6 hét - 6 kiló

Ha látványos eredményt szeretnél elérni, akkor itt praktikus ötleteket, érdekes olvasnivalókat és vásárlási listával ellátott fogyókúrákat találsz a siker elérése érdekében.

„Imádom, hogy két gyerekem van, de néha cefetül nehéz”
„Imádom, hogy két gyerekem van, de néha cefetül nehéz”
A Bezzeganyán hétről hétre olvashatjátok az aktuális terhesnapló szerzőjének bejegyzéseit. Az elmúlt közel hét év terhesnapló-szerzőitől most megkérdeztük, hogyan alakult az életük a szülés után. Most Zizik számol be a szülést követő eseményekről. Az elmúlt időszak számokban: 11, 8,5?, 2, 13. Bogyó 11 hónapos lett, 8,5 kiló, 2 foga van én meg 13 kilóval vagyok nehezebb, mint szeretném. Megmondom őszintén az első 6 hónap cefetül nehéz volt. Voltak jó pillanatok is, de csak pillanatok. Bele kellett rázódni a kétgyerekes létbe. Hogy a lakás többnyire egy bombatámadás utáni állapotban van, engem meg csak a kávé tart életben. Hogy soha nem tudok már annyi időt egyikre se szánni, mint szeretném. Mert hol az egyik akar, hol a másik. Vagy többnyire egyszerre, féltékenységből. Igen, a kicsi is tud féltékeny lenni, és ugyanúgy nem ülök fel a vonatára, mint a nagynak. De ilyenből igazából nincs sok, mert nagyon ügyelek, hogy lehetőleg mindkettővel egyenlően foglalkozzak. A kislányom egyelőre nem annyira tud mit kezdeni a kistesójával. Szereti, néha énekel neki, néha birkóznak egy rövidet, de nincs túl sok interakció a két gyerek között. Ez vagy így marad, vagy változik, amiben én azért reménykedek. Ha Bogyón állna a dolog, egyfolytában egymás szájában lennének, mert számára a nővére egy isten. Ha egész nap nem is mosolygott (ami nála ritka) a tesóját meglátva mindig kerít elő egy hatalmas vigyort. Amúgy is egy mosolygombóc Bogyó, mindenkivel kokettál és huncutkodik. Ugyanakkor a nyaralás alatt, amikor a kislányom már befejezte az ebédjét, Bogyó meg nyűgösködött, odament hozzá és azt mondta nekünk: „Éneklek neki, addig ti egyetek.” Hát majd’ elolvadtam ott helyben. Nyaralásra amúgy repülővel mentünk haza. Egyszer csak látom, hogy Bogyó kikandikál az ülés mögül, huncutkodik, a stewardessek, meg úgy vihorásznak neki, mint valami tinilányok. Ez oda is meg visszaúton is megvolt. Ha így folytatja, a lányok benzint fognak pisilni utána, mert olyan csábos a mosolya, hogy George Clooney simán elbújhatna mögötte. Ja, és egyáltalán nem vagyok büszke. (hehe) A kisfiam jelenleg még csak hason kúszik, kissé el van maradva a mozgása. Ezt fel kellett dolgoznom magamban, ami nem volt egyszerű. 8 hónaposan még mindig nem akart forogni, így elvittem egy gyógytornászhoz, aki olyan feladatokat mutatott, hogy a 2. alkalom után már pörgött Bogyó, mint a ringlispíl. De azt elfogadni, hogy a kicsit is gyógytornászhoz kell vinnem nagyon nehéz volt számomra. Hiába tudtam, hogy ez jó lesz neki és amúgy muszáj is, az járt bennem, hogy „nem lehetek ilyen szerencsétlen, hogy a második is problémás.” Reménykedtem abban, hogy semmilyen kihatása nem lesz annak, hogy 5 héttel korábban jött, de ezt az álmomat szétzúzta a valóság. Márpedig az álmokat elengedni elég nehéz, így egy kissé meg is zuhantam. Amúgy is ez a terhesség és kismamalét szellemileg jobban megvisel, mint az első. Nagyon várom már, hogy mikor lesz az, amikor először átalussza az éjszakát, hátha akkor én is jobban tudok pihenni és kiegyensúlyozottabb leszek. Visszatérve a mozgáshoz. Mostanság már próbálkozik a négykézlábra állással, de szerintem ehhez kell még neki kb. 1 hónap. Azért számítok rá, hogy ővele is kell majd mennünk Korai Fejlesztőbe. Viszont beszél. Nem hülyéskedek, komolyan. A nyaralás előtt is mondta már, hogy „igen” (ige’), meg kaka, de a nyaraláson annyira begyorsult a fejlődése (a kalapját is kinőtte 2 hét alatt), hogy most már mondja, hogy anya, adjál (agyá), kacsa (katy), kérsz/kérek (kééé) keksz (kesz), kettő (ezt nem tudom mire mondja) „nem”  és mindezt teljesen tudatosan és pontosan. Illetve a neki tetsző szavakat érthetően, - de azért nem pontosan - , utánunk mondja. Nagyot dobott rajta a nyaralás, annyi élmény meg inger érte, hogy lesz mit feldolgoznia. Megtanult tapsikolni és rámutatni dolgokra is. Illetve most már ő is sír, ha a nővére hisztizik. A férjemmel ilyenkor kínunkban már csak röhögni szoktunk. Az egyik oldalról jön a visítás a hiszti miatt, majd fél perc múlva jön rá a kánon a másik oldalról. „A kétgyerekes lét örömei.” Haja is van, nem lesz 1,5 éves koráig kopasz. Viszont a születési fekete haját elvesztette és lett helyette szép szőke. A hozzátáplálással is jól haladunk, nagyjából mindent megeszik, amit elé rakok. A lényeg számára, hogy a pocakja teli legyen, a pelusa meg üres, és akkor ő már jól van. Igazán könnyen kezelhető baba. Ami meglepett, hogy allergiás a rizsre. Elkezdtem a hozzátáplálást és a 3-4. összetevő volt a rizs. Akkora ekcémafolt jött ki az arcán, hogy csuda. Szerencsére nem kellett sokat kísérleteznem, hogy mitől alakult ki, de azért pár napba beletelt. Mióta elhagytuk a rizst, el is tűnt az ekcémája. Mondjuk a babakaja választást ez eléggé behatárolta, mert a legtöbben van rizsliszt, de azért meg lehetett oldani. Én ugyanis az első időket üveges kajával oldottam meg, vele is meg a nővérével is. Nem szeretek fölöslegesen pacsmagolni, habár nem a legolcsóbb megoldás. Most már, hogy eszeget a saját kajánkból is, az üveges verzió lecsökkent és a saját kajánkat pépesítem össze. Pl. a lecsót imádja. Többnyire még pépeset eszik, de a rágással sincs gondja. Mondjuk üvegesből csak a pépeset eszi meg a darabosat nem, mert azoknak az állaga olyan fura a keményítőtől. Szeptemberben még pont az egyéves szülinapja előtt lesz egy rutin-operációja, finomhangolni kell a „puskát”. Kissé aggódom emiatt, mert habár rutin műtét, de mégiscsak altatásban lesz. Mindent összeszedve: imádom, hogy két gyerekem van, de néha cefetül nehéz. Zizik További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
08.28. 10:00
Bezzeganya.postr.hu
Az apaság a műtőben kezdődött
Az apaság a műtőben kezdődött
25. hét „Nyár van, nyár! Röpke lepke száll virágra, zümmög száz bogár.” Bizony, beköszöntött a nyár, nekem pedig egész héten ez a kis kánon járt az eszemben. Már nagyon vártam, hogy eljöjjön az igazi jó idő, amikor már kardigánon sem kell gondolkodnom. Hogy ne kelljen annyi réteg ruhát adni a lányomra, és ne kelljen magammal cipelnem a játszótérre minden rétegből még plusz egyet, hogyha gyorsan át kell cserélni bármit, akkor se kelljen felcaplatnunk a 4. emeletre. Végre a gyümölcsszezon is beköszöntött, bár az már apukám eprével múlt héten elkezdődött. Imádom, amikor végre érnek a gyümölcsök, leszedhetjük őket, eltehetjük őket lekvárnak, szörpnek, gyümölcslének, befőttnek, (a férfiak cefrének), vagy süteményt készítünk belőlük, vagy egyszerűen csak jól belakmározunk. Sikerült is a hétvégén elraknom egy adag eperlekvárt három kiló eperből, jövő héten pedig a cigánymeggy, illetve a cseresznye egy része vár ránk. Csakhogy mivel jár még a nyár? Ha nem figyelek oda, akkor enyhe boka-megdagadással. Mivel az első terhességem vége télre esett, ott tényleg csak az utolsó hetekben kellett erre figyelnem. Most viszont megdöbbenve tapasztaltam egyik nap munka után a játszón, hogy hát, ezt bizony karcsú bokának nem nagyon lehet nevezni. Azóta igyekszem figyelni rá, amint lehet, kicsit felrakom a lábam (most épp a munkahelyen is próbálom kitalálni, hogyan lenne jó), így sikerült elkerülnöm a további dagadást. A héten megvolt az első ovis szülői értekezlet is, Hajni abba az oviba és abba a csoportba került, ahova szerettük volna. Ez a csoport már tavaly indult „mini-csoportként”, olyan gyerekekkel, akik akkor még nem töltötték be, vagy éppen csak betöltötték a 3. évet. Hozzájuk kerülünk be 7 másik gyerekkel együtt, akik szintén azonos korosztály, így elvileg mindenki egyszerre fogja majd 3 év múlva elkezdeni a sulit (nyilván abban az esetben, ha mindenkit 6 évesen elküldenek). Három kispajtása is lesz Hajninak, úgyhogy nem féltem a beszoktatástól, de elővigyázatosságból kértem, hogy az első körben kezdhessük meg, így augusztus 28-án reggel 9-re megyünk először. Ennek most örülök, mert egy kicsit aggódtam, hogy mi van, ha később kezd, és esetleg a beszoktatás belecsúszik a kistesó születésébe. Talán négy héttel a szülés előtt (úgy, hogy az elsőt a 42. héten szültem) még belefér a dolog. Voltam nőgyógyásznál is a szokásos ellenőrző körön, továbbra is minden rendben, teljesen zárt vagyok, vérkép, cukor teljesen rendben van (éhgyomri cukor bőven alsó tartományban), és mivel kérdésem se volt, elég hamar végeztem nála. Jövő héten lesz a védőnői köröm, 16-ára pedig bejelentkeztünk 4D-s babamozira, remélem, akkor végre kiderül, hogy a kistesó fiú-e vagy lány, és akkor végre ráállunk a nevekre. Merthogy az még nincs. Bár a lányom kijelentette, ha fiú lesz, Gergőnek fogják hívni, ha lány, Sárinak, de azért még mi is meghányjuk-vetjük a kérdést. A háromnapos hétvége egyébként kifejezetten jól jött nekünk, férjemmel együtt kicsit zombi-üzemmódba váltottunk, a lányomat meg egy éjszakára lepasszoltuk anyósomnak, legalább volt egy nyugis reggelünk. Hétfőn elmentünk strandolni egy közeli tópartra, az árnyékban nagyon kellemes volt a levegő, a sekély vizet pedig az elmúlt hét elég jól felmelegítette (én hidegebbre számítottam), lányunk pedig nagyon-nagyon élvezte a vízben való lubickolást. Jól ki is fáradt benne, így este lefekvésnél sem húzta nagyon az időt. Éppen az esti mesét mondtam neki, amikor belépett a férjem is a szobába, és én megjegyeztem neki, hogy most éppen nagyon rúgja a kicsi a húgyhólyagomat, ügyes, hogy megtalálta. Erre ő rám nézett, és mosolyogva megjegyezte: „Te már kétgyerekes anyuka vagy, nem igaz?” Ezen elgondolkodtam. És rájöttem, hogy igen, szép lassan kétgyerekes anyának is érzem magam. Tudom, hogy még nagyon sok kimenetele lehet a dolognak, de ahogy telnek a napok-hetek, ahogy egyre jobban érzem a mocorgást, sőt, lassan a ritmusát is megismerem, illetve néhány szokását (kifejezetten utálja, ha a bal oldalamon fekszem), ezt a hasamban lakó kis magzatot is egyre inkább a sajátomnak érzem. Mármint úgy, hogy igen, ő is a gyerekem, és lassan ugyanolyan gyerekem lesz, mint a körülöttem ugráló és hozzám bújó lányom. Én már itt tartok. De tudom, hogy a férjem még nem. Az első terhességnél még nagyon furcsa volt számomra, hogy ő nem képes azt az eufóriát érezni, amit én időnként, hogy az a pár alkalom, amikor érezte a gyerek rúgását, neki nem jelentett akkora extázist, mint azt én vártam volna. Ez nem azt jelenti, hogy ő ne várta volna, ne akarta volna, de nála akkor kezdődött el a folyamat, az apaság, amikor a műtő előterében az ő kezébe adták oda a csecsemősök először a lányunkat. És most is így van. Talán kicsit több türelme van hozzám, mert egyszer már látta, hogy milyen nehéz lesz a vége nekem, igyekszik segíteni, amikor látja, hogy elfáradok, és nagyon örül, hogy érkezik az újabb gyerkőc, de amíg meg nem születik, addig ő nem tudja azt érezni, hogy az apja lenne neki. Ellentétben velem, aki a nap 24 órájában hordozza magában a gyermeket, és minden órában, amikor éppen nem érzi a mocorgást, azonnal aggódni kezd, hogy valami gond van esetleg. És tudom, hogy sok van még vissza, de már várom, hogy végre kezembe foghassam és magam is megláthassam, ki is az a jövevény, aki egyelőre a húgyhólyagomon tapos. Gitta További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.06.07. 13:00
Bezzeganya.postr.hu
7 dolog, amiért utálok terhes lenni
7 dolog, amiért utálok terhes lenni
A terhességel kapcsolatos kiindulási alapokat mindenki tudja, a gólyákat sem nézzük már hülyének, és az is tiszta, hogy a várandósság nem kilenc, hanem kilenc és fél hónapig tart. Arról is sokat hallunk, hogy van, aki könnyebben, van, aki nehezebben viseli. Ezekről nem is kívánok külön értekezni, mert lerágott csont. Hallottunk már olyanról is, hogy terhességi rosszullét, meg vizesedés, meg álmatlanság, de sajnos nagyon sok az általánosítás. Márpedig ahány nő és ahány baba, annyi egyedi eset, hisz a várandósság gyerekenként és nem anyánként változik. De ezt is tudjuk. Én most fogom megszülni a harmadik csemetémet és teljesen más volt mindegyik terhességem. Egy közös pontot találtam csak: utálok állapotos lenni. Igen, kimondom és nem szégyellem. Imádom a gyerekeket, nagyon szeretek babázni, csak ne lenne ez a hosszú kihordási idő. Mert bár igyekszem elfogadni a szaporodásunk eme velejáróját, attól még megszeretni nagyon nem tudtam. És nem a rosszullétek miatt, mert arra ennyi idő alatt már megtaláltam az ellenszert. Számos más okom van rá. De nézzük előbb a kezelhetőeket: Az első időszak reggeli hányingerei, amelyek nálam az egész terhesség alatt bármikor, de biztos, hogy nem csak az első három hónapban és tuti nem reggel, előfordulhatnak, homeopátiás cuccossal mindig orvosolhatóak voltak. Egy hét bogyó, és volt rosszullét, nincs rosszullét. (Itt most az sem érdekel, hogy ezek placebók-e vagy sem. A lényeg, hogy nálam működött.) A váratlan görcsökkel, nyilallásokkal azonban alig lehet valamit kezdeni, de ilyenkor nekiállok lassan lélegezni, behunyom a szemem és várok. Aztán vagy elmúlik, vagy nem. Mostani rekordom két és fél óra szünet nélküli hastájéki fájás, amikor se mozdulni, se beszélni nincs az ember lányának ereje. De, mint írtam, valamelyest kezelhető. (A bordáim speciel két napja fájnak szünet nélkül, végtagi kisugárzással, lassan már észre sem veszem, pedig igen vacak érzés.) Mert az tiszta ugye, hogy gyógyszereket nem igazán vehet be a kismama, éppen ezért jó, ha óvatosak vagyunk, nehogy összeszedjünk valamilyen nyavalyát. Nem mintha háromnegyed évig el lehetne kerülni a mai világban a vírusokat. De még mindig nem is ezekkel van igazán gondom. Aki ismer, tudja, hogy a hízás az egyik legfőbb problémám. Mindegyik gyermekemmel rengeteget szedtem fel és mindegyik gyermekem születése után minimum egy év kellett ahhoz, hogy valamelyest visszafogyjak. (Az ideális hízás mértéke 9-12 kg. Menjetek a fenébe! Nálam 22.) Önmagában tehát már az a tény is, hogy dagadt leszek, elborzaszt, mert a nő hiú és tetszeni akar. Aki nem így gondolja, hazudik. Mégis a legnagyobb gondom a hízásból egyenesen következő mozgáskorlátozottság. És most érkeztem el a lényeghez. Kedves és nagyon szeretett férfiak, szerintem ezt a részt nektek már nem kellene elolvasni, mert inkább azokhoz a leendő anyukákhoz szól, akiknek azt mondták, ennél szebb időszak nincs is. Én sem elijesztetni akarom őket, mert anyának lenni a világ legcsodálatosabb „dolga”, hanem előre felkészíteni. Éppen ezért a következő sorok nagyon nem lesznek nőiesek. Nos tehát, mozgásomban akadályozott vagyok, mert egy elsős gyermek súlyával gyarapodtam, ami nem könnyű helyzet. Muszáj kihangsúlyoznom, hogy ez a súlytöbblet nemcsak a pocakból adódik – ahogy a fiúk hiszik –, hiszen még a legvékonyabb anyukákra is rakódik minimum védőháj. Ebből kifolyólag tehát minden testrészünk érintett a projektben. Kezdjük felülről: 1. A fejünk hamarabb megfájdul, ha érzékenyek vagyunk a frontokra. Ha eddig nem voltunk azok, most leszünk. Az arcunk a szülés előtti egy héten eltorzul, kissé felfúvódik, úgyhogy sehogy sem leszünk szépek a szülőágyon. Érdemes már most kitanulni a Photoshopot, ha nem merjük felvállalni magunkat. Nekem pl. mindig bevéreztek és besárgultak a szemeim, valamint ideiglenesen sötétbarna foltokkal (legalább ezer) lett tele az arcom a szülések miatt. 2. A melleink megnőnek és rohadt nehezek lesznek (átlagban kétszerese), amiből következik, hogy szinte havonta kellene új melltartó, és még akkor sem fogod eltalálni azt a méretet, ami közvetlenül a tejed beindulásakor kellene. Állítólag további egy méret pluszt jelent ugyanis a szoptatás az elején. (Esküszöm, nem emlékszem, hogy mekkorák voltak a korábbi terhességeim alatt, csak azt tudom, hogy már most hatalmasak és leszakad a hátam tőlük.) Ráadásul jól meg is nyúlnak, ha éppen nem vagy szilikonos, és igen, a mellek is tudnak csíkosak lenni. 3. A belső szerveinkről tudjuk, hogy bezsúfolódnak egy minimális helyre valahová a bordáink közé, ami miatt állandóan jön fel a sav, szünet nélkül és nagyon kellemetlenül nyilall a mellkasunk elől és hátul (ezt az első két babámnál nem tapasztaltam, de most annál inkább) és nagyon nehezen kapunk levegőt.  Ezt csökkentendő, akkor is nagyon mélyeket kell lélegezni, amikor nem tudunk. Ja. 4. A hasunk talán a legegyértelműbb pontunk ebben az állapotban: egyre nagyobb, és amikor már azt hisszük, szétreped a bőrünk, még mindig tud tovább nőni. A baba benne 3-4 kiló (az enyém várhatóan több lesz), a méh közel 1, a placenta 0,7 és a magzatvíz, meg a burok még további 0,8 kg. Ehhez jön még a vérmennyiség növekedése (több mint 1 kg), a vízvisszatartásból eredő súlymennyiség (kb.1,5 kg) és ahogy említettem, a szoptatáshoz szükséges zsír lerakódása (3 kg, hahaha).  Aztán bizony ez a has még mozog is. Nagyon. Nagyon-nagyon. Kedvencem, amikor a pici minden végtagjával dörömböl és csuklik egyszerre. Néha kaparászni is szokott a kezecskéivel, vagy csontra kinyomja a könyökét, ami kifejezetten hülye és időnként nagyon feszítő érzés. Drága születendő gyermekem persze akkor a legaktívabb, amikor végre leteszem magam. És nem, nem lehet tőle se pihenni, se aludni. Már most sem és az elkövetkezendő pár évben sem. Akinek a gyereke átalussza már egyéves kora előtt az éjszakákat, az tuti pálinkán él. Az enyémek még ötévesen sem voltak hajlandók megszakítás nélkül durmolni. (Most meg akkorákat sunynak, hogy csak na, én pedig irigykedem.) 5. De menjünk lejjebb. Mert a has alatt is van élet. Néha azt mondom, sajnos. Mert nincs az a mennyiségű tisztasági betét, ami ilyenkor elegendő lenne. Ráadásul tényleg mindig pisilni kell, és már az utcára is csak úgy lehet kimerészkedni, ha feltérképezed az öt percenként elérhető vécéket, és aszerint tervezed be az útvonaladat. Nekem ez itt viszonylag jól megoldott, mert a közeli nagy boltban van nyilvános vécé, és ha eljutok a gyerekeim iskolájába, oda is be tudok kéredzkedni. Pesten már nehezebb a helyzet, mondhatni, lehetetlen, de ekkora hassal (meg pofával) már nem mernek nekem sehol ellentmondani. (Voltam én már kisbolt vagy pékség személyzeti mellékhelyiségében is.) A legkézenfekvőbbek persze a bevásárlóközpontok, ha van nálad éppen egy 100-as ajtónyitónak, vagy rohadt sokat akarsz kiadni egy kávéért a Mekiben, hogy megkapd azt az átkozott kódot a budihoz. De ne reménykedj abban, hogy ellenkező esetben nem fogsz becsurgatni, mert bizony be fogsz. Ja, és ha olyan szerencsés voltál, hogy mégsem, és időben eljutottál a vécére, akkor jön csak a neheze. Merthogy a hasadtól nemhogy nem látsz semmit, de el sem éred magad a „törölközéshez”. Csak úgy lehetsz újra tiszta, ha a nadrágodat és a bugyidat a földig letolod, és teljesen kitárulkozol a világnak, ami egy nyilvános vécében igen kellemetlen tud lenni (és nemcsak az elméletben létező tisztaság miatt). De túl sok választásod nincs, el kell fogadni, hogy oda a nőiességed. (A sűrű bélmozgásokról és lenti izzadásokról nem is beszélve.) 6. Már csak azért is, mert búcsút inthetünk a szép cipőknek, a miniknek, és a szűk nadrágoknak  - ez utóbbi még a végén trombózist okozna – is. Aki olyan szerencsés, hogy tényleg marha csinos marad végig, annak is nehezére fog esni 10 centis sarkakban flangálni, mert a hasa súlya belefúrná cipőstől a földbe. És ahogy korábban említettem, semmit nem látunk állva lefelé, tehát villámgyorsan be tudunk szorulni a járdamélyedésekbe, a szellőzőnyílásokba, vagy a mozgólépcsők rései közé. Már ha még tényleg tudunk sétálni és nem vagyunk állandó fuvarozáshoz kötve. (Télen talán könnyebb a helyzet, mert a terhesség alatt állandóan melegünk van, így legalább nem fázunk annyira, de én az első kettőmet a legnagyobb kánikulában szültem és addig bizony belepusztultam az állandó izzadásba. Most csak az a gondom, hogy sok réteget kell felvenni a megfázás elkerülése érdekében, így tényleg olyan vagyok az utcán, mint egy keljfeljancsi. Most már járásra is.) 7. Ráadásul nagyon kell vigyázni a lábaimra még otthon is, mert ha ülök és lógatom, kétszeresére dagad egy óra alatt. Ha felteszem, de félülő helyzetben vagyok, a hasamat nyomom. Ha felteszem és vízszintesbe le tudok feküdni, a hátam iszonyúan elkezd fájni, de ha oldalra fordulva ideiglenesen jó minden, tutira el kell menni pisilni, mert a baba éppen a hólyagokat nyomja. Szóval kedves anyajelöltek, ez az igazság.  Még ha van is rengeteg pénzed arra, hogy az összes lehetséges luxus segédeszközt megvedd a terhességed idejére (hasfogó, kompresszoros harisnya, havonta új fehérneműk, masszírozó gépek, anyámkínja), akkor sem lesz könnyű. De ha elfogadod, hogy ezek várnak rád, kellemes csalódásként fog érni, ha némelyik „nyavalya” elkerül. Mert tényleg minden terhesség más, és az is lehet, hogy a tiéd pont ideális lesz. Csak a vízszámlád fog megnőni, mert állandóan a fürdőkádban leszel, hogy könnyítsd a terhedet. davida További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.05.09. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
hirdetés
Vakmacska vagyok, negyvenhét éves. Rákos.
Még, nem, most M-nek és Dr. G-nak A talpad alól ha kilökik a járdát, - szaltó mortále! - s a szaxafont a kukába bedobják, csodát vár a telt ház, de rossz a kotta, s a pálcád eltorott, a zenekar kirohog, mikor a nagy szoveg nem köll, a fejed hogy emeld föl, s itt a hír, amit nem vársz, s mint egy villanyszámla, megráz, és eldobod a fegyvert - legyen béke! - s egy jó barátot eltalálsz, rúgkapálsz és csak gyors gyors gyorsul a zuhanás... Lesz egy pár jó csatánk, ha a Sors rád szállt. Mutass rá, bárki bánt, s csak bízd ránk! S jönnek majd a katonák, a verhetetlen harmóniák, a páncél zongorák, a zene felszáll s a káosz kapituláll, és ilyen a dal, olyan a dal, s a Richter skála a kottánk. Lesz egy pár jó csatánk, ha a Sors rád szállt. Mutass rá, bárki bánt, s csak bízd ránk! Árnyék a víz alatt - De mondom, higgye el, nem látok itt semmit. Hány éves...? Talán amiatt van. Írok fel vérzéscsillapító cseppeket, de csak akkor használja, ha tényleg muszáj. Akkor már másodjára vagyok ott. Nem merek újabb spirált felrakatni, pedig eddig semmi problémám nem volt eddig, de ez valahogy nem jó. Nem igazán veszem az adást, hogy életkori sajátosság lenne. Negyvenfokos nyárban hívogat a Körös, de így hogy, a barátnőm meg elcipelt egy indiai főzőtanfolyamra, a felét se bírtam megfigyelni, mert egyfolytában azon rugóztam, mi van ha... a frissen vásárolt, elvileg 6-8 órákat bíró intimkehely másfél óra múlva tele van (én kis naiv, azt hittem, rosszul tettem fel), tárgyalni vagy aludni csak az ismert osztrák gyártó XXL-es gigastukájával merek, plusz betét. És persze sűrűbben is... az állítólag tényleg életkori jelenség, De igazából nem ez ijeszt meg, hanem a kis műanyag harangból egyre gyakrabban kicsusszanó izé. Jesszus, egy méhlepény...? Na, de akkor hol a magzat? Orvost is váltottam nemrég, szülészeti szakemberre már kevésbé lesz szükségem, onkológiai szaktudás viszont elkél. Amúgy is, baljós érzések vesznek néha erőt rajtam. Negyvenhetedikbe léptem, ezt a kort apám mindössze két héttel élte túl (azt is minek), anyám ennyi idősen ki-be járta a kórházakat, két komoly műtéttel, hálistennek végetért a pechszéria, azóta kutya baja. Én ezen a mizérián túl jól vagyok, hosszú évek vergődése után újra van „szakmai életem”, a családban alapjában véve rend van és nyugi (ahol nem, ott nem igazán tudunk segíteni), a helyemen vagyok. Mégis árnyékot látok a víz alatt mozdulni, hiába magyarázza a kedves, idősebb doki, hogy ott higgyem el, az égvilágon semmi. A rákszűrésem is tökéletes, na, ugye. Aztán karácsony táján nem jön a szokott időben, még mérgelődök is, mehettünk volna wellnessfürdeni, ha tudom. Majd egy hét késés után viszonylag kevésbé ijesztően érkezik, rendesen véget ér, illetve másfél nap múlva felkelek reggel és ...zutty. Na, jó, annyira nem zutty, pár csepp csupán, de a NYOLCADIK napon. Meg a kilencediken. A tizediken. A tizenegyediken elmegyek orvoshoz, ő ugyan most se lát az égegyvilágon semmit, de talán mégis kéne egy egészségügyi kaparás. Csak megnyugvás és miheztartás végett. Uhh, én egy héten belül indulok külföldre. Na, jó, akkor majd jelentkezzek. Harminc napig semmi, aztán viszonylag rendben (bár ismét alvadt darabokkal találkozom), majd húsz napra rá egy rokonlátogatáson matekozom, most akkor mi van, ezer éve nem volt nekem középidős... Meg a középidő nem ennyi. Nem, nem középidős. És ronda. És sok. Megmozdul az árnyék a víz alatt, ez nem a csónak. És a szokásos februári temetőlátogatáson bemozdul bennem J., akit megírtam, akinek mintha hasonló lett volna... hogy is mesélte nagyanyám akkor? Egy szót nem értettem belőle, talán azért jegyeztem meg szó szerint. Felkeresek másik dokit, aki barátnő hasonló baját eredménnyel diagnosztizálta-kezelte, ő is a kaparást mondja, annyi a konkrétum, amit lát, hogy vastag a nyálkahártya, és az általában nem jó. De én már megint külföldre készülök, repjegyem megvan, szállodám megvan, viszont megfogadom, még egy nagyobb gusztustalan szövetdarab és lesz ami lesz, járjunk a végére. A legközelebbi gusztustalan szövetdarabnál elkezd bennem sikítani öreganyám szövege, körbe-körbe, vég nélkül. De fejhangon ám, néha úgy tűnik, mások is hallják. „Mondta akkor már nekem, hogy jó ideje csak kínlódik a men... ment... menstruációjával, hogy össze-vissza meg sok, mondta, hogy ilyen nagy aludt vérek jönne,k akkor mondtam én néki te Joli há’ mér nem mécc orvoshoz, ez nem normális, ilyen nem szabad, hogy legyen... és akkor elment és megoperálták de biztos előbb kellett volna..." Közben túrom a netet, az ijesztőbb verziókra mind azt írják, nem én vagyok a célcsoport, hanem elhízott, hormonkezelést kapott, inkább változókor alatti-utáni nők, akik nem szültek, ötvenkét kiló vagyok, negyvenévesen még szültem, és ezer éve nem használok hormonokat. Jó napot, mondja az ismeretlen orvos az ismert rendelőben. Maga a bátyámhoz jár, ugye? Hogy véletlenül jelentkezett ide? Nem maga az első. Sebaj, mi a panasza, megvizsgálom én. Huh... nem mindenütt 15 milliméter a vastagság, de 11 felett rákmegelőző állapotról beszélünk minimum. Én mindenképpen javaslom azt a küretet, higgye el, nem akkora ügy, megnézem hisztereszkóppal, aztán ha hormonzavar, tudjuk kezelni. Csak épp időpont nem akar akadni... Ez messze van, az drága, itt nincs hely... de maga kőbányai, nem? Jó a Bajcsy is? Biztosan? Akkor... mit szól június kilenchez? Na, jó, majd mondom anyámnak, hogy előtte vagy utána való nap ünnepeljük a születésnapját. Igazából tényleg nem nagy ügy. Előtte kell keresnem valami Gyöngyit a vérvételhez, megismerem a magyar egészségügy általam ismeretlen oldalát: ahol már várnak, percre pontosan, minden papírom előkészítve, miután egy kis kockás füzetbe került a nevem valahol. Aznap nem majrézok, sóhajtok, mért kell nekem kórházba menni, hogy végre békén elolvashassak egy Hrabal-kötetet. A kiadott nyugtató (Xanax) azonban nem nagyon hat, a szokásos stílusomban ballagok ki délután fél egykor, hogy engem iderendeltek reggel hétre, nem ettem-nem ittam, sorrakerülök-e még ma, vagy menjek inkább haza. Kettő körül visznek végül, bocsi, sürgős császár volt (a szomszédban a szülészet van), a műtőben árad a napfény, mi baj lehet, az egyik fiatal altatóorvos verset mond, csatlakozom, a harmadik strófánál filmszakadás. A szobatársaim döbbenten néznek: másodperc alatt ébredek, felveszem a megcsörrenő telefont, felrántom az odakészített bugyit (az ápolónők szerint ez nem szokott egyedül menni), jó étvággyal bekebelezem az azóta kihűlt ebédet, aztán öt óra felé már átöltözve nagyjából közlöm, hogy elég volt, kérem a papírjaimat, mennék haza. Úgy meglepődnek, hogy kiadják és mehetek. Azon túl, hogy másnap leteper valami cifra hasmenés, a világon semmi bajom. Két, de inkább három héten belül ne is próbálkozzam a lelet elkérésével, mondja Dr. K., de utána gyűjtsem be és menjek vele hozzá el. Ehhez képest a postaládában találom a borítékot: leletem elkészült, fáradjak be érte. Eddigi tapasztalataim szerint úgy kellett verekedni érte, ajjaj, ezek mondani akarnak nekem valamit. Másnap a Kicsit meg a haverját vinném focitáborba a város szélére, előre megegyezek a szülőkkel, csak felnyargalok a papírért és megyünk, addig várjanak lent a kocsiban. Nyargalok, mondom két kiskölök vár rám... Az asszisztensnő kotor a papírok közt, kezembe adja, gyorsan olvasok, de a szokásos regényfordulat megvan: ez biztos az enyém? A nő is belepillant, egy pillanatra lefagy, tűnődik. Ööö... keressek egy orvost, aki... segít értelmezni a leletét?Vissza kell mennem Dr. K-hoz, így van megegyezve. Amúgy... értem, amit elolvastam. A nő elhallgat, odalép és megsimítja a karomat. Na hubazmeg, ha eddig nem jöttem volna rá, hogy irtó nagy gáz van, most biztos rájönnék. De nincs mese, két kisgyerek tényleg lenn vár a kocsiban, papírt levágom az anyósülésre, a kölkök önfeledten fecsegnek hátul. Nem gondolok semmire, csak arra, ne gondoljak semmire, a fenének kell még az egészre egy közlekedési baleset is. Na, Fanyűvő Fehérlófia, még csak akkora voltál, mint egy arasz, és már tudtam, egyszer meg kell vívjuk. Nosza, kardra vagy birokra. Visszafelé egyedül jövök már, nem is óhajtok soraim rendezése előtt beszélni senkivel, de nincs szerencsém, G. anyja (akit a focira vittem) hív, annyit tud, hogy szövettani leletet kellett begyűjtenem, érdeklődne, minden rendben-e. Amúgy szövettani laborban dolgozik (egy másikban), és pont ilyeneket szokott elemezni ő is. Úgyhogy megmondom neki. Némileg sokkolom szegényt, de nagyon értelmesen csak annyit szól, ha kell orvos az X. klinikán, szóljak, körbeérdeklődik. Jó, ha kell, szólok. Aztán felhívom a zembert, már melóban van, kijön egy percre. Nem drámázom túl, de szólok, most mondd, ha nem megy végigcsinálni, most sok volt (nincs egy hónapja, hogy a bátyja meghalt), mert nem ígérek semmit, se azt hogy meg tudok gyógyulni, se hogy cuki leszek, se hogy bármilyen legyek. Na, ne hülyéskedjek már, mondja, és szívből remélem, tényleg végiggondolja, mit vállal. Bár assetom, én mit vállalok. Akkor kerül elő először a három szó: még, nem, most. Egy kérdőjel, egy felkiáltójel. Még nem!!! Most?! A macskák, a sárkány, a hullócsillag, avagy az angyalok futószalagja Aznap aligha dolgozom sokat, inkább a netet túrom, nem, tényleg nem vagyok célcsoport, fiatalabb, soványabb és szültebb vagyok. Na és. Statisztika versus egyéni fátum, ugye. Viszont örvendezve látom, ez a fajta rák nem kemóra reagál, inkább szikével kezelik... viszonylag radikálisan, de túlélhetően. Azon nem drámázom, miért én és miért most, ha eldobok egy papucsot, nagy valószínűséggel találok el rákbeteg ismerőst, barátot, rokont és munkatársat, nem is értem, én eddig hogy maradtam ki. Valamelyik este a tükör elé állok, és mint valami félresikerült Anonim Alkoholista kimondom: Vakmacska vagyok, negyvenhét éves. Rákos. Anyámnál rejtélyes módon hirtelen előkerül J. akkori kórházi zárójelentése. Eszerint J-nak majd emberfej nagyságú daganata volt a méhében, rákos petefészkekkel. J. az orvostudomány akkori (és valószínűleg mostani) állása szerint menthetetlen volt, a műtét és sugár ellenére, a kötél ezek szerint csak siettette a folyamatot. Megrendülve olvasom. Nem sok mindenkinek fecsegem el.  Egy barátnőm azonban furán reagál a privátchat-bejelentésemre: Felhívhatlak? Persze. Felhív másnap reggel. A leletnél valamivel nagyobb gyomros először, amit mond: én nem tudtam eddig, de ő három éve volt méhnyakrákos. Műtét, sugár, kemó. De itt van. És ha akarja, beszél az orvossal, akinek nagy része volt abban, hogy itt van. Kutatok az emlékeimben, egy időre eltűnt ugyan, de volt ilyen korábban is... és pár hónappal utána már találkoztunk, éttermeztünk, beszélgettünk... és nekem semmi, de semmi olyan nem látszott, ami ekkora gázra utalt volna. Pedig de. És hát amit elmesél, az innen az egészséges oldalról sokkolóbb, mint a netes kutakodások,  a teremburáját, most kezdek el félni. Elmegyek Dr. K-hez, nagyjából megerősíti, amit a netes kutatásaim alapján összeraktam, úgyhogy nem lepődök meg. De műtéti időpont, az nincs. Nem baj, gondolom, kicsit körbekérdezek azért, bár innentől versenyt futunk az idővel, tudom. Visszafelé a Keletinél az égre emelem a tekintetem: uram, mondj valami biztatót! Az egyik ablakban két hatalmas cserepes virág árnyékában négy (!) macska tollászkodik, mint valami mediterrán naptárfotóm, alig hiszem, előkapom a telefonom, lekapom őket. Azt hiszem, ez nekem címzett Jó Jel. Ellátogatok Dr. G-hez, aki barátnőm szervezése alapján elvállalhat, ha akarom. Egész más mint az eddig megismertek: nincs csilivili recepciója, kevésbé életcsászára, mint szülészem vagy a második Dr. K. akihez némi elszervezés miatt kerültem, és akinek örökké hálás lehetek, hogy időben (?)  került sor erre a szövettanra. Dr. G. halk szavú és szerény, ugyanakkor meglehetősen határozott. Kéne egy MRI. Egy jó. Mihamarabb. Ő most nem tudja, utóbbit hol lehetne, ami jó is. De ha esetleg én tudok valamit... MRI. Nekem, a klausztrofóbiásnak – ez nem lesz kicsi majré, azt hiszem. V. a cég főnöke, első látogatásom után elmondom neki a frankót. Pont mikor beindul egy komoly projekt... és egyelőre nem látom, mi hogy lesz pontosan, csak hogy kéne egy MRI, lehetőleg nem két hónap múlva. V. bólint, felemeli a telefont. Félóra múlva átszól, te, le bírsz menni R-be (vidéki város) két nap múlva? Mert keresd ott X-et reggel és fogadnak. Menjek-e veled, tűnődik a zember, dehát nagykislány vagyok, lemegyek, visszajövök. Na, azért mégis. Oké, de akkor benne vagy, hogyha időben végzünk, félúton beugrunk megnézni a Balatont. Na, te se leszel már kergébb, de egye fene, menjünk. És milyen jó – egyedül nem bírnak velem, nyugtatójuk nincs (nekem meg sose volt), de alig indul a gép, indul a pánikroham is, végül fordítva kerülök bele, a keze valahol a homlokomnál, semmi romantika, egyszerűen tudatosul az agyamban: az a része a fejemnek KINT van, nem egy ládába bezárva. A földöntúli hangokról már csak a nemrég olvasott Michael Ende mese jut eszembe (Gombos Jim), ahol a főhősöknek át kell menni egy sötét alagúton, ahol tök sötét van, rémijesztő hangokkal, más nincs, de ez épp elég. Michael Ende elég jól leírta, milyen klausztrofóbiásan bekerülni egy MR-be. Egy óra múlva már a párhuzamos valóságban vagyunk egy másik Naprendszerben, ahol rántott húst lehet ebédelni, és utána úszni a Balatonban. Ha túlleszek ezen, add vissza a vizeimet majd, mondom az Odafennvalónak. (hohó, mondja a fejemben a gúnyos kis hang, előbb azt kérd, hogy műtét után adja vissza a vizeletedet!) X. úr irtó jófej, az MRI-leletet elküldi mailben, a telefonomon nyitom meg izgatottan, új telefon, kis híján kitörlöm a roppant fontos irományt, ami mint kiderül, csupa jó hírt tartalmaz. Ha van megfelelő szakmai partner, meg tudom csinálni laparoszkóppal, mondja Dr. G. ez az a pont, amikor eldöntöm, ő nyerte a feladatot, eddig attól rettegtem, felvágnak mint valami halat, hat hétig épp csak vánszorgok esetleg, összenövések, fertőzések, minden elvonul az orrom előtt, a laparoszkóp, az minden ismerős szerint egészen más ügy. Dr. K-nek elmondom, köszönök mindent, ő bólint, mégiscsak a szakellátásba kerülök, ő csak mást félrelökve tudna nekem időpontot adni még a nyár közepén, szerencsés gyógyulást kíván. Aztán csönd lesz, mert nincs és nincs időpont, nyár van, meleg van. Én meg úgy csinálok mindent, mintha utoljára csinálnám. A hangulatom időnként hullámzik – pörgök a medencében, röplabdázom és sprinteket loholok a Kicsivel, reggel a sáros Körös-toroki strandon kocogok és úszkálok,  kiélvezve minden percét, míg enyém a testem, a mozdulataim, aztán a Budapest Parkban a KFT-koncerten egyrészt „magamra veszem” a Somló Tamásnak küldött „gyógyító” dalt (két-három hét múlva hal meg szegény) és elkámpicsorodom, mi van, ha nem bírok jönni többet. Rajongótársam, Szilárd hátba vág: fogsz te még velem csápolni az A38-on. Hát, vannak kétségeim. Közben megérzem az ízét, milyen az, amikor mintha angyalok raknának valami futószalagra, a legjobb pillanatban érkezik a sorstárs-barátnő biztatással és szakemberrel, elém ugranak az információk, tolnak a segítő kezek. Mindenki olyan... ha mindig ilyen lenne, akkor csupa suhanás és kacaj volna az élet. De tudom, a VIP sornak ára van. Némi plusz önismeret: nem is attól majrézok, hogy kinyúvadok, az viszonylag egyszerű. Hanem megmaradni valami fenemód kényelmetlen testben, esetleg megváltozott személyiséggel... Megdöbbenek, mennyire nem bírok elfogadni egyelőre elméletben dolgokat, egyszerűeket és tényleg félelmeteseket is, a kövérségtől a tartós katéterhasználatig. Márpedig azért sok minden benne van a pakliban. Azon a nyáron leginkább az LGT Mozdonyoperája utazik a kocsimban, negatív pillanataimban a Füst meg a szél sorai keringenek, a pozitívakban a Bízd ránk meg a 424-es. Felismerem megint, mekkora erő a zene, a szöveg, az irodalom. Ha van még egy új világ, érted is eljövünk, ne félj! Eljövünk s elviszünk, csak tanulj meg várni ránk, állj ki a partra néha s ha tenger nyelne el, az égből jövünk el! Még nem? most? Aztán megszületik az időpont a műtétre – vártam is, féltem is tőle. A kölykökkel őrjöngök egyet gyerekkorom strandján, aztán nyargalok vissza Pestre, kell egy felülvizsgálat, műthető vagyok-e egyáltalán.  A fenti dallamot hallgatva zúgok a néptelen békési utakon, ismét felpillantok, jöjjön egy „jó jel” odaföntről, a gomolygó felhőseregből erre tisztán és felismerhetően kiválik Fuhur, a Végtelen Történet  fehér szerencsesárkánya. Van is dolga annak a bizonyos őrangyalnak, mert vagyok akkora hülye, hogy kilencvenperórával száguldva menet közben próbálom fél kézzel lefényképezni. Ahogy egyre több ember tudja, megdöbbenek: az ötvenen felüli nők úgy tűnik, nagy részének nincs méhe, ha más okból is távolították el, a világ leggyakrabban végzett műtéte a hiszterektómia. Anyámnak nincs, azt tudom, mióma miatt. A hasonló korú barátnőmnek se, hosszas kálvária után. De nem tudtam, hogy nincs K-nak, korahatvanas kolléganőmnek sem, és azt sem, hogy nyolcvanon túli, Ausztráliában élő nénikémnek (nagybátyám feleségének) sincs már régen, alig múlt negyven, amikor megtörtént. Ő biztat, ugyan már, klimax... kicsit meleged van időnként. Ő nem csúfult el tőle, idős korában is van benne valami kislányos báj. A kivizsgálás megint mintha valami távoli, fejlett ország VIP-klinikáján lenne. Az itteni Gyöngyi (őt se Gyöngyinek hívják) is pont olyan hatékony, mint a korábbi, előkészített papírokkal és széles mosollyal vár, akkor megjegyezte? Első emelet, harmadik emelet másik pavilon, aztán ha minden megvan nem hozzám, hanem az aneszteziológiára, ide csak ha baj van, rendben? Rendben, csak egyszer tévedek el, két fiatal rezidens külsejű kísér át a fura folyosón, pörgök mint a búgócsiga, fél négyre ígérték a végét, háromnegyed tizenkettőkor már kész vagyok, az ítélet: műthető. Nézzen rám, egy éve csináltam végig szakasztott ugyanezt, itt vagyok, mondja a kortalan altatóorvosnő a pult másik oldalán, mikor a lehetséges kockázatokról érdeklődtem. Úgy meghökkenek a válaszán, hogy elfelejtek tovább kérdezősködni és kipenderülök a klinikai komplexum nagykapuján. Van több mint három órám, amivel nem kell sehol elszámolnom. Hova is akartam... hopsz, itt szemben átvágok a Vérmezőn és felrohanok a lépcsőn, megtalálom a Titkos Liftet és már ott is állok a Modigliani-Picasso kiállítás előtt, ahova olyan reménytelenül sóvárogtam.  Bónuszként a Számítástechnika a művészetben kiállítás az épület tetején, szevasz, apám, mondja valami bennem, hirtelen belém hasít: ő mennyit töltött az intézményben, ahova épp készülök bevonulni. És annak a történetnek nem lett jó vége. De ez a hely már nem az hely, már ha a sugallatoknak hihetek. Kifelé menet komolyan elgondolkodom, hogy betérjek-e egy ebédre a Jamie's-be, de a hedonizmusnak is van határa, ugye. A kölyköknek nem ragozom túl és reménykedem, nem kényszerülök újabb megnyugtató magyarázatokra. A műtét előtti napon kell bemenni, addig van még egy nap, itthon nem találom a helyem, irány a Paszkál strand! Főúri mozdulattal mutatok körbe, rendeltek ma, amit akartok. Koktélt, persze... elmentek otthonról, fiam??? Állítsák meg a világot, túl jó. A szavak megint központozást váltanak: Még! Nem most! Este kimegyek a kertbe. Már nincs kertibudi, mint gyerekkoromban, ami fölött ragyogott a Nagygöncöl. Némi keresés után azért meglelem itt is... Hirtelen gondolattal sorolni kezdem csendesen a halottaimat: apám, Mami, Tata, Jutka, Béla, Böbe, Erzsike… kis szünet... Pista bácsi... az utolsó név után egy hatalmas, fénylő hullócsillag szánkázik az égen. Hihetetlen látvány, én életem negyvenhét éve alatt még egyetlenegy hullócsillagot se láttam még. Ez az első. A Mátyás-templom és a kápolna közt, avagy senki se gondol a spanyol inkvizícióra Igyekszem gondosan pakolni. Az őrzőre megalkuszom a nővérrel: vihetem az olcsóbbik mobilt és az ősöreg MP3-at, ígérem, nem hisztizek, ha eltűnne. Az MP3-on vannak a Bornai-dalok, amik nagy részét nem is ismerem, így kellően fognak szórakoztatni, ha nem bírok aludni vagy nyűgös vagyok. Aznap délután bejön egy nagyon kedves nő, egyházi kórházi önkéntes, elmegyünk vele és a szobatársak közül eggyel a kis kápolnába. Csendben mondjuk együtt és külön, amiket ilyenkor mondani szokás. Este kinézek az ablakon, a szoba döbbenetesen színvonalas, alig kórházszerű, van tiszta kis fürdőszoba, rendes kövezet, fény és nagy ablak. Este kinézek rajta: némá, a kivilágított Mátyás-templom, atyaég, mit fizetne ezért egy gazdag japán turista. Másnap már csak toporgok „indulásig”. Még nem???? MOST! A műtősnek odaúton idézgetem a Monty Python vonatkozó jelenetét (Meaning of Life), nem látta, ígéri, megnézi. Talán a Margit-dalt kellett volna stílszerűen idéznem (De ha megoperálnak hirtelen, nekem nem elég lesz egy kórterem, ha a hordágyról leesnék, én sírnék nélkülem...), aztán mire túl sokat gondolkodhatnék azon, hogy hülye helyzet-e ez, filmszakadás. Egy óra a következő, amit látok, szemben a falon, fél négyet mutat. Tizenegy tájban mentem be. Anyám következetes tilalmam ellenére benéz, őszintén szólva nem nagyon emlékszem, miről beszélünk, valami vicces papírruha és rengeteg monitor van rajtam. Nagy meglepetésemre nem fáj az égvilágon semmim, illetve egy idő után a gerincem, mert az őrző ágya egy vályú, amiben képtelenség kényelmesen létezni. Beröffentem a zenéket, mintha valami üzenetek lennének, elvihorászom a Ha meghaltál http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/11084/bornai-tibor/ha-meghaltal-zeneszoveg.html szövegén, sokszor-sokszor visszapörgetem a Mindig van remény-t, de az egész alaphangulatát a Bolond vagyok dallama adja. Csak a gerincem, az ne fájna. Nyugodtan forduljon oldalra, mondja a nővér, aki be-benézeget, szabad. Szabadnak szabad, csak nem megy, a vályú nem enged, próbáltál már megfordulni pár órával műtét után mindenféle szerkentyűvel egy vályúban? Senki se gondolt a spanyol inkvizícióra, jut eszembe a megfelelő mondat a negyedik kudarcom után, ezen úgy kezdek el vihogni, hogy ötödször is ugyanúgy visszagurulok. Amikor elég lesz a fülhallgatóból, még mindig nem bírok aludni. Kiderül, szobatársam is van, beszélgetni kezdünk, két testetlen hang az éjszakában, nagyon pozitív kisugárzása van, pedig nemcsak annyi baja, mint nekem, korábban vastagbélrákkal operálták, sztómás, most meg... nem gondolok bele. Két nap múlva felkeresem a kórtermében, látva is pozitív, mi lett veled azóta, Kati...? Játszol még az unokáddal? Másnap kiderül, csak fekve van akkora szám. Bár itt az a népszokás, hogy gyalog kell átmenni a kórterembe, nem ragaszkodnak hozzá esetemben, ölemben tartott vesetállal tolnak így is, bár végül üres marad. Egy katonás nő érkezik, ő a gyógytornász, megmutatja, hogy kell felállni. Na, inkább hagyj aludni, utána majd tárgyalunk erről. Talpra rángat mégis valahogy, lezuttyanás után némi vértócsába érkezem, további intézkedésig Kriszti nővér megtiltja, hogy felügyelet nélkül felkeljek, nem is erőltetem, délután a családtagjaim segítségével iszonyú hősi tettnek tűnik elmenni a szoba sarkáig fogat mosni. A teremburáját, pár napja még simán lefutottam a futókört. Hát egy darabig aligha fogom. De mivel közlik, hogy ha akarom, ha nem, a katétert kiveszik, kénytelen vagyok megbarátkozni a gondolattal, hogy holnap reggeltől egyedül járok a vécére. Akkor még mission impossible-nak tűnik elérni a folyosón a teás szamovárt, nemhogy kimenni a kertbe, pedig a hozzám belátogató G. doktor szerint ilyesmiket kéne tennem, elvégre két napon belül minden belőlem lógó zacsitól is megszabadulok. Pedig a hétvége valóban már mintha egy kissé egyszerűbb wellness-szállón telne, dolgom semmi, ebédet helyembe hozzák, nyílnak a virágok, vasárnap fogadom látogatóimat, majd misére megyek. Amikor a Nagy Kört teszem a kertben, mintha egy árnyalak fogná a kezem meg hirtelen, gyere, apám, sokat sétáltál te itt. Nem nagyon szól hozzám, de igen-igen tisztán érzem a jelenlétét. Mintha azt üzenné: nem, te most nem én vagy. Stupor! Capitulatus! Kissé törékeny porcelántárgyként érkezek haza. A kajla Kicsinél azt találom ki, ha szelesen futva próbálna belém csapódni ölelés címén, akkor képzeletbeli varázspálcámat kirántva idézem a Harry Pottert ordítva: STUPOR! (ha ez nem látszik elégnek: CAPITULATUS!) Persze tudom, mi vagyok valójában kívülről nézve ilyenkor: Comikulissimus. A macskáknak nem kell szólni: egyik se akar a hasamra telepedni, viszont ha lefekszem aludni, dorombolva őrzik az álmom, két cirmos szfinx. Rohamtempóban javulok egyébként, vissza is élek vele, hazaérkezésem napján mi a fenének akartam polcot pakolni? Be is lobban az infúzió helye azonmód, utána kezemmel zsebkendővel vezénylem, ahogy a kölkek önállóan (!) instrukcióim alapján szilvásgombócot készítenek.  Némi vérezgetésen és a kívül nincs bajom lassuláson (a sebességem öt-nyolc napig egy nyolcvanéves nénikét idézi, amint épp csigát sétáltat), és remélem, mostanában egy darabig tán nem is lesz. Hivatalosan még nem dolgozom, nemhivatalosan meg... a fene egye meg, pedig annyi szép tervem volt mimindent fogok én itt „lábadozás” címmel csinálni, a tizede sem jön össze. Viszont eszeveszett gyorsasággal jön vissza a "normális" élet. Azért hátravan a szövettan, amikor kérdezik mi a tétje, hát mondom,  ha mégsem jó, akkor a régi reklámszlogen szerint csak egy ugrás a Sugár... márminthogy kis s-sel ugye. Aztán a megbeszélt időpontban hívom Dr. G-t, aki elő is keresi rögtön a papíromat, és közli: ritka szerencsés példány vagyok, ha más bajom nincs, alighanem megnyertem a saját életemet. Mikor már magam olvasom a leletet, kiderül: a korábbi szövettan rettegett eredményét, a méhtestrák-daganatsejteket a kioperált szervekben nem lelték, ezek szerint olyan felületi stádiumban volt, hogy a küret eltávolította. Volt azért ez-az, jóindulatú kisebb problémák, amikkel még jó sokáig maradhattam volna „termékeny”, elvégre egyik petefészkemben egy érett, akár megtermékenyíthető petesejtet tartalmazó tüsző volt. Na, mindegy, negyvenhét évesen nem akartam már újabb gyereket. Egyelőre az előnyét érzem: hurrá, viszlát tamponok, viszlát PMS, agyő fogamzásgátlás, nyűg volt a nyakamon mind (a hőhullámok pedig csak szeptember közepén kezdődnek, addig kegyelmi állapotban sétafikálok). Azért tűnődöm, jön-e a hirtelen, látványos öregedés, csúfulás, hízás és a többi – de ha jól belegondolok, valahol az út végén így is, úgy is ilyesmi várható. Először a szépségünk, aztán az egészségünk, aztán az önállóságunk, majd az életünk távozik, van, akinek lassan, észrevétlenül, másnak rohamtempóban, hirtelen. Szégyenkezve kellett tudomásul vennem, hogy bár tudtam, ügyesen hárítva mégiscsak úgy voltam vele, ez egyelőre leginkább másokkal történik.  Édes istenkém, Macsesz, majdnem ötvenesként olyan sebezhetetlennek hitted magad, mint valami tizennyolc éves. Na, ez elmúlt, latolgatom a teraszon, most már nemcsak az eszemmel, hanem valahol mélyebben is el kell ezt fogadni. De a félelmetes felkiáltójelekkel és görbedt kérdőjelekkel tűzdelt három szó mostanra egyszerű, szürke kijelentő mondattá olvadt. Még nem most. És március 15-én, lemenő nap mellett, friss „minden rendben” eredménnyel, egyenletes, bár nem túl heves tempóban lefutom a Kicsivel a futókört. Vakmacska További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.03.22. 09:00
Bezzeganya.postr.hu
Így fogytam le 24 kilót három év alatt
Kittit néhány évvel ezelőtt ismertem meg az edzőteremben. Jelentős túlsúlya volt, hozzá képest jól néztem ki akkor. Kitartásának és erejének köszönhetően mára fordult a kocka. Ő mínusz 24 kilónál tart, én plusz nyolcnál. Nemrég beszélgettem vele, kíváncsi voltam, hogy mit csinált az elmúlt három évben, hogy sikerült neki az, ami nekem nem. Mikor és miért kezdtél el edzeni? Csánitz Kitti: Hatéves korom óta sportolok és oktatok, de sajnos volt egy gerincműtétem, ami miatt egy időre fel kellett függesztenem a mozgást.  Három éve tértem vissza, kényelem szempontjából a konditerembe a súlyzós edzésekhez, illetve a cardio napokhoz. Heti hányszor és mit edzettél? Csánitz Kitti: Ebben a sok évben volt kézilabda, kosárlabda, úszás. PrímaTornát oktattam sokáig, ez egy kondícionáló, tartásjavító és alakformáló torna volt, sajnos már megszűnt. A műtétem előtt heti 22 órát edzettem, jelenleg a hét napból öt napot edzek: súlyzós napok és cardio napok váltakozva. Mivel szeretek tanulni, időközönként speciális órákra, szemináriumokra is elmegyek. A mozgáson kívül az étkezésben is változtattál? Mit? Csánitz Kitti: Alapjában az étkezésemet kellett megváltoztatnom. Szinte teljesen elhagytam a lisztből készült ételek fogyasztását, a hús mellé ma már inkább a zöldséget választom, letettem a szénsavas ásványvizet és a szénsavmentes változatot iszom a gyümölcslevek és zero kóla helyett. Változtattam az étkezések számán is, napi ötször étkezem a lehető legjobban odafigyelve arra, hogy tiszta legyen az étel, tehát nem cukros, nem zsíros, nem lisztes. Milyen eredményeid vannak három év után? Szeretnél még tovább fogyni? Vannak újabb terveid, céljaid? Csánitz Kitti: Visszatérésem óta 24 kilót fogytam, saját cél még 6 kiló leadása az év első negyedévében. Újabb tervek mindig vannak, a test az, ami szinte sosincs kész. Mindenesetre pár hónapja megnyitottam a saját stúdiómat, terveim és céljaim, hogy minél több embernek segítsek az álmai alakjának elérésben. Nem gyúrós macákat és terminátorokat szeretnék az edzéseimen, hanem olyan embereket, akik boldogok az edzések által, akik látják, hova tudunk együtt fejlődni. Sosem célom a megbántás, bárkinek is bármilyen legyen a terve, mivel én megcsináltam és tartom az alakom/súlyom, ezért hitelesnek érzem magam abban, hogy tudok segíteni másoknak is. Nagyon jó motivátornak tartom magam, jó hangulatú edzéseim vannak, szívesen segítek másoknak. Hiszem, hogy mindenkinek megvan a nyomógombja a változásra, ha ezt közösen megtaláljuk: garantált a siker. Hogyan lettél edző? Iskolát végeztél hozzá? Csánitz Kitti: A Fitness Akadémián végeztem, majd emellé jött egy sor tanfolyam, képzés, többnapos előadások és jó sok gyakorlás. Folyamatosan képzem magam, imádok tanulni, szeretem az újdonságokat és szerencsére elég nyitott vagyok az új befogadására. Nem vagyok véresszájú konditermes típus, azt vallom, hogy mindenki azt a sportot űzze, ami az ő személyiségéhez, életmódjához a legközelebb áll. Tény, hogy a súlyzós edzés az egyik legjobb olyan sport, amit bárhol lehet művelni és a lehető leggyorsabban hozza a kívánt eredményeket, formásodást, izmosodást. Miben más a te edzőtermed, mint a többi? Csánitz Kitti: A stúdióm specialitása, hogy kifejezetten személyi edzés történik. Nincs nézelődő tömeg, nincs cikizés, nincs pletyka (csak velem). Például sok pánikbeteg nem tud menni edzőterembe, sokan vannak, zajos, nézik, zavarják… Nekik remek lehetőség a stúdió és van tapasztalatom, pánikbeteg vendégem, akinek konkrétan tünetei múltak hetek alatt el az edzések által. Nem óriási konditerem vagyunk telezsúfolva gépekkel, hanem speciálisan személyi edzésekre tervezett szabadsúlyos terem, például TRX-szel, Agility Bandekkel, BodyRope kötéllel és kettlebellekkel. Az edzések előre egyeztetett időpontokban történnek, a napokban pedig kibővítettem a szolgáltatásokat masszázzsal és coaching-gal. Hiszem, ha például az elhízásnak/kóros soványságnak  (és minden egészségügyi kihívásnak) lelki oka van, azt az okot a coach-csal megtalálja az ügyfél, elemzi és sokkal gyorsabban célt érhet fogyásban, hízásban. A masszőr pedig természetesen aktívan hozzájárul a formáláshoz, hiszen alakformáló, cellulit-masszázsok, köpölyözések által aktívabban, gyorsabban lehet változni, az esetleges sérülések gyorsabban gyógyulhatnak stb.. Hogyan tudsz segíteni a hozzád járó nőknek? Edzés, diéta, receptötletek? A lelkükkel is foglalkozol? Hogyan tudod motiválni őket? Csánitz Kitti: Táplálkozási tanácsot is adunk, komolyabb egészségügyi kihívásnál dietetikust, szakértő orvost javaslok, vagy hárman összedugjuk a fejünket, mit is lehet, de amennyiben a vendég célja a fogyás, hízás, izmosodás, normál életmód mellett a vendéggel együtt összeállítunk egy tartható étrendet, ami nem jár napi többórás főzéssel és beilleszthető a napi rutinba munka, vagy gyerek mellett is. Szerinted mi a titka a sikeres fogyásnak? Csánitz Kitti: A sikeres fogyásnak nincs titka. Életmódváltás, odafigyelés, kitartás, tisztán étkezés és sport. A híres 70-30. 70 százalék kaja – 30 százalék mozgás. Nyilván élsportolók, speciális edzést végzőknél ez az arány más lesz, de mi nem versenysporttal foglalkozunk, szépen meg lehet változtatni bármilyen étrendet anélkül, hogy az ember utálná, amit eszik, vagy két hét alatt megunja és oda az egész januári „megváltozom” terv. Minden fejben dől el. Ha valaki szeretne változtatni, elhatározza magát és csinálja. Minden más csak blabla… Köszönöm a válaszokat! Tünde További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2017.02.04. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Dolgok, melyekre csak egy hatéves képes
Vagy öt. Vagy hét. Mindenesetre ez a korosztály. Én évek óta figyelem a saját gyerekemet, minden alkalommal azt gondolom, hogy nem tud nekem meglepetést okozni, de hál’ istennek, minden alkalommal megcáfol. Amikor már épp elhitetem magammal, hogy ez innen már csak jobb lesz, hiszen a gyerek egyre okosabb és értelmesebb, akkor jön a barátnőm, aki lerombolja az álmaimat és közli, hogy épp most látott egy kb. 12 év körüli osztályt a buszon, akik épphogy össze nem verekedtek azon, hogy ki nyomja meg a gombot. Úgyhogy igyekszem hosszú távban gondolkodni és felkészülni mindenre: veszek nyugtatót és füldugót! Szóval pillanatnyilag az alábbi dolgok teszik teljessé az életemet: (megjegyzem, néhányukról évek óta remélem, hogy egyszer csak elmúlik már… hát a fittyfenét.. mán’ bocsánat…).  - Lezuhanyozni és fogat mosni úgy, hogy tök csokis marad a szája. Komolyan, 25 percig áll a zuhany alatt (nekem nem marad egy gramm meleg víz sem…), utána 12 percig mos fogat, tükörben, és képes kijönni „- Kész vagyok!” felkiáltással úgy, hogy körben mogyorókrémes.  - Minden finom, ami paradicsomos. Kivéve persze a paradicsomot. Ketchup, bolognai, paradicsomleves, jöhet bármi, kivéve a paradicsomot, mert az fúúúj. és bööee és "hogy gondolod Anya”??? Tényleg, hogy gondolom? Nem is értem.  - Ahogy kilép a játsziról, ahol egy pillanatig nem állt le, és ahonnan negyed óra hiszti után tudom csak elvonszolni, azonnal kómába esik. ...teljesen, 3 méterenként le kell ülnie pihenni, ami az amúgy kb. 500 m-es utunkat 6 percről a triplájára növeli. Hogy aztán mikor belépünk a lakásba, estig pörögjön tovább.  - Másfél kiló homokkal a cipőben hazajönni, úgy, hogy nem nyomja a lábát. Bezzeg a 0,2 mm-es címkemaradvány a pólójában „úúúúgy szúúúúúr”, hogy az hordhatatlanná válik, akkor is, ha utána teljesen kioperálom belőle.  - Darabra és centire és sorrendre számon tartani a hűtőn fellelhető 348 db hűtőmágnest, de teljesen elfelejteni, hogy hová tette a 4 sapija bármelyikét. - Elaludni bárhol, bármikor, bárhogy. Mármint persze olyankor, amikor nem kellene, pl. 10 perccel hazaérkezés előtt, a kocsiban, ahol 4 órát töltöttünk el és 4 órán át nem tudtam rávenni, hogy pihenjen egy picit. - Délután ötkor eltolni a tökfőzeléket „- FÚÚÚÚÚJ, UUUTÁÁÁLOM” felkiáltással, amiből délben 3 tányérral evett. - Kétszer megnézni ugyan azt a mesét. Aztán harmadszor. Negyedszer. Századszor. Ugyanazzal a tágra nyílt bociszemmel, mint először. Azt bezzeg nem veszi észre, hogy én a kanapé mögött csendesen felkötöm magam, ha még egyszer végig kell hallgatnom. - Azonnal kiszúrni, ha a másik gyerek csak 1 darab chipszel többet kapott. - Profi módon kezelni a tabletet, de minden nap „elfelejteni”, hogy hol van a lakásban a szennyes kosár. - Indulás előtt, az ajtóban ledobálni magáról az összes ruhát, amíg 1 percre elmegyek pisilni. Mert melege van. Mondjuk, én fél órát álltam kabátban az ajtóban, míg ő kegyeskedett felvenni a cipőjét, de az persze bagatell. - 1 óra 14 percen keresztül puffogni azért, hogy fekete helyett lila szívószálat kapott. Akkor is, ha azonnal kicserélem neki. - Megsimogatni a bölényt az állatkertben, de visítva az asztal alá menekülni egy muslicától. És a bónusz +1: - Szeretni engem, feltétel nélkül, úgy, ahogy vagyok. Amilyen a formám, ezt fogja kinőni először. Persze, ez sem azt jelenti, hogy kritika nélkül. „- Anya, anya…. komolyan, néha nem értelek!” Aha. Te. Engem. Hol a nyugtatóm? 6 évesanya humoranyaságanyaság megélése
2016.11.02. 14:59
Cukimamik.hu
„6 hét alatt 20 kiló gyarapodásért jótállás!” – meghökkentő reklámok a századfordulóról
Manapság már elég viccesen hangzik, hogy az ember hanyatt-homlok rohanjon a boltba egy állami díjnyertes alsónadrágért, vagy éppen egy szobaklozetért, de száz évvel ezelőtt ezek voltak a divatos termékek, amelyeket a gyártók nem is átallottak nyakra-főre hirdetni. A Budapesti Hírlap egyik 1906-os lapszámából szemezgettünk.Forrás: Nők Lapja Café: „6 hét alatt 20 kiló gyarapodásért jótállás!” – meghökkentő reklámok a századfordulóról
2016.06.29. 14:00
Nlcafe.hu
Vissza kellett tartanom a kitolást, amíg megérkezett az orvosom
Várandósságom alatt és a mai napig is szívesen olvasom a születéstörténeteket. A sok pluszért, amit kaptam tőlük-tőletek, úgy érzem, adós vagyok a mi élményünkkel, a lényeg itt is az emberi hozzáállás. Szeretném megosztani veletek a kisfiam születésének történetét. Egy csodálatos várandósságon vagyok túl. Terveztük a babát, és az első elkapott peteérés alkalmával meg is fogant a mi kis drágánk. A mai napig azt mondom, hogy egy csoda volt. Persze voltak rosszabb napok, hányással, derékfájással, refluxszal fűszerezve, de mindezekkel együtt örömmel emlékszem vissza. Várandósságom 37. hetét kezdtem meg, amikor hirtelen tartósan 140/90 fölé emelkedett a vérnyomásom. Azonnal befektettek a nőgyógyászati osztályra. Az eltöltött idő alatt körvonalazódni látszott a helyzetem, lemondhatok a természetes szülésről, a fejem fölött lebegett egy sürgősségi császármetszés lehetősége. Minden reggel a szülőszobán kezdtünk kismamatársaimmal rutin ,,vizsgálatokkal'' (vizelet, testsúly, vérnyomás, magzatszívhang), melyet a mindenkori ügyeletes szülésznő végez. A testsúly alapból nálam érzékeny téma, mivel nem vagyok egy nádszál kisasszony, plusz nagyon vizesedtem, így sikerült magamra rántani 14 kg-ot szigorú diéta mellet. Szokásos módon hangosan mindenki előtt kellett kimondani, mennyit nyom a mérleg. Hát nem is büszkén, de kimondtam a számot, majd végigmért a szülésznő, és nekem szegezte a kérdést, hogy mennyit híztam, mondtam neki, hogy sajnos 14 kilót. Gúnyosan elkezdte ecsetelgetni, hogy ez nem 14 kg, mert a túlsúlyomat is hozzá kell számolni, ami még legalább 15 kg. Oké, gondoltam, tehát a túlsúlyból arra következtet, hogy így teherbe esni felelőtlenség, vagyis nem lehetek, csak ,,szaranya''.  Akin plusz kiló van, ne vállaljon gyereket? Mindegy is, úgy voltam vele, biztos megkeseredett abban, hogy boldog kismamák veszik körül. Ha császár lesz, legalább ezt a boszorkát megúszom. Ez idő alatt megtapasztaltam a szülőszoba rejtelmeit, az intimitás hiányát. A vérnyomásom is úgy akarja, ha mégis természetes úton szülhetek, tudtam legalább, mi vár rám: nagyüzem. A vérnyomásomat sikerült beállítani, illetve 2,5 kilótól megszabadítottak, így hazabocsájtottak. Időközben betöltöttem a 39. hetet is, de a kisfiam nem akart kibújni, a vérnyomásom pedig 3x1 tabletta mellett is 140/90 fölött volt újra. Az orvosom rendszeresen megvizsgált minden héten, és érdeklődött a súlyom felől, ezt ezen a héten is megtette. Lesütött szemmel elmondtam neki, hogy egy kiló feljött, illetve a vérnyomásom is újra kezd magas lenni. Totál kiakadt, diszkréten célzott rá, hogy felelőtlenségem miatt gondok lesznek, lemondhatok a természetes szülésről. Hétfő volt, vasárnapra voltam kiírva. Megvizsgált, mondta, hogy nagyon fönt van még a gyerkőc, illetve a méhszájam teljesen zárt volt,  megbeszéltük, hogy egy hét múlva hétfőn be kell feküdnöm. Emelte a gyógyszer adagomat 3x2-re, és kérte, hogy azonnal jöjjek vissza, ha a vérnyomásom nem megy lejjebb. Itthon simogattam a pocimat és beszéltem a kisfiamhoz, hogy most már ideje kibújni, mert anya nem akar befeküdni a kórházba. Nem tudom, minek tudható be, de még aznap este kijött a nyákdugóm egy nagy része. Azonban éjjel semmi nem történt. Másnap, kedden délután ismét egy darab távozott, eltelt pár óra, 17 óra körül hirtelen felálltam, és éreztem, hogy valami meleg folyik végig a lábamon, a magzatvíz volt az, el sem hittem, végre itt az idő. Annyira boldog voltam, azonnal szóltam a férjemnek, 18 órára megtörtént az osztályra  a betegfelvétel, ctg, vérnyomásmérés (150/90), ekkor egyujjnyira voltam nyitva. Egy óra múlva újra ctg, fájásaim nemigen voltak, ezért elküldtek aludni. 22 órakor kimentem a szülőszobára, hogy valami nem oké, fura érzésem volt. Megvizsgált a szülésznő, még ekkor is csakegy ujjnyira voltam kitágulva. Mehettem megint ,,aludni''. Egyre jobban kezdett fájni, igaz, félálomban voltam, de mindent éreztem. Éjfélkor felkeltett a szülésznő, hogy menjek ki, megnézzük, mi a helyzet. Hosszú percekig tartott, míg elvánszorogtam utána. A ctg nem mutatott jó eredményt, a kisfiam szíve nagyon lelassult 140 helyett 78 körüli értéket mutatott a műszer. Azonnal szólt a szülésznő az ügyeletes orvosnak, hogy jöjjön le. Éreztem a levegőben a pánikot, csak császár lesz, majd nagy nehezen rendeződött a kicsi szívverése. Iszonyatos fájdalmaim voltak, közben megvizsgáltak, de még a bugyimat se bírtam levenni, a szülésznő segített, majd ennyit hallottam: háromujjnyi, kifejtett. Megkérdeztem, hogy mit jelent, azt mondta mosolyogva a szülésznő, hogy szülni fogunk. Elküldtek a kórterembe a szülőszobás felszerelésemért, de az iszonyú fájdalomtól alig bírtam járni. Telefonon szóltam férjemnek, hogy jöjjön be, szülni fogunk - mindezt elhaló hangon - hajnali egy tájékán. Aztán jött a wellness szolgáltatás: beöntés és borotválás. Borotválni azért kellett, mert másfél hete a pocakom miatt már nem tudtam szépen rendbe tenni magamat. Emlékszem, ott feküdtem a vizsgálóágyon, és csendben tűrtem. A beöntés után megkönnyebbültem, ezután jött a tusolás, meleg zuhany, ami nem mulasztotta el a fájdalmakat, de egy kicsit elviselhetőbbé tette, főleg, hogy férjem is ott volt már velem. Ott ültem egy széken a zuhanyzóban, és az sem érdekelt már akkor, hogy pucéran válaszolgatok a szülésznő kérdéseire, pedig nagyon gátlásos voltam világéletemben. Gátlásaim pora fölött üldögélve azon gondolkoztam, hogy mikor lett szétzúzva emberi méltóságom utolsó morzsája. Újra méhszájvizsgálat jött a zuhany után, azt hittem, belepusztulok, ahogy belém nyúlt a szülésznő, egy kicsit azt kívántam, bár véget érne az életem. Úgy éreztem, beleőrülök, hogy újra fekve, ctg-re kötve kell vajúdnom. Férjem kedvesen simogatni próbált, majd két fájás között ránéztem csúnyán és kértem, hagyjon, annyira nem esett jól, pedig puha meleg érintése van. Végre eljött, amire vártam, felfeküdhettem a szülőágyra, hajnali kettő körül járt az idő. A szülőágyon a derekam alá tettek valami nagyon magas párnaféleséget, azt gondoltam magamban, éljen a gravitáció, nyomhatok a plafon felé. Jöttek a tolófájások, egyik ilyen közben megvizsgált a szülésznő, teljesen eltűnt a méhszájam, mosolyogva rám nézett és mondta, hogy a babának van haja. Szörnyű, de én csak arra gondoltam, hogy vegye ki belőlem a kezét, leírhatatlan fájdalom volt. Beszólt az ügyeletes orvos, hogy úton van a választott orvosom. Szerintem időhúzásnak újra egy kis ctg következett, de egyre csak jöttek a tolófájások és nekem nyomnom kellett. Mondtam, hogy nyomnom kell, a szülésznő rám szólt, hogy nem szabad, sóhajtsam el. Végem volt, eljátszottuk ezt 4-5-6(?) fájással, nem tudom, mennyivel. Mindig mondtam, hogy nyomnom kell, és mindig azt a választ kaptam, hogy sóhajtsam el. Nem tudom szavakba önteni, hogy ez mennyire nehéz, a testem minden egyes porcikája azon volt, hogy kitoljam a kisbabámat. Ránéztem a férjemre, súgtam neki, hogy nagyon kell... Visszanézett rám, a tekintetében benne volt minden, nagyon sajnált és tehetetlen volt. A sírás közelében voltam. Megkérdeztem a szülésznőt két fájás között, minden erőmet összeszedve, hogy mikor jön már az orvosom. Utólag tudom, hogy megnyugtatásképpen mondta, hogy már biztos a szobájában van és éppen átöltözik, de halkan maga elé motyogta: ,,tényleg jöhetne már..." Nem tudom, mennyi idő telt el, de végre megérkezett az orvosom. Éljen, hurrá, na végre! Újabb vizsgálat, ez már kevésbé fájt, mondta, hogy amikor jön a fájás, szóljak és húzzam magamhoz a térdeimet, egy levegővel háromszor kell majd nyomnom. Percek teltek el, nem jött egy nyomorult tolófájás sem, leblokkolt a testem. Bekötötte az orvos az oxitocint, és tudom, hogy az járt a fejemben, hogy már rég a karomban lehetne a kisbabám. Jöttek aztán a fájásocskák, meg sem közelítették a valódi természetes tolófájásokat. Nem tudom, hány fájásra és hány nyomás múlva feszítő érzést éreztem, tudtam, hogy a kicsi már a kaput döngeti. Ekkor az orvos szólt, hogy csukjam be a szememet, mert pirosat fogok látni, nyissz, kész is a vágás. A férjem mai napig nem heverte ki azt a hangot, ahogy az olló átvágja a szöveteket. Én nem éreztem semmit, csak arra koncentráltam, hogy végre megölelhessem a kisfiamat. A gátmetszés után egyből előbújt a kisfiam feje és a törzse is, egy picit kellett nyomni és a lábacskái is kibújtak. Amit akkor éreztem, az egy olyan fantasztikus koktél volt, egyszerre éreztem örömöt, megkönnyebbülést, meghatottságot, fájdalommentességet. Lenéztem a lábam közé, és ott feküdt az én gyönyörű, csúcsfejű kisfiam. Nem sírt fel egyből, de egy kis leszívás, és már üvöltött is, „végre kint vagyok, mi tartott eddig?!” Sajnos nem kaptam meg egyből, mert tiszta lila volt a babánk, amin nem csodálkoztam, túl sok időt volt a szülőcsatornában. Pár perc múlva a mellkasomra tették, csak úgy kiabált, és mi úsztunk a boldogságban. Újra elvitték, szépen megmosdatták, felöltöztették, egy picikét visszahozták nekem. Köszöntem neki, egyből rám nézett azokkal a pici szemeivel, megnyugodott, csodálatos pillanat volt. Ekkor még nem sejtettem, hogy nincs vége a megpróbáltatásoknak. Időközben a méhlepény is megszületett. A szülésznő rendbe hozott, az orvos pedig lelkesen nekiállt, a – hogy is fogalmazzak – altáji restaurálásnak. Kaptam érzéstelenítést, de amikor a hüvelyemben ejtett metszést varrta, iszonyatos volt, minden egyes tűszúrást és öltést éreztem, a férjem próbált szóval tartani, lehet, csak emiatt nem sikítottam fel. Olyan lassan telt az idő, mire elkészültem! Végre csak kettesben maradtunk a férjemmel, majd egy óra elteltével újra kihozták pár percre a kisbabánkat. Egymásra néztünk, és könnyek szöktek a szemünkbe: végre itt van! Halkan suttogtam, hogy apa ne haragudj, de nem lesz több gyerek. Próbáltam mellre tenni, de nem ment, első baba, így segítség híján hamar feladtam. A bent töltött idő alatt is azt éreztem, hogy segítenek is meg nem is, ha az ottani hozzáállásba beletörődök, akkor biztos feladom a szoptatást. Csak annak köszönhetem, hogy tudom szoptatni a kisfiamat, hogy elmélyültem a szoptatás témában. Hat hétbe telt, mire elmondhattam, hogy most már megy. A szülésznőm egy csodálatos teremtés, tele empátiával, szeretettel, tudom, hogy a protokoll az ő kezét is megköti. A kisfiunk olyan nagy boldogság számunkra, hogy felmerült egy másik baba gondolta. Maga az az érzés, hogy életet adtam, ahogy megszültem a fiunkat, hogy képes voltam rá, nagy örömmel tölt el, és büszke vagyok magamra, hogy a vérnyomásgondok ellenére ez sikerült. De ott van az a mardosó érzés is, a félelem, hogy nem vagyok még elég erős lelkileg, hogy ezt a bizonytalanságot újra átéljem. Ami a lelkemnek még fáj, az az, ami a zárójelentésemben áll: másodlagos fájásgyengeség. A leginkább ösztönből jövő érzéseket kellett magamban elfojtani ott akkor szülőágyon, amíg az orvosomra vártam. L.
2016.05.22. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
A diéta elég nagy szívás – itt van 7 tipp, ami könnyebbé teszi
Senki sem mondta, hogy könnyű lesz. De néhány fogódzót adhatunk. Valójában senki sem szeret diétázni. Rengeteg előnye van (itt és itt írunk azokról a váratlan pozitívumokról, amelyek történnek velünk ilyenkor), de lássuk be: azért kezdünk bele egyáltalán a diétázásba, mert valamiért rákényszerülünk. Íme a leggyakoribb panaszok, amik miatt a diétázás nehéz és amiért sokszor kudarcba fullad – mindegyikhez adunk egy-egy tanácsot, amitől talán könnyebb lesz.[cikk=48329]1. A kedvenc kajáimról le kell mondanom, kábé örökre.Ez nem igaz. A muffin, a pizza, a csokoládé és a sült krumpli boldoggá tesznek. Nem vonhatod őket meg magadtól egyszer és mindenkorra. De ha csak ezeken élsz, az boldogtalanná tesz: nem csak hizlalnak, de rossz hatással vannak az egészségedre, az anyagcserédre, a vércukorszintedre... Szóval soha ne mondd, hogy soha. Mérlegelj. Tervezz. Ha szülinapi zsúrba készülsz, előtte egyél levest és salátát, és semmiképp ne menj oda éhesen. Ha ez megvan, nyugodtan megkóstolhatod a tortát és kiélvezheted minden morzsáját. Amúgy meg: néhány hét diétázás után tedd fel magadnak a kérdést, hogy még mindig a pizza-e a kedvenc kajád. Vagy a rengeteg új, zöldségekben gazdag recept egyike, amit az utóbbi időben kikísérleteztél?2. Soha többé nem engedhetem el magam, folyton számolnom kell az adagokat, a kalóriákat.Ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen az életmódprogramod, néha igenis muszáj elengedned magad. Muszáj pihenőt tartanod abban, ahogy egyébként odafigyelsz az étkezésedre. Dolgozni sem mész be a hét minden napján, hanem hétvégén félreteszed a munkát és pihensz. A diétázásban is rád fér egy kis pihenés. Ezen a téren is a legjobb a 80%-os szabályt követni: ha a kalóriaszámlálásra esküszöl, próbáld ki, hogy mondjuk minden 5. napon pihenőt tartasz ebben. Ha mérőedények segítségével állítod össze a menüdet, hetente egyszer tedd félre azokat.3. Állandóan éhes vagyok. Ha ez így van, az nem jó hír. Éhezni tilos. Az éhezés mindenféle szempontból káros, mert a szervezeted nem kapja meg a megfelelő tápanyagokat és amúgy is legfeljebb rövid távon fogysz tőle. A diétád első pár napjában ez még normális lehet, hogy folyton éhesnek érzed magad; a tested követeli a korábban megszokott táplálékmennyiséget, és neked most hozzá kell szoktatnod a neki megfelelő adagokhoz. De ha egy hét után még mindig rendszeresen rád tör a farkaséhség, elképzelhető, hogy kevesebbet eszel a kelleténél. Próbálj meg laktató, fehérjékben és egészséges zsírokban gazdag ételeket választani; a leveles zöldségek, hüvelyesek, magvak is segíteni fognak. Fordulj dietetikushoz, kérd ki a tanácsát vagy akár kérj tőle táplálkozási tervet. Az is lehet, hogy érzelmi éhség gyötör; ide kattintva megismerheted ennek a jeleit.4. Nem tudok étteremben enni. Valóban, ezen a téren vigyázni kell. Általában nem derül ki az étlapokról az összes hozzávaló. És hát nehezebb ellenállni a kísértéseknek, ha az asztaltársaság minden tagja pizzát rendel, csak te maradsz a salátánál. Ilyenkor ugyanaz az elv érvényes, mint a kedvenc kajáidnál. Próbálj meg többször magadra főzni (vagy a jól ismert egészséges éttermek főztjét választani), mint nem. Legyen itt is érvényben a 80%-os szabály. De ha nem tudod elkerülni a pizzériát, akkor rendelj pizzát. Ha vigyázol az adagokra (például felezel vagy harmadolsz valakivel), annál jobb. Időnként te is megengedhetsz magadnak egy-két „egészségtelenebb” falatot.[cikk=46034]5. Az edzés fájdalmas, izzasztó, egyhangú és jobban örülnék, ha leszerelnék az edzőtermi tükröket.Csak az elmaradt edzés a rossz edzés! Ez az alapszabály mindig érvényes; de amúgy meg érdemes megtenned magadnak azt a szívességet, hogy olyan sportágat választasz, amit élvezel. Amellett fogsz ugyanis megmaradni sokáig. Ha jobban szereted a piláteszt a trx-nél, tarts ki amellett akkor is, ha harmadannyi kalóriát égetsz el vele egy óra alatt. 6. Kőkemény munkával lefogytam öt kilót és még mindig van hátra tíz. Fáradt vagyok, fogalmam sincs, honnan lesz erőm a kitartáshoz, valószínűleg sehonnan. 5 kiló mínusz: rengeteg. Ünnepelj! Jutalmazd meg magad! Vegyél magadnak kisebb méretű ruhákat! Ne azt nézd, hogy még mennyi van hátra; haladj előre kis lépésekben, egyszerre csak egy napot.7. Tizenhárom éve vagyok visszaeső diétázó. Adjam fel? Bár a fogyás titkát mindenki érti – vigyél be egy egész picivel kevesebb kalóriát a szervezetedbe, mint amennyire szükséged van –, diétázók nagy része nem tudja megtartani az elért eredményt. Ez egy szomorú tény, aminek hátterében leginkább a fenti tényezők állnak. Diétázni szívás. Nehezebb, mint bárki gondolná. Annyira nehéz, hogy többnyire alábecsüljük, mennyire. Aki ezt tudja, és mégsem adja fel, máris eggyel közelebb került az eredményhez.
2016.03.09. 09:56
Evamagazin.hu
Maga ebbe a szülésbe 1870-ben belehalt volna!
Vasárnap éjjeli 1 óra. Minden előjel nélkül elönt a Niagara-vízesés, meglepetésemben csak egy „Ó!” szalad ki a számon. Férjem azonnal ugrik, igazából már hetek óta szerintem félálomban vegetál, annyira várja a fiát és minden éjjeli fürdőszoba járatnál kipattan a szeme, hogy hovamész-mitcsinálsz-nincsbajugye? Mondom neki, hogy öltözzön, a fia rendes gyerek, előző napra volt kiírva, de megvárta, hogy megünnepeljük az apja születésnapját. Persze egész nap tettem-vettem, főztem, vendégül láttam, majd este kezdtem halványan gyanítani valamit, leginkább, hogy valószínűleg nem vagyok normális, mert még totál ki is takarítottam. Nehogy már a gyereket ne fényesre suvickolt lakásba hozzuk haza! Szülésznővel egyeztetünk, mondja, hogy nem kell úgy sietni, nyugodtan szedjem rendbe magam, aztán majd ő is elindul és bentről értesíti a dokit. Állok a zuhany alatt és nézem, hogy megy össze a hasam, ahogy a bentlakó leengedte a fürdővizét. Mire kiszállok, mintha egy hónapot visszamentünk volna az időben, annyival kisebb a görögdinnye, amit cipelek. A terhességem tökéletesen zökkenőmentesen telt, az első pár hét rosszulléteit leszámítva végig minden rendben volt, az utolsó hétig dolgoztam is. Bízom az orvosomban, nyolc éve hozzá járok magánrendelésre, kedves, mosolygós fazon, nem egy pátyolgatós típus, de mindig felveszi a telefont, vagy visszahív és remek szakembernek tartják. Ő ajánlotta a szülésznőt is. Bízom bennük - gondolkodás nélkül teszem a fiam és a saját életemet a kezükbe. Kettőkor érünk a kórházba, üdvözült mosollyal lépek át a neonzöld „Szülőszobák” felirat alatt. A kocsiban már rám-rámjött egy-két fájás, de semmi komoly. Fiatal, szemüveges rezidens vizsgál meg és veszi fel az adataimat, majd egy nővér kísér át a hatágyas vajúdóba, ahol egyelőre rajtam kívül csak egy másik kismama fekszik. Bejön az ügyeletes szülésznő, és javasolja a férjemnek, hogy nyugodtan menjen haza pihenni, mert lévén fájásaim nem nagyon vannak és csak egy ujjnyira vagyok nyitva, ebből délután előtt nem lesz gyerek, hiába rövidült meg a méhnyak. Eközben a kísérgetős nővér próbálja bekötni a branült - harmadikra sikerül is neki. Addigra már két vénám pompázik a szivárvány színeiben. A férjem végül tényleg hazaindul, nem látom értelmét, hogy mellettem üljön a stokin, azt tervezem, hogy még próbálok aludni kicsit és rápihenni az elkövetkező kihívásra. El-elbóbiskolok, bár folyamatos a jövés-menés, érkezik még két kismama, és az ügyeletesek is jönnek vizsgálni mindenkit. Furcsállom, hogy úgy vizsgálnak, hogy ennyien jelen vannak, és azt is, hogy mindig valaki más vizsgál – lassan úgy érzem, hogy a büfés néni is bejön és kér egy terpesztést. Elhessegetem a gondolatot, hogy azt reméltem, szinte csak a fogadott szülésznő és fogadott doki vizsgál majd meg. Hajnali négy órakor búcsút intek a nyákdugónak (eddigre a víznek már se híre, se hamva) és innentől intenzíven sűrűsödnek és erősödnek a fájások. Oldalra fekve próbálom átvészelni őket, és igyekszem lazán venni, messze vagyunk még a végétől. Nagyon kell pisilnem, a nővér (ez már egy másik) rossz néven veszi, hogy le kell kösse rólam a ctg-t, alig akar kiengedni pisilni. A mellettem lévő kismama próbálja győzködni, hogy őt meg engedjék el sétálni, mert fájás semmi, de tapasztalatból tudja, hogy a séta segít. Hosszas huzavona után elindul korzózni a folyosóra. Visszaérve az ágy szélén ülve pihegek, mennyivel jobb így, mint fekve meg sem moccanni a ctg miatt, konstatálom, mikor is egy újabb nővér érkezik, és gyakorlatilag rám parancsol, hogy menjek sétálni. Értetlenkedve nézem, nem én akartam sétálni és nem is akarok, köszönettel, csendben elücsörögnék itt az ágy szélén, ha lehet. Nem lehet, menjen sétálni, később nem lesz rá lehetőség. Hát jó, elindulok én is és a folyosó korlátjába kapaszkodva görnyedezem, nem tudom, miért jó ez, de végül is ők a szakemberek, csak tudják. Elvesztem az időérzékem, fogalmam sincs, mennyit lépdelek, mert sétának nem nevezném, meg guggolok a folyosón, és azt sem tudom, milyen időközönként jönnek a fájások. Azt gondoltam, hogy ezt majd milyen evidens lesz, hogy méregetem, csak tudja az ember lánya hányadán áll. Hát nem. Óra sehol különben is, a telefonom meg a vajúdóban. Így hát a fogalmamsincsmennyi idő után visszamerészkedem az ágyam szélére ücsörögni. Épp ekkor érkezik a fiatal rezidens, aki felvett az elején, egy bozontos szemöldökű, goromba nővel. Ki lehet? Nővér? Orvos? Nem tudom. Kérdésemre, hogy hogy állunk, csak annyit vakkant oda, hogy jól haladunk, hiába szeretnék ennél konkrétabb információt, nem kapok. Rezidens doki mondja, hogy műszakváltás lesz, kedvesen kitartást kíván, majd még hallom, ahogy odaszól a bozontos szemöldökűnek, hogy figyeljenek rám, mert ebből még délelőtt baba lesz. Most már tényleg rosszul vagyok, hívom a férjem, hogy jöjjön lassan, már szeretném, ha mellettem lenne. Fél óra alatt beér. Reggel kilenckor végre megérkezik a fogadott szülésznőm is, aki nevetgélve mondja, hogy igazán rendesek vagyunk, hogy hagytuk pihenni. Nem tudok reagálni, épp lefoglal a soron következő fájás, és nem is értem igazán, hiszen nyolc órával korábban, éjjel egykor hívtuk… Labda, bordásfal, kád, lehet válogatni a szülőszobai étlapról. Alig várom, hogy beállhassak a forró zuhanyba, a fogaim vacognak a hidegtől – nagyon megkönnyebbülök, amikor végre átmelegszem kicsit, térdelek a kádban, a férjem masszírozza a derekam és engedi a hátamra a forró vizet. Rövid időre átveszi a szülésznő ezt a szerepkört, így hamar oda a nyugodt hangulat, kelletlenül és durván vereti rám a zuhanyt, percek alatt tiszta víz a hajam, végül is eddig nem fáztam eléggé… Két fájás között még próbálok viccelődni, hogy hozhattak volna fürdőruhát, annyira úszik a fürdő, de hamar elszáll a jókedvem, amikor a szülésznő közli (nem tudom, hogy jött ez akkor oda), hogy epidurált már nem kérhetek, mert már úgyis késő. Kér, hogy szálljak ki, hogy tudjon nézni egy szívhangot. Minden rendben, de szerinte még gyorsíthatnánk a folyamaton egy-két órát, ha kézzel tágítana. Bevillan, hogy a férjemmel átbeszéltem egy listát, hogy mik azok a beavatkozások, amiket semmiképp nem szeretnék. Beöntés? Ha ragaszkodnak hozzá nem gond. Gátmetszés? Első szülésnél gondolom elkerülhetetlen. Epidurál? Mindenképp, ha más nincs, akkor meg a bunkósbot. Fogó, vákuum? Inkább császár. Kézzel tágítás? Soha! A férjem csodálkozik is, amikor beleegyezem, biztos?, kérdezi. Mondom, persze, biztos. Azt hiszem, ez az a pont, amikor elvesztettem az önkontrollt. Kapaszkodjak nagyon, mondja a szülésznő, ez fájni fog, és fájás közben már nyúl is és tágít. Üvöltve könyörgöm, hogy azonnal hagyja abba, de nem teszi, nem értem, miért nem fogadja el, hogy meggondoltam magam, miért nem számít, hogy én mit akarok. Alig vagyok magamnál, mire befejezi a műveletet, ő pedig diadalittasan közli, hogy nyertünk kb. két órát. Hurrá, csak épp majdnem beledöglöttem. Ettől fogva gyakorlatilag egy egybefüggő fájás vagyok, próbálok lazítani, levegőt venni, de úgy érzem, minden feszít, minden nyom, levegőt is alig kapok, és magamra sem ismerek, mikor az első kétségbeesett, artikulálatlan sikoly elhagyja a számat. Aztán még egy és még egy, amit megszámlálhatatlanul sok követ. Úgy érzem, szétrobban a medencém. Nem gondoltam, hogy ez ennyire cudar lesz, nem tartom nyápicnak magam, bírtam teljes napot szilánkosra tört karral zokszó nélkül, ez a fájdalom viszont rosszabb, mint amikor frontálisan ütköztem egy kisbusszal és beszorultam a roncsba. Akkor pedig azt hittem, sejtekre szakadok. Tíz óra múlt és a doki még mindig sehol. Még jó, hogy megbeszéltük, hogy résen lesz, mert bizony alaposan benne van a császár a pakliban. A férjem majdnem két méter magas és száz kiló, engem meg a hóna alá csaphat a negyvenhárom – na, jó, terhesen ötvennégy – kilómmal meg az alig százhatvan centimmel. Ráadásul sem ő, sem én nem születtünk kis súllyal. Számtalanszor fel is merült korábban a császár-nem császár kérdés téraránytalanság miatt. Először megegyeztünk, hogy ha 3,5 kg fölöttire mérik a babát az ultrahangon, akkor „tuti császár”. Ezt hamar megugrottuk, négy kilóra saccolták. Gondoltam, oké, ha császár, akkor császár. A doki ekkor azonban azt mondta, hogy a súlybecslés sokszor nem jön be, így maradjunk abban, hogy ha 100 mm felett van a BPD, akkor viszont tényleg „tuti császár”. A 37. héten 96 mm-re mérték, nyilván nem nehéz rájönni, hogy akkor valószínűleg a 40. hétre ezt a lécet is ugorjuk. Ultrahangos mondta is, hogy szerinte ebből csaszi lesz. Nem csak ez számít, mondta ekkor a doki, hanem hogy én mennyire tágulok, egyezzünk meg, hogy „ha megy, megy, ha nem megy, nem megy”. Legyen így, bízom benne maximálisan. Gondoltam, ennek így kimondatlanul is úgyis császár lesz a vége, de legalább nem siettetjük a gyereket, jöhet, amikor akar, semmi programozás, meg amúgy sem árt sem neki, sem nekem, sem a tejgyárnak egy kis vajúdás, aztán majd időben betolnak a műtőbe. Bízom a dokiban, minden rendben lesz. Hát fél tizenegy és doki még mindig sehol, kínok között fetrengek a szülőágyon és kérdezem a szülésznőt, hogy ki fog-e férni a gyerek. Valószínűleg igen, hangzik a válasz egy flegma vállrántás kíséretében. Férjem kezét harapom, így próbálom elnyomni az üvöltést, és közben látom rajta, hogy megviseli, hogy nem tud segíteni. Arra gondolok, hogy milyen jó, hogy itt van velem, és milyen jó, hogy a nyáron diagnosztizált ráknak időben a torkára lépett és csak egy 20 centis vágás a nyakán maradt utána. A diadal nyoma. Nyugodtan nyomjak, attól könnyebb lesz, hangzik az utasítás – nyomok is, de minek, mindjárt szétrobban a medencém. Könyörgöm, hogy vegyék ki, szülésznő rám szól, hogy ő bizony előre megmondta, hogy minden nőnél eljön az a pont, amikor császárért könyörög, szedjem össze magam. Férjemet is rendre utasítja, mert szerinte nem támogat kellően hatékonyan… Tizenegy óra, mosolyogva berobog a doki. Eddigre teljesen kifáradok, révületben fekszem az ágyon, fájások sehol. Elmúltak a fájások, szekunder fájásgyengeség, hangzik az ítélet. Oxitocint neki. Jeges rémület fut át rajtam, én ezt biztos nem bírom ki és ekkor látom, hogy a férjemnél is végképp elszakad a cérna. Miért most ért be a doktor úr, kérdezi. Nehezen járható a város, hiába van vasárnap, érkezik a válasz. Én eközben, mint aki megzavarodott motyogom tovább, hogy császárt szeretnék, beszélni már nincs erőm, így csak motyogok. Az oxitocin segítene, próbálkozik mosolyogva a doki. A férjem ekkor határozottan rádörren, hogy hallotta-e, hogy mit mondok, van-e akadálya a császárnak. Mintha víz alól hallanám, hogy szó szót követ. Hamarosan azonban megjelenik mellettem egy kedves arcú anesztes adategyeztetésre. A következők mi vagyunk a műtőben. Itt ülésben ismét rám törnek a fájások, a szülésznő teljes súlyával rám nehezedik, hogy lefogjon és az anesztes ne szúrjon mellé. Reszketve kérem, hogy várjanak, megint fájás jön, rettegek, hogy nem bírom ki mozdulatlanul. Sikerül beadni, fektetnek is az asztalra, rengeteg ember sürög-forog, férjem megérkezik és leül a fényképezővel a fejemnél. A kimerültségtől percekre nem vagyok magamnál, aztán megint észhez térek: érzem, ahogy vágnak. Fáj, fáj, fáj, mondom, de a férjemen kívül nem hallja senki, neki kell szólnia, hogy fáj. Kapok maszkot is, megint nem vagyok magamnál. Mindjárt bekapcsolják rajta a szirénát, mondja a doki, amikor megint érzékelem a külvilágot. Fél tizenkettőkor világra jött a fiam, de alig vagyok észnél, és azt sem hallom, ahogy felsír. A szülésznő hozza oda hozzám a bebugyolált kis csomagot, puszilgatom össze-vissza, el sem hiszem, hogy végre itt van. A keze jéghideg és lila, a körmei feketék, nem értem a dolgot, és mint aki végleg bekattant, százszor is megkérdezem, hogy de miért ilyen hideg a keze? Senki nem válaszol. De miért ilyen hideg a keze? Következő kép, hogy tolnak fel az őrzőbe. Hullafáradt vagyok és a fiam születésével járó örömöt a megkönnyebbülés hatja át, hogy túl vagyunk rajta, nem pedig az elégedettség érzése. Ennél jobb érkezést érdemelt volna a fiam. Két táskával jöttem a kórházba, ebből az egyikbe a szülésznő bedobálta a szerinte az őrzőben legszükségesebbeket és felhozta hozzám. Alig köszönöm meg, ismét álomba ájulok. Négyen állnak az ágyam mellett, és sietve tanakodnak valamin. Látom, hogy kapkodva még plusz tasakokat kötnek be a branülön keresztül. Nagyon sok vért vesztettél, valószínűleg vért kell kapnod, mondja nyugalmat erőltetve magára a szülésznő és emelik le rólam a takarót, hogy hozzanak helyette tisztát és többet és vastagabbat, mert hangosan vacognak a fogaim és rázkódik az egész testem. Mészárszék, gondolom, ahogy meglátom, hogy az egész testem alatt áll a vér, majd ismét álomba zuhanok. Tudja mozgatni a lábát?, kérdezi órákkal később egy nálam is kisebb nővér, lecserélnék maga alatt mindent, mielőtt a család bejön, mert biztos rosszul lesznek, ha ezt meglátják, de egyedül nem tudom mozgatni. Persze, újból működnek a lábaim, amik eddig egy rongybabáéra emlékeztettek, próbálok együttműködni. Nagyon furcsa, hogy látom a rengeteg vért, de gond nélkül aludtam a tócsában, hiszen nem éreztem belőle semmit. Egyenként jöhet be pár percre a nővérem, a férjem és a szüleim. Kérdezem tőlük, hogy milyen a baba és hogy minden rendben van-e, mert én alig láttam, alig foghattam meg, és azt sem tudom, hogy tényleg a nyakán volt-e a köldökzsinór. Eszembe jut az egyik utolsó ultrahang, amikor egy egész egyetemi csoport kéredzkedett be nézegetni, és egy arab doki törve a magyart magyarázott nekik. Érdeklődtem, hogy még mindig a nyakán van-e a köldökzsinór, amit előzőleg a férjem vett észre, de a másik ultrahangos magától nem mondta volna, mert ilyesmivel nem szokták ijesztgetni a kismamákat, inkább nem mondják meg. „Nyákán, hásán, mindenhol, nyám problima” - hangzik a válasz, döbbent arcomat látva egy diáklány próbál csak biztató mosolyt küldeni felém, de megnyugvást nem kapok. Minden rendben a babával, nagyon cuki, mondja a család, én meg gondolatban kicipelem a követ a kertbe. Majdnem 3,6 kg és 56 centi. Örülnek, hogy hosszabban velük lehetett, mert a szülésznő engedte, hogy náluk legyen a folyosón – aztán viszont gyakorlatilag elfelejtett visszamenni érte, így egy arra tévedő csecsemős vette el tőlük és vitte fel az osztályra, felháborodva, hogy egy újszülöttnek nem itt van a helye. Valószínűleg vért fogok kapni, mondom nekik. Sokat nem tudunk beszélgetni, érkezik az apró nővér, hogy segít lezuhanyozni és aztán a férjem lekísérhet az osztályra. Nagy nehezen lezuhanyozom, nézem, milyen tangóharmonika lett a hasam és megkönnyebbülök, amikor rájövök, hogy a heget egyelőre nem látom, mert takarásban van a redők alatt. És a vérátömlesztés? – kérdezem. Hát ő úgy tudja, erre végül mégsem volt szükség. Így fél hatkor lekerülök az osztályra. Elvonszolom magam a csecsemősökhöz, hogy kihozzam a fiam. Kérdezem a csecsemősöktől, hogy miért van ennyire szörnyen bevérezve a szeme, mondják, hogy a nagy erőlködéstől, ahogy próbált megszületni. Látogatási idő van, mások is kint ücsörögnek a dobozos babákkal, így a katéter-ridikülöm társaságában én is kitolom a folyosóra a férjemhez. Gyönyörködünk benne és alig hisszük el, hogy végre itt van. Sosem gondoltam, hogy a terhesség olyan, mint a pizzarendelés. Titkon persze reméltem, hogy azon szerencsések közé tartozunk majd, akire a férje ránéz és már útnak is indul a gólya, de nem voltak illúzióim. Pár hónap, gondoltam, és csak összejön. Aztán kiderült, hogy ez nem ilyen egyszerű, kivizsgálások sora, és a meddőség diagnózisa jött a férjem oldalán. Műtéttel talán orvosolható a probléma, akkor majd lombikkal biztosan sikerül, mondták neki. Műtét, lábadozás, és rá három hónapra ránk kacsintott a szerencse vagy Isten ujja, nevezze mindenki, aminek akarja, de ott volt a két csík a teszten. Alig hittük el. (Ha erről posztot írnék, az az emberségről, szakmai alázatról és profizmusról szólna.) Erre gondolok, miközben nézem a békésen szundító fiamat, akit mintha álomporba forgattak volna, és elönti a szívemet a hála, hogy minden rendben életem férfijaival. Reggel hétkor a doki toppan be a szobába, érdeklődik, jól vagyok-e. Nem időzik, kérdez és már megy is. Napközben meglátogat a szülésznő is, mondhatnám, hogy azért, megnézze nem kaptam-e idegösszeomlást, de nem, bájcseveg, vihorászik, pénzére vár. Kérem, hogy magyarázza el, hogy mi volt ez a nagy vérzés, mert senkitől nem kaptam magyarázatot és szeretném tudni, hogy ez mégis milyen biológiai folyamat volt. Dobott egyet a méhed, feleli egy félmosoly kíséretében, mintha valami olyat mondott volna, amit még egy dedósnak is tudnia kéne. Ja, szép kis hátast dobott, gondolom magamban. Másnap reggel ismét beugrik a doki, mosoly sehol, köszönés semmi. Hallom, aggódik a család, mondja. Igen, aggódnak, mondom. Mivel még mindig nem tudjuk, pontosan mi történt, egy orvos ismerősnél érdeklődtek, hogy ez mégis mi lehetett, de úgy látszik, hamar körbeért az infó… Hát csak ne aggódjanak, förmed rám a doki, majd mint aki jól végezte dolgát, távozik. Pár óra múlva egy négyfős osztag szó szerint feltépi az ajtót, a rezidenssel az élen, aki a kezdet kezdetén felvett és figyelmes volt. Jól van?, kérdezik. Mondom, jól, mit tudom én, zöld vagyok, mint egy levelibéka, de biztos. Miért, hogy kell ilyenkor lenni? Jól vagyok, köszönöm. Borzalmas lett a vérképe, azonnal visszük le az ambulanciára, hagyja itt a gyereket. Nézek bambán, már hogy hagynám itt, nekem semmi bajom, köszönöm. Hagyja a szobatársnőre a gyereket, nem kell visszavinni a csecsemősökhöz, a nővérek lekísérik ultrahangra, mert félő, hogy azért veszített ennyi vért, mert bent maradt valami. Megfagy az ereimben az a kevés vér, ami még maradt. Az ultrahangos pont úgy fest, mint Obelix a meséből, ugyanolyan jó kedélyű is. Rám fér a mosolygós ábrázata, eléggé be vagyok rezelve, mi lesz az ítélet. Nézi az ultrahang képet, a leleteimet, meg engem és a bajsza alatt csak annyit mormog oda egy döbbent fejcsóválás kíséretében, hogy „Maga ebbe a szülésbe 1870-ben belehalt volna!” Nem lát semmi vészt szerencsére, nem maradt bent semmi nem odaillő tartozék. A két nővér, akit kíséretnek kaptam, visszakísér, a rezidens megvizsgál. Kérdezem őt is, hogy mondja már el, hogy mégis mi van, mert épkézláb magyarázatot még senkitől nem kaptam. Valószínűleg túl nagy volt a baba Önhöz képest, mondja. Kéri, hogy egyezzek bele a vérátömlesztésbe. Ez választás kérdése, kérdezem, azt gondoltam, ha kell, akkor kell. Intézik sürgősséggel a vért, addig ha elhagyom a szobát, szóljak a nővéreknek, hogy tudják, hol vagyok, nehogy valahol csak úgy bejelentés nélkül essek össze. A lelkemre kötik, hogy a transzfúzió idejére és éjszakára visszaviszem a fiamat a csecsemősökhöz – vissza is viszem, elvégre ki tudja, mennyire leszek rosszul… Amikor a vér felének elfogyasztásánál tartok, feldúlva tolja be a szobába egy csecsemős dobozostól a gyereket, hogy miért hagytam ott nekik? Mihelyst meglátja, hogy épp vért kapok, visszavonulót fúj. Ezek után persze első dolgom, ahogy kihúzzák a tűt belőlem, hogy rohanok a gyerekért. Nincs az az Isten, hogy ott hagyjam. Másnap reggel szokásos forgatókönyv szerint a doki toppan be. Magának vért kellett kapnia?, kérdezi döbbenten. Nem kevésbé döbbenek meg én is, hogy erről ő még csak nem is tudott. Azt mondták, rengeteg vért vesztettem és szörnyű a vérképem, mondom én. Szülésnél előfordul az ilyesmi, mondja olyan fejjel, mintha egy háromévesnek magyarázná, miért nem kaphat savanyúcukrot. Nem igazán érdekel semmi, az tartja bennem a lelket, hogy két nap múlva mehetünk haza. HAZA. Mintha előző életem mérföldekre lenne. A hazaindulás napján a leletekkel a kezemben battyogok vissza a szobámba végső kiadatásra várva. Nézem a zárójelentéseinket, gyerekkel minden rendben, és felkészülve, hogy végre megtudom, mi is történt, olvasom el a császármetszés okát: tocophobia - beteges félelem a szüléstől. Doki aláírása persze nem szerepel a zárón. Ekkor azt hiszem, végképp megbotlok idegileg. Nyilvánvalóan betegesen félek a szüléstől, ezért vajúdtam vagy tíz órát és emiatt vesztettem vért és dobtam fel majdnem a bocskorom. Alig látok a pipától. Még van képük rám kenni az egészet! Hát ezzel az emberrel én nem szeretnék még egyszer találkozni, az biztos. Egy hét múlva varratszedés? Nála biztos nem! Inkább elmegyek egy ismerős dokihoz, a varratokat majd ő kiszedi. Tervezett megjelenésem napján számítok rá, hogy a doki asszisztense rám csörög, esetleg elfelejtettem-e varratszedésre menni? De nix. Nada. Semmi. Egy hét múlva csöng a telefonom, a doki az. Hogy reagálok én? Ahogy egy intelligens, írásban-olvasásban járatos felnőtt nő: nem veszem fel a telefont. Többször is hív, pár nap alatt az asszisztense is próbálkozik, én meg hagyom, hogy csöngjön a telefon. Előbújik belőlem a kisördög és boldogan képzelem el, hogy esetleg aggódik, hátha nagyobb bajom van. Hadd aggódjon egy kicsit – úgy gondolom, megérdemli. Négy nap múlva veszem fel a telefont. Kár azért a pár percért is, így utólag. Megtudom, hogy szerinte meg tudtam volna szülni a gyereket, de emberileg (!) nem voltam rá alkalmas és hogy az egyetlen dolog, amiért felelősséget vállal, az a császármetszés. Az pedig rendben zajlott, nem? Neki különben sem szóltak időben, hogy be kellene mennie a kórházba. A vérzés? Hogy miért csak két nap múlva kaptam vért? Az nem mindegy? Lényeg, hogy az intenzíven kezelték a dolgot, és elállították a vérzést. Továbbra sem tudom tehát, mi történt, azt viszont igen, hogy emberileg nem vagyok alkalmas szülni és valójában hálásnak kéne lennem, hogy a XXI. században az egyik legjobbnak nevezett kórházban nem hagytak elvérezni. Csodás. Nem hagy nyugodni a gondolat. Csak kell legyen valami normális orvosi elnevezése ennek a jelenségnek. Nem tűnik túl hivatalosnak „a dobott egyet a méhem” diagnózis. Az internet a jó barátom: végre megtalálom a diagnózist. Szülés utáni méhelernyedés okozta vérzés. „Az ernyedt méhizomzat nem képes a szülés után megnyíló erekből származó vérzés csillapítására. A szülés utáni komoly méhvérzések 80%-a atoniás eredetű. (…)Okok: A méh kifáradása elhúzódó szülés miatt, melynek oka a téraránytalanság (túl nagy magzat, szűk medence) (…) forszírozott szülésvezetés, stb. A méh idő előtti kifáradásának előjelei a fájásrenyheség, elhúzódó tágulási és kitolási szak, hüvelyi szülésbefejező műtét (fogóműtét, vákuum extrakció) szükségessége, stb.(…) Prognózis: A korszerű gyógyszerek birtokában ma már jó. Régebben az anyai halálozás többsége atonia következménye volt. Megelőzés: Fontos a téraránytalanság korai felismerése és a császármetszés időben történő elvégzése.” Tanulság? Azt hiszem, a férjem megmentette az életünket azzal, hogy gyakorlatilag kikövetelte a császármetszést. Mi lett volna, ha nem apás szülés? Vagy ha az ügyletben lévő rezidens két nap múlva nem veszi észre, hogy vért kell kapnom? Mi lett volna, ha beszorul a fiam? Mit számít a dokinak egy kis oxigénhiány… Két liter vért vesztettem, és mint az utólag kikért kórlapból kiderült, 60/30 volt a vérnyomásom. Egy csomó mindenre egyáltalán nem emlékszem, pl. arra sem, hogy a folyosón még a kezembe adták tíz percre a fiamat… csak a férjem által készített képek örökítették meg emléknek. Emberileg nem voltam alkalmas…vagy inkább a doki nem az a szakmájára. Eltussolni a hibázást gusztustalan és etikátlan dolog. A rezidens jobban figyelt rám, mint a fogadott orvosom és a fogadott szülésznőm. Ráadásul a zárójelentés sem fedi a valóságot. Azóta is foglalkoztat, hogy vajon a dokik és a szülésznők felmérik-e, hogy a legnagyobb bizalom a világon az, amikor egy szülő nő a gyereke és a saját életét a kezükbe helyezi? Lehet-e ezek után bízni az egészségügy döntéskészségében? És egyáltalán… mi lett volna, ha…? De végül is igaza van a dokinak, a császármetszés jól sikerült: tangóharmonika hasam alatt pár nap után volt merszem megnézni a heget. Szép vágás, a két végén felfelé kunkorodva. Mosolyog a medencém. Most már mosolygok én is. Jól vagyunk. Nóri
2015.12.20. 10:30
Bezzeganya.postr.hu
hirdetés
Otthon, az ágyam mellett guggolva toltam ki a fiam
Már párhetes elmaradásban voltam egy csomag feladásával, ezért csütörtökön ebéd után úgy döntöttem, hogy nekiindulok gyalog annak az oda-vissza körülbelül 6 kilométernek a postára, úgyis ideje lenne szülni. Hazafelé negyedóránként voltak összehúzódásaim, de mivel az elmúlt héten többször, több órán keresztül ment az álvajúdás, nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki. Este felhívtam a bábánkat, hogy másnap nem biztos, hogy megyek áramlásmérésre. Jó-jó, azért lefekvésnél még írjak egy üzenetet, hogy hogy állunk. Azt is hozzátette, hogy ha valami sürgetőt érzek, mindenképp hívjam, mivel a helyettes bábának „szánt” gödöllői bába náluk van, így akár mindketten lekéshetik, ha nagyon begyorsulunk. Fektetésnél Borkával összebújtunk, és kibambulva az ablakon láttam egy szép fényes hullócsillagot, „Könnyű szülést!” gondoltam. Persze előbb bealudtam, minthogy helyzetjelentést adjak, úgyhogy hajnali 4 körül - amikor már egészen éberré tettek a sodródó fájdalmak - üzentem, hogy még mindig vajúdásnak tűnik, és reggel szervezünk Borkának szállítást, akkor majd hívom. Meglepetésemre egy perc múlva jött a válasz: épp hazafelé tart egy vidéki szülésről. Na, okos ez a gyerek már most. Sokat nem tudtam ezután aludni, lassan a férjem is felkelt, majd Borka kivert minket az ágyból hat körül. Szóltunk Apunak, hogy lassan jönnie kéne, írtam a barátnőmnek, hogyha fölkeltek, hívja Anyut, mikortól befogadóképesek. Hétkor már itt topogtak, én pedig már erősen benne voltam a vajúdásban. Még beszélgettem röviden, de az összehúzódások alatt se hozzám szólni, sem hozzám érni nem lehetett (Apura rá is morogtam, amikor meg akart ölelni). Langyos citromos vizet ittam, hátha sikerül meghajtanom magam, de enni nem bírtam. A szüleim tébláboltak, még ez kell, még az kell, akkor oda mennek, de mégsem, akkor hogy legyen... Már éreztem, hogy nem jó a jelenlétük, így elég határozottan felszólítottam őket a távozásra. Közben a bábánk már előreküldte a helyettesét, de hamarost ígérte a saját érkezését is. Fekve kicsit elviselhetőbbek voltak az összehúzódások, így félig letolt gatyával bedőltem az ágyba és vergődtem. Innentől minden kicsit homályos, például az is, hogy mikor és ki által szabadultam meg teljesen az alsóruházatomtól. A helyettes bába érkezésekor még feküdtem, de hamarosan az összehúzódások intenzitása végett lecsúsztam az ágyról, amire feltámaszkodtam mellkassal, belekapaszkodtam az egyik párnába, egy másikat a térdem alá kaptam. Minden sodrásnál hátratoltam a csípőm, és majdnem a sarkamra ülve igyekeztem a derekam hasításának kilazításának megfelelő szöget találni. Közben félig érzékeltem a körülöttem sürgést: lábosokat hoztak, vizet melegítettek, vattát tépkedtek, néha kérdeztek, én meg csak a kék ikeás szatyrot emlegettem, nem igazán fogtam fel a szavaikat. Csak meglett minden, már készült a meleg muskotályzsályás borogatás a derekamra. A következő pisikör után megjött a bábánk, látszott rajta, hogy egy percet sem aludt éjszaka. Megkérdezte, hogy mi a helyzet, annyit mondtam: fáj. Szeretnék-e hüvelyi vizsgálatot? Rövid mérlegelés után nemleges volt a válaszom (féltem, hogy megrémít az eredmény, ha túl kicsi a tágulás, ha túl nagy), de a magzati szívhang vizsgálat nem volt megbeszélés tárgya: a következő összehúzódást végig figyelte (Soma megszületéséig körülbelül ötször hallgatott be a pocakba). A bugyim maradjon-e még? Maradjon. Visszakúsztam a korábbi térdeplő pózba, és mindent kizárva, teljesen belemerültem a hullámokba. Különösen nem koncentráltam semmilyen légzéstechnikára, arra figyeltem, hogy a kilégzés hosszabb legyen a belégzésnél, közben az ajkaim és a torkom legyen teljesen laza (záróizmok törvénye: nem lehet a méhszájat és a végbélnyílást ellazítani, ha az ajkak feszesek), közben mély, elnyújtott torokhangot adtam ki. Sűrűn cserélték a forró borogatást, almalével kevert nyírfavízzel itattak, ha kérdeztek, többnyire csak nyögtem. Ugyan fájdalomszintemre az ötös skálán még csak körülbelül három és felet mondtam volna, ingerem lett nyomni. Vártam pár összehúzódást, aztán az ágyra csaptam egy félhangos akurvaanyádat kíséretében, és megkérdeztem, hogy mennyire irreális, hogy már nyomnék. „Ne nyomd, de ha kér erőt, engedd.” Újabb összehúzódások, engedem, gyerebabagyere, gondolom. Menjünk pisilni. A Férj velem szemben, két könyökömet tartva hátrál ki velem a fürdőbe, ami a hálótól legtávolabb eső helyiség. Az ajtajában elkap egy hullám, teljes súlyommal ráakaszkodok (mint később elmondta, sikerült olyan pózban tartania, hogy úgy fájt a háta, majd betojt), majd kievickélve gyorsan a kagylóra ülök, és próbálok pár cseppnél több pisit kiengedni. Nem jön. Lazítok. Nem jön. Hirtelen sodrás, érzem, ahogy elkezd kifelé nyomakodni a fej. Jön, mondtam. Mindenki belépett a fürdőbe, és amikor felálltam, láttuk, hogy egy megtermett nyákdarab lóg ki belőlem. A bábánk tárgyilagosan közölte, hogy szerinte itt túl hideg van a kisbabának, menjünk vissza a szobába. Vissza a pózba, most már annyi különbséggel, hogy a fejem alatti párnát a férjem váltotta fel. Szívhangmérés, itatás, borogatás, összehúzódásoknál a helyettes bába kezének szorítása, megváltozott hanghatások: az eddigi elnyújtott torokhang meg-megbotlik, a tolóinger kizökkenti a simaságából. Engedem, nem nyomom. Egyszerűen nem lehetünk még ott. Korai. Nem készültem még fel. Még nem szülhetem meg! A bábánk előzetes engedélykérés után elkezdte olajozni a gátamat, és jelezte, hogy jól éreztem: ez a baba bizony jön! Ettől kicsit bátrabb lettem, és kicsit több erőt adtam a hullámoknak - viszont minden összehúzódásnál csak egyet-kettőt nyomtam, utána kilihegtem a fájdalmat, és hagytam visszább húzódni. Nem volt ebben semmi tudatosság, nem volt célom vele, egyszerűen így éreztem jónak. A bábám biztatott, hogy engedjem nyugodtan vissza, nem kell „tartanom” a szünetekben. Néhány ilyen tolás után felvetette, hogy ha nem ülnék ennyire a sarkamra, akkor több helye lenne a babának, inkább próbáljak meg simán a férjem ölébe fekve négykézláb lenni a csúcspontokon is. Eldurrant a magzatburok, éreztem, ahogy kiömlik belőlem a meleg víz. Ekkor eljutottam arra a pontra, hogy csak úgy tudtam lazán, öblösen tartani a torkom, ha mélytónusú üvöltéseket adok ki magamból, és nem éreztem magam egy cseppet sem kínosan emiatt. Engedtem, hogy a testem elmerüljön a sodrásokban, és tegye azt, amit szükségesnek érez. Hamarosan a gátam megkoronázta a fejét . „Sötét haja van, megsimogatod a buksiját?” „Most nem!” - hörögtem. Ezután ismét pózváltás következett: megfordultam, és az ágy sarkánál, a férjem combjait hónaljaim alá kapva guggoltam. A következő összehúzódásnál már majdnem kibújt, „Ha következőre kicsit több erőt adsz neki, kint lesz” - hallottam a bábánkat valahonnan ezer kilométer távolságból. Jött az újabb hullám, engedtem, nyomtam, éreztem, ahogy szétfeszül a gátam, ordítottam, „Kint a feje!”, következőre kibújt a válla, és kicsusszant az egész teste. A férjem azonnal hátrahúzódott az ágyon, húzott magával, és a hasamon már ott ficergett a csúszós kis halacska. A bábák ráteregették a fűtőtesten előmelegített törölközőt és a takarót, fejére sapkát húztak. A kezdeti nyöszörgést felváltotta a méltatlankodó sírás, én pedig csak annyit hajtogattam: sziababaszia és köszönöm. Vártam egy darabig, hogy magától elkezdjen felkúszni a mellkasomra cicit keresve, de csak kiabált. Jól van, gyere. Nagy nehezen sikerült a szájába varázsolni a mellbimbóm, és lusti üzemmódban elkezdte szívni. A köldökzsinór pulzálásának megszűnése után elszorították annál a résznél, ahol elvékonyodott (így körülbelül 10 centis köldökcsonk lett), és a férjem elvágta tőlem a babánkat. Mivel az előző szülésemnél nemigen voltam már magamnál ennél a ponton, így meglepett, hogy a méhlepény megszülésével járó összehúzódások közel ugyanolyan intenzívek, mint a baba kitolása. A harmadik összehúzódás környékén megkérdeztem, hogy nyomni lehet-e, és mivel pozitív volt a válasz, így megnyomtam. Túlnyomtam. A lepény nagy része egy jó adag vér társaságában kirobbant belőlem, egy darabja pedig még mindig bent tartotta. Lehetett érezni, hogy a szobában kicsit megfeszül a levegő a történtek miatt, tömték alám a papírvattát. „Pillanat, érzem, hogy leválik, jön már!”  - mondtam, és valóban másodperceken belül kicsúszott a bent szakadt rész. Az egyik lavórba csúsztatták, ellenőrizték, hogy minden darabja kint van-e, aztán megmutatták, hogy hogyan néz ki az anya felőli oldal és mit látott a baba bent. Engem leginkább egy nagy darab májra emlékeztetett, de azért jó volt látni. A gyorsan levált lepény hozott magával elég sok vért, így ismét szükség volt a méhem erőteljesebb simogatására, masszírozására, hogy a lehető leggyorsabban összehúzódjon, így kisebb felületről tudjon vérezni. Ez volt a szülés legrosszabb része. Bőszen tömködték alám az újabb papírvattákat, és kaptam egy dózis Arnica Montana homeós bogyót. Kisebb letisztogatás után a bábánk mondta, hogy keletkezett egy körülbelül centis szakadás, de elég felszínes, szépen összesimul a két oldal, ha megígérem, hogy összecsukott lábakkal fogok feküdni mostanság, akkor azért az egy öltésért nem szurkál meg. Persze-persze. Pisilni viszont mindenképp ki kell menni, mert attól még jobban összehúzódik a méh. Mivel az elmúlt pár órában minimum két liter folyadékot megittam, és csak csöppeket sikerült kiengednem magamból, biztos voltam benne, hogy tele van a hólyagom. Ahogy abban is biztos voltam, hogy nem fogok tudni pisilni. A kagylón ülve hallottam a csorgást, de az nem a húgycsövemből jött, hanem a hüvelyemből. A bábánk átsegített a fürdőkádba, hátha ott térdelve sikerül majd, de annyira frusztrált, hogy folyik a vérem, hogy nem voltam képes a hasamat emelgetve, nyomogatva sem kicsikarni semmit. A bábánkon látszott, hogy aggódik a vérzés miatt, igyekeztem megnyugtatni, hogy én ilyen fajta vagyok, és nem érzem magam rosszul. Mivel muszáj volt kiüríteni a hólyagom, megbeszéltük, hogy megkatéterez. Nem ujjongtam az ötlettől, mindig is utáltam a pisilőcsövet, de tudtam, hogy ha bekucorodunk az ágyba most, akkor órákig ki sem szállok onnan (utólag örülök, hogy így döntöttünk, mert nagyon sok pisi volt bennem). Miután letudtuk ezt a kellemetlen részt, bevetődtem a férjem mellé, akinek a csupasz mellkasán békésen pihent a még mindig pucér Soma. A bábák adminisztráltak, néha kérdeztek valamit, mi pedig összebújva örömködtünk. Halmérleggel lemérték a súlyát, és gyorsan hosszát is megnézték. Szép nagy baba: közel négy kiló, hatvan centi. Indulás előtt még ellenőrizték a vérzést, és meghagyták, hogy igyak sokat, pisiljek sokat, szopogassak árnikát, ha hirtelen nagyon véreznék, masszírozzam a hasam, ha rosszul vagyok függőlegesben, azonnal feküdjek le akár a padlóra is. És tíz nap a korai gyermekágy, kéretik szigorúan feküdni, ha két nap múlva jól is érzem magam. Most nem biztos, hogy szükségét érzem, de tizenöt év múlva hálás leszek, ha most ehhez ragaszkodom. Puszi-puszi, sziasztok, hívjatok este! Hamarosan a férjem felöltöztette a picikét, megebédeltünk, felhívta a szülőket és a neonatológust, aki délután kijött. Én pedig feküdtem a babaillatban és igyekeztem elhinni, hogy sikerült. Nem volt gyertyafény, relaxáló zene, félhomály, meditatív állapot. Mégis úgy érzem, pont erre a szülésre volt szükségem: ahol békén hagynak, ahol bíznak bennem, és én is bízom magamban, ahol kiadhatok magamból mindent őszintén. Ez a pár óra kitisztított, és meggyőzött arról, hogy jól működik a testem, összhangban velem. Ezek mellett pedig elmélyítette a hitet önmagamban: úgy érzem, bármit véghez tudok vinni. Az egész babavárás, vajúdás, szülés, és az első egy hét gyermekágy összehasonlíthatatlan volt a „klasszikus” rendszerével. Minden nyugodt, természetes, magától értetődő volt. Őszintén kívánom mindenkinek, hogy egyszer ezt megtapasztalhassa! Köszönöm, hogy olvastatok! Bojszy
2015.10.11. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Újdonsült nagymamák kontra privát szféra
Hogy mondod el az édesanyádnak, hogy egy picit vegyen vissza a tempóból? Hogyan kéred meg, hogy ne vegyen több fodros-habos kisruhát, mert te nem ilyenekbe szeretnéd öltöztetni a picit? A helyzet csak fokozódik, mikor az anyós állít be hozzád, miközben épp a pici alvás idejében szerettél volna habos fürdőt venni egy könny társaságában. Lehet szép körmondatokban fogalmazni, melyeknek se elejük, se végük, vagy vághatunk mosolygós arcot, amiről úgy is lerí, hogy nem őszinte. Szerintem az életben a legtisztább dolog, ha elmondjuk, mit és miért szeretnénk. Persze, a "hogyan" a nem mindegy, mert senki se szeretné megbántani őket, hisz sokat segítettek eddig is, és fognak is.   Nézzük meg, hogy mi hogyan is képzelünk el egy ilyen monológot: {adselite} Imádlak, ez nem is lehet kérdés. Tudom, hogy már túl vagy minimum egy várandósságon, szülésen, az első 6 héten... ám az is igaz, hogy azóta pár dolog megváltozott. Szokások akár a vizsgálatok, akár a szülés körül, valamint, hogy én egy totálisan más milyen generáció tagja vagyok, mint te. Szerencsés vagyok, hogy nekem nem kell pár hónap után visszamenni dolgozni, ugyanakkor húzna magával a felgyorsult világ. A várandósságommal kezdetét veszi a "mostanában egy picit meghülyülök" érzés a szó nemesen csodálatos értelmében. Ezért kérlek ne vedd magadra, ha ellenkezek a régi babaruháim befrissítése ellen, vagy időnként elfelejtek bejelentkezni a legújabb pocakfotóval! Szeretlek, épp ezért összeállítottam egy kis listát, hogy mindkettőnk számára tökéletes lehessen ez az időszak: Eszmecsere Szeretem, ha jössz, szeretem, ha felhívsz, csak nem mindig van kellő energiám arra, hogy megadjam neked az osztatlan figyelmet. Az utolsó hetekben már kényelmetlen ülni, állni, feküdni, aludni is nehezebb. Ezek kifárasztanak. Ráadásul izgulok a szülés miatt, zavarnak a plusz kilók, a vizesedés. Gyakran leszek ingerült, ami 2 perc után átmegy hihetetlen örömmámorba. Ezt annak is nehéz elfogadnia, aki velem él. Ezért, ha hívsz és nem veszem fel, majd 1 óra múlva hívlak csak vissza, ne érezd magad elhanyagolva kérlek. Szeretem, ha átjössz, csak kérlek előtte szólj, mert lehet, hogy épp megtaláltam a megfelelő pozíciót a kanapén, kezdődik a kedvenc sorozatom és azt érzem, most hagyjon békén mindenki. Amikor megszületik a pici se állíts be váratlanul, mert, ha épp akkor tettem le aludni, lehet, hogy 3 órán át fog durmolni, ami alatt én is inkább pihennék, szundítanék egy kicsit. Vásárlás a babának Mielőtt elkezdesz az unokádnak ajándékokat venni, kérlek előtte beszéld meg velünk. Tudod, elképzelhető, hogy én nem akarok fehéret adni rá, vagy épp nem szeretném, ha kiló számra hevernének itthon a rágókák, és a plüssállatok. Beszéljük át, hogy milyen típusú ruhácskákat akarok majd ráadni. Nincs annál kellemetlenebb, mikor veszel egy olyan body-t, ami nekem egyáltalán nem tetszik. Ha mégis önálló túrára indulsz, kérlek őrizd meg a számlát, mert lehet annyira egy az ízlésünk, hogy én már megvettem, vagy épp annyira különböző, hogy kicseréltetném. Kérlek, ne vegyél olyan játékot, amit csak 2 év múlva tud használni. A legjobb, ha ezt is átbeszéljük előtte. Nagyon kedves tőled, hogy meg akarod venni a kiságyat, de nem biztos, hogy nekem kényelmes, ha arra kell figyelnem, hogy mikor pördül le az ággyal egybekalibrált pelenkázóról a baba. Az is előfordulhat, hogy használtat vennék, mert ár/érték arányban szupereket lehet kifogni. Abból a pénzből, amit az új ágyra költenél, én vennék egy használtat, plusz még babakádat, kézi turmix gépet - a hozzátáplálásra gondolva - és valami kellemes kis éjjeli lámpácskát. Mi lenne, ha együtt mennénk el és néznénk ki ezeket? Az első 6 hét, avagy a komatálak Szuper figyelmes tőled, hogy sokszor akarsz nekünk főzni, hogy mi csak magunkra és a babára tudjunk figyelni. Ám ez egy egy nagyon új helyzet a számunkra, rengeteg kihívással, amit szeretnénk elsősorban hárman megtapasztalni. Mi lenne, ha átjönnél, főznénk együtt több napra, és a kész ételeket lefagyasztanám? Így minden nap reggel csak kiveszem az aznapi menüt, és utána pihenhetek - már amikor a baba engedi -, és átadhatom magam a gyerekemmel való ismerkedésnek. A pici etetése Tudom, hogy én már 5 hónaposan ettem az összeturmixolt húslevest, de mostanában sok új kutatás látott napvilágot. Ma másként kezdődik és másmilyen ütemben halad a picik hozzátáplálása. Kérlek te se adj neki olyat, amit én se adok. A babapiskótában rengeteg a cukor, hiába ez a neve, nem való a piciknek. Tanácsok Hihetetlen belegondolnom, hogy te a bátyámmal még mosható pelenkát használtál és kifőzted a textilpelenkákat is. Ma már csuda mosószerek vannak, így én a könnyebb végét fogom meg. Tudom, hogy lehetnék pedánsabb, de azt az időt, inkább valami másra fordítom. hidd el, hogy ha nagyon elvesznék, szólni fogok és megkérdezem a véleményed, a tapasztalatod. Ám első sorban szeretnék magamban bízni, magam megoldani a pici körüli feladatokat, felderíteni a lehetőségeket egy-egy helyzetben, mert azt érzem, így válhatok magabiztossá az anyaság területén is. Ezért kérlek, ne kritizáld a büfiztetési módszeremet. Ha valamit nem értesz, vagy csak nem értesz vele egyet, gyere ülj ide mellém, és mond el nekem. Női táskanagymamaanyós
2015.07.30. 14:52
Cukimamik.hu
Miattam nem eszik a gyerekem?
Szeretném előre bocsátani, hogy ezzel az írással két dolgot nem szeretnék: egyrészt sajnáltatni magam, másrészt a szokásos bezzegelést hallgatni. Tanácsot szeretnék kérni. Tisztában vagyok vele, hogy én vagyok az, aki valamit rosszul csináltam/csinálok, de most már önerőből nem tudom megoldani a dolgokat, a jószándékú segítő tanácsok pedig rendre kudarcot vallottak. Az alapfelállás: van egy brutál dackorszakos, nagyon rossz evő és közepesen rossz alvó, 2,5 éves fiúgyerekem. Tudom, ez kb. minden családban előfordul, de nálunk tényleg nagyon problémás a helyzet. Rengeteget gondolkodtam a dolgon, beszéltem is olyanokkal, akik valamelyest belelátnak a mindennapi életünkbe, de megoldás sajnos nincs. Hogy érthető legyen a probléma, írnék egy kicsit a háttérről írnék. Azt sokan tudják itt, hogy születése óta egyedül nevelem a fiamat, az apja felé se néz, kettesben éldegélünk. A gyerekem borzasztó anyás, nem is hajlandó a saját ágyában aludni, csak mellettem a nagy ágyban úgy, hogy közben szorongatja a karomat. Itt vannak a szüleim (sőt: mivel elváltak, hála az égnek, a fiamnak két pár nagyszülője van most, mindkettő az én oldalamról), akik pótolhatatlan segítséget nyújtanak abban, ha a gyerek például beteg (márpedig gyakorlatilag egyfolytában beteg), vigyáznak rá, én meg tudok menni dolgozni. Elkeserítő a tudat, hogy lassan többet van a gyerek az anyukámmal (főleg, ha beteg), mint velem. Emellett nagyon nehéz szűk egy év áll mögöttünk. Volt váratlan munkahelyváltás (olyan körülmények között váltunk meg egymástól a volt munkáltatóval, hogy csak azért nem mentem bíróságra, mert a francnak van erre idegrendszere meg fölös energiája, de a hullámok sajnos azóta sem ültek el), egy szakvizsga, amire jóformán csak éjszakánként bírtam tanulni. A levegőben lóg egy műtétem, amit egyszer már elhalasztottak, augusztus elején lesz újra esedékes a dolog, kb. egyhetes kórházi üdüléssel egybekötve. Dolgozom fél ötig egy másik városban, utána rohanok a gyerekért a szüleimhez. Azért oda, mert a bölcsibe, ami ötkor bezár, esélyem sincs odaérni. Húsz percem van, hogy az 50 fokos kocsiban a városban araszolva átkapcsoljon az agyam a munkáról a gyerekprogramra. Mire hazaérek hozzá, holtfáradt vagyok. Örülök neki, szeretek vele lenni, de egyszerűen kimerítenek a szűnni nem akaró korosztályos kérdések és a hisztik. Olyan hisztik vannak, amiket saját maga generál. Például: kér virslit. Mondom, jó, megfőzöm. Erre összegörnyed, eltorzul az arca és elkezd visítani: NEEMKÉJEKVISJÍÍÍÍT! És ebből naponta több is van. A szokásos ellenkezős hisztik (nem megyünk ki, megyünk be, megyünk fogat mosni, megyünk aludni, stb.) már csak grátisznak vannak. Ami viszont a legnagyobb probléma, és alapvetően ezért írok, hátha tud valaki segíteni benne: a gyerekem nem eszik. Pontosabban: semmi értelmeset nem eszik. Az édesség, az nagyon megy. Ezt nem feltétlenül csokiban kell elképzelni (bár szaranya vagyok, és szokott azt is kapni), hanem édes alapízű dolgokban. Kakaó. Kakaós csiga. A virslihez ketchup (cukormentest veszek), persze a virsli nagy része ott marad (prémium virslit veszek, még mielőtt). Zöldséget, gyümölcsöt egyáltalán nem eszik, és ezt annyira szó szerint értsétek, hogy soha életében nem kóstolt cseresznyét, dinnyét, szőlőt, epret, mert egyszerűen erre sem bírtuk rávenni, ahogy a főzelékekre, párolt vagy nyers zöldségekre sem. Mindenki mondta, majd a bölcsiben látja a többiektől és hejj de jó lesz. Aha… Fütyül rá. A gondozónénik gyakorlatilag minden nap azzal fogadnak engem/anyukámat, hogy a gyerek egy falatot sem evett egész nap, aztán persze nem is alszik, mert éhes. Ha egy hónapban egyszer eszik a gyerek öt falatot ebédre, már örömtáncot járnak a gondozónénik is. (Az meg már csak egy mellékes bosszúság, hogy mire fizetek én be havonta tízezer forintot ebédre…) Régebben legalább evett húst, vagy minden nap kért egy pohár tejfölt. Ma már azt sem. Tésztás ételek mennek (zöldséges ebből sem), a 12+ hós üveges bébiételből a paradicsomos-halacskás tészta, abból minden nap enne (szerencsére ennek a házi verzióját is szereti, és legalább némi hal kerül a szervezetébe, mert egyéb húsféle nem). Tudom, bébiétel egy ekkora gyereknek, fúj. De ha láttátok volna, amit én, hogy a gyerek gyakorlatilag fényevő tud lenni napokig, és már bármit megadnátok, hogy legalább valamit egyen, ebben meg legalább mutatóban van némi értelmes dolog, akkor ti is talán elnézőbbek lennétek magatokkal szemben. Ősszel lesz 3 éves, most kb. 12-12,5 kiló (a kétéves státuszon is pont ennyi volt, bár azóta nőtt jó pár centit), ami mellékesen a születési súlya háromszorosának felel meg. A problémát minden létező szervvel próbáltam megvitatni. A bölcsiben csak a „mármegintnemevett” lemez megy, meg a szöveg, hogy ha nem rág, csak pépeset eszik, tönkremennek a fogai. A védőnő csak sopánkodott, hogy hát ez így nem jó, enni kéne, meg külön ágyban aludni; a gyerekorvos letudta annyival, hogy nem sovány ez a gyerek és turmixoljam le neki a kaját (kösz, ha meg se kóstolja, próbáltam, sokszor, csak a mosogatnivalót halmozom vele). Nem, végül is nem extrém sovány (bár minden nadrág szó szerint leesik róla), és én nem is a kilókon aggódom elsősorban. Hanem azon, hogy értelmes dolgok nem kerülnek a szervezetébe. Vitaminok, rostok, ásványi anyagok. Hogy minden valószínűség szerint rottyon van az immunrendszere, mert szeptember óta a rekord, amit tudott menni betegség nélkül a bölcsibe, az 3-4 hét volt. De nem ritka az sem, hogy az ab-kúra befejezése után egy héttel már újra beteg. A kullancs elleni oltását úgy két hónapja váltottam ki, azóta ott pihen a gyerekorvos hűtőjében, mert egyszerűen nem sikerült neki azóta sem beadni. Próbáltam már mindent, görcsösen akarni, beleszarni, ha eszel, jó, ha nem, éhes maradsz. Próbáltam alkudozni (ha eszel, nézheted közben a mesét), fenyegetni (ha nem eszel, nincsen csoki), előnyt vagy hátrányt kilátásba helyezni. Próbáltam a száját megízesíteni. Egyszer beleerőltetni, ordítva kiköpte. Már mindent próbáltam, ami az én eszembe vagy a környezetemből bárkinek az eszébe jutott, és próbálták a bölcsiben, a nagyszülők is, mindenki, nulla eredménnyel. Erősen gyanítom, hogy mindezek a sztrájkok amiatt vannak, hogy kevés érdemi időt töltünk együtt. Valóban, mire hazaérek a munkából, holtfáradt vagyok. Egy mókuskerék az egész. Úszok minden dolgommal, ha késő estére minden el van mosogatva, már halál büszke vagyok magamra (a fél karomat adnám egy mosogatógépért, de itt az albiban erre nincs lehetőség). Nincs meg sem a fizikai, sem a lelki feltöltődés a munka-gyerek-háztartás-kis alvás-munka-gyerek… körforgásban. Nem járok el sehova, gyakorlatilag az egyetlen szórakozásom a net, vagy egy könyv, szigorúan este tíz után. Sejtem, hogy ő ezt érzi és a maga módján bosszulja meg. Például, nagyon sokáig pontban nyolckor ment aludni, mint a kisangyal. Amikor bejött az, hogy készülnöm kellett (ugye éjszaka, mikor máskor) a szakvizsgára, elkezdett tízig vagy még tovább kukorékolni, ötvenszer kijött, nyavalygott, próbálta felhívni magára a figyelmet, esélyt se hagyott nekem a tanulásra. Aztán már vissza se szokott többé a nyolc órás elalváshoz (ami azért rossz, mert 6-f7 között meg kelünk). Érzem, hogy baj van, és azt is, hogy ezen sürgősen változtatni kellene. De kifogytam az ötletekből, talán az erőből is, hogy tovább küzdjek. Legszívesebben elszaladnék két hétre valami lakatlan szigetre, ahol csend van, ahol nem kell a bajaimra gondolnom… de még az se lenne jó, mert akkor is egyfolytában a gyereken járna az eszem, és hogy még annyira se vagyok ott neki, mint eddig. Mirzanya
2015.07.14. 06:00
Bezzeganya.postr.hu
Három gyereket szültem négy év alatt
37 éves vagyok, 7 éve házasodtunk össze a férjemmel, és ezen idő alatt 3 gyerekünk született: az első  5,5 éves, a második 3,5, a harmadik 1,5. Az esküvőnk után kb. fél évvel estem teherbe, és nagyon izgatottan és boldogan vártuk a babát. Az első 8 hét problémamentes volt, de aztán elkezdtem vérezni, majd kiderült, hogy hematómám van.  gyógyszerek, pihenés, táppénz a 12.hétig, így szerencsére a vérzés elmúlt, és a gyerek is megmaradt. A 12. héten egy rossz CMV-lelet okozott ijedelmet, de arról egy újabb vérvizsgálattal kiderült, hogy a laborban rontottak el valamit, így egészen nyugodtan teltek a napjaim a 25. hétig, még dolgozni is visszamentem. A 25. héten, mint derült égből a villámcsapás ért, hogy terhességi diabéteszem van, szóval jött a 170 grammos diéta. Pár héttel később a vérnyomásom – ami normál esetben alacsony – elkezdett emelkedni, és jöhetett a vérnyomáscsökkentő gyógyszer egyre nagyobb mennyiségben, majd a 31. héten arra is fény derült, hogy a méhszájam is nyílni kezdett. Na, itt már elkeseredtem. Nem értettem, hogy lehet, hogy eddig egészséges voltam, most meg hirtelen ennyi problémám lett? Válasz erre a kérdésre természetesen nem volt, de a vérnyomásom nem igazán állt be, a babám a 34. hétre már két héttel kisebb volt az átlagosnál, és a májfunkcióim is romlottak, így a 35. héten kórházba kerültem, ahol két hetet töltöttem, és reménykedtem, hogy mindezen problémák ellenére a kisfiam viszonylag egészségesen fog megszületni. A 37. héten fájásaim kezdődtek, de a fenti okok miatt, továbbá mivel 6-7 óra vajúdás alatt sem tágultam kellően, viszont a gyerek szívhangja leesett, császármetszés lett a tervezett normál szülésből, és egészségesen, bár kis súllyal megszületett Zalán. Arányos volt, 10/10 Apgart kapott, de igen kicsi (2200 gr) volt, sokat aludt, besárgult, így csak az 5. napon mehettünk haza. A szoptatás nem nagyon ment, mert Zalán lusta volt, és nem akart küzdeni a tejért, szóval elég hamar tápszeres baba lett. (Az egészségi állapota kitűnő, csupa izom kisfiú ő, aki bár nem nagy súlyú, de erős, ügyes és okos-természetesen.) A diéta miatt csak 8-9 kilót híztam, így a szülés után 3 héttel kb. már az eredeti formámba kerültem. A sebem fájt, de az első egy hetet leszámítva nem éreztem borzasztónak a fájdalmat, el tudtam látni Zalánt az első naptól, nem fájt a fejem, és azóta sem érzem a heget, szerencsére. Ilyen előzmények után talán nem sokan vállalkoztak volna további gyerekszülésekre, de mivel mindig is három gyereket szerettünk volna, egy évvel később úgy döntöttünk, jöhet a második baba! Három hónap elteltével már kopogtatott is. Erről a terhességről csak annyit tudok írni, hogy lényegében problémamentes volt, a 36. hétig tankönyvi eredményeket produkáltam, aztán a vérnyomásom megint kezdett vacakolni kicsit, de szerencsére itt a vérnyomáscsökkentő teljesen rendbe hozta a dolgot, így a betöltött 38. hétre, hüvelyi úton született meg második kisfiam, Dani, aki teljesen normális súllyal (3200 gr), 10/10 Apgarral érkezett közénk.  (A két fiú között három hét híján két év korkülönbség van.) A szülés előtt málnalevélteát ittam, és  ennek is köszönhetően első szüléshez képest viszonylag gyorsan, éjfélkor  induló, rendszertelen fájások  után, hajnali 5-ös kórházba érkezést követően 11:37-kor érkezett meg Dani.) A gátmetszést nem tudtam elkerülni, a varrás nagyon fájt, talán jobban, mint a kitolás, de nem panaszkodom, mert azért el lehetett viselni. A férjem végig velem volt, masszírozta a derekam, mert érdekes módon nekem az fájt a legjobban, és társalgott velem, amíg még tudtam társalogni. A burokrepesztés kellemetlen volt, de eredményes, beöntést és oxitocint nem kaptam, és ami azt illeti, fájdalomcsillapítót sem nagyon, mert – mint a kórházban megtudtam – császár utáni hüvelyi szülésnél nem adnak EDA-t, az esetleges hegszétválás felismerése érdekében. Ennek fényében görcsoldót kaptam kétszer infúzióba, de mintha nem is kaptam volna, a fájdalmat nem enyhítette kicsit sem. A szülés után, míg ellátták Danit, engem is elláttak, majd három nap kórházi nyugalom után mehettünk haza. Dani az első perctől kezdve nagyon ügyesen szopizott, így az etetésével nem volt semmi gondom, leszámítva, hogy az első hat hétben úgy éreztem minden egyes szoptatás után, hogy tűvel döfködik a mellemet. Néha csak ültem az ágyban, és folytak a könnyeim, de szerencsére aztán ez is elmúlt. A gátmetszés miatt szintén kb. 6 hétig az ülés is problémát okozott, de ezt is túl lehetett élni.  Dani annyit evett, hogy a 6 hetes kontrollon már a szülés előtti súlyomnál voltam (igaz, itt sem híztam 9 kilónál többet), és a szoptatás 13 hónapja alatt még további 3 kilót fogytam, így a korábbi huszonéves súlyomra álltam vissza. Ilyen előzmények után került sor a 3. terhességemre, amiből 2013-ban egészséges kislányom született (Lujzi) – 3400 grammmal, 10/10 Apgarral. A terhesség az elejétől végéig problémamentes volt, kb. 13 kilót híztam, (sajnos még mindig van rajtam kb. 3 kiló plusz), a szülésem gyors – és a műfaj keretein belül könnyűnek is nevezhető-volt. Lujzi két nappal a kiírt dátum előtt, éjfél körül jelezte, hogy itt az idő (előtte már heteken át voltak fájásaim, de azok mindig elmúltak). A fájások kb. hajnali 3-kor váltak rendszeressé, ekkor még kicsit pakolásztam otthon, főztem egy kávét a férjemnek, és hívtam anyukámat, hogy jöjjön vigyázni a fiúkra. Ötkor érkeztem meg a kórházba, 3,5 ujjnyira voltam kitágulva, 6-kor jött az orvosom és burkot repesztett, és 6.18-kor gátvédelemmel kibújt Lujzi.  A köztes időben a férjem adogatta a homeós bogyókat, és még kicsit beszélgetni is tudtunk. Az utolsó hetekben itt is ittam a málnalevélteát és szedtem a homeós bogyókat, így azt mondhatom, hogy nekem beváltak ezek a szerek.  Ha még egyszer szülnék, akkor is biztos használnám őket. A kislányommal is elég jól elindult a szoptatás, három nap után hazamehettünk. Bár mindig azt gondoltam, hogy a harmadik gyereknél már nem lesz min aggódnom, bebizonyosodott, hogy ez nem igaz, hiszen az első hónap jó gyarapodása után a kislányom súlynövekedése lelassult, és csak nagyon lassan hízott, bár egyéb téren remekül fejlődött. Nemsokára másfél éves, és klasszikus harmadik gyerek: kiegyensúlyozott, nyugodt, de ha akar valamit, azt mindenképpen megpróbálja elérni. Hogy van-e tanulság? Nem tudom. Az biztos, hogy négy év leforgása alatt született három egészséges gyermekem, hálás vagyok érte a Jóistennek. Az első terhességnél jelentkező problémák nem biztos, hogy visszatérnek később, és egy problémás terhesség nem jelenti azt, hogy a következők is problémásak lesznek. Tanulságos volt nekem császármetszést és hüvelyi szülést is átélni (ez utóbbiból volt könnyebb és nehezebb is), mert így látom, hogy mindkettő fájdalmas, és egyik sem jobb a másiknál, de mindkettőből az eredmény a lényeg: egészséges gyerek. Nem cserélném ez az első „szülésemet” sem igazi szülésre, mert akkor ki tudja, mi lett volna Zalánnal. Látom, hogy sem a szoptatás, sem a tápszerezés nem befolyásolja a gyerekkel való kapcsolatomat, mindhárom gyermekem ugyanúgy kötődik hozzám, és én is hozzájuk, pedig előszörre nem ment, de második alkalommal 13 hónapig, harmadszorra pedig 15 hónapig szoptattam. Mindháromszor a Budapesti Szent János Kórházban szültem, fogadott orvossal, és először fogadott szülésznővel (ez kicsit vicces, mert pont ott lett belőle császár, így nem nagyon volt rá végül szükség.) Mindegyik szülésznő, akivel találkoztam, nagyon gondos és figyelmes volt, egyikre sem lehetett panaszom.  Volt, aki kifejezetten kedves és  barátságos  volt, és volt, aki inkább fegyelmezett, és nem sok beszédű, aki egyáltalán nem ajnározott engem, de odafigyelt rám, szóval tényleg mindenki normálisan viselkedett és segített. Az orvosok között volt már ilyen is-olyan is, kedves is (ők voltak egyébként többségben), de olyan is, akitől a falra lehetett mászni, mert annyira el volt telve magával, és én is váltottam orvost a császár után, de ez nem a császár ténye, vagy lefolyása miatt volt, hanem mert emberileg nem jöttem ki a dokimmal, és nem akartam a következő terhességemet vele végigcsinálni. A gyermekágyas osztályon tényleg vegyesebb a kép, a csecsemősök túlterheltek voltak, és türelmetlenek, főleg 2009-ben, akkor egy-két kedves nővérre emlékszem, de aztán később már több fiatal és rendes csecsemőssel találkoztam. Az osztály állapota, tisztasága, és a mosdók felszereltsége sem volt tökéletes, közelről sem, az étel konkrétan borzasztó volt, de azt hiszem, ezeket mindenki el tudja viselni pár napig. A csecsemősök gorombasága kimondottan kiborított Zalánnál, hiszen a szoptatásnál segítségre szorultam volna, de azt nem nagyon kaptam, pedig még tejem is volt, így hát itt nem is sikerült az anyatejes táplálás, és ez történhetett volna másképpen is, azt hiszem. Mindent összevetve a kórház bennem nem maradt meg szörnyű emlékként, de tény, hogy akkor is volt, és nyilván még most is van hova fejlődniük. A gyerekeim szépek, okosak, helyesek, szóval értük megérte minden fájdalom és nehézség. Vade13
2015.06.21. 09:00
Bezzeganya.postr.hu
Karcsúsító étrend 4 hétre: 5-6 kiló mínusz
A mediterrán diéta és a csalók diétája alapelveire támaszkodó két hetes étrendet egyszer mindenképpen meg lehet ismételni. Így összesen négy hét alatt akár 5-6 kilót is leadhatunk, mégpedig úgy, hogy hetente csak 1-1,5 kiló a súlyvesztés, ami nem... ...
2015.05.08. 08:30
Hazipatika.com
Terhességi cukor: inzulinozni kell magam napi négyszer
Februárra megérkeznek a kombinált teszt eredményei, alacsony rizikófaktor Down-ra. Közben részt veszek mind a magyar, mind az itteni terhesgondozásban  (ott ugye magánorvos). Teljesen más a kettő. Hogy kinek melyik a jobb, azt mindenki maga dönti el, de nekem annak ellenére is szimpatikusabb a magyar, hogy korábban rossz tapasztalataim voltak. Lehet azért, mert magánellátásra járok, de jobbat nem is kívánhatnék. A vidéki SZTK-s vérvétel mondjuk hozza azt a szintet, ami miatt régebben sem szerettem, ablak nélküli folyosó, sötét, vagy 50 ember bezsúfolva. Vizeletet hozott? Nem mondták, mondom én. Hát akkor én most mondom típusú hozzáállás a másik részről. Felmerült, miért is nem itt járok magánorvoshoz. Van magánbiztosításom itt is, de az olcsóbb biztosítások nem fedezik a terhességet, az nem része a biztosításnak. A drága meg annyi, hogy saját zsebből azért igen megérzi az ember. A méhen kívülit mondjuk fedezik, de akkor meg annyira hirtelen történtek a dolgok, időnk sem volt intézni. Egy orvosi vizsgálat ultrahanggal simán 100-200 font. Ha úgyis kell Magyarországra utaznom, akkor még repjeggyel együtt is olcsóbbra jön ki. Ha komolyabb gond lett volna, természetesen elmegyek itt magánhoz. Hála égnek nem volt. Viszont a terheléses cukor magas értékeket hoz, és utána a mérések is. Magas, magas, de mégis milyen határok vannak? Ha jól tudom, otthon 4-7 között van a normál éhgyomri, a 6-7 közötti rész még csak csökkent inzulin-tolerancia. Két órával az étkezést követően pedig 7,8 lehet a teteje. Itt 4-6 közti a normál, 2 órával később 7 lehet a teteje. A tesztnél sajnos nekem 8-as éhgyomri volt, 11-re ment fel, kapom is a papírt róla,  terhességi diabétesz, menjek be pár nap múlva. Ott 7,2 az éhgyomri. Közben kiderül pár érték korábbról is, már decemberben is mértek magasat, 8 körülit, de akkor ettem előtte. Itt ha éhgyomrit kérnek, akkor szólnak előtte. Akkor nem szóltak. A nyári műtét körüli vérvételi eredményeimet azóta sem kaptam meg. Azt itt nem szokás kiküldeni, nehogy megijesszék a beteget, meg bizalmas adat, nehogy rossz kezekbe kerüljön. A magyar eredményeimet persze tudom, januárban 6,9-es éhgyomri, februárban 8,2-es éhgyomri. Terhességi diabétesz, a fene egye meg. Viszont az NHS-nél elkezdenek kicsit komolyabban venni, visszahívnak két nappal később, meg kell tanulnom az inzulintoll használatát. 6 egység, combba kell szúrni. Kapok receptet, persze egyik patikában sem tudom kiváltani. Mindenhol rendelni tudnak csak, de az 2-3 nap mire megérkezik. Végül az ötödik helyen kiadják, de ott meg jól lecsesznek, hogy elvileg nem adhatnák ki ingyen, hiába van nálam az itteni terheskönyv. Kellene a maternity exemption card. Amiről ott hallok először, se a háziorvos, se más nem szólt róla előtte. A családban nem egy diabéteszes van. Hiába a diéta, hiába az inzulinozás, sajnos történtek amputációk és mit ne mondjak, életem egyik nagy mumusa a cukorbetegség. Persze nem tett jót, hogy az utóbbi időben felszaladt rám pár kiló, de eszem elég halat, csirkét, nem jártam mekibe, meg olyan helyekre, ahol az általam csak „szemétkajának” hívott fast foodot árulják, és mégis én. Inzulinoznom kell magam, napi négyszer, illetve négyszer mérnem a  vércukrot is. Baromi jó, de örülök. Kiborulok. Pár napig megy a  hiszti, a miért pont én, miért, miért, miért?! Mert mi van, ha kettes típusú, mi van ha… És már vizionálom is magam elé, hogy elromlik a  látásom, levágják a  lábam, és lehetne sorolni. A leendő férj tesz pontot a  gondolat végére, elege lesz abból, hogy csak ezen pörög az agyam. Tudja jól, ha ő főz, akkor biza megeszem, bármi is az – na jó, kivéve ha répát – ezért kezébe veszi az irányítást. Étrendet váltunk, ő is eszi velem. Főz, süt, rengeteg zöldség van, rengeteg tejtermék, kefir, joghurt, sok csirkehús, és hasonló. Sikerül elfogadni a  helyzetet. Remélhetőleg terhességi, és ha mégse, akkor sem dől össze a világ – csak picit – akkor is egészségesebben élünk. 2015. március közepe,  20. héten járunk ekkor, és eddig összesen két kiló jött rám a terhesség eleje óta. Újabb ultrahang itt, amit az ultrahang napján reggel törölnek is. Menjek máskor, mondom az úgy nem oké, másnap már külföldön leszek, ja, oké, akkor mégis tudnak adni máshova. Nem látják jól a gerinc végét, három hét múlva újabb vizsgálat. Magyarországon profi az orvos, minden rendben, a gyerek biza fiú, mint ahogy már korábban is mondta. A gerinc is szépen látszik. Ottani ismerősök közben érdeklődnek, de inkább rácsodálkoznak: te még dolgozol? Meddig dolgozol? Miért, 20 hetes terhesen mit kéne tennem, táppénzre íratnom magam, vagy mi? Itt pont a másik irányból közelítenek. Mennyi időt leszel otthon a gyerekkel? Teljesen más a hozzáállás. Igen, dolgozom, és ha tőlem függ, még az utolsó héten is dolgozni fogok, köszönöm. Szülőkhöz hazaérve vércukormérés, és sokk. 1, de van mikor 2 mmolt téved a vércukormérő, amit az NHS itt kinn adott nekem. 5.6 az egyiken, 7.2 az ittenin. Baromira nem mindegy. Lehet, hogy nem is vagyok cukorbeteg? Tesztelünk egy másik mérőn, (Contour), az is a magyar mérő eredményét hozza. Hát szuper. Mikor megint Londonban vagyok, beszélek diabetic nurse-el, contour mérőt – ami jól mért korábban – nem tud épp adni, de ott is rosszul mér, amit nekem korábban adtak, ad róla papírt. Pár nap múlva a  midwife majd adja a kért mérőt. Sajnos viszont nem tud adni, ezért menjek a háziorvostól kérni, kapom róla a szép kis levelet. Mentem, kaptam kb. 3 hétre időpontot. Innentől nem használom többet azt, amit ők adtak, csak a magyart. (A  contouromra azt mondták, 3 éves, már régi, újat írnak ki). Közben újabb visszaút Magyarországra, immár az esküvőre. Minden rendben megy, még egy utolsó igazítás a ruhán, mert persze nagy rám. Vállban, hónaljnál, hasnál, hosszban mindenütt sok egy kicsit. A végén sikerül rám szabni, szerencse, hogy nem bérlem, így úgy alakíthatjuk, ahogy az anyag engedi. A bal combom az inzulinozás miatt ugyan kék-zöld folt, de nem érdekel, mindent sikerült elintézni. Jó a vacsora, jó a hangulat, finomak az ételek. A menyasszonyi torta felső része diabetikus, isteni. Esküvő után egy rövid nászút csak ide a közelbe. Esküvő így pipa, a költözés meg még mindig nem tart sehol, nem tud elköltözni a most ott lakó. Talán májusban. Talán. Visszaérve intézem az új mérőt a háziorvosi rendelőben. Megtagadják. Megtagadják kiadni azt a mérőt, amit a szülésznő írt. Másikat hajlandóak adni, de receptet a contourra nem. Lassan egy hónapja várok a mérőre, és nem kapom meg. A mérőcsíkokra is napokat kellett már korábban is várnom, hogy receptet kapjak. Elszakad a cérna, itt lesz elegem a praxisból, szinte őrjöngök a  tehetetlenségtől, és a nurse hülye szövegétől. Kész, elegem van belőlük, tőlük akár a pacskert is feldobhatnám, és igen, ha fontos a dolog, ne őket zargassam, hanem az ügyeletet. Hazajövök, puffogok, majd férjjel közösen írunk a praxist felügyelő managernek. Időben viszont már ott tartunk, hogy a kisember is egyre nagyobb figyelmet követel magának, megy a boogie ezerrel, bumm-bumm, ezek azok a  pillanatok, amelyek minden problémát feledtetnek.   Vagy csak simán megcsiklandoz, vagy nem tudom, mit csinál, én meg felkiáltok akár a metrón is, hogy na! Imádja a vonatozást meg a repülést. Lehet, hogy csak én látom így, de szokott jelezni. Eteti velem a thai csípős kajákat – férj szerint csak kifogás, ne fogjam a gyerekre.  Az édeset nem kívánom, szerencsére nem is lehet. Filmeken kicsordul a könnyem, borítanak meg a hormonok. Nadrágoknál már a férj méreténél járok, és hiába van vagy három terhesnadrágom is, néha kevés tud lenni. Munkahelyen időközben le kellett adnom egy maternity plant, amit a 25. hétig kell iktatni. Kell hozzá egy aláírt papír a szülésznőtől. Ezt pikk-pakk kiállították nekem a kórházban, kár, hogy aláírási dátumnak 2014-et írtak. Munkahely persze nem fogadta el, kérhettem újat. Az újat már elfogadják, július végére vagyok kiírva, július 24-ig dolgozom. 9 hónap anyaságira megyek. Itt ennyit fizet a munkahely plusz az állam, később még párom lesz 1-2 hónap apaságin, illetve az egyik nagyszülő lehet, hogy kijön segíteni. Hamar szeretnénk kistesót, max 1.5-2 év korkülönbséggel. De ezt meg már ismerjük: ember tervez, gyerek végez. tildy
2015.04.30. 13:00
Bezzeganya.postr.hu
Két országban járok terhesgondozásra
A júniusi méhen kívüli terhesség után megvártuk a  doki által kért időt, biztos ami biztos alapon. Még ma sem tudjuk pontosan, hány hetes lehetett az előző, csak sejtéseink vannak. Mivel volt egy negatív teszt, majd egy normál menzesz 1-2 napot csúszva a várt időponthoz képest, ciklus alapján 2,5 hetes lehetett. A HCG viszont 15000 volt a műtét előtt, ami már nagyjából 6 hétnek felel meg. 2014. novemberében elkezdtünk kicsit nagyobb lakás után nézelődni, mert úgy éreztük, kinőttük a mostanit, gyerekkel együtt már kényelmetlenül fértünk volna csak el. Szétnéztünk, milyen lehetőségeink vannak, az önerő nagysága miatt csak Shared Ownership (résztulajdon) vagy bérlet jöhetett szóba. Végül a Shared ownershipet választottuk. Két hálószoba, nappali, kis kert és jó közlekedés. Ugyanannyiért, mintha bérelnénk. Kisgyerekes család lakott benne, meg is beszéltük párommal, hogy a gyerekszoba az övé lesz, amolyan Man Cave, játékbarlang, számítógépes szoba, vagy aminek szeretné. Az esküvő még mindig 2015 májusára volt tervezve, fotóssal megbeszéltem, hogy jó neki is még mindig. Legközelebb ha gyereket akarok, szerintem csak meg kell keresnem fotózással kapcsolatban, egy hét múlva úgyis pozitívat tesztelek. Megtanulhattam volna már, hogy ne tervezzek ennyire előre. De nem, majd én azt tudom. Intézés alatt a lakás, intézés alatt az esküvő, minden rendben megy a maga útján. Párom egyik este, pár nappal az esedékes havi előtt mondta nekem, hogy te, te terhes vagy. Én?! Én ugyan nem, ne képzelődj. De. Fűtesz, mint egy kiskályha és csillog a szemed. Úgyse lesz igazad, mondtam én, és átfordultam a másik oldalamra. Gondolta a fene, hogy megint elsőre összejön. Késik. Még csak egy-két nap a csúszás, de késik. A kedves persze várakozóan figyeli az eseményeket. Veszek végül egy tesztet, este tesztelek. Pozitív, 1-2 hetes terhesség. Pároméknál épp leaving drink, egyik munkatársat búcsúztatják, így gyorsan küldök neki egy képet, előkapom a még nyáron vett kis bodyt, ráteszem a tesztet. Nincs rossz előérzet, itt már nyugodtan merem küldeni. Annyit tudok tőle, megkapta, majd elvigyorodott, erre munkatársak megkérdezték, na, mi van, terhes vagy, erre ő: „Én ugyan nem, de a barátnőm igen!” Na így még egy kör whisky lecsúszott az egészségemre és jött haza egyből. Lehet őrültségnek hangzik, de mikor már lehetett szexelni a kihagyás után, néha-néha felírtam a telefonba, mikor volt szex. Pont emiatt – plusz ha lehet hinni a tesztnek – sejtésem is van, mikor fogant a kis trónkövetelő. És itt kezdődik az örömteli babavárás, gondoltam én. Az angol egészségügy tud jó lenni, tud rossz lenni. Saját tapasztalat, hogy kórházba kerülés után már jó – legalábbis nekem jobb volt, mint bármelyik magyar kórház – de addig el is kell jutni. Legendák vannak félrekezelésekről, kórházi parkolóban szülő kismamákról és még lehetne sorolni. Háziorvoshoz – szokás szerint – egy héttel később kapok időpontot. Gratulál, kér korai ultrahangra beutalót, recepción le kell adni. Viszont ahogyan várható volt, nem siették el magukat. Úgyis utazok Magyarországra osztálytalit szervezni és lebonyolítani, gondoltam beiktatok hát egy ultrahangot Magyarországon is. Nem sok időm van orvost találni, főleg akihez  így ennyire hirtelen, gyorsan van időpont, adott napra. Csak női nőgyógyászokat nézek, engem annyiszor alázott már meg férfi nőgyógyász, nem akartam, hogy most így legyen. Egyik családtervezési központra esik a választás, azóta is visszajárok. Hatodik heti ultrahangon ott minden rendben, boldogan jövök vissza. Itt még mindig várok korai ultrahangra, eltelik egy hét, szólok a  háziorvosnak, semmi. Eltelik két hét, semmi. A terhesség kb. 8. heténél járok, mikor kisebb alhasi fájdalom miatt jobbnak látom, ha megint az ügyeletre megyek. Nehezen, de orvoshoz kerülök. Négy nappal későbbre lett volna csak bejárós beteggondozásban ultrahang, így éjszakára benntartanak. Minden rendben! Megnyugtattak, hogy vele most már minden rendben. Ettől függetlenül itt döntöttem el, ha tudok menni és tehetem, az 5-6. hónapig biza mindkét országban részt veszek a terhesgondozáson. December 23-án van az első szülésznős találkozás, családi egészségügyi háttérről kérdeznek, betegségekről. Felveszik a terhesség adatait. Megkapom az első normális ultrahang időpontot  (12. hét), illetve még a későbbi vércukortesztes és egyéb időpontokat. Van pár rizikófaktor. BMI 30 felett, cukorbetegség a családban, 35 fölötti életkor, infarktus a  családban. Kapok vitaminokat, folsavat, bár azt mondjuk már a terhesség eleje óta szedek. Megkapom a nagy lila maternity notest, az itteni „terheskiskönyvet” , amit ezen túl mindenhova, de tényleg mindenhova magammal kell vinnem. Ha boltba megyek, akkor is. Ha munkahelyre, akkor is. Ebben az A4 formátumú lefűzőben van benne minden adat. Kerek fél kiló, lemértem. A családban előforduló cukorbetegség miatt kapok korai cukorterhelésre időpontot, februárra. A karácsony kissé hasfájósan, puffadósan telik (bármit is eszem, nem csak puffasztó ételek esetén). Hányás nincs, émelygés van, a karácsonyi halat is csak szenteste tudom megenni, másnap már zavar a szaga is. Szenvedek – nulla energiám, így telnek az ünnepek. Párom nyugtat: hidd el, a  3. hónaptól már jobb lesz, csak nyugi. Szilveszterkor majdnem átalszom az éjfélt is, abszolút holdkórosnak érzem magam. Próbálok a fórumokon utánanézni, mennyire természetes a puffadás, meg a durva székrekedés, de pár kivételtől eltekintve csöpögő nyáltengerbe,  gügyögésbe , vattacukordömpingbe botlok. Nem. Erre nincs szükségem. Ide nekem a korrekt infót. Nyáltenger, babóca, tündibündi szöveg nélkül. Ide nekem a realitást. Közben persze vívódok, mi is legyen a májusi esküvővel. Maradjon, változzon? A helyszín biztos, több kerekes székes is van a családban, csak Magyarország jöhet szóba. Változtatni kell, 7 hónaposan már túl későn lenne. Közben kiderül, hogy a hitelkérelmet elfogadták, így lehet, hogy már februárban költözünk. Megint tervezni kell. Oké, akkor én intézem az esküvőt és a lagzit, párom a  költözést. Van, amit szerencsére lehet innét is intézni, de jó lenne velük személyesen is beszélni. Plusz jobbnak látom a kombinált tesztet Magyarországon is megcsináltatni. Újabb út. Megint pozitív csalódás a hely, ahova járok – igaz most férfi vizsgál, de nagyon kedves –, megtudom a gyerek nemét is. Az, amire párom számított. A doktornőm is megvizsgál, méhszáj zárt, minden rendben. Összehasonlítva az itteni gondozással, van pár különbség. Magyarországon szülész-nőgyógyász orvos fogad,  kézi vizsgálat is van. Itt csak ultrahangos orvos fogad, ultrahang vizsgálat van, kézi nincs és azóta sem volt. Elintézem közben a lakodalmas helyszínnel kapcsolatos dolgokat, az időpont végül március vége, ami a fotósnak is jó, öröm és boldogság. Ruha megrendelve, párom mér le, mindenhol rászámol vagy 10 centit, inkább nagy legyen, mint kicsi alapon, minden halad a maga útján. Kivéve a lakást. Nem tudunk februárban költözni. Mindezek ellenére alapvetően boldogan és kellemesen telnek a hetek, stressz, aggódás nélkül, néha-néha egy kis bélrendszeri probléma persze bezavar.  Eddig a legkellemesebb időszaknak élem meg ezt a hónapot a 12-16. hét közt. tildy További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
2015.04.23. 13:00
Bezzeganya.postr.hu
Hány centi egy Dzsinn haja? - Finishben a Játékészítő
A monumentális előadás mintegy 600 m2-nyi színpadát 5 nap alatt 100 ember építette fel s a rajta lévő eszközök Belgiumtól Izraelen keresztül, a világ számos pontjáról érkeztek – derült ki a darab sajtónyilvános próbáján.600 m2-nyi színpad, 16 méteres sárkány, 2,5 kg-os paróka Rendkívül látványosnak ígérkezik az előadás, ehhez egy 600 m2-es színpadot építettek fel. Illés Gabriella, a darab producere elmondta, hogy miután nincs zsinórpadlás, 30 mozgatott függesztési pontot kellett kiépíteniük. Ezek lehetővé teszik például, hogy látványos reptetéseket hajtsanak végre, de 5 függesztett hinta is feltűnik majd a színen. A színpad érdekessége, hogy a díszleteket is függesztik van, így állványok, traverzek nem rontják a színpadképet. A színpadba 2 süllyesztőt is beépítettek illetve a cirkusz-varieté világát idézendő lesz 2 gumiasztal, 1 trapéz és egy kínai rúd is. Látványos elemek sora tűnik fel az előadás során. Például fél perc alatt nő ki a színpadból 8 darab 7 méteres paszuly, egy 4,5 méteres gondola "úszik" be a színpadra a nézőtéren át és feltűnik egy 16 méteres sárkány is, mellyel a főhősök küzdenek majd meg. A látványt teszi teljesebbé a színpad hátterében felépített 250 négyzetméteres vetítő felület. 110 jelmez vonul a darab során, melyekhez összesen 2500 méternyi anyagot használtak fel. Csak Aquatánia ruhájához – mely 10 ember munkájának gyümölcse - 200 méter különféle anyagból készült. A háromfejű sárkány jelmeze 5 hét modellezés után 3 hét alatt készült el és a tollakat is egyedileg válogaták, festették meg.A különböző plüssök speciális kötőgéppel készültek, egyedi tervezések alapján. A darabban 30 különböző paróka tűnik majd fel a szereplők fején, a legnehezebb 2,5 kiló, a leghosszabb a Dzsinn 180 cm-es hajkölteménye.A zongoránál: Rakonczai Viktor Hien, A mese rólad szól című dalával indul az előadás, melynek 12 betétdalát A Játékkészítő vezető zeneszerzője, Rakonczai Viktor, szövegíróként Orbán Tamás jegyzi.„Nagyon vártam a pillanatot, hogy mikor érkezik felkérés egy musical megírására. A Játékkészítő dalainak felét én szereztem, de dolgozott a musicalen Rácz Gergő, sőt szerzőként részt vett a munkákban Király Viktor, Király Linda, Bereczki Zoltán és Dobrády Ákos is. Érdekes kihívásként tekintettem a feladatra, mivel a konkrét darmaturgia már kész volt: ezt kellett zenével megjeleníteni és kifejezni, de engem borzasztóan inspirált, hogy miként tudom hangokban megtalálni a történetet. A Játékkészítő tulajdonképpen a musical és a pop világában is működik„ – mesélte Rakonczai Viktor a Színház.hu-nak. Azt is elárulta, hogy nem sok ideje volt a dalok megírására. „Két és fél hónap alatt született meg a teljes zenei anyag: az idő azonban a múzsám is volt egyben, mert nem lehetett kizökkenni belőle. Azt vallom, hogy ha megvan a megfelelő ihlet és megszületik egy-két dal akkor már nem szabad abbahagyni a zeneszerzést és hátradőlni. Reggeltől estig csak ezzel foglalkoztam én is„ – mondta.Az előadást - minden alkalommal - élő zenekar kíséri, Rakonczai zongorajátéka mellett egy 4 fős popzenekar játszik, amelyet a Magyar Virtuózok Kamarazenekar 8 tagja egészít ki.Gundel Takács Gábor is feltűnik a színen A darab címszerepét Alföldi Róbert alakítja, de feltűnik a színen – mások mellett - Oroszlán Szonja, Szabó Győző, Pokorny Lia, Bereczki Zoltán, Koltai Róbert, Király Viktor, Radics Gigi és Nagy Feró is. A darab írója - Illés Gabriella producer alapötlete nyomán - Divinyi Réka, rendezője Magács László. Művészeti vezetője Szabolcs János, jelmeztervezője Müller Kata, Rettentő Borodin világát pedig Lakatos Márk jegyzi. A produkció fotóit Éder Krisztián készíti.A teljes, mintegy 300 fős stáb tagjai egytől-egyig hazai szakemberek, kivéve a darab koreográfusát, a nemzetközi produkciókból, így például a Mamma Mia című film egyik alkotójaként ismert Nichola Treherne, aki ingázva a West End és Budapest között, az alkotói folyamat alatt több mint 10.000 km repülőutat tett meg oda-vissza.A napokban csatlakozott a színész csapathoz Gundel Takács Gábor is. "Ő lesz Géza Bá', a 6 és fél fejű sárkány feledik feje" – mesélte a producer. "Azért esett Gáborra a választás, mert a "feledik fej" folyamatosan kommentálja a sárkány küzdelmeit, így nagyon testhezálló a szerep" – tette hozzá Illés Gabriella.A mozgalmas, táncosokkal és artistákkal készülő előadásban közreműködnek a Közép-Európa Táncszínház, Magyarország első táncszínházának tagjai illetve a MACIVA kiváló fiatal artistái is.Továbbá két fiatal színész folyamatosan követi a próbafolyamatokat, akik bármikor képesek lesznek az esetleges "beugrásra". December 27. és 30. között - négy napon át – összesen 12 alkalommal játsszák A Játékkészítő című új magyar pop-musicalt a nemrég átadott budapesti Tüskecsarnokban.Forrás: A Játékkészítő, Színház.hu
2014.12.24. 06:05
Szinhaz.hu
Magyar valóság: tízezrek élnek rizsen és tésztán
Egy áruházlánc felmérése szerint egy létminimumon élő magyar ember egy hét alatt mindössze 1 kiló rizst, fél kiló száraztésztát, fél kiló zsírt, 1 doboz tejfölt, 6 szem krumplit, 4 almát, 1 paradicsomot és paprikát, s 1 fej vöröshagymát eszik. Lehangoló…
2014.10.17. 10:30
Borsonline.hu
4 hét, 6 kiló: az anyagcsere-pörgető, zsírégető Thin for Life diétával
Anne M. Fletcher diétája könnyen követhető és hatékony.
2014.09.29. 19:35
Femina.hu
10 válasz arra a kérdésre, hogy „Hú de fitt vagy! Hogy csinálod?"
Mit eszik, milyen gyakran mozog, aki mindig jó karban van? Túl gyakran szalad le-föl nálad 5 kiló? Elkezdesz a fitneszbe járni, de félbehagyod? Két hónapja hetente háromszor edzel és mégis ugyanannyit mutat a mérleg? Mit csinálsz vajon rosszul és hogy csinálják azok az ismerőseid, akik elképesztően sportosan néznek ki, mióta az eszedet tudod? Talán egy mutáns fajhoz tartoznak? fotó: Photl.com Azt azért biztosan nem! Csak van néhány egészséges szokásuk, amelyek már annyira beleépültek az életükbe, hogy egyáltalán nem esik nehezükre ezeket nap mint nap betartani. Nézzünk 10 példát arra, hogy milyen szokásokról van szó, és hogyan tudod te is könnyedén az életed részévé tenni őket. Milyen válaszokat kaphatsz a kérdésre, miszerint „hogy csinálod, hogy mindig ilyen fitt vagy?" 1. „Egyetlen edzést sem hagyok ki." A mindig sportos alkatú barátaid egyszerűen... mindig sportolnak. Akkor is, ha csak 15 percük van rá. Akkor is, ha nagyon korán kell felkelniük érte. Persze pihenőnapokat is engedélyeznek maguknak, méghozzá rendszeresen. fotó: Pinterest 2. „Váltogatom az edzéstervemet." A változatosság a szervezetedet és az izmaidat is gyönyörködteti. A testnek így folyamatosan újabb és újabb kihívásokhoz kell alkalmazkodnia. Már csak azért is, mert az egészséges, kisportolt test ugyebár kardió és izomfejlesztő mozgásformák ötvözetének vagy ezek váltogatásának eredménye. 3. „Alig várom, hogy edzhessek." Ne válassz olyan sportot, ami nem okoz neked élvezetet. Ne akarj túllenni rajta. Sőt, koncentrálj közben arra, amit éppen csinálsz, ne arra, hogy mit fogsz utána főzni vacsorára. A sport növeli az endorfinszintedet, utána szuperül érezheted magad... és ez csak 2 szempont abból a 60-ból, ami miatt érdemes lenne rendszeresen sportolnod. fotó: Photl.com 4. „Igazi hozzávalókból készült ételeket eszem." Persze a fitt barátaid is megengednek maguknak néha egy-egy hot dogot vagy csokitortát, de az étrendjük alapját zöldségek, gyümölcsök és fehérjék képezik. „Mindig a piacon vásárolok és friss paradicsomból készítek szószt, ezért nem kell elolvasnom az apró betűs részt a bolti pürék dobozán" – árulja el barátnőnk, Viki. fotó: Pinterest --pagebreak-- 5. „Nem hasonlítgatom össze a teljesítményemet másokéval." A fitnesz alapszabálya: Soha ne nézd, hogy mi van a másik tányérjában. És persze ugyanez az edzésre is vonatkozik. Az egészségesen élő emberek tisztában vannak azzal, mi lenne az ideális testtömegük, és ez egyénenként változó. Szóval nem érdemes méricskélni, hogy a haverod hol tart! fotó: Photl.com 6. „Nem csak az esküvőmön vagy az osztálytalálkozómon szeretnék jól kinézni, hanem mindig." Ha az ember egy konkrét eseményre készülve áll neki rendszeresen edzeni és/vagy diétázni, akkor a hosszú távú kudarc borítékolható. Ilyenkor ugyanis fázisnak tekintjük az egészséges életmódot, nem pedig a hétköznapok részének. A mindig fitt barátaid is belefognak persze időnként egy-egy felturbózott edzéstervbe vagy kizárják a kenyeret az életükből néhány hétre, ha valamiért még jobban akarnak kinézni; mindez azonban csak egy emeltebb szint a már amúgy is egészséges rutinjukhoz képest. 7. „Annyit alszom, amennyire szükségem van." A megfelelő mennyiségű alvást még mindig sokan alábecsülik, pedig a szép bőr, az anyagcsere és a teljes szervezetünk meghálálja a 7-8 óra alvást. Persze hogy pontosan mennyit kell aludnod, azt te tudod a legjobban. fotó: Photl.com 8. „Rengeteg vizet iszom." Vagy herbateát. A napi 2 liter folyadékfogyasztás nem csak hidratál, de az étvágyadat is kordában tartja. Valamint segít pótolni a folyadékveszteséget az edzés során. 5 kínos társasági helyzet, amellyel minden diétázó találkozott már – kattints! 9. „Néha muszáj kirúgni a hámból, de tudni kell, mikor és mennyire." A 100%-os cukormegvonás nagyszerű és hősies dolog, de sokszor azt eredményezi, hogy egy hét után egyszer csak azon kapod magad, hogy már be is toltál egy fél doboz jégkrémet. A fitt barátaid előre gondolkoznak: tudják, mikor mit fognak enni (hát, nagyjából) és azt is, hogy mikor fér bele egy étcsokis brownie az étrendjükbe. fotó: Photl.com 10. „Az a célom, hogy jól érezzem magam, nem az, hogy jól nézzek ki." A kisportolt ismerőseid számára a szexi megjelenés tulajdonképpen csak egy mellékhatása a sok közül az egészséges életmódnak. „Régebben én is rá voltam kattanva a külsőre, de ma már nem nézegetem magam annyit a tükörben – mondja Eszter, aki a pilátesz elkötelezett híve. – Tisztában vagyok vele, hogy az igazi jutalom a rendszeres edzésért az, hogy egészséges vagyok, fantasztikus a közérzetem és boldognak érzem magam."
2014.09.01. 12:31
Evamagazin.hu
Koraszülés: megpróbáltuk körüljárni a témát
"Ha így alakul, ne hibáztasd magad, de tudd, hogy mit kell tenned!" Fotó: Europress "Koraszülött baba sajnos bármikor, bármilyen családba születhet, senki nem lehet kivétel – sajnos. Amikor 2006-ban a kisfiam a SOTE1 PIC-en ››vendégeskedett‹‹ 14 hétig, a több mint 60 inkubátor között elhanyagolható volt a ››kisebbség‹‹ babája... ott csak olyan anyák zokogtak az inkubátorra borulva mint én, mert nem értettük mi történt, miért velünk, és miért a mi babánk szenved, miközben szurkálják, csövek lógnak belőle, és folyamatosan újraélesztik őket, mert elfelejtenek levegőt venni." A fenti sorokat a miskolci koraszülött tragédiák után írta egy Franciaországban élő olvasónk, Nagy Lívia, aki arra buzdított bennünket levelében, hogy próbáljuk meg eloszlatni a koraszüléssel kapcsolatban kialakult tévhiteket. Novemberi számunk orvosi cikkében ezt a témát járjuk körül, reméljük, elég alaposan: „A koraszülésben kortól, származástól és anyagi helyzettől függetlenül bárki érintett lehet, a háttérben meghúzódó ok az anatómiai eltéréstől kezdve a keringési zavarokig bármi lehet. Bár mutatkozik összefüggés az alkohol- és drogfogyasztás, valamint a koraszülés között, nem lehet sztereotípiákkal leegyszerűsíteni, hogy a korán szülő anyák mindegyike ebbe a körbe tartozna. Koraszüléssel érintett lehet bármelyik család, a legnagyobb elővigyázatosság mellett is – szögezte le a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület. „A koraszülés hazai gyakorisága... nemzetközi viszonylatban elég magas, és évtizedek óta lényegesen nem változik – mondta egy nyilatkozatában prof. dr. László Ádám egyetemi magántanár, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa. – Ez azt is jelzi, hogy a folyamatos szakmai erőfeszítések ellenére sem a megelőzése, sem a kezelése nem megoldott.” Helyhiány miatt sajnos néhány, általunk fontosnak vélt információ kimaradt a lapból, így ezt most ebben a cikkben, alább közöljük – lapozzatok! A teljes írást megtaláljátok az Éva magazin novemberi számának Létkérdés szekciójában (34 – 37. oldal)! --pagebreak--Fotó: photl.com Módszerek a koraszülöttek fejlesztésére: A Katona-módszer főként, de nem kizárólag az oxigénhiány miatt károsodott csecsemők kezelésére alkalmas. Lényege, hogy a minden csecsemővel veleszületetten jelen lévő, ún. komplex elemi mozgásmintákat (mászás, ülésbe húzódzkodás, ülésbe emelkedés, kúszás stb.) napi rendszerességgel kiváltják a fiatal csecsemőben, s ezzel képesek az agy által közvetített kóros izomtónust, mozgásszervezést normalizálni – a babáknak ez a tanulási képessége, agyuk „formálhatósága” életük első három hónapjában a legkifejezettebb. A Pető-féle konduktív, komplex nevelés elsősorban a központi idegrendszer sérülése következtében mozgássérültté vált kisebb-nagyobb babákkal foglalkozik, akik a központi idegrendszer sérülése (ICP – infantilis cerebral paresis) miatt a mozgás és testtartás maradandó zavarában szenvednek, melyet az éretlen agy patológiai állapota idéz elő. Ez az állapot nem progresszív, azaz a kiváltó ok csak akkor – a születés időpontja körül – és csak egyszer okozott károsodást, nem ismétlődik vagy rosszabbodik, azonban a másodlagos tünetek, mint például az izmok zsugorodása, a csontok helyzete és állapota rosszabbodhat, ahogy a kicsi növekszik. Nagy tapasztalattal rendelkező konduktorok már a kórházakban, klinikákon is részt vesznek a koraszülöttek szűrésében, hogy időben elkezdjék a kóros elváltozások megelőzését. (A Magyarországon dolgozó konduktorok címjegyzéke elérhető ››itt!). A DSGM, vagyis Dévény Speciális manuális technika – Gimnasztika Módszer segítségével a csecsemők és kisgyermekek oxigénhiányos állapotból fakadó mozgáshibáit kezelik, de a manuálterapeauta az izomzat kezelésével egyidejűleg közvetlenül ingerli az izmokban és inakban lévő idegvégződéseket is. Ez a technika megteremti a mozgás lehetőségét, beindítja a mozgásokat, s ekkor már jöhet a speciális testképző gimnasztika, amikor a kicsi már önállóan végzett, aktív izommunkával fejleszti saját erejét és ügyességét. A DSGM korai – 5 hónapos kor előtti – alkalmazásával a kis betegek 75-80 százalékát sikeresen gyógyítják (ugyanis csak 5-6 hónapos korig van az agynak tartalék állománya, amelyet a speciális kezeléssel be tudnak indítani). Híres koraszülöttek: A rekorderről, a máig ismert legkisebb súllyal született élő babáról, Amillia (vagy Amilia) Sonja Taylorról éveken keresztül jelentek meg szenzációhajhász, de pontatlan információk a világsajtóban – egy szívszorító fotó, felnőtt ujjak között két, babszemnyi barna lábfejecske – ma is kering a Facebookon. Az igazság a következő: Amillia 2006. október 24-én született Miamiban, 23 hétre és 6 napra, 24,13 centiméterrel, 283 grammos súllyal. Egy interjúban anyukája arra utal, hogy valójában 2 hetet „hozzáadott” a baba életkorához, az orvossal összekacsintva, mert a 21 hét még vetélési időszaknak számított volna. A kislányt gondos ápolás után 2007 februárjában engedték haza a kórházból. A 2008-ban, a második születésnapján készült fotók tanúsága szerint teljesen egészséges, kicsit dagi, vidám fekete baba, 70 centi „magas”, súlya 11,8 kiló. Ekkor, kétévesen kezdett el lépegetni és az első értelmes szavakat kimondani, csakúgy, mint kortársai többsége. Azóta is remekül fejlődik, 2012-ben még aktív Facebook-oldala azt a címet viseli, hogy „Amilia Sonja Taylor being alive and healthy”, vagyis „A.S.T. él és egészséges”. Lehet belőle egy Einstein, egy Newton, egy Renoir, egy kis Roosevelt vagy akár Marilyn Monroe – akik szintén koraszülöttek voltak. Söveg: Simándi Juli
2013.10.16. 12:45
Evamagazin.hu
6 kiló mínusz 2 hét alatt - Intenzív salaktalanító, vitalizáló diétával
A rostban gazdag zöldségek karcsúvá és energikussá tesznek. Próbáld ki a vitalizáló kúrát!
2013.05.22. 06:35
Femina.hu
6 kiló mínusz 3 hét alatt: hozd magad formába bikinidiétával
Aggódsz a strandszezon miatt? Inkább vágj bele egy pár hetes fogyókúraprogramba!
2013.05.13. 10:05
Femina.hu
6 hét múlva itt a strandszezon! Bikinidiéta, ha több mint 5 kiló plusz van rajtad
Hozd a legjobb formádat a strandon, kezdd most a diétát!
2013.04.20. 19:35
Femina.hu
Terhesnapló 11: Segítség! Kétkilós melleim tovább nőnek!
14. hét Eddig bírtam. Eljött a rettegett pillanat, amitől kb. 12 éves korom óta féltem. Mi lesz itt, jesszus… Mikor megtudtam, hogy ikreket várunk, gyorsan ölbe kaptam az internetet, és elkezdtem feltúrni, hogy mégis mire számíthatok. Minden oldalon és fórumon (most már a könyvben is, amit ajánlottatok) azt olvastam, hogy leáldozott a tünetmentes idők napja, kössem fel a gatyámat. Itt eljön az apokalipszis. Mivel ketten vannak, számítsak mindenben a duplázódásra. Kétszer több és rosszabb rosszullétek, dupla fáradtság, dupla hízás, stb. (Persze ritka esetben vannak kivételek is.) Aztán vártam, és meglepődtem. Az ismerőseim körében (rokonok, barátok) a rosszullétek egy erős középutat jártak. Nem durva, de a semminél azért több. Gondoltam én is gazdagítom majd ezt a társaságot. Amit először észrevettem magamon, az az étvágytalanság. Nem voltam én rosszul semmitől sem, csak egyszerűen nem kellett a kaja. Elindult a fogyásom. Nászút után amúgy is jóval több kiló voltam, mint amennyivel elmentem, mert egyszerűen nem lehetett ott ellenállni semminek sem. Szóval 2-3 hét alatt 6 kilót fogytam. Igaz volt miből, és még így sem vagyok Kate Moss. Összesen háromszor sikerült találkoznom a híres róka-mókával. Érdekes módon, mindig este fürdés és fogmosás után. A többi napon csak öklendezni sikerült. Aztán megvilágosodtam. Hosszú napok megfigyelései után rájöttem, hogy nem esti rosszullétekről van szó, hanem a kölkök egyszerűen nem szeretik a mentolos fogkrémet. Elrohantam gyerekfogkrémet venni. Jó nagy deja vu kerített hatalmába fogmosás közben… Visszatértek az óvodás éveim, öblítés után pedig kerestem a pillangó jelet a falon, hová akasszam vissza a törcsit. Mondanom sem kell, hogy bevált, a gyerekek áldásukat adták rá. Azóta már tudok mentolossal is fogat mosni, de már nem szeretem annyira, a másik sokkal finomabb. Csak az a baj, hogy tejfogakra van, nekem az meg már nincs…
2012.11.07. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
6 kiló mínusz 2 hét alatt: fogyj és méregteleníts a szőlődiétával
A szőlő nemcsak méregtelenít, de az egészséged szempontjából is hasznos. Próbáld ki diétánkat!
2012.10.24. 08:50
Femina.hu
A 6 legerősebb zsírégető ételt használja a latin diéta - 4 kiló mínusz egy hét alatt
Ismerd meg a legjobb latinos anyagcsere-pörgető táplálékokat!
2012.01.16. 09:50
Femina.hu
Feke Pál lefogyott: 6 hét, -10 kiló
Évek óta küld súlyfelesleggel Feke Pál, ám most megelégelte pluszkilóit, és életmódot váltott. Az énekes 6 hét alatt 10 kilótól szabadult meg, és további 12 kiló leadását tervezi.
2011.07.08. 12:15
Storyonline.hu
6 kiló mínusz 3 hét alatt - Lúgosító, karcsúsító citromdiéta
Szeretnél fogyni, de utálsz koplalni? Diétánkkal nem is kell, a zsírégető gyümölcs ereje segít a súlyvesztésben.
2010.06.21. 15:50
Femina.hu
3 hét, 6 kiló - Fogyj az ősi módszerrel! - Energiafokozó étrend
Szeretnél olyan karcsúvá és egészségessé válni, mint a jóga ősi mesterei? Kövesd étrendjüket, és dobd le a kilókat!
2010.05.10. 07:14
Femina.hu
3 hét, 6 kiló - A zsírbontó, salaktalanító Thai-diéta
Kíváncsi vagy, mi az ázsiai nők karcsúságának titka? Fogyni akarsz, egyúttal szervezetedet is megtisztítanád? A Thai-diéta segít.
2010.03.14. 14:35
Femina.hu
Emésztésjavító, zsírapasztó diéta - 3 hét, 6 kiló
Kellemetlen puffadással küzdesz, és ruháid is egyre szűkebbek? Adj lendületet emésztésednek, és indítsd be a zsírégetést!
2010.01.11. 07:06
Femina.hu
Zsírégető, emésztésserkentő diéta - 3 hét, 6 kiló
Ébreszd fel a lelassult anyagcserét, indítsd be a zsírégetést! Gyors emésztés mellett nem lesz esélyük a kalóriáknak.
2009.10.19. 08:45
Femina.hu
2 hét, 6 kiló - Fiatalító, karcsúsító diéta
Sugárzó megjelenés, feszes bőr és vékony derék - mindezt te is könnyen, gyorsan elérheted, ha követed frissítő, zsírégető diétánkat!
2009.10.11. 17:46
Femina.hu
3 hét, 6 kiló - Zsírégető, éhségcsökkentő diéta
Szívesen kipróbálnál egy kreatív, változatos étrendet, mellyel anélkül fogyhatsz, hogy éhezned kellene? Kövesd Suzanne Sommers diétáját!
2009.06.18. 07:35
Femina.hu
6 hét, 8 kiló - Így fogyj le végleg júniusig!
Szeretnél örök búcsút inteni a makacs zsírpárnáknak? Lassan itt a fürdőruhaszezon ideje: használd ki a hátralévő heteket, hogy karcsún kezdhesd a nyarat!
2009.05.11. 08:47
Femina.hu
3 hét, 6 kiló - Anyagcsere-pörgető, emésztést serkentő diéta
Diétánkkal már néhány hét alatt rendbe teheted az emésztésed, így gyorsan leadhatod túlsúlyodat, és a jojó-hatástól sem kell tartanod.
2009.05.07. 07:38
Femina.hu
2 hét, 6 kiló - Extra hatékony zsírégető kúra
A nyers zöldségek fogyasztása az egyik leggyorsabb módja a fogyásnak, illetve szervezeted méregtelenítésének. Kövesd diétánkat!
2009.04.25. 17:48
Femina.hu
3 hét, 6 kiló - A legszexibb fogyókúra
Ha szeretnéd kipróbálni a sztárok legkedveltebb diétáját, fogyj az ízletes finomságokban gazdag, egészségmegőrző Saint Tropez-módszerrel!
2009.03.12. 08:16
Femina.hu
4 hét, 6 kiló - Zsírfakasztó diéta
Az újévi fogadalmakat illik betartani. Ha idén fogyásra esküdtél, kövesd ezt a diétát, amivel a leadott kilóktól örökre búcsút mondhatsz!
2009.01.05. 06:18
Femina.hu
2 hét, 6 kiló - A legegyszerűbb zsírégető étrend
Fogyni szeretnél, de se időd, se energiád arra, hogy a kalóriákat számolgasd, és hosszasan főzőcskézz? Diétánkat neked találták ki!
2009.01.03. 16:18
Femina.hu
6 hét, 10 kiló - Mondj örök búcsút a kilóknak!
Ha szeretnél végleg megszabadulni a makacs zsírpárnáktól, próbálkozz ezzel a teljes tápértékű, de alacsony kalóriás diétával!
2009.01.02. 06:18
Femina.hu
3 hét, 6 kiló - Pörgesd fel a zsírégetést!
Diétádat hatékonyabbá teheted, ha olyan ételeket választasz, melyek speciális, zsírégető hatóanyagokat tartalmaznak. Kövesd étrendünket!
2008.10.24. 17:48
Femina.hu
2 hét, 6 kiló - A sztárok is így fogynak
Ha szeretnél a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben megszabadulni a plusz kilóktól, próbáld ki a sztárok legkedveltebb diétáját!
2008.08.21. 06:48
Femina.hu
6 hét, 10 kiló - Biztos és tartós fogyás
Ha kitartó vagy, és egy igazán eredményes fogyókúrát keresel, próbáld ki 6 hetes diétánkat! Garantáltan megszabadulsz a plusz kilóktól!
2008.08.19. 06:48
Femina.hu
3 hét, 6 kiló - Zsírégető, öregedésgátló diéta
Ha követed egészséges és kímélő étrendünket, nemcsak régi alakodat nyerheted vissza, de életkedved is olyan kicsattanó lesz, mint legszebb éveidben.
2008.08.13. 06:48
Femina.hu
4 hét, 6 kiló - Tartós fogyás, jojó-effektus nélkül!
Eleged van a sikertelen diétákból? Torkig vagy azzal, hogy rendszeresen visszacsúsznak a nehezen leadott kilók? Próbáld ki étrendünket!
2008.08.06. 06:48
Femina.hu
4 hét, 6 kiló - Intenzív zsírégető, salaktalanító kúra
Ki ne szeretne megszabadulni a narancsbőrtől, és feszes, formás idomokkal büszkélkedve bújni fürdőruhájába? Diétánk segít!
2008.07.20. 16:48
Femina.hu
3 hét, 6 kiló - Tökéletes alak a bikiniszezonra!
Ha alig várod már, hogy belebújj kedvenc bikinidbe, de nem bánnád, ha addig sikerülne leadnod a plusz kilókat, vágj bele zsírégető diétánkba!
2008.05.22. 06:48
Femina.hu
3 hét, 6 kiló - Nyári bikini-reform
Felcsúszott pár kiló? Változtatnál az alakodon, de nincs túl sok időd? Nem áll jól a bikini? Segítünk! Kövesd edzéstervünket, és újulj meg a strandszezonra!
2008.05.16. 08:48
Femina.hu
6 hét, 12 kiló - Látványos eredmény, éhezés nélkül
Tökéletes alakra vágysz, de nem tartozol az elszánt fogyókúrázók közé? Kövesd egyszerű, de hatékony diétánkat!
2008.05.15. 06:48
Femina.hu
2 hét, 6 kiló - Egyszerű, hatékony diéta
Ha egy gyors változást eredményező és igen könnyű diétát szeretnél kipróbálni, szerezz be néhány doboz tojást, és vágj bele!
2008.05.04. 19:48
Femina.hu
2 hét, 6 kiló - Karcsúsító, méregtelenítő diéta
Szeretnél időben felkészülni a bikiniszezonra? 2 hetes méregtelenítő diétánkkal nemcsak alakodat formálod, de bőrödet is feszessé varázsolod.
2008.04.21. 06:48
Femina.hu
6 hét, 15 kiló - Teljes testátalakító diéta
Ha valóban fogyni szeretnél, és rászánsz pár hetet arra, hogy a könnyű tavaszi ruhákat már bomba alakkal próbálhasd fel, vágj bele a 6 hetes diétába!
2008.03.05. 06:48
Femina.hu
14 nap, 6 kiló - Nagy tavaszi fogyókúra
Indítsd a tavaszt egy kiadós méregtelenítő, karcsúsító, energiát adó diétával! Csupán 2 hét, és máris a legjobb formádban láthatod viszont magad.
2008.03.03. 06:48
Femina.hu
2 hét, 6 kiló és tilos az éhezés!
Szeretnél végre egy olyan diétát találni, ami hatásos, egészséges, sőt, a koplalást kifejezetten megtiltja? Próbáld ki a Montignac-módszert!
2008.02.24. 17:48
Femina.hu