Badár Sándor

Lilu elképesztő fotókat posztol miközben megmássza a Himaláját
Ahogy arról már írtunk, a műsorvezető más hírességek - mint például Geszti Péter és Badár Sándor - társaságában részt vesz a magyar Everest Expedícióban, azaz nekiindultak Klein Dávidékkal együtt megmászni a Himaláját. ...
Ezzel foglalkozott Badár Sándor a stand-up előtt - Nem néztük ki belőle
Badár Sándor február 9-én új műsorral rukkol elő Miért pont Alaszka? címmel. Hogy miért és hogy mi foglalkoztatja mostanában a humoristát, az alábbi interjúból kiderül…
Badár Sándor halálközeli élményéről vallott
Badár Sándor a ma esti Lakástalkshow-ban többek közt arról is mesél, hogy pár évvel ezelőtt rátámadt egy férfi baltával, amit egy 9 és fél órás műtét, egy hosszas felépülési szakasz, majd a teljes újrakezdés követett.
"Év közben is épp elég lehetőség van az önmegvalósításra" - Badár Sándorral beszélgettünk
A karácsonyon már túl vagyunk, viszont előttünk még a szilveszter és ezen az estén az előadók és stand-uposok javarésze munkába megy. Nem kivétel ez alól Badár Sándor és Badár Tamás sem, akikkel egy közös esten a Dumaszínházban...
"A kettőnk produkciói kiegészítik egymást" - Badár Sándor fia elárulta, milyen apjával egy színpadon állni
A kockásfülű nyúlon túl… Bűvész a Dumaszínházban? Miért lehet érdekes a humort kedvelő közönségnek? Talán azért, mert Badár Tamás humorát Badár Sándortól örökölte – és ahogy megismeri az ember, két dologra rögtön rájön....
Utolsó alkalommal lép színpadra Badár Sándor - Leveszik a műsorról a humorista estjét
Badár Sándor népszerű előadása, a Badár Grylls októberben utoljára látható a Dumaszínház színpadán. Aki szeretné még élőben elcsípni, semmiképp ne hagyja ki…
Badár Sándor is beszáll a Flúgos Futamba
Október 17-én elindul a Viasat3 utazós realityje, a hat országban játszódó Flúgos Futam, amelybe a jelek szerint Badár Sándor is beszáll. 
Szőke András kapta az idei Karinthy-gyűrűt
A Rádiókabaré díjazottját pályatársa, Badár Sándor modern kori Leonardóként méltatta. ...
Szőke András kapta az idei Karinthy-gyűrűt
Szőke András nélkül rengeteg fontos film nem készülhetett volna el, és "nemcsak a stand-upot teremtette meg Magyarországon, hanem a létével is bizonyos humoros életformát alkot" - méltatta a díjazottat alkotótársa, Badár Sándor.
Így vált Badár Sándor szentesi vasutasból a humor nagyágyújává
A Dumaszínház egyik alapítójaként is ismert Badár Sándorral beszélgettünk, akiből meg- állíthatatlanul dőltek a sztorik, így többek között megtudhattuk, miért volt számára „aranybánya” a vasút, ki az a humorista, akinek a kedvéért...
Sztárokkal erősít a Comedy Central
Kulka János, Lakatos Márk, Soma, Falusi Mariann, Horváth Kristóf és Scherer Péter után újabb sztárok kerülnek kész helyzet elé a Comedy Central új műsorában. Érkezik még Für Anikó, Balsai Móni, Kecskés Karina, Trokán Nóra, Thuróczy...
Rékasi Károly lányát kiejtette a Got Talent zsűrije
Badár Sándor fia viszont megmentette a celebgyerekek becsületét.
Elvarázsolja a Got Talent zsűrijét Badár Sándor fia
Hatéves kora óta tanul bűvészkedni, maga kezdte kikísérletezni a legkacifántosabb trükköket Badár Tamás. ...
Új műsor a Comedy Centralon
Hogyan birkózik meg egy humorista a kapuzárási pánikkal? Hova utazik hazánk egyik legismertebb divatdiktátora? Milyen bűnt követett el Kecskés Karina? Mi a közös Kulka Jánosban és Somában? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatnak...
Dumaszínház Füreden
A stand-up műfaj legjobbjaival találkozhatunk a pénteken kezdődő Dumafüred Fesztiválon: a tíznapos fesztiválon színpadra lép mások mellett Aranyosi Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Hadházi László, Kovács András Péter, Kiss Ádám...
Családi Nyílt Nap a HEROSZ Budapesti Állatotthonban
A HEROSZ Budapesti Állatotthona idén is szeretettel vár minden két és négylábú érdeklődőt június 6-án a szokásos nyári Nyílt Napjára, ahol az egész család egy izgalmas, vidám napot tölthet el állatbarátokkal, az otthon védenceivel...
Badár Sándor est Bükön (2014. július 9.)
Július 9-én, szerdán a "Fürdünk a humorban" elnevezésú stand-up comedy programsorozat keretében Badár Sándor látogat a Büki Művelődési és Sportközpont és Könyvtárba. A közösségi élményt ma már biztosíthatja egy jó ...
Badár Sándor a Reál új arca
Az új koncepció legalább két évig fut. 
Ezek az előadások taroltak az idei DumaFüreden
Badár Sándor zárta a Dumaszínház humorfesztiválját, Balatonfüreden. A 24 előadást összesen 9175 néző tekintette meg. Idén a klasszikus stand up estek mellett a kísérletezésé volt a főszerep, több emlékezetes debütálásnak is szemtanúi...
Évtizedes munka elismerése
A Karinthy-gyűrűt 1975 óta minden évben június 25-én, Karinthy Frigyes születésének évfordulóján osztják ki a Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó szerzőinek, előadóinak. Az idei, 39. díjat Badár Sándor kapta, akitől...
„Ez egy kemény műfaj” – Badár Sándor a stand-up-ról
A nemrég Karinthy-gyűrűvel kitüntetett Badár Sándorral beszélgetett a Magyar Narancs. Szemléztük.   A Magyar Narancs cikkéből: "Eddig elég szép utat járt be, de azt gondolom, hogy még félúton sincs. Nehéz kezdet áll...
Ismét Balatonfüreden nyaral a Dumaszínház
Idén is Balatonfüredre költözik tíz napra a Dumaszínház, hogy humoristái és vendégművészei július 26-s és augusztus 4-e között együtt és önálló est keretében, improvizálva, zenélve és énekelve szórakoztassák az immár...
"Nem a bazmeg a poén" – interjú Badár Sándorral
A gyökerei ugyanabba a drámatagozatos gimnáziumba nyúlnak vissza, mint Vitray Tamásé, Alföldi Róberté, vagy Hevesi Tamásé, viszont miután nem vették fel a főiskolára tesi szakra, a MÁV-nál kötött ki, és ott is maradt tizenkét ......
Badár Sándor kapta a Karinthy-gyűrűt
Badár Sándor humoristának ítélték oda idén a Karinthy-gyűrűt, a magyar humoristák legnagyobb elismerését. Badár volt kutyaszánhajtó és tizenkét évig vasutas, tucatnyi filmben játszott, és ott volt a Dumaszínház alapításakor is....
Badár Sándor kapta a magyar humoristák legnagyobb elismerését
Badár Sándor humoristának ítélték oda idén a Karinthy-gyűrűt, a magyar humoristák legnagyobb elismerését Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő...
Badár Sándor kapta a Karinthy-gyűrűt
A humorista a Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő munkájáért kapta az immár 38. alkalommal átadott elismerést.
Badár Sándor kapta a Karinthy-gyűrűt
Badár Sándor humoristának ítélték oda idén a Karinthy-gyűrűt, a magyar humoristák legnagyobb elismerését Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő...
Szombathelyi Dumaszínház a moziban (2013. június 7.)
A Dumaszínház oszlopai ismét Szombathelyen próbálgatják a rekeszizmok tűrőképességét!. A „szentesi különítmény”, azaz Badár Sándor, Kőhalmi ...