A dal 2013

John Malkovich 200 ezerért vett kovácsoltvas tárgyakat Budapesten
Nemrég Budapesten járt John Malkovich, kedd este lépett a Művészetek Palotája színpadára a Just Call Me God – A diktátor utolsó beszéde című darab főszerepében. Az előadás előtti órákban a Veszedelmes viszonyok és a Célkeresztben...
Muri Enikőt kirúgták az Operettszínházból
Enikő 2013 januárja óta tagja a Budapesti Operettszínháznak, de ennek a kapcsolatnak Lőrinczy György főigazgató véget vetett.
Óriási siker a Növekedési Hitelprogram
Március 31-én véget ért a Növekedési Hitelprogram (NHP) harmadik, kivezető szakasza. A három szakaszban összesen 2800 milliárdnyi kedvező hitelt kaptak a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások. A program két százalékponttal járult...
Katie Holmes és Jamie Foxx egy pár?
2013 óta pletykálják Hollywoodban, hogy a színészpáros között barátságnál több van, ám most először csípték el őket együtt.
Ott ragadni Sztálingrádban – Lőrinczy Judit: Ingókövek
Rendkívül erős könyvben mesél Lőrinczy Judit a második világháború borzalmairól, illetve arról, hogy miért volt átkozott város Sztálingrád. A 2013-ban megjelent mágikus realista/urban fantasy/háborús regény olyan remekül van megírva...
Ha Polanski nem megy vissza Amerikába, nem zárják le a liliomtiprási ügyét
Elutasította egy Los Angeles-i bíró, hogy Roman Polanski személyes jelenléte nélkül vessen véget a negyven éve Amerikán kívül élő filmrendező 1977-es liliomtiprási ügyének. Scott M. Gordon bíró az ügy lezárásával kapcsolatban számos...
Amber Heard pornográf szexjelenet miatt perel
Johnny Depp volt felesége, Amber Heard még 2013-ban forgatta le a London Fields című thrillert, amit azóta sem mutattak be. Tavaly novemberben a film producere, Christopher Hanley 10 millió dollárra perelte be a színésznőt, mert állítása...
Tom Cruise-t halálra szadizza a dögös múmianő
A Universal stúdió már öt éve próbálja feltámasztani A múmia-sorozatot, a projekt két rendezőt is elfogyasztott (az Underworld-filmek atyja, Len Wiseman 2013-ban szállt ki, Andrés Muschietti egy évvel később döntött úgy, hogy inkább...
Milyen trendek uralkodnak ma a felsőoktatási jelentkezésekben?
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főizgatója szerint a felsőoktatásban véget ért a "nagy hullámzások" időszaka, 2012-2013 óta csak kisebb mozgások vannak a felsőoktatásba jelentkező számát és a helyeket illetően.
Már nincsenek "nagy hullámzások" a felsőoktatásba jelentkezőknél
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főizgatója szerint a felsőoktatásban véget ért a "nagy hullámzások" időszaka, 2012-2013 óta csak kisebb mozgások vannak a felsőoktatásba jelentkező számát és a helyeket illetően.
A nap sorozatképe: 1200 éve is volt mobiltelefon
793-ban rabolták ki és gyújtották fel a vikingek az észak-angliai Lindisfarne-kolostort, ezzel a nagy visszhangot kiváltó támadással kezdődött meg Európában a viking kor. A History tévécsatorna első fikciós sorozata, a Vikingek viszont...
Ferenc pápa nem tervezi a papi cölibátus eltörlését
Ferenc pápával való kapcsolatáról és a papi cölibátus kérdéséről is nyilatkozott vasárnap Angelo Scola nyugalomba vonulásra készülő milánói érsek, akit a 2013-as pápaválasztáson Jorge Mario Bergoglio vetélytársának tartottak
Jordana Brewster: „A Halálos iramban-franchise fénypontja a Paul Walkerhez fűződő barátságom volt”
A 36 éves színésznő a mai napig gyászolja 2013-ban elhunyt kollégáját és barátját.
Kiderült: Eredetileg teljesen más lett volna a Jégvarázs története
A Frozen 2013-ban hatalmas sikert aratott, de a Disney emberei bevallották, hogy nagyon keményen megküzdöttek ezért, mert többször is teljesen átírták a sztorit…
Brüsszel nélkül összeomlott volna a magyar gazdaság
Az uniós támogatások tartották a víz felett a magyar gazdaságot az első, 2007-2013-as uniós költségvetési ciklusban. A támogatások nélkül csökkent volna a GDP és az ország nem került volna ki a túlzottdeficit-eljárás ... ...
Adele producerével készít új albumot Paul McCartney
2013 óta ez lesz az első új albuma a zenésznek. ...
Besokalltak az autósok? - Négy éve nem volt ilyen
Megtört a 2013 májusa óta tartó lendület: idén februárban kevesebb üzemanyag fogyott a hazai kutakon, mint egy évvel korábban. A képet ugyan árnyalja, hogy tavaly 29 napos volt a február, de mindenre nem ... ...
Kevesebb csecsemő hal meg
A valaha mért legalacsonyabb, 4 ezrelék alatti szintre csökkent a csecsemőhalandóság tavaly Magyarországon a KSH jelentése szerint. Ez a 2015-ös adatokhoz képest 7, a 2013-as eredményekhez viszonyítva pedig 25 százalékos javulást jelent....
Így néz ki Sia paróka nélkül
Sia 2013-ban robbant be a köztudatba, és azóta takarja parókával arcát a kíváncsi tekintetek elől.
Hosszú Katinka és Shane Tusup motivátorként is a sikerre hajt
Háromszoros olimpiai, ötszörös világ- és tizenháromszoros Európa-bajnok kétségtelenül kishazánk egyik legsikeresebb magyar sportembere, nem csupán hazai viszonylatban, de világszinten is az egyik legelismertebb úszónk egyike. A ma csak...
Nem meglepő! A Lexus tulajdonosok a legelégedettebbek
  A J.D.Power idén 17. alkalommal készítette el Amerikában a legnevesebb luxusmárkákat vizsgáló Ügyfélszolgálati Index (CSI) felmérését, ahol aújfent a Toyota prémium márkája, a Lexus kapta a legmagasabb pontszámot az ügyfél-elégedettségre....
Videó: Bedrogozva késelte meg kislányait az apa – Szörnyű ügyet tárgyaltak Debrecenben
Többször elsírta magát a bíróságon és bocsánatot kért az az apa, aki 2013-ban hasba szúrta lányait. A gyerekek aludtak, amikor a férfi rájuk támadt. Az akkor 4 és 7 éves lányok túlélték a támadást. A férfit korábban 11 év börtönre...
Minden korábbinál alacsonyabb szintű a csecsemőhalandóság Magyarországon
A valaha mért legalacsonyabb, 4 ezrelék alatti szintre csökkent a csecsemőhalandóság tavaly Magyarországon a KSH jelentése szerint. Ez a 2015-ös adatokhoz képest 7, a 2013-as eredményekhez viszonyítva pedig 25 százalékos javulást jelent.
Sosem gondoltam, hogy óvóhelyre kell majd mennem
Bár az izraeli gazdasági kapcsolatokat és lehetőségeket kereső magyar vállalatok számára elsősorban a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) nyújthat fogódzót, abban az izraeli magyar nagykövetségnek is fontos szerepe volt, hogy Magyarország...
Stohl András otthagyja a Vígszínházat
Titokzatos új feladatot vállalt el a nyártól Stohl András, viszont ezért fel kellett adnia társulati tagságát a Vígben, ami 2013 óta második otthona. ...
Vajon tényleg itt a tavasz? Mikor van a Nap-éj egyenl?ség id?pontja?
Március 21. a csillagászati tavasz kezdete, - rendszerint. Ám 2012-ben, 2013-ban, 2014-ben, majd 2015-ben is már 20-án áthaladt a Nap az Egyenlítő magasságában az égen, sugarai merőlegesek voltak a föld forgástengelyére... S bizony ez...
Ferenc pápa megválasztása előtti beszéde
Nyilvánosságra hozták négy év elteltével, pénteken Jorge Mario Bergoglio argentin bíborosnak, azóta Ferenc pápának a 2013-as megválasztása előtti beszédét, amelyben az egyház és a jövőbeli pápa feladatait vázolta, s amely elvezetett...
Nyilvános Ferenc pápa megválasztása előtti beszéde
Nyilvánosságra hozták négy év elteltével, pénteken Jorge Mario Bergoglio argentin bíborosnak, azóta Ferenc pápának a 2013-as megválasztása előtti beszédét, amelyben az egyház és a jövőbeli pápa feladatait vázolta, és amely elvezetett...
Háromszor annyian élnek hajléktalanként, mint Antall József idején
A nyilvántartott otthontalanok száma a rendszerváltás óta 2013-ban volt a legmagasabb.
Világhírű Virtuózok – a családok mindennapjaiba varázsoltak
„A világon egyedülálló műsor a Virtuózok. Más országoknak is követni kellene ezt a példát" – ezt nyilatkozta Plácido Domingo a Virtuózok című műsorról. Azt is hangsúlyozta: óriási lehetőség egy fiatal zenész számára, hogy...