea szakvezetője, de bízik benne, hogy csapata megvédi bajnoki címét az angol labdarúgó-élvonalban.
08.08. 15:25
Heol.hu
Nagylelkű kezdeményezés a játékostól
Juan Mata, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United futballistája megváltoztatni készül saját sportján keresztül mások életét.
08.08. 15:25
Heol.hu
A Barcelona simán nyert a Chapecoense ellen az idénynyitón
Az FC Barcelona 5-0-ra nyert a Chapecoense ellen a labdarúgó Joan Gamper Kupáért kiírt mérkőzésen.
08.08. 14:40
Kemma.hu
Conte: Nem lesz könnyű dolgunk
Edzői pályafutása legnehezebb idényére készül Antonio Conte, a Chelsea szakvezetője, de bízik benne, hogy csapata megvédi bajnoki címét az angol labdarúgó-élvonalban.
08.08. 14:40
Kemma.hu
Nagylelkű kezdeményezés a játékostól
Juan Mata, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United futballistája megváltoztatni készül saját sportján keresztül mások életét.
08.08. 14:40
Kemma.hu
A Barcelona simán nyerte a gyászmérkőzést a Chapecoense ellen
Az FC Barcelona 5-0-ra nyert a labdarúgó Joan Gamper-kupáért kiírt mérkőzésen.
08.08. 11:23
Mno.hu
Legenda születik
Antigua és Barbuda emléke a Hungária körúti labdarúgó bajnoki találkozón köszönt vissza.
08.08. 05:55
Nepszava.hu
Csak az Újpestre koncentrál az ügyeletes gólvágó
Nagy Dániel négy legutóbbi élvonalbeli mérkőzésén négyszer volt eredményes a labdarúgó NB I-ben.
08.08. 05:51
Nepszava.hu
Radó több hónapra kidőlt
Körülbelül három hónapig nem léphet pályára Radó András, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Puskás Akadémia támadója.
08.07. 22:15
Kemma.hu
250 millió forintért szerződött egy washingtoni csapathoz Stieber Zoltán
A magyar labdarúgó hétfőn már a D.C. United játékosaival edzett.
08.07. 20:52
Mno.hu
Kedden nagy derbi lesz Szkopjéban
A Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid a negyedik, míg az Európa Ligában címvédő Manchester United a második győzelmére készül a Szkopjéban kedden sorra kerülő európai labdarúgó Szuperkupa-mérkőzésen.
08.07. 17:30
Heol.hu
Radó több hónapra kidőlt
Körülbelül három hónapig nem léphet pályára Radó András, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Puskás Akadémia támadója.
08.07. 17:30
Heol.hu
Kedden nagy derbi lesz Szkopjéban
A Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid a negyedik, míg az Európa Ligában címvédő Manchester United a második győzelmére készül a Szkopjéban kedden sorra kerülő európai labdarúgó Szuperkupa-mérkőzésen.
08.07. 16:45
Kemma.hu
Döntetlen Debrecenben
Nem esett gól a házigazda Debrecen és a Ferencváros vasárnapi mérkőzésén a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában, így a hazaiak továbbra is nyeretlenek, a vendégek pedig veretlenek a mostani szezonban.
08.06. 23:25
Heol.hu
Döntetlen Debrecenben
Nem esett gól a házigazda Debrecen és a Ferencváros vasárnapi mérkőzésén a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában, így a hazaiak továbbra is nyeretlenek, a vendégek pedig veretlenek a mostani szezonban.
08.06. 22:40
Kemma.hu
NB I - Nyert a Videoton Mezőkövesden
A Videoton az új szerzemény Ezekiel Henty, valamint Danko Lazovic találatával nyert 2-0-ra Mezőkövesden a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának vasárnapi játéknapján
08.06. 22:28
Gondola.hu
NB I - Első győzelmét aratta az Újpest
Az Újpest hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának vasárnapi játéknapján
08.06. 22:13
Gondola.hu
NB I - Nem esett gól Debrecenben
Nem esett gól a házigazda Debrecen és a Ferencváros vasárnapi mérkőzésén a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában, így a hazaiak továbbra is nyeretlenek, a vendégek pedig veretlenek a mostani szezonban
08.06. 20:34
Gondola.hu
Az ágyúsok nyerték az első kupát
Az Arsenal nyerte a labdarúgó angol Szuperkupát, miután vasárnap 1-1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel 4-1-re legyőzte a városi rivális Chelsea-t a Wembley-ben.
08.06. 18:50
Heol.hu
Az ágyúsok nyerték az első kupát
Az Arsenal nyerte a labdarúgó angol Szuperkupát, miután vasárnap 1-1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel 4-1-re legyőzte a városi rivális Chelsea-t a Wembley-ben.
08.06. 18:05
Kemma.hu
Kivizsgálja az elhunyt játékvezető esetét az MLSZ
Kivizsgálja az elhunyt játékvezető esetét az MLSZ
Tragikus módon életét veszítette az egyik játékvezető, akit a rettenetes hőségben futtattak, a Magyar Labdarúgó-szövetség közleményben reagált.
08.06. 13:42
Hir24.hu
Labdarúgó NB I - Eredmények és tabella
A góllövőlista élén: Lanzafame (Honvéd), Varga R. (Ferencváros)
08.06. 07:34
Nepszava.hu
Először nyert a Paks az OTP-ligában
Megszerezte első győzelmét a Paks a labdarúgó OTP Bank Liga 2017/18-as szezonjában.
08.06. 04:05
Kemma.hu
NB I - Győzött Felcsúton a címvédő Honvéd
A címvédő Budapest Honvéd 2-0-ra győzött az újonc Puskás Akadémia vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati játéknapján
08.05. 23:07
Gondola.hu
Először nyert az élvonalban a Balmazújváros
Megszerezte története első élvonalbeli győzelmét a Balmazújváros, amely a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában 4-0-ra nyert hazai pályán a Diósgyőr ellen.
08.05. 23:00
Heol.hu
Először nyert a Paks az OTP-ligában
Megszerezte első győzelmét a Paks a labdarúgó OTP Bank Liga 2017/18-as szezonjában.
08.05. 23:00
Heol.hu
NB I - Először nyert a Paks
Megszerezte első győzelmét a Paks a labdarúgó OTP Bank Liga 2017/18-as szezonjában: a tolnaiak a negyedik forduló szombati játéknapján hazai pályán 2-0-ra nyertek a Haladás ellen
08.05. 22:26
Gondola.hu
Nézőcsúcs a női labdarúgó Eb-n
Már a vasárnapi döntő előtt kijelenthető, hogy nézőcsúcsot dönt a Hollandiában zajló női labdarúgó Európa-bajnokság.
08.05. 22:15
Kemma.hu
Először nyert az élvonalban a Balmazújváros
Megszerezte története első élvonalbeli győzelmét a Balmazújváros, amely a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában 4-0-ra nyert hazai pályán a Diósgyőr ellen.
08.05. 22:15
Kemma.hu
NB I - Kiütötte az éllovast az újonc Balmazújváros
Megszerezte története első élvonalbeli győzelmét a Balmazújváros, amely a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában 4-0-ra nyert hazai pályán a Diósgyőr ellen
08.05. 20:27
Gondola.hu
NB I - Először nyert az élvonalban a Balmazújváros
A labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában 4-0-ra nyertek hazai pályán a Diósgyőr ellen.
08.05. 20:13
Nepszava.hu
Nézőcsúcs a női labdarúgó Eb-n
Már a vasárnapi döntő előtt kijelenthető, hogy nézőcsúcsot dönt a Hollandiában zajló női labdarúgó Európa-bajnokság.
08.05. 18:05
Heol.hu
A hőség már a magyar futballra is kihat
A kánikula a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, 4. fordulójának menetrendjét is befolyásolja.
08.05. 05:56
Nepszava.hu
Szurkolók nélkül rendezhetik a Partizan-Videoton meccset
A szerb klub büntetése miatt zárt kapus lehet a Partizan Beograd-Videoton FC mérkőzés a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójában.
08.05. 01:00
Kemma.hu
Mbappé lehet Neymar utódja
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Monaco támadója távozási szándékát jelezte – jelentette a L'Équipe. A lap úgy véli, Kylian Mbappé oldhatná meg a Neymar után keletkezett űrt a Barcelona csapatánál.
08.05. 01:00
Kemma.hu
Eljárást indítottak a Legia ellen
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi eljárást indított a Legia Warszawa ellen, amiért a lengyel csapat szurkolói a szerdai hazai Bajnokok Ligája-selejtezőn egy teljes lelátónyi molinót függesztettek ki, amelyen a nácik által megölt lengyelekre emlékeztek.
08.05. 01:00
Kemma.hu
Meghalt a hőségben tartott tesztfutáson egy futballbíró
Fizikai teszt közben elhunyt egy megyei harmadosztályú labdarúgó-játékvezető Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
08.04. 22:20
Hvg.hu
Neymar játékra készen
Neymar már szombaton, a francia labdarúgó-bajnokság első fordulójában szeretne bemutatkozni új csapata, a Paris Saint-Germain színeiben.
08.04. 20:55
Heol.hu
Szurkolók nélkül rendezhetik a Partizan-Videoton meccset
A szerb klub büntetése miatt zárt kapus lehet a Partizan Beograd-Videoton FC mérkőzés a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójában.
08.04. 20:55
Heol.hu
Mbappé lehet Neymar utódja
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Monaco támadója távozási szándékát jelezte – jelentette a L'Équipe. A lap úgy véli, Kylian Mbappé oldhatná meg a Neymar után keletkezett űrt a Barcelona csapatánál.
08.04. 20:55
Heol.hu
Eljárást indítottak a Legia ellen
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi eljárást indított a Legia Warszawa ellen, amiért a lengyel csapat szurkolói a szerdai hazai Bajnokok Ligája-selejtezőn egy teljes lelátónyi molinót függesztettek ki, amelyen a nácik által megölt lengyelekre emlékeztek.
08.04. 20:55
Heol.hu
Több mérkőzés is később kezdődik az NB 1-ben
A sereghajtó Puskás Akadémiánál vendégeskedik a címvédő Budapest Honvéd a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, 4. fordulójában.
08.04. 20:00
Kemma.hu
Neymar játékra készen
Neymar már szombaton, a francia labdarúgó-bajnokság első fordulójában szeretne bemutatkozni új csapata, a Paris Saint-Germain színeiben.
08.04. 20:00
Kemma.hu
Zárt kapus lehet a Partizan-Videoton mérkőzés
  A szerb klub büntetése miatt zárt kapus lehet a Partizan Beograd-Videoton FC mérkőzés a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójában
08.04. 19:41
Gondola.hu
Európa Liga - Videoton-Partizan Beograd a főtáblára jutásért
A Videoton a szerb Partizan Beograddal találkozik a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójában, amelyben már a főtáblára jutás a tét
08.04. 19:41
Gondola.hu
Neymar már szombaton pályára lépne
A brazil játékos a francia labdarúgó-bajnokság első fordulójában szeretne bemutatkozni.
08.04. 18:46
Mno.hu
Több mérkőzés is később kezdődik az NB 1-ben
A sereghajtó Puskás Akadémiánál vendégeskedik a címvédő Budapest Honvéd a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, 4. fordulójában.
08.04. 15:55
Heol.hu
EL - Videoton-Partizan Beograd a főtáblára jutásért
A Videoton a szerb Partizan Beograddal találkozik a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójában, amelyben már a főtáblára jutás lesz a tét
08.04. 14:01
Gondola.hu
 Szuper napja volt Mészáros Lőrincnek
Szuper napja volt Mészáros Lőrincnek
Csapata, az NK Osijek kiejtette a PSV-t, a Videoton pedig a felcsúti stadionban harcolta ki a továbbjutást a labdarúgó Európa Ligában.
08.04. 11:55
Hvg.hu
Neymar már nem a Barcelona játékosa
Az FC Barcelona csütörtökön este bejelentette, hogy megszűnt a szerződése Neymarral, miután a brazil labdarúgó kifizette a 222 millió eurós (67,7 milliárd forintos) kivásárlási árát.
08.03. 22:55
Heol.hu
Neymar már nem a Barcelona játékosa
Az FC Barcelona csütörtökön este bejelentette, hogy megszűnt a szerződése Neymarral, miután a brazil labdarúgó kifizette a 222 millió eurós (67,7 milliárd forintos) kivásárlási árát.
08.03. 22:10
Kemma.hu
Csodát tett a Videoton, kiütötte a Bordeaux-ot
Bejutott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójába a Videoton, mivel az idegenbeli 2-1-es vereségét követően a csütörtöki visszavágón 1-0-ra legyőzte a francia Girondins Bordeaux-t Felcsúton
08.03. 21:03
Gondola.hu
Kiharcolta a továbbjutást a Videoton
A magyar csapat bejutott a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének rájátszásába.
08.03. 21:01
Nepszava.hu
Eldőlt: Neymar Párizsba igazol
Az FC Barcelona csütörtökön este bejelentette, hogy megszűnt a szerződése Neymarral, miután a brazil labdarúgó kifizette a 222 millió eurós (67,7 milliárd forintos) kivásárlási árát
08.03. 20:04
Gondola.hu
 Nem engedi Párizsba Neymart a liga
Nem engedi Párizsba Neymart a liga
Nem engedik a spanyol labdarúgó élvonal illetékesei, hogy a Paris Saint-Germain kifizesse a Barcelonának Neymar 222 millió eurós (67,7 milliárd forintos) kivásárlási árát.
08.03. 19:40
Hvg.hu
Visszadobták a PSG pénzét
A spanyol labdarúgó élvonal, a La Liga illetékesei nem fogadták el, hogy a Paris Saint-Germain kifizetné az FC Barcelona brazil támadójának, Neymarnak a 222 millió eurós (67,7 milliárd forintos) kivásárlási árát.
08.03. 17:55
Heol.hu
Visszadobták a PSG pénzét
A spanyol labdarúgó élvonal, a La Liga illetékesei nem fogadták el, hogy a Paris Saint-Germain kifizetné az FC Barcelona brazil támadójának, Neymarnak a 222 millió eurós (67,7 milliárd forintos) kivásárlási árát.
08.03. 17:15
Kemma.hu
Madridból Rómába?
Megtette első ajánlatát az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő csapat Lucas Vazquezért.
08.03. 05:56
Nepszava.hu
Husztit meg kellett műteni
Idő előtt véget ér Huszti Szabolcs idénye. A kínai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (CSL) szereplő Csangcsun Jataj 34 éves magyar játékosa Németországban térdműtéten esett át.
08.02. 19:30
Kemma.hu
Husztit meg kellett műteni
Idő előtt véget ér Huszti Szabolcs idénye. A kínai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (CSL) szereplő Csangcsun Jataj 34 éves magyar játékosa Németországban térdműtéten esett át.
08.02. 14:55
Heol.hu
Buffon belekóstolt a borászkodásba
Gianluigi Buffon, a Juventus és az olasz válogatott élő legendája borokhoz adja a nevét. Az első évjárat már a polcokon!Gianluigi Buffont, a Juventus és az olasz labdarúgó válogatott kapusát szokták a jó borhoz hasonlítani, ami az évek múlásával egyre jobb lesz: a kapus még 39 évesen is kirobbanthatatlan a csapatból és sikert sikerre halmoz. A nevével ellátott mezek és egyéb ajándéktárgyak után mostantól már az ő nevével fémjelzett borokhoz is hozzájuthatnak a rajongók, miután igent mondott a dél olaszroszági Apuila régióban található Fabio Cordella pincészet felkérésének. „Ismert volt számomra Gigi szeretete a borok iránt, ezért kapcsolatba léptem vele, hogy lenne-e kedve nevét adni az egyik sorozathoz. 24 órán belül Torinóban voltam, hogy aláírjam a szerződést” – lelkendezett Fabio Cordella, az ötletgazda pincészet tulajdonosa. Buffon #1 névvel egyelőre egy fehérbor (Chardonnay), egy rozé (Negroamaro) és egy vörösbor (Primitivo) került a kínálatba, mindegyikből 30 ezer palack készül, 20 és 30 euró közötti áron kaphatók a borászat webshopjában.Buffon egyelőre valóban csak nevét adja, vannak focisták, akik viszont ennél már tovább jutottak: az egykori csapattárs, a szintén világbajnok, azóta visszavonult Andrea Pirlo (Pratum Coller) és a Barcelona sztárja, Andres Iniesta (Bodega Iniesta) is saját pincészetet működtet.Fotó forrása
08.02. 12:30
Boraszportal.hu
A Nike készített egy futócipőt Neymar Jr. tiszteletére
A Nike készített egy futócipőt Neymar Jr. tiszteletére
Az új cipőnek a bemutatásának napján a labdarúgó pont a távozását közölte csapattársaival.
08.02. 12:06
Delmagyar.hu
A Nike készített egy futócipőt Neymar Jr. tiszteletére
A Nike készített egy futócipőt Neymar Jr. tiszteletére
Az új cipőnek a bemutatásának napján a labdarúgó pont a távozását közölte csapattársaival.
08.02. 12:06
Kisalfold.hu
Folyik az adóforint a közmédiától Habony és Kálomista közelébe
Folyik az adóforint a közmédiától Habony és Kálomista közelébe
A Magyar Labdarúgó Szövetséggel öt évre 19 milliárdért szerződtek, NB 1-es meccseket közvetítenek majd.
08.02. 10:41
Hir24.hu
Ismét megbüntették az Újpestet
Egyedül az Újpest FC kapott pénzbüntetést a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától az élvonal harmadik fordulója után.
08.02. 08:10
Profitline.hu
Ismét büntetést kaptak a lilák
Egyedül az Újpest FC kapott pénzbüntetést a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától az élvonal harmadik fordulója után.
08.01. 20:35
Heol.hu
Ismét büntetést kaptak a lilák
Egyedül az Újpest FC kapott pénzbüntetést a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától az élvonal harmadik fordulója után.
08.01. 19:45
Kemma.hu
Nem éri meg színészkedni
Pénteken megkezdődik a másodosztályú angol labdarúgó-bajnokság, s ez egyben egy új korszak kezdetét is jelenti: mostantól a szigetországban kétmeccses eltiltás jár azoknak a játékosoknak, akik műeséssel próbálnak büntetőt vagy kiállítást kiharcolni.
08.01. 15:40
Heol.hu
Hivatalos: Újpest-Vasas zárt kapuk mögött
Az Újpest FC-nek mégis a Vasas elleni, vasárnap 18 órakor kezdődő mérkőzése lesz zárt kapus a labdarúgó OTP Bank Ligában.
08.01. 15:40
Heol.hu
Nem éri meg színészkedni
Pénteken megkezdődik a másodosztályú angol labdarúgó-bajnokság, s ez egyben egy új korszak kezdetét is jelenti: mostantól a szigetországban kétmeccses eltiltás jár azoknak a játékosoknak, akik műeséssel próbálnak büntetőt vagy kiállítást kiharcolni.
08.01. 14:50
Kemma.hu
Hivatalos: Újpest-Vasas zárt kapuk mögött
Az Újpest FC-nek mégis a Vasas elleni, vasárnap 18 órakor kezdődő mérkőzése lesz zárt kapus a labdarúgó OTP Bank Ligában.
08.01. 14:50
Kemma.hu
Négy óra alatt elfogytak a jegyek
Már csak VIP-jegyek kaphatók a magyar labdarúgó-válogatott szeptember 3-i világbajnoki selejtezőmérkőzésére, amelyen az Európa-bajnok Portugália lesz a vendég a Groupama Arénában.
07.31. 18:55
Heol.hu
Sör van? Fáradjon a kispadhoz
Sörösdoboz formájú új kispadokat láthatott a közönség az első osztályú cseh labdarúgó bajnokság múlt hétvégi nyitómérkőzésén a nyugat-csehországi Pilsenben (Plzen).
07.31. 18:55
Heol.hu
Négy óra alatt elfogytak a jegyek
Már csak VIP-jegyek kaphatók a magyar labdarúgó-válogatott szeptember 3-i világbajnoki selejtezőmérkőzésére, amelyen az Európa-bajnok Portugália lesz a vendég a Groupama Arénában.
07.31. 18:10
Kemma.hu
Sör van? Fáradjon a kispadhoz
Sörösdoboz formájú új kispadokat láthatott a közönség az első osztályú cseh labdarúgó bajnokság múlt hétvégi nyitómérkőzésén a nyugat-csehországi Pilsenben (Plzen).
07.31. 18:10
Kemma.hu
A Manchester Unitedbe igazolt Nemanja Matic
A Manchester Unitedbe igazolt Nemanja Matic
A szerb válogatott labdarúgó három plusz egy évre szóló szerződést írt alá.
07.31. 18:04
Mno.hu
Újra szurkolhatnak állva az angol labdarúgó-szurkolók
A Hillsborough-tragédia után csaknem harminc évvel úgy tűnik, újra lehetővé teszik az angol labdarúgó-bajnokság első- és másodosztályában, hogy a szurkolók állva buzdítsák csapatukat. A The Sunday Telegraph értesülései szerint a kezdeményezést támogatják a Liverpool FC drukkerei is, akiknek 96 társukat taposták vagy nyomták halálra a 28 évvel ezelőtti katasztrófában.
07.31. 08:20
Profitline.hu
NB I - Eredmények és tabella
A Diósgyőr vette át a vezetést a labdarúgó OTP Bank Liga tabelláján, miután a harmadik fordulóban győzött a Haladás vendégeként, míg az eddig százszázalékos Mezőkövesd 5-0-s vereséget szenvedett a Ferencváros otthonában
07.30. 22:06
Gondola.hu
NB I - A Vasas legyőzte a Puskás Akadémiát
A Vasas 2-0-ra legyőzte a Puskás Akadémia csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján, Újpesten
07.30. 21:18
Gondola.hu
NB I - A Vasas legyőzte a Puskás Akadémiát
A Vasas 2-0-ra legyőzte a Puskás Akadémia csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján, Újpesten
07.30. 21:18
Gondola.hu
NB I - Kétgólos hátrányból mentett pontot a Videoton
Kétgólos hátrányból felállva, a rendes játékidő utolsó öt percében szerzett találatokkal mentett pontot a Videoton a vendég Újpest ellen vasárnap a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 3
07.30. 21:09
Gondola.hu
NB I - A Ferencváros elintézte a Mezőkövesdet
A Ferencváros hazai pályán könnyedén, öt góllal nyert az eddig százszázalékos Mezőkövesd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójában vasárnap
07.30. 21:02
Gondola.hu
NB I - A Ferencváros elintézte a Mezőkövesdet
A Ferencváros hazai pályán könnyedén, öt góllal nyert az eddig százszázalékos Mezőkövesd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójában vasárnap
07.30. 21:02
Gondola.hu
 28 év után újra szurkolhatnak állva az angol focimeccseken
28 év után újra szurkolhatnak állva az angol focimeccseken
A Hillsborough-tragédia után csaknem harminc évvel úgy tűnik, újra lehetővé teszik az angol labdarúgó-bajnokság első- és másodosztályában, hogy a szurkolók állva buzdítsák csapatukat.
07.30. 18:25
Hvg.hu
Újra szurkolhatnak állva az angol labdarúgó-szurkolók
A Hillsborough-tragédia után csaknem harminc évvel úgy tűnik, újra lehetővé teszik az angol labdarúgó-bajnokság első- és másodosztályában, hogy a szurkolók állva buzdítsák csapatukat
07.30. 17:32
Gondola.hu
Pontot szerzett a Balmazújváros a Honvéd vendégeként
A bajnoki címvédő Budapest Honvéd döntetlent játszott a vendég a Balmazújvárossal a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának szombati játéknapján.
07.30. 00:40
Heol.hu
Pontot szerzett a Balmazújváros a Honvéd vendégeként
A bajnoki címvédő Budapest Honvéd döntetlent játszott a vendég a Balmazújvárossal a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának szombati játéknapján.
07.29. 23:55
Kemma.hu
NB I - Pontot szerzett a Balmazújváros Kispesten
A bajnoki címvédő Budapest Honvéd döntetlent játszott a vendég a Balmazújvárossal a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának szombati játéknapján
07.29. 22:42
Gondola.hu
NB I - diósgyőri siker a Haladás vendégeként
A Diósgyőri VTK 3-0-s győzelmet aratott Sopronban a Swietelsky Haladás vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának szombati játéknapján
07.29. 21:39
Gondola.hu
NB I - Pakson szerezte meg első pontját a Debrecen
A Paks hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Debrecennel a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának szombati játéknapján, így a vendégek a mezőnyben utolsóként megszerezték első pontjukat
07.29. 21:35
Gondola.hu
Indul a jegyértékesítés a Portugálok elleni meccsre
A Szurkolói Klub tagjai már vasárnaptól megvásárolhatják belépőjüket a magyar labdarúgó-válogatott szeptember 3-i világbajnoki selejtezőmérkőzésére, amelyen az Európa-bajnok Portugália lesz a vendég a Groupama Arénában. A többi szurkolónak hétfőtől nyitják meg a jegyvásárlást.
07.28. 21:55
Heol.hu
Indul a jegyértékesítés a Portugálok elleni meccsre
A Szurkolói Klub tagjai már vasárnaptól megvásárolhatják belépőjüket a magyar labdarúgó-válogatott szeptember 3-i világbajnoki selejtezőmérkőzésére, amelyen az Európa-bajnok Portugália lesz a vendég a Groupama Arénában. A többi szurkolónak hétfőtől nyitják meg a jegyvásárlást.
07.28. 21:10
Kemma.hu
Megyeri Balázs lett az új csapatkapitány
A magyar labdarúgó-válogatott kapusa, Megyeri Balázs lett a német másodosztályban szereplő Greuther Fürth csapatkapitánya.
07.28. 16:55
Heol.hu
Megyeri Balázs lett az új csapatkapitány
A magyar labdarúgó-válogatott kapusa, Megyeri Balázs lett a német másodosztályban szereplő Greuther Fürth csapatkapitánya.
07.28. 16:10
Kemma.hu
Lisztes Krisztián: „Tamás kiérdemelte ezt az elismerést”
A XI. Bajót-Gyula Országos Utánpótlás Focitábor bajóti megnyitóján a fiataloknak jó hangulatú egy hetet kívánók között volt a korábbi 49-szeres válogatott fradista labdarúgó, Lisztes Krisztián is.
07.28. 16:10
Kemma.hu
Neymar Párizsba igazol?
Francia lapértesülés szerint megegyezett egymással a brazil válogatott labdarúgó és a PSG.
07.28. 05:51
Nepszava.hu
Európa Liga - egygólos hátrányba került a Videoton
A Videoton 2-1-es vereséget szenvedett a francia Girondins Bordeaux vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén
07.27. 23:09
Gondola.hu
Doll nem tudja, mitévő legyen
A Fradi a listavezető Mezőkövesdet látja vendégül hétvégén a labdarúgó NB1 soron következő, 3. fordulójában. Az FTC vezetőedzője, Thomas Doll finoman szólva sincs könnyű helyzetben a találkozó előtt.
07.27. 20:35
Heol.hu
Doll nem tudja, mitévő legyen
A Fradi a listavezető Mezőkövesdet látja vendégül hétvégén a labdarúgó NB1 soron következő, 3. fordulójában. Az FTC vezetőedzője, Thomas Doll finoman szólva sincs könnyű helyzetben a találkozó előtt.
07.27. 19:40
Kemma.hu
Győzelemért utazik Bordeaux-ba a Videoton
A nemzetközi porondon egyedüli magyar csapatként versenyben lévő Videoton az egyértelműen esélyesebb francia Girondins Bordeaux otthonában lép pályára a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában.
07.26. 18:00
Heol.hu
Megbízott elnök a Spanyol Labdarúgó Szövetség élén
Ángel Maria Villar letartóztatása miatt a Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) Juan Luis Larreát nevezte ki megbízott elnöknek.
07.26. 18:00
Heol.hu
Még nem lesz zárt kapus meccs
Az Újpest FC-nek nem a Vasas elleni mérkőzése lesz zárt kapus a labdarúgó OTP Bank Ligában.
07.26. 18:00
Heol.hu
Győzelemért utazik Bordeaux-ba a Videoton
A nemzetközi porondon egyedüli magyar csapatként versenyben lévő Videoton az egyértelműen esélyesebb francia Girondins Bordeaux otthonában lép pályára a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában.
07.26. 17:15
Kemma.hu
Megbízott elnök a Spanyol Labdarúgó Szövetség élén
Ángel Maria Villar letartóztatása miatt a Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) Juan Luis Larreát nevezte ki megbízott elnöknek.
07.26. 17:15
Kemma.hu
Még nem lesz zárt kapus meccs
Az Újpest FC-nek nem a Vasas elleni mérkőzése lesz zárt kapus a labdarúgó OTP Bank Ligában.
07.26. 17:15
Kemma.hu
Hatmillió eurót költünk egy szlovák másodosztályú focicsapatra
Hatmillió eurót költünk egy szlovák másodosztályú focicsapatra
413 millió forint azért jut egy székelyföldi labdarúgó akadémiának is.
07.26. 15:34
Nyugat.hu
Megbüntették az Újpestet
Zárt kapuk mögött rendezik az Újpest-Vasas bajnoki mérkőzést, miután a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden megbüntette az újpesti klubot.
07.25. 19:45
Heol.hu
Megbüntették az Újpestet
Zárt kapuk mögött rendezik az Újpest-Vasas bajnoki mérkőzést, miután a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden megbüntette az újpesti klubot.
07.25. 19:00
Kemma.hu
Pontosztozkodás az Újpest és a Ferencváros rangadóján - Fotók
Nem bírt egymással a két csapat a labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójának 2-2-re végződő rangadóján.
07.23. 22:00
Nepszava.hu
NB I - A Ferencváros a hajrában mentett pontot Újpesten
Az Újpest hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Ferencvárossal a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának vasárnapi rangadóján
07.23. 21:15
Gondola.hu
NB I - Felcsúton nyert a Videoton
A legutóbb ezüstérmes Videoton hátrányból fordítva két góllal legyőzte a Puskás Akadémiát vasárnap a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójában
07.23. 21:09
Gondola.hu
Labdarúgó NB I - A Videoton Felcsúton győzte le a Puskás Akadémiát
Puskás Akadémia FC - Videoton FC 1-3 (1-2).
07.23. 20:19
Nepszava.hu
Labdarúgó NB I - Nyert a Vasas Balmazújvárosban
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Vasas 0-1 (0-1).
07.23. 20:11
Nepszava.hu
Elkészült az első osztály sorsolása
A megyei labdarúgó-szövetség elkészítette a bajnokság I. osztályának sorsolását a 2017–2018-as szezonra, melyben újra tizenhat csapat verseng egymással a bajnoki címért.
07.23. 13:00
Kemma.hu
Labdarúgó NB I - Másodszor is kikapott a Debrecen
Swietelsky Haladás-Debreceni VSC 1-0 (1-0)..
07.23. 08:01
Nepszava.hu
NB I - Másodszor is kikapott a Debrecen
A Haladás 1-0-ra legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójának szombat esti mérkőzésén, Sopronban
07.22. 22:48
Gondola.hu
NB I - Döntetlent játszott a Honvéd és a Diósgyőr
A mérkőzés nagy részében emberhátrányban küzdő, címvédő Budapest Honvéd 2-2-es döntetlent játszott a vendég Diósgyőri VTK együttesével a labdarúgó OTP Bank Liga 2
07.22. 20:48
Gondola.hu
NB I - Kétgólos hátrányból fordított a Mezőkövesd
A Mezőkövesd kétgólos hátrányból fordítva 3-2-re legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának szombati játéknapján, így egyedüliként a mezőnyben százszázalékos maradt
07.22. 20:42
Gondola.hu
Orbán Viktor szerint Magyarország labdarúgó-világbajnokságot nem tudna rendezni
Orbán Viktor szerint Magyarország labdarúgó-világbajnokságot nem tudna rendezni
A kormányfő szerint ezért Magyarország labdarúgó-világbajnokságot nem tudna rendezni.
07.21. 13:07
Élőben.hu
A FIFA még teszteli, Amerikában már élesben használják a videobírót
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség tavaly márciusban adott zöld jelzést a technológiának.
07.21. 11:33
Mno.hu
Kikapott a Fradi
A Ferencváros a párharc második felvonásában kiesett a labdarúgó Európa-liga második selejtezőköréből.
07.21. 01:35
Kemma.hu
Európa Liga - döntetlennel is továbbjutott a Videoton
A Videoton 1-1-es döntetlent játszott az észt Nömme Kaljuval a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának visszavágóján csütörtökön
07.20. 23:14
Gondola.hu
Kikapott a Fradi
A Ferencváros a párharc második felvonásában kiesett a labdarúgó Európa-liga második selejtezőköréből.
07.20. 21:20
Heol.hu
Európa Liga - Midtjylland-Ferencváros 3-1
A Ferencváros kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Európa Ligától, miután a selejtező második fordulójának csütörtöki visszavágóján 3-1-re kikapott a dán Midtjylland vendégeként
07.20. 21:06
Gondola.hu
BL - kettős vereséggel búcsúzott a Budapest Honvéd
A Hapoel Beer-Seva kettős győzelemmel búcsúztatta a Budapest Honvédot a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában, ugyanis hazai 2-1-es sikerét követően szerdán a kispesti visszavágón 3-2-re nyert
07.19. 23:41
Gondola.hu
A női foci az Eurosporton
Az UEFA 2017-es női labdarúgó-EB minden perce élőben látható a csatornán.
07.19. 15:02
Mediainfo.hu
A Videoton szinte már továbbjutott
Idegenben aratott háromgólos sikerének köszönhetően a Videoton már a következő körben érezheti magát a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében.
07.19. 14:20
Heol.hu
A Videoton szinte már továbbjutott
Idegenben aratott háromgólos sikerének köszönhetően a Videoton már a következő körben érezheti magát a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében.
07.19. 13:35
Kemma.hu
A botrányos szurkolás következményei
Felfüggesztett stadionbezárással büntette az Újpest FC-t a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden a szurkolók megbotránkoztató viselkedése miatt.
07.18. 21:45
Heol.hu
A botrányos szurkolás következményei
Felfüggesztett stadionbezárással büntette az Újpest FC-t a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden a szurkolók megbotránkoztató viselkedése miatt.
07.18. 21:05
Kemma.hu
Újabb durva korrupciós ügy a fociban
A spanyol rendőrség kedden reggel őrizetbe vette többek között a labdarúgó szövetség elnökét, Ángel María Villart, aki után korrupciós ügyben nyomoznak.
07.18. 18:15
Hvg.hu
Kenőpénzek a Spanyol Labdarúgó Szövetségben?
A spanyol rendőrség kedden reggel őrizetbe vette többek között a labdarúgó szövetség elnökét, Ángel María Villart. Az elnököt sikkasztással, hűtlen kezeléssel és korrupcióval gyanúsítják.
07.18. 15:40
Kemma.hu
Ebből már most elég
Kivételesen csöndes volt a labdarúgó NB I nyitánya.
07.18. 05:55
Nepszava.hu
Álhír az esetleges világbajnoki bojkottról
Cáfolta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség a korábbi sajtóértesülést a fenyegetésekről.
07.18. 05:53
Nepszava.hu
Hajnal Tamás kedden térhet haza
A labdarúgó a vasárnapi meccsen egy ütközést követően elveszítette az eszméletét.
07.18. 05:51
Nepszava.hu
Totti: Egy korszak végleg lezárult
Francesco Totti hivatalosan is bejelentette, hogy befejezte labdarúgó pályafutását.
07.17. 23:00
Heol.hu
Eger SE: csapatnyi új labdarúgó a keretben
Az edzőnek is kiváltják a játékengedélyt.
07.17. 23:00
Heol.hu
Totti: Egy korszak végleg lezárult
Francesco Totti hivatalosan is bejelentette, hogy befejezte labdarúgó pályafutását.
07.17. 22:00
Kemma.hu
Horrorsérülés: eszméletlenül feküdt a pályán Hajnal Tamás ? Videó!
Egy ütközés miatt eszméletét veszítette a nyergesújfalui származású Hajnal Tamás a Ferencváros?Puskás Akadémia meccsen. Az NB I.-es labdarúgó az első hírek szerint agyrázkódást szenvedett.
07.17. 11:45
Kemma.hu
NB1 - Meglepő eredmények a nyitófordulóban
Döntetlent játszott a Puskás Akadémiával a Ferencváros A Ferencváros hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az újonc Puskás Akadémiával vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 2017/18-as szezonjának nyitófordulójában
07.16. 20:57
Gondola.hu
Labdarúgó NB I - Ijesztő jelenetek a nyitányon
Hajnal egy ütközés után a földön maradt, agyrázkódás gyanújával kórházba szállították.
07.16. 19:32
Nepszava.hu
Szívesen elfelejtenék az őszt a sárisápiak
A Komárom-Esztergom megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság hetedik helyen záró Sárisáp ütőképesebb csapattal vágna neki a következő szezonnak.
07.16. 18:55
Kemma.hu
Labdarúgó NB I - Győzelemmel rajtolt a címvédő Honvéd
A kispestiek sorozatban 11. hazai találkozójukat nyerték meg az élvonalban.
07.16. 08:09
Nepszava.hu
Hat arab ország bojkottal fenyegeti a FIFA-t
Elvennék a labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát Katartól.
07.15. 23:50
Heol.hu
Hat arab ország bojkottal fenyegeti a FIFA-t
Elvennék a labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát Katartól.
07.15. 23:13
Kemma.hu
NB I - Győzelemmel rajtolt a címvédő Budapest Honvéd
A címvédő Budapest Honvéd győzelemmel kezdett a labdarúgó OTP Bank Liga 2017/18-as szezonjában: a nyitóforduló szombati játéknapján a vendég Haladást múlta felül 2-0-ra
07.15. 22:43
Gondola.hu
NB I - Emberhátrányban nyert a Mezőkövesd Debrecenben
A Mezőkövesd Zsóry FC emberhátrányban küzdve hosszabbításban szerzett góllal 2-1-re győzött a Debreceni VSC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 2017/18-as szezonjának szombati nyitányán
07.15. 20:34
Gondola.hu
Szurkolók ezrei mentek az agyhalott focista otthonához
Szurkolók ezrei mentek az agyhalott focista otthonához
A 20 éves fiatal labdarúgó már nem fog felépülni a súlyos agysérüléséből.
07.15. 17:43
Hir24.hu
 A moszkvai foci vébén rend lesz - talán
A moszkvai foci vébén rend lesz - talán
Az orosz rendőrség nem fogja eltűrni, hogy a 2018-as labdarúgó világbajnokság napjaiban félmeztelen szurkolók tömegesen grasszáljanak az ország városainak utcáin - jelentette be Alekszandr Gorovoj belügyminiszter-helyettes.
07.15. 10:45
Hvg.hu
Ezen a napon írtuk: megkezdődött az első labdarúgó VB
Történelem a Népszava hasábjain
07.15. 10:00
Nepszava.hu
Kasza: vissza Palotára!
Tavasszal még az NB II-ben játszott a 22 éves labdarúgó.
07.14. 21:40
Heol.hu
45 éve nem volt ilyen a német válogatottnál
45 éve nem volt ilyen a német válogatottnál
Ma jelentették be, hogy 2019 januárjától a Mercedes anyacége, a Daimler helyett a Volkswagen lesz a német labdarúgó válogatott új főszponzora. A Mercedes egyébként 45 évig szponzorálta a német...
07.14. 15:05
Portfolio.hu
Magyar csapat a gyermekotthonok labdarúgó-világbajnokságán
A Mol több mint tíz éve támogatja a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot.
07.14. 13:00
Origo.hu
 Hátrányba került a Honvéd a BL-ben
Hátrányba került a Honvéd a BL-ben
A Budapest Honvéd 2-1-re kikapott szerdán az izraeli Hapoel Beer-Seva vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.
07.14. 12:10
Hvg.hu
EL - Fradi-vereség szégyenteljes bírói segédlettel
Kétgólos előnyről kapott ki a Ferencváros Hiába vezetett két góllal, végül 4-2-re kikapott a Ferencváros dán vendégétől, a Midtjyllandtól a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén
07.13. 23:20
Gondola.hu
Európa Liga - A Videoton háromgólos előnyt szerzett
A Videoton FC 3-0-ra nyert csütörtökön az észt Nomme Kalju vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén
07.13. 20:26
Gondola.hu
 Vette a lapot a Puskás Akadémia, és igazi kétfarkús választ írt
Vette a lapot a Puskás Akadémia, és igazi kétfarkús választ írt
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt csak félve merte megkérdezni a felcsúti arénát üzemeltető Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát, hogy beszállnának-e az augusztus űrállomás-avatójukba. Orbán Viktor falujának stadionja nagyon készségesnek bizonyult, aggodalomra semmi ok.
07.13. 19:10
Hvg.hu
Labdarúgóbírói képzés indul a Kaposvári Egyetemen
A Kaposvári Egyetem és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerdai megállapodása révén a hallgatók a játékvezetés a labdarúgásban elnevezésű tárgyat is választhatják a jövőben.
07.13. 09:25
Eduline.hu
 Hátrányba került a Honvéd a BL-ben
Hátrányba került a Honvéd a BL-ben
A Budapest Honvéd 2-1-re kikapott szerdán az izraeli Hapoel Beer-Seva vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.
07.13. 09:25
Hvg.hu
Visszavonult az osztrákok magyarja
Az Osztrák Labdarúgó-szövetség tegnap közölte, hogy Garics György befejezte profi pályafutását.
07.13. 05:55
Nepszava.hu
Új képzések: belopakodik a foci a magyar felsőoktatásba
A Kaposvári Egyetem és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerdai megállapodása révén a hallgatók a játékvezetés a labdarúgásban elnevezésű tárgyat is választhatják a jövőben. Hanacsek Attila, az MLSZ ... ...
07.12. 23:13
Napi.hu
BL- Egygólos hátrányba került a Honvéd Izraelben
A Budapest Honvéd 2-1-re kikapott szerdán az izraeli Hapoel Beer-Seva vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első mérkőzésén
07.12. 21:27
Gondola.hu
Hátrányban a Budapest Honvéd
Idegenbeli vereséggel tért vissza a labdarúgó Bajnokok Ligájába a magyar bajnok.
07.12. 21:07
Nepszava.hu
Dorogi és komáromi érmek a fiatal labdarúgók küzdelmeiben
A Magyar Labdarúgó Szövetség utánpótlás-bajnokságában dorogi, esztergomi, komáromi és tatabányai futballisták is résztvettek.
07.09. 21:30
Kemma.hu
Nyert a Vasas Dorogon
Az utolsó edzőmeccsüket játszották a labdarúgó NB I hétvégi rajtja előtt.
07.09. 21:11
Nepszava.hu
 Kanadai és Costa Rica-i siker az Arany Kupán
Kanadai és Costa Rica-i siker az Arany Kupán
A kanadai és a Costa Rica-i válogatott is győzelemmel kezdte meg szereplését az Egyesült Államokban zajló labdarúgó Arany Kupán.
07.08. 16:30
Hvg.hu
Olcsón megúszta a börtönt a világhírű labdarúgó
Az illetékes barcelonai bíróság pénteken jelentette be, hogy hozzájárult Lionel Messi 21 hónapos börtönbüntetésének pénzbírsággal való kiváltásához – írja az MTI híre alapján az mno.hu. A beszámoló ... ...
07.08. 07:20
Napi.hu
A Fradi nehéz, a Vidi verhető ellenfél ellen folytatja
Két magyar csapat jutott be a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének második fordulójába, a Videoton ellenfele az észt Nomme Kalju lesz, míg a Ferencváros a dán Midtjyllanddal találkozik
07.07. 11:58
Gondola.hu
 Kiesett a Vasas, a Fradi simán továbbjutott
Kiesett a Vasas, a Fradi simán továbbjutott
A Vasas elbúcsúzott a labdarúgó Európa Ligától, miután a selejtező első fordulójának hazai visszavágóján 3-0-ra kikapott a Beitar Jerusalem gárdájától. Az izraeli csapat kettős győzelemmel, 7-3-s összesítéssel lépett tovább.
07.07. 07:35
Hvg.hu
VIT-hangulat a labda körül
Kaposváron a hét végéig tart az immáron tizenharmadik alkalommal megrendezett ifjúsági labdarúgó fesztivál.
07.07. 05:55
Nepszava.hu
Európa Liga - Búcsúzott a Vasas
A Vasas elbúcsúzott a labdarúgó Európa Ligától, miután a selejtező első fordulójának hazai visszavágóján 3-0-ra kikapott a Beitar Jerusalem gárdájától
07.06. 22:56
Gondola.hu
Európa Liga - Kettős győzelemmel jutott tovább az FTC
Kettős győzelemmel - összesítésben 3-0-val - jutott tovább a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójából, miután a csütörtöki, idegenbeli visszavágón 1-0-ra nyert a lett Jelgava együttese ellen
07.06. 20:00
Gondola.hu
 2010 óta nem volt ilyen mélyen a magyar futballválogatott
2010 óta nem volt ilyen mélyen a magyar futballválogatott
Magyarország 24 helyet rontva a 33-adikról az 57. helyre került a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség világranglistáján.
07.06. 13:51
Hvg.hu
FIFA-világranglista - Magyarország 24 helyet rontott
Magyarország 24 helyet rontva a 33-adikról az 57. helyre került a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, amelynek élére - két év szünet után - a friss Konföderációs Kupa-győztes németek ugrottak
07.06. 11:41
Gondola.hu
2010 óta nem látott mélységben a labdarúgó-válogatott
Az andorrai vereség 24 helyes zuhanást ért a FIFA világranglistáján.
07.06. 11:18
Mno.hu
Messi hosszabbított
Szóbeli megállapodást kötött az argentin labdarúgó.
07.06. 05:58
Nepszava.hu
Gyerekekkel foglalkozna az utolsó világhíres magyar labdarúgó
Gyerekekkel foglalkozna az utolsó világhíres magyar labdarúgó
A táborban 5 és 12 éves közötti gyerekek tanulhatnak a hétszeres világválogatott labdarúgótól.
07.05. 09:21
Hir24.hu
Európa Liga - Döntetlennel jutott tovább a Videoton
A Videoton 3-3-as döntetlent ért el a máltai Balzan vendégeként a keddi visszavágón, így kétgólos hazai sikerének köszönhetően 5-3-as összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójából
07.04. 19:55
Gondola.hu
Otthagyja a Dortmundot a 14-szeres német válogatott
Otthagyja a Dortmundot a 14-szeres német válogatott
A Borussia Mönchengladbachban folytatja labdarúgó-pályafutását Matthias Ginter.
07.04. 13:54
Mno.hu
Dárdai fia profi szerződést kapott Berlinben
Dárdai fia profi szerződést kapott Berlinben
Ifj. Dárdai Pál mellett három fiatal labdarúgó készül még az első kerettel.
07.04. 10:52
Hir24.hu
Két helyet rontottunk a FIFA világranglistáján
Két helyet rontottunk a FIFA világranglistáján
Ismét összeállította a Nemzetközi labdarúgó-szövetség hivatalos erő-rangsorát, a mieink rontottak.
07.03. 14:54
Hir24.hu
A németek B sora megnyerte a Konföderációs Kupát
A német labdarúgó-válogatott története során először megnyerte a Konföderációs Kupát
07.03. 00:36
Gondola.hu
Százhúsz percet focizott Portugália, mégis elég volt 14 perc a fordításhoz
A portugál labdarúgó-válogatott hosszabbítás után 2-1-re legyőzte a mexikói csapatot.
07.02. 17:00
Mno.hu
Elhunyt a Verebes-féle Rába ETO legendás kapusa
67. életévében elhunyt a kétszeres magyar bajnok kapus Kovács László, aki a magyar labdarúgó-válogatottal részt vett az 1978-as világbajnokságon
07.01. 17:24
Gondola.hu
 Odaverne a legtehetősebb kluboknak az UEFA
Odaverne a legtehetősebb kluboknak az UEFA
Fontolóra veszi az Európai Labdarúgó Szövetség, hogy a klubok között fennálló anyagi különbségek csökkentésének érdekében korlátozza, a csapatok mennyit költhetnek a játékosok fizetéseire.
06.30. 20:20
Hvg.hu
EL - Kétgólos előnybe került a Videoton
Az utolsó negyedórában két gólt lőve 2-0-ra legyőzte a Videoton a máltai Balzant a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén
06.29. 23:15
Gondola.hu
EL - Kétgólos előnyben a Ferencváros
A Ferencváros hazai pályán magabiztos játékkal, Varga Roland duplájával 2-0-ra legyőzte a lett Jelgava együttesét a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén
06.29. 21:03
Gondola.hu
Kétgólos előnyben a Ferencváros
A Ferencváros hazai pályán magabiztos játékkal, Varga Roland duplájával 2-0-ra legyőzte a lett Jelgava együttesét a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén
06.29. 21:03
Gondola.hu
EL - Eladta előnyét a Vasas Izraelben
Hiába vezetett két góllal a Vasas, végül 4-3-ra kikapott csütörtökön az izraeli Beitar Jerusalem vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén
06.29. 21:01
Gondola.hu
Eladta előnyét a Vasas Izraelben
Hiába vezetett két góllal a Vasas, végül 4-3-ra kikapott csütörtökön az izraeli Beitar Jerusalem vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén
06.29. 21:01
Gondola.hu
Cristiano Ronaldóék még tizenegyesből sem tudtak betalálni, ki is estek
Elsőként Chile labdarúgó-válogatottja jutott az oroszországi Konföderációs Kupa vasárnapi döntőjébe.
06.28. 23:11
Mno.hu
Dzsudzsák Balázzsal randizik Palvin Barbi?
Dzsudzsák Balázzsal randizik Palvin Barbi?
Csak nem szerelem van a levegőben? A világ minden táján nagy népszerűségnek örvendő szupermodellt a VOLT fesztiválon kapták lencsevégre a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányával.
06.28. 08:44
Starity.hu
BL-meglepetés: Walesben nyert a gibraltári bajnok
A gibraltári Europa FC és a feröeri Vikingur is győzött a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőben.
06.28. 07:11
Mno.hu
Már a finálé a tét
Portugália Chilével találkozik az Oroszországban zajló labdarúgó Konföderációs Kupa szerdai, kazanyi találkozóján.
06.28. 05:52
Nepszava.hu
Az ember, akit Andorrának hívnak: Elek Ákos a 70 fokos hőingással is küzd
A válogatott labdarúgó szerint most olyanok ütik a magyar futballt, akik az Eb alatt nem voltak sehol.
06.27. 12:21
Mno.hu
Szentpétervár szégyene
Gyorsított ütemben zajlik a stadionok előkészítése a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokságra.
06.27. 05:51
Nepszava.hu
Fontos bejelentést tett az Újpest
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC hosszú távú stadionbérlési megállapodást kötött az UTE-val a Szusza Ferenc Stadionra
06.26. 11:45
Gondola.hu
Ronaldo Puskás Ferenc nyomában
A portugál labdarúgó hamarosan beéri a „Száguldó Őrnagyot”.
06.26. 05:54
Nepszava.hu
Ronaldo Puskás Ferenc nyomában
A portugál labdarúgó hamarosan beéri a „Száguldó Őrnagyot”.
06.26. 05:54
Nepszava.hu
Hihetetlen kapushiba után estek ki az oroszok, Ronaldóék a négy között a Könfoderációs Kupán
Hihetetlen kapushiba után estek ki az oroszok, Ronaldóék a négy között a Könfoderációs Kupán
Portugália és Mexikó jutott tovább az elődöntőbe a labdarúgó Konföderációs Kupán. Cristiano Ronaldo utolérte Kocsis Sándort.
06.24. 18:51
Hir24.hu
Engedtek a FIFA nyomásának a labdarúgó Konföderációs Kupa szervezői
Engedtek a FIFA nyomásának a labdarúgó Konföderációs Kupa szervezői
A szervezet főszponzora miatt vehetnek sört a szurkolók a mérkőzéseknek otthont adó stadionoknál.
06.23. 11:09
Delmagyar.hu
Engedtek a FIFA nyomásának a labdarúgó Konföderációs Kupa szervezői
Engedtek a FIFA nyomásának a labdarúgó Konföderációs Kupa szervezői
A szervezet főszponzora miatt vehetnek sört a szurkolók a mérkőzéseknek otthont adó stadionoknál.
06.23. 11:09
Kisalfold.hu
Lejárt Stieber ideje a Kaiserslauternnél
A labdarúgó az Andorra elleni bukást követően sérülten jelentkezett klubjánál, rá sem hederítenek.
06.23. 09:08
Mno.hu
Kontinensbajnokok - Ez a kupa a végső
Idén rendezik meg utoljára a labdarúgó Konföderációs Kupát.
06.23. 05:52
Nepszava.hu
Nem bírtak a németek Chilével Kazanyban
A német labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott Dél-Amerika bajnokával, Chilével a Konföderációs Kupa második fordulójában.
06.22. 22:22
Mno.hu
Sánchez történelmi gólt lőtt a németeknek, döntetlen a csoportrangadón
Sánchez történelmi gólt lőtt a németeknek, döntetlen a csoportrangadón
Chile 1-1-es döntetlent játszott Németországgal a labdarúgó Konföderációs Kupa B csoportjában. Valami egészen váratlannak kell történnie ahhoz, hogy ne ez a két csapat jusson tovább.
06.22. 21:50
Hir24.hu
Nyolcan már búcsút intettek a Hatvannak
Nyolc játékos biztosan távozik az NB III Keleti csoportjában tizenhatodikként zárt, s ezáltal kiesőnek számító FC Hatvan labdarúgó-együttesétől.
06.20. 16:30
Heol.hu
Európa Liga - Zárt kapus lesz a Beitar-Vasas meccs
Zárt kapuk mögött rendezik a Beitar Jeruzsálem-Vasas FC mérkőzést a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójában
06.20. 16:18
Gondola.hu
"Botrány, felháborító, szégyen" - reakciók egy napvilágra került fizetésre
A hírek szerint évi mintegy félmilliárd forintot keres Bernd Storck, a labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. A Napi.hu kíváncsi volt az olvasók véleményére. Magyarországról már számtalanszor elhangzott ... ...
06.20. 14:57
Napi.hu
Pikáns meccsel indul az NB1
Pikáns meccsel indul az NB1
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kedden elkészítette az OTP Bank Liga 2017/2018-as szezonjának sorsolását.
06.20. 11:58
Hir24.hu
Gresó: jó játékost igazoltunk!
Újabb diósgyőri nevelésű labdarúgó érkezett az ezüstérmes gárdához.
06.20. 00:50
Heol.hu
Európa Liga - Lett ellenfelet kapott a Ferencváros
A bajnoki ezüstérmes Videoton a máltai Balzannal, a bronzérmes Vasas az izraeli Beitar Jerusalemmel, míg a kupagyőztes Ferencváros a lett Jelgavával találkozik a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójában
06.19. 19:34
Gondola.hu
Izraeli riválist kapott a Honvéd a BL-ben
A magyar bajnok Budapest Honvéd az izraeli Hapoel Beer-Seva ellen kezdi meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában
06.19. 12:56
Gondola.hu
Honvéd–Hapoel Beer-Sheva a BL-selejtezőben
Honvéd–Hapoel Beer-Sheva a BL-selejtezőben
Izraeli csapatot kapott a magyar bajnok a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezős sorsolásán.
06.19. 12:28
Mno.hu
Sikeres évet zárt a dorogi futball
A közelmúltban tartották a dorogi labdarúgócsapat évzáróját a Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadionban.
06.19. 08:55
Kemma.hu
Konföderációs Kupa: hazai siker a nyitányon
A házigazda orosz labdarúgó-válogatott kétgólos győzelmet aratott Új-Zéland csapata felett.
06.17. 21:06
Mno.hu
Gyászszalagot visel a német válogatott
A pénteken elhunyt Helmut Kohl emlékére vasárnap fekete karszalaggal lép pályára a német labdarúgó-válogatott a Konföderációs Kupa nyitófordulójában
06.17. 18:24
Gondola.hu
Storck le akart mondani, kifizeti a szurkolók jegyeit
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya meghívta a lettek és a portugálok elleni világbajnoki selejtezőre azokat a szurkolókat, akik a helyszínen tekintették meg az andorrai mérkőzést, és bejelentette: ő fizeti a jegyüket
06.16. 21:02
Gondola.hu
Nagy bejelentést tett Bernd Storck a dühös szurkolóknak
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya meghívta a lettek és a portugálok elleni világbajnoki selejtezőre azokat szurkolókat, akik a helyszínen tekintették meg az andorrai mérkőzést; ... ...
06.16. 18:28
Napi.hu
Felavatták Sándor Károly sírkövét
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és az MTK Budapest pénteken délelőtt felavatta Sándor Károly 75-szörös válogatott csatár sírkövét a Farkasréti temetőben
06.16. 12:11
Gondola.hu
 Eldőlt Bernd Storck sorsa
Eldőlt Bernd Storck sorsa
A Magyar Labdarúgó-szövetség már meghozta a döntését.
06.16. 07:55
Hvg.hu
Megvan a döntés Bernd Storckról
A német szakember marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a magyar szövetség (MLSZ) elnökségi ülésének csütörtöki döntése nyomán - írja az MTI. "Az elnökség úgy döntött, ad egy második ... ...
06.15. 21:27
Napi.hu
MLSZ - Storck marad a szövetségi kapitány
Bernd Storck marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a magyar szövetség (MLSZ) elnökségi ülésének csütörtöki döntése nyomán
06.15. 20:51
Gondola.hu
Ma délután eldől Storck sorsa
Csütörtök délután ül össze a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége, hogy megtárgyalja: legyenek-e személyi következményei az Andorra elleni vereségnek - írta az Index. A kapitány maga is beszámol ... ...
06.15. 12:14
Napi.hu
Bundát gyanítanak az andorrai vereség mögött
Szokatlanul sokan fogadtak arra, hogy az andorrai megveri a magyar labdarúgó válogatottat. Összesen 106,5 milliót nyertek azok, akik 22-szeres szorzó mellett tettek a hazai győzelemre, a Szerencsejáték ... ...
06.15. 11:35
Napi.hu
A szurkolók többsége azt akarja, maradjon Bernd Storck
A szurkolók többsége azt akarja, maradjon Bernd Storck
Íme egy szavazás végeredménye a; mi legyen Andorra után, avagy menjen, vagy maradjon a labdarúgó szövetségi kapitánya?
06.15. 10:01
Hir24.hu
Az új trénerrel más játékra vált a Honvéd - Interjú
Szerdán bemutatkozott a labdarúgó NB I címvédőjének, a Budapest Honvédnak az új vezetőedzője, Eric van der Meer.
06.15. 05:52
Nepszava.hu
Bernd Storck számára 523 millió forint a tét
Bernd Storck számára 523 millió forint a tét
Lapinformáció szerint a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya éves szinten ennyibe kerül az MLSZ-nek. Ha felállítják, akkor is fizetni kell.
06.13. 07:58
Hir24.hu
Hasít a magyar labdarúgó válogatott
Hasít a magyar labdarúgó válogatott
No nem a nagypályás, hanem az úgynevezett minifutball, de mi ennek is örülünk.
06.13. 06:41
Hir24.hu
Valami összetört a magyar válogatott körül
Továbbra sem csitulnak a kedélyek a magyar labdarúgó-válogatott 1-0-s andorrai veresége után.
06.13. 05:51
Nepszava.hu
Eger SE: két védő távozott
Mindkét labdarúgó alapembernek számított az ezüstérmes együttesben.
06.12. 18:35
Heol.hu
Valaki nagyot szakított az andorrai vereségen
Péntek este fájdalmas vereséget szenvedtünk Andorra ellen a labdarúgó-válogatottat világbajnoki selejtezőn. Az 1-0-s eredményre valószínűleg senki sem számított, azonban a dehir.hu szerint volt egy...
06.12. 17:36
Portfolio.hu
Orbán Viktor is megszólalt az andorrai kudarc után
Orbán Viktor kormányfő szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetésének kell megtalálnia a megoldást az andorrai vereség után kialakult helyzetre. A Parlamentben kérdezték meg Orbán Viktort arról, hogy ... ...
06.12. 16:47
Napi.hu
Andorrai-magyar - Bernd Storcknak be kell számolnia
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége előtt kell beszámolnia Bernd Storck szövetségi kapitánynak a válogatott Andorra elleni pénteki vereség után
06.11. 21:41
Gondola.hu
 Az éjjel most ért véget: egész hétvégén ömlöttek az Andorra-mémek, kiválogattuk a legjobbakat
Az éjjel most ért véget: egész hétvégén ömlöttek az Andorra-mémek, kiválogattuk a legjobbakat
A magyaf labdarúgó-válogatott csúfos veresége alaposan beizzította a focirajongók és a foci iránt kifejezetten nem rajongók fantáziáját is. A pénteki meccs után egész hétvégén mémként terjedő képek lepték el a közösségi oldalakat. Íme egy helyen a legjobbak.
06.11. 21:15
Hvg.hu
 Storck: egy vb-selejtező még Andorrában is teljesen más szint
Storck: egy vb-selejtező még Andorrában is teljesen más szint
Magyarázkodós interjút adott a labdarúgó-szövetségikapitány. Bernd Storck szerint kockáztatott, hogy olyan sok fiatalt hívott a keretbe, de be kell építeni a fiatal játékosokat, és ez a meccs alkalmasnak tűnt a fiatalok rutinszerzésére.
06.11. 11:00
Hvg.hu
Détári: Dzsudzsáknak öt éve nem volt jó meccse a válogatottban
Détári: Dzsudzsáknak öt éve nem volt jó meccse a válogatottban
Nem értette a csapatkapitány kifakadását a korábbi kiváló labdarúgó.
06.11. 07:09
Hir24.hu
Dzsudzsák Balázs sírva értékelt: Ez mindennek az alja
Dzsudzsák Balázs sírva értékelt: Ez mindennek az alja
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya nagyon csalódottan nyilatkozott az Andorra ellen 1-0-ra elveszített vb-selejtezőt követően.
06.10. 08:00
Hir24.hu
Storck bocsánatot kért, de nem mondott le a megalázó andorrai vereség után
Storck bocsánatot kért, de nem mondott le a megalázó andorrai vereség után
A labdarúgó szövetségi kapitány azt mondta, a jövőjéről másoknak kell dönteniük.
06.10. 07:15
Nyugat.hu
Vb-selejtező - Szégyenletes történelmi vereség
A magyar labdarúgó-válogatott történelmi vereséget szenvedett Andorrában, ahol pénteken 1-0-ra alulmaradt világbajnoki selejtezőmérkőzésen
06.09. 23:02
Gondola.hu
Andorra-Magyarország: történelmi vereség
A magyar labdarúgó-válogatott történelmi vereséget szenvedett Andorrától
06.09. 22:50
Mno.hu
Naggyá tettük Andorrát
Naggyá tettük Andorrát
Kikapott a csoport utolsó Andorrától a magyar labdarúgó válogatott.
06.09. 22:46
Nyugat.hu
Andorrai-magyar - Újonc játékos Storck kezdőcsapatában
Tóth Bence révén újonc játékos is helyet kapott a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatában, amely 20
06.09. 20:37
Gondola.hu
Vb-selejtező: Andorra-Magyarország
Vb-selejtező: Andorra-Magyarország
A kötelező győzelemért utazott a miniállamba a magyar labdarúgó-válogatott. Kövesse velünk élőben a mérkőzést.
06.09. 20:32
Hir24.hu
Nincs más lehetőség - Gólt kell rúgnia a válogatottnak Andorrában
Andorrában, világbajnoki-kvalifikációs mérkőzésen javíthat ma a magyar labdarúgó-válogatott.
06.09. 05:51
Nepszava.hu
Nincs más lehetőség - Gólt kell rúgni a válogatottnak Andorrában
Andorrában, világbajnoki-kvalifikációs mérkőzésen javíthat ma a magyar labdarúgó-válogatott.
06.09. 05:51
Nepszava.hu
Nincs más út, gólt kell rúgni a válogatottnak
Andorrában, világbajnoki-kvalifikációs mérkőzésen javíthat ma a magyar labdarúgó-válogatott.
06.09. 05:51
Nepszava.hu
Storck: türelmes, szervezett játékra van szükség
Bernd Storck szövetségi kapitány szerint nyugodtan kell játszania a magyar labdarúgó-válogatottnak pénteken a házigazda Andorra elleni világbajnoki selejtezőn
06.08. 20:31
Gondola.hu
Négy góllal nyert a bolgárok ellen a női labdarúgó-válogatott
Négy góllal nyert a bolgárok ellen a női labdarúgó-válogatott
A magyar női labdarúgó-válogatott szerdán felkészülési mérkőzésen 4-0-ás győzelmet aratott a bolgár csapat felett Balmazújvárosban.
06.08. 06:37
Mon.hu
Andorrai-magyar - Műfüvön edzett a magyar csapat
Műfüves edzéssel folytatta a felkészülést a magyar labdarúgó-válogatott a pénteki, andorrai világbajnoki selejtezőre
2017.06.07. 21:02
Gondola.hu
Nyert a női labdarúgó-válogatott
4-0-ás győzelmet arattak Balmazújvárosban.
2017.06.07. 20:38
Nepszava.hu
Málta megverte Ukrajnát, a dán–német alig érdekelt valakit
A Konföderációs Kupára készülő német labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott Dániában.
2017.06.07. 08:34
Mno.hu
 Kulcsember marad ki a válogatottból Andorra ellen
Kulcsember marad ki a válogatottból Andorra ellen
Szalai Ádám és Hangya Szilveszter sem játszhat pénteken a magyar labdarúgó-válogatottban az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn.
2017.06.06. 19:25
Hvg.hu
Kikaptunk az oroszoktól
Kikaptunk az oroszoktól
A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott hétfő este az orosz csapattól felkészülési mérkőzésen. A magyar válogatott 39 éve nyeretlen az oroszokkal szemben, legutóbb 1978-ban a jogelőd Szovjetuniót győzte le. [...] Bővebben!
2017.06.05. 23:51
Mandiner.hu
Magyar-orosz - Háromgólos vendéggyőzelem
A pénteken Andorrában világbajnoki selejtezőt játszó magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott hétfő este az orosz csapattól felkészülési mérkőzésen
2017.06.05. 23:09
Gondola.hu
Sima vereség az oroszoktól
Sima, 3-0-s vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott Oroszországgal szemben a Groupama Arénában.
2017.06.05. 22:33
Nepszava.hu
Építő vereség az oroszoktól
Sima, 3-0-s vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott Oroszországgal szemben a Groupama Arénában.
2017.06.05. 22:33
Nepszava.hu
Válogatott: Magyarország-Oroszország - Élő
Válogatott: Magyarország-Oroszország - Élő
A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn a 2018-as világbajnokság házigazdájával, Oroszországgal játszik felkészülési mérkőzést a Groupama Arénában.
2017.06.05. 20:13
Hir24.hu
NB II - Feljutott az élvonalba a Balmazújváros
A Balmazújváros a hajrában szerzett góllal legyőzte vasárnap a vendég Kisvárdát a labdarúgó NB II 38
2017.06.04. 20:46
Gondola.hu
Szabolcs után Szabolcs: megvan a Dorogi FC új trénere
Schindler Szabolcs lett a labdarúgó NB II.-ben szereplő Dorogi FC vezetőedzője - adta hírül a klub hivatalos honlapja.
2017.06.04. 19:15
Kemma.hu
Győzni jönnek az oroszok Budapestre
Hétfő este játszik barátságos mérkőzést a magyar és az orosz labdarúgó válogatott. [...] Bővebben!
2017.06.04. 17:34
Mandiner.hu
 Ronaldo fiatalnak érzi magát, Zidane szerény maradt
Ronaldo fiatalnak érzi magát, Zidane szerény maradt
A kétgólos Ronaldo örömittasan, Zinedine Zidane vezetőedző szerényen nyilatkozott, miután a Real Madrid megvédte címét a labdarúgó Bajnokok Ligájában: a spanyol csapat a szombati döntőben Cardiffban 4-1-re legyőzte a Juventust.
2017.06.04. 16:20
Hvg.hu
Pánik Torinóban, sokan megsérültek
Pánik tört ki egy torinói téren, ahol futballszurkolók óriáskivetítőn nézték a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét; a lökdösődésben több százan megsérültek
2017.06.04. 09:04
Gondola.hu
 Tömegpánik Torinóban - több százan megsérültek
Tömegpánik Torinóban - több százan megsérültek
Pánik tört ki szombat este egy torinói téren, ahol futballszurkolók óriáskivetítőn nézték a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét.
2017.06.04. 07:25
Hvg.hu
Bajnokok Ligája - A Real Madrid történelmi címvédése
A Real Madrid megvédte címét a labdarúgó Bajnokok Ligájában: a spanyol csapat a sorozat 2016/17-es szezonjának szombati döntőjében Cardiffban 4-1-re legyőzte az olasz Juventus együttesét
2017.06.03. 23:08
Gondola.hu
 Új edzőt kell keresnie Orbán kedvenc csapatának
Új edzőt kell keresnie Orbán kedvenc csapatának
Közös megegyezéssel szerződést bontott Henning Berg vezetőedző és a labdarúgó NB I második helyezettje, a Videoton.
2017.06.02. 22:40
Hvg.hu
Távozik a Videoton norvég vezetőedzője
Közös megegyezéssel szerződést bontott Henning Berg vezetőedző és a labdarúgó NB I második helyezettje, a Videoton
2017.06.02. 20:43
Gondola.hu
Priskin Tamás a Ferencvároshoz igazolt
A hatvanszoros magyar válogatott labdarúgó, Priskin Tamás a Ferencváros csapatában folytatja pályafutását
2017.06.01. 21:09
Gondola.hu
Lovrencsics Gergő már az aranyat is megkapta a kórházban
Lovrencsics Gergő már az aranyat is megkapta a kórházban
Egyre jobban van a kupadöntőn eszméletlenül elterülő labdarúgó.
2017.06.01. 09:24
Nyugat.hu
 Drámai meccsen nyerte meg a Fradi a Magyar Kupát
Drámai meccsen nyerte meg a Fradi a Magyar Kupát
A Ferencváros sorozatban harmadszor, összességében 23. alkalommal nyerte meg a labdarúgó Magyar Kupát.
2017.06.01. 01:35
Hvg.hu
MK - Sorozatban harmadszor nyert a Ferencváros
A Ferencváros sorozatban harmadszor, összességében 23. alkalommal nyerte meg a labdarúgó Magyar Kupát: a zöld-fehérek a szerdai döntőben 1-1-es rendes játékidő, majd hosszabbítás után tizenegyesekkel 5-4-re győzték le a Vasast a Groupama Arénában
2017.05.31. 22:11
Gondola.hu
Szépen búcsúzott szurkolóitól a Komárom VSE
Meglepő, ám megérdemelt győzelmet aratott a Komárom VSE az Érd ellen, a labdarúgó NB III. Nyugati csoportjának 33. fordulójában.
2017.05.30. 06:30
Kemma.hu
A Viharsarokban hagyta a pontokat a Dorog
A labdarúgó NB II.-ben a Dorogi FC gól nélküli döntetlent játszott Békéscsabán, az utolsó szezonbeli mérkőzésén.
2017.05.30. 06:30
Kemma.hu
A 60 milliárd forintos osztályozó: 45 év után újra a PL-ben a Huddersfield
Utolsóként a Huddersfield Town jutott fel az angol labdarúgó-élvonalba.
2017.05.29. 20:01
Mno.hu
Búcsú kupagyőzelemmel
Luis Enrique együttese, az FC Barcelona nyerte a spanyol labdarúgó Király-kupát.
2017.05.29. 05:54
Nepszava.hu
Ilyen se volt még – válogatott labdarúgó tör az ország csúcsára!
Az egykori 35-szörös válogatott életében először indul.
2017.05.25. 06:55
Heol.hu
NB II.: Sopronban folytatja a Dorog vezetőedzője
A szezon végén távozik a labdarúgó NB II. 9. helyén álló Dorogi FC csapatától Németh Szabolcs vezetőedző.
2017.05.25. 06:20
Kemma.hu
Megyénk utánpótlás-válogatottjai sikerrel küzdöttek a galántaiak ellen
A Galántai Labdarúgó Szövetség U16-os és U15-ös válogatottját fogadta a koppánymonostori sportpályán az MLSZ Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága. Mindkét összecsapás 3-1-es eredménnyel zárult.
2017.05.25. 06:20
Kemma.hu
Simon ismét lecsapott, dorogi siker hazai pályán
A labdarúgó NB II. 36. fordulójában a Dorogi FC 2-0 arányban legyőzte a Soproni VSE-t, ezzel továbbra is reális esélye van arra, hogy újoncként a tabella első felében zárja a pontvadászatot.
2017.05.23. 06:50
Kemma.hu
 Furcsa körülmények között hagyták ott a Debrecen fociakadémiáját a portugál edzők
Furcsa körülmények között hagyták ott a Debrecen fociakadémiáját a portugál edzők
Roberto Morais, Gilberto Freitas és Luis Castro nyáron érkezett a Debreceni Labdarúgó Akadémiához, de a portugál szakemberek máris távoztak a klubtól.
2017.05.23. 04:10
Hvg.hu
 Sorsdöntő meccsen nem ülhet a kispadon a válogatott edzője
Sorsdöntő meccsen nem ülhet a kispadon a válogatott edzője
Egymeccses eltiltást kapott Szélesi Zoltán az Európai Labdarúgó-szövetségtől.
2017.05.23. 04:10
Hvg.hu
 Vb-ért játszott, elbukott a magyar válogatott
Vb-ért játszott, elbukott a magyar válogatott
Kikapott, így nem jutott ki a világbajnokságra az U17-es labdarúgó-válogatott.
2017.05.23. 04:10
Hvg.hu
Az igazság pillanata: véget érhet a Wenger-éra az Arsenálnál
Maradt még izgalom az angol labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójára.
2017.05.22. 05:53
Nepszava.hu
Sörös jelentés keletről
A Honvéd esélyt sem adott a Debrecennek a labdarúgó NB I hétvégi fordulójában.
2017.05.22. 05:52
Nepszava.hu
Lukácstól Vargáig, avagy a hétvégi legjobbak
Egyedül a besenyőtelkiek közül került két labdarúgó a tizenegybe.
2017.05.11. 17:15
Heol.hu
Háromszázezerre büntették a megyei első osztályú focistát
A 2016/17-es megyei labdarúgó-bajnokság ősszel lejátszott Ács - Ete mérkőzésén történt erőszakos viselkedés miatt büntették meg az ácsi focicsapat egyik játékosát.
2017.05.11. 16:40
Kemma.hu
Történelmi siker: bejutott az U17 válogatott az Eb negyeddöntőjébe
Simán nyert Feröer-szigetek csapata ellen, és első helyen jutott tovább a csoportjából a magyar válogatott, így pénteken Törökországgal játszik a horvátországi U17-es labdarúgó-Európa-bajnokság negyeddöntőjében.
2017.05.11. 13:35
Hvg.hu
Európai csapatok a Copa Americán
A portugál és a spanyol labdarúgó-válogatott is részt vesz a tornán.
2017.05.10. 20:30
Nepszava.hu
Tizenhárom boldogi gól Abasáron
Jegyzőkönyvek és edzői nyilatkozatok a labdarúgó megyei II. osztály 25. fordulójának vasárnapi játéknapjáról.
2017.05.08. 15:25
Heol.hu
Helytálltak a dorogiak
A labdarúgó NB II. 34. fordulójában a Dorogi FC hazai pályán kapott ki a listavezető Puskás Akadémiától.
2017.05.08. 14:50
Kemma.hu
Rangadót nyert az Oroszlány, tovább nőtt a dobogósok előnye
A hétvégén rendezték az első kört a megyei labdarúgó-bajnokság első osztályának rájátszásában.
2017.05.08. 14:50
Kemma.hu
Labdarúgó NB I - Eredmények és tabella
Az éllovas Budapest Honvéd és a második helyezett Videoton is nyert a 30. fordulóban.
2017.05.07. 08:06
Nepszava.hu
Tottenham Meccája - Örökzöld Gyepen
A huszadik században egyszer sem fordult elő, hogy az angol labdarúgó-bajnokságot és az FA Kupát ugyanaz a csapat nyerje.
2017.05.06. 07:19
Nepszava.hu
Elfogyhatnak a nézők az NB 1-ből
Elfogyhatnak a nézők az NB 1-ből
Az előző évek legizgalmasabb és legkiélezettebb versengését hozza a magyar labdarúgó-bajnokság, a mezőny elején és végén egyaránt.
2017.05.05. 18:00
Hir24.hu
Balesetezett Lothar Matthäus
Balesetezett Lothar Matthäus
Kisebb balesetet szenvedett a Széll Kálmán téren péntek kora délután Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó válogatott egykori szövetségi kapitánya.Forrás: Nők Lapja Café: Balesetezett Lothar Matthäus
2017.05.05. 14:45
Nlcafe.hu
Őrzi világranglista-pozícióját a magyar együttes
A FIFA világranglistáján – a korábbihoz hasonlóan – Brazília labdarúgó-válogatottja az első.
2017.05.05. 05:58
Nepszava.hu
Ilyet sem láttunk még: a játékvezető "kiütötte" a magyar válogatott tízesét
Ilyet sem láttunk még: a játékvezető "kiütötte" a magyar válogatott tízesét
Az U17-es labdarúgó Európa-bajnokság nyitómeccsén a ciprusi Dimitrios Massias bal keze lendült és Schön Szabolcs állán landolt.
2017.05.04. 06:41
Hir24.hu
Szépen szólt a Bor-dal Szolnokon
Két elveszített bajnoki után idegenben nyert a labdarúgó NB II.-ben a Dorogi FC.
2017.05.04. 04:40
Kemma.hu
Akár még Kína is rendezheti a 2030-as labdarúgó-vbt
Megnőhet Kína rendezési esélye a 2030-as világbajnokságra, ha a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) módosítja alapszabályát.
2017.05.04. 04:30
Profitline.hu
 Higuaín csúnyán elbánt a Monacóval
Higuaín csúnyán elbánt a Monacóval
A Juventus Gonzalo Higuaín duplájával 2-0-ra nyert a Monaco otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán, így óriási lépést tett a fináléba jutás felé.
2017.05.04. 01:00
Hvg.hu
Döntött az MLSZ arról, meddig tiltják el a Kassai Viktort majdnem megütő Liptákot
Döntött az MLSZ arról, meddig tiltják el a Kassai Viktort majdnem megütő Liptákot
Szerdán ülésezett a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága és az alábbi döntések születtek.
2017.05.03. 17:24
Hir24.hu
Fiatalokkal erősít az M4 Sport
Az M4 Sport elkötelezett támogatója nemcsak az NB I és az NB II, hanem az utánpótlás labdarúgó mérkőzések közvetítése iránt is.  
2017.05.02. 16:03
Mmonline.hu
A piros lap sok mindent meghatározott a dorogiak meccsén
1-0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Dorog a Soroksártól a labdarúgó NB II. 32. fordulójában.
2017.05.02. 14:50
Kemma.hu
Ifjú titánok az M4 Sporton
Ifjú titánok az M4 Sporton
Az M4 Sport elkötelezett támogatója nemcsak az NB I és az NB II, hanem az utánpótlás labdarugó mérkőzések közvetítése iránt is.
2017.05.02. 13:36
Delmagyar.hu
Ifjú titánok az M4 Sporton
Ifjú titánok az M4 Sporton
Az M4 Sport elkötelezett támogatója nemcsak az NB I és az NB II, hanem az utánpótlás labdarugó mérkőzések közvetítése iránt is.
2017.05.02. 13:36
Kisalfold.hu
Használni fogják a videobírót
A jövő évi oroszországi labdarúgó-világbajnokságon már használni fogják a videobírót.
2017.05.02. 08:17
Mediainfo.hu
Év végén kezdődhet a Honvéd stadionjának bontása
George F. Hemingway klubtulajdonos szerint 2019-re készülhet el a labdarúgó NB I.-ben jelenleg első Budapest Honvéd új stadionja.
2017.04.29. 19:35
Hvg.hu
Megölte magát egy 31 éves cseh labdarúgó
Frantisek Rajtoralt vasárnap találták holtan törökországi otthonában.
2017.04.29. 19:35
Hvg.hu
"Nehéztüzérséget" vetnek be a BL-döntőn, mert félnek egy újabb robbantástól
Az Egyesült Államokban már nagy port kavart arcfelismerő rendszert vetik be a walesi fővárosban a labdarúgó Bajnokok Ligája idei döntőjének idején.
2017.04.27. 21:30
Hvg.hu
Nikolics félmilliárdot keres
Nyilvánosak az amerikai focistafizetések, a hét meccsen négy gólt szerző labdarúgó éves bére 543 millió forintnyi dollár.
2017.04.27. 11:17
Mno.hu
Észak-Komáromban járt az olimpiai bajnok labdarúgó és a magyar futball nagykövete
Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó, illetve Szöllősi György újságíró, a magyar futball nagykövete, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Puskás Ferenc, a legismertebb magyar című könyv szerzőjének részvételével rendeztek közönségtalálkozót az észak-komáromi Duna Menti Múzeumban.
2017.04.26. 20:35
Kemma.hu
Feczesin: Nem leszek többé magyar válogatott
A Koreában légióskodó labdarúgó elképesztő fegyelmezett világba csöppent négy hónappal ezelőtt, és eléggé jól is keres.
2017.04.25. 09:24
Mno.hu
31 évesen lett öngyilkos a sztárfocista
Törökországban öngyilkosságot követett el František Rajtoral korábbi cseh válogatott labdarúgó. A tragédia vasárnap történt.Forrás: Nők Lapja Café: 31 évesen lett öngyilkos a sztárfocista
2017.04.24. 16:30
Nlcafe.hu
Év végén kezdődhet a Honvéd stadionjának bontása
George F. Hemingway klubtulajdonos szerint 2019-re készülhet el a labdarúgó NB I.-ben jelenleg első Budapest Honvéd új stadionja.
2017.04.24. 16:15
Hvg.hu
Megölte magát egy 31 éves cseh labdarúgó
Frantisek Rajtoralt vasárnap találták holtan törökországi otthonában.
2017.04.24. 16:15
Hvg.hu
Zidane: Nem érdekel Ramos kiállítása, nem is akarok tudni róla
A vasárnap este egészen fantasztikus játékot hozott az El Clásico. A Real Madird-Barcelona (2-3) az utóbbi évek legszínvonalasabb labdarúgó mérkőzése
2017.04.24. 10:31
Hir24.hu
NB II.: megszakadt a dorogiak sikersorozata
Tatabányán, a Budaörs ideiglenes otthonában szakadt meg a Dorogi FC parádés veretlenségi és kapott gól nélküli szériája a labdarúgó NB II.-ben.
2017.04.24. 09:55
Kemma.hu
Milan - egyre távolabb a BL-től
Eseménydús volt az olasz labdarúgó-bajnokság 33. fordulója.
2017.04.24. 05:56
Nepszava.hu
Horgász a pácban
Alig 13 ezren látták összesen a labdarúgó NB I hétvégi fordulójának hat mérkőzését.
2017.04.24. 05:50
Nepszava.hu
Egy tucat boldogi gól Rózsaszentmártonban
Hét mérkőzés maradt vasárnapra a labdarúgó megyei II. osztály 23. fordulójában. Rózsaszentmártonban igazi gálaelőadást tartott a Boldog.
2017.04.24. 00:05
Heol.hu
Megye I.: Rangadókkal teli hétvége jön
A hétvégén a 25. fordulót rendezik az Atlasz-Geodézia megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság alapszakaszában.
2017.04.22. 12:35
Kemma.hu
Ibrahimovic nélkül a United
Csonka fordulót rendeznek az angol labdarúgó-bajnokságban.
2017.04.22. 05:57
Nepszava.hu
BL-sorsolás: egy madridi csapat biztosan lesz a döntőben
A címvédő Real Madrid városi riválisával, az Atlético Madriddal, az AS Monaco pedig a Juventusszal találkozik a labdarúgó-Bajnokok Ligája elődöntőjében.
2017.04.21. 19:05
Hvg.hu
FIFA: örökre eltiltottak egy Costa Rica-i sportvezetőt
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség örökre eltiltotta Eduardo Lit, a Costa Rica-i szövetség korábbi elnökét.
2017.04.21. 18:13
Mno.hu
Kiesés után El Clásico
Kialakult a legjobb négy mezőnye a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
2017.04.21. 05:57
Nepszava.hu
Bevezetheti a videóbírót az MLSZ
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megvizsgálja a videobíró bevezetésének lehetőségét.
2017.04.20. 23:05
Hvg.hu
BL: Neymar csak zokogott, mint egy kisgyerek
Az igazi labdarúgó olyan szenvedélyes, mint a Barcelona brazil támadója. Mindent megtesz a győzelemért, de ha elrontják a játékát, képes sírva fakadni.
2017.04.20. 08:33
Hir24.hu
Harminc év után dőlt el a brazil bajnoki cím
A brazil legfelső bíróság határozott, hogy mely csapat nyerte az 1987-es brazil labdarúgó-bajnokságot.
2017.04.19. 11:40
Mno.hu
Jogerős ítélet nincs, foci már van
Több mint 5 éve vitték el a rendőrök a DVTK edzése előtt, a nagypályás fociba Tállyán tért vissza. Interjú Lippai Ákossal, a labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő Tállya KSE játékosával.
2017.04.19. 10:20
Mon.hu
BL: Kassaiék nagyokat hibáztak, Ronaldo triplával lőtte négy közé a Real Madridot
A címvédő Real Madrid hosszabbításban győzte le 4-2-re a Bayern Münchent és jutott be az elődöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
2017.04.18. 20:37
Hir24.hu
Bizonyítjuk: Szalai Ádám veri Messit, Cavanit, Falcaot és Lewandowskit
Ilyen is rég volt: magyar labdarúgó vezet egy európai statisztikát, ráadásul pozitív értelemben.
2017.04.18. 10:34
Hir24.hu
Csapatkapitánya búcsút int a Chelsea-nek
A 78-szoros angol válogatott védőjátékos, John Terry a szezon végén távozik az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea csapatától.
2017.04.18. 05:57
Nepszava.hu
Feltörték Orbán focicsapatának honlapját, és valami érdekeset tettek bele
Váratlan elemek tűntek fel a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia támogatói között.
2017.04.18. 00:50
Hvg.hu
Meghekkelték a Felcsút FC honlapját
A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia támogatói között feltűnt, hogy állítsuk meg Moszkvát.
2017.04.17. 19:45
Hir24.hu
Kassai Viktor vezeti a Real-Bayern BL-negyeddöntő visszavágóját
A tatabánya sípmester, Kassai Viktor vezeti a címvédő Real Madrid és a Bayern München negyeddöntős párharcának visszavágóját kedden a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
2017.04.16. 17:40
Kemma.hu
Labdarúgó NB I - Eredmények és tabella
Bő egy héten belül harmadszor változott a sorrend a labdarúgó OTP Bank Liga első két helyén.
2017.04.16. 07:35
Nepszava.hu
Garancsiék - Tállaiék 1-1
A Videoton 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában.
2017.04.16. 00:10
Hvg.hu
Labdarúgó NB I - Lélektanilag sokkoló Vasas-gólok
A szombati rangadót elbukó Ferencváros kapusa szerint a kupagyőzelem menthetné meg az FTC szezonját.
2017.04.15. 22:27
Nepszava.hu
Labdarúgó NB I - Győzött a Vasas a Ferencváros otthonában
Az angyalföldiek így megerősítették harmadik helyüket a tabellán, ellenfelük csak az ötödik.
2017.04.15. 22:27
Nepszava.hu
Szalai kettőt lőtt, Gulácsi nem kapott gólt
A harmadik helyezett Hoffenheim Szalai Ádám duplájának is köszönhetően 5-3-ra legyőzte a vendég Borussia Mönchengladbachot a német labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának szombati játéknapján.
2017.04.15. 19:40
Hvg.hu
Utolsó perces góllal nyert a Real Madrid
Több alapemberének hiányában is nyerni tudott a listavezető Real Madrid a Sporting Gijón vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának szombati játéknapján.
2017.04.15. 19:40
Hvg.hu
Üzentek a neonácik: a dortmundi robbantás utolsó figyelmeztetés volt
Furcsa emailt kapott a a Der Tagesspiegel című berlini lap. Az állt benne, hogy a Borussia Dortmund labdarúgó-csapata elleni keddi merénylet az utolsó figyelmeztetés volt. A levél szerint a „kölni különítmény” készen áll, hogy „tarka vért” ontson az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali párt április 22-ei kölni kongresszussán az ellentüntetők között.
2017.04.15. 16:15
Origo.hu
A szélsőjobboldal ellen is nyomoz- nak a dortmundi robbantás után
Szélsőjobboldali háttérre utaló nyom bukkant fel a Borussia Dortmund német labdarúgó csapat elleni pokol- gépes támadás ügyében: előkerült egy levél, amiben az áll, hogy a BVB elleni merénylet volt az „utolsó figyelmeztetés”, valamint a „kölni különítmény” készen áll, és április 22-én “tarka vért” ont majd a városban
2017.04.15. 15:34
Mon.hu
Döntetlent hozott a kínai főműsoridőben játszott milánói rangadó
Nem bírt egymással az Internazionale és az AC Milan a milánói városi rangadón az olasz labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában, a szombati játéknapot nyitó találkozón.
2017.04.15. 15:05
Hvg.hu
Dortmundi merénylet - szélsőjobboldali háttérre utaló nyom és fenyegetés
Szélsőjobboldali háttérre utaló nyom bukkant fel a Borussia Dortmund (BVB) német labdarúgó csapat elleni pokolgépes támadás ügyében. Rejtélyes e-mailben újabb merénylettel fenyegetőznek.
2017.04.15. 11:30
Hvg.hu
Kubatov Gábor: a kiegyezésre még várni kell
Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója érdeklődésünkre a vénaszkenner ellen tüntető szurkolótáborról is beszélt.
2017.04.13. 16:38
Nepszava.hu
Öt éves eltiltást kapott az önkontrollját vesztett környei labdarúgó
A Bokod-Környe megyei másodosztályú bajnokin kiállított Pankotai Csaba 2022-ig nem léphet pályára eltiltása miatt.
2017.04.13. 15:50
Kemma.hu
Labdarúgó MK: véglegesített időpontok
A Vasas-Mezőkövesd, és az FTC-Budafok találkozóival indulnak a labdarúgó Magyar Kupa elődöntői.
2017.04.13. 05:57
Nepszava.hu
Fokozott ellenőrzés az esti BL-meccsen
A dortmundi robbantás miatt több rendőr vigyáz a Bayern München-Real Madrid labdarúgó BL-meccs szurkolóira, mint azt korábban tervezték. Az Allianz Arena környékén csak civil ruhás rendőrökből 450 lesz.
2017.04.12. 14:15
Origo.hu
Iszlám hátterű támadás lehetett a Dortmund BL-meccse előtti robbantássorozat
Még nem tisztázott a Borussia Dortmund (BVB) német labdarúgó-egyesület csapatát szállító busz ellen elkövetett robbantásos merénylet háttere, de állítólag a helyszínen találtak egy levelet, ami árulkodó lehet.Forrás: Nők Lapja Café: Iszlám hátterű támadás lehetett a Dortmund BL-meccse előtti robbantássorozat
2017.04.12. 13:20
Nlcafe.hu
Csányi Sándort a szőnyeg szélére állította az UEFA
A 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság helyszíne, az új Puskás Ferenc Stadion volt a kiváltó ok.
2017.04.12. 07:20
Hir24.hu
Robbanás történt a Borussia Dortmund buszánál
Robbanás történt egy német labdarúgó-csapatot szállító busznál, aminek következtében egy játékos megsérült.
2017.04.11. 20:16
Élőben.hu
Kirúgták Messiék kapitányát
Menesztették Edgardo Bauzát, az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát.
2017.04.11. 12:21
Mno.hu
Meghalt Czeczeli Károly
Hosszú betegség után elhunyt Czeczeli Károly legendás labdarúgó, a nyíregyházi futball meghatározó alakja.Forrás: Nők Lapja Café: Meghalt Czeczeli Károly
2017.04.10. 14:05
Nlcafe.hu
Nőtt a Real előnye
Az elégedetlenek fordulójának is nevezhetnénk a spanyol labdarúgó bajnokság 31. játéknapját.
2017.04.10. 05:55
Nepszava.hu
A szülők barátok, de tilos a randi Beckham és Ramsay gyerkőcei közt
A séf és a labdarúgó régi jó barátok, gyerekeiket viszont - úgy tűnik - féltik egymástól. Legalábbis ha romantikus érzelmekről van szó.
2017.04.09. 15:30
Delmagyar.hu
A szülők barátok, de tilos a randi Beckham és Ramsay gyerkőcei közt
A séf és a labdarúgó régi jó barátok, gyerekeiket viszont - úgy tűnik - féltik egymástól. Legalábbis ha romantikus érzelmekről van szó.
2017.04.09. 15:30
Kisalfold.hu
NB I - Döntetlent játszott a Ferencváros
A címvédő Ferencváros házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott a Diósgyőr csapatával a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 25
2017.04.08. 22:49
Gondola.hu
A Leipzig legyőzte a Leverkusent
Az RB Leipzig hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Bayer Leverkusent a német labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának szombati játéknapján.
2017.04.08. 21:02
Mno.hu
NB1 - Kikapott a Videoton, élen a Honvéd
A Vasas utolsó másodperces góllal győzte le a Videotont A találkozót kilenc emberrel befejező Vasas az utolsó másodpercekben lőtt góllal legyőzte a tíz emberre fogyatkozó Videotont szombaton a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 25
2017.04.08. 20:53
Gondola.hu
Gödörbe került a Manchester City
A hétközi forduló után sincs megállás az angol labdarúgó-bajnokságban.
2017.04.08. 05:52
Nepszava.hu
Fegyelmi: öt meccses eltiltás három játékosnak
Tizenhat felnőtt labdarúgó kapott kényszerpihenőt.
2017.04.08. 00:25
Heol.hu
Mégsem olyan jó biznisz a foci?
A tavalyi évben 369 millió dolláros veszteséget könyvelt el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), így 1,048 milliárd dollárra csökkent a tartaléka. A szervezet pénteki közlése szerint a hiányt...
2017.04.07. 17:56
Portfolio.hu
Európa-szerte példátlan a futballnagyköveti poszt
Az Áder által kinevezett Szöllősi posztja páratlan, ez derül ki 41 európai labdarúgó-szövetség válaszából.
2017.04.06. 09:36
Mno.hu
Magyar Kupa: harmadosztályú csapat az elődöntőben
Idegenben szerzett több góllal a Vasas jutott be negyedikként a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjébe.
2017.04.05. 22:51
Mno.hu
Magyar Kupa - Teljessé vált az elődöntő mezőnye
Idegenben szerzett több góllal a Vasas jutott be negyedikként a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjébe
2017.04.05. 22:51
Gondola.hu
Csányi Sándor bekerült a FIFA tanácsába
Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökét beválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsába az európai szövetség (UEFA) Helsinkiben zajló kongresszusán.
2017.04.05. 13:50
Hvg.hu
Csányi Sándor bekerült a FIFA tanácsába
Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökét beválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsába az európai szövetség (UEFA) Helsinkiben zajló kongresszusán
2017.04.05. 13:23
Gondola.hu
Csányi Sándor a FIFA tanácsának tagja lett
Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökét beválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsába az európai szövetség (UEFA) Helsinkiben zajló kongresszusán. Csányi Sándor...
2017.04.05. 13:13
Portfolio.hu
19 milliárdot fizet a magyar fociért az MTVA
Összesen közel 19 milliárd forintot fizet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ) a 2016/17-es szezontól a 2020/21-es idény végéig a hazai bajnoki futball mérkőzések, illetve bizonyos válogatott meccsek közvetítési jogaiért a sportbiznisz.blog.hu összeállítása szerint. A mostani magyar labdarúgó bajnoki évad közvetítési jogdíja 7 százalékkal nőtt a tavalyi szezonhoz képest.  
2017.04.05. 11:28
Mmonline.hu
Magyar Kupa - Továbbjutott a címvédő Ferencváros
Hazai 2-1-es sikerét követően a címvédő Ferencváros kedden gól nélküli döntetlent ért el a Diósgyőri VTK vendégeként, így bejutott a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjébe
2017.04.04. 21:51
Gondola.hu
Virtuálisan népszerűbb
A statisztikákból az derült ki, hogy többen követik neten a magyar labdarúgó bajnokság mérkőzéseit, mint kint a lelátókon.
2017.04.04. 06:25
Nepszava.hu
NB I - Thomas Doll századik bajnokiján kikapott az FTC
A címvédő Ferencváros 2-1-re kikapott a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 24
2017.04.01. 22:38
Gondola.hu
Észak-koreai kényszermunkások építik a stadiont?
Két orosz építővállalat észak-koreai kényszermunkásokat is alkalmaz a szentpétervári Zenit-stadion építésén – állítja a Josimar című norvég labdarúgó szaklap. A stadion a tervek szerint a 2018-as oroszországi labdarúgó világbajnokság egyik helyszíne lesz.
2017.04.01. 21:35
Hvg.hu
NB1 - Kikapott a Vasas, az Újpest és az MTK
Nem esett gól a Videoton paksi vendégjátékán Gól nélküli döntetlent játszott az éllovas Videoton a Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 24
2017.04.01. 20:30
Gondola.hu
Koszorúzás a 90 éve született Puskás Ferenc sírjánál
Puskás Ferenc szerette és szolgálta az embereket, futballistaként és emberileg egyaránt a legnagyobbak közé tartozott - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szombaton a budapesti Szent István-bazilika altemplomában, ahol megkoszorúzták a 90 éve született legendás labdarúgó sírját
2017.04.01. 16:07
Gondola.hu
Focipályát avattak a Nagy Imre ÁMK udvarán
A Magyar Labdarúgó-szövetség, az MLSZ országos pályaépítési programjában ismét csepeli futballpályát avattak. A Nagy Imre ÁMK udvarában az első kezdőrúgást a 61-szeres válogatott legenda, Détári...
2017.03.31. 17:07
Ittlakunk.hu
A kormány titkolja, hogy mennyibe fog nekünk kerülni a labdarúgó EB
Találtuk: http://szaboszabolcscsepel.blog.hu/
2017.03.30. 06:20
Nepszava.hu
Magyar Kupa - Nyert a Ferencváros és a Vasas
Otthon szerzett előnyt a Ferencváros A címvédő Ferencváros hátrányról fordítva szerzett egygólos előnyt a Diósgyőri VTK ellen a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első, szerdai felvonásán
2017.03.29. 22:54
Gondola.hu
Béna vagy ijesztő szobrot kapott Cristiano Ronaldo? Szavazzon!
Felavatták szerdán a portugál labdarúgó mellszobrát Madeirán - a focista szülővárosában -, ahol a városi repülőteret is átnevezték a négyszeres aranylabdás tiszteletére.
2017.03.29. 19:27
Delmagyar.hu
Béna vagy ijesztő szobrot kapott Cristiano Ronaldo? Szavazzon!
Felavatták szerdán a portugál labdarúgó mellszobrát Madeirán - a focista szülővárosában -, ahol a városi repülőteret is átnevezték a négyszeres aranylabdás tiszteletére.
2017.03.29. 19:27
Kisalfold.hu
Brazília visszatért a győzelem útjára
Tite tavaly júniusi kinevezése óta nem talált legyőzőre a brazil labdarúgó-válogatott.
2017.03.29. 05:51
Nepszava.hu
Storck: tanulnunk kell ezekből a meccsekből
Szalai Ádám szerint fájó kimondani, de ez a 3-0-s vereség a realitás a magyar labdarúgó-válogatott számára az Európa-bajnok Portugália vendégeként
2017.03.26. 14:20
Gondola.hu
„Ez a realitás” – reakciók a portugál-magyar után
Szalai Ádám szerint fájó kimondani, de ez a 3-0-s vereség a realitás a magyar labdarúgó-válogatott számára az Európa-bajnok Portugália vendégeként.
2017.03.26. 10:45
Hvg.hu
Háromgólos vereség Lisszabon- ban, távol Oroszországtól
“Csalódottak vagyunk, de fontos látni, hogy elsősorban a pálya utolsó harmadában nem tudtunk jól játszani, azaz nem jutottunk el a befejezésekig. Tanulni kell ebből a meccsből”. A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott az Európa-bajnok Portugália vendégeként világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
2017.03.26. 05:58
Mon.hu
VB-selejtező - Tükörsima portugál győzelem
Portugália nemzeti csapata Lisszabonban 3-0-ra győzött a magyar labdarúgó-válogatott ellen a 2018-as világbajnokság selejtezőjének szombati összecsapásán
2017.03.25. 22:52
Gondola.hu
Tardosiak is szurkolnak a válogatottnak Lisszabonban - videó
A magyar labdarúgó-válogatott sorsdöntő fellépése Komárom-Esztergom megyéből is csábított szurkolókat a Portugália elleni idegenbeli vb-selejtezőre.
2017.03.25. 21:45
Kemma.hu
Portugál–magyar percről percre, 3–0
Ronaldo-dupla, móresre tanítja a magyar labdarúgó-válogatottat az Európa-bajnok Lisszabonban.
2017.03.25. 20:29
Mno.hu
Videó: Mintegy 1500 magyar szurkoló együtt indult a Portugália elleni mérkőzésre
A lisszaboni Fény Stadionjában az Európa-bajnok Portugália lesz a magyar labdarúgó-válogatott ellenfele világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
2017.03.25. 19:06
Mon.hu
Portugál-magyar meccs: bravúr kell a továbbjutáshoz
Magyarország labdarúgó válogatottja sorsdöntő mérkőzésre készül a friss Európa-bajnok Portugália ellen. A futballtörténelemben még soha nem győztük le a portugálokat és a szupersztárokkal teletűzdelt csapat ellen most sem vagyunk esélyesek. A szombat esti, 20:45-kor kezdődő, lisszaboni mérkőzésen mégis várhatóan legalább döntetlenre lesz szükség a magyar továbbjutáshoz. [...] Bővebben!
2017.03.25. 18:15
Mandiner.hu
Vb 2018 - Írország és Wales nem bírt egymással
Kilenc labdarúgó világbajnoki selejtezőt játszottak az európai csoportokban.
2017.03.25. 08:29
Nepszava.hu
Paulinho triplázott
Brazília nagy lépést tett afelé, hogy kijusson a 2018-as labdarúgó-világbajnokságra.
2017.03.25. 05:51
Nepszava.hu
Portugál-magyar - Storck: nincs vesztenivalónk
A magyar labdarúgó-válogatottnak nincs vesztenivalója Bernd Strock szövetségi kapitány szerint szombaton a portugálok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen
2017.03.24. 20:40
Gondola.hu
Dávid és Góliát csatája! Tizennyolcszoros túlerővel néz szembe szombaton a magyar labdarúgó válogatott
Bernd Storck azt mondja, bátrak leszünk és nyerni akarunk a portugálok ellen.
2017.03.24. 14:14
Nyugat.hu
Szoboszlai a megmentő
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott legyőzte az orosz nemzeti csapatot.
2017.03.24. 05:53
Nepszava.hu
Elutazik a portugál-magyarra? Íme néhány fontos infó
A Portugália–Magyarország labdarúgó-világbajnoki selejtező napján 12 órától vehetik át jegyeiket a magyar szurkolók Lisszabonban.
2017.03.23. 12:40
Hvg.hu
Sosem nyertünk még Portugália ellen
A magyar labdarúgó-válogatott eddigi tizenegy mérkőzésből egyet sem tudott megnyerni Portugália ellen, amellyel szombaton világbajnoki selejtezőt játszik Lisszabonban. Ötvenegy esztendeje pedig gólt sem rúgott idegenbeli viaskodás során.
2017.03.22. 12:11
Mno.hu
Érdekes: visszavonták a Felcsút-edző büntetését
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága hatályon kívül helyezte Pintér Attila írásbeli megrovását.
2017.03.22. 10:18
Mno.hu
Hárommeccses eltiltást kapott ellenfele leköpéséért Halmosi
Köpésért három mérkőzésre tiltotta el Halmosi Pétert a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.
2017.03.21. 18:40
Mno.hu
Korhut és Lang is csatlakozott a kerethez
Bernd Storck szövetségi kapitány megtartotta első portugáliai edzését a magyar labdarúgó-válogatottnak, amely hétfő este érkezett Lisszabonba.
2017.03.21. 17:52
Mno.hu
Dárdaiék legyőzték a BL-ben menetelő Dortmundot
Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC hazai pályán 2-1-re legyőzte a hét közben a Bajnokok Ligájában nyolc közé jutott Borussia Dortmundot a német labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának szombati játéknapján.
2017.03.21. 16:05
Hvg.hu
Rangadót vezet Kassai Viktor csütörtökön
Kassai Viktor vezeti az AS Roma és az Olympique Lyon labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntő visszavágóját.
2017.03.21. 16:05
Hvg.hu
Storck: "Adják ide az egy pontot és elégedett leszek"
A szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak nincs vesztenivalója az Európa-bajnok portugálok elleni világbajnoki selejtezőn.
2017.03.21. 16:05
Hvg.hu
Sztárjaik nélkül állnak ki a németek az angolok ellen
Mesut Özil, Julian Draxler és Mario Gomez sem játszhat a német labdarúgó-válogatottban szerdán, amikor a világbajnok csapat az angolokat fogadja barátságos mérkőzésen.
2017.03.21. 15:59
Mno.hu
Portugáliában több kell
Elutazott a hétvégi világbajnoki selejtező helyszínére a magyar labdarúgó-válogatott.
2017.03.21. 05:50
Nepszava.hu
Storck: "Adják ide az egy pontot és elégedett leszek"
A szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak nincs vesztenivalója az Európa-bajnok portugálok elleni világbajnoki selejtezőn.
2017.03.20. 19:35
Hvg.hu
Lengyel bíró fúj a portugál–magyaron
A lengyel Szymon Marciniak lesz a Portugália–Magyarország labdarúgó-világbajnoki selejtező játékvezetője szombaton Lisszabonban.
2017.03.20. 18:11
Mno.hu
Örökös eltiltással sújtották a bundázó játékvezetőt
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) életre szóló eltiltással sújtotta Joseph Lamptey ghánai játékvezetőt, aki fogadási csalásban vett részt.
2017.03.20. 15:57
Mno.hu
Sérülés miatt nem játszhat Manuel Neuer
Manuel Neuer nem léphet pályára a világbajnok német labdarúgó-válogatott soron következő két mérkőzésén.
2017.03.20. 13:53
Mno.hu
Gólgazdag meccsen brillírozott a Barca
A Barcelona 4-2-re verte a Valenciát a spanyol labdarúgó-bajnokság 28. fordulóját lezáró vasárnap esti mérkőzésen.
2017.03.19. 22:54
Mno.hu
Sallai megszerezte első gólját az olasz bajnokságban
A Palermo Sallai Roland góljával vezetett Udinében, végül mégis simán, 4-1-re kikapott az olasz labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában.
2017.03.19. 20:36
Mno.hu
Valdés hatalmasat hibázott, nyert a United
A Manchester United 3-1-re nyert a Middlesbrough otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
2017.03.19. 16:10
Mno.hu
Ring Sándorné boldogsága
Idén hatvan éve, 1957 márciusában indult hazánkban – a Kádár-rezsim forradalom utáni hangulatjavító intézkedéseként – a lottó, és októberben lesz éppen hetven éve, hogy a labdarúgó-bajnokság 1947. október 19-i fordulójával egy időben, Európában hetedikként, elérhetővé vált a magyar totó.
2017.03.18. 20:36
Mno.hu
Hozta a kötelezőt a Real Madrid
A listavezető Real Madrid egy góllal nyert Bilbaóban az Athletic ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának szombati játéknapján.
2017.03.18. 20:02
Mno.hu
Bernd Storck meglepőt húzott: megvan, kivel pótolja Németh Krisztiánt
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a 23-as utazó keretet a Portugália elleni vb-selejtezőre.
2017.03.18. 19:25
Hir24.hu
Hajrában szerzett góllal nyert a Chelsea
A listavezető Chelsea és a címvédő Leicester City is győzött az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának szombati játéknapján.
2017.03.18. 18:36
Mno.hu
Fontos meccsen hibázott Dárdai csapata
Sorozatban hatodik idegenbeli mérkőzését vesztette el a Hertha BSC a német labdarúgó-bajnokságban: a Dárdai Pál irányította berlini együttes ezúttal a Köln otthonában maradt alul a 25. forduló szombati játéknapján.
2017.03.18. 17:56
Mno.hu
Idegenben hasalt el az Arsenal
Az Arsenal kétgólos vereséget szenvedett a West Bromwich Albion otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
2017.03.18. 15:47
Mno.hu
Megbüntették a Manchester Unitedet
Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) 20 ezer fontra (7,1 millió forintra) büntette pénteken a Manchester Unitedet játékosai fegyelmezetlen viselkedése miatt.
2017.03.17. 20:34
Mno.hu
BL-sorsolás: Bayern - Real a negyeddöntőben
A Bayern München lesz a címvédő Real Madrid ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében
2017.03.17. 13:27
Gondola.hu
Pogba megsérült, Ibra sarkazott, a United továbbjutott
Az AS Roma a nyolcaddöntőben búcsúzott a labdarúgó-Európa-ligától csütörtökön, a Manchester United viszont továbbjutott.
2017.03.17. 07:30
Mno.hu
Megverték a Vasast a zöld-fehérek
A Vasas 3-2-re kikapott a vendég Haladástól a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen.
2017.03.16. 20:11
Mno.hu
Labdarúgó NB I - A Vasas kikapott a Haladástól
Vasas-Swietelsky Haladás 2-3 (0-1).
2017.03.16. 19:46
Nepszava.hu
Kassai Viktor kapta az AS Roma-Lyont
Kiélezett visszavágókra van kilátás a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőiben.
2017.03.16. 05:51
Nepszava.hu
Az álomból valóság lett
Megfordította a Sevilla elleni párharcot a Leicester City a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
2017.03.15. 18:31
Nepszava.hu
Rekordot döntött Iker Casillas
Iker Casillas, az FC Porto kapusa rekordot döntött azzal, hogy a 175. európai kupamérkőzését vívta kedden Torinóban a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján.
2017.03.15. 15:01
Mno.hu
Csodás volna, ha Oslo lehetne Hajdúszoboszló!
A 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokságra való kijutás norvégok elleni selejtezőjén robbant be a szurkoló sláger, miszerint "Lesz még Oslo Hajdúszoboszló", ami alapvetően ugye az Erdély...
2017.03.15. 14:30
Portfolio.hu
Rangadót vezet Kassai Viktor csütörtökön
Kassai Viktor vezeti az AS Roma és az Olympique Lyon labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntő visszavágóját.
2017.03.14. 16:55
Hvg.hu
Fontos EL-meccset vezet majd Kassai Viktor
Kassai Viktor vezeti az AS Roma és az Olympique Lyon labdarúgó Európa-liga-nyolcaddöntő visszavágóját.
2017.03.14. 13:07
Mno.hu
Bernd Storck bátor játékot vár a válogatottól Portugáliában
„Természetesen vannak elképzeléseim, de tanulmányozzuk még a korábbi mérkőzéseinket, és ha kell, akkor változtatunk. Ugyanakkor bátor játékot várok, és bízom benne, hogy minden tudásunkat fel tudjuk használni, amelyet az elmúlt másfél évben együtt megszereztünk” – mond- ta Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
2017.03.14. 11:08
Mon.hu
Storck csodafegyvere: Ronaldóval nem kell foglalkozni
Bátor játékot vár március 25-én Portugáliában, az Európa-bajnok elleni világbajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
2017.03.13. 20:20
Mno.hu
Storck bátor játékot vár Lisszabonban
Bátor játékot vár március 25-én Portugáliában, az Európa-bajnok elleni világbajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya
2017.03.13. 18:14
Gondola.hu
Bátor játékot vár Storck a portugálok ellen
Bátor játékot vár március 25-én Portugáliában, az Európa-bajnok elleni világbajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A válogatott Telkiben kezdte meg a felkészülést a lisszaboni meccsre. [...] Bővebben!
2017.03.13. 18:00
Mandiner.hu
Kassai hatalmasat hibázott, sarokkal lőttek álomgólt az NB I-ben
A labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának összefoglalói.
2017.03.13. 07:09
Hir24.hu
Ismét a Barcelona elé került a Real Madrid
A házigazda Real Madrid 2-1-re nyert a Real Betis ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén, s ezzel ismét az élre állt a tabellán.
2017.03.12. 23:06
Mno.hu
Guzmics is hazajött Telkibe
Megérkezett Telkibe a magyar labdarúgó-válogatott keretének első fele, az a 12 játékos, aki vasárnaptól együtt készül Telkiben a március 25-i, Portugália elleni világbajnoki selejtezőre.
2017.03.12. 21:46
Mno.hu
Barcelona: BL-bravúr után vereség a bajnokságban
Az FC Barcelona nagy meglepetésre 2-1-re kikapott a Deportivo La Coruna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2017.03.12. 18:28
Mno.hu
Hiába a sok új stadion, ha nincs, aki gondozza a pályákat
Pályafenntartó képzést indított a Magyar Labdarúgó Szövetség. A jelentkezők megtanulhatják például az öntözés és a fűnyírás fortélyait.
2017.03.12. 13:12
Mon.hu
NB I - Legyőzte a Ferencváros a Haladást
Legyőzte a Ferencváros a Haladást A Ferencváros hazai pályán 3-1-re legyőzte a Haladás csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 23
2017.03.11. 21:07
Gondola.hu
Dárdaiék legyőzték a BL-ben menetelő Dortmundot
Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC hazai pályán 2-1-re legyőzte a hét közben a Bajnokok Ligájában nyolc közé jutott Borussia Dortmundot a német labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának szombati játéknapján.
2017.03.11. 18:15
Hvg.hu
NB1 - Nyert az MTK, Debrecenben győzött a Paks
Kétgólos Videoton-siker a Diósgyőr ellen A listavezető Videoton két góllal legyőzte a vendég Diósgyőrt szombaton a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 23
2017.03.11. 17:46
Gondola.hu
A bírót hibáztatják a PSG Barcelona elleni kudarca miatt
Unai Emery vezetőedző szerint más végkimenetele lehetett volna a Paris Saint-Germain és a Barcelona nyolcaddöntős párharcának a labdarúgó Bajnokok Ligájában, ha csapatát jobban tisztelik
2017.03.11. 16:57
Gondola.hu
A bírót hibáztatják a PSG Barcelona elleni kudarca miatt
Unai Emery vezetőedző szerint más végkimenetele lehetett volna a Paris Saint-Germain és a Barcelona nyolcaddöntős párharcának a labdarúgó-Bajnokok Ligájában, ha csapatát jobban tisztelik.
2017.03.11. 16:50
Mno.hu
Nincs nagy tülekedés a foci-Eb megrendezéséért sem
Csak Németország és Törökország jelezte hivatalosan a múlt pénteki határidőig, hogy megrendezné a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságot.
2017.03.11. 09:10
Hvg.hu
A Barcelona megcsinálta a lehetetlent
Az utolsó percben szerzett góllal harcolta ki a továbbjutást a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
2017.03.11. 09:10
Hvg.hu
Nézze meg a focitörténelem talán legnagyobb visszavágójának góljait – videó
A Barcelona megcsinálta a lehetetlent, az utolsó percben szerzett góllal harcolta ki a továbbjutást a labdarúgó-Bajnokok Ligájában.
2017.03.11. 09:10
Hvg.hu
A Juve a 97. percben lőtt büntetővel győzte le a Milant
A címvédő és listavezető Juventus a 97. percben lőtt büntetőgóllal 2-1-re legyőzte a vendég Milant az olasz labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának péntek esti rangadóján.
2017.03.10. 23:04
Mno.hu
Az angolok mesterlövésze a szakácsának köszönheti a gólokat
Az angol labdarúgó-bajnokság előző szezonjának gólkirálya, Harry Kane elmondta, új diétája is segíti abban, hogy 2017-ben még eredményesebb, mint korábban.
2017.03.10. 18:44
Mno.hu
Portugál-magyar - Elek és Nikolics nem került be a keretbe
Elek Ákos és Nikolics Nemanja sem került be a portugálok elleni március 25-ei világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe
2017.03.10. 17:22
Gondola.hu
Dühös szurkolók várták a PSG játékosait
Fegyelmi eljárást indított az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) annak nyomán, hogy a Paris Saint-Germain barcelonai Bajnokok Ligája-mérkőzése után néhány hazai szurkoló a pályára rohanva ünnepelt a Camp Nou Stadionban.
2017.03.10. 14:20
Mno.hu
Szombaton focimeccs miatt több buszt is elterelnek
Március 11-én, (szombaton) 18 órától rendezik az újpesti Szusza Ferenc Stadionban az Újpest FC–Budapest Honvéd labdarúgó-mérkőzést. A sportrendezvény miatt várhatóan 16:30-tól 20:30-ig lezárják...
2017.03.10. 10:59
Ittlakunk.hu
Dzsudzsákék mészárlást rendeztek Abu-Dzabiban
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya négy gólpasszt adott a Bani Yas elleni, 6–2-re nyert bajnokin.
2017.03.10. 07:50
Mno.hu
Gólzápor az Európa Ligában
A Lyon-Roma meccsen hat, a Gent-Genk belga rangadón hét gólt láthatott a közönség a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntős párharcainak első, csütörtöki mérkőzésein
2017.03.09. 23:39
Gondola.hu
Másfél millió forintos bírságot kapott Thomas Doll
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága új eljárásában csütörtöki ülésén 1,5 millió forintos bírságot szabott ki Thomas Dollra, az NB I-ben címvédő Ferencváros vezetőedzőjére – tájékoztatta az FTC az MTI-t.
2017.03.09. 14:35
Mno.hu
Nézze meg a focitörtenelem talán legnagyobb visszavágójanak góljait - videó
A Barcelona megcsinálta a lehetetlent, az utolsó percben szerzett góllal harcolta ki a továbbjutást a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
2017.03.09. 06:15
Hvg.hu
Nincs nagy tülekedés a foci-Eb megrendezéséért sem
Csak Németország és Törökország jelezte hivatalosan a múlt pénteki határidőig, hogy megrendezné a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságot.
2017.03.08. 23:55
Hvg.hu
A Barcelona megcsinálta a lehetetlent
Az utolsó percben szerzett góllal harcolta ki a továbbjutást a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
2017.03.08. 23:55
Hvg.hu
Fejen taposta Ibrahimovicot, öt meccsre eltiltották
Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) fegyelmi bizottsága öt mérkőzésre eltiltotta Tyrone Mingset, a Bournemouth védőjét, aki Zlatan Ibrahimoviccsal, a Manchester United támadójával került összetűzésbe a két csapat múlt hétvégi bajnokiján.
2017.03.08. 20:40
Mno.hu
Fegyelmi eljárás az Arsenal, a Bayern és a Napoli ellen
Az Arsenallal, a Bayer Münchennel és az SSC Napolival szemben is eljárást indított az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága.
2017.03.08. 17:51
Mno.hu
Kizárták a Tatabányát az NB III.-ból
Kizárta az NB III.-as bajnokságból a Tatabányát a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága. A csapat eddig lejátszott mérkőzéseinek eredményét törli.
2017.03.08. 16:30
Kemma.hu
Vb-házigazdával csap össze a magyar labdarúgó-válogatott
Június 5-én a Groupama Arénában játszanak a mieink Oroszország ellen.
2017.03.08. 13:10
Hir24.hu
Lánya buktatta le Torghelle Sándort, amit kínosnak érzett
Torghelle Sándor egykori válogatott labdarúgó a lányával közösen vállalt szereplést a Vigyázat, gyerekkel vagyok! műsorban, de nem hitte, hogy ennyire kínos helyzetbe hozza majd Evelin.Forrás: Nők Lapja Café: Lánya buktatta le Torghelle Sándort, amit kínosnak érzett
2017.03.08. 11:45
Nlcafe.hu
Ibrahimovic három meccset pihen
A 35 éves csatát az Angol Labdarúgó Szövetség eltiltását Tyrone Mings lekönyökléséért kapta.
2017.03.08. 05:53
Nepszava.hu
BL - Kiütéses vendéggyőzelmek
Kettős győzelemmel BL-negyeddöntős a Real Madrid A Real Madrid kedd este 3-1-re legyőzte a hazai pályán játszó Napolit a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 6-2-es összesítéssel jutott a nyolc közé
2017.03.07. 22:57
Gondola.hu
Az orosz fociszurkolók „győzelem kanalaival” biztatják majd csapa- tukat a 2018-as világbajnokságon
A „győzelem kanalai” elnevezésű hangszer lesz a hazai szurkolók „vuvuzelája” a jövő évi oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.
2017.03.07. 19:01
Mon.hu
Még a Chelsea-nek is olcsóbb lesz a stadionja, mint a Puskás
Jóváhagyta a londoni polgármester az angol labdarúgó-bajnokságban éllovas Chelsea új stadionjának terveit.
2017.03.06. 20:10
Hvg.hu
Kihagyott büntetővel is magabiztosan nyert a Milan
Az AC Milan annak ellenére, hogy büntetőt rontott, magabiztosan, 3-1-re nyert a vendég Chievo ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában.
2017.03.05. 08:38
Mno.hu
Kiütéses győzelmet aratott a Barcelona
Az FC Barcelona 5-0-ás győzelmet aratott a Celta Vigo ellen szombaton a spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában.
2017.03.05. 07:53
Mno.hu
Elhunyt Raymond Kopa
Nyolcvanöt éves korában hosszan tartó betegeskedés után elhunyt Raymond Kopa aranylabdás, világbajnoki bronzérmes labdarúgó
2017.03.04. 23:12
Gondola.hu
Ronaldo és Bale nélkül is simán nyert a Real Madrid
A Cristiano Ronaldót, Gareth Bale-t és Alvaro Moratát is nélkülöző Real Madrid könnyedén nyert a hetedik helyen álló Eibar vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának szombati játéknapján. A Villarreal két góllal verte az Espanyolt.
2017.03.04. 21:00
Mno.hu
Győzött a Liverpool, megelőzte az Arsenalt
3:1-re nyert hazai pályán a Liverpool szombat este, az angol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának szombat esti rangadóján. Ezzel az Arsenal elé került a táblázaton.
2017.03.04. 20:49
Mno.hu
NB1 - Újpesten győzött a Ferencváros
Az Újpest hazai pályán 1-0-ra kikapott a címvédő Ferencvárostól a labdarúgó OTP Bank Liga 22
2017.03.04. 20:45
Gondola.hu
Labdarúgó NB I - Eredmények és tabella
A Videoton visszavette a vezetést a Budapest Honvédtól a labdarúgó OTP Bank Ligában.
2017.03.04. 20:09
Nepszava.hu
Labdarúgó NB I - A Ferencváros legyőzte az Újpestet
A zöld-fehérek ebben a párharcban a 100. bajnoki győzelmüket ünnepelhették.
2017.03.04. 20:06
Nepszava.hu
Véget érhet az Újpest vesszőfutása
Már csak a Magyar Labdarúgó-szövetség és a hatóságok engedélyeire van szükség, és újra a Megyeri úton játszhat az Újpest.
2017.03.04. 19:40
Hvg.hu
Elfogyott a türelem Leicesterben: Ranieri repül
Az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Leicester City menesztette Claudio Ranieri vezetőedzőt.
2017.03.04. 19:40
Hvg.hu
Nem akármilyen kártyát kapnak a szurkolók az orosz labdarúgó vb-re
A szurkolói kártya vízumként is használható lesz az Oroszországba való belépésnél. A FIFA azt reméli, hogy az okmánnyal könnyebb lesz kiszorítani a futballhuligánokat.
2017.03.04. 19:40
Hvg.hu
NB1 - Nyert a Vidi, otthon kapott ki az MTK
Győzelmével az élre állt a Videoton A Videoton három góllal legyőzte a vendég Budapest Honvédot szombaton a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 22
2017.03.04. 17:50
Gondola.hu
Az amerikai labdarúgást már nem csak a nyugdíjasok választják
Ha nem kapják meg a vb-rendezés jogát 1988-ban, talán minden másképp alakul. Most azonban az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság az egyik legdinamikusabban fejlődő liga az egész világon. A háttérben dörzsölt szakemberek dolgoznak, akik profi marketinggel és tudatos fejlesztésekkel elérték, a labdarúgók már nem csak levezetni jönnek a tengerentúlra. Az USA-ban látható koncepció egyben válasz is a kínai focilázra: srácok, nem minden a pénz.
2017.03.04. 05:52
Mno.hu
Az elődöntőben is lesz egy kiscsapat
Elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőinek párosításait.
2017.03.04. 05:52
Nepszava.hu
Fernando Torres üzent az érte aggódó szurkolóknak
Már pénteken visszautazhat Madridba a kiváló csatár.
2017.03.03. 09:38
Hir24.hu
Fernando Torres súlyos fejsérülést szenvedett a spanyol bajnokin - videó
Ikszelt az Atlético, nyert a Sevilla a hétközi fordulóban.
2017.03.03. 06:24
Hir24.hu
MLSZ - Változatlan formában marad az NB I és NB II
Nem emelik a fordulók számát az OTP Bank Ligában és nem csökkentik az NB II létszámát a következő szezontól a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének csütörtöki döntése szerint
2017.03.02. 23:47
Gondola.hu
Mi változik az NB I-ben?
Nem emelik a fordulók számát az OTP Bank Ligában és nem csökkentik az NB II létszámát a következő szezontól a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségének csütörtöki döntése szerint. Az MLSZ honlapján ... ...
2017.03.02. 22:13
Napi.hu
Nem akármilyen kártyát kapnak a szurkolók az orosz labdarúgó vb-re
A szurkolói kártya vízumként is használható lesz az Oroszországba való belépésnél. A FIFA azt reméli, hogy az okmánnyal könnyebb lesz kiszorítani a futballhuligánokat.
2017.03.02. 21:35
Hvg.hu
Most a Honvédra és az Újpestre csapott le az MLSZ
A Budapest Honvédnak 350 ezer, míg az Újpestnek 100 ezer forint büntetést kell fizetnie a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának csütörtöki döntése alapján.
2017.03.02. 17:35
Mno.hu
Újpest – Fradi: lezárásokra számítsatok
Az Újpest FC – Ferencvárosi TC labdarúgó mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz március 3-án és március 4-én Újpesten - írja a police.hu.Tilos megállni pénteken 18 órától szombaton...
2017.03.02. 07:19
Ittlakunk.hu
Mario Götze titokzatos izombetegsége
Mario Götze, a német labdarugó bajnokság élvonalában, a Bundesligában szereplő Borussia Dortmund játékosa egészségi problémákkal küzd az utóbbi időben, de az orvosok egy darabig nem tudták megállapítani, hogy milyen kór támadta meg. A klub most... ...
2017.03.02. 07:00
Hazipatika.com
Pontot mentett emberhátrányban a Real Madrid
A Real Madrid tíz emberrel dolgozta le kétgólos hátrányát hazai pályán a Las Palmas ellen, és mentett pontot a spanyol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának szerdai játéknapján.
2017.03.02. 06:34
Mno.hu
Magyar Kupa - Kettős győzelemmel jutott tovább a Fradi
A címvédő Ferencváros 2-0-ás győzelmet aratott szerda este a bajnokságban listavezető Budapest Honvéd otthonában, így magabiztosan jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Magyar Kupában
2017.03.01. 22:43
Gondola.hu
Kettős győzelemmel ütötte ki a Fradi a Honvédot
A címvédő Ferencváros 2-0-ás győzelmet aratott szerda este a bajnokságban listavezető Budapest Honvéd otthonában, így magabiztosan jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Magyar Kupában.
2017.03.01. 22:39
Mno.hu
Kenyai után venezuelai sífutó lett a nagy kedvenc
Miről híres Venezuela? A futballjáról biztosan nem, szinte ez az egyetlen dél-amerikai ország, ahol nincs magas szintű labdarúgó-kultúra, a válogatott visszatérően az utolsó helyen végez a vb-selejtezőkön. A venezuelaiak – Gustavo Dudamel karmesterrel az élen – a világ előtt járnak klasszikus zenében, általában diktátor áll az állam élén, és büszkék lehetnek olimpiai bajnok párbajtőrözőjükre, Rubén Limardóra is.
2017.03.01. 16:07
Mno.hu
Zöld utat kér az NGM a taomilliárdoknak
A képzeletbeli tortából a legnagyobb szeletet a kormányközeli labdarúgó egyesületek hasítják.
2017.03.01. 05:54
Nepszava.hu
Búcsúzott a Dorog a Magyar Kupától
A Dorogi FC 4-0-s vereséget szenvedett az élvonalbeli Vasastól a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján, ezzel 6-1-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól.
2017.02.28. 21:05
Kemma.hu
A bajnok Leicester legyőzte a Liverpoolt
A címvédő Leicester City hazai pályán 3-1-re legyőzte a Liverpool csapatát az angol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának hétfői mérkőzésén.
2017.02.28. 07:19
Mno.hu
Rangadót döntött el a gólvonal-technológia
A gólvonal-technológia segítségének is köszönhette a Feyenoord, hogy 2-1-re legyőzte vasárnap a vendég PSV Eindhovent a holland labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának rangadóján.
2017.02.27. 18:01
Mno.hu
Az Arsenaltól igazolt vezetőedzőt a Wolfsburg
A holland Andries Jonkert nevezték ki a német labdarúgó-bajnokságban szereplő VfL Wolfsburg vezetőedzőjének.
2017.02.27. 14:15
Mno.hu
Saját csapatuk buszát rongálták meg a szurkolók
Tévedésből saját csapatuk buszát rongálták meg a Crystal Palace szurkolói, akik a rivális Middlesbrough járművében akartak kárt tenni a két csapat szombati mérkőzése előtt az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában.
2017.02.27. 13:47
Mno.hu
Nyert Dárdai csapata
Kiütötte a Hamburgot a Bayern München a német labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában.
2017.02.27. 05:54
Nepszava.hu
Messi gólja döntött Madridban, győzött a Barca
A címvédő FC Barcelona 2-1-re győzött az Atlético Madrid vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának vasárnapi rangadóján.
2017.02.26. 19:01
Mno.hu
Egy félidőnyi előnyt adott a KVSE
A Vác elleni idegenbeli vereséggel folytatta szereplését a Dorogi FC a labdarúgó NB II.-ben. A harmadosztályban a Komárom VSE kiegyenlített találkozón maradt alul a III. Ker. TVE ellen.
2017.02.26. 15:05
Kemma.hu
Labdarúgó NB I - Újpesti győzelem Sopronban
Swietelsky Haladás-Újpest FC 0-2 (0-1).
2017.02.25. 17:50
Nepszava.hu
Labdarúgó NB I - Eppel góljával győzött a Honvéd
Budapest Honvéd-Debreceni SC 1-0 (0-0).
2017.02.25. 17:46
Nepszava.hu
Labdarúgó NB I - A DVTK ellen ért véget az MTK rossz sorozata
Diósgyőri VTK-MTK Budapest 2-3 (2-1).
2017.02.25. 17:43
Nepszava.hu
Labdarúgó NB I - Döntetlent játszott a sereghajtóval a Vasas
Vasas FC-Gyirmót FC 1-1 (0-1).
2017.02.25. 17:39
Nepszava.hu
Labdarúgó NB I - Ötgólos paksi győzelem
Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 5-0 (4-0).
2017.02.25. 17:35
Nepszava.hu
NB 1 - Ferencváros-Videoton rangadó zárja a fordulót
A bajnoki cím szempontjából is döntő jelentőséggel bírhat a szombati Ferencváros-Videoton rangadó, amely a labdarúgó OTP Bank liga 21
2017.02.25. 09:11
Gondola.hu
Lineker: Hálátlanok voltak Ranierivel
Gary Lineker, az angol labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya megkönnyezte, hogy csütörtökön menesztették egykori csapata, a bajnoki címvédő Leicester City vezetőedzőjét, Claudio Ranierit.
2017.02.24. 15:45
Mno.hu
Minden eddiginél többen fociznak az iskolákban
A 2016/17-es tanévben 1445 alapfokú oktatási intézményben 71 707 gyermek kapcsolódott be a Magyar Labdarúgó Szövetség grassroots igazgatósága által szervezett és felügyelt OTP Bank Bozsik Intézményi programba.
2017.02.24. 07:55
Eduline.hu
Búcsú az Európa-ligától
Egyik magyar labdarúgó klubja sem maradt versenyben.
2017.02.24. 05:56
Nepszava.hu
Véget érhet az Újpest Canossa-járása
Már csak a Magyar Labdarúgó-szövetség és a hatóságok engedélyeire van szükség, és újra a Megyeri úton játszhat az Újpest.
2017.02.24. 03:20
Hvg.hu
Elfogyott a türelem Leicesterben: Ranieri repül
Az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Leicester City menesztette Claudio Ranieri vezetőedzőt.
2017.02.24. 03:20
Hvg.hu
A Leicester City menesztette Claudio Ranierit
Az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Leicester City csütörtökön menesztette Claudio Ranieri vezetőedzőt
2017.02.23. 22:35
Gondola.hu
A Leicester City vezetői kirúgták Claudio Ranierit
Az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Leicester City csütörtökön menesztette Claudio Ranieri vezetőedzőt.
2017.02.23. 21:54
Mno.hu
Fizethet a Honvéd, az Újpest, a Vidi és a Loki
Négy NB I-es klubot sújtott pénzbüntetéssel a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtökön.
2017.02.23. 17:17
Mno.hu
Czibor Zoltánról az idén sem feledkeztek meg Komáromban
Csaknem száz labdarúgó mérte össze tudását a sportcsarnokban. Szentendre csapata nyerte az emléktornát.
2017.02.23. 10:30
Kemma.hu
Villámgyors gólokkal kapott ki a Real
A listavezető Real Madrid 2-1-re kikapott a Valencia vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójából elhalasztott mérkőzésen szerdán.
2017.02.22. 21:10
Mno.hu
Bundaper: csalók, balfácánok, szivarárusok
A kínai tőkével működő nemzetközi bűnbanda behálózta a világot, manipuláltak labdarúgó-mérkőzéseket majd minden földrészen. A szindikátus ura legtöbbször hitelben fogadhatott, amely a befektetők, hitelezők maximális bizalmán alapult. Ugyan a gépezet évekig olajozottan működött, a szervezet néha egészen komikus figurákba is belebotlott.
2017.02.22. 18:45
Mno.hu
BL - Fergeteges meccsen nyert a Manchester City
A Manchester City elképesztő, nyolcgólos mérkőzésen, 5-3-ra győzte le a vendég Monacót a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén
2017.02.21. 23:28
Gondola.hu
A sípmesterek már felkészültek a szezonra
A megyei labdarúgó-játékvezetők a tatai edzőtáborban fizikai és elméleti felmérésen is részt vett a tatai edzőtáborban.
2017.02.20. 13:00
Kemma.hu
Hiába harcolt a Leganés, Messi kétszer is betalált
A címvédő FC Barcelona 2-1-re legyőzte a vendég Leganést a spanyol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2017.02.19. 22:58
Mno.hu
„Pelét és Di Stéfanót is levettem a pályáról”
Kopogtat a tavasz. Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy kezdődik az első osztályú labdarúgó-bajnokság. S bár ma már nem járnak tízezrek egy-egy meccsre, a fű illata még sokakat kihajt a pályákra. A nyitány előtt az ősz meglepetéscsapata, a Vasas legendájával, a piros-kékek eddigi hat bajnoki címének mindegyikében tevékeny részt vállaló, 84 éves Berendy Pállal idéztük fel a dicső múltat.
2017.02.19. 07:41
Mno.hu
Labdarúgó NB I - Debreceni VSC-Ferencváros 0-0
A címvédő Ferencváros gól nélküli döntetlent ért el a Debrecen vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 20
2017.02.18. 19:56
Gondola.hu
Kiütötte az Újpestet a Videoton
A Videoton hátrányból fordítva 5-1-re győzött a vendég Újpest ellen szombaton a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában. Gól nélküli döntetlen született Debrecenben.
2017.02.18. 18:29
Mno.hu
Labdarúgó NB I - Nem született gól Gyirmóton
A sereghajtó Gyirmót hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott szombaton a Pakssal a labdarúgó OTP Bank Liga idei első, 20
2017.02.18. 18:16
Gondola.hu
Labdarúgó NB I - A Mezőkövesd nyerte a borsodi rangadót
A házigazda Mezőkövesd 3-0-ra nyert a mérkőzés nagy részében emberhátrányban játszó Diósgyőr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 20
2017.02.18. 18:13
Gondola.hu
Labdarúgó NB I - A Honvéd nyert az MTK otthonában
A Budapest Honvéd szombaton 2-1-re győzött az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 20
2017.02.18. 18:10
Gondola.hu
Dárdaiék a 96. percig győztesnek érezhették magukat
Dárdai Pál együttese, a Hertha BSC hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a listavezető Bayern München ellen a német labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati játéknapján.
2017.02.18. 18:02
Mno.hu
NB I - A Videoton kiütötte az Újpestet
A Videoton kiütötte az Újpestet A Videoton hátrányból fordítva 5-1-re győzött a vendég Újpest ellen szombaton a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 20
2017.02.18. 17:50
Gondola.hu
Magabiztos győzelmet aratott a Juventus
A címvédő és listavezető Juventus házigazdaként 4-1-re legyőzte a kiesőhelyen álló Palermót az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésen.
2017.02.17. 23:03
Mno.hu
Győztes gólt lőtt Németh Krisztián
A magyar válogatott Németh Krisztián büntetőből lőtt győztes gólt a katari labdarúgó-bajnokság pénteki játéknapján.
2017.02.17. 19:48
Mno.hu
Kiváló stadionhelyzet: 18 német város jelentkezne a 2024-es Eb-re
Tizennyolc német város rendezne mérkőzést a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságon.
2017.02.17. 17:30
Hvg.hu
Tolonganak a német városok a foci Eb-ért
Tizennyolc német város rendezne mérkőzést a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokságon.
2017.02.17. 16:32
Mno.hu
A végsőkig elmegy a Barca a balhés Suárezért
A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul az FC Barcelona, mivel a Spanyol Királyi Labdarúgó-szövetség elutasította fellebbezését, azaz fenntartotta Luis Suárez eltiltását a Király-kupa döntőjére.
2017.02.17. 13:42
Mno.hu
Felfüggesztettet kapott csalás miatt az egykori magyar bajnok labdarúgó
Jogerősen másfél év börtönt kapott kétrendbeli csalás miatt Fitos József. Az ítélet végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették – írja a Blikk.
2017.02.17. 07:20
Hvg.hu
A vajdasági focisulira dupla annyit költünk, mint a Magyar Nemzeti Múzeumra
A csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi labdarúgó akadémiák fenntartására több pénzt költ a magyar állam, mint a nemzeti filmharmonikusokra. A HVG az anyaországból utalt anyagiaknak járt utána.
2017.02.16. 15:50
Hvg.hu
Bajnokok Ligája - Semmit se ér a statisztika
Két meglepő vereséggel kezdődött kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája tavaszi szakasza.
2017.02.15. 18:45
Nepszava.hu
Örökös eltiltással büntettek tizenöt focistát
Mérkőzések befolyásolásáért élethosszig szóló eltiltással büntetett 22 laoszi és kambodzsai személyt, köztük 15 jelenlegi és korábbi játékost az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC).
2017.02.15. 15:43
Mno.hu
Ördögi Angel Di Maria
Labdarúgó BL - A Paris St. Germain 4-0-ra nyert a Barcelona ellen.
2017.02.14. 22:39
Nepszava.hu
Nem rajtolnak el februárban a Vas megyei labdarúgó bajnokságok
A tervek szerint elhalasztják a tavaszi első fordulót.
2017.02.14. 17:23
Nyugat.hu
Eger SE: távozott az ügyvezető és a sportigazgató
László József ügyvezetőként távozott az Eger SE csapatait működtető Eger Labdarúgó Sport Kft.-től (ELS), mint ahogy Árki Gábor sportigazgató sem dolgozik már az egylet kötelékében. A munka dandárja Harmati Péterre maradt.
2017.02.14. 13:50
Heol.hu
Csökenti a Wolfsburg támogatását a Volkswagen
Negyedével csökkenti a dízelbotrányba keveredett Volkswagen autógyár a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Wolfsburgnak adott támogatását.
2017.02.13. 22:34
Mno.hu
Zara Larsson klipje nagyon dögös lett
Felpörögtek az események Zara Larsson háza táján: az ifjú svéd énekesnő január utolsó napjaiban jelentkezett a “So Good” című új dallal, ezen a héten pedig előbb bejelentette a második albuma érkezését – amely ugyancsak a “So Good” címet kapta -, február 3-án pedig bemutatta a címadó nótához készített klipet. A videóban szerepet kapott az a Ty Dolla $ign is, aki a Fifth Harmony“Work From Home” című gigaslágerében is vendégeskedett. Zara Larsson decemberben ünnepelte még csak a 19. születésnapját, de máris olyan dalok tették világhírűvé, mint a “Lush Life“, a “Never Forget You“, az “I Would Like” és az “Ain’t My Fault“. A felsoroltak közül különösen a “Lush Life” szólt nagyot: a szerzemény 2015. júniusában debütált, ám még mindig megtalálható az európai rádiók műsorán, és csak a Spotify oldalán átlépte a félmilliárd (!) hallgatást. A skandináv hölgy – aki 10 esztendősen megnyerte a Got Talent svéd változatát – fellépett a nyári labdarúgó Európa-bajnokság nyitó- és záróünnepségén (ő énekelte David Guetta “This One’s For You” számát), októberben pedig a Time magazin beválasztotta “2016 30 legnagyobb hatású tinédzsere” közé – elsőszámú példaképének amúgy Beyoncé-t tartja. The post Zara Larsson klipje nagyon dögös lett appeared first on Life magazin.
2017.02.13. 13:06
Lifemagazin.hu
Az utolsó pillanatokban fordított az Atlético Madrid
Az Atlético Madrid a hajrában szerzett gólokkal fordított és nyert 3-2-re a vendég Celta Vigo ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának vasárnap esti találkozóján.
2017.02.12. 23:24
Mno.hu
Magabiztos győzelmet aratott a Juventus
A címvédő és listavezető Juventus könnyedén, 2–0-ra nyert a Cagliari vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának vasárnap esti összecsapásán.
2017.02.12. 23:11
Mno.hu
Legyőzte Szalaiékat a Wolfsburg
Szalai Ádám csapata, a Hoffenheim 2-1-re kikapott a VfL Wolfsburg otthonában a német labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
2017.02.12. 17:55
Mno.hu
A Chelsea sem bírt a Burnley-vel
A listavezető Chelsea 1-1-es döntetlent játszott a középmezőnyhöz tartozó Burnley otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának első, vasárnapi mérkőzésén. A Leicester City 2-0-ra kikapott Swansea-ban.
2017.02.12. 16:42
Mno.hu
Dárdaiék kikaptak a Schalkétól
A Dárdai Pál irányította, hatodik Hertha BSC kétgólos vereséget szenvedett a Schalke 04 vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati játéknapján.
2017.02.11. 20:45
Mno.hu
Egygólos előnyt szerzett a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-1-re nyert hazai pályán a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
2017.02.11. 20:12
Mno.hu
Idegenben gázolt a Barcelona
Kiütéses győzelmet aratott az FC Barcelona az Alavés otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján: a címvédő hatszor vette be a baszkföldi csapat kapuját.
2017.02.11. 18:28
Mno.hu
Tovább tart a Manchester United veretlensége
A Manchester United magabiztos, 2-0-s győzelmet aratott a vendég Watford felett az angol labdarúgó Premier League 25. fordulójának szombati játéknapján.
2017.02.11. 18:14
Mno.hu
Ez nem Gulácsiék hétvégéje volt
Nagy meglepetésre a tabellán második RB Leipzig és a negyedik helyen álló Borussia Dortmund is kikapott a német labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati játéknapján.
2017.02.11. 17:46
Mno.hu
Kétgólos győzelmet aratott az Arsenal
A legutóbbi két mérkőzésén vereséget szenvedő, negyedik Arsenal kétgólos győzelmet aratott a kiesés ellen küzdő, vendég Hull City ellen az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának szombat kora délutáni nyitómérkőzésén.
2017.02.11. 15:58
Mno.hu
Pánik tört ki a stadionnál, sokan meghaltak
Legalább 17 ember meghalt, és az első jelentések szerint hatvan megsérült, amikor pánik tört ki egy labdarúgó-mérkőzés előtt az angolai Uige város stadionjánál.
2017.02.10. 22:58
Mno.hu
Visszavonult az ukrán válogatott rekordere
Bejelentette visszavonulását Anatolij Timoscsuk, az ukrán labdarúgó-válogatott rekordere.
2017.02.10. 21:39
Mno.hu
Költözhető az Újpest stadionja
Megkapta a használatbavételi engedélyt az átalakítás után a Szusza Ferenc Stadion, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC otthona.
2017.02.10. 20:33
Mno.hu
Argentin–brazil: 100 ezer ausztrál várja a meccset
Június 9-én Melbourne-ben játszik felkészülési mérkőzést az argentin és a brazil labdarúgó-válogatott.
2017.02.10. 10:15
Mno.hu
Suárez eltiltás miatt nem játszhat a fináléban
Luis Suárez eltiltás miatt nem játszhat az Alavés ellen a labdarúgó spanyol Király Kupa fináléjában.
2017.02.09. 19:11
Mno.hu
FIFA-világranglista - 27. a magyar válogatott
A múlt hétvégén befejeződött Afrika Kupa nem volt nagy hatással az élcsoportra a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján: az élen továbbra is az argentinok állnak, míg a magyar válogatott egyet rontva a 27
2017.02.09. 12:22
Gondola.hu
Olyat emelkedett az MTK nézőszáma, hogy Deutsch Tamás csökkenti a jegyárakat
Jelentősen csökkentette jegyárait a labdarúgó OTP Bank Liga tavaszi idényére az MTK Budapest, a hírt maga Deutsch Tamás elnök jelentette be. Az indoklás parádés, hiszen a cél a nézőszám növelése, ami...
2017.02.08. 13:57
Portfolio.hu
Félmilliárd dollárt költenek a katari focivébére - hetente
A katari szervezők több mint 200 milliárd dollárt fordítanak a 2022-es labdarúgó-világbajnokság előkészületeire.
2017.02.07. 21:30
Hvg.hu
Heti 500 millió dollárt költ már most Katar a focivébére
A katari szervezők több mint 200 milliárd dollárt fordítanak a 2022-es labdarúgó-világbajnokság előkészületeire.
2017.02.07. 21:30
Mno.hu
Már nem Dzsudzsák Balázs a legjobban fizetett magyar sportoló
Vagy nem csak ő. Ha hinni lehet a híreknek, akkor van itt egy másik labdarúgó, aki befogta, de az is lehet, parányi megelőzi őt éves jövedelem terén.
2017.02.07. 08:47
Hir24.hu
Nyugaton sem oldották meg: balhé volt két meccsen is
Rendőrségi eljárás indult Németországban amiatt, hogy a labdarúgó-bajnokság 19. fordulója során Dortmundban és Frankfurtban is szurkolói rendbontásokra került sor.
2017.02.06. 15:28
Mno.hu
Szépen hízik az oroszországi focivébé büdzséje
Egyre kerekedik az az összeg, amelyet Oroszország a 2018-ban esedékes labdarúgó-világbajnokság rendezésére költ. Az állami költségvetésből újabb 19 milliárd rubelt, átszámítva csaknem 92 milliárd forintot különítettek el, és kibővítették a megépítendő, felépítendő létesítmények listáját egy edzőközponttal.
2017.02.06. 15:25
Hvg.hu
Százasok klubjában a Barca
Fernando Torres két találatával verte az Atlético Madrid a Leganést.
2017.02.06. 05:53
Nepszava.hu
Kiütötte a Manchester United a bajnokot
A Manchester United könnyedén, 3-0-ra győzött a címvédő Leicester City otthonában az angol labdarúgó-Premier League 24. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
2017.02.05. 19:45
Mno.hu
Tizenkét meccs óta veretlen otthon ez a londoni csapat
A Tottenham Hotspur hazai pályán Harry Kane 58. percben értékesített büntetőjével otthon tartotta a három pontot a Middlesbrough ellen az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának szombati játéknapján.
2017.02.05. 03:10
Hvg.hu
Magabiztos Barca-diadal a Bilbao ellen
A címvédő FC Barcelona könnyedén verte 3-0-ra vendégét, az Athletic Bilbaót a spanyol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati játéknapján.
2017.02.04. 19:50
Mno.hu
Örömünnep lett Szalai és Dárdai számára a szombat
Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC hazai pályán 1-0-ra legyőzte az Ingolstadtot a német labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának szombati játéknapján.
2017.02.04. 17:43
Mno.hu
A Chelsea nem adott esélyt az Arsenalnak
A listavezető Chelsea hazai pályán simán, 3-1-re legyőzte a harmadik helyen álló Arsenalt az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának szombati csúcsrangadóján.
2017.02.04. 16:10
Mno.hu
Kellemetlenkedne a Leipzig Dortmundban
A német labdarúgó-bajnokság újonca, minden idők legjobb feljutója az élvonalban.
2017.02.04. 05:53
Nepszava.hu
A Szerencsejáték Zrt. bevételének közel fele sportfogadásból származik
A cég szerint a növekedés egyik oka a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság.
2017.02.03. 06:10
Index.hu
Mégsem épül fel a világ legmodernebb stadionja
Az olasz főváros tanácsa nem támogatta az AS Roma új labdarúgó-stadionjának megépítését.
2017.02.02. 22:06
Mno.hu
Kiss László lett a megye legjobb sípmestere
Csaknem százan vettek részt a labdarúgó-játékvezetők hagyományos bálján a Tatai Edzőtáborban.
2017.02.02. 21:55
Kemma.hu
Az olimpia után az új stadiont is megtorpedózta Róma
Az olasz főváros tanácsa nem támogatta az AS Roma új labdarúgó-stadionjának megépítését. A városvezetés csütörtökön azért utasította el az 1,6 milliárd euróra tervezett projektet, mert a területet...
2017.02.02. 20:55
Portfolio.hu
Kulcsár Katalin, a világ legjobb nő futballbírója: „A játéktérre nem nőként futok ki”
„Túlnőtte” édesapját Kulcsár Katalin, akit a 2016-os évi teljesítménye alapján a világ legjobb női labdarúgó-játékvezetőjének választott meg a labdarúgás történetével foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS. A tavalyi női Bajnokok Ligája döntőjét dirigáló játékvezető nőként is jól kezeli a lelátóról érkező szitokáradatot, büszke improvizációs képességére és arra, hogy ebben a férfias játékban meg tudta őrizni női szerepét.Forrás: Nők Lapja Café: Kulcsár Katalin, a világ legjobb nő futballbírója: „A játéktérre nem nőként futok ki”
2017.02.02. 14:00
Nlcafe.hu
Közel egymillió eurót kaszált a Fradi az Eb-ből
A magyar csapatok közül a Ferencváros kapta a legtöbbet, majdnem egymillió eurót az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) kompenzációként a tavalyi Európa-bajnokságon, s annak selejtezősorozatában szerepelt játékosaiért. Összességében a Juventus jutott a legnagyobb összeghez, közel 3,5 millió euróhoz.
2017.02.02. 13:25
Mno.hu
Bernd Storck védelmébe vette Kleinheisler Lászlót
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya arra figyelmeztet, ne törjünk idő előtt pálcát a játékos felett, mert hosszú távú szerződés köti a Brémához.
2017.02.02. 08:05
Hir24.hu
Szórják a pénzt az angol és a német futballklubok
Összesen több mint 90 millió eurót költött játékosvásárlásra a német labdarúgó-élvonal 18 klubja januárban, a téli átigazolási időszakban. Az angolok jelentősen túltettek ezen, 250 millióig meg sem álltak.
2017.02.01. 11:28
Mno.hu
Döntetlen a Premier League-óriások csatáján
A listavezető Chelsea 1-1-es döntetlent játszott a Liverpool otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának keddi rangadóján.
2017.02.01. 06:34
Mno.hu
Dárdait szavazták meg a Bundesliga legjobb edzőjének
A német labdarúgó-bajnokság honlapján Dárdai Pált választották az ősz legjobb edzőjének.
2017.01.31. 20:20
Hvg.hu
Dárdai Pál az ősz legjobb edzője a Bundesligában
A német labdarúgó-bajnokság honlapján Dárdai Pált választották az ősz legjobb edzőjének
2017.01.31. 16:56
Gondola.hu
Egyelőre Lőw Zsolt a főnök az RB Leipzignél
Ralph Hasenhüttl vezetőedző betegsége miatt egyelőre a pályaedző, Lőw Zsolt irányításával készül a német labdarúgó-bajnokság második helyén álló RB Leipzig a hétvégi, Borussia Dortmund elleni rangadóra.
2017.01.31. 13:01
Mno.hu
Zidane köszönetet mondott a közönségnek
Egyértelműen a Real Madrid volt a spanyol labdarúgó bajnokság 20. fordulójának nyertese.
2017.01.31. 05:51
Nepszava.hu
Messiéknek két pontjukba került, mégsem akarják bevezetni
Egyelőre továbbra sincs napirenden a gólvonal-technológia alkalmazása a spanyol labdarúgó-bajnokságban, noha ennek hiányában a Barcelonának a hétvégén nem adtak meg egy szabályos gólt.
2017.01.30. 22:31
Mno.hu
Növelte előnyét a Juventus
Az Inter folytatta pazar sorozatát, az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában.
2017.01.30. 05:53
Nepszava.hu
Nagyon sokba kerül Wengernek, hogy elvesztette a fejét - videó
Négy mérkőzéses eltiltással sújtotta az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) Arsene Wengert, az Arsenal vezetőedzőjét.
2017.01.29. 04:10
Hvg.hu
Nagyon sokba kerül Wengernek, hogy elvesztette a fejét - videó
Négy mérkőzéses eltiltással sújtotta az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) Arsene Wengert, az Arsenal vezetőedzőjét.
2017.01.27. 21:50
Hvg.hu
Négy mecsre eltiltották az Arsenal vezetőedzőjét
Négy mérkőzéses eltiltással sújtotta az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) Arsene Wengert, az Arsenal vezetőedzőjét.
2017.01.27. 20:25
Mno.hu
30 ezer ovis focizik az MLSZ programjában
Kereken 1500 óvoda és 30 574 óvodás korú kisgyermek kapcsolódott be a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) grassroots igazgatósága által szervezett és felügyelt programba.
2017.01.27. 14:40
Profitline.hu
Portugál–magyar: nem lesz felkészülési meccs a selejtező előtt
A magyar labdarúgó-válogatott nem játszik felkészülési mérkőzést azt megelőzően, hogy március 25-én világbajnoki selejtezőn lép pályára az Európa-bajnok portugál csapat vendégeként.
2017.01.26. 12:59
Mno.hu
Kisorsolták az U21-es labdarúgó-válogatott ellenfeleit
Málta ellen kezdi meg az Eb-selejtezőket a magyar csapat.
2017.01.26. 12:46
Nyugat.hu
Nyelvtudóssá lépett elő Kleinheisler kapcsán Urbán Flórián
Az egykori újpesti labdarúgó szerint egy nyelv van, amit minden magyar labdarúgónak beszélnie kellene.
2017.01.26. 11:05
Eduline.hu
A BVSC fociszakosztálya is gyászol: a buszbalesetben elhunyt az egyik játékosuk
A BVSC-Zugló labdarúgó utánpótlás szakosztályának egyik tagja is életét vesztette a veronai buszbalesetben.
2017.01.23. 09:20
Hvg.hu
Komáromi győzött az edzőmeccsen
A labdarúgó NB III.-ban szereplő Komárom VSE 2-0-ra nyert szombaton a megyei másodosztályú Koppánymonostor ellen, felkészülési mérkőzésen.
2017.01.21. 15:40
Kemma.hu
Neymar 11-esével nyert a Barcelona
A Barcelona és az Atlético Madrid is kedvező helyzetből várhatja a labdarúgó Király Kupa negyeddöntőjének visszavágóját.
2017.01.20. 08:40
Mno.hu
Kétmillióra büntette a szövetség a Fradi-edzőt
Kétmillió forintos bírságot szabott ki a Ferencváros vezetőedzőjére a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága.
2017.01.19. 19:55
Hvg.hu
A csapatkapitány maradt az Arsenalnál
Egy évvel meghosszabbította Per Mertesacker szerződését az angol labdarúgó-bajnokságban negyedik helyezett Arsenal.
2017.01.19. 19:00
Mno.hu
Szép nagy bírságot kapott a Fradi edzője
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén kétmillió forintos bírságot szabott ki Thomas Dollra, az NB I-ben címvédő Ferencváros vezetőedzőjére, írja az MTI. Az ügy...
2017.01.19. 17:05
Portfolio.hu
Kétmillió forintos bírságot kapott Thomas Doll
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén kétmillió forintos bírságot szabott ki Thomas Dollra, az NB I-ben címvédő Ferencváros vezetőedzőjére – tájékoztatta az FTC az MTI-t.
2017.01.19. 15:27
Mno.hu
Kizárták a címvédőt
Nem indulhat az ázsiai labdarúgó Bajnokok Ligája 2017-es szezonjában a Csonbuk Hyundai Motors.
2017.01.19. 05:57
Nepszava.hu
Vb, 2026: Van Basten szétlövést javasol
Marco van Basten, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) technikai igazgatója jégkorongos mintára szétlövést javasol a 2026-os, negyvennyolc csapatos világbajnokság csoportszakaszában a döntetlenre álló mérkőzések eldöntésére.
2017.01.18. 16:52
Mno.hu
Kezdődik a jegyárusítás a portugál–magyarra
Szerdán kezdődik a jegyárusítás a magyar labdarúgó-válogatottnak az Európa-bajnok Portugália elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésére, amelyet március 25-én Lisszabonban játszanak.
2017.01.18. 16:28
Mno.hu
Itt volt már az ideje, hogy elkezdjék kiirtani a műesést a fociból
Az Angol Labdarúgó-szövetség megbüntetné azokat a futballistákat, akik így próbálják félrevezetni a játékvezetőt.
2017.01.17. 15:09
Hir24.hu
Angliában megbüntetnék a színészkedő futballistákat
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) vizsgálja annak lehetőségét, hogy megbüntesse azokat a játékosokat, akik műesésekkel próbálják megtéveszteni a játékvezetőt.
2017.01.17. 14:51
Mno.hu
0-2-ről állt fel a Milan Torinóban
Az AC Milan ugyan kétgólos hátrányba került a szünetig, de sikerült egyenlítenie és 2-2-es döntetlennel pontot szereznie a Torino vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.
2017.01.17. 07:33
Mno.hu
Másodjára is eljegyezte párja Dér Henit
Az énekesnő és válogatott labdarúgó szerelme a múlt hónapban találtak ismét egymásra.
2017.01.16. 16:57
Starity.hu
Kiütéses győzelmet aratott a Nyergesújfalu és a Sárisáp
Szombaton megkezdődött a megyei téli műfüves nagypályás labdarúgó-bajnokság. Négy helyszínen hét mérkőzést rendeztek.
2017.01.16. 11:30
Kemma.hu
Elhasalt a Real a Sevilla otthonában
A Sevilla a 85. percben vereségre állt, ám a hajrában két gólt szerezve 2–1-re győzött a listavezető Real Madrid ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának utolsó vasárnapi mérkőzésén.
2017.01.16. 07:25
Mno.hu
Megbotlott a Juve, zárkózik az AS Roma
A listavezető Juventus 2–1-re kikapott a Fiorentina otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának vasárnapi esti mérkőzésén.
2017.01.16. 06:26
Mno.hu
Nem bírt ősellenségével José Mourinho csapata
A Manchester United hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Liverpoollal az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának vasárnapi rangadóján.
2017.01.15. 22:00
Hvg.hu
Bombameglepetés: négyet számolt az Everton a Cityre
Az Everton 4-0-ra legyőzte a vendég Manchester Cityt az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában.
2017.01.15. 17:10
Hvg.hu
Gólgazdag döntetlent játszott a Dorog
Szombaton lejátszotta első felkészülési mérkőzését a labdarúgó NB II.-ben szereplő Dorogi FC. Németh Szabolcs együttesének első ellenfele az élvonal sereghajtója, a Gyirmót volt, hazai környezetben.
2017.01.14. 23:45
Kemma.hu
Szép gólt lőtt Dzsudzsák Balázs
Dzsudzsák Balázs lőtte az első gólt az al-Vahda–Hatta mérkőzésen az Arab Emírségek labdarúgó-bajnokságában, ráadásul a második gólban is közreműködött.
2017.01.14. 19:59
Mno.hu
Döntetlen a nyitómérkőzésen
A házigazda gaboni válogatott 1-1-es döntetlent játszott Bissau-Guinea csapatával a labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupája szombati nyitómérkőzésén.
2017.01.14. 19:03
Mno.hu
Könnyedén nyert a Barcelona
A címvédő FC Barcelona a papírformának megfelelően magabiztos, 5-0-s győzelmet aratott a vendég Las Palmas felett a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának szombati játéknapján.
2017.01.14. 18:40
Mno.hu
Idegenben hengerelt az Arsenal
Az Arsenal 4-0-ra győzött a Swansea City otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati játéknapján.
2017.01.14. 18:20
Mno.hu
Klubrekordot állított be a Tottenham
A Tottenham Hotspur hazai pályán 4-0-ra verte a West Bromwich Albion együttesét az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
2017.01.14. 17:44
Mno.hu
Kezdődik a műfüves bajnokság
A jelenlegi bajnoki szezon már a negyedik a sorban, melyben a megyei labdarúgó-igazgatóság kiírta a téli műfüves nagypályás bajnokságot. A versenysorozat ma délután veszi kezdetét.
2017.01.14. 09:25
Kemma.hu
A Juventus utolérhetetlen
A 20. fordulóval folytatódik az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A).
2017.01.14. 05:51
Nepszava.hu
Meghalt az angol edzőlegenda, aki megfosztotta Gary Linekert a csúcsdöntéstől
Szívinfarktus következtében 72 éves korában elhunyt Graham Taylor, az angol labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.
2017.01.12. 18:55
Hvg.hu
Tippelj, melyik futballklub kaszálta a legtöbb pénzt tavaly!
Az egy évvel korábbihoz hasonlóan a 2015-ös gazdasági évben is a Real Madrid produkálta a legnagyobb bevételt, megelőzve az FC Barcelonát és a Manchester Unitedet. Az Európai Labdarúgó Szövetség...
2017.01.12. 18:31
Portfolio.hu
Meghalt Graham Taylor
72 éves korában meghalt Graham Taylor, az angol labdarúgó-váloga