Balogh Gábor X-Faktor

Aktualitások, érdekes cikkek, képek, videók az X-Faktor 2012-es szériájának továbbjutójáról, Balogh Gáborról.

"Szeretnénk, ha új távlatok nyílnának" - Villáminterjú Gáspár Andrással a POSZT-ról
Gáspár András színészt arról kérdeztük, miként segíti a POSZT új vezetésének munkáját és milyen célokat szeretnének közösen megvalósítani. (X)Mi a te feladatod a POSZT-program szervezése során?Gáspár András: Főként produkciós igazgatónk, Kővári Zsuzsanna és a fesztiváligazgatónk, Szűcs Gábor munkáját segítem azzal, hogy részt veszek a munkában programvezetőként. Közösen alakítottuk ki a POSZT Fesztivál struktúráját, tőlem pedig azt várták a kollégák, hogy tartalommal töltsem meg mindazt, amit a brainstormingok eredményeként megálmodtunk. A tervezés és szervezés mellett névadója lettem többek között a “Futnak még”, a “Zene mindenkié”, a “Határtalan POSZT”, a “Mozgásban a POSZT sorozatoknak”. Feladatom az izgalmas, fontos projektek felkutatása, a fellépőkkel való kapcsolattartás és ezzel együtt a programok koordinálása. Emellett egyfajta geg-manként is funkcionálok. Kezdeményezésemre például most indítottuk el a POSZT “tehetségkutatóját” a “POSZTOLJ!” felhívást, amelyen keresztül a POSZT szabadtéri színpadain új tehetségek mutatkozhatnak be a nagyérdeműnek. Egyebet nem kell tenni, mint a POSZT facebook oldalára feltölteni a produkció video felvételét, vagy trailerét - amit akár mobillal is rögzíthet a jelentkező - és a produkcióra facebook oldalunk látogatói szavazhatnak. A legtöbb “like”-ot begyűjtők mellett azokat is szeretnénk meghívni, akiket a menedzsment mindenéppen látni szeretne a POSZT-on. Szóval minden eszközt megragadunk annak érdekében, hogy első évünkben, az átmenet időszakában minél több új kezdeményezés el tudjon indulni. Sok ötletünk van még a tarsolyban, a szűk két és fél hónap alatt, ami rendelkezésünkre állt, ezen ötletenek csak egy része valósult meg…A programtervezés tervezés folyamán sok-sok javaslatot gyűjtöttünk be azzal kapcsolatban, hogy kit hívjunk meg a későbbiekben a Zsolnay Negyedbe és a Kodály Központba. Ezúton is kérek minden partnert, minden színházat, hogyha a 2017-es POSZT előkészítési munkálataiban is számít rám a menedzsment, és lehetőségem lesz a programvezetésre, kérem, küldjék el a programajánlataikat, hogy a jövőben a mostaninál is színesebb legyen a kínálat.Az idei fesztivál megszervezésére nektek csak három hónap jutott… (Januárban derült ki, hogy nyílt pályázaton, egyhangú döntéssel Magyar Attilát, a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. gazdasági igazgatóját választotta a Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező cég ügyvezetői posztjára a cég tulajdonosi taggyűlése. A szerk.)Gáspár András: Rengeteg segítséget kaptunk a szakma részéről, színházi emberektől: köszönet például a válogatóknak, aki olyan előadásokat ajánlottak figyelmünkbe, amelyek a keret szűkössége miatt kimaradtak a versenyprogramból, köszönet továbbá Balogh Tibornak, aki remek határontúli előadásokat ajánlott és hálás vagyok Hegedűs Sándor tánckritikusnak, aki a mozgás-és fizikai színházi világ szakértője. Nélkülük nem is sikerült volna egy ilyen széles spektrumú programkínálattal bíró fesztivált ilyen kevés idő alatt összehozni úgy, hogy közben új imázzsal, új koncepcióval jelentkezünk. Azt gondolom, hogy az új rendszer, amelynek a versenyprogram mellett része a “POSZT Fesztivál” és a “POSZT bemutatja” rendezvénysorozat, egy nagyon komoly összmunka eredménye. Biztos vagyok benne, hogy ha a szervezéshez rendelkezésünkre áll majd háromnegyed év, és ha az idei fesztivál úgy alakul, ahogy szeretnénk, már jövőre 20-30% százalékkal több programot leszünk képesek beemelni. Természetesen nagyon hálásak vagyunk a városnak és az NKA-nak azért a 70, illetve 65,5 millió forintért, amivel támogatja a POSZT-ot, és bízunk benne, hogy jövőre akár több saját bevételt is tudunk majd felmutatni, ami lehetővé teszi, hogy még nagyobbat álmodjunk. Hiszek abban, hogy az új stratégia katalizátora lehet egy felívelő folyamatnak.Mi az, ami téged lelkesít a munkában?Gáspár András: Hogy mi lelkesít? Az, hogy szerelmem a színház és szeretem a tehetséges embereket és színházcsinálókat. Én most őket szolgálom. És a szakmám mellett természetesen a közönségért is dolgozom. Tény: nem könnyű feladat. Sokan kérdezik, nem félünk-e attól, hogy a programok a Zsolnay Negyedbe és a Kodály Központba koncentrálódnak és ide esetleg nehezebben mozdul ki a POSZT belvároshoz szokott törzsközönsége. De miért ne indulhatna be az élet Pécs belvárosától két kilométerre? Ki gondolta volna például a sikertelennek nem mondható Sziget indulásakor, hogy a főváros peremén Európa egyik legnagyobb és legrangosabb fesztiválja bontogatja éppen a szárnyait? Csak néhány ember… Én most úgy érzem magam, mint annak a néhány álmodozónak az egyike, mert valami hasonló történet fogalmazódott meg bennünk is. Félreértés ne essék, senki nem akar a POSZT-ból, a színházi szakma seregszemléjéből egy második Sziget Fesztivált csinálni. De szeretnénk, ha új távlatok nyílnának a résztvevők előtt, ha nagyobb érdeklődésre tartana számot a találkozó, ha anyagi szempontól biztosabb lábakon állhatna.(X)
2016.05.16. 08:04
Szinhaz.hu
"Nem a remény színháza" – Az Erdély - Tündérkert szakmai beszélgetéséről
A Miskolci Nemzeti Színház előadásához kapcsolódó szakmai beszélgetésen Sándor L. István és Kovács Bálint felkért hozzászólók voltak Keszég László rendező és Lévai Balázs moderátor beszélgetőpartnerei.A beszélgetés szövegét szerkesztetlen formában közöljük.Lévai Balázs: A POSzT nyolcadik napján járunk. Ma délelőtt a Miskolci Nemzeti Színház Erdély-Tündérkert című előadásáról fogunk beszélgetni.Lévai Balázs: A mai napon beszélgetőtársaim Keszég László rendező, Sándor L. István és Kovács Bálint kritikusok. Visszatérő kérdésként felmerül a nagy epikus művek dramatizálásának lehetősége. Teljesen eltérő narrációs megoldásokat láttunk az elmúlt napokban, ehhez képest Ari-Nagy Barbara adaptálását ti milyennek láttátok? Az elmúlt napok adaptációihoz képest milyen megoldással próbálta ezt a hömpölygő nagy móriczi epikát színpadra állítani? Sándor L. István: Nagyon nehéz kérdés, amire egyszerűen tudok válaszolni: nagyon jónak látom ezt az adaptációt. Az előadásnak számos olyan pontja van, amiről érdemes lenne alapos szakmai beszélgetést és vitát folytatni. Különböző ízlések és vélemények feszülhetnek egymásnak. Egy következetes vállalás nagyon következetes végig vitelét érzékelem. Van az Erdély illetve a Tündérkert című Móricz regény, ami betöltötte Móricz egész életét. A ’20-as évektől kezdve a haláláig foglalkozott vele és a negyedik kötetről, amit még tervezett, lebeszélték a kiadók, mondván, ez úgysem érdekel senkit. Ez egy nagy vállalkozás, aminek az irodalomtörténeti értéke is teljesen ellentmondásos. Van, aki formátumos nagy kudarcnak, van, aki nem kellően értékelt műnek látta. Keszég László pedig kitalálta ezt az őrültséget, hogy ebből színpadi előadást kell csinálni. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy úgy tudom, Nyíregyházán volt már rá kísérlet. Závada Pálnak van egy adaptációja, amit 2007-ben Máté Gábor rendezésében a főiskolán mutattak be, aztán 2008-ban Marosvásárhelyen, valamint pár évvel később Hargitai Iván rendezésében az Új Színházban. A témának egy másik dimenzióját Móricz is tovább írta A boszorkány címmel. Viszonylag szűkös az a készlet, ahogyan az Erdély és a Tündérkert megjelenik a színpadon. Számomra ez egy nagy, megemészthetetlen mű. Egyszer 20 évvel ezelőtt végigolvastam, most a 150. oldalnál megint elakadtam. Gondoltam, hogy itt a fesztivál unalmában majd végigolvasom. Sajnos nem sikerült. Azért értékelem ezt a darabot, mert valamiféle határozott rendet vágott bennem. Kiválasztották azokat a szálakat, amelyek érdekelték őket, és ebből egy minta alapján készítettek egy darabot, amiről azt mondják, több mint adaptáció és kevesebb, mint önálló mű. Ragaszkodtak a móriczi helyzetekhez és mondatokhoz. Mi ez a minta és közelítésmód? A Shakespeare-i királydrámák lebeghettek előttük. Nagyon nem szeretem Móriczban, ahogyan a nőkkel bánik. Lévai Balázs: Megkérdezném Ari-Nagy Barbarát, hogy ez lebegett a szemetek előtt? Ari-Nagy Barbara: Nem pontosan ez, de valóban felmerült a forma. Nyilván nem hasonlítom magam Shakespeare-hez. Arra emlékszem, hogy amikor elkezdtem dolgozni a szöveggel, az volt az első mondat amit leírtam, hogy: „Állj, ki vagy?”. Ez nincs is benne a regényben, de ez elindított valamit a fejemben. Sándor L. István: A Shakespeare-i technikához hasonlóan zárt, mozaikos technikával követik egymást a jelenetek, és ebből kell összerakni valamit, amiben a hatalom működése a fontos. Mint néhány királydrámában, itt is egy különös, furcsa személyiség útja az, ami a középpontba kerül. Az eredeti műben, ha jól emlékszem egyértelműen Báthory áll a középpontban, Bethlen figurája itt hangsúlyosabb lett. Megpróbálták kétpólusúvá tenni ezt a történetet. Kovács Bálint: Kevésbé vagyok lelkes, mint István. Előre leszögezem, hogy mindaz, amit mondok és negatívan hat, abból indul ki, hogy ez egy magas színvonalú előadás. Ha szidom, az nem azt jelenti, hogy ez egy elfuserált vállalkozás lenne. Talán azért nem hasonlítom Shakespeare-hez, mert kevés volt számomra az emberi szituáció. Shakespeare királydrámáiban mindig az a csodálatos, hogy a történelem működésének a bemutatása után mindig van valami, ami emberivé teszi az egész történetet. Itt is voltak erre kisebb utalások, például a női utalások, amik szerintem a legjobban sikerültek az adaptációban, de mégis azt éreztem, hogy ebből a három órából a túlnyomó többség történelemkönyv. Úgy éreztem, hogy nem tud elég izgalmas lenni a szónak a drámai értelmében. Pontosan végigvitte a történelem leírást, és a politikusok jellemének leírását, mindez nagyon száraz maradt. Lévai Balázs: Laci, arra kérlek, még egy picit beszéljünk az adaptációról. Ti hova helyeztétek a fókuszokat? Van egy irgalmatlan nagy terjedelmű anyag, és ehhez képest amikor Barbarával rendet vágtatok, nektek mi volt fontos ebben a történetben? Keszég László: Azt hiszem, mi nem nektek készítettük ezt az előadást, hanem rendes KDNP-s szavazóknak, akik ebben a tömegpszichózisban, amiben mindannyian élünk és szenvedünk pillanatnyilag, esetleg meglátnak valami hasonlóságot a saját helyzetükkel. Ezt úgy próbáltuk megvalósítani, hogy a napi politikában folyó ócska diskurzust ne érintsük, hanem afölött vagy mellett lebegjen az előadás, de mégis észrevehető legyen az a nagyon fontos hasonlóság, amit Szegfű Gyula történész úgy mond, hogy a magyarok legnagyobb bűne az, hogy Mohács után nem tudtak egy királyt választani. Két királyt választottak, így lett két Magyarország és így született meg Erdély és a mai Szlovákia egy részterületét is magába ölelő Magyarország, és ez utána elmérgesedett, elgennyesedett. Ugyanazokat a köröket járja be a társadalom. Ez volt a lényeg. Előjön Shakespeare, de mi egyáltalán nem beszéltünk Shakespeare-ről vagy a királydrámákról, azért mert fragmentális a szerkezet. Ki kell választani olyan momentumokat, amiből kijön egy bohóctréfa sorozat. Ugyanazt csinálják, de mégis mulatságos. Ez volt a fókusz. Minden kis részletet lényegében elölről kezdeni. Minden jelenetben szándék szerint van egy begyorsulás, mint a lendkerék, aztán egy bizonyos helyzetnek belevágunk a közepébe, és valahova elferdül. Jön egy váltás és ez újra és újra megtörténik. Olyan, mint egy labdapattogás. Az nem járt a fejemben, hogy látszódjon, egy fantasztikusan komoly szubjektum rendezte. Ez egy rendvágás. A saját történelmünkkel találkozzunk egy kicsit.Fotó: Simara László Lévai Balázs: Az aktualizálás nagyon fontos kérdés. Erre nézve nagyon eltérő megoldásokat láttunk a POSzT-on. Kifele sétálva többen arról beszélgettek, hogy ez olyan mintha a Vitéz Mihálynak lenne az előzmény- és folytatástörténete. Majd megkérdezzük Perényi Balázsékat, szándék volt-e, hogy ennek a történelmi kornak ezt a 15 évét lefedjék. Béres Attila rendezése kőkeményen aktualizál, mai mondatokkal. Ti ezt egyáltalán nem csináljátok. Ebből a szempontból nagyon fegyelmezett a szöveg. Elhangzik a móriczi mondat és a többit a nézőkre bízzátok. Sándor L. István: Szerintem minden előadás elvárja magától, hogy tudja, mit is akart magától vagy a nézőtől. A királydrámák azért jutnak folyamatosan az ember eszébe, mert folyamatosan találkozik azzal, hogy ha van az európai történelemben olyan időszak, amit a Shakespeare-i királydrámákhoz hasonló gyors hatalomváltások véres hatalomszerzési technikái jelentenek, az erdélyi történelem néhány 10-100 éve. Ez egy olyan anyag, amiből érdemes dolgozni és gondolkodni. Móricz is azért kereste a történelmet, mert a gyökereket kutatta. Miből születik, ami most van? Az előadásnak is ez a lényege. Azért kezdtem azzal, hogy egy személyiségnek a középpontba állítása, mert itt egy mértékvesztésnek a történetét látjuk. Egy hatalomra került emberét, aki fokozatosan elveszti minden önkontrollját, majd végül minden lehetséges és morális gátat lerombol magában és ennek következtében a körülötte lévő emberekben is. Abban a világban ahol élnek, lerombolódik minden érték és viszonyítási pont, ami irracionális erőket szabadít fel, és a józan gondolkodás esélyét eltünteti. Ez az előadás szándéka. Azon lehet gondolkodni, hogy valóban eléri, vagy sem. Kovács Bálint: Amikor az előbb azt mondtam, hogy minden, ami negatív onnan indul ki, hogy ez egy magas színvonalú előadás azt arra is értettem, hogy bennem sem merült fel egy másodpercig sem, hogy jó de minek. Egyértelműen látszott benne a szándék, hogy a politikai rosszul működést bemutassa. Ez a dráma nem tud eléggé egyénivé válni. Fontos újra felhívni a figyelmet arra – hogy amíg vannak ilyen politikusok, akik talán sosem fognak kihalni -, hogy ez rossz. Nem jó, ha ez így működik. Mit jelent ez az értékvesztés, a morális csőd? Mégis úgy éreztem, hogy amikor vége lett az előadásnak, nem tudtam meg új vetületeit ennek az értékvesztési folyamatnak. Mintha egy ismert folyamatnak mutatták volna meg újra a lépéseit. Akár az emberi események, akár az átlagosnál bölcsebb, mélyebbre menő megközelítések sem tudták azt éreztetni velem, hogy igen, bár ismerem a politikusokat, de ezt azért nem tudtam eddig. Lévai Balázs: Laci azt mondta korábban, hogy egyes jelenetek a lendkerék ritmikájához hasonlítanak. Lassan indulnak be és pörögnek ki. Én elég érzékeny vagyok az előadások ritmusára és dinamikájára. Nekem sokkal inkább az egész előadás volt ilyen, mintha szándékoltan lassan kezdődött volna. Volt benne ilyen dinamizmus, hogy ahogy haladtunk előre úgy kezdett felpörögni. Ti milyennek láttátok az előadás ritmikáját, dinamizmusát? Sándor L. István: Azzal a nézői élménnyel próbálok szembesülni, amit Kovács Bálint nagyon határozottan elmondott. Ízlésünk, benyomásunk teljesen más, ha látunk előadásokat. Nem érdemes ízlésről vitatkozni, mert az az ember személyiségével függ össze. Az előadás működéséhez hozzátartozik, hogy nagyon pontosan fókuszálta a figyelmemet és irányította, hogy merrefelé gondolkodjak. Nincs benne a regényben a közös esküre készülés, ami rögtön azt a fontos szándékot fókuszálja nekem, hogy nem egy fejedelemről van szó, hanem két személyiségről. Azért vagyok hálás, mert a figyelmemet pontosan irányítja az előadás. Tudom figyelni az egyiknek és a másiknak az útját is. Igazad van, én is úgy látom, hogy egy lassú előadás, ami fokozatosan begyorsul. Azok a fontos pillanatok, amikor azt érzem magamban: de ki fogja ezt az embert megállítani? Mentem az előadással, de itt van egy kényes egyensúly, a nagyon határozott rendezői világ. Ez a világ egy nagyon szikár tér a le-föl járó láncokkal, forgó dobogókkal. Üres színpad, ahol a fények teremtenek meg különböző világokat. A tudatosan absztraktnak ható térben egy gazdagabb színészi játék jelenik meg, ha úgy tetszik hagyományosabb színészi játék. Valószínűleg van itt egy kényes egyensúly, ami azt jelenti, hogy azért jó a kettő, hogy ellenpontozzák egymást és kitöltse azt a szikárságot, azt a vérbőséget, ami a színészi játékában van. Akkor éreztem először azt, hogy nem teljesen azt az előadást látom, amit Miskolcon annyira szerettem, amikor indulnak a hadjáratba és Zayzon Zsolt elüvölti, hogyan kell majd regulát tartani. Azt éreztem, kicsit jobban felpörgött az előadás, ezért többen átmentek a szenvedélyesség bizonyos határain. Többet kiabáltak, mint ami a kényes egyensúlyhoz hozzátartozna. Szerintem Báthoryban nem csak a mértékvesztettség van benne, hanem az a gőgös irónia, amit az egész világgal szemben képvisel. Kaptam a színháztól egy DVD-t és délelőtt ellenőriztem. A második felében is benne van ez a libikóka, őrület, kifordulás. Azt érzem, hogy egy kicsit túlmentetek, nem tudom, hogy a fesztiválizgalom miatt, de több volt benne a szenvedély és ennek következtében a kiabálás, és kevesebb volt benne az irónia, ami szerintem végig benne volt ebben az előadásban, amikor Miskolcon láttam, és szerencsére a DVD-n is rajta van, szóval az utókor is találkozhat vele. Lévai Balázs: Laci, te ezt hogy érezted? Keszég László: Egyezem ezzel. Ráadásul még a rendezői képességeimet sem tudtam csillogtatni, mert csak egy sebességen működő mobilforgó volt, ami teljesen máshogy működik, mint a Miskolci Nemzeti Színházban. Van egy ritmus, amit szerettem volna megvalósítani, véleményem szerint egy teljesen hagyományos előadásban, ami reményeim szerint a minőségre helyezi a hangsúlyt. Nagy valószínűséggel kicsit a feszültség és az izgalom hozott ilyen dolgokat, de úgy gondolom, világosan fogalmaztak a színházunk színművészei. Testvérek között felelősségem tudatában kijelentem, hogy követhető volt tegnap az előadás. Mindenki vérvonala lélektanilag is lekövethető volt. Lévai Balázs: István említette, hogy ez a puritán, konstruktivista színpadkép eleve a színészi játékot hangsúlyozza. Nagyon szerettem a láncokat és a zászlókat. Nekem a színpadkép az állandóan változó történelmi helyzetet szimbolizálta, hogy hol közelebb vagyunk a leigázáshoz, hol szabadabbak vagyunk és ezt is lehet aktualizálni. Ebben a puritán játéktérben beszéljünk egy kicsit a színészi játékról. Mind a férfiakról, mind a nőkről érdemes beszélni. Azért hangsúlyoztam külön, mert van egy erős férfi vs. női szál. Milyennek láttátok a két férfi főszereplőt? Keszég László: Azt szeretném megvilágítani - az én szemszögemből -, hogy nem a politikusokról van szó. Állandóan arról a pillanatról szeretnék előadást csinálni, amelyben élünk. Itt a főszereplő a nép. A helyzet, amit mi mégis előidéztünk, hogy ki tudnak ugrani ilyen figurák. Ma mindenki ezt gondolja rosszul. Sajnos vannak a fejünk fölött olyanok, akikkel nem tudunk mit kezdeni. Ez belőlünk ered, hogy ők ilyenek. Ezt a felelősséget, hogy sehogy sem fedezik fel, és nem néznek szembe ilyen értelemben a helyzetünkkel, vagy a saját helyzetükkel az emberek, számomra döbbenetes. Ez olyasmi, amiről érdemes színházat csinálni, de az aktualizálás az én ízlésemtől távol áll. A probléma sokkal súlyosabb, minthogy kiszóljunk és reagáljunk ezekre a baromságokra, amikkel traktálnak bennünket nap mint nap.Sándor L. István: Ez azért is nagyon fontos, mert ami Báthory Gáborral történik az nem politikai, hanem emberi probléma. Itt az ember személyiségének vagy moralitásának problémáit látjuk. Ehhez képest politikusként jól működik. Keszég László: Van egy szituáció, ami lehetővé teszi, hogy az ilyen lelki problémákkal küszködő egyének kerüljenek a felszínre. Ők azok, akik a sztárok lesznek, mert annyira gátlástalanok. Az átlagszavazó nem néz szembe azzal, hogy ez az ügy mégis tőlem is függ valamennyire, nem független tőlem, hatalmas erők alakítják a Duna folyását.Fotó: Simara László Sándor L. István: Hadd védjem még a védendőt. A Shakespeare-i minta abban is benne van, hogy itt szétválik egymástól a hatalom köreiben mozgó figurák közege és a plebsz, aki itt két koldusként, menekültként jelenik meg. Ez nagyon tudatosan visszatérő két jelenet, ami egy alsó nézőpontot mutat ehhez a viszonyhoz. Nagyon fontos, hogy a legtöbb miskolci előadás társulati munka. Fontos és jó társulatot láttam, amiben az a rendezői koncepció, hogy néhány ember ki van emelve. Báthory, Bethlen és Györgyi Anna, mint Bethlen felesége nem kapnak több szerepet, a többiek azonban sok szerepet játszanak el. Más a színészi feladat, ha Harsányiról, Zayzonról vagy Györgyi Annáról beszélünk, és más ha Szegedi Dezsőről. Kovács Bálint: Beszélnék a női szereplőkről. Már említettem, hogy nekem a női szereplők tetszettek a legjobban ebben az előadásban, mert ők képviselték számomra az embert. Akik elsőre beugranak azok Györgyi Anna, Ullmann Mónika és Märcz Fruzsina. Ők hárman elképesztően jók voltak. Györgyi Anna karakterével kapcsolatban nagyon örültem, amikor megfogalmazták, hogy ő egy szent és nagyon okos asszony. Úgy is játssza ezt az asszonyt, mint aki elképesztően bölcs és tényleg egyfajta szent. Lévai Balázs: Az, hogy a legelső megjelenésekor egy öltönyszerű kiskosztümben van, ami leginkább a férfiak világához illeszkedik, számodra mit jelentett? Kovács Bálint: Nem is a kiskosztümöt vettem észre, hanem azt, hogy Györgyi Annának végig tökéletesen egyenes a háta. Egyáltalán nem hajlik meg soha semennyire, talán csak a legvégén. Az egyetlen ilyen karakter. Mert a végére Zayzon Zsolt is elkövet egy hatalmas morális hibát azzal, hogy elmegy a szultánhoz. Ő az egyetlen, aki végig tudja tartani az elveit, ragaszkodik hozzá. Ezzel kapcsolódik a POSzT-on látott előadások közül nem csak a nagy regény adaptációkhoz, a Vitéz Mihályhoz, de még a Brandhoz is, ami arról szól, hogy ha vannak elveink az életben, lehet-e tartani őket úgyis, hogy közben élünk és nem csak egy teológia könyv vagyunk. Györgyi Anna ezt a Brand-i feladatot képviselni tudja mindvégig. Sándor L. István: Szerintem, ha a női póluson van Báthoryhoz hasonlóan veszélyes figura, az Györgyi Anna karaktere. Ő az egyetlen ezen a világon, aki szembeszáll Báthoryval, aki vállalja a konfrontációt. Amikor keménykedik, ugyanolyan kíméletlen, mint ő. Közben ott van a féltés is, hogy szeretné szeretni a férjét, ha az hagyná. Mivel nem hagyja, ezért csak rosszul képes szeretni. Ebben az előadásban azt az emberi megközelítést láttam, amit más Móricz adaptációkban sokszor nem, hogy a Móricznál megjelenő számon kérő nőnek eljátssza az okait, a magyarázatát, úgyhogy én ezt a karaktert izgalmasnak és sokszínűnek láttam. Azt hiszem, az előadás tegnapi ritmusához hozzátartozott, hogy ami szintet Harsányi Attila megszabott, Györgyi Anna is ahhoz igazodott, ami több volt, mint kellett volna. Még a Zayzon Zsolt játszotta Bethlenről beszéljünk. Nagyon lényeges, hogy van az a pont, amikor ő is kivetkőzik magából, hihetetlen hisztit csap, mielőtt Konstantinápolyba menne. Szerintem nagyon szép, hogy ott mindketten elszégyellik magukat, hogy ez is bennem van, ez is én vagyok? Mindannyiunkban ott lakik a Báthory Gábor? Ha a hatalom közelébe kerülünk, a mértékvesztés, a hübrisz kísértése is a közelünkbe kerül? Lévai Balázs: A Györgyi Anna által megformált karakter az egyetlen olyan női szereplő, aki a férfiak világában nem alávetettként jelenik meg, szerintem ez nagyon fontos vonulat. Kovács Bálint: Lenne, de nem így van, mert alávetett kell, hogy legyen. Lévai Balázs: Akkor úgy fogalmazok, hogy nem lesz a szexuális alávetettségnek tárgya. Kovács Bálint: Ez igaz, de neki ez a kis alávetettség is borzasztó. Van az a jelenet, amiről István is beszélt, hogy ő nem hajlandó hazudni, de elnyomják, úgy mint egy cigarettacsikket, ezt ki is kéri magának, hogy ez most micsoda. Ott bukik ki a gender-vonulata ennek a történetnek, hogy hiába hord egy nő kosztümöt, hiába egyenes a háta, akkor sem állhat ki és mondhatja a királynak, hogy meztelen. Sándor L. István: Szerintem nem ez van az előadásban. Persze Báthory provokálja, hogy ő is csak akkor lett valaki, amikor Bethlenné lett, akkor született. Utána, mikor mindennek vége, Báthoryból már nem marad semmi, akkor is fontosnak érzi, hogy elmenjen hozzá, és azt mondja neki: mi akar lenni, a nap árnyéka? Ugyanazt üzeni, hogy bármit is csinálhat, ugyanolyan senki marad. Marad ugyanaz a maszkulin világértelmezés, amivel szemben Györgyi Anna azt mondja, hogy takarodjon. Én úgy látom, ő egy olyan nő, aki folyamatosan védi az autonómiáját, pontosan azzal, hogy ebbe a férfi logika által teremtett működésbe nem megy bele. Van más jelenet, ami ezt cáfolja? Amennyire lehet, a szabadságát a végsőkig megőrzi, és amikor a megalázott ember odamegy megalázni őt, akkor sem alázkodik meg. Kovács Bálint: Én sem azt mondtam, hogy hagyja magát, hanem hogy kényszerítik. Egyetértek azzal, amit mondasz, csak az az ő tragédiája és ennek a férfi központú világnak a tragédiája, hogy nem hagyja magát. Ettől még ugyanúgy nem tudja elérni életének a céljait, a kiteljesedést, hiába áll bármilyen egyenes háttal oda, hogy nem kellene gyilkolászni, ennek akkor sem lesz következménye, mert nem hagyják, hogy tegyen ellene bármit. Sándor L. István: Nagyon fontos az a pillanat, amikor az első összeveszés van, mert ott az emberről való gondolkodás legfontosabb szempontjai merülnek fel. Ez a jelenet a kivégzés után van, amikor a fejedelem azt kérdezi: nem kell talán megölni az ellenségeinket? Mire ő azt feleli, hogy de, de nem úgy, hogy ez mérhetetlen szenvedést okozzon. Ebbe bekapcsolódik Bethlen is, és ebből lesz egy vita, hogy mire való az ember? Arra való, hogy igavonó legyen, és hogy az én hatalmat szolgálja. Báthory így gondolkodik az emberről, Bethlen és a felesége pedig emberként gondolkodik az emberről. A hatalmi mértékvesztést ez is jelenti, hogy a hatalom gondolkodásából eltűnik, mi történik az emberrel. Szerintem ez egy fontos mozzanat és kijózanító pillanat a nézők számára. Lévai Balázs: Abban a jelenetben, amikor Bethlen alattvalóként elmegy a szultán udvarába, mennyi a Móricz és mennyi a miskolci megoldás? Keszég László: Az ópium hatására összeeső szultán? Az Móricz. Lévai Balázs: De körülötte a nők szerepeltetése az a ti megoldásotok? Keszég László: Természetesen, ez a kényszer. Lévai Balázs: Milyen kényszer? Keszég László: A színházban vannak olyan édes kényszerek, hogy egy adott számú színésszel kell, vagy lehet megcsinálni egy bizonyos előadást. Sándor L. István: Egy dologról még nem beszéltünk, hogy milyen remek Szegedi Dezső, Görög László karaktere, vagy Máhr Ági azokban a pici szerepekben. Remek villanások vannak ezekben a zárt jelenetekben, elviszik ezeket a jeleneteket a színészek. Ez nagyon fontos számomra. Ahogy az is, hogy az előadás a legvégén kilép a saját kereteiből. Lévai Balázs: Akkor nézzük meg ezt a záróképet. Számotokra ez a hangsúlyozottan civil kép mit sugallt, hogy értelmeztétek? Kovács Bálint: Az is volt a problémám az előadással, hogy néhány nagyon fontos és jól kivitelezett jelenet kivételével, amikor Harsányi és Zayzon egymással szemben állnak és beszélnek, nagyon kétpólusúnak éreztem. Az egyik szereplőnek igaza van, a másiknak nincs. Ez engem általában untat és zavar. Szokták mondani, hogy az Antigonéban Kreonnak és Antigonénak is megérzem az igazát, sőt, egyesek azt mondják, hogy csak akkor jó valami, ha így működik. Itt nagyon azt éreztem, hogy egyre egyértelműbb, így nem szabad viselkedni, úgy meg többé-kevésbé azért lehet. Az utolsó záró kép volt, ami számomra megadta a kegyelemdöfést. Ha jól emlékszem az az utolsó mondat: „Isten engem úgy segéljen”. Ezzel kinyilatkoztattuk, hogy ez a jó gondolkodás, amit eddig láttunk meg a rossz. Ez engem zavart. Keszég László: Szerinted hogy kellett volna? Kovács Bálint: Nem azt mondom, hogy az utolsó zárójelenetet kellett volna ahhoz átrendezni, hogy ne így legyen, hanem hogy az egész előadás ezt sugallta számomra, és ezt megerősítette a záró kép. Ha az más lett volna, feltehetően akkor sem éreztem volna úgy, hogy összetettebb a két főszereplő viszonya. Ez így még egyszer aláhúzta számomra, hogy ez az egész túl fekete és túl fehér. Sándor L. István: Az a legnehezebb, ha történelemkönyveket lapozgat az ember, a Vitéz Mihályban is láttuk, hogy a győztesek gátlástalanul megírják a történelmet fekete-fehér, jó és rossz, igaz-hamis alapján. Így születnek a sémák, rossz minták. Ebben az előadásban egyáltalán nem láttam azt, hogy fehér és fekete szereplők vannak. Minden őrülete ellenére a Harsányi játszotta Báthoryban is ott volt a nagyság. Bethlen is mondta neki, hogy ilyet senki nem képes gondolni. Ezek azok a grandiózus tervek, amik ép elmékből nem születnek meg. Az a kérdés, hogy lehet-e ebből valóság? Mit lehet építeni? Ezt színészileg is láttam több olyan jelenetben, amikor Báthory összeomlik, záporoznak rá a vádak, és látom, hogy jár az agya, hogy mindenhol csapdában vagyok, de lát valamit. Ez lehet, hogy csak délibáb, egy megsejtés, de ki tud valamit hozni a sarokba szorítottságból. A politikus, a stratégai nagyság megjelenik a színpadon. Móricz sokkal jobban szerette Báthoryt, mint ti a darabban, de a nagyságot ti sem vontátok meg tőle. Szeretem az előadásban, hogy szerettem volna Bethlent világosan ragyogó napnak látni, de folyamatosan a megalkuvásaival kell szembesülnöm. Mit kezdjek vele? Az első jelenetben lefoglalják az egész gabonakészletét, erre azt mondja: háborúra készül a fejedelem. Nem azt, hogy fogom a kardot. Sokszor van olyan helyzetben, amivel egyáltalán nem ért egyet, és akkor is kompromisszum kész - ha pozitívan fogalmazunk, megalkuvó - ha negatívan látjuk. Ebből a sok megalkuvásból épít fel egy nem céltudatos eredményt, ami elől folyamatosan ki akar térni - hogy ő fejedelem legyen-, de aztán a kényszerek hatására megteszi. És benne is ott van a kísértés, amiről már beszéltünk. Épp ezért egyiket sem láttam csak fehérnek vagy csak feketének. Nem bíznám rá a politikai jövőmet egyikre sem. Lévai Balázs: Azt jól tudom, hogy erre a jelenetre a szereplők az aznapi civil ruhájukban jönnek be? Csak mert érdekes volt, hogy Zayzon Zsolt Superman-es pólóban jött be. Az ember nem tudott mást nézni, mint hogy a hőssé váló fejedelem ilyen cuccban jött be. Sándor L. István: Ez engem mérhetetlenül zavart. Olyan rátétet vitt az előadásba, ami nincs benne. Itt nem Supermant kéne látnunk. Keszég László: Üzent a Zsolt. Lévai Balázs: Megkérdezzük a válogatókat is, hogy miért válogatták be ezt az előadást? Balogh Tibor: Kétszeresen vagyok könnyű helyzetben: egyrészt a KDNP-s metafora, amiről a rendező beszélt, roppantul tetszett nekem. Másodszor, mert aki mellettem ült a szünetben megsúgta, hogy egysebességes a forgó, ebből rögtön megértettem, hogy miért látom lassúnak az átváltozásokat. A miskolci előadást pont azért szerettem, mert a gyors változások következtében az átváltozások mint egy kinetikus szobrászművész performanszaként jelentek meg, asszociáltató erejűek voltak. És mivel folyamatosan asszociációkra kényszerültem, nem volt történelemkönyv érzetem, mert nem történelmet néztem, hanem elgondolkodtató eseménysort. De így ebben a tegnap látott formájában is beválogattam volna az előadást.Fotó: Simara László Perényi Balázs: Én is nagyon örülök, hogy itt van ez az előadás, talán nem is baj, hogy ennyire szétdobja a nézőket. Ez így volt Miskolcon is.. Én borzasztóan feszengtem, mert hülyeség, de úgy érzi az ember, hogy valahogy köze van az előadáshoz, amit beválogatott, és éreztem, hogy többet recsegnek a székek, jön a köhögés, de van, aki nagyon figyel, jó ponton nevet - ezt láttuk a videóban is. Ugyanígy voltak a kritikai visszhangok is: laudáció és heroikus, elismerésre méltó kudarc. Én nagyon szeretem, és fontosnak tartom ezt az előadást és sajnálom, hogy nem láttuk milyen is valójában. Sokkal többet veszített az előadás, mint gondolnánk, mert a forgó borzasztóan számít. A másik, hogy nem sikerült bevilágítani. A nagyszerű színészi játékokat sokszor nemigen láttuk, mert nem láttuk az arcokat. Lehet, hogy ennyi idő alatt nem lehet ilyen bonyolult jelsort teremteni. Fontos lett volna, hogy többet lássunk a színészekből, többet lássuk őket jónak, mert azok voltak. Még annyit a színészek kapcsán, hogy nagyon fegyelmezett színészi játékot láttunk. A fegyelmezett nem a szürkeség, a középszerűség metaforája, hanem hogy nincs szétjátszva az előadás. Mindenki tudja a dolgát, tartja a tempót még ebben a fesztivál változatban is. Meg mernek állni a színészek a színpadon, és nem érzik a folyamatos cselekvés- és mozgáskényszert, hogy el kéne adniuk azt, amit csinálnak, hogy meg kellene vesztegetni a nézőt jó vaskos, szaftos indulatokkal, érzelmekkel. Nagyon gondosan, plasztikusan gondolatokat közölnek, néha csak vitatkoznak, nagyon jól beszélnek, értik a mondatokat. Mindenki. Nem hajlandó senki sem elárulni a közös konstrukciót, a rendezést azért, hogy egy kicsit nyerjen színészileg. Ez nagy dolog, mert általában az X-dik előadás után szétjátsszák az előadást a színészek. Ez komoly társulati erény. Örülök azoknak, akik örülnek, akik meg bosszankodtak, remélem gondolatébresztő bosszankodásban vannak, és azt azért érzik, hogy ez minőség, nagyon szép munka. Keserű Katalin: Kérdés a női szerepekkel kapcsolatban. Csak Bethlenné került szóba, holott voltak alternatívái, például Báthory Anna. Az Erdély című trilógia is Báthory Anna és a harmatos fű - mezítláb szituációval kezdődik. Nagyon szívesen hallanék az ő jelenlétéről, jelentéséről, jelentőségéről. Bethlenné tudniillik kevésbé érdekes figura női szempontból. Sándor L. István: Igen, de ennek a történetnek Báthory Anna még nem a főszereplője, ez is egy későbbiekből átvett karakter. Keserű Katalin: De megjelenik a színen egy olyan nő, aki jelenségként, színben sem akármilyen. Egy másodperce van vagy kettő, de az döbbenetes. A mozdulatai, Bethlen Gáborral való kapcsolata, ezek jelentős dolgok. Kovács Bálint: Úgy éreztem, hogy abban a jelenetben nem is annyira nőként van jelen, mint inkább politikai kísértésként. Dramaturgiailag az jön be a képbe, hogy van más politika is, erre is el lehetne indulni, és egy elég vonzó mellékkörülménnyel, tálcán kínálták fel ezt a lehetőséget. Még több kerülőutat raknak a szereplők elé, amit vagy vissza kell utasítani, vagy nem. Sándor L. István: Az előadás működéséhez hozzátartozik, hogy Märcz Fruzsina játssza Báthory Annát, aki egyébként az Imreffyné által folyton megalázott Évuska is. Ez a szerepösszevonás többet hozzátesz a figurához, mint maga a megjelenése. Másrészt az előadás nagyon szép rendet vág Imreffynével és a háttérben a fejedelemnével kapcsolatban. Ők is nagyon fontos női figurák. Bethlennének ellenpontja Báthory felesége. A mértékvesztés először magánéleti szinten jelenik meg. Nem is az, hogy a listája szaporodik, hanem a szeretőjével azon vesznek össze, hogy hogyan hazudhat Erdély fejedelme? Pedig egyszerűen csak arról van szó, ki mennyivel idősebb a másiknál. Lévai Balázs: Zsolt, meghallgattuk a hozzászólok véleményét, te belülről hogy érezted, hogy ment tegnap? Zayzon Zsolt: A forgó kérdés, ami többször is elhangzott, elég erőteljesen befolyásolta a mi színészi játékunkat is. A hév, amiről beszéltetek, magamról beszélve: álltam, néztem, hogy nem fog befordulni a forgó, lejár Báthory mandátuma mire befordul, és abból az indulatból kezdtem - sajnos ez egy színészi hiányosság, hogy nem voltunk annyira higgadtak -, hogy ne érdekeljen a forgó. Azt éreztük, gyorsan menni kell előre. A fény is érdekes volt, a kedvenc jelenetemet a Harsányival sötétben elpuffogtattuk, nem láttam a szemét, ő sem az enyémet, ami pedig elég fontos lett volna. Mi nagyon szeretjük ezt a produkciót és mi hittünk Bori munkájában és Laci elképzelésében. Jó is, hogy ennyire megosztó, én az ilyen színházat jobban szeretem, mint a középszerűt. Supermanről meg annyit, hogy volt benne egy butuska kis tudatosság, szeretem ezeket a fricskákat, bocsássátok meg nekem.Fotó: Simara László Lévai Balázs: Működött, észrevettük. Más kérdés? Egy néző: A záró képre nem adtatok választ, hogy miért kell civilben kijönni a végén. Még februárban az igazgatóváltás előtt mutattátok be, ugye? Mert az igazgatóváltás után olyan mintha a hatalomváltás önkritikus analógiája lenne. Miért gondoltad azt, hogy civilben kell kijönni? Mert ez amúgy nem adódna az előadásból. Keszég László: Minden előadást valahogy be kell fejezni. Az antré és az abgang nagyon fontos a színésznek és az előadásnak is. Azért jönnek be civilben, hogyha a darab fókuszálása homályban maradt volna, kitisztuljon. Nagyon egyszerű, racionális gesztus, nem belemagyarázó. Ha eddig egy festményt láttam, ez olyan, mint egy fotó. Nincs különleges jelentősége. Nem speciális jelentést akartam adni, ez egy belső pontja lett volna a darabnak, hogy látszódjon: így néznek ki azok az emberek, akik megvalósították ezt az összetett mesét. Perényi Balázs: Annak nagyon örültem, hogy úgy ért véget az előadás, hogy jó lenne, ha a szász városok tovább épülnének, marhák legelnének, és nem elhajtanák őket. Szóval reményszínház, hogy mi lenne, ha ezek működnének. Ez nekem jól esett, nagyon egyszerűen, semmi odamondogatással. Keszég László: Én azt gondolom, hogy nem működnek a dolgok. Nem a remény színháza, pont az ellenkezőjére gondoltam, ha már ebben a kontextusban nézzük. Pont az ellenkezőjére gondoltam, kifejezetten szomorú a helyzet. Sándor L. István: Az igazság valahol középen van. A reményszínház a végén azt mondja, már van egy kipusztított Erdély, ahol böjtölni fogunk mások vendégsége után és dolgozni mások tombolása után, takarékoskodni mások pazarlása után. Amit én még lényegesnek tartok, hogy nagyon fontos a történetben az emberi lépték, a végesség tudat. Mindannyian ugyanoda jutunk. Bármilyen heroikus, eszement vállalkozás, ugyanúgy a számvetés kényszerét is jelenti. Meglehet-e tenni, érdemes-e? Ez kapcsolódik a Bérczes előadásához, a vége pedig ugyanaz, mint az Isten ostorának: szedjétek le, takarítsátok el. Lázok János: Görög Laci remek Pázmány monológjáról nagyon szívesen hallanám a véleményeteket, a helyéről, a hangsúlyáról. Illetve Harsányiról viszonylag kevés szó esett. A néhány túlkiabálással együtt egy nagyon magával ragadó, fantasztikus alakítás volt, amit ritkán látunk a színpadon. Ami még feltűnt, hogy a Vitéz Mihályban és ebben elhangzanak szinte ugyanazok a mondatok. És ott visítva röhögünk, itt meg csendben maradunk. Ez azért sok mindent elmond. Keszég László: Úgy tudom Mozart ugyanazokra a hangokra írta a Don Giovannit és a Figaro házasságát. Lévai Balázs: Az is kérdés volt, hogy hogyan került a Pázmány monológ a második Móricz kötetből a ti előadásotokba? Keszég László: Az ellenhang. A történettől távol működő és fortyogó ellenreformer hangja. Valamilyen módon szerettük volna, ha ez megjelenik, és szerintem egy rendkívül jól felépített teátrális monológ. Sándor L. István: Félelmetes. Lévai Balázs: Nagyon erős volt. Egy néző: Hiteles ez a monológ történelmileg? Keszég László: Minden hiteles természetesen. Pázmány Péter a mai kategóriák alapján az egyik legnagyobb playboy volt. Mondhatott ilyeneket. Lévai Balázs: Pázmány Péter prédikációja a végszó, köszönjük, hogy itt voltak!A szöveget a POSzT munkatársai bocsátották rendelkezésünkre.
2015.06.14. 08:18
Szinhaz.hu
"Műfajtágító előadás" - A Felülről az ibolyát szakmai beszélgetéséről
A STEREO Akt - versenyen kívül bemutatott - előadásáról tartott szakmai beszélgetés felkért hozzászólója Sándor L. István és Thury Gábor volt. Moderátor: Lévai Balázs.A beszélgetést szerkesztetlen formában tesszük közzé.Lévai Balázs: Először megnézzük a gyors reakciókat az előadás után.Lévai Balázs: „Hatalmas színészi játék volt”, „kezdő színészektől” – mondták a nézők. Boross Martin az előadás rendezője, Thury Gábor, dramaturg szakos hallgató és Sándor L. István a beszélgetőpartnereim. Mielőtt elkezdünk beszélgetni, hadd legyek egy kicsit formabontó, hadd kérdezzem meg a színészeket egy-két dologról. Ennek az előadásnak nagyon fontos szereplője a közönség, az interakció. Nyilván egy fesztivál hangulat, egy POSZT, egy másik színház, mindig új terep és új kihívás. Ti hogy éreztétek, mennyire volt kapható tegnap este a pécsi közönség erre a játékra? Vass Imre: Érdekes, hogy most ugyanaz a szituáció, csak te vagy én. Felkészültem arra, hogy most nézhetem, hogy mi fog történni, de most már érzem, hogy mit érezhet a közönség. Lévai Balázs: A pesti közönséghez képest, jobban mentek veletek a pécsiek, vagy nem? Vass Imre: Ez mindig nehéz, és valamilyen szempontból könnyű is. Szerintem tegnap este nagyon vegyes volt, szinte percről percre változott, hogy mennyire jöttek velünk. Ez egy unikális előadás volt, ilyet még nem tapasztaltam. Valaki szereti, hogy bevonják, valaki meg nem, de ezt lehet látni. Általában mindig elkövetem azt a hibát, hogy olyanokat találok meg, akik inkább nem mondanának semmit. Lévai Balázs: Az előadás gondolatát továbbvive te milyen közönségre vágysz? Vadas Zsófia Tamara: Nekem nincs koncepcióm a közönséggel kapcsolatban. Nekem is hullámzó volt a tegnapi előadás. Néha magamon azt érzem, hogy nagyon feszült vagyok, de közben nyílik és oldódik és megyünk a közönséggel együtt. A tegnap este egy hullámvasút volt. Folyamatos kapunyitás, zárás, nyitás, zárás. Ezt éltem meg.Fotó: Simara László Lévai Balázs: Akkor nézzük a nézői, befogadói oldalt. István, szerinted mennyire formabontó ez az előadás? Ezt már többen is mondták. Mondjuk el, hogy egy nagyon friss színházi csapatról van szó. 2013-ban alakult a STEREO Akt. Nyilván előtte már sok más produkcióban dolgoztatok együtt. Azt gondolom, hogy egy alig másféléves történettel eljutni, a POSzT-ra az nem olyan rossz teljesítmény. István, mennyire láttad ezt hibrid műfaji alkotásnak? Sándor L. István: Ez hibrid műfaji alkotás. Hogy mennyire formabontó, az mindig attól a környezettől függ, amiben megítéljük. Azt gondolom, hogy a POSzT történetében és a versenyprogramra érkező nézők számára lehet, hogy meglepő ez az előadás. Eszembe jutott nekem is, a tavalyi válogatások kapcsán, sokszor elhangzott, hogy az ilyen típusú előadások színházi előadásnak tekinthetőek-e vagy sem. Ez a kérdés, nyilvánvalóan ostobaság, hiszen színházi előadás az, amit annak tekintünk és az a viszonyunk hozzá, hogy kvázi színházként nézzük. Mindig minden változik. Az 1910-es években mindenki azt gondolta, hogy bolondság bemenni egy moziba, és ott mozgóképeket nézegetni, ma pedig a kultúránknak abszolút központi eleme a film. Ez folyamatosan változik. Formabontó, de nem provokatív módon. Valóban a hibrid a legjobb szó. Bizonyos műfajokat határozottan kever, és szerintem ezeket a műfajokat a műfajokon belül is keveri. Azt olvastam valahol, hogy gyűjtögetéssel kezdtétek a munkát. Több száz embert megkérdeztetek, hogy mit gondolnak arról, ha bakancslistát írnának. Ezzel szemben azért támadt rögtön egy kételyem, mert az első arc, akit megláttam ismerős volt, Sőrés Zsolt. Boross Martin: Véletlen volt. Lévai Balázs: Neki is lehetnek vágyai nem? Sándor L. István: Lehetnek vágyai, és tök jó vágyai voltak. Ez a fantasztikus horror, vagy nem is tudom milyen rendezőt mondott. Neki voltak a legizgalmasabb vágyai. Sok műfajt láthattunk. Ott volt a stand up kabaré, mint kiinduló alap. Lévai Balázs: Martin légy szíves mesélj, az előadás születéséről. Valóban erről lehetett olvasni, hogy részben gyűjtőmunka, részben a saját vágyaitokat próbáltátok leképezni. Hogy alakult ki az előadás végleges formája, szövege? Boross Martin: Ez kollektív munka volt. Nagyon fontos volt az, hogy tudtuk, személyes jelenlétet szeretnénk a színészeknek adni. Nyilvánvaló volt a munka legelejétől kezdve, ahogy megvolt a téma és nagyjából az elképzelés, hogy azok, akik ezt celebrálják, a színészek a saját neveikkel szerepeljenek. Olyan embereket kértem fel, akiknek a személye kifejezetten izgat. Akikről érdekes előadást csinálni. Miközben egyáltalán nem róluk csináltunk előadást. Elkezdtük a saját személyiségük, történeteik, beszédmódjuk, képességeik, tulajdonságaik, vágyaik valamint dokumentumanyagok és hipotézisek alapján dolgozni, amiket a valóságból merítettünk, ez az egész bakancslista jelenség. Ez egy blogokon megjelenő, több tízezrek által hobbitevékenységként űzött dolog. Populáris kultúrából érkező gondolat. Ezeket begyűjtöttük, és akkor elkezdődődött a valóság szcenírozása. Hogyan lesz belőle egy imitált valóság? Egészen az utolsó pillanatig közös inputok voltak. Schnábel Zitával és Téri Gáspárral kezdtük el összerakni a koncepciót, és utána jöttek a szereplők és a zenész, Tóth Szabolcs. Onnantól kezdve egy közös munka, kísérletezés volt. Lévai Balázs: Gábor, számodra mennyire állt össze, ez a sokféle műfaji megoldás szerves egységgé ebben az előadásban? Thury Gábor: Szerves egységgé állt össze, pont attól, hogy nem nagyon létezik. Ez egy abszolút újszerű dolog. Nem voltak műfaji elvárások, amiknek meg kellett felelnie az előadásnak. Végig lehetett menni ezzel az előadással. A műfaji sokszínűség miatt az előadás fókusza nagyon gyakran változott. Tamara és Vassi személyes története, aztán hirtelen mi nézők szélesebb kontextust kaptunk, és ettől a rengeteg fókusztól nagyon sok különböző szegmensét kaptuk meg a témának. Ami aztán nem tudom mennyire állt össze egésszé, de az egésznek nagyon sok részét láthattuk, és ez volt számomra nagyon izgalmas, hogy ezek a vágyak hihetetlenül intim dolgok, amik kipakolódnak a színpadra. Kíváncsi vagyok rá, Vassinak és Tamarának ez mennyire színház és mennyire személyes. Az egésznek nagyon személyes hangvétele van, mert ők nem színészek, de gyakorlatilag színpadhoz szokott emberek, hiszen táncosok. A pillanatra reflektáló és a műfajra is reflektáló létezésük van a színpadon, hiszen nem rutinszerűen vannak ott. Épp ezért intim dolog az ő vágyaikba belelátni. Még intimebb dolog a saját vágyaimról gondolkodni az előadás közben.Fotó: Simara LászlóLévai Balázs: Számomra nagyon fontos része az előadásnak a játék a civil attitűddel. Hogy él az előadás ezzel? Már rögtön az első megszólalástól kezdve, ahogy Gábor is mondta, olyan érzésed van, mintha felállt volna egy néző és elkezd beszélni. De azért ez sokkal manipulatívabb, nem? Sándor L. István: Igen ez fontos kérdés. Számomra nagyon fontos kérdés, hogy miért táncosok vesznek részt az előadásban. A táncosokról természetesen nincsen az a benyomásom, hogy táncosok, és mit keresnek a színpadon, vagy miért szólalnak meg. Számomra az előadás legmegrázóbb pillanata az volt, amikor a futásról beszéltél. Azt mondtad, hogy ha az ember elkezd futni, akkor nagyon pontosan tudnia kell, mi a célja vele. Időt akar futni, vagy távot akar futni. Miért akar futni? Feszültséget akar levezetni, vagy ismerkedni akar, vagy nem is tudom mi volt a harmadik. Lévai Balázs: Örömszerzés. Sándor L. István: Azt gondolom, bármit csinál az ember, ilyen pontosan kéne megfogalmazni, hogy mit csinál. Nem akartatok ebben az előadásban egyszerre távot is és időt is futni, ismerkedni, és közben feszültséget oldani? Nagyon fontosnak tartom, hogy ez az előadás itt van a POSzT-on. Műfajtágító előadás. Nagyon fontos világok jönnek be a táncból, akár a performanszból, akár a filmből. Azt is leszögezed, hogy nem akarsz történeket újramesélni, hiszen a magyar színház folyton azt csinálja, hogy könyökön kijövő történeteket újra mesél. Azt mondod, eseményközpontú színházat akarsz csinálni. Ez az eseményközpontú színházak között kicsit konzervatív színház, hiszen vannak teljesen rögzített részei. Azt írod, az egész kutatás célja, hogy összegyűjtsük, hogy ebbe a médiával áthatott világban az embereknek milyen vágyaik vannak, és megpróbáljunk a mélyére nézni. Ha az az előadás célja, hogy gyűjtsük össze a vágyainkat és nézzünk ezeknek a mélyére, akkor nagyon jó látlelet a kívánságlista, játék magatokkal és a nézőkkel. Az a kérdés, hogy megtörténik-e velem, hogy a kívánságok mélyére lássak. Erről pedig azt gondolom - azzal mentegetem magam -, hogy ez egy nemzedéki kérdés. Ez egy kifejezetten Y generációnak szóló előadás. Számomra nemzedéki kérdés, hogy több filmet is idéztek ebben az előadásban. Például Csobbanás című filmet is Daryl Hannah és Tom Hanks főszereplésével. Ami pontosan akkor készült, amikor te születtél. Ez miért van jobban benne a kultúrában, mint bármelyik irodalmi mű vagy mese? És az a gyanúm, hogy a sellőlány kevésbé az Andersenből, mint inkább a Walt Disneyből van benne. Azt tartom nemzedéki kérdésnek, hogy amiben ti azt gondoljátok, hogy mélyre néztek a dolgoknak, abban én azt látom, hogy érdekesen kapargatjátok a felszínt. Nem ilyen durva a dolog, de ezt akartam valahogy jelezni. Lévai Balázs: Mondhatjuk azt, hogy az 1985 után születettek jobban rácuppannak erre az előadásra, mint az öregebbek? Sándor L. István: Én azt gondolom, hogy igen. Lévai Balázs: Martin, a hozzád érkező véleményekből ezt szűrted le? Boross Martin: Most együtt néztünk meg nézői véleményeket, ahol volt egy hölgy, aki kifejezetten nem volt Y generációs. Azt mondta, arra sarkalta az előadás, hogy elszámoljon, hol tart éppen az életében. Az egyik felvetésed az, hogy a populáris vagy a ’85 utáni kultúrából milyen dolgokat emelünk be. Ezek a formai világ és a nyelvezet eszközei, tehát ilyen formában manipulációk. A közlésnek az a módja, ahogy kommunikálunk és reflektálunk olyan dolgokra, amelyek közös nevezők. Mert jól esik kimondani a színpadon, hogy ’Tom Hanks’. A színházban nem kell komolyan venni, ha elhangzik egy szereplő szájából, hogy az előadás alatt a vágyaink mélyére nézünk. A karakter másról beszél, mint ami a valóság. Nem lenne értelmes cél, hogy azért készítsünk el egy előadást, hogy összegyűjtsünk 100 érdekes és kevésbé érdekes vágyat. Szerintem az az érdekes, hogy a halál felől és a hiány felől közelítsünk az élethez. Fura dolog azt mondani, hogy ’carpe diem’, vagy hogy ez egy egzisztencialista előadás, de attól még szerintem erről van szó. Azzal elszámolni, ami van, és ami nincs, ezzel a fajta hiányérzettel. Valóban az a vágyam, hogy az előadással arra sarkalljam a nézőket, hogy megfogalmazódjon bennük, hogy nem mellékszereplői vagyunk az életnek, hanem alakítói. Vágyat formálhatunk arra, hogy vágyaink legyenek, és azokkal éljünk. Thury Gábor: Nyilván, mint ’85 után született tudok erre válaszolni. Számomra az volt az egyik legérdekesebb, hogy ez a kérdés valahol egy örök téma. A számvetéssel összeegyeztethető. Két 30 éves embert látunk, és az a kérdés, mi az, ami még nem történt meg velük. Mi az, ami adott esetben lehetetlennek tűnik, vagy csak energia és pénz kérdése, hogy megtörténjen. Egy mai jelenségről van szó. Az, hogy listákat írunk mindenről, ez jelen van. Gyakorlatilag az online sajtóban nagyon érzékletesen látszódik. Például ’10 hely, amit meg kell nézned’. Nagyon érdekes, hogy ez egy nagyon régi dolog. Az ősi félelem, hogy nem lesz teljes az életünk, mielőtt meghalunk, azok most ilyen fragmentált címszavakban jelennek meg az életünkben. Egyetértek azzal, hogy benne van valahol a felszínesség. Pont pár napja teljesen véletlenül olvastam Houellebecq-től a Csúcson című könyvet, ami arról szól, hogy egy férfinak meghal az apukája és rászakad rengeteg pénz. Megtörténik vele az, amit Vassiék is kérdeznek az előadásban, hogy mit csinálnál, ha most iszonyatosan sok pénzed lenne. Azzal szembesül ez a felső középosztálybeli francia férfi, hogy olyan környezetben szocializálódott, aminek köszönhetően csak nagyon középszerű vágyai vannak. Befizet egy thaiföldi utazásra, mert nem tud mit kitalálni magának. Úgy gondolom, ha nem látunk valaminek a mélyére, abban is lehet a tragikum. A végén abban a jelenetben, amikor Tamara egy sellő Vassi pedig felmos, volt egy magyarázat, ha nagyon keresi az ember. Nyilván úgy nem lehet élni, hogy minden vágyamat halálosan komolyan veszem, de úgy se, hogy finoman eltáncolom, amit szeretnék megvalósítani. Az ezek között teremtett feszültség volt, az, ami nagyon sokat tudott mondani erről az egész bucket list jelenségről. Lévai Balázs: Ha már mondtátok Tom Hankset, akkor nekem most az Olasz meló jutott eszembe. Ahol Edward Norton a többiektől elrabolt pénzből az ő vágyaikat valósítja meg, mert neki nincsenek vágyai. Aztán a végén elnyeri méltó büntetését. Azon gondolkoztam, hogy azért működik ez az előadás, mert elképesztően okos trükkel manipulál. Arra vesztek rá embereket, hogy egy látszólag nagyon egyszerű kérdésre válaszoljanak. Mi lenne, ha sok pénzed lenne, mit csinálnál stb. Ebből az egyszerű kérdésből indul el valóban ennek az egésznek a mélyítése a szereplőkön keresztül, de a közönség önmagára reflektálva is elvégzi ezt a munkát. Szerintetek eljutunk idáig? A végén a nézőt el tudjátok juttatni abba a pozícióba, hogy színtisztán magára reflektálja az egészet? Perényi Balázs: Kéne csinálni egy vizsgálatot. Szerintem alig volt olyan ember, aki nem tette fel magának ezt a kérdést, hogy ha megszólít engem a Vassi, akkor mekkora banális mondatot fogok mondani. Van-e három? Ezt már mondták előttem. Ez pont az, amit én akartam. Basszus bungee jumping, ennyire szar vagyok? Ezeket a kérdéseket, szerintem mindenki felteszi, és nem tudom, hogy mi a mélység ehhez képest. Egy előadásban a néző a saját életére rákérdez. Ez igen ritkán történik meg a jelenkor színházában. Ezért fontos ez az előadás.Fotó: Simara LászlóSándor L. István: Lehet beszélni konkrét dolgokról? Teljesen megrázó volt, amikor elmesélted a nagyapa történetet: amikor meghalt a nagyapám, a nagyanyám kivirult mellette, majd a temetésen valaki beszélt velem, hogy a kések közé kellett állnia. Erre te azt mondod, hogy ez egy olyan dolog volt, amit azóta se merek megkérdezni apámtól. Ha egy szemléletes példát akarok mondani arra, hol van a nemzedéki különbség közöttünk, akkor azt mondom, nekem ott kezdődik a mélység, hogy megkérdezed apádtól. Valahogy iróniába, humorba fordul át csomó olyan dolog, ami hihetetlenül mély is lehetne. Ugyanilyen a súlytalanság kísérlet. Ebben az előadásban én ilyen öregen azt érzékelem, hogy elmentek a határig, és utána pörögtök egyet, játszotok egyet, és mutattok egy grimaszt. Ezért érzékelek nemzedéki különbséget. Perényi Balázs: Azt a néző kérdezi meg magától, hogy én mit nem kérdeztem meg a nagypapámtól. Ha utána még negyven percig ezt a történetet bontogatnák, akkor szépen lassan belesüllyednénk egy odaadó befogadói történetben elvesző anti-brechtiánus arisztotelészi állapotba. Néznék, és nem kérdeznék. Az előadás a néző fejében születik, ez az előadás pláne. Mondatok, kérdések, reakciók. Fene tudja, milyen az ABC-ben hátul levő betűvel jelzett generációról beszélünk, de tényleg így fogadják be a kultúrát. Más befogadói attitűddel kellene a színháznak dolgoznia, hogyha meg akar szólítani 20-30 éveseket. A kérdés az volt, hogy megszólítja-e a többi generációt. Ezt nem tudom. Az általatok kapott promó videót levetítettem gyerekeknek, amit nem lett volna szabad. Teszteltem, hogy reagálnak X, Y, Z generációk. Nem az a lényeg, hogy más nemzedékeket megszólít-e ez a színház, hanem az, hogy ebben az előadásban kísérlet történik arra, hogy olyan generációkat, amelyeket másfajta színház nem szólít meg, valahogyan elérjünk. Szerintem viszonylag jó hatásfokkal teszi ezt. Thury Gábor: Azt éreztem, hogy nagyon élesen elvált az első pár percben az, hogy a felütést ki hogyan veszi. Körülöttem elég sok fiatal volt, de voltak idősebb nézők is, akiken azért látszott, hogy nem ilyen színházat szoktak nézni. Az volt az érzésem, részben az interakciók miatt, hogy elég erős közösségi élmény jött létre, hogy egy idő után vitte magával azokat is, akik egyébként nem feltétlenül tudtak csatlakozni a legelején ehhez a műfajhoz és formához. Valami erős viszonyt kezdett érezni mindenki, vagy nagyon erős elutasítást. De az is tök jó szerintem, ha ezt megfogalmazza, legalább tudja, hogy mit akar a színháztól. Lévai Balázs: Ezért kezdtem Tamarával és Vassival ezt a beszélgetést, mert nem láttam a Trafóban, de pont azt éreztem, hogy itt piszok nehéz dolgotok volt. Legalábbis nézőként azt éreztem, hogy sokkal jobban kéne mennünk veletek. Itt jön be a C generáció, amelyik nem képes felvenni a tempót. De volt egy pont, ahol ez átfordult. Beszéljünk egy picit az improvizációról, vagy arról hogy mennyire formálható ez az előadás. Picikét trükknek éreztem azt, hogy adtok a nézőnek egy olyan érzést, mintha itt és most születne ez az előadás. Pláne a hangminták vételével, ami egyébként egy zseniális ötlet, és hihetetlenül hatásos. Változik ez az előadás estéről estére, vagy annyira profik vagytok már, hogy bármit mond a néző, gond nélkül tovább tudtok menni? Boross Martin: Az interaktív elemeknél merül fel ez a kérdés. Az interakció formáiról sokkal többet gondolkodtunk, mint az improvizációról. De onnantól kezdve, hogy kifelé fordulsz, ott mindig van esztétikai nyitás. És megvan a lehetősége az esztétikai roncsolódásnak, amire muszáj reagálni. Ott vannak a nyitott szövegek, de ezek is főleg panelekből rakódnak össze. Mi tudjuk, hogy körülbelül mik azok, amik működnek. Nagyon kevésszer játszottuk ezt az előadást. Elég kevés rutinunk van. Ezt csak nézőkkel lehetne próbálni. Úgyhogy nem mondanám, hogy ebben hihetetlenül profik vagyunk. Vass Imre: Visszaugranék a felszínesség, mélység kérdésre. Én is csinálok saját előadásokat, és rendszeresen használom, ezt a - lehet, hogy olcsó - trükköt. Ha elképzelem magam nézőként, amint ezt az előadást nézem, akkor tényleg felvetődnek kérdések bennem. Például miért nem kérdezi meg az apját? Miért nem lehet megtenni? Ez engem arra tüzelne fel, hogy a saját életemben tegyem fel a kérdéseimet az adott illetőnek, vagy akár magamnak. Sándor L. István: Jól értettem, hogy először megvolt a koncepció, és utána választottál szereplőket hozzá, és utána kezdtetek el dolgozni rajta? Miért pont táncosokat választottál színésznek? Boross Martin: Csak részben volt meg a koncepció. Hogy mik lesznek a jelenetek, azt nem tudtam. De ez szándékos volt. A koncepció része volt, hogy a szereplőkkel alakítjuk ki a darabot. Elemek és elképzelések voltak. Nem volt bennem az az elhatározás, hogy táncosok legyenek a szereplők. Két olyan univerzális alkotót, előadót választottam, akik a barátaim, és akikre művészként felnézek. Ez formálta a tartalmat. Ők most 30 évesek, akkor legyen például ez a kiindulási alap. Perényi Balázs: Elég érdekesnek, izgalmas személyiségnek kell lennie a két embernek ahhoz, hogy 1,5 óráig nézni tudd őket. Sándor L. István: Ez azt jelenti, hogy együtt írtátok meg a szöveget? Boross Martin: Igen. Sándor L. István: A szöveg teljesen rögzített, az improvizációs részeket leszámítva? Boross Martin: Igen, 95%-ban. Sándor L. István: És nem lenne jobb, ha nyitott lenne? Azért, mert a nézők zavarban voltak. Az egésznek volt egy civilsége. Az a kérdés, hogy mennyire kell civilnek, és mennyire színésznek lenni? Vassiként és Tamaraként nézzem őket? Vagy két színészt nézzek, akik azt játsszák, hogy ő Vassi és Tamara. Lehet, hogy kevésbé kéne akkor színháznak néznem. És ez sem bírálat akar lenni, hanem nézőpontkeresés ehhez a dologhoz. Te az esztétikai roncsolást mondtad. Ez egy tudatos szándék volt? Mert nálam tökéletesen bejött. Mindig kizökkenést éreztem, amikor kifordultatok és megpróbáltatok játszani a nézőkkel. Bennem hiányérzetet okozott, hogy miért nem játszanak veletek a nézők. Elképzeltem a Trafóban az előadást, de az a hely is óriási ehhez a dologhoz, amit ti csináltok. Szerintem kisebb helyen kellene játszani a darabot. Izgalmasabb lenne, hogy ha az, amit felkínáltok, tényleg megtörténne. Nagyon profin képviselitek saját magatokat. A civilség, mint jelenség és nem, mint színpadi bizonytalanság jelenik meg. Nem gondolom azt nézőként, hogy nekem civilként bele kell szólni az előadásba. Vagy felmenni a trambulinra ugrálni. Volt, hogy a Trafóban felmentek ugrálni? Vadas Zsófia Tamara: Volt.Fotó: Simara László Lévai Balázs: Amennyire ismerem a pályafutásodat, te pont ezzel próbálsz játszani. A közönség bevonása színészekkel és a térrel. Lebontani ezt a konvencionális falat, ami az előadás nézői és játszói között van. Boross Martin: Nagyon sokféle interakcióval próbálkoztam már, és ebben az előadásban is pont ez a lényeg. Szerintem tegnap nem volt olyan, ami még nem történt meg. Lehet, hogy 200-ból 180 nézőben nem történik meg. De ez az előadás gördülékenységét nem befolyásolja. Olyan dolgokat kínálunk fel, hogy ha valaki nem megy annyira a dologgal, vagy nincs kedve játszani, akkor sincs az az érzése, hogy elrontja a játékot. Mindenre van egy B terv, és amikor azt mondjuk, aki szeretne, csatlakozzon hozzánk és hunyja be a szemét, akkor lehet, hogy csak két ember csukja be a szemét, de mi erre fel vagyunk készülve. Felajánljuk, hogy egy közös számolásnál mindenki együtt csettintsen, ez szokott működni, mert keveset kíván a nézőtől, viszont olyan nagy dolgot adhat cserébe, hogy közösen lőjük le a főszereplőt. Nincs a részünkről elvárás, hogy mit kell csinálnia a nézőnek és mit nem. Akik nem akarnak részt venni, azok szerintem nem érzik úgy, hogy rossz nézők. Perényi Balázs: Szerintem nem ezt kérdezte István, hanem azt, hogy nem kellene-e nyitva hagyni bizonyos helyeket a színészeknek. Szerintem veszélyesebb, izgalmasabb lenne inkább, ha nyitva hagynátok. Lévai Balázs: Bocsánat hogy közbeszólok. De ép most mondta Martin, hogy direkt nem hagyja nyitva - ha jól értem, amit mondtál -, mert nem akarjátok azt az érzetet kelteni, hogy ha nem megy veletek, akkor lemarad, vagy nem részese a játéknak. Boross Martin: Ez az előadás nem akar improvizációs színház lenni. Az a fő dramaturgiai mozgatórugó, hogy úgy csinálunk, mintha spontán dolgok lennének, még akkor is, ha ez fáj. Kihúzatunk egy kártyát a nézővel, amiről aztán elkezd beszélni Tamara, mint egy tarot tudós. Amikor a végén felhúzzuk Vassit az akasztott emberformába, akkor összeáll a kép, hogy bárki húzott volna, mindenképpen egy akasztott ember lenne ebben a történetben. Sándor L. István: Lehet más kártyát húzni? Boross Martin: Nem lehet. A Mohácsi előadások vége is mindig ugyanaz. Sándor L. István: Termékeny ez a beszélgetés számomra. Mintha azt mondtad volna, hogy azt akarod, minden néző úgy viselkedjen, ahogy saját maga akar. Tehát aki konzervatív színházba járó akar lenni, akkor maradjon a helyén és üljön, és ne érezze egy percig sem azt, hogy provokálva van. Aki pedig együtt akar játszani az előadással, az tegye is ezt. Ez a kiindulópontod. Ezt most értettem meg. Boross Martin: Ez stimmel. Szeretnék keretet kínálni a részvételre. Az esemény számomra azt jelenti, hogy mindenkire résztvevőként tekintünk. Lévai Balázs: Egy fontos kérdésem van, hogy Alphaville: Forever young. Most komolyan? Értem a funkcióját és a dramaturgiai szerepét, de miért nem valami daft punk szám? Miért nem olyan dal, ami a ti gyerekkorotok meghatározó élménye volt? Miért ez a dal lett a karaoke és videó jelenet dala? Boross Martin: Most fel kéne idézni az erről folytatott vitánkat. Elhangzik, hogy 1996-ban forgatták ezeket a video klipeket, de nem ehhez akartuk belőni, hanem inkább a születési időhöz. Lévai Balázs: Balázs, amikor leültetek Balogh Tibor válogató társaddal összegezni, hogy milyen versenyprogramok szerepeljenek a POSzT-on, ez az előadás egyike volt azoknak, amire mindketten szavaztatok. Nem volt vita? Miről beszéltetek akkor az előadás kapcsán, miért fontos, hogy itt legyen? Perényi Balázs: Én mondtam, hogy legyen itt, és Tibor is ezt mondta. Lévai Balázs: Nem volt semmiféle vita, tök egyértelműen döntöttetek? Perényi Balázs: Volt még egy vicces dolog. Mondtam neki, hogy menjen el, nézze meg. Mire ő mondta, hogy már látta. Sándor L. István: Szeretnék még egy dolgot mondani. Csak a kontextus építés kedvéért, de lehet, hogy teljesen lényegtelen. Szó nincs plágiumról vagy ilyesmi. De ez az előadás az Artus világához áll közel, és nem azért, mert Vassi és Téri Gáspár is szerepel az Artusban. Csak azt akarom mondani, hogy ez a hibrid műfaj nem a semmiből jön, hanem a magyar színházban is van egy hosszú története. Nem csak az Artust lehetne emlegetni, hanem számtalan más társulatot. De ezek a produkciók, társulatok soha nem jutottak el a POSzT-ra. Örülünk, hogy ti eljutottatok és ebből a műfajból is lehetett egy fontos produkciót látni. Lévai Balázs: Az előző beszélgetés végén is feltettem ezt a kérdést. Jó döntésnek tartjátok-e, hogy visszaléptetek a versenyprogramtól? Boross Martin: Nem, de közben nem volt nagyon más, vagy nincs más lehetőségünk. Ez nem egy olyan dolog, hogy hoztunk egy tökös döntést, amitől nagyon boldogok vagyunk, hanem hogy hozunk egy rossz döntést, hogy az esetlegesen felmerülő még nagyobb rosszat elkerüljünk. Igazából így egyszerre kell a saját lelkiismereteddel elszámolni, a szakmai tisztaságot, vagy az egyelőre még nagyon kicsi szakmai hiteledet is figyelembe venni, a társulat pozícióját, azt hogy kik, mik vagyunk, hogyan fog ez eljutni több emberhez. Anélkül hogy kibontanám a részleteket, azt hiszem, abban a helyzetben ez volt a jó döntés, vagy a legkisebb rossz, de ez azóta sem változott bennem. Lévai Balázs: Köszönöm szépen. Az előadáshoz van e kérdésetek? Csuszner Ferenc: A beszélgetés kapcsán felmerült ez a generációs kérdés. Erre próbálnék valamivel reflektálni. Azt gondolom, ha az lenne a nemzedéki különbség, hogy rákérdezzünk-e az apánktól bizonyos dolgokra, akkor nem lett volna szükség az előző szakmai beszélgetésen tárgyalt darab létrehozására. Akkor nem kellene most a holokauszttal kapcsolatban előadásokat létrehozni. Számomra teljesen egyértelmű volt, hogy itt nincs igazi improvizáció. Ez egy viszonylag rögzített szövegű előadás. Ennek a spontánsága, vagy a civilsége szépen megcsinált, de rögzített civilség. Nagyon sokszor elhangzik szakmai fórumokon, hogy bevonni a közönséget. Ezzel kapcsolatban volt hiányérzetem, mert nincsen igazi játék a közönséggel. Az, hogy felemelem többször a kezem, és ezt megjegyzed, ettől nem leszek igazán része ennek az előadásnak. Valóban a faláttörés akkor történik meg, amikor fellógatják a színészt. Akkor a nézőnek kell elgondolkodnia azon, hogy ő át akar-e menni azon a határon, amit ez az előadás valamilyen formában felvázol. Nem a színpadon kell megtörténnie, hanem bennem, miután kimegyek. Bár ebből a bucket list dologból indul az előadás, effektív, amiket látunk a színpadon nem bucket list jellegű dolgok. Az, hogy én szeretném tudni milyen sellőnek lenni, vagy gyerekkoromban fiú akartam lenni, ez nem arról szól, hogy mit akarok megtenni, mielőtt meghalnék. Nem az a csalás, hogy mindig ugyanazt a lapot kapja a néző, inkább ott van a csalás, hogy amiről beszéltek, azok nem bucket list-es kívánságok. Sándor L. István: Számomra nagyon fontos volt ez a beszélgetés, mert nagyon sok mindent megértettem. Például azt az alapvető különbséget, hogyan gondolkodik Mohácsi és hogyan Martin. Teljesen másképpen. Nem jó a példád, mert az előző előadás a történelmi manipulációról szólt, amivel szemben a személyes emlékezet működik. A Mohácsi előadásban a személyes emlékezet jelent meg. Ami számomra megint nagyon fontos nemzedéki kérdés, hogy az összes bakancslistás vágy totálisan individuális világlátást jelent. Sehol nem jelent meg, hogy mi közöm a világhoz, milyen a viszonyom a világhoz. Egyetlenegy Brandot sem láttam - hogy egy későbbi előadásra utaljak -, aki előre akarná vinni a világot, aki azzal a dühvel és hevülettel jelenik meg, hogy nekem valami olyasmi a vágyam, amiből a világ fogaskereke zökken valamennyire helyre. Értem én, hogy miért őrültség Hamleteket játszani, hogy a nézők többségében nincs meg az igény, hogy a világ tengelyének helyére zökkentése egy pont legyen a 138 szóból álló bakancslistájában. Szűcs Mónika: Azért a világtengelye megdőlhet az akasztott tengelyében, amire ő ugye felakasztja magát. Ezen a ponton mégiscsak túllép az előadás az egyéni individuális apró pici vágyakon, mint bungee juping meg ilyen marhaságok. De az a pont, amikor azt mondom, hogy én leszek a világ tengelye, ez már egy lépés a Hamlet felé nem? Lévai Balázs: Köszönjük szépen, hogy eljöttetek. Gratulálunk az előadáshoz.A szöveget a POSzT munkatársai bocsátották rendelkezésünkre.
2015.06.07. 08:31
Szinhaz.hu
hirdetés
Pénteken kezdődik a Gyulai Várszínház 51. évada
Ötvenegy produkcióval várják a közönséget a Gyulai Vár történelmi hangulatú udvarán, a Várkertben felállított tószínpadon és a város különböző kulturális helyszínein augusztus végéig. Gedeon József igazgató a szerdai évadnyitó sajtótájékoztatón kiemelte: a hatvan napig nyitva tartó nyári teátrum kiemelkedő műsorral, három új bemutatóval és öt tematikus fesztivállal várja az érdeklődőket. Az évad ünnepélyes megnyitóját pénteken, a háromnapos Körös-völgyi sokadalom megnyitójával együtt tartják. Az első előadás július 1-jén lesz: a tószínpadon Bognár Zsolt és Kiss Stefánia Munkácsy, a festőfejedelem című musicaljét adja elő a budapesti József Attila Színház. A produkcióval a város a 170 éve született festőgéniusz előtt tiszteleg, aki 16 éves korától néhány évet töltött Gyulán, itt tanult először festeni, és itt fedezte fel tehetségét Szamossy Elek festőművész. Az idei évad első bemutatóját július 3-án láthatja a közönség: a Szentivánéji álom a Nemzeti Színházzal közös produkció, a X. Shakespeare Fesztivál nyitó előadása lesz David Doiashvili grúz rendező színrevitelében. Július 22-én A hold foglyai címmel Szerb Antal Utas és holdvilág című regényéből készült új színpadi művet mutatnak be a Ladics-ház udvarán Sopsits Árpád rendezésében. Július 31-én lesz Ábrahám Pál, Harmath Imre, Szilágyi László és Kellér Dezső 3:1 a szerelem javára című zenés vígjátékának premierje, a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közös produkciót Bagó Bertalan rendezi.Fotó: viharsarkihirek.hu A vendégjátékok közül Gedeon József kiemelte a Forte Társulat két produkcióját, Kristóf Ágota A nagy füzet és Arany János Toldi című műveinek színpadi adaptációját, Zelei Miklós Zoltán újratemetve című történelmi darabját a Beregszászi Színház előadásában, Vidnyánszky Attila rendezésében, valamint a Vígszínház Popfesztivál 40 című zenés előadását Eszenyi Enikő rendezésében. Az idei évadban is lesz kortárs magyar felolvasószínház, a gyerekeket mesedarabokkal és bábelőadásokkal várják. Koncertet ad Gyulán a Budafoki Dohnányi Zenekar, amely Hollerung Gábor vezényletével népszerű filmslágereket ad elő. Táncelőadást is láthat a közönség: az ExperiDance Esszencia című produkcióját hozza el a várszínházba. A július 3-tól 13-ig tartó jubileumi Shakespeare Fesztivál programjában két kiemelt előadás is szerepel: Budapest után Gyulán is fellép világkörüli turnéja során a londoni Shakespeare's Globe, amely a Sok hűhó semmiért című komédiát adja elő Max Webster rendezésében. A Macbethet pedig a világhírű belga rendező, Luk Perceval színrevitelében, a szentpétervári Balti Ház Fesztivál Színház előadásában láthatja a közönség. Idén először Shakespeare Fringe Fesztivál elnevezéssel kísérőrendezvényt is szerveznek, amelyen utcaszínházi előadásokat, zenés produkciókat láthatnak a vár előtt az érdeklődők. Július 15-én a Gyulán nevelkedett, tavaly elhunyt Halmos Béla népzenész, népzenekutató emlékére népzenei és világzenei fesztivált rendeznek, amelyen a magyar népzene kiemelkedő képviselői tisztelegnek kollegájuk előtt. Fellép mások mellett Sebő Ferenc, a Muzsikás Együttes, Sebestyén Márta és Balogh Kálmán. Július 19-én tartják a 23. Gyulai Vár Jazz Fesztivált, amelyen Diane Schuur kétszeres Grammy-díjas amerikai énekesnő mellett fellép a Dresch Quartet, a Hajdu Klára Quartet és a Gyulai Big Band. Másnap rendezik meg a IX. Vár Blues Fesztivált Sax Gordon amerikai szaxofonos és az olasz Luca Giordano Band, Tátrai Tibor és a Magyar Atom, a Pribojszki Mátyás Band és a Kéknyúl Hammond Band koncertjével.Forrás: MTI
2014.06.26. 10:18
Szinhaz.hu
Milyen lesz az új Cirkuszhercegnő? - Videóajánló a bemutató elé
Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 Március 7-én mutatja be az Operettszínház Kálmán Imre A Cirkuszhercegnő című operettjét, amelynek librettóját a darab rendezője, Verebes István fordította és értelmezte újra. Az alkotók arról vallottak, mitől lesz izgalmas a klasszikus, mégis újító szellemben visszatérő Cirkuszhercegnő. Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4A Cirkuszhercegnő története- március 7-én az Operettszínház színpadán, három porondon bontakozik ki: egy cirkuszin, ami az élet porondja, valamint egy szentpétervári palota, illetve egy bécsi hotel porondján, ahol nem csak Mister X és Fedora különleges találkozásnak lehetünk tanúi, hanem a régi klasszikus operettek és mai modern életszemlélet randevújának.Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjében Fischl Mónika, Bordás Barbara, Homonnay Zsolt, Vadász Zsolt, Stohl András, Mészáros Árpád Zsolt, Szabó Dávid, Peller Károly, Kékkovács Mara, Szendy Szilvi, Lehoczky Zsuzsa, Felföldi Anikó, Faragó András, Dézsy Szabó Gábor, Jantyik Csaba, Melis Gábor, Balogh Bodor Attila, Marik Péter, Arányi Adrienn és Magasházy István lép színpadra a Budapesti Operettszínházban.A koreográfus Tihanyi Ákos lesz, akinek számos musical után ez lesz az első operett-munkája, Tordai Hajnal a jelmezeket, Mira János a díszleteket tervezte. Az elősadás két karmesteer, Makláry László zenei vezető és Szabó Mónika.A darabról bővebben itt olvashat.
2014.03.06. 10:01
Szinhaz.hu
X-faktor: Balogh Gábor és Danics Dóra jól teljesített a csoportos feladatban
A csoportos éneklésben Szarva Balázs, Lajtavári Dóri, Proc Ivana, Balogh Gábor, Danics Dóra és Oprea Alex Vilhelm egy csapatba kerültek. Nézd meg hogyan teljesítették a feladatot. [Dátum: 2012.09.30. 13:57]
2012.09.30. 13:57
Zene.hu
X-faktor 2012 továbbjutó: Balogh Gábor
Balogh Gábor a harmadik válogatóban került képernyőre, ahonnan tovább lépett, a táborban találkozunk az ifjú tehetséggel. [Dátum: 2012.09.22. 15:00]
2012.09.22. 15:00
Zene.hu
Zsidó Nyári Fesztivál
15 éves jubileumát ünnnepli a Zsidó Nyári Fesztivál, amely hagyományosan augusztus utolsó vasárnapjától szeptember első vasárnapjáig tart. (x) A tizenöt év emberi időszámítás szerint a legszebb kamaszkort jelenti, így a klasszikus programjaink mellett tervezünk néhány olyan meglepetést, amely tovább növelheti a fiatal látogatók számát. Ilyen lesz többek között az izraeli Balkan Beat Box szeptember 2-i bemutatkozása az A38 Hajón, akik különleges stílusuk, egyedi hangzásviláguk miatt nagy sikerre számíthatnak. Balkan Beat Box Augusztus 26-án a világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar nyitja meg a fesztivált, akikhez két kiemelkedő fiatal magyar hegedűművész, Pusker Ágnes és Pusker Júlia csatlakozik, valamint a klasszikus zene világának egyik legifjabb zongorista tehetsége, a mindössze 8 esztendős izraeli Yoav Levanon. Két nappal később a világzene izraeli legendája, Shlomo Bar lép fel a Dohány utcai zsinagógában együttesével, a Habrera Hativeettel. Zenéjük különleges keveréke az afrikai szefárd és a keleti hagyományoknak. Schlomo Bar A filmzene műfaja reneszánszát éli, ezért a Zsidó Nyári Fesztivál programjai között is szerepel egy izgalmas összeállítás Hollywood nagy slágereiből. Augusztus 28-án Cinema szimfónia címmel a Miskolci Szimfonikus Zenekar estjén többek között a Schindler listája, a Jákob rabbi kalandjai és a Csillagok háborúja slágerei hangzanak fel, a koncert vendége Korcsolán Orsolya hegedűművész és a fiatalok egyik nagy kedvence, Brasch Bence lesz. Első alkalommal ad koncertet a Dohány utcai zsinagógában a közelmúlt nagy felfedezettje, Takács Nikolas, aki Michel Legrand életművéből állította össze programját. A koncert egyben tiszteletadás, hiszen a Yentl, és Cherbourgi esernyők világhírű komponistája ebben az évben ünnepelte 80. születésnapját. Takács Nicholas Az opera rajongói bizonyára nagy örömmel fogadják majd Verdi Nabucco című operájának koncertszerű előadását, amelyet a Dohány utcai zsinagógában hallhatnak szeptember 2-án olyan kiváló magyar előadókkal a főbb szerepekben, mint Kálmándi Mihály, valamint az opera világának két fiatal magyar sztárja, Boross Csilla és Bretz Gábor. Közreműködik a Magyar Állami Operaház Failoni Zenekara és a Magyar Állami Operaház Énekkara, vezényel Pál Tamás. A fesztivál alapítói közé tartozó megunhatatlan Budapest Klezmer Band szeptember 3-i előadásán két meglepetéssel is várjuk az érdeklődőket, hiszen az est sztárvendége Bíró Eszter lesz, aki sok év után örömmel vállalta a közös zenélést. Ráadásul különleges programmal, hiszen erre az alkalomra tanulja meg Jávori Fegya Getto című musicaljének dalait. Bíró Eszter A fesztivál záró eseménye szeptember 4-én a Dohány utcai zsinagógában egy nagyszabású jubileumi gálaest lesz, amelyen igazi sztárparádéval ajándékozzuk meg a közönséget. Az est házigazdája Kulka János, a fellépők névsora: Csákányi Eszter, Bálint András, Elsa Valle és zenekara, Fullajtár Andrea, Hegedűs D. Géza, Somló Tamás, Závada Pál, az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar, Fischer Ádám vezényletével valamint a Rajkó zenekar. Számos visszatérő művész vendége van fesztiválunknak, amelyre büszkék vagyunk, mert jelzi, hogy szívesen jönnek hozzánk. Az elmúlt években Palya Bea repertoárjának egyik legnagyobb sikerévé váltak a mediterrán zsidóság szefárd dalai. Ezúttal az Uránia Moziban hallhatnak tőle majd egy újabb különleges zenei válogatást, amelyben Yasmin Levi, Noa és Dulce Pontes dalai mellett fadók és szefárd dalok is elhangzanak majd. Palya Bea László Boldizsár, Kozma Orsi és Szűcs Gabi augusztus 28-án Budapest–Brooklyn című estjükön felidézik a XX. Század legismertebb pesti utcadalait. A dramatizált koncerten képzeletbeli utazást tehetünk a Dohány utcától New York zsidónegyedéig. Kiemelkedő tehetségeink közé tartozik a fiatal jazz díva, Harcsa Veronika, aki Lámpafény című koncertjén magyar költők megzenésített verseit énekli majd, az este vendége Kulka János. Falusi Marianntól rajongói már megszokhatták, hogy időről-időre egyedi, különleges előadásokkal lepi meg a közönséget. Augusztus 30-án Ulpius dalszínház című estjével Szerb Antalnak, a magyar irodalom tragikus körülmények között elhunyt zsenijének állít emléket. Falusi Mariann A Zsidó Nyári Fesztivál egyik különleges eseménye, hogy a Horgas testvérpáros, Eszter és Ádám először áll közös produkcióval a nyilvánosság elé. Az est több mint koncert, hiszen a zene mellett a film is főszerepet kap. Egy világ címmel az elmúlt tíz év legsikeresebb produkcióiból válogattak dalokat. Gerendás Pétert, aki szeptember 2-án ad koncertet az Uránia Nemzeti Filmszínházban, minden bizonnyal senkinek nem kell bemutatni, hiszen egyike a Zsidó Nyári Fesztivál legnépszerűbb előadóinak. Azonban estjének vendége egy fiatal izraeli énekesnő, Moran Magal, akit első alkalommal hallhatnak a fesztiválon. Moran dalait héber és angol nyelven írja, zenéjében kellemesen keveredik a rock, a népzene és a blues. Több izraeli nemzeti tévécsatorna tehetségkutató műsorában szerepelt már, dalait pedig rendszeresen játsszák a helyi rádiócsatornák. Gerendás Péter A Dohány utcai zsinagóga és az Uránia Nemzeti Filmszínház mellett természetesen a Rumbach zsinagógában és az elmúlt évben felújított Goldmark teremben is számos kiváló programmal várjuk a fesztivál látogatóit. A Rumbach zsinagógában bemutatkozik a Tzomet együttes Jeruzsálemtől Jeruzsálemig című estjükkel. Emellett Balogh József zongoraművész önálló estével és az Omer Klein Trio Kurt Weill estjével várjuk a kamarazene kedvelőit. A Göncölszekér együttes Ioszip Mandelstam, Paul Celan és Nelly Sachs megzenésített verseivel igazi különlegességet ígér. Akik pedig felhőtlen szórakozásra vágynak, semmiképpen ne hagyják ki Rutkai Bori és a Specko Jedno koncertjét. A Goldmark teremben A karnevál vége című kamara előadással a nagyszerű Popper Péter emlékét idézzük fel és természetesen megemlékezünk a 100 éve született Örkény Istvánról. Az Egyperces évszázad című esten Örkény és kortársainak írásaiból olvas fel Fehér Anna és Áron László. A műsor szerkesztője Tarján Tamás. Akik kedvelik a talkshowk személyes világát, azoknak ajánljuk Kánya Kata rendhagyó, zenés beszélgetését Gerendás Péterrel augusztus 27-én. Kánya KataA hagyományos zsidó zenekultúra kedvelői előtt jól ismert Klein Judit neve. A fiatal énekesnő augusztus 30-án ezúttal új együttesével, a SABRE Zenekarral mutatkozik be a Goldmark teremben. Különleges dallamvilág, egyedi hangzás, egzotikus zene jellemzi az új formációt. Szeptember 3-án a Zsidó Nyári Fesztivál és az Osztrák Kulturális Fórum közös produkciójában Karády Katalin alakját idézi fel egy magyar származású bécsi színésznő, Fáy Emese. A Budapesti epizód című monodráma rendezője Thomas Desi. A kabaré műfaja a zsidó kultúra szerves része, amely az Orfeum című esttel igazi élményt ígér a műfaj legjelesebb előadónak tolmácsolásában. Szereplők: Esztergályos Cecília, Bach Szilvia, Tényi Anett, Németh Kristóf és Faragó András. A hagyományos szabadtéri kézműves kirakodóvásár sem fog hiányozni kínálatunkból, amelynek a patinás Gozsdu udvar ad helyet. Ez a cikk promóció.
2012.08.15. 17:13
Evamagazin.hu
Muri Enikő a Csillag születikes szívtipróval kavart
A csajozós dumájával próbálkozó Balogh Gábor fél évig volt az X-Faktor sztár szerelme.
2012.03.21. 14:30
Neon.hu