Bálint Ádám

Cuki fotón az egykori megasztáros újszülött ikreivel
A Megasztár-ban feltűnt Bálint Ádám az Operettszínház színésze, kislánya után megérkeztek ikrei - erről nagyon édes fotón számolt be a követőinek. "És megjött Johanna és Benjámin! Egyelőre akkorák, és úgy néznek ki, mint két...
Mi a fenén elmélkedik egy mai fiatal felnőtt?
2017. január 25-től a Jurányi Inkubátorházban látható a Fehér Balázs Benő rendezte A fura Rada Bálint, Rába Roland, Radnay Csilla, Bán Bálint, Nagy Dániel Viktor és László Lili szereplésével. A művet színpadra alkalmazta Fekete Ádám....
Ők kapták idén a színház- és filmművészeti Junior Prima Díjakat
Az FHB Bank gondozásában immár a 7. évben adták át a színház- és filmművészek egyik elismerését, a Junior Prima Díjakat. A Budapest Music Centerben rendezett ünnepségen jelentették be, hogy a szakmai zsűri a több mint ötven jelöltből...
A tévé Bálint gazdája
Az akkori, egyetlen és versenytárs nélküli Magyar Televízió ABLAK című műsorának ötletét Horváth Ádám, Peták István és Sárközy Erika találta meg és dolgozta ki. ...
Előadás közben lett rosszul a magyar színész - megszólalt a szemtanú
A Csárdáskirálynő előadása közben esett össze Marik Péter, az Operettszínház színésze. Színésztársa Bálint Ádám a Mokkában elárulta, hogy ő ért először a helyszínre és kért segítséget a többiektől. A mentők az érkezést...
Szenzációs fogások, szoros versengés
Egyéniben Török Zoltán lett a legjobb felnőtt, míg utánpótlásban Kádi Szabolcs győzött. A hétvégén tartotta a Sporthorgász Egyesületek ...
Magyar film nyert díjat Cannes-ban
Andrasev Nadja A nyalintás nesze című animációs rövidfilmje a cannes-i filmfesztivál Cinéfondation nevű programjában versenyzett, amelybe minden évben a filmes egyetemek legjobbnak tartott műveit hívják meg. Bodor Ádám Megbocsátás...
Öt pár, két Anna és két András
Szombathelyi anyakönyvi hírek. Születés: Kovács Gábor és Mákos Lívia leánya: Dorina, Sörös Péter és Németh Dóra leánya: Leila ...
Egy magyar nő már tutira ott lesz Cannes-ban
Egy magyar film már biztosan szerepelni fog az idei cannes-i filmfesztiválon: a szervezők most jelentették be, hogy Andrasev Nadja A nyalintás nesze című animációs rövidfilmje a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programban fog...
Ők az elmúlt héten született szombathelyiek
Anyakönyvi hírek. Születés: dr. Mazzag Péter és Radimeczky Ágnes Rita leánya: Édua Elza, Jászfi János és Toldi Tímea fiai: Áron és Bálint ...
Hat pár kötött házasságot az elmúlt héten Szombathelyen
Anyakönyvi hírek. Illusztráció. Fotó: Alon Születés: Horváth János és Baranyai Klaudia fia: Ármin Laurent, Szendrő István és Varga Szilvia fia: ...
A szövetségi kapitány nem elégedett
Összefoglaló a hétvégén Szombathelyen megrendezett kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíjról. Szombat Az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás ...
A megvádolt Kecskeméten - Béres József küzdelméről készül előadás
Miközben betegek ezrei várták a segítséget, a hatóságok minden erővel akadályozták a Béres-csepp engedélyezését. Béres József küzdelméről szól, és a ’70-es évek Magyarországáról fest jellemző képet Fazekas István A megvádolt...
Bálint András: "Bársonyos átmenetet képzelek"
Megvalósult az az értelmiségi kamaraszínház, polgári művészszínház, amelyet eredetileg elképzelt, a Radnóti Színház megtalálta helyét és közönségét - erről is beszélt az MTI-nek Bálint András, aki 30 év után január végén...
Gellért Ádám (Napi Történelmi Forrás): Így levelezett Hóman Bálint Veesenmayerrel
Az elmúlt hónapokban fellángolt a Hóman Bálintnak állítandó szobor körüli emlékezetpolitikai és történészi vita. Az alábbi forrásközlés ehhez a közéleti vitához szeretne hozzájárulni azzal, hogy szerkesztett formában hozzáférhetőbbé...
Újra Fut a színház! - Vasárnap maratonistává válnak a művészek
Lesz, aki szó szerint a színpadról rohan majd a váltópontra, hogy odaérjen a Flora Maratonstafétára. 33 csapattal képviseltetik magukat a színművészek, színházi emberek akik jótékony célt is támogatnak indulásukkal.   Ötödik...
Ismét licitálhat a Bűn és bűnhődés egyetlen nézői helyére!
Február 28-án újra láthatja valaki a Fehér Balázs Benő rendezte „egynézős” Bűn és bűnhődést.  Az előadás különlegessége, hogy licitálni lehet a megtekintésére, ugyanis egyszerre csak egyetlen néző láthatja. A licitálás...
Teljes a Dal versenyzőinek listája
Harmincan indulnak az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételért. Kiderült, hogy kik azok az énekesek, akik esélyt kapnak arra, hogy jövőre Bécsben, az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselhessék hazánkat. A versenyzők...
Nemzet Színésze – Ki lesz Gera Zoltán utóda? - Némi fondorlattal: két legyet egy csapásra!?
Szenkovits Péter újságíró blogjából: a teremtuccse.blogspot.hu-ról. Latinovits és Őze nem is kap(hat)ta volna meg? – Kossuth-díj a belépő; mindeddig Berek Kati és Komlós Juci (sajnos, ő már csak volt) a két „kakukktojás” - Keres...
Szombathelyi anyakönyvi hírek: 2014. november 18.
Anyakönyvi hírek  Szombathely 2014. november 18. SZÜLETÉS: Varga Tamás és Rácz Anikó leánya: Laura, Takács Péter és Sándor Veronika fiai: Ákos és Ábel (ikrek), Bali János és Erdélyi Szilvia leánya: Bianka és fia:...
A Vas megyei kisvárosok és falvak polgármesterei a 2014-es választások után
Vas megyében a tízezernél kevesebb lakosú településeken a vasárnapi polgármester-választáson a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése alapján az alábbi polgármestereket választották meg:          Acsád...
Prima Primissima díj - Elindult a szavazás
Már szavazhat a közönség az idei Prima Primissima díj jelöltjeire, az sms-ben elküldött voksokat december 4-ig várják a szervezők. Magyar irodalom kategóriában Bodor Ádám prózaíró, Buda Ferenc és Turczi István költők, magyar színház-...
Szombathelyi anyakönyvi hírek: 2014. augusztus 19.
Anyakönyvi hírek 2014. augusztus 19.  SZÜLETÉS:   Nádasdi Zoltán és Cseledi Beatrix fia: Hunor Imre, Németh Rezső és Bognár Mónika fia: Brúnó, Sákovics Bence és dr. Sebestyén Boglárka fia: Samu, Stánitz Péter és dr. Orbán...
A Savaria Történelmi Karnevál programjai - 2014. augusztus 24., vasárnap
A Savaria Történelmi Karnevál zárónapjának is számtalan ajánlata van a látogatók számára: a már megszokott helyszínek nyüzsgő forgataga mellett az Ataru Taiko Japán Dobszínház produkcióját követően karneválzáró ceremónia, ......
Szombathelyi anyakönyvi hírek: 2014. augusztus 12.
Anyakönyvi hírek 2014. augusztus 12.  SZÜLETÉS:   Szén György és Imre Anita Viktória leánya: Ágnes, Keresztes Róbert és Boros Tünde fia: Kolos, Tóth Tamás és Szabó Henrietta leánya: Boglárka, Németh Tamás és Farkas Mária...
Szombathelyi anyakönyvi hírek: 2014. július 15.
2014. július 15.  Szombathely  Anyakönyvi hírek    SZÜLETÉS:  Vadász Barnabás és Ravadits Edina leánya:Zoé, Kercselics Szabolcs és Haramia Nóra fia: Botond, Tóth László és Kámán Anita leánya: Hanna, Fodor Sándor és Schveininger Krisztina...
Szombathelyi anyakönyvi hírek: 2014. július 8.
2014. július 8.  Szombathely  Anykönyvi hírek  SZÜLETÉS:   Grubánovits Péter és Bakucz Henrietta fia: Timót, Joó Balázs és Varga Katalin Anna leánya: Lujza, Jankó Richárd Botond és Gergye Adrienn fia: Csongor, Loksa Tamás...
Csillag-díjak átadásával zárta az évadot a Budapesti Operettszínház
A „Világsikerek útján” vonul be a Budapesti Operettszínház a következő évadba, ami a „Legendák éve” szlogent kapta. Az ünnepségen, ahol a színház majdnem minden dolgozója jelen volt, a vendégek ízelítőt kaptak a 2014-15-ös...
Szombathelyi anyakönyvi hírek: 2014. június 24.
2014. június 24. Szombathely Anyakönyvi hírek SZÜLETÉS:   Komáromi Péter és Sümegi Veronika leánya: Emma, Kulcsár Nimród és Pántos Nóra leánya: Dorottya, Humli Tamás és Molnár Lilla fia: Dániel, Németh Miklós és Horváth Enikő...